VERTEBRATA MUSEI HISTORICO-NATURAUS HUNGARICA HUNGARICI Tom. II. Fase. 1. 1960. Rövid tájékoztató az afrikai vadász ós gyűjtő expedícióról Irta: Dr. Síunyoghy János Természettudományi Múzeum, Budapest A TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUZEUMOT 1956 őszén súlyos veszteségek érték. Megsemmisült tudományos gyűjteményeinek jelentős r^sze, Afrika kiállítása pedig java részben leégett. A múzeum dolgozói annak idején elsősorban a sérült épületekben lévő tudományos anyag biztonságba való helyezésére, a romok alól előkerült használható tárgyak rendbehozására, megmentésére forditották minden energiájukat. Ezt a fáradságos munkát mindenki a maga területén - de ha a szükség ugy kívánta kollektiv együttműködéssel - aránylag rövid idő alatt elvégezte. Másképpen állunk azonban az elpusztult anyag pótlásával. Ehhez nem egy-egy ember,vagy emberek hősies erőfeszítése, hanem generációk összehangolt munkája kell, amellett, bogy igen nagy anyagi áldozatra is szükség van. Igy pl a leégett Afrika kiállitás diorámáiban elhelyezett exotikus állatok pótlása múzeumi csere révén egyszerűen lehetetlen. A vétel utján való beszerzésre pedig a múzeum, - szűkös deviza kerete miatt - nem is gondolhatott. Éppen ezért az egykori Afrika kiállitás újbóli felállítása szempontjából, igen nagy jelentőségű volt az ORSZÁGOS
ERDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG anyagi támogatásával nemrég megrendezett afrikai vadász és gyűjtő expedíció. Ennek létrehozása.megvalóeitása kizárólag DÉNES ISTVÁN-nak a vadászati osztály vezetőjének, a kormány vadész mesterének az érdeme, ő volt az, aki nemes elhatározással pótolni akarván a múzeum elpusztult Afrika kiállításának nagy emlős anyagát, szívós 08 következetes munkával tető alá hozta az expedíciót. Ennek tagjai voltak a vezető DÉNES ISTVÁN-on kivül, BÖRÖCZKY KORNÉL erdőmérnök, SCHULLER IMRE filmoperatőr, SZÉCHENYI ZSIGMOND vadászati szakíró és e sorok Írója, mint a múzeum képviselője. A munka olyanformán oszlott meg közöttünk, hogy DÉNES éa SZÉCHENYI, részben BÖRÖCZKY is vadásztak. Ez utóbbi azonban ideje legnagyobbrészében SCHULLER filmoperatőrnek segédkezett a filmfelvételeknél. Én pedig az elejtett állatok konzerválását irányítottam, ellenőriztem, 8 amennyiben az időm engedte az alsóbbrendű állatok begyűjtését végeztem. Az expedíció 1959.XII.28-án indult Budapestről. Velencében szállott hajóra - kb 8000 km-es ut után - I960 I.12-én érkezett meg Mombasába, Kelet-Afrika legnagyobb tengeri ki kötőjébe. Az eredeti tervek szerint a vadászat Kenya és Tanganyika, sőt Uganda területén lett volna. Sajnos ezt a tervet mindjárt kezdetben módosítani kellett, mert az expedició vezetője Kenyába nem kapott vizumot. Végül is nem maradt más hátra, mint Tanganyikába menni, ahol viszont az orrszarvú /Diceros bicornis bicornis L./ lelövése hónapokkal odaérkezéeünk előtt már tilos volt. Ez a kényszer választás tehát azzal járt együtt,hogy az orrszarvúról már eleve le kellett mondani,, pedig ez lett volna a legnagyobb vad, melyet az expedició magával akart hozni. Az expedició végül is Arushából - az előkészületek megtörténte után - I960. I. 19-én indult gyűjtő útjára. A vadászat színhelye Észak-Tanganyikában, egyrészt Arushától délre 201 km-re Laiverero, másrészt északnyugatra 315 km-re Nata környékén volt. x
E két vadászterület vegetációja és felszíni viszonyai igen hasonlítottak egymáshoz. A füves sztyep mindkét helyen ritkás fás szavannába, majd helyenként sürü bozótos területekbe ment át. A Laiverero környéki tábor határozottan esőtlenebb, szárazabb volt, mint a Nata közelében lévő, ahol a nagy esős évszak - az abnormális időjárásnak megfelelően - a szokottnál hamarább, már február végén jelentkezett. A csapadékbeli eltérés mellett nyilván a táborok tengerszinfeletti magasságában mutatkozó eltérés okozhatta, hogy a Kata környéki hűvösebb temperatureju volt. A vad állomány mindkét helyen gazdagnak volt mondható. Főleg grant /Gazella grantl grant! BROOKE/- és thomson gazellák /Gazella thomsonli thomsonii GTHR./, impala /Aepyceros melampub suara /?/ MATSCHTE/, böhm zebra /Equus burchellii böhmi MATSCHIE/, gnu /Comochaetes taurlnub albojubatus THO MAS/, továbbá topik /Damallscus corrlgum jlmela MATSCHIE/ és kongonik /Alcelaphus buselaphus cokii GTHR./ uralták a terepet. Igazán nagy állatcsapatokkal, főként vadászatunk befejezésekor február vége felé - az esős évszak jelentkezésekor - találkoztunk. Különösen a zebrák, de főként a gnuk sok ezres tömegei voltak szembeötlők. Ezek képezték a domináns fajokat. Az egykori hires vaddus vadészterületek zöme ma védett, ahol az állatok biztonsága és háborítatlan élete fölött a vadőr személyzet igen jól őrködik.a hivatalos vadőr személyzet mindenütt benszülöttekből áll, akik a vadállományt,annak tartózkodási helyét bámulatos pontossággal ismerik. A védett területek vadállománya nyugodtabb,bizalmasabb, mint a vadászterületeké. Igy pl a hires Ngorongoro nemzeti parkban a rinoceroszok /Dlceros bicornis bicornis L./ fényes nappal kisétálnak a teljesen nyilt, gyérfüvü legelőre ott heverésznek, alszanak vagy legelnek. Egyrészük a közeledő autót türelmesen bevárja, azt kíváncsian megbámulja s a legcsekélyebb támadó szándékot sem mutatja. Ugyanezt lehet el-
mondani az oroszlánokról /Felié leo massaica /?/ NüUiY.ANN/.azzal a hozzáadással, hogy ezek a nagy macskák még türelmesebbek a nyugalmukat háborgató autóval szemben, azokat 5-6 méterre is bevárják. Legtöbbször fel sem kelnek,hanem tovább alszanak, vagy játszanak, legfeljebb, ha az autó tul közel ment hozzájuk, akkor nagy lustán feltápészkodnak ée néhány méterrel odább állanak. A vadász területek vadállománya - főleg a sokat zaklatott területeké - igen félénk és vad, ember meg autó elől már nagy távolságról menekül, úgyhogy a megközelítésük sokszor körülményes. A nagykiterjedésű vadászterületek,továbbá az azon szétszórtan található vadállomány és a lehető legrövidebb idő alatt való eredmény elérés fejlesztette ki Afrikában az autós vadászatot. Ami alatt nem autóról való vadászatot kell érteni, hanem a vadnak autóval való megközelítését. Afrikában ma már nincsenek gyalogos eafarik, mert a teherhordó ember szerepét végérvényesen átvette az autó, mégpedig a terepjáró autó. Ez szállitja tehát a vadászokat, azok felszerelését s a benszülött személyzetet. A mi safarink összesen 35 főből állott. Elképzelhetni, hogy ennek a sok embernek valóságos sátortáborra volt szüksége. Az ilyen vadász safarik eredményes volta a hivatásos fehér vadászokon fordul meg többnyire, akik jól ismervén a terepet, a vadat s az odavaló benszülöttek nyelvét,a vendég vadász munkáját igen megkönynyitik. Expedíciónk a TRANS AFRICA LTD.-vel kötött egyezséget s ez a vállalat szervezte meg vadászatainkat. Kint mindenütt a világon Afrikában is a vadászat megkezdése előtt ki kell váltani a vadászati engedélyeket, melyen pontosan fel van tüntetve a lelőhető vadak névsora.az engedélyen nem szereplő vadak elejtése szigorúan tilos, melynek betartásáért a fehér vadász a felelős, akit állami szervek alkalomszerűen ellenőrizhetnek. Végeredményben lelövésre került 79 nagy emlős, melyek között legnagyobb termetű a kaffer bivaly /Syncerus caffer
caffer SPARRMAN/. Minden fajból hin és nőstény van begyüjtve. Az angol hatóságok a nőstény állatokat díjtalanul bocsátották a Múzeum rendelkezésére, elengedvén mintegy 500 fontnyi igen jelentős lődijat. A vadászat időtartama két nap kivételével hat hét volt, 1960.1.19 - II.28-ig tartott. A felmutatott eredmény a rövid idő ellenére igen jónak és kielégítőnek mondható. Az elejtett vadak sorából különösen a nagykudu /Strepsiceros strep8íceros frommi /?/ MATSCHIE/, kafferbivaly /Synceros caffer caffer SPARRMAN/ bika és az egyik párduc /Felis perdus chui /?/ HEL1E/ him figyelemreméltó. Az anyag tudományos értéke igen nagy. A nagytermetű emlősök mellett begyűjtésre került még 120 drb kisemlős, 37 drb madár, 30 drb kétéltű és hüllő, 1250 lepke, több ezer bogár. Emellett az elejtett vadakról leszedett élősködőkből összeállittatott egy parazita gyűjtemény. A hozott anyaggal sikerült pótolni az elpusztult Afrika kiállitás egy részét. Ahhoz azonban,hogy e kiállitás valóban még egyezer felállítható legyen szükség volna még egy gyűjtő útra,amikor is a hiányzó nagyvadakat pl elefántot /Loxodonta africana BLUMENBACH/, rinocéroszt /Diceros bicornis bicornis L./, zsiráfot /Giraffa camelopardalia tippelkirchi /?/ MATSCHIE/, továbbá a ritkább antilopokat kellene begyűjteni.,ha ez megvalósulhatna, akkor egy olyan gyűjteményhez jutna a múzeum, mely párját ritkitaná Európában. Addig is azonban, csak hálás köszönet illeti mindazokat, akik ennek a gyűjtő expediciónak a létrejöttét elősegítették.
Kurzer Informationsbericht über die afrikanische Jagd- und Sammeisexpedition Von Dr. ]. Sxunyoghy Zoologisch«Abteilung des Ungarischen National Museums, Budapest Am 28.-ten XII. 1959 ist eine aus fünf Mitgliedern bestehende, von der Landesoberforstdirektion organisierte Jagdund Sammeisexpedition nach Tanganyika gefahren.der Zweck der Expedition war die Ersetzung des Grossäugetiermaterials der im Ungarischen Nationalmuseum im Jahre 1956 zugrunde gegangenen Afrikaausstellung. Die Jagd- bezw. Sammelstelle war in Nordtanganyika»einerseits in der Umgebung von Laiverero, andererseits von Nata, 201 km. südlich bezw. 315 km..nordwestlich von Arusha. Es wurden die Pelle und Schädel von 69 Stück Groesäugetieren, 16 Schädel von Grossäugetieren, 47 Vögel, 30 Stück Reptilien und Amphibien, mehrtausende von Kerbtieren gesammelt. Seitens des Naturhistorischen Museums hat der Leiter der Säugetierensammlung DR. JOHANN SZUNYOGHY an der Expedition Teil genommen.