Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Intézet TÁJÉKOZTATÓ. a tanévre Budapest

Hasonló dokumentumok
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Intézet TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017. tanévre Budapest

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Intézet TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016. tanévre Budapest

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Továbbképző Intézet TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020. tanévre.

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

Reméljük, hogy hamarosan hallgatónkként köszönthetjük valamelyik képzésünkön.

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv /2017-es és a 2017/18-as tanévben kezdettek számára

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv ig kezdettek számára

Versenyjogi és versenyfelügyeleti jogi szakjogász szakirányú továbbképzési szak

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv tanévtől kezdettek számára

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv /17 tanév

PPKE JÁK A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára. 1. félév

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR. A mintatanterv két blokkot tartalmaz: eltérhet.

FRANCIA-MAGYAR BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI SZAKFORDITÓ. szakirányú továbbképzési szak

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Közigazgatás-szervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR. A mintatanterv két blokkot tartalmaz: eltérhet.

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK

Közigazgatás-szervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók.

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Államtudományi és Közigazgatási Kar

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára tanévben kezdettek számára

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók.

A program címe. Az állam gazdasági szerepvállalásának EU jogi korlátai és lehetőségei, valamint a versenyjogi. tanulmánykészítés (monográfiák)

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

Műszaki menedzser alapszak

Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

Kulturális menedzser szakirányú továbbképzési szak

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 20-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 21-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója

A Szolnoki Főiskola képzési programja Diplomás Európai Unió szakreferens szakirányú továbbképzési szak

ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

2016. évi határozatok kivonata

miniszter kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1

Az ELTE Jogi Továbbképző Intézet évi szöveges. A szöveges szakmai beszámoló megfelel az OM által előírt főbb szempontoknak.

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 igazságügyi igazgatási alapképzéssel rendelkező hallgatók számára

Bevezetés. A hallgatói juttatások és térítési díjak ügyében eljáró testületek és személyek

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV.

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS. Tudást adunk a munkához!

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar GAZDASÁGVÉDELMI SZAKKÖZGAZDÁSZ. szakirányú továbbképzési szak

A Kari Tanács május 18-i ülésének határozatai

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI ALAPSZAK MINTATANTERV

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a május 9-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS. Tudást adunk a munkához!

SSC specialista szakirányú továbbképzési szak

TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK - ÚJSÁGÍRÓ SPECIALIZÁCIÓ

SZOLNOKI FŐISKOLA VÍZGAZDÁLKODÁSI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

SSC specialista szakirányú továbbképzés

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Megj.: 2011/12-es tanévtől: a kosaras tárgyak és a szabadon választható tárgyak számonkérése: félévközi jegy.

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

Online marketing szakirányú továbbképzési szak

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

Átírás:

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Intézet TÁJÉKOZTATÓ a 2017-2018. tanévre 2017 Budapest

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Intézet TÁJÉKOZTATÓ a 2017/2018. tanévre 2017 Budapest

BEVEZETŐ Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar DEÁK FERENC INTÉZET 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28. Telefon: 429-7200/224 E-mail: deak@jak.ppke.hu Intézményi azonosító: FI 79633 http://www.jak.ppke.hu/deak Napjainkban eg yre nag yobb az igény speciális szakmai ismeretekkel rendelkező, eg y-eg y kiemelt területre szakosodott jogász vag y igazgatási szakember iránt. Ennek a piaci elvárásnak ig yekszik meg felelni a Deák Ferenc Intézet, mely 2000 óta szervezi a diplomával rendelkező, továbbtanulni vag y szakosodni vág yók szakirányú továbbképzését. Kínálatunk évről-évre bővül, a már sikerrel futó képzéseink mellett az elmúlt két évben elindítottuk a Fiatalkorúak üg yeinek szakjogásza, a Médiajogi szakjogász és az Angol jogi szakfordító szakjogász képzést. Ebben az évben pedig már várjuk a jelentkezőket az Uniós perjogi szakjogász és az Innováció- és szellemitulajdon-védelmi szakjogász képzésünkre. A piac igényeinek azonban másképpen is meg kell felelnünk, folyamatosan növekszik azoknak az alapvetően nem jogi végzettséget igénylő munkaköröknek, foglalkozásoknak a száma, amelyek alapszintű jogi ismeretek megszerzését feltételezik. Ezért nyújtunk eg yre többfajta képzést nem jogász végzettségű diplomás szakemberek számára is, az elmúlt évben indítottuk útjára a Jogi szakokleveles kultúraszervező menedzser képzést, idén pedig az Innováció- és szellemitulajdonvédelmi szakember képzéssel színesítjük kínálatunkat. Büszkék vag yunk az elmúlt években kialakult szakmai kapcsolatrendszerünkre, az Intézet védjeg yévé váltak azok a hallgatói és oktatói közösségünket jellemző szakmai, sokszor baráti kapcsolatok, amelyek a megszerzett szaktudáson túl is segítik a nálunk végzett hallgatókat pályafutásuk során. A Kar, íg y a Deák Intézet is, folyamatosan törekszik arra, hog y világnézeti elkötelezettségéből fakadóan anélkül, hog y megg yőződését bármilyen formában ráerőltetné az oktatókra vag y a hallgatókra képzésein az igazságról alkotott felfogásán és értékrendjén keresztül szemlélje a jog fejlődését, a jogintézmények működését, a gazdasági és a társadalmi viszonyok eg yes területeinek szabályozását, ebben a szellemben reflektáljon rájuk, és oktassa őket. Íg y tesz eleget a társadalom azon elvárásának, hog y az Eg yetem olyan szakembereket képezzen, akiknek munkája által a jog nem csupán a társadalom kiszolgálójává válik, hanem a köz jó értékét hordozó eszköze is lesz. 2017. április dr. Szalai Márta intézetvezető

TARTALOM Általános tudnivalók 6 Ösztöndíjak, kedvezmények 10 Szakirányú továbbképzések jogászoknak Agrárjogi és vidékfejlesztési szakjogász 14 Angol jogi szakfordító szakjogász 16 Európa-jogi szakjogász, angol nyelven 18 Fiatalkorúak ügyeinek szakjogásza 20 Gazdasági büntetőjogi szakjogász 22 Ingatlanforgalmi szakjogász 24 Innováció- és szellemitulajdon-védelmi szakjogász ÚJ! 26 Környezetvédelmi szakjogász 28 Közbeszerzési szakjogász 30 Közszolgálati szabályozási és kodifikációs szakjogász 32 Kriminalisztikai szakjogász 34 Médiajogi szakjogász ÚJ! 36 Sportjogi szakjogász 38 Szabályozott iparági szakjogász 40 Társasági jogi és cégjogi szakjogász 42 Tőkepiaci és bank szakjogász 44 Uniós perjogi szakjogász ÚJ! 46 Versenyjogi szakjogász 48 Jogi szakvizsgára felkészítő tanfolyamok 50 Oklevélátadó ünnepség a Díszteremben Szakirányú továbbképzések nem jogász végzettségűek számára Agrár és vidékfejlesztési igazgatási szakember 54 Angol jogi szakfordító 56 Innováció- és szellemitulajdon-védelmi szakember ÚJ! 58 Jogi szakokleveles gazdasági szakember 60 Jogi szakokleveles környezetvédelmi szakember 62 Jogi szakokleveles közbeszerzési szakreferens 64 Jogi szakokleveles kultúraszervező menedzser ÚJ! 66 Jogi szakokleveles orvos és egészségügyi szakember 68 Jogi szakokleveles sportszakember 70 Jogi szakokleveles szabályozott iparági szakember 72 Kriminalisztikai szakokleveles rendvédelmi szakember 74 Karrier Iroda 76 Szaknyelvi képzések 76 Öregdiák (alumni) program 78 Intézetünk oktatói 82 Munkatársaink 95

általános tudnivalók általános tudnivalók ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A szakirányú továbbképzés jogszabályi keretei A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Deák Ferenc Intézete a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. tv., (továbbiakban Nftv.) és a 10/2006. (IX.25.) OKM számú rendelet alapján, valamint az Oktatási Hivatal által a képzések regisztrációjakor kiadott határozatoknak megfelelően hirdeti meg a jogászoknak, és más felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek szóló szakirányú továbbképzéseit. A posztgraduális képzések elmélyítik az alapképzésen szerzett szakmai tudást, továbbfejlesztik azt speciális szakjogi ismeretek irányába, illetve kiterjesztik az alapképzésben nem szereplő interdiszciplináris területekre, lehetővé téve a szakosodást. A nem jogi végzettséggel rendelkezők számára meghirdetett jogi szakokleveles képzésekre történő jelentkezés esetén a bemeneti követelményeket tartalmazó 139/2015. (VI. 9.) Kormányrendelet mellékletei az irányadók. Jelentkezés módja A 2017/2018-as tanévben a szakirányú továbbképzési szakokra, a szakvizsga felkészítő tanfolyamokra és az egyéb, eseti képzési programjainkra elektronikus formában lehet jelentkezni. Részletek és jelentkezési lap a www.jak. ppke.hu/deak/jelentkezes címen érhető el. A jelentkezés elfogadásáról, a beiratkozás időpontjáról, az első foglalkozás helyszínéről, valamint a költségtérítés befizetésének módjáról a jelentkezők e-mailben kapnak értesítést. Jelentkezési határidők 2017. július 14., ill. 2017. december 15. Mivel meghirdetett szakjainkat csak megfelelő létszámú jelentkező esetén indítjuk, fontos, hogy részvételi szándékát időben jelezze. Hallgatói ügyfélfogadás hétfőtől csütörtökig: 9-12 és 14-16 óráig pénteken: 9-12 és 13-15 óráig Honlapunkról (www.jak.ppke.hu/deak) tájékozódhat az egyes képzésekkel kapcsolatos valamennyi kérdésről (befizetések módja, beiratkozás, tanrend, határidők, stb.). Kérjük, hogy a képzéssel kapcsolatos tudnivalók megismerése érdekében először mindig a honlapunkat keresse fel, illetve kérdéseivel e-mailben forduljon hozzánk. Képzés rendje Képzéseinket levelező tagozaton hirdetjük. Kezdete: az őszi ben általában szeptember közepén, a tavaszi ben pedig általában február közepén kezdődnek a továbbképzések. A meghirdetett képzéseket csak megfelelő számú jelentkező esetén tudjuk elindítani. Tartama: a levelező tagozatos szakirányú továbbképzések időtartama kettő, három vagy négy képzési, szemeszterenként minimum 40 tanóra (a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor). Intenzitása: havi két-három alkalom, napi 6, esetenként 8 tanóra (általában 14-19 vagy 12-19 óráig). Oktatás helyszíne Az oktatás saját tantermekben (1088 Budapest, Szentkirályi u. 28.), kivételes esetben kihelyezett helyszíneken folyik. Tanrend A szak tanrendje ad tájékoztatást az egyes szakképzések tantárgyairól, a vizsgakövetelményekről és a megszerezhető kreditpontokról. Hallgatók jogai és kötelezettségei A szakirányú továbbképzésekre és hallgatóikra az Nftv. rendelkezései, valamint az Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata szabályai az irányadóak. A képzés az egyetemi levelező tagozatos képzéshez igazodik, így a hallgatók levelező diákigazolványra jogosultak. A PPKE JÁK az Intézet új hallgatóival beiratkozáskor hallgatói/képzési szerződést köt. 6 7

általános tudnivalók általános tudnivalók Diákhitel ügyintézés A Diákhitel Zrt. és az Egyetem között létrejött szerződés értelmében önköltséges, illetve állami részösztöndíjas posztgraduális szakos hallgatóinknak is lehetősége van arra, hogy önköltség befizetési kötelezettségüket engedményezési eljárás segítségével teljesítsék. A hallgatói hitel engedményezésére azok az aktív státuszú hallgatók jogosultak, akiknek a Diákhitel Zrt.-vel érvényes, kötött felhasználású diákhitel (DH2) szerződésük van. A Jog- és Államtudományi Kar döntése szerint érvényes, szabad felhasználású diákhitel (DH1) szerződéssel rendelkező költségtérítéses JÁK hallgatók költségtérítési díjukat Diákhitel 1 engedményezéssel is rendezhetik. További információ: www.ppke.hu/hallgatoinknak/diakhitel Ismeretek ellenőrzési rendszere Az ellenőrzési rendszer az aláírások, a beszámolók és a kollokviumok teljesítéséből, a szakdolgozat elkészítéséből és a záróvizsgából tevődik össze. Záróvizsgára bocsátás feltétele: elektronikus leckekönyvi bejegyzéssel igazolt tanulmányi kötelezettségek, tantárgyi vizsgák sikeres teljesítése, az abszolutórium megszerzése, valamint a választott konzulens által elbírált szakdolgozat benyújtása. Szakdolgozat: a képzés anyagából választott olyan szakmai feladat megoldása (minimum 2 szerzői ív, azaz 80.000 karakter terjedelemben), amellyel a hallgató bizonyítja, hogy tájékozott a választott jogi téma szakirodalmában és jogalkalmazási gyakorlatában, önállóan képes a tanult ismeretanyag feldolgozására és alkotó alkalmazására. A záróvizsga a szakdolgozat megvédéséből és a tanrendben megjelölt záróvizsga tárgyakból tett szóbeli (angol jogi szakfordító szakjogász és angol jogi szakfordító képzések esetén szóbeli és írásbeli) vizsgából áll. Oklevél 8 Könyvtárban A szakirányú továbbképzés szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul. A szakirányú továbbképzésen nyert oklevél mindenekelőtt a szakosító képzésre utaló cím használatára jogosít (pl. Európa-jogi szakjogász vagy környezetvédelmi szakjogász). Az Nftv. 52.6 (6) bekezdése szerinti, mesterfokozatot eredményező jogászképzésre épülő szakirányú továbbképzésben szerzett oklevél a Legum Magister vagy Master of Laws (rövidítve: LL. M.) cím viselésére jogosít. A kiadott oklevél az iskolai végzettség szintjében (pl. főiskolai, BA, MA) nem jelent változást. A munkáltató alkalmazási, foglalkozási, előmeneteli feltételként előírhatja, vagy más módon elismerheti és támogathatja a szakirányú oklevél megszerzését. A nem jogász végzettséggel megszerzett szakosító oklevél nem jogosít a kizárólag állam- és jogtudományi oklevélhez kötött munkakör betöltésére, és önálló jogászi tevékenység folytatására. Az idegen nyelven elvégzett képzéseken megszerzett diploma a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően nyelvvizsgával egyenértékű. 9

általános tudnivalók (Az angol nyelvű Európa-jogi szakjogász, valamint az Uniós perjogi szakjogász képzésen szerzett oklevél államilag elismert egynyelvű, komplex típusú felsőfokú angol nyelvvizsgának, az angol jogi szakfordító szakjogász és angol jogi szakfordító oklevelek államilag elismert, szaknyelvi, kétnyelvű, komplex típusú felsőfokú angol nyelvvizsgának felelnek meg.) Képzési díj A képzéseken a részvétel önköltséges. Az önköltség (tandíj) összegét a Kar évente állapítja meg. A képzés díja nem tartalmazza a tankönyvek árát. A befizetett önköltségről hallgatóink által határidőben benyújtott számlázási adatok alapján az Egyetem számlát állít ki. Az Intézet képzései közül a szakirányú továbbképzések tárgyi adómentes körbe tartoznak, az önköltség összege általános forgalmi adót nem tartalmaz. Térítési szabályzat A költségtérítési és önköltségi díjakat, a szolgáltatási díjakat (pl. késedelmi díjak) és a pénzügyi tranzakciók szabályozását a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Hallgatói térítési és juttatási szabályzata és annak melléklete tartalmazza. A szabályzat elérhető a www.jak. ppke.hu internetes oldalon. Ösztöndíjak A Kar különböző ente dékáni határozatban megállapított ösztöndíj lehetőségeket kínál hallgatóinak. A 2017/2018-as akadémiai évben induló szakirányú továbbképzési szakra beiratkozott hallgatók ösztöndíj lehetőségei a következők: általános tudnivalók c) Nagycsaládos Posztgraduális Ösztöndíj III. Kreditkompenzációs Ösztöndíj Igénylés módja és ideje Ösztöndíjkérelem az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon adható be a hallgató mintatanterve szerinti utolsó ben. Az ösztöndíjakról részletesen a www.jak.ppke.hu/deak-ferenc-intezet/kepzesekjogaszoknak/osztondijak-kedvezmenyek oldalon olvashat. Kedvezmények I. Szakjogász szakvizsgázó kedvezmény : a 2017/2018-as akadémiai évben induló szakirányú továbbképzésre beiratkozók térítésmentesen beiratkozhatnak egy tetszőlegesen kiválasztott szakvizsga felkészítőre az első képzési ükben vagy az azt követő naptári ben. II. Szaknyelvi kedvezmény : a 2017/2018-as akadémiai évben induló szakirányú továbbképzésre beiratkozók 10% kedvezménnyel beiratkozhatnak egy szaknyelvi kurzusra valamelyik képzési ükben. A kedvezmény a Profex nyelvvizsga díjakra nem vonatkozik. Figyelem! Az ösztöndíjak/kedvezmények nem vonhatók össze! A jogosulatlanul igénybevett ösztöndíjat/kedvezményt a hallgató köteles visszatéríteni. További információk és a benyújtáshoz szükséges formanyomatványok a honlapon találhatók: jak.ppke.hu/deak-ferenc-intezet/kepzesekjogaszoknak/osztondijak-kedvezmenyek I. Pázmány Öregdiák Ösztöndíj II. Családbarát Ösztöndíj a) Pályakezdő Családi Ösztöndíj b) Kisgyermekes Ösztöndíj 10 11

Válogatás egyetemünk 2016-ben megjelent kiadványaiból Tanulmánykötetek Könczöl Miklós (szerk.): Törvényszéki retorika jogászi érvelés. Budapest, Pázmány Press, 2016. Schweitzer Gábor Szabó István (szerk.): A köz jogi provizórium (1920 1944) időszakának alkotmányos berendezkedése. Budapest, Pázmány Press, 2016. László Komáromi Zoltán Tibor Pállinger (ed.): Good Governance, Enhancing Representation, Budapest, Pázmány Press, 2016. Tankönyvek Frivaldszky János: Jó kormányzás és a köz jó politikai és jogfilozófiai szemszögből. Budapest, Pázmány Press, 2016. Dorka Balogh Lászlóné Imre Anikó Unger (eds.): Practice Book in Legal English. Budapest, Pázmány Press, 2016 Dokumentumok Világunk átalakítása. A fenntartható fejlődés 2030-ig megvalósítandó programja. Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 2015. szeptember 25-én elfogadott, 70/1. sz. határozat. (angol magyar, kétnyelvű kiadás; szerk. Zlinszky János és Balogh Dorka) Budapest, Pázmány Press, 2016. Szakirányú továbbképzések jogászoknak, jogi szakvizsgára felkészítő tanfolyamok

szakirányú továbbképzések jogászoknak AGRÁRJOGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI SZAKJOGÁSZ A szakirányú továbbképzés célja agrárjogi és vidékfejlesztési igazgatási és jogi tudásanyag elsajátítása. A képzés komplexitásában mind a horizontális, mind pedig az egyes szakterületek részletes, a hazai és közösségi jogi ismereteinek elsajátításához nyújt segítséget. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére a második képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) agrárjogi és vidékfejlesztési szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 140.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse Prof. Dr. Varga Zs. András agrárjogi és vidékfejlesztési szakjogász tárgyak oktatók I. II. Az EU közös agrárpolitikájának döntéshozatali rendje dr. Szentirmay Zoltán 10 B - Az agrár- és vidékfejlesztési igazgatás struktúrája dr. Mikó Zoltán 14 KZ - Az agrárjog alkotmányos összefüggései Dr. Gerencsér Balázs 6 A - Az EU vidékfejlesztési politikája, pénzügyi és intézményi rendje dr. Nyujtó Ferenc 14 KZ - Az EU termékpálya rendtartásai, pénzügyi, intézményi, informatikai rendje Dr. Rieger László 16 K - Az agrár- és vidékfejlesztési igazgatás sajátos eljárási szabályai dr. Forrai-Nag y Enikő, dr. Mikó Zoltán - 10 K Az ingatlanokkal kapcsolatos állami és önkormányzati nyilvántartások dr. Mikó Zoltán - 6 A Az élelmiszerlánc-biztonság rendje, az élelmiszer és a bor eredetvédelme dr. Nyitrai Zoltán Balázs - 14 KZ Birtokpolitika, agrárszerződések, jogviták rendezése dr. Király Gábor András - 12 K Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer alapfogalmai dr. Mikó Zoltán - 10 KZ Mezőgazdasági vagyonvédelem, szabálysértések Dr. Gerencsér Balázs - 4 A A természetvédelem és jogi környezete Dr. Tardy János - 8 B Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 60 64 Jelmagyarázat a tanrendhez: Z= záróvizsga K= kollokvium B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy A= aláírás 14 15

16 szakirányú továbbképzések jogászoknak ANGOL JOGI SZAKFORDÍTÓ SZAKJOGÁSZ A szakirányú továbbképzés célja, hogy jogi diplomával rendelkezők számára brit, amerikai és európai uniós angol szaknyelvi ismereteket adjon át, és olyan fordítói kompetenciákat erősítsen, amelyek a szakmai jártasságot igénylő szövegek angolról magyarra vagy magyarról angolra történő megfelelő átültetéséhez nyújtanak kellő alapot. Az iratok sokféleségére tekintettel a képzés elsősorban az ügyvédként, közjegyzőként vagy a közigazgatásban dolgozó szakemberek igényeit tartja szem előtt. A szakirányú továbbképzés keretén belül jelentős hangsúlyt kapnak a nyelvi és szakfordítói órák, amelyeken a résztvevők elsajátítják az angol nyelvről, illetve nyelvre történő fordítás elméleti és gyakorlati alapjait. állam- és jogtudományi egyetemi oklevél B2 szintű komplex (korábban középfokú C típusú) államilag elismert, vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga vagy nyelvi előképzettség (angol nyelven szerzett felsőfokú szakképesítés, vagy angol tanítási nyelvű középiskolában szerzett érettségi bizonyítvány) alapfokú számítógépkezelői ismeretek sikeres nyelvi felvételi vizsga Az Intézet a felvételt egyéb feltételhez (pl. szakmai tapasztalat, fordítói gyakorlat, stb.) kötheti, valamint a hallgatók számát korlátozhatja. A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére a harmadik képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) angol jogi szakfordító szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A 137/2008. (V.16.) Korm. rendelet 14. (8) alapján az angol jogi szakfordító szakjogász oklevél államilag elismert, szaknyelvi, kétnyelvű, komplex típusú felsőfokú angol nyelvvizsgának felel meg. A képzés szakfelelőse Balogh Dorka A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február Önköltség összege: 260.000,- Ft/ angol jogi szakfordító szakjogász tárgyak oktatók I. II. III. Fordításelmélet Balogh Dorka 8B - - Az angol jogi szöveg szerkezete Unger Anikó 20B - - Szerződések nyelvi sajátosságai I.II. dr. Rácz Margit 16K 10B - EU terminológia I. II. Balogh Dorka, Szilárd Zoltán 8BZ 16KZ - Büntetőjogi terminológia I. II. Sárik Györg yi 8KZ 8BZ - Polgári eljárásjogi terminológia I. II. dr. Biró Ágnes Györg yi 8KZ 8BZ - Polgári jogi terminológia I. II. dr. Balogh Hajnalka 8KZ 8KZ - Versenyjog, közjog dr. Máttyus Ádám 8KZ - - Társasági jog dr. Máttyus Ádám 4A - - Számítógéppel támogatott fordítás dr. Schlemmer Tamás 16B - - Írásbeli jogi szaknyelvi kommunikáció I. II.* Balogh Dorka - 12B 12B Megtévesztő nyelvi elemek I. II.* Unger Anikó - 12K 12K Fordítástechnika dr. Balogh Hajnal - 8B - Common Law terminológia dr. Rácz Margit - 8B - Közbeszerzési fogalomrendszer dr. Csepely-Knorr Tamás - 8B - EPSO - Felkészülés a versenyvizsgára dr. Balogh Hajnalka - 4A - Európai jogi és gazdasági kommunikációs stratégiák* Balogh Dorka - - 12B Záróvizsga szakmai előkészítő* dr. Balogh Hajnalka - - 18A Záróvizsga nyelvi előkészítő* Balogh Dorka - - 10A Szakdolgozat konzultáció - - Gyj Összesen: 104 102 64 Jelmagyarázat a tanrendhez: Z= záróvizsga K= kollokvium B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy A= aláírás * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 17

18 szakirányú továbbképzések jogászoknak EURÓPA-JOGI SZAKJOGÁSZ, ANGOL NYELVEN (Lawyer Specialized in European Law) Az angol nyelven folyó szakirányú továbbképzés célja az, hogy jogász szakképzettséggel rendelkezők számára kiegészítő ismereteket nyújtson elsősorban az Európai Unió jogáról és jogalkalmazásáról. jogász szakképzettség és oklevél magas szintű angol nyelvtudás A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) Európa-jogi szakjogász (Lawyer Specialized in European Law) szakképzettséget tanúsító oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Az angol nyelvű Európa-jogi szakjogász képzésen szerzett diploma államilag elismert egynyelvű, komplex típusú felsőfokú angol nyelvvizsgának felel meg. Az erről szóló igazolást a szakjogász diploma bemutatása ellenében az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központja (www.nyak.hu) adja ki. Önköltség összege: 170.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse Dr. Gyeney Laura Jelmagyarázat a tanrendhez: Z= záróvizsga K= kollokvium VK= választható kollokvium B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy A= aláírás european law postgraduate training for lawyers tárgyak oktatók I. II. III. The Law and Institutions of the EU dr. Töttős Ágnes 10 KZ - - - Relationship between EU and National Laws dr. Kovács Györg y 12 KZ - - - Economy of the EU Policy Making Dr. Keng yel Ákos 12 K - - - Regional Policy of the EU dr. Debisso Kinga 10 B - - - European Court of Justice dr. Luszcz Viktor 16 K - - - European Private Law Dr. Heutger, Viola - 12 B - - Internal Market Dr. Szilág yi Pál Béla - 14 KZ - - EU Competition Law Dr. Szilág yi Pál Béla - 12 KZ - - Company Law of the EU dr. Szatmáry István - 10 K - - Tax Harmonisation in the EU dr. Őry Tamás - 12 B - - Human Rights and Minority Rights within the EU Eplényi Kata, dr. Papp János Tamás - - 12 K - EU Intellectual Property Law* dr. Kovács Györg y - - 12 VK - Environmental Policy of the EU* dr. Baranyai Gábor, Dr. Zlinszky János ifj. - - 12 VK - Theory and Practice of Product Liability, Consumer Protection of the EU* Dr. Pump Judit - - 12 VK - Foreign and Security Policy of the EU* dr. Pasqualetti Gergő - - 12VK - Banking and Financial Law in the EU* dr. Kovács Erika - - 12 VK - Labour Law of the EU* Dr. Gyulavári Tamás - - 12 VK - Justice and Home Affairs in the EU* dr. Töttős Ágnes - - 12 VK - Public Monopolies and State Aid* Hargita Eszter, Dr. Szilág yi Pál Béla - - 12 VK - Practice of European Law. Case Studies** dr. Töttős Ágnes - - - 40 B Complex Final Exam Preparation Studies** dr. Kovács Györg y - - - 20 B Thesis consultation - - - Gyj Total: 60 60 60 60 * Kötelezően választandó tárgyak: 4 tárgyat kell felvenni, számonkérés módja két tárgynál: A, két tárgynál: K. ** A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. IV. 19

szakirányú továbbképzések jogászoknak fiatalkorúak ügyeinek szakjogásza FIATALKORÚAK ÜGYEINEK SZAKJOGÁSZA mindenekelőtt a gyermekvédelem komplex szemléletének kialakítása fiatalkorúak ügyeivel foglalkozó jogászok számára. A képzés elvégzésével a jogalkalmazás területén működő jogászok a különleges szakértelmet igénylő gyermek- és fiatalkorúak ügyeiben képesek lesznek multidiszciplináris szemlélettel, a gyermekek mindenek felett álló érdekeinek szem előtt tartásával a számukra legmegfelelőbb eredményt biztosítani a különböző eljárásokban. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) fiatalkorúak ügyeinek szakjogásza szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 160.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse Dr. Belovics Ervin tárgyak oktatók I. II. Gyermeki alapjogok - nemzetközi jogi keretrendszer dr. Lux Ágnes 8 K - Büntetőjog I. dr. Székely Ákos 10 BZ - Büntető eljárásjog I. dr. Varga Zoltán 10 BZ - A gyermekvédelem I. (Idegenrendészet) dr. Judiné dr. Vida Angéla, dr. Német Zsolt 14 BZ - Büntetések és intézkedések végrehajtása dr. Bory Noémi 10 K - Gyermek-pszichológia és gyermek-pszichiátria Dr. Baraczka Krisztina, Ignéczi Hajnalka, Dr. Keller Éva 20 B - Polgári jogi ismeretek Családjogi Könyve dr. Judiné dr. Vida Angéla - 12 KZ Szabálysértés dr. Német Zsolt - 4 A Büntetőjog II. dr. Székely Ákos - 12 KZ Büntető eljárásjog II. dr. Varga Zoltán - 12 KZ Bűnmegelőzés és áldozatvédelem Dr. Tamási Erzsébet - 6 K Gyermekvédelem II. dr. Halmos Krisztina - 14 KZ Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 72 60 Jelmagyarázat a tanrendhez: Z= záróvizsga K= kollokvium B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy A= aláírás 20 21

szakirányú továbbképzések jogászoknak gazdasági büntetőjogi szakjogász GAZDASÁGI BÜNTETŐJOGI SZAKJOGÁSZ A szakirányú továbbképzés célja az, hogy a hallgatók a gazdasági és gazdálkodással összefüggő bűncselekmények feltárásához, jogi megítéléséhez szükséges büntető anyagi és eljárásjogi ismereteiket elmélyítsék, és megszerezzék azokat az általános gazdasági, számviteli, ill. speciális ismereteket, amelyek eredményesebbé teszik a jogalkalmazói (bírói, ügyészi, ügyvédi, nyomozói) munkát, és biztos alapot adnak a további önképzéshez. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) gazdasági büntetőjogi szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 140.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse dr. Tóth Éva tárgyak oktatók I. II. III. IV. Közgazdaságtani ismeretek Dr. Botos Katalin 10 K - - - Számvitel dr. Korb Zoltán 24 K - - - Vagyonkezelés Dr. Lóránt Zoltán 12 K - - - Bevezetés az adó- és vámjogba dr. Őry Tamás, dr. Kanta Tünde 16 K - - - Társasági- és cégjog dr. Vezekényi Ursula - 20 K - - Bankjog dr. Kovács Erika - 12 K - - Értékpapírjog dr. Tomori Erika - 12 K - - Büntetőjog I. dr. Tóth Éva, Dr. Belovics Ervin, dr. Varga Zoltán - 16 KZ - - Büntetőjog II. dr. Tóth Éva, dr. Varga Zoltán - - 34 KZ - Büntető eljárásjog Dr. Belovics Ervin, Dr. Tóth Éva - - 12 KZ - Büntető szakszeminárium dr. Tóth Éva, dr. Varga Zoltán - - 14 K - Gazdasági büntetőjog a gyakorlatban, jogesetmegoldás dr. Tóth Éva, dr. Varga Zoltán - - - 40 B Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* dr. Tóth Éva - - - 20 B Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 62 60 60 60 Jelmagyarázat a tanrendhez: Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 22 23

24 szakirányú továbbképzések jogászoknak INGATLANFORGALMI SZAKJOGÁSZ A szakirányú továbbképzés célja a jogász szakképzettséggel rendelkező és az ingatlanforgalmazás területén, a földhivatalokban, valamint az önkormányzatoknál dolgozó, továbbá ingatlanjogi jogvitákra szakosodott, ill. szakosodni kívánó ügyvédek, közigazgatási bírák posztgraduális továbbképzésének biztosítása az ingatlanjogi és más kapcsolódó (műszaki, közgazdasági, településrendezési, stb.) szakterületeken. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) ingatlanforgalmi szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 150.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse Dr. Darák Péter ingatlanforgalmi szakjogász tárgyak oktatók I. II. III. IV. Közigazgatási és ingatlan-nyilvántartási eljárási jog Dr. Darák Péter, Hidvéginé dr. Erdélyi Erika, 14 K - - - dr. Osvald Csilla, dr. Sperka Kálmán Telekkönyvi és ingatlan-nyilvántartási anyagi jog Dr. Darák Péter, Hidvéginé dr. Erdélyi Erika 14 B - - - Településrendezés és fejlesztés dr. Seereiner Imre 6 K - - - Tulajdonjog dr. Sághy Mária, dr. Kincses Attila, dr. Varga Edit 26 KZ - - - Közgazdaságtan, pénzügyi jog, pénzügytan Dr. Botos Katalin, dr. Kovács Erika - 12 B - - Ingatlankezelés-, gazdálkodás, marketing Éliás László - 12 B - - Épület-, földingatlanok értékbecslése Éliás László - 12 B - - Építésügyi igazgatás Menczingerné dr. Bokor Andrea - 12 K - - Értékpapírjog dr. Tomori Erika - 12 K - - Termőföldjog hazai és EU szabályozása dr. Mikó Zoltán - - 12 K - Polgári eljárásjog, végrehajtási jog dr. Sághy Mária, dr. Kincses Attila - - 16 KZ - Szerződések joga (ingatlanforgalomban használatos szerződések, zálogjog) dr. Pomeisl József András - - 20 KZ - Jogesetmegoldás (polgári jog és eljárásjog, ingatlan-nyilvántartási jog) Dr. Darák Péter, dr. Pomeisl - - 12 A - József András Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* dr. Kincses Attila, dr. Pomeisl András, dr. Sághy Mária, - - - 60 B Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60 60 60 60 Jelmagyarázat a tanrendhez: Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 25

szakirányú továbbképzések jogászoknak INNOVÁCIÓ- ÉS SZELLEMITULAJDON-VÉDELMI SZAKJOGÁSZ KÉPZÉS olyan innováció- és szellemitulajdon-védelmi jogi szakemberek képzése, akik önállóan vagy műszaki háttértudást igénylő esetekben szükség szerint műszaki szakemberekkel szorosan együttműködve képesek a nemzeti innováció hatékony védelmére, gyakorlati jogi megoldásokat tudnak találni a K+F+I szektor társaságainak aktív vagy passzív védelmére, választ képesek adni a legújabb nemzetközi szellemi tulajdonvédelmi kihívásokra. állam- és jogtudományi egyetemi oklevél és magas szintű angol nyelvtudás A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) innováció- és szellemitulajdon-védelmi szakjogász szakképzettséget tanúsító oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 160.000,- Ft / első. A képzés tervezett indítása: 2017. szeptember és 2018. január A képzés szakfelelőse Prof. Dr. Tattay Levente innováció- és szellemitulajdon-védelmi szakjogász tárgyak - oktatók I. II. III. Bevezetés az innováció-védelembe dr. Pintz Györg y 2A Műszaki rajz alapismeret 4A Szabadalmi anyagi jog Dr. Tattay Levente, Dr. Ujhelyi Dávid 12KZ Szabadalmi jog a gyakorlatban dr. Pogácsás Anett, dr. Pintz Györg y 18B Mintaoltalmi és szerzői jog Dr. Ujhelyi Dávid, Dr. Tattay Levente 12KZ Szabadalomkutatás Biacs Mónika, Kabódi Pál 12B Szabadalmi leírás gyakorlat dr. Pintz Györg y, dr. Pintz Zsófia, Biacs Mónika, Kabódi Pál 24K Innovációs gazdasági ismeretek Dr. Botos Katalin 4A Európai szabadalom (EN) dr. Bede Máté, dr. Pintz Zsófia 20KZ Nemzetközi szabadalom (EN) dr. Pintz Zsófia, dr. Bede Máté 12KZ Védjegyjog és védjegykutatás Siklós Katalin 20KZ Bírói gyakorlat és domain védelem dr. Csóti Tamás, dr. Mayer Erika 16K EU és nemzetközi védjegyjog (EN) dr. Bede Máté, dr. Papp Lilla 14KZ Az EU felszólalási és formavédelmi joggyakorlata (EN) dr. László Áron 8K Ügyfélképviselet dr. Pintz Györg y 2A Szakdolgozati konzultáció Gyj Összesen: 60 60 60 Jelmagyarázat a tanrendhez: Z=záróvizsga; K=kollokvium; B=beszámoló; A=aláírás. 26 27

szakirányú továbbképzések jogászoknak környezetvédelmi szakjogász KÖRNYEZETVÉDELMI SZAKJOGÁSZ A szakirányú továbbképzés célja a környezetvédelmi jogi, valamint a kapcsolódó környezettudományi, gazdasági, jogi és határtudományi területeken mindazon ismeretek megszerzésének biztosítása, amelyek a jogalkotásban résztvevő, a hatósági jogalkalmazásban dolgozó, illetve a környezetvédelmi jogvitákban eljáró jogászok számára a szakosodást szolgálják. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) környezetvédelmi szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 140.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse Prof. Dr. Bándi Gyula tárgyak oktatók I. II. III. Környezettudomány és környezeti informatika Dr. Zlinszky János ifj. 14 K - - - Környezet-gazdaságtan és környezeti menedzsment Dr. Kerekes Sándor, Dr. Szlávik János 22 KZ - - - Környezetjogi elméleti alapok Dr. Bándi Gyula 24 K - - - Környezetpolitika Dr. Bulla Miklós, Dr. Zlinszky János ifj. - 20 K - - Környezetvédelmi igazgatás általános rész Dr. Bándi Gyula - 24 KZ - - Környezetvédelmi igazgatás különös rész dr. Csepregi István - 16 KZ - - Környezetvédelem és polgári jog kapcsolata Dr. Pump Judit - - 16 K - Környezetvédelem és büntetőjog kapcsolata Dr. Polt Péter - - 8 A - EU környezetjog Dr. Bándi Gyula - - 20 KZ - Nemzetközi környezetjog dr. Sulyok Katalin, Dr. Szabó Marcel - - 16 K - Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* Dr. Bándi Gyula, Dr. Kerekes Sándor - - - 60 B Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60 60 60 60 Jelmagyarázat a tanrendhez: Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. IV. 28 29

30 szakirányú továbbképzések jogászoknak KÖZBESZERZÉSI SZAKJOGÁSZ A szakirányú továbbképzés célja a széles értelemben vett közbeszerzés területén gyakorlatorientált, elméletileg is megalapozott jogi és egyéb kapcsolódó ismeretek megszerzésének biztosítása. A jogi képzésben ez a tárgykör csak érintőlegesen, illetve alternatív módon kerülhetett oktatásra. A képzés keretében lehetőség nyílik a közbeszerzések menetének komplex és gyakorlatias megközelítésére. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) közbeszerzési szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 150.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse Haszonicsné dr. Ádám Mária közbeszerzési szakjogász tárgyak oktatók I. II. III. Közbeszerzés-történet, közösségi jogi alapok dr. Havas-Kovács Gabriella, dr. Hubai Ágnes 10 B - - Közbeszerzési jogi alapok Haszonicsné dr. Ádám Mária 10 B - - Szerződéses jogi ismeretek I. Dr. Gyulai-Schmidt Andrea 8 KZ - - Közbeszerzési eljárásjog I. Haszonicsné dr. Ádám Mária, dr. Barna Orsolya 10 KZ - - Finanszírozási, pénzügyi jogi ismeretek Maiyalehné Dr. Gregóczky Etelka 8 B - - Ve r s e n y j o g i i s m e r e t e k é s a k ö z é r d e k ű s z o l g á lt a t á s ok dr. Barna Orsolya 10 B - - Társasági jog és a közbeszerzés Dr. Gyulai-Schmidt Andrea 8 B - - Fenntartható és zöld közbeszerzési ismeretek dr. Barna Orsolya, dr. Havas-Kovács Gabriella - 10 B - Szerződéses jogi ismeretek II. Dr. Gyulai-Schmidt Andrea, dr. Szilág yi Zoltán - 8 KZ - Közbeszerzési eljárásjog II. Haszonicsné dr. Ádám Mária, dr. Barna Orsolya - 12 KZ - Támogatásból megvalósuló közbeszerzések dr. Hubai Ágnes, dr. Kovács László - 8 B - Közbeszerzési jogorvoslati ismeretek dr. Szilág yi Zoltán - 10 KZ - Közgazdasági ismeretek Dr. Mányó-Váróczi Violetta - 10 B - Közbeszerzési jogesetmegoldás dr. Szilág yi Zoltán - 6 A - Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* Haszonicsné dr. Ádám Mária, dr. Barna Orsolya, - - 60 B Dr. Gyulai-Schmidt Andrea, dr. Szilág yi Zoltán Szakdolgozat konzultáció - - Gyj Összesen: 64 64 60 Jelmagyarázat a tanrendhez: Z=záróvizsga K=kollokvium A=aláírás B=beszámoló Gyj= gyakorlati jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 31

szakirányú továbbképzések jogászoknak KÖZSZOLGÁLATI SZABÁLYOZÁSI ÉS KODIFIKÁCIÓS SZAKJOGÁSZ A szakirányú továbbképzés célja elsősorban a központi államigazgatási szervek, helyi és nemzetiségi önkormányzatok, másodsorban a gazdálkodó szervezetek keretében vagy az ügyvédi és civilszervezeti tevékenység végzése során szabályozási feladatokra szakosodott vagy erre szakosodni kívánó szakemberek (köztisztviselők, közalkalmazottak, ügyvédek, jogtanácsosok) képzése. A különböző szintű jogszabályok és belső normák (közjogi szervezetszabályozó eszközök, szabályzatok) előkészítésében, megalkotásában közreműködő szakemberek a jogászképzés során ilyen speciális tudástartalmú képzést nem kapnak, tanulmányaik során legfeljebb egy-egy tantárgy keretében vagy fakultatív tárgyként jutnak hozzá nem teljes körűen olyan ismeretekhez, amelyek a jogalkotói, jogalkotásban közreműködő tevékenységüket a későbbiekben elősegítik. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) közszolgálati szabályozási és kodifikációs szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul. Önköltség összege: 160.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február közszolgálati szabályozási és kodifikációs szakjogász tárgyak oktatók I. II. Bevezetés a jogszabályszerkesztés tanba Dr. Gerencsér Balázs 8 B - A jogalkotás stratégiai keretei Dr. Csink Lóránt, dr. Sántha György 8 A - A jogalkotás normatív keretei. Jogforrások jellege és jogforrási hierarchia Dr. Varga Zs. András 10 KZ - Dereguláció Dr. Csink Lóránt 12 K - Hatásvizsgálati mechanizmusok Dr. Gerencsér Balázs, dr. Sántha György 16 KZ - A jogalkotás nemzetközi determinációi. Jogharmonizáció dr. Zombor Ferenc 16 K - Jogszabályalkotás a gyakorlatban dr. Lábady Tamás - 10 A Jogalkotás az önkormányzatoknál dr. Varga Ádám - 12 KZ Jogszabályok szövegezése, stilisztika-gyakorlat Dr. Raffai Katalin - 10 B A jogszabályszerkesztés gyakorlata dr. Péter-Delbó Márta - 10 KZ Kihirdetés, közzététel és hatályosság dr. Palik Edit - 6 B Szabályzatszerkesztés Dr. Hajas Barna, dr. Kurunczi Gábor - 6 A Jogszabálytárak, jogi adatbázisok dr. Berkes Lilla - 6 A Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 70 60 Jelmagyarázat a tanrendhez: Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy A képzés szakfelelőse Prof. Dr. Varga Zs. András 32 33

34 szakirányú továbbképzések jogászoknak KRIMINALISZTIKAI SZAKJOGÁSZ, hogy a büntetőjogi jogalkalmazás területein működő jogászok a különleges szakértelmet igénylő kriminalisztikai szakkérdésekben jártasságot szerezzenek, a segédtudományokban (műszaki, közgazdasági és orvostudomány) véleményt adó szakértők vizsgálati módszereit megismerjék, és a szakértői vizsgálatokat szakszerűen értékelni, mérlegelni tudják. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) kriminalisztikai szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul. Önköltség összege: 140.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse dr. Tóth Éva kriminalisztikai szakjogász tárgyak oktatók I. II. III. IV. Kriminalisztika, bizonyításelmélet Dr. Finszter Géza 12 K - - - A büntetőeljárás legfontosabb gyakorlati kérdései dr. Tóth Éva, dr. Varga Zoltán 4 A - - - A szakértői munka jogi keretei Dr. Varga Tibor 4 A - - - Igazságügyi orvostan Dr. Keller Éva, dr. Szabó Árpád, Dr. Varga Tibor 26 KZ - - - Igazságügyi toxikológia, kábítószer analitika Dr. Somog yi Gábor, Csesztregi Tamás 14 K - - - Igazságügyi genetika, személyazonosítás Dr. Eg yed Balázs, Dr. Füredi Sándor, Woller János - 10 B - - Helyszíni szemle Nyomszakértés, Mikro maradványok, Ballisztika, Daktiloszkópia Elek Imre, - 20 K - - Dr. Gál Tamás, Heg yi István, Lontai Márton, Tóth Péter Igazságügyi elmekórtan Dr. Baraczka Krisztina, dr. Orosházi Józsefné - 20 KZ - - Kriminalisztikai azonosítás (hang, beszéd, poligráf, kép, szag) Fényes Péter, Krispán István - 10 A - - Igazságügyi könyvszakértői ismeretek Pótorné Nag y Zsuzsanna, Dr. Jasperné Sztanek Katalin, - - 24 KZ - Kosztovics József, Makkosné Braun Mária, Markovics Zoltán Igazságügyi műszaki szakértői ismeretek Bejczi József, Marossy Szabolcs - - 20 KZ - Gépjárműszakértői munka Dr. Melegh Gábor - - 12 KZ - A személy elleni bűncselekmények kúriai gyakorlata, kihallgatási taktika - - 16 K - dr. Tóth Éva, dr. Petőfi Attila Kriminalisztikai írásszakértés és okmányszakértés Göblyös Imre - - - 10 A Gazdasági, vagyon elleni bűncselekmények Dr. Czine Ágnes, dr. Nag ycenki Tamás - - - 10 B Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* Dr. Baraczka Krisztina, Bejczi József, dr. Orosházi Józsefné, - - - 40 B Pótorné Nagy Zsuzsanna, dr. Tóth Éva, Dr. Varga Tibor Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60 60 72 60 Jelmagyarázat a tanrendhez: Gyj= gyakorlati jegy Z= záróvizsga K= kollokvium B= beszámoló A= aláírás * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 35

szakirányú továbbképzések jogászoknak médiajogi szakjogász MÉDIAJOGI SZAKJOGÁSZ olyan, a médiajog komplex kérdéseivel foglalkozó jogi szakemberek képzése, akik ismerik a médiapiac és a médiajog összefüggéseit és a felmerülő jogi problémákra adekvát gyakorlati megoldásokat képesek találni bármely, a médiapiac által érintett jogágban vagy jogterületen. Ennek érdekében a képzés a jogi alapképzés során megszerzett ismeretek elmélyítésére, azok gyakorlat- és problémaorientált feldolgozására helyezi a hangsúlyt. A képzés újdonságot kínál abban, hogy komplex elméleti és gyakorlati tudást kínál a médiajog minden területével kapcsolatban, mindezt interdiszciplináris jelleggel. Kiemelkedő helyet foglal el a médiapiacok közgazdasági szempontú elemzése és a médiaetikai ismeretek. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) médiajogi szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul. Önköltség összege: 150.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse Dr. Koltay András tárgyak oktatók I. II. Tartalomszabályozás a médiajogban Dr. Koltay András 8 K - Az újmédia jogi kérdései dr. Bartóki-Göncz y Balázs 12 KZ - Az újságírók jogállása dr. Mayer Annamária 8 B - A médiaszabályozás nemzetközi jogi alapjai Dr. Benke Gábor 8 AZ - Reklámszabályozás Dr. Blazovichné Dr. Gellén Klára 8 B - Ön- és társszabályozás, médiaetika (esetmegoldó blokkal) Nádori Péter, Weyer Balázs 12 A - A demokratikus eljárások médiafelületei Dr. Smuk Péter 8 B - Adatvédelem, információszabadság Dr. Péterfalvi Attila András 8 K - Médiajogi kérdések a polgári anyagi jogban (jogesetmegoldó blokkal) Dr. Koltay András - 8 KZ Médiajogi kérdések a büntető anyagi jogban Dr. Szomora Zsolt - 8 K Eljárásjogi kérdések médiajogi perekben dr. Horváth E. Írisz - 8 A Sajtójogi gyakorlat dr. Bodolai László - 12 B A médiapiac működését érintő szerzői jogi kérdések dr. Pogácsás Anett - 8 B A tartalomterjesztés joga dr. Bartóki-Göncz y Balázs - 8 K A médiapiacok versenyjogi kérdései Dr. Szilág yi Pál Béla - 8 B Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 72 60 Jelmagyarázat a tanrendhez: Z=záróvizsga K=kollokvium A=aláírás B=beszámoló Gyj= gyakorlati jegy 36 37

szakirányú továbbképzések jogászoknak sportjogi szakjogász SPORTJOGI SZAKJOGÁSZ a sportjogi és az ehhez kapcsolódó ismeretek megszerzésének biztosítása, amelyek a sport közigazgatásban, a sport magánjog, a doppingellenes harc területén, valamint a sportszervezetek mindennapi működésében nélkülözhetetlenek a sportban tevékenykedő jogász szakképzettségű szakemberek számára. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) sportjogi szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 140.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse Dr. Tóth Tihamér tárgyak oktatók I. II. III. Sporttörténet (magyar és nemzetközi; olimpiai mozgalom) Dr. Szikora Katalin, dr. Litavecz Anna 8 B - - A sportjog alkotmányos összefüggései, a sport önszabályozása 10 K - - Dr. Nemes András, dr. Kézsmárki Éva Mónika Sportolók jogállása ( státus-jog, munkajog) Dr. Nemes András, dr. Kézsmárki Éva Mónika 10 K - - EU és nemzetközi sportszervezetek és sportdokumentumok dr. Nag y Zsigmond, dr. Szilág yi Zoltán 12 KZ - - Sportfinanszírozás, pénzügyi jog Dr. Gősi Zsuzsanna 10 B - - Doppingellenes szabályozások dr. Nag y Zsigmond, dr. Szilág yi Zoltán 10 B - - Magyar testnevelés és sportigazgatás Dr. Nemes András - 10 KZ - Szövetségek, versenyrendszer, sportszervezetek dr. Kézsmárki Éva Mónika - 10 BZ - Szerződések joga dr. Karczub Péter, dr. Szilág yi Zoltán, dr. Zavodnyik József - 20 KZ - Sportgazdasági ismeretek, sportvállalkozási menedzsment dr. Muszbek Mihály - 10 K - Vitarendezés a sportban: hazai és nemzetközi sportbíráskodás Dr. Kecskés László - 10 B - Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* dr. Kézsmárki Éva Mónika, Muszbek Mihály, - - 60 B dr. Nag y Zsigmond, Dr. Nemes András, dr. Szilág yi Zoltán Szakdolgozat konzultáció - - Gyj Összesen: 60 60 60 38 A KÉPZÉST A MOB, A MPB ÉS AZ EMMI TÁMOGATJA Jelmagyarázat a tanrendhez: Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 39

szakirányú továbbképzések jogászoknak szabályozott iparági szakjogász SZABÁLYOZOTT IPARÁGI SZAKJOGÁSZ A továbbképzés célja a szabályozott, alapvetően hálózatos iparágak területén otthonosan mozgó jogász szakemberek képzése, akik ismerik a piacok működésének alapvető kérdéseit, az állami gazdasági beavatkozás indokait és a szabályozások főbb közös jellemvonásait. A képzés egyedülálló újdonságot kínál abban, hogy komplex elméleti és gyakorlati tudást ad a szabályozott körülmények között folyó piaci versennyel, illetve természetes monopóliumokkal kapcsolatban, mindezt szükségszerűen interdiszciplináris jelleggel. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) szabályozott iparági szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 160.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse Dr. Tóth Tihamér tárgyak oktatók I. II. III. IO és versenypolitikai ismeretek Dr. Szilág yi Pál Béla 12 B - - Szabályozáselmélet és joggazdaságtan Dr. Szalai Ákos 12 K - - Közigazgatási jog és a szabályozó hatóságok tevékenysége Dr. Kovács András Györg y 12 KZ - - Az állam és az önkormányzatok funkciói, szerepe a gazdaságirányításban Dr. Csink Lóránt 6 A - - A szabályozói döntések meghozatalának gyakorlata Dr. Gerencsér Balázs 6 A - - Az EU és a magyar versenyjog alkalmazása a szabályozott szektorokban Dr. Tóth Tihamér 12 KZ - - Hírközlési szabályozás * dr. Bartóki-Göncz y Balázs - 12 VK - Postai szolgáltatások szabályozása * dr. Urbán Péter - 8 VK - Energiapiacok szabályozása * Dr. Kovács Emőke - 16 VK - Víz- és hulladékszabályozás * Dr. Pump Judit - 14 VK - A közlekedés szabályozása * Édes Balázs - 10 VK - Aktuális kérdések, jogesetek a szabályozott szektorok világából** Dr. Tóth Tihamér - - 30 B Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek** Dr. Szalai Ákos - - 30 B Szakdolgozat konzultáció - - Gyj Összesen: 60 60 60 Jelmagyarázat a tanrendhez: Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy * E tárgyak közül három választható kollokvium (VK), a másik kettő aláírás ** A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 40 41

szakirányú továbbképzések jogászoknak társasági jogi és cégjogi szakjogász TÁRSASÁGI JOGI ÉS CÉGJOGI SZAKJOGÁSZ A szakirányú továbbképzés célja, hogy az alapképzést meghaladó körben és mélységben biztosítsa a gyakorló jogászok számára a gazdasági társaságok működéséhez kapcsolódó komplex jogi ismeretek elméletileg megalapozott, a jogalkalmazási gyakorlatot is feldolgozó megszerzését. Jelentkezés feltétele jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) társasági jogi és cégjogi szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 140.000, - Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse dr. Vezekényi Ursula tárgyak oktatók I. II. III. IV. Társasági jog I. dr. Vezekényi Ursula 18 KZ - - - Cégjog I. Dr. Gál Judit 8 KZ - - - Közgazdaságtan és számvitel dr. Korb Zoltán, Dr. Mányó-Váróczi Violetta 22 K - - - Fizetésképtelenségi jog 12 B - - - Társasági jog II. dr. Vezekényi Ursula - 18 KZ - - Cégjog II. Dr. Gál Judit - 8 KZ - - Adójog Dr. Halász Zsolt - 14 B - - Munkajog és társadalombiztosítási jog dr. Szűcs László - 12 B - - Versenyjog dr. Boytha Györg yné, Dr. Ruszthiné dr. Juhász Dorina - 8 B - - Társasági jog III. dr. Vezekényi Ursula - - 18 KZ - Cégjog III. Dr. Gál Judit - - 8 KZ - Értékpapír- és tőzsdejog dr. Tomori Erika, dr. Kraudi Adrienne - - 20 K - A társasági jog nemzetközi összefüggései, az EU társasági joga - - 16 B - Dr. Gyulai-Schmidt Andrea, dr. Németh Sándor Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* Dr. Gál Judit, dr. Vezekényi Ursula - - - 60 B Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60 60 62 60 Jelmagyarázata tanrendhez: Z= záróvizsga K= kollokvium B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 42 43

44 szakirányú továbbképzések jogászoknak TŐKEPIACI ÉS BANK SZAKJOGÁSZ A szakirányú továbbképzés célja, hogy a jogász szakképzettséggel rendelkezők számára széles körű bankjogi, továbbá értékpapír- és tőzsdejogi, illetve közgazdasági (monetáris politikai, banküzemtani) ismereteket adjon, amelyek nélkülözhetetlenek a pénzintézeteknél, pénzintézeti tevékenységet is folytató vállalkozásoknál, az értékpapír-forgalmazóknál tőzsdénél, jegybanknál jogalkalmazói, illetőleg jogalkotói tevékenységet ellátó jogászok, továbbá az ilyen típusú jogügyletek és ezzel kapcsolatos jogviták ellátására szakosodott, illetve szakosodni kívánó bírák, ügyészek és ügyvédek számára. Jelentkezés feltétele jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) tőkepiaci és bank szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 140.000,- Ft / A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse dr. Kovács Erika és dr. Tomori Erika Jelmagyarázat a tanrendhez: Gyj= gyakorlati jegy Z= záróvizsga K= kollokvium B= beszámoló A= aláírás * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. tőkepiaci és bank szakjogász tárgyak oktatók I. II. III. Makrogazdasági és közgazdasági alapismeretek Dr. Kőrösi István 8 B - - - Pénzügyi és monetáris rendszer, valamint a banküzemtan elmélete Dr. Katona Klára, Dr. Botos Katalin 12 B - - - Általános számviteli ismeretek dr. Korb Zoltán 8 A - - Adójog dr. Varga Árpád 4 A - - - A befektetési és árutőzsdei szolgáltatók rendszere és a szolgáltatások közgazdasági vonatkozásai 16 K - - - Dr. Fazakas Gergely, dr. Farkas Péter Pál, dr. Szabó Dániel A pénzügyi intézmények rendszere dr. Gálfalvi Géza, dr. Kovács Erika, Palasikné dr. Kirschner Dóra 14 KZ - - - Bankügyletek vállalati és lakossági hitelezés dr. Kovács Erika, dr. Biró Ágnes Györg yi - 14 K - - Pénzügyi biztosítékok Dr. Gárdos Péter - 12 K - - Pénzügyi és monetáris rendszer, a pénzügyi intézmények számvitele, valamint a banküzemtan gyakorlata - 18 B - - dr. Kovács Erika, Tudisconé Gyöng yösy Éva Az értékpapírok fogalma és fajtái dr. Tomori Erika - 16 KZ - - Bankügyletek - betétgyűjtés, pénzforgalom, pénzváltás, pénzfeldolgozás, készpénzátutalás - - 12 KZ - dr. Kovács Erika Pénzügyi jog kapcsolata a büntetőjoggal dr. Székely Ákos - - 4 A - Pénzügyi- és értékpapír-piacok felügyelete dr. Kovács Erika, Palasikné dr. Kirschner Dóra - - 12 KZ - Az értékpapírok forgalomba hozatala, befolyásszerzés, a befektetési és árutőzsdei szolgáltatási tevékenyégek dr. Tomori Erika, dr. Dencs Zoltán, - - 20 KZ - dr. Szabó Dániel, dr. Száz Ágnes Társasági jogi, csőd-, felszámolási és adósságrendezési jogi, valamint végrehajtási jogi összefüggések - - 12 B - dr. Vezekényi Ursula, dr. Csőke Andrea, dr. Zoltán Levente Pénzügyi lízing, autó- és eszközfinanszírozás, valamint faktoring tevékenység dr. Szaniszló Norbert - - - 8 B Versenyjogi összefüggések Dr. Tóth Tihamér - - - 12 K Szellemi alkotások joga dr. Szamosi Katalin, dr. Tomori Pál - - - 4 A Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* dr. Tomori Erika, dr. Kovács Erika - - - 36 B Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 62 60 60 60 IV. 45

szakirányú továbbképzések jogászoknak UNIÓS PERJOGI SZAKJOGÁSZ KÉPZÉS (ANGOL NYELVEN) :, hogy az alapképzéseknél mélyebb, komplexebb és gyakorlatorientáltabb tudásanyagot adjon az Európai Unióban való jogérvényesítés mechanizmusairól. Ezt két úton biztosítja: egyrészről átfogó és széleskörű ismereteket kínál az Európai Unióban való jogérvényesítés intézményi és eljárási vonatkozásairól, másrészről lehetőséget nyújt az Európai Unió Bírósága előtti eljárásrendszer mélyreható tanulmányozására, az azzal kapcsolatos tudásanyag gyakorlatorientált elsajátítására. állam- és jogtudományi egyetemi oklevél és magas szintű angol nyelvtudás. A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére a második képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) uniós perjogi szakjogász (Lawyer in EU Law and Litigation) szakképzettséget tanúsító oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 180.000,- Ft / első. A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. január uniós perjogi szakjogász (angol nyelven) tárgyak - oktatók I. II. Az Európai Unió joga és intézményei Dr. Szabó Marcel 10B Az EU joga és a nemzeti jogrendszerek kapcsolata Dr. Szilág yi Pál Béla 10B Nemzetközi magánjogi alapok Prof. Hannes Rösler 12K A belső piac joga és az uniós polgárság Dr. Láncos Petra Lea, Dr. Gyeney Laura 16KZ Az Unió versenyjoga Dr. Tóth Tihamér 12B Az EU intézményei ellen közvetlenül indított keresetek Dr. Łuszcz Viktor 16KZ Jogkikényszerítés az Európai Bizottságon keresztül Dr. Bottka Viktor 16KZ Az előzetes döntéshozatali eljárás és a tagállamok kártérítési felelőssége Dr. Fehér Miklós Zoltán 10KZ Az EU Bírósága előtti jogérvényesítés eljárásjogi szempontjai Dr. Csehi Zoltán 6A Az Emberi Jogok Európai Egyezménye és az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga 12B Dr. Tallódi Zoltán, Dr. Weller Mónika Szakdolgozati konzultáció Gyj Összesen: 60 60 Jelmagyarázat a tanrendhez: Z=záróvizsga; K=kollokvium; B=beszámoló; A=aláírás, Gyj=gyakorlati jegy A képzés szakfelelőse Dr. Gyeney Laura 46 47

szakirányú továbbképzések jogászoknak VERSENYJOGI SZAKJOGÁSZ A szakirányú továbbképzés célja, hogy a jogász szakképzettséggel rendelkező jogalkalmazói, illetőleg jogalkotói tevékenységet ellátó szakemberek számára széles körű ismereteket nyújtson a versenyjog magyar és nemzetközi, ezen belül is elsősorban az Európai Unió szabályozási körében. A képzés olyan speciális, több tudományágat is érintő ismeretkörökből öszszetevődő elméleti és gyakorlati szaktudás megszerzését segíti elő, amely az érintett szakemberek számára szakosodást tesz lehetővé. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére a második képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) versenyjogi szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 160.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse Dr. Szilágyi Pál Béla versenyjogi szakjogász tárgyak oktatók I. II. Versenyjogi alapismeretek és a tisztességtelen verseny joga dr. Boytha Györgyné, Dr. Szilágyi Pál Béla 8 B - Versenyjog és fogyasztóvédelmi jog dr. Zavodnyik József 8 A - Versenypolitikai ismeretek Dr. Szakadát László 8 K - Nemzetközi versenyjog dr. Sárai József, Dr. Tóth Tihamér 6 A - Horizontális versenykorlátozások joga Dr. Szilágyi Pál Béla 12 KZ - Vertikális megállapodások joga Dr. Bara Zoltán 8 BZ - Állami támogatások joga dr. Remetei Filep Zsuzsanna 12 B - Fúziókontroll, fúziók és felvásárlások dr. Fejes Gábor, Dr. Szilágyi Pál Béla - 10 K A versenyjog eljárásjoga Dr. Kovács András György, Dr. Ruszthiné dr. Juhász Dorina - 14 BZ Versenyjog a gyakorlatban Dr. Ruszthiné dr. Juhász Dorina, dr. Szántó Tibor - 6 A Versenyjog aktuális kérdései dr. Hegymegi-Barakonyi Zoltán, dr. Horányi Márton - 6 A Versenypolitika és szabályozás Dr. Tóth András - 8 KZ Gazdasági erőfölénnyel való visszaélés dr. Hegymegi-Barakonyi Zoltán - 10 BZ Állam, mint a versenyjog alanya Dr. Tóth Tihamér - 8 B Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 62 62 Jelmagyarázat a tanrendhez: Z= záróvizsga K= kollokvium B= beszámoló A= aláírás Gyj= gyakorlati jegy 48 49

jogi szakvizsgára felkészítő tanfolyam JOGI SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ TANFOLYAMOK A tanfolyamok célja A jelölt felkészítése a jogi szakvizsgára, figyelemmel arra, hogy valamennyi jelöltnek azonos vizsga tárgyakból kell a tudásá ról számot adni, függetlenül attól, hogy a kötelezően előírt joggyakorlatot mely szakterületen folytatta. A jogi szakvizsga követelményrendszere a különböző jogi szakterületeken való átjárhatóságot és pályamódosítást segíti elő, könnyíti meg. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a különböző területek speciális ismereteit az okta tás keretében érintik. A jogi szakvizsgára felkészítő tanfolyamok a Budapesti Ügyvédi Kamara által elfogadott kurzusok. állam- és jogtudományi mesterfokozatú/egyetemi oklevél Jelentkezési határidő őszi kurzusokra: 2017. szeptember 8. tavaszi kurzusokra: 2018. január 26. Jelentkezés módja A tanfolyamokra elektronikus kell jelentkezni. Részletek és jelentkezési lap az Intézet honlapján ( www.jak.ppke.hu/deak/jelentkezes ) érhető el. jogi szakvizsgára felkészítő tanfolyam A tanfolyamok időpontja Az őszi ben szeptember közepén, a tavaszi ben pedig február közepén kezdődnek a kurzusok. A meghirdetett tanfolyamokat csak megfelelő számú jelentkező esetén tudjuk elindítani. A tanfolyamok típusai (a szakvizsga részeinek megfelelően) A rész: Polgári jog és családjog (60 óra ) 65.000,-Ft a gazdasággal kapcsolatos joganyag, polgári eljárásjog A tanfolyam 10 héten át tart. B rész: Büntetőjog (50 óra ) büntető eljárásjog, büntetés-végrehajtási jog A tanfolyam 9 héten át tart. 55.000,-Ft C rész: Munkajog és társadalombiztosítási jog, EU jog (60 óra ) 68.000,-Ft alkotmányjog és közigazgatási jog, európai közösségi jog A tanfolyam 10 héten át tart. Igazolás a tanfolyamokról A tanfolyamon jelenléti ívet vezet az Intézet. A tanfolyamon való részvételről a jelenléti ívek alapján igazolást állítunk ki, melyet a Kamarának bemutat a jelölt. A tanfolyamról három alkalommal lehet hiányozni. A háromnál több alkalommal távolmaradóknak igazolást kiállítani nem áll módunkban. A tanfolyamok oktatói Dr. Balogh-Békesi Nóra Dr. Balogh Zsolt dr. Bartal Géza Dr. Belovics Ervin dr. Császár P. Emőke dr. Goldea Zsuzsanna Dr. Gyulai-Schmidt Andrea dr. Koday Zsuzsanna dr. Kovács Helga 50 dr. Lábady Tamás Dr. Landi Balázs dr. Németh László dr. Matosek Edina dr. Szűcs László dr. Tóth Éva dr. Varga Zoltán Dr. Vókó György A jogi szakvizsga A vizsga tartalmi követelményeit az Igazságügyi Minisztérium minden év április 30. napjáig kiadja, amelyben a részvizsgákon számonkérhető joganyag, illetőleg a részvizsgatárgyak tételei szerepelnek. A jogi szakvizsga szabályait a többször módosított 5/1991.(IV. 4.) IM rendelet tartalmazza. A jogi szakvizsga egységes, letétele bármely jogi munkakörben való önálló jogi munka végzésére jogosít. 51

Hatékony, gyors és gyakorlati segítség a közbeszerzési szakembereknek! BARNA ORSOLYA: KÖZBESZERZÉSI GYORSKOMMENTÁR ÉS GYAKORLATI ÚTMUTATÓ A KÖZBESZERZÉSEKRŐL SZÓLÓ 2015. ÉVI CXLIII. TÖRVÉNYHEZ ÉS VÉGREHAJTÁSI RENDELETHEZ Kiadó: Magyar Közbeszerzési Intézet Kft. 2015. november 1 én hatályba lépett a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény, amely nem csekély kihívások elé állítja a hazai jogalkalmazókat. A kötet célja, hogy ebben a gyökeresen megváltozott és a korábbiakhoz képest sok vonatkozásban teljesen eltérő logika mentén meghatározott új jogszabályi környezetben hatékony segítséget nyújtson a közbeszerzési szakembereknek. A könyv megírása során a szerző kifejezett szándéka volt, hogy jól áttekinthető szerkezet mentén gyakorlati tudást adjon át, feldolgozva és egymás mellé rendelve nem csak a törvény, hanem a már megjelent végrehajtási rendeletek szabályait is.

Szakirányú továbbképzések nem jogász végzettségűeknek

szakirányú továbbképzések nem jogász végzettségűeknek agrár és vidékfejlesztési igazgatási szakember AGRÁR ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI IGAZGATÁSI SZAKEMBER A szakirányú továbbképzés célja agrárjogi és vidékfejlesztési igazgatási és jogi kérdések elsajátítása, amely komplexitásában mind a horizontális, mind pedig az egyes szakterületek részletes, a hazai és közösségi jogi ismereteinek elsajátítását szolgálja. jogi és igazgatási képzési terület igazgatási képzési ágában alapképzésben szerzett oklevél, vagy agrár képzési területen alap- vagy mesterképzési szakon szerzett oklevél, vagy főiskolai vagy egyetemi oklevél egyéb képzési területen alapképzésben szerzett alapfokozattal és szakképzettséggel rendelkezők a képzésben akkor vehetnek részt, ha közigazgatási szakvizsgával rendelkeznek A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére a második képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) agrár és vidékfejlesztési igazgatási szakember szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 160.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse Prof. Dr. Varga Zs. András tárgyak oktatók I. Jogelméleti alapismeretek Dr. Frivaldszky János 10 B - Polgári jogi alapismeretek Dr. Jobbágyi Gábor, dr. Pogácsás Anett 20 B - II. Közjogi alapismeretek Dr. Christián László, Dr. Schanda Balázs 20 K - EU közjogi ismeretek. Az EU közös agrárpolitikájának döntéshozatali rendje Dr. Gyeney Laura, dr. Szentirmay Zoltán 10 B - Az agrár- és vidékfejlesztési igazgatás struktúrája dr. Mikó Zoltán 14 KZ - Az agrárjog alkotmányos összefüggései Dr. Gerencsér Balázs 6 A - Az EU vidékfejlesztési politikája, pénzügyi és intézményi rendje dr. Nyujtó Ferenc 14 KZ - Az EU termékpálya rendtartásai, pénzügyi, intézményi, informatikai rendje Dr. Rieger László 16 K - Az agrár- és vidékfejlesztési igazgatás sajátos eljárási szabályai dr. Forrai-Nagy Enikő, dr. Mikó Zoltán - 10 K Az ingatlanokkal kapcsolatos állami és önkormányzati nyilvántartások dr. Mikó Zoltán - 6 A Az élelmiszerlánc-biztonság rendje, az élelmiszer és a bor eredetvédelme dr. Nyitrai Zoltán Balázs - 14 KZ Birtokpolitika, agrárszerződések, jogviták rendezése dr. Király Gábor András - 12 K Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer alapfogalmai dr. Mikó Zoltán - 10 KZ Mezőgazdasági vagyonvédelem, szabálysértések Dr. Gerencsér Balázs - 4 A A természetvédelem és jogi környezete Dr. Tardy János - 8 B Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 50+60 64 Jelmagyarázat: a tanrendhez Z= záróvizsga K= kollokvium B= beszámoló A= aláírás Gyj= gyakorlati jegy 54 55

56 szakirányú továbbképzések nem jogász végzettségűeknek ANGOL JOGI SZAKFORDÍTÓ A szakirányú továbbképzés célja, hogy igazgatási szakképzettséggel rendelkező szakemberek számára brit, amerikai és európai uniós angol szaknyelvi ismereteket adjon át, és olyan fordítói kompetenciákat erősítsen, amelyek a szakmai jártasságot igénylő szövegek angolról magyarra vagy magyarról angolra történő megfelelő átültetéséhez nyújtanak kellő alapot. Az iratok sokféleségére tekintettel a képzés elsősorban a közigazgatásban dolgozó szakemberek igényeit tartja szem előtt. A szakirányú továbbképzés keretén belül jelentős hangsúlyt kapnak a nyelvi és szakfordítói órák, amelyeken a résztvevők elsajátítják az angol nyelvről, illetve nyelvre történő fordítás elméleti és gyakorlati alapjait. igazgatási képzési területen alap- vagy mesterképzési szakon szerzett főiskolai vagy egyetemi oklevél B2 szintű komplex (korábban középfokú C típusú) államilag elismert, vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga vagy nyelvi előképzettség (angol nyelven szerzett felsőfokú szakképesítés, vagy angol tanítási nyelvű középiskolában szerzett érettségi bizonyítvány) alapfokú számítógépkezelői ismeretek sikeres nyelvi felvételi vizsga Az Intézet a felvételt egyéb feltételhez (pl. szakmai tapasztalat, fordítói gyakorlat, stb.) kötheti, valamint a hallgatók számát korlátozhatja. A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére a harmadik képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) angol jogi szakfordító szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, ezen cím viselésére jogosít. A 137/2008. (V.16.) Korm. rendelet 14. (8) alapján az angol jogi szakfordító oklevél államilag elismert, szaknyelvi, kétnyelvű, komplex típusú felsőfokú angol nyelvvizsgának felel meg. A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február Önköltség összege: 260.000,- Ft/ A képzés szakfelelőse Balogh Dorka tárgyak oktatók angol jogi szakfordító I. II. Fordításelmélet Balogh Dorka 8B - - Az angol jogi szöveg szerkezete Unger Anikó 20B - - Szerződések nyelvi sajátosságai I.II. dr. Rácz Margit 16K 10B - EU terminológia I. II. Balogh Dorka, Szilárd Zoltán 8BZ 16KZ - Büntetőjogi terminológia I. II. Sárik Györg yi 8KZ 8BZ - Polgári eljárásjogi terminológia I. II. dr. Biró Ágnes Györg yi 8KZ 8BZ - Polgári jogi terminológia I. II. dr. Balogh Hajnalka 8KZ 8KZ - Versenyjog, közjog dr. Máttyus Ádám 8KZ - - III. Társasági jog dr. Máttyus Ádám 4A - - Számítógéppel támogatott fordítás dr. Schlemmer Tamás 16B - - Írásbeli jogi szaknyelvi kommunikáció I. II.* Balogh Dorka - 12B 12B Megtévesztő nyelvi elemek I. II.* Unger Anikó - 12K 12K Fordítástechnika dr. Balogh Hajnalka - 8B - Common Law terminológia dr. Rácz Margit - 8B - Közbeszerzési fogalomrendszer dr. Csepely-Knorr Tamás - 8B - EPSO Felkészülés a versenyvizsgára dr. Balogh Hajnalka - 4A - Európai jogi és gazdasági kommunikációs stratégiák* Balogh Dorka - - 12B Záróvizsga szakmai előkészítő* dr. Balogh Hajnalka - - 18A Záróvizsga nyelvi előkészítő* Balogh Dorka - - 10A Szakdolgozat konzultáció - - Gyj Összesen: 104 102 64 Jelmagyarázat a tanrendhez: Gyj= gyakorlati jegy Z= záróvizsga K= kollokvium B= beszámoló A= aláírás * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 57

szakirányú továbbképzések nem jogász végzettségűeknek INNOVÁCIÓ- ÉS SZELLEMITULAJDON-VÉDELMI SZAKEMBER KÉPZÉS olyan innováció- és szellemitulajdon-védelmi szakemberek képzése, akik önállóan vagy jogi háttértudást igénylő esetekben szükség szerint jogász szakemberekkel szorosan együttműködve képesek a nemzeti innováció hatékony védelmére, gyakorlati megoldásokat tudnak találni a K+F+I szektor társaságainak aktív vagy passzív védelmére, választ képesek adni a legújabb nemzetközi szellemi tulajdonvédelmi kihívásokra. Agrár, informatikai, műszaki, orvos és egészségtudományi, természettudományi képzési területen mesterképzésben vagy osztatlan képzésben szerzett, korábban egyetemi oklevél és magas szintű angol nyelvtudás A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) innováció- és szellemitulajdon-védelmi szakember szakképzettséget tanúsító oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 180.000,- Ft / Képzés tervezett indítása: 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse Prof. Dr. Tattay Levente innováció- és szellemitulajdon-védelmi szakember tárgyak - oktatók I. II. III. Bevezetés az innováció-védelembe dr. Pintz György 2A Jogelméleti alapismeretek Dr. Frivaldszky János 8B Polgári jogi alapismeretek dr. Pogácsás Anett, dr. Horváth E. Írisz 18K Közjogi alapismeretek Dr. Schanda Balázs, Dr. Szilágyi Pál Béla 14B Tisztességtelen piaci verseny és büntetőjogi vetülete Dr. Vörös Imre 10B Szabadalmi anyagi jog Dr. Tattay Levente, dr. Ujhelyi Dávid 12KZ Szabadalmi jog a gyakorlatban dr. Pogácsás Anett, dr. Pintz György 18B Mintaoltalmi és szerzői jog dr. Ujhelyi Dávid, Dr. Tattay Levente 12KZ Szabadalomkutatás dr. Biacs Mónika, dr. Kabódi Pál 12B Szabadalmi leírás készítése dr. Pintz György dr. Pintz Zsófia, dr. Biacs Mónika, dr. Kabódi Pál 24B Innovációs gazdasági ismeretek Dr. Botos Katalin 4A Európai szabadalom (EN) dr. Bede Máté, dr. Pintz Zsófia 20KZ Nemzetközi szabadalom (EN) dr. Pintz Zsófia, dr. Bede Máté 12KZ Védjegyjog és védjegykutatás dr. Siklós Katalin 20KZ Bírói gyakorlat és domain védelem dr. Csóti Tamás, dr. Mayer Erika 16K EU és nemzetközi védjegyjog (EN) dr. Bede Máté, dr. Papp Lilla 14KZ Az EU felszólalási és formavédelmi joggyakorlata (EN) dr. László Áron 8K Ügyfélképviselet dr. Pintz György 2A Szakdolgozat konzultáció Gyj Összesen 106 60 60 Jelmagyarázat a tanrendhez: Z=záróvizsga; K=kollokvium; B=beszámoló; A=aláírás, Gyj=gyakorlati jegy 58 59

szakirányú továbbképzések nem jogász végzettségűeknek JOGI SZAKOKLEVELES GAZDASÁGI SZAKEMBER A szakirányú továbbképzés célja, hogy a gazdaság különböző területein dolgozó szakemberek számára biztosítsa az alapképzettségükhöz kapcsolódó mindazon jogi ismeretek megszerzését, amelyek birtokában hatékonyabban képesek vezetői, vállalkozói vagy más munkaterületeken jogi szaktudást igénylő komplex feladataik ellátására. műszaki, agrár-, gazdaságtudományok, informatika, természettudományi képzési területen alap- vagy mesterképzési szakon szerzett oklevél, vagy főiskolai vagy egyetemi oklevél és szakképzettség Beszámítás a mérnök-továbbképzésbe A Magyar Mérnöki Kamara a teljes képzést a szabadon választható továbbképzés keretében 20 pont értékkel elfogadja. A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) jogi szakokleveles [eredeti végzettség] szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul. Önköltség összege: 140.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse Dr. Christián László jogi szakokleveles gazdasági szakember tárgyak oktatók I. II. III. IV. Jogelméleti alapismeretek Dr. Frivaldszky János 10 K - - - Polgári jogi alapismeretek dr. Kovács Krisztián, dr. Pogácsás Anett 20 KZ - - - Közjogi alapismeretek Dr. Christián László, Dr. Schanda Balázs 20 KZ - - - Büntetőjogi és eljárásjogi ismeretek dr. Székely Ákos 10 K - - - EU jog (közjog, magánjog) alapjai Dr. Gyeney Laura - 12 B - - Magánjogi ismeretek dr. Fejes Gábor - 32 KZ - - Pénzügyi jogi ismeretek dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva - 8 B - - A nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának alapjai Dr. Szabó Sarolta - 8 B - - Társasági jog, csődeljárás, felszámolási eljárás alapjai dr. Vezekényi Ursula - - 16 KZ - Munkajog és társadalombiztosítás alapjai dr. Szűcs László - - 14 K - Értékpapírjog alapjai dr. Tomori Erika - - 12 K - Bankjog alapjai dr. Kovács Erika - - 8 B - Bezetés a szellemi alkotások jogába, az iparjogvédelembe. A szoftvervédelem - - 10 B - alapjai dr. Kovács György Gazdasági jogi jogesetmegoldás* Dr. Christián László, dr. Fejes Gábor - - - 40 B Záróvizsgára előkészítő komplex gyakorlat* Dr. Christián László - - - 20 B Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60 60 60 60 Jelmagyarázat: A tanrendhez Gyj= gyakorlati jegy Z= záróvizsga K= kollokvium B= beszámoló A= aláírás * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 60 61

szakirányú továbbképzések nem jogász végzettségűeknek JOGI SZAKOKLEVELES KÖRNYEZETVÉDELMI SZAKEMBER A szakirányú továbbképzés célja a környezetvédelmi jogi, valamint a kapcsolódó környezettudományi, gazdasági, jogi és határtudományi területeken mindazon ismeretek megszerzésének biztosítása, amelyek a környezetvédelmi területtel foglalkozó szakemberek munkáját elősegítik. gazdaságtudományok, műszaki, agrár- vagy természettudomány képzési területen alap- vagy mesterképzési szakon szerzett oklevél, vagy főiskolai vagy egyetemi oklevél és szakképzettség Beszámítás a pedagógus-továbbképzésbe A pedagógus-továbbképzésről szóló 277/1997. (XII. 22.) Kormányrendelet szerint a képzés beszámítható a pedagógus-továbbképzés teljesítésébe. A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) jogi szakokleveles környezetvédelmi szakember szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 160.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse Prof. Dr. Bándi Gyula jogi szakokleveles környezetvédelmi szakember tárgyak oktatók I. II. III. IV. Jogelméleti alapismeretek Dr. Frivaldszky János, Dr. Könczöl Miklós 10 B - - - Polgári jogi alapismeretek dr. Horváth E. Írisz, dr. Pogácsás Anett 20 K - - - Közjogi alapismeretek dr. Pátkai Nándor, Dr. Schanda Balázs 20 K - - - Büntetőjogi és eljárásjogi ismeretek dr. Székely Ákos, dr. Szigeti Imola 10 B - - - Környezettudomány és környezeti informatika Dr. Zlinszky János ifj. 14 K - - - Környezet-gazdaságtan és környezeti menedzsment Dr. Kerekes Sándor, Dr. Szlávik János 22 KZ - - - Környezetjogi elméleti alapok Dr. Bándi Gyula 24 K - - - Környezetpolitika Dr. Zlinszky János ifj., Dr. Bulla Miklós - 20 K - - Környezetvédelmi igazgatás általános rész Dr. Bándi Gyula - 24 KZ - - Környezetvédelmi igazgatás különös rész dr. Csepregi István - 16 KZ - - Környezetvédelem és polgári jog kapcsolata Dr. Pump Judit - - 16 K - Környezetvédelem és büntetőjog kapcsolata Dr. Polt Péter - - 8 A - EU környezetjogi ismeretek Dr. Bándi Gyula - - 20 KZ - Nemzetközi környezetjogi alapok dr. Sulyok Katalin, Dr. Szabó Marcel - - 16 K - Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* Dr. Bándi Gyula, Dr. Kerekes Sándor - - - 60 B Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60+60 60 60 60 Jelmagyarázat:a tanrendhez Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 62 63

64 szakirányú továbbképzések nem jogász végzettségűeknek JOGI SZAKOKLEVELES KÖZBESZERZÉSI SZAKREFERENS A szakirányú továbbképzés célja a közbeszerzési eljárás előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos, alapvető jogi ismeretek meglétét feltételező szakismeretek elsajátítása. A megszerzett ismeretek alkalmassá teszik a közbeszerzési szakreferenst arra, hogy akár ajánlattevő, akár ajánlatkérő oldalon közbeszerzést teljes körűen előkészítsen és lebonyolítson, egyben nyomon kövesse a közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződésekben foglaltak maradéktalan betartását. Bármilyen képzési területen alap- vagy mesterképzési szakon szerzett főiskolai vagy egyetemi oklevél. Az Intézet további feltételhez (pl. közigazgatási szakvizsga, nyelvvizsga, szakmai gyakorlati idő, munkakör stb.) kötheti a felvételt. A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) jogi szakokleveles közbeszerzési szakreferens szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 170.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse Haszonicsné dr. Ádám Mária Jelmagyarázat a tanrendhez: Gyj= gyakorlati jegy Z=záróvizsga K=kollokvium A=aláírás B=beszámoló * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. jogi szakokleveles közbeszerzési szakreferens tárgyak oktatók I. II. III. Jogelméleti alapismeretek Dr. Frivaldszky János, Dr. Könczöl Miklós 10 B - - Polgári jogi alapismeretek Dr. Jobbágyi Gábor, dr. Pogácsás Anett 20 K - - Közjogi alapismeretek dr. Pátkai Nándor, Dr. Schanda Balázs 20 K - - Közbeszerzés-történet, közösségi jogi alapok dr. Havas-Kovács Gabriella, dr. Hubai Ágnes 10 B - - Közbeszerzési jogi alapok Haszonicsné dr. Ádám Mária 10 B - - Szerződéses jogi ismeretek I. Dr. Gyulai-Schmidt Andrea 8 KZ - - Közbeszerzési eljárásjog I. Haszonicsné dr. Ádám Mária, dr. Barna Orsolya 10 KZ - - Finanszírozási, pénzügyi jogi ismeretek Maiyalehné Dr. Gregóczky Etelka 8 B - - Ve r s e n y j o g i i s m e r e t e k é s a k ö z é r d e k ű s z o l g á lt a t á s ok dr. Barna Orsolya 10 A - - Társasági jog és a közbeszerzés Dr. Gyulai-Schmidt Andrea 8 A - - Fenntartható és zöld közbeszerzési ismeretek dr. Barna Orsolya, dr. Havas-Kovács Gabriella - 10 B - Szerződéses jogi ismeretek II. Dr. Gyulai-Schmidt Andrea, dr. Szilág yi Zoltán - 8 KZ - Közbeszerzési eljárásjog II. Haszonicsné dr. Ádám Mária, dr. Barna Orsolya - 12 KZ - Támogatásból megvalósuló közbeszerzések dr. Hubai Ágnes, dr. Kovács László - 8 B - Közbeszerzési jogorvoslati ismeretek dr. Szilág yi Zoltán - 10 KZ - Közgazdasági ismeretek Dr. Mányó-Váróczi Violetta - 10 B - Közbeszerzési jogesetmegoldás dr. Szilág yi Zoltán - 6 A - Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* Haszonicsné dr. Ádám Mária, dr. Barna Orsolya, - - 60 K Dr. Gyulai-Schmidt Andrea, dr. Szilág yi Zoltán Szakdolgozat konzultáció - - Gyj Összesen: 64+50 64 60 65

66 szakirányú továbbképzések nem jogász végzettségűeknek JOGI SZAKOKLEVELES KULTÚRASZERVEZŐ MENEDZSER A szakirányú továbbképzés célja, hogy a kultúra és művészet közvetítésével foglalkozó intézmények, nonprofit szervezetek, vállalkozások, NGO-k, stb. vezetői számára biztosítsa a vezetői, valamint más szervező-menedzseri feladataihoz kapcsolódó alapvető jogi és gazdasági, szervezési ismeretek megszerzését. Ennek birtokában a végzett szakemberek hatékonyabban képesek vezetői vagy más szervező-koordinátori munkakörben, továbbá vállalkozói vagy más gazdasági tevékenységük során bizonyos jogi problémákat felismerni és jogi szaktudást is igénylő feladatokat ellátni. Bármilyen képzési területen legalább alapképzési szakon (korábban főiskolai képzésben) szerzett oklevél. Az Intézet további feltételhez (pl. nyelvismeret vagy nyelvvizsga, szakmai gyakorlat, munkakör stb.) kötheti a felvételt. A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére a második képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) jogi szakokleveles kultúraszervező menedzser szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 150.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse Dr. Gyulai-Schmidt Andrea jogi szakokleveles kultúraszervező menedzser tárgyak oktatók I. II. Jogelméleti alapismeretek Dr. Frivaldszky János 8 B Polgári jogi alapismeretek Dr. Gyulai-Schmidt Andrea 18 KZ Közjogi és EU alapismeretek Dr. Schanda Balázs, Dr. Szilág yi Pál Béla 14 KZ Közcélú szervezet menedzselése Dr. Katona Klára 8 B Kulturális igazgatás és projektmenedzsment Dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton 8 B *Kulturális intézmények stratégia-alkotása a gyakorlatban dr. Szalai Márta 8 A *XX. századi civilizációtörténet Baják László 8 A Kultúrdiplomácia Dr. Kerényiné Dr. Környei Ágnes 8 B *Kultúrdiplomácia a gyakorlatban Dr. Kerényiné Dr. Környei Ágnes 8 A Pénzügyi jogi alapismeretek 12 dr. Klicsu László, Dr. Mányó-Váróczi Violetta KZ *Intézményi kommunikáció és üzleti tárgyalás Dr. Bokor Tamás 8 A Kulturális jogi ismeretek dr. Pogácsás Anett - 8 KZ Közbeszerzési jogi alapok Dr. Gyulai-Schmidt Andrea - 4 A Szerződéses jogi gyakorlatok Dr. Gyulai-Schmidt Andrea - 10 BZ Személyügyhöz kapcsolódó jogi ismeretek dr. Dudás Gábor, Dr. Kártyás Gábor - 14 K Támogatásból megvalósuló projektek pénzügyei Dr. Nyikos Györgyi - 6 A Kulturális gazdaságtan és marketing gyakorlata Horváth Zsolt, Graf Orsolya - 8 A Projektmenedzsment és pályázatírás Dr. Katona Klára - 10 K *Kulturális rendezvények szervezése dr. Szalai Márta - 8 A *Üzleti etikett és protokoll dr. Erdős Zsuzsanna - 8 A Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 80 88 Jelmagyarázat a tanrendhez: Z= záróvizsga K= kollokvium B= beszámoló A= aláírás Gyj= gyakorlati jegy * Kötelezően választható tárgyak: szemeszterenként kettőt kell felvenni. 67

szakirányú továbbképzések nem jogász végzettségűeknek JOGI SZAKOKLEVELES ORVOS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKEMBER A szakirányú továbbképzés célja, hogy az egészségügy különböző területein dolgozó szakemberek számára biztosítsa mindazon jogi ismeretek megszerzését, amelyek birtokában hatékonyabban képesek vezetői, vállalkozói vagy más munkaterületeken jogi szaktudást is igénylő komplex feladataik ellátására. orvos- és egészségtudományi képzési területen alap- vagy mesterképzési szakon szerzett oklevél, vagy főiskolai vagy egyetemi oklevél és szakképzettség A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) jogi szakokleveles [eredeti szakképzettség] szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul. Önköltség összege: 140.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse Prof. Dr. Jobbágyi Gábor jogi szakokleveles orvos és egészségügyi szakember tárgyak oktatók I. II. III. IV. A bioetika alapjai dr. Mogyorósi Dorottya 10 B - - - Jogelméleti alapismeretek Dr. Frivaldszky János 10 B - - - Polgári jogi alapismeretek dr. Kovács Krisztián, dr. Pogácsás Anett 20 KZ - - - Közjogi alapismeretek Dr. Christián László, Dr. Schanda Balázs 20 K - - - Az orvosi jog speciális területei Dr. Jobbágyi Gábor, dr. Mogyorósi Dorottya - 20 KZ - - Egészségügyi igazgatás és egészségügyi jogi ismeretek dr. Bende-Szabó Gábor, dr. Páva Hanna - 22 KZ - - Felelősségi rendszer és minőségbiztosítás az egészségügyben - 8 A - - Kalmárné dr. Kőszegfalvi Edit, Szy Ildikó Büntetőjogi és eljárásjogi ismeretek dr. Székely Ákos - 10 B - - A szociális ellátás jogi alapjai Dr. Molnárné dr. Balogh Márta - - 6 A - Munkajogi ismeretek dr. Szűcs László - - 8 B - Társadalombiztosítás dr. Szűcs László - - 10 KZ - Pénzügyi jog alapismeretek. Az egészségügy finanszírozása - - 14 K - dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva, Wagner Péter Vállalkozások az egészségügyben Kalmárné dr. Kőszegfalvi Edit - - 12 K - Adatkezelés az egészségügyben dr. Páva Hanna - - 6 A - Egészségbiztosítás dr. Karczub Péter - - 6 A - Európajogi ismeretek dr. Pünkösty András - - - 12 B Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* Dr. Jobbágyi Gábor - - - 48 B Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60 60 62 60 Jelmagyarázat a tanrendhez: Gyj= gyakorlati jegy Z= záróvizsga K= kollokvium B= beszámoló A= aláírás * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 68 69

70 szakirányú továbbképzések nem jogász végzettségűeknek JOGI SZAKOKLEVELES SPORTSZAKEMBER a sportjogi és az ehhez kapcsolódó szakismeretek megszerzésének biztosítása, amelyek a sport közigazgatásban, a sport magánjog, a doppingellenes harc területén, valamint a sportszervezetek mindennapi működésében nélkülözhetetlenek a sportban tevékenykedő nem jogász szakképzettségű szakemberek számára. bármilyen képzési területen alap- vagy mesterképzési szakon szerzett oklevél, illetve főiskolai vagy egyetemi oklevél Beszámítás a pedagógus-továbbképzésbe A pedagógus-továbbképzésről szóló 277/1997. (XII. 22.) Kormányrendelet 21. (6) bekezdése szerint a képzés beszámítható a pedagógus-továbbképzés teljesítésébe. A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) jogi szakokleveles sportszakember szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 160.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse Dr. Tóth Tihamér A KÉPZÉST A MOB, A MPB ÉS AZ EMMI TÁMOGATJA jogi szakokleveles sportszakember tárgyak oktatók I. II. Jogelméleti alapismeretek Dr. Frivaldszky János 10 B - - Polgárjogi alapismeretek dr. Kovács Krisztián, dr. Pogácsás Anett 20 K - - Közjogi alapismeretek Dr. Christián László, Dr. Schanda Balázs 20 K - - Büntetőjogi és eljárásjogi ismeretek dr. Székely Ákos 10 B - - III. Sporttörténet (magyar és nemzetközi; olimpiai mozgalom) Dr. Szikora Katalin, dr. Litavecz Anna 8 B - - A sportjog alkotmányos összefüggései, a sport önszabályozása Dr. Nemes András, dr. Kézsmárki Éva Mónika 10 B - - Sportolók jogállása ( státus-jog, munkajog) Dr. Nemes András, dr. Kézsmárki Éva Mónika 10 K - - EU és nemzetközi sportszervezetek és sportdokumentumok dr. Nagy Zsigmond, dr. Szilágyi Zoltán 12 KZ - - Sportfinanszírozás, pénzügyi jog Dr. Gősi Zsuzsanna 10 B - - Doppingellenes szabályozások dr. Nagy Zsigmond, dr. Szilágyi Zoltán 10 B - - Magyar testnevelés és sportigazgatás Dr. Nemes András - 10 KZ - Szövetségek, versenyrendszer, sportszervezetek dr. Kézsmárki Éva Mónika - 10 BZ - Bevezetés a szerződések jogába dr. Karczub Péter, dr. Szilágyi Zoltán, dr. Zavodnyik József - 20 KZ - Sportgazdasági ismeretek, sportvállalkozási menedzsment dr. Muszbek Mihály - 10 K - Vitarendezés a sportban: hazai és nemzetközi sportbíráskodás Dr. Kecskés László - 10 B - Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* dr. Kézsmárki Éva Mónika, Muszbek Mihály, - - 60 B dr. Nag y Zsigmond, Dr. Nemes András, dr. Szilág yi Zoltán Szakdolgozat konzultáció - - Z Összesen: 60+60 60 60 Jelmagyarázat: a tanrendhez: Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 71

72 szakirányú továbbképzések nem jogász végzettségűeknek JOGI SZAKOKLEVELES SZABÁLYOZOTT IPARÁGI SZAKEMBER A továbbképzés célja a szabályozott, alapvetően hálózatos iparágak területén otthonosan mozgó szakemberek képzése, akik ismerik a piacok működésének alapvető kérdéseit, az állami gazdasági beavatkozás indokait és a szabályozások főbb közös jellemvonásait. Ennek érdekében a képzés részben a jogi alapismeretek megszerzésére, valamint a konkrét szakágak szabályozásának bemutatására helyezi a hangsúlyt A képzés egyedülálló újdonságot kínál abban, hogy komplex elméleti és gyakorlati tudást ad a szabályozott körülmények között folyó piaci versennyel, illetve természetes monopóliumokkal kapcsolatban, mindezt szükségszerűen interdiszciplináris jelleggel. bármilyen képzési területen alap- vagy mesterképzési szakon szerzett oklevél, illetve főiskolai vagy egyetemi oklevél és szakképzettség. A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) jogi szakokleveles szabályozott iparági szakember szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Önköltség összege: 180.000,- Ft/ A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse Dr. Tóth Tihamér jogi szakokleveles szabályozott iparági szakember tárgyak oktatók I. II. Jogelméleti alapismeretek Dr. Frivaldszky János 10 B - - III. Polgári jogi alapismeretek dr. Fejes Gábor 20 K - Közjogi alapismeretek Dr. Christián László, Dr. Schanda Balázs 20 K - Az Európai Unió intézményei és döntéshozatali rendje Dr. Szabó Sarolta 10 B IO és versenypolitikai ismeretek Dr. Szilág yi Pál Béla 12 B - - Szabályozáselmélet és joggazdaságtan Dr. Szalai Ákos 12 KZ - - Közigazgatási jog és a szabályozó hatóságok tevékenysége Dr. Kovács András György 12 KZ - - Az állam és az önkormányzatok funkciói, szerepe a gazdaságirányításban Dr. Csink Lóránt 6 A - - A szabályozói döntések meghozatalának gyakorlata Dr. Gerencsér Balázs 6 A - - Az EU és a magyar versenyjog alkalmazása a szabályozott szektorokban Dr. Tóth Tihamér 12 KZ - - Hírközlési szabályozás* dr. Bartóki- Gönczy Balázs - 12 VK - Postai szolgáltatások szabályozása* dr. Urbán Péter - 8 VK - Energiapiacok szabályozása* Dr. Kovács Emőke - 16 VK - Víz- és hulladékszabályozás* Dr. Pump Judit - 14 VK - A közlekedés szabályozása* Édes Balázs - 10 VK - Aktuális kérdések, jogesetek a szabályozott szektorok világából** Dr. Tóth Tihamér - - 30 B Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek** Dr. Szalai Ákos - - 30 B Szakdolgozat konzultáció - - Gyj Összesen: 60+60 60 60 Jelmagyarázat a tanrendhez: Gyj= gyakorlati jegy Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló * E tárgyak közül három választható kollokvium (VK), a másik kettő aláírás ** A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 73

74 szakirányú továbbképzések nem jogász végzettségűeknek KRIMINALISZTIKAI SZAKOKLEVELES RENDVÉDELMI SZAKEMBER, hogy a büntetőjogi jogalkalmazás különböző területén működő szakemberek a különleges szakértelmet igénylő kriminalisztikai szakkérdésekben kellő jártasságot szerezzenek, a segédtudományokban (orvostudomány, műszaki tudomány, közgazdasági tudományok) véleményt adó szakértők vizsgálati módszereit és a vélemények lényegi kérdéseit a hallgatók kellő mennyiségben elsajátítsák és azokat szakszerűen értékelni, mérlegelni tudják. jogi és igazgatási képzési terület igazgatási képzési ág bűnügyi igazgatási, illetve rendészeti igazgatási alap- vagy mesterképzési szakokon (azok szakirányain), valamint a nemzetvédelmi és katonai terület védelmi képzési ág alap- vagy mesterképzési szakjain szerzett oklevél, illetve mindezen területek valamelyikén szerzett főiskolai vagy egyetemi oklevél és szakképzettség egyéb képzési területen alapképzésben szerzett oklevéllel és szakképzettséggel rendelkezők a képzésben akkor vehetnek részt, ha elvégezték a rendőrszervező szakképzést (OKJ 61 861 01 0010 61 03, korábban: OKJ 71 8912 01), és legalább 3 év szolgálati idővel rendelkeznek rendészeti vagy bűnügyi igazgatási, nemzetbiztonsági, illetve katonai védelmi szakterületen A képző intézmény a felvételt további feltételhez kötheti (pl. szakmai gyakorlat, szolgálati idő). A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) kriminalisztikai szakokleveles [eredeti szakképzettség] szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A képzés tervezett indítása 2017. szeptember és 2018. február A képzés szakfelelőse dr. Tóth Éva kriminalisztikai szakokleveles rendvédelmi szakember tárgy oktatók I. II. III. IV. Kriminalisztika, bizonyításelmélet Dr. Finszter Géza 12 K - - - A büntetőeljárás legfontosabb gyakorlati kérdései dr. Tóth Éva, dr. Varga Zoltán 4 A - - - A szakértői munka jogi keretei Dr. Varga Tibor 4 A - - - Igazságügyi orvostan Dr. Keller Éva, dr. Szabó Árpád, Dr. Varga Tibor 26 KZ - - - Igazságügyi toxikológia, kábítószer analitika Dr. Somogyi Gábor, Csesztregi Tamás 14 K - - - Igazságügyi genetika, személyazonosítás Dr. Egyed Balázs, Dr. Füredi Sándor, Woller János - 10 B - - Helyszíni szemle Nyomszakértés. Mikro maradványok. Ballisztika. Daktiloszkópia Elek Imre, - 20 K - - Dr. Gál Tamás, Hegyi István, Lontai Márton,Tóth Péter Igazságügyi elmekórtan Dr. Baraczka Krisztina, dr. Orosházi Józsefné - 20 KZ - - Kriminalisztikai azonosítás (hang, beszéd, poligráf, kép, szag) Fényes Péter, Krispán István - 10 A - - Igazságügyi könyvszakértői ismeretek Pótorné Nagy Zsuzsanna, Dr. Jasperné Sztanek Katalin, - - 24 KZ - Kosztovics József, Makkosné Braun Mária, Markovics Zoltán Igazságügyi műszaki szakértői ismeretek Bejczi József, Marossy Szabolcs - - 20 KZ - Gépjárműszakértői munka Dr. Melegh Gábor - - 12 KZ - A személy elleni bűncselekmények legfelsőbb bírósági gyakorlata, kihallgatási taktika - - 16 K - dr. Tóth Éva, dr. Petőfi Attila Kriminalisztikai írásszakértés és okmányszakértés Göblyös Imre - - - 10 A Gazdasági, vagyon elleni bűncselekmények Dr. Czine Ágnes, dr. Nag ycenki Tamás - - - 10 B Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* Dr. Baraczka Krisztina, Bejczi József, dr. Orosházi Józsefné, - - - 40 B Pótorné Nagy Zsuzsanna, dr. Tóth Éva, Dr. Varga Tibor Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60 60 72 60 Jelmagyarázat a tanrendhez: Gyj= gyakorlati jegy Z= záróvizsga K= kollokvium B= beszámoló A= aláírás * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. Önköltség összege: 140.000,- Ft/ 75

Karrier Iroda Szaknyelvi képzések Öregdiák (alumni) program

78 karrier iroda KARRIER IRODA A Karrier Iroda 2006 óta végzi tevékenységét, legfontosabb feladata az aktív hallgatói éveikben járók pályaorientációja, a diplomázókban az elhelyezkedéshez szükséges fellépés, identitás kialakítása, a végzős és a karon oklevelet szerzett hallgatók elhelyezkedésének segítése, valamint a munkaerő piaci folyamatok vizsgálata. Mit kínálunk? Diákmunka: már első től segítünk testhez álló munkát találni, megismerni az alapvető szokásokat, elvárásokat egy munkahelyen természetesen fizetésért. Gyakornoki helyek: az állami- és magánszektor jogászi és igazgatási munkahelyeit közvetítjük a végzős hallgatóink számára. Így még a tanulási időben kipróbálhatják magukat és értékes tapasztalatokat szerezhetnek, illetve segítséget kaphatnak első munkahelyük megszerzéséhez. Jelenleg körülbelül 300, gyakornokot fogadó közigazgatási intézménnyel, bírósággal, állami céggel, ügyvédi irodával, közjegyzőséggel, bankkal és vállalattal állunk kapcsolatban. Képzések, tréningek, előadások: fontos, hogy az egyetemisták és a pályakezdők minél eredményesebben alkalmazkodjanak a különböző szektorok munkaerőpiaci elvárásaihoz. Ebben segítenek képesség- és készségfejlesztéssel, kommunikációval, pályaorientációs és pályakezdést támogató jogi, gazdasági, egyéb szakmai vagy éppen pszichológiai tanácsadással foglalkozó programjaink. Ezekbe a programokba igyekszünk minél jobban bevonni a Karunkon végzett öregdiákokat, ezzel is hiteles mintát mutatva a jelenlegi hallgatóknak. Személyes tanácsadás: tanulási nehézségek, felmerülő pályaorientációs dilemmák megoldásában, információ megtalálásában segítünk fogadóóra jellegű beszélgetéseinken. Állásajánlatok: az állami- és magánszektor jogászi és igazgatási, valamint más, e szakképzettségekkel betölthető álláshelyeit közvetítjük a már oklevéllel rendelkező hallgatóink számára. Évente körülbelül 150 állásajánlat fut be hozzánk, és körülbelül 1000 fő adja le az életrajzát. Ajánljuk figyelmébe rendszeresen frissített honlapunkat! karrier iroda Szolgáltatások díja Az Intézet által meghirdetett karrier tréningek és előadások a PPKE JÁK támogatásával valósulnak meg, így általában díjtalanok a hallgatói jogviszonnyal rendelkezők számára. A Karrier Iroda egyéb szolgáltatásai, az állásközvetítés, a karrier tanácsadás és egyéb szolgáltatások (pl. próba állásinterjú) szintén díjmentesek. A enként több alkalommal megszervezett ProRead olvasásfejlesztési tréning (www.proread.hu) PPKE-hallgatók számára kedvezményesen elérhető. Ügyfélfogadás, tanácsadás Tegye fel kérdéseit a pályakezdéssel, életvezetéssel kapcsolatban, vegye igénybe személyes karriertanácsadó és életvezetési szolgáltatásunkat! Időpont-egyeztetés a lenti elérhetőségeken. Jelentkezés és információ PPKE JÁK Karrier Iroda 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28. I. em. 137. Telefon: 886 4774 és 429 7224 karrier@jak.ppke.hu www.jak.ppke.hu/karrier www.facebook.com/ppkejak.karrier Karrier Iroda. Könnyebb lesz. 79

szaknyelvi képések profex nyelvvizsga SZAKNYELVI KÉPZÉSEK PROFEX NYELVVIZSGA A Inézet Idegen Nyelvi Lektorátusa ente hirdet meg joghallgatóknak, jogászoknak és más felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek szóló szaknyelvi kurzusokat. Szaknyelvi kurzusok Jogi szaknyelvi terminológia 1-2. (angol, német, francia, olasz) Üzleti-gazdasági szaknyelv (angol, német) Tárgyalástechnika (angol, német) Az Európai Unió jogi szaknyelve (angol, német, francia)* Szerződések angol nyelvű szövegezése Drafting contracts (angol)* Híres francia bűnesetek Tárgyalásszimulácó angolul Legal writing Latin haladó jogi szaknyelv 1-2. PROFEX nyelvvizsgára felkészítő kurzusok Két es felkészítő tanfolyam német vagy angol jogi és közigazgatási szaknyelvből. Képzés rendje Kezdete: az őszi ben szeptember közepén, a tavaszi ben pedig február közepén kezdődnek a 10 hetes kurzusok. A meghirdetett képzéseket csak megfelelő számú jelentkező esetén tudjuk elindítani. Intenzitása: heti egyszer három tanóra, valamely munkanapon. PROFEX nyelvvizsga szaknyelvi képések profex nyelvvizsga Intézményünk Profex Jogi-és Közigazgatási Bejelentett Szaknyelvi Vizsgahely. A Profex nyelvvizsga államilag elismert háromfokozatú, kétnyelvű, szintező, jogi- és közigazgatási szaknyelvi vizsga, amely jelenleg angol és német nyelvből tehető le. A vizsga kétnyelvűsége egyrészt azt jelenti, hogy a vizsga a magyarországi nyelvtanulók, illetve a zömében magyar anyanyelvű vizsgázók nemzetiségéből fakadó szükségleteinek tesz eleget. Másrészt, a nyelvi közvetítő készség vizsgálatára a vizsga mindhárom fokozatán sor kerül. A vizsgákat évente egyszer, áprilisban rendezik meg. A jelentkezés határideje a vizsgaidőszak első napja előtti 30. naptári nap. Az országosan egységes vizsgadíjakról a honlap (www.jak.ppke.hu/nyelv) ad tájékoztatást. Kedvezmény a szakirányú képzések hallgatóinak Induló szakirányú továbbképzésre beiratkozók 10% kedvezménnyel beiratkozhatnak egy szaknyelvi kurzusra valamelyik képzési ükben. A kedvezmény a Profex nyelvvizsga díjakra nem vonatkozik. Főállású munkatársak Kuslits Mária csoportvezető Balogh Dorka nyelvtanár Dzsida Orsolya nyelvtanár Unger Anikó nyelvtanár Weiszer Mariann nyelvtanár Képzési díj A képzéseken a részvétel önköltséges. A költségtérítés összegét az Intézet ente állapítja meg. A képzés díja nem tartalmazza a tankönyvek árát. A kurzusok ára egy re 30.000 Ft, a csillaggal (*) jelölt kurzusok 35.000 Ft-ba kerülnek. A Profex nyelvvizsgára felkészítő kurzusok ára egy re középfokon 35.000 Ft, felsőfokon 40.000 Ft. Jelentkezés és információ Idegen Nyelvi Lektorátus 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28. III. 363. Telefon: 429 7232 Fax: 429 7201 lektoratus@jak.ppke.hu www.jak.ppke.hu/nyelv 80

öregdiák (alumni) program öregdiák (alumni) program 82 ÖREGDIÁK (ALUMNI) PROGRAM Az öregdiák (alumni) program fontos eszköz az Egyetem kezében ahhoz, hogy betöltse azt az értékteremtő és értékőrző célját és küldetését, amelyet maga elé kitűzött. Ehhez mindenekelőtt szükséges, hogy az intézmény az oklevél megszerzése után is élő kapcsolatot ápoljon a volt hallgatóival, szakmai, kulturális és egyéb programokkal és szolgáltatásokkal támogassa őket, egyúttal teret és keretet biztosítson az Alma Matert támogatni kívánók számára. A kölcsönös együttműködésen alapuló alumni tevékenység melynek fontos eleme az évente megrendezendő kari öregdiák találkozó mindkét fél számára egyedülálló értékeket hordoz. A TÁMOP 4.1.1/A-10/2/KMR- 2010-0013 pályázat keretén belül megvalósuló alumni tevékenység 2010 őszétől kiemelt prioritású feladata az intézménynek. alumni találkozó 2016 Jótékonysági est Az elmúlt évben december 1-jén, adventben rendeztük meg szokásos évi alumni találkozónkat. Az est célja így kettős volt: a találkozás mellett egyúttal jótékonysági akcióba is hívtuk öregdiákjainkat. A Díszteremben kezdődő ünnepi program keretében Szabó István dékán és Horváth E. Írisz gazdasági igazgató gondolatai és beszámolója hangzott el a Kar elmúlt 22 évéről, az indulásról és az azóta elért eredményekről, külön figyelmet szentelve az oktatásnak helyet adó környezet fejlődésének és bővülésének. Ezt követően mutatkozott be a Szent Ferenc Kisnővérei rend, tagjai borsodi, nehéz sorsú és hátrányos helyzetű családok és idősek hétköznapjait segítik gyermekfoglalkozásokkal, adománygyűjtésekkel. Az ő számukra adhatták le adományaikat a rendezvényre érkező öregdiákok, a Kar oktatói és munkatársai, illetve támogathatták az Elfogadlak Alapítványt a rend tagjai és segítői által készített házi lekvárok, gyógyteák és gyógyhatású szappanok megvásárlásával. Az ünnepélyes műsor Alessandro Caprioli atya gondolataival és Szilasi Dávid zongorajátékával zárult, majd az est fehér asztal mellett folytatódott, ahol az öregdiákok kötetlen beszélgetésben idézhették fel a régi egyetemi éveiket. Kapcsolatfelvétel: www.alumni.ppke.hu deak@jak.ppke.hu Pázmány Törzsasztal Az Intézet jelenleg 29 szakon indít képzést, ennek a fele saját akkreditáció. A szakirányú továbbképzéseken közel 2200 szakember szerzett oklevelet, munkájukhoz és szakmai előmenetelük sikeréhez kíván támogatást nyújtani az alábbi kezdeményezés. 2011 januárjától fél évi rendszerességgel találkozókat szervezünk az egyes szakirányokon végzett hallgatók számára. Az Intézet zártkörű rendezvényein, ahová a szak valamennyi oktatóját is várjuk, egy-egy felkért előadó tart előadást az adott szakterület legfontosabb, időszerű témáinak valamelyikéről, kiemelkedő jelentőségű, aktuális jogalkotási kérdésekről. Az előadás után étel és italfogyasztás mellett kötetlen eszmecserére nyílik lehetőség. A szakmai műhelytalálkozónak a naprakész szakismeretek megszerzése mellett egyik legfontosabb célja, hogy az azonos szakterülettel foglalkozók számára lehetőséget teremtsen egykori hallgatótársaikkal, kollégáikkal, pályatársaikkal való kapcsolatfelvételre, illetve, hogy elősegítse újabb szakmai kapcsolatok kiépítését és ápolását. Újra eg yütt 83

öregdiák (alumni) program Pázmány Kártya A törzsvásárlói kártyák mintájára létrehozott Pázmány Kártya lehetőséget nyújt a Kártyabirtokos hallgatóink és öregdiákjaink számára, hogy az Egyetem és a karok különböző saját szolgáltatásainál (könyvtárhasználat, informatikai labor használata, rendezvényeken való részvétel, munkaerő piaci esélyeket javító tréningek stb.), illetve az intézménnyel szerződésben álló szolgáltatóknál (kulturális intézmények, üzletek, vendéglátóhelyek, sport- és szabadidős intézmények, stb.) kedvezményeket vegyenek igénybe. Intézetünk oktatói, munkatársaink Elfogadóhelyek: www.alumni.ppke.hu/kedvezmenyek/pazmany-kartya 84

Baják László történész, szakmuzeológus Bakonyi József nyugalmazott főtitkár Balogh Dorka nyelvtanár Dr. Balogh-Békesi Nóra egyetemi docens dr. Balogh Hajnalka jogász-nyelvész Dr. Balogh Zsolt c. egyetemi docens, bíró Prof. Dr. Bándi Gyula tanszékvezető egyetemi tanár, ombudsmanhelyettes Prof. Dr. Bara Zoltán egyetemi tanár, Versenytanács-tag Dr. Baraczka Krisztina igazságügyi ideg- elmeszakértő dr. Baranyai Gábor miniszteri biztos dr. Barna Orsolya ügyvéd, közbeszerzési tanácsadó dr. Bartal Géza tanácselnök dr. Bartóki-Gönczy Balázs logisztikai és koordinációs igazgató Bejczi József igazságügyi műszaki szakértő Prof. Dr. Belovics Ervin tanszékvezető egyetemi tanár, legfőbb ügyész helyettes dr. Bende-Szabó Gábor egyetemi docens, kandidátus, egyéni ügyvéd Dr. Benke Gábor ügyvéd dr. Berkes Lilla tudományos segédmunkatárs 86 oktatóink OKTATÓINK Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Tár PPKE JÁK, Idegen Nyelvi Lektorátus PPKE JÁK, Alkotmányjogi Tanszék Európai Unió Bírósága PPKE JÁK, Alkotmányjogi Tanszék PPKE JÁK, Környezet- és Versenyjogi Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem, GVH Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet Igazságügyi Minisztérium Magyar Közbeszerzési Intézet Kúria, Polgári Kollégium Justice Security Kft. Budapesti Műszaki, Könyv- és Adószakértői Intézet PPKE JÁK, Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék, Legfőbb Ügyészség Széchenyi István Egyetem Dr. Benke Gábor Ügyvédi Iroda PPKE JÁK, Közigazgatási Jogi Tanszék dr. Biró Ágnes Györgyi bíró Dr. Blazovichné Dr. Gellén Klára habilitált egyetemi docens, intézetvezető dr. Bodolai László ügyvéd dr. Bodor Mária ny. bíró dr. Bory Noémi ügyész Prof. Dr. Botos Katalin egyetemi tanár dr. Boytha Györgyné c. egyetemi docens Dr. Bulla Miklós egyetemi docens Dr. Christián László adjunktus Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró dr. Császár P. Emőke tanácselnök dr. Csepely-Knorr Tamás EPCO team Legal Officer dr. Csepregi István ügyvezető igazgató Csesztregi Tamás laboratóriumvezető, vegyészszakértő Dr. Csink Lóránt egyetemi docens dr. Csőke Andrea bíró Csörgő Zoltán megbízott oktató Dr. Darák Péter elnök dr. Debisso Kinga tudományos segédmunkatárs dr. Dencs Zoltán ügyvéd dr. Dobrotka-Mayer Annamária kabinet munkatárs oktatóink Pesti Központi Kerületi Bíróság Szegedi Tudományegyetem Dr. Bodolai László Ügyvédi Iroda Legfőbb Ügyészség PPKE JÁK, Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézet PPKE JÁK Széchenyi István Egyetem PPKE JÁK, Közigazgatási Jogi Tanszék Alkotmánybíróság Fővárosi Törvényszék, Polgári Kollégium Luxemburgi Nemzeti Bank Zöld Jog Kft. Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet PPKE JÁK, Alkotmányjogi Tanszék Kúria, Polgári Gazdasági Kollégium ELTE BTK Fordító- és Tolmácsképző Tanszék Kúria PPKE JÁK, Európajogi Tanszék Dencs Ügyvédi Iroda Igazságügyi Minisztérium 87

oktatóink oktatóink Édes Balázs kontrolling főmunkatárs Dr. Egyed Balázs igazságügyi genetikus szakértő Elek Imre igazságügyi nyomszakértő Éliás László ingatlanszakértő, mérnök-közgazdász Eplényi Kata nemzetközi irodavezető dr. Erdős Zsuzsanna üzleti és társasági etikett tanácsadó és coach dr. Farkas Péter Pál pénzügyi szakértő Dr. Fazakas Gergely egyetemi docens dr. Fehér Miklós Zoltán főosztályvezető-helyettes dr. Fejes Gábor ügyvéd Fényes Péter hangmérnök, igazságügyi szakértő Dr. Finszter Géza egyetemi tanár, kandidátus dr. Forrai-Nagy Enikő jogi főosztályvezető Prof. Dr. Frivaldszky János tanszékvezető egyetemi tanár Dr. Füredi Sándor laboratóriumvezető genetikus Dr. Gál Judit tanácselnök Dr. Gál Tamás ny. igazságügyi szakértő dr. Gálfalvi Géza jogtanácsos Dr. Gárdos Péter ügyvéd dr. Gáva Krisztián általános elnökhelyettes Dr. Gerencsér Balázs egyetemi docens Budapesti Közlekedési Központ ELTE TTK Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet OTP Lakáslízing Balassi Intézet, Nemzetközi Igazgatóság Erdős Etikett Budapesti Corvinus Egyetem Igazságügyi Minisztérium Oppenheim Ügyvédi Iroda Magyar Rádió Zrt. ELTE ÁJK Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal PPKE JÁK, Jogbölcseleti Tanszék Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet Fővárosi Ítélőtábla, Polgári Kollégium Erste Bank Hungary Zrt. Gárdos, Füredi, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda Nemzeti Választási Iroda PPKE JÁK, Közigazgatási Jogi Tanszék dr. Goldea Zsuzsanna főosztályvezető-helyettes ügyész Göblyös Imre igazságügyi írás- és okmányszakértő Dr. Gősi Zsuzsanna egyetemi docens Dr. Gyeney Laura egyetemi docens Dr. Gyulai-Schmidt Andrea egyetemi docens Prof. Dr. Gyulavári Tamás tanszékvezető egyetemi tanár Dr. Hajas Barnabás egyetemi docens Dr. Halász Zsolt adjunktus dr. Halmos Krisztina mb. osztályvezető ügyész Hargita Eszter szakmai főtanácsadó Haszonicsné dr. Ádám Mária főigazgató dr. Havas-Kovács Gabriella környezetvédelmi szakjogász, szakmai tanácsadó Hegyi István laboratóriumvezető fegyverszakértő, főtanácsos dr. Hegymegi-Barakonyi Zoltán ügyvéd Dr. Heutger, Viola egyetemi docens Hidvéginé dr. Erdélyi Erika vagyonnyilvántartási osztályvezető dr. Horányi Márton ügyvéd dr. Horváth E. Írisz tudományos segédmunkatárs, gazdasági igazgató Horváth Zsolt igazgató dr. Hubai Ágnes ügyvéd Legfőbb Ügyészség Nemzeti Szakértői és Kutató-Központ Testnevelési Egyetem PPKE JÁK, Európajogi Tanszék PPKE JÁK, Magánjogi és Kereskedelmi Jogi Tanszék PPKE JÁK, Munkajogi Tanszék PPKE JÁK, Alkotmányjogi Tanszék, Közigazgatási Jogi Tanszék PPKE JÁK, Pénzügyi Jogi Tanszék Legfőbb Ügyészség Miniszterelnökség Támogatásokat Vizsgáló Iroda Köztársasági Elnöki Hivatal Közbeszerzési Hatóság Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda Universität Salzburg Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda PPKE JÁK, Polgári Eljárásjogi Tanszék Pannon Filharmonikusok Hubai Ügyvédi Iroda 88 89

oktatóink oktatóink Ignéczi Hajnalka klinikai és mentálhigiéniai igazságügyi szakpszichológus, igazságügyi pszichológus szakértő Dr. Jasperné Sztanek Katalin igazságügyi könyv- és adószakértő Prof. Em. Jobbágyi Gábor egyetemi tanár, kandidátus dr. Judiné dr. Vida Angéla főosztályvezető ügyész Kalmárné dr. Kőszegfalvi Edit főtanácsos Dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton habilitált egyetemi docens dr. Kanta Tünde főosztályvezető-helyettes dr. Karczub Péter ügyvéd Dr. Kártyás Gábor adjunktus Dr. Katona Klára intézetvezető, habilitált egyetemi docens Prof. Dr. Kecskés László egyetemi tanár, dékán Prof. Dr. Keller Éva igazgató, egyetemi tanár Kellermann Éva tanácsadó, tréner Dr. Kengyel Ákos egyetemi docens Prof. Dr. Kerekes Sándor egyetemi tanár Dr. Kerényiné Dr. Környei Ágnes egyetemi docens dr. Kézsmárki Éva Mónika referens dr. Kincses Attila bíró dr. Király Gábor András ügyészségi fogalmazó Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet Nemzeti Szakértői és Kutató Központ, Adó- és Könyvszakértői Intézet PPKE JÁK, Magánjogi és Kereskedelmi Jogi Tanszék Legfőbb Ügyészség Bács-Kiskun Megyei Kórház ELTE, BTK Történeti Intézet, Történelem Segédtudományai Tanszék. Belügyminisztérium Havasi és Karczub Ügyvédi Iroda PPKE JÁK, Munkajogi Tanszék PPKE JÁK, Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézet Pécsi Tudományegyetem ÁJK Semmelweis Egyetem, Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet Dr. Kellermann és Társa Humánegészségügyi Sz. Bt. Budapesti Corvinus Egyetem Kaposvári Egyetem PPKE BTK, Nemzetközi és Politikatudományi Intézet BFKH Foglalkoztatási Főosztály Fővárosi Ítélőtábla, Polgári Kollégium Kőszegi Járási Ügyészség dr. Klicsu László c. egyetemi docens, tudományos főmunkatárs dr. Koday Zsuzsanna tanácselnök Dr. Koltay András tanszékvezető egyetemi docens dr. Konerth György Balázs irodavezető dr. Korb Zoltán könyvvizsgáló, egyéni vállalkozó Kosztovics József igazságügyi könyvszakértő Dr. Kovács András György tanácselnök Dr. Kovács Emőke ügyvéd dr. Kovács Erika elnök dr. Kovács György ügyvéd dr. Kovács Helga tanácselnök dr. Kovács Krisztián megbízott oktató dr. Kovács László főosztályvezető Dr. Könczöl Miklós adjunktus, könyvtárvezető Dr. Kőrösi István egyetemi docens dr. Kraudi Adrienne ügyvéd Krispán István poligráfus vizsgáló dr. Lábady Tamás c. egyetemi tanár, az Alkotmánybíróság volt tagja dr. Lánchidi Csaba szakmai tanácsadó dr. Landi Balázs egyetemi docens PPKE JÁK, Pénzügyi Jogi Tanszék Fővárosi Ítélőtábla, Polgári Kollégium PPKE JÁK, Magánjogi és Kereskedelmi Jogi Tanszék Barna Orsolya Ügyvédi Iroda Budapesti Műszaki Könyv- és Adószakértői Intézet Kúria Réczicza White&Case LLP MNB, Pénzügyi Békéltető Testület Molnár & Bányai Kft. Fővárosi Törvényszék, Polgári Kollégium PPKEJÁK, Magánjogi és Kereskedelmi Jogi Tanszék Miniszterelnökség, Közbeszerzési Felügyeletért Felelős Helyettes Államtitkárság PPKE JÁK, Jogbölcseleti Tanszék PPKE JÁK, Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézet Ormai és Társai CMS Cameron McKenna LLP Ügyvédi Iroda Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet PPKE JÁK, Magánjogi és Kereskedelmi Jogi Tanszék Miniszterelnökség PPKE JÁK, Magánjogi és Kereskedelmi Jogi Tanszék 90 91

oktatóink oktatóink dr. Litavecz Anna titkárságvezető Lontai Márton igazgatóhelyettes Prof. Dr. Lóránt Zoltán ny. egyetemi tanár dr. Luszcz Viktor bírói tanácsadó dr. Lux Ágnes szakértő Maiyalehné Dr. Gregóczki Etelka egyetemi docens Makkosné Braun Mária igazságügyi könyvszakértő Dr. Mányó-Váróczi Violetta adjunktus Markovics Zoltán könyvszakértő Marossy Szabolcs igazságügyi szakértő dr. Matosek Edina törvényszéki bíró dr. Máttyus Ádám ügyvéd Dr. Melegh Gábor tanszékcsoport-vezető egyetemi docens Menczingerné dr. Bokor Andrea ügyvéd dr. Mikó Zoltán Választottbíróság elnöke dr. Mogyorósi Dorottya orvos, jogász, ügyvivő szakértő Molnárné dr. Balogh Márta c. főiskolai docens dr. Muszbek Mihály ügyvezető igazgató Nádori Péter újságíró dr. Nagycenki Tamás kiemelt vizsgáló dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató OBH, Magyar Igazságügyi Akadémia Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet Európai Unió Törvényszéke International Organization for Migration Nemzeti Közszolgálati Egyetem Budapesti Műszaki Könyv- és Adószakértői Intézet PPKE JÁK, Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézet Budapesti Műszaki Könyv- és Adószakértői Intézet PEGAconsult Kft. Fővárosi Törvényszék, Polgári Kollégium Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építésügyi Igazgatási Szakmai Kollégium Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Semmelweis Egyetem Szegedi Tudományegyetem Sport Unió Sportfejlesztő és Befektető Társaság Lapcom Zrt. Nemzeti Nyomozó Iroda Magyar Olimpiai Bizottság Dr. Nemes András ügyvéd dr. Német Zsolt ügyész dr. Németh László tanácselnök dr. Németh Sándor ügyvéd Dr. Nyikos Györgyi egyetemi docens dr. Nyitrai Zoltán Balázs projektvezető dr. Nyujtó Ferenc ny. tanácsadó dr. Orosházi Józsefné ny. kriminálpszichológus dr. Osvald Csilla bíró dr. Őry Tamás minisztériumi főtanácsos Palasikné dr. Kirschner Dóra főosztályvezető dr. Papp János Tamás médiatudományi munkatárs dr. Papp Milán stratégiai referens dr. Pasqualetti Gergő ny. nagykövet dr. Pátkai Nándor jogi szakreferens dr. Páva Hanna elnök dr. Péter-Delbó Márta jogi szakreferens Dr. Péterfalvi Attila András c. egyetemi tanár, elnök dr. Petőfi Attila r. vezérőrnagy, főosztályvezető dr. Pogácsás Anett tudományos segédmunkatárs Dr. Polt Péter legfőbb ügyész, c. egyetemi tanár Dr. Nemes András Ügyvédi Iroda Legfőbb Ügyészség Fővárosi Ítélőtábla, Polgári Kollégium Szecskay Ügyvédi Iroda Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Capital Communications Kft. Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Nemzetgazdasági Minisztérium Magyar Nemzeti Bank Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság Igazságügyi Minisztérium Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ Igazságügyi Minisztérium Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ORFK, Bűnügyi Főigazgatóság PPKE JÁK, Magánjogi és Kereskedelmi Jogi Tanszék Legfőbb Ügyészség 92 93

dr. Pomeisl András József Kúria, Polgári Kollégium főtanácsadó Pótorné Nagy Zsuzsanna Nemzeti Szakértői és Kutató Központ igazgató Dr. Pump Judit Alapvető Jogok Biztosának Hivatala vezető főtanácsos Dr. Pünkösty András PPKE JÁK, Európajogi Tanszék adjunktus dr. Rácz Margit Kúria, tisztviselő Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Jogi Iroda Dr. Raffai Katalin Edit PPKE JÁK, Nemzetközi Magánjogi Tanszék egyetemi docens dr. Remetei Filep Zsuzsanna Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakmai tanácsadó Dr. Rieger László Agrárgazdasági Kutató Intézet tanácsadó Dr. Ruszthiné dr. Juhász Dorina Gazdasági Versenyhivatal versenytanács tag dr. univ. Sabjanics István PPKE JÁK, Közigazgatási Jogi Tanszék, tudományos segédmunkatárs Nemzetközi Közjogi Tanszék dr. Sághy Mária Fővárosi Ítélőtábla, Polgári Kollégium tanácselnök dr. Sántha György egov Tanácsadó Kft. vezető tanácsadó dr. Sárai József Gazdasági Versenyhivatal irodavezető Sárik Györgyi Alapvető Jogok Biztosának Hivatala nemzetközi referens Prof. Dr. Schanda Balázs PPKE JÁK, Alkotmányjogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanár, alkotmánybíró dr. Schlemmer Tamás Law and Translation jogász dr. Seereiner Imre Legfőbb Ügyészség ügyész, c. egyetemi docens Dr. Smuk Péter Széchenyi István Egyetem habilitált egyetemi docens, tanszékvezető, dékánhelyettes Dr. Somogyi Gábor ISZKI, Országos Toxikológiai Intézet igazgató dr. Sperka Kálmán Kúria tanácselnök 94 oktatóink dr. Sulyok Katalin jogi főreferens dr. Suri Noémi tudományos segédmunkatárs dr. Szabó Árpád adjunktus, klinikai főorvos dr. Szabó Dániel Viktor ügyvéd Dr. Szabó Marcel tanszékvezető egyetemi docens, alkotmánybíró Dr. Szabó Sarolta egyetemi docens Dr. Szakadát László egyetemi docens Dr. Szalai Ákos egyetemi docens dr. Szamosi Katalin ügyvéd dr. Szaniszló Norbert vezérigazgató-helyettes dr. Szántó Tibor ügyvéd dr. Szatmáry István ügyvéd dr. Száz Ágnes ügyvéd dr. Székely Ákos kollégiumvezető dr. Szentirmay Zoltán főosztályvezető dr. Szigeti Imola PhD-hallgató Dr. Szikora Katalin tanszékvezető egyetemi docens dr. Szilágyi Ferenc tanársegéd Dr. Szilágyi Pál Béla egyetemi docens dr. Szilágyi Zoltán ügyvéd Szilárd Zoltán István szakfordító oktatóink Alapvető Jogok Biztosának Hivatala PPKE JÁK, Polgári Eljárásjogi Tanszék Szegedi Tudományegyetem Gárdos, Füredi, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda PPKE JÁK, Európajogi Tanszék PPKE JÁK, Nemzetközi Magánjogi Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem PPKE JÁK, Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézet SBGK Szabadalmi és Ügyvédi Irodák Merkantil Bank ZRt. Lengyel Allen & Overy Ügyvédi Iroda DLA Piper Horváth és Társai Ügyvédi Iroda Száz Ágnes Ügyvédi Iroda Kúria, Büntető Kollégium Földművelésügyi Minisztérium PPKE JÁK DI Testnevelési Egyetem PPKE JÁK, Magánjogi és Kereskedelmi Jogi Tanszék PPKE JÁK, Környezetjogi és Versenyjogi Tanszék, a Versenyjogi Kutatóközpont vezetője Dr. Szilágyi Zoltán Ügyvédi Iroda egyéni vállalkozó 95

oktatóink oktatóink Prof. Dr. Szlávik János egyetemi tanár Dr. Szomora Zsolt egyetemi docens, dékánhelyettes dr. Szűcs László ügyvezető igazgató Szy Ildikó szakmai tanácsadó Dr. Tamási Erzsébet tudományos főmunkatárs Dr. Tardy János c. egyetemi tanár dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva mestertanár, az Alkotmánybíróság volt tagja dr. Tomori Erika ügyvéd dr. Tomori Pál igazgató Dr. Tóth András Versenytanács elnöke dr. Tóth Éva c. egyetemi tanár, ny. legfelsőbb bírósági bíró Tóth Péter ny. igazságügyi fizikus szakértő Dr. Tóth Tihamér egyetemi docens dr. Töttős Ágnes migrációs szakdiplomata Tudisconé Gyöngyösy Éva pénzügyi igazgató Unger Anikó nyelvtanár dr. Varga Ádám megbízott oktató dr. Varga Árpád igazgató dr. Varga Edit Mária bíró Prof. Dr. Varga Tibor egyetemi tanár 96 Eszterházy Károly Egyetem Szegedi Tudományegyetem Pénztárak Garancia Alapja Emberi Erőforrások Minisztériuma Országos Kriminológiai Intézet Budapesti Gazdasági Főiskola PPKE JÁK, Pénzügyi Jogi Tanszék Gárdos, Füredi, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda MSZSZ Előadóművészi Jogvédő Iroda Gazdasági Versenyhivatal PPKE JÁK, Környezetjogi és Versenyjogi Tanszék Magyarország Állandó Képviselete az Európai Unió mellett Sberbank Magyarország Zrt. PPKE JÁK, Idegen Nyelvi Lektorátus Fővárosi Főügyészség KPMG Tanácsadó Kft. Kúria, Polgári Kollégium Szegedi Tudományegyetem dr. Varga Zoltán bíró Prof. Dr. Varga Zs. András tanszékvezető egyetemi tanár, prodékán, alkotmánybíró Vermaas-Ziegler Szilvia angoltanár dr. Vezekényi Ursula tanácselnök Prof. Em. Vókó György egyetemi tanár Dr. Vörös Imre igazgatóhelyettes Wagner Péter főosztályvezető-helyettes Weyer Balázs újságíró Woller János főtanácsos dr. Zavodnyik József ügyvéd Dr. Zlinszky János ifj. tudományos tanácsadó, egyetemi docens dr. Zoltán Levente bírósági végrehajtó Kúria, Büntető Kollégium PPKE JÁK, Közigazgatási Jogi Tanszék Kúria, Polgári Kollégium PPKE JÁK, Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék MTA Jogtudományi Intézet Emberi Erőforrások Minisztériuma Hangvető Kft. Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet KLART SZABÓ Legal Ügyvédi Társulás PPKE JÁK, Környezetjogi és Versenyjogi Tanszék dr. Zoltán Levente Önálló Bírósági Végrehajtói Iroda Gesztenyéskert 97

munkatársaink A DEÁK FERENC INTÉZET MUNKATÁRSAI név dr. Szalai Márta intézetvezető szobaszám mellék e-mail 139/C 224 deak@jak.ppke.hu Sergő András tanulmányi csoportvezető, Karrier Iroda vezető 139/B 886-4773 sergo.andras@jak.ppke.hu Bakóné Petőcz Éva oktatásszervező Czékus Rita oktatásszervező Havasmezői Gergely Ferenc oktatásszervező Perczel Mónika oktatásszervező Tóth Györgyi oktatásszervező 139/A 342 bakone.petocz.eva@jak.ppke.hu 139 224 czekus.rita@jak.ppke.hu 139 338 havasmezoi.gergely.ferenc@jak.ppke.hu 139 381 perczel.monika@jak.ppke.hu 139/A 340 toth.gyorgyi@jak.ppke.hu A kiadvány a Pázmány Péter Katolikus Egyetem támogatása keretében valósult meg: Központi Alapok Program KAP17-63024-3.9-JÁK azonosítószámon. 99

TÉRKÉP A PPKE JÁK Deák Ferenc Intézet megközelíthető az alábbi BKK járatokkal: 9-es jelzésű autóbusszal a Szentkirályi utcai megállóig 5-ös, 7-es, 8-as, 110-es, 112-es, 173-as, 178-as vagy 239-es jelzésű autóbusszal az Uránia megállóig 47-es vagy 49-es jelzésű villamossal, illetve 3-as vagy 4-es metróval a Kálvin téri megállóig 2-es metróval a Blaha Lujza téri vagy az Astoria megállóig, majd egy megálló a 7 vagy 178 jelzésű autóbusszal az Urániáig 4-es metróval vagy 4-6-os villamossal a Rákóczi téri megállóig 4-6-os villamossal a Harminckettesek tere megállóig 100

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Intézet 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28. Telefon: 429-7200/224 http://www.jak.ppke.hu/deak Intézményi azonosító: FI 79633