2.a Az ökológia vizsgálati kérdései. Biológiai szerveződési szintek

2.a Az ökológia vizsgálati kérdései. Biológiai szerveződési szintek Krebs meghatározása alapján feltehető egy centrális hipotézis, amelyet Juhász Nagy. Pál fogalmazott meg: bárhol, bármikor, bármilyen populáció a természetben bármilyen mennyiségben megtalálható. Második állítása a centrális tény: a centrális hipotézis hamis. Ebből adódik a deviációs alapkérdés: milyen mértékben hamis a centrális hipotézis? Kiindulópontnak mindig a véletlenszerű előfordulást tekintjük. Kényszerfeltételezés: miért nem igaz a centrális hipotézis? Magyarországon a deviációs alapkérdés (milyen mértékben nem igaz a centrális hipotézis) a szünbiológiához, a kényszerfeltételezés (miért nem igaz) az ökológiához tartozik, az angolszász országokban mindkét területet Ökológiának hívják. A szünbiológia résztudományai: -szünfenobiológia: -ökológia: - életföldrajz - populáció dinamika - társulástan - közösségi - populáció -produkcióbiológia: mostanában válik különaz anyag- és az energiaáramlásokat vizsgálja. Az szerveződés (organizáció) által jön létre az anyagi minőségek és ezzel együtt a mozgásformák szintezettsége, amely az anyag minőségi kimeríthetetlenségének alapvető bizonyítéka is. A magasabb szervezettségű, bonyolultabb szintek mindig magukban foglalják az alacsonyabbakat, kapcsolatuk kölcsönös. Minden organizációs szintre sajátságos jelenségek; és törvényszerűségek jellemzőek, amelyek nem egyszerűen a bennük foglalt alacsonyabb szintek sajátságainak összegzéséből adódnak, hanem a kölcsönhatások révén új minőség (tulajdonság) létrejöttét eredményezik. Ez alapvetően két módon következhet be: - mennyiségi változás következtében (homokszem - sivatag példa: önmagában-egy homokszemet vizsgálva megfigyelhetjük jellemző tulajdonságait, de ha ebből egy marékkal veszünk, akkor újdonság, hogy homokóra működtetésre is alkalmas, néhány százmillió kristály pedig homokbuckát alkothat, amelynek szintén új tulajdonságai jelennek meg, többek között megszűri a vizet, növények telepedhetnek meg rajta, homokvár építhető belőle), - a szerveződés módja miatt (pl.: a tiszta szén két előfordulási formája a grafit és gyémánt teljesen eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek). A működő (dinamikus) rendszerekben két ellentétes folyamat érvényesül, a vezérlés és a szabályozás. A vezérlés a rendszert meghatározott program szerint különböző állapotokon viszi végig, a szabályozási (regulációs) folyamatok pedig a rendszer adott állapotban tartását végzik. E két folyamatot az irányítás koordinálja. Biológiai organizáció: Azt a közel négy milliárd éves egyirányú folyamatot, melynek során a legegyszerűbb, már életjelenségeket mutató parányokból a mai rendkívül sokszínű és változatos élővilág kialakult, biológiai evolúciónak nevezzük. Ennek során az organizáció különböző szintjei és velük együtt mindig újabb minőségi tulajdonságok jelennek meg, ezek egyike az is, amit élet" szóval jelölünk. Az élő szervezetekben sokféle folyamat játszódik le, ha ezek a váltózásokhoz alkalmazkodva mennek végbe, akkor szabályozottak, ha a külső körülmények változásaitól 2-es tétel szerk: Gincsai János oldal 1

függetlenül, akkor programvezéreltnek tekinthetjük. Az élő rendszerek tehát egyaránt szabályozottak és programvezéreltek. A fizikai, kémiai, biokémiai-és biológiai folyamatok, jelenségek sokféle tér- és idő dimenzióban játszódnak le. E különböző dimenziójú folyamatok más-más mechanizmusok által biztosított összehangoltságát, rendezettségét nevezzük biológiai organizációnak. Aszerint, hogy az élőlényekben vagy élő rendszerekben milyen tér-idő dimenzióban játszódnak le a folyamatok, hierarchikusan egymásra épülő szerveződési szinteket, más néven organizációs, integrációs szinteket különböztetünk meg: - infraindividuális.(molekula, sejt, szövet, szerv), - individuális (szervezetek), - szupraindividuális (populáció, életközösség, bioszféra). Az organizációs szintek kialakulásában két egymást váltó tendencia érvényesül: az individualizáció és a kollektivizáció. Az élő anyag első szerveződési szintje kollektív jellegű, ezen fejlődési irány eredményeként alakul ki később az individuum. Az egyedek azonban sohasem magányosan fordulnak elő, hanem mindig meghatározott felépítésű és szervezettségű közösségben, tehát egyed feletti organizációjú rendszerben élnek. A napjainkban igen gyakran használt ökoszisztéma kifejezés nem külön szerveződési szint, hanem bármely szupraindividuális objektum lehet rendszerszemléleti megközelítésben. 2.b Kiskunsági Nemzeti Park A védett terület nagysága: 56 761 hektár, ebből fokozottan védett 12 457 hektár. Elhelyezkedés: A nemzeti park kilenc különálló területből áll, elhelyezkedésük a részletes ismertetésnél található. A nemzeti park területei szinte Budapest határában kezdődnek, és a Duna menti síkságon, a Duna Tisza közi síkvidéken, valamint az Alsó-Tiszavidéken találhatók, míg legdélibb részei egészen a Bácskai-síkság északi peremvidékéig nyúlnak. Ez a bronzkor óta többé-kevésbé folyamatosan lakott táj a természet nagy tájformáló erőin túl magán viseli az emberi élet minden keservét és szépségét. Ezen erők harmóniája, ütközése formálta mai képét, és alakítja jelenleg is. Talán ebben rejlik az a felemelő érzés, az a varázs, ami az ide érkezőt az első pillanatban megragadja. A kiskunsági táj gazdag kulturális és néprajzi értékei, egyedülálló élővilága felejthetetlen emléket hagy az idelátogatóban. A Duna menti részek a folyó eróziós és építő tevékenységének hatására jöttek létre. A folyóhoz közelebb eső, alacsonyabb rész szinte teljesen sík, a távolabbi, kissé magasabb területeket pedig a folyó hordalékkúpjai alakították. Ezekről a területekről az egykor hatalmasan áradó folyó vizei csak igen lassan vonultak vissza, kisebb-nagyobb belvizeket hagyva maguk mögött. A középső területek homokhátságai átlagban harminc-negyven méterrel magasabbak, hordalékkúpjai az Ős-Duna pliocén kori maradványai (a mai Duna-völgyi-főcsatorna a Duna egykori medrét követi). Ezek után kezdődött meg a lösz- és homokhátságok kialakulása, amelyek a jellemző szélirány miatt általában északnyugat-délkelet irányúak. A zonalitásnak megfelelő erdősztyepp övezet a jégkorszak után alakult ki. A török utáni időben megindult nagyarányú legeltetetés és erdőirtás hatására a fás területek nagysága visszaszorult, néhol ismét kialakultak futóhomokos területek. Az árvizek több száz négyzetkilométert változtattak minden évben "időszakos tengerré", de a buckák, homokhátak közötti mélyedésekben, kisebb nagyobb tavakat alkotva egész évben megmaradt a víz. A Kiskunság 19. században elkezdődött vízrendezése, majd a lecsapolás hatására a terület nagy része kiszáradt, sziket és homokot hagyva maga után. Így alakult ki homok, lösz, szik, és mészben gazdag szoloncsák talajon ez a mikroformákban rendkívül gazdag, csak távolról síknak tetsző táj. A védett területek nagy részét szikesek, szikes és homokos rétek, futóhomok, borókások, homoki erdők, nádasok, turjánosok, láperdők alkotják. Az itt élő madárvilág gazdagsága nemzetközi 2-es tétel szerk: Gincsai János oldal 2

viszonylatban is párját ritkítja. A területen kialakult tanyavilág és az ehhez kapcsolódó tanyai életforma és pusztai gazdálkodás pedig a szó szoros értelemében egyedülálló a világon. A sokszínű táj egy-egy darabkáját az utolsó pillanatban sikerült megmenteni. A védett területeket ott alakítják ki, ahol az eredeti állapotok még viszonylag érintetlenül fellelhetők, ezért a nemzeti park folyamatosan növekvő számú jelenleg kilenc különálló területtel rendelkezik, amelyeket lakott régiók és mezőgazdasági területek választanak el egymástól. 1. Felső-kiskunsági szikes puszta (Területe 11 061 hektár. Egy része szabadon látogatható.) A mintegy harminc kilométer hosszú és néhány kilométer széles észak-déli irányú terület Magyarország második legnagyobb szikes pusztája a Hortobágy után. Első ránézésre hasonlít is ahhoz a végtelenbe nyúló tájon itt is gyakran látható az Alföldön is mind ritkább délibáb. A mészben gazdag, szoloncsákos szikes azonban teljesen más, mint a Hortobágy mészszegény talaja, ezért növény- és állatvilága is jelentősen eltért attól. Jelenlegi képét a 19-20. századi vízrendezési munkák után nyerte el, amikor az egykor volt kis tavak, mocsarak eltűntek, és tovább növelték az amúgy is nagy kiterjedésű szikes puszták területét. A pusztát a szikeseket jellemző kisléptékű domborzati elemek sokszínű együttessé varázsolják. A kisebb-nagyobb szikpadkák által körülvett vakszikfoltokon csak a sótűrő, szívós, igénytelen növények élnek meg, amilyen a sziki útifű, a sóvirág, a bárányparéj. A sovány sziki legelőket veresnadrág csenkesz, sziki üröm, kamilla és pozsgás zsázsa alkotja. Az alacsonyabban fekvő nedves területeken sziki káka és zsióka él, a kis löszfoltokon törpe nőszirom és agárkosbor díszlik. Madárvilága gazdag és jellegzetes. Legértékesebb képviselői a kékvércse, a nagygoda, a széki lile, a szigorúan védett, fogyatkozó ugartyúk (panaszos hangját alkonyatkor repíti a pusztai szél), és a túzok, aminek tollai helyenként ellepik a földet. Ezen a tájon a mai napig életképes az évszázados hagyományokkal rendelkező legeltetéses pusztai állattartás, aminek egyébként fontos szerepe van az ősgyep fenntartásában is. A pusztát járva gyakran találkozni ősi magyar állatfajták legelő csoportjaival: szürkemarhával, racka és cigája juhokkal, magyar félvér ménessel, mangalicakondákkal. A terület nevezetes néprajzi emlékei a várostól két kilométerre lévő, az 1800-as évek hangulatát árasztó Nyakvágó csárda, és a felújított műemlék Selyem-tanya. 2. Kiskunsági szikes tavak (Területe 3905 hektár. Nem látogatható, de a kelemen-széki megfigyelőtoronybđ3l belátható, azonban ehhez is engedély szükséges.) A Szabadszállástól és Fülöpszállástól nyugatra található szikes tórendszer (Zab-szék, Kelemen-szék, Pipás-szék, Kisréti-tó) a Kiskunság legnagyobb összefüggő tórendszere. A tavakat a vízrendezés előtt a dunai árvizek éltették, ma már kizárólag a csapadék és a talajvíz adja vízutánpótlásukat. Az Európában egyedülálló, jellegzetes szikes tavak sótartalma nyáron feldúsul, a tavak nyár végére rendszeresen kiszáradnak. Ez a szélsőséges környezet páratlanul értékes vízi mikroflórát és -faunát hozott létre, amire a hasonlóképp értékes madárvilág, az ún. sziki fészkelő közösség alapul. Legértékesebb tagjai a gulipán, a gólyatöcs, a széki lile és a piroslábú cankó. A feltöltődő, szerves üledékben gazdagabb nádasokban nyárilúd, barna rétihéja és bölömbika költ. A tavak területét az őszi és a tavaszi madárvonulás idején tízezerszám lepik el a vonuló madarak. 3. Miklapuszta (Területe 6241 hektár. Csak kísérővel látogatható.) A Mikla, Akasztó és Szakmár községek által határolt, a Duna-völgyhöz tartozó térség felszínét az Ős- Duna alakította ki, ezért eltér a Homokhátságon kialakult szikesektől (itt nem ritka például a majd méteres szikpadka sem). A lefűződő mocsaras terület kiszáradt, és megindult a szikesedés. Az összefüggő meszes-szódás szikes mozaikos élőhelyeit elsősorban a szikes mocsarak, időszakosan vízzel borított sziki gyepközösségek, és száraz szikes puszták alkotják. A magas sótartalom miatt a növényvilág viszonylag szegény (bárányparéj, mézpázsit, pozsgás zsázsa, sóvirág stb.), madárvilága azonban jelentős és értékes: széki csér, nagygoda, széki lile, ugartyúk, túzok, hamvas rétihéja, és kékvércse fészkelő területe a környék. 2-es tétel szerk: Gincsai János oldal 3

B4. Peszéradacsi rétek (Területe 5757 hektár. A kunadacsi turjános és a dámányadacsi rét csak kísérővel, a többi terület szabadon látogatható, és földutakon kényelmesen bejárható.) A Duna menti síkság és a Homokhátság találkozásánál (nagyjából a mai Duna-völgyi főcsatorna vonalában) egykor egészen Baja magasságáig húzódó, összefüggő lápos, mocsaras tó-füzér létezett a régiek ezt nevezték Turjánvidéknek. Ennek egyik utolsó összefüggő emléke a Kunbaracs, Kunadacs, Kunpeszér és Tatárszentgyörgy közötti, mintegy huszonöt kilométer hosszú terület. Az itt található változatos élőhelyek legértékesebb formái a nedves kaszálórétek, láprétek, mocsárrétek, lápok. Fennmaradásában jelentős szerepet játszik az extenzív mezőgazdaság: a rét-, legelő-, nád- és erdőgazdálkodás hagyományos formái.a turjános növényritkaságok tárháza. Tavasztól majd tucatnyi veszélyeztetett orchideafaj nyílik a területen: vitézkosbor, pókbangó, légybangó, sömörös és ujjaskosbor, szarvasbangó. De él itt mocsári kardvirág és szibériai nőszirom is. Délebbre a nedves réteken kornis tárnics virít. A terület hüllőfaunája kiemelkedő jelentőségű: a rézsikló és az elevenszülő gyík mellett, a végveszélyben lévő parlagi vipera egyik utolsó menedéke is. Madárvilága szintén értékes, elég csak a túzokon, nagypólingon túl Magyarország két legszínesebb madarát, a szalakótát és a gyurgyalagot megemlíteni. 5. Fülöpházi buckavidék (Területe 1992 hektár. A tanösvényeken és a két turistaúton a terület bejárható.) A Kecskemét közelében, Fülöpházától nyugatra található kis terület a nemzeti park egyik leglátogatottabb területe, mert itt kis helyen szinte valamennyi jellegzetes élőhely fellelhető. Az intenzív mezőgazdasági területekkel körbevett gyöngyszem nyugati oldalát homokvidék, keleti részeit szikes területek alkotják. A nyugati homokbuckák egzotikumát a futóhomok, a még mindig mozgó buckák szél által alakított formái adják. Bár az intenzív legeltetés megszűntével mind több buckát hódít meg a homoki csenkeszes, árvalányhajas nyílt homokbuckagyep, még mindig megtalálni a futóhomokra oly jellemző felszíni formákat: széllyukak, szélbarázdák, garmadám, homokparabola, homokgerincek alkotják az erősen tagolt tájat. A gyep által megkötött részeken a szárazságtűrő naprózsa, homoki vértő, kékvirágú szamárkenyér, báránypirosító nyílik. A buckák közötti mélyedésekben nyáras-borókás társulás él. A homokot gazdag rovarvilág, színes hüllő- (zöld-, homoki- és fürgegyík) és madárfauna (szalakóta, gyurgyalag, sárgarigó, búbosbanka) jellemzi. A terület keleti részén egykor szikes tavak voltak (Szappan-szék, Szívós-szék, Kondor-szék), azonban az egykor akár méteres vízmélységű tavak a nyolcvanas évek végére a folyamatos, szinte sivatagi aszály miatt kiszáradtak, medrüket jelenleg fű borítja. Ennek ellenére környékükön még mindig rengeteg a madár. Ezen a területen található a nemzeti park Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontja is. 6. Orgoványi rétek és homokbuckák (Területe 3753 hektár. A Csíra-szék és a vasúti sínek melletti sáv szabadon látogatható, a többi rész csak kísérővel.) Fülöpházától délre, Ágasegyháza és Orgovány között található ez a terület, amely a homokbuckás élőhelyeken túl, nedves réteket, nádasokat, és szikes gyepeket rejt. A szikesek, és homokbuckás részek a terület nyugati oldalán találhatók. Ezek a buckák már nem vándorolnak, mint a Fülöpháza melletti rokonaik, megkötötte őket a gyep, amelynek növényzeti összetétele átmenetet képez a fülöpházi és a bugaci gyepek között, ezért érdekes megfigyelésekre ad alkalmat. Jellegzetes növényei a homoki pimpó, a veronikafélék, a boróka, legféltettebb kincse a ritka csikófark. Madárvilága is hasonló a fülöpházi buckákéhoz. A keleti oldalon a nedves láprétek állapotát az időszakos vízállások határozzák meg. A kiszáradó, majd ismét víz alá kerülő terület élővilága alkalmazkodott a körülményekhez, és olyan ritkaságok jellemzik, mint a lápi póc és az iszapban is túlélő réti csík. Legjellemzőbb madarai a 2-es tétel szerk: Gincsai János oldal 4

bíbic, a piroslábú cankó, és gémek is szép számmal költenek a nádasokba. A terület ritkasága a bennszülött Metelka lepke. 7. Izsáki Kolon-tó (Területe 2962 hektár. Költési időben a terület nem látogatható, azon kívül is csak kísérővel, de a tó nyugati oldalán található 126 m magas Bikatorok nevű homokbuckáról jól belátható.) A tizenötezer éves tó az Ős-Duna egyik, mintegy hét kilométer hosszú és három kilométer széles ágában alakult ki, majd lefűződött. Vízkészletét kizárólag a talajvíz és a csapadék biztosítja. A megtelepedett növényzet hatására a tó szervesanyag-tartalma fokozatosan növekedett, a tó feltöltődésnek indult, és megkezdődött a tőzegképződés. A jelenlegi Kolon-tó a tófejlődés késői, elöregedő, elmocsarasodó fázisában van, amihez hozzájárultak a lecsapolási munkálatok is. Az utóbbi időben az aktív természetvédelem jegyében sikerült a tó vízszintjét stabilizálni. A területnek így is csak mintegy hathektáros része nyílt vízfelület, amit északról sűrű, nagy kiterjedésű nádasok, délről lápos, zsombékos területek, láperdők és láprétek vesznek körül. A nemzeti park legnagyobb tavának növény- és állatvilága egyedülállóan gazdag. A nyílt vízfelületet tündérrózsa, és békaszőlő fedi, a nádasokban még megtalálható a ritka nádi csalán. A lápréteken kilenc orchideafaj, szibériai és korcs nőszirom nyílik. Az égerlápos erdők mellett Páhi közelében az egykori Duna menti tölgy-kőris-szil láperdők maradványai szegélyezik a területet. A terület rendkívül gazdag madárvilága mellett amit jól jellemez, hogy mind a kilenc Magyarországon költő gémfaj megtalálható itt, a ritka lápi póc, a réti csík, és a mocsári teknős is menedéket talál a tó környéki lápban. Az emlősök közül vidra, menyét és törpeegér él a területen. 8. Bugac-Bócsa (Területe 11 488 hektár. A terület a tanösvényen és a turistaúton járható be, a többi része csak vezetéssel.) Ha Kiskunság, akkor Bugac. A nemzeti park legnagyobb, és egyben leglátogatottabb, a nemzetközi turizmus által is célterületnek számító része Bugac. Ezért a pusztára érkezőt számtalan, és meglehetősen vegyes színvonalú turisztikai lehetőség fogadja. Mindezek mögött azonban tényleg valódi érték rejtőzik: a kis erdők, gémeskutak, tanyák által pöttyözött, változatos táj; a bugaci szikesek és homokos puszták, buckavonulatok, borókás-nyáras társulások gazdag növény- és állatvilága; a terület néprajzi emlékei, a máig élő külterjes gazdálkodás, és a tanyai életformát idéző bugaci tanyavilág emlékei. A bugaci terület azonban így is rengeteg látnivalót tartogat. A buckás felszínek a terület majd háromnegyedét alkotják, a kétszáz méter hosszú, akár húsz méter magasságot is elérő, meredek oldalú homok-garmadáktól a kisebb szélbarázdákig. Ezek a buckák már nem mozognak, a felszínt megkötötte a nyílt homoki pusztagyep, amelynek legszebb tagjai a homoki kikerics, a piros madársisak, a homoki nőszirom, a tartós szegfű és a gyapjas csűdfű. Ez a terület a fűrészlábú szöcske egyetlen alföldi élőhelye. A buckák között kékperjés-serevényfüzesek emlékeztetnek az egykori nedvesebb időkre. A legféltettebb érték a bugaci Ősborókás. Az Alföld egyetlen endemikus tűlevelűje jól érzi magát a forró, meszes homokon. A madárvilág legjellegzetesebb képviselői a szalakóta, a búbos banka, kék- és vörös vércse, sárgarigó, míg az emlősök közül az ürge, a máshol ritkán látható üregi nyúl, és a borz is gyakori. Az állatvilágnál meg kell említeni az ősi magyar házi állatfajtákat (szürkemarha, racka, cigája, szőke és fecskehasú mangalica), amelyek széltében-hosszában legelésznek a pusztán, és közelről is megtekinthetők a nemzeti park bugaci bejáratánál. Egyébként itt kiállítás, és csárda is várja a látogatókat. 9. Tőserdő, a Szikrai és az Alpári rét (Területe 1038 hektár, nagy része szabadon látogatható.) Ez a terület a nemzeti park legkisebb és mégis talán legsűrűbben látogatott része. A védett területet a 2-es tétel szerk: Gincsai János oldal 5

Tisza két holtága, a tiszaalpári és a szikrai holtág (a Holt-Tisza és a Dög-Tisza), valamint a terület déli részén elterülő tiszaalpári rét alkotja. A két holtágat (amelyek vízutánpótlását a természetvédelem zsiliprendszerrel megoldotta) a mai napig gyönyörű galériaerdők kísérik, megőrizve valamennyit a Tisza szabályozás előtti világából. A folyóhoz közelebb, az alacsonyabb térszíneket bokorfüzesek, fűz-nyár-éger puhafás ligetek alkotják, míg a magasabb területeket a tölgy-kőris-szil keményfás társulások uralják. Az erdészeti kezelést korlátozták, ezért a ligeterdők fái lábon halnak meg, előfordul, hogy csak a ligeti szőlő tartja meg őket. A feltöltődő holtágak medrében kolokán, tündérrózsa, békatutaj, békaliliom és nyílfű tenyészik, a parton a ritka tiszaparti margitvirág nyílik. Az Alpári réten gémek fészkelnek, és sok védett növényritkaság virít. A terület a Tisza-parti tömegturizmus egyik kedvelt helye: Tőserdőn termálfürdő várja a vendégeket, a holtág egy részén szabadstrand működik, máshol horgászok ülnek a parton, vagy csónakázók lesik a madarakat. A galériaerdőkön jól kiépített turistautak vezetik végig az érdeklődőt. A terület növény- és állatvilága megtanult együtt élni az emberrel, mert a magas látogatottság ellenére is gazdag, sokszínű, és egészséges. A védett területtől délre, Tiszaalpár történelmileg is jelentős, hiszen Anonymus szerint 895-ben itt győzték le a magyarok a bolgár Zalán fejedelmet. A Tisza menti települések szerkezetét máig megőrző falu mellett, a löszdombokon bronzkori földvár maradványait tárták fel a kutatók. 2/c A fehér gólya, túzok, kerecsensólyom és a parlagi vipera természetvédelmi problémái és védelmi programjai Fehér gólya: ELTERJEDÉS: A fehér gólya Európában a Pireneusi-félszigeten, továbbá Németországtól a Közép-Orosz-hátságig fészkel. Nyugat Európából mint fészkelő, már csaknem teljes egészében eltűnt. Hiányzik a Brit-szigetekről, Skandináviából és Olaszország nagy részéről is. Európán kívül csak Északnyugat-Afrikában, Kis-Ázsiában és Észak-Mezopotámiában fészkel. Magyarországon a fehér gólya általánosan elterjedt, és a fészkelésre alkalmas helyeken mindenütt megtelepszik. Elsősorban a sík- és dombvidékek madara, a 250 m tengerszint feletti magasság alatti területeken mindenhol előfordul. ÁLLOMÁNYNAGYSÁG: A nemzetközi számlálások alapján, nyomon követhető a nyugat-európai állomány csaknem teljes kipusztulása, melynek fennmaradt része az utóbbi években enyhén növekedett. Ezzel szemben a közép- és kelet-európai állomány igen jelentős nagyságú. A hazai állomány napjainkra 5000-5500 pár körül állandósult a fészkelőpárok száma. VÉDELMI HELYZET: A fehér gólya teljes fészkelőterületén védelem alatt áll. Magyarországon 1901 óta részesül törvényes oltalomban, 1993-tól fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 100000 Ft. A jelenleg hatályos jogszabályok alapján a fehér gólya fészkeinek áthelyezéséhez, vagy eltávolításához a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges. A magyar - Vörös Könyv szerint az aktuálisan veszélyeztetett fajok kategóriájába tartozik. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista szerint magyarországi állománya alapján az ún. védelemtől függő fajok kategóriájába tartozik. VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK: Táplálkozóterületek megszűnése A fehér gólya legfontosabb táplálkozóterületeinek, a nedves, mocsaras réteknek a fogyatkozása napjainkban is álltalános jelenség. A nedves területek kiszárítása, meliorálása, a legelők feltörése következtében fogyatkozik a fehér gólya táplálékbázisa. Növeli a veszélyt a legelő háziállat-állomány 2-es tétel szerk: Gincsai János oldal 6

drasztikus csökkenése is. Veszélyezteti a fehér gólyát a füves területek mesterséges erdősítése és spontán beerdősülése is. A változatos földhasználatú, extenzív hasznosítású, a hagyományos mezőgazdasági jellegű területek és a vizes élőhelyek megtartása az alapja a táplálkozóterületek védelmének. Áramütés:A fehér gólyák pusztulása leggyakrabban_(a felmérések szerint 94%-ban) áramütés miatt következik, be."'a fészekek közelében, vagy a táplálkozóterületek közelében lévő villanyoszlopokra települő párok veszélyeztetettek a leginkább. Kidolgoztak egy szigetelési eljárást, mellyel a veszélyes középfeszültségű vezetékek tartóoszlopai viszonylag egyszerűen szigetelhetők. Fészkek megsemmisülése: Az érvényben lévő jogszabályok ugyan tiltják a fehér gólya fészkének engedély nélküli eltávolítását, ennek ellenére ez még ma is előfordul. Az áramszolgáltatók semmisítik meg,vagy kivágják a fákat. Mérgezés: A táplálkozóterületeken történő növényvédőszer potenciális veszélyt jelent a fehér gólyákra. A szántóföldi pocokirtás viszont súlyos veszélyforrást jelent. Á fehér gólya védelmének fontos része a telelőterületeken történő mérgezések korlátozása, illetve a vonulás során bekövetkező vesztesség mérséklése. Egyéb emberi hatások: Bár a fehér gólya közkedvelt madár, újabban mégis számos helyen szándékosan zavarják, gátolják megtelepedését. így védekeznek esetleges "szemetelése", meszelése ellen. Sajnos még napjainkban is előfordul egy-egy gólya lelövése. A széna- és szalmabálák kötözőzsinórjaitól is évente tucatnyi gólya pusztul el. VÉDELMI CÉLKITŰZÉS: Európa egyik legstabilabb fehérgólya-állománya Magyarországon fészkel. Az állomány fenntartása ezért kiemelten fontos feladatunk. Az MME célja a jelenlegi magyarországi fészkelő állomány hosszú távú fennmaradásának biztosítása, élőhelyeinek megőrzése. FELADATOK: Jogi szabályozás: A fehér gólya egyedi védelmének és a fészkelőhelyek megőrzésének jogi feltételei biztosítottak. A gyakorlati megvalósításban azonban még vannak hiányosságok. Sürgősen el kell érni, hogy a fehér gólyák fészkét még engedéllyel is csak akkor lehessen eltávolítani - költési időn kívül-, ha egyúttal alternatív fészkelési lehetőséget is kínálnak számukra. Ha engedély nélkül távolítják el. a fészkeket (különösen a költési időben), kezdeményezni kell a büntetést és az elkövető költségén új fészek kihelyezését. Biztosítani kell, hogy a nagy, összefüggő, külterjes művelésű táplálkozóterületei az EU csatlakozás után is fennmaradjanak. El kell érni, hogy a fehér gólya legfontosabb táplálkozóterületei épüljenek be a Érzékeny Természeti Területek helyreállításával és a gyenge minőségű szántóterületek legelővé, kaszálóva alakításával növelni kell a táplálkozóterületek kiterjedését. Meg kell gátolni a még meglévő gyepterületek beerdősülését és beerdősítését. A meglévő gyepterületek megfelelő kezelése (legeltetés, esetleg kaszálás) is elengedhetetlen a hatékony védelemhez. A villanyoszlopokra épült fészkeket folyamatosan át kell helyezni a tartóállványokra. Gondoskodni kell a veszélyeztetett és a természetes okok miatt megsemmisült fészkek áthelyezéséről, illetve pótlásáról. A fészkelő- és táplálkozóhelyek közelében a 20 kv-os szabad légvezetékek tartóoszlopainak és transzformátoroszlopainak szigetelését el kell készíteni. El kell érni, hogy a jelenleg használatban lévő középfeszültségű légvezetékek tartóoszlopszabványa megváltozzon, és a jövőben mái - ne létesítsenek olyan hálózatot, amely a madarakra, köztük a fehér gólyára is veszélyes. Addig, amíg az új tartóoszlop használatba kerül, az újonnan létesítendő vezetéksorok oszlopait előzetesen szigetelni kell. Speciális problémát jelentenek az öreg házakon, kéményeken fészkelő gólyák. Az épületek elbontása, átalakítása során gondoskodni kell új fészkelésre alkalmas lehetőség megteremtéséről. Az ehhez szükséges anyagiakat a természetvédelmi törvény.által bevezetett kártalanítási körben kell megteremteni. Gondoskodni kell a sérült madarak ápolásáról és lehetőség szerint, minél előbb vissza kell juttatni őket a természetbe. 2-es tétel szerk: Gincsai János oldal 7

Kutatás és monitoring: Az állományváltozások "folyamatos nyomon követése érdekében a kijelölt mintaterületein évenként, országos szinten pedig ötévenként pontos számlálást kell végezni. Fenn kell tartani a fészkek naprakész számítógépes nyilvántartását. Tudatformálás és propaganda: Széleskörű propagandát kell folytatni a lakosság körében a fészkelőés táplálkozóhelyek megőrzése érdekében. EGYÜTTMŰKÖDŐ. SZERVEK, SZEMÉLYEK: Az MME fehérgólya-védelmi programját a helyi lakossággal és a természetvédelmi hatóságokkal szoros együttműködésben kívánja megvalósítani. (Túzok) A túzok elterjedési területe Marokkótól az Amur torkolatvidékéig, nyúlik. Az egykor összefüggő európai elterjedési terület feldarabolódott. Á faj Nyugat-Európa legtöbb országából Spanyolország és Portugália kivételével kipusztult. A Germán- és a Lengyel-alföld túzokállománya az elmúlt évtizedekben szinte teljesen felmorzsolódott. A század elején a Kárpát-medencében még összefüggő túzokpopuláció élt. Az azóta, eltelt időben azonban sok helyről eltűnt, vagy végnapjait éli. Az utóbbi évek felmérései szerint jelentős állományai csupán a Duna menti síkságon, Dévaványa_környékén, a Bihari-síkon és a. Hortobágy térségében maradtak fenn. ÁLLOMÁNYNAGYSÁG: A Kárpát-medencében a századfordulón legkevesebb 12 000 túzok élt. A háborút követően csak 1969-ben indult meg a rendszeres felmérés. A drasztikus állománycsökkenés az 1980-as évek első felében volt. 1981-től 3 000 alá, 1986-tól 2 000 alá csökkent az összlétszám. Az 1989-es számlálási adatok 1392 madárról adnak számot. A Túzok Munkacsoport által az utóbbi években végzett áprilisi szinkronszámlálások alapján Magyarország jelenlegi túzokállománya 1200 példányra tehető. VÉDELMI HELYZET: A túzok védelmének_első lépése a vadászat korlátozás, majd a teljes vadászati tilalom elrendelése volt,amit 1970-ben követett védetté nyilvánítása is. Jelenleg hazánkban a túzok fokozottan védett madár, a legmagasabb, természetvédelmi értékű kategóriába tartozik, ami l.000.000_ft, A magyar Vörös Könyv szerint a kipusztulással közvetlenül veszélyeztetett faj. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista alapján magyarországi állománya alapján az un. sebezhető fajok kategóriájába tartozik, A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) európai Vörös Listáján szintén szerepel, mint sérülékeny faj. Az 1980-as évek végétől már lényegesen kevesebb tojás kerül be a telepre, mint korábban, és ma már a felnevelt fiókák természetbe való visszajuttatása is sikeresebb. A hangsúly a szabadtéri és az élőhelyvédelmi megoldások felé tolódott. Az MME által kidolgozott tojáscserés, illetve az ún. tojásálcázási eljárás kiküszöböli a mesterséges nevelésből és visszavadításból adódó problémákat. Eszerint a veszélyeztetett fészekaljak kikelését védőzóna kialakításával biztosítják. Ott, ahol a körülmények lehetővé teszik, a tojások a tyúk alatt maradnak, ha viszont a jelentős zavarás miatt a fészek elhagyására lehet számítani, akkor azok keltetése mesterségesen történik, de a tojót műtojások segítségével megpróbálják fészkéhez kötni. A mesterségesen keltetett tojásokat közvetlenül a kelés előtt visszahelyezik a vadon élő tyúk alá. így a csibék már a szabadban kelnek ki és a tojó a természetben neveli fel őket. Az élőhelyen történő védelem továbbfejlesztett változata a fészkek előzetes felderítése és azok helyének "kijelölése". Ezzel elkerülhető a mezőgazdasági munkák által okozott fölösleges zavarás, és biztosítható az optimális méretű és alakú védőzónák kialakítása. Ebben az esetben nincs szükség tojáscserére sem. A fészek zavartalanságát egyes esetekben őrzéssel szükséges biztosítani. A védelem másik irányzata az élőhelyek védelme, a puszták védetté nyilvánítása. A védett területek azonban többnyire csak a dürgőhelyeket foglalják magukba. A túzokkímélő gazdálkodás kompenzációs lehetőség hiányában az ezredfordulón még csak a természetvédelem tulajdonában lévő területeken valósítható meg. A Dévaványán és a Moson-projekt keretében megvalósított túzokkímélő gazdálkodás eredményei azonban kecsegtetők. VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK: Élőhelyet érintő veszélyek. A magyar túzokállomány pusztulásának legfontosabb oka az egyre intenzívebb gazdálkodási módszerek elterjedése volt: 2-es tétel szerk: Gincsai János oldal 8

A műveletek szamának növekedésével fokozódik az élőhelyek zavarása. 1. A vetésszerkezet átalakulásával háttérbe szorulnak a túzok számára kedvező növények (pl. a repcét kiváltja a napraforgó, a búzához képest nő a kukorica vetésterülete, háttérbe szorul a takarmánykeverékek termesztése). Ennek következtében csökken a telelésre, illetve fészkelésre alkalmas területek aránya. 2Az öntözés terjedése az előhely szerkezetének megváltózásával (alacsony termetű lucerna vagy búza termesztése helyett előtérbe kerül a magas növésű kukorica és napraforgó) jár eggyütt. 3.A nagyobb műtrágyaadagok használata miatt homogénebbé válik a növényzet, ami kevésbé alkalmas fészkelőhely számára. 4. A vegyszerezés hatására csökken a rendelkezésre álló táplálék (gyomnövények, rovarok)mennyisége, 5. A gyepek feltörése hagyományos költő vagy dörgőhelyeket semmisíthet meg 6.A gépi kaszálás, a betakarítás, sorközművelés terjedése miatt állandósult a fészekaljak veszélyeztetése.a privatizáció következményeként az élőhelyek felaprózódása miatt helyenként fokozódik a zavarás. Egyedeket érintő veszélyek: A. fészkeket a kaszálás, betakarítás mellett jelentős mértékben károsíthatja a háziállatok taposása, belvizek és ragadozók (varjúfélék, róka, kóbor kutya) károsítása. A fészkelőhelyeken és a vonulás során az elektromos vezetékkel való ütközés tizedeli őket. Kemény teleken a kóborlókat a dél-európai országokban az illegális vadászat veszélyezteti. Az ónos esőtől röpképtelenné válnak a nagytestű madarak és ezért könnyen áldozatul esnek, embernek, ragadozónak egyaránt. Fokozódó veszélyt jelent a rókának a veszettség elleni immunizálása miatt bekövetkező robbanásszerű állománynövekedése. VÉDELMI CÉLKITŰZÉS: Az MME célja, hogy legalább a jelenlegi magyar túzokállomány hosszú távon fennmaradjon. FELADATOK: Jogi szabályozás: El kell érni, hogy a 30 példánynál nagyobb populációk élőhelyén a túzokkímélő földhasználat támogatást kapjon. Magyarországon is ki kell alakítani a Környezetileg Érzékeny Területek hálózatát, az Európai Közösség agrárkörnyezet-védelmi támogatási rendszerének megfelelően. Ennek keretében támogatásra érdemes az ugaroltatás, gyepesítés, illetve a túzok számára kedvező növényszerkezet és agrotechnológia alkalmazása. A túzokos területeket károsan érintő beruházásokat nem szabad állami támogatásban részesíteni. A faj fokozottan védett státuszát fenn kell tartani. Gyakorlati védelem: Magyarországon is mielőbb be kell vezetni az Európai Unióban már bevált Környezetileg Érzékeny Területekhez kapcsolódó támogatást, amely a túzokos élőhelyeken különösen nagy jelentőségű, hiszen hozzájárul a hagyományos vagy a túzok számára alkalmas gazdálkodási formák fenntartásához. A gazdálkodókat meg kell ismertetni a túzokkímélő agrotechnikával, vetésszerkezettel, illetve a fészek megtalálásakor szükséges teendőkkel. Biztosítani kell a mezőgazdasági munkák során veszélyeztetett fészkek védelmét. Ezt elsősorban azok előzetes felderítésével és védőzóna kialakításával; őrzéssel kell megoldani. Gondoskodni kell a mezőgazdasági munkák során megtalált fészkek zavartalanságáról, vagy ha szükséges a tojások mentéséről, a mesterséges keltetéséről és arról, hogy kelés előtt a vadon élő tojó alá visszakerüljön a tojás. A túzokkímélő gazdálkodás szakmai követelményeit be kell építeni valamennyi túzokos védett terület kezelési tervébe. Élőhelyein minél több szántót és gyepet természetvédelmi tulajdonba kell venni és ezeken túzokkíméleti területeket kell kialakítani. Azokon az élőhelyein, ahol a földtulajdonosi és a vadászati jog egybeesik, speciális túzokkíméleti területek kialakítását kell szorgalmazni. Biztosítani kell a túzok számára telelőterületet jelentő repcevetéseket, amelyeken szükség esetén gondoskodni kell a kérges hó feltöréséről. Egyes túzokos élőhelyeken szükség szerint szorgalmazni kell a varjúfélék, a róka és a kóbor kutyák állományának szabályozását. Biztosítani kell a kényszerűségből mesterségesen nevelt madarak vadon élő társaik közé történő visszajuttatását. 2-es tétel szerk: Gincsai János oldal 9

Ezeket a példányokat egyedi jelöléssel kell ellátni, és vizsgálni, kell túlélési esélyeiket. Kutatás és monitoring: Évente meg kell szervezni a tavaszi szinkronszámlálást. Folytatni kell az adatok gyűjtését a szaporodás sikeréről, a túzokos terület használatáról és az élőhely választásáról. Tudatformálás és propaganda: A faj védelméhez kapcsolódó az évszaknak megfelelő aktualitásokat rendszeresen meg kell jelentetni a sajtóban. Elsősorban a mezőgazdaságban, vadgazdálkodásban dolgozók, illetve a döntéshozók számára kell az információkat eljuttatni. Kerecsensólyom: ELTERJEDÉS: A kerecsensólyom keleti elterjedésű faj. Európában hazánkon kívül Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban, Ukrajnában, Oroszországban, Moldovában, Romániában, Bulgáriában és Ausztria határainkhoz közeli területein fészkel. Ázsiában fészkelőterülete égészen Mongóliáig terjed. Fészkelőterülete egybeesik legkedveltebb zsákmányállatainak, az ürgefajok elterjedési területével. A századfordulón szórványosan az ország egész területén költött. Napjainkban a hazai állomány a Duna-Tiszaközén, a Tiszántúlon, a középhegységekben és azok peremén fészkel. ÁLLOMÁNYTNAGYSÁG: Teljes eurázsiai fészkelőterületén az állomány nagysága pontosan nem ismert, Az 1998 augusztusában Dél-Afrikában rendezett Ragadozómadárvédelmi Világkonferencián elhangzott előadások alapján drasztikusan csökkenő ázsiai állománya. A kíméletlen fészekfosztogatás és más negatív hatások eredményeként a magyarországi állomány az 1970-es évek közepére 25-30 párra csökkent. A védelmi intézkedések hatására növekedett a fészkelőpárok száma, amely 2001-ben már 140 volt. VÉDELMI HELYZET: Hazánkban a kerecsensólyom fokozottan védett faj eszmei értéke alapján 1.000.000 Ft)Legmagasabb kategóriába tartozik. A magyar Vörös Könyv szerint a közvetlenül veszélyeztetett fajok közé tartozik. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista szerint az ún. védelemtől függő fajok kategóriájába tartozik. Európában Magyarország kivételével mindenütt csökken állománya. Ez különös felelősséget ró ránk. VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK; Áramütés:A kerecsensólyom gyakran ül fel a villanyoszlopokra. A kereszttartóra történő beülés közben, szárnyukkal érintik a vezetéket és ezáltal áramütés következtében elpusztulnak. Mezőgazdálkodás: A kerecsensólyom gyakran költ mezőgazdasági területen vagy annak közelében. Veszélyt jelent számára, ha a gépekkel közvetlenül a fészek közelében megállnak vagy gyalogosan célirányosan a fészek felé haladnak, és tartósan ott maradnak. Minél több alkalommal zavarják meg a kotló madarat, annál érzékenyebbé válik a zavarásra, míg végül a fészkét is elhagyja. Esetenként speciális védelmi intézkedés, fészekőrzés szükséges az ilyen helyen fészkelő párok sikeres költése érdekében. Különösen zavaró a légi úton történő műtrágyázás, permetezés. Az alacsonyan szálló repülőgép súlyos zavarást jelent, amit a madarak csak nehezen tudnak elviselni. Erdőgazdálkodás: Nagyobb problémát jelent azonban a fasorok gyérítése, száradékfák termelése, mert ezekét eseti engedéllyel végzik, ezért mire azokról tudomást szerzünk, gyakran már a zavarás miatt a madarak elhagyják fészküket. Éppen ezért különösen nagy jelentősége van a folyamatos állományfelmérésnek, amely adatokat szolgáltat a természetvédelmi és erdészeti hatóság számára a szükséges korlátozások elrendelése érdekében. Illegális kereskedelem: Hazánktól nyugatabbra a kerecsensólyom már csak Ausztriában fészkel néhány párban. Az elmúlt évtizedekben a nyugati állatkereskedők és solymászok elsődleges kerecsensólyom-beszerző területe Magyarország volt. Rengeteg tojást, fiókát és vadon fogott példányt csempésztek Nyugat-Európába. A rendszeres fészekőrzések eredményeként ezek az illegális fészekfosztogatások napjainkra megszűntek vagy mértékük minimálisra csökkent, de ismételt megjelenésük veszélye még ma is fennáll. Mérgezés. A mezőgazdasági területeken elsősorban lucernatarlókon ősszel és télen a kerecsensólymok előszeretettel vadásznak az elszaporodott rágcsálókra. A szakszerűtlenül vagy túlzott mértékben alkalmazott rágcsálóirtószerek potenciális veszélyt jelentenek számukra, Az 1990 utáni évekből nincs 2-es tétel szerk: Gincsai János oldal 10

tudomásunk bizonyítottan mérgezéstől elpusztult sólyomról. Lelövés: 1989 és 2001 között öt kerecsensólyom került kézre lövéstől származó sérüléssel. Ezeken kívül négy lakott fészket szétlőttek, azokban a tojások, fiókák elpusztultak. E kilenc általunk felderített eset alapján feltételezzük, hogy az évente kilőtt madarak,, illetve fészkek száma ennél magasabb. A szakszerűtlenül végzett dúvadirtás következtében különösen. veszélyeztetettek a varjútelepeken költő párok, mivel a varjúfészkek egy részét rendszeresen illegálisan leverik, szétlövik. VÉDELMI CÉLKITŰZÉS: Célunk a jelenlegi állomány megőrzése, az élőhelyi és a szaporodási feltételek biztosítása. Bár a 140 pár kerecsensólyom nemzetközi viszonylatban is kiemelkedőnek számít, ez a mennyiség még mindig jóval alatta van a lehetséges országos állománynak, ezért további gyakorlati védelmi intézkedésekkel a párok számának növelésére kell törekedni. FELADATOK: Jogi szabályozás: A mezőgazdasági területeken egyre gyakrabban megtelepedő párok zavartalan költése érdekében esetenként szükséges a kompenzáció alkalmazása, melyek szabályait ki kell dolgozni. A hazai állomány nemzetközi jelentősége miatt a fokozottan védett státuszt hosszú távon fenn kell tartani. Gyakorlati védelem: A középfeszültségű szabad légvezetékek által okozott áramütés veszélyét minimálisra kell csökkenteni. Szigetelés, különös gondot kell fordítani a fészkelőterület közelében húzódó oszlopok szigetelésére. Tovább kell folytatni a veszélyeztetett fészkek őrzését. Ez a gyakorlati védelmi célkitűzéseken kívül lehetőséget kínál a faj jobb megismerésére, illetve arra, hogy az érdeklődők zavarás nélkül szervezetten megtekinthessék a kerecsensólymot. A jövőben is folytatni kell a műfészkek kihelyezését, a már meglévők folyamatos felújítását. Fel kell deríteni azokat a magasfeszültségű oszlopokat, amelyek lehetséges fészkelőhelyként számításba jönnek, és azokra fészkelő ládákat kell felhelyezni, ezzel növelve a faj potenciális élőhelyét. Gondoskodni kell a síkvidéki területeken lévő - fészkelésre alkalmas - fasorok pótlásáról, folyamatos fenntartásáról. Számba kell venni az ürgekolóniákat és gondoskodni kell hosszú távú fennmaradásukról. Az alkalmas élőhelyeken szükség szerint folytatni kell az ürgetelepítést. Megfelelő, felkészítés után gondoskodni kell a sérülten kézre került madarak természetbe történő visszajuttatásáról. Kutatás és monitoring: Az MME 1975-ben kezdett védelmi tevékenységével párhuzamosan jelentős mennyiségű adatot sikerült gyűjteni a faj költéséről, táplálkozásáról, viselkedéséről és elterjedéséről. Ezek feldolgozása és publikálása részben megtörtént. A további kutatásoknak elsősorban a veszélyeztető tényezők feltárására és a folyamatos állományfelmérésre kell koncentrálniuk. Nagyon fontos feladat a forgalomban lévő rágcsálók elleni irtószerek mérgező hatásának vizsgálata és a nem kellően szelektívek használatának betiltása. Vizsgálni kell a fiókák pusztulási okait is, melyek kiküszöbölésével esetenként jelentősen csökkenthető lenne azok pusztulása. Tudatformálás és propaganda: A kerecsensólyom gyakorlati védelme és annak eredményei jó lehetőséget kínálnak a madár- és természetvédelem népszerűsítésére. Minden lehetőséget fel kell használni arra, hogy minél szelesebb körben ismertté váljon az egyesület ezzel kapcsolatos tevékenysége és elért eredményei. EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEK, SZEMÉLYEK: Az MME a kerecsensólyom védelmére kidolgozott programját a természetvédelmi hatóságokkal, földtulajdonosokkal, áramszolgáltatókkal szoros együttműködésben kívánja megvalósítani. Parlagi vipera: A rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) egy kizárólag Magyarországon előforduló, rendkívül ritka mérgeskígyó-alfaj, a Kárpátmedence egyik legféltettebb természeti értéke. A rákosi vipera eredetileg Ausztriától Bulgáriáig előfordult, de mára már mind e két országból, mind Románia területéről kipusztult. A hajdan két, hansági és alföldi területen létező, nagyobb magyarországi állomány mára kisebb csoportokra szakadt szét. Az alfajt leginkább élőhelyének csökkenése, szétdarabolódása fenyegeti, ráadásul egyelőre igényei sem pontosan tisztázottak. A két hansági és legfeljebb tíz alföldi populáció kb. 500 egyedet számlál. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2004-ben az Európai Unió LIFE-Nature keretének 50%-os támogatásával hosszú távú védelmi programot indított be, melynek keretében a Kiskunsági Nemzeti Parkban létrehoztak egy Rákosivipera-védelmi Központot a Rákosi 2-es tétel szerk: Gincsai János oldal 11

Vipera Szakmai Tanács szakmai felügyelete alatt, az ELTE Genetika Tanszékének és a Fővárosi Állat- és Növénykertnek az együttműködésével. A központban különböző vizsgálatok végrahajtására, szaporításra és visszatelepítésre adódik mód. A program sarkallatos pontja továbbá az élőhelyrekonstrukció és az érintett területek lakosságának tájékoztatása. A rákosi vipera, Magyarország egyetlen endemikus gerincese 1974 óta védett, 1988 óta fokozottan védett, 1992-től pedig kiemelten védett, pénzben kifejezett eszmei értéke 1.000.000 forint. A Természetvédelmi Világszövetség értékelése szerint veszélyeztetett, szerepel a Berni Egyezmény II. és a CITES I. Függelékében is. Továbbá bekerült a veszélyeztetett vadon élő növény- és állatfajok nemzetközi kereskedelméről szóló Washingtoni Egyezmény (CITES) függelékébe. Mivel a hazai élőhelyeinek mindegyike a Natura 2000 hálózat tagja lett, a területekén történő gazdálkodás során maximálisan figyelembe kell venni a faj védelmét. 2-es tétel szerk: Gincsai János oldal 12