AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2001



Hasonló dokumentumok
Adatlap törzstagok számára

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

dr. Verebics János publikációs jegyzéke szeptember Az elektronikus gazdasági kapcsolatok joga, HVG-Orac, Budapest, 2001.

Jegyzetboltb an kapható? Egedy-Gellén-Horváth-Pál- Szentpéteri Nagy Kari jegyzet 2013 igen, 1500 Ft

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Dr. Klein Tamás SZAKMAI ÉLETRAJZ. tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba. Tel: cím: Tudományos minősítés: -

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE ( )

Dr. Szabó Zsolt Ph.D

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. Politikatudományok BA szak. Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete I. Bevezetés a politikatudományba

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK KÖNYV-FEJEZETEK, JEGYZETEK, FELSŐOKTATÁSI TANKÖNYVEK:

Kisfaludi András szakmai publikációinak jegyzéke

2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar,

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

Jogtörténeti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszék 2014/2015. tanév I. félév beszámolója

PUBLIKÁCIÓS LISTA. Az alkotmánybíráskodó római szenátus. Parlamenti Levelek, 5 (1999) o.

A közigazgatási jogi jogalkotás és jogalkalmazás előtt álló kihívások alkotmánybírósági szemszögből

A program címe. Az állam gazdasági szerepvállalásának EU jogi korlátai és lehetőségei, valamint a versenyjogi. tanulmánykészítés (monográfiák)

Prof. Dr. Patyi András Patyi András. elnök, Nemzeti Választási Bizottság rektor, egyetemi tanár

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014

Publikációs jegyzék. Könyvek, monográfiák

AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2002

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK. 1. Személyes adatok:

Barabás E. Tünde (2004): Börtön helyett egyezség? Mediáció és más alternatív szankciók Európában. Budapest, KJK-Kerszöv.

BIBLIOGRÁFIA JANY JÁNOS

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia május Thermál Hotel Visegrád

elnök, Nemzeti Választási Bizottság Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 1083 Budapest, Ludovika tér 2.

A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum ( )

Név: Fogarasi Mihály; Pszichológus; ELTE BTK Tudományos fokozat: PhD 2005.; Pszichológia tudomány

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ ÉS PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK. Csáki-Hatalovics Gyula Balázs, Ph.D

Kísérleti hivatkozási index összeállítása egy Jogi könyvtárban

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák

dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza

Tudományos és szakmai önéletrajz Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2003

SZAKMAI ADATLAP. I. Személyi adatok:

Politikatudományok alapképzési szak nappali tagozat képzési terv POLN17-BA

MAGYAR JOGTUDÓSOK MAGYAR. Hamza Gábor IV. ELTE EÖTVÖS KIADÓ

A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM

SZAKMAI ÉLETRAJZ. Dr. Szuchy Róbert PhD. egyetemi adjunktus

Prof. Dr. habil. Szabó Imre Ph.D. egyetemi tanár

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Politikatudományok alapképzési szak levelező tagozat képzés terv POLL17-BA

P U B L I K Á C I Ó K

Eötvös József Koszorú

MAGYAR JOGÁSZ EGYLET. NEGYVENEGYedik PROGRAMFÜZET. 41_jogaszvandorgyules.indd :56:46

AJÁNLOTT TANTERV - EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK TELJES IDEJŰ (NAPPALI TAGOZATOS) KÉPZÉS

TANULMÁNYOK A GAZDASÁGTUDOMÁNY KÖRÉBŐL. Szerkesztőbizottság: Elnök: SZLÁVIK JÁNOS. Tagok:

Sibalinné Dr. Fekete Katalin Munkahely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Beosztás:

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET

MEGHÍVÓ. Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség)

NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1)

PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IX.

TÁMOP B.2-13/

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV.

PUBLIKÁCIÓS MINIMUMKÖVETELMÉNYEK A DOKTORI FOKOZATSZERZÉSHEZ AZ SZTE KÖZGAZDASÁGTANI DOKTORI ISKOLÁJÁBAN

Határozatok

Dr. Kaltenbach Jenő. publikációs jegyzéke ( )

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó Munkahelyek: Nokia -Hungary kft Veszprémi Egyetem

Emlékeztető a Kari Doktori Tanács március 7-i üléséről

Emlékeztető a Kari Doktori Tanács március 25-i üléséről

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG

Az Intézet munkatársainak évi publikációi

Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században

A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

XIV. FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskoláinak. III. konferenciája április 20.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

MAGYAR JOGTUDÓSOK V. MAGYAR. Hamza Gábor ELTE EÖTVÖS KIADÓ

PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanácsa. Dr. Bódi Stefánia tanársegéd

Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017

Publikációs lista. 3) Economic Reforms and Some Issues of International Trade Policy (Business Partner Hungary, September 1986)

Török Gábor: Csak semmi pánik. Mi jön a csőd után? Bethlen Gábor Könyvkiadó, Bp p.

HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság

NAVRACSICS Tibor: Európai belpolitika. Az Európai Unió politikatudományi elemzése. Bp. Korona K , [2] p.

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

8:00-9:30 9:45-11:15 11:30-13:00 13:15-14:45 15:00-16:30 16:45-18:15 18:30-20:00

AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI PROGRAMJA A 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterében

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Norbert, egyetemi docens

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

A RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE

Heti Tantárgyfelelős. kódja. Jogi alapismeretek (Közjog) I. NKB G 3 NK Dr. Nagy Andrea X

2017. november Emberközpontú tudomány

Erdei Árpád publikációs jegyzéke. Dr. Székely János kandidátusi értekezésének vitája; Belügyi Szemle sz. pp

Zsidai Ágnes publikációs jegyzék

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

Az Országos Kriminológiai Intézet évi munkaterve

PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XV.

Átírás:

AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2001

AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2001

Bibliotheca Iuridica Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar tudományos kiadványai Miscellanea 7 ISBN: 963 463 595 4 HU ISSN 1587-5172

AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2001 Budapest, 2002 ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

Szerkesztette Takács Péter Szerkesztő Bizottság Bérci Ildikó, Földi András, Jägerné Fürstner Krisztina, Karácsony András, Kiss Edina, Körösényi András, Mezey Barna, Székely Mária, Takács Péter Összeállította Bérci Ildikó, Kiss Edina, Székely Mária, Takács Péter, Vida Ildikó

TARTALOM ELŐSZÓ 1 BEVEZETŐ 2 AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR OKTATÓINAK ÉS KUTATÓINAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI KÖZLEMÉNYEI 2001 5 KIEGÉSZÍTŐ ADATOK 41 Gyűjteményes kötetek 41 Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar tanszékeinek munkatársai 43 FÜGGELÉK 49 Kiegészítés és hibajegyzék Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 1990-2000 című kötethez 49 Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar kiadványai 56

ELŐSZÓ Aligha kérdéses, hogy a felsőoktatásban folyó kutatások az oktatás legfontosabb, s egyben legbiztonságosabb alapját képezik. E tudományos munkálkodás legfőbb célja, hogy az új és megalapozott ismereteket a lehető legközvetlenebbül, s leggyorsabban biztosítsák az egyetemek a hallgatóknak. Napjaink nagy sebességre kapcsolt műszakitermészettudományi kutatási-fejlesztési tevékenységéhez képest a társadalomtudományok kutatásának ujdonságereje ugyan csekélyebb, de a jogászképzésben különös tekintettel a várható európai integrációra nélkülözhetetlen. A jogászképzés elmúlt évtizedben történt mennyiségi kiszélesedése minőségi kihívásokkal szembesíti a Kart. Nemzetközileg versenyképes, biztonságos tudásra építő, széles látókörű, innovatív szakembereket kell kibocsátania a mind keményebb harcok jellemezte munkaerőpiacra. Fel kell készítenie hallgatóit az európai csatlakozásra, járatosnak kell lenniök a közösségi jog gyakorlatában. Mindehhez a fakultás akkor tudja hozzásegíteni a hallgatót, ha az oktatók maguk is széleskörű kutatómunkát folytatnak, naprakészek a jogtudományok legújabb eredményei terén, s ha tartják és ápolják nemzetközi kapcsolataikat. Az egyetemi, s különösen a kari kutatási feltételek meglehetősen mostohák. A felsőoktatási törvény 1996. évi módosítását követően megújult felsőoktatási kutatástámogatás rendszere, az ún. normatív kutatástámogatás elégtelen a valódi tudományos munkálkodás finanszírozására. Bár alapját valóban a tudományos munkálkodás lényeges elemeit képező mutatók képezik (az intézmény tudományosan minősített oktatóinak és kutatóinak létszáma, az intézmény kutatási és pályázati aktivitása, a doktori képzés súlya, stb.), az ennek alapján juttatott financiális eszközök azonban még részleteiben sem képesek lefedni a kutatási igényeket. Az egyetemek finanszírozása döntően oktatáscentrikus (a hallgatói létszám függvénye), s kevéssé van tekintettel a költségigényesebb tudományos munkálkodásra. Karunkon ráadásul a hallgató-oktató arány meglehetősen magas, az oktatók munkaidejének mind nagyobb hányada a képzés, s kevésbé a kutatás terrénumába esik. Mindezeket figyelembe véve állítható, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának oktatói figyelemreméltó tudományos eredményeket értek el az elmúlt esztendőkben. Ezt dokumentálják az immáron félévente nagy érdeklődés mellett megtartott szakkönyvbemutatók, s ezt bizonyítja ez a bibliográfia is. A Kar tízesztendős tudományos tevékenységét összefoglaló kiadványjegyzék kiegészítéseképpen a fakultás esztendőről-esztendőre közzé kívánja tenni a Kar munkatársainak tudományos publikációs tevékenységét. Bizonyítékként arra, hogy a Kar változatlanul a jogtudományi kutatások egyik központja, s hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság kiváló minősítése ma is megállja a helyét. Mezey Barna az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja 1

BEVEZETŐ Karunk egy éve jelentette meg Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 1990-2000 című kötetet, melyben oktatóink és kutatóink 11 év alatt elért, szakirodalmi közleményekben is megjelenő tudományos eredményeit dokumentáltuk, s tettük megismerhetővé mind a tágabb, mind a szűkebb értelemben vett szakmai közösség számára. A négyezernél is több bibliográfiai tételt tartalmazó kari publikációs lista lehetőséget teremtett az ELTE jogi karán zajló tudományos munka helyzetének értékelésére és fő tendenciáinak áttekintésére is. E kötet összességében kedvező fogadtatása egyben azt a kötelezettséget rótta ránk, hogy folytassuk a vállalkozást, vagyis rendszeres időközönként gyűjtsük össze és tegyük közzé a Karunk oktatói által publikált tudományos szakirodalmi közlemények megjelenési adatait. A jelen kiadványban közzétett publikációs adatok összegyűjtése és feldolgozása során lényegében a tavalyi kötet szerkesztése során bevált elveket és módszereket követtük. [Részletesen lásd Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 1990-2000 (Budapest, ELTE ÁJK, 2001) VII-X. oldal.] Ezek megismétlése helyett itt csak a legfontosabb állandó szempontokra és a feldolgozott időszak különbözőségével összefüggő eltérésekre utalok. E kiadvány az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar mintegy 170 oktatója egy év alatt megjelentetett tudományos közleményeinek megjelenési adatait tartalmazza. Azokét, akik (a) a 2001. december 31-i állapot szerint az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának teljes és részmunkaidőben foglalkoztatott oktatói, illetőleg kutató voltak; akik (b) professzor emeritusként vagy az ELTE által adományozott Doctor et Professor Honoris Causa cím viselőiként a fenti időpontban karunkon dolgoztak; s végül (c) azon óraadói megbízással foglalkoztatott külső előadókét, akiket tanszékük vezetője, publikációs listájuk munkapéldányának megküldésével együtt, a kiadványban szereplők névsorába felvenni javasolt, mert úgy ítélte meg, hogy szakirodalmi munkásságuk karunkhoz kötődik. Kiadványunkban a 2001. január 1. és december 31. között ténylegesen megjelent tudományos közlemények (monográfiák és egyéb tudományos műfajok, egyetemi tankönyvek és jegyzetek, lexikon- és enciklopédia szócikkek, a tudományos művek és jogszabály-gyűjtemények bevezetői, előszavai és szerkesztői munkálatai, jogszabályok kommentárjai, szakfordítások, stb.), valamint a (hazai Jogi Bibliográfiába felvett, illetőleg a szerzőik által jelzett) nyomtatásban meg nem jelent, de nyilvános közkönyvtárban elhelyezett disszertációk adatait vettük fel. Nem közli ugyanakkor e kiadvány a napi- és hetilapokban megjelent publicisztikák és interjúk (kivéve: a tudományos folyóiratok- 2

ban megjelent interjúk), a meg nem jelent műhelytanulmányok és gépiratok, valamint a kormányzati- vagy más szervek megrendelésre készült, de nyilvános könyvtárban el nem helyezett szakmai írások adatait. Az adatgyűjtés technikája a következő volt. A tavaly megjelent kötet tiszteletpéldányaihoz körlevelet mellékeltünk, melyben minden érdekeltet kértünk 2001-es publikációs adatainak megküldésére, valamint az akkor megjelent kiadvány esetleges hibáinak és hiányosságainak jelzésére. E kérésre a 2001-es publikációs adatok vonatkozásában sajnálatos módon igen kevés visszajelzés érkezett; a megadott határidőig (2002. január 31.), illetőleg engedve kellemetlenkedő sürgetésünknek az azt követő három hónapban a megkeresett kollégáknak mintegy fele válaszolt. A beérkezett adatokat a Kari Könyvtár munkatársainak segítségével 2002 májusában (a 2001. december 31-i állapot szerinti állománylistát alapul véve) kiegészítettük a magyar jogi irodalom elektronikus formában közzétett, egyes CD-jogtárak mellékleteként is hozzáférhető bibliográfiája alapján. Az így elkészült anyagot ez év nyarán munkapéldányként ellenőrzés és kiegészítés végett valamennyi tanszékre megküldtük, s a 2002. szeptember 10-ig visszaérkezett korrekciókat és kiegészítéseket az adatbázison átvezettük. Az adatállomány egységesítése során, két eltéréssel, a könyvtári adatfelvételi munka során szokásos bibliográfiai leírásra törekedtünk. A szokásos bibliográfiáktól való egyik eltérés abban áll, hogy a gyűjteményes kötetekben, kari időszaki kiadványokban vagy az ún. többszerzős könyvekben megjelent közlemények adatait terjedelmi okokból sok esetben egyedi rövidítések szerint adtuk meg, melyeket a Gyűjteményes kötetek című fejezetben oldottunk fel. Másrészt az egyes közlemények megjelenési adatait az ún. címleírási szabványhoz képest jelentősen egyszerűsítettük. [A lényegesebb eltéréseket lásd Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 1990-2000 (Budapest, ELTE ÁJK, 2001) IX. oldal.] Amikor a szerzők által megadott adatok már-már zavaró módon hiányosak voltak, s a rendelkezésünkre álló eszközökkel, illetőleg időbeli keretek között ezeket nem tudtuk kiegészíteni, azt az egyes tételeknél jelen esetben is * -gal jelöltük. A tavaly közzétett, tizenegy évet átfogó kari publikációs listához képest a legfontosabb különbség az, hogy az egyes oktatók és kutatók szakirodalmi közleményeinek megjelenési adatait jelen kiadványban mely lényegében egy év adatait közli nem tanszékek szerint, hanem kari szinten összesítve, a szerzők nevének alfabetikus rendjében adjuk meg. A Kiegészítő adatok című részben ugyanakkor tanszékenként közöljük azon kollégák (2001. december 31-i állapot szerinti) névsorát, akiknek szakirodalmi tevékenységét az adatbázis személyi körének kialakításakor alapul vettük. Az egyéni publikációs listákon belül kis mértékben ugyancsak eltérve a tavaly megelent kötettől két egységet alakítottunk ki. A listák élén, alfabetikus sorrendben, az önálló szerzői művek állnak, míg azok második fele azoknak a műveknek az adatait közli, amelyeket karunk oktatója társszerzőségben írt, vagy amelynek létrejöttében szerkesztőként, társszerkesztőként, fordítóként, szaknyelvi lektorként vagy más módon közreműködött. Minthogy e kiadvány Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 1990-2000 című kötet folytatása, ill. kiegészítése, Függelékben jelezzük az abban közölt adatokkal kapcsolatban a Szerkesztőséghez beérkezett pótlólagos adatközlésre és hibaigazításra vonatkozó észrevételeket. 3

Végül a Szerkesztő Bizottság elnökeként szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik az anyaggyűjtés és az adatok rendezése során a legnehezebb munkát végezték: Bérci Ildikónak, Kiss Edinának, Székely Máriának és Vida Ildikónak. Külön köszönöm Földi András segítségét, aki átnézte és sok vonatkozásban javította a kéziratot. Ugyancsak köszönöm azon tanszéki előadók közreműködését, akik a szerkesztő munkáját jelentősen megkönnyítve tanszékük valamennyi munkatársának publikációs adatait összegyűjtötték és rendezték. Budapest, 2002. szeptember 17. Takács Péter a Szerkesztő Bizottság nevében 4

AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR OKTATÓINAK ÉS KUTATÓINAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI KÖZLEMÉNYEI 2001 A 1. ARATÓ Krisztina: Szociális párbeszéd az Európai Unióban. Budapest, Rejtjel, 2001. /Rejtjel politológia könyvek 10./ 200. B 2. BALOGH István: Határharcok. A politika és a tudományos értelmiség kapcsolata a rendszerváltás előtt. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet, 2001. 232. 3. BALOGH István: Interpenetration und Systemdifferezierung. Zu Münchs neuester Kritik an Luhmann. = Luhmanns Funktionssysteme in der Diskussion. Szerk.: Karácsony András Bango Jenő. Heidelberg, Carl Auer Systeme Verlag, 2001. [120.] 99-111. 4. BALOGH István: Luhmann a jog szimbolikus természetéről. = Jogelméleti Szemle [Elektronikus folyóirat.; internet: www:extra.hu/jesz]. 2001/4. 5. BALOGH István [szerkesztőként]: Modern társadalomelméletek. Budapest, 2001. 232. 6. BALOGH István [fordítóként]: Richard Münch: Az Európa-projekt. Budapest, Jószöveg, 2001. 199. 7. BÁNDI Gyula: A környezeti kártérítés a gyakorlatban. = Jogász vándorgyűlés, 15. Budapest, Magyar Jogász Egylet, [2000] 2001. 295-309. 8. BÁNDI Gyula: Az együttműködés és önszabályozás szerepe a környezetvédelmi jogban. = A szag nyomában - Környezeti konfliktusok és a helyi társadalom. Szerk.: Lányi András. Budapest, Osiris ELTE BTK Szociológiai Intézet Humánökölógiai Szakirány, Budapest, 2001. 297-307. 9. BÁNDI Gyula: Integrated water policy as a part of the EU enlargement process the case of Hungary = Integrierte Gewässerpolitik in Europa. Szerk: Thomas Bruha és Hans-Joachim Koch. Baden-Baden, Nomos Verlagsgessellschaft, 2001. /Forum Umweltrecht/ 297-316. 5

10. BÁNDI Gyula: Understanding EU Legal Requirements in the Field of Environmental Law. = Legal approximation. 104-112. 11. BÁNDI Gyula: [Részletek] = BÁNDI Gyula BOGDÁNYINÉ MÉSZÁROS Ágnes [et al.]: Környezetvédelmi jogesetek és a szakértői tevékenység. Szerk. Bándi Gyula. Budapest, KJK-Kerszöv, 2001. /Környezetvédelmi kiskönyvtár 10/ [338.] 17-133., 169-218. 12. BÁNDI GYULA [társszerzőként]: BÁNDI Gyula ERDEY György PO- MÁZI István: Az Európai Unió környezetvédelmi szabályozása. 2., átdolg. kiad.: Budapest, KJK-Kerszöv, 2001. /Környezetvédelmi kiskönyvvtár 8./ [623.] 237-514. 13. BÁNDI Gyula [szerkesztőként]: Környezetvédelmi jogesetek és a szakértői tevékenység. Szerk. Bándi Gyula. Budapest, KJK-Kerszöv, 2001. /Környezetvédelmi kiskönyvtár 10/ 338. 14. BÁRD Károly: Entwicklung der Kriminalität in verschiedenen Rechtskreisen und die jeweiligen Ursachen Ungarn. = Krise des Strafrechts und der Kriminalwissesnschaften? Szerk.: H. J. Hirsch. Berlin, Duncker und Humblot, 2001, 98-102. 15. BÁRD Károly: Alkotmányjogi reformok Kelet-Európában [török nyelven] = Türkiye de anayasa reformu, prensipler ve sonuçlar. Ankara, Ocak, 2001, 120-128. 16. BELOVICS Ervin [társszerzőként]: BELOVICS MOLNÁR SINKU: Büntetőjog. Különös Rész. Tankönyv és kézikönyv. Szerk.: Békés Imre. Budapest, HVG- ORAC, 2001.* 17. BÉKÉS Imre: A terrorizmus büntetőjogi megközelítése. = Terrorizmus: bűnözés, vagy hadviselés? Budapest, FIDESZ-Magyar Polgári Párt Országgyűlési Képviselőcsoportja Hivatala, 2001. 25-38. 18. BÉKÉS Imre: Gondolatok a bűnről és a bűncselekményről. = Belügyi Szemle 2001/6. 3-18. 19. Békés Imre: Jurisprudence de la Commission Européenne des Droits de l Homme en matière des Droits des Etrangers. = The Birth of European Rights Law. Baden-Baden, Nomos Verlaggesellschaft, 2001. 33-56. 20. BÉKÉS Imre [szerkesztőként]: BELOVICS MOLNÁR SINKU: Büntetőjog. Különös Rész. Tankönyv és kézikönyv. Budapest, HVG-ORAC, 2001.* 21. BERÉNYI Sándor: A közigazgatás fogalma, közigazgatás rendszere, a közigazgatás intézményrendszere, köztestületek a közigazgatás rendszerében A közigazgatás hatósági-jogalkalmazó tevékenysége A közigazgatási aktus. = Magyar közigazgatási jog. Általános rész. Budapest, Osiris Kiadó, 1998. [512.] 34-56., 88-130., 273-335. 3. átdolgozott kiadás: Budapest, Osiris Kiadó, 2001. [552.] 34-56., 81-126., 226-242., 299-366. 6

22. BERÉNYI Sándor: A közigazgatás intézményrendszere (autonómiák és önkormányzatok) = Bihari Ottó emlékkönyv. 47-60. 23. BERÉNYI Sándor: Regionális szerepkörök = Európába megy-e a megye? Megye körkép Megye kórkép. Előadások és hozzászólások a 2000. szeptember 21-22-ei konferencián. Pécs, 2001. 64-74. 24. BERÉNYI Sándor: Regionalisation in the Public administrative System = International Multidisciplinary Conference. Baia Mare, 2001. 29-32. 25. BERKE Barna: Az európai közösségi jogrend strukturális elveiről. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 33-52. 26. BIHARI Mihály: Kádár és rendszere Diktátor diktátori hajlamok nélkül. = Ki volt Kádár? Szerk.: Rácz Árpád. Budapest, Rubicon-Aquila, 2001. 151-154. 27. BÍRÓ Gáspár: Világkormány, világállam, globális kormányzás. 1-2. rész. = Liget. 2001/12. 53-62. és 2002/1. 55-70. 28. BOROS László: A gazdasági rendszer jogi vezérlése 1948 és 1956 között Magyarországon. = Kovacsicsné Nagy Katalin ünnepi kötet. 35-49. 29. BOROS László: A jogi rendszer és a társadalmi környezet viszonya a rendszerváltozás előtt. = Collega. 2001/3. 18-21. 30. BOROS László: Jogi alapismeretek. Budapest, Vince Kiadó, 2001. 136. 31. BORÓK György: A határon túli magyarok munkavállalása Magyarországon az uniós csatlakozás előtt és után. = Migráció és Európai Unió. 363-379. 32. BOYTHA György: Eltérő szerzői jogi koncepciók közelítésének kérdései, különös tekintettel a film jogvédelmére. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 55-74. 33. BÓDIG Mátyás: A jogelméleti kérdezés filozófiai megalapozása. = Állam- és Jogtudomány. 2000/3-4. [2001] 269-309. 34. BÓDIG Mátyás: Az állami hatalom terjedelme és korlátai. = Bevezetés a jog- és államtudományokba. Szerk.: Szabó Miklós. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2001. 267-292. 35. BÓDIG Mátyás: Az elméletalkotás és megismerés problémája a kortárs jogelméletben: Hart és Dworkin jogelméletének tapasztalatai: PhD értekezés tézisei. A tézisek ismertetése a nyilvános vitán. = Jogelméleti Szemle. 2001/1.* 36. BÓDIG Mátyás: Egy neoarisztoteliánus jogelméleti kezdeményezés: Hörcher 0Ferenc pragmatista természetjoga. = Jogtudományi Közlöny. 2001/ 6. 313-316. 37. BÓDIG Mátyás: Hart's Jurisprudence: Its Relation to Philosophy. = Acta Juridica Hungarica. 2001/1-2. 1-23. 38. BÓDIG Mátyás: Megértés, racionalitás, gyakorlati ész: Jogfilozófiai reflexiók a gadameri hermeneutikáról. =Ius humanum: Ember alkotta jog. Szerk.: Szabó Miklós. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2001. 223-306. 7

39. BÓDIG Mátyás: Nemzeti történelem és a jog autoritásának igazolása. = Államés Jogtudomány. 2000/ 1-2. [2001] 5-20. 40. BÓDIG Mátyás: Nyilvánosság - kommunikáció közvélemény. = Societas politica. Fejezetek a politikai szociológia köréből. Szerk.: Kéri László. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2001. 199-219. 41. BÓDIG Mátyás: Társadalomtudományi megismerés, empirikus igazolás és szakértői tudás: tudományelméleti reflexiók egy kriminológiai kézikönyv kapcsán. = Jogtudományi Közlöny. 2001/3. 148-152. 42. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga [társszerkesztőként]: A magyar börtönügy kutatásának alapjai. Szerk.: Bódiné Beliznai Kinga és Mezey Barna. 2. bőv. és jav. kiad. Budapest, ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék, 2001. /Jogtörténeti értekezések 20/ /Bibliotheca Iuridica. Publicationes Cathedrarum 10/ 199. 43. BŐHM Antal: A regionalitás politikája. = Vidékfejlesztés regionalizmus közművelődés. Az általános művelődési központok valósága. Közös ügyeink (II. Közművelődési Nyári Egyetem, Szeged, 2000. június 27-29.). Szerk.: Török József. Csongrád Megyei Közművelődési Tanácsadó Központ, 19-29. 44. BŐHM Antal: Határ menti önkormányzatok. = Határ, régió, etnikumok Közép- Európában. Szerk.: Éger Gy. J. Lenger. Budapest, Osiris MTA Kisebbségkutató Intézet, 2001. 165-183. 45. BŐHM Antal: Korrupciós jelenségek a politikai világában. = Korrupció Magyarországon. Pécs, 2001.* 112-117. 46. BŐHM Antal: Századunk rendszerváltozásai Magyarországon, különös tekintettel az elmúlt tíz évre generációs metszetben. = Nemzedéki kapcsolatok. Győr, 2001. 9-26. 47. BŐHM Antal [társszerzőként]: BŐHM Antal BÓDI Ferenc: Kistérségi foglalkoztatók krízishelyzetének kialakulása, kezelése, megelőzése, avagy sikeres és sikertelen vállalkozások és önkormányzatok. = Munkaügyi kutatások [OFA]. 161-171. 48. BŐHM Antal [társszerkesztőként]: Nemzedéki kapcsolatok. Szerk.: Bőhm A. Hermann I. Sey T. Győr, 2001. /Generációk dialógusa 4./ 199. 49. BURIÁN László: Szászy István (1899-1976) = Magyar jogtudósok. 2. [2001] 149-168. 50. BURIÁN László: A nemzetközi magánjogi kódex újabb módosítása elé. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 75-91. 51. BURIÁN László [társszerzőként]: BURIÁN László KECSKÉS László VÖRÖS Imre: Magyar nemzetközi kollíziós magánjog. Egyetemi tankönyv. Szerk. Vörös Imre. 4. bőv. kiad. Budapest, Logod Bt., 2001. 380. 8

C 52. CZUGLERNÉ IVÁNYI Judit: A munkaügyi jogharmonizáció és az európai szociális partnerség. = Munkaügyi kutatások [OFA]. 115-120. 53. CS. KISS Lajos: Hart jogfilozófiájának jelentősége Az angol társadalom- és jogelmélet a magyar jogfilozófiai hagyományban = H. L. A. Hart. Tudományos profil. Szerk.: Cs. Kiss Lajos és Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001. [36.] 3-5. és 26-32. 54. CS. KISS Lajos: Utószó = Horváth Barna: Angol jogelmélet. Budapest, Pallas Stúdió Attraktor Kft., 2001. [616.] /Bibliotheca Iuridica. Opera Classica 1/ 569-603. 55. CS. KISS Lajos [társszerkesztőként]: H. L. A. Hart. Tudományos profil. Szerk.: Cs. Kiss Lajos és Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001. /Bibliotheca Iuridica. Miscellanea 5/36. 56. CSAPÓ Csaba: 19. századi magyar történeti kronológia. = A magyar történelem kronológiája. Szerk.: Szvák Gyula. Budapest, 2001. 157-200. 57. CSAPÓ Csaba: Das Szegediner Burgverlies. = Jahrtausendewende 2000. (Begegnungen 12.). Hrsg. Ferenc Glatz. Budapest, Europa Institut, 2001. 257-265. 58. CSEHI Zoltán: Szervezeti és jogügyleti képviselet kapcsolata a magyar gazdasági társaságoknál. Adalékok a képviselet dogmatikájához. = Magyar Jog. 2001/6. 341-350. D 59. DARÁZS Lénárd: Európai versenyjog. = Közösségi jogi elemek. 2001. 365-444. 60. DEZSŐ Márta: [Tanulmány.] = Direct democracy. The Eastern and Central European experience. Szerk. Andreas Auer és Michael Bützer. Ashgate, 2001. 386. 61. DOBREV Klára: Számviteli jog. Budapest, Rejtjel, 2001. 87. E 62. ERDEI Árpád: Előszó = KIRÁLY Tibor: Büntetőeljárási jog. Budapest, Osiris, 2. kiadás: 2001. /Osiris tankönyvek./ [593.]* 9

F 63. FALUDI Gábor: A felhasználási szerződés és a Ptk. viszonyának egyes kérdései. Gazdaság és Jog. 2001/9. 3-10. 64. FALUDI Gábor: A magyar szerzői jog közelítése az európai joghoz. = Közösségi jogi elemek. 2001. 293-363. 65. FALUDI Gábor: A szerzői jogsértés következményeinek nemzetközi alapjai; az ideiglenes intézkedés. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 99-123. 66. FALUDI Gábor: Az adattár szerzői jogi védelme. = Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle. (106) 2001/4. [augusztus] 5-9. 67. FALUDI Gábor: Az elektronikus kereskedelem aktuális kérdései. = A Polgári Jogi Tudományos Diákkör évkönyve. 1999-2000 [2001]. 65-79. 68. FICZERE Lajos [szerkesztőként]: Magyar közigazgatási jog. Általános rész. Budapest, Osiris Kiadó, 1998. /Osiris tankönyvek/ 512. 3., átdolg. kiad. Budapest, Osiris, 2001. /Osiris tankönyvek/ 552. 69. FINSZTER Géza: A büntetőjog alkalmazásának csapdái. = Magyar Tudomány. 2001/8. 899-909. 70. FINSZTER Géza: The political changeover and the police. = Police in transition. 2001. 131-153. 71. FINSZTER Géza [társszerzőként]: FINSZTER Géza IRK Ferenc: Gazdasági-társadalmi változások, a bűnözés új kihívásai. Szervezett bűnözés Kelet- Közép-Európában, az Európai Unió peremén. = Kriminológiai tanulmányok 38 [2001]. 11-59. 72. FINSZTER GÉZA [társszerzőként]: KEREZSI K. FINSZTER G. [et al.]: A területi bűnmegelőzés lehetőségei Budapest V., IX. és XXII. kerületében. = Kriminológiai tanulmányok 38 [2001]. 112-180. 73. FLECK Zoltán: Élő jog jogszociológiai konferencia Budapesten. [2000. nyár]. = Collega. 2001/3. 26-27. 74. FLECK Zoltán: Jogszolgáltató mechanizmusok az államszocializmusban. Totalitarizmuselméletek és a magyarországi szocializmus. Budapest, Napvilág, 2001. /Critica./ 275. 75. FÖGLEIN Gizella: A magyarországi nemzetiségi kérdés második világháború utáni történetének jogforrásai (1945-1993). A forráskiadás módszertani problémái. = Fons [8. évf.] 2001/2. 219-224. 76. FÖGLEIN Gizella: Államforma és államfői jogkör Magyarországon 1944-1949. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 259. 77. FÖGLEIN Gizella: [Részletek] = A magyar jogtörténet forrásai. Szemelvénygyűjtemény. Szerk.: Mezey Barna, Budapest, Osiris Kiadó, 2001. [827.]* 10

78. FÖGLEIN Gizella [Részletek] = Magyar alkotmánytörténet. Szerk.: Mezey Barna. 3. átdolg. jav. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. [445.] /Osiris tankönyvek/* 79. FÖLDES Gábor: Adójog. Budapest, Osiris, 2001. /Osiris tankönyvek/ 365. 80. FÖLDES Gábor: Steuerumgehung und Gesetzgebung Gestaltungsmißbrauch im Steuerrecht. = Zbornik radova u povodu 70. godisnijce zivota prof. dr. sc. Bozidara Jelcica. Szerk.: Olivera Loncaric Horvat. Zágráb [Zagreb], Pravna fakultet, 2001. [564.] 143-154. 81. FÖLDES Gábor: The International Guide to Advance Rulings. Binder I. Chapter Hungary. Szerk.: Daniel Sandler és Carlo Romano. Amsterdam, International Bureau of Fiscal Documentation IBFD Publication BV, 2001. 1-28. [Szabadlapos szerkezetben] 82. FÖLDES Gábor [társszerzőként]: FÖLDES Gábor [et al.]: Az Európai Közösség adójoga. Utánny. Budapest, KJK-Kerszöv, 2001. /Közgazdasági és jogi könyvek/ 279. 83. FÖLDES Gábor [szerkesztőként]: Pénzügyi jog. Budapest, Osiris, 2001. /Osiris tankönyvek/ 335. 84. FÖLDES Gábor: [közreműködőként]: Az új adójog magyarázata 2002. A társasági adó, a személyi jövedelemadó, az adózás rendje. Szerk: Hadi László. Budapest, HvgOrac Lap- és Könyvkiadó, 2001. [674.] 1-39. és 49-157. 85. FÖLDESI Tamás: A magyar jogfejlődés jövőbeli perspektívái = Jövő mint egész. Balatonföldvár, 2000. november 17-19. Budapest, Friedrich Ebert Stiftung, [Akaprint] 2001. 86. FÖLDESI Tamás: A történelem visszavág a politikai felelősség szempontjából = A történelem visszavág. Budapest, Friedrich Ebert Stiftung - Friedrich Ebert alapítvány [Akaprint], 2001. 73-79. 87. FÖLDESI Tamás: Habermas ellenében. = Fundamentum. 2001/3. 78-83. 88. FÖLDI András: A jóhiszeműség és tisztesség elve. Intézménytörténeti vázlat a római jogtól napjainkig. Budapest, 2001. /Publicationes Instituti Iuris Romani Budapestinensis IX./ /Bibliotheca Iuridica. Publicationes Cathedrarum 12/ 118. 89. FÖLDI András: Appunti sulla categoria dei quasi-delitti. = Studi in onore di Mario Talamanca, Napoli, Jovene Editore, III, 2001, 411-438. 90. FÖLDI András: Eine alternative Annäherungsweise: Gedanken zum Problem des Handelsrechts in der römischen Welt. = Revue internationale des droits de l antiquité, 2001, 65-90. 91. FÖLDI András: Másért való felelősség a locatio conductiónál. = Jogtudományi Közlöny. 2001/1. 19-35. 92. FÖLDI András: Zur Frage der Gültigkeit und der Wirksamkeit im modernen Zivilrecht. = Iura antiqua [Benedek Ferenc ünnepi kötet]. 73-86. 93. FÖLDI András [társszerzőként]: FÖLDI András HAMZA Gábor: A római jog története és institúciói. Brósz Róbert és Pólay Elemér tankönyve alapján. Sajtó 11

alá rend., jegyzékek és mutatók Rihmer Zoltán. 6., átdolg. és bőv. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001. XL + 715. 94. FŰRÉSZ Klára: [Tanulmány] = A magyar államiság ezer éve. 2001. 215-228. G 95. GOMBÁR Csaba: Kende Péter: A köztársaság törékeny rendje [recenzió]. = Kritika, 2001. március. * 96. GOMBÁR Csaba: Levél a globális civilizálódásról, a kolumbácsi légyről, a politikai helyzet fogalmáról és hasonlókról = Magyarországi Egyesült Államok? Levelek a távolból. Szerk. Gombár Csaba és Volosin Hédi. Budapest, Helikon Korridor, 2001. [376.] /Korridor kötetek/ 293-352. 97. GOMBÁR Csaba [társszerkesztőként]: Magyarországi Egyesült Államok? Levelek a távolból. Szerk. Gombár Csaba és Volosin Hédi. Budapest, Helikon Korridor, 2001. /Korridor kötetek/ 376. 98. GÖNCZÖL Katalin: A hajléktalanok egészségügyi ellátásáról Budapesten. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelentése. 2. rész. = Háló [Budapest] 2001/4.* 99. GÖNCZÖL Katalin: A nagypolitika rangjára emelkedett büntetőpolitika. = Kritika. 2001/12. 16-21. Jogtudományi Közlöny. 2002/5. 197-205. 100. GÖNCZÖL Katalin: Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelentése a családon belül veszélyeztetett gyermek- és fiatalkorúak védelmét szolgáló állami feladatokról. Heves megyei helyzetjelentés 1997-99 évekről. = Család, Gyermek, Ifjúság. Budapest, 2001. 200/6.* 101. GÖNCZÖL Katalin: Investigation Conducted in Penal Institutions. Athén, 2000.* 102. GÖNCZÖL Katalin: Summary on some important investigations from the end of 2000. Ljubljana, February. 2001. = Newsletter. European Ombudsmen. 2001/23. 8-9. 103. GÖNCZÖL Katalin: The experiences of the Hungarian Parliamentary Commissioner for Civil Rights in 2000. Budapest, 2001. 1-39. GY 104. GYARMATI György: A Mindszenty ügy diplomáciai rendezésének kudarca. = Történelmi Szemle. 2001/1-2. 69-90. 105. GYARMATI György: A politika rendőrsége a Rákosi-korszakban. = Rubicon. 2001/3. 4-11. 12

106. GYARMATI György: Kádár János, rendőrfőnök és belügyminiszter. = Ki volt Kádár? Szerk.: Rácz Árpád. Budapest, Rubicon-Aquila, 2001. 34-39. 107. GYARMATI György: Magyarország a II. világháborútól napjainkig (1945-2000) = Millenniumi magyar történet. Szerk.: Tóth István György. Budapest, Osiris, 2001. 557-640. 108. GYARMATI György [társszerkesztőként]: A Belügyminisztérium Kollégiumának ülése, 1953-1956. 1. kötet. Összeáll.: Kajári Erzsébet. Szerk.: Gyarmati György S. Varga Katalin. Budapest, Történeti Hivatal, 2001. 880. 109. GYÖRGYI Kálmán: A Büntető Törvénykönyv kodifikációja. = Collega. 2001/4. 9-11. 110. GYÖRGYI Kálmán: Csemegi Károly. Emlékbeszéd Csemegi Károly születésének 175. évfordulója alkalmából Magyar Kriminológiai Társaság és Csongrád város által rendezett emlékülésen (Csongrád, 2001. május 4.) = Irodalmi Műhely Csongrád [Irodalmi Folyóirat]. 2001/3. 21-30. 111. GYÖRGYI Kálmán: Emlékbeszéd Csemegi Károly születésének 175. évfordulója alkalmából Magyar Kriminológiai Társaság és Csongrád város által rendezett emlékülésen. Csongrád, 2001. május 4. = Magyar Jog. 2001/8. 503-508. 112. GYÖRGYI Kálmán: Tíz éve történt = Kovacsicsné Nagy Katalin ünnepi kötet. 69-80. H 113. HAMZA Gábor: A Harmadik Birodalom eszméje a német filozófiai, irodalmi és politikai gondolkodásban a XX. században. = Állam- és Jogtudomány. 1999/40. [2001] 349-370. 114. HAMZA Gábor: A macedón kérdés az európai politikában. 1-2. rész = Magyar Szemle. 2001/9-10. 202-210. és 2001/11-12. 192-205. 115. HAMZA Gábor: Adalékok a kolozsvári egyetem történetéhez. = Magyar Felsőoktatás. 2001/12. 36. 116. HAMZA Gábor: D. Liebs: Römisches Recht. Ein Studienbuch. = Állam- és Jogtudomány. 1999/40. [2001] 198-200. 117. HAMZA Gábor: Das Tripartitum von István Werbőczy als Rechtsquelle. Bemerkungen zur Rechtsquellenlehre in der europäischen Rechtsgeschichte. = Iura Antiqua [Benedek Ferenc ünnepi kötet]. 87-98. 118. HAMZA Gábor: Das Tripartitum von István Werbőczy als Rechtsquelle. Bemerkungen zur Rechtsquellenlehre in der europäischen Rechtsgeschichte. = Tanulmányok Werbőczy Istvánról. 49-63. 119. HAMZA Gábor: Die Gesetze (Decreta) Stephans des Heiligen und Europa. = Szent István és Európa. 33-42. 13

120. HAMZA Gábor: Die Idee des Dritten Reichs im deutschen philosophischen und politischen Denken des 20. Jahrhunderts. = Zeitschrift der Savigny-Stiftung (Germ. Abt.) 2001/118. 321-336. 121. HAMZA Gábor: Diósdi György (1934-1973) = Magyar jogtudósok. 2. [2001] 189-196. 122. HAMZA Gábor: Előszó = Magyar jogtudósok. 2. [2001]. 7-11. 123. HAMZA Gábor: Előszó = Szent István és Európa. 5-8. 124. HAMZA Gábor: Előszó = Tanulmányok Werbőczy Istvánról. 5-11. 125. HAMZA Gábor: General Trends of Codification of Civil (Private) Law in Central and Eastern Europe. = ELTE Annales. Sectio iuridica 39-40. [2001]. 13-24. 126. HAMZA Gábor: Gondolatok az eladói kellékszavatosságról Jakab Éva monográfiája kapcsán. = Jogtudományi Közlöny. 2001/56. 105-108. 127. HAMZA Gábor: Gondolatok Fustel de Coulanges: La cité antique c. munkájáról. = Jogtudományi Közlöny. 2001/56. 326-328. 128. HAMZA Gábor: H. Schlosser: Grundzüge der Neueren Privatrechtsgeschichte. = Jogtudományi Közlöny. 2001/56. 516-518. 129. HAMZA Gábor: In memoriam Dr. Vécsey Tamás. = Pesti Ügyvéd. 2001/2. 12. 130. HAMZA Gábor: Közös EU-oktatáspolitika: egy megszívlelendő ajánlat. = Világgazdaság Felsőoktatásról felsőfokon. 2001/1. 1. 131. HAMZA Gábor: Les lois de Saint Étienne et l Europe. = Szent István és Európa. 23-31. 132. HAMZA Gábor: Molnár Imre: Die Haftungsordnung des römischen Privatrechts. = Állam- és Jogtudomány. 1999/40. [2001] 179-187. 133. HAMZA Gábor: Monográfia a római magánjog felelősségi rendjéről. = Antik Tanulmányok. 2001/45. 247-252. 134. HAMZA Gábor: Monográfia a római magánjog felelősségi rendjéről. = Jogtudományi Közlöny. 2001/56. 258-261. 135. HAMZA Gábor: Reflexiónes sobre los derechos de la personalidad en el Nuevo Código Civil del Peru (1984). = ELTE Annales. Sectio iuridica 39-40. [2001]. 125-133. 136. HAMZA Gábor: Réflexions sur les présomptions relatives aux comourants (commorientes) en droit romain. = Status familiae. Festschrift Andreas Wacke. München, 2001. 131-146. 137. HAMZA Gábor: Regolamentazione delle società economiche in Ungheria. = Il Fiorino 5 (2001) Nr. 1. 138. HAMZA Gábor: Robert Schuman, az Európa-gondolat atyja Magyarországhoz fűződő kapcsolatairól. = Magyar Felsőoktatás. 2001/3. 36-37. 139. HAMZA Gábor: Sir Henry Maine és az összehasonlító jog. = Állam- és Jogtudomány. 1999/40. [2001] 31-50. 14

140. HAMZA Gábor: Szászy-Schwarz Gusztáv (1858-1920). = Magyar jogtudósok. 2. [2001] 71-82. 141. HAMZA Gábor: Szászy-Schwarz Gusztáv és az európai magánjog. = Magyar Tudomány. 2001/46. 1490-1502. 142. HAMZA Gábor: Szászy-Schwarz Gusztáv és az európai magánjogtudomány. 1-2. rész. = Magyar Felsőoktatás. 2001/4. 36-37. és 2001/5-6. 39-40. 143. HAMZA Gábor: Szászy-Schwarz Gusztáv és az európai magánjogtudomány. Jogtudományi Közlöny. 2001/56. 441-445. 144. HAMZA Gábor: Szent István törvényei és Európa. = Szent István és Európa. 13-21. 145. HAMZA Gábor: Visky Károly (1908-1984). = Magyar jogtudósok. 2. [2001] 169-176. 146. HAMZA Gábor [társszerzőként]: FÖLDI András HAMZA Gábor: A római jog története és institúciói. Brósz Róbert és Pólay Elemér tankönyve alapján. Sajtó alá rend., jegyzékek és mutatók Rihmer Zoltán. 6. átdolg. és bőv. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001. XL + 715. 147. HAMZA Gábor [szerkesztőként]: Magyar jogtudósok. 2. kötet. Szerk. Hamza Gábor. Budapest, Professzorok Háza, 2001. /Magyar Felsőoktatás Könyvek 17/ 196. 148. HAMZA Gábor [szerkesztőként]: Szent István és Európa. Saint Étienne et l Europe. Szerk. Hamza Gábor. Közrem.: Boóc Ádám Csizmazia Norbert. Budapest, Professzorok Háza, 2001. 139. 149. HAMZA Gábor [szerkesztőként]: Tanulmányok Werbőczy Istvánról. Studien über István Werbőczy. Szerk.: Hamza Gábor. Budapest, Professzorok Háza, 2001. /Magyar Felsőoktatás Könyvek 21/ 231. 150. HAMZA Gábor [társszerkesztőként]: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Államés Jogtudományi Karának évkönyve 2000. Szerk.: Karácsony András. Budapest, EL- TE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001. 330. 151. HAMZA Gábor [társszerkesztőként]: Iura antiqua Iura moderna. Festschrift für Ferenc Benedek zum 75. Geburtstag. Szerk.: Gábor Hamza [et al.]. Pécs, Dialóg Campus, 2001. /Studia iuridica auctoriitate Universitatis Pécs publicata 127/ 295. 152. HARMATHY Attila: A Code Civil és a magyar Ptk. kapcsolata. = A Polgári Jogi Tudományos Diákkör évkönyve. 1999-2000 [2001]. 141-146. 153. HARMATHY Attila: Constitutional Questions of the Preparation of Hungary to Accession to the European Union. = EU Enlargement, The Constitutional Impact et EU and National Level. Szerk.: A. E. Kellermann J. W. de Zwaan J. Czuczai. The Hague, 2001. 315-326. 154. HARMATHY Attila: Jogrendszerünk átalakulása és az Európai Unió joga. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 125-134. 15

155. HARMATHY Attila: Kommentár. = A Polgári Törvénykönyv magyarázata. Szerk.: Gellért György. Budapest, 2001, 785-827, 911-959, 1693-1717. 156. HARMATHY Attila: Marktwirtschaft und Zivilrecht. = Zeitschrift für Europäisches Privatrecht. 2001/3. 548-554. 157. HARMATHY Attila: Questions of approximation of law in the field of civil law. = Legal approximation. 54-57. 158. HARMATHY Attila: The Changing Role of the State = European Business Law Review 2001. 139-146. 159. HARMATHY Attila [szerkesztőként]: Jogi tanulmányok. 2000. Szerk.: Harmathy Attila. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2000 [2001].* 160. HÁRSFALVI Rezső [társszerkesztőként]: Matematikától a kriminálinformatikáig. Emlékkötet Dr. Kovacsicsné Nagy Katalin tiszteletére. Szerk.: Hársfalvi Rezső Pergel Józsefné Vavró István. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 4/ 330. 161. HORVÁTH Pál: A késleltetett burzsoá jog modellrendszere = Jogi kultúrák fejlődéstörténete. 201-225. 162. HORVÁTH Pál: A középkori feudális államhatalom és jog története Délkelet-Európa középkori jogrendje. = Egyetemes jogtörténet [1.] 91-135. és 219-231. 163. HORVÁTH Pál: A külső tényezők meghatározó szerepe az újabb kori jogfejlődésben. = Jogi kultúrák fejlődéstörténete. 284-296. 164. HORVÁTH Pál: A magyar jogi gondolkodás az állam és a jog fejlődéstörténetéről A magyar állam- és jogtörténettudomány = CSIZMADIA A. [et al.]: Magyar állam- és jogtörténet. Átdolg.: Horváth Pál és Stipta István. 11., bőv. és átdolg. kiadás. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001. [559.] 7-14. és 15-34. 165. HORVÁTH Pál: A megkésett polgári átalakulás időszakában (Ad az 1848:19. tc.) = Bűn és bűnhődés. Szerk.: Bana József. Győr, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzat, 2001. /Győri tanulmányok 24/ [130.] 55-77. 166. HORVÁTH Pál: A modern jogrendszerek kialakulása, jogcsoportok A közép- és kelet-európai modern jogrendszerek korai válsága. Oroszország A modern jogállamiság történelmi szerepe. = Egyetemes jogtörténet [1.] 243-257., 474-498. és 586-620. 167. HORVÁTH Pál: A modern jogrendszerek kora. = Jogi kultúrák fejlődéstörténete. 149-164. 168. HORVÁTH Pál: A tudomány szabadságának a történelmi szerepváltásai. = Jogi kultúrák fejlődéstörténete. 322-335. 169. HORVÁTH Pál: A tudomány szabadságának történelmi szerepe és az 1848. 19. tc. = A magyar polgári átalakulás alkotmányos forradalma. 193-206. 170. HORVÁTH Pál: Adalékok a politikai-kamerális tudományok és a modern jogtudomány kifejlődéséhez. Prelegálások. Budapest, PPKE JÁK Doktori Iskola, 2001. 11. 16

171. HORVÁTH Pál: Az állam-és jogfejlődés eredői (az ősforrások). = Jogi kultúrák fejlődéstörténete. 35-58. 172. HORVÁTH Pál: Az áruforgalmi, ill. az ún. gazdasági jogok történelmi szerepváltásai Az igazságszolgáltatás, mint az állam történelmileg megszentelt közhatalmi tevékenysége Kulturális jogok, a tudományszabadság az újabb kori jogtörténetben A modern jog, a felzárkózás típusjegyei A délkelet-európai jogcsoport-régió a kisnemzeti szuverén államiság korszakában Az újabb kori jogfejlődés és a gazdaság direkt irányítási rendszere Torzulások a volt (európai) szocialista országok fejlődésében. = Egyetemes jogtörténet [1.] 21-44., 56-90., 91-106., 107-138., 139-174., 175-200. és 201-220. 173. HORVÁTH Pál: Európai jog történelmi gyökerei. [Tematikus terv] Az integráció intézmény- és eszmetörténeti előzményeihez. Prelegálások. Budapest, PPKE JÁK Doktori Iskola, 2001. 5. 174. HORVÁTH Pál: Frank Ignácz. 1788-1850. = Magyar jogtudósok. 2. [2001] 13-28. Frank Ignácz (1788-1850) = Az Egyetemi Könyvtár évkönyvei. 10. köt. Budapest, 2001. 191-205. 175. HORVÁTH Pál: Kulturális igazgatás. = Magyar Közigazgatás. 2001/10. 577-593. 176. HORVÁTH Pál: Módszertani lehetőségeink a jogi historizmus szférájában. Prelegálások. Budapest, PPKE JÁK Doktori Iskola, 2001. 34. 177. HORVÁTH Pál: Tudományszabadság és tanszabadság. = Magyar Felsőoktatás. 2001/9. 29-30. 178. HORVÁTH Pál: Új lehetőségek az alkotmányos szabadság kiterjesztésében. = Jogi kultúrák fejlődéstörténete. 297-321. 179. HORVÁTH Pál: Vergleichende Analyse der regionalen Zusammenhänge der Rechtsentwicklung = ELTE Annales. Sectio iuridica 39-40. [2001]. 25-33. 180. HORVÁH Pál [szerkesztőként]: GÖNCZI K. HORVÁTH P. [et al.]: Egyetemes jogtörténet. Egyetemi jegyzet. 1-2. kötet. Szerk.:. Horváth Pál. 1. köt. 5. kiad., 2. köt. 3. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001. 1. kötet: 620., 2. kötet: 310. 181. HORVÁTH Pál [szerkesztőként és közreműködőként]: CSIZMADIA Andor [et al.]: Magyar állam- és jogtörténet. Átdolgozta: Horváth Pál és Stipta István. 11., bőv. és átdolg. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001. 559. 182. HORVÁTH Pál [szerkesztőként]: A jogi kultúrák fejlődéstörténete. Szerk.: Horváth Pál. 2. átdolg. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001. 335. 183. HORVÁTH Pál [szerkesztőként]: Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Sectio iuridica. Tomus 39-40. Szerk.: Horváth Pál. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001. 137. 184. HORVÁTH Pál [szerkesztőként]: Bevezetés az egyetemes állam- és jogtörténet forrásaiba. 6. kiad. Budapest, Tankönyvkiadó, 2001.* 185. HORVÁTH Pál [szerkesztőként]: Szemelvények az egyetemes jogtörténet forrásaiból. A feudális jog forrásai. Szerk.: Horváth Pál. Budapest, Szt. István Társulat, 2001. 196. 17

J 186. JENEY Petra: Együttműködés az Európai Bíróság és a nemzeti bíróságok között: az előzetes döntés. = Európai közjog és politika. Szerk. Kende Tamás. Budapest, Osiris, 2001. 81-85. 187. JENEY Petra [szakfordítóként]: Malcolm N. Shaw: Nemzetközi jog, Osiris kiadó Budapest, 2001. 1-3., 5., 13-14., 18-19. fej.* K 188. KABÓDI Csaba: [Részlet] = KABÓDI Csaba LŐRINCZ József [et al.]: Büntetésvégrehajtási jog. 2. bőv. kiad. Budapest, Rejtjel, 2001. [339.] 301-331. 189. KALTENBACH Jenő: From paper to practice in Hungary: The protection and involvement of minorities in governance. = Diversity in action. Local public management of multi-ethnic communities in Central and Eastern Europe. Szerk.: Anna-Mária Bíró, Petra Kovács. Budapest, LGI-OSI, 2001. [390.] 171-203. 190. KARÁCSONY András: A politikai kommunikáció transzformációja = Mobil információs társadalom. Szerk.: Nyíri Kristóf. Budapest, MTA Filozófiai Kutatóintézete, 2001. 23-30. 191. KARÁCSONY András: Die Rezeption Luhmanns in Ungarn = Luhmanns Funktionssysteme in der Diskussion. Szerk.: Jenő Bangó András Karácsony. Heidelberg, Carl Auer Systeme Verlag, 2001. 15-23. 192. KARÁCSONY András: Prozedureale Rationalität und die Möglichkeit der Gesellschaftskritik. = Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie 2001. Heft 1. 97-109. 193. KARÁCSONY András: Rawls recepció a német jogfilozófiában. Jogelméleti Szemle [Elektronikus folyóirat.; internet: www:extra.hu/jesz]. 2001/2. 194. KARÁCSONY András [szerkesztőként]: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Évkönyve, 2000. Budapest ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001. 330. 195. KARÁCSONY András [társszerkesztőként]: Luhmanns Funktionssysteme in der Diskussion. Szerk.: Jenő Bangó András Karácsony. Heidelberg, Carl Auer Systeme Verlag, 2001. 120. 196. KARÁDI Éva: Die Wahrheit spricht Englisch Welche Chance haben Künstler aus dem Osten im Westen? = Kultur Austausch. 2001/3.[51.]* 197. KARDOS Gábor: A lakhatáshoz való jog. A nemzetközi jog felfogása és a magyar alkotmánybíróság határozata. = Fundamentum. 2001/1. 99-102. 198. KARDOS Gábor [társszerkesztőként]: Emberi jogi mi micsoda. Fórumok, szervezetek, kiadványok. Szerk.: Javorniczky István Kardos Gábor [et al.]. Budapest, INDOK, 2001. 94. 18

199. KATONA Tamás: A közigazgatási informatika néhány aktuális kérdése. = Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta juridica et politica. Tomus 59 Fasc. 9 [Szeged, 2001.] 3-11. 200. KATONA Tamás: Mérési és megbízhatósági problémák a területi statisztikában. = Gazdaságtudományi Kar Közleményei [Szeged]. 2001/1.* 201. KENDE Tamás: Az energiarendszerek uniós liberalizációja. = Európai Jog. 2001/3. 9-17. 202. KENDE Tamás: Az EU közüzemekkel kapcsolatos politikája. = Európai Tükör. 2001/1. 84-125. 203. KENDE Tamás: Bevezető = Európai közjog és politika. Egyetemi jegyzet. Az ELTE Nemzetközi Jogi Tanszék átmeneti kiadványa. Budapest, ELTE ÁJK Nemzetközi Jogi Tanszék, 2001. [ism. oldalsz.] 3. 204. KENDE Tamás: [Részlet.] = Az Európai Unió politikái. Szerk: Kende Tamás és Szűcs Tamás. 2., átdolg. kiad. Budapest, Osiris, 2001. /Osiris tankönyvek/ 529-644. 205. KENDE Tamás: [Részletek.] = Európai közjog és politika. Budapest, Osiris, 2001. /Osiris Tankönyvek/* 206. KENDE Tamás: [Részlet.] = Az európai integráció gazdaságtana. 6. kiad. Budapest, Aula, 2001. [379.] 189-290. 207. KENDE Tamás [társszerkesztőként]: Az Európai Unió politikái. Szerk: Kende Tamás és Szűcs Tamás. 2., átdolg. kiad. Budapest, Osiris, 2001. /Osiris tankönyvek/ 670. 208. KEREZSI Klára: Átalakul a magyar pártfogó szolgálat? = Pártfogók. 2001/16. 1-3. 209. KEREZSI Klára: Az alternatív szankciók helye és szerepe a büntetőjog szankciórendszerében. = Büntetőjogi Kodifikáció. 2001/2. 14-24. Kriminológiai tanulmányok 39 [2001] 72-104. 210. KEREZSI Klára: Közösség és bűnmegelőzés: közösségi bűnmegelőzés. = Magyar Tudomány. 2001/8. 929-946. 211. KEREZSI Klára: Virtual criminals and real prisons or is a prison-building program requested in Hungary? = Crime Control: Current problems and developments in prospect. Szerk.: J. Saar A. Annist A. Markina. Tallin, TPÜ Kirjastus, 2001. 105-116. 212. KEREZSI Klára [társszerzőként]: KEREZSI K. FINSZTER G. [et al.]: A területi bűnmegelőzés lehetőségei Budapest V., IX. és XXII. kerületében. = Kriminológiai tanulmányok 38 [2001]. 112-180. 213. KEREZSI Klára [társszerzőként]: KEREZSI Klára KŐ József: A IX. kerület bűnözési térképe. = Belügyi Szemle. 2001/7-8. 100-124. 19

214. KEREZSI Klára [társszerzőként]: KEREZSI Klára RITTER Ildikó: The crime map in the 5th district of Budapest. = Belügyi Szemle. [Best of 2000.] 19-52. 215. KEREZSI Klára [társszerzőként]: KEREZSI Klára [et al.]: A területi bűnmegelőzés. = Kriminológiai Közlemények. Szerk.: Domokos A. Budapest, Magyar Kriminológiai Társaság, 2001. 93-168. 216. KIRÁLY Miklós: A fogyasztóvédelmi irányelvek értelmezése az Európai Bíróság joggyakorlatában. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 135-149. 217. KIRÁLY Miklós: A jogi diplomák elismerése és az ügyvédi hivatás gyakorlása az Európai Unióban. = Migráció és Európai Unió. 257-269. 218. KIRÁLY Miklós: A szerződési jog harmonizálásának határai az Európai Közösségben. = Jogtudományi Közlöny. 2001/9. 359-368. 219. KIRÁLY Miklós: Az Európai Közösségek irányelveinek hatása a szerződési jogra a fogyasztóvédelem területén. = Európát kutatva. Az Európa-tanulmányok Központjainak kutatási eredményei. Kutatási konferencia. 2000. november. Szerk.: Horváth Emőke [et al.]. Budapest, Tempus Közalapítvány, 2001. [115.] 49-65. 220. KIRÁLY Miklós [szerkesztőként]: Ius privatum ius Commune Europae. Liber amicorum. Studia Ferenc Mádl dedicata. Szerk.: Király Miklós. Budapest, ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi Tanszék, 2001. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 3/ 290. 221. KIRÁLY Miklós [szerkesztőként]: Válaszúton az Európai Unió: intézményi reformok és csatlakozás. Szerk.:. Király Miklós. Budapest, ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék, 2001. /Európajogi tanulmányok 6/ /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 5/ 316. 222. KIRÁLY Miklós [társszerkesztőként]: Migráció és Európai Unió. Szerk. Lukács Éva és Király Miklós. Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2001. 477. 223. KIRÁLY Miklós [közreműködőként]: Válogatott ítéletek az Európai Bíróság esetjogából. 1-2. köt. Szerk. biz. Király Miklós [et al.]. [Budapest, Külügyminisztérium Integrációs Titkárság, 1999. 381. és 448.] 2., jav. kiad. Budapest, KJK-Kerszöv, 2001./Közgazdasági és jogi kiadványok/ 346. és 393. 224. KIRÁLY Tibor: Büntetőeljárási jog. [Közrem.: Pusztai László. Előszó Erdei Árpád.] 2. kiad. Budapest, Osiris, 2001. /Osiris tankönyvek./ 593. 225. KISFALUDI András: A Ptk. értékpapírjogi szabályainak koncepciója. = Polgári Jogi Kodifikáció. 2001/6. 13-16. 226. KISFALUDI András: A társasági tagsági jogok átruházása. = Jogi Tájékoztató Füzetek 100. [Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Jogi Szekció, Budapest, 2001.] 1-19. + függelék 227. KISFALUDI András: A társaságok állami szabályozásának történeti változásai Magyarországon. = A magyar államiság ezer éve. 2001. 229-245. 20

228. KISFALUDI András: A társaságok titkai. Titokvédelem a gazdasági társaságokban. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 151-168. 229. KISFALUDI András: Jogharmonizáció a kereskedelmi társaságok jogában. = Közösségi jogi elemek. 2001. 97-246. 230. KISS Balázs [társszerzőként]: KISS Balázs BODA Zsolt: Politikai kommunikáció az interneten. Nyitány. = Politikatudományi Szemle. 2001/4. 239-268. 231. KISS Daisy: [Tanulmány.] = Az Állami Számvevőszék de lege lata, de lege ferenda. 1-2. köt. Budapest, Állami Számvevőszék, 2001.* 232. KISTELEKI Károly: Az Oszmán Birodalom kormányzásának működési zavarai. = Nagyné Szegvári Katalin ünnepi kötet. 83-95. 233. KISTELEKI Károly: Magyar állampolgárság a XX. században. = Állam- és Jogtudomány. 2000/1-2. [2001] 57-77. 234. KORMÁNY Attila: Empirikus vizsgálat a jogismeretről és jogtudatról. = Collega. 1998/5. 30-32. 235. KOVACSICS József: Nemzeti kulturális örökségünk, a helységnévtár = Falu, város, régió. 2001/5.* 236. KOVACSICS József: 50 év a felsőoktatásban = Kovacsicsné Nagy Katalin ünnepi kötet. 119-133. 237. KOVACSICS József: [Részlet] = Igazságügyi statisztika. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2001. 9-14. 238. KOVACSICS József [társszerzőként és szerkesztőként]: Baranya megye. Budapest, 2001. /Magyarország történeti statisztikai helységnévtára 18/ 387. 239. KOVACSICS József [szerkesztőként]: Emlékezés Ila Bálint, Móricz Miklós, Némethy Artúr és Thirring Lajos életére és történeti statisztikai munkásságára. Szerk.: Kovacsics József. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Statisztikai és Jogi Informatikai Tanszék, 2001. /Bibliotheca Iuridica. Publicationes Cathedrarum 5/ 201. 240. KOVACSICS Józsefné: [Részletek] = Igazságügyi statisztika. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2001. [220.] 1-23., 30-33., 36-62., 68-70., 79-122., 130-132., 135-188., 195-201. 241. KOVACSICS Józsefné [szerkesztőként]: Igazságügyi statisztika. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2001. 220. 242. KOVÁCS Zsuzsanna [társszerzőként]: KOVÁCS Zsuzsanna PUSZTAI Zsuzsanna: Francia-magyar jogi szótár. Budapest, Kovács Zs., 2001. 297. 21

243. KOWALIK Tamás: The Emergence of Media Influence in the 1990s = Hungary: A Change from a Monolithic to a Pluralistic Structure. (paper presented at the Third Annual Graduate Student Workshop, Kokkalis Program, Harvard University. (www.ksg.harvard.edu/kokkalis/pastevents_wkshop3.html) 244. KÖRÖSÉNYI András: Parlamentáris vagy elnöki kormányzás? Az Orbánkormány összehasonlító perspektívából. = Századvég. Új folyam, 2001/[20.] 3-38. 245. KÖRÖSÉNYI András [társszerzőként]: KÖRÖSÉNYI András ENYEDI Zsolt: Pártok és pártrendszerek. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 304. 246. KUKORELLI István: The parliamentary cycle of 1994-[19]98: the Parliament of the two-thirds majority. = Second parliament. Budapest, 2001. 33-44. 247. KUKORELLI István: [Tanulmány] = A magyar államiság ezer éve. 2001. 21-28. 248. KURUCZ Mihály: A mezőgazdasági ingatlanok forgalmának agrárjogi szabályozása. Budapest, ELTE JTI - Mobil Kiadó, 2001. 280. L 249. LÁNYI Gusztáv: Előszó = Politikai pszichológiai tanulmányok. 8-10. köt. [Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete Etnoregionális Kutatóközpont, 2001.* 250. LÁNYI Gusztáv: [Egyes szócikkek] = Magyar nagylexikon. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1993-2001.* 251. LÁNYI Gusztáv: Kiss Árpád: a fél(ig-meddig?)-karácsonyista. Karácsony Sándor és Kiss Árpád kapcsolata. = Interdiszciplináris pedagógia és a tudás társadalma. II. Kiss Árpád Emlékkonferencia Kiss Árpád pedagógiája szekció. Az MTA Debreceni Akadémiai Bizottság Neveléstudományi Munkabizottságának és a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Tanszékének szervezésében, Debrecen, 2001. november 9-10.* 252. LÁNYI Gusztáv: Lélek(tan) és politika. Budapest, Jószöveg Műhely Kiadó, 2001. 160. 253. LÁNYI Gusztáv: Rendszerváltozás és politikai pszichológia. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2001. 324. 254. LÁNYI Gusztáv [szerkesztőként]: Politikai pszichológiai tanulmányok. 8-10. köt. [8. köt.: Politikai vezetők és arculatok; 9. köt.: Választói magatartás és kampánypszichológia; 10. köt.: Politikai magatartásformák, szimbólumok és hagyományok] Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete Etnoregionális Kutatóközpont, 2001.* 22