VÁRPALOTA RENDŐRKAPITÁNYSÁG 8100, Várpalota, Honvéd út 3. Szám: 19050-511-1/2009. ált. J ó v á h a g y o m : dr. Szabó János r. alezredes sk. rendőrkapitány B E S Z Á M O L Ó Berhida Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2009. március 26 án tartandó ülésére Tárgy: Berhida város közrendjének, közbiztonságának 2008. évi alakulása
B E V E Z E T É S A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. Törvény (Rtv.) 8. (4) bekezdése szerint a rendőrkapitány személyesen vagy képviselője útján évente beszámol a rendőrkapitányság illetékességi területén működő települési önkormányzat képviselő-testületének a település közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről, és az azzal kapcsolatos feladatokról. Az önkormányzatok tájékoztatása a rendőrkapitányságot érintő problémákról, egyes tényekről és körülményekről alapvető fontosságú. A közbiztonság helyzete olyan összetett kérdés, amelyet a rendőrség komplexen lát, s amely nemcsak a bűnözést, a bűnüldözést foglalja magába, hanem a bűnmegelőzést, és az azzal összefüggő sok esetben azon túlmutató kérdéseket is. Az adott település közbiztonságáért való felelősség tekintetében a rendőrség és az önkormányzat egymásra utaltsága nyilvánvaló. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény értelmében a helyi közszolgáltatások körében az önkormányzat egyik kiemelt feladata a közbiztonság helyi feladatairól szóló gondoskodás /8. (2) bek., 69. (1) bek./. A Várpalotai Rendőrkapitányság a kormányzati döntéseknek, az Országos Rendőrfőkapitányság és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság célkitűzéseinek, útmutatásainak, továbbá a saját munkatervében meghatározottaknak megfelelően tevékenykedett 2008. évben. A törvényekben és egyéb jogszabályokban meghatározott feladatainkat szigorúan az ott meghatározott keretek között és a megengedett eszközök alkalmazásával, az emberiesség, az arányosság és a méltányosság szem előtt tartásával az állami, önkormányzati, társadalmi és civil szervezetek segítő együttműködésével hajtottuk végre. A Várpalotai Rendőrkapitányság 2008. évi tevékenységét értékelve megállapítható, hogy munkánkat jó színvonalon teljesítettük, a fokozott leterhelést jelentő többletfeladatokkal együtt. Előbbre léptünk a közterületek biztonságának fenntartásában, erősítettük a lakosság biztonságérzetét és stabilizáltuk a kapitányság összességében pozitív megítélését. Teljesítményelvű és a minőségi munka követelményeinek mindinkább megfelelő kapitánysággá váltunk, megfelelve a társadalmi igényeknek is. A kapitányság szervezeti struktúrájában változás az elmúlt évben nem történt. A Várpalotai Rendőrkapitányság működése, és ezen belül minden egyes munkatársának tevékenysége hozzájárult illetékességi területünkön a biztonság megtartásához, a félelemmentes életminőség továbbfejlesztéséhez. Ezen belül eredményes javulást értünk el a személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési balesetek emelkedő tendenciájának megtörésében, a közterületek, nyilvános helyek, közösségi életterek biztonságának szavatolásában, az állami intézményekkel, a társadalmi és civil szervezetekkel való együttműködésben. Az elmúlt év folyamán is - a jogállamiság és a demokrácia elvét, a törvényességet betartva aktív és felelősségteljes partnerként együtt dolgoztunk minden érdekelt féllel a közrend és a közbiztonság javításán, fenntartásán és megőrzésén. A jogszabályokból fakadó kötelezettségeinket a mindenkor változó bűnügyi-közbiztonsági helyzet függvényében teljesítettük. 2
Előző évi munkánk értékelésekor megfogalmazott stratégiai célkitűzéseinknek, a statisztikai mutatók, valamint az állampolgári, a civil közösségek és a társadalmi szervek visszajelzései szerint 2008. évben alapvetően eleget tettünk. Kapitányságunk munkatervében, és azon kívül meghatározott feladatainkat időarányosan teljesítettük. II. A BŰNÜGYI HELYZET ÉRTÉKELÉSE 2./ Az ismertté vált bűncselekmények alakulása 2.1./ Általánosságban, a rendőrkapitányság teljes illetékességi területére nézve A manuális iktatás adatai alapján a bűnügyi iktatások száma 2008. év vonatkozásában 791- ről minimális mértékben, de 772-re csökkent. ( 2.5 %-al ) 2006. évben 659, 2007. évben 791, 2008. évben pedig 772 volt a bűnügyi iktatások száma. A változás 2007. évhez képest olyannyira minimális, hogy magyarázatra ily módon nem szorul. E tekintetben lényegesen problémásabb volt 2007. év, amikor komoly növekedést regisztráltunk a korábbi évhez képest. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. Törvény 2003.07.01-től történő hatályba lépését követően a törvény 179. -ban megfogalmazott feljelentés elutasítására 2007-ben összesen 32, 2008-ban 24 esetben került sor. Az iktatások vonatkozásában elmondható, hogy 2008. évben átlagosan 64 bűnügy rögzítésére került sor havonta. 2007. évben a teher többé-kevésbé folyamatos volt, a legkedvezőbb hónap a november volt havi 51, míg a legkedvezőtlenebb hónap a május volt havi 78 iktatással. 2008. évben különösen kedvező volt a július-augusztus-szeptember hónap által lefedett időszak. Ezzel merőben ellentétes volt október-november-december hónap. A negatív iktatási csúcsot augusztus hónapban regisztráltuk 52 iktatott bűnüggyel, míg a legmagasabb számban ( 78 ) került sor iktatásra decemberben. A nem várt és bekövetkezett eseményekkel a lépést többé-kevésbé tartottuk, jelentős energiát felemésztő, megoldatlan sorozat a munkát nem nehezítette. A Pétfürdő településen 2008. november hónapban elkövetett emberölés megelőzésére nem adódott lehetőségünk, a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy a cselekményt követően önkezűleg vetett véget életének. 2.2./ Az ismertté vált bűncselekmények alakulása Az iktatások minimális növekedése mellett az ismertté vált bűncselekmények számában is minimális emelkedés látszik. ( 1078-ról 1110 ) Az ismertté vált bűncselekményeket elemezve, azok struktúráját vizsgálva az alábbiakat állapíthatjuk meg: 2..2.1./ Az állam elleni és emberiség elleni bűncselekmények ( Btk. X. és XI. fejezet ) 3
Számuk mindkét esztendőben 0 volt. 2..2.2./ Személy elleni bűncselekmények ( Btk. XII. fejezet ) Számuk 49-ről 93-ra nőtt, az össz. bűncselekményekhez képest az aránya 8.3 % volt. A kategóriát zömében testi sértéssel elkövetett cselekmények tették ki ( 63 ). Ez a szám 2007- ben csak 29 volt, a növekedés domináns. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozó osztálya 121/2008.bü. szám alatt 1 esetben emberölés miatt kezdeményezett büntetőeljárást Pétfürdőn elkövetett bűncselekmény miatt. Emberölés kísérlete és életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt 1-1 esetben került sor nyomozás elrendelésére. 2..2.3./ Közlekedési bűncselekmények ( Btk. XIII. fejezet ) Számuk 90-ről 80-ra csökkent, a változás 12 %-os csökkenés 2008. év javára Ebből az ittas vezetések számában is csökkenés tapasztalható ( 66-45 ), ez a közlekedési bűncselekmények 56.2 %-a. Területi megoszlásuk változó, elsősorban Várpalota, Pétfürdő és Berhida települések bírnak jelentőséggel. Közúti baleset okozása a korábbi 8-ról 17-re nőtt, befejezett eljárást tekintve halálos kimenetelű 3 volt, egyébként 9, az emelkedés 2007. évhez képest 13%. 2..2.4./ Házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni bűncselekmények ( Btk. XIV. fejezet ) Számuk 17-ről 44-re nőtt, a változás 62%. Ezek döntő része más bűncselekmény miatti eljárásban ismertté vált, illetőleg társszervek feljelentése alapján kezdeményezett kiskorú veszélyeztetése bűncselekménye és tartás elmulasztás bűncselekménye. Alapvetően az a feltevés fogalmazható meg, hogy a szülők, nevelők által sérült gyermekek nagycsaládos légkörben szenvednek sérelmet, családonként több gyermekkorú személy válik egy magatartással bűncselekmény áldozatává. 2..2.5./ Az államigazgatás, igazságszolgáltatás, közélet tisztaság elleni bűncselekmények ( Btk. XV. fejezet ) Számuk 9-ről 24-re nőtt, a kategóriát a hamis tanúzással, hamis váddal, bűnpártolással, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal elkövetett bűncselekmények alkotják. E tekintetben a korábbi időszakhoz képest kényesebbek vagyunk, észlelt törvénysértés esetén nem várjuk meg az ügyészi döntést, indokolt esetben a feljelentést más a nyomozás során megtesszük. 2..2.6./ Erőszakos-garázda cselekmények ( Btk. XVI. fejezet ) A közrend elleni bűncselekmények ( garázdaság, stb. ) száma 2007-ben 193-ról 91-re csökkent, míg 2008-ban a 91-ről 190-re nőtt. A hullámzó tendenciára logikus következtetést nem érdemes levonni. A garázda jellegű cselekmények döntő részét általában a városi rangú településeken követik el motiválatlan rongálással. Ezek száma 2007-ben 89, 2008-ban 128 volt. Megjegyzem azonban, hogy az esetek megítélése kapcsán még az egységes ügyészi gyakorlat sem alakult 4
ki. Több olyan ügyben kaptunk utasítást a nyomozás lefolytatására, amely megítélésünk szerint a rongálás tényállási elemeit nem lépte túl. 2..2.7./ Gazdasági bűncselekmények ( Btk. XVII. fejezet ) 2007-ben 29, 2008. évben 40 bűncselekményt regisztráltunk és fejeztünk be több-kevesebb sikerrel. Az össz. bűncselekményekhez viszonyított aránya 3.6%, ez kb. 1%-al több, mint 2007-ben. Rendszeresen érkeznek feljelentések ismeretlen tettes által elkövetett pénzhamisítás és a kategóriába tartozó egyéb más bűncselekmény miatt. Szervezett bűnözéssel kapcsolatos nyomozás elrendelésére 2008. évben nem került sor. 2..2.8./ Vagyon elleni bűncselekmények ( Btk. XVIII. fejezet ) A változás pozitív értelembe véve jelentős. 2007. évben 793, 2008. évben 639 volt. Az össz. ismertté vált cselekményhez viszonyítottan 2007. évben 73.5%, 2008. évben 57.5% volt. A korábbi évek statisztikai adatai szerint az arány általában 62-63% körül mozgott. Ezen kategórián belül a lopások száma 292-ről 260-ra csökkent, ami a vagyon elleni bűncselekmények 40 %-a. A klasszikus értelemben vett betöréses lopások száma 102-ről 138-ra nőtt. A vagyon elleni bűncselekményekhez viszonyított aránya kb. 22%. A veszélyeztetett objektumok palettája változó, beleértve a szórakozóhelyeket, üzleteket, lakásokat, melléképületeket, garázsokat és a gépjárműveket is. A csalások számában azért nem következett be jelentős változás, mert mindkét évben egy-egy nagy sorozattal találtuk szembe magunkat. A jármű önkényes elvételek száma 12-ről 7-re csökkent. 2.3./ Az elkövetői kör 2007. évben a 317 ismertté vált elkövetőből 45 volt fiatalkorú és 21 gyermekkorú. 2008. évben 357 volt az ismertté vált elkövetők száma, ebből 42 volt fiatalkorú és 12 gyermekkorú. A büntetett előéletű személyek száma 2007. évben 127, 2008-ban 120 volt. Utazó bűnözőként 10 személy nyilvántartásba vétele történt meg. A gyanúsítottként felellőségre vont külföldi állampolgárok száma minimális. A sértettek nem, kor, egyéb ismérvek szerinti megoszlása az előző évi adatokhoz képest gyökeresen nem változott, az egyes bűncselekmény-csoportok már ismert módszereiben sem következett be változás. Új, eddig ismeretlen elkövetési módszerrel nem találkoztunk. Az összes kényszerintézkedés 2008-ban 22 volt, ebből a csak őrizetbevételek száma 13. A megye többi rendőrkapitányságához viszonyítva a csak őrizetbevételek száma még mindig magas, bár a tendencia e tekintetben is jónak mondható. Azt a gyakorlatot próbáljuk alkalmazni, hogy őrizetbevételt csak abban az esetben alkalmazunk, ha az előzetes letartóztatás feltételei fennállnak. 2.4./ Eredmények 2.4.1./ A nyomozás eredményességi és a felderítési mutató 5
A rendelkezésünkre álló statisztikai adatok alapján a nyomozás eredményesség 61.3 %-ról 64.8 %-ra, míg az ismeretlen felderítési mutató 51.8 %-ról 58.9 %-ra változott. Ezzel a Várpalotai Rendőrkapitányság a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szervezeti egységéhez tartozó 7 rendőrkapitányság közül a II. legeredményesebb rendőrkapitányság lett 2008. évben. 2.5./ Az ismertté vált bűncselekmények statisztikája Berhida város vonatkozásában 2007. évben az ismertté vált 1078 bűncselekményből 108 bűncselekményt követtek el Berhidán, ami akkor az összes 10 %-a volt. 2008. évben a regisztrált 1110 bűncselekményből 100 bűncselekmény kapcsolódott a településhez, ami más csak az összes 9%-a, a változás kedvező. A másik városi rangú településen, Várpalotán 2008. évben 820 bűncselekményt követtek el, ami az összes 73.8 %-a volt. Sajnálatos, de a korábbi 58.8 %-hoz képest a változás Várpalota kapcsán a berhidai 1%-hoz képest súlyos. Egyéb települések Berhida Várpalota Visszatérve Berhidára, 2007. évben az ismertté vált 108 bűncselekményből 78 volt vagyon elleni, addig 2008. évben a 100 bűncselekményből csak 53 (!). A vagyon elleni bűncselekményeken túl az egyéb kategóriába tartozó bűncselekmények száma az alábbiak szerint változott: állam és emberiség elleni ill. honvédelmi kötelezettség elleni bűncselekmény egyik évben sem vált ismertté, a személy elleni bűncselekmények száma 5-ről 9-re nőtt, ezek döntően szándékos ( súlyos, illetőleg könnyű sérülésekkel járó ) bűncselekmények, a közlekedési bűncselekmények száma 12-ről 14-re nőtt. Helyi szervezésű akcióink során több alkalommal teljes zárást biztosítva próbáltuk a település ittas vezetőit kiszűrni, eljárás alá vonni, így a növekvő számadatok bizonyos értelemben véve nagyobb rendőri aktivitást is mutatnak, a házasság, a család, az ifjúság és nemi erkölcs elleni bűncs.-ek száma 0-ról 8-ra nőtt, az államigazgatás, igazságszolgáltatás és közélet tisztasága elleni bűncselekmények száma 1-ről 2-re, 6
a Btk. XVI. fejezetét képező közrend elleni bűncselekmények száma nem változott ( 12-12 ). E kategóriába tartoznak a közbiztonság elleni cselekmények ( pl. közveszélyokozás ), a köznyugalom elleni cselekmények ( pl.: garázdaság ), a közbizalom elleni cselekmények ( pl. közokirat-hamisítás ), valamint a közegészség elleni bűncselekmények. Megjegyzem, hogy ezen kategóriába tartozó bűncselekmények száma mindegyik korábbi évben magasabb volt, a gazdasági bűncselekmények száma pedig 0-ról 2-re nőtt. Összességében az mondható el, hogy a településre jellemző csökkenő bűnügyi mutatókat a vagyon elleni bűncselekmények kedvező alakulása eredményezte. 2.6./ Kiemelt bűncselekmények Berhidán Lényeges körülmény, hogy emberölés, illetőleg annak kísérlete Berhida városban sem 2007- ben, sem pedig 2008-ban nem történt. Életveszélyt, illetve halált okozó testi sértést sem regisztráltunk. Számunkra nagyon fontos körülmény az is, hogy a kiemelt kategóriába tartozó rablás, zsarolás bűncselekmények kapcsán a 2006. évben regisztrált 4 bűncselekménnyel ellentétben sem 2007. évben, sem 2008-ban nem volt ilyen cselekmény. 2007. évben kábítószerrel visszaélés miatt a teljes illetékességi terület kapcsán sem került sor nagyobb ügy kezdeményezésére. A teljes területen elrendelt ügyek száma összesen 3 volt, 2 esetben fogyasztó, 1 esetben terjesztő volt az elkövető. Az elkövetők között Berhida városhoz kapcsolódó személy nem volt. A csökkenő számú vagyon elleni bűncselekményi körből a klasszikus értelemben vett betöréses lopások száma 14 volt. Ebből 3 esetben lakás, 2 esetben üzlet, 1 esetben szórakozóhely, 6 esetben külterületi hétvégi ház, 1 esetben melléképület, 1 esetben pedig garázs volt az elkövetési objektum. Járműlopás kategóriában 2007. évben 1 bűncselekményt regisztráltunk, melynek során egy 86.000. Ft értékű segédmotor kerékpár került eltulajdonításra. 2008. évben járműlopás 3 esetben történt, mindhárom alkalommal kisebb értékű gépjárművek eltulajdonításáról tettek bejelentést. Megjegyzem azonban, hogy a feljelentést egy alkalommal más ( a Balatonalmádi Rendőrkapitányság illetékességi területén elkövetett vagyon elleni ) bűncselekmény leplezése céljából tette helyi személy. A gépkocsifeltörések tekintetében éves szinten 2007-ben 4 alkalommal, 2008-ban 7 alkalommal tettek feljelentést. A módszer tekintetében zömmel a klasszikus gépkocsifeltörések jellemezték a települést. A Magyar Köztársaság Rendőrsége mind a megelőzés, mind pedig a felderítés területén prioritásként fogalmazta meg a besurranással, trükkös módon, döntően időskorú személyek sérelmére elkövetett bűncselekmények számának visszaszorítását. 2008-ban a település nagyságához és az ott élő időskorú személyek számához viszonyítottan kis számban, összesen 2 alkalommal követtek el bűncselekményt. Fontos ez azért is, mert ezen bűncselekmény kategóriához tartozó elkövető kör rendkívül óvatos, a végrehajtás tekintetében felkészült. 7
Az ismeretlen elkövetők döntően 60 év és a feletti személyeket keresnek fel, valamiféle trükköt alkalmazva bejutnak ingatlanukba, ahol kihasználják a sértettek idős korából adódó magányosságát, figyelmetlenségét, hiszékenységét, mozgáskorlátozottságát. Rendkívül fontos körülmény az is, hogy a teljes illetékességi területen regisztrált 20 bűncselekményből csak 2 volt a településhez kapcsolható. A színesfém eltulajdonítását célzó bűncselekmény száma 10 volt, üzemagyagot 2 esetben, fát 1 esetben tulajdonítottak el ismeretlen személyek. Az alkalmi jellegű lopások száma a vagyon elleni bűncselekmények kb. ötöde. 2.8./ Konklúzió A vagyon elleni bűncselekmények csökkenő száma, valamint a kiemelt bűncselekmények számának látványos csökkenése eredményeként Berhida város bűnügyi mutatói erőteljes javuláson mentek keresztül. Ezzel ellentétben Pétfürdő szerepe annyira erősödött, hogy a bűnügyi fertőzöttség települési rangsora ( I. Várpalota, II. Berhida, III. Pétfürdő stb...) felborulni látszik. A javuló eredmények nyilvánvalóan több ok együttes fennállását feltételezik. Egy azonban bizonyos: a településen jó irányú folyamat van kibontakozóban. III. KÖZBIZTONSÁGI HELYZET ÉRTÉKELÉSE Kapitányságunk 2008. évi munkájában továbbra is nagy hangsúlyt kapott a közterületi jelenlét erősítése. A látható rendőrség megteremtésének és fokozásának folyamatába bevontuk a közbiztonság javítása érdekében tevékenykedő önkormányzati és civil szervezeteket (polgárőrség, erdészet, Honvédség). Új irányításterveket dolgoztunk ki, melyek során figyelembe vettük az aktuális bűnügyi és közbiztonsági helyzetet. Látványos ellenőrzéseket, tömeges ittas-ellenőrzéseket tartottunk. Az állampolgároktól kapott visszajelzések, bejelentések alapján hatékonyabb szolgálatszervezéssel kívántuk elérni a lakosság biztonságérzetének növelését. A terület közbiztonsági és bűnügyi helyzetének alakulását figyelemmel kísérve újabb és újabb szolgálat-ellátási technikák bevezetésére törekedtünk, illetve törekszünk (motoros-robogós járőr, csoportos járőrszolgálat, vegyes járőr). Az elmúlt évben működési területünkön alapvető célként határoztuk meg a közbiztonság szinten tartását illetve további javítását, a közterületek és nyilvános helyek rendjének fenntartását, a lakosság biztonságérzetének javítását, valamint a megelőzés fokozását, melynek érdekében több rendőr jelenlétét kívántuk biztosítani a közterületeken. 2008. évben a közrendvédelmi osztály statisztikai mutatói, a korábbi időszakhoz képest csökkenést tükröznek. A munkatervben meghatározott célkitűzések megvalósulását jelentősen befolyásolták az évközben jelentkező többletfeladatok és a létszámhelyzetünk. Mindezek ellenére 8
állományunk, egyenruhás munkatársaim, megfelelő helytállással és szakmai tisztességgel látták el az elmúlt évben is szolgálatukat, és hajtották végre a rájuk bízott feladatokat. A személyes szabadságot korlátozó intézkedések közül az elfogások számában 8 %-os (84-ről 77-re) az előállítások tekintetében 27 %-os (243-ról 177-re) csökkenés tapasztalható, míg a biztonsági intézkedések száma változatlan maradt (77 db.). A szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyek száma (38-ról 26-ra) csökkent míg a körözés alapján elfogott személyek száma (43-ról 45-re) növekedett. A büntető feljelentések számát tekintve elmondható, hogy abban minimális (7 %-os) csökkenés tapasztalható. A közterületi óraszám 2005. év óta tartó folyamatos csökkenése ellenére az elmúlt évben a közterületeken a folyamatos rendőri jelenlétet sikerült biztosítani. Az értékelt időszakban 199 esetben 1500 fővel (2007 évben 168 alkalommal és 1025 fővel) hajtottunk végre fokozott közbiztonsági és közlekedési ellenőrzést, melyek során az illetékességi területünkön több ellenőrző pontot telepítettünk, és ellenőrzés alá vontuk a forgalomban részt vevő járműveket, azok vezetőit, utasait, illetve csoportosan és meglepetésszerűen ellenőrzés alá vontuk az illetékességi területen található szórakozóhelyeket. Ezeket az ellenőrzéseket a lakosság pozitívan fogadta, főleg a környező településeken, ahol ezáltal érezhetően nőtt a rendőri jelenlét. Intézkedéseink száma ennek ellenére nem érik el a 2007. évben foganatosított intézkedések mennyiségét. A kiemelt és az egyéb szabálysértések számát tekintve az engedély nélküli vezetés illetve a sebességtúllépés miatt kezdeményezett szabálysértések száma emelkedett, míg az érvénytelen hatósági engedéllyel vagy jelzéssel való közlekedési, az ittas vezetések, elsőbbség és előzés szabályainak megsértése miatt tett feljelentések száma csökkent. A helyszínbírság csökkenése elsősorban a FÁMA-III mérőberendezés megváltozott üzemeltetésének következménye, mivel a mérőberendezésnél a leállításos módszert az objektív felelősség elvének életbelépését követően már nem alkalmazzuk. Továbbra is nagy hangsúlyt fektettünk a környező települések közlekedésbiztonsági ellenőrzésére. Az ellenőrzéseink keretében egy-egy község bevezető útszakaszainak totális ellenőrzését hajtottunk végre. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vidéki településeken lényegesen több a hiányosság, a szabálytalanul közlekedő gépjármű. Ez a továbbiakban is arra késztett bennünket, hogy fokozzuk a vidéki kis-akcióink számát. Összességében az Osztályunk által foganatosított intézkedések száma statisztikailag csökkent, amit elsősorban a közterületi óraszám csökkenése, valamint a jogszabályi változások eredményezték. A főbb tevékenységi mutatók elemzése során megállapítható, hogy a számos külső és belső tényező együttes hatása ellenére a közrendvédelmi állomány jól teljesítette a rábízott feladatokat. A rendezvénybiztosítások száma 2008. évben 109 volt (2007-ben 111 db.). Ebből 42 volt a Gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvény, aminek a kötelező biztosítását jogszabály írja elő. Kötelező feladatainkon túl minden önkormányzati, vagy nagyobb tömegeket 9
mozgósító rendezvény szervezője számíthatott jelenlétünkre, a zavartalan lebonyolítás érdekében. A biztosításokba bevont állományt a napi szolgálatból kellett a helyszínre vezényelnünk, ami ezen rendőrök klasszikus értelembe vett járőrszolgálatból történő elvonását eredményezte. Nagy segítséget jelentett azonban számunkra az önkormányzatok által rendelkezésünkre bocsátott túlórakeret, amely lehetővé tette a szabadidős rendőrök bevonását a feladat végrehajtásába. Sportrendezvényt 14 alkalommal (94 fővel), kulturális rendezvényt 53 esetben (585 fővel) biztosítottunk. A rendezvénybiztosítások során rendkívüli esemény nem történt. Az elsődleges baleseti adatok alapján 2008-ban útjainkon a megyei átlaggal ellentétben 1%-al emelkedett a személyi sérüléses balesetek száma (megyében - 4 %-os csökkenés történt). 2008. évben a korábbi időszakhoz képest halálos közúti közlekedési balesetek száma 13 %-al (8-ról 9-re), míg a súlyos sérüléssel járó balesetek száma 17%-al ( 24-ről 28-ra) emelkedett. Csökkenés egyedül a könnyű sérüléses balesetek számában mutatkozik 9 %-os 43-ról 39-re. Az események helyszínén, illetve azok következtében 23 fővel több összesen 119 személy sérült meg. A balesetek természetét elemezve megállapítható, hogy továbbra is első helyen áll -a főleg lakott területre jellemző- keresztező irányba haladó járművek ütközése. Ezt követi a külső szakaszok tipikus balesettípusa, a farolás vagy pályaelhagyás és az azonos irányban haladó járművek ütközése. A baleseteket előidéző okok jellegükben és arányukban lényegesen nem változtak. Továbbra is meghatározó az abszolút és relatív értelemben vett sebességtúllépés, illetve figyelmetlen vezetés melyek 15-15 balesetnél játszott szerepet. A baleseti okok sorában harmadik a kanyarodási szabályok megszegése (12), majd ezt követi az elsőbbségi szabályok megszegése (11). Az okok közül ki kell emelni még a gyalogosok hibáját (7) és a követési távolság be nem tartását, ami 3 esetben vezetett a sérüléssel járó baleset bekövetkezéshez. A közlekedés legvédtelenebb résztvevői a gyalogosok. Sajnálatos, hogy 7 esetben ők okozták a balesetek bekövetkezését. A gyalogosok mellett igen magas a kerékpárosok által okozott baleseteink száma is (11). Ittas állapotban 10 balesetet okoztak, ami az össz sérüléses balesetek 13 %-a volt, ami az elmúlt évhez képest 6 balesettel jelent kevesebbet. A balesetelemzések alapján megállapítható, hogy az események időben és térben egymástól távol történtek, baleseti gócpont nincs a kapitányság területén (Igaz a területünkön áthaladó forgalmát tekintve a 8-as főútvonal a legveszélyesebb). A Polgármesteri Hivatalok munkatársaival illetve a Közútkezelő Kht-val közösen végeztük a forgalmi rend felülvizsgálatát, új beruházások esetén kikérték a véleményünket, és javaslatainkat figyelembe vették. Jelzéseinkre gyorsan és pozitívan reagálnak, a hiányzó, megrongálódott, lekopott jelzőtáblákat kicserélték, pótolták. A forgalomszervezés, a 10
szükségessé váló módosítás előkészítéséhez rendszeresen tájékoztatást adunk az aktuális baleseti helyzetről. Berhida település vonatkozásában a közúti közlekedési balesetek száma az alábbiak szerint alakult (10. számú melléklet). A halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetek tekintetében nem történt változás Berhida város közigazgatási területén, mivel a 2007. évhez hasonlóan 2008-ban sem történt végzetes kimenetelű baleset. A súlyos sérüléses balesetek számában jelentős visszaesés történt, hiszen a 2007. évben bekövetkezett 3 db-al ellentétben a 2008. évben nem történt súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset. A könnyű sérüléses balesetek tekintetében nem történt változás, hiszen mindkét évben 7-7 db. történt. Az anyagi káros balesetek száma is csökkenést mutat (18-ról 16-ra). A város közigazgatási területén bekövetkezett összes baleseti szám 28-ról 23-ra csökkent, ami 18 %-ot jelent. A balesetek tekintetében azt a különös jelenséget kell megállapítanunk, hogy míg a kapitányság illetékességi területén nőtt a közlekedési balesetek száma addig Berhida településen a sérüléses és a sérülés nélküli balesetek tekintetében is csökkenés tapasztalható. Statisztikai adatainkból és napi tapasztalatainkból levonható az a következtetés, hogy tovább kell fokozni a közlekedési ellenőrzések számát a településen. Fokozott figyelmet kell fordítanunk a kerékpárosokra mivel rendszeresen tapasztalható, hogy kivilágítatlanul, szabálytalanul közlekednek, amely által tényleges balesetveszélyes helyzetek jönnek és jöhetnek létre. A fenti okok miatt a 2008. évben is kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a Berhidai KMB. csoportban jelentkező létszámhiányt a település lakossága ne érezze. A FÁMA III mérőműszer üzemeltetése során a 8-as főúton túl kiemelt prioritást élvezett Berhida település is. 2-3 naponta (amennyiben a műszert a Várpalota Rk. üzemeltette) rendszeres sebességellenőrzést végeztünk. Amennyiben lehetőségünk nyílt rá szinte napi rendszerességgel biztosítottunk gépkocsizó járőrt a település területére, és a közlekedési akcióink során (amennyiben az nem kimondottan a 8-as főútra került elrendelésre) is több csoportot vezényeltünk a városba. A balesetek többségét (185) kapitányságunk közrendvédelmi állománya helyszínelte, míg 76 esetben az elsődleges intézkedéseket foganatosította. Jelentős előrelépést, illetve tehermentesítést jelentene a 2000-ben megszüntetett közlekedésrendészeti egység visszaállítása. Ügyeletünk elhelyezése, technikai ellátottsága a kornak megfelelő, így a körülmények teljes mértékben biztosítottak a színvonalas munkavégzéshez. Ügyeleteseink intézkedései szakszerűek és jogszerűek voltak, nemegyszer sikeres elfogást vagy felderítést eredményeztek. A közbiztonság minőségét jelentősen befolyásolja a rendőri szervek és társszervek, valamint az állami és társadalmi szervezetek együttműködése. Jó munkakapcsolatot alakítottunk ki az illetékességi területünkön működő valamennyi önkormányzattal. Napi kapcsolatot tartunk fenn a hét polgárőr-egyesülettel. Magas számú közös szolgálatot látunk el a területünkön működő vadásztársaságokkal és erdészettel, valamint a vasútbiztonsági szolgálattal, a közlekedési felügyelettel, a közterület-felügyelet, illetve a honvédség munkatársaival. 11
A reagáló képességet fenntartva a többletszolgálatok szabadidőben történő megváltása folyamatosan megtörtént, az állomány vonatkozásában nincs elmaradt, kiadásra váró járandóság. Jelentősen megkönnyítette a helyzetünket, hogy a kapitányság illetékességi területén működő önkormányzatok jelentős összeget bocsátottak rendelkezésünkre. Több biztosítási feladatot fizetett többletszolgálat elrendelésével tudtunk megoldani, így nem halmozódtak fel a szabadidőben történő megváltásra váró többletszolgálati órák. Az elmúlt évben jelentkezett többletfeladatok és nehézségek ellenére a közrendet, közbiztonságot biztosítottuk, fenntartottuk. Igazgatásrendészeti tevékenység: Az igazgatásrendészeti osztály az elmúlt évben is nagy gondot fordított az időszerűségre, az eljárások gyors és eredményes befejezésére. Kapitányságunk hatáskörébe tartozó szabálysértések miatt 2008. évben feljelentett személyek száma 0,5 %-kal, míg a feljelentések száma 1 %-kal csökkent. Az elmúlt évben iktatásra került ügyek túlnyomó többsége (1234 db) közlekedési szabálysértés volt, ami 3 %-os csökkenés. Ebből a közlekedésrendészeti szabálysértési eljárások száma 1058 db, ami 7 %-os növekedés, a kiemelt közlekedésrendészeti szabálysértési eljárások száma 278 db, ami 29 %-os csökkenést mutat. Az egy főre eső pénzbírság 2007. évben átlagosan 26.494 Ft volt, 2008. évben 23.403 Ft, a járművezetéstől eltiltottak aránya 90 % volt. A pénzbírság meg nem fizetése miatt a megbüntetett személyekkel szemben letiltást vagy adók módjára történő behajtást kellett foganatosítanunk, de gyakori volt a közérdekű munkára vagy elzárásra való átváltoztatás is. Berhidán problémát okoz, hogy az Önkormányzat nem tud közmunkát biztosítani, azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy az eljárás alá vont személyek részéről igény lenne a pénzbírság közmunkában történő ledolgozására. Berhida Önkormányzata 2008. év végén jelezte az Igazgatásrendészeti Osztály felé, hogy törekvés van arra, hogy közérdekű munkavégzést biztosítsanak. 2007. évi eljárásaink során hozott határozatainkkal szemben 191 kifogást jelentettek be, míg 2008. évben 104 kifogás érkezett a szabálysértési hatósághoz. A vizsgált időszakban 5073 végrehajtási intézkedést foganatosítottunk, gyakorlatilag ennyiszer fordult meg az osztályon a végrehajtás alatt álló ügyirat. Az állampolgárok befizetési fegyelme nem megfelelő, és egyre kevesebben tesznek eleget önkéntes befizetési kötelezettségüknek. Emiatt sok eljárásban kell végrehajtási lépéseket tenni, ami jelentős többletmunkát és költséget jelent. Fegyverengedélyezés szakterületén az elmúlt évben összesen 27 új fegyvertartási kérelmet nyújtottak be. 2008. év végén illetékességi területünkön 127 fő rendelkezett fegyvertartási engedéllyel, 316 db engedélyezett fegyverrel. A közrendvédelmi osztály az engedélyesek ellenőrzést folyamatosan végezte. Az értékelt időszakban 2 főtől vontunk vissza fegyvertartási kérelem elutasítása 10 esetben történt, 1 esetben lőfegyvertartási engedélyt vontunk vissza lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés elkövetése miatt. Pirotechnikai szakterületen az elmúlt évben engedélyezési eljárás nem volt. Hatósági ellenőrzést 5 esetben az igazgatásrendészeti osztály tartott. Szabálysértési feljelentés 1 esetben történt. 12
A személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenységgel kapcsolatos engedélyezés vonatkozásában az elmúlt évben 69 db állandó személy- és vagyonőri igazolványt állítottunk ki. Tevékenységi engedély 20 db került kiadásra, társas vállalkozás nem alakult. Kérelemelutasítás 9 esetben történt, 17 esetben tevékenységi engedélyt vontunk vissza, leadás, büntetőeljárás megindítása és tevékenység szüneteltetése miatt. Az igazgatásrendészeti osztály munkatársai a megnövekedett feladatok és a vezetőváltás ellenére szakszerű munkát végeztek, a törvényesség és az időszerűség szem előtt tartásával. IV. BŰN- ÉS BALESETMEGELŐZŐ MUNKA A családon belüli erőszaknak minősülő jogsértések elemzése során megállapíthatjuk, hogy 2008. évben az esetek nagy százalékában a gyermekek bántalmazása jellemző. Az elkövetői kör a hátrányos helyzetű családok tagjai, a szenvedélybeteg szülők, valamint a család alkoholista életmódot folytató férfitagja. Az elkövetés helye döntő többségében a saját lakás. A gyermekvédelmi gondoskodásban élők sérelmére elkövetett bűncselekmények nem jellemzőek kapitányságunk illetékességi területén, mivel a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok és a gyámhatóság szakszerűen látják el feladatukat, folyamatos ellenőrzés alatt állnak a gondoskodásban élő személyek. Bejelentés esetén amennyiben az intézkedő rendőr a helyszínen családon belüli erőszakot észlel -, azonnal írásos jelentést készít, illetve kitölti az adatlapot, melyet a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatnak megküld. 2008. évben 25 db adatlap kitöltésére került sor. Ebből 4 adatlap a Berhidai Családsegítő szolgálatnak került megküldésre. A gyermekvédelmi jelzőrendszer példaértékűen működik, heti rendszerességgel információ-cserét bonyolítanak le munkatársaink. Bűncselekmények áldozatává válásának megelőzése érdekében tájékoztató szóróanyagokat (SZEM, Vagyonvédelem) és figyelemfelhívó plakátokat készítettünk, melyeket a lakosság körében terjesztettünk, valamint a közintézményekben kerültek elhelyezésre. Áldozatvédelemmel kapcsolatban 2008. évben folyamatos volt a munkavégzés, 57 esetben nyújtottunk segítséget a hozzánk fordulóknak (ebből kilenc esetben berhidai lakosnak). Az ügyfeleket meghallgatásuk után a megfelelő segítő szolgálatokhoz, szakszolgálatokhoz, rehabilitációs központokhoz irányítottuk. A megelőzési előadó bűncselekmény áldozatainak azonnali pénzügyi segély folyósításában 45 (ebből berhidai lakosnak 5*) esetben nyújtott segítséget 1.983.000,-Ft értékben (263.000,-Ft*), és 10 esetben (4*) irányította az áldozatot szakjogászi segítségnyújtóhoz. Kilenc alkalommal hatósági igazolás kiállításában, -iratok térítésmentes pótlásában-, míg 2 alkalommal kárenyhítésben működtünk közre. Kiskorúak eltűnésének száma az elmúlt évben 16 fő (ebből egy lány) volt. Az eltűnések oka a családokban, a szülők közötti veszekedések, a gyermek bántalmazása, az alkoholizáló életmód, a túl szigorú nevelés, vagy éppen ellenkezőleg: a nevelés és törődés hiánya. A kiskorúak sérelmére az eltűnés ideje alatt bűncselekményt nem követtek el. 13
A DADA prevenciós program keretében a kistérség általános iskoláiban tartott előadások során nagy hangsúlyt fektettünk a családon belüli erőszak megelőzésére, a látencia csökkentésére. A romák társadalmi integrációját elősegítő kormányzati programról, intézkedésekről szóló kormányhatározat, és az ahhoz kapcsolódó feladatterv alapján folyamatos a kapcsolattartás a roma koordinátorokkal, azok képviselőivel. Illetékességi területünkön eljárásainkkal kapcsolatban származás miatti diszkriminációról nem érkezett panasz, bejelentés. Baleset-megelőzési tevékenységünkből kiemelném, hogy 2008 évben a VBB tevékenysége folyamatos volt. A tagoknak egyénre szabott feladatokat adtunk, ezáltal elfogadottabbá és sikeresebbé vált a VBB tevékenysége. Az elmúlt évben is nagyon sok programot és akciót szerveztünk, kampányokban vettünk részt. Az MBB támogatásával a VBB logójával ellátott tárgyakat készíttettünk, amelyeket programjaink során használunk fel. A megyében egyedülállóként Várpalotán került megrendezésre a Zűrzavar a játszótéren című baleset-megelőzést szolgáló színházi előadás, melyen 500 gyermek vett részt. Közlekedésbiztonsági napot szerveztünk a Suzuki Mészáros támogatásával, az iskolákban KRESZ-oktatásokat tartottunk, kerékpáros ügyességi versenyeket bonyolítottunk le. A nyári táborokban játékos vetélkedőket szerveztünk. Általános iskolákban 21, óvodákban 2 alkalommal tartottunk oktatásokat. A közlekedési felügyelettel a polgárőrség bevonásával olyan ellenőrzéseket tartottunk, melyek nemcsak a személygépkocsik, hanem az autóbuszok és a nehéz-tehergépkocsik közlekedésére, az alkohol- és a drog-, valamint a sebességellenőrzésre irányultak. A Várpalotai Kistérségi Bűnmegelőzési Egyesület és Várpalotai Rendőrkapitányság közös - vagyon elleni bűncselekmények megelőzésére kiírt - pályázatában foglaltak megvalósítása befejeződött. Több pályázati felhívásról értesítettük a helyi és a vidéki önkormányzatokat (5 pályázat), a kistérség általános és középiskoláit (4-4 pályázat), és három pályamunka elkészítésében segítséget nyújtott a bűnmegelőzési előadó. A rendőrkapitányság 1.200.000 Ft támogatást nyert a közterületeken elkövetett jogellenes magatartások visszaszorítása érdekében elkészített és benyújtott sikeres pályázati munkájával. V. EGYÜTTMŰKÖDÉS A belső információ-áramlásért minden vezető felelős. A Várpalotai Rendőrkapitányságon - minőségbiztosítási rendszer keretében - az önértékelési eredmények alapján megfogalmazott 2008. évi célkitűzések között is szerepelt új kommunikációs csatornák kiépítése, melynek során valamennyi érintett az optimális és jól működő rendszer kiépítésén dolgozik. 14
Viszonylag kis létszámú kapitányságunkon közvetlen kapcsolatban áll az állomány egésze saját és más osztályok munkatársaival, vezetőivel, illetőleg a kapitányság vezetőjével. A jó munkakapcsolat az elért eredményekben is megmutatkozik. Kapitányságunk minden szakterületen optimális, jó napi munkakapcsolatot alakított ki a főkapitánysági szakterületekkel. Segítségükkel, iránymutatásaikkal több esetben is támogatták az év folyamán munkánkat. Társszervekkel, valamint az állami, társadalmi és egyéb szervezetekkel való együttműködésünk kiegyensúlyozott, megfelelő színvonalú. A Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőtérparancsnoksággal kapcsolatunk kiemelkedően jó. Kölcsönösen segítjük egymást, rendszeresen részt veszünk egymás rendezvényein illetve a 2008. év IV. negyedévétől heti, kétheti rendszerességgel látunk el közös szolgálatot a Katonai Rendészettel.. A Megyei Vám- és Pénzügyőrség munkatársai részt vesznek a fokozott közúti ellenőrzéseinkben. A Tűzoltósággal már-már baráti viszonyt ápolunk. Területünkön működő önkormányzatokkal 2008. évben is folyamatosan jó volt a kapcsolatunk, önkormányzati beszámolóinkat minden esetben elfogadták. Berhida Város Önkormányzata 500.000,- Ft támogatást nyújtott (melyet ezúton is szeretnénk megköszönni), melyet személyi és dologi kiadásokra ajánlottak fel. Várpalota Város Önkormányzata 1.500.000,-Ft-tal, míg Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete 800.000,- Ft dologi és 300.000,- Ft túlmunkára költhető önkormányzati támogatást szavazott meg 2008. évre. Kapitányságunk területén 7 polgárőrcsoport tevékenykedik. Kapcsolatunk a csoportokkal jó. A korábbi időszakhoz képest emelkedett a közös szolgálatok száma, sokkal jobb az információcsere. Ki kell emelni a Berhidai Polgárőr Egyesületet, melynek vezetője a helyi körzeti megbízotti csoport tagja, Vámos Tamás r. őrmester. A jó irányításnak és a lelkes, áldozatkész tagságnak köszönhetően az Egyesület a kapitányság illetékességi területén az egyik legjobban működő polgárőr egyesületnek nevezhető. A VERGA Zrt-vel megállapodás alapján közös szolgálatot látunk el az erdők és a vadállomány védelme érdekében. A Nemzeti Közlekedési Hatósággal a kapcsolatunk továbbra is jó, de a jogszabályi változásoknak és a saját belső utasításaiknak és feladat-meghatározásaiknak következtében a közös szolgálatok száma a 2008. évben jelentősen csökkent. Továbbra is jó kapcsolatot ápolunk az okmányirodákkal, gyámhivatalokkal, szociális és jóléti szolgálatokkal, szervezetekkel, hivatalokkal. Az együttműködést tovább kívánjuk szélesíteni, mivel a közbiztonság védelme nemcsak rendőri feladat, hanem össztársadalmi kötelesség is. 15
VI. SZEMÉLYI FELTÉTELEK Humánerőforrás-gazdálkodás A Berhidai körzeti megbízotti csoport rendszeresített létszáma 4 fő. A 2008-as évben a KMB Csoport tényleges létszáma és összetétele a korábbi időszakhoz hasonlóan ismételten változott. 2008. októberétől az addig egy fővel tevékenykedő csoport létszáma egy fővel növekedett, Goda Dénes r. ftőrm. személyében, aki a Hajdúnánási Rendőrkapitányságról került áthelyezésre. A csoportot korábban vezető Kerék Zsolt r. tzls tartós betegsége következtében nevezett 2008. évben leszerelt a Rendőrség állományából. A feladatok ellátásához, a korábban leírtak szerint nagy segítséget nyújtott és nyújt a Várpalota Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának állománya. A fentieken túl a Pétfürdői Körzeti Megbízotti csoport külön megbízás alapján a szomszédos Berhidai kmb. Csoport területén is rendszeresen látott el szolgálatot, ami magától értetődően Ősi településre is kiterjedt. A kapitányság vonatkozásában állomány összetétele jelentősen nem változott, ugyanez mondható el az életkor szerinti megoszlásban is. Az átlagéletkor 31 év, ami figyelemmel a beosztásban eltöltött időre azt mutatja, hogy állományunk jelentős része fiatal. Kapitányságunkat kis létszámú (6 fős) vezetői állomány irányítja, amely a létszám 8 %-a. 2008. évben a hivatásos állomány kb. 70 %-a részesült elismerésben. A kapitányság közalkalmazotti állományának 55 %-a vehetett át jutalmat. A fokozottabb elvárásoknak 2008. évben az állomány jó színvonalon meg tudott felelni. Nemcsak a fegyelmi eljárások csökkenésében figyelhető meg a magasabb szakmai színvonalú munkavégzés, hanem az elfogadható bűnügyi és az egyre javuló közrendvédelmi mutatók is ezt támasztják alá. Kommunikációs tevékenység A propaganda-feladatok ellátása során a Várpalotai Városi Televízió felé rendszeresen továbbítottuk a Várpalotán történt események rövid leírását, melyek hírekben történő közzététele a lakosságot megfelelően tájékoztatta. A nagyobb érdeklődést keltő, lakosságot érintő hírrel kapcsolatban a bűnügyi osztállyal történt konzultálást követően került sor a tájékoztatásra. A berhidai, az ösküi, a pétfürdői újságoknak az illetékességi területeiken történt cselekmények rövid leírását tartalmazó átiratot faxon, valamint elektronikus úton juttattuk el havonta. A különböző bűncselekmények és közlekedési balesetek megelőzése érdekében figyelemfelkeltő felhívásokat tettünk közzé. Több vagyon elleni bűncselekmény megelőzését szolgáló figyelemfelkeltő kiadványt, plakátot, szórólapot készíttettünk különböző forrásokból. A kistérségi médiákban (Szuperinfó, Bakonyi Hírek, Péti Krónika, Hangadó) az áldozattá válás megelőzése érdekében lakossági tájékoztatásokat tettünk közzé, heti, illetve havi rendszerességgel megküldtük azoknak a cselekményeknek a rövid leírását, melyek a kapitányság tudomására jutottak. 16
A trükkös lopások közlésénél kértük, hogy különös hangsúlyt fektessenek az ismertetésre. Rendszeresen küldtünk eseménylistát a vidéki újságok szerkesztőségeibe, ahol a más településen történt kiemelt bűncselekményeket, elkövetési módokat is közzé tettük (45 alkalommal) figyelemfelkeltés céljából. Az Internet lehetősége teremtett a vidéki és a megyei sajtóorgánumok felé is a fényképmellékletes tájékoztatás továbbítására. A közlekedési akciókról, lakosságot érintő egyéb eseményekről fényképfelvételeket készítettünk, majd az arról írt rövid tájékoztatással együtt továbbítottuk. Ez lehetőséget teremtett a lakosság tájékoztatására abban az esetben is, ha a sajtó képviselői nem tudtak a helyszínen megjelenni. VII. ÖSSZEGZÉS Összegzésként megállapítható, hogy a Várpalotai Rendőrkapitányság jó eredményekkel teljesítette a 2008. évben reá háruló feladatokat. Az értékelt időszakra vonatkozó főbb célkitűzéseinket megvalósítottuk, feladatainkat időarányosan teljesítettük. Az idei évre fő célkitűzésnek tekintjük a rendőri tevékenység társadalmi, gazdasági szereplőkkel történő összehangolásával, a bűncselekményt elkövető ismeretlen személyek lehető legnagyobb számú felderítésével és a büntetőeljárások sikeres befejezésével, a közterületen jelen levő reagáló rendőrséggel biztosítani az illetékességi területünk polgárai, valamint az idelátogató turisták, átutazók számára a félelemmentes, biztonságos életminőséget. A tisztességes, szakmai alázattal és elhivatottsággal végzett munka csak megbecsülést és elismerést eredményezhet a törvénytisztelő állampolgárok körében. Lényegre törően a megalapozott véleményalkotáshoz elengedhetetlenül szükséges adatok megjelenítésével igyekeztünk bemutatni kapitányságunk 2008. évi munkáját, a végrehajtott feladatokat. Úgy gondolom a tényadatok ismeretében, hogy kapitányságunk megvalósította a 2008. évre kitűzött céljait. Erőnkhöz és lehetőségeinkhez képest mindent elkövettünk, hogy folyamatosan szolgáljuk és védjük az itt élők érdekeit, biztonságát. Az elmúlt évben végzett munkánkat a jelentkező nehézségek, a felmerült hibák és hiányosságok ellenére jónak, megfelelő szintűnek értékelem. V á r p a l o t a, 2009. március 02. Borbély Zoltán r. őrnagy sk. osztályvezető 17
1. sz. melléklet A közterületi és a nem közterületi fő és óraszám alakulása 2007. és 2008 években 1.Szolgálara vezényelt Össz. Jan Febr Márc Ápr Máj Jún Júl Aug Szept Okt Nov Dec állomány 2007. évben : a, közterületi óra: 3636 3323 3817 3255 3570 3337 2811 2814 2876 3169 3000 3163 38771 b, közterületi fő: 377 343 397 342 370 348 281 287 289 320 300 315 3969 c, nem közterületi óra: 1348 1212 1557 1313 1504 1344 1380 1336 1575 1657 1345 1505 17076 d,nem közterületi fő: 122 119 148 122 144 129 132 129 159 161 126 140 1631 1.Szolgálara vezényelt Össz. Jan Febr Márc Ápr Máj Jún Júl Aug Szept Okt Nov Dec állomány 2008. évben : a, közterületi óra: 3638 3696 3383 3119 3196 2790 3185 2485 3114 3345 3074 2823 37848 b, közterületi fő: 377 388 352 318 328 283 319 240 315 362 313 282 3877 c, nem közterületi óra: 1504 1470 1513 1590 1392 1386 1325 1143 1325 1660 1525 1345 17178 d,nem közterületi fő: 143 159 142 158 131 130 128 116 128 166 143 127 1671 2007. év - 2008. években 1.Szolgálara vezényelt állomány 2007. év 2008. év Eltérés a, közterületi óra: 38771 37848-2 % b, közterületi fő: 3969 3877-2 % c, nem közterületi óra: 17076 17178 + 1 % d, nem közterületi fő: 1631 1671 + 2 % 2008. évben elrendelt, kifizetett illetve megváltott túlszolgálatok Elrendelt Megváltott Kifizetett 2009-re átvitt 100 % 200 % 100 % 200 % 100 % 200 % 373 727 187 151 178 544 72 1827 óra 489 óra 1266 72 18
2. sz. melléklet A főbb intézkedési mutatók alakulása 2007. és 2008 évben 2007. év 2008. év Eltérés 2007. és 2008. Elfogás 84 77 között - 8 % Előállítás 243 177-27 % Biztonsági int. 77 77 0 % Szabálysértési felj. 2147 5703 (4680 közig) + 166 % Büntető feljelentés 263 244-7 % HB. Fő 4485 1726-62 % HB. Forint X 100 214890 93330-57 % Szonda összesen 19187 8274-57 % Ebből pozitív 201 84-58 % Közlekedési szabálysértések 2007. év 2008. év Ittas vezetés szabs. 132 40-70 % Elsőbbség előzés 75 53-29 % Engedély nélküli vezetés 121 125 + 3 % Érvénytelen hat. Eng. 585 379-35 % Sebesség túllépés 504 4578 (4326 közig.) Eltérés 2007. és 2008. között + 808 % Egyéb szabs. 438 177-60 % Összes közl. szabs: 1855 5352 + 189 % 19
3. számú melléklet A kapitányság illetékességi területén bekövetkezett közlekedési balesetek számának alakulása 2007. és 2008. évben Megnevezés : 2007. év 2008. év Eltérés (%) Halálos 8 9 + 13 % Súlyos 24 28 + 17 % Könnyű 43 39-4 % Össz. sérüléses 75 76 + 1 % Sérülés nélküli 155 185 + 19 % Összesen 230 261 + 13 % 185 200 132 155 150 53 100 2006. Év 5 2007. Év 20 39 23 2844 8 9 2008. Év Halálos Súlyos Könnyű Sérülés nélküli 50 0 Halálos Súlyos Könnyű Sérülés nélküli Berhida településen bekövetkezett közlekedési balesetek számának alakulása 2007. és 2008. évben Megnevezés : 2007. év 2008. év Eltérés Halálos 0 0 --- Súlyos 3 0 --- Könnyű 7 7 0 % Össz. sérüléses 10 7-30 % Sérülés nélküli 18 16-11 % Összesen 28 23-18 % 20
4. számú melléklet A kapitányság területén végrehajtott fokozott ellenőrzések és biztosítások számának alakulása 2007. és 2008. évben Akciók 2007. év 2008. év Eltérés db-ban 2007. és 2008. között Eset Fő Int. Eset Fő Int Eset Fő Int. Közbiztonsági 14 175 1222 18 219 1170 + 4 + 44-52 Közlekedési 104 680 7286 147 1178 5117 + 43 + 498-2169 Egyéb 50 170 566 34 103 189-16 - 67-377 Összesen: 168 1025 9074 199 1500 6476 + 31 + 175-2598 Megnevezés Biztosítások száma Résztvevő erő (fő) Intézkedések Száma 2007. 2008. 2007. 2008. 2007. 2008. Gyülekezési törvény hatálya alá tartozó 43 42 155 92 8 0 Sport rendezvény 11 14 40 94 57 22 Egyéb rendezvény 57 53 350 399 129 96 ÖSSZESEN: 111 109 545 585 194 118 A személyes szabadságot korlátozó intézkedések alakulása 5. számú melléklet 300 250 200 150 100 50 0 Elfogás Előállítás Bizt. intézkedés 2005. Év 125 255 56 2006. Év 105 222 56 2007. Év 84 243 77 2008. Év 77 177 77 6. számú melléklet 21
A büntető feljelentések számának alakulása 300 263 244 250 215 214 200 2005. Év 150 2006. Év 100 2007. Év 50 2008. Év 0 22