Rostás-Farkas Tímea. Apám öröksége

Átírás

1 Rostás-Farkas Tímea APAM OROKSEGE VERSEK 87

2 Rostás-Farkas Tímea Apám öröksége

3 ROSTAS-FARKAS TÍMEA APAM OROKSEGE t if- U 09 O / UH- "Móricz Zsigmond" Megyei és Városi Könyvtár Nyíregyháza Felnőtt kölcsönző VERSEK AllományelIen5rizve Budapest 1994.

4 Készült: a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság támogatásával Grafika: Péli Ildikó Rostás-Farkas Tímea ISBN Minden jog fenntartva

5 Előszó Egy új arc ismerősen csengő néwel: Rostás-Farkas Tímea Rostás-Farkas György leánya. Aki egy kicsit is jártas a kortárs magyar irodalomban annak számára Rostás-Farkas György neve, munkássága nem ismeretlen. Rostás-Farkas György olyan magyar költő, aki cigányul álmodja meg a verseit. Cigányságának vállalása perdöntő bizonyítéka lehet annak a tévhitnek, amely az asszimilációt sürgeti. Rostás-Farkas György bebizonyította, hogy a gyökerek vállalása nem visszahúzó erő, hanem olyan fogódzó, amely megtartja a merülni kényszerülő hitet. Az alma nem esett messze a fájától" Rostás-Farkas Tímeának volt mit örökölnie az édesapjától. A sors nem mérte szűkmarkúan a tálentumot. Tímea már gyermekkorában megtapasztalta a vajúdva születő vers fájdalmát. Szinte magam előtt látom, amikor tizenévesen elmondta nékem József Attila: Tiszta szívvel" c. versét. Már akkor megéreztem a tehetség őslavináját, amely elemi erővel érintett meg, lelkesedő tűz járta át szavait, s a kisleány szemei úgy ragyogtak, mint két fekete gyémánt... Ma is ugyanaz a tűz hevíti verseit. Következetesen visszaindul a múltba, hogy elhozza nékünk Indiából a keleti mesék birodalmából azokat a cigány titkokat, amelyek által megfejthetőek lesznek az ősök lábnyomai. Rostás-Farkas Tímea hisz a mesék őszinteségében. Gyermeki naivsággal guggol le az ősforráshoz, mert szomjazik a tiszta szavakra

6 Huszonkét évesen már népben, nemzetben gondolkodik. Nőiességét megtartva férfiasan perel velünk: a menekülő fény láncot tép", Rostás-Farkas Tímea tudatosan menekül a tudatlanság homályából, s fejünk fölé tartja az értelem lobogó fáklyáját. Teheti, mert van hite és teremtő képzelete ahhoz, hogy rányissa szemünket azokra a dolgokra, amelyek fontosak a számára: szeretet, önbecsülés, hit... Ezek a szavak kulcsok az emberi szívek ajtóihoz... Az én szívem is megnyílt és befogadta Rostás-Farkas Tímea verseit mert őszinték és rafináltan egyszerűek, s olyan gondolatokat tolmácsolnak a cigányságról, amelyek üzenet értékűek. Verseskötetének címe: Apám öröksége" is jól példázza, hogy a költő mennyire tudatosan vállalja föl a múltat, amelyből megteremti a jelent, s e szilárd fundamentumra már rá lehet építeni azt a jövőt, amely a kis Enrikó öröksége lesz majd. Mit is mondhatnék zárszóként? Talán annyit, hogy őrizze, ápolja azt az ősi tüzet, amellyel föl lehet melegíteni a semmittevésbe dermedt lelkiismeretet... Bátran és figyelő tekintettel bocsátom útjára Rostás-Farkas Tímea verseskötetét mert hiszem és tudom, hogy a hite megtartja őt és átsegíti azon az ingoványon, amely minden elsőkötetes költőnek jó ómenként kijár. 6

7 Magamról: Rostás-Farkas György leányaként születtem, az Úr évében, Budapest székesfővárosában, szeptember havának 16. napján. Édesapám nyomdokaiba lépve, jómagam is az újságírás mesterségét választottam, s a költészet szeretetét is tőle örököltem. Valaki azt mondta, hogy a gének kódolva vannak s a közös álmok nem hazudnak". Apám nehéz örökséget adott át. A vers, a kultúra és a művészetek szeretetét taksálta rám, s ezen kívül a ROMA kultúrkincsek ápolása, őrzése, továbbvitele is benne van a batyuban". Mindezek, folyamatos megnyugvást, lelki békét jelentenek számomra, mert önző problémáim fölé tudnak emelni. Elszántan tudatosítják bennem ama törekvést, amiért érdemes harcolni, sőt kell. Ez pedig nem más, mint önbecsülésünk megtartása. Már piciny gyermekkoromban belém ivódtak apám által elmesélt történetek a mesék nem hazudnak"... A mindennapjaimban megélt élethelyzetek a perifériára szorult, tragikus sorsok, küzdelmes létállapotáról szólnak, amelyeket a romák nap, mint nap megvívnak. Szeretném tovább örökíteni, s a harmadik évezred hajnaláig megőrizni őseim által oly nagyrabecsült: Roma kultúrkincset a maga gyönyörűségével és tisztaságával. Én is elindulok kortársaim nyomdokán jól kivehető, beazonosítható lábnyomokat hagytak. A tüskés ágakat félrehajtották, a töviseket elhordozták. Az ösvény íme járható

8 Tiszta szellemi források közt vezet utam. Időtlen szomjúságomat van hol oltanom... Gyermekéveim harmóniában teltek. Édesapámtól: a műveltség, a fegyelem, a kitartás, s a precizitás iránti igényt Édesanyámtól: keresztényi lelki támogatást kaptam. Pályámat Édesapám szigorú tekintete kíséri Ő az én példaképem. Méltó örököse szeretnék lenni. Édesapám a TESTAMENTUM című versében testvéröcsémre és rám hagyta azt a tüzet, amelyet kötelességem őrizni... Verseimben ajtót nyitok, hogy bejöhessetek rajta, s velem együtt újra álmodjuk azt a tüzet, amelyet Indiából hoztak őseink. A nyelv oldhatatlan ereje táplálja, s táplálni fogja, amíg lesz hitünk fejünk fölé emelni a remény-fáklyát, amely kivezeti a romákat a tudatlanság labirintusából. Az öntudatra ébredés fáklyát ad a Te kezedbe is, mert a gyökerek megtartó ereje hatalmas fát növeszt, mint a mustármag megteremti a maga ehető értelmét, s árnyékot ad az utak vándorának... -( ZtfCCLŐ (/ctmzcl - a -

9 Apa a szürke reggelek hamut szórnak a fejedre a bölcs tükröt hiába kérdezed nem felel konokul hallgat a deresedő lelkiismeret is csak a tekintet beszél az idő múlásáról - 9 -

10 Apám öröksége őseid törvényét örököltem génjeimbe is ezt vésted amíg mesét mondtál szemeiddel átkaroltál vittél engem zegzugos utakra őseidnek birodalmába hol a szabaság folyója ered ott lehet meríteni hitet

11 Szabadság Naplementekor egy folyóparton üldögélve köveket dobni a messzeségbe de jó is lenne hallgatni a lélek csobbanását nem gondolva semmire de jó is lenne a csendből hálót szőni és lehalászni a jókedvet de jó is lenne

12 Elhordanám tüzes versed homlokát borogatnám apám ha elbírnám elhordanám születő versed fájdalmát vonszolom magam után az örökségedet apám

13 Erdőkertesi emlék Esténként tábortüzet gyújtott a jókedv hallgatom a meséket az ősi üzeneteket őrzök a hajnalból egy vibráló pillanatot s az ébredő illatot amely árad a hajadból Megfoghatatlan öröm lepkéi keringenek meg-megkísértve a halált incselkednek a tűzzel

14 -vi -

15 Nem lehet hajamból ostort fonok s elűzöm vele bánatom mert nem lehet törvénnyé tenni a szomorúságot

16 - 91 -

17 Végtelen egyre szédít sorsom körhintája aludni kéne már egy életéjszakát feledni hinni tovább érni mint a s a sötétség ölén bejárni a végtelent aztán visszatérni tisztult lélekkel élni ismét idelent

18 - 91 -

19 Mt Őseim menedéke Árnyékod alatt elüldögélek apám megidézem a múltat őseim útját s a kiapadhatatlan mesék kútját nyihogó lovak patája veri föl az emlékek porát vonul a cigánykaraván messzire viszi a szél őseim énekét

20

21 Suhogó szárnyak Hajnali madarak röptét nézem suhogó szárnnyal vágyaim keringnek Eljött értem a tavasz s a gerincem ívén lassú borzongással érintett meg a szerelem

22

23 A mesék birodalma Vigyél el engem apám A mesék birodalmába Ahol az igazság kardja Legyőzi a gonosz hatalmát Vállamra száll Az igazlelkűség galambja Turbékoló hangja Fáradt hitemet biztatja

24 - vz -

25 Fájdalom Lehajtott fejjel elment a szerelem Léptei nyomán föltört a zokogás A fájdalom himnuszát sóhajtották a fák

26

27 Félelmet hoz a sötétség Nem merem lehunyni a szemem mert félek az álmoktól s a hetediziglen örökölt átkoktól Riadtan menekülök a vámpír-éjszakák tobzódó ösztönei elől valahol útközben elveszett hitem

28 - 8Z -

29 Pillangó Szürkék a reggelek fény nélkül ébredek Seszínű pillanatok rajza az arcomon Színekről álmodom s ha megtalálom néked adom kisfiam remény-pillangóimat

30 - oc -

31 Gyuszkó jövetel ( 4 85) Már épp hogy megszülettél S máris óriás vagy mert különös glóriád van Amely beragyogja arcodat

32 - Z - tv. w o

33 Titok Gyújts meg egy szál gyertyát s nézd hogy milyen bátran viaskodik a homállyal nézd a fény katonáját amint föláldozza önmagát hogy leleplezze a sötétség alattomos titkát

34 - ~

35 Lélekvándorlás Nyári záporként jött a szerelem boldogan érkezett fölvetve az emlékek porát s itthagyta nékem üde leheletét valami furcsa láz szivárványhídján elindulok hogy megkeressem bolyongó lelked

36

37 Őseim hagyatéka tüzes nyelven szól az igazság beszéde s a szellem az értelem szónoka elmondja néktek hogy a hamisság poklából jövet látta törvényszegő őseimet akik elkártyázták reményemet

38 Jézushoz Jézus mutasd meg nékem a fényt mert félek hogy bekerít a sötétség s akkor nincs menekvés oldd fel bűneim kötelékét hogy rámtaláljon a békesség

39 Remény szürkék lettek a színek körülöttem a menekülő fény láncot tép elhagyva börtönét táncot lejtve lép s mosolyom ívét megrajzolja a remény

40 Vereség fekete fátyolként borult rám a sötétség tegnap eltemettem a reményt hátam mögött zokog a szép arcú ifjúság valaki megérinti homlokom félelmem tovaszáll kioldom a gondok batyuját s a kenyérhez vágok szalonnát

41 Kegyelem Dallamot fakasztok a sziklából a kövek csendjéből ma beszéd születik hallom a végtelen kegyelem visszhangját és most már tudom hogy téged is megérintett az öröm bársonyos keze

42 Holdezüst álom Nem akarok barlangban élni nem akarok férgekkel vacsorázni mert én a fény gyermeke vagyok enyém a csillagok ragyogása megmutatom néktek holdezüst álmom hiszékeny mosolyát

43 Első szerelem fölkapta szoknyám a pajzán szél irultam-pirultam én s hozzád futottam anyám hogy elmondjam néked rámtört a végzet lángoló hatalmával ölelt át engem és suta csókjával megérintette lelkem

44 Ősz mint szíven szúrt falevél úgy rángatódzik lelkem a szögesdróton hatalmába kerít az elmúlás a költözőmadarakkal dél felé menekülnék ahol sohasem hal meg a fény

45 Emlék tekintetem eresze alól kirepültek a fecskék egy-egy tollpihét őriz a nyárból az emlék

46 Csoda ott álltál borostás arccal a reggeli fényben csodára vártál pedig a csoda ott csüngött ajkadon csak ki kellett volna mondanod

47 Céltalanul Fáraszt a harmatos álom eláraszt céltalan vágyódásom ragyogása s az álom-pillanat arctalan mosolygása hipnotizálja akaratomat

48 - 8fr -

49 Apámhoz ingoványon át vezet út amelyen el kell indulnom ácsolj nékem reményhidat apám óh gondolat adj szárnyat hitemnek mert a túlparton vár népem hogy fölneveljék álmaikat e sivatag-szegény vidéken ahol a szellemet csak ritkán öntözi az öntudat

50 Sebesülés mint a rózsa kinyílnak sebeim s a fehér hóra folyik ki vérem a gyönyörű sebesülést megörökíti az ecset s e téli tájképet bekeretezi a szenvedés

51 Kisfiamnak Már elmúlt egy év s te nagyfiú lettél fürge lábú gyíkként hozod-viszed a reményt boldogan gőgicsélsz simogatod a fényt odaadnám lelkem üdvét egyetlen mosolyodért

52

53 Édesanyámhoz De sokat szenvedtél amíg minket fölneveltél fényben esőben ázott arccal jöttéi-mentéi hogy bennünket megetessél a kín pókja fehér hálót szőtt hajadba könnyeimmel borogatom fáradt lábaidat tenyeremmel keretezem be meggyötört arcodat

54 Gyuszkó örömére Repül repül a szán Fel s alá dombtetőn Hó alatt görnyedőn Hóember érkezett Gyuszkó csak nézeget Szánkózgat egyre-főre Ha lehetne Éjt nappallá téve

55 Attilának Fényképed fáklyaként ragyog a kezemben hulló meteorit-csókod égeti arcom váratlan viharként zúdult rám szerelmed s én csak álltam villámsújtottan

56 Szeretnék hitet adni Szeretnék hinni önmagamban hogy mások is higgyenek nekem szeretnék bízni a szavakban hogy hiteles legyek hiszek egy-két dologban akarom hogy úgy legyen mindenkinek jó legyen akarat-szikrát csiholok amelyből tüzet lobbantok

57 Találkozás Itt állok egy üres szoba közepén keresem önmagamat bolyongok mint a fény bekerít a sötétség megosztanám veled magányomat ha magadhoz fölemelnél

58 Emlékezés Valahol messze idegenben ahol vadidegenként kerestem a reményt álmomban anyám főztjét sírva ettem a hajnali fény egy hosszú percig nézte hontalan arcomat

59 Valami fáj sajog és lüktet gyötrelmet ébreszt ne kérdezd honnan ered e furcsa folyó amelynek hordaléka az örök álmodozó kavicssors

60 Bizonytalanság Ballagok a nemlét partján hallgatom a lélek csöndes imáját valami nagyon fáj hallani a csontok ropogását bezúzott mellkasomból kirepül magányom s idegen égtájak felé menekül

61 Bűntudat Föltépett sebeket vallatok félek hogy szavamon fognak és elárulnak Ezek tények Félek hogy a kimondhatatlan bűntudata egyszer megszólal

62 Jel Nyitott könyv vagyok fekete bőrbe kötve Jeleket hagyok néktek mindörökre

63 Igazság Hajadra ezüst pernye száll anyám mutasd meg nékem a boldogság aranyát apám mert aki fényt szült az meglátja majd az igazság glóriáját

64 Valaki mutassa meg Ellopták szememből a fényt Dadog a számon a szó Szenvedésem betakarja a hó Valaki mutassa meg a reményt Farkasok vacka alól Is elhozom én Roma hitemre mondom én Újra lobogni fog a fény

65 Sáskák nem akarok homályban élni a holnaptól félni megélhetési gondok sáskahadát elűzöm mert nem akarom hogy elpusztítsák kisfiam jövőjét

66 Gyújts tüzet sötét szemembe gyújts tüzet hogy fölmelegedjen a szerelem ölelni akar a szenvedély s a vak ámulat látni fogja a tűzből fogant reményt amelytől az életet kapta kisfiam

67 Ébredés itt állok előtted a pasztell színű reggeli fényben számon a madarak énekével harmatot hintek rád hogy gyönyörű ébredésed tanúja legyek

68 Nagyanyám Színes kendőjébe csomagolta álmait nagyanyám s amikor titokban kibontottam megtaláltam benne gyermekkori arcomat

69 Nagyapám Nagyapám félrecsúszott kalapján imbolyog a délután dús bajuszán egy huncut mosoly sántikál

70 Szerelem valami fáj sajog és lüktet gyötrelmet őröl lázt hevít álmokat bolondít fénnyel perzsel és én mégis őt akarom pedig tudom hogyha elhagy belehalok

71 Szabadulás eljöttem érted megfáradt szívveréssel amíg könyörög a lelkem addig halott az értelmem már nincs bennem félelem mert szabad a szellemem ismerem az öröklét gyógyító fényét általad lettem szabaddá s mindörökre maradandóvá

72 Szeptember az emlékek számycsattogása veri föl a csöndet ők is az elmúlás elől menekülnek nekem maradnom kell mert minden ősszel át kell élnem a lombhullató álmok belémhalt csókját

73 Gyöngyfüzér engem úgy szeress mint ahogyan az ébredő fény megérinti a harmatot szétgurult könnyeimet fűzd fel a szeretet zsinórjára és ékesítsd vele karcsú nyakadat

74 Ne hidd Ne hidd hogy vége hogy mindennek vége óh ne hidd hogy kirabolták jókedvemet a darazsak óh ne hidd én már oly sokszor áttántorogtam halálomon s bezúzott homlokkal is csak rád gondolok

75 Sóvárgás álmatlan éjszakák zegzugos utcáiban hiába kereslek kopogó lépteid zaját megidézi az emlékezet és én azóta nem tudok gyötrelem nélkül átaludni egy éjszakát mert kínoz a nyomodba szegődő sóvárgás

76 Nem hiszem Azt mondtad szerelmem én nem hiszem mert sérülékeny szívem nem azt súgja nekem és ajkamon a csókod nem dalol itt csak a mámor hatalmát érzem amelynek kenyerét tudom hogy nem akarom amíg szabad az öntudatom

77 Tartalomjegyzék Előszó 5 Magamról 7 Apa 9 Apám öröksége 10 Szabadság Elhordanám.. 12 Erdőkertesi emlék 13 Nem lehet 15 Végtelen 17 Őseim menedéke 19 Suhogó szárnyak 21 A mesék birodalma 23 Fájdalom 25 Félelmet hoz a sötétség 27 Pillangó 29 Gyuszkó jövetel ('85) 31 Titok 33 Lélekvándorlás 35 őseim hagyatéka 37 Jézushoz 38 Remény 39 Vereség

78 Kegyelem 41 Holdezüst álom 42 Első szerelem 43 Ősz 44 Emlék 45 Csoda 46 Céltalanul 47 Apámhoz 49 Sebesülés 50 Kisfiamnak 51 Édesanyámhoz 53 Gyuszkó örömére 54 Attilának 55 Szeretnék hitet adni 56 Találkozás 57 Emlékezés 58 Valami fáj 59 Bizonytalanság 60 Bűntudat 61 Jel 62 Igazság 63 Valaki mutassa meg 64 Sáskák 65 Gyújts tüzet 66 Ébredés 67 Nagyanyám 68 Nagyapám

79 Szerelem Szabadulás 71 Szeptember 7 2 Gyöngyfüzér Ne hidd 74 Sóvárgás 75 Nem hiszem 76 "Móricz Zsigmond" Megyei és Városi Könyvtár Nyíregyháza

80 Megjelent az MSZ és szabvány szerint Műszaki szerkesztők: Hurtos Zsuzsa és Szittner Károly Felelős kiadó: Rostás-Farkas György, a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság elnöke Készült a TIT nyomdájában Felelős vezető Nyírő András

81 Rostás-Farkas Tímea költészetének világa első látszatra - mikrovilág. Családi életének mikrovilága. Erre utal első kötetének címe is: Apám öröksége. A fiatal költő eddigi élete «fészekmelegben» telt, rajongva szeretett szülei óvó-védő szeretetét - ma már ifjú asszonyként és anyaként is - naponta érzi, érezheti. Édesapja a szépséges-szép roma kislányt a költészet, a kultúra szeretetére nevelte, az anyanyelv szeretetére, a cigányság öntudatos megélésére. S Tímea a cigány és magyar versekkel a szavalóversenyek pódiumain addig-addig nyerte a díjakat, míg tolla is szántani kezdte a papírt. Talán nem is a kezével, hanem a szívével. S mikrovilága ezzel tágult makróvá és költészetté. Édesapja nagy ügyét - a cigány kultúra és anyanyelv, az identitástudat őrzését, büszkeségét - Tímea is örökének érzi, s megénekli. A kötetet Péli Ildikó illusztrálta gazdagon, művészi ihlettel és beleérzéssel, s egyszerűen «lehetetlenné» téve, hogy annak, aki e kötetet kézbe veszi, a versekből és rajzokból áradó szeretet és öröm ne érintse meg a szívét.