SZERB KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI HIVATAL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZERB KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI HIVATAL"

Átírás

1 KÖZLEKEÉSI SZAÁLYOK 1. Mi szerint köteles eljárni a vezető, ha a közlekedési jelzések eltérnek a közlekedési szabályoktól: a) a közlekedési szabály szerint, b) a kialakított közlekedési jelzések szerint, c) a közlekedési szabály szerint, kivéve, ha a szabály a közlekedési fényjelzésektől tér el Mi szerint köteles eljárni a vezető, ha a közlekedési jel jelentése eltér az útburkolati jeltől: a) az áthaladási elsőbbségre vonatkozó szabály szerint, b) az elhelyezett jelzőtábla szerint, c) az útburkolati jel szerint Mi szerint jár el a piros gépjármű vezetője a képen ábrázolt helyzetben: 6. A képen ábrázolt helyzetben a vezetők eljárását: 3. a) az áthaladási elsőbbségre vonatkozó közlekedési szabály szerint, b) a közlekedési fényjelzés szerint, c) a közlekedési jelzőtábla szerint. 2 Mi szerint köteles eljárni a vezető a képen ábrázolt helyzetben: 7. a) az áthaladási elsőbbségre vonatokozó szabály határozza meg, b) a kialakított útburkolati jel szabályozza. 2 Mi szabályozza a képen ábrázolt helyzetben a vezető eljárását a forgalom résztvevőinek az útkereszteződésben való áthaladásával kapcsolatban: a) az áthaladási elsőbbségre vonatkozó közlekedési szabály szerint, b) a közlekedési fényjelzés szerint, c) a közlekedési jelzőtábla szerint A képen ábrázolt helyzetben a járművezető eljárását: 8. a) az áthaladási elsőbbségre vonatkozó közlekedési szabály, b) az elhelyezett közlekedési jelzőtábla, c) az útburkolati jel. 2 Mi szabályozza a képen ábrázolt helyzetben a vezető eljárását a haladási iránnyal kapcsolatban: a) az áthaladási elsőbbségre vonatkozó közlekedési szabály határozza meg, b) nem szabályozza semmi, mivel nincs közlekedési jelzőtábla, c) az útburkolati jel szabályozza. 2 a) az elhelyezett közlekedési jelzőtábla, b) az útburkolati jel. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 1

2 9. A képen ábrázolt helyzetben, a balra kanyarodás a balra kanyarodási jellel ellátott közlekedési sávból: 15. Mi szabályozza a képen ábrázolt helyzetben a vezetők eljárását: b) nem engedélyezett Mi szabályozza a képen ábrázolt útkereszteződésben a vezető eljárását: a) az elhelyezett jelzőtábla, b) az áthaladási elsőbbségre vonatkozó közlekedési szabály, c) a fényjelző készülék jelzése Mi szabályozza a képen ábrázolt helyzetben a vezetők eljárását: a) a közlekedési jelzőtábla, b) az áthaladási elsőbbségre vonatkozó közlekedési szabály, c) az útburkolati jel Amikor a közlekedési fényjelző készülék jelentése eltér a közlekedési tábla jelentésétől, a vezető köteles tiszteletben tartani: a) az áthaladási elsőbbségre vonatkozó közlekedési szabályt, b) az elhelyezett jelzőtáblát, c) a fényjelző készülék jelentését. 2 a) az elhelyezett jelzőtábla, b) az áthaladási elsőbbségre vonatkozó közlekedési szabály, c) a fényjelző készülék jelzése Amikor a közlekedési fényjelző készülék jelentése eltér az útburkolati jeltől, a vezető köteles tiszteletben tartani: a) az áthaladási elsőbbségre vonatkozó közlekedési szabályt, b) az útburkolati jelet, c) a fényjelző készülék jelentését Mi szabályozza a képen ábrázolt helyzetben a vezetők eljárását: 13. Amikor a közlekedési fényjelző készülék jelentése eltér az közlekedési szabályoktól, a vezető köteles tiszteletben tartani: a) az áthaladási elsőbbségre vonatkozó közlekedési szabályt, b) a fényjelző készülék jelentését Mi szabályozza a forgalom résztvevőinek egymás közötti áthaladási elsőbbségét, ha az útkereszteződésben a fényjelző készülék őket egyidejűleg továbbhaladásra jogosítja: a) a közlekedési szabály, b) a közlekedési jelzőtábla, c) az útburkolati jel. 2 a) az elhelyezett jelzőtábla, b) az elhelyezett kiegészítő tábla, c) az áthaladási elsőbbségre vonatkozó közlekedési szabály, d) a fényjelző készülék jelzése. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 2

3 18. Mi szabályozza a képen ábrázolt helyzetben a vezetők eljárását: 22. Mi szabályozza a képen ábrázolt helyzetben a vezetők eljárását: a) az elhelyezett közlekedési jelzőtábla, b) az áthaladási elsőbbségre vonatkozó közlekedési szabály, c) az útburkolati jel, d) a fényjelző készülék jelzése a) az elhelyezett közlekedési jelzőtábla, b) a rendőr jelzése, c) az áthaladási elsőbbségre vonatkozó közlekedési szabály. 2 Mi szabályozza a képen ábrázolt helyzetben a vezetők eljárását: 19. Amikor a rendőr jelzése eltér a fényjelző készülék jelzéstől, a vezető köteles tiszteletben tartani: a) az áthaladási elsőbbségre vonatkozó közlekedési szabályt, b) a fényjelző készülék jelzését, c) a rendőr jelzéseit Amikor a rendőr jelzései eltérnek a jelzőtábla jelentésétől, a vezető köteles tiszteletben tartani: a) az áthaladási elsőbbségre vonatkozó közlekedési szabályt, b) a rendőr jelzéseit, c) a közlekedési jelzőtáblát. 2 a) az útburkolati jel (a megállás helyét jelző vonal), b) a rendőr jelzése, c) az áthaladási elsőbbségre vonatkozó közlekedési szabály Mi szabályozza a képen ábrázolt helyzetben a vezetők eljárását: 24. A képen ábrázolt helyzetben: a) a fényjelző készülék jelzése, b) az áthaladási elsőbbségre vonatkozó közlekedési szabály, c) a rendőr jelzései. 2 a) kötelesek vagyunk megállni a megállás helyét jelző vonal előtt, b) nem vagyunk kötelesek megállni a megállás helyét jelző vonal előtt, mivel a rendőr jelzése szabad áthaladást biztosít, c) az áthaladási elsőbbségre vonatkozó közlekedési szabály szerint járunk el, mivel a felhatalmazott személy jelzése ellentétben van a megállás helyét jelző vonallal. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 3

4 25. A gépjárművezető köteles olyan távolságot tartani járműve és a másik jármű, illetve a forgalom többi résztvevője között, hogy: a) ne idézzen elő veszélyt, b) az oldaltávolság legalább 1 m, a követési távolság legalább 5 m legyen, c) ne zavarja a forgalom többi résztvevőjét, d) az oldaltávolság legalább 0,5 m, a követési távolság legalább 20 m legyen Mely számokkal megjelölt gyalogosokra köteles a vezető külön figyelmet fordítani: 26. Az úton lévő tárgyakat, illetve anyagokat, amelyek a vezető járművétől erednek, a vezető köteles: a) haladéktalanul eltávolítani az útról, b) továbbhaladni, mert leállásával zavarná a forgalom többi résztvevőjét, c) továbbhaladni, és értesíteni a rendőrséget vagy az útkarbantartó vállalatot. 2 a) 1 aki az úttesten halad át, b) 2 aki az úttest szélén halad, c) 3 aki a járdán halad, d) 4 aki áthaladt a gyalogos-átkelőhelyen, és már a járdára lépett Ha a vezető a közlekedés biztonságát veszélyeztető tárggyal vagy akadállyal találkozik, amelyet el tud távolítani: a) nem köteles azt eltávolítani, mert nem az ő járművétől erednek, b) köteles az akadályt eltávolítani az útról, ha ezzel nem veszélyezteti a közlekedés-biztonságot, c) nem köteles eltávolítani, de köteles értesíteni a rendőrséget vagy az útkarbantartó vállalatot Azon az útszakaszon, amelyen közeledési jelzőtábla jelzi a gyermekek részvételét a forgalomban, a vezető: a) változatlan sebességgel továbbhaladhat, ha meggyőződik, hogy a gyermekek észrevették őt, és haladásuk arra utal, hogy átengedik a járművét, b) köteles fokozott figyelemmel vezetni, hogy biztonságosan le tudja állítani a járművét, c) köteles a 30 km/h-t nem meghaladó sebességgel haladni Ha a vezető a közlekedés biztonságát veszélyeztető tárggyal vagy akadállyal találkozik, amelyet nem tud eltávolítani: a) köteles leállni és megvárni, hogy az akadályt eltávolítsák, b) továbbhaladhat, mert nem az ő járművétől erednek, c) továbbhaladhat, de köteles értesíteni a rendőrséget vagy az útkarbantartó vállalatot. 2 A vezető köteles figyelmet fordítani azokra a gyalogosokra, akik: a) az úttesten vannak, b) a járdán vannak vagy haladnak, c) a gyalogúton haladnak, d) az úttestre léptek, vagy az útestre szándékoznak lépni Az autóbusz-megállóhelyen álló busz kerülésekor a vezető: a) köteles leállítani járművét az úton, ahol egy forgalmi sáv van az adott irányban, míg az utasok ki-be szállnak, b) köteles járművét úgy vezetni, hogy ne veszélyeztesse a ki- és beszálló személyeket, c) kerülhet, ha haladási sebessége azonos a gyalogosok sebességével A képen ábrázolt helyzetben: 30. Amikor a vezető gyalogos-átkelőhelyhez közeledik: a) mindig köteles a gyalogos-átkelőhely előtt leállítani a járművét, b) köteles járművével olyan sebességgel haladni, hogy biztonságosan le tudjon állni a gyalogosátkelőhely előtt, az előrelátható helyzetben, c) változatlan sebességgel továbbhaladhat, ha meggyőződik arról, hogy a gyalogosok észrevették őt, és haladásuk arra utal, hogy átengedik a járművét. 2 a) a jármű továbbhaladhat, tekintettel arra, hogy az autóbusz be-, illetve kiszálló utasai szabálytalanul kelnek át az úton, b) járművével olyan sebességgel haladni, hogy járművet biztonságosan le tudja állítani, az autóbusz ki- és beszálló utasainak veszélyeztetése nélkül, c) le kell állítani a járművet, amíg az autóbusz utasai ki- és beszállnak. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 4

5 35. Amikor a megállóhelyen a villamosba beszálló, illetve abból kiszálló utasoknak át kell menniük a forgalmi sávon, az ebben a sávban a villamos mögött közlekedő jármű vezetője: a) köteles leállni a villamos mögött, amíg az utasok ki- és beszállnak, b) kerülhet, ha sebessége azonos a gyalogosok sebességével, c) leállás nélkül továbbhaladhat, ha meggyőződik arról, hogy a villamos be- és kiszálló utasai észrevették őt, illetve amikor meggyőződik arról, hogy az utasok haladása arra utal, hogy átengedik a járművét A képen ábrázolt helyzetben a vezető: 39. A képen ábrázolt helyzetben a vezetők: a) a busz mögött haladó vezető köteles leállítani járművét, amíg a gyermekek ki- és beszállása tart, a szembejövő vezető pedig továbbhaladhat, b) a szembejövő vezető továbbhaladhat, a busz mögött haladó vezető pedig kikerülheti a buszt, miután elengedte a szembejövő járművet, c) mindkét vezető köteles leállni, amíg a gyermekek ki- és beszállása tart A képen ábrázolt helyzetben a vezetők: 37. a) köteles leállni a villamos mögött, amíg az utasok ki- és beszállnak, b) kerülhet, ha sebessége azonos a gyalogosok sebességével, c) leállás nélkül továbbhaladhat, ha meggyőződik arról, hogy a villamos be- és kiszálló utasai észrevették őt, illetve meggyőződik arról, hogy az utasok haladása arra utal, hogy átengedik járművét. 2 Amikor egy gyermekeket szervezetten szállító busz a beés kiszállás alatt olyan úton áll meg, amelyen egy irányban egy forgalmi sáv vezet, az ezen az úton haladó többi jármű vezetője: a) továbbhaladhat járműjével, ha a busz mellett el tud haladni a forgalom többi résztvevőjének veszélyeztetése nélkül, b) köteles olyan sebességgel haladni, hogy biztonságosan le tudja állítani járművét, a ki- és beszálló gyermekek veszélyeztetése nélkül, c) köteles leállítani a járművét, amíg a gyermekek kiés beszállása tart a) kötelesek vagyunk leállni, amíg a gyermekek buszba való ki- és beszállása tart, b) továbbhaladhatunk, ha a buszt ki tudjuk kerülni a forgalom többi résztvevőjének veszélyeztetése nélkül, c) kötelesek vagyunk olyan sebességgel haladni, hogy biztonságosan le tudjuk állítani járművünket, a ki- és beszálló gyermekek veszélyeztetése nélkül. 2 A képen ábrázolt helyzetben az ellenkező irányból érkező fehér színű személygépkocsi vezetője: 38. A képen ábrázolt helyzetben a vezetők: a) továbbhaladhatnak, ha a busz mellett el tudnak haladni a forgalom többi résztvevőjének veszélyeztetése nélkül, b) kötelesek olyan sebességgel haladni, hogy biztonságosan le tudják állítani járművüket, a kiés beszálló gyermekek veszélyeztetése nélkül, c) kötelesek leállítani a járművüket, amíg a gyermekek ki-és beszállása tart a) köteles leállítani járművét, amíg a gyermekek kiés beszállása tart, b) továbbhaladhat, ha biztonságosan el tud haladni a busz mellett, a forgalom többi résztvevője veszélyeztetése nélkül, c) köteles olyan sebességgel haladni, hogy biztonságosan le tudja állítani járművét, a be- és kiszálló gyermekek veszélyeztetése nélkül. 2 A gyermekeket szervezetten szállító jármű vezetője, a beés kiszállás miatti megálláskor köteles: a) bekapcsolni az összes irányjelzőt, b) bekapcsolni a jobb oldali irányjelzőt, c) szabályosan elhelyezni a biztonsági háromszöget. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 5

6 43. A képen ábrázolt jelzőtábla jelentése: 47. A képen ábrázolt helyzetben: 44. a) olyan hely, melynek közelében iskola van és gyermekek által gyakran használt gyalogosátkelőhely, b) útszakasz közelsége, amelyen a gyermekek gyakran és nagyobb számban haladnak (közeli iskola, óvoda, játszótér stb.), c) gyermekeket szervezetten szállító jármű megjelölése. 2 Mely számmal van megjelölve a gyermekeket szervezetten szállító jármű megjelölése: a) mindig kötelesek vagyunk leállni, amíg a busz be nem kapcsolódik a forgalomba, b) változatlan sebességgel továbbhaladhatunk, mivel elsőbbségünk van a forgalomba bekapcsolódó minden járművel szemben, c) kötelesek vagyunk csökkenteni a sebességet, és szükség szerint le is állni, ha ez szükséges ahhoz, hogy az autóbusz a megállóhelyről bekapcsolódjon a forgalomba Olyan berendezés vagy eszköz, amellyel észrevehető vagy zavarható a jármű sebességének mérésére szolgáló készülék: a) azon az útszakaszon használható, amelyen nem helyezték el a járművek sebességének ellenőrzését jelölő jelzőtáblát, b) nem szabad használni, és nem is lehet az úton közlekedő járműben, c) lehet a járműben, de nem szabad használni a közlekedésben a) 1, b) 2, 3 4 c) 3, d) 4. 2 Településen, abban a forgalmi sávban haladó jármű vezetője, amely sávba a megállóhelyéről induló autóbusz szabályosan kapcsolódik be: a) köteles lehetővé tenni az autóbusz bekapcsolódást a forgalomba, b) köteles mindig leállni, amíg az autóbusz bekapcsolódik a forgalomba, c) változatlan sebességgel továbbhaladhat, mert elsőbbséget élvez a forgalomba bekapcsolódó minden más járművel szemben Vezetés közben a vezető használhat telefont: a) ha rendelkezik olyan felszereléssel, amely lehetővé teszi a kéz nélküli telefonálást, b) ha eközben az egyik keze a kormánykeréken van, a másikkal meg használja a telefont, c) a kéz nélküli telefonálást lehetővé tevő felszerelés használata nélkül csak akkor telefonálhat, ha a rendőrséget, illetve az útkarbantartót értesíti valamilyen útakadályról Olyan eszköz vagy anyag alkalmazása, amely zavarja vagy ellehetetleníti a rendszám közvetlen vagy a szabálysértés felderítésére és bizonyítására szolgáló berendezés általi leolvasását: b) engedélyezett, csak a külön engedéllyel rendelkező járművek esetében, c) tilos. 2 A járműben a beszerelt biztonsági övet: (Három helyes választ kell bekarikázni) a) nem köteles használni olyan személy, akinél az öv egészségügyi problémát okozhat egyéni testi felépítése miatt, b) a vezető köteles használni, c) az elülső ülésen levő utas köteles használni, d) a hátsó ülésen levő utas nem köteles használni, e) a hátsó ülésen levő utas köteles használni, f) az utasszállító vállalat vezetője nem köteles használni. 2 A vezető és az utas köteles a járműbe beszerelt biztonsági övet használni: a) mindig, amikor a jármű forgalomban van, b) csak amikor a jármű a településen kívül közlekedik, c) csak amikor a jármű településen közlekedik, d) csak az 50 km/h feletti sebességeknél. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 6

7 A fejtámla biztonságos beállítása alatt az érthető, hogy: a) a támla felső széle lehetőleg a fejmagasságban legyen, és a szemek magasságánál nem alacsonyabban, b) a támla felső széle lehetőleg a tartó magasságában legyen, c) minél közelebb legyen a tarkóhoz, d) a nyaki részhez támaszkodjon. 2 A biztonsági öv használatának célja: a) megakadályozni a személy kiesését a járműből közúti balesetkor, b) megkönnyíteni a járművezetést, c) megakadályozni a sérüléseket a jármű belső részeihez való ütközéskor, d) kényelmesebbé tenni a vezetést Azokon az üléseken, amelyeknél légpárnát építettek be: a) nem kötelező a biztonsági öv használata, mert a légpárna már biztosítja a kellő védelmet, b) az öv használatának mellőzése sérüléseket okozhat a légpárna aktiválásakor, c) az öv használatának mellőzése nem okozhat sérüléseket a légpárna aktiválásakor A biztonsági övek biztonságos használata alatt az érthető, hogy: (Három helyes választ kell bekarikázni) a) a háttámla függőleges helyzetben van, ami lehetővé teszi, hogy a hát teljesen a támlának támaszkodjon, b) az öv szalagja lehet betekeredve is, c) az övek nem érintkezhetnek szilárd tárgyakkal (telefonnal, kulcsokkal, golyóstollakkal stb.), d) az öv szalagja nem lehet betekeredve, e) a háttámla megdőlt helyzetben van, ami lehetővé teszi, hogy a hát alsó része a támlának támaszkodjon, f) a háttámla bármely helyzetben lehet, amely a vezetőnek megfelel. 2 A fényvisszaverő mellény kötelező kelléke minden: a) tehergépkocsinak, b) nehéz négykerekű motornak, c) könnyű négykerekű motornak, d) személygépkocsinak. 2 A fényvisszaverő mellény kötelező kelléke minden: (Három helyes választ kell bekarikázni) a) tehergépkocsinak, b) autóbusznak, c) nehéz négykerekű motornak, d) könnyű négykerekű motornak, e) nehéz triciklinek, f) személygépkocsinak Gyermekek esetében, a gépjármű első ülésén engedélyezett szállítani: a) 12 évnél fiatalabb gyermeket, a jármű haladási irányába néző biztonsági ülésen, b) 12 évnél idősebbet, c) 8 évnél idősebbet, a jármű haladási irányába néző biztonsági ülésben, ha a légpárna ki van kapcsolva, d) 3 éves korig, ha a gyermek a jármű haladásával ellentétes irányba néző biztonsági ülésben - kosárban ül, akkor, ha a járműben nincs, vagy ki van kapcsolva a légpárna. 2 A gépjármű első ülésén három évnél fiatalabb gyermek szállítása biztonsági ülésben - kosárban engedélyezett: a) ha a jármű haladási irányába néz, és a biztonsági légpárna nincs kikapcsolva, b) ha a jármű haladásával ellentétes irányba néz, és a járműben nem létezik vagy ki van kapcsolva a légpárna, c) ha a jármű haladási irányába néz, és a járműben nem létezik vagy ki van kapcsolva a légpárna. 2 Amikor biztonsági ülés kosár nélkül három évnél idősebb gyermeket szállítanak a járműben: a) nem kötelező a biztonsági öv használata, ha biztosítani lehet, hogy a gyermek a hátsó üléssor közepén üljön, b) nem kötelező a biztonsági öv használata, ha a gyermek felnőtt személy ölében ül, c) biztosítani kell, hogy a gyermek a biztonsági övet biztonságosan használja A vezető hirtelen megváltoztathatja vezetési módját: a) csak közvetlen veszély elkerülése érdekében, b) ha a járművel idejében nem foglalt el megfelelő helyzetet az úttesten bizonyos művelet elvégzéséhez, c) csak olyan műveletek elvégzése érdekében, amelyeknél be kell kapcsolni az irányjelzőt A képen ábrázolt helyzetben az 1-es számmal megjelölt jármű: 58. A személygépkocsi első ülésen nem ülhet: a) 12 évnél fiatalabb gyermek, b) 70 évesnél idősebb személy, c) 14 évnél fiatalabb gyermek, d) alkohol hatása alatt levő személy. 2 a) végezhet hirtelen jobbra kanyarodást, mivel bekapcsolta az irányjelzőt, b) nem kanyarodhat jobbra, c) hirtelen csökkentheti sebességét, hogy elengedje a 2-es számmal megjelölt járművet, és azután bekanyarodhat jobbra. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 7

8 64. A képen ábrázolt helyzetben a piros jármű vezetője: a) végezhet hírtelen jobbra kanyarodást, mivel bekapcsolta az irányjelzőt, b) nem kanyarodhat jobbra, c) hirtelen csökkentheti sebességét, hogy elengedje a szürke járművet, és azután bekanyarodhat jobbra A képen ábrázolt helyzetben a fekete jármű vezetője: Miután a vezető meggyőződött, hogy megkezdheti a szándékozott műveletet: a) azonnal belekezdhet a műveletbe, irányjelzés adása nélkül, mivel meggyőződött, hogy a műveletet biztonságosan el tudja végezni, b) erről köteles érthetően és idejében értesíteni a forgalom többi résztvevőjét, jelezve az irányjelzővel, c) azonnal belekezdhet a műveletbe, az irányjelzővel pedig a műveletbe való belekezdéssel egyidejűleg fog jelezni. 2 A vezető, aki az irányjelzővel megadja az előírt jelet egy művelet elvégzésekor, ezt a jelzést: a) csak a művelet megkezdésekor köteles adni, b) csak addig köteles adni, amíg meggyőződik, hogy a forgalom többi résztvevője megértette szándékát, c) mindaddig adnia kell, amíg a járművel végzi a műveletet, és abbahagyni a jeladást, amikor befejezte. 2 a) hirtelen csökkentheti a sebességet és bekanyarodhat jobbra, mert van elegendő hely a művelet elvégzéséhez, b) nem változtathatja meg hirtelen a vezetési módját, c) hirtelen csökkentheti a sebességet, és a jobbra kanyarodáshoz meg kell győződnie, hogy ezt a műveletet biztonságosan el tudja végezni A forgalomban a szándékozott művelet elvégzése érdekében a vezető: a) köteles először az irányjelzővel jelezni, majd meggyőződni, hogy belekezdhet a műveletbe, b) köteles először meggyőződni, hogy belekezdhet a műveletbe és ezután jelt adni az irányjelzővel, c) jelez az irányjelzővel, miközben meggyőződik, hogy belekezdhet a műveletbe. 2 A képen ábrázolt piros jármű vezetője a forgalomba való bekapcsolódáskor köteles: A vezető, aki járművével a forgalomban valamilyen műveletet szándékozik elvégezni: a) csak akkor kezdhet bele, ha meggyőződött, hogy azt biztonságosan el tudja végezni, és az irányjelzővel megadta a előírt jelet, b) mindig belekezdhet, ha meggyőződött, hogy a művelet összhangban van a közlekedési jelzésekkel, c) mindig belekezdhet, ha az irányjelzővel megadta az előírt jelet. 2 A képen ábrázolt helyzetben a sárga jármű vezetőjének eljárása a forgalomba való bekapcsolásakor: a) először jelt adni a bal irányjelzővel, és ezután meggyőződni, hogy be tud kapcsolódni a forgalomba, b) először meggyőződni, hogy be tud kapcsolódni a forgalomba és ezután jelt adni a bal irányjelzővel, c) jelezni a bal irányjelzővel, miközben meggyőződik, hogy be tud kapcsolódni a forgalomba, d) először meggyőződni, hogy be tud kapcsolódni a forgalomba, és ezután jelt adni a jobb irányjelzővel. 2 a) szabályos, mert bekapcsolta a jobb irányjelzőt, b) szabálytalan, mert a jobb irányjelző bekapcsolása előtt nem győződött meg arról, hogy ezt biztonságosan el tudja végezni, c) szabályos, mert kötelező elengedni a forgalomba a parkolóról bekapcsolódó járművet Elégtelen beláthatóság esetén a vezető köteles a forgalomba biztonságosan bekapcsolódni: a) a jármű fokozatos haladásával, hogy a forgalom többi résztvevője észrevegye járművét, olyan testtartással, amely biztosítja a kellő beláthatóságot, b) segítséget kérve a járművön kívül levő, megfelelő helyen álló személytől, akitől kellő utasításokat kap, c) a járműben levő személy segítségével, akinek jobb beláthatósága van. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 8

9 73. A képen ábrázolt helyzetben, a forgalomba a parkolóhelyről bekapcsolódó sárga taxinak: 76. A képen látható helyzetben, a segédmotoros kerékpárnak, illetve motorkerékpárnak a vezetője, aki rossz beláthatóságú helyen a garázsból kapcsolódik be a forgalomba, köteles: 74. a) nem vagyunk kötelesek lehetővé tenni a bekapcsolódást, de mégis megtesszük, mert idejében észleltük szándékát, és ezzel elkerüljük a veszélyes helyzetet, ha a vezető folytatja a megkezdett műveletet, b) kötelesek vagyunk biztosítani a bekapcsolódást, mert el kell engedni azt a járművet, amely megkezdte a forgalomba való bekapcsolódási műveletet, c) kötelesek vagyunk biztosítani a bekapcsolódást, mert utasokat szállító járműről van szó. 2 A képen ábrázolt helyzetben, mint az úton álló jármű vezetője, a forgalomba való biztonságos bekapcsolódás érdekében kötelesek vagyunk: a) lassan haladni a járművel, hogy a forgalom többi résztvevője észrevegye járművét, olyan testtartással, amely biztosítja a kellő beláthatóságot, b) segítséget kérni a járművön kívül levő személytől, akitől kellő utasításokat kap, c) másik megfelelő helyen bekapcsolódni a forgalomba, ahol elégséges a beláthatóság A képen ábrázolt helyzetben: 75. a) bekapcsolni a bal irányjelzőt és bekapcsolódni a forgalomba, b) bekapcsolni a bal irányjelzőt, lehetővé tenni a tükrökben észlelt járműnek, hogy kikerüljön bennünket, és bekapcsolódni a forgalomba, c) megvárni, hogy a mögöttünk haladó jármű kikerüljön bennünket, bekapcsolni a bal irányjelzőt, és bekapcsolódni a forgalomba. 2 A képen ábrázolt helyzetben a vezető, aki rossz beláthatóságú helyen a garázsból kapcsolódik be a forgalomba, köteles: 78. a) az udvarból kötelesek vagyunk bekapcsolódni a forgalomba egy másik személy segítségével, aki egy megfelelő helyről a járművön kívül értesít bennünket, hogy mikor tudunk biztonságosan bekapcsolódni, b) az udvarból bekapcsolódhatunk a forgalomba a forgalmi tükör segítségével, mert az biztosítja a biztonságos bekapcsolódáshoz szükséges beláthatóságot, c) az udvarból való biztonságos bekapcsolódást a forgalomba a járműben ülő olyan személy teheti lehetővé, akinek jobb beláthatósága van. 2 A képen ábrázolt helyzetben a járművezető-jelölt továbbhaladása: a) lassan haladni a járművel, hogy a forgalom többi résztvevője észrevegye járművét, olyan testtartással, amely biztosítja a kellő beláthatóságot, b) segítséget kérni a járművön kívül levő, megfelelő helyen álló személytől, akitől kellő utasításokat kap, c) segítséget kérni a járműben levő személytől, akinek jobb beláthatósága van. 2 a) szabályos, mert a haladási irányban az úttest jobb oldalát használja, b) szabálytalan, mert ez a sáv nem szolgál ilyen fajta jármű közlekedésére, c) szabályos, mert a jármű a vezető-jelöltek oktatására szolgál. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 9

10 79. A közúti forgalomban hol kell a járműnek haladnia: a) az úttest jobb oldalán, a haladás irányában, b) az úttest bal oldalán, a haladás irányában, c) az úttest közepén, mert így nem veszélyezteti a gyalogosokat és a kerékpárosokat Mely számmal megjelölt jármű halad szabályosan a képen ábrázolt helyzetben településen átvezető úton: 80. A képen ábrázolt helyzetben melyik számmal van megjelölve a szabályosan közlekedő jármű: 85. a) 1, b) 2, c) 1 és 2. 2 A képen ábrázolt helyzetben településen belül az előttünk haladó jármű vezetője, aki megakadályozza a gyorsabb haladásunkat: a) az 1, mert az út szélét jelölő vonal mellett halad, b) a 2, mert a felezővonal mellett halad, c) az 1. és a 2. is, mert a jobb forgalmi sávban közlekednek, a haladás irányában A képen ábrázolt helyzetben melyik számmal megjelölt jármű közlekedik szabályosan: a) köteles forgalmi sávot váltani, hogy elengedjen bennünket, b) nem köteles sávot váltan, mert jobb felől megelőzhetjük, c) nem köteles sávot váltan, ha az útszakaszon érvényes legnagyobb megengedett sebességgel halad a) 1, b) 2, c) 1 és 2. 2 A képen ábrázolt helyzetben településen kívül mely számmal megjelölt jármű közlekedik szabályosan: 86. A településen átvezető úton, ahol egy irányba legalább két forgalmi sáv van, azon tehergépkocsi vezetője, melynek legnagyobb megengedett tömege kg: a) akkor közlekedhet a járművel azon a forgalmi sávon, amely nincs az úttest jobb szélén, ha ezzel nem zavarja a mögötte közlekedő járműveket, b) nem közlekedhet a járművel azon a forgalmi sávon, amely nincs az úttest jobb szélén, c) csak előzéskor közlekedhet a járművel azon a forgalmi sávon, amely nincs az úttest jobb szélén A képen ábrázolt helyzetben a településen, a fizikailag elválasztott forgalmi sávú úton szabályosan közlekedik: a) 1, b) 2, c) 1 és Településen átvezető úton, ahol egy irányba legalább két forgalmi sáv van, a vezető: a) használhatja azt a forgalmi sávot, amely nincs az úttest jobb szélén, ha ezzel nem zavarja a mögötte haladó járműveket, b) nem használhatja azt a forgalmi sávot, amely nincs az úttest jobb szélén, c) csak akkor használhatja azt a forgalmi sávot, amely nincs az úttest jobb szélén, amikor előzést végez. 2 a) a motokultivátor, b) a traktor, melynek legnagyobb szerkezeti sebessége 45 km/h, c) mindkét jármű Az út melyik részén köteles a vezető haladni: a) minél közelebb a választóvonalhoz, b) minél közelebb az úttest jobb széléhez, c) a forgalmi sáv közepén. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 10

11 89. A településen átvezető úton, ahol egy irányba legalább két forgalmi sáv van, azon tehergépkocsi vezetője, melynek legnagyobb megengedett tömege kg: a) csak az útkereszteződés vagy más hely előtti útszakaszon, ahonnan a jármű balra fordul, közlekedhet a járművel azon a forgalmi sávon, amely nincs az úttest jobb szélén illetve ha előz vagy ha áthalad, b) akkor közlekedhet a járművel azon a forgalmi sávon, amely nincs az úttest jobb szélén, ha a járműve 40 km/h-tól nagyobb sebességre gyorsulhat és ezzel nem zavarja a mögötte közlekedő járműveket, c) akkor közlekedhet a járművel azon a forgalmi sávon, amely nincs az úttest jobb szélén, ha ezzel nem zavarja a mögötte közlekedő járműveket A képen ábrázolt helyzetben, lakott településen, a fizikailag osztott forgalmi sávokban szabályosan halad: a) a tehergépkocsi, b) a személygépkocsi, c) mindkét jármű Lakott településen, ahol egy irányba két forgalmi sáv van, a szerkezeténél fogva 45 km/h legnagyobb sebességű jármű vezetője: a) nem haladhat abban a forgalmi sávban, amely nincs az úttest jobb széle mellett, b) haladhat abban a forgalmi sávban, amely nincs az úttest jobb széle mellett, ha ezzel nem zavarja a mögötte haladó járműveket, c) akkor haladhat abban a forgalmi sávban, amely nincs az úttest jobb széle mellett, amikor előz. 2 Lakott településen, ahol egy irányba két forgalmi sáv van, a szerkezeténél fogva 25 km/h legnagyobb sebességű jármű vezetője: a) haladhat abban a forgalmi sávban, amely nincs az úttest jobb széle mellett csak az útkereszteződés vagy más hely előtt, ahol a jármű balra kanyarodik, illetve ha előz vagy kerül, b) haladhat abban a forgalmi sávban, amely nincs az úttest jobb széle mellett, ha ezzel nem zavarja a mögötte haladó járműveket, c) haladhat abban a forgalmi sávban, amely nincs az úttest jobb széle mellett, ha ezzel nem zavarja a mögötte közlekedő járműveket, és ha járművének legnagyobb megengedett tömege kg-nál kisebb Amikor a fizikailag osztott sávos úton fennakad a forgalom, a nem a szélső jobb oldali sávban levő járművek vezetői kötelesek: a) a járművel a forgalmi sáv jobb széléhez húzódni, b) a járművel a forgalmi sáv bal széléhez húzódni, c) a járművet abban a helyzetben hagyni, amelyben a fennakadás beálltakor volt, d) a járművet a forgalmi sáv közepére mozdítani. 2 Amikor a fizikailag osztott sávos úton fennakad a forgalom, a szélső jobb oldali sávban levő járművek vezetői kötelesek: a) a járművel a forgalmi sáv jobb széléhez húzódni, b) a járművet abban a helyzetben hagyni, amelyben a fennakadás beálltakor volt, c) a járművet a forgalmi sáv közepére mozdítani, d) a járművel a forgalmi sáv bal széléhez húzódni. 2 Amikor a fizikailag osztott sávos úton fennakad a forgalom, a vezetők mindig kötelesek a forgalmi sáv jobb, illetve bal szélére húzódni, és elegendő helyet hagyni, hogy szükség esetén áthaladhassanak: a) a tömeges utasszállító járművek, b) az olyan járművek, melyek szélessége lehetővé teszi áthaladásukat, c) a kísérettel közlekedő járművek és az elsőbbséggel rendelkező járművek A településen átvezető úton, ahol egy irányba legalább két forgalmi sáv van, azon autóbusz vezetője, melynek legnagyobb megengedett tömege kg: a) akkor közlekedhet a járművel azon a forgalmi sávon, amely nincs az úttest jobb szélén, ha ezzel nem zavarja a mögötte közlekedő járműveket, b) nem közlekedhet a járművel azon a forgalmi sávon, amely nincs az úttest jobb szélén, c) csak előzéskor közlekedhet a járművel azon a forgalmi sávon, amely nincs az úttest jobb szélén A legalább négy forgalmi sávos kétirányú úton a járművezető: a) haladhat az ellenkező irányba vezető forgalmi sávban, illetve átléphet abba előzéskor vagy kerüléskor, b) nem haladhat az ellenkező irányba vezető forgalmi sávban, illetve nem léphet át abba, c) haladhat az ellenkező irányba vezető forgalmi sávban, illetve átléphet abba a forgalom fennakadása esetén. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 11

12 98. A képen ábrázolt helyzetben (a forgalom fennakadása), amikor szükséges átengedni a kísérettel közlekedő vagy az elsőbbséggel rendelkező járműveket, mely számmal megjelölt jármű foglalt el szabályos helyzetet: 102. Az elválasztott forgalmi sávos kétirányú úton a vezető: a) használhatja az ellenkező irányban haladó járműveknek fenntartott forgalmi sávot, b) nem használhatja az ellenkező irányban haladó járműveknek fenntartott forgalmi sávot, c) használhatja az ellenkező irányban haladó járműveknek fenntartott forgalmi sávot fennakadás esetén A képen ábrázolt helyzetben a haladásunk: a) 1, b) 2, c) 3, d) 4, e) A képen ábrázolt helyzetben a haladásunk: a) szabályos, amíg az előzés tart, b) szabályos, c) szabálytalan. 2 a) szabályos, b) szabálytalan, c) szabályos, amíg az előzés tart Egyirányú forgalmi úton a vezető: a) haladhat a megengedett iránnyal szemben, ha az ellenkező irányból nincs jármű, b) haladhat a megengedett iránnyal szemben, ha legalább két forgalmi sáv létezik abban az irányban, c) nem haladhat a megengedett iránnyal szemben A képen látható jármű haladása: 100. A három forgalmi sávos kétirányú úton a járművezető: a) használhatja a jármű haladási irányában az út bal széle melletti forgalmi sávot, ha előz vagy kerül, b) nem használhatja a jármű haladási irányában az út bal széle melletti forgalmi sávot, c) használhatja a jármű haladási irányában az út bal széle melletti forgalmi sávot fennakadás esetén A képen ábrázolt helyzetben a haladásunk: a) szabályos, b) szabályos, ha a vezető abban az utcában lakik, c) szabálytalan. 2 a) szabályos, b) szabálytalan, c) szabályos, amíg az előzés tart Az egy irányban több forgalmi sávos úton, amikor az egyik forgalmi sávban ellehetetlenült a forgalom, akkor az e sáv melletti szabad forgalmi sávban haladó vezető: a) köteles lehetővé tenni az összes járműnek, hogy bekapcsolódjon az általa használt sávba, b) köteles lehetővé tenni egy járműnek, hogy bekapcsolódjon az általa használt sávba, c) elsőbbsége van azokkal a járművekkel szemben, amelyek abban a sávban közlekednek, ahol ellehetetlenült a forgalom. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 12

13 107. A képen ábrázolt helyzetben: 110. A vezető hírtelen csökkentheti a sebességet: a) abban az esetben, ha a járművel nem foglalt el olyan helyzetet az úttesten, amilyen egy bizonyos művelet elvégzéséhez szükséges, b) hogy a jármű sebességét az elhelyezett jelzőtáblán feltüntetett sebességhez igazítsa, c) csak közvetlen veszély elkerülése esetén A képen ábrázolt helyzetben: a) kötelesek vagyunk egy járművet átengedni abba a sávba, amelyben közlekedünk, b) kötelesek vagyunk az összes járművet átengedni abba a sávba, amelyben közlekedünk, c) elsőbbségünk van azokkal a járművekkel szemben, amelyek a megszűnő forgalmi sávban közlekednek A képen ábrázolt helyzetben: a) hirtelen csökkenthetjük a jármű sebességét, a közvetlen veszély elkerülése érdekében, b) a hirtelen sebességcsökkentés nem engedélyezett, c) a hirtelen sebességcsökkentés nem engedélyezett, a balesetet a jármű haladási irányának megváltoztatásával kell elkerülni a) kötelesek vagyunk egy járművet átengedni abba a sávba, amelyben közlekedünk, b) kötelesek vagyunk mindkét járművet átengedni abba a sávba, amelyben közlekedünk, mert megkezdték a sávváltást, c) nem vagyunk kötelesek átengedni a járműveket az általunk használt sávba, de ezt mégis megtesszük, mert idejében észleltük szándékukat, és ezzel elkerüljük a veszélyes helyzetet, ha ezek a járművek folytatnák a megkezdett műveletet. 2 Képen ábrázolt helyzetben, amikor az úttest jobb szélső forgalmi sávjában lehetetlen a közlekedés: 112. A képen ábrázolt helyzetben, az útkereszteződéshez közeledve: a) hirtelen le kell lassítani a járművet, b) úgy kell lelassítani a járművet, hogy ne veszélyeztessük, illetve zavarjuk a mögöttünk haladó vezetőt, c) nem szükséges megváltoztatni a jármű sebességét A képen ábrázolt helyzetben, mely számmal megjelölt jármű közlekedik szabályosan a villamospályán: a) kötelesek vagyunk lehetővé tenni egy járműnek, hogy bekapcsolódjon az általunk használt sávba, b) kötelesek vagyunk lehetővé tenni mindkét járműnek, hogy bekapcsolódjon az általunk használt sávba, c) nem vagyunk kötelesek lehetővé tenni a járműveknek, hogy bekapcsolódjanak az általunk használt sávba. 2 a) 1, b) 1 és 2, c) 2 és 3. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 13

14 114. A szembejövő vezető haladása, aki az általunk használt forgalmi sávban hajt: 118. A képen ábrázolt személygépkocsi vezetője: a) szabálytalan művelet, de gorombán nem sérti a közlekedési szabályokat, mert az előzés elvégezhető a forgalom többi résztvevője biztonságának veszélyeztetése nélkül, b) szabálytalan művelet, mely goromba ellentétben van a közlekedési szabályokkal (erőszakos vezetés), c) szabályos művelet. 2 a) köteles elengedni a neki jobbról haladó járművet, b) elsőbbséget élvez a neki jobbról haladó járművel szemben, c) a kanyarodást köteles elvégezni a jobb szélső forgalmi sávról, miután elengedte az abban a sávban haladó járművet A képen ábrázolt helyzetben elsőbbsége van: 115. A képen ábrázolt helyzetben a haladásunk: 116. a) szabálytalan művelet, de nincs goromba ellentétben a közlekedési szabályokkal, b) szabálytalan művelet, amely goromba ellentétben van a közlekedési szabályokkal (erőszakos vezetés), c) szabályos művelet. 2 Az útkereszteződésben vagy más járművel való találkozáskor, a vezető köteles: a) átengedni a balról érkező járművet, b) átengedni a jobbról érkező járművet, c) átengedni minden tömeges utas szállítási járművet, függetlenül attól, melyik oldalról érkeznek a) az 1-es számú jármű vezetőjének, b) a 2-es számú jármű vezetőjének, c) a lassú járművek forgalmi sávjában haladó jármű vezetőjének. 2 A képen ábrázolt helyzetben, amikor az útkereszteződésben minden járműnek elsőbbsége van a balról érkező járművekkel szemben, az útkereszteződésben való biztonságos áthaladás érdekében szabályosan járunk el, ha: 117. A képen ábrázolt helyzetben elsőbbsége van: a) az 1-es számú jármű vezetőjének, b) a 2-es számú jármű vezetőjének, c) a lassú járművek forgalmi sávjában haladó jármű vezetőjének. 2 a) határozottan lépünk fel, és elsőként megyünk át az útkereszteződésen, b) látható módon és megfelelő karjelzéssel jelezzük a traktorvezetőnek, hogy engedjen át bennünket az útkereszteződésen, mivel a személygépkocsival szemben elsőbbségünk van, c) látható módon és megfelelő karjelzéssel lehetővé tesszük a piros személygépkocsi vezetőjének az áthaladást, mert elsőbbsége van a fehér járművel szemben, és átengedjük a traktort. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 14

15 121. A képen ábrázolt helyzetben, mely jármű közlekedik szabályosan: 126. Egyirányú forgalmi úton a balra kanyarodó jármű vezetőjének a bekanyarodást úgy kell elvégeznie, hogy: a) az úttest bal széle melletti szélső bal forgalmi sávban haladjon, ha a közlekedési jelzések ezt másként nem szabályozzák, b) bármely forgalmi sávban haladhat, miközben el kell engednie az út bal széle melletti forgalmi sávban haladó járműveket, c) abban a forgalmi sávban haladjon, amely lehetővé teszi számára a legegyszerűbb bekanyarodást. 2 a) 1 és 2, b) 2 és 3, c) A jobbra kanyarodó jármű vezetőjének a bekanyarodást úgy kell elvégeznie, hogy: a) bármely forgalmi sávban haladhat, miközben el kell engednie az úttest jobb széle melletti forgalmi sávban haladó járműveket, b) az úttest jobb széle melletti forgalmi sávban halad, ha a közlekedési jelzések ezt másként nem szabályozzák, c) abban a forgalmi sávban halad, amely lehetővé teszi számára a legegyszerűbb bekanyarodást A képen ábrázolt helyzetben, ha a balra kanyarodást követően egyenesen folytatják továbbhaladásukat, mely számmal megjelölt járművek teszik ezt szabályosan: 123. A képen ábrázolt helyzetben, mely forgalmi sávból engedélyezett a jobbra kanyarodás: a) 1, b) 2, c) 3, d) 4. 2 a) 1, b) 2, c) 1 és A képen ábrázolt helyzetben, mely forgalmi sávról engedélyezett a jobbra kanyarodás: 128. A képen ábrázolt helyzetben, ha a 2-es számmal megjelölt jármű a balra kanyarodást követően egyenesen folytatja továbbhaladását, ezt szabályosan teszi: a) 1, b) 2, c) 1 és A balra kanyarodó jármű vezetőjének a bekanyarodást úgy kell elvégeznie, hogy: a) a választóvonal melletti szélső bal forgalmi sávban haladjon, ha a közlekedési jelzések ezt másként nem szabályozzák, b) bármely forgalmi sávban haladhat, miközben el kell engednie a választóvonal melletti forgalmi sávban haladó járműveket, c) abban a forgalmi sávban haladjon, amely lehetővé teszi számára a legegyszerűbb bekanyarodást. 2 a) a 3-as útvonalon, b) a 4-es útvonalon, c) bármely útvonalon. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 15

16 129. A képen ábrázolt helyzetben az 1-es számmal megjelölt jármű szabályosan halad: 132. A képen ábrázolt helyzetben, mely számmal megjelölt forgalmi sávból engedélyezett a balra kanyarodás: a) 1, b) 2, c) 1 és 2. 2 a) az 1-es útvonalon, b) a 2-es útvonalon, c) bármely útvonalon A képen ábrázolt helyzetben, mely számmal megjelölt forgalmi sávból engedélyezett a balra kanyarodás: 130. A képen ábrázolt helyzetben, az útkereszteződésben való áthaladást mely számmal megjelölt útvonalon végezzük szabályosan: a) 1, b) 2, c) 1 és A képen ábrázolt helyzetben, mely számmal megjelölt forgalmi sávból engedélyezett a balra kanyarodás: a) 1 és 2, b) 1, c) A képen ábrázolt helyzetben, mely számmal megjelölt forgalmi sávból engedélyezett a balra kanyarodás: a) 1, b) 2, c) 1és 2. 2 a) 1, b) 2, c) 1 és A jobbra kanyarodó jármű vezetője: a) elsőbbséget élvez a jobbról haladó járművel szemben, a tömeges utasszállítási járművek forgalmi sávjában, b) köteles elengedni a jobbról haladó járművet, a tömeges utasszálítási járművek forgalmi sávjában, c) a bekanyarodást a tömeges utasszállítási járművek forgalmi sávjáról köteles elvégezni, miután elengedte az abban a sávban haladó járműveket. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 16

17 136. A képen ábrázolt helyzetben, amikor az útkereszteződésben jobbra kanyarodást végzünk: 140. A képen ábrázolt helyzetben, beláthatatlan útszakaszon a jármű tolatása: 137. a) kötelesek vagyunk elengedni a jobbról közlekedő járműveket, és abból a forgalmi sávból jobbra kanyarodni, amelyben haladunk, b) elsőbbségünk van a jobbról haladó járművekkel szemben, c) kötelesek vagyunk az úttest jobb széle melletti forgalmi sávból bekanyarodni, miután elengedtük az abban a sávban közlekedő járművet, ha távolsága és sebessége ezt megköveteli. 2 A jármű tolatása rövid útszakaszon kizárólag engedélyezett: a) az úttest azon oldalán, amelyen a jármű addig előre haladt, ha ez nem veszélyezteti és nem zavarja a forgalom többi résztvevőjét, b) az úttestnek a jármű addigi haladásához viszonyított ellenkező oldalán, ha ez nem veszélyezteti és nem zavarja a forgalom többi résztvevőjét, c) az úttest bármelyik oldalán, ha ezzel nem veszélyezteti és nem zavarja a forgalom többi résztvevőjét. 2 a) engedélyezett az úttest bármelyik oldalán, ha ez nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét, b) nem engedélyezett, c) engedélyezett az úttest azon oldalán, amelyen a jármű addig előre haladt, ha ez nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét Rossz látási viszonyokban a jármű tolatása: a) engedélyezett az úttest azon oldalán, amelyen a jármű addig előre haladt, ha ez nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét, b) nem engedélyezett, c) engedélyezett az úttest bármelyik oldalán, ha ez nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét A képen ábrázolt helyzetben a jármű tolatása: 138. A képen ábrázolt helyzetben, a jármű szabályosan tolat: a) 1, b) 2, c) 1 és 2. 2 a) engedélyezett az úttest bármelyik oldalán, ha ez nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét, b) engedélyezett az úttest azon oldalán, amelyen a jármű addig előre haladt, ha ez nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét, c) nem engedélyezett A jármű tolatása beláthatatlan útszakaszon: a) engedélyezett az úttest azon oldalán, amelyen a jármű addig előre haladt, ha ez nem veszélyezteti és nem zavarja a forgalom többi résztvevőjét, b) nem engedélyezett, c) engedélyezett az úttest bármely oldalán, ha ez nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét A jármű tolatása alagútban: a) nem engedélyezett, b) engedélyezett az úttest azon oldalán, amelyen a jármű addig előre haladt, ha ez nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét, c) engedélyezett az úttest bármelyik oldalán, ha ez nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 17

18 144. A képen ábrázolt a helyzetben, a jármű tolatása: 148. A képen ábrázolt helyzetben, a jármű tolatása: a) nem engedélyezett, b) engedélyezett Az útszakasz részén, ahol tilos a leállás, a jármű tolatása: a) nem engedélyezett, b) engedélyezett az úttest azon oldalán, amelyen a jármű addig előre haladt, ha ez nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét, c) engedélyezett az úttest bármelyik oldalán, ha ez nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét. 2 a) nem engedélyezett, b) engedélyezett az 1-es útvonalon, ha ezzel nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét, c) engedélyezett a 2-es útvonalon, ha ezzel nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét A képen ábrázolt helyzetben, a jármű tolatása: 146. A képen ábrázolt helyzetben, a jármű tolatása: a) engedélyezett az úttest bármely oldalán, ha ez nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét, b) engedélyezett az úttest azon oldalán, amelyen a jármű addig előre haladt, ha ez nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét, c) nem engedélyezett. 2 a) nem engedélyezett, b) engedélyezett az 1-es útvonalon, ha ezzel nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét, c) engedélyezett a 2-es útvonalon, ha ezzel nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét A képen ábrázolt helyzetben, a jármű tolatása: 147. A képen ábrázolt helyzetben a jármű tolatása: a) nem engedélyezett, b) engedélyezett. 2 a) nem engedélyezett, b) engedélyezett az 1-es útvonalon, ha ezzel nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét, c) engedélyezett a 2-es útvonalon, ha ezzel nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 18

19 151. A képen ábrázolt helyzetben, a jármű tolatása: 155. A vezetőnek tilos megfordulni a járművel: a) alagútban, b) útkereszteződésben, c) hídon, viadukton, d) településen kívüli úton. 2 a) nem engedélyezett, b) engedélyezett az 1-es útvonalon, ha ezzel nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét, c) engedélyezett a 2-es útvonalon, ha ezzel nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét A képen ábrázolt helyzetben, a jármű tolatása: 156. A vezetőnek tilos megfordulni a járművel: (Három helyes választ kell bekarikázni) a) alul- és felüljárón, b) településen levő úton, c) rossz látási viszonyokban, illetve beláthatatlan helyen, d) olyan útszakaszon, melynek a szélessége nem elegendő a megforduláshoz, e) olyan útkereszteződésben, ahol a forgalmat fényjelző készülék irányítja, f) főútnak mellékúttal való kereszteződésénél A képen ábrázolt helyzetben: a) nem engedélyezett, b) engedélyezett A jármű tolatása vasúti átkelőhelyen: a) ngedélyezett az úttest azon oldalán, amelyen a jármű addig előre haladt, ha ezzel nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét, b) nem engedélyezett, c) engedélyezett az úttest bármelyik oldalán, ha ez nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét A képen ábrázolt helyzetben, a jármű tolatása: a) engedélyezett a megfordulás, b) tilos a megfordulás, c) engedélyezett megfordulni, miután elengedtük a szembejövő járművet A képen ábrázolt helyzetben: a) nem engedélyezett, b) engedélyezett az 1-es útvonalon, ha ez nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét, c) engedélyezett a 2-es útvonalon, ha ez nem veszélyezteti és nem zavarja a közlekedés többi résztvevőjét. 2 a) engedélyezett a megfordulás, b) tilos megfordulni, mert az ellentétben van az útburkolati jellel, c) tilos megfordulni, mert ez ellentétben van a jelzőtáblával. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 19

20 159. A képen ábrázolt helyzetben, a megfordulás: 162. A hídon, a képen ábrázolt helyzetben: b) nem engedélyezett. 2 a) engedélyezett a megfordulás, az ellenkező irányból érkező járművek elengedését követően, b) tilos megfordulni, c) engedélyezett a megfordulás, ha manőverek nélkül elvégezhető A képen ábrázolt helyzetben, a tehergépkocsi vezetője számára: 163. A képen ábrázolt helyzetben: a) engedélyezett a megfordulás, manőverekkel, b) tilos megfordulni, mert ez manőverekkel, illetve a jármű tolatásával jár, c) engedélyezett megfordulni manőverekkel, csak ha a jármű főúton van. 2 a) tilos megfordulni, b) engedélyezett a megfordulás, az ellenkező irányból érkező járművek elengedését követően, c) engedélyezett a megfordulás, ha manőverek nélkül elvégezhető A képen ábrázolt helyzetben: 164. A képen ábrázolt helyzetben: a) engedélyezett a megfordulás, az ellenkező irányból érkező járművek elengedését követően, b) engedélyezett a megfordulás, ha manőverek nélkül elvégezhető, c) tilos megfordulni. 2 a) engedélyezett a megfordulás, ha manőverek nélkül elvégezhető, b) engedélyezett a megfordulás, az ellenkező irányból érkező járművek elengedését követően, c) tilos megfordulni. 2 SZER KÖZTÁRSASÁG ELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEÉSRENÉSZETI HIVATAL 20

A KÖZLEKEDÉS-BIZTONSÁG ALAPJAI ÉS A FOGALMAK

A KÖZLEKEDÉS-BIZTONSÁG ALAPJAI ÉS A FOGALMAK Tisztelt vezetőjelöltek! Kérdéseiknek köszönve, valamint annak, hogy más személyek is utaltak a vizsgakérdéseknél észlelt mulasztásokra és hibákra, módosítottuk azokat a kérdéseket, amelyeknél az észrevételek

Részletesebben

LEGFONTOSABB KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák

LEGFONTOSABB KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák LEGFONTOSABB KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák Autópálya Autópálya Autópálya. kilométerre...km...km...km Autóút Autóút. Kilométerre Autóút Autóút. Kilométerre Elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák

Részletesebben

18. Útburkolati jelek

18. Útburkolati jelek 18. Útburkolati jelek (1) Az útburkolati jelek: a) úttest szélét jelző vonal: hosszirányú folytonos az útkereszteződésnél szaggatott vonal; b) 146 terelővonal: hosszirányú egy vagy [olyan útszakaszon,

Részletesebben

KRESZ Táblák 1. E táblával jelölt úton haladva elsõbbséget fogsz kapni a betorkolló útról érkezõ jármûvek vezetõitõl.

KRESZ Táblák 1. E táblával jelölt úton haladva elsõbbséget fogsz kapni a betorkolló útról érkezõ jármûvek vezetõitõl. Útvonaltípust jelzõ táblák KRESZ Táblák 1. Elsõbbséged van a betorkolló útról, illetve autóúton a keresztezõ útról érkezõkkel szemben. A táblával jelzett helyen nem kell számítanod sem kerékpárosokra,

Részletesebben

ISM S É M T É LŐ TL Ő KÉ K R É D R É D S É E S K

ISM S É M T É LŐ TL Ő KÉ K R É D R É D S É E S K ISMÉTLŐ KÉRDÉSEK Fényjelző készülékek 1 lencsés? 2 lencsés? 3 lencsés? Gyalogos fényjelző készülék? Mi a különbség a nyíl alakú zöld és a tele zöld fény között? Rendőri jelzések Fő jelzés? Kiegészítő karjelzés?

Részletesebben

KRESZ feladatlap (TÁBLAISMERET)

KRESZ feladatlap (TÁBLAISMERET) Kor: Nem: férfi/nő Település:... Jogosítvány: Van/Nincs 1) Mi a tábla megnevezése? KRESZ feladatlap (TÁBLAISMERET) a. Egyéb veszély b. Vigyázz! Autó c. Elsőbbségadás kötelező 2) Mi a tábla megnevezése?

Részletesebben

TestLine - vizsisktesztje-02 Minta feladatsor

TestLine - vizsisktesztje-02 Minta feladatsor Hányadikként hajthat át a 1. kereszteződésen a jelű autó? (1 2:55 Normál helyes válasz) E Elsőként. Másodikként. Harmadikként. Negyedikként. Nem hajt át, mert Tanulóvezető. Ebben a forgalmi helyzetben

Részletesebben

Rendőri karjelzések, fényjelző készülékek

Rendőri karjelzések, fényjelző készülékek Rendőri karjelzések, fényjelző készülékek 1. Ön a kormánykerékkel ábrázolt gépkocsit vezeti. Haladhat-e egyenesen tovább az útkereszteződésben ennél a jelzésnél? 2. Ön a kormánykerékkel ábrázolt gépkocsit

Részletesebben

Hol és hogyan közlekedhetünk kerékpárral és segédmotoros kerékpárral:

Hol és hogyan közlekedhetünk kerékpárral és segédmotoros kerékpárral: Hol és hogyan közlekedhetünk kerékpárral és segédmotoros kerékpárral: (a hatályos KRESZ KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól 54. ) (1) Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy

Részletesebben

13. Utasítást adó jelzőtáblák

13. Utasítást adó jelzőtáblák 13. Utasítást adó jelzőtáblák (1) 47 Az utasítást adó jelzőtáblák: a) 48 Kötelező haladási irány (17 19. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésben a táblán lévő nyíl (nyilak) által jelzett irányban

Részletesebben

SZERB KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI HIVATAL

SZERB KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI HIVATAL KÖZLEKEDÉSI JELZŐTÁBLÁK 1. A járművel való közlekedéskor az úton a járművezető köteles: (Két helyes választ kell bekarikázni) a) a jármű haladását a saját felmérése szerinti forgalmi viszonyokhoz igazítani,

Részletesebben

A (közösségi) közlekedés biztonsága érdekében

A (közösségi) közlekedés biztonsága érdekében Általános Közlekedési Tagozat, Közlekedésjogi és Igazgatási Szakosztály Szakmai találkozó Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2019. február 19. A (közösségi) közlekedés biztonsága érdekében Autóbuszok közlekedése

Részletesebben

I. A közúti közlekedéssel kapcsolatos alapvető ismeretek

I. A közúti közlekedéssel kapcsolatos alapvető ismeretek 1 HERMAN OTTÓ ÁLT. ISK. és BUDAÖRSI LOGOPÉDIAI INT. KÖZLEKEDÉSI ISMERETEK tantárgyi követelmények a 8. évfolyamos tanulók részére A tantárgy célja, hogy az általános iskolai tanulmányaikat befejező tanulók

Részletesebben

17. Tájékoztatást adó jelzőtáblák

17. Tájékoztatást adó jelzőtáblák 17. Tájékoztatást adó jelzőtáblák (1) A tájékoztatást adó jelzőtáblák a következők: a) 113 Kijelölt gyalogos-átkelőhely (103. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úttestet a táblánál útburkolati jellel kijelölt

Részletesebben

A-Veszélyt jelző táblák

A-Veszélyt jelző táblák A-Veszélyt jelző táblák A-001 Veszélyes útkanyarulat balra A-002 Veszélyes útkanyarulat jobbra A-003 Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok, az első útkanyarulat balra A-004 Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok,

Részletesebben

A közutakon alkalmazott kerékpáros átvezetések a forgalomtechnikus szemével. Mocsári Tibor főmérnök

A közutakon alkalmazott kerékpáros átvezetések a forgalomtechnikus szemével. Mocsári Tibor főmérnök A közutakon alkalmazott kerékpáros átvezetések a forgalomtechnikus szemével Mocsári Tibor főmérnök 2010. szeptember Kerékpáros Vasúti ájárók Közlekedésbiztonsági forgalombiztonsága Nap - NKH - KKK, szakmai

Részletesebben

A kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ szabályok

A kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ szabályok A kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ szabályok Jelen összefoglalás csak a fontosabb szabályokat tartalmazza. A kerékpár a KRESZ értelmében jármű, tehát a vezetéséhez ugyanazok a feltételek szükségesek,

Részletesebben

Közúti jelzőtáblák Az útvonal típusát jelző táblák

Közúti jelzőtáblák Az útvonal típusát jelző táblák Közúti jelzőtáblák Az útvonal típusát jelző táblák Autópálya Autópálya Autóút Autóút Főútvonal Főútvonal Elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák Elsőbbségadás kötelező Állj! Elsőbbségadás kötelező A szembejövő

Részletesebben

Nagyvárosi forgalomszervezés és KRESZ, figyelemmel a kerékpáros és közösségi közlekedésre

Nagyvárosi forgalomszervezés és KRESZ, figyelemmel a kerékpáros és közösségi közlekedésre Nagyvárosi forgalomszervezés és KRESZ, figyelemmel a kerékpáros és közösségi közlekedésre KRESZ-módosítási javaslatok a városi közútkezelő szempontjából Lendvai Gábor Forgalomtechnikai munkatárs Budapesti

Részletesebben

Módosult a KRESZ: nagyobb védelem a gyermekeknek! (ORFK)

Módosult a KRESZ: nagyobb védelem a gyermekeknek! (ORFK) Módosult a KRESZ: nagyobb védelem a gyermekeknek! (ORFK) 2013. május 1-jei hatállyal módosult a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet, azaz a KRESZ. A változásokat

Részletesebben

Jelzőőri tevékenység oktatása

Jelzőőri tevékenység oktatása Jelzőőri tevékenység oktatása Szilágyi Omer r.ftzls. Pécs RK Központi Szolgálatirányító parancsnok Nagykozári Polgárőr Egyesület omer.seriff@gmail.com 2017 Jogalap 2011.évi CLXV. törvény a polgárőrségről

Részletesebben

autózz!blog KRESZ teszt - MEGOLDÓKULCS

autózz!blog KRESZ teszt - MEGOLDÓKULCS Név (amit a blogon is használsz):... autózz!blog KRESZ teszt - MEGOLDÓKULCS 1. Vezethet-e mezőgazdasági vontatóból és egy könnyű pótkocsiból álló járműszerelvényt B kategóriára érvényes vezetői engedéllyel?

Részletesebben

1. Alapelvek a közlekedésben

1. Alapelvek a közlekedésben 1. Alapelvek a közlekedésben 1. Mit jelent a közlekedésben a bizalmi elv? a) Számíthat arra, hogy a KRESZ minden helyzetben és helyen pontosan szabályozza a közlekedésben részt vevők jogait és kötelességeit.

Részletesebben

KRESZ vizsga tesztlap

KRESZ vizsga tesztlap 1. Szeszes ital hatása alatt jármvet vezetni A) csak akkor veszélyes, ha a vezet nem szokott hozzá az alkoholhoz. B) a reflexek tompulása miatt már kisebb mennyiség fogyasztása esetén is veszélyes. C)

Részletesebben

A pontrendszer hatálya alá tartozó egyéb szabálysértések

A pontrendszer hatálya alá tartozó egyéb szabálysértések A pontrendszer hatálya alá tartozó egyéb szabálysértések Járművezetés az eltiltás tartama alatt [a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 15/A. (1) bek.] Az elsőbbség és az előzés szabályainak

Részletesebben

A budapesti villamosbalesetek jellemzői és tapasztalatai

A budapesti villamosbalesetek jellemzői és tapasztalatai A budapesti villamosbalesetek jellemzői és tapasztalatai Előadó: Berhidi Zsolt BKV Zrt., Forgalombiztonsági és Üzemeltetési Szolgálat szolgálatvezető Cégfilozófia (BKV Zrt.) Küldetés A BKV a Főváros tulajdonában

Részletesebben

SZERB KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI HIVATAL

SZERB KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI HIVATAL A KÖZLEKEDÉS-BIZTONSÁG ALAPJAI ÉS A FOGALMAK 1. Kik irányítják közvetlenül a közúti forgalmat: a) egyenruhás kommunális rendőrök, b) egyenruhás rendőrök, c) közúti forgalmi felügyelők. 1 2. 3. 4. Kik végzik

Részletesebben

16. Veszélyt jelző táblák

16. Veszélyt jelző táblák 16. Veszélyt jelző táblák (1) A veszélyt jelző táblák: a) Veszélyes útkanyarulat balra (64. ábra), Veszélyes útkanyarulat jobbra (65. ábra); 64. ábra 65. ábra b) Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok ;

Részletesebben

nyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www

nyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www A Kaposvári Rendőrkapitányság bűn-, és baleset-megelőzési szolgálata a közlekedési jogsértésekkel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatja a lakosságot Gépjárművezetőknek A rendőri intézkedés során a hatóság

Részletesebben

FELADATLAP. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE TANÁRI PÉLDÁNY

FELADATLAP. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE TANÁRI PÉLDÁNY FELADATLAP 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE TANÁRI PÉLDÁNY A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása A közúti közlekedés biztonságát szolgáló köznevelési intézményi nevelési

Részletesebben

Magyar Kerékpárosklub közlekedési munkacsoportjának megjegyzései, értelmezés, vélemény. Témakör (korábbi 2009 augusztusában közzé tett rendelet

Magyar Kerékpárosklub közlekedési munkacsoportjának megjegyzései, értelmezés, vélemény. Témakör (korábbi 2009 augusztusában közzé tett rendelet A Magyar Kerékpárosklub első ízben 2007-ben készítette el KRESZ módosítási javaslatait. Azóta folyamatosan figyelemmel kísértük, és részt vettünk a készülő KRESZ módosítás kidolgozásában. 2009 augusztusában

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM

1/1975. (II. 5.) KPM-BM 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele,

Részletesebben

B Változások 2017 B kategóriás forgalmi vizsga feladatok

B Változások 2017 B kategóriás forgalmi vizsga feladatok B Változások 2017 B kategóriás forgalmi vizsga feladatok A forgalmi vezetés vizsga időtartama 60 perc, melyből a vizsgázónak a közúti forgalomban járművet vezetnie 50 percen keresztül. A forgalmi vezetés

Részletesebben

I. Az úttal kapcsolatos fogalmak

I. Az úttal kapcsolatos fogalmak I. Az úttal kapcsolatos fogalmak j) Osztottpályás út: olyan út, amelynek a két forgalmi irány céljára - egymástól járdaszigettel, növényzettel, zárt villamospályával vagy más hasonló módon elválasztott

Részletesebben

BRINGÁS TUDÁSTÁR HASZNOS TANÁCSOK AUTÓVEZETŐKNEK IS

BRINGÁS TUDÁSTÁR HASZNOS TANÁCSOK AUTÓVEZETŐKNEK IS BRINGÁS TUDÁSTÁR HASZNOS TANÁCSOK AUTÓVEZETŐKNEK IS BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉS KERÉKPÁRRAL, MOL BUBIVAL Budapest számára kiemelten fontos a környezetkímélő közlekedés fejlesztése, melynek célja, hogy a város

Részletesebben

A KRESZ mozgáskorlátozottakra vonatkozó rendelkezései

A KRESZ mozgáskorlátozottakra vonatkozó rendelkezései A KRESZ mozgáskorlátozottakra vonatkozó rendelkezései A mozgáskorlátozottak külön engedélye és jelzése 51/A. A 13. (1) bekezdésének g/1. és i/1. pontjában, a 14. (13) bekezdésében, a 17. (1) bekezdésének

Részletesebben

2+1-1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon

2+1-1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon Közlekedési Tagozat 2+1-1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon 1 5. Közlekedési magatartás a 2+1 sávos utakon Siska Tamás és társai: Tóthné Temesi Kinga, dr. Csorja Zsuzsanna,

Részletesebben

Hatály: 07.VIII.5. Magyar joganyagok - /975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet - a közúti közlekedés szabályairól. oldal () Tilos a közúti közlekedés

Hatály: 07.VIII.5. Magyar joganyagok - /975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet - a közúti közlekedés szabályairól. oldal () Tilos a közúti közlekedés Hatály: 07.VIII.5. Magyar joganyagok - /975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet - a közúti közlekedés szabályairól. oldal /975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS TANULMÁNY D O M B Ó V Á R. város. belterületén a Dombó Pál és a Bezerédj utcák forgalmi rend megváltoztatási lehetőségéről. 2015.

KIEGÉSZÍTÉS TANULMÁNY D O M B Ó V Á R. város. belterületén a Dombó Pál és a Bezerédj utcák forgalmi rend megváltoztatási lehetőségéről. 2015. KIEGÉSZÍTÉS TANULMÁNY D O M B Ó V Á R város belterületén a Dombó Pál és a Bezerédj utcák forgalmi rend megváltoztatási lehetőségéről 2015. május 17 A Kiegészítés a tanulmány szerves része, attól el nem

Részletesebben

A Közúti Közlekedés Szabályai TERVEZET. Általános koncepció Lényeges kerékpárosokat érintő javaslatok

A Közúti Közlekedés Szabályai TERVEZET. Általános koncepció Lényeges kerékpárosokat érintő javaslatok A Közúti Közlekedés Szabályai TERVEZET Általános koncepció Lényeges kerékpárosokat érintő javaslatok Munkabizottsági anyag (Deák János, Dr. Fülöp Ágnes, Hóz Erzsébet, Dr. Major Róbert, Siska Tamás) KTI,

Részletesebben

a lista aktualizálásának időpontjában a KENYI rendszerében már létező kategóriák - tájékoztató adat

a lista aktualizálásának időpontjában a KENYI rendszerében már létező kategóriák - tájékoztató adat a lista aktualizálásának időpontjában a KENYI rendszerében már létező kategóriák - tájékoztató adat Jelzőtáblák (a KRESZ-ben, valamint az ÚT 2-1.132 Útügyi Műszaki Előírásban szereplő táblatípusok alapján)

Részletesebben

63/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet

63/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet 63/201 (IV. ) Korm. rendelet az egyes közlekedési szabálysértések miatt alkalmazandó szabálysértési pénzbírság, illetve helyszíni bírság kötelező mértékéről, valamint a szabálysértésekről, a szabálysértési

Részletesebben

Összefogás a közlekedőkért

Összefogás a közlekedőkért ÉLET ÚTON Összefogás a közlekedőkért Berta Tamás Új kihívások Vízió: Magyarországon 2030 után egyetlen 14 év alatti gyermek sem veszíti életét közúti közlekedési balesetben Közúti balesetek okozói Infrastruktúra

Részletesebben

... JOGSZABÁLYOK. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól

... JOGSZABÁLYOK. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól 1. oldal, összesen: 65... JOGSZABÁLYOK JOGSZABÁLY SZÖVEGE 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek.

Részletesebben

13. Gyalogos közlekedés

13. Gyalogos közlekedés SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR KÖZLEKEDÉSÉPÍTÉSI TANSZÉK KÖZÚTI FORGALOMTECHNIKA 1. Tantárgykód: NGB_ET009_1 13. Gyalogos közlekedés Dr. Kálmán László egyetemi adjunktus Győr, 2014. január

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya.

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele,

Részletesebben

H Í R L E V É L TARTALOM:

H Í R L E V É L TARTALOM: H Í R L E V É L 2013. május KRESZ MÓDOSÍTÁSOK TARTALOM: 1. TÁMOP 5.6.1.C-11/2. pályázat hírek Áldozatvédelmi és mediációs iroda nyílt Veszprémben 2. A legfontosabb KRESZ változások 2013. május 1-től 2013.

Részletesebben

kerékpáros nyom (pl: Iszák utca) kerékpáros nyom (pl: Sportcsarnok))

kerékpáros nyom (pl: Iszák utca) kerékpáros nyom (pl: Sportcsarnok)) 2012. 12.10. A biztonságos közlekedésért I. - Hol szabad kerékpározni? Kaposváron elkészült 7 kilométer hosszú kerékpárforgalmi úthálózat. Mivel a városban közlekedőknek több, Kaposváron eddig ismeretlen

Részletesebben

Tartalomjegyzék: Az elsõbbség fogalma 2. Az elsõbbségadás alapelvei 3.

Tartalomjegyzék: Az elsõbbség fogalma 2. Az elsõbbségadás alapelvei 3. BEVEZETÕ Ezzel a kiadványunkkal azokhoz kívánunk szólni, akik a közeljövõben szeretnének vezetõi engedélyt szerezni, vagy már el is kezdték a gépjármûvezetõi tanfolyamot valamelyik autósiskolában. Illetve

Részletesebben

A KRESZ rendelet egyes rendelkezésinek pontosítása, kiegészítése Forrás:

A KRESZ rendelet egyes rendelkezésinek pontosítása, kiegészítése Forrás: A KRESZ rendelet egyes rendelkezésinek pontosítása, kiegészítése - 2010-2010.02.01. Forrás: ELZMÉNYEK Cél: Közlekedésbiztonság növelése, a szabálykövet magatartás ersítése Indíttatás: Közúti Közlekedésbiztonsági

Részletesebben

2. oldal (2) A jármű vezetését az üzemben tartó nem engedheti meg, illetőleg a vezető nem engedheti át olyan személynek, aki az (1) bekezdésben meghat

2. oldal (2) A jármű vezetését az üzemben tartó nem engedheti meg, illetőleg a vezető nem engedheti át olyan személynek, aki az (1) bekezdésben meghat 1. oldal 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető

Részletesebben

FELADATLAP. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE

FELADATLAP. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE FELADATLAP 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása A közúti közlekedés biztonságát szolgáló köznevelési intézményi nevelési tevékenység

Részletesebben

KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák

KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák...km...km...km Autópálya Autópálya Autópálya...kilométerre Autóút Autóút...kilométerre Autóút Autóút...kilométerre kötelezetség kötelezetség 7.5 t kötelezettség

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya.

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele,

Részletesebben

GYERMEK- BIZTONSÁG A KÖZLEKEDÉSBEN KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK

GYERMEK- BIZTONSÁG A KÖZLEKEDÉSBEN KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK GYERMEK- BIZTONSÁG A KÖZLEKEDÉSBEN Az élet számos területén figyelünk gyermekeinkre, óvjuk biztonságukat. Miért ne tennénk ezt a közlekedésben is? A gyermekeket testfelépítésük miatt

Részletesebben

Veszélyt jelző táblák. 16. (1) A veszélyt jelző táblák: a) "Veszélyes útkanyarulat balra" (64. ábra), "Veszélyes útkanyarulat jobbra" (65.

Veszélyt jelző táblák. 16. (1) A veszélyt jelző táblák: a) Veszélyes útkanyarulat balra (64. ábra), Veszélyes útkanyarulat jobbra (65. Veszélyt jelző táblák 16. (1) A veszélyt jelző táblák: a) "Veszélyes útkanyarulat balra" (64. ábra), "Veszélyes útkanyarulat jobbra" (65. ábra); b) "Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok"; a tábla azt

Részletesebben

Jelzőtáblák. Főútvonal útkereszteződésben. Főútvonal vége tábla következik méterre. kanyarodik. Elsőbbségadás kötelező

Jelzőtáblák. Főútvonal útkereszteződésben. Főútvonal vége tábla következik méterre. kanyarodik. Elsőbbségadás kötelező Jelzőtáblák Főútvonal útkereszteződésben kanyarodik Főútvonal vége tábla következik méterre Autópálya Autópálya vége Autóút Autóút vége Főútvonal Főútvonal vége Elsőbbségadás kötelező Elsőbbségadás kötelező

Részletesebben

SZERB KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI HIVATAL

SZERB KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI HIVATAL JÁRMŰVEZETŐK 1. Gépjárművel, illetve járműszerelvénnyel önállóan közlekedhet az a vezető, aki: a) teljesíti az előírt feltételeket és bizonylattal rendelkezik az olyan járműkategóriára szóló vezetői vizsga

Részletesebben

Villamosközlekedés biztonsága a hazai körforgalmainkban: kötöttpálya vagy kötött a pálya?

Villamosközlekedés biztonsága a hazai körforgalmainkban: kötöttpálya vagy kötött a pálya? Villamosközlekedés biztonsága a hazai körforgalmainkban: kötöttpálya vagy kötött a pálya? Szeged, 5. sz. főút 43103. j. út-lakópark (Szabadkai út Horgosi út Hiúz u.) körforgalmának közúti biztonsági felülvizsgálata

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól Opten Törvénytár Opten Kft. I. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A 2010.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék I.

Részletesebben

Néhány hasznos információ egyéni utazók részére

Néhány hasznos információ egyéni utazók részére Néhány hasznos információ egyéni utazók részére Ausztria Országúton, lakott területen kívül 100 km/h Éjjel (22-05 óra között) az A10, az A13 és az A14 autópályán azonban csak max. 110 km/h Vannak továbbá

Részletesebben

EGYSZERŰEN, ÉRTHETŐEN

EGYSZERŰEN, ÉRTHETŐEN Pető ttila Készüljünk a KRESZ-vizsgára! ÚJ, ŐVÍTETT KIDÁS! 2016 KRESZKLU KÖNYVTÁR 3. z elméleti vizsga ismeretanyaga kategóriához z aktuális KRESZ módosításokkal, a motoros és teherautós szabályokkal KÉSZÜLJÜNK

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya.

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele,

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya.

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele,

Részletesebben

2. Van-e különbség a kerékpáros alkalmassága tekintetében a főútvonalon, illetve a mellékutakon történő kerékpározás során? o a. igen o b.

2. Van-e különbség a kerékpáros alkalmassága tekintetében a főútvonalon, illetve a mellékutakon történő kerékpározás során? o a. igen o b. Megldásk. 1.számú tesztlap 1. Melyik felszerelés kötelező a biztnságs kerékpárzáshz? (Több jó válasz is lehet!) a. baseballsapka b. helyesen beállíttt bukósisak c. lámpák és macskaszem d. láthatósági mellény

Részletesebben

KERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁROS

KERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁROS KERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁROS A kerékpározás hatásai nem igényel fosszilis energiát externáliák nem szennyezi a levegőt, nincs széndioxid kibocsátása nem okoz zajt kevés helyet foglal infrastruktúra igénye alacsony

Részletesebben

A kerékpárosokra vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól I.

A kerékpárosokra vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól I. A kerékpárosokra vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi

Részletesebben

18 T 2001/3. 5. Helyes a B válasz. A jelzõtábla olyan terület kezdetét jelzi, melynek

18 T 2001/3. 5. Helyes a B válasz. A jelzõtábla olyan terület kezdetét jelzi, melynek ELLENÔRIZZE TUDÁSÁT! 1. Helyes az A válasz. Ha a Sebességkorlátozás jelzõtábla lakott területen 50 km/h-nál nagyobb sebességet jelez, a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival

Részletesebben

Biztonságos infrastruktúra menedzsment-támogató rendszer. A 82.sz. főút vizsgálata

Biztonságos infrastruktúra menedzsment-támogató rendszer. A 82.sz. főút vizsgálata Biztonságos infrastruktúra menedzsment-támogató rendszer A 82.sz. főút vizsgálata Kutatási feladat Biztonságos infrastruktúra menedzsmenttámogató rendszer kialakítása Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2013.

Részletesebben

SZEZONRA FEL! KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK SZEZONNYITÓ KERÉKPÁROS KISOKOS

SZEZONRA FEL! KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK SZEZONNYITÓ KERÉKPÁROS KISOKOS SZEZONRA FEL! KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK SZEZONNYITÓ KERÉKPÁROS KISOKOS HOGYAN KÉSZÍTSD FEL A KERÉK- PÁRODAT TAVASZRA? Mosd le, töröld át a vázat, és nézd meg az alkatrészeket! Győződj meg róla, hogy nincs-e

Részletesebben

MINDEN ÚJ ÖTLET HÁTTERÉBEN EGY KIHÍVÁS ÁLL

MINDEN ÚJ ÖTLET HÁTTERÉBEN EGY KIHÍVÁS ÁLL IFC DO NOT PRINT 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 1 1 2 2 3 5 2 4 3 16 17 SKYACTIV TECHNOLOGY 18 19 6 1 7 5 2 4 3 8 20 21 A LEGBIZTONSÁGOSABB TARTÓZKODÁSI HELY AZ ÚTON Minden általunk gyártott Mazda számos

Részletesebben

BIZTONSÁG Autósiskola 5440 Kunszentmárton Rákóczi út 1. 06-30/484-3738 Ny.Sz: 16-0057-06 OKTATÁSI TANSEGÉDLET /JEGYZET/

BIZTONSÁG Autósiskola 5440 Kunszentmárton Rákóczi út 1. 06-30/484-3738 Ny.Sz: 16-0057-06 OKTATÁSI TANSEGÉDLET /JEGYZET/ BIZTONSÁG Autósiskola 5440 Kunszentmárton Rákóczi út 1. 06-30/484-3738 Ny.Sz: 16-0057-06 e-mail: biztonsagautosiskola@gmail.com www.biztonsagautosiskola.hu OKTATÁSI TANSEGÉDLET /JEGYZET/ Készítette: Révész

Részletesebben

Közlekedési táblák. Mottó: "Még jó, hogy ilyen lassan haladunk, mert lehet, hogy rossz irányba megyünk."

Közlekedési táblák. Mottó: Még jó, hogy ilyen lassan haladunk, mert lehet, hogy rossz irányba megyünk. Közlekedési táblák Mottó: "Még jó, hogy ilyen lassan haladunk, mert lehet, hogy rossz irányba megyünk." 1. Képes szótár. a. Utak. Autóút Autóút vége Kerékpárút Gyalogút Autópálya Parkolóhely b. Itt valami

Részletesebben

Módosítások a segédmotoros kerékpárral közlekedőkre vonatkozó közlekedési szabályokban 2006 2011.

Módosítások a segédmotoros kerékpárral közlekedőkre vonatkozó közlekedési szabályokban 2006 2011. Módosítások a segédmotoros kerékpárral közlekedőkre vonatkozó közlekedési szabályokban 2006 2011. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól II. RÉSZ Közúti jelzések A rendőr

Részletesebben

(2) A jármű vezetője, mielőtt a járművel a telephelyről (így különösen a garázsból) elindul, köteles a kormányberendezés, a fékberendezés, a

(2) A jármű vezetője, mielőtt a járművel a telephelyről (így különösen a garázsból) elindul, köteles a kormányberendezés, a fékberendezés, a RÉGI 5. (1) A közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, a) amelynek jogszabályban meghatározott érvényes hatósági engedélye és jelzése van; b) amely a jogszabályban meghatározott műszaki feltételeknek

Részletesebben

1. SZÁMÚ FÜGGELÉK az 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelethez 371

1. SZÁMÚ FÜGGELÉK az 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelethez 371 1. SZÁMÚ FÜGGELÉK az 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelethez 371 A rendeletben használt egyes fogalmak meghatározása a következő: I. Az úttal kapcsolatos fogalmak a) 372 Út: a gyalogosok és a közúti

Részletesebben

i) Szélességkorlátozás (35. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton a táblán megjelöltnél a rakományával együtt szélesebb járművel közlekedni tilos;

i) Szélességkorlátozás (35. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton a táblán megjelöltnél a rakományával együtt szélesebb járművel közlekedni tilos; 3. (2) A gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat. A kétkerekű, továbbá gépkocsinak nem minősülő háromkerekű jármű vezetője menet közben ideértve a forgalmi okból

Részletesebben

A Kormány 289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelete a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet módosításáról

A Kormány 289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelete a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet módosításáról MAGYAR KÖZLÖNY 2009. évi 185. szám 45257 III. Kormányrendeletek A Kormány 289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelete a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet módosításáról

Részletesebben

LÉTESÍTMÉNYTÍPUSOK ALAPELVEK. Kerékpárosbarát közlekedéstervezés

LÉTESÍTMÉNYTÍPUSOK ALAPELVEK. Kerékpárosbarát közlekedéstervezés LÉTESÍTMÉNYTÍPUSOK 1 ALAPELVEK Kerékpárforgalmi hálózat: minden felület, ahol nem tilos kerékpározni Ezen belül: kerékpárforgalmi létesítmények Beavatkozás sorrendje: 2. Konfliktuspontok kezelése 4. Elválasztott

Részletesebben

Bringás KRESZ: mit lehet és mit nem kerékpáron ülve?

Bringás KRESZ: mit lehet és mit nem kerékpáron ülve? Bringás KRESZ: mit lehet és mit nem kerékpáron ülve? Az időjárás enyhülésével egyre több kerékpáros pattan nyeregbe, s közlekedik főútvonalon éppúgy, mint a forgalmas belvárosi területen. Érdemes tehát

Részletesebben

A forgalmi vezetés vizsga időtartama 60 perc, melyből a vizsgázónak a közúti forgalomban járművet vezetnie 50 percen keresztül.

A forgalmi vezetés vizsga időtartama 60 perc, melyből a vizsgázónak a közúti forgalomban járművet vezetnie 50 percen keresztül. B. Forgalmi vezetés A vizsga követelményei A forgalmi vezetés vizsga célja annak megállapítása, hogy a vizsgázó rendelkezik-e a személygépkocsi biztonságos közlekedéséhez szükséges ellenőrzési ismeretekkel,

Részletesebben

Iktatószám: 01/ /2013.

Iktatószám: 01/ /2013. Előterjesztő megnevezése: Dr. Botka László Iktatószám: 01/58782-2/2013. Tárgy: Melléklet: Rókusi krt., Vértói út, Nyitra utca és Csáky József utca által körbehatárolt, valamint a Kapisztrán úti szervízút,

Részletesebben

Közlekedésbiztonság a Dunai Finomítóban

Közlekedésbiztonság a Dunai Finomítóban Közlekedésbiztonság a Dunai Finomítóban Események és intézkedések Százhalombatta, 2018.05.10. Közlekedési balesetek a Dunai Finomítóban 1. Közlekedési balesetek a Dunai Finomítóban 2. Közlekedési balesetek

Részletesebben

A teljesség igénye nélkül A kerékpárosok Az R. 13. -a (1) bekezdésének e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

A teljesség igénye nélkül A kerékpárosok Az R. 13. -a (1) bekezdésének e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1 A 289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelet 2010. január 1-i hatállyal módosítja a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II.15) KPM-BM együttes rendeletet (KRESZ). A módosítás alapvető célja a közúti

Részletesebben

2/2007. Elnöki Szabályzat 10. számú Függeléke. a B, C1, C, D1, D kategóriás, továbbá valamennyi kombinált kategóriás forgalmi vizsga feladatai

2/2007. Elnöki Szabályzat 10. számú Függeléke. a B, C1, C, D1, D kategóriás, továbbá valamennyi kombinált kategóriás forgalmi vizsga feladatai 2/2007. Elnöki Szabályzat 10. számú Függeléke valamennyi kombinált kategóriás forgalmi vizsga feladatai Készítette: Képzési és Vizsgáztatási Főosztály 1. változat kiadásának időpontja: 2007. február 1.

Részletesebben

KRESZ és közútkezelés

KRESZ és közútkezelés KRESZ és közútkezelés Forgalmász napok Sopron 2013. június 12-13. Nagy Zoltán osztályvezető Magyar Közút NZRT. telefon: 819-9133 e-mail:nagy.zoltan@kozut.hu A józan paraszti ész hiánya minden területen

Részletesebben

A egyéb járművekre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól

A egyéb járművekre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A egyéb járművekre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi

Részletesebben

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 2015. N O V E M B E R

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 2015. N O V E M B E R VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HÍRLEVELE 2015. N O V E M B E R T A R T A L O M: 1. Gyalogos közlekedés 2. Látni és Látszani?! 1. Gyalogos közlekedés Közlekedjünk biztonságosan Az utóbbi időszakban

Részletesebben

ELHELYEZÉS-ELRENDEZÉS KAROS SOROMPÓK. Kerékpárosokra vonatkozó legfontosabb ismeretek 2. Oldal 1

ELHELYEZÉS-ELRENDEZÉS KAROS SOROMPÓK. Kerékpárosokra vonatkozó legfontosabb ismeretek 2. Oldal 1 7. Vasúti átjárók A vasúti átjárók a közúti közlekedés legveszélyesebb színterei. Kerékpárutak vasúti kereszteződései a vasút előírásai szerint általában önálló jelzésekkel épülnek ki. A kerékpársk közlekedésük

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 1. oldal, összesen: 63 JOGSZABÁLY SZÖVEGE 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 1. oldal, összesen: 63 JOGSZABÁLY SZÖVEGE 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos

Részletesebben

Bekanyarodás 31. (1) Az útkereszteződésben másik útra bekanyarodni szándékozó vezető a járművel a) az útburkolati jelek által meghatározott forgalmi

Bekanyarodás 31. (1) Az útkereszteződésben másik útra bekanyarodni szándékozó vezető a járművel a) az útburkolati jelek által meghatározott forgalmi Bekanyarodás 31. (1) Az útkereszteződésben másik útra bekanyarodni szándékozó vezető a járművel a) az útburkolati jelek által meghatározott forgalmi sávba, b) útburkolati jelek hiányában - jobbra bekanyarodás

Részletesebben

TB-006D4 dönthető kerékpár szállító szerelési útmutató

TB-006D4 dönthető kerékpár szállító szerelési útmutató TB-006D4 dönthető kerékpár szállító szerelési útmutató A kerékpárszállító az első használat előtt figyelmes összeszerelést igényel. Ez a folyamat megfelelő körültekintéssel házilag is elvégezhető, de amennyiben

Részletesebben

Közlekedési ismeretek

Közlekedési ismeretek Közlekedési ismeretek 1. Mit jelez a tábla? a) Számítani lehet arra, hogy a szemből érkező 3-4 gépkocsiból álló autósor korlátozza az előzés lehetőségét. b) Az úton forgalmi akadályt képezhetnek a feltorlódott

Részletesebben

Kotra Károly. KRESZ könyv az úton közlekedők részére. változások kivonata

Kotra Károly. KRESZ könyv az úton közlekedők részére. változások kivonata Kotra Károly KRESZ könyv az úton közlekedők részére KRESZ változások kivonata A változások időpontjai: 2007. április 1. 2007. június 1. *-al jelölve 2008. január 1. *-al jelölve 2009. szeptember 1. *-al

Részletesebben

Amit eddig biztosan nem tudtál a KRESZ-ből

Amit eddig biztosan nem tudtál a KRESZ-ből KRESZ STOP PETŐ ATTILA BÍRSÁGMEGELŐZÉSI KÉZIKÖNYV Amit eddig biztosan nem tudtál a KRESZ-ből KRESZKLUB KÖNYV TÁR 1. TARTALOM Előszó Bírságmegelőzési kézikönyv Hány éves korig szükséges a gyermekülést használni?

Részletesebben

meghatározott darabszámú, típusú, és az előírt helyre felszerelt rendszámtábla

meghatározott darabszámú, típusú, és az előírt helyre felszerelt rendszámtábla Szeretném felhívni a tisztelt olvasók figyelmét, hogy az 1/1975 KPM-BM rendelet (közismertebb nevén: KRESZ) 2010.január 01-től számottevően módosult. Ezen írásomban szeretném a legfontosabb módosításokat

Részletesebben

A Kkt. 20. (1) bekezdés k) pontjának módosítása és a (4a) bekezdéssel történő kiegészítése 2011. július 1-jén lép hatályba.

A Kkt. 20. (1) bekezdés k) pontjának módosítása és a (4a) bekezdéssel történő kiegészítése 2011. július 1-jén lép hatályba. Sajtóközlemény a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 2011. július 1. napján hatályba lépő rendelkezéseiről és az ezzel kapcsolatos jogszabály-módosításokról Az Országgyűlés 2010. december 20-án

Részletesebben

Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor

Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor 1 Előzmények A lehetőség: KRESZ (2010.01.01) A módosítás előtt: (3) Ha az Egyirányú forgalmú út jelzőtáblák (104. és 105.

Részletesebben