Magyarország és a szomszédos területek édesvízi halai a Természettudományi Múzeum gyűjteményében
|
|
- Krisztina Kerekesné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Vertebr. Hung. XIII Magyarország és a szomszédos területek édesvízi halai a Természettudományi Múzeum gyűjteményében írta: Dr. Berinkey László Természettudományi Múzeum, Budapest A Magvar Nemzeti Múzeum halgyűjteményének első katalógusát KÁ- ROLI állította össze és adta ki 1879-ben. Ebben faj 5600 példánya szerepelt, melyből alkoholos hazai hal 268 darab volt. A második katalógust MIHÁLYI 1954-ben jelentette meg, amely a hazai halfajokat tartalmazta (60 faj4221 példány). Az ichtyologiai gyűjtemény - sajnos - a pótolhatatlan szakkönyvtárral e- gyütt 1956-ban elégett. Az azóta gyűjtött anyag egy részét jelen közleményemben ismertetem. Vagyis ez alkalommal a hazai és a környező országok területein élő édesvízi fajok jegyzékét, lelőhelyeit éa darabszámát adom* A gyűjtemény eme részlegében 80 faj, alfaj, hibrid 11,199 példánya található. Köztük akadnak olyanok is, amelyek nem endemlkusak., nem is betelepítettek, hanem véletlenül kerültek hazai vizeinkbe, mint pl. a Coregonus 1avaretus L. és a Gasterosteus aculeatus L. A GYŰJTEMÉNY-ANYAG FELSOROLÁSA PETRÛMYZONES Petromyzonidae Lampetra danfordj (REGAN): Kis-Szamos, I960. VT. 4. BERINKEY (9) 1 J. - Szamos, 1937». CHAPPUIS (7). - Tapoly, I960. XI. 3*BE RINKEY (10), ly) A közölt gyűjtési adatokban első helyen a lelőhely neve (megjelölése) áll, ezt a gyűjtés dátuma követi, jaajd VERZALISSAL szedve a gyűjtő neve; az adatok végén szereplő zárójeles szám a gyűjtött példányok száma.
2 T E L E 0 S T OMI Acipenseridae Huso huso : Duna (Dunatorkolat), 1956* VIII. BÍCESCU (2)J JONESCU (1). Acipenser nudiventris LOV«i HELYI (2). Felső-Tisza, 1957» IV» 4-7. VÁSÁR Acipenser ruthenus L.: Duna (Paks), 1957* VIII. Paksi HTSZ 2^ (2); (Vác), Budapesti Állatkert (2): (Sulina) 1957*X. 20, STILLER (1). - Lelőhely nélkül, SZU. a.u 3 (3). Acipenser güldenstädti BRANDT: Duna (Paks), VIII» Paksi HTSZ (1). - Agigea, 1957» CARAUSU ( l ) Mamaia, 1957» J0NESÇU (2). Acipenser stellatus PALL.: Duna (Sulina), X» 20* STILLER (26). - CIotic', X. 23» STILLER (6l). - Mamaia, X. JONESCU (1). Salmonidae Salmo t r u t t a m» fari-o Li t Duna (Pilismarót).. I960. IV. 1, MATKO VITS (1). - Lillafüred, XII. VÁSÁRHELYI (3). 1958* VI* VÁSÁRHELYI (2)í 1959» VÁSÁRHELYI ( l ). - Tap oly felső folyása-, I960. X» 31* BERINKEY ( 4). - Hideg-Szamos, I960» V , BE RINKEY (1). - Királymező, 1943* VII. 18. VÁSÁRHEETI (!> HTSZ = Halászati Termelő Szövetkezet 'SZU. aj. = a Szovjetunió ajándéka
3 Salmo irideus GIBB.: Lillafüred, XII. VÁSÁRHELYI (3); VT. VÁSÁRHELYI (2). - Gödemesterháza, VIII. 14. ÉHEK (6). - Tarcau (Moldva), I960. VI. 5. BERINKEY (l). Hucho hucho GÜNTHERt Királymező, VII. 18. VÁSÁRHELYI (2). Coregonus lavaretus L.: Duna (Vác), I960. VI. 21, MATKOVITS (1). Thymallus tnymailus L.; Bisztrica (Moldva), időpont nélkül, NALBÁNT (l). - Hideg-Szamos, I960. V. 28. BERINKEY (4). - Kis- Szamos, X. KÁSZONI (5); I960. VI. 5. BERINKEY (6). - Maros, XI. 2. KÁSZONI (7); I960. V. 25. BERINKEY (5). - Sebes-Körös (Csúcsa), VI. 20. GYURKÓ ( l ). Strigy, X. 17. BÂCESCU ( 1). - Királymező VII. 18. VÁSÁRHELYI ( 3). - Lelőhely nélkül, V. SZU. aj. ( l ). Umbridae Umbra krameri WALB.: Lelőhely nélkül, budapesti Állatkert ajándéka (6). - Duna (Szeremle), III.15. TERNÁK (2). - Láp (Orgovány), VIII. 2. TUSNÁDI (3); X. 21. SZA BÓ (24). - Tavasbarlang kifolyója (Tapolca), VI. 17, WIE- SINGER (l). - Veresegyház, V. 14. DELY & VISÓVÖLGYI (5). - Balta-Comanä, IX. 3. VASILIU (5). Esocidae Esox lucius L.j Balaton (Tihany), VII, 29-VIII. 3. BERIN KEY ( 2), - Császárpatak (Dinnyés), V. 16. KAKASNÉ ( l ). - Dráva (Péterhida), 1959.VI. Drávai halászok (2). - Duna (Baja), 1958» VIII. 31. TERNÁK (U)í (Paks), VIII. P&^si HTSZ, (2)? (Rezét), V. 23. TUSNÁDI (4); (Sulina), X. 20, STILLER ( l). - Lelőhely és időpont nélkül, SZU aj. (2). - Kanicsa, SZU aj, (l). - Volga delta, VI.18.SZU aj. (3).
4 Cyprinidae Rutilus rutilua L.i Balaton (Tihany), VII. 29-VTIT. 3. BERINKEY (2); XI. TÖLG (37). - Böcsi-tó, X. 22. VÁ SÁRHELYI (8). - Dráva- (Péterhida), VI. Drávai HTSZ..(3). - Duna (Budapest, holtág), X. 19. ESZTERGÁLYOS (50); (Grébeci ág), I960. X. 13. TUSNÁDI (85); (Harta), X. 17. HOSSZÚ (29); (Harta), V. 22. HOSSZÚ (2); (Paks), VIII. Paksi HTSZ. (3); (Rezét), V.23. TUSNÁDI (56); X.8. TUSNÁDI (52); XI. 3. TUSNÁDI' (99); (Soroksár), IV. 4-V. 5. MOHOSZ 4^ ajándéka (3); (.Szeremle), X. TERNÁK (6); (Vác), I960. I I, 12. MATKOVITS (7); I960. I I I MAT KOVITS (l). - Ferenc-csatorna (Nagybaracska), XI. 25. TUSNÁDI (35). - Láp (Orgovány), X, 21. SZABÓ ( l ). - Rakaca (Meszes), V, BERINKEY & ESZTERGÁLYOS (4). - Rinyapuszta, 1956, V. 17. MARIÁN (3). - Schmiedt-tó" (Harta), V. 29. HOSSZÚ (2). - Sirmig-tó (Harta), V. 25. HOSSZÚ (1), - Tisza (Tiszapolgár), IV, 26. VÁSÁRHELYI (1); 1959» XI. 5«VÁSÁRHELYI (2); (Tiszaug, holtág), I960. VI. 28 TUSNÁDI (86); I960. VII. 22. TUSNÁDI (166). - Tógazdaság (Nagyhörcsögpuszta), X, 23» ESZTERGÁLYOS (5). - Zala (Zalaszentgrót), I960. VIII. 22. MATKOVITS (4). - Kis-Szamos (Kolozsvár), 1961, X. KÁSZONI (32). -.Sebes-Körös (Cséffa), I960. VI. 5. BERINKEY (31). - Rázelm-tó, 1957» X. 24. STILLER (3). - Oravanszeri-tó, 1915» V. 9» SZU, aj, (4). Rutilus rutilus L. X. Abramis brama L.i Duna (Harta), V. 25. HOSSZÚ (2); (Szeremle), X, TERNÁK ( l ), Rutilus pigus virgo HECK.i Duna (Vác), XI,.24-25» MAT KOVITS (1); XII. 10. MATKOVITS (2); I960. I I I. 1. MATKO VITS (6); I960. IV. 22. MATKOVITS (l); (Zebegény), I960. I I. 2. MATKOVITS (8). MOHOSZ = Magyar Országos Horgász Szövetség
5 Leuciscus leuciscus L.t Bódva (Szin), V. 29. BERINKEY & ESZTERGÁLYOS ( l ), - Duna (Vác), I960. I I I. 1. MATKOVITS (l); I960. I I I MATKOVITS (l). - Jósva (Jósvafó), V.28. BERINKEY & ESZTERGÁLYOS ( l ). - Rakaca (Meszes), V BERINKEY & ESZTERGÁLYOS (l). - Szártos-patak (Hidasnémeti), 1959.IX. 25. ESZTERGÁLYOS (15). - Sapintza, VIII. 23. Banarescu (2). - Ural felső folyása, SZU. aj. (2). - Verenszl, V. 8. SZU. aj. (2). LeucisQus cephalus L.i Aranyos-patak (Zempléni hegység), I960. IX. 16. AGÓCSI (3). - Bódva (Szin), V. 29. BERINKEY & ESZTERGÁLYOS (11). - Bükkös-patak (ízbég), VII.30. BERIN KEY (3)í IX. 18. BERINKEY (8); I960. VII. 31. MATKOVITS (25). - Cserénfa, V. 14. PUSZTAI ( l ), - Dömösi-patak (Dömös), I960. VIII. 3. MATKOVITS ( l ). - Duna (Budapest, holtág), X. 19. ESZTERGÁLYOS (l4); (Harta), V. 22. HOSSZÚ (I) i (Paks), VIII. Paksi HTSZ. (2); (Rezét), V. 23. TUSNÁDI (5)l (Szeremle), X. TERNÁK. ( l ). - Gönczi-patak IX ESZTERGÁLYOS ( l ). - Gyöngyös-patak (Rezi), VIII. 25. MATKOVITS (ÍO). - Hejó (Hejőcsaba), I I I. 22. VÁSÁRHELYI (2). - TÓ (Heiócsaba), X. 26. VÁSÁRHELYI (II), - Jósva, IX, 23. ESZTERGÁLYOS (3); (Jósvafő), V. 28. BERINKEY & ESZTERGÁLYOS ( I4). - Magyarkút-patak (Zebegény), I960. VII. 14. MATKOVITS (13). - Morgó-patak (Kismaros), I960, VT*28* MATKOVITS (ll)î I960. IX. 16. MATKOVITS ( l); (Szokolya), I960* VII. 13. MATKOVITS (3)» - Mura (Murakeresztur), 1957, XII. EH»"^ (9). - Rakaca (Meszes), V BERIN KEY & ESZTERGÁLYOS (19); IX ESZTERGÁLYOS ( H). - Séd (Veszprém m.), I960, IX. 18, MATKOVITS (8). - Szártos-patak (Hidasnémeti), 1959» IX. 25. ESZTERGÁLYOS (13 ). - Zala (Zalaszentgrót), I960. VIII. 22, MATKOVITS ( l). - Tapoly felsó folyása, I960. X. 31* BERINKEY (8); (Komarov), I960. XI. 4. BE RINKEY (3). - Kis-Szamos, I960, VT. 5. BERINKEY (5). - Maros (Marosvásárhely), 196'C. VI. 7. BERINKEY ( l ). - Sebes-Körös EH.» Elektromos Halászok
6 (Cséffa), I960. VT. 5. BERINKEY (15). - Liguria, genual múzeum ajándéka (l). - Oravanszeri-tó, V. 17. SZU. aj. (1). Leuciscus idus L.: Duna (Rezét), V, 23* TUSNÁDI (37)} XI. 3. TUSNÁDI (26); (Paks), VIII. Paksi HTSZ. ( l ) ; (Szeremle), X. TERNÁK (7). - Tisza (Tiszapolgár), IV. 26. VÁSÁRHELYI (3). - Comana (Bukarest mellett), IX» 15. Vasiliu (2). - Lelőhely nélkül, SZU. aj. (l). - Oravenszeri tó, V, 17, SZU. aj. (1). Leuciscus souffla agassizi CUV. & VAL.: Sapintza (Máramaros), VIII» 23. BANARESCU & BICHCEANU-(3 )î 1959* VIII. 20. BA- NARESCU (4). Phoxinus phoxinus L.: Fekete-völgy (Börzsöny), VII. 10. SZABÓ (5). - Tó (Hejőcsaba), X. 26. VÁSÁRHELYI (18). - Kemence-patak (Börzsöny), V, 29. SZABÓ (8); IX. 18. SZABÓ ( 8). - Magyarkút-patak (Nógrádverőce), I960. VT. 27. MAT KOVITS (58). - Morgó-patak (Kismaros), I960. VT. 28, MATKOVITS (45); I960. IX. 16MATKOVITS (23); (Szokolya), I960, VII, 13. MATKQVITS (95). - Séd (Veszprém m.), I960. IX. 18. MATKOVTTS (121). - Tavasbarlang kifolyója (Tapolca), VT, 14. WIE- SINGER (9); VTII. 23. MATKOVITS (70). - Crno Jezero-ba ömlő patak, VTI. 26. KASZAB (18j, - Brezsnyik (Tapolca oldalága), I960. XI. 1. BERINKEY (152).. - Tapoly, I960, XI. 3. BERINKEY (18). - Tapoly felső folyása, I960. X. 31. BERINKEY (29). - Bélbor-patak (Erdély), I960, VI. 7, BERINKEY ( lol). - Cserna (Herkulesfürdő), VTII. 1, BANARESCU (21). - Maros (Maroshéviz), 1960.V. 25. BERINKEY (7). - Prahova-Poiana, I960, V. 31. BERINKEY (121). - Prahova-Sinaia, I960, V. 31. BERINKEY (31). Scardinius erythrophthalmus L.x Balaton (Tihany), VTII.3. BERINKEY (3); XI. TÖLG (5). - Dráva (Péterhida), 1959.VI. EH. (1). - Duna (Baja), VTII. 31. TERNÁK (6); 1959* X» 8, TUSNÁDI (2); (Rezét), V, 23, TUSNÁDI (16); '1959. XI. 3.
7 TUSNÁDI (9); (Soroksári ág), IV.7. BERINKEY (4); (Sz eremle), I957. X. TERNÁK (10). - Ferenc-csatorna (Nagybaracska), XI. 25. TUSNÁDI (40). - Kenderáztató (Harta), VI. 16. HOSSZÚ (8). - Kisduna (Harta), X. 17. HOSSZÚ (7). - Tógazdaság (Nagyhb'rcsögpuszta), X. 23. ESZTERGÁLYOS (2). -Láp (Orgovány), VIII SZABÓ & TUSNÁDI ( 2). - Schmiedt-tó (Harta), VI. 17. HOSSZÚ (9); LX. 27. HOSSZÚ (64). - Sirmig-tó (Harta), VI. 25. HOSSZÚ (7). - Tisza (Tiszapolgár), IV. 26. VÁSÁRHELYI (l); XI. 5. VÁSÁRHELYI (6); (Holtág, Tiszaug), I960. VI. 28. TUSNÁDI (3); VII. 22. TUSNÁDI (2), - Vajtai-kopolya (Harta), V. 30. HOSSZÚ (3). - Zala (Zalaapáti), I960. VTII. 23. MATKOVITS (1). - Razelm-tó, X. 24. STILLER (3). - Oravanszeri-tó SZU. aj. (2). Scardlnius rakovitzai MÜLLERj Püspökfürdői-tó, I960. IV. 21. BANARESCU (5). Scardlnius erythrophthalmus L. X. Rutilus rutilus L.: Tisza (Tiszapolgár), IV. 16. VÁSÁRHELYI (5). Aspius aspius L.t Balaton (Tihany), VII. 29-VIII. 3. BE RINKEY (1). - Böcsi-tó, X. 22. VÁSÁRHELYI (4). - Duna (Baja), VIII, 31. TERNÁK ( 2); (Rezét) V. 23. TUSNÁ DI ( 4); XI TUSNÁDI (13); (Szeremle), X. TER NÁK (2). - Mura (Murakeresztur), XII. EH, (3). - Razelmtó, X. 24. STILLER (5). - Sulina, X. 20, STILLER (1), - Tuzon, I914. VTI, 22. SZU, aj. (4). Leucasplus delineatus HECK.i Tó (Hejőcsaba), 1957, X. 18. VÁ SÁRHELYI (1). - Zsombói láp., X. 6. PÁLFI (l). Tinea tinea L.Î Balaton, X. 4* BHV, 6^ (l). - Dráva(Póterhlda), leg, EH. (4). - Duna (Baja), VIII. 31. TER NÁK (1); X.8. TUSNÁDI (3). - Tó (Hejőcsaba), X. 26. BHV, = Balatoni Halászati Vállalat
8 VÁSÁRHELYI (4). - Tógazdaság (Nagyhörcsögpuszta), 1958, X. 23. ESZTERGÁLYOS ( 6). - Tisza (Tiszapolgár), XI. 5. VÁSÁRHE LYI (1); (Szeged), IV, 19. PÁLFT (3). - Zala (Zalaszentgrót), I960. VIII. 22. MATKOVITS ( l ). - Razelm-tó, 1957,-X, 24. STILLER (2). - Sebes-Körös (Cséffa), I960. VT. 5» BERINKEY (2). Chondro stoma nasus L. i Duna (Grébeci ág), I960. X. 13. TUSNÁDI (2)j (Paks), VTII* Paksi HTSZ. ( l ) ; (Rezét), V. 23. TUSNÁDI (6). - Morgó-patak (Kismaros), I960. VI. 28. MATKOVITS (1). - Mura (Murakeresztur), XII. EH. (7). - Tapoly (Komarov), I960. XI, 4. BERINKEY (8). - Kis-Szamos, I960. VI. 5. BERINKEY (l). - Maros, IV. KÁSZONI (l); (Maroshóviz), I960. VT, 7. BERINKEY ( l ). Gobio gobio L.: Aranyos-patak (Zempléni hegység), I960. IX. 16. AGÓCSY (2,). - BódVa (Szalonna), VII, 14. VÁSÁRHELYI (4)l (Szin), V. 29. BERINKEY & ESZTERGÁLYOS (15). - Böcsi-tó, X. 22. VÁSÁRHELYI (3). - Bőszobi-patak, I960» IX, 21, MATKOVITS (2). - Bükkös-patak (ízbég), VII. 30. BERINKEY (22); 1959.IX. 18. BERINKEY (10)"; I960. IX. 16. BERINKEY & ESZ TERGÁLYOS (3); (Szentendre), I960. VII, 31. MATKOVITS (24). - Cserénfa-patak (Szentbalázs), V. 14. PUSZTAI ( 2). - DÖmösf-patak (Dömös), I960, VIII. 3. MATKOVITS (19). - Duna (Budapest, holtág), X,. 19. ESZTERGÁLYOS (13)» (Soroksári ág), IV. 7-V, 5. MOHOSZ ajándéka (6); (Újpest), VIII, 17, BERINKEY (5); (Harta), X.12. HOSSZÚ (2); (Vác), III. 7. MATKOVITS (2); I960. III. 1, MATKOVITS ( l ). ~ Gönczipatak, IX ESZTERGÁLYOS (2), - Gyöngyös-patak (Rezi), I960, VIII. 25. MATKOVITS (17). - Tó (Hejőcsaba), X. 18. VÁSÁRHELYI ( 9); X. 26. VÁSÁRHELYI (100). - Hejő (Hejőcsaba), I I I. 22*. VÁSÁRHELYI (9Ü. - Hernád (Bocs), X. 7., VÁSÁRHELYI (1), - Jósva-patak (Jósvafő), V. 28, BE RINKEY & ESZTERGÁLYOS, ( l); U» 23. ESZTERGÁLYOS ( 2), - Kapós (Kaposvár), IV* 17, TARNÓCZI ( l ). - LesvÖTgyi-patak (Nógrádverőce), VIII, 18. THURÁNSZKY (3). - Magymrkut-pa* tak (Nógrádverőce), I960. VI, 27, MATKOVITS (22). - Malomvölgypatak (Zebegény), I960. VT. 14. MATKOVITS (6). - Morgá-natak,
9 (Kismaros), I960. VI. 28. MATKOVITS (16); i960. IX. 16. MATKO VITS (4); (Szokolya), I960. VII. 13. MATKOVITS (15). - Rakaca, VII. 14. VÁSÁRHELYI (l); (Meszes), V BERIN KEY *& ESZTERGÁLYOS (90); IX ESZTERGÁLYOS (86). - Szártos-patak (Hidasnémeti), IX, 25. ESZTERGÁLYOS (39). - Tardi-patak (Bükk-hegység), IV. 10. TÓTH ( l ). -Zala (Zalaapáti), I960. VIII. 23. MATKOVITS (3); (Zalaszentgrót), I960. VIII. 22. MATKOVITS (7). - Tapoly felső folyása, I960. X. 31. BERINKEY (13); (Komarov) I960. XI. 3. BERINKEY (35); I960. XI. 4. BERINKEY (27). - Aranypatak (Hadnő), X. 5. GYURKÓ (l). - Péketeügy (Szörcse),. 1956, IV. 24. GYURKÓ (2). - Jalomita, VIII. 24. VASILIU (8). - Kis-Szamos, I960. VI. 2. BERIN KEY (20); I960. VII. 8. KÁSZONI (6). - Maros (Maroshéviz),1960. VI. 7. BERINKEY (I4). - Meleg-Szamos, I960. VI. 7. BERINKEY (1). - Sebes-Körös (Cséffa), I960. VI. 5. BERINKEY (53). - Landek X. (Visztula mellett), X, 24. TÖLG (29). Gobio uranescopus AGASSIZ.: Tapoly, I960. XI. 3. BERINKEY ( l l ) ; (Komarov), I960. XI. 4. BERINKEY (7). - Argeç, VIII. 14. BANARESCU (l); X. TOMULESCU (2); VI. TOMULESCU (5). - Cserna (Herkulesfürdő), X. 24. BANARESCU ( 5). - Kis-Szamos, I960. VI. 5. BERINKEY (l). - Maros, XI. 2., KÁSZONI (1). Gobio kessleri DYBOWSKI: Tapoly, I960. XI. 4. BERINKEY (39). - Moldova, XI. 15. BANARESCU (2). - Nagyküküllő, XI. 15. BANARESCU (4)} VIII. 20. BANAR3SCU (2). - Suceava (Szeret mellékfolyója), XI. 16. BANARESCU ( l ). - Vedea, 1958* VII* 10. BANARESCU (7). Gobio kessleri banatlcus BANARESCU: Temes (Temesvár), BA NARESCU (4); IX* BANARESCU (5)í VIII. 4. BANARESCU (17). Gobio albipinnatus belingi SLAST.: Duna (Rezét), XI, 3. TUSNÁDI (3). - Rakaça, IX ESZTERGÁLYOS (28). -Fehér-Körös, VIII. 21. BANARESCU (5). - Kraszna, 1958.VIII.
10 27. BANARESCU (4); (Nagykároly), VIII. 27. BANARESCU (3). - Ternes (Medves), XI. 1. BANARESCU (29)? (Ság),1959.VIII. 15. BANARESCU (17); (Temesvár), X, 26. BANARESCU (4). Barbus barbus L.: Duna (Baja), VIII, 25. Bajai HTSZ (36); (Budapest;, VIII. 30. Kékduna HTSZ (5); (Budapest holtág) X. 19. ESZTERGÁLYOS (l); (Paks), VIII. Paksi HTSZ, (2), - Mura (Murakeresztur), 1957» XII. E.H. (7). - Tisza (Tiszasas), I960. VI. 28. TUSNÁDI ( l ). - Aranyos, X.5. GYUR KÓ (2). - Kis-Szamos, 1969» X. KÁSZONI (5). - Maros, IV. KÁSZONI (11); (Marosvásárhely), I960. VI. 7. KÁSZONI (11).- Meleg-Szamos, I960. VI. 7. BERINKEY (6),-- Szamos, IV. 2, GYURKÓ (1). - Sebes-Körös, I960. VI. 5. BERINKEY (9). Barbus meridionalis petényi HECK.i Apátkuti-patak (Visegrád), VII. 14. MATKOVITS ( i l ). - Bőszobi-patak, I960, IX. 21, MATKOVITS (1). - Bükkös-patak (ízbég), VII. 30. ''BERINKEY (46); IX. 18. BERINKEY (26); I960.VII.3L. MATKOVITS (23). - Dömösi-patak (Dömös), I960. VIII. 3. MATKOVITS ( 7). - Gönczipatak, IX ESZTERGÁLYOS (19). - Jósva-patak (Jósvafő), V. 28. BERINKEY & ESZTERGÁLYOS (7). - Lesvölgyipatak, VIII. 18. THÜRANSZKY ( l ), - Magyarkút-pattue (Négrádyerőce), i960. VI. 27. MATKOVITS ( 8). - Morgő-patak (Kismaros), I960. VI. 28. MATKOVITS ( i l ) ; (Szokolya), I960. VII. 13., MATKOVITS ( 7). - Tapoly oldalága (Brezsnyik), I96O.XI. 1,BERIN KEY (140); Tapoly felső folyása, I960, X. 31. BERINKEY '(89); (Komarov), I960. XI. 4. BERINKEY (46). - Aranyos, IX. BA NARESCU (4); (Topánfalva), 1953, VI* GYURKÓ (2). - Bicaz, VIII. BACESCU ( 1), - Cserna (Herkulesfürdő), 1959* VIII. 1. BA NARESCU (14). - Hideg-Szamos, I960. V BERINKEY (6J. - Kis-Szamos, I960. V. KÁSZONI ( 5); I960. VI, 5. BERINKEY ( 3), - Körös (Csúcsa), VII. 20. GYURKÓ ( 2). - Maros (Marosvásárhely), I960. VT. 7. 'BERINKEY (l). - Meleg-Szamos, I960. VT. 7. BERINKEY (3). - Sebes-Körös (Çséffa), I960. VI.5, BERINKEY (4). - Susitza, VIII. 30. BANARESCU (5). Chalcalbumus chalcoldes mentő AGASSIZ.i Duna, ANTIPA(l);
11 (Sulina), IX BANARESCU (3). - Razelm-tó, 1956.IX. BANARESCU (2). AlburnuB alburnus L.t Balaton, 1957* VII. 24-VIII. 3. BERINKEY (l)i XI. TÖLG (1), - Böcsi-tó, 1958.X.22. VÁSÁRHELYI(17). - Duna (Baja), 1959* X. 8, TUSNÁDI (41)? (Harta), V HOSSZÚ (33)* (Paks), VIII,. Paksi HTSZ (3); (Vác)l959. XII. 10. MATKOVITS (22). - Ferenc-csatorna (Nagybaracska) XI, 25. TUSNÁDI (45). - Tó (Hejőcsaba), X. 26. VÁSÁRHELYI (21), - Lefolyó (Hévíz), I960. VIII. 21. MATKOVITS (l). - Hernád (Bocs), X, 7» VÁSÁRHELYI (27), - Mura(Murákeresztur), 1957*XII.E.H. - Tógazdaság (NagyhöresÖgpuszta), 1958.X.23. ESZ TERGÁLYOS ( l ). - Rakaca (Meszes), V.30-31BERINKEY &ESZ TERGÁLYOS (15). - Szartos-patak (Hidasnémeti), IX. 25. ESZTERGÁLYOS ( 79). - Tisza (Tiszapolgár), XI. 5. VÁSÁRHE LYI (3)i (Tlszaug, holtág), I960. VI. 28. VÁSÁRHELYI (21). -Velencei-tó, V* 19. DÁNIEL (3). - Zala (Zalaszentgrót), I960, VTII* 12. MATKOVITS (54). - Tapoly (Komarov), I960.XI. 4. BERINKEY ( l ). - Buztea-tó, I960. I, 7. NALBÁNT ( 4). - Duna (Sulina), IX, 10-12, BANARESCU (5). - Jalomi-ja, VTII. 27. VASILIU (3). - Sebes-Körös (Cséffa), I960, V. 5., BERINKEY (41). - Maros (Marosvásárhely), I960* VI. 7. BERINKEY (315). Alburnoldes bipunctatus BLOCHt Bódva (Szalonna), VII. 14. VÁSÁRHELYI (3-); (Szin), V, 29.- BERINKEY.& ESZTERGÁLYOS (53). - Gönczi-patak, IX ESZTERGÁLYOS ( 8), - Jósva-patak (Jósvafő), V. 28. BERINKEY & ESZTERGÁLYOS (7); 1959» IX. 23. ESZTERGÁLYOS (30), - Morgó-patak (Kismaros),1960. VT* 28* MATKOVITS ( l). - Rakaca (Meszes), V BERIN KEY & ESZTERGÁLYOS (166), - Szártos-patak (Hidasnémeti), IX* 25* ESZTERGÁLYOS (l). - Tapoly, I960. XI. 4. BERINKEY (89). - Cserna (HerkulesfürdŐ), VTII. 1. BANARESCU ( 6). - Hileg-Szamos, I960. V,-28-30, BERINKEY ( l ), - Kis-Szamos, I * BERINKEY (168). - Maros, VIII. 28, BANARESCU (6), - Sebes-Körös (Csúcsa), VI. 20* GYURKÓ (4). - Temes,1959. VTII. 4. BANARESCU (15 )«Bllcca bjoerkna L.1 Balaton (Tihany), XI. TÖLG (5). - Bód-
12 va (Szalonna), VII. 14«VÁSÁRHELYI (l). - Böcsi-tó, X. 22. VÁSÁRHELYI (14). - Duna (Grébeci ág), I960. X. 13. TUS NÁDI (4)? (Paks), VIII. Paksi HTSZ. (2); (Rezét), 1957.V. 23. TUSNÁDI (65); X. 8. TUSNÁDI (117); XI. 3. TUS NÁDI (1); (Szeremle), X. TERNÁK (4); (Vác), I960. I I. 19. MATKOVITS (8); (Zebegény), I I I. 7. MATKOVITS (2)j~ XII. MATKOVITS ( 6). - Hernád, X. 7. VÁSÁRHELYI ( 7). - Mura (Murakeresztur), XII. E.H. (3). - Tógazdaság (Nagyhörcsögpuszta), X. 23. ESZTERGÁLYOS (4)* - Tisza (Tiszaug, holtág), I960. VI TUSNÁDI (26); I960. VIII. TUSNÁDI (9). - Zala (Zalaszentgrót), I960. VIII. 22. MATKOVITS ( 4). - Sapszugkoe-tó, V-VI. SZU. aj. (3). - Volga deltája, 1905.VII.21. SZU. aj. (2). Abramis brama L.: Balaton (Tihany), VII. 29-VIII. 3. BE RINKEY (12). - Duna (Rezét), V. 23. TUSNÁDI (48); XI. 3. TUSNÁDI (123); (Szeremle), X..TERNÁK (6); (Vác), I960. I I. 19. MATKOVITS ( 7); (Zebegény), XII MAT KOVITS ( 1). - Hernád (Bocs), XII.2. VÁSÁRHELYI ( i l ;. - Mura (Murakeresztur), 1957.XII. E.H. (3). - Tisza (Szeged), IV.19. PÁLPI (10); MAJOROS (2);(Tiszapolgár), IV. 26. VÁSÁRHELYI (l); XI. 5. VÁSÁRHELYI (10); (Tiszaug, holtág), I960. VT. 22. TUSNÁDI (22). - Zala (Zalaszentgrót), I960. VIII. 22. MATKOVITS (3). - Balta Comana (Bukarest), X. 1. VASILIU (2). - Razelm-tó, X. 20. STILLER (4). - Sebes-Körös (Cséffa), I960. VT. 5. BERINKEY ( 5). - Lelőhely nélkül, SZU. aj. (2). Abramis sapa PALL.: Duna (Grébeoi ág), I960, X. 13. TUSNÁDl(5)í (Rezét), V. 23. TUSNÁDI (l); (Szeremle), X. TERNÁK (1); (Vác), XI MATKOVITS (8)5 I960. I I. 19. MAT KOVITS (2); I960. I I I. 1. MATKOVITS ( 7); I960. I I I MAT KOVITS (11); I960. IV. 22. MATKOVITS (16); (Zebegény), I960.II. 2. MATKOVITS (21); I960. I I I. 7-10, MATKOVITS ( 7); I960* XII MATKOVITS (33). - Tisza (Tiszasas), I960. VTII.TUSNÁDI (5). - Dnyeper, SZU. aj. (3). - Volga I905. VTII. 3. SZU. aj. (1).
13 Abramis balleras L.t Duna (Grébeci ágj, I96O.X.I6. TUSNÁDI (8); (Rezét), V, 23. TUSNÁDI (10.)j X. 8. TUSNÁDI ( l ) ; (Vác), I960, I I. 19, MATKOVITS (l); I960. IV.22. MATKOVITS (3); (Zebegény), I960. I I. 2. MATKOVITS (2). - Tisza (Szeged), IV. 19. PÁLFI ( l ) ; (Tiszasas), I960. VTII. TUSNÁDI (l); (Tiszaug), VI. 5. SZABÓ & TOPÁL ( 4). - Potelu-tó (aldunai árterület), IX. 14. POPESCU (3). - Lelőhely nélkül, SZU. aj. (1). Vimba vimba L.t Duna (Paks), VIII. Paksi HTSZ. (l);(tahitótfalu), I I I MATKOVITS (6); (Vác), XI.Május 1. HTSZ. (1) WIESINGER (l); VII. 4. WIESINGER (l)j XI MATKOVITS (5); XII. 10. MATKOVITS (12); I I. 19. MATKOVITS (26); I96O.III.I. MATKOVITS (l6); I960. I I I MATKOVITS ( 4); (Zebegény), I I I MATKO VITS (3); I I. 19. MATKOVITS (I5). Vimba vimba n. carinata PALL. : Duna (Sulina), 1957.X.20. STIL LER (3). - Maros (Marosvásárhely), IX MÜLLER (3). Peleeus cultratus L.t Balaton (Tihany), VII. 29-VIII. 3. BERINKEY (2)j XI. TÖLG (9)i XI. 21. BHV. (9). - Duna (Rezét), V. 23. TUSNÁDI (6); (Sulina), 1957.X.20. STIL LER ( l ), - Razelm-tó, X. 24. STILLER (3). - Ribányákoe-tó (Volga felső folyásánál), SZU. aj. (2). Rhodeus serloeus amarus BLOCHï Bátorliget, V. 31. ENDRŐDY (1), - Bódva (Szalonna), VII. 14«VÁSÁRHELYI (2); (Szin), 1959* V* 29* BERINKEY & ESZTERGÁLYOS (5). - Böcsi-tó, X. 22. VÁSÁRHELYI ( l ). - Bőszobi-patak, 1960.IX.21. MATKOVITS ( l ). - Duna (Baja), 1958* VIII* 31. TERNÁK (24)1 (Budapest, holtág), X. 19. ESZTERGÁLYOS (2); (Harta), 1957.X.17. HOSSZÚ (24); V. 22. HOSSZÚ (7); (Nagybaracska), I960, VT. 10. TUSNÁDI (13)! (Soroksári ág), IV. 7. MOHOSZ ajándéka (24)* 1959* VT. 20, THURÁNSZKY (1); (Újpest), VIIÏ. 17, BERINKEY (6); I960* XI. 15. TUSNÁDI (I65)* - Gönczi-patak, 1959, IX ; ESZTERGÁLYOS ( 1). - Gyöngyös-patak (Rezi), I960.VTII.25. MATKO-
14 VITS (32), - Hejő (Hejőcsaba), I I I. 22. VÁSÁRHELYI ( 41).- Tó (Hejőcsaba), X. 18. VÁSÁRHELYI (3)? 1958.X. 26. VÁSÁR HELYI (86). - Lefolyó (Héviz), I960. VIII. 21. MATKOVITS (3). - Rakaca (Meszes), V* BERINKEY & ESZTERGÁLYOS (55); IX ESZTERGÁLYOS (17). - Szártos-patak (Hidasnémet i ), IX. 25. ESZTERGÁLYOS (50), - Tisza (Tiszapolgár), XI. 5. VÁSÁRHELYI ( l ). - Zala (Zalaszentgrót), I960.VIII. 22. MATKOVITS (2), - Coleatina, XI. 10, NALBÁNT (9)} NALBÁNT (19;. - Kis-Szamos (Kolozsvár), X. KÁSZONI (25). - Sebes-Körös (Cséffa), I960, VI. 5* BERINKEY ( 13). - Ternes (Temesvár), IX. 1. BANARESCU (lo). Carassius carassius L.: Bo járpu8zt,ai kppolya, 1957.VEI.7. HOSZ- SZU (9). - Dráva (Péterhida), VI. E.H. (5). - Duna (Baja) VIII. 31. TERNÁK (5); (Rezét), V. 23. TUSNÁDI (3)? (Szeremle), XII. 15. TERNÁK (5); X. 9. TUSNÁDI (2); (Újpest), VIII. 17. BERINKEY (2). - Kenderáztató (Harta), I. 16. HOSSZÚ (10); TuBkóföldi kopolya (Harta), V. 24. HOSSZÚ (18). - Tó (Hejőcsaba), X. 26. VÁSÁRHELYI (23} - Körös, XI. 20. Viharsarok HTSZ. (7). - Tógazdaság(Nagyhörcsögpuszta), X. 23. ESZTERGÁLYOS (4), - Láp (Orgovány) VIII SZABÓ & TUSNÁDI (5); X. 21. SZABÓ (105); XI. 15, TUSNÁDI (3). - Riger-tó, 1957,VI.15-22, DELY (11) - Tisza (Szeged), 1957, IV. PÁLFI (4); (Tiszapolgár), XI. 5. VÁSÁRHELYI (1). - Zala (Zalaapáti), I960. VIII.23, MATK07ITB (1). - Láp (Zsombó), X. 6, PÁLFI (5). - Balta-Afumati, IV, 2. VASILIU (3). - Emdar, VI. 19. SZU. aj. (l). - Kis-Szamos (Kolozsvár), I960, X. KÁSZONI (2). - Razelm-tó, X. 24. STILLER (2). - Sebes-Körös (Cséffa), I960, VT, 5. BERINKEY (4)? I960, XI KÁSZONI (2). Carassius auratus gib e l l o BLOCH: Böcsi-tó, 1958.X. 22, VÁSÁRHE LYI (1). - Körös, X. 15. Viharsarok HTSZ. (3), - Tógazdaság (Nagyhörcsögpuszta), X. 23. ESZTERGÁLYOS ( 2). - Somló-hegy alatti halastó (Tótujfalu), IV. 15. AGÓCSY & SZA BÓ (1). - Sebes-Körös (Cséffa), I960. VI. 5. BERINKEY ( l ).
15 Carassius carassius L. X. tffirassius auratus gibelio BLTTCHi Tógazdaság (Nagyhörcsögpuszta), X. 23. ESZTERGÁLYOS (2). Cyprlnus carplo L.i Balaton (Tihany), VII VIII. 3. BERINKEY (4)í XI. TÖLG (16). - Duna (Baja), 1958.VIII.31. TERNÁK (7); (Budapest holtág), X. 19. ESZTERGÁLYOS.(l)l (Paks), VIII. Paksi HTSZ. (2)j (Rezét), X. 8. TUS NÁDI (4); XI. 3. TUSNÁDI (9); (Sugovica), 1961.IV.29.SZA BÓ (3)j (Újpest), VTII. 17. BERINKEY (8). - Mura (Murakeresztur), XII. E.H. - Tógazdaság (Nagyhörcsögpuszta)l958. X. 23. ESZTERGÁLYOS (1). - Tisza (Szeged), VII. 16. PÁLPI (2). - Duna (Sulina), X. 23. STILLER (1). - Jaszhan-tó, SZU. aj. (3). - Kúra, VI. 20. SZU. aj, (2). - Volga, 1925, VTII. 1. SZU. aj. (6). Cobitidae Nemachilus barbatulus L. 1 Bátorliget, 19.58, V, 30. ENDRŐDY ( l ). - Nagyvölgy-patak (Börzsöny-hegység)* V, 28, SZABÓ ( 2). - Bőszobi-patak, I960, IX, 21, MATKOVITS ( 4). - Bükkös-patak (ízbég), VII. 30, BERINKEY (2)j 1959, IX. 18. BERINKEY (16)? I960, VII. 31. MATKOVITS (15). - Dömösi-patak (Dömös), i960. VTII. 3. MATKOVITS (42). - Duna (Vác), XI «MATKO VITS (2); XII MATKOVITS (2). - Gönczi-patak, 1957, V. 20. THÜRÁNSZKY ( 2); IX ESZTERGÁLYOS (18). - Gyöngyös-patak (Rezi), I960, VIII. 25* MATKOVITS (6). - Hej (Hejőcsaba), 1956, X, 6. VÁSÁRHELYI (18). - Tó (HejŐcsaba)l958, X. 26, VÁSÁRHELYI (17). - Hernád (Böos), 1956* X. 7, VÁSÁRHELYI (1). - Hotyka-patak, V. 20. THÜRÁNSZKY (2). - Jósva-patak (Jósvafő), 1959* V. 28. BERINKEY & ESZTERGÁLYOS (l). - Kapós (Kaposvár), IV. 14. TARNÓCZI ( l ) * - Kemence-patak (Börzsöny hegység), V. 29. SZABÓ (2); IX. 18. SZABÓ (lx - Magyarkut-patak (Nógrádverőoe), I960. VT* 27. MATKOVTTS (26), -Malomvölgy-patak (Zebegény), I960, VTII. 13. MATKOVITS (29). - Morgó-patak (Kismaros), I960, V I I. 28. MATKOVITS (23 )î (Szokolya), I960. VII. 13. MATKOVITS (22), - Séd (Bakonybél), 1959*
16 V.20. SZABÓ (1); I960. IX, 18. MATKOVITS (5). - Tavasbarlang kifolyója (Tapolca), VT. 14. WIESINGER (2), - Tardi-patak (Bükk hegység), IV. 10. TÓTH ( l ), - Zala (Zalaszentgrót), I960. VIII. 22. MATKOVITS (l). - Tapoly, I960. X. 31. BERINKEY (34); I960. XI. 3. BERINKEY ( 4); I960. XI. 4. BERINKEY ( 5). - Tapoly oldalága (Brezsnyik), I960. XI. 1. BERINKEY (131').- 'Kis- Szamos (Kolozsvár), X. KÁSZONI (85). - Maros, 1951.IX.25. BANARESCU ( 7). - Prahova (Sinaia), I960. V, 31. BERINKEY (3). - Tirkava, IX. 25. BANARESCU (3). Cobitis taenia L.1 Boldogasszonyfa, VI. 23. MARIÁN ( l ). - Bódva, V. 29. BERINKEY & ESZTERGÁLYOS (17). - Bőszobi-patak, I960. LX. 21. MATKOVITS ( 3). - BÖC8Í-tó, 1957.X.22. VÁSÁR HELYI ( 1). - Duna (Rezét), XI. 3. TUSNÁDI ( 3). - Ferenccsatorna (Nagybaracska), XI, 25. TUSNÁDI (l). - Fényesforrás (Tata), X. 29. KASZAB & SOÓS (4); ^24. SOÓS (4). - Gyöngyös-patak (Rezi), I960. VIII, 25. MATKOVITS ( I4). - Tó (Hejőcsaba), X. 26, VÁSÁRHELYI (8). - Hernád (Bocs), X. 7, VÁSÁRHELYI (2). -"Lefolyó (Héviz), I960, VII, 21., MATKOVITS ( 1). - Kapos (Kaposvár), IV, 14. TARNÓCZI ( l ), - Mura (Murakeresztur), XII. E.H. ( l ). - Láp (Orgovány), X. 21. SZABÓ (1). - Rakaca, V. 29. BERINKEY & ESZ TERGÁLYOS (21); IX ESZTERGÁLYOS ( I4). - Szartospatak (Hidasnémeti), IX. 25. ESZTERGÁLYOS (19). - Tisza (Tiszaug), VI. 5. SZABÓ & TOPÁL (5). - Zala (Zalaegerszeg), I960. VIII. 23. MATKOVITS (9); (Zalaszentgrót),1960.VTII. 22. MATKOVITS (9). - Dimbovitza (Bukarest), 1956, IX. NALBANT, (5). - Feketeügy (Szörcse), 1956, IV. 26. GYURKÓ ( l ). - Kis- Szamos (Kolozsvár), I960. X. KÁSZONI (11 ). - Amur, 1914.SZU.aj. (1). Cobitis elongata HECK.; Nera, VIII. 12. BANARESCU (l), Cobitis auráta FILIPPI: Duna (Újpest), VIII. 17, BERINKEY (12). - Tapoly (Komarov), I960. XI. 4. BERINKEY (58). - Nagyktiküllő (Balázsfalva), LX. 4. BANARESCU (I4); X. 4. BACESGU (2). - Sztrigy, III.3. BANARESCU (3). - Temes(Temesvár), VIII. 27. BANARESCU (3).
17 Cobitis aurata vallachica NALBANT; Jalömiija, V. 10. BANA RESCU (4); IX BANARESCU (10). - Milcov (Dél Moldva), IX. 19. BANARESCU (5)j XI. 19. BANARESCU (10). Cobitis romanica BACESCU: 01t (Fogaras), 1943.V.23. BACESCUO). - Riul Brezu (Olt mellékvize), IX. 1. BANARESCU (3). - Sztrigy, VIII. 3. BANARESCU (2). - Vedea, VIII. BA NARESCU (2); XI. 24. BANARESCU (4). Misgurnus fossilis L.i Berzence-patak, 1954.VII.il. MARIÁN (3). Duna (Baja), VIII. 31. TERNÁK ( l ) ; - Duna holtág (Szeremle), I I. 4. TERNÁK (7). - Tógazdaság (Nagyhörcsögpuszta), X. 23. ESZTERGÁLYOS ( 3). - Láp (Orgovány), VIII SZABÓ & TUSNÁDI (39)? X. 21. SZABÓ (II6). - Tardi-patak (Bükk-hegység), IV. 10. TÓTH (l). - Zala (Zalaapáti), I960. VIII MATKOVITS ( l ). - Láp (Zsombó), X. 6. PÁL ÉI (1). - Lelőhely nélkül, ANTIPA (l), - Branesti (Bukarest), I95O. IX. 8. VASILIU ( 2). - Cséffai tógazdaság, 1960.XI*15. KÁ SZONI (2). - Kis-Szamos (Kolozsvár), 196I. X. KÁSZONI (l). Siluridae Silurus glanis L.: Balaton (Tihany), VEI. 29.-VIII.3. BE RINKEY ( l ). - Dráva (Péterhida), VI. E.H.(3). - Duna (Harta), VIII. 25. HOSSZÚ (1); (Paks), VIII. Paksi HTSZ (1). - Tisza (Tiszapolgár), XI. 5. VÁSÁRHELYI (l). - Zala (Zalaszentgrót), I960. VIII. 22. MATKOVITS (l), - Duna, ANTIPA (7); (Sulina), X. 20. STILLER (2). - Ribinyákoe-tó (Volga felső folyásánál), SZU. aj. Amiuridae Amiurus nebulosus LE SUEURs Böcsi-tó, X. 22. VÁSÁRHELYI.- Dráva (Péterhlda), VI. E.H. - Duna (Baja), VIII.31. TERNÁK (8); (Harta), V. 22. HOSSZÚ (4); (Paks),1957.VIII.
18 Paksi HTSZ (2); (Rezét), V. 23. TUSNÁDI (7)?. (Soroksári ág), V. 5. MOHOSZ (l); (Szeremle), X. TERNÁK (5)í XII, 15. TERNÁK ( 3). - Tó (Hejőcsaba), 1958,X.26. VÁSÁR HELYI ( 2). - Tógazdaság (Nagyhörcsögpuszta), 1958.X.23. ESZTER GÁLYOS (5). - Tisza (Tiszapolgár), 1959.IV,25,.VÁSÁRHELYI (1Q); holtág (Tiszaug), I960. VI. 28,-VII. 22* TUSNÁDI (18). - Vajtai kopolya (Harta), V. 20. HOSSZÚ (2). - Csóffai tógazdaság, X. BÁCESCU (3)? I960, XI KÁSZONI (2). - Körös, (Cséffa), I960. VI. 5. BERINKEY (103). - Lake Simcoe (Kanada), I960. V. MAJTHÉNYI ( l ). Anguillidae Anguilla anguilla L.; Duna, ÁLLATKERT ajándéka (2); (Harta), V. 19. TERNÁK (l); (Lágymányosi kikötő), 1958*TV»20. MÁJER (1); (Soroksári ág), I960. VIII. 25. SPROCH (Í); (Vác), VIII. 15. Május 1. HTSZ.; X.20. Május 1. HTSZ, ( l ). Gadidae Lota lota L.: Duna (Vác), Május 1. HTSZ, (4)} (Zebegény), I960. I I. 2. MATKOVITS (l). - Mura (Murakeresztur) 1957, XII. E.H. (3). - Lelőhely nélkül, SZU. aj. (2), Gasterosteidae Pungitius platygaster KESSLERi Celeatina, I960. I. 11, NALBANT (3). Gasterosteus aculeatus L.i Duna (Budapesté, 1956, X. 29, H0M0N- NAY (1). - Fekete-tenger (Periteasca), 1955.VII.30, MIRECU (l).
19 Poeciliidae Gambusla affinis BAIRD & GIRARD: Tó (Hejőcsaba), 1957.X.18. VÁ SÁRHELYI (1); X. 26. VÁSÁRHELYI (11). - Lefolyó (Héviz), I960. VII. 21. MATKOVITS (410). Centrarchidae Micropterus salmoides LAC.: Tógazdaság (Simongát), X. 1. vétel (4)..- Lake Simcoe (Kanada), I960. V. MAJTHENYI (2). Lepomis glbbosus L.i Babai-tó (Harta), VI.17. H0SSZU(13). - Balaton (Tihany), VII.29.-VIII. 3. BERINKEY (2). - Dráva (Péterhida), VI. E.H. (2). - Duna (Paks), VIII. Paksi HTSZ. ( l ) ; (Rezét), V, 23. TUSNÁDI (84);(Szeremle), 1957, X. TERNÁK (45). - Kenderáztató (Harta), 1957.VI.16. HOSZ- SZU (34). - Kis-Duna (Harta), X. 17, HOSSZÚ (3). - Lefolyó (Héviz), I960. VIII, 21. MATKOVITS (11 ). - Tógazdaság(Nagy^ hörcsögpuszta), X. 23. ESZTERGÁLYOS (5). - Láp(Orgovány), VIII SZABÓ & TUSNÁDI (3). - Sirmig-tó (Harta),1957. V. 25. HOSSZÚ (71). - Velencei-tó, V. 13. DÁNIEL (Í). - Zala (Zalaapáti), I960, VIII. 23. MATKOVITS (l). - Duna delta (Ciotic), X STILLER (5). - Tabarakie (Constanza), V. JONESCU (1). - Lake Simcoe (Kanada), I960. V, MAJTHÉ- NYI (2). Percidae Lucioperca lucioperca L.: Balaton, X. 26. BHV. (5); (Tihany), VII. 29.-VIII. 3. BERINKEY (l); XI. TÖLG (4). - Böcsi-tó, X. 22. VÁSÁRHELYI (2). - Dráva (Péterhida), VT. E,H. (1). - Duna (Baja), VIII. 31. TERNÁK (l); (Grébeci ág), I960. X. 13. TUSNÁDI (l)? (Rezét), XI. 3. TUSNÁDI (2); (Szeremle), X. 9. TUSNÁDI ( l ). - Tisza (Tiszasas), I960. VIII. TUSNÁDI (6); (Tiszaug), I960. VI. 28.-VII,
20 22, TUSNÁDI (6). - Duna delta (Mila), X. 17. STILLER (2). - Sebes-Körös (Cséffa), I960. VI. 5. BERINKEY (3). - Lelőhely nélkül, SZU. aj. (2). Lucioperca volgensis GMEL.i Balaton, VEI. 29.-VIII.3. BE RINKEY (1); 1957.' X. 4. BHV. (l)«, XI. TÖLG (3)í I I. 21. BHV. ( 6). - Duna (Grébeci ág), I960. X. 13. TUSNÁDI ( l ). - Tisza (Tiszasas), TUSNÁDI (l); (Tiszaug, holtág), I960. VEI.22. TUSNÁDI (2). - Ural, 1956, V. 30. SZU. aj. (l). Perca fluviatilis L.: Balaton (Tihany), VII VIII.3. BERINKEY (l); XI. TÖLG (26). - Bódva (Szin), V. 29. BERINKEY & ESZTERGÁLYOS ( l). - Böcsi-tó, X. 22..VÁSÁRHE LYI (3). - Dráva (Péterhida), VI. E.H. (2). - Duna (Rezét), V. 23. TUSNÁDI (2)j (Soroksári ág), IV.4.- V. 7. MOHOSZ ajándéka (5); (Sugovica), I960. XI. 15. TUSNÁDI (33)? (Szeremle), 1957, X. TERNÁK (5). - Kenderáztató (Harta), VI HOSSZÚ (24). - Mura (Murakeresztur), 1957, XII. E.H. (2). - Tógazdaság (Nagyhörcsögpuszta), X. 23, ESZTERGÁ LYOS (3). - Pap-tó, V, 28, HOSSZÚ (2). - Tisza (Tiszapolgár), XI. 5. VÁSÁRHELYI (3); (Tiszasas), I960.VIII. TUS NÁDI (1). - Velencei-tó, V. 29. DÁNIEL (2). - Duna delta, X. 17. STILLER (2). - Cséffai tógazdaság, 1960,XI.15» KÁ SZONI ( 1). - Kis-Szamos (Kolozsvár), 1961, X. KÁSZONI ( l). - Körös (Cséffa), I960. VI. 5. BERINKEY (4). - Razelm-tó, X. 24. STILLER (5). - Tabacarie (Constanza), JONESCU ( l ). - Lelőhely nélkül, VTII. 1. SZU. aj. (l). - Volga delta, VIII. 1. SZU, aj. (4). Aspro zingel L.: Duna (Szeremle), X. TERNÁK ( l) j (Tahitótfalu), XII. MATKOVITS (4)î (Vác), XI.24-25» MAT KOVITS (5); XII. 10. MATKOVITS (7); I960. I I I MAT KOVITS (17). - Mura (Murakeresztur), 1957, XII, E.H. (7). - Tisza (Tiszasas ), I960. VTII. TUSNÁDI (4). - Duna (Bráila), ANTIPA (l). Aspro stréber SIEB»: Duna (Budapest), 1957.VI*6, WIESINGER (l){ (Dunabogdány), XI. 20, MATKOVITS (l)j (Tahitótfalu) 1959.
21 XII. MATKOVITS ( l ) ; (Vác), XI. 2* MATKOVITS (l);1959.xii. 10. MATKOVITS (8); I960. I I I, 1-25, MATKOVITS ( 52); I960, budapesti Állatkert ajándéka (2). - Morgó-patak (Kismaros), I960. VT. 28. MATKOVITS ( l ). - Tisza (Tiszasas), I960. VIII..TUSNÁDI (1). - Tapoly, I960, XI. 4* BERINKEY ( l ). Acerina cernua L.t Balaton (Tihany), XI. TÖLG (17). - Böcsi-tó, X. 22. VÁSÁRHELYI (3). - Duna (Harta), 1957.X,10. HOSSZÚ (I9)í (Rezét), 1957, V* 23. TUSNÁDI (34); 1959i.X.8, TUS NÁDI (1); (Soroksári ág), 1957, V. 5. MOHOSZ ajándéka (l);(szeremle), 1957* X* TERNÁK (2); (Vác), I960. I I I MATKOVITS (2) ; I960, IX. 20, MATKOVITS (3)-. - Tógazdaság(NagyhÖrcsögpuszta), 1958, X, 23. ESZTEÉGÁLYOS ( l l ), - Tisza (Tiszapolgár)1959. IV. 26. VÁSÁRHELYI ( 3); 1959* XI. 5* VÁSÁRHELYI (12); (Tiszasas), I960* VIII. TUSNÁDI ( l ) ; (Tiszaug, holtág), I960, VI. 28. TUSNÁDI (1); I960* VII. 22. TUSNÁDI ( l ), - Sebes-Körös (Cséffa), I960* VI. 5* BERINKEY (16). - Caliacra, 1934* ANTIPA ( l)*-vol ga felső folyása, 1957* SZU. aj. (5)* Acerina schraetzer L*i Duna (Grébeci ág), I960, X, 13* TUSNÁDI (13)í (Rezét), 1957, V, 23, TUSNÁDI (3); 1959*XI.3. TUSNÁDI(ll); (Tahitótfalu), XII* MATKOVITS (6); (Vác), XI. 2-25* MATKOVITS (26); 1360, I I I. 1. MATKOVITS (26); (Zebegény), I960, I I * 2. MATKOVITS. (20). - Tisza (Szeged), 1957.,; IV..19. PÁLFI (1); (Tiszasas), I960* VTII, TUSNÁDI (l); (Tlszaug,holtág)l960* VI* 28* TUSNÁDI (1)* - Duna (Chilia), BANARESCU ( l ). - Ternes (Temesvár), 1959* X* 25* BANARESCU (3). Gobiidae Proterorhinus marmoratus PÁLL*! Balaton (Tihany), 1957*XI» TÖLG (3)* - Duna (Baja), 1958, VTII* 31. TERNÁK (1); (Budapest,holtág), X* 19* ESZTERGÁLYOS ( 3) l (Rezét), 1959* II.3» TUSNÁ DI (22); (Újpest), X, 19* BERINKEY (5) (Váe), 1959»X,22* MATKOVITS (9); XI» 24*-XII«11* MATKOVITS (22); 1960.III, 24.-IV* 22, MATKOVITS (5)* - Tisza (Szeged), 1957* IV* 19*
22 PÁLIT (2). - Váci-tó, I960. VI. 21. MATKOVITS (12). - Zala (Zalaapáti), I960. VIII. 23. MATKOVITS (23); (Zalaszentgrót),1960. VIII. 22. MATKOVITS (33). Cottidae Cottus gobio L.I Duna (Budapest), SOMOGYI (l); 1959.X.15. WOLSZKY (2); (Vác), X. 22. MATKOVITS (3); 1959.XI.24-XII. 11. MATKOVITS (27); I960. I I I. 24.-IV. 22. MATKOVITS (lo). - A- ranyos (Topánfalva), IV. GYURKÓ (2). - Maros, XI.2. KÁSZONI (3). - Nagy-KüküTlő, IX BANARESCU (4). - Vilsan (Arges mellékfolyója), V BANARESCU (4). Cottus poecilopus HECK.: Tapoly, I960, XI. 3. BERINKEY (137). - Moldova, BÁCESCU (l). - Putna (Bisztrica mellékfolyója), V. 16. DIMITRIN (2), Süsswasseríische von Ungarn und der angrenzenden Gebiete in der Sammlung des Ungarischen Naturwissenschaftlichen Museums Von Dr. L. Berinkey Ungarisches Naturwissenschaftliches Museum, Budapest Die Fischsammlung des Ungarischen Naturwissenschaftlichen Museums ist - wie bekannt - im Jahre 1956 total abgebrannt, Der Autor gibt von Ungarn und der angrenzenden Gebiete die seitdem gesammelten Süsswasserfischarten und deren Fundorte bekannt. Irodalom - Literatur 1, KÁR0LI, J. (I879)t Kalauz a Magyar Nemzeti Múzeum Halgyüjteményében, - Budapest, pp* MIHÁLYI, F, (1954). Revision der Süsswasserfische von Ungarn und der angrenzenden Gebieten in der Sammlung des Ungarischen Naturwissenschaftlichen Museums* - Ann.Hist.Nat. Mus* Nat. Hung. (Ser. Nov.) 5» P# *
A revised catalogue of freshwater fishes of Hungary and the neighbouring countries in the Hungarian Natural History Museum (Pisces) INTRODUCTION
ANNALES HISTORICO-NATURALES MUSEI NATIONALIS HUNGARICI Volume 100 Budapest, 2008 pp. 331 383. A revised catalogue of freshwater fishes of Hungary and the neighbouring countries in the Hungarian Natural
RészletesebbenA folyó és mellékfolyó közötti kölcsönhatás vizsgálata a dunai és az ipolyi halfauna hosszú-idejű változásának elemzésével
Halászatfejlesztés 33 - Fisheries & Aquaculture Development (2011) 33:64-68 ISBN:978-963-7120-31-2 HAKI 2011 A folyó és mellékfolyó közötti kölcsönhatás vizsgálata a dunai és az ipolyi halfauna hosszú-idejű
RészletesebbenSály P., Erős T. (2016): Vízfolyások ökológiai állapotminősítése halakkal: minősítési indexek kidolgozása. Pisces Hungarici 10: 15 45
F1 Elektronikus függelék Sály P., Erős T. (2016): Vízfolyások ökológiai állapotminősítése halakkal: minősítési indexek kidolgozása. Pisces Hungarici 10: 15 45 című közleményhez. Electronic appendix for
RészletesebbenKisesésű, közepes és nagy folyókon létesítendő hallépcsők környezeti igényeinek vizsgálata a körösladányi és békési hallépcsők példáján
Kisesésű, közepes és nagy folyókon létesítendő hallépcsők környezeti igényeinek vizsgálata a körösladányi és békési hallépcsők példáján Halasi-Kovács Béla tudományos munkatárs Halászati és Öntözési Kutatóintézet
RészletesebbenSomogy megye halainak katalógusa (Halak - Pisces)
Natura Somogyiensis 1 439-444 Kaposvár, 2001 Somogy megye halainak katalógusa (Halak - Pisces) MAJER JÓZSEF - BÍRÓ PÉTER MAJER J. - BÍRÓ P.: Checklist of fish of Somogy county (Pisces) Abstract: The data
RészletesebbenA Tisza folyó határszakaszának jelentősége Máramaros halfaunájának megőrzésében
Crisicum 3. pp.189-194. A Tisza folyó határszakaszának jelentősége Máramaros halfaunájának megőrzésében Iosif Béres - Gavril Ardelean Témafelvetés Máramaros a Keleti-Kárpátok északi szakaszának legnagyobb
RészletesebbenHorgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) Halőri vizsga felkészítő
Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) Halőri vizsga felkészítő NÉBIH - Halászati őri ismeretek Felkészülést elősegítő tananyag a halászati őri vizsgára (105 oldal). Alapvető tudás (halfajfelismerés)
RészletesebbenLajkó I., Pintér K., Halászvizsga. Az állami halászvizsga szakmai anyaga. Földművelésügyi Minisztérium Agroinform, Budapest, 139 pp.
PINTÉR KÁROLY PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE 1. Könyvek 2015 Pintér K., 2015. Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk. Negyedik, átdolgozott és bővített kiadás: Mezőgazda Kiadó, Budapest, 360 pp. (Korábbi
RészletesebbenACTA BIOLOGICA DEBRECINA
ACTA BIOLOGICA DEBRECINA ADIUVANTIBUS GY. LAKATOS, I. MÉSZÁROS, A.S. NAGY, K. PECSENYE I. PÓCSI, M. SIPICZKI ET B. TÓTHMÉRÉSZ REDIGIT B. TÓTHMÉRÉSZ SUPPLEMENTUM OECOLOGICA HUNGARICA FASC. 23, 2010 ADIUVANTIBUS
RészletesebbenA hallgatóság (Papp Gábor felvétele)
KÖZGYŰLÉS ÉS KONFERENCIA A Magyar Haltani Társaság 2011. március 18-án taggyűlést tartott, amelyen jóváhagyta az egyesület múlt évi tevékenységéről tartott beszámolót és a 2011. évi munkatervet. A taggyűlés
RészletesebbenPisces Hungarici 3 (2009) A HERNÁD JOBB OLDALI MELLÉKVÍZFOLYÁSAINAK HALFAUNISZTIKAI VIZSGÁLATA
A HERNÁD JOBB OLDALI MELLÉKVÍZFOLYÁSAINAK HALFAUNISZTIKAI VIZSGÁLATA INVESTIGATION ON THE FISH FAUNA OF THE RIGHT-SIDE TRIBUTARIES OF HERNÁD RIVER HARKA Ákos 1, SZEPESI Zsolt 2 1 Magyar Haltani Társaság,
RészletesebbenADATOK A MECSEKI-HEGYSÉG
A Puszta 1998. 1/15, pp. 24-32. ADATOK A MECSEKI-HEGYSÉG ÉS KÖRNYÉKE HALFAUNÁJÁHOZ SALLAI ZOLTÁN, SZARVAS NIMFEA TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET 1998 1. BEVEZETÉS A hazai halfauna az elmúlt évben két új faunaelemmel
RészletesebbenPisces Hungarici 2 (2007) A MOSONMAGYARÓVÁRI DUZZASZTÓ HATÁSA A MOSONI-DUNA HALKÖZÖSSÉGÉNEK ELTERJEDÉSI MINTÁZATÁRA
A MOSONMAGYARÓVÁRI DUZZASZTÓ HATÁSA A MOSONI-DUNA HALKÖZÖSSÉGÉNEK ELTERJEDÉSI MINTÁZATÁRA THE EFFECT OF THE MOSONMAGYARÓVÁR DAM ON THE DISTRIBUTION PATTERNS OF FISH COMMUNITIES IN THE MOSONI DANUBE GYÖRE
RészletesebbenA selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser) és a halványfoltú küllő (Romanogobio vladykovi) elterjedése a Közép-Tiszán.
A selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser) és a halványfoltú küllő (Romanogobio vladykovi) elterjedése a Közép-Tiszán Sallai Zoltán Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Közép-Tisza (védett, SCI, SPA)
RészletesebbenA HEJŐ PATAK VÍZRENDSZERÉNEK HALFAUNISZTIKAI VIZSGÁLATA STUDY OF THE HEJŐ BROOK WATERSHED FISH FAUNA
I. Magyar Haltani Konferencia (Supplement kötet) MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG PISCES HUNGARICI I. - I. MAGYAR HALTANI KONFERENCIA, (SUPPLEMENT KÖTET) A HEJŐ PATAK VÍZRENDSZERÉNEK HALFAUNISZTIKAI VIZSGÁLATA
RészletesebbenAdatok a Dráva halfaunájához és egyes holtágak vízminőségéhez
Dunántúli Dolg. Term. tud. Sorozat 8 189-202 Pécs, 1995 Adatok a Dráva halfaunájához és egyes holtágak vízminőségéhez MAJER József MAJER, J.: Data to the fish fauna (Pisces) of Dráva river (Hungary) and
RészletesebbenA Ráckevei Duna-ág halközösségének vizsgálata 2010-ben
Halászatfejlesztés 34 - Fisheries & Aquaculture Development 34 202 ISBN 978-963-720-32-9 A Ráckevei Duna-ág halközösségének vizsgálata 200-ben Györe Károly, Ugrai Zoltán 2 és Csikai Csaba 3 Halászati és
RészletesebbenPisces Hungarici 2 (2007) A RÁCKEVEI-DUNA-ÁG HALKÖZÖSSÉGÉNEK FELMÉRÉSE SURVEY OF FISH COMMUNITY IN THE RÁCKEVEI DANUBE BRANCH
A RÁCKEVEI-DUNA-ÁG HALKÖZÖSSÉGÉNEK FELMÉRÉSE SURVEY OF FISH COMMUNITY IN THE RÁCKEVEI DANUBE BRANCH UGRAI Zoltán 1, GYÖRE Károly 2 1 Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség, Ráckeve, ugrai@rdhsz.hu 2 Halászati
RészletesebbenPisces Hungarici 4 (2010) A SZAMOS HALFAUNÁJÁNAK VÁLTOZÁSA A ÉVI CIANIDSZENNYEZÉS UTÁN
A SZAMOS HALFAUNÁJÁNAK VÁLTOZÁSA A 2000. ÉVI CIANIDSZENNYEZÉS UTÁN CHANGES IN THE FISH FAUNA OF THE HUNGARIAN PART OF SZAMOS RIVER AFTER THE CYANIDE POLLUTIN OF 2000 HALASI-KOVÁCS Béla 1, ANTAL László
RészletesebbenPisces Hungarici 2 (2007) A CUHAI-BAKONY-ÉR HALAI FISHES OF THE CUHAI-BAKONY-ÉR STREAM
A CUHAI-BAKONY-ÉR HALAI FISHES OF THE CUHAI-BAKONY-ÉR STREAM HARKA Ákos 1, NAGY Lajos 2 1 Magyar Haltani Társaság, Tiszafüred, mhtt@freemail.hu 2 Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság, Csopak Kulcsszavak:
RészletesebbenA Gyergyói-medence: egy mozaikos táj természeti értékei
A Gyergyói-medence: egy mozaikos táj természeti értékei A Gyergyói-medence: egy mozaikos táj természeti értékei szerkesztők Markó Bálint és Sárkány-Kiss Endre Kolozsvári Egyetemi Kiadó Kolozsvár, Románia
RészletesebbenAdatok a Dráva és a Dráva menti területek hal-, kétéltű- és hüllőfaunájához (Pisces, Amphibia, Reptilia)
Dunántúli Dolg. Term. tud. Sorozat 9 431-440 Pécs, 1998 Adatok a Dráva és a Dráva menti területek hal-, kétéltű- és hüllőfaunájához (Pisces, Amphibia, Reptilia) MAJER József MAJER, J.: Contributions to
RészletesebbenPisces Hungarici 8 (2014) 77 81
Pisces Hungarici 8 (2014) 77 81 Az Ér (Ier) romániai alsó szakaszának halfaunája a 2012 2013. évi kiszáradási folyamatok után The fish fauna of the lower section of the Romanian river Ier following the
RészletesebbenA MURA FOLYÓ KAVICSZÁTONYAINAK HALFAUNISZTIKAI VIZSGÁLATA
A Puszta 2002 1/19. pp. 67-90. A MURA FOLYÓ KAVICSZÁTONYAINAK HALFAUNISZTIKAI VIZSGÁLATA SALLAI ZOLTÁN & KONTOS TIVADAR NIMFEA TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET, SZARVAS 2003 BEVEZETÉS Egyes műszaki kivitelezési
RészletesebbenA Puszta 1998. 1/15, pp. 168-172.
A Puszta 1998. 1/15, pp. 168-172. NÉHÁNY ADAT A KIS-SÁRRÉT HALFAUNÁJÁRÓL SALLAI ZOLTÁN 1, SZARVAS DR. GYÖRE KÁROLY 2, SZARVAS 1 NIMFEA TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET 2 HALTENYÉSZTÉSI KUTATÓ INTÉZET 1998 1.
RészletesebbenTartalom. Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Tartalom Bevezetés... vi 1. A halak szervezete... 1 1. Testfelépítés... 1 2. Bőr... 2 3. Vázrendszer... 5 4. Izomzat és mozgás... 8 5. Légzés... 9 6. Táplálkozás... 10 7. Anyagszállítás... 11 8. Kiválasztás...
RészletesebbenPisces Hungarici 2 (2007) A VÍZMINŐSÉG JAVULÁSÁNAK HATÁSA A SAJÓ MAGYAR SZAKASZÁNAK HALFAUNÁJÁRA
A VÍZMINŐSÉG JAVULÁSÁNAK HATÁSA A SAJÓ MAGYAR SZAKASZÁNAK HALFAUNÁJÁRA ROLE OF THE WATER QUALITY IMPROVEMENT ON THE FISH FAUNA IN THE HUNGARIAN SECTION OF SAJÓ RIVER HARKA Ákos 1, SZEPESI Zsolt 2, HALASI-KOVÁCS
RészletesebbenTHE CHARACTER OF THE BÓDVA BY THE COMPOSITION OF THE FISHASSOCIATIONS
I. Magyar Haltani Konferencia (Supplement kötet) MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG PISCES HUNGARICI I. - I. MAGYAR HALTANI KONFERENCIA, (SUPPLEMENT KÖTET) A BÓDVA SZAKASZJELLEGE A HALTÁRSULÁSOK ÖSZETÉTELE ALAPJÁN
RészletesebbenA Körös-vízrendszer halfaunisztikai vizsgálata
Crisicum I. pp. 211-228. A Körös-vízrendszer halfaunisztikai vizsgálata Dr. Györe Károly - Sallai Zoltán Abstract Fish faunistical investigations of the Körös Rivers: The authors investigated the fish
RészletesebbenA KÁRÓKATONA EURÓPAI ÉS MAGYARORSZÁGI HELYZETE, A FAJJAL KAPCSOLATOS KONFLIKTUSOK
A KÁRÓKATONA EURÓPAI ÉS MAGYARORSZÁGI HELYZETE, A FAJJAL KAPCSOLATOS KONFLIKTUSOK Prof. Dr. Faragó Sándor Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem A KÁRÓKATONA RENDELKEZÉSÉRE
RészletesebbenA HALBARÁT VÍZ CÍM ELNYERÉSÉRE
Kiemelt szponzor: A TAVIRÓZSA KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDİ EGYESÜLET ORSZÁGOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A HALBARÁT VÍZ CÍM ELNYERÉSÉRE 2010. MÁJUS 1. A Halbarát Víz Program és a pályázati rendszer célja A Tavirózsa
RészletesebbenA HALBARÁT VÍZ CÍM ELNYERÉSÉRE
HALBARÁT VÍZ PROGRAM 2008-2011 www.tavirozsa-egyesulet.hu A TAVIRÓZSA KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDİ EGYESÜLET ORSZÁGOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A HALBARÁT VÍZ CÍM ELNYERÉSÉRE 2011. MÁJUS 1. A Halbarát Víz Program
RészletesebbenAZ ALSÓ SZAKASZ HALAI
TISZA-MOZAIK AZ ALSÓ SZAKASZ HALAI GUELMINO JÁNOS Egy folyó vagy folyószakasz halfaunája, vagyis halfajainak összessége, els ődlegesen a természeti adottságoktól, az utóbbi két évszázadban viszont mindinkább
RészletesebbenHALBARÁT VÍZ CÍM ELNYERÉSÉRE
HALBARÁT VÍZ PROGRAM www.tavirozsa-egyesulet.hu A TAVIRÓZSA KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDİ EGYESÜLET ORSZÁGOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A HALBARÁT VÍZ CÍM ELNYERÉSÉRE 2012. MÁJUS 1. A Halbarát Víz Program és a
RészletesebbenHorgászturizmus. Idegenforgalmi ismeretek. Előadás áttekintése-vázlat. A horgászturizmus meghatározása
9. Idegenforgalmi ismeretek Horgászturizmus Előadók: Dr. habil Kocsondi József egyetemi tanár, tanszékvezető Tóth Éva tanársegéd Készítette: Tóth Éva, tanársegéd Pannon Egyetem, Georgikon Kar Keszthely
RészletesebbenA balatoni nádasok halállományának szerkezete
ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK (1997) 82: 19-116. A balatoni nádasok halállományának szerkezete SPECZIÁR ANDRÁS 1, TÖLG LÁSZLÓ 2 és BÍRÓ PÉTER 1 1 MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete, H - 8237 Tihany, Fürdıtelepi
RészletesebbenPisces Hungarici 4 (2010) A HORNÁD/HERNÁD FOLYÓ SZLOVÁKIAI SZAKASZÁNAK HALFAUNÁJA FISH FAUNA OF THE RIVER HORNÁD/HERNÁD IN SLOVAKIA
A HORNÁD/HERNÁD FOLYÓ SZLOVÁKIAI SZAKASZÁNAK HALFAUNÁJA FISH FAUNA OF THE RIVER HORNÁD/HERNÁD IN SLOVAKIA KOŠČO Ján 1, KOŠUTHOVÁ Lenka 2, KOŠUTH Peter 2, PEKÁRIK Ladislav 3, BALÁZS Pavol 1 1 Prešovská
RészletesebbenÚjabb adatok a Sajó halfaunájáról New data to the fish fauna of River Sajó Csipkés R. 1, Szatmári L. 2, Szepesi Zs. 3, Harka Á.
Pisces Hungarici 8 (2014) 61 68 Újabb adatok a Sajó halfaunájáról New data to the fish fauna of River Sajó Csipkés R. 1, Szatmári L. 2, Szepesi Zs. 3, Harka Á. 4 1 Debreceni Egyetem MÉK, Debrecen 2 Debreceni
RészletesebbenÖSSZEFOGLALÁS SUMMARY
I. Magyar Haltani Konferencia (Supplement kötet) MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG PISCES HUNGARICI I. - I. MAGYAR HALTANI KONFERENCIA, (SUPPLEMENT KÖTET) HALFAUNISZTIKAI KUTATÁSOK A RÁBÁN FISHFAUNISTIC RESEARCH
Részletesebben2.2 A folyóvizek kategórizálása a mederszélesség és maximális vízmélység szerint, tavak kategorizálása méret szerint. Maximum vízmélység (m)
Halközösségek monitorozása 2008-08-26 II. PROJEKT: Vizes élőhelyek és közösségeik monitorozása Összeállította: Sallai Zoltán, Erős Tibor, Varga Ildikó 1. A monitorozás célja A protokoll kialakításakor
RészletesebbenPisces Hungarici 4 (2010) A KENYERI HALLÉPCSŐ MŰKÖDÉSÉNEK VIZSGÁLATA (RÁBA, KENYERI)
A KENYERI HALLÉPCSŐ MŰKÖDÉSÉNEK VIZSGÁLATA (RÁBA, KENYERI) INVESTIGATION ON THE OPERATION OF THE FISH PASS AT KENYERI (RIVER RÁBA, WEST HUNGARY) KERESZTESSY Katalin 1, KESERÜ Balázs 2 1 2234 Maglód, Darwin
RészletesebbenPisces Hungarici 3 (2009) DATA TO THE FISH FAUNA OF THE MURA RIVER AT LETENYE
ADATOK A MURA LETENYEI SZAKASZÁNAK HALFAUNÁJÁHOZ DATA TO THE FISH FAUNA OF THE MURA RIVER AT LETENYE KERESZTESSY Katalin 1, BELICZKY Gábor 2, KISS Gergő 2 1 Vas-Hal Bt., Maglód, keresztessy.katalin@gmail.com
RészletesebbenVíztest kód. Duna-Tisza közi hátság - Duna-vízgyőjtı déli rész. Duna-Tisza közi hátság - Tisza-vízgyőjtı déli rész
Víztest Duna-Tisza köze Nyírség Alföldi hordalékkúpok Dunántúli dombvidék és Dunántúli Középhegység peremvidék Dunántúl Ny-i rész p.1.14.1 p.1.15.1 p.2.10.1 p.2.11.1 p.2.16.1 p.2.3.1 p.2.4.1 p.2.6.1 p.2.8.1
RészletesebbenAz emberi tevékenység hatása a halfauna
Tájökológiai Lapok 8 (3): 591 599. (2010) 591 Az emberi tevékenység hatása a halfauna alakulására az Ipoly alsó (magyarországi) szakaszán Guti Gábor, Potyó Imre MTA Magyar Dunakutató Állomás 2131 Göd,
RészletesebbenAdatok a Cserhát kisvízfolyásainak halfaunájához
Adatok a Cserhát kisvízfolyásainak halfaunájához Bevezető Egyesületünk a rendkívül száraz 00-ik év után 00-ben tovább folytatta a cserháti patakok halfaunisztikai felmérését. A két év leforgása alatt a
RészletesebbenPisces Hungarici 4 (2010) VÁLTOZÁSOK A LASKÓ PATAK HALFAUNÁJÁBAN CHANGE IN THE FISH FAUNA OF THE LASKÓ BROOK (EAST HUNGARY)
VÁLTOZÁSOK A LASKÓ PATAK HALFAUNÁJÁBAN CHANGE IN THE FISH FAUNA OF THE LASKÓ BROOK (EAST HUNGARY) Szepesi Zsolt 1, Harka Ákos 2 1 Omega Audit Kft., Eger, szepesizs@freemail.hu 2 Magyar Haltani Társság,
RészletesebbenNatura 2000 fenntartási terv készítés tapasztalatai.
Natura 2000 fenntartási tervek készítése Honlap: www.bfnp.hu zalanatura2000@gmail.com Natura 2000 fenntartási terv készítés tapasztalatai. Megyer Csaba osztályvezető Natura 2000 kijelölés, felmérések A
RészletesebbenPisces Hungarici 7 (2013) 85 96
Pisces Hungarici 7 (2013) 85 96 A halfauna vizsgálata a kelet magyarországi Eger patak vízrendszerén Investigation of the fish fauna in the drainage system of the Eger Brook (Eastern Hungary) Harka Á.
RészletesebbenKisvízfolyások halfaunájának helyzete a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén
Pisces Hungarici 12 (2018) 21 31 Kisvízfolyások halfaunájának helyzete a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén The state of streams fish fauna in the area of Bükk National Park Directorate
RészletesebbenVASKOS CSABAK (LEUCISCUS SOUFFIA AGASSIZI) TISZABECSNÉL
HÍREINK 2008-4 VASKOS CSABAK (LEUCISCUS SOUFFIA AGASSIZI) TISZABECSNÉL A vaskos csabak Heckelnek a Drávát közelebbi lelőhely nélkül említő, valamint Krieschnek a Vágra vonatkozó, meglehetősen bizonytalan
RészletesebbenPisces Hungarici 12 (2018) 57 62
Pisces Hungarici 12 (2018) 57 62 Az Ér folyó csatornáinak aktuális halközössége The actual fish community in the Ér/Ier River Szabó I. E. Gojdu u. 16, 417435 Sacueni/Székelyhíd, Romania Kulcsszavak: Érmellék,
RészletesebbenPisces Hungarici 3 (2009) A MARCAL HALÁLLOMÁNYÁNAK FAUNISZTIKAI FELMÉRÉSE FAUNAL SURVEY ON THE FISH COMMUNITY OF MARCAL RIVER
A MARCAL HALÁLLOMÁNYÁNAK FAUNISZTIKAI FELMÉRÉSE FAUNAL SURVEY ON THE FISH COMMUNITY OF MARCAL RIVER HARKA Ákos 1, SZEPESI Zsolt 2, NAGY Lajos 3 1 Magyar Haltani Társaság, Tiszafüred, harkaa@freemail.hu
RészletesebbenEcology of Lake Balaton/ A Balaton ökológiája MTA BLKI Elektronikus folyóirata 2011. 1(1): 1-21.
Ecology of Lake Balaton/ A Balaton ökológiája MTA BLKI Elektronikus folyóirata 2011. 1(1): 1-21. A BALATONI VÍZGYŰJTŐ HALÁLLOMÁNYAINAK ÖSSZETÉTELE Takács Péter* 1, Specziár András 1, Erős Tibor 1, Sály
RészletesebbenADATOK A HEVESI FÜVES PUSZTÁK TÁJVÉDELMI KÖRZET HALFAUNÁJÁHOZ, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A HANYI-ÉRRE VONATKOZÓAN
A Puszta 2000. 1/17, pp. 49-58. ADATOK A HEVESI FÜVES PUSZTÁK TÁJVÉDELMI KÖRZET HALFAUNÁJÁHOZ, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A HANYI-ÉRRE VONATKOZÓAN SALLAI ZOLTÁN NIMFEA TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET, SZARVAS 2001.
RészletesebbenÁtjárhatóság. Hallépcsők. Pannonhalmi Miklós. Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Győr
Hallépcsők Pannonhalmi Miklós Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Győr Földünk felszínének 71%-át a vizek teszik ki, ami azt is jelenti, hogy a halak Földünkön a legelterjedtebb gerinces fajok. A becsült
RészletesebbenSELYMES DURBINCS (GYMNOCEPHALUS SCHRAETSER) ÉS AMURGÉB (PERCCOTTUS GLENII) A HORTOBÁGY-BERETTYÓBÓL
SELYMES DURBINCS (GYMNOCEPHALUS SCHRAETSER) ÉS AMURGÉB (PERCCOTTUS GLENII) A HORTOBÁGY-BERETTYÓBÓL A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából 2008. június 6-án a Hortobágy- Berettyón végeztünk
RészletesebbenADATOK A TARNA, A BENE-PATAK ÉS A TARNÓCA HALFAUNÁJÁHOZ
A Puszta 2001. 1/18. pp. 77-86. ADATOK A TARNA, A BENE-PATAK ÉS A TARNÓCA HALFAUNÁJÁHOZ 1 2 SZEPESI ZSOLT HARKA ÁKOS 1 3300 EGER, CSIKY SÁNDOR U. 52. 2 5350 TISZAFÜRED, TÁNCSICS U. 1. 2002. Bevezetés Az
RészletesebbenCOMPARATIVE STUDY OF WOLD AND LOWLAND SITUATED SMALL WATERCOURSES FROM FISHBIOLOGICAL ASPECT
I. Magyar Haltani Konferencia (Supplement kötet) MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG PISCES HUNGARICI I. - I. MAGYAR HALTANI KONFERENCIA, (SUPPLEMENT KÖTET) DOMBVIDÉKI ÉS SÍKVIDÉKI KISVÍZFOLYÁSOK HALÁLLOMÁNYAINAK
RészletesebbenTermészetvédelmi beavatkozás hatása egy dombvidéki kis vízfolyás halállományára. Kivonat
Halászatfejlesztés 33 - Fisheries & Aquaculture Development (2011) 33:126-135 ISBN:978-963-7120-31-2 HAKI 2011 Természetvédelmi beavatkozás hatása egy dombvidéki kis vízfolyás halállományára Palkó Csaba
RészletesebbenPisces Hungarici 6 (2012) HÁNY HALFAJ ÉL MAGYARORSZÁGON? A MAGYAR HALFAUNA ZOOGEOGRÁFIAI ÉS TAXONÓMIAI ÁTTEKINTÉSE, ÉRTÉKELÉSE
HÁNY HALFAJ ÉL MAGYARORSZÁGON? A MAGYAR HALFAUNA ZOOGEOGRÁFIAI ÉS TAXONÓMIAI ÁTTEKINTÉSE, ÉRTÉKELÉSE HOW MANY FISH SPECIES ARE EXISTING IN HUNGARY? ZOOGEOGRAPHIC AND TAXONOMIC REVIEW AND EVALUATION OF
Részletesebben---------------------------------------------------------------------------------
Segítségüket szeretném kérni az alábbi hal meghatározásához. Még 2012 nyarán fogtam Dombóvár közelében, egy alig 20 cm széles csatornaszerű vízállásban (a víz gerinctelen élővilágának feltérképezése közben),
RészletesebbenTermészetes vizeink élővilágának védelme. Dr.Tóth Balázs Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Gödöllő
Természetes vizeink élővilágának védelme Dr.Tóth Balázs Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság zingelzingel@gmail.com 2015. Gödöllő Nemzeti Park Igazgatóságok " A mi meggyőződésünk lehet szilárd, munkánk
RészletesebbenPisces Hungarici 2 (2007) A NAGYKÖRŰI ANYITA-TÓ ÉVI LEHALÁSZÁSÁNAK HALFAUNISZTIKAI ÉS TÁJGAZDÁLKODÁSI ÉRTÉKELÉSE
A NAGYKÖRŰI ANYITA-TÓ 2006. ÉVI LEHALÁSZÁSÁNAK HALFAUNISZTIKAI ÉS TÁJGAZDÁLKODÁSI ÉRTÉKELÉSE FISHFAUNISTIC AND LANDSCAPE-FARMING ESTIMATE OF THE FISHING OF ANYITA-LAKE IN NAGYKÖRŰ IN 2006 DEMÉNY Ferenc,
RészletesebbenPisces Hungarici 5 (2011) A MARCAL MELLÉKPATAKJAINAK HALFAUNISZTIKAI VIZSGÁLATA
A MARCAL MELLÉKPATAKJAINAK HALFAUNISZTIKAI VIZSGÁLATA INVESTIGATION ON THE FISH FAUNA ON THE SIDE STREAMS OF MARCAL RIVER (WEST HUNGARY) HARKA Ákos 1, SZEPESI Zsolt 2 1 Magyar Haltani Társaság, Tiszafüred,
RészletesebbenPisces Hungarici 2 (2007) THE INFLUENCE OF THE HABITATS UPON THE FISHFAUNA OF THE LOWER SECTOR OF CRISURI RIVERS (NORTH-WESTERN ROMANIA)
THE INFLUENCE OF THE HABITATS UPON THE FISHFAUNA OF THE LOWER SECTOR OF CRISURI RIVERS (NORTH-WESTERN ROMANIA) AZ ÉLŐELYI KÖRNYEZET HATÁSA A HALFAUNA ÖSSZETÉTELÉRE A KÖRÖSÖK ALSÓ RÉGIÓJÁBAN TELCEAN Ilie,
RészletesebbenADATOK A KÖRÖSVIDÉK HALFAUNÁJÁHOZ (SZARVAS KÖRNYÉKÉNEK HALAI)
A PUSZTA 1997, 1/14 156-191 old. ADATOK A KÖRÖSVIDÉK HALFAUNÁJÁHOZ (SZARVAS KÖRNYÉKÉNEK HALAI) SALLAI ZOLTÁN, SZARVAS NIMFEA TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET 1997. 1. BEVEZETÉS Az ország fölséges vizeinek partján
RészletesebbenPISCES HUNGARICI A MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG IDŐSZAKI KIADVÁNYA TOMUS VI
PISCES HUNGARICI A MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG IDŐSZAKI KIADVÁNYA TOMUS VI Magyar Haltani Társaság Debrecen Tiszafüred 2012 Pisces Hungarici a Magyar Haltani Társaság időszaki kiadványa Szerkesztő: HARKA Ákos
RészletesebbenVÁZLATOK. XV. Vizek a mélyben és a felszínen. Állóvizek folyóvizek
VÁZLATOK XV. Vizek a mélyben és a felszínen Állóvizek folyóvizek Az állóvizek medencében helyezkednek el, ezért csak helyzetváltoztató mozgást képesek végezni. medence: olyan felszíni bemélyedés, melyet
RészletesebbenJavaslat. A Maros ártér állatvilága. települési értéktárba történő felvételéhez
Javaslat A Maros ártér állatvilága települési értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Popányné Vaszkó Ágnes 2.
RészletesebbenA tiszai halközösség fajkészletváltása a folyó hosszanti profilja mentén. Györe Károly, Józsa Vilmos. Halászati és Öntözési Kutatóintézet, Szarvas
Halászatfejlesztés 33 - Fisheries & Aquaculture Development (2011) 33:109-125 ISBN:978-963-7120-31-2 HAKI 2011 A tiszai halközösség fajkészletváltása a folyó hosszanti profilja mentén Györe Károly, Józsa
RészletesebbenBentikus élőhelyek halbiológiai vizsgálatai a 3. Nemzetközi Dunaexpedícióban
Pisces Hungarici 8 (2014) 9 18 Bentikus élőhelyek halbiológiai vizsgálatai a 3. Nemzetközi Dunaexpedícióban Biological surveys of benthic fish habitats in the Joint Danube Survey 3 (JDS 3) Szalóky Z. 1,
RészletesebbenA HORTOBÁGYI NEMZETI PARK JELENTŐSEBB VÍZTÉRTÍPUSAINAK HALFAUNISZTIKAI JELLEMZÉSE
51 Acta Biol. Debr. Oecol. Hung. 27: 51 65, 2012 A HORTOBÁGYI NEMZETI PARK JELENTŐSEBB VÍZTÉRTÍPUSAINAK HALFAUNISZTIKAI JELLEMZÉSE H A R K A Á K O S 1 S A L L A I Z O L T Á N 2 1 Magyar Haltani Társaság,
RészletesebbenTELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT
TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Készült: Tiszabábolna község közigazgatási területére vonatkozóan az épített környezet alakításáról és védelméről LXXVIII-es
RészletesebbenPisces Hungarici 3 (2009) A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI LÁHN-PATAKON VÉGZETT REHABILITÁCIÓS MUNKÁLATOK HATÁSA A HALÁLLOMÁNYRA
A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI LÁHN-PATAKON VÉGZETT REHABILITÁCIÓS MUNKÁLATOK HATÁSA A HALÁLLOMÁNYRA THE EFFECTS OF THE REHABILITATION WORKS ON THE FISH POPULATION IN THE LÁHN-STREAM IN THE WESTERN REGION OF HUNGARY
RészletesebbenAz őshonos halaink védelmében
Az őshonos halaink védelmében Sallai Zoltán Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság NIMFEA Természetvédelmi Egyesület Magyar Haltani Társaság Szarvas, 2008. május 14-15. A hazai gerincesek védettsége 100%
RészletesebbenPisces Hungarici 2 (2007)
EGY MESTERSÉGES KISVÍZFOLYÁS, A MÁTRAALJAI CSEH-ÁROK HALFAUNÁJÁNAK JELLEGZETESSÉGEI, ÉS AZ ALBURNOIDES BIPUNCTATUS (BLOCH, 1782) HELYI POPULÁCIÓJÁNAK VIZSGÁLATA THE CHARACTERISTICS OF THE FISHFAUNA OF
RészletesebbenA címlapon: Halastó a Bakonyban (fotó: Barta Zoltán)
l. Vörösszárnyú keszegek (részlet ü Bakonyi Természettudományi Múzeum kiállításából) írta: Barta Zoltán Lektorálta: Dr. Harka Ákos Fotó: Barta Zoltán (2-4), dr. Harka Ákos (5-10) és Primusz József (1)
RészletesebbenTHE CHANGES OF THE ICHTHIOFAUNA OF RIVER BERETTYÓ AND TRIBUTARIES
I. Magyar Haltani Konferencia (Supplement kötet) MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG A BERETTYÓ ÉS MELLÉKVIZEI HALFAUNÁJÁNAK VÁLTOZÁSAI THE CHANGES OF THE ICHTHIOFAUNA OF RIVER BERETTYÓ AND TRIBUTARIES DEBRECENI EGYETEM
RészletesebbenRejtvények 2014. Januári feladvány. Februári feladvány. /A megfejtések a feladványok után találhatóak/
Rejtvények 2014 /A megfejtések a feladványok után találhatóak/ Januári feladvány Februári feladvány Márciusi feladvány Áprilisi feladvány Májusi feladvány Júniusi feladvány Júliusi feladvány Augusztusi
RészletesebbenPisces Hungarici 6 (2012) A HALKÖZÖSSÉG DIVERZITÁSA A TISZA ÖT MAGYARORSZÁGI SZAKASZÁN
A HALKÖZÖSSÉG DIVERZITÁSA A TISZA ÖT MAGYARORSZÁGI SZAKASZÁN DIVERSITY OF THE FISH COMMUNITIES IN FIVE HUNGARIAN SECTIONS OF RIVER TISZA GYÖRE K. 1, LENGYEL P. 1, SALLAI Z. 2, JÓZSA V. 1 1 Halászati és
RészletesebbenPISCES HUNGARICI A MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG IDŐSZAKOS KIADVÁNYA TOMUS II
PISCES HUNGARICI A MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG IDŐSZAKOS KIADVÁNYA TOMUS II Magyar Haltani Társaság Debrecen Tiszafüred 2007 Pisces Hungarici a Magyar Haltani Társaság időszakos kiadványa ISSN 1789-1329 Pisces
RészletesebbenPisces Hungarici 7 (2013) 13 25
Pisces Hungarici 7 (2013) 13 25 A Marcal és a Torna halfaunájának regenerációja a 2010. évi vörösiszap szennyeződést követően Regeneration of the fish fauna of the Marcal river and Torna stream after red
RészletesebbenA Közép-Tisza-vidék árterületein ívó halfajok. Képes zsebhatározó
A KözépTiszavidék árterületein ívó halfajok Képes zsebhatározó A nagykörűi hullámtéri Anyitató, melyet a tó természetes fokának helyreállításával keltettek újra életre Bevezetés A Tisza szabályozását 1846
RészletesebbenA Hernád völgyének turistakalauza A HERNÁD VÖLGYÉNEK TURISTAKALAUZA
A HERNÁD VÖLGYÉNEK TURISTAKALAUZA Fülep Teofil Kiss József Második, módosított kiadás Holocén Természetvédelmi Egyesület Miskolc, 1999 1 TARTALOMJEGYZÉK ELÕSZÓ... 3 BEVEZETÉS... 4 A terület lehatárolása...
RészletesebbenPisces Hungarici 3 (2009) NÉHÁNY VÍZTEST HALÁLLOMÁNYÁNAK FELMÉRÉSE A KIS-BALATON TÉRSÉGÉBEN
NÉHÁNY VÍZTEST HALÁLLOMÁNYÁNAK FELMÉRÉSE A KIS-BALATON TÉRSÉGÉBEN A FISH STOCK SURVEY ON A FEW WATER BODIES OF THE KIS-BALATON AREA ANTAL László 1, CSIPKÉS Roland 2, MÜLLER Zoltán 2 1 Debreceni Egyetem,
Részletesebben2014. márciusban elvégzett feladatok:
HAVI JELENTÉS 6. Tárgy: Megvalósíthatósági tanulmány elkészítése Vác Város helyi közforgalmú közlekedési rendszerének fejlesztésére Időszak: 2014. március, 2014. április 2014. márciusban elvégzett feladatok:
RészletesebbenPisces Hungarici 8 (2014) 51 60
Pisces Hungarici 8 (2014) 51 60 A halközösség struktúrájának sajátosságai a Tisza tó különböző élőhelyein The attribution of the fish community structure in the different habitat types of the Tisza lake
RészletesebbenFolyóvízben előforduló fontosabb halfajok
Folyóvízben előforduló fontosabb halfajok Dr. Csenki-Bakos Zsolt Tudományos munkatárs Halgazdálkodási Tanszék csenki.zsolt@mkk.szie.hu mellék: 06/28-522-000 m:2316 Bodorka Rutilus rutilus (Linnaeus, 1758)
RészletesebbenA Tapolcai-medence patakjainak halfaunisztikai vizsgálata
ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK (2008) 93(2): 59 70. A Tapolcai-medence patakjainak halfaunisztikai vizsgálata WEIPERTH ANDRÁS 1, KERESZTESSY KATALIN 2 és SÁLY PÉTER 3 1 Eötvös Loránd Tudomány Egyetem, TTK, Állatrendszertani
RészletesebbenBu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám TARTALOMJEGYZÉK
Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám 2002. december TARTALOMJEGYZÉK TÖRVÉNYEK 2006. évi LIX. tv. Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról... 224 2006. évi LX. tv.
RészletesebbenPisces Hungarici 8 (2014) 19 28
Pisces Hungarici 8 (2014) 19 28 A magyarországi halfajok természetvédelmi státusza és a halfauna természetvédelmi értékelése Conservation status of the fish species in Hungary and evaluation of the conservation
RészletesebbenHorgászatra vonatkozó legfontosabb jogszabályi előírások a halgazdálkodási törvény és végrehajtási rendeletéből
Horgászatra vonatkozó legfontosabb jogszabályi előírások a halgazdálkodási törvény és végrehajtási rendeletéből Magyar Országos Horgász Szövetség közleménye alapján: A horgászatra vonatkozó következő kivonat,
RészletesebbenBega-Csatornában található ichthiofauna számbavétele és értékelése I. Horgász állomás eredményei és megvitatásuk
3.2. Az ichthiofaunára vonatkozó tanulmány eredményeinek bemutatása 3.2.1. A övezetekre egységesen fenyegetést jelentő jelenlegi és potenciális veszélyek orvhalászat; szemcsés anyagok kitermelése a mellékmederből
RészletesebbenFISH CONSUMPTION OF GREAT CORMORANT (Phalacrocorax carbo) IN HUNGARY
Magyar Vízivad Közlemények 23. (2013) Hungarian Waterfowl Publications 23. (2013) A KÁRÓKATONA (Phalacrocorax carbo) HALFOGYASZTÁSA MAGYARORSZÁGON FISH CONSUMPTION OF GREAT CORMORANT (Phalacrocorax carbo)
RészletesebbenKÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1573/2008. Tervezet az állam kizárólagos tulajdonában levő vizek és vízilétesítmények jegyzékének közzétételéről szóló 22/1996. (XI. 29.) KHVM rendelet
RészletesebbenA MEDERESÉS HATÁSA A VÍZFOLYÁSOK HALEGYÜTTESEINEK ÖSSZETÉTELÉRE A ZAGYVA TARNA VÍZRENDSZERÉN
I. Magyar Haltani Konferencia (Supplement kötet) MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG PISCES HUNGARICI I. - I. MAGYAR HALTANI KONFERENCIA, (SUPPLEMENT KÖTET) A MEDERESÉS HATÁSA A VÍZFOLYÁSOK HALEGYÜTTESEINEK ÖSSZETÉTELÉRE
RészletesebbenA résztvevők köszöntése (Papp Gábor felvétele) A hallgatóság (Papp Gábor felvétele)
A résztvevők köszöntése (Papp Gábor felvétele) KÖZGYŰLÉS ÉS KONFERENCIA A Magyar Haltani Társaság 2011. március 18-án taggyűlést tartott, amelyen jóváhagyta az egyesület múlt évi tevékenységéről tartott
RészletesebbenXXXVI. (83.) ÉVFOLYAM NOVEMBER-DECEMBER. Ára: 30 -Ft X X
6 XXXVI. (83.) ÉVFOLYAM X X 1990 NOVEMBER-DECEMBER Ára: 30 -Ft Kitagawa Utamaro: Awabi-halásznék a tengerparton Halászat a japán festészetben Kitagawa Utamaro: Gyermekét szoptató awabi halásznő A z óceánnál
RészletesebbenPisces Hungarici 4 (2010) GÉBFAJOK (NEOGOBIUS SPP.) ALJZATFÜGGŐ ÉJSZAKAI ELOSZLÁSMINTÁZATA A DUNA GÖDI ÉS SZENTENDREI SZAKASZÁN
GÉBFAJOK (NEOGOBIUS SPP.) ALJZATFÜGGŐ ÉJSZAKAI ELOSZLÁSMINTÁZATA A DUNA GÖDI ÉS SZENTENDREI SZAKASZÁN SUBSTRATE-RELATED NIGHT-TIME DISTRIBUTION OF GOBIID SPECIES (NEOGOBIUS SPP.) IN THE LITTORAL ZONE OF
Részletesebben