Tiszteld a múltat...
|
|
- Tibor Tóth
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Mednyánszky Miklós kulturális örökségvédelmi szakértő Tiszteld a múltat... Első Dunagőzhajózási Társaság robbantási utasítása 1937 Miskolc, január Mednyánszky Miklós 1
2 Szakmai körökben közismert, hogy a világ első, bányászati célú robbantását az akadémiánknak otthont adó Selmecbányán végezték 1627-ben. Innentől kezdve a magyar bányákban dolgozó robbantómesterek mindig a világ élvonalába tartoztak. E tudomány történetének kis szeletét szeretném ismertetni jelen tanulmányban, bemutatva azt is, hogy az évszázados szakmai előírások miként jelennek meg napjainkban. A II. világháborúig hazánk egyik legnagyobb trösztje, azaz több iparágat összefogó vállalata az Első Dunagőzhajózási Társaság volt. Az 1830-ban a dunai közforgalmú hajózás céljára alapított vállalat hamar kiterjesztette tevékenységét, a negyvenes években már tengeri hajózással is foglalkozott, majd 1853-ban megszerezte a pécsi szénbányákat 1761 hektárnyi területtel, melyeket szárnyvasutakkal kötött később össze a mohács-pécsi vasúttal, melyet szintén ő épített s mely az államvasutak megalakításáig az ő tulajdona volt. Bányáiban a legmodernebb technikákat alkalmazták, ezek közé tartozott a robbantás is. Szerencsémnek köszönhetően birtokomba került a Társaság 1937-ben kiadott (és a későbbi években többször kiegészített) robbantási utasítása, melynek veretes címe: UTASÍTÁS Az Első Dunagőzhajózási Társaság bányaüzemeinél alkalmazásban lévő lövőmesterek, a lövőmunkával megbízott felvigyázók és csapatvezetők részére A kiadvány a Pécsi irodalmi és Könyvnyomdai Részvénytársaságnál jelent meg. Érdemes belelapozni és összehasonlítani a benne foglalt szabályokat a napjainkban érvényes előírásokkal A szabályzat összesen 13 oldalt tesz ki, 35 paragrafussal. A ma hatályos robbantási szabályzat 67 sűrűn nyomtatott oldalon 177 paragrafusból áll. Igaz, ez utóbbi foglalkozik már a robbanóanyagok gyártásával és megsemmisítésével is, de magának a robbantási tevékenységnek így is több mint 55 fejezetet szentel (13/2010. (III. 4.) KHEM rendelet az Általános Robbantási Biztonsági Szabályzatról). Műemlékekkel és az építés-kivitelezés történetével foglalkozó szakemberként elsősorban a tevékenység emberi vonatkozása fogott meg. Míg maga a kifejezés: lövőmester különlegesség-számba megy napjainkban, érdemes megvizsgálnunk, hogy miben változott az elmúlt 70 évben a robbantásért felelős személyek feladata és felelőssége. (az alábbiakban dőlt betűvel az 1937-es utasítás fejezeteit, álló betűvel a legfrissebb szabályozás előírásait mutatom be) 1.. A lövőmesterek feladata a robbantó munkának a nekik kijelölt körzetben való elvégzése. 69. (1) A robbantási munka felügyeletét, ellenőrzését a robbantásvezető köteles ellátni. 2
3 3.. 1) A robbantóanyagoknak a fő- és kéziraktárból a bányába való továbbításáról a lövőmester személyesen köteles gondoskodni. 72. (1) Robbanóanyagot csak a robbantásvezető által megbízott, átvételre jogosult robbantómesternek lehet kiadni vagy átadni. 7) a Robbantóanyagnak a bányába való beérkezésekor a robbantószer szállításával megbízott felvigyázónak vagy lövőmesternek jelen kell lennie és azt köteles a továbbszállításnál személyesen kísérni (1) Robbanóanyagot csak hordládába helyezve lehet szállítani. Egy személy egyidejűleg csak egy hordládát vihet magával. Gyutacsot, robbanózsinórt vagy perforátort csak robbantómester szállíthat. (2) A hordládában legfeljebb 6 kg nedves vagy 3 kg száraz iniciáló robbanóanyag, valamint 25 kg egyéb robbanóanyag, 400 db gyutacs, 250 m robbanózsinór vagy 250 db perforátor szállítható. Egy hordládában legfeljebb 10 kg robbanóanyag, valamint külön rekeszben legfeljebb 50 db gyutacs együtt is elhelyezhető. E rendelkezés nem vonatkozik a II. és III. osztályú sújtóléges bányákra. (3) A hordládát fából, elektrosztatikus feltöltődésre nem hajlamos hézagmentes béleléssel, a terhelésnek megfelelő szilárdságú fogantyúval, valamint lecsapódás ellen biztosított fedéllel kell elkészíteni. (4) A robbanóanyag kézi szállítására kijelölt útvonalat állandóan csúszás és botlásveszély-mentesen kell tartani. Ha a robbanóanyagot nem robbantómester szállítja, a biztonságos szállításért ez esetben is a robbantómester a felelős. 8) Ha 25 (huszonöt) kg-nál több robbanóanyagot kell szállítani, a felvigyázó vagy lövőmester mellé megfelelő számú munkást kell segítségül adni. 9) A szállítást végző munkások kötelesek a közelben levő személyeket vigyázz robbantószer kiáltással figyelmeztetni ) a lövőmesterek kötelesek a számukra kiutalt robbantóanyagot a kéziraktárban elhelyezett szekrény rekeszben külön-külön elzárva tartani. 7.. A lövőmester az egy műszakra szükséges robbantóanyagot a kéziraktárból előírásos, elzárt tartóban viszi el, amelyet mindig magával tartozik hordani ) azokat a munkahelyeket, ahol változatlan légviszonyok mellett robbantani szabad, az üzemvezető a lövőmesterrel írásban közli Gázkitöréses telepekben alkalmazott rázkódtató repesztéseket külön előírás szabályozza, amelynek szigorú betartásáért a lövőmesterek személyesen felelősek ) A lövőmester a fúrólyukak megtöltése előtt köteles a munkahelyet a bányalégtartalomra megvizsgálni ) Helytelenül telepített fúrólyukak megtöltése és elrepesztése tilos, amiről a lövőmester jelentést tenni tartozik. 3
4 4) A fúrólyukat a lövőmester felügyelete mellett egy vájár is megtöltheti. Az egy-egy fúrólyuk számára szükséges töltények számát a lövőmester állapítja meg. Az új jogszabály itt bizony több tucat sorban sorolja fel a tennivalókat ) A lövőmester, a robbantásra feljogosított felvigyázó vagy csapatvezető, köteles az elsütés előtt még egyszer meggyőződni arról, hogy a munkahely bányalég vagy veszélyes, azaz robbanóképes szénpormentes-e? ezen vizsgálatnak a munkahelytől 20 méterre kell kiterjednie.. ha a lövőmester meggyőződött arról, hogy a munkahely a fentemlített tekintetből nem kifogásolható, szabad a lövéseket elsütni ) A megtöltött fúrólyukak elsütése előtt a lövőmester a munkásokat a munkahelytől eltávolítja, minden közlét, mely a robbantáshoz vezet, őrrel lát el és miután meggyőződött, hogy a robbantás körzetében senki sincsen és meggyőződött, hogy a munkahely a ) és 2) pontjában foglaltak értelmében nem kifogásolható, szabad csak az üzemvezetőség által előírt, teljesen biztos helyről Tűz kiáltás után a lövéseket elsütni (3) Az indítótöltény elkészítésének, a robbantószerkezet összeszerelésének vagy a megállt töltet hatástalanításának megkezdése előtt a robbantómester köteles az általa meghatározott körzetből a robbantáshoz be nem osztott személyeket eltávolítani. (5) A robbantómester köteles - szükség esetén őrökkel - biztosítani, hogy a robbantás kezdetétől annak befejezéséig a személyek védelmére előírt biztonsági távolságon belül - a védett helyen levők és a robbantáshoz beosztottak kivételével -, valamint a robbantási gázok által veszélyeztetett körzetben személyek ne tartózkodjanak. (9) A robbantás befejezése előtt a robbantómester engedélyével lehet a védett helyet elhagyni, vagy a biztonsági távolság által meghatározott területre belépni. (10) Az őröket a jelzési rendre, valamint kötelességeikre ki kell oktatni, és pontosan közölni kell velük őrhelyüket. Arról, hogy az őrök feladataikat megértették-e, visszakérdezéssel meg kell győződni. (11) Robbantást - a gyújtózsinóros indítás kivételével - robbantóállomáson kell végrehajtani. A robbantóállomást a repeszhatás és a légnyomás elleni biztonsági távolságon túl vagy védett helyen kell kialakítani. A robbantóállomáson a robbantás tartama alatt csak a robbantómester engedélyével lehet tartózkodni ) A fúrólyukak elsütése után a repesztés helyére visszatérni csak akkor szabad, ha az a robbantási gázoktól teljesen megtisztult. A visszatérésnél a legnagyobb óvatossággal kell eljárni oly esetben, amikor a robbanás hangjából kifúvó lövésre lehet számítani. 2) Több lövésnek egyszerre való elsütése esetében 10 perccel az elsütés után a lövőmester tartozik meggyőződni arról, hogy valamennyi lövés elsült-e. el nem sült töltés esetén a munkahelyre a repesztés után visszatérni csak 15 percnyi várakozási idő után szabad. Az időt órával kell megállapítani. (A bekezdés alatt többszöri kézzel írt szöveg. Először 1943-ból, amikor a 15 percet 30 percre javították, majd 1944-ből amikor a 30 perc került áthúzásra és a bejegyzés szerint maradt a 15 perc.) 4
5 81. (1) Robbantás után a várakozási idő elteltével lehet a robbantás helyére visszamenni. (2) A várakozási idő meleg anyagban megállt töltet esetén legalább 60 perc, továbbá ha gyújtózsinóros robbantáskor az indított töltetek felrobbanása a robbanások száma alapján kétséget kizáróan nem volt megállapítható, a töltet elsodródott vagy megállt - a katasztrófavédelmi jellegű robbantási feladatok kivételével - legalább 30 perc. A várakozási idő alatt védett helyen kell tartózkodni. (3) A várakozási időt a robbantást végző mérni köteles. (4) A robbantást követően - közvetlenül a várakozási idő eltelte után - a robbantást végző vagy a töltetek telepítését és nagyságát ismerő robbantómester köteles a robbantás sikerességéről meggyőződni, az esetleges robbanóanyag maradványt összegyűjteni és nyilvántartásba venni Ha a lövések nem sülnek el, a lövőmester, mielőtt a 24. értelmében a munkahelyre megy, a gyújtógép és a fővezeték között az összeköttetést köteles megszüntetni és a 28. -ban említett géprészt vagy forgattyút magával vinni, hogy a gyújtógépet hívatlan egyén működésbe ne hozhassa. 82. (1) Megállt töltet esetén a robbantást végző robbantómesternek vagy a robbantásvezetőnek kell megállapítania a megállt töltet helyét és végeznie a hatástalanítást. (2) A hatástalanítás után meg kell győződni annak sikerességéről. (7) Ha a megállt töltet hatástalanítása nem sikerült, a robbantómester köteles a) gondoskodni a megállt töltet őrzéséről, intézkedni arról, hogy az általa meghatározott körzetben senki ne tartózkodjék, valamint jelentést tenni a robbantásvezetőnek, b) a hatástalanítást a helyszínen irányítani. És végül a felelősség kérdése: 31.. A lövőmester, a lövőmesteri teendőkkel megbízott felvigyázó vagy csapatvezető ezen bányahatóságilag jóváhagyott szabályzat áthágásáért felelős A lövőmester a lövőmesteri szabályzat be nem tartásáért 50 pengőig terjedhető pénzbírsággal sújtható és súlyosabb esetben a lövőmesteri megbízástól is megfosztható. 5.. (5) A bányafelügyelet a robbantásvezető vagy a robbantómester engedélyét egy éves időtartamra felfüggeszti, ha halmozottan vagy egy éven belül ismétlődően megszegi a vonatkozó biztonsági szabályokat, vagy szabályszegésével súlyos balesetet vagy súlyos üzemzavart okoz. 5
6 (6) A felfüggesztés időtartamát követően a robbantásvezető vagy a robbantómester az engedélye szerinti tevékenységet csak akkor folytathatja, ha a (3) bekezdés szerinti tanfolyamon részt vett és sikeres vizsgát tett. (7) A (3) bekezdés szerinti engedélyt a bányafelügyelet véglegesen visszavonja attól, aki feladatai ellátására egészségügyileg (orvosi szakvélemény alapján) véglegesen alkalmatlanná vált Durva kötelezettségszegés ismételt eseteiben az illető a szolgálatból azonnal el is bocsátható. Pécs, november 24-én Szabolcs Rezső s.k. 1982/1937. bk.sz. m. kir. bányaügyi főtanácsos Jóváhagyom bányaigazgató Pécs, évi december hó 6-án A m. kir. bányakapitányság vezetője: Kerényi István s.k. m. kir. bányahatósági főtanácsos Láthatjuk, nincs új a nap alatt és a föld alatt csak a régiek szebben beszélték a szaknyelvet Ha valami részletesebben érdekel, vagy segítségre van szükséged: m.mednyanszky@gmail.com 6
HATÁROZAT. robbanóanyag felhasználási engedélyt ad
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL BUDAPESTI BÁNYAKAPITÁNYSÁG BBK/1400-6/2013. Üi: Kovács Lajos Bányászati- és Robbantásfelügyeleti Osztály : 373-1808 e-mail: lajos.kovacs@mbfh.hu Duna-Dráva Cement
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 5000 Szolnok, Templom u. 5. : (56) 512-319, (56) 512-320; Fax: (56) 512-337 Ü.i.: (56) 512-331; E-mail: miklos.szabo@mbfh.hu : 5001 Szolnok,
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 5000 Szolnok, Templom u. 5. : (56) 512-319, (56) 512-320; Fax: (56) 512-337 Ü.i.: (56) 512-331; E-mail: miklos.szabo@mbfh.hu : 5001 Szolnok,
H A T Á R O Z A T. robbanóanyag felhasználási engedélyt ad
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 5000 Szolnok, Templom út 5.; : (56) 512-319, (56) 512-320; : (56) 512-337 : 5001 Szolnok, Pf.: 164.; E-mail: szbk@mbfh.hu Számlaszám: 10032000-01417179-00000000
HIRDETMÉNY. A Bányakapitányság az ügyben SZBK/1080-2/2014. számon döntést hozott (határozatot adott ki).
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZBK/1080-3/2014. Ügyintéző: Szabó Miklós : (06-56) 512-331 : (06-56) 512-337 E-mail: miklos.szabo@mbfh.hu HIRDETMÉNY A Szolnoki Bányakapitányság
HATÁROZAT. A Szolnoki Bányakapitányság a Geoinform Mélyfúrási Információ Szolgáltató Kft. részére robbantási munka végzéséhez
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZBK/2905-2/2012. Ü.i.: Szalai Ferenc Földtani és Adattári Osztály : +3656512313 : ferenc.szalai@mbfh.hu Tárgy: robbanóanyag felhasználási
PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG
PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 7623 PÉCS, JÓZSEF ATTILA U. 5. 7602 Postafiók 61 (06-72) 314-952, 510-366 Fax: 510-367 E-mail: pbk@mbfh.hu PBK/5028-7(2010) Üi.: Sebestyén Pál Tel.: (72) 314-952 / 203 Melléklet:
HATÁROZAT. A Budapesti Bányakapitányság a MIKEROBB Kft. (3531 Miskolc, Győri kapu 21. 1/10.) részére robbantási munka végzéséhez
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL BUDAPESTI BÁNYAKAPITÁNYSÁG BBK/1721-4/2012. Ü.i.: Szalai Ferenc Bányászati- és Robbantásfelügyeleti Osztály : +3613731807 : ferenc.szalai@mbfh.hu Tárgy: robbanóanyag
53/2005. (XI. 10.) BM rendelet. a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről és a szakvizsga részletes szabályairól
53/2005. (XI. 10.) BM rendelet a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről és a szakvizsga részletes szabályairól A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 5000 Szolnok, Templom u. 5. : (56) 512-319, (56) 512-320; Fax: (56) 512-337 Ü.i.: (56) 512-331; E-mail: miklos.szabo@mbfh.hu : 5001 Szolnok,
helye az igazgatási rendszerben
A bányafelügyelet helye az igazgatási rendszerben A bányászat állami szakigazgatási feladatait a Magyar Bányászati Hivatal és területi szervei, a bányakapitányságok (együtt: bányafelügyelet) látja el.
HATÁROZAT. 4./ Az alkalmazott egyidejűleg (100 ms-on belül) robbanó legnagyobb töltet tömege:
BUDAPESTI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Bányászati- és Robbantásfelügyeleti Osztály Jogerős 2011.03.09. fellebbezésről lemondással BBK/58/9/2011. Tárgy: robbanóanyag felhasználási engedély Ü.i.: Szalai Ferenc +36206625457
HÍRLEVÉL. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye
HÍRLEVÉL I. A Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatósága által előírt tájékoztató a társasházi tulajdonosok részére A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési
TOMORI PÁL FŐISKOLA SZABÁLYZAT A HALLGATÓI BALESETEK MEGELŐZÉSÉVEL KAP- CSOLATOS ÉS A BEKÖVETKEZETT BALESETEK ESE- TÉN KÖVETENDŐ ELŐÍRÁSOKRÓL
TOMORI PÁL FŐISKOLA SZABÁLYZAT A HALLGATÓI BALESETEK MEGELŐZÉSÉVEL KAP- CSOLATOS ÉS A BEKÖVETKEZETT BALESETEK ESE- TÉN KÖVETENDŐ ELŐÍRÁSOKRÓL Változat száma: 3. Elfogadás dátuma: 2018. 05.29. Határozat
Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének. 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete
Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete a települési szilárd hulladék kezelési közszolgáltatás igénybevételéről Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testülete
I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések. 3. A közszolgáltatás tartalma
Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II.03) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról (egységes szerkezetben)
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KTI EURÓPAI ÜZLETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KTI EURÓPAI ÜZLETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT A Nyíregyházi Főiskola KTI Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskolája dolgozói és tanulói tűzvédelmi
Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola Informatikai Védelmi Szabályzata
Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola Informatikai Védelmi Szabályzata Pécs 2005 1. Tartalomjegyzék 1. TARTALOMJEGYZÉK... 2 2. BEVEZETÉS... 3 2.1. AZ Informatikai Védelmi Szabályzat célja... 3 2.2.
HATÁROZAT. helye: Békés megyében, Szeghalom területén a HHE-Déva-K-3 jelű kútban
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZBK/452-5/2014. Ü.i.: Vöröskői Zsófia : +3656512312 : zsofia.voroskoi@mbfh.hu Jogerős: 2014. április 30. Tárgy: robbanóanyag felhasználási
Rendelet tervezet. Általános rendelkezések
Rendelet tervezet Putnok Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (II.07.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék gyűjtésére, szállítására és elhelyezésére vonatkozó szabályokról
1. A rendelet célja. 2. A kerti hulladék égetésének szabályai. (1)A kerti hulladék ártalmatlanítása elsősorban komposztálással történik.
Csataszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015 (IV.29.) önkormányzati rendelete kerti hulladék égetésére, valamint a tűzgyújtásra vonatkozó szabályokról Csataszög Község Önkormányzatának
Hatályos: 2011. május 26-tól
GYULA ÉS KÖRNYÉKE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS FELESLEGES VAGYONTÁRGY HASZNOSÍTÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2011. május 26-tól A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Iroda
AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETŐ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI III.
AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETŐ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI III. követelmények I. A munkafolyamatot, a technológiát, a munkaeszközt, az anyagot úgy kell megválasztani, hogy az sem a munkavállalók,
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetés helyi szabályairól
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetés helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet
Munka- és tűzvédelmi oktatás. hallgatók részére
Munka- és tűzvédelmi oktatás hallgatók részére A munkavédelem mindenki feladata! A munkavédelem nem egy külön tevékenység, azt a tanulás közben kell csinálni! 2 A munkavédelem feladata: megvédeni a veszélyektől
Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2013 (...) önkormányzati rendelete
4 Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2013 (...) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Szuhakálló
Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 58/2004. (X. 28.) rendelete A helyi zaj-és rezgésvédelmi szabályok megállapításáról
Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 58/2004. (X. 28.) rendelete A helyi zaj-és rezgésvédelmi szabályok megállapításáról Baja Város Képviselő-testülete, a helyi önkormányzatok és szerveik, a
954 MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 15. szám
954 MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 15. szám A Kormány 18/2013. (I. 30.) Korm. rendelete a polgári felhasználású robbanóanyagok forgalmazásáról és felügyeletérõl szóló 191/2002. (IX. 4.) Korm. rendelet és a bányafelügyelet
VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok
VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok Járművekbe épített tűzjelző- és tűzoltó berendezések Karbantartási, üzemeltetési tapasztalatok Előadó: Garai Tamás Tűzvédelmi mérnök Tűzjelző berendezés tervező
PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER VI. FEJEZET A hallgatói balesetek megelőzésével kapcsolatos és a bekövetkezett balesetek esetén követendő
Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek
Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Ügyleírás A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről,
TOMORI PÁL FİISKOLA SZABÁLYZAT A HALLGATÓI BALESETEK MEGELİZÉSÉVEL KAP- CSOLATOS ÉS A BEKÖVETKEZETT BALESETEK ESE- TÉN KÖVETENDİ ELİÍRÁSOKRÓL
TOMORI PÁL FİISKOLA SZABÁLYZAT A HALLGATÓI BALESETEK MEGELİZÉSÉVEL KAP- CSOLATOS ÉS A BEKÖVETKEZETT BALESETEK ESE- TÉN KÖVETENDİ ELİÍRÁSOKRÓL Változat száma: 1. Elfogadás dátuma: 2008. május 29. Határozat
A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
VESZÉLYES ÁRU ÜGYINTÉZŐ KÉPZÉS GYAKORLÓ VESZÉLYES ÁRU VIZSGATESZT
VESZÉLYES ÁRU ÜGYINTÉZŐ KÉPZÉS GYAKORLÓ VESZÉLYES ÁRU VIZSGATESZT B BUDAPEST Név: Születési hely: Anyja leánykori neve: Születési idő: Vizsga helye: Vizsga időpontja: Vizsgázó aláírása: Beosztása: Az értékelés
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 15/2003. (IV.07.) számú rendelete
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 15/2003. (IV.07.) számú rendelete a közterületek elnevezéséről és a művészeti alkotások közterületen történő elhelyezésének szabályairól (Egységes szerkezetben a
H a t á r o z a t. robbanóanyag felhasználási engedélyt ad
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 5000 Szolnok, Templom út 5.; : (56) 512-319, (56) 512-320; : (56) 512-337 : 5001 Szolnok, Pf.: 164.; E-mail: szbk@mbfh.hu Számlaszám: 10032000-01417179-00000000
A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA SZÁRAZBÉLYEGZŐ KEZELÉSÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA 2008.
A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA SZÁRAZBÉLYEGZŐ KEZELÉSÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA 2008. Hatályos: 2008. október 1-től Jóváhagyta: Dr. Lukács János elnök 2 A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA SZÁRAZBÉLYEGZŐ KEZELÉSÉRŐL
Csepel Íjász és Hagyományőrző Egyesület
Biztonsági szabályzat Ez a szabályzat a Csepel Íjász és Hagyományőrző Egyesület (a továbbiakban egyesület) edzéseire és versenyeire vonatkozik, a versenyekre, az íjász és vívó edzésekre különálló szabályokat
Megbízási szerződés minta (gazdasági társaság, önkormányzati tulajdonú rendelő) Megbízási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről
Szám: 07-7/ /200_.. Megbízási szerződés minta (gazdasági társaság, önkormányzati tulajdonú rendelő) Megbízási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről 1. számú melléklet amely létrejött egyrészről
Egészségügyi ellátási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről
Szám: 07-7/426-3/2011. Egészségügyi ellátási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről amely létrejött egyrészről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (7601 Pécs, Széchenyi tér 1.) képviseletében
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2002. február 27.
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2002. február 27. 1) A használhatatlannak minősítés és egyéb fogalmak: Vagyontárgyak: minden
I. Az irányított égetés engedélyezése külterületen: 1. Az engedélyezés tárgya
2015. március 5-én hatályba lépett az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet (a továbbiakban: OTSZ), mely új rendelkezéseket tartalmaz a szabadtéri tűzgyújtásra, különösen
I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya
Pátka Község Önkormányzata 2/2014 (II.5.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testülete
2. E rendelet 2014. március 1. napján lép hatályba. Pásztó, 2013. november 14. Záradék: A rendelet kihirdetésének napja 2014..
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete../.. (..) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről szóló 1/2013. (I.31) önkormányzati rendelet módosításáról Pásztó Városi Önkormányzat
Kazincbarcika Városi Önkormányzatának 12/2001. (IV. 27.) számú rendelete a közúti forgalmat nagymértékben akadályozó,
Kazincbarcika Városi Önkormányzatának 12/2001. (IV. 27.) számú rendelete a közúti forgalmat nagymértékben akadályozó, valamint a közterületen engedély nélkül tárolt jármûvek elszállításáról Kazincbarcika
MUNKAANYAG. Nemes József. Robbantás környezete ellenőrzésének feladatai IV. (Ellenőrzések a robbantás után) A követelménymodul megnevezése:
Nemes József Robbantás környezete ellenőrzésének feladatai IV. (Ellenőrzések a robbantás után) A követelménymodul megnevezése: Robbantás környezeti hatásai I. A követelménymodul száma: 0022-06 A tartalomelem
Tűzvédelmi Szabályzat
Tűzvédelmi Szabályzat Kunmadarai Repülőtér területére Mentők 104 Tűzoltóság 105 Rendőrség 107 Értesítési telefonszám 06 30 7037616 2013 Kunmadarasi Repülőtér 042 hrsz. Tűzvédelmi Szabályzata Rendkívüli
PP CENTER Ingatlan Kft. PP CENTER ÉS GOLIPARK. készítette:
PP CENTER Ingatlan Kft. PP CENTER ÉS GOLIPARK készítette: PP CENTER Ingatlan Kft. - 1 - TŰZRIADÓ TERV TŰZRIADÓ TERV A tűzvédelmi szabályzat készítéséről szóló 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet a PP CENTER
Használati szabályok Ellenőrzés, karbantartás, felülvizsgálat
Használati szabályok Ellenőrzés, karbantartás, felülvizsgálat Nézzük meg az előzményeket! 2/2002 (I.23.) BM rendelet Ellenőrzés, javítás: Olyan műszaki és adminisztratív tevékenységek összessége, amelynek
HATÁROZAT. helye: Békés megyében, Ecsegfalva területén a Te-8 jelű kútban
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZBK/1507-5/2014. Ü.i.: Vöröskői Zsófia : +3656512312 : zsofia.voroskoi@mbfh.hu Jogerős: 2014. július 29. Tárgy: robbanóanyag felhasználási
1.2.A Házirend tárgyi hatálya az Orientációs Napok elnevezésű rendezvényre terjed ki.
HÁZIREND A kari Orientációs Napok célja, hogy lehetőséget teremtsen a Karra felvételt nyert, személyek (továbbiakban: gólyák) számára, hogy a tanév megkezdése előtt megismerkedjenek az egyetemi és kari
MUNKAVÉDELEM A GYAKORLATBAN
MUNKAVÉDELEM A GYAKORLATBAN Készítette: Szabó László Global Safety Kft. A MUNKAVÉDELEM ALAPJAI A MUNKAVÉDELEM JOGI SZABÁLYOZÁSA 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet
TŰZVÉDELMI ISMERETEK II. évfolyam 2016.
TŰZVÉDELMI ISMERETEK II. évfolyam 2016. 1996. évi XXXI. törvény a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról 22. (1) Az általános és középiskolákban, a szakképző iskolákban, valamint
TISZATARJÁN KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSÁHOZ JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ
PROVINCIA TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím: 3529 Miskolc, Derkovits u 52 Telephely: 3527 Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út I/2 Tel/Fax: 46/356-345, Mobil:06/530-6676 E-mail: provinciaterv@gmailcom
Iktatószám: VBK/2187/6/2010. szám Tárgy: Gyulakeszi I.- mészkő bányaüzem évi MÜT kérelme Ügyintéző: Aradi László.
Telefon: (36-88) 576-630; 576-640; 729-298 Fax: (36-88) 576-646 VESZPRÉMI BÁNYAKAPITÁNYSÁG H-8200 Veszprém, Budapest út 2. E-mail: vbk@mbh.hu Válaszában kérjük, hivatkozzon iktatószámunkra! A határozat
Magyar joganyagok - 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet - a tűzvédelmi szabályzat készíté 2. oldal j) a készítője nevét és elérhetőségét, a készítő aláírás
Magyar joganyagok - 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet - a tűzvédelmi szabályzat készíté 1. oldal 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet a tűzvédelmi szabályzat készítéséről A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről
A ZAJVÉDELEMRŐL. A rendelet célja és hatálya
FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2009. (X.30.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A ZAJVÉDELEMRŐL Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) a városban
az üzemképtelen járművek közterületen való tárolásának szabályairól
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 46/2007. (X. 25.) rendelete * az üzemképtelen járművek közterületen való tárolásának szabályairól Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a helyi
Magyar Repülőszövetség Siklórepülő szakág ELJÁRÁSI UTASÍTÁS. Oldalszám: 4. Melléklet: - Változat : 2. ME-713 LÉGIJÁRMŰVEK ALKALMASSÁGI ELLENŐRZÉSE
Magyar Repülőszövetség Siklórepülő szakág ELJÁRÁSI UTASÍTÁS Oldalszám: 4 Melléklet: - Változat : 2. ME-713 LÉGIJÁRMŰVEK ALKALMASSÁGI ELLENŐRZÉSE Hatálybalépés dátuma: 2003. november 1 Készítette: 1 / 7
A jogszabályi változások gázipari aktualitásai
A jogszabályi változások gázipari aktualitásai Szabados Gábor Magyar Bányászati Hivatal A jogi szabályozásról általánosságban A rövid közelmúlt jogszabály termése : 2003. év: 133 törvény; 284 kormányrendelet;
Biztonsági Testület 2012. június 19. TERVEZET! Járművek, VMMSzK, Vasútbiztonság. Dr. Csiba József igazgató MÁV Zrt. VMMSzK. Magyar Államvasutak ZRt.
Biztonsági Testület 2012. június 19. TERVEZET! Járművek, VMMSzK, Vasútbiztonság Dr. Csiba József igazgató MÁV Zrt. VMMSzK Országos Vasúti Szabályzat A vasút üzemeltetőjének gondoskodnia kell a vasúti építményeknek
Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete
Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete az avar- és kerti hulladék égetéséről, valamint a háztartási és szolgáltatási tevékenységgel okozott légszennyezésről
Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/
Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 3/2015. JÁSZÁGÓ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI
A Diamond Property Care Kft. iratkezelési szabályzata
I. Bevezetés DIAMOND PROPERTY CARE KFT. Székhely: 1118 Budapest, Muskotály utca 5. fszt. 1-2. A Diamond Property Care Kft. iratkezelési szabályzata A szolgáltató (üzemeltető), mint adatkezelő adatai Diamond
A Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának Oktatási igazolványok kezelési szabályzata
A Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának Oktatási igazolványok kezelési szabályzata A szabályzat a szervezeti és működési szabályzat 5. sz. melléklete 1.
(Egységes szerkezet) I. fejezet. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya és értelmező rendelkezések 1..
Szarvasi Önkormányzat 26/2003.(XI. 21.), 23/2003.(X.17.), 7/2002. (III. 22.) számú rendeletével módosított 15/2001.(IX.20.) sz. rendelete a köztisztviselők szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásairól,
SZÉCHENYI ISTVÁN TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT MISKOLC KULCS-NYILVÁNTARTÁS ÉS KULCSKEZELÉSI SZABÁLYZATA
Széchenyi István Térségi Integrált Szakképző Központ Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. www.szechenyitiszk.eu, info@szechenyitiszk.eu SZÉCHENYI ISTVÁN
Tájékoztató elektronikus együttműködésre kötelezett szervek részére
Tájékoztató elektronikus együttműködésre kötelezett szervek részére Tartalom 1. A kapcsolattartás módjai elektronikus ügyintézés során... 3 2. lnformációátadási szabályzat... 3 3. Tájékoztatás az üzemszünetekről...
Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2002 (XII. 20.) rendelete A települési hulladékokkal és a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésével kapcsolatos közszolgáltatásokról
A rendelet tárgykódja: I4 Tárgykód megnevezése: Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz
ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK ADATFELVÉTELI LAPJA Megye neve: H E V E S Település neve: H A T V AN város A rendelet címe: HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 45/2016. (XII. 16.), 40/2017. (XII.
Tolna Város Önkormányzatának 19/2009. (V.29.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetéséről
Tolna Város Önkormányzatának 19/2009. (V.29.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetéséről Tolna Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
A Hotel Síkfőkút Kereskedelmi és Vendéglátó Kft. - Hotel Síkfőkút*** és Étterem iratkezelési szabályzata
A Hotel Síkfőkút Kereskedelmi és Vendéglátó Kft. - Hotel Síkfőkút*** és Étterem iratkezelési szabályzata I. Bevezetés A szolgáltató (üzemeltető), mint adatkezelő adatai Hotel Síkfőkút Kereskedelmi és Vendéglátó
EGYSZER SÍTETT STATIKAI SZAKVÉLEMÉNY
EGYSZER SÍTETT STATIKAI SZAKVÉLEMÉNY GO-CAM kamerarendszer tartószerkezetének felfüggesztésér l Az ÁSZ Bt. az általa kifejlesztett, GO-CAM kamerarendszer tartószerkezet felfüggesztésének statikai vizsgálatára
Csanádpalota Város Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata
Csanádpalota Város Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata Csanádpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdése
Borsodszirák községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003./IV. 15./számú rendelete
Borsodszirák községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003./IV. 15./számú rendelete A települési folyékony hulladék gyűjtésére, szállítására és ártalmatlanítására szervezett kötelező helyi közszolgáltatásról
az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. Képviselő-testülete Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata 37/2009. (X. 20.) Kt. rendelete az avar és kerti hulladék
MUNKAVÉDELMI SZABÁLYZAT
DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Főiskolai Tanács 48-2002/2003. sz. határozatával 2003. március 18. napján elfogadta. 2003. Dunaújváros 1. kiadás 0. módosítás 1(29). oldal TARTALOM I. A MVSZ hatálya II. Ügyrend III.
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2014. (VII. 11.) OBH utasítása a bírósági közvetítésről és a kijelölés feltételeiről szóló szabályzatról
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2014. (VII. 11.) OBH utasítása a bírósági közvetítésről és a kijelölés feltételeiről szóló szabályzatról Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bírósági közvetítés
17 / 2013. (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról
17 / 2013. (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Tard község Önkormányzatának 17 / 2013. (X. 31) önkormányzati
Munkavégzés személyes feltételei
Munkavégzés személyes feltételei z A munkavégzéshez előírt szakmai végzettség, szakmai jártasság, munkaköri orvosi alkalmasság, munkaképes állapot, a munkavédelmi oktatáson való részvétel és a biztonsági
Jogerős! 2012.05.21. HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL BUDAPESTI BÁNYAKAPITÁNYSÁG BBK/440-10/2012. Jogerős! 2012.05.21. Üi.: Noltész József Bányászati- és Robbantásfelügyeleti Osztály Tel.: +3613731829 Tárgy: robbanóanyag
2. számú melléklet a 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelethez. Szabályzat a veszélyes hulladékok belföldi szállításáról
2 számú melléklet a 98/2001 (VI 15) Korm rendelethez Szabályzat a veszélyes hulladékok belföldi szállításáról 1 Általános előírások 11 Az ország területén történő hulladékmozgások követésére a veszélyeshulladék-forgalomban
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya
Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IX.30.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, zöldterületek védelméről, valamint az avar és kerti hulladékok égetéséről Budajenő
Győri Radnóti Miklós Általános Iskola Győr Nagy Jenő út 2.
Győri Radnóti Miklós Általános Iskola Győr Nagy Jenő út 2. TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT Tartalom 1. Általános rendelkezések... 3 1.1. A szabályzat jogalapja:... 3 1.2. A tűzvédelmi szabályzat célja:... 3 1.3.
Számítógép kezelői - használói SZABÁLYZAT
Számítógép kezelői - használói SZABÁLYZAT I. A SZABÁLYZAT CÉLJA, HATÁLYA A számítógép hálózat nagy anyagi és szellemi értéket képviselő rendszer. Felhasználóinak vállalniuk kell a használattal járó kötöttségeket
a. Ismertesse a hőmérséklet, a nyomás, a hőmennyiség SI mértékegységeit!
2 1.. a. Ismertesse a hőmérséklet, a nyomás, a hőmennyiség SI mértékegységeit! b. Mit nevezünk pébégáz cseretelepnek? Ki létesíthet pébégáz cseretelepet és kinek az engedélyével? c. A cseretelepen milyen
TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 176. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása E L Ő T E R J E S Z T É S
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése
Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014.(V.08.) önkormányzati rendelete a nem közművet összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Mágocs Város Önkormányzatának
Feladat-ellátási szerződés a 48. számú háziorvosi körzet ellátásáról
Szám: 07-7/470-3/2012. Feladat-ellátási szerződés a 48. számú háziorvosi körzet ellátásáról amely létrejött egyrészről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (7621 Pécs, Széchenyi tér 1.) képviseletében
A rendelet célja és hatálya
Cserkút Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2019. (I. 16.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó kötelező helyi közszolgáltatásról Cserkút
HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA
Munkaszám: HszM-1/2012. Ikt. sz.: 43/2012. HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA (2012. ÉVI III. MÓDOSÍTÁS) 2012. ÉVI III. MÓDOSÍTÁS KÜLTERÜLETEN A NÁDUDVARI ÉS HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI
1. A közszolgáltatás tartalma. 2. A közszolgáltatással ellátott terület. 3. A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése
Pécsely Község Önkormányzat képviselő-testületének 12/2015. (VIII.15. ) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Pécsely
Monostorpályi Község Önkormányzatának
Monostorpályi Község Önkormányzatának KÖLTSÉGVETÉS TERVEZÉSI ÉS BESZÁMOLÁSI SZABÁLYZATA 2012.-től I. A költségvetési terv készítésére és a beszámoló összeállítására vonatkozó általános és speciális szabályok
T E R V E Z E T
1. melléklet a számú kormány-előterjesztéshez T E R V E Z E T 2006. 11. 07. A K o r m á n y /2006. ( ) Korm. r e n d e l e t e váratlan légitámadás esetén a légiriasztás rendszeréről A honvédelemről és
TÁJÉKOZTATÓ ELEKTRONIKUS EGYÜTTMŰKÖDÉSRE KÖTELEZETT SZERVEK RÉSZÉRE
TÁJÉKOZTATÓ ELEKTRONIKUS EGYÜTTMŰKÖDÉSRE KÖTELEZETT SZERVEK RÉSZÉRE 1. A kapcsolattartás módjai elektronikus ügyintézés során Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal (továbbiakban: Hivatal) biztonságos
MakiMaki.hu. Adatkezelési nyilatkozat
MakiMaki.hu Adatkezelési nyilatkozat 1. Az adatkezelő neve Cégnév: MakiMaki Kft. Adószám: 24707787-2-13 Bankszámlaszám: 10700581-68270966-51100005 (CiB Bank) Adatkezelés nyilvántartási szám: NAIH-71297/2013
Általános rendelkezések 1..
Zákány Község Önkormányzata Képviselőtestületének 20/2004/XII.1./ önkormányzati rendelete Az 5/2007(IV.17.), a 7/2008(IV.29.) a 12/2010.(XII.31.) és az 1/2011.(I.12.) rendeletekkel módosított, a temetőkről
Jogerős! 2012. 02. 22. HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL BUDAPESTI BÁNYAKAPITÁNYSÁG BBK/3293-11/2011. Jogerős! 2012. 02. 22. Üi.: Noltész József Bányászati- és Robbantásfelügyeleti Osztály Tel.: +3613731829 Tárgy: felhasználási
S z o l n o k i F ő i s k o l a. Tűzvédelmi Szabályzat
S z o l n o k i F ő i s k o l a Tűzvédelmi Szabályzat 2015 A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 19. - a és a 30/1996. (XII.6.) BM rendelet alapján
BÁV-ZÁLOG PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (1027 Budapest, Csalogány u. 23-33.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
BÁV-ZÁLOG PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (1027 Budapest, Csalogány u. 23-33.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT módosításokkal egységes szerkezetben 2014. szeptember 1. Panaszkezelési