Gyermeknap. munkaszüneti nap a gyermeknap, amit május 5-én rendeznek meg, és ilyenkor hagyományosan a családok papírsárkányt röptetnek.
|
|
- Rezső Bakos
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2
3 Gyermeknap Nemzetközi Gyermeknapot világszerte tartanak, bár a legtöbb országban június 1-én köszöntik az apróságokat (ezt a dátumot 1925-ben, a genfi Gyermekjóléti Konferencián jelölték ki). Az első ünnepet 1920-ban rendezték Törökországban, s csak jóval később, 1954-ben tett javaslatot az ENSZ közgyűlése az Egyetemes Gyermeknapra, melynek célja, a világ gyermekeinek testvériségéről történő megemlékezés, a kölcsönös megértés, és a gyermekek jólétéért folytatott szakadatlan küzdelem. Ekkor javasolták a kormányoknak azt is, hogy jelöljék ki az országuk számára leginkább megfelelő dátumot a kicsik köszöntésére! Magyarországon mai formájában május utolsó vasárnapján óta ünneplik a Gyermeknapot, de a hagyomány ennél is régebbi, 1931-ben kezdődött, és akkoriban egy egész héten át tartott a legkisebbek fesztiválja! Nálunk kevésbé ismert a Gyermekek Világnapja, melyet az UNICEF és az ENSZ szervez. Ez szeptember 20-ára esik és elsősorban a fejlődő országok gyermekeinek támogatására hívja fel a figyelmet. A gyerekekhez kapcsolódik még a Nemzetközi Televíziós Gyermeknap, melyet az UNICEF és a Nemzetközi Televíziós Akadémia hirdetett meg. A kezdeményezéshez csatlakozó televíziós társaságok december második vasárnapján a gyerekekre hangolják az adásaikat. További érdekesség, hogy Japánban 1948-óta nemzeti ünnep és egyben munkaszüneti nap a gyermeknap, amit május 5-én rendeznek meg, és ilyenkor hagyományosan a családok papírsárkányt röptetnek. Összességében talán elmondható, hogy nincs a gyermeknapnál színesebb és különlegesebb ünnep a világon. Bárhol is legyünk, bármilyen nyelvet is beszéljünk mindannyiunk számára fontos kincs a gyermek. 3
4 KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/ Nyomdai munkálatok kedvező áron
5 Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/
6 KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/
7 Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/
8 KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/
9 Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/
10 KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/
11 Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/
12 KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/ Legyen önnek is biokertje könnyedén! Sorozatunkban havonta végigkövetjük a Natúr Biokál termékek alkalmazását a bio- és a hagyományos kertekben. Mi, az Alisca Agro Kft, mint a készítmények egyik hazai forgalmazója, eddig-is, és ezután-is ellátjuk a termékek vevőit hasznos tanácsokkal, technológiákkal, leírásokkal, függetlenül attól, hogy biotermelők, vagy sem. A készítmények ugyanis nem csak a bio-, hanem a hagyományos termelésben is használhatók! Sőt, a biogazdálkodásra való átállás időszakában nélkülözhetetlenek. A májusban esedékes teendők az alábbiak: Alma és Birsalma és Körte: a hónap során kétszer kell permetezni. Először a virágzás kezdetén 10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 01- permetanyaggal, lisztharmat, varasodás és sodrómolyok ellen. Másodszor a virágzás végén, bogyós állapot kezdetén10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 02- permetanyaggal lisztharmat, varasodás, pajzstetvek és aknázó molyok ellen, valamint a fokozott Káliumbevitel miatt. Bab: a hónap során kétszer permetezni 10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 01- permetanyaggal, paszulylégy, takácsatka, baktériumos paszulyvész és fenésedés ellen. Barackok: a hónap során egyszer permetezni 10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 02- permetanyaggal, monília, tafrina, barackmoly és levéltetvek ellen, továbbá a fokozott Káliumbevitel miatt. Borsó: a hónap közepén egyszer permetezni 10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 01- permetanyaggal, borsóragya, borsóormányos, akácmoly, borsózsizsik, levéltetvek, bagolylepkék és baktériumos zsírfoltosság ellen. Cseresznye: a hónap során háromszor kell permetezni. Először a hónap elején a virágzás végén 10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 01- permetanyaggal, monília ellen. Ezt követően 6-8 napra 10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 02- permetanyaggal monília, levéltetvek, levélbetegségek és cseresznyelégy ellen, továbbá a fokozott Káliumbevitel miatt nap múlva ugyanezt a kezelést meg kell ismételni. Hagyma: a hónap során kétszer permetezni 10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 01- permetanyaggal, talajlakó kártevők, hagymalégy, hagymaormányos, dohánytripsz és dohányperonoszpóra ellen. Káposzta: a hónap során egyszer a hónap közepén permetezni 10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 01- permetanyaggal, tavaszi káposztalégy, földibolhák, káposztalepkék, bagolylepkék, levéltetvek és peronoszpóra ellen. Málna: a hónap során egyszer, a virágzás kezdetén permetezni 10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 01- permetanyaggal, málna sodrómoly, vesszőszúnyog, bimbólyukasztó-málnabogár és vesszőbetegségek ellen. Paprika: a hónap utolsó dekádjában egyszer permetezzünk 10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 01- permetanyaggal, talajlakó kártevők, hernyó kártevők, levéltetvek, takácsatkák és gombás betegségek ellen. Paradicsom: a hónap utolsó dekádjában egyszer permetezzünk 10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 01- permetanyaggal talajlakó kártevők, hernyó kártevők, levéltetvek, takácsatkák, baktériumos betegségek és gombabetegségek ellen. Petrezselyem és Sárgarépa: a hónap utolsó dekádjában egyszer permetezni 10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 01- permetanyaggal, talajlakó kártevők, takácsatkák és szeptóriás levélfoltosság ellen. Ribizke: a hónap során egyszer a virágzás zömében permetezzünk 10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 01- permetanyaggal, lisztharmat, levéltetvek és levélhullató betegségek ellen. Szamóca: a hónap során háromszor permetezni 10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 01- permetanyaggal, szamócalégy, levélbetegségek, és szürkepenész ellen. Szilva: a virágzásban egyszer permetezzünk 10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 01- permetanyaggal, monília, vörös foltosság és levéltetvek ellen. Ezt követően nap múlva permetezzünk 10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 02-permetanyaggal, monília, levélbetegségek, szilvadarázs és levéltetvek ellen, továbbá a fokozott Káliumbevitel miatt. Szőlő: a hónap elején egyszer permetezzünk 10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 01- permetanyaggal, lisztharmat, peronoszpóra és tarka szőlőmoly ellen. Ezt követően a hónap utolsó dekádjában, a virágzás kezdetén 10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 02- permetanyaggal, lisztharmat, peronoszpóra, szürkepenész és szőlőmolyok ellen, továbbá a fokozott Káliumbevitel miatt. Uborka: a hónap során egyszer permetezzünk 10%-os koncentrációjú Natúr Biokál 01- permetanyaggal, palántadőlés, lisztharmat, fenésedés, talajlakó kártevők, takácsatkák és üvegházi molytetű ellen. Egy hónap múlva fojtatjuk, addig is jó kertészkedést minden Kedves Olvasómnak! Somogyi Zoltán Alisca Agro Kft. eeb: vagy KÖZÉP- és NYUGAT MAGYARORSZÁG Somogyi Zoltán Levelezési cím: 1164 Budapest, Olló u.26. Tel.: : biokal.forgalmazas@gmail.com KELET MAGYARORSZÁG Sárosi István Levelezési cím: 4531 Nyírpazony Árpád u 69. Tel.: : biokal.forgalmazas.kelet@gmail.com 12
13 Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ Csüngő virágdíszek Verandák, fedett teraszok csodálatos díszei a különböző aranysárga, piros, fehér, lila ezernyi árnyalatában pompázó virággömbök. Az egyik legkedveltebb a petúnia csüngő fajtája, a surfínia, ami dús, tömött bokrot képez, leomló hajtásai pedig a méteres hosszúságot is elérhetik. Jól tűri a kisebb edényben való nevelést is, de rendszeres gondoskodást igényel, mivel sem vízből, sem tápanyagból nincs tartaléka. A folyamatos virágzás érdekében le kell szedegetni az elnyílott virágokat. Több növény összeültetésével színes gömbökké fejlődnek, de ügyeljünk arra, hogy azonos növekedésű fajtákat ültessünk egybe, mivel az erősen növők könnyen elnyomják gyengébb növekedésű társaikat. 25 cm-es cserépátmérőig csak egy növényt ültessünk az edénybe, de a nagyobba is csak kettőt, maximum hármat. Szereti a napos helyet, de víz- és tápanyagigényes. Az ültetőközeg mindig nedves legyen, de kerüljük a pangó vizet, ami a gyökerek rothadását okozhatja. A legjobb öntözővíz az összegyűjtött esővíz, ne használjunk kemény vizet az öntözéshez! A tápanyag utánpótlást a beültetés utáni második héten meg kell kezdeni. Az erőteljes növekedéshez nitrogénre, a bőséges virágzáshoz foszforra van szükségük, a kálium pedig növeli a szárerősséget, segíti a fejlődést. 13
14 KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/
15 Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/
16 APRÓHIRDETÉSEK KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/ Nyíregyháza-Borbányán 116 nm es, hitelmentes, műanyag nyílászárós, 3 szobás, 2 fürdőszobás, igényesen felújított, összkomfortos, szigetelt, klímával, riasztóval felszerelt, gáz+kandalló fűtéses, 700 nm parkosított udvarral, garázszsal családi ház sürgősen eladó. Iár: 16,5 MFt. Érd.: 70/ Vizes pincék utólagos szigetelése nagy szakmai gyakorlattal, profi anyagokkal vízbetörés esetén is. Salétromos lakások vegyi falszigetelése, injektálása. Szükség szerint speciális vakolatcserével. Vályog, vegyes falazatok esetén is. Hőhidak, páralecsapódások megszüntetése. Tel.: , Magyarország nemzeti kegyhelyén, Mátraverebély-Szentkúton frekventált helyen ingatlan eladó. Érd.: 30/ Két személynek főbérlő nélküli lakás olcsón kiadó Nyíregyháza központi, de csendes részén,jó közlekedéssel. Érd.: 70/ Kállósemjén központjában összkomfortos családi ház eladó. Tel.: 70/ Nagyszálláson, Agár u. 21. sz. alatti 810 nm zárt kert eladó. Ár: 980 eft Érd.: 20/ Fogsorjavítás! Kivehető és rögzített fogtechnikai munkák készítése. Hagymási Károly fogtechnikus mester. Nyíregyháza, Korányi F. út 178. Tel.: 42/
17 Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/
18 HOROSZKÓP Kos (III IV. 19.) Nem keresed a bajt. Olyan ember vagy, aki mindig jót akar, sőt többnyire jót is teszel, ilyenkor azonban nem mindig válogatsz az eszközeidben. Sajnos emiatt most haragosokat gyűjtesz magad köré, akik csak később látják be, hogy mennyire igazad volt. Fogadd el bocsánatkérésüket, ne duzzogj feleslegesen. Rák - (VI VII. 22.) Talán úgy érzed, hogy legbelül valami most elromlott benned, emiatt kimerültség és rosszkedv lehet úrrá rajtad, de aggodalomra nincs okod, mert hamarosan ez az érzés nyomtalanul eltűnik, te pedig sokkal boldogabb és erősebb leszel. Vedd észre az életedben lévő változásokat és engedd el a múltad, máskülönben vesztes csatákat fogsz csak vívni. Mérleg - (IX X. 22.) Felmerülő igényeidet a héten minden különösebb erőfeszítés nélkül kielégítheted és ez jól is van így, hiszen most semmi hangulatod ahhoz, hogy mások gondjaival foglalkozz. Ha valaki most mégis a segítségedet kérné, szép szavaknál többre nem számíthat. Szerelmi téren új ismeretségben keresed a romantikát, de azt sem bánod, ha nem kapod meg amit vársz. Bak - (XII I. 20.) Elérkezett az idő, hogy alaposan áttekintsd, és ha szükséges, módosítsd a kapcsolatodat a környezetedben élőkkel. Talán új munka válik aktuálissá, de az is lehet, hogy a régi fog módosulni. A csillagok állása most kedvező ahhoz, hogy valami jó ügy érdekében kezdj el tevékenykedni. Bika - (IV. 21. V. 20.) Partnered, vagy közeli rokonod, esetleg egyéb szerelmi kapcsolatod bizonytalansága miatt most úgy érzed, szinte idegbajt kapsz, ezért gyakran kapkodva hozod meg a döntéseidet. Szerencsére a sorsod jól van megírva, bármit is teszel, az végül jól fog elsülni. Munkahelyeden új elképzeléssel rukkolsz elő. Oroszlán - (VII VIII. 22.) Rád vagy valakire, aki közel áll hozzád, orvosi vizsgálat, vagy beavatkozás vár. Felesleges emiatt aggódnod, mert minden a legnagyobb rendben lesz, az élet pedig egy gonddal kevesebbel zajlik tovább. Bár szinte égsz a vágytól, de ne ragadtasd magad szerelmi vallomásra, mert abból most jó nem sülhet ki. Várd meg, amíg ezt a másik teszi meg előbb. Skorpió - (X XI. 21.) Annyi energiával rendelkezel a héten, hogy győzedelmeskedhetsz egy betegség felett, vagy megszüntetheted a kiváltó okot. Szerelmi életedben eddig elképzelhetetlennek tartott fejlemény várható, ugyanis valakit anynyira édesnek érezhetsz, hogy szinte egész nap csak vele szeretnél lenni. Szerencsére az érzés tökéletesen kölcsönös. VízÖntŐ - (I II. 19.) Most nemcsak a szabadság-szerelem terén élvezheted az égiek jótékony áldását, hanem vállalkozásodban, hivatásodban és a pénzügyeidben is rendkívül szerencsés leszel. A komoly feladatok és a munka ugyan lekötik a figyelmed tetemes részét, de azért lesz időd szeretteidre is, amelyért ők nagyon hálásak lesznek. Ikrek - (V VI. 21. Szeretnél a héten új pénzforrásokat felderíteni, de nem azért, mert feltétlenül szükséged van rá. Inkább hajt a vadászszenvedély, sőt az egészet inkább játéknak tekinted. Lehet, hogy éppen ennek köszönheted a sikereidet? Most szívesen fogsz flörtölni, ám amikor komolyra fordul a dolog, menekülőre fogod. Talán jól is van ez így. SzŰz - (VIII IX. 22.) Valaki, aki korábban ajánlott neked munkát most ismét megkeres egy újabb ajánlattal. Ezúttal érdemes megfontolni az ajánlatot. Ha van már társad, akkor egy hivatalos ügyben sikerül szerencsés megoldást találnotok, ami az életeteket jelentősen átalakítja. A mindennapok rutinja most valami miatt felborul. Nyilas - (XI XX. 21.) Jó tett helyébe jót várj. Egy korábbi jócselekedeted folytán most új fejezet kezdődik az életedben, amely rengeteg pozitív változást fog hozni. Ellenállhatatlan vágyat érzel, hogy néhány napra elutazz kikapcsolódni, de ha erre nincs is lehetőséged, akkor viszont alkalmad lesz bebizonyítani a munkahelyeden, hogy mennyire tehetséges vagy. Halak - (II III. 20.) Figyelj megérzéseidre, mert azok megmutatják számodra a helyes utat. Ha ezt követed, akkor igaz, hogy a környezetedben élők közül néhányan kiborulnak, te viszont sokkal előrébb jutsz céljaidban. Ne hagyd, hogy bárki vagy bármi a múltadból viszszatartson, mert te készen állsz az új befogadására. 18
19
20
A leégés veszélyei. hogy minél kisebb a baba, annál veszélyesebb. Ilyenkor lázzal vagy anélkül, émelygés, hányás, forduljunk azonnal orvoshoz.
A leégés veszélyei Itt van a strandszezon, és a napozás, fürdőzés ideje, amit legtöbbször együtt évez a család a legkisebb gyermekekkel is. De minél kisebb a baba, annál veszélyesebb számára a túlzott
Nem csak finom, egészséges is!
Nem csak finom, egészséges is! A dinnyét nemcsak azért jó enni, mert finom, hanem azért is, mert a szer vezet számára k ülönösen jó élettani hatásai vannak. Csodálatos frissítő, hiszen nagyon sok vizet
Tegyünk a tavaszi fáradság ellen
Tegyünk a tavaszi fáradság ellen A tavaszi fáradság nem betegség, hanem a szervezetünkben lejátszódó összetett folyamatok egyik tünete lehet. A hideg téli hónapokban szervezetünk kívánja a magas zsírtartalmú,
Komposztáljunk. A lombkomposztálásra használt keret ne legyen túl zárt, hogy a benne lévő levélkupacot fény és levegő érhesse.
Komposztáljunk Újabb melegrekordokat döntögető nyár után végre valahára megérkezett a csendes ősz, s miközben láthatatlan ecsetével átszínezi a lombokat, és, modern kultúra kertvárosi képviselői kedvelt
A káposztafélék védelme
A káposztafélék védelme Talajfertôtlenítés A káposztafélék növényvédelmében meghatározó szerepe van a fajta tenyészidejének. Egyes károsítók a rövid tenyészidejû, míg mások inkább a kései káposztaféléket
Edd minden nap! www.ingyenesmagazin.hu 3
Edd minden nap! Spenót tojással ez lehetne az a tökéletes étel, amit a szervezetünk sohasem unna meg, hisz fogyasztásával csak lassítanánk a csontritkulás folyamatán. A spenót és a tojás mellett azonban
www.syngenta.hu A káposztafélék védelme A póréhagyma védelme
A káposztafélék védelme A póréhagyma védelme www.syngenta.hu Talajfertőtlenítés A káposztafélék növényvédelmében meghatározó szerepe van a fajta tenyészidejének. Egyes károsítók a rövid tenyészidejű, míg
Nyári sminkelési tanácsok
Nyári sminkelési tanácsok Vannak, akik azt állítják, hogy a forróságban, kánikulában tilos a smink, még csak hidratáló krémet se tegyünk az arcunkra, mert úgyis minden lefolyik rólunk. Ez azért nem teljesen
Copac Flow. Irtható kórokozók: Tafrina Peronoszpóra Monília. Rozsdagombák Baktériumos betegségek. Általános adatok. Hatóanyag
80 Szerkatalógus 2015 Gombaölő szerek Irtható kórokozók: Tafrina Peronoszpóra Monília Rozsdagombák betegségek Általános adatok Hatóanyag Hatóanyagcsoport Forgalmazási kategória 24% fémréz (36% réz-hidroxid)
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.21. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.28-ig. Várható frissítés: 2015.05.28. 12:00-kor. A gyors növekedésnek
www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme
www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme A ribiszke és a köszméte termesztése során évről-évre jelentős gazdasági kárt okoznak a lisztharmat a lombozat fertőzésével és a különböző levéltetű fajok
Igényeim: Napos vagy félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. Meszes talajokat is jól viselem
Igényeim: Napos vagy félárnyékos helyeket kedvelek Fény Árnyékot is elviselem, ám ilyen helyen kevesebbet virágzom, tavaszi kihajtásban kevésbé élénk-piros a levelem Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok
Igényeim: Fehér virágú japán díszcseresznye / Prunus serrulata Shirotae Igényeim Babérmeg Felhasználásom Betegségeim. zoldvilag.info.
Igényeim: Fény Napsütötte helyeket kedvelem, a félárnyékot is elviselem Víz Mezofita, azaz közepesen vízigényes viszonyok között érzem jól magam, ilyen körülmények között, és benapozott helyen teljes pompámat
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2012.08.09. 12:00-kor. Érvényes: 2012.08.16-ig. Várható frissítés: 2012.08.16. 12:00-kor.
Gyümölcsösök. növényvédelme
Gyümölcsösök növényvédelme 2013 A sikeres növényvédelem komoly szakértelmet, jó gyakorlati érzéket és sokszor (fôleg az idôjárás miatt) szerencsét is igényel. Kiadványunkkal ezt a sikert szeretnénk segíteni
Igényeim: Oszlopos japán díszcseresznye / Prunus serrulata Amanogawa Igényeim Babérmeg Felhasználásom Betegségeim. lama@zoldvilag.info.
Igényeim: Fény Napsütötte helyeket kedvelem, a félárnyékot is elviselem Víz Mezofita, azaz közepesen vízigényes viszonyok között érzem jól magam, ilyen körülmények között, és benapozott helyen teljes pompámat
Három a magyar igazság 3. A vese
Három a magyar igazság 3. A vese Olvasóink bizonyára jól ismerik a Biogroup nevét, hiszen az elmúlt években rendszeresen jelentkeztek valamelyik saját fejlesztésű, gyártású és forgalmazású termékük ismertetőjével.
Alma növényvédelmi előrejelzés ( ) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig.
Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. 08.24.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Érvényes: 2017.08.31-ig. Sok helyen jelentősen hullik az alma. Egy része a hullásnak a melegtől van, más része
Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép
Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép 2014. 08. 01. - 2014. 08.15. között Időjárás 2014 augusztus első felében tovább folytatódott a változékony, mérsékelten csapadékos időjárás, magas
HATÁROZATOT: TÁRGY: Champion WG gombaölő permetezőszer forgalomba hozatali és felhasználási engedélyének kiadása
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942 ELŐADÓ: dr. Kelemen Mária HATÁROZATSZÁM:
Aktualitások a növényvédelemben
Aktualitások a növényvédelemben Zsigó György Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Agromulti Kereskedőház Kft. Bugyi, 2019. 01.14. Aktuális teendők Fás részeken is áttelelnek: Lisztharmatok
Topas 100 EC. Topas 100 EC. Gombaölő szer. Növényvédő szer. Magyarország Published on Syngenta ( Fõoldal > Topas 100 EC
Magyarország Published on Syngenta (https://www.syngenta.hu) Fõoldal > Topas 100 EC Topas 100 EC Topas 100 EC módosítás: 2019.08.02. Gombaölő szer Növényvédő szer Munkaegészségügyi : 0 nap Kiszerelés:
Az én kisenciklopédiám Zöldségek Roland
Az én kisenciklopédiám Zöldségek Roland Ta r t a l o m Borsó.... 6 Hagyma..... 8 Fokhagyma....10 Spenót....12 Saláta......14 Retek.. 16 Tök... 18 Uborka...20 Káposzta.....22 Karalábé....24 4 Ta r t a l
A dísznövények védelme
A dísznövények védelme A dísznövénytermesztés a növénytermesztés speciális ága. Sokféle faj és fajta termesztését végzik nagyon eltérô körülmények között, van szabadföldi, üveg alatti, fóliás és hideghajtatott
www.ingyenesmagazin.hu 3
www.ingyenesmagazin.hu 3 KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/394 5690 4 www.ingyenesmagazin.hu Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ 501-269 - WWW.EXPRESSZMEDIA.HU
www.syngenta.hu A dísznövények védelme A póréhagyma védelme
A dísznövények védelme A póréhagyma védelme www.syngenta.hu A dísznövénytermesztés a növénytermesztés speciális ága. Sokféle faj és fajta termesztését végzik nagyon eltérő körülmények között, van szabadföldi,
A három testőr visszatér
A három testőr visszatér Az erdei gyümölcsök összefognak az egészségért! Ebben a cikkünkben három gyümölcskoncentrátummal avagy elixírrel szeretnénk megismertetni a gyógyulni vágyókat, melyek a központi
4. A növényvédő szer felhasználására vonatkozó előírások:
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 Fax: 06/1/246-2960 E-mail: nti@nebih.gov.hu www.nebih.gov.hu
A szilva. védelme.
A szilva védelme www.syngenta.hu A szilva védelme A szilva védelme Gombabetegségek elleni védelem Rovarkártevők elleni védelem 81 82 Gombabetegségek elleni védelem A szilva betegségei közül a polisztigmás
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 16.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 16.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2016.06.16. 12:00-kor. Érvényes: 2016.06.23-ig. Várható frissítés: 2016.06.23. 12:00-kor.
Őszi átváltozás a Feng Shui erejével!
Őszi átváltozás a Feng Shui erejével! "Egyedül csak a változás állandó, a jelen az erő helye." (Jeanne Ruland) Az őszbe forduló természet, sziporkázó színeivel emlékeztet bennünket arra, hogy eljött, illetve
Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható!
Minden jog fenntartva 2015 www.asztropatika.hu 1 Ha egy problémával sokat foglalkozol, előbb-utóbb rátalálsz a megoldásra! Pontosan úgy, ahogyan ez lassan már 20 éve velem is történt a személyes tanácsadásaim
A szőlő. növényvédelme
A szőlő növényvédelme 2016 Szőlő növényvédelme A sikeres növényvédelem komoly szakértelmet, jó gyakorlati érzéket és sokszor (főleg az időjárás miatt) szerencsét is igényel. A szőlő növényvédelmét az adott
PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikól szóló. évi CLV. törvény. és. -a alapján kötelező. Nyilvántartási
2011. év Pünkösd havának 28. napja (szombat)
2011. év Pünkösd havának 28. napja (szombat) FÖLD ALATTI PIRAMISOKAT FEDEZETT FEL A MŰHOLD TUDOMÁNY Ismeretlen piramisokat találtak infravörös műholdfelvételek segítségével. A föld alatti épületeket is
Az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett készítmények listája 2014
Az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett készítmények listája 2014 Termésnövelő anyagok, növényvédőszerek, raktározás során használható anyagok Mivel az EU-rendeletek mellékletei a termésnövelő anyagok
Praktikus kertészeti tanácsok a virágkiültetésekről
Praktikus kertészeti tanácsok a virágkiültetésekről Így alakítsuk ki virágágyásunkat A hely megválasztása Vegyük figyelembe a hely adottságait, hol mutat legjobban, honnan a legjobban látható virágágyásunk
Funguran OH 50 WP (77% rézhidroxid) gombaölő permetezőszer címkétől eltérő felhasználására vonatkozó előírások
Funguran OH 50 WP (77% rézhidroxid) gombaölő permetezőszer (kg/ha) kalászosok: őszi búza, tönkölybúza, rozs, árpa, zab, durumbúza rizs gyökér és gumósnövények: cikória, csicsóka, cékla, tarlórépa leveles
kertésznaptár gyerekeknek
kertésznaptár gyerekeknek 2014 Január 1 2 3 4 5 Újév 6 7 8 9 10 Madáretető feltöltése 11 12 Hólapátolás 13 14 15 16 17 Tárolt hagymák, gumók ellenőrzése Vastag hóréteg leverése az ágakról 20 21 22 23 24
A paradicsom védelme
A paradicsom védelme Rovarkártevôk elleni védelem A paradicsom növényvédelmi szempontból az egyik legigényesebb kultúrnövény. A magvetéstôl a betakarításig-szedésig a károkozók egész sora veszélyeztet
Komplex Záróvizsga tételek
Komplex Záróvizsga tételek Mezőgazdasági mérnök szak (főiskolai) Növénytermesztési és kertészeti szakirány 1. Az őszi búza termesztése - az őszi búza betakarítás gépesítése 2. Őszi árpa termesztése - szemes
Igényeim: Royal Burgundy japán díszcseresznye / Prunus serrulata Royal Burgundy Igényeim Babérmeg Felhasználásom Betegségeim
Igényeim: Fény Napsütötte helyeket kedvelem, a félárnyékot is elviselem Víz Mezofita, azaz közepesen vízigényes viszonyok között érzem jól magam, ilyen körülmények között, és benapozott helyen, teljes
TŰZELHALÁS (Erwinia arnylovora) Baktériumos fertőzés következtében ág- és törzselhalás. fellépő MEGELŐZÉS - VÉDEKEZÉS.
TŰZELHALÁS (Erwinia arnylovora) Baktériumos fertőzés következtében ág- és törzselhalás. fellépő MEGELŐZÉS - VÉDEKEZÉS - - erős metszés - - réztartalmú lemosó permetezés Javasolt szerek: 1 / 12 Astra, Cupertene-M,
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. április 27.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. április 27.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.04.27. 12:00-kor. Érvényes: 2017.05.04-ig. Várható frissítés: 2017.05.04. 12:00-kor.
www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme
www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme Fusilade Forte Az első és ma is egyik leghatékonyabb szuperszelektív posztemergens egyszikű irtó a Fusilade Forte. A legjobb hatás a gyomok intenzív
A termelô neve:... Címe:... Termôhely:... A termelô kódszáma:...
A termelô neve:... Címe:... Termôhely:... A termelô kódszáma:... Kedves Gazdálkodó Partnerünk! Mint azt Ön is tudja, az érvényes rendelkezések (a 2008. évi XLVI. törvény és a 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet)
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869
A kabakosok betegségei
A kabakosok betegségei gei Kép: internet Fotó: internet 1 Uborka mozaik vírus Cucumber mosaic virus (CMV) Gazdanövények: Sárgadinnye Görögdinnye Uborka Tökfélék Paradicsom Gyomnövények Dísznövények stb.
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.19.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.19.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2014.06.19. 12:00-kor. Érvényes: 2014.06.26-ig. Várható frissítés: 2014.06.26. 12:00-kor. Fenológiai fázis:
PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikól szóló. évi CLV. törvény. és. -a alapján kötelező.
Szeretettel köszöntöm a 18. Biokultúra Találkozó minden résztvevőjét
Szeretettel köszöntöm a 18. Biokultúra Találkozó minden résztvevőjét 1992: 1. Biokultúra találkozó Győr 2003: 11. Találkozó Győr 2010: 18. Találkozó Mosonmagyaróvár A megfigyelésre alapozott növényvédelem,
Gyümölcsösök. növényvédelme
Gyümölcsösök növényvédelme 2015 A sikeres növényvédelem komoly szakértelmet, jó gyakorlati érzéket és sokszor (főleg az időjárás miatt) szerencsét is igényel. Kiadványunkkal ezt a sikert szeretnénk segíteni
Gyümölcsösök. növényvédelme
Gyümölcsösök növényvédelme Az alma védelme Varasodás ellen almatermésûekben egérfüles és zöldbimbós állapotban kontakt készítményeket alkalmazzunk. Korai fertôzés esetén, már zöldbimbós, de általában pirosbimbós
Tartalomjegyzék. I. FEJEZET A korszerű tápanyagellátás és környezeti feltételrendszere
Tartalomjegyzék I. FEJEZET A korszerű tápanyagellátás és környezeti feltételrendszere 1. A korszerű tápanyagellátás jellemzői............................................... 11 2. A korszerű tápanyagellátás
Ajánlat / Offer. Tételek. Tételek. DECORATION & DESIGN KFT (Központ) Eladó/Supplier.: Decoration & Design Kft. 2310SzigetszentmiklósKántor u. 5.
Eladó/Supplier.: Decoration & Design Kft. 2310SzigetszentmiklósKántor u. 5. Tel.: +36(24)526888 Web: www.decorand.hu Adószám/Reg. No.: 13424598242 EU adószám/eu Reg. No.: HU13424598 Bankszlaszám/Bank:
ISKOLÁNKÉRT ALAPÍTVÁNY 2337 Délegyháza, Árpád u. 53. Szakmai beszámoló
Van, aki méreggel írtja a gyomot, és azt hiszi ez elegendő ahhoz, hogy a kert tökéletessé váljék. Ő nem gondol a vegyszer által elpusztított virágokra ( ) Más viszont kapával végzi ugyanezt a munkát lassan,
Maghüvelyesek lastakarmányok
Maghüvelyesek Pillangós s szálastakarm lastakarmányok Maghüvelyesek Nagy jelentőségű Borsó,, szója, csillagfürt, lóbabl Étkezés s még: m bab, lencse. Kisebb jelentőségű Csicseri borsó,, szegletes lednek,
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942 ELŐADÓ: Tót Erika ENGEDÉLYSZÁM:02.5/2419/2/2009.
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út / ; Fax: 1/
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942 ELŐADÓ: dr. Kelemen Mária ENGEDÉLYSZÁM: 02.5/135/2/2009.
kisokos Foglalkoztató füzet gyerekeknek Kiadja: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága 2013.
kisokos Foglalkoztató füzet gyerekeknek Kiadja: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága 2013. Augusztus vége volt, a gyerekek már hazajöttek a nyaralásból.
1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása
1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,
A dohány növényvédelme
A dohány növényvédelme Kórokozók I. Vírusbetegségek : 1./ Dohánymozaik (Tobacco mosaic tobamovirus,tmv) 2./ Dohány érbarnulás (Potato Y potyvirus, PVY) 3./ Uborkamozaik vírus (Cucumber mosaic virus, CMV)
Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Zöldség gyümölcs. XI. évfolyam / 21. szám hét
A K I Zöldség gyümölcs XI. évfolyam / 21. szám 11. 05 43- Zöldség-gyümölcs piaci jelentés: Néhány, hazai piacokért versenyzı belföldi termesztéső, illetve más országokból származó termék piaci ára 2 old.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. április 24.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. április 24.) Kiadva: 2014.04.24. 12:00-kor. Érvényes: 2014.05.01-ig. Várható frissítés: 2014.05.01. 12:00-kor. Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére
IX. évfolyam, 1. szám 2016. január 16.
IX. évfolyam, 1. szám 2016. január 16. 2 3 HETI RECEPTA JÁNLATUNK: Hozzávalók: Az élesztő felfuttatásához: 100 ml 2,8%-os tej 1 teáskanál kristálycukor 25 g élesztő (friss) A tésztához: 500 g búzaliszt
Diétás Naplóm. http://laktozsevelesenelkule.wordpress.com/
http://laktozsevelesenelkule.wordpress.com/ Diétás Naplóm Kedves Én! Használati útmutató Ezúton megígérem magamnak, hogy a következő egy-négy hétben becsületesen vezetni fogom a diétás naplómat azzal a
Kálmán Eszter SZINASZTRIA. Kapcsolatok az asztrológia tükrében
Kálmán Eszter SZINASZTRIA Kapcsolatok az asztrológia tükrében Előszó Önmagunkra a kapcsolataink tükrében látunk rá a legjobban: kik vagyunk valójában, mi a Sorsunk, mikor, kivel mi a feladatunk. Mind olyan
I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014
Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai
A zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható vitaminokról, ásványi anyagokról
Iskolagyümölcs - program Oktatási segédanyag 2013/2014. tanév 1. félév/2. A zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható vitaminokról, ásványi anyagokról Az egészség megőrzésben nagy fontossággal bírnak
I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014
Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai
Anyáknapi mese. Hat pár? Nem a kezek megteremtése a nehéz - mondta az Isten -, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie
Anyáknapi mese Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt: Ezzel vesztegettél el egy egész hetet? Igen. De olvastad-e a megrendelőlapot?
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 30.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 30.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2011.06.30. 12:00-kor. Érvényes: 2011.07.07-ig. Várható frissítés: 2011.07.07. 12:00-kor.
Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép
Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép 2014. 05. 15. - 2014. 05.31. között Időjárás 2014. május második felének időjárása változékony volt, alapvetően átlagos csapadékkal és átlag alatti
MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet. Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe
MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe Hajdú-Bihar megye növény-egészségügyi helyzetének alakulásáról
Gombaölõ szer felvehetõ cink tartalommal. Nem csak véd táplál is!
Gombaölõ szer felvehetõ cink tartalommal Nem csak véd táplál is! Az Antracol kettôs funkciójú hatóanyaga a propineb A propineb több ponton gátolja a gombák életfolyamatát micélium növekedés spóracsírázás
Rózsa katalógus Tearózsa hibridek tel
Rózsa katalógus 2013. Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel. +36 70 311-6255 www.rozsa.kereskedes.eu rozsa@kereskedes.eu Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel.: +36 70 311-6255 Tearózsa
PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikól szóló 93. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján
ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁSBAN FELHASZNÁLHATÓ SZEREK
ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁSBAN FELHASZNÁLHATÓ SZEREK A Hungária Öko Garancia Kft., az ökológiai gazdálkodás HU-ÖKO-02 kódszámon elismert ellenőrző és tanúsító szervezete elkészíti és folyamatosan aktualizálja
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. május 31-én tartandó ülésének 2. számú Átfogó értékelés a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról tárgyú napirendi pontjához Előadó:
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.04.18. 12:00-kor. Érvényes: 2013.04.25-ig. Várható frissítés: 2013.04.25. 12:00-kor.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. szeptember 7.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. szeptember 7.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.09.07. 12:00-kor. Érvényes: 2017.09.14-ig. Várható frissítés: 2017.09.14. 12:00-kor.
Honlapkészítés egyszerűen. Tegyük tisztába a dolgokat!
Honlapkészítés egyszerűen Tegyük tisztába a dolgokat! Az Internet beépült a mindennapjainkba A technikai fejlődésnek és a szélessávú Internet elterjedésének köszönhetően ma már weboldalak milliárdjai között
GÖNCÖL SZELLEMTUDOMÁNYI SZABADEGYETEM 2014/ TAVASZ - ÓRAREND
02.10. 02.11. 02.12. 02.13. 02.15. TANÉVNYITÓ JÓGA -HALADÓ 15.00 16.20 -II.-III A hermetikus asztrológia 2. Az energiák funkciójuk szerinti elhelyezkedése - légzőgyakorlatok A test csatornái - légzőgyakorlatok
GÖNCÖL SZELLEMTUDOMÁNYI SZABADEGYETEM 2013/ TAVASZ - ÓRAREND
01.07. 01.08. 01.09. 01.10. 01.12. 18.00 19.30 10.00 14.00 JÓGA Barna Gáborral GYÓGYÁSZAT- ÉLETTAN (nyílt óra, bárki csatlakozhat) Feng shui tanfolyam Feng shui és lakberendezés 01.19. Lakásunk helyszíni
1 x 5 liter Folicur Solo 1 x 20 gramm Champion WG
Magyar Kwizda Kft. Budapest 1138 Váci út 135-139. Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény-, Talaj-, és Agrárkörnyezet- védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942
Zöldségfélék. növényvédelme
Zöldségfélék növényvédelme 2013 Zöldségfélék növényvédelme A palántaneveléstôl egészen a termés tárolásáig védeni kell termesztett zöldségnövényeinket a kártevôk és kórokozók ellen. Az esztétikai szempontokon
Keressünk jó termőhelyet a mandulának
Irán, Irak, Törökország, Szíria, Libanon, Kazahsztán, Üzbegisztán hegyeiben találhatók természetes élőhelyei. Az ókorban az egyik legfontosabb mezőgazdasági termék volt, széles körben termesztették a Földközi-tenger
haz_es_kert2009-04.qxp 2009.09.04. 9:39 Page 37 Nyílászárók
haz_es_kert2009-04.qxp 2009.09.04. 9:39 Page 37 Nyílászárók haz_es_kert2009-04.qxp 2009.09.04. 9:39 Page 38 40 HÁZ és KERT Nyílászárók haz_es_kert2009-04.qxp 2009.09.04. 9:39 Page 39 Nyílászárók HÁZ és
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. augusztus 1.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. augusztus 1.) Kiadva: 2013.08.01. 12:00-kor. Érvényes: 2013.08.08-ig. Várható frissítés: 2013.08.08. 12:00-kor. Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére
Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a C(2015) 5533 final számú dokumentum I. és II. MELLÉKLETÉT.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. augusztus 12. (OR. en) 11444/15 ADD 1 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az átvétel dátuma: 2015. augusztus 7.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. szeptember 8.)
József Keresztes FW: Szekszárd Borvidék Kft. 2016. szeptember 8. 2:43 Címzett: József Keresztes , dora.benczik@syngenta.com
Növénygondozási útmutatók
Anyósnyelv/Sansevieria sp. Elhelyezés: napos, világos és félárnyékos helyen is tartható. Árnyékosabb helyre, a nem csíkos változatokat válasszuk. Öntözés: elég csak mértékkel öntözni, nyugodtan hagyjuk
MID SEASON SALE CSAK MOST! AKÁR 30%-KAL ALACSONYABB ÁRAK
MID SEASON SALE CSAK MOST! AKÁR 30%-KAL ALACSONYABB ÁRAK 1 MID SEASON SALE A KOLLEKCIÓ LEÁRAZÁSA Fedezze fel különleges ajánlatunkat! 2018. március 29-től a készlet erejéig a kifutó ékszerek kedvezményes
Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés
Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés HÉTFŐ HOLD A folyékony elemekre hat, és azt várja, hogy a vasárnapi gondolatokat átgondoljuk és nyugodtan megfontoljuk. Ilyen nyugodt és harmonikus
A lemosó permetezésről napjainkban
A lemosó permetezésről napjainkban Az EU-s szabályozásból eredően az elmúlt években jelentősen csökkent a felhasználható növényvédő szerek köre. Számos korábban jól mert és a vegetációs időben széles körben
NAPSUGÁR PEDAGÓGIAI PROGRAM
NAPSUGÁR PEDAGÓGIAI PROGRAM BUDAPEST XVI. KERÜLETI NAPSUGÁR ÓVODA OM azonosító: 034610 Székhely: 1163 Budapest Cziráki u. 8-10. Telephelyei: Lándzsa 1163 Bp. Lándzsa u. 23. Vadvirág 1. 1163 Bp. Borotvás
GÖNCÖL SZELLEMTUDOMÁNYI SZABADEGYETEM 2012/ TAVASZ - ÓRAREND
02.06. 02.07. 02.08. 02.09. 02.11. -II.-III. A hermetikus asztrológia 2. Az energiák funkciójuk szerinti elhelyezkedése - légzőgyakorlatok A test csatornái - légzőgyakorlatok - a 7 világhoz tartozó 02.13.
Zöldségfélék. növényvédelme
Zöldségfélék növényvédelme 2015 Zöldségfélék növényvédelme A palántaneveléstôl egészen a termés tárolásáig védeni kell termesztett zöldségnövényeinket a kártevôk és kórokozók ellen. Az esztétikai szempontokon
Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. wwww.florapack.hu
Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. wwww.florapack.hu KÜLÖNLEGES CSEMEGESZŐLŐK: ŐK: Anita Bíró kék Carina Conegliáno (Adriána) Csausruzsovüj (Klára) Dabuki Diamant Dunavszka lazúr Emperor
Hőkollapszus azaz a meleg miatti ájulás
Hőkollapszus azaz a meleg miatti ájulás Nagy melegben a szervezet úgy próbálja magát hűteni, hogy a test középvonalától távolabb eső erek kitágulnak, elősegítve a hőleadást. Ezzel egyidőben erős verejtékezés