Öko szemléletű napközi otthon
|
|
- Júlia Gáspár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az Oktatásért Közalapítvány Közoktatási Alkuratórium pályázata: Az iskola, ahol szeretnek a tanulók napközibe járni Öko szemléletű napközi otthon
2 Iskolánk, napközis szakmai közösségünk és tevékenységünk bemutatása Intézményünk Pécs nyugati részén, a Mecsek lábánál, szép természeti környezetben, forgalmas utaktól távol, kirándulásra alkalmas helyekhez közel található. A es tanévben megtörtént az iskola felújítása, bővítése. Családias légkörű, ahol a pedagógusok és a tanulók is otthon érezhetik magukat. A gyerekeknek lehetőségük van adottságaik, egyéni képességeik kiteljesítéséhez. Iskolánk 2001-ben Baranya megyében elsőként kapcsolódott be az Ökoiskolák Országos Hálózatának munkájába. Ennek szellemében úgy végezzük pedagógiai munkánkat, hogy közben a lehető legnagyobb mértékig megpróbáljuk tiszteletben tartani élő környezetünk érdekeit. Gyermekeinket úgy neveljük, hogy későbbi állampolgári döntéseikbe is beépüljön a természet és a környezet iránti elkötelezettség. E célokat szolgálja iskolánkban: - a szabadtéri tanterem - mini tanösvény - a szabadtéri kőzettani bemutatóhely - szelektív hulladékgyűjtés - Madárbarát kert - Rácvárosi túrák - az ÖKO- és jeles napokról való megemlékezések. Az iskola parkjának alakítása, játszókert létesítése folyamatosan történik. A kirándulásra alkalmas helyek közelségét és Pécs történelmi belvárosának adottságait programjaink alakításakor igyekszünk kihasználni. Napközi otthonos tevékenységünk alapját tehát ezek az értékek képviselik. A ban megalakult napközis munkaközösség kezdettől fogva olyan tematikát igyekszik megvalósítani, amely a napközi otthont vonzóvá teszi a gyerekek és szüleik számára. A folyamat eredményeként a létszám folyamatosan növekszik: az első évben a megelőző 57%-ról 70%-ra. Idén - a szeptemberi adatok alapján - az alsós osztálylétszám 87%-a veszi igénybe a napközit valamilyen formában. A napközis munkát ellátó pedagógusok státusza, szervezeti kérdések, személyi, tárgyi feltételek Jelenleg 6 napközis (elsőtől negyedik osztályig) és 1 tanulószobás csoport (felsősök) működik iskolánkban. Három munkatársunk részmunkaidős, így a tanulást követő szabadidős részben csoportjaik összevonásra kerülnek. Idén 3 csoportban sikerült megvalósítani azt a törekvésünket, hogy a napközis tanórákat lehetőleg tanítók tartsák. A további csoportokat több éves napközis gyakorlattal rendelkező pedagógusok vezetik. A napközis foglalkozások a saját osztálytermekben folynak 16 óráig. A létszámnak megfelelő berendezésük a tanév elején megtörtént. A tól óráig terjedő időszakban külön ügyeleti termet biztosítunk a földszinten, az udvarhoz közel. Itt társasjátékokat, udvari játékokat helyezünk el. Az ebédlőt, az aulát a játszóházak helyszíneként, az informatika szaktantermet és a kézműves klubot foglalkozások megtartására használjuk. 2
3 Csoportszervezés A napközis csoportok kialakításánál a következő szempontokat vettük figyelembe: a napközis tanóra idejére minél több önálló csoport működését tudjuk biztosítani az első évfolyam két osztálya minden esetben külön csoportot alkosson a két osztályból alakított csoport az összlétszám alapján szerveződjön, hiszen megfelelő munkát csak optimális létszám mellett lehet végezni. Időbeosztások kor, vagy kor ebéd ebéd után szabadfoglalkozás, játék, a mindennapos testnevelés megvalósítása a napköziben (rossz idő esetén a napközis teremben), könyvtárlátogatás, szervezett foglalkozások, szakkörök ig: előkészületek a tanuláshoz ig: tanulás a védett tanóra elveinek megfelelően ig: uzsonna ig : szervezett foglalkozások, szakkörök ig: napközis ügyelet, lehetőség foglalkozásokon, szakkörökön, különórákon való részvételre. A játszóházak a hónapok utolsó péntekén általában kor kezdődnek és ig tartanak. Dokumentációk A munkaközösség kialakította saját dokumentációs rendszerét. Ezek a következők: - kérelmek, adatlapok (kérelem napközis, tanulószobai foglalkoztatáshoz, személyi adatok, távozási lap) - foglalkoztatási táblázat - értékelőlapok (félévi- és év végi napközis szöveges értékelés) - Napközis házirend - a szabadidős tevékenységek megtervezéséhez ajánlott Eseménynaptár - a hagyományosan ismétlődő játszóházak programtervei - évente egy-egy kiemelt téma projekt alapú megoldásának terve - a napközis csoportok munkatervei. Kapcsolattartás, találkozók A munkaközösség tagjai a tantestületi értekezleteket követően (általában kéthetente) megbeszélést tartanak. A tantestületi értekezleten az igazgatóhelyettes vesz részt, majd ezek alapján tájékoztatja a munkaközösség tagjait. Ekkor értékeljük az eltelt időszakot és kitűzzük az aktuális feladatokat. Ezen kívül munkaközösségi foglalkozások keretében kiemelt céljainkkal és a fejlesztésre szánt területekkel, témákkal foglalkozunk. A szülőkkel való kapcsolattartásban elsődlegesen az egyéni fogadóóra játszik szerepet, de részt veszünk az osztálytanító által szervezett szülői értekezleteken, fogadóórákon is. Indokolt esetben a nevelő - az iskolavezetés jóváhagyásával - rendkívüli napközis szülői értekezletet is kezdeményezhet. Az óralátogatások és a napközis munka ellenőrzése az iskolai SzMSz-ben leírtak szerint zajlik. A napközis nevelők rendszeresen hospitálnak a délelőtt tanítóknál. 3
4 A szülőkkel való jó kapcsolattartást a nyílt napok szervezésével biztosítjuk, amikor lehetőségük van a tanórák, napközis játszóházak, szakkörök, vagy foglalkozások meglátogatására. Ősszel tartjuk a már hagyományos Alapítványi bált, tavasszal a családi délutánt. Értékelések, ellenőrzések a napközis munkában Az éves programot a munkaközösség együtt tervezi meg, amely alapja a csoportok munkaterveinek. Ennek értékelését a munkaközösség vezető végzi, amelyet átad az iskolavezetésnek. A munkaközösség által kidolgozott dokumentumok jóváhagyása is a napközis munkát koordináló igazgatóhelyettes által történik. Munkánk további értékelésére a félévi és az év végi beszámolókban kerül sor. A tanulók haladását, szorgalmát, magatartását csoportonként kialakított rend szerint értékeljük. Erről naponta, vagy hetente, de legalább a hónap végén a szülőket is értesítjük. Félévkor és év végén a munkaközösség által kialakított szöveges értékelést adjuk át. Nevelési programunk Pedagógiai tevékenységünk fő alapelve az a gyermekközpontúság, amelyen az empátiát, pozitív késztetést, a bizalmat, az önbizalom növelését, a sikerhez való segítést és a szeretetet értjük. Kiemelt feladatunk a tanulási képességek fejlesztésén túl a környezettudatos magatartás kialakítása, az egészséges életmódra nevelés, a viselkedéskultúra megerősítése, a szabadidő értelmes, hasznos eltöltése és ezeken a területeken a fenntarthatóság elérése. Az ÖKO szemlélet már a munkafolyamatok tervezésekor tükröződik. Ezért alapelveinket és a hozzájuk rendelt feladatokat, tevékenységeket a következőkben határozzuk meg: Az iskolában folyó nevelő oktató munka mérési, értékelési, minőségbiztosítási rendszere legyen jelen a napköziben is! Folyamatosan figyelemmel kísérjük tanulóink fejlődését a tanulás és a társas kapcsolatok vonatkozásában, szorosan együttműködve az osztálytanítókkal. Gyermekeinket arra neveljük, hogy az egymás iránti toleranciát, az udvarias magatartást, a megfelelő viselkedési kultúrát, konfliktuskezelő képességüket tudatosan fejlesszék önmagukban. Gyermekeinkkel igyekszünk elsajátíttatni a mások és önmaguk elfogadásának, az önismeretnek és önértékelésnek a képességét. Pozitív jellemvonásaikat erősítjük, így erkölcsi normarendszerük kialakulását segítjük elő. Arra törekszünk, hogy a tanulók szerezzenek tapasztalatot a közösségért, illetve a közösen végzett munka értékelésében, elismerésében. Megismertetjük és igyekszünk megértetni gyermekeinkkel a körülöttünk zajló élet valóságát, hogy tudjanak a létező problémákról. Gyermekeinket fogékonnyá neveljük a közös értékrend kialakítását célzó törekvéseinkre. 4
5 Minden tevékenységünk során igyekszünk megfelelni az ökoiskolai kritériumrendszernek: ügyelünk a közvetlen környezetünk rendben tartására, szépítésére a tantermekben és a parkban, a takarékos használatra az iskola összes helyiségében. Az öko szemléletet a szakköri- és foglalkozási terveink is tükrözik. A környezeti nevelés területén célkitűzéseink: Tevékenységeinkben hangsúlyos a tanulók természetismeretre, a környezet védelmére irányuló nevelése és az ehhez fűződő érzelmi viszonyulások, értékek pedagógiai eszközökkel történő formálása. Nevelési tervünk alapját a "Jeles"- és a "Zöld" napokról való megemlékezések adják. A hagyományok tiszteletét egy sajátos környezettudatos szemlélet kialakításával kívánjuk elősegíteni. Iskolai környezetünket megfelelően használjuk (takarékosság, tisztaság, rongálások elkerülése). A növények és madarak gondozásával a parkban, kisállatok telepítésével a környezetünk iránti elkötelezettségünket érvényesítjük. Arra törekszünk, hogy a gyermekek rendben tartsák a közvetlen környezetüket, felszerelésüket is, lássák annak értékét. Biztosítjuk, hogy a gyerekeknek legyen alapvető ismerete a helyes közlekedésről, balesetvédelmi szabályokról. Ennek érdekében a délutáni szabadidős tevékenységek közé beépülnek a közlekedési ismeretek életkornak megfelelő elméleti és gyakorlati szabályainak elsajátítását és a balesetek elhárítását elősegítő foglalkozások. Programjainkban megjelennek a városunk megismerését, megszerettetését célzó törekvések. A Világörökségi kerettanterv ajánlásain alapuló, a gyermekek életkorának megfelelő játékos programokkal segítjük a Világörökség helyszíneinek megismerését. Az egészségnevelés területén célkitűzéseink: Olyan módon szervezzük meg, hogy a szülők és tanulók igényei szerint tegyen eleget az iskolai felkészítéssel, a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatoknak. A tanulási idő alatt a diákok számára optimális feltételeket igyekszünk teremteni, ezért megkívánjuk, hogy a megfelelő világítás, a gyermek helyes testtartása, elhelyezkedése, kényelme az osztályokban és az étkezésnél (például a testmagasságnak megfelelő székek biztosításával) megtörténjen. Törekszünk a balesetmentes környezet és játszóhelyek kialakítására. Gondoskodunk a nyugodt, kultúrált étkeztetés feltételeiről, a személyi higiénia szabályainak kialakításáról, megerősítéséről minden gyermeknél. Az egészséges táplálkozás lehetőségét és az étkezés megfelelő körülményeit a napköziben szükséges biztosítani, ezért azok javítását szorgalmazzuk. Támogatjuk a gyermekbarát büfé működését. A sajátos nevelési igényű gyermekekkel való megfelelő foglalkoztatást, szakemberhez juttatását segítjük. A napközi szabadidős tevékenységei közé az egészséges életmóddal kapcsolatos programokat, vetélkedőket iktatunk be. Idén az Egészségügyi világnap alkalmából tartott témahét kiemelt feladatként szerepel. Felhasználjuk az egészségnevelési mérés eredményeit, figyelembe vesszük mutatóit. A táplálkozási szokásokról készült tesztet és az illem-tesztet saját tanulóinkkal is elvégeztetjük. 5
6 A mindennapi testmozgást a kötött 20 perces, vagy a kötetlen, játékosan kialakított módon valósítjuk meg a délután folyamán is. Tantermeinkben játszó-pihenő sarkot, zöld-sarkot alakítunk ki. Napközis munkánk tartalmi kérdései Fő törekvésünk a legértékesebbet kihozni a gyerekekből, ezért képességeiket különböző színtereken alakítjuk. Programunkban mindig két terület intenzív fejlesztését tűzzük ki: A / Tanulással összefüggő tevékenységek Közös igényünk alapján a napközis tanórák minőségének állandó javítására törekszünk. A védett tanóra szükséges feltétele a napközis munkának. Ennek értelmében a óráig terjedő időszakban, minden zavaró körülményt kizárva, csak a másnapi felkészüléssel, a házi feladatok elkészítésével foglalkozhatnak a gyerekek. A nevelő feladata az optimális tanulási feltételek megteremtése. Felhasználjuk az eddigi továbbképzéseken megszerzett ismereteinket az RWCT és A tanulás tanítása tanfolyamok tanulási technikáinak alkalmazásával. Belső továbbképzéseink, szakirodalmak elemzése és eddigi három bemutató foglalkozásunk is a tanórai tanulás hatékonyabb módszereit és a tanulás irányításának tudatos megvalósulását kutatta: 1. A tanulás technikai részével foglalkozott miként történhet a ráhangolódás, az időtervezés, a differenciált foglalkoztatás megszervezése, az ellenőrzés, önellenőrzés és az értékelés a tanóra vezetésekor? Milyen szokásrendszerek működnek egy-egy csoport esetében? 2. A tanulás módszertani részét tekintette át a különböző tanulási technikák alkalmazásának lehetőségeit próbáltuk ki, különös tekintettel az RWCT kurzuson megismert eljárásokra. 3. Témája a tanulás irányítása és a tanulás tanítása program beillesztésének lehetősége a tanóra keretei közé. Keressük a hagyományostól eltérő tanulási helyszíneket és alkalmakat: könyvtári tanóra, üzemlátogatások, múzeum- és színházlátogatás, illetve több ízben előadók meghívásával. A kooperatív projektalapú tanulási technikát egy-egy célzott területen alkalmazzuk, így az elmúlt években a Föld napja, a Víz világnapja alkalmából és a Sopianae világörökséghez kapcsolódva. Idén ennek a tevékenységnek az alapját az Egészségügyi világnap adja, amelyet az április 3-tól április 11-ig tartó témahét alkalmával valósítunk meg. B / Szabadidő A legmaradandóbb tudás szinte az, ami a játék közben szívódik fel. Ezért nevelési tervünk fontos része a szabadidőre tervezett tevékenységek kínálatának kidolgozása is: A napközi otthonos foglalkoztatás sokrétű. Meghatározója maga az iskolai környezet, hiszen a gyermekek itt töltik napjuk több, mint egyharmadát. Ezért kiemelkedő fontosságú ennek a környezetnek a tudatosabb használata, óvása, a hozzá fűződő érzelmi viszonyulások és értékek formálása. Így a napközis termekben játszó-pihenő sarkot alakítunk ki, a lehetőségekhez mérten társasjátékokat, számítógépes játékokat, udvari játékokat kérünk az iskolavezetéstől. A játszókert kialakítását szülői segítséggel szeretnénk megvalósítani. 6
7 A szabadidős sáv szervezett alakítását olyan módon végezzük, hogy az iskolai szakkörök és sportkörök mellett foglalkozások működnek a napközis nevelők közreműködésével is. Alkalmat teremtünk közös, a témaidőszakokat összegző találkozókra, ahol a gyerekek megismerik egymás munkáit, bemutatják a tanult verseket, dalokat, együtt játszhatnak. Ezekkel a hónapvégi hagyományos játszóházakkal és a többi felkínált programunk népszerűsítésével a délutáni ittlétet kívánjuk vonzóvá tenni a gyerekek és szüleik számára. Mi a népi kalendárium mindennapjaira épülő eseményeket ajánljuk keretként, mert így programunkat hozzá lehet igazítani e természetes idő minden részletéhez. A tanórát követő szervezett foglalkozásaink, játszóházaink, szakköreink (kézműves, origami, kis háztartásismeret, sőt az informatika foglakozás is) tematikája tehát a zöld és jeles napokról való megemlékezések alapján épül fel. Ez megegyezik ökoiskolai törekvéseinkkel. Eseménynaptárunk tartalmaz minden megemlékezésre méltó dátumot, a szabadidős tevékenységekre vonatkozó javaslatot. Az aktuális jeles és zöld napokhoz kötődő eseményeket, fontos tudnivalókat, az elkészült tárgyakat kiállításokon mutatjuk meg. Gyermekeink tehetségének kibontakoztatásában versenyek, vetélkedők rendezésével segítünk, arra ösztönözzük őket, hogy szakkörökön, fejlesztő programokon, pályázatokon vegyenek részt. A szabadidős tevékenységek jelenlegi szerkezetét az alábbiak alkotják: csoportfoglalkozások (mindenki a saját csoportja számára tervezi meg és végzi) foglalkozások után, szakkörök, sportkörök és a napközis nevelők által tartott foglakozások játszóházak, témahét (közös, a teljes napközis létszámot érintő program havonta egy alkalommal) Az iskolai szakkörök, sportkörök, napközis foglalkozások kínálata napközis gyermekeink számára: Kézműves szakkör kicsiknek és haladóknak Könyvtár szakkör Szorobán Kis háztartásismeret Irodalom Játékos sport Floorball Informatika Origami Kórus Néptánc Zeneiskola Hitoktatás 7
8 Tevékenységeinket a munkaközösség által kidolgozott Eseménynaptár ajánlásai szerint tervezzük: Szeptember: őszelő hónap Szent Mihály hava (Szűz és Mérleg) 1. hét: Egyed (1.) őszkezdő nap, Lőrinc (5.) - időjósló nap, időjárás megfigyelés. Dinnye, uborka nem ízletes. 2. hét: Kisasszony napja Mária (8-12.): búcsúnap, időjárásjóslás, madármegfigyelés (fecskehajtó kisasszony) költöző madarak, dióverés kezdete. 3. hét: Máté (21.): időjóslás a borterméshez, őszi napéjegyenlőség. Szeptember 20. Takarítási világnap - ÖKO nap az iskolában, osztály tisztasági verseny. 4. hét: Szent Mihály (29.): kisfarsang Katalin napjáig, pásztorünnep. Madármegfigyelés, időjárás megfigyelés (fecske, égdörgés). Őszi tanulmányi kirándulás, a Sopianae Világörökségi kereszttanterv ajánlás I. Október: őszhó Mindszent hava (Mérleg és Skorpió) 1. hét: Petra (2.) - első lombhullató nap. Október 4. Állatok világnapja 2. hét: Ferenc (10.), Teréz (14.): szüretkezdő nap. 3. hét: Élelmezési világnap (16.) Lukács (16.) kórházak, fürdők védőszentje, Mecsek alján gesztenyeszüret, Vendel (20.) a pásztorok védőszentje. Orsolya (21.) káposzta és vetemények betakarítása, kukoricafosztás. Október Földünkért Világnap, megemlékezés Október 23-ról. 4. hét: János (23.): lámpagyújtás. Dömötörözés (26.) megemlékezés a pásztorokról. Október 31. Takarékossági világnap November: őszutó Szent András hava (Skorpió és Nyilas) 1. hét: Mindszent halottak napja. November 3. A Magyar Tudomány Napja Széchenyi István gróf a Tudományos Akadémia létrehozása 2. hét: Márton (11.): a gazdasági év záróünnepe. November 8. Városok Napja. November 17. Füstmentes Nap hét: November 22. Magyar Közoktatás napja. 27.Nobel-díj alapításának napja. Erzsébet (19.), Katalin (25.), András (30.): időjárás megfigyelés, férjjóslás Katalin ággal. Advent kezdete: ajtódíszek, koszorúk. Madáretetők kihelyezése. December: télelő hó - Karácsony hava (Nyilas és Bak) 1. hét: Borbála (4.): Katalinnal együtt a lányok pártfogója. Férjjóslás gyümölcsfaággal. Közös program: Miklós (6.): Télapó ünnep. Ambrus napja (dec. 7.): méhészek, mézeskalácsosok védőszentje. 2. hét: Luca (13.): időjóslás, termésjóslás. Búzahajtatás, boszorkányok, Lucakalendárium karácsonyig. 3. hét: ÖKO - Karácsonyi játszóház, Karácsonyi vásár, hangverseny közös programok. (A Biblia világa Sopianae Világörökségi kereszttanterv II.) Január: télhó - Boldogasszony hava (Bak és Vízöntő) 2. hét: Újév, Vízkereszt: időjóslások, jövendölések. Háromkirályok járása. Farsang kezdőnapja. A magyar kultúra napja. 3. hét: Piroska (18.), Ágnes (21.): negyvenes nap időjárás megfigyelés. Gondoskodás a madarakról. 4. hét: Fábián (20.) első tavaszébresztő nap. Vince (22.): időjárás- és termésjóslás (ha olvadás van, jó lesz a bortermés). Közös játék: Pál napja ( 25.) - télfordulás, dalok, lakodalmas játékok. 8
9 Február: télutó hó Böjtelő hava (Vízöntő és Halak) 1. hét: Gyertyaszentelő Boldogasszony (2.): fáklyás, gyertyás felvonulás, időjóslás, medve kibújik a barlangjából. Balázs (3.): a diákok patrónusa (diák toborzás), balázsolás : a torokfájósok gyógyítása, Dorottya (6.): időjóslás, farsangi bálok ideje. 2. hét: Bálint, Valentin (14.): a havasi pásztorok tavaszkezdő napja jelképes tűzgyújtás, madármegfigyelés (verebek fészekrakása), időjóslás. 3. hét: Julianna (16.), Zsuzsanna (19.): zöldellni kezd a fű, megszólal a pacsirta, időjárás megfigyelés, madármegfigyelés. Téltemetés, busójárás, kongózás, kormozás böjtölés: húshagyó kedd, hamvazószerda. 4. hét: Jégtörő Mátyás (24.): időjóslás, termésjóslás. Böjt. Közös programok: farsangi bál az iskolában. Iskolanyitogató játszóházak. Március: tavaszelő hó - Böjtmás hava (Halak és Kos) 1. hét: Húsvét kiszámolása tavaszvárás. Kázmér napja (4.): méhek kiengedése, ha jó az idő - megfigyelés). Petrezselyem, vöröshagyma hajtatása vízben. Az állatok ébredésének megfigyelése. Március 8.: Nőnap 2. hét: Gergely napja (12.): az iskolák pártfogója. Időjóslás (Gergely megrázza szakállát, havazást jelent). Március 15. Nemzeti Ünnep 3. hét: Sándor, József, Benedek (18, 19, 21.): az első igazi meleghozó nap: méhek kiengedése, marhák legelőre hajtása, gólyák, fecskék visszatérése időjárásjóslás. Megszólalnak a madarak, dallamosan kezd fütyülni a rigó megfigyelés, mondókák felidézése. Március 21.: napéjegyenlőség. Március 22.: Víz napja. Gábor (24.): takarítás a parkban, napközi udvarban. 4. hét: Gyümölcsoltó Boldogasszony: palántaültetés (tulipán, vagy nárciszhagyma hajtatása cserépben). Környezetrendezés, takarítás termeinkben, a parkban. Húsvét. Április: tavaszhó Szent György hava - (Kos és Bika) 1. hét: komolytalan újév - bolondok napja maskarázás. 3.: Csillagászati Világnap Április 7.: Egészségügyi világnap Ki? Mit? Tud? 2. hét: Tibor (14.): megszólal a kakukk (az állatok ivadékgondozása). A krumpli vetésének napja. Április 18.: Műemlékvédelmi Világnap alkalmából a Munkában a régész vetélkedő. Sopianae Világörökségi kereszttanterv IV. 3. hét: Április 22.: Föld napja ( a csoportok egy-egy Földrészt, vagy népet képviselnek: megismertetjük egymást az életükkel, szokásaikkal, viseletükkel, földrajzi adottságaikkal ) lehetőség közös programra. Május: tavaszutó hó Pünkösd hava (Bika és Ikrek ) 1. hét: tavaszünnep, májusfa állítás, vagy májusi virág küldés. Anyák napja. Flórián nap (9.): tűzoltók, kéményseprők, kovácsok patrónusa. Május 1. Az EU csatlakozás napja. 2. hét: Május 10.: Madarak és fák napja. Szervác, Pongrác, Bonifác (12.,13.,14.): fagyosszentek időjóslás. Május 18.: Múzeumi Világnap Sopianae Világörökségi kereszttanterv V. városismereti kirándulás, a vetélkedő zárása hét: Orbán (25.): időjóslás Orbán felvirágzása, vagy kiseprűzése. Pünkösd (50. nap Húsvét után) a nyárkezdet ünneplése versenyekkel. Idő- és termésjóslás. Május 24.: Európai Nemzeti Parkok Napja Közös iskolai sport-, játék- és családi nap. Június: nyárelő hó - Szent Iván hava (Ikrek és Rák) 1-2. hét: Június 5.: Környezetvédelmi világnap Medárd (8.): időjárásjóslás (40 napos eső). Közös program lehetőségek: Kiállítással emlékezünk éves munkánkra. Gyermeknap. 9
10 Példák a szabadidő tervezésére 10
11 Foglalkozási terv napközis játszóházhoz 2005/2006. Dátum Esemény Felelős Szeptember Mihály napi játszóház Németh Ágnes 30. Október 1. hete 2. hete 3. hete 4. hete Heti programok alapján emlékezünk meg a jeles és zöld napokról Levélképek, sziromképek, magképek (Petra, Teréz) Állatok világnapja (október 4.) rajzok a kedvencekről Terménybábok (Lukács, Vendel, Orsolya) Kiállítás rendezése a csoportmunkákból Napközis csoportvezetők November Adventi programsorozat: - Borbála/Katalin, András és Luca napi népszokások felelevenítése - adventi díszek készítése - múzeumlátogatás: Székesegyház, Sopianae világörökség emlékei Minden napközis nevelő az osztálytanítókkal együttműködve végzi November 25. Mártontól-Miklósig játszóház Kovács Zita December 10. ÖKO karácsonyi játszóház Az ÖKO csoporttal együttműködve Január 27. Pálforduló - télforduló játszóház Pál napja alkalmából Németh Ágnes Pozsonyiné Takács Edit Február 11. Farsang Alsós és napközis munkaközösség Február 14. Valentin nap Jobbágy Eszter Március 10. Gergely-járás iskolanyitogató programok Alsós munkaközösséggel együttműködve Március 22. Víz világnapja ( március 22.) - rendezvények Természettudományos munkaközösséggel Március Nyílt hét a napköziben Minden napközis nevelő Április 7. Nyuszi váró játszóház Ács Szilvia Április Projekthét : Egészségügyi világnap (április 7.) Maci klinika, feladatok, előadás meghívott Jobbágy Eszter Németh Ágnes előadóval, kiállítás Május 10. Madarak és fák napja Alsós és napközis mk. Május 19. Múzeumi világnap (május 18.) Németh Ágnes Munkában a régész vetélkedő, játszóház Ács Szilvia Június 2. Családi nap Sport - szabadidős munkaközösséggel Június 12. Hurrá, itt a nyár! játszóház, gyermeknap a Dér Gyuláné napköziben 11
12 Kézműves foglalkozási terv kezdő csoport számára A szakkör a jó rajzkészségű és a népi kézművességhez kedvet érző gyerekek jelentkezését várja a kezdő csoportba, 1 3. osztályosokig. Itt lehetőséget biztosítunk arra, hogy egy-egy témával elmélyültebben foglalkozhassanak. A feladatok, munkafolyamatok előkészítik a következő évek egyre komolyodó technikáit. Megismerkedhetnek a népi kézművesség alapjaival, a tárgykészítés elemeivel, miközben kézügyességük, kreativitásuk fejlődik. A foglalkozás célja: A környezet anyagainak felfedezése kavics, fű, kéreg, termések, préselt virágok, levelek, festőnövények, csigaházak, stb. és alkotó alkalmazásuk. Természetes alapanyagok megismerése gyapjú, pamut, len, kender, rafia, (fűz)vessző, csuhé, bőr, gipsz, stb. és felhasználási lehetőségeik. Az ember tárgyalkotó tevékenységének megfigyelése, egyszerű tárgyak készítése. Egyszerű kézműves technikák elsajátítása fonások, a szövés alapjai, gyöngyfűzés, tojásfestések, nemezelés, textilfestési eljárások, gyertyamártás, papírmerítés, papírmasé készítése, stb. Az ünnepekhez, jeles napokhoz kapcsolódó szokások megismerése, hagyományos tárgyainak, kellékeinek elkészítése. Kreatív gondolkodásra és kreatív munkára nevelés. A feladatokkal, anyagokkal az aktuális évszakhoz, jeles napokhoz igazodva ismerkedünk meg. Szeptember (Mihály napja: pásztorok védőszentje) a gyapjú, mint természetes anyag, és a nemezelés technikájának megismerése (nemezlabda, gyapjúfestés), néhány fonástípus elsajátítása. 1. Toborzó, ismerkedés a szakkör munkájával. 2. Balesetvédelmi és rendszabályok. Rajzi készségszint felmérése - rajzpályázatra való felkészülés alkalmával, vagy önarcképpel. 3. Körmön fonással, 3 és 4 ágú lapos fonással cipőfűző, karkötő, vagy könyvjelző készítése. 4. Nemezlabdák készítése, a gyapjú és pamutfonal festése természetes növényi festékkel: hagymahéjjal, dióhéjjal, bodzával, tealevéllel, kurkumával. / Fonott baba készítése. 5. Írószertartó henger (stilizált állat, vagy dekoratív felület formázásával) vegyes technika: színes virágpapír, dekorpapír felhasználásával. 12
13 Október (Petra napja: első lombhullató nap) - préselt falevelek, csuhé, rafia alkalmazása. 1. Papír mag nyakék, indián nyakék tollból, termésekből, sodrott dekorpapírból bőrszíjra. Levél és virágpréselés. 2. Levélképek, terményképek természetes alapú, spárgadíszes keretben, vagy batikolt dekorpapírra kasírozva. (Tavaszi és őszi fa virágpapírból tépéssel, kiegészítése pattogatott kukoricával, préselt virággal, levéllel.) 3. Festett csigaház só-liszt gyurma testtel (térformálás). 4. Csuhé, rafia, vagy fűbabák készítése. ( Békatutaj készítése.) November (Mindszent hava: Márton gyertyagyújtás, Katalin és András napja) viasz, paraffin, gallyak, vesszők, termések felhasználása. 1. Gömbölyű fonás a festett pamutfonallal. 2. Textilfestések: tenyérnyomatos falikép. Egyszerű kötözött batikolással kis tarisznya alapjának elkészítése. (Összevarrás és a fonott pánt ráillesztése segítséggel.) 3. Virágdíszes gyertya készítése mártással, fűszeres illatú dió mécses. Gúzskötés: ajtódíszek, asztaldíszek, adventi koszorúk készítése különféle anyagok kreatív módon való felhasználásával. December (Karácsony hava) az eddig megismert anyagokkal tárgyalkotás, mézes tészta, só-liszt gyurma, vagy agyag. Különböző dekorációs papírok felhasználásával, nyomatokkal, stencilezéssel, gipszöntéssel készült figurák segítségével különleges üdvözlő lapok. 1. Papírmunkák: mécsesek előre nyomott forma kivágásával, üdvözlőkártyák, ajándékkísérők, csomagolóanyagok spricceléssel, stencilezéssel, vagy nyomattal. 2. Karácsonyfadíszek: sablonnal kiszúrva mézeskalács tésztából, só-liszt gyurmából, pecsételővel díszítve. Formázás szalmából, vagy papírhajtogatással, esetleg papírsodrással. 3. Üvegfestéssel, matricafestéssel, vagy szalvéta technikával ajándék a szülőknek. Január/Február (Vízkereszt, farsang): gipszes géz, gipszöntés festés, arcfestés (fotókkal), papírmasé, ragasztások, kisplasztika, varrás, hímzés, a szövés alapjai. 1. A szövés alapjai: tálcaszövő készítése kartonból, egyszerű szövött felület kialakítása, csík, vagy vonaldísz kialakítása. A szövött darabok összeillesztése. 2. Fűzőlapon mintaképzés. 3. Közös szövés, a szövőkeret kipróbálása. 4. Zacskóálarc, doboz álarc, lufifejek, maszkok különféle anyagok ragasztásával, festéssel. 5. Hangszerbarkácsoló zúgattyú, kukorékoló, csörgő, dob, dobozhárfa. 6. Agyagozással, vagy só-liszt gyurmával kisplasztika: medve kibújik a barlangjából. 7. Papírmaséból tál formázása, vagy kirakása. Festéssel, vagy szalvéta technikával díszítve. A papírmerítés bemutatása. 13
14 Március (tavaszelő hó): papírhajtogatások, tojásfestések különböző technikákkal, tojáshéj mozaik, nyomatok. 1. Hajtogatott hóvirág, tulipán - Nőnapi üdvözlőlap ragasztása. 2. Hurkolt, gyöngyös karkötő. 3. Burgonyanyomattal csomagoló anyagok, ajándék kísérők. / Tojáshéj mozaik. 4. Tűfestés: üdvözlőkártya fonalgrafikával. 5. Bőrpénztárca, kis tarisznya egyszerű rátétes mintával ajándék Húsvétra. Április (tavasz hó, Húsvét)): virágkötészet, fűbabák, állatok készítése növényi alapanyagokból. Papírhajtogatások. Gyöngyfűzés. 1. Berzselt tojás készítése festőnövények felhasználásával (hagymahéj, dióburok, szőlőlevél, nyírfalomb, csalán, sáfrány, stb.) felhasználásával. A gicázás és egyéb díszítési eljárás bemutatása. 2. A gyöngyfűzés alapjai: 1 ágú és 2 ágú fűzéssel karkötő. 3. Üvegfestés virág motívummal. Május (tavaszutó hó, Pünkösd hava), Anyák napja: fonalak, textilek alkalmazása, falikép termésekből (borsó, bab), kéregrajz, kollázsok. 1. Tenyérnyomat gipsz alapba ajándék anyák napjára. 2. Egyszerű kötözött textilbaba készítése. Kesztyűbábok, szövött bábok, tölcsér bábok, zsákbábok, ujjbábok, gombócbabák készítésének bemutatása. 3. Bab-borsó kép, magkollázs (Babevő János napja) rusztikus textil alapra ragasztással. 4. Alkotás furcsa anyagokkal, eljárásokkal: homokkép, ujjnyom kép, kéregrajz, kavicsrajz, kollázs, montázs képek összeszerkesztésével. Június (nyárelő hó): vegyes, természetes anyagok alkalmazása 1. Sárkányépítés dekorációs céllal. 2. Szövés ágasfára - Fűborzas készítése a teljes szakköri csoporttal. Tanév végi kiállítás. (Összeállította: Németh Ágnes - szakkörvezető) Irodalom: MMI, Népművészeti Osztály Népi játszóház (Szöveggyűjtemény és segédanyag a Népi játszóházi foglalkozásvezetői tanfolyam hallgatói számára) 14
15 Szabadidős foglalkozási terv a 3/A csoport számára (Összeállította: Jobbágy Eszter, a napközis csoport vezetője) A szabadidő hasznos és értelmes eltöltése A szabadidő értelmes eltöltésének a mindennapok szerves részévé kell válnia. A hónapokra és hetekre lebontott foglalkozási tervet megpróbáltam úgy összeállítani, hogy sokrétű, érdekes tevékenységeket végezzünk. A tematika meghatározza azt a témakört, amit azon a héten feldolgozunk. Csoportom tagjai elsősorban azt igénylik, hogy a terem vagy egy másik helyiség sarkában összeülve kötetlenül beszélgessünk. Legtöbbször ezt igyekszem valamilyen technikai, manipulatív jellegű foglalatossággal kombinálni. Elsősorban a jeles napok, a népi kalendárium és szokások, ÖKO programok és Világnapok gazdagítják tevékenységeinket. A kulturális foglalkozások biztosítják a beszélgetések, könyvajánlások és könyvtárlátogatások lehetőségét, mindamellett a versek, énekek, mondókák és a témához kapcsolódó videózás is ebbe a részbe tartozik. A technikai jellegű foglalkozásokkal a tantermünket szeretnénk időrőlidőre újjávarázsolni, de természetesen a gyerekek haza is vihetik elkészült munkáikat. A sport, játék és a mozgás nagyon fontos, ezért a mindennapos testnevelés megvalósítása és az egészség megőrzése érdekében mindennap futunk, mozgunk, sétálunk, illetve játszunk. A foglalkozásokat főleg a szabadban tervezem megvalósítani. Bíztatom és motiválom a gyerekeket, hogy az iskola és külső egyesületek által szervezett sportfoglalkozásokon minél többen vegyenek részt, vagy szervezett kereteken belül sportoljanak. Könyvtárlátogatás: A könyvek szeretetére, megbecsülésére eddig is komoly hangsúlyt fektettünk. Úgy gondolom, hogy 3. osztályban még jobban lehet olvasóvá nevelni a gyerekeket, hiszen az olvasásban már egy elég jó szintre jutottak, s az érdeklődési körük is körvonalazódik. Nagyon szeretnek könyvtárba menni a csoport tagjai, hogy könyvtárosunk vezetésével hasznos és érdekes feladatokkal, gyűjtőmunkákkal színesítsék délutáni programjukat. A feladatok szorosan kapcsolódnak a különböző jeles napokhoz, világnapokhoz. Pl.: Állatok Világnapja, Madarak és Fák Világnapja, Víz napja, Könyvtári Világnap. Célom, hogy a diákok a modern információszerzési lehetőségek mellett lexikonok és más könyvek alapján kutatómunkát tudjanak végezni és tudják azt is, hogy hol kell keresni az adott kérdésekre a választ. Számítógép használata: Természetesen a modern információszerzési lehetőségekkel is szeretnénk megismerkedni. A könyvtári számítógépeken előzetes időpont egyeztetés után a gyerekek szabadidejükben dolgozhatnak. Ekkor igen kevesen és rövid időre ülhetnek a gép 15
16 elé, s főleg a játékokat keresik, de ezt is nagyon jónak tartom, főleg úgy, hogy könyvtárosunk nagyon figyel a játékok minőségére és milyenségére. Heti egy alkalommal szeretném a gyereket - a számítástechnika szaktanteremben - a keresőprogramokkal, az internet adta lehetőségekkel és az egyszerűbb, hasznos programokkal megismertetni. Nem számítógépes zseniket szeretnék belőlük nevelni, csupán a gépezés egy másik oldalát megmutatni. Megpróbálnánk a tananyaghoz kapcsolódóan információkat és érdekességeket gyűjteni, s olyan internetes címeket megismertetni, ahol helytállók az adatok. Pl.: Terveim közt szerepel kulturális programok, események, valamint színház, bábszínház és mozi látogatása is. Véleményem és tapasztalatom alapján csakis ilyen formában lehet a megfelelő viselkedési formákat elsajátíttatni, gyakoroltatni, a biztonságos közlekedési normákat tudatosítani, alkalmazni. A különféle szakköri elfoglaltságok ideje és a programok anyagi vonzata határozza meg, hogy mire mennyit szánhatunk. Környezetvédelem A környezetvédelem, a természet értékeinek megóvása mindannyiunk feladata. Iskolánk ÖKO iskolai címmel rendelkezik, tehát nekünk kell ebben példát mutatnunk másoknak. A szelektív hulladékgyűjtés jelentőségét már megismertük az évek alatt, igyekszünk továbbra is betartani. A tantermünkben elhelyezett szemétlapát és partvis segítségével megpróbáljuk a padlózatot is tisztán tartani, a padokat és székeket rendben hagyni. Az ebédlőben megterítünk, magunk után rendet hagyunk. Az eszközöket megfelelően használjuk, környezetbarát csomagolóanyagot használunk az uzsonnázáskor. A meghirdetett környezet-és természetvédelmi napokon, programokon, kiállításokon, rajzpályázatokon, vetélkedőkön részt veszünk, szabadidős programjainkon, szervezett napközis játszóházainkon a világnapokról megemlékezünk. Az udvaron található két virágláda rendbetételét, virágokkal való beültetését, majd azok gondozását és ápolását ebben az évben is felvállaljuk. Jeles napok, népi hagyományok és kalendárium Fontos feladatunknak valljuk a magyar hagyományok ápolását, az elfelejtett népi szokások és hiedelmek megismerését. Az előző év tapasztalatait felhasználva idén is számos hasznos programot kínálunk napköziseinknek. A jeles napokat, népi hagyományokat közös programokkal, vetélkedőkkel, témahéttel, kiállítással, feladványokkal, hónap végi közös játszóházakkal kívánjuk közelebb hozni a mai gyerekekhez. Az idén is meghirdetünk napközis foglalkozásokat a délután hasznos és tartalmas eltöltése érdekében. 16
17 SZEPTEMBER Az iskolakezdés hava Hét Témakör 1. Ismerkedés az új napközis nevelőkkel. A házirend ismertetése, az új napközis tanulók segítése. Balesetvédelem. 2. Beszélgetés a szünetben történt. eseményekről. Az éves foglalkozási terv megbeszélése és kiegészítése. A szakkörök kiválasztása, megismerése. Teremdekoráció készítése az ősz jegyében. 3. Az ősz tulajdonságának időjárásának kutatása. Az őszi öltözködéstől, a színvilágtól egészen az állatok szokásáig. A vad-és szelídgesztenye összehasonlítása. 4. Beszélgetés a szüretről, a szüreti mulatságokról, a borokról és elkészítésük módjáról. A Pécsi Napok programjának és a Bordalfesztivál ajánlása. 5. Mihály-napi népi megfigyelések, közös játszóház szervezése. Beszélgetés a falusi emberek őszi munkájáról, az aktuális kerti feladatokról. A tematikához kapcsolódó foglalkozások, programok ismertetése Kulturális foglalk. Manuális Játék és sportfoglalk. Anyag-és foglalk. eszköz Versek az iskoláról: A nyár legemlékezetesebb Az előző években A/4-es Első nap az tanult szabadtéri rajzlap, iskolában, Sehallselát élményének játékokból válogatás. labda Dömötör, lerajzolása Fogó- és labdajátékok a Magyar népmesék színes pályán. Szabad játék az ceruzával. Rajzolás Őszi versikék keresése, meghallgatása kazettáról. Dalok tanulása: Ettem szőlőt Hervad már Képek keresése Budapestről a könyvtárban és az interneten. Szüreti dalok keresése és tanulása. Anyaggyűjtés a szürettel kapcsolatosan. Korábban tanult mondókák és énekek felelevenítése. Közeleg október. Radnóti Miklós: Október c. vers szabadon. Rajzkészítés: Nyaralás a Balatonon címmel szabadon választott technikával. Szőlőfürt készítése sóliszt gyurmából. Vadgesztenyéb ől figurák készítése: sün, hóember, kukac. Levelek gyűjtése és préselése szeptember 12- től úszásoktatás zajlik a Bánki Donát Úti Általános Iskola uszodájában heti 2x90 percben. Fogó- és labdajátékok a pályán. Szabad játék az Úszás a Bánkiban. Tanulmányi kirándulás: A János-kilátó és környéke. Az előző években tanult szabadtéri játékokból válogatás. Úszás a Bánkiban. Tantermi játékok: Gyümölcskosár, Gyümölcssoroló, Mi van a szádban? gyümölcsízlelés. Fogó- és labdajátékok a pályán. Szabad játék az Úszás a Bánkiban. Ügyességi versenyek: Diószedés, Énekes gesztenyekapkodó Új szabadtéri játék: Toboz, makk, dió A/4-es rajzlap, labda, képek a Balatonról Gyümölcstál készítése őszi termésekből. Gyümölcskoktél. Gyümölcsök, Gyümölcstál Só-liszt gyurma, szőlőfürt. Vadgesztenye, gyufa, fogvájó, makk, dió, toboz 17
18 OKTÓBER Hulló levelek hava Hét Témakör 6. Beszélgetés az állatokról. Az állatvédelem jelentősége, az állatok jogai. Az állatmenhelyek és az állatorvosok szerepe az állatok életében. Az állatok világnapjának ünneplése. 7. Beszélgetés és emlékezés az aradi 13 vértanúról. Tabló készítése a 13 vértanú arcképével, anyaggyűjtés életükről. Készülődés az októberi napközis kiállításra 8. Az ősz szerepe a növényvilág és az állatok életében. A lombhullató és örökzöld növények megfigyelése. Készülődés az októberi napközis kiállításra. 9. Földünkért Világnap: Mit tehetünk, hogy élhetőbb legyen? Készülődés az októberi napközis kiállításra. KIÁLLÍTÁS A tematikához kapcsolódó foglalkozások, programok ismertetése Kulturális foglalk. Manuális foglalk. Játék és Anyag-és sportfoglalk. eszköz Állatmesék keresése Állatfigurák készítése Úszás a A/4-es és ajánlása a papírból és Bánkiban. Az rajzlap, napköziben. terményekből sablon előző években sablon, Fekete István és La alapján, színezés tanult állatos színes Fontaine meséinek egyéni ötlet alapján. játékokból ceruzák szereplőiről válogatás. beszélgetés. Színcápa, Bárányfogó, Szarvasvadászat, Mackójáték. Szabad játék az Történelmi olvasmányok az aradi 13-ról kicsiknek. Az aradi 13 rajzfilm megtekintése videóról. Az évszakkal kapcsolatos találós kérdések gyűjtése. Tabló készítése a 13 vértanú arcképével, anyaggyűjtés életükről. Levélnyomat - készítés temperával. A lombhullató növények téma feldolgozása a kiállításra. Terménybábok készítése természetes anyagok felhasználásával. Bizalomjátékok: Vakvezetés, Autósjáték, Irányítótorony, Vak postás, Feladó-címzett játékok a teremben. Ugróiskola és szabad játék. Őszi séta a Béke parkban. Fogó- és labdajátékok a pályán. Szabad játék az Szabadtéri játékok: Labdaiskola, A hét napjai ugróiskola, Csiga ugróiskola. Szabad játék az A/3-as papír, filctollak, ragasztó, olló, képek, szövegek A/4-es rajzlap, préselt levelek, tempera Dió, csuhé, mandula, toboz, gesztenye stb., ragasztó 18
19 NOVEMBER Gyertyagyújtás hava Hét Témakör A tematikához kapcsolódó foglalkozások, programok ismertetése Kulturális foglalk. Manuális foglalk. Játék és Anyag-és sportfoglalk. eszköz ŐSZI SZÜNET október 31-től november 4-ig 10.. Beszélgetés az őszi szünetben szerzett élményekről. Városok Napjáról megemlékezés. Ismerkedés Pécs városával, képek gyűjtése, tabló készítése. Keresztrejtvényfejtés. 11. Beszélgetés a költöző és a nálunk telelő madarakról. A madarak megfelelő gondozása, az etetés Csoportszintű megszervezése. Készülődés a nyílt tanórára. 12. Az adventi programsorozat kezdete: Borbála, Katalin, lányok pártfogója, néphiedelmek és szokások.) Beszélgetés az advent jelentéséről és a hozzákapcsolódó szokásokról. 13. Versek és dalok gyűjtése a Télapó ünnepséghez. A korábban tanult énekek felelevenítése. Teremdekoráció a Mikulás naphoz. Könyvek keresése Pécs városáról. Híres pécsi emberek napjainkban. Pl.: Jakabos Zsuzsanna, Bodor Richárd, Pásztory Dóra Versek és mesék: Madárszálló, Öregapó madarai, A pacsirta meséje, Fogolycsirkék, Mese: Adventi történetek kicsiknek. Adventi koszorúk készítéséről és fajtáiról képek és leírások keresése. Dal: Télapó, Itt van a Télapó, Hull a pelyhes Vers: Vers a Mikuláshoz, Itt a tél, Száncsengő Videó: Télapu Tablókészítés Pécsről és hírességeiről Ajándék készítése a nyílt tanórára érkező leendő elsősöknek (Egyeztetés a tanítókkal.) Adventi koszorú készítése Adventi naptár készítése, télapó hajtogatása, teremdekoráció. Tantermi játékok: Tükörjáték, Mi ez? Névjegykártya, Ilyen vagyok, Telefon, Mi lenne ha Fogó- és labdajátékok a pályán. Szabad játék az Sor-és váltóversenyek: Mocsárjárás, Labdavezetések, Sánta róka, Betegcipelés stb. Szabad játék az A/4-es rajzlap, labda, képek, ragasztó, olló Fogó- és labdajátékok a pályán. Szabad játék az Koncentrációs játékok: Tenyérvadászat, Jegyezd meg!, Székfoglalók, Őrfoglaló. Keresztrejtvényfejtés. Válogatás a tanult szabadtéri játékokból. Építő-és társasjátékozás a tanteremben. Építőversenyek. Építőelemek, társasjátékok Termések, száraz virágok, gyertyák, szalagok, ragasztó, olló, gombostű Színes papír, filctoll, ragasztó, olló, labda 19
20 DECEMBER Karácsony hava Hét Témakör 14. Beszélgetés a Télapó eredetéről, a szokás elterjedéséről. Mit jelent számodra a Karácsony? - kötetlen beszélgetés az osztályban. Az ajándék és a teremdekoráció elkezdése. 15. Készülődés Karácsonyra. Luca-napi szokások felelevenítése, karácsonyi versikék és énekek válogatása. 16. Karácsonyi műsor gyakorlása és bemutatása. Mese- és zenehallgatás az ünnep jegyében. Az ajándékok befejezése, csomagolása, átadása. A tematikához kapcsolódó foglalkozások, programok ismertetése Kulturális Manuális Játék és sportfoglalk. Anyag-és foglalk. foglalk. eszköz Vers: Karácsony, Csillagok Az előző években Színes Hópihe hajtogatása, tanult szabadtéri lapok, Dal: Szent girlandok játékokból válogatás. Szaloncukor, Karácsony eljött, készítése, Fogó- és labdajátékok a Karácsonynak szaloncukorral pályán. Szabad játék az krepp éjszakáján, díszítése papír, olló, Csendes éj ragasztó, Videózás a témához kapcsolódóan a gyerekek választása alapján. Pl.: Karácsonyi mese, A karácsonyi manók Karácsonyi ételek hazánkban és más nemzetek konyháiban. Karácsonyi ajándék készítése tanárainknak és szüleinknek. Mákos guba készítése a napköziben Fogó- és labdajátékok a pályán. Szabad játék az Játékos vetélkedők. Dramatikus játékok: Játsszuk el!, Ünnepel a család, A neveletlen gyerek. Etikett, illem az ünnepi asztalnál. Fogó- és labdajátékok a pályán. Szabad játék az fonal Színes lapok, szaloncukor, krepp papír, olló, ragasztó, fonal Kifli, tej, cukor, méz, mák TÉLI SZÜNET december 22-től január 2-ig 20
21 JANUÁR Hulló hópelyhek hava Hét Témakör 17. A téli szünet, a karácsonyi ünnep legszebb pillanatainak megbeszélése. Az újévi fogadalmak. A Vízkereszt jelentése, a fenyőfák mennybemenetele. 18. Évszakok változása a tél. A téli időjárás jellemzői, a növény és állatvilág telelése. Készülődés a vers- és prózamondó versenyre. A tematikához kapcsolódó foglalkozások, programok ismertetése Kulturális foglalk. Manuális foglalk. Játék és Anyag-és sportfoglalk. eszköz Versek és mesék Téli kép készítése Tantermi játékok: A/4-es válogatása az különféle Tükörjáték, Mi ez? rajzlap alsósok vers- és technikákkal: Névjegykártya, prózamondó nyomhagyás, Ilyen vagyok, versenyére. ujjfestés, kollázs. Telefon, Mi lenne Mesekazetták ha hallgatása. Fogó- és labdajátékok a pályán. Szabad Versek: Tél derekán, Téli hegyoldal Zenehallgatás: Vivaldi: A négy évszak A tél Hármas - és körmön fonás játék az Fogó- és labdajátékok a pályán. Szabad játék az Bábozás ás szituációs játékok, mesék eljátszása. Fonalak, olló 19. A népi díszítőművészet megismerése. A batikolás, hímzés, fonás és szövés története. 20. Az első félévi munka lezárása, értékelése. A negatív és pozitív észrevételek összegyűjtése, megvitatása. A 2. féléves programok ismertetése. Pálforduló-télforduló játszóház a napköziben. Béke napja (jan. 31.) Beszélgetés a népművészetről, képek nézegetése. Benjámin B: Béke, Fazekas A: Békedal, Hóember hímzése előrajzolt fotókartonra. Társasjáték készítése. A tanult szabadtéri játékokból válogatás. Társasjátékozás: Sakk, Malom, Ki nevet a végén?, Twister, Szerencsekerék Társasjátékozás Fogó- és labdajátékok a pályán. Szabad játék az Fotókarton, fonalak, hímzőtű Papír, ragasztó, olló, papírdoboz 21
22 FEBRUÁR Téltemetés hava Hét Témakör 21. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, népi megfigyelések. Balázsolás, diákok toborzása. Készülődés a farsangra és a Vers- és prózamondó versenyre. 22. A farsang eredete, a hozzá kapcsolódó szokások felelevenítése. A farsangi fánk eredete, készítése. Készülődés a vers- és prózamondó versenyre. 23. Valentin-napi kívánságműsor a rádióban. A Valentin nap eredete, hagyományai, érdekességei, ajándék készítése. 24. Készülődés a vers- és prózamondó versenyre. Beszélgetés a téli álmot alvó állatokról. A témához kapcsolódó mesék, hiedelmek gyűjtése. Könyvtárlátogatás a csoporttal. A tematikához kapcsolódó foglalkozások, programok ismertetése Kulturális foglalk. Manuális foglalk. Játék és Anyag-és sportfoglalk. eszköz Farsangi versikék Lampionok, Szituációs és A/4-es és dalok keresése, boszorkánylépcső drámajátékok a rajzlap, tanulása. stb. készítése tanteremben. színes Zenehallgatás: Fogó- és lapok, Bartók: Az állatok labdajátékok a ragasztó, farsangja. pályán. Szabad tűzőgép, játék az gémkapocs Saint Saen: Állatok farsangja Valentin napra saját versikék faragása. Mesehallgatás: Milne: Micimackó, A három mackó Zenehallgatás: Brumm, brumm Brúnó Videó: Mackótestvér Farsangi álarcok és a saját jelmezek megtervezése. Valentin napi szívecske készítése papírból. Medve készítése kartonpapírból Fogó- és labdajátékok a pályán. Szabad játék az Zenés gimnasztika, torna és aerobic kicsiknek. A tanult szabadtéri játékokból válogatás. Társasjátékozás: Sakk, Malom, Ki nevet a végén?, Twister, Szerencsekerék Tantermi játékok: Listás játék, Bőrönd Ödön, Kiterített kártyák, Fogj meg, ha hallasz!, Kalóz kincse Fogó- és labdajátékok a pályán. Szabad játék az Színes lapok, ragasztó, tűzőgép, gémkapocs Fotókarton, fonalak, hímzőtű Barna kartonpapír, olló, miltonkapocs 22
23 MÁRCIUS Kikelet hava Hét Témakör 25. Beszélgetés a tavasz érkezéséről, a tavaszi időjárás jellemzőiről, az állatok és növények ébredéséről. Készülődés a Nemzetközi Nőnapra. 26. A húshagyókedd és hamvazószerda az angoloknál: Pancake s Day. Beszélgetés a Gergely-járásról, a hozzá kapcsolódó szokásokról. A tematikához kapcsolódó foglalkozások, programok ismertetése Kulturális foglalk. Manuális Játék és sportfoglalk. Anyag-és foglalk. eszköz Szabó L.: Tavasz, Tavaszi Szabadtéri játékok: Adj A/4-es Tavaszköszöntő dekoráció király katonát!, rajzlap, mondókák, készítése a Nyolcosztályos színes Március, terembe, ugróiskola, Gumizás. lapok, Tavaszodik. virágok Számháborúzás az ragasztó, Dalok: Tavaszi hajtogatása szél, Tavasszal a papírból. Tisza, Mély erdőn Zenehallgatás: Vivaldi: Négy évszak A tavasz. Gergely-járás: története és éneke. Dal: Szent Gergely doktornak Palacsinta készítése, palacsintafajták megismerése. Fogó- és labdajátékok a pályán. Szabad játék az Séta a Béke parkban. Palacsinta, töltelék, labdák 27. Megemlékezés március 15-ről. Beszélgetés a történelem jeles napjáról. Emlékfal készítése a forradalom tiszteletére. Versek felolvasása. Kokárda készítése nemzeti színű szalagból. Játékos sport- és ügyességi feladatok a pályán és az Ugróiskolák és szabad játék. Nemzeti színű szalag, olló, cérna, tű 28. Készülődés a Víz Világnapja alkalmából rendezett heti programsorozatra. Gyűjtőmunkák végzése, a feladatok megoldása. Beszélgetés a víz jelentőségéről, a takarékosság fontosságáról. A víz keletkezéséről és fajtáiról. Beszélgetés a víz keletkezéséről, körforgásáról. Könyvtárlátogatás, anyaggyűjtés, a feladatok teljesítése. Egyszerű és érdekes kísérletek végeztetése a teremben és az Vízcsepp hajtogatása papírból. Fogó- és labdajátékok a pályán. Szabad játék az Koncentrációs játékok: Tenyérvadászat, Jegyezd meg!, Székfoglalók, Őrfoglaló. Tálak, flakonok, jég, víz, gyertya 29. Készülődés a húsvéti ünnepekre, a népszokások felelevenítése. Húsvétváró játszóház a napköziben, Bolodok-napi tréfák kitalálása és megvalósítása. Vers: Húsvét Locsolóversek keresése és írása. Anyaggyűjtés a Bolondok napi szokásokról, a nap eredetéről. Húsvéti üdvözlőlap és ajándék készítése. Tojás-festés természetes anyagokkal, berzselés, stb. Húsvéti játszóház, Az előző években tanult szabadtéri játékokból válogatás. Fogó- és labdajátékok a pályán. Szabad játék az Tojás, festék, viasz, levelek, harisnya, színes papír, ragasztó 23
24 ÁPRILIS Húsvét hava Hét Témakör 30. Projekthét az Egészségügyi Világnap alkalmából. Beszélgetés a helyes táplálkozásról, a fogmosásról. A Maci klinika és a Bohóc doktorok meghívása. 31. A Magyar Költészet Napjáról megemlékezés a napköziben. Projekthét az Egészségügyi Világnap alkalmából. A tematikához kapcsolódó foglalkozások, programok ismertetése Kulturális foglalk. Manuális foglalk. Játék és Anyag-és sportfoglalk. eszköz Tabló készítése az Gyümölcslevek, Szituációs játékok A/4-es egészséges ételekről szendvicsek az egészséges rajzlap, és italokról. készítése. életmód jegyében a ragasztó, Mit és mennyit Heti étlap tanteremben. képek, olló vásárolok és vásároljak tervezése. Fogó- és labda- a büfében? játékok a pályán. - beszélgetés Szabad játék az Kedvenc vers felolvasása és kedvenc költő, író ajánlása a társaknak. Húsvéti ételek egészségesen. Salátakészítés. Fogó- és labdajátékok a pályán. Szabad játék az Zenés gimnasztika, torna és aerobic kicsiknek. Testedzés mozgásos feladatokkal. Zöldségfélék, salátaöntetek, receptek. TAVASZI SZÜNET április 12-től április 18-ig 32. Föld Napja alkalmából ismerkedés a földgömbbel, könyvtárlátogatás e témában. Készülődés Anyák napjára, versek, dalok tanulása. Anyák napjára, versek, dalok tanulása, a műsor összeállítása és gyakorlása. Anyák napi meghívó és ajándék készítése. Fogó- és labdajátékok a pályán. Szabad játék az Séta a környéken. Barna kartonpapír, olló, miltonkapocs 24
NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.
NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis
Alsó tagozatos munkaközösség munkaterve 2017/2018. tanév
Alsó tagozatos munkaközösség munkaterve 2017/2018. tanév A 2017/2018. tanévben munkaközösségünk tagjai: Cseke Réka, Koszna Anita, Zipszer-Kiss Orsolya, Mészáros Zsuzsanna és. NEVELÉSI CÉLKITŰZÉSEINK -
Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai
Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.
Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16.
Napközis Munkaközösség Munkaterve 2013/2014-es tanév 2013. szeptember 16. Munkaközösségünk helyzete A Napközis Közösség Munkaterve 2013/2014-es tanév Iskolánkban a szülők igényének megfelelően biztosítjuk
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi
Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE
Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség
ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév Készítette: Bádonyiné Olasz Erzsébet Börcsökné Csontos Tünde Ökoiskolai munkacsoport: Tagjai: Alsós osztályfőnöki mk: Felsős osztályfőnöki mk.: Alsós humán mk.: Felsős
KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.
KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.
Tanítási órák / Évfolyamok
Mikor? Hol? 27. péntek 28. szombat 29. vasárnap 30. hétfő Tanítási órák / Évfolyamok 1. b 5. c 6. c 8. c Óra Téma Óra Téma Óra Téma Óra Téma Adventi Adventi koszorú Adventi koszorú szítése Adventi koszorú
Ökoiskola munkaterv 2014/2015.
Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Dugár Györgyné és Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: 1. ÖKO munkaterv készítése 2012. szeptember 30.
PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA
PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017 Pogány, 2016.09.16. Patói Öko-iskolai koordinátor Iktatási
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok,
ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,
SZEGEDI ÓVI FÖLDMÍVES UTCAI ÓVODÁJA. Szeged, Földmíves u. 3
SZEGEDI ÓVI FÖLDMÍVES UTCAI ÓVODÁJA Szeged, Földmíves u. 3 CÉLOK Alakuljon és tudatosodjon a gyermekek környezetükhöz fűződő pozitív viszonya. Ismerjék meg a gyerekek a kulturált életvitel szokásait. Legyenek
SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK
SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK Első osztályosok köszöntése-évnyitó Szülői értekezlet o 4. Szülői értekezletek o. 7. Veni Sancte 8. 10. Szülői értekezlet --4.--7.- 8. o Az iskolakertek rendbetétele, szelektív
TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV
TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG 2018-2019.TANÉV A MUNKAKÖZÖSSÉG TAGJAI NÉV Mihály Anikó Békésiné Katona Tünde Nyerges Zoltán Liskáné Farkas Angéla Várnai Beáta TANTÁRGY földrajz kémia fizika kémia A természettudományi
MUNKATERV ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/ szeptember 10.
MUNKATERV ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/19 1 Feladatok ütemezése A betervezett napok váratlan, előre nem látható események következtében módosulhatnak! Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint
ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT
ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT 1 Szeptember: Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások \túrák_kirándulások Szeptember 17. Ásványkiállítás - kiállítás
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:
1-es csoport
1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,
2014/2015. tanév munkaterve
KT ÁLTALÁNOS -ÉS KÖZÉPISKOLA BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA TELEPHELYE KASKANTYÚ 2014/2015. tanév munkaterve A munkaterv alapdokumentációja: Éves telephelyi feladatok Ütemterv Munkaterv csatolt részei:
Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév
Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Összeállította: Zubai Etelka Idő Tevékenység Hol? Mikor? Felelős Feltételek Eredmény Augusztus Tanmenetek áttekintése, KIP-es, órák ütemezése.
PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV
PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV 2018-2019 Pogány, 2018.09.10. Öko-iskolai koordinátor Iktatási
A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE
A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele
SZEPTEMBER. határidő feladat/tevékenység felelősök
SZEPTEMBER 1. Adminisztrációs feladat: naplók megnyitása 1. 1. 2. Ismerkedés az új tanulókkal, szülőkkel a fejlesztő osztályokban Fejlesztő iskolai munkaközösségi foglalkozás a rehabilitációs ped. program
Szabadidős programtervezet (havi 2 x 2 óra)
ünnepitabi14_6.qxp 7/25/2006 5:59 PM Page 6 Szabadidős programtervezet (havi 2 x 2 óra) 6 Szeptember 1. Bemutatkozás Az éves program ismertetése Az elkészítendõ ok bemutatása Ismerkedés az Ünnepváró könyvvel
2011/2012-es tanév rendje
2011/2012-es tanév rendje A tanév 2011. szeptember 1-jétől (csütörtök) 2012. június 15-ig (péntek) tart. Az első félév: 2012. január 13-ig (péntek) tart. 2012. január 20-ig (péntek) értesítés az I. félévben
A/ Általános elvárások:
Öko iskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása a diákok
A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre
A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A munkaközösségem 28 fővel az iskola két épületében tevékenykedik (Nádasdy épület, Fő utcai épület), a következő felosztásban. Jelenleg 3 hely
Komplex instrukciós program munkaterve 2015/2016-os tanév
Komplex instrukciós program munkaterve 2015/2016-os tanév Összeállította: Zubai Etelka Idő Tevékenység Hol? Mikor? Felelős Feltételek Eredmény Augusztus Tanmenetek áttekintése, KIP-es, órák ütemezése.
A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE
A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti
ÖKOISKOLAI MUNKATERV
ÖKOISKOLAI MUNKATERV Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2014-2015-ös tanév Hónap Központi téma Kirándulások, feladatok, megfigyelési szempontok Felelős pedagógus Osztály Augusztus 1. munkaközösségi megbeszélés
Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda
Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,
AUGUSZTUS SZEPTEMBER
2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER
Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport
Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!
ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE
Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,
ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018.
Kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Iskola OM: 033454 4965 Kölcse, Arany J. u. 1. Tel.: 44/435-621, 44/435-622 ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete Kölcse, 2017. szeptember
ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019
A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019 ÖKO munkacsoport vezetője: Paulcsikné Budás Gabriella Természettudományi munkaközösség II. vezetője:
AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE
S Z E P T E M B E R 1 Cs Tanévnyitó ünnepély 2 P Diákvezetők megválasztása - Pattantyús 3 Szo 4 V 5 H Szülői értekezlet az első évfolyamosok részére 6 K 7 Sze 8 Cs 9 P 10 Sz 11 V 12 H Szülői értekezlet
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.
Tóvárosi Általános Iskola
Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember
Ütemterv AUGUSZTUS
Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi
A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE
A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2015. április Az ÖKO-munkacsoport Tóth Violetta Takács Barbara biológia-testnevelés szakos tanár, az ÖKO- munkacsoport vezetője
MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette:
MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: Magashegyi Ferencné Munkaközösség vezető I. Bevezetés Az oktatásban kiemelt szerep jut azon kompetenciák fejlesztésének, melyek az
Eseménynaptár 2018/2019-es tanév
Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.
ÖKO iskolai munkaközösség MUNKATERV 2017 / 2018
ÖKO iskolai munkaközösség Okosan ökosan MUNKATERV 2017 / 2018 Készítette: Debrecen, 2017. 08. 31. 1 A munkaközösség tagjai: Kovács-Szabó Tímea - TAI munkaközösség - alsó Bőde Katalin - TAI munkaközösség
ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 05-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László, Frák Erika 09.01 Felhívás
A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.
A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)
Napközis munkaterv 2010/2011-es tanév
Napközis munkaterv 2010/2011-es tanév Fő feladatok: 1. A fegyelem megtartása, javítása 2. Az önálló tanulás megsegítése (tanulásirányítás) különböző módszerek alkalmazásával 3. A szabadidő hosszas eltöltése,
MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség
Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2014/2015 Zalaszentgrót, 2014. augusztus 27. Készítette:
ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető
Az ÖKO Munkaközösség tagjai: -Németh Gábor Intézményvezető ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV ÖKO munkaközösség vezető Szakos Ibolya Természettudományi munkaközösségi tag -Dr.Füredi Árpádné
Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről
K L I K 0 9 1 0 2 1 N O S Z V A J I F I G E D Y J Á N O S Á L T A L Á N O S I S K O L A ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI IS K O L A GÁRDONYI GÉZA TAGISKO L Á J A 3327 Novaj, Hősök tere 2. és 3327 Novaj, István út
MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.
MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00
A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE. a 2011/2012-es tanévre
3. számú melléklet A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE a 2011/2012-es tanévre Készítette: ÖKO munkacsoport vezetője Jóváhagyta:
Időpont Téma Felelős Augusztus
Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok
MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV
MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2017/2018 Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Dr. Makk Zoltán intézményvezető Földesné Hadarits Eszter intézményvezető helyettes Besszerné
ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN
ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése
Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport
Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási
Programterv. 2016/2017. tanév kiemelt feladatai
Programterv 2016/2017. tanév kiemelt feladatai Szorgalmi idő: 2016. IX. 1.(csütörtök)- 2017. VI.15.(csütörtök) Tanítási napok száma: 182 nap Tanítás nélküli munkanap: 5 nap I. félév: 2017. I. 20-ig tart.
GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE
GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2011/2012 Készítette: Jantek Lászlóné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Munkaközösség tagjai: Bárányné Szaxon Szilvia Jantek Lászlóné Halász Lászlóné ŐSZI IDŐSZAK:
6.1. Tanítási napok és szünetek
6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január
Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június
A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS
A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai
Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018
Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.
Ökoiskola munkaterv 2010/2011.
Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének
Őszi szünet: október november 5. Téli szünet: december január 2. Tavaszi szünet: március április 3.
7. A TANÉV RENDJE 7.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2017. szeptember 1. (péntek) A tanév első féléve: 2018. január 19. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2018. január
A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október
A tanév rendje 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2014. szeptember 1. (hétfő) A tanév első féléve: 2015. január 16-ig (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2015. január
A NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉG PROJEKTTERVE 2005-2006-OS TANÉVRE
A NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉG PROJEKTTERVE 2005-2006-OS TANÉVRE HOPPONDÁRÉ A NÉPHAGYOMÁNYOKHOZ KAPCSOLÓDÓ KOMPLEX PROJEKT TERV ŐSZELŐ (FÖLDANYA HAVA) Szeptember a néphagyomány szerint a ősz kezdete, megkezdődnek
A 2018/2019. tanév rendje
A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).
2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége
Különös közzétételi lista A Szeghalmi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde - 1. Óvoda, ainak száma három Tagintézményben: 22 fő A 2011. évi CXC. Törvény 2. számú melléklete értelmében a nevelő- és oktatómunkát
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi
Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola
Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Hónap szeptember Önkormányzati rendezvények 19. Műsorszámos részvétel a Pestújhelyi Emlék tér emléktábla avatásán Kiemelt iskolai rendezvények 1.
AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2012/2013. TANÉV MUNKATERVE
S Z E P T E M B E R 1 Szo 2 V 3 H Tanévnyitó ünnepély 4 K Szülői értekezlet az első évfolyamosok részére Pattantyús, Széchenyi 5 Sze 6 Cs 7 P 8 Sz 9 V 10 H Szülői értekezlet - Széchenyi 11 K Szülői értekezlet
8. ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE
8. ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE A tanév rendje Első tanítási nap 2011.szeptember 1. Őszi szünet Téli szünet Az őszi szünet 2011. november 2-tõl november 5-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap október
Ökoiskola munkaterv 2011/2012.
Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának
Katica Bölcsőde éves programnaptára Január Február Március Április Május Június. Tavaszköszöntő zenés műsor
Katica Bölcsőde éves programnaptára 2018. Farsangi mulatság Tavaszköszöntő zenés műsor Gyereknap/ Bábszínház Kerti mulatság, ballagás Óvodába menő Fotózás Videózás Húsvéti játszóház Beszoktatás Szülőcsoportos
b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda
TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.
Munkaterv. Felsős Munkaközösség. 2013/2014. tanév
Munkaterv Felsős Munkaközösség 2013/2014. tanév.. Dombi Judit mkv.. Sárközi Ágnes igazgató 1 A munkaközösség tagjai: Felsős osztályfőnökök: 5. osztály: Pete- Pikó Józsefné 6. osztály: Dombi Judit 7. osztály:
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky
Alsós munkaközösség 2016/2017 Munkaterv
Alsós munkaközösség 2016/2017 Munkaterv Céljaink a 2016/ tanévben A kulcskompetenciák fejlesztése Közösségformálás Egyéni képességek kibontakoztatása, esélyteremtés Tanulási motiváció erősítése Példamutatás
Környezeti munkacsoport Éves munkaterv. Készítette: Major Kornél szeptember 1.
Környezeti munkacsoport Éves munkaterv Készítette: Major Kornél 2017. szeptember 1. A munkacsoport tagjai Bezdán Katalin reál munkaközösség Krékityné Dancsó Ágnes reál munkaközösség Ceglédi Anna humán
RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA
RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA KÉSZÍTETTE: KOVÁCS JUDIT 2017/2018 FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA SZEPTEMBER Tanévnyitó ünnepély augusztus 31. Némethné Horváth Andrea Némethné
MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV
MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV 2016/2017. tanév Összeállította: Csibor Lászlóné DÖK munkáját segítő pedagógus Mezőberény, 2016. szeptember
AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI
S Z E P T E M B E R 3 H Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap Tankönyvosztás Szülői értekezlet - Széchenyi Művészetis szülői értekezlet 4 K Szülői értekezlet Pattantyús Művészetis szülői értekezlet 19
ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014
ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014 Készítette: Mujzer Richárd ÖKOiskola vezető Győr, 2013. szeptember 5. Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót, és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz,
A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév
2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján
A 2013/2014-es tanév ütemterve
A 2013/2014-es tanév ütemterve Augusztus: - vezetőségi alakuló értekezlet: munkamegosztás, felelősségi körök kialakítása - nyári gyakorlat szervezése a 12.évfolyam számára Felelős: gyakorlati oktatásvezető
MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség
Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:
Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája
Különös közzétételi lista Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Végzettség Szakképesítés 1. Főiskola, tanár matematika-technika,
e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai
e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel
A KOLLÉGIUM MUNKATERVE 2014/15. TANÉV
A KOLLÉGIUM MUNKATERVE 2014/15. TANÉV A nevelőtestület összetétele, feladatai A nevelőtestület létszáma 14 fő, csoportok száma 13 Név Szak óraszám feladat Kurinszky László földrajz - népművelő munkaközösség-vezető,
Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben
Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben AUGUSZTUS 2017. augusztus 28-29. 9 00 Javítóvizsgára és szintfelmérőre felkészítés 2017. augusztus 30. 10 00 Javítóvizsga,
Ökoiskola munkaterv 2017/2018.
Ökoiskola munkaterv 2017/2018. Készítette: Vilits Katalin Kőszeg, 2017. szeptember 1. 1/a. Iskola mindennapos működése igazgató 1/b. Iskolai rendezvények, kirándulások környezetre gyakorolt hatása 2. munkaterv
Öko Munkacsoport Munkaterve
DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor
K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi
1. Az iskola nyitva tartása, az iskolában tartózkodás rendje
1. Az iskola nyitva tartása, az iskolában tartózkodás rendje Az iskola szorgalmi időben reggel 7 órától a szervezett foglalkozások befejezéséig, de legalább 16 óráig tart nyitva. A felnőttoktatás levelező
1.számú melléklet. Projektleírás
1.számú melléklet Projektleírás PROJEKT CÍME CÉLCSOPORT RÉSZTVEVŐK KARÁCSONYI UTAZÁS Felső tagozatos osztályok Az osztályokban tanuló diákok Projektvezető Az osztályokban tanító pedagógusok IDŐTARTAM ÓRAKERET