|
|
- Győző Hegedűs
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10 A rendezvényt Balogh Zsolt megbízott vezéigazgató nyitotta meg Háromdimenziós Combinó-festény készül ÜNNEP A MŰJÉGPÁLYÁN Társaságunk negyvenedik évfordulóját a Műjégpályán ünnepeltük június 22-én. A 11 órától estig tartó rendezvény igyekezett kicsiknek és nagyoknak, műszaki érdeklődésűeknek és szórakozni vágyóknak is kedvében járni. Látványosságnak sem volt utolsó, hogy a Vajdahunyad vára előtt nemcsak a teljes BKV-buszpark, de az Ikarus 180-as típusú muzeális jármű, illetve egy Pozsonyból érkezett, szintén veterán Skoda busz is felsorakozott, az érdeklődők pedig nemcsak a szokásos módon tekinthették meg, de a vezetőfülkébe is beülhettek. A vidéki közlekedési társaságok is képviseltették magukat, a miskolciak szintén aktuális Retro Skoda-busz Felvonult a teljes buszpark
11 Virtuális metró Barátságos mosolyt kérünk! buszokkal érkeztek, Szegedről viszont egy omnibuszt hoztak a daliás időkre emlékezve. A színpadon elsősorban a zene volt a főszereplő. Többek között a Makám, a Balázs Elemér Group, a Pannonia All Stars Ska Orchestra, a Besho Drom muzsikált, a humoros vonalat Tra Barna, az autóhang-utánzó képviselte. Nick Árpád erőember is megjelent a nap folyamán, és a változatosság kedvéért most két egymással ellentétes irányban elinduló Ikarus 405-ös típusú midibuszt tartott vissza, a járművek hátuljára erősített kötelek segítségével, 91 másodpercen keresztül. A kézifék: Nick Árpád PASO és rajongói Ki lehetett próbálni a vezetőfülkét is
12
13
14
15
16
17
18
19 GANZ testvérek találkoznak fotó: Ferencz Tamás a hónap képe
20
Tanulmány avagy mire is jó egy vonaljegy?
Tanulmány avagy mire is jó egy vonaljegy? Mire is jó egy BKV-BKK vonaljegy? Látszólag egyszerű a kérdés, a legtöbben valószínűleg azt válaszolnák rá, hogy utazásra. Igen, ez valóban így van, de ez a jegyecske
RészletesebbenMTB 82 Fotók: Vladimir Varaksin SVARZ TBES ZIU 5G Moszkva a világ trolifővárosa hirdetés A KÖZLEKEDÉS ÖSSZEKÖT November végén mexikói művészek utaztak a Kisföldalatti vonalán a BKV szóvivőjével, Kiricsi
RészletesebbenA BKV múzeumok. közlekedéstörténeti vetélkedője
Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Városi Tömegközlekedési Múzeum Szentendre, Dózsa Gy. út út 3., 3., nyitva: áprilistól októberig Földalatti Városi Tömegközlekedési Vasúti Múzeum
RészletesebbenAmit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes. XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, szeptember 8.
Amit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, 2017. szeptember 8. Vasúti ingajárat (FEREX) 9 km új vonal, 1 új mh., 4 motorvonat (többlet) Menetidő (Reptér->Belváros):
RészletesebbenKRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május
Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya
RészletesebbenA fővárosi közösségi közlekedés fejlesztésének eredményei 2016
KTE Baranya Megyei Területi Szervezetének Új megoldások a közösségi közlekedésben című konferenciája A fővárosi közösségi közlekedés fejlesztésének eredményei 2016 Dr. Denke Zsolt kiemelt projektvezető
RészletesebbenKulturális és szórakoztató rendezvényeink képekben Fotó-és kézműves kerámia művészeti kiállítás, mely 2012. augusztus 19-től szeptember 23-ig látható a Bernáth Aurél Galériában. Fotó kiállítók: Deákné
RészletesebbenÚj buszüzemeltetési modell Budapesten. Vitézy Dávid vezérigazgató Budapesti Közlekedési Központ 2014. április 23.
Új buszüzemeltetési modell Budapesten Vitézy Dávid vezérigazgató Budapesti Közlekedési Központ 2014. április 23. Tartalom A BKV buszüzemeltetés helyzete 2010-ben A probléma kezelése azonnali eszközökkel
RészletesebbenHírlevél 1. Mozgó Tüdőszűrő Program
Hírlevél 1 Mozgó Tüdőszűrő Program 1995-ben indult, és máig egyedülálló programként működik a hajléktalan emberek TBC szűrése és az ehhez kapcsolódó gyógyítás, utógondozás, illetve a nyomon követés megszervezése.
Részletesebben2011. 9. KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT!
2011. február 9. KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT! Önök Dr. Horváth Balázs: Személy / autó / busz / megálló A közforgalmú közlekedés szerepe a városok életében előadását hallhatják! 2 Dr. Horváth Balázs: Személy
RészletesebbenMETRÓSZERELVÉNYEK FEJLESZTÉSE GYAKORLATI TAPASZTALATOK
METRÓSZERELVÉNYEK FEJLESZTÉSE GYAKORLATI TAPASZTALATOK HARKÁNY, 2017. november 9-10. KTE Héri József Metró Üzemigazgató A budapesti metróhálózat alapadatai Munkanapi utasszám 158 000 90 000 Vonalak száma:
RészletesebbenIgényvezérelt közlekedés indítása Csúcshegy térségében
Igényvezérelt közlekedés indítása Csúcshegy térségében 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslatok A BKK kikérte a lakosság véleményét a Csúcshegy térségében az igényvezérelt közösségi közlekedés
RészletesebbenSzéll projekt. Sajtótájékoztató anyaga (Utolsó módosítás: 2013.02.12)
Széll projekt Sajtótájékoztató anyaga (Utolsó módosítás: 2013.02.12) Mit szólnának hozzá ha azt mondanám: a Széll Kálmán téren és környékén a közúti járművek évente közel 540000 kilogramm szennyezést szórnak
RészletesebbenBeszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien
Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem
RészletesebbenVAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN
VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő
RészletesebbenSZAKMAI BESZÁMOLÓ XIX. KOSSUTH TOBORZÓ ÜNNEPÉLY
Pályázó: Cegléd Város Önkormányzata Pályázati azonosító: 3707/11596 Pályázat címe: XIX. Kossuth Toborzó Ünnepély SZAKMAI BESZÁMOLÓ XIX. KOSSUTH TOBORZÓ ÜNNEPÉLY Az idei évben tizenkilencedik alkalommal
RészletesebbenA Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész
RészletesebbenEGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS
2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,
Részletesebben110 éves a 42-es villamosvonal. A BKV Zrt. és a Magyar Villamosvasút-történeti Egyesület kiállítása 2010. november 14.
110 éves a 42-es villamosvonal A BKV Zrt. és a Magyar Villamosvasút-történeti Egyesület kiállítása 2010. november 14. Előzmények A ma 42-es vonalként ismert pályaszakasz a lőrinci vasút szárnyvonalaként
RészletesebbenVáltozások Békásmegyer, Újpest, Káposztásmegyer és Rákospalota tömegközlekedésében
Változások Békásmegyer, Újpest, Káposztásmegyer és Rákospalota tömegközlekedésében 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslat A BKK kikérte az utazóközönség véleményét a III., IV. és XV. kerületeket
RészletesebbenA Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének felmérése a 2014 FORMA 1 Budapest Nagydíj eredményeiről, tapasztalatairól
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének felmérése a 2014 FORMA 1 Budapest Nagydíj eredményeiről, tapasztalatairól Beérkezett válaszok: () = minősítés nélküli szállodák 5 3* 9 4* 31 5* 3 Összesen:
RészletesebbenEszközbeszerzési stratégia a közúti közlekedésben
Eszközbeszerzési stratégia a közúti közlekedésben Borbélyné dr. Szabó Ágnes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Szolgáltatási Főosztály főosztályvezető 2017. október 6. Helyközi autóbusszal végzett
RészletesebbenISM S É M T É LŐ TL Ő KÉ K R É D R É D S É E S K
ISMÉTLŐ KÉRDÉSEK Fényjelző készülékek 1 lencsés? 2 lencsés? 3 lencsés? Gyalogos fényjelző készülék? Mi a különbség a nyíl alakú zöld és a tele zöld fény között? Rendőri jelzések Fő jelzés? Kiegészítő karjelzés?
RészletesebbenFÜVES PÁLYÁK TERVEZÉSE. Juhász Zsoltné, Nagy Éva FŐMTERV ZRT. 2013. április Szeged
FÜVES PÁLYÁK TERVEZÉSE Juhász Zsoltné, Nagy Éva FŐMTERV ZRT. 2013. április Szeged TÁRSASÁGUNK A FŐMTERV ZRT. A közlekedés minden szakterületében részt veszünk Kötöttpályás tervezési tevékenységeink Közúti
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv
Részletesebben01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980
Sólyom Team SE 11:53:58.867 1 1 3 1009 HORVÁTH Ákos 1975 01:20:30.633 2 9 1015 MACSEK Zoltán 1974 01:20:32.640 3 10 1008 BOKOR Attila 1982 01:20:32.693 4 49 1016 RÁKSI Mihály 1980 01:28:53.583 5 67 1014
RészletesebbenFEJLESZTÉSI ELKÉPZELÉSEK BUDAPESTEN
FEJLESZTÉSI ELKÉPZELÉSEK BUDAPESTEN Nyul Zoltán Stratégia és innováció igazgató BKK Zrt. 2017. május 11. Siófok TÉMÁK E-mobilitás Balázs Mór-terv II. EIB tanulmány Főbb induló projektek 2 E-MOBILITÁS JELENE
RészletesebbenSZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi
RészletesebbenAz ÚMVP Irányító Hatóságának 9/2009. (II. 26.) közleménye ÚMVP Irányító Hatóságának 75/2010 (XI. 30.) közleménye
Az ÚMVP Irányító Hatóságának /00. (II. 6.) közleménye a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében a kistérségi közlekedési szolgáltatások fejlesztésére igénybe vehető támogatások"
RészletesebbenMŰHELYTITKOK NAPVILÁGON
panorámaablak FOGADJ ÖRÖKBE! Buszvezető fogadta örökbe a bringaparkolót 2008. október 4-én a Design Hét alkalmából, az Erzsébet téren kilenc bringaparkoló talált örökbefogadó gazdára. Ezek készítői, a
RészletesebbenKőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér
RészletesebbenTELEFON: +36 42 524"520; MEGYEI JOGÚ VÁROS FAX: +36 42 524-521 ALPOLGÁRM ESTERE ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez
4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TER l. PF.: 83. NYíREGYHÁZA TELEFON: +36 42 524"520; MEGYEI JOGÚ VÁROS FAX: +36 42 524-521 ALPOLGÁRM ESTERE E MAII.; KULTALPOLG@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: KULT- 26-1/2015. Ügyintéző:
RészletesebbenA 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren
A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren 2011. május 21-én Legendák a levegőben címmel a magyar repülés évszázados történetének tiszteletére repülőnapot rendeztek a Dunakeszi repülőtéren. A szolnoki helikopterbázisról
Részletesebben1. sz. malléklet. A fővárosi autóbuszpark valamint a BKV Zrt. jelenlegi járműállományának a bemutatása. 1. A fővárosi autóbusz-járműpark megújítása
1. sz. malléklet A fővárosi autóbuszpark valamint a BKV Zrt. jelenlegi járműállományának a bemutatása 1. A fővárosi autóbusz-járműpark megújítása 201 0-re a budapesti buszpark Európában egyedülállóan rossz
RészletesebbenKÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
RészletesebbenTompaháti lovas nap 2011
á z h i y g e k e r e D Hírek szám. I -V m a y fol. év I I X. 2011 us uszt Aug er emb t p e Sz t a! n o v i k ha n e l e j Meg A Derekegyházi Önkormányzat megbízásából szerkesztett független információs
RészletesebbenAutóbusz előnyben részesítésének lehetőségei
Autóbusz előnyben részesítésének lehetőségei 1 Pécsett Pásztor Petronella Konzulensek: Dr. Bede Zsuzsanna, Dr. Tettamanti Tamás Külső konzulens: Kiss Géza 2 Bevezetés Pécs: utazások ~40%-a tömegközlekedéssel
RészletesebbenJAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására
JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására Ózd, 2012. március 22. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke
RészletesebbenDecember havi programok
December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik
RészletesebbenMi történt a BORSOD VOLÁNNÁL 2008-ban?
Mi történt a BORSOD VOLÁNNÁL 2008-ban? A folyamatosan romló gazdasági körülmények és negatív hatások ellenére pozitív eredménnyel zárta tavalyi évét a BORSOD VOLÁN Zrt. Röviden szeretnénk bemutatni, milyen
RészletesebbenMAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG HUNGARIAN WRESTLING FEDERATION
A kategória (24 induló) 58 kg (1 induló) Bajnok: Szabó Csaba (Tatabányai SC) 63 kg (5) Bajnok: Juhász József (Túrkevei VSE) 2. Szabó György (Dorogi NC) 3. László Balázs (Honvéd Szondi SE) 4. Köböl Zsolt
RészletesebbenHázasság Hete SZEGEDEN
Házasság Hete SZEGEDEN 2012. február 12 19. Fotók: Gémes Sándor, Erhardt Gyula ill. a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Gyűjteményéből Vágyni arra, amink van! Szeretettel várjuk azokat akik előtte
RészletesebbenEsettanulmány Lotus Racer autóverseny Applikáció
Esettanulmány Lotus Racer autóverseny Applikáció Megbízó: Lotus Therme Hotel & Spa***** Márka: Lotus Therme Hotel & Spa***** Marketing cél: Feladatunk a Lotus Therme Hotel & Spa***** programjai között
RészletesebbenBodnár Sándor 4150, Püspökladány, Toldi u.10. Adószám: 47773275-2-29. Beszámoló
Bodnár Sándor 4150, Püspökladány, Toldi u.10. Adószám: 47773275-2-29 Beszámoló a Püspökladány város közigazgatási határán belül autóbusszal végzett menetrendszerinti helyi személyszállítási tevékenységről,
RészletesebbenSzívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.
VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó
RészletesebbenA BKV Zrt. közúti vasúti járműállományát érintő fejlesztések, az ezekkel kapcsolatos üzemeltetési tapasztalatok
A BKV Zrt. közúti vasúti járműállományát érintő fejlesztések, az ezekkel kapcsolatos üzemeltetési tapasztalatok 2017. október 18-20. Borbás Péter Dániel üzemigazgató A BKV Zrt. villamos telephelyei Villamos
Részletesebben3-as pálya: Szombathy Péter (2000 m folyamatosan) 4-es pálya: Petruszka Erzsébet: "sokat úszott"
100x50 m Klubunk 2004-ben, még a Tóth Árpád Gimnázium tanuszodájában folytatott edzéseink idején iktatta be az év utolsó edzései közé a sokak számára önmegerősítést adó 100x50 m-es egyéni úszást, percenkénti
RészletesebbenA Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix
RészletesebbenFélmilliónyi zarándok(1) Csiksomlyón(2)
3. szint Június Félmilliónyi zarándok(1) Csiksomlyón(2) Már négy-öt nappal ezelőtt képtelenség volt(3) szállást kapni Csiksomlyó környékén, olyan harminc-negyven kilométeres körzetben. Nem csoda, hiszen
RészletesebbenBUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL ELŐRENDEZVÉNYE PARTNEREK ÉS TÁMOGATÓK
BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL 2017. ELŐRENDEZVÉNYE NEMZETKÖZI SAKKVERSENY ÉS SAKKFESZTIVÁL SZABÓ LÁSZLÓ EMLÉKVERSENY PARTNEREK ÉS TÁMOGATÓK Budapesti Tavaszi Fesztivál 2017. Szerencsejáték Zrt. BUDAPESTI
RészletesebbenA Debreceni. Egy ilyen szinten kiépített rendszer mellett már-már természetes, hogy GPS alapú utastájékoztatás
A Debreceni Közlekedési Zrt. (továbbiakban DKV Zrt.) Debrecen város helyi közlekedésében a trolibuszok és villamosok üzemeltetésével foglalkozik. Emellett tevékenységi területének jelentôs része a városi
RészletesebbenSTANDARD TELESCOPIC - 3 AJTÓ / 18mm JOBBOS
min0mm STANDARD TELESCOPIC - 3 AJTÓ / 1mm -01 29 29 29 terhelés 0kg 1 1 + 2 - STANDARD TELESCOPIC 3 AJTÓ / 1mm kiegészítő szett -. 1 x1 x3 x1 x x2.030.031 KÖZEPSŐ 1mm.032 KP-0 (rövid) 23. SÍNES ÉS PROFILOK:
RészletesebbenKörzeti megbízott. A fogadóóra időpontja. Rendfokozata*
Körzeti megbízott Neve Asbolt Gábor Rendfokozata* r. főtörzsőrmester 06-70-489-35-86 Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság KMB iroda A körzeti megbízott A körzeti megbízott Mobiltelefonszáma
RészletesebbenVI. Tótkomlós Racing Kárai Exclusive Racing Car Service kupáért
kupáért Abszolút Végredmények 1 37 Szabó Balázs HS3 Lada Lada kupa 0:01:52,81 0 0:01:51,81 0 0:01:52,01 0 0:01:50,67 0 0:01:49,67 0 0:00:00,0 0 0:01:52,81 0:07:24,16 2 35 Bacsa Tamás HS2 Lada Lada kupa
RészletesebbenPozsony, Egyetemi Könyvtár, Ventúr utca 11.
MKKI, Pozsony Sor - szá m Dátum A program megnevezése A program jellege /típusa (pl tudomány, képzőmű-vészet, zene, film) A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre,
RészletesebbenÖSSZESÍTÉSI TÁBLÁZAT
ÖSSZESÍTÉSI TÁBLÁZAT Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: 2. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település TOLLBAMON DÁS FELADATLAP ÖSSZPON TSZÁM 1. Becsek Nagy Attila Thiesz Katalin
RészletesebbenAM2 kategória 801-1300ccm
AM2 kategória 801-1300ccm 1. Kilczin Zsolt AM2 Suzuki Swift Gti Mk1 12 10 10 12 44 2. Vincze Zoltán AM2 Suzuki 8 12 12 10 42 3. Bánáti Zsolt AM2 Skoda 120L 10 8 0 4 22 4. Sebők László AM2 Suzuki Swift
RészletesebbenA DKV Zrt. szerepe a debreceni közlekedésben ( jelen- jövő- mobilitás)
A DKV Zrt. szerepe a debreceni közlekedésben ( jelen- jövő- mobilitás) XI. Regionális közlekedés aktuális kérdései KTE konferencia. Debrecen, 2016.04.26-28. Előadó: Nagy Attila vezérigazgató Tartalom:
Részletesebben1102 Budapest, Harmat utca Budapest, Gyakorló utca Budapest, Harmat utca
Körzeti megbízott Neve Asbolt Gábor Rendfokozata* r. főtörzsőrmester 06-70-489-35-86 Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság KMB iroda A körzeti megbízott A körzeti megbízott Mobiltelefonszáma
RészletesebbenBKK által futtatott erősen környezetszennyező buszok. Segédanyag (Utolsó módosítás: 2014.08.05)
BKK által futtatott erősen környezetszennyező buszok Segédanyag (Utolsó módosítás: 2014.08.05) Helyzet ma A BKK ma állományban ~1612 olyan városi busz van, amely messze nem felel meg az Európában mindennapos
RészletesebbenEU, NEMZETKÖZI KITEKINTÉS AZ
EU, NEMZETKÖZI KITEKINTÉS AZ E-MOBILITÁS TERÉN Kerényi László Sándor Mobilitásstratégia vezető BKK Zrt. Stratégia és Innováció 2017. november 10. TARTALOM Városi kihívások Nemzetközi kitekintés Fejlesztési
RészletesebbenMIT KÉSZÍTETTÜNK, KÉSZÍTÜNK ELŐ BUDAPESTEN?
MIT KÉSZÍTETTÜNK, KÉSZÍTÜNK ELŐ BUDAPESTEN? Nyul Zoltán Stratégia és Innováció igazgató BKK Zrt. Budapest, 2018. november 14. MEGVALÓSULT UNIÓS TÁMOGATÁSÚ PROJEKTEK 2007-2013 2014-2020 Szél Kálmán tér
Részletesebben1205 Budapest Székesfehérvár Várpalota Veszprém
54 1205 1205 Budapest Székesfehérvár Várpalota Veszprém Km 1174 217 R 1241 1 3 5 7 1244 813 1212 0,0 4,7 5,8 8,6 64,3 66,5 68,4 68,4 81,1 85,0 87,3 88,7 90,0 0,0 0,4 0,4 90,0 0,0 90,7 91,6 92,0 93,5 97,4
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság november 11-i rendkívüli ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-539/2015. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2015. november 11-i rendkívüli ülésére Tárgy: József Attila
RészletesebbenPécs Város autóbuszos közösségi közlekedésének megújítása november 13. Baracsi László cégvezető
Pécs Város autóbuszos közösségi közlekedésének megújítása Baracsi László cégvezető A társaságról röviden 2010. december 1-jén alakult 5 MFt jegyzett tőkével 2012. április 1-től látja el a helyi közösségi
RészletesebbenA szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: - Myletos Art Ságiné Őze Rita élelmiszer boltja Gyógynövény és Reformélelmiszer Üzlet (Szentes) Rongybika (Szentes) Erasmus + Dr. Brusznyai
RészletesebbenR E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó
R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó 2 0 1 7 Rólunk A Liget Club, Budapest legnagyobb szórakozóhelye, mely 2011 szeptemberében nyitotta meg a kapuit. A klub 5 tánctérrel, 5 különböző zenei stílussal,
RészletesebbenDecember havi programok
December havi programok December 2. jön a Mikulás az oviba. Kérjük a gyerekek érkezzenek meg 7.30-ra az óvodába,hogy a délelőtt minden percét élvezhessék. Hosszú ideje készülnek erre a napra kár lenne
RészletesebbenDecember havi programok
December havi programok December 5-től korcsolyázunk : december 5. kedd, 7. csütörtök, 12. kedd,14. csütörtök 19. kedd ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába megyünk
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. a augusztus 3-án tartott nyilvános testületi üléséről.
VESZPRÉMVARSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 4./2015. Ikt. Szám: 839-9/2015. JEGYZŐKÖNYV a 2015. augusztus 3-án tartott nyilvános testületi üléséről. Határozat: 77., 78., 79.; 80.,
RészletesebbenA szeretettel hív és vár mindenkit 2010. október 2-i rendezvényére SZÜRETI FELVONULÁS és TÁNCDÉLUTÁN FELVONULÁS Gyülekezés: 13.45 Szent István tér Útvonal: Szent István tér - Dózsa György u. - Hősök tere
RészletesebbenTrolibusz hálózatfejlesztés. A 25 éves évfordulón indul újra a 7-es vonal
Trolibusz hálózatfejlesztés A 25 éves évfordulón indul újra a 7-es vonal Szeged Elektromos Közösségi Közlekedés Fejlesztése Nagyprojekt Trolibusz hálózatfejlesztés 4,8 km új trolibuszvonal kialakítása,
RészletesebbenEGYEDI ÉRTÉKESÍTÉSI AJÁNLAT
EGYEDI ÉRTÉKESÍTÉSI AJÁNLAT IKARUS 260 IKARUS 415 IKARUS 435 Miskolc Városi Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság IKARUS 415 (3 db) IKARUS 260 (1 db) Rendszám: AKD-547 Első forgalomba helyezés:
RészletesebbenPET?FI M?VÉSZETI LIGET Dunaújváros MJV webhelyen lett közzétéve (
Az idén nyáron is benépesül a Pet?fi liget városunkban. A Bartók Kamaraszínház M?vészeti Liget névvel b? egy hónapos összm?vészeti fesztivállal gondoskodik a város polgárainak igényes nyári szórakoztatásáról.
Részletesebbenkiadásában a közelmúltban megjelent új lemezek
kiadásában a közelmúltban megjelent új lemezek I. 2015 Játék idő: 58,01 FA 369-2 Az első lemezem, Jól gondold meg kislány sikere is késztetett egy újabb megszólalásra. Koncertjeink során keresnek szólólemezt
RészletesebbenÁltalános követelmények a kép tartalmával és minőségével kapcsolatban
Általános követelmények a kép tartalmával és minőségével kapcsolatban A következő követelmények egyrészt azért fontosak, hogy megfelelően dokumentálják az eseményeket (bizonyítékként felhasználóak legyenek),
RészletesebbenDecember havi programok
December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig
RészletesebbenAz UNION Biztosító 2014.01.01-től érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a gépjármű üzembentartójának
RészletesebbenA BKV ZRT. ÖNJÁRÓ AKKUMULÁTOROS TROLIBUSZAINAK ÜZEMELTETÉSI TAPASZTALATAI
A BKV ZRT. ÖNJÁRÓ AKKUMULÁTOROS TROLIBUSZAINAK ÜZEMELTETÉSI TAPASZTALATAI Szedlmajer László vezérigazgató-helyettes Vállalti felépítés helyünk a BKV Zrt.-n belül BKV Zrt. Vasúti Üzemeltetési Igazgatóság
RészletesebbenA projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Hírek, életút
Megyei Tudástár kialakítása: Borsod-Abaúj-Zemplén megye könyvtári hálózata nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében A projekt az Európai Unió támogatásával,
RészletesebbenMa kezdődik a VIDOR Fesztivál
Ma kezdődik a VIDOR Fesztivál Pénzügyi Partner Prohumán 2004 Kft. Termelési csoportvezető Prohumán 2004 Kft. Értékesítő ERGONOM Kft. Értékesítő munkatárs Bunzl Magyarország Kft. Területi képviselő BIOTEK
RészletesebbenÜnnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.
Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,
RészletesebbenDecember havi programok
December havi programok December 4-től korcsolyázunk : december 4. kedd, 6. csütörtök, 11. kedd,13. csütörtök 17. hétfő, 20. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a káposztásmegyeri fedett
RészletesebbenGenerali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények
Nem/Kategória: Férfi 18-24 év 1 42041 LABODA Fecó 1994 04:19:08 04:18:20 48 40 2 42100 NYAKAS Attila 1994 05:46:13 05:44:10 118 91 Nem/Kategória: Nő 18-24 év 1 42150 KAS Lisa 1994 03:35:34 03:35:28 9 1
RészletesebbenÁ Sorozat teljes költségvetése. 4. sz, melléklel
Á Sorozat teljes költségvetése 4. sz, melléklel LIMIT KÖLTSÉGVETÉS MTVA és Marslakók Produkció: ihossza: MARSLAKÓK c. műsor havi X 26 perc x 1-1 perc (Net) I - HAVI GYÁRTÁSI KÖLTSÉGEK MTVA? (NetT)" 35
RészletesebbenKirályok és fejedelmek útján - kirándulás Erdélyben
Királyok és fejedelmek útján - kirándulás Erdélyben A Határtalanul pályázati program keretében a Tolnay Lajos Általános Iskola hetedikesei az idén is részt vehettek egy csodálatos négy napos erdélyi kiránduláson.
RészletesebbenKözlekedjünk elektronikusan. Szeged, december
Közlekedjünk elektronikusan Szeged, 2018. december Portfólió PTSS komplex rendszer Technology - hálózat tervezés, menetrend szerkesztés Office - erőforrás menedzsment, elszámolás VEMO - forgalomirányítás
RészletesebbenKözlekedéstudományi konferencia, Széchenyi István Egyetem Győr,
Integrált közforgalmú személyközlekedési rendszerek megvalósítása a Budapesti Közlekedési Szövetség példáin dr. Denke Zsolt gazdasági igazgató BKSZ Budapesti Közhasznú Kft. v.a.. Közlekedéstudományi konferencia,
RészletesebbenZENEISKOLAI JUBILEUMI ÉVKÖNYV
ZENEISKOLAI JUBILEUMI ÉVKÖNYV A Józsefvárosi Zeneiskola AMI fennállásának 50. évfordulója alkalmából emlékkönyvet jelentetett meg. A 144 oldalas, igényes kiadvány segítségével az intézmény tanszakainak
RészletesebbenTervezet (1944) A Margitszigeti Úttörővasút pályájának körülbelüli tervrajza
Tervezet (1944) A Margitszigeti Úttörővasút pályájának körülbelüli tervrajza Állomások és megállóhelyek: 1. Úttörő stadion (fejállomás) és fűtőház 2. Úttörő placc (VÁ, és 2 db tárolóvágány) 3. Nagy rét
RészletesebbenSzakmai beszámoló évi Múzeumok Éjszakája programsorozat megvalósítása a szentesi, csongrádi és szegvári muzeális intézmények együttműködésében
Szakmai beszámoló 2016. évi Múzeumok Éjszakája programsorozat megvalósítása a szentesi, csongrádi és szegvári muzeális intézmények együttműködésében pályázati azonosító: 204107/00183 A rendezvény időpontja:
RészletesebbenKerékpárral Helsinkibe? dr. Rigó Mihály okl. erdımérnök okl. építımérnök
Kerékpárral Helsinkibe? dr. Rigó Mihály okl. erdımérnök okl. építımérnök 2014. december 2-án országos kerékpáros konferenciát tartottak Budapesten, melynek mottója sajnos a Bringázni élmény! volt. Dr.
RészletesebbenBudapesti Szabadidősport Szövetség
Budapesti Szabadidősport Szövetség FŐVÁROSI SZABADIDŐ KUPA - Gyalogos Túraverseny 1. A verseny rendezője: Budapesti Szabadidősport Szövetség 2. Verseny helye: Városligeti Sportcentrum 3. Verseny időpontja:
RészletesebbenA második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 204108/01367 A református emlékezet helyei címmel rendezett interdiszciplináris konferenciát Sárospatakon, 2017. április 21-22-én a Sárospataki Református Kollégium
RészletesebbenImmáron harmadik alkalommal rendezte meg a Budapesti Trolibusz-közlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ), a BKV közreműködésével az Országos Trolibusz Szakmai Találkozót. A március 20-tól 22-ig tartó
RészletesebbenCLUB PROMOTER AJÁNLAT
CLUB PROMOTER AJÁNLAT Mirex-Reklám Kft. DJMIKA Tisztelt Klubtulajdonos! Engedje meg, hogy röviden összefoglalva gyelmébe ajánljam vállalkozásunk, speciálisan zenés szórakozóhelyek igényeihez szabott szolgáltatásait.
RészletesebbenDecember havi programok
December havi programok December 2-től korcsolyázunk : december 2. kedd, 4. csütörtök, 9. kedd,11. csütörtök 16. kedd 18. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába
RészletesebbenV.A. Osztályfõnök : Bencze Mária Hétfõ Kedd Szerda Csütörtök Péntek. román. Borsos Magdolna. technika. angol. Szabó Éva. történelem.
V.A Osztályfõnök : 08:00-08:0 Borsos Magdolna 0:00-0:0 :0 - :00 Péter Endre V.Sbs Osztályfõnök : 08:00-08:0 0:00-0:0 :0 - :00 Borsos Magdolna V.C Osztályfõnök : 08:00-08:0 0:00-0:0 Csiki Boglárka :0 -
RészletesebbenA Szilvanap zamataiban a történelmet is ízlelgethettük Tarpán - Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend szeptember 27. kedd, 18:51
Ünnepre érkezett a sok érdeklődő szeptember 24-én, szombaton Beregbe, az egykori kurucok fészkébe, a pálinka mai fővárosába. Tarpán, a XIII. Szatmár-Beregi Szilvanapok közönségcsalogató programfolyamát
Részletesebben