A Tanyafejlesztési Program eddigi eredményei Változások a évi Tanyafejlesztési Programban
|
|
- Ervin Takács
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Tanyafejlesztési Program eddigi eredményei Változások a évi Tanyafejlesztési Programban Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium június 26. Lakitelek
2 A Tanyafejlesztési Program A Program alapvető célkitűzése: - a tanyai gazdálkodás sajátos értékeinek megmentése - a tanyán élők életszínvonalának, gazdálkodási feltételeinek javítása óta hirdeti meg a Földművelésügyi Minisztérium minden évben Teljes egészében hazai, nemzeti forrásokból finanszírozott A pályázói részről felmerült igények, valamint a gyakorlati tapasztalatok szerint kialakított támogatási struktúra lehetőséget biztosít a tanyai lakosság ügyfélbarát támogatására. A mostani rendezvény a évi Tanyafejlesztési Program beharangozását célozza. A rendelet jelenleg aláírás, illetve kihirdetés előtt van
3 A Tanyafejlesztési Program A Program kétféle konstrukciója (célterülete): önkormányzati (helyi közösségek számára) Keretösszeg: 2011-ben 715 millió Ft 2012-ben millió Ft 2013-ban millió Ft 2014-ben 200 millió Ft egyéni (egyéni tanyagazdák számára ) Keretösszeg: 2011-ben 215 millió Ft 2012-ben 220 millió Ft 2013-ban 770 millió Ft 2014-ben 100 millió Ft ig összesen: millió Ft támogatás
4 A Program területi lehatárolása 2011-ben 206, míg ben 240 alföldi település területéről lehetett pályázatot benyújtani A lehatárolás alapja az Országos Területfejlesztési Koncepció volt 2013-ban már az egész Alföld területéről nyújthattak be pályázatot (724 település)
5 A Tanyafejlesztési támogatási típusok egymáshoz viszonyított aránya TP3 TP1 Tanyagazdaságok Tanyagondnoki indító támogatása; szolgálatok 140,3 fejlesztése; 262,1 TP4 Egyéni tanyavillamosítás; 341,4 TP1 Tanyai termékek piacra jutásának elősegítése; 3024,1 TP2 Tanyagazdaságok fejlesztése ; 1012,6 TP1 Megyei tanyafelmérések ; 826 TP1 Külterületi földutak karbantartása ; 865 TP1 Önkormányzati tanyavillamosítás; 471,1 (millió Ft)
6 A Program eredményeiről Őshonos állat- és növényfajták újbóli termelésbe vonása Tanyás térségek külterületi földútjainak karbantartása Tanyagondnoki szolgálatok megerősítése Villany nélküli tanyák villamosítása Tanyai termékek piacra jutásának elősegítése Egyéni tanyagazdaságok fejlesztése
7 A Tanyafejlesztési Program támogatási céljai (helyi közösségek számára 2015-ben): 2015-ben a Tanyafejlesztési Programra 1,4 milliárd Ft áll rendelkezésre I. Települési, térségi pályázatok 90%-os intenzitás) 1) A villany nélküli tanyák villamosenergia-ellátását biztosító önkormányzati fejlesztések: ,- Ft keretösszeg - Támogatás felső határa: 50 millió Ft - Támogatási intenzitás: 90% 2) Tanyákon élők egészséges ivóvízzel történő ellátása érdekében szükséges vízminőség vizsgálatok elvégzése: ,- Ft keretösszeg - Támogatás felső határa: 5 millió Ft - Támogatási intenzitás: 100 %
8 I. Települési, térségi pályázatok folytatás 3) A tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése: ,- Ft keretösszeg 3/a Tanyagondnoki szolgálatok tevékenységének fejlesztése (gépjárműbeszerzés kivételével) 3/b Tanyagondnokokat összefogó civil szervezetek fejlesztése 3/c Esélyegyenlőségi programok szervezése tanyai lakosok számára 3/d Mobil egészségügyi szűrővizsgálatok végzésének szervezése tanyai lakosok számára - Támogatás felső határa: 2 millió Ft, a 3/b alcél esetében 4 millió Ft - Támogatási intenzitás: 90% - A 3/a, c, d alcélok együttesen is pályázhatóak Az idei évben az önkormányzatoknak lesz lehetőségük egyedi támogatási kérelmet benyújtaniuk országos külterületi szociális mezőgazdálkodás elterjesztését támogató mintaprogramok megvalósítására, amelyre ,- Ft áll rendelkezésre.
9 II. III. IV. A Tanyafejlesztési Program támogatási céljai (egyéni tanyagazdák számára): Tanyagazdaságok fejlesztése 400 millió Ft keretösszeggel - Támogatás felső határa: 3 millió Ft - Támogatási intenzitás: 75%, fiatal gazdák esetén 90%-os intenzitás lakóépület, gazdasági épület, szaporító anyag, állatállomány, gazdálkodási gépek, eszközök stb. Tanyagazdaságok indító támogatása 150 millió Ft keretösszeggel lakóépület, gazdasági épület, gazdálkodási gépek, szaporító anyag, állatállomány, eszközök stb. Villanynélküli tanyák lakóépületének alapvető villamosenergiaellátását biztosító egyéni fejlesztések ,- Ft keretösszeggel - Támogatás felső határa: 10 millió Ft - Támogatási intenzitás: 100%
10 Ogy. jelentés a tanyák és tanyás térségek megőrzéséről, fejlesztéséről folyamán a Kormány elfogadta, valamint az Országgyűlés részére benyújtotta a tanyák és tanyás térségek megőrzéséről, fejlesztéséről szóló és évi jelentést őszén készül el a és a évi új jelentés. Kormányzati célkitűzés, hogy év végéig valósuljon meg minden tanya elektromos árammal történő ellátása, továbbá hogy minden tanya járható utakon legyen megközelíthető.
11 Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium június 26. Lakitelek
A Tanyafejlesztési Program
A Tanyafejlesztési Program Szabó Mátyás főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium, Agrárfejlesztési Főosztály 2015. március 12. Tanyavilág 2020 szakmai műhelykonferencia, Szentkirály A Program előzményei,
A Tanyafejlesztési Program
A Tanyafejlesztési Program Háda Attila osztályvezető Földművelésügyi Minisztérium, Agrárfejlesztési Főosztály 2015. április 23. HELYI TERMÉK-HAGYOMÁNY, HÁLÓZAT AVAGY FIATAL KUTATÓK VIDÉKEN, MEZŐTÚR A Program
A Tanyafejlesztési Program
A Tanyafejlesztési Program V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2016. május 17. A 2016. évi Tanyafejlesztési Program indító
A Tanyafejlesztési Program eredményei és a jövőbeli feladatok Budapest, Parlament - Vadászterem, január 30.
A Tanyafejlesztési Program eredményei és a jövőbeli feladatok Budapest, Parlament - Vadászterem, 2014. január 30. dr. Viski József VM Stratégiai Főosztály 1 A Program előzményei, jogi háttere 49/2009.
Tanyafejlesztési Program 2016
Tanyafejlesztési Program 2016 Háda Attila Elemér Főosztályvezető-helyettes Földművelésügyi Minisztérium, Agrárfejlesztési Főosztály 2016. április 27. Homokháti tanyák ivóvíz ellátásáért projekt-záró értékelése,
A Tanyafejlesztési Program bemutatása. HÁDA, Attila Elemér
A Tanyafejlesztési Program bemutatása HÁDA, Attila Elemér Földművelésügyi Minisztérium Agrárfejlesztési és Vidékstratégiai Főosztály 2017. július 27. Mi a tanya? Történelmi hagyományon alapuló, lakó- és
Háztáji- és Tanyafejlesztési Program. Szabó Mátyás főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium, Agrárfejlesztési Főosztály 2014. December 16.
Háztáji- és Tanyafejlesztési Program Szabó Mátyás főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium, Agrárfejlesztési Főosztály 2014. December 16. 2011 óta hirdeti meg a Minisztérium minden évben A Program
Az FM agrár- és helyi fejlesztési programjainak bemutatása
Az FM agrár- és helyi fejlesztési programjainak bemutatása Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2014. december 10. A Tanyafejlesztési
A Tanyafejlesztési Program pályázatainak tapasztalatai
A Tanyafejlesztési Program pályázatainak tapasztalatai Dr. Szabó Mátyás Agrárfejlesztési Főosztály főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium 2016. augusztus 22. XVII. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési
Tanyafejlesztési Program
Tanyafejlesztési Program F Ö L D M Ű V E L É S Ü G Y I M I N I S Z T É R I U M 2015 szeptember Oldal 2 T A N Y A F E J L E S Z T É S I P R O G R A M Tanyás térségek, tanyagazdaságok fejlesztése A tanya
TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM TAPASZTALATAI Szarvas, szeptember 5.
TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM TAPASZTALATAI 2011-2014 Szarvas, 2014. szeptember 5. Szabó Tibor, szaktanácsadó Kecskeméti Főiskola Területi Szaktanácsadó Központ Tanyafejlesztési Program A Vidékfejlesztési Minisztérium
Tanyafejlesztési Program
Tanyafejlesztési Program F Ö L D M Ű V E L É S Ü G Y I M I N I S Z T É R I U M 2016 május Oldal 2 T A N Y A F E J L E S Z T É S I P R O G R A M Tanyás térségek, tanyagazdaságok fejlesztése A tanya a magyar
TANYAFEJLESZTÉS 2015. -kivonat- Támogatás vehető igénybe
TANYAFEJLESZTÉS 2015 -kivonat- Támogatás vehető igénybe 1. a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzését és fejlesztését célzó települési és térségi fejlesztésekhez (1. célterület), 2. a tanyák
A támogatás jellege és célterületei
A támogatás jellege és célterületei (1) Az e rendelet szerinti támogatás vissza nem térítendő támogatás. (2) Támogatás vehető igénybe a) a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzését és fejlesztését
b) a tanyák és az alföldi tanyás térségek megőrzése, fejlesztése érdekében a tanyagazdaságok fejlesztéséhez (a továbbiakban: 2.
TANYAPROGRAM PÁLYÁZAT! 2015. július 15-től!!! Bővebben személyesen: Dr. Fröschl-Nagy Péter Jegyző Bugaci Közös Önkormányzati Hivatal 76-575-100/116 A támogatás jellege és célterületei (1) Az e rendelet
Tanyafejlesztési Program tapasztalatai Experiences of the Farm Development Program
Tanyafejlesztési Program tapasztalatai 2011-2014 Experiences of the Farm Development Program 2011-2014 Szabó Tibor Gazdasági és Vidékfejlesztési Csoport, Kertészeti Tanszék, Kecskeméti Főiskola, Kertészeti
PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK, ELŐZETES NYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL, PROJEKTÖTLETEK BENYÚJTÁSA
PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK, ELŐZETES NYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL, PROJEKTÖTLETEK BENYÚJTÁSA DR. BARANCSI ÁGNES Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens I. MNVH INFORMÁCIÓS PONT IRODA Gál Ferenc Főiskola Térségfejlesztő
A tanyák, valamint a tanyás térség megőrzését és fejlesztését célzó. települési és térségi fejlesztések támogatására. -kivonat-
A tanyák, valamint a tanyás térség megőrzését és fejlesztését célzó települési és térségi fejlesztések támogatására -kivonat- A pályázat célja: A tanyasi életmód hátrányainak csökkentése, sajátos értékeinek
társulásai; 5) tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése esetén:
PÁLYÁZAT Program neve Támogatás szakmai iránya Program kódja Megvalósítandó cél Kedvezményezettek Vidékfejlesztési Minisztérium Tanyafejlesztési Program Az alföldi tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése
A évi tanyafejlesztési pályázatok aktualitásai
A 2016. évi tanyafejlesztési pályázatok aktualitásai Dr. Szabó Mátyás Agrárfejlesztési Főosztály főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium 2016. május 17. A 2016. évi Tanyafejlesztési Program indító
Vidékfejlesztés, benne a tanyapolitika aktuális kérdései
Vidékfejlesztés, benne a tanyapolitika aktuális kérdései Projektindító konferencia, Kecskemét, 2012. december 12. dr. Viski József VM Stratégiai Főosztály Vidékfejlesztési politika Magyarország Kormánya
2011-2013 TANYAFEJLESZTÉSI
TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM 2011-2013 TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM 1 TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM 2011-2013 Kiadja: Felelős kiadó: Dr. Fazekas Sándor miniszter Felelős vezető: Dr. Budai Gyula parlamenti államtitkár,
A NAKVI szerepe a Tanyafejlesztési Programokban
A NAKVI szerepe a Tanyafejlesztési Programokban Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató NAKVI Tanyák és aprófalvak Magyarországon Budapest, 2014. 12. 16. Amiről szó lesz 1. A NAKVI feladatairól 2. Tanyafejlesztési
HELYI TERMÉKEK PIACRA JUTÁSI LEHETŐSÉGEI. Előadó: dr. Matus László - referens (FM-AfVsF) Dátum: május Orosháza
HELYI TERMÉKEK PIACRA JUTÁSI LEHETŐSÉGEI Előadó: dr. Matus László - referens (FM-AfVsF) Dátum: 2017. május 11. - Orosháza FENNTARTHATÓSÁG - TUDATOS HELYI GAZDASÁGFEJLESZTÉS A fenntarthatóság 3 alappillére:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs, Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 06-76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 1-16/2011. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
Tanyafejlesztési Program - 2011
Tanyafejlesztési Program - 2011 Kis Zoltán Osztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium 2011. szeptember 1. Budapest VM 2. célterület (TP-T2) Tanyagazdaságok fejlesztésének pályázatai
Változások a 2015. évi Tanyafejlesztési Program során
Változások a 2015. évi Tanyafejlesztési Program során Szabó Mátyás főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium Agrárfejlesztési Főosztály 2015. június 26. Lakitelek A 2015. évi Tanyafejlesztési Program
TÚR-AGRO Minőségbiztosítási és Mezőgazdasági Szaktanácsadó, Kereskedelmi Betéti Társaság H-5400 Mezőtúr, Túrkevei út 23/1. mobil: +36-30-359-7435
TÚR-AGRO Minőségbiztosítási és Mezőgazdasági Szaktanácsadó, Kereskedelmi Betéti Társaság H-5400 Mezőtúr, Túrkevei út 23/1. mobil: +36-30-359-7435 e-mail: postmaster@turagro.t-online.hu web.:www.turagro.t-online.hu
A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások
A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások Romvári Róbert tervezési referens Magyar Tanyákért Programiroda NAKVI Tanyavilág 2020 Szentkirály, 2015. 03. 11. Amiről szó lesz 1. Megújuló energiaforrások
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA J/11395. számú JELENTÉS a tanyák és tanyás térségek megőrzéséről, fejlesztéséről szóló 49/2009. (V. 27.) OGY határozatban foglaltak 2011. és 2012. évi végrehajtásáról Előadó: Dr.
A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások
A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások Romvári Róbert tervezési referens Magyar Tanyákért Programiroda NAKVI Tanyák és aprófalvak Magyarországon Budapest, 2014. 12. 16. Amiről szó lesz
Szerződés típusa. Szerződés értéke. hatósági szerződés Ft év. hatósági szerződés Ft
Szerződés iktatószáma 3488-9/2013/NAKVI Szerződés tárgya Tanyás térség külterületi földútjainak karbantartását, rendszeres felújítását biztosító vontatott munkagépek, eszközök beszerzése Szerződés típusa
Támogatási lehetőségek az agrárium és a helyi szereplők számára a a. tevékenységének tükrében
Kecskemét, 2015. szeptember 29. Támogatási lehetőségek az agrárium és a helyi szereplők számára a a tevékenységének tükrében Riesz Lóránt osztályvezető Amiről szó lesz Az Intézetről Vidékfejlesztéssel
1. Értelmező rendelkezések
69 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y. évi. szám A vidékfejlesztési miniszter 56/. (VI. 9.) VM rendelete a Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás. évi igénybevételének feltételeiről A
1. Értelmező rendelkezések
M 667 A földművelésügyi miniszter /. (VI..) FM rendelete a Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás. évi igénybevételének feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
1. Értelmező rendelkezések
69 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y. évi. szám A vidékfejlesztési miniszter 56/. (VI. 9.) VM rendelete a Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás. évi igénybevételének feltételeiről A
Öntözésfejlesztés lehetőségei kormányzati szemmel
Öntözésfejlesztés lehetőségei kormányzati szemmel Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Szarvas, 2015. július 09. A mezőgazdasági célú vízhasználat
A Tanyafejlesztési Program eredményei és jövőképe
A Tanyafejlesztési Program eredményei és jövőképe Kecskemét, 2014. január 16. Dr. Viski József VM Stratégiai Főosztály 1 A Tanyafejlesztési Program bemutatása I. A VM által először 2011-ben meghirdetett
RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 18. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 30.) Határozatok: 115/2013. 118/2013. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 18. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 30.) Határozatok: 115/2013. 118/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat
PÁLYÁZATI ADATLAP - KITÖLTÉSI SEGÉDLET
Pályázat beérkezett Befogadva Páyázat azonosítója A pályázatkezelő tölti ki! A pályázatkezelő tölti ki! A pályázatkezelő tölti ki! PÁLYÁZATI ADATLAP - KITÖLTÉSI SEGÉDLET A Vidékfejlesztési Minisztérium
A Homokhátság Nonprofit Kft a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Homokhátság Nonprofit Kft a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A LEADER alapelvek: 1. térségi jellegzetességeken alapuló helyi fejlesztési stratégia, 2. a helyi fejlesztési
Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA
Az ökológiai gazdálkodás helyzete és jövője a Homokhátságon, valamint a Tanyafejlesztési Program eredményei
Az ökológiai gazdálkodás helyzete és jövője a Homokhátságon, valamint a Tanyafejlesztési Program eredményei Nemzeti Akcióterv az Ökológiai Gazdálkodás fejlesztéséért (2014-2020) dr. Viski József főosztályvezető
Javaslat. támogatási kérelem benyújtására a Földművelésügyi Minisztérium által kiírt felhívásra
Javaslat támogatási kérelem benyújtására a Földművelésügyi Minisztérium által kiírt felhívásra Ózd, 2018. január 18. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály A Földművelésügyi
A Vidékfejlesztési Minisztérium. 2013. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. az alföldi tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében
A Vidékfejlesztési Minisztérium. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA az alföldi tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében a települési és térségi fejlesztések támogatására Pályázat kódja:
Gyakori hibák a Tanyafejlesztési Program pályázatának benyújtásakor
Gyakori hibák a Tanyafejlesztési Program pályázatának benyújtásakor Dr. Brandt Sára igazgató Herman Ottó Intézet Kiemelt Programok és Fejlesztések Igazgatósága Tanyaindító konferencia Budapest, 2016. május
A Földművelésügyi Minisztérium évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. a tanyák, valamint a tanyás térség megőrzését és fejlesztését célzó
A Földművelésügyi Minisztérium 2017. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a tanyák, valamint a tanyás térség megőrzését és fejlesztését célzó települési és térségi fejlesztések támogatására Pályázat kódja: TP-1-2017
Magyar joganyagok - 33/218. (XI. 29.) AM rendelet - a Tanyafejlesztési Program elői 2. oldal 7. fejlesztendő járások: a kedvezményezett járások besoro
Magyar joganyagok - 33/218. (XI. 29.) AM rendelet - a Tanyafejlesztési Program elői 1. oldal 33/218. (XI. 29.) AM rendelet a Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás 218. évi igénybevételének
A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27.
A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása 2013. november 27. 1. Keretek - ORÖ megállapodás, Nemzeti Társadalmi Felzárkózási stratégia 2. Keretek - EU 2007-2013 - EU 2020,
Vidékfejlesztési Program Aktualitások
Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Aktualitások Baksa Tamás Miniszterelnökség 2016. 11. 22. Kimle VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához
A Földművelésügyi Minisztérium működésének változásai az átszervezés után
A hazai környezetvédelmi igazgatás aktuális helyzete, az új szervezeti és jogszabályi változások bemutatása konferencia 2017. március 28. A Földművelésügyi Minisztérium működésének változásai az átszervezés
Tanyafejlesztési Program 2011 Mit hozhatnak a fejlesztések a tanyáknak?
Tanyafejlesztési Program 2011 Mit hozhatnak a fejlesztések a tanyáknak? Dr. Czene Zsolt osztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Stratégiai Főosztály Agrár- és Vidékstratégiai Osztály 2011. szeptember
V. A Kormány tagjainak rendeletei
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7. évi 6. szám 677 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter /7. (IV. 6.) FM rendelete a Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás
35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni
35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére
A tanyákon élők fejlesztési lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban Egyéb fejlesztési lehetőségek a Programban
A tanyákon élők fejlesztési lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban Egyéb fejlesztési lehetőségek a Programban Dr. Viski József helyettes államtitkár Miniszterelnökség, Agrár-vidékfejlesztési Programokért
2. melléklet a 35/2015. (VI. 30.) FM rendelethez
66 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y. évi 9. szám. melléklet a /. (VI..) FM rendelethez Értékelési szemrendszer a. () bekezdése alapján benyújtott pályázatokhoz Értékelési szem Értékelési szemok kategóriák A TANYA
TÁJÉKOZTATÓ. Békés Város Képviselő-testületének május 26-i ülésére a fontosabb jogszabályi változásokról
Sorszám: I/2. TÁJÉKOZTATÓ Békés Város Képviselő-testületének 2016. május 26-i ülésére a fontosabb jogszabályi változásokról Tisztelt Képviselő-testület! A 2016. áprilisi testületi ülés óta eltelt időszakban
A derogációval érintett szennyvíz-elvezetési és tisztítási projektek előrehaladása során szerzett tapasztalatok, jövőbeni fejlesztési lehetőségek
A derogációval érintett szennyvíz-elvezetési és tisztítási projektek előrehaladása során szerzett tapasztalatok, jövőbeni fejlesztési lehetőségek Fülöp Júlia főosztályvezető NFM, Kiemelt Közszolgáltatások
Az Európai Táj Egyezményből adódó hazai feladatok és eddigi eredmények
Az Európai Táj Egyezményből adódó hazai feladatok és eddigi eredmények Dr. Rácz András, helyettes államtitkár az Európai Táj Egyezmény Nemzeti Koordinációs Munkacsoport elnöke 10 éves az Európai Táj Egyezményt
PÁLYÁZATI ÉRTESÍTŐ TARTALOM. Megjelent a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program évi felhívása...2
PÁLYÁZATI ÉRTESÍTŐ TARTALOM Megjelent a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program 2016. évi felhívása...2 Június 16-tól felfüggesztik a "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása" című felhívást...5
327/2013. (VIII. 06.) számú Képviselő-testületi Határozat
készült könyvéből: 327/2013. (VIII. 06.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Városi Rendelőintézetnél (4080 Hajdúnánás, Kossuth u.
A Tanyafejlesztési Program gyakorlati kérdései
Budapest VM, 2011. szeptember 1. A Tanyafejlesztési Program gyakorlati kérdései Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató Tóth István osztályvezető Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet "Az
HELYI TERMÉKEK, HELYI TERMELŐI PIACOK SZEREPE A GAZDASÁGFEJLESZTÉSBEN
HELYI TERMÉKEK, HELYI TERMELŐI PIACOK SZEREPE A GAZDASÁGFEJLESZTÉSBEN Előadó: Lantos Gergely - főosztályvezető (FM-AfVsF) Dátum: 2017. május 9. - Orfű FENNTARTHATÓSÁG - TUDATOS HELYI GAZDASÁGFEJLESZTÉS
ELŐTERJESZTÉSEK. Kondoros Nagyközségi Önkormányzat. Képviselő-testület február 2. napján tartandó rendkívüli üléséhez
ELŐTERJESZTÉSEK Kondoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testület 2012. február 2. napján tartandó rendkívüli üléséhez ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2012. február 2-i ülésére 1. napirendi pont
14. igényvezérelt közlekedési rendszer: olyan közlekedési rendszer, ahol a menetrendet vagy a közlekedési útvonalat vagy mindkét jellemzőt az utasok
6.6.7. 8: /6. (IV. 9.) FM rendelet a Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás 6. évi igénybevételének feltételeiről 6.4. /6. (IV. 9.) FM rendelet a Tanyafejlesztési Program előirányzat
Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020
ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes
ÜDVÖZÖLJÜK ÖNÖKET FÓRUMUNKON! NÉMETH TAMÁS MUNKASZERVEZET VEZETŐ
ÜDVÖZÖLJÜK ÖNÖKET FÓRUMUNKON! NÉMETH TAMÁS MUNKASZERVEZET VEZETŐ VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához szükséges erő- és munkagépek
Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében
Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság
Szakmai programterv. Városi Kispiac fejlesztése. Kerekegyháza Város Önkormányzata Kerekegyháza, Fő utca 47/a
Szakmai programterv Városi Kispiac fejlesztése Kerekegyháza Város Önkormányzata 6041. Kerekegyháza, Fő utca 47/a Projekt szükségessége A térség kimondottan agrárjellegű volt, a második világháború után
Vidékfejlesztési Program
Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Alapvető szolgáltatások és a falvak megújítása a vidéki térségekben Baksa Tamás térségfejlesztési referens Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztéséért Felelős Államtitkárság
Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 Darányi Ignác Terv
Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 Darányi Ignác Terv Búsi Lajos Vidékfejlesztésért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 szakterületei 1. Agrárgazdas rgazdaság 2. Vidékfejleszt
A Hungarikum Bizottság tevékenysége, tapasztalatok, javaslatok. Guba Zoltán Főosztályvezető Hungarikum Főosztály zoltan.guba@fm.gov.
A Hungarikum Bizottság tevékenysége, tapasztalatok, javaslatok Guba Zoltán Főosztályvezető Hungarikum Főosztály zoltan.guba@fm.gov.hu 2012. évi XXX. törvény a nemzeti értékekről és a hungarikumokról A
A Földművelésügyi Minisztérium. 2015. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében
A Földművelésügyi Minisztérium 2015. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében a települési és térségi fejlesztések támogatására Pályázat
Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése
VP6-7.2.1-7.4.1.3-17 Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése Hlavács Éva Miniszterelnökség 2017.03.09. 1 A pályázati felhívás célja A vidéki térségekben
A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban
A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban Döbrönte Katalin Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság Gazdaságtervezési Főosztály
Hermanné Németh Andrea és Sáfár Jánosné képviselőket
10askantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 10/2012. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő - testületének 2012. augusztus 08. napján (szerda) 16 00
Veszprém Megyei TOP. 2015. április 24.
Veszprém Megyei TOP Veszprém Megyei Önkormányzat aktuális területfejlesztési tervezési feladatai, különös tekintettel Veszprém megye Integrált Területi Programjára 2015. április 24. NGM által megadott
halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárásokról
Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013 dr. Bodnár Éva FVM Agrár-vidékfejlesztési Főosztály A New Hungary Rural Development Programme 2007-2013 a Támogatásokkal kapcsolatos jogszabályok Európai
Hagyományos termékek és jó gyakorlatok a helyi gazdaságfejlesztésben
Hagyományos termékek és jó gyakorlatok a helyi gazdaságfejlesztésben Palllóné Dr. Kisérdi Imola mb. osztályvezető, c. egyetemi docens NAKVI Projektkoordinációs Osztály Gönc, 2013. szeptember 6. A hagyományos
Az NFT I. ROP képzési programjai és a területfejlesztés aktuális feladatai
Az NFT I. ROP képzési programjai és a területfejlesztés aktuális feladatai Sára János főosztályvezető Területfejlesztési Főosztály 2008. április 3. Az NFT I. Regionális Operatív Programjának két képzési
A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI
A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI SZABÓ KRISZTINA JÚLIA NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG
1. Értelmezõ rendelkezések
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2. évi 9. szám 26 9. A bírság kiszabásának alapját képezõ jogszabályi rendelkezés, a kiszabott bírság összege, megfizetésének határideje és lehetséges módja, tájékoztatás a jogorvoslatról..
Európai Innovációs Partnerség. Agrár-, élelmiszer-feldolgozási-, és erdészeti innovációs projektek
Európai Innovációs Partnerség Agrár-, élelmiszer-feldolgozási-, és erdészeti innovációs projektek Dr. Mezei Dávid agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár Miniszterelnökség EIP
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP1-1.1.1-17 Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,
Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése KEOP-1.1.1/B TSZH rendszerek továbbfejlesztése KEOP-2.3.0
KEOP-1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése KEOP-1.1.1/B TSZH rendszerek továbbfejlesztése KEOP-2.3.0 Rekultivációs programok Huba Bence igazgató Szombathely, 2010. 05. 11.
Fenntartható Homokhátság
Információs kiadvány Fenntartható Homokhátság TÁMOP-5.5.1/A-10/1-2010-0023 tartalomjegyzék bevezetés a projektbe...2. oldal a projekt részletes bemutatása...4. oldal a projekt céljai...6. oldal projekt
Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének augusztus 31-én megtartott r e n d k í v ü l i ülésén hozott határozatai
Száma: 16355-1/2012. Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. augusztus 31-én megtartott r e n d k í v ü l i ülésén hozott határozatai Határozat száma Határozat tárgya Kód 339/2012.
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. december 14-i ülésére
6543-3/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. december 14-i ülésére Tárgy: Többletönerő biztosítása a Térségi tejfeldolgozó kisüzem létesítése Kerekegyházán TP-1-2011/627
Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány
védekezés támogatása Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (ASZK) Az agrárium régi kérése teljesül szeptember 1-jétől azzal, hogy a KA-VOSZ Zrt. a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával és
81/2011. (VIII. 11.) VM rendelet
Lezárva: 2. augusztus 7. Hatály: 2.VIII.4. - Online - 8/2. (VIII..) VM rendelet - a Tanyafejlesztési Program előirán. oldal 8/2. (VIII..) VM rendelet a Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott
Bajai Békavár ahol a fiatalok tanyáznak
Ismerőseik, barátaik különcként tekintenek rájuk, a mai fiatalok körében nem túl népszerű életstílus miatt, de ez őket cseppet sem tántorítja el céljaik elérésében és vágyaik megvalósításában. A harmincas
LEADER pályázatok. 2011. szeptember 15.
LEADER pályázatok Ahogy arról előző számunkban is beszámoltunk megjelent a vidékfejlesztési miniszter 76/2011. (VII. 29.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) a Helyi Vidékfejlesztési
A falusi és a tanyasi turizmus
A falusi és a tanyasi turizmus 2019. 05. 06. A falusi turizmus fogalmi rendszere https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/78187/de_85.pdf Bevezetés Falusi turizmus az 1930-as évektől vált egyre
a magyar tanyák és a Tanyafejlesztési Program
a magyar tanyák és a Tanyafejlesztési Program 2011-2016 A MAGYAR TANYÁK ÉS A TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM 2011 2016 Lenn az alföld tengersík vidékin Ott vagyok honn, ott az én világom; Börtönéből szabadúlt
Vállalkozói. Hírlevél. A gazdaságélénkítésről szóló önkormányzati rendelet módosult. Tisztelt Vállalkozók!
Vállalkozói Hírlevél A gazdaságélénkítésről szóló önkormányzati rendelet módosult Tisztelt Vállalkozók! Algyő Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testületének gazdaságélénkítésről szóló 2/2016. (I.29.)
Üdvözöljük Önöket LEADER tervezési műhelynapunkon! Pannónia Kincse LEADER Egyesület munkaszervezete
Üdvözöljük Önöket LEADER tervezési műhelynapunkon! Pannónia Kincse LEADER Egyesület munkaszervezete A Vidékfejlesztési Program 2014-2020 között A magyarországi vidékfejlesztési program, amelyet az Európai
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP6-7.2.1.4-17 Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens
A Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy program a földrajzi árujelzők előiskolája
A Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy program a földrajzi árujelzők előiskolája PALLÓNÉ DR. KISÉRDI IMOLA osztályvezető, a HÍR BB elnöke FM Eredetvédelmi Főosztály EREDETVÉDELMI FÓRUM 2016. november
(TK3) koncepciója. dr. Illés Viktória
Az új LEADER (TK3) koncepciója dr. Illés Viktória Struktúra LEADER rendelet HVS (LEADER terv) 2 Az Egyszerűsítés fő irányai korábbi célterületek helyett HVS LEADER része (LEADER terv) szerinti kritériumok
A Vidékfejlesztési Program pályázatai
A Vidékfejlesztési Program pályázatai Kis Miklós Zsolt Agrár vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség XVIII. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Fórum 2017. augusztus 22. Hírös Hét Fesztivál