Környezet- és erőforrás-használat a Hernád-völgyben ( század)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Környezet- és erőforrás-használat a Hernád-völgyben (18-19. század)"

Átírás

1 Környezet- és erőforrás-használat a Hernád-völgyben ( század) FRISNYÁK SÁNDOR 2 Bevezető gondolatok Tanulmányom a Hernád-völgy történeti földrajzából a század környezet- és erőforrás-használatát ismerteti, a teljességre törekvés igénye nélkül. A Hernád-árok és a folyó medenceperemi hordalékkúp-síksága a természetföldrajzi tájbeosztás szerint két kistáj csoporthoz tartozik (MAROSI S. - SOMOGYI S. 1994). A társadalmi-gazdasági folyamatok alapján a magyarországi Hernád-völgyet egységes életkamraként vizsgálom. A kb. 660 km 2 "es gazdaságföldrajzi kistérség a században (és korábban is) a Felvidék-régió része volt. A Hernád-völgyet szegélyező domb- és alacsony középhegységi tájak a régió polikultúrás övezetéhez tartoztak, ahol a földművelés, az állattenyésztés és az erdőélés biztosította a lakosság megélhetését. A Hernád-völgy a 19. század közepéig elsősorban bortermelésével és az élőállat-feleslegével kapcsolódott be a földrajzi munkamegosztásba. A Hernád-völgy, mint közlekedési folyosó, már a középkortól jelentős volt a medence-sikság és a kárpáti hegységkeret gazdasági kapcsolataiban. Az interregionális kapcsolatok a Hernád-völgy et dinamizálták, környezetéhez képest energikus tájjá fejlesztették. A folyóvölgy közlekedés-földrajzi jelentőségét a Miskolci-kapu, a Sajó, Bódva és a Hernád völgynyílása előterében kialakult forgalomgyűjtő és -elosztó kistáj befolyásolta. A Miskolci-kapuban az alföldperemi vásárvonalon a középkorban három vásárváros alakult ki, Miskolc, Sajószentpéter és Szikszó. A török hódoltság és a vele járó két évszázados hadiállapot, majd a felszabadító háborúk, a szabadság-mozgalmak és az es pestisjárvány következményeként a Hernád-völgy népessége alaposan megfogyatkozott és településhálózata is súlyos károkat szenvedett (VARGA G. 1970). A pusztulás a 17. század végén és a 18. század elején teljesedett ki, és alaposan megváltoztatta a kultúrtáj képét. A 18. században megindult a gazdasági élet újjászervezése: a mikrorégió benépesítése és az elpusztult élelemtermelő területek reaktivizálása. A társadalom életjelenségei - a megtelepülés, a termelés, a közlekedés stb. - az Árpád-korban kialakult és a későbbi évszázadokban is tovább élő térbeli rend szerint foglalták el a völgymedence és a hordalékkúp-síkság különböző térszíneit. A Hernád-árok amfibikus ( kétéltű") völgysikját az ártéri gazdálkodás, a teraszokat, a völgyperem hegylábfelszíneit és -lejtőit a földművelés jellemezte. A táj- és erőforrás-használat térbeli (sávos) rendszere az ökológiai feltételekhez való racionális alkalmazkodás markáns megnyilvánulása. 1 A tanulmány a T sz. OTKA kutatási programhoz kapcsolódik 2 egyetemi tanár, Nyíregyházi Főiskola, Földrajz Tanszék 285

2 Az ökológiai feltételekhez alkalmazkodó környezet- és erőforrás-használat A Hernád teraszos völgye szerkezeti árok, amelyet a földrajztudomány tektonikusán preformált eróziós völgyként határoz meg (SZABÓ J. 1986). A folyó 3-4, helyenként ennél több km széles ártéri síkságát a Cserehát peremén geliszoliflukciósan átformált, a Tokaji-hegység felöl csuszamlásókkal tagolt domb- és hegyláblejtők övezik. A Hernád-völgy gazdasági élete az ártéri síkság és a domb- és hegylábfelszínek természeti erőforrásaira épült. Az ártéri síkság a gazdasági tevékenység tengelyét képezte, amellyel párhuzamosan - a völgyperem két oldalán -- az árvízmentes felszíneken a települések és a földművelő kultúra területei egységei alakultak ki. Az amfibikus ( kétéltű") Hernád-völgy a differenciált ártéri gazdálkodás kedvező feltételeit biztosította. A folyó évről-évre megismétlődő árvizei értékes iszappal megtermékenyítették" a legelöket és réteket. A gyeptakaró és a legeltetésre is alkalmas ártéri erdők képezték az állattenyésztés természetes takarmánybázisát. Az élővizet és a Hernád régi medermaradványait erdők szegélyezték. Az alacsony árteret öntésföldes, puhafás ligeterdők, a folyómedertől távolabb fekvő részeit - ahol az árvizek hordalékterítései ritkábbak voltak - mocsári" (tölgy-) erdők borították. Az időszakosan elöntött magas ártereken és a magasabb szigeteken a szil-köris-tölgy ligetek voltak jellemzőek (MAROSI S. - SOMOGYI S. 1994). A táj lakói - a Duna- és Tisza-mentén élőkhöz hasonlóan - az átlagos árvizeket nem katasztrófaként, hanem rendszeresen ismétlődő természeti jelenségként, a legeltető állattenyésztés alaptényezőjeként fogták fel (ANDRÁSFALVY B. 1973). A holocén ártér a 18. században nagy, összefüggő öntözött legelő volt, amely alapvetően meghatározta a Hernád-völgy környezet- és erőforrás-használatát. Az ártéri gazdálkodásban az állattenyésztésé volt a vezető szerep; az egyéb haszonvételek és tevékenységek (pl. halászat, vadászat, gyűjtögetés, az épület- és tűzifa kitermelése, makkoltatás, vízerő-hasznosítás, vályogvetés) a helyi szükségletek kielégítésére szolgáltak. Az ártéri állattenyésztés jelentőségét a természetföldrajzi adottságok (a gazdag gyeptakaró és a legelőerdők nagy állateltartó-kapacitása) mellett az ökonómiai tényezők (a felsőmagyarországi bánya- és kereskedővárosok felvevőpiacai) is befolyásolták (KORPONAY J , SZIKLAY J. - BOROVSZKY S. 1896,ViGAGy. 1994). Az ármentes teraszokon és a tektonikus árkot határoló hegy- és domblábfelszíneken az ekeföldek, szőlők, kertek és gyümölcsösök foglaltak helyet. A század fordulóján - az előzőekben említett okok miatt - a Hernád-völgy települései lakatlanná váltak, az épített környezet és a korábbi kultúrtájak is megsemmisültek (MOLNÁR E. 1935) ban a falvak lakóit átlagosan három-négy jobbágycsalád képezte. A népességmigráció és a telepítési akciók eredményeként a Hernád-völgye a 18. század végére fokozatosan benépesült (1784/87-ben a lakosság száma elérte a 34 ezret). A népességnövekedéssel felgyorsult a település- és kultúrtáj-rekonstrukció. Az 1780-as évekre a szántóföldek, szőlőskertek és gyümölcsösök elérték optimális határukat és a településközi térben a kultúrtájak összekapcsolódtak (1. ábra). A táj- és természeti erőforrás-használat 18. századi térbeli rendszerét az első katonai felmérés (1784) és ezek mellékleteként készült országleírás rögzíti. Az 1: as méretarányú térképszelvények nagy részletességgel ábrázolják a településeket és a gazdasági tér tagolódását. 286

3 1. ábra A Hernád-árok középső szakaszának földhasznosítása az 1780-as években. 1= szántó, 2= gyep, a folyók és holtágak mellett kisebb ligeterdő-maradványok, 3= erdő, 4= suvadásos dombláblejtő kisebb erdőfoltokkal, gyep- és bozótos területekkel, a települések mellett szőlőskertekkel, 5= belterület 287

4 A települések a völgy peremén, a teraszokon, a csereháti oldalon a lejtőfolyamatokkal átformált felszíneken, a keleti oldalon a hegyláblejtők alján - részben a suvadás-övezetben - épültek újjá. A folyóparti és (domb-) hegylábi falvak, mezővárosok két településsort alkotnak. A völgytalp magasártéri szintjein néhány szigettelepülés is kialakult (Aszaló, Halmaj, Kiskinizs). Az utóbbiak szántóként müveit területei a belsőségtől elkülönülten a völgyperem ármentes térszínein helyezkedtek el, vagy az ártéri síkság magasabb területfoltjain alkottak apró izolátumokat. Az országleírás szerint a Hernád tavasszal, ősszel és nagy esőzések idején kilép medréből és az egész völgyet elönti, ingoványos részeket hagyva maga után, ami az átkelést akadályozza a völgy egyik feléből a másikba"(cs0rba Cs. 1993). A szigettelepülések belsőségét rét- és legelőterületek vették körül, s gazdasági életükben az állattenyésztés volt az alapágazat, a megélhetés legfontosabb forrása. A Hernád-árok nagyobb - legeltetésre-makkoltatásra is alkalmas - erdőségei Tornyosnémeti, Hidasnémeti, Encs, Kiskinizs és Csobád térségében voltak. A rét- és legelőgazdálkodás kisebb területfoltjai a peremtájakon is előfordultak, elsősorban az oldal- és mellékvölgyek alsó szakaszain. Az ármentes gazdasági tér a völgy két oldalán különbözött. A keleti oldalon, az ún. magaspart övezetében, ahol a lejtőcsuszamlások és kisebb eróziós árkok tagolják a felszínt, a területhasználat alacsony szinten állt. E suvadásos szegélyen a helyenként jelentős szőlők (Felsődobsza, Hernádkércs, Megyaszó stb.) mellett gyepföldek, bozótosok, erdők, a települések belterületén gyümölcsös- és veteményeskertek képeztek átmenetet az ártéri és a szántóföldi gazdálkodás területei között. A suvadások 1715-ben a megyaszói szőlők és gyümölcsösök 2/3-át, 1775-ben pedig a felsődobszai szőlőket és a Hernádra telepített vízimalmokat tették tönkre (HANKÓ Z. 1990, MOLNÁR E. 1935). A magaspart felett, a hegylábfelszínek löszön kialakult termékeny talajain (csernozjom barna erdőtalaj és agyagbemosódásos barna erdőtalaj) szántóföldi gazdálkodást folytattak. A völgy másik (nyugati) oldalán, a teraszokon és az alacsony domblábi lejtőkön is a földmüveléses öv alakult ki. A szántóföldi termelést helyenként (pl. Szikszótól Forróig és tovább észak felé kisebb foltokban) szőlőskertek és -ültetvények váltották fel. A szikszói történelmi borvidék az Árpád-korban alakult ki és a században - amikor a Felvidék középkorban telepített szőlői a kisjégkor következményeként elpusztultak - élte virágkorát. Kassa és más felvidéki empóriumok Tokaj-Hegyaljáról, a miskolci és a szikszói borvidékről szerezték be borszükségletük túlnyomó részét. A gazdasági térszerkezet átalakulása A területhasználat struktúrája a 19. század közepéig nem változott. Az as években készült kéziratos településtérképek szerint a Hernád-völgyi életkamra térszerkezete az ökológiai feltételeknek megfelelt, és a különböző földhasznosítási fonnák határai állandósultak. A településtérképek a Hernád-völgy egy-egy keresztmetszetét jelenítik meg. A falvak és mezővárosok belsőségei az ártérperemi telepítővonalon - többnyire centrálisán - helyezkednek el. Külterületük alapvetően két részre, az ártéri síkság állattenyésztő és az ármentes térszínek extenzív és intenzív művelésű területeire tagolódtak. A 19. század második felében a környezetgazdálkodásnak eddig vázolt térbeli rendje fokozatosan átalakult. A földműves a völgyperemek felől behatolt az amfibikus" ártéri síkság területére. A Hernád-völgyben a kultúrtáj diffúzióját nem előzték meg folyószabályozó, ármentesítő és egyéb talajjavító munkák. A holocén ártér alacsony 288

5 termékenységű öntés és réti talajait művelés alá fogták, és az ártéri erdők irtásával is növelték a szántóföldek területét. Az ártéri síkság fokozatosan kultúrsztyeppé alakult át. A Hernád-völgy táj- és erőforrás-hasznosításában történt változás - az ártéri szántógazdálkodás térhódítása - figyelmen kívül hagyta a természeti adottságokat. A gabonacentrikus szántóföldi növénytermesztés hatékonysága - a kezdeti évek sikerei után - a korábbi, gyepgazdálkodásra alapozott állattenyésztését nem érte el. A szerkezetváltást a helytartótanácsi (1865) és a három évtizeddel későbbi (1895) statisztikai adatokkal szemléltetjük. Ezek szerint 1865-tól 1895-ig a szántó (és kert) aránya 44,7%-ról 71,5%-ra növekedett, a gyepeké 29,8%-ról 17,8%-ra, az erdőké 14,1%-ról 4,2%-ra csökkent. A gyepgazdálkodásra épülő külterjes állattenyésztés jelentőségét, a rétes legelőterület magas arányát a helytartótanácsi adatfelvételezés (1865) is jelzi (pl. Kiskinizs 70,8 Encs 53,8, Onga 51,1, Hernádkak 50,9, Fügöd 49,7, Hernádbüd 49,3, Vilmány 48,8%). A kultúrtáj terjeszkedése a Hernád-völgyet határoló hegy- és domblábfelszíneken is jellemző, különösen ott, ahol 1865-ben kiemelkedően magas az erdő aránya (pl. Garadna 60,6, Vizsoly 59,4, Abaújvár 53,5, Kéked 52,2%). A szántó, kert és gyümölcsös a filoxéra-vész után (19. sz. utolsó harmada) a szőlőskertek helyén is teret nyert. Az 1880-as években Abaúj-Torna vármegyében 95%-os (országosan 44%-os) volt a szőlőskertek és -ültetvények pusztulása. A század közepén Aszaló 11,2%-át, Szikszó 10,5%-át, Hernádszurdok 7,8%-át Megyaszó 6,6%-át, Szentistvánbaksa 6,6%-át még szőlőskertek foglalták el (2., 3. ábra). A szőlő- és borgazdaság, amely több mezőváros és falu létalapját képezte, teljesen megsemmisült (pl. Szikszón a 369,5 hektár szőlőből alig több, mint fél ha maradt meg). A szőlőrekonstrukció - a pénztőke hiánya miatt - később, a 20. században csak részlegesen történt ben a szőlő 0,6%-kal részesedett a mezőgazdasági földalapból (ugyanez ben 2,8% volt). A 19/20. század fordulóján a hajdani szőlőföldeken és a belterületi kertekben több, mint gyümölcsfát írtak össze (a legtöbbet Szikszón, et és Göncön at). Kiemelkedő volt még Bocs, Hernádnémeti és Onga gyümölcsfaállománya is. A Hernád-völgyben a szántó aránya (= 71,5%) az országos átlagértéket (=42,8%) messze felülmúlta (pl. Forró 90, Felsődobsza 88, Bocs és Gesztely 81, Csobád 78, Hernádnémeti 76, Zsujta 75, Berzék 74%) (4., 5., 6. ábra). A szántóföldek aránya a folyóvölgy keleti oldalán, a hegy(domb)lábfelszínen, a Mező- és Telkesdülőn, továbbá a Hernád alföldperemi hordalékkúpján a legmagasabb (DOBÁNY Z. 2005). A völgyperemek és a dombsági területek intenzívebb szántóművelése felerősítette a termőföld erózióját. A 20. század végére a tektonikus árkot határoló magasabb tájrészeken az eredeti talajréteg 30-70%-a lepusztult. 289

6 ::::::::: ::::::::;: 2. ábra Hernádszurdok földhasznosítása a 19. század közepén. 1= szántó, 2=szőlő, 3= rét, 4= legelő, 5= erdő, 6= belterület, 1= út

7 3. ábra Szikszó környezetgazdálkodása a 19. század közepén. 1= túlnyomóan szántó, a völgyperem lejtőin szőlő, 2= szőlő és gyümölcsös, 3= rét és legelő, 4= belterület, 5= út, 6= vízimalom A terület- és természeti erőforrás-használat átalakulása a gabonacentrikus szántóföldi gazdálkodás és a belterjes (istállózó) állattenyésztés előretörésével függ össze. A termelési szerkezetváltás és ennek tájképi megjelenése - a magyar agrárium egészére is jellemző módon - két tényezővel, a gabonakonjunktúrával és a szállítási viszonyok javulásával magyarázható ban elkészült a Miskolcot és Kassát összekötő vasút, amely a Hernád-völgy településeit bekapcsolta az ország gazdasági életébe. A Hernádvölgyi életkamra déli része Miskolc, északi fele Kassa piaci vonzás- és ellátó-körzetévé vált. A két fogyasztási központ közelségében a 19/20. század fordulójától belterjesebb növénytermesztés, hús- és tejtermelés alakult ki. Az 1860-as évek háronyomásos határhasználatát a század végére a vetésforgó-rendszer váltotta fel. A Hernád és a folyóból kiágazó 68 km-es Bársonyos-csatorna gabonaőrlő, kendertörő és olajütő malmait sorra megszüntették, szerepkörüket a gőzmalmok vették át (Forró, Szikszó stb.). A táj- és településképet a 19. században épült magtárak és a modern infrastruktúra-elemek színesítették. 291

8 ábra Zsujta térszerkezete a 19. század második felében. 1= szántó, 2= rét, 3= legelő, 4= belterület, 5= út

9 5. ábra Pere környezetgazdálkodása a 19. század második felében. 1= szántó, 2= szőlő, 3= rét, 4= legelő, 5= ártéri erdő, 6= belterület, 7= út 293

10 Y///Ä szántó gjggj ke-l H szőlő [ \ gyep fflfflj erdő [ [ egyéb 6. ábra Szikszó területhasználatának átalakulása a században A szántóföldi gazdálkodásban a 19/20. század fordulóján, az egyoldalú kenyérgabona-termelés kiegészült a takarmánygabona és szálastakarmány termesztéssel, és javult az állattenyésztés minősége is ben, a völgyben szarvasmarhát, több mint 7000 lovat, juhot és sertést írtak össze (DOBÁNY Z. 2005). A legeltető és istállózó állattenyésztés a Hernád-völgy gazdasági életében továbbra is meghatározó jelentőségű maradt. A folyószabályozások, a gátépítések és egyéb környezetátalakító munkák - amelyeket a terület- és gazdaságfejlesztés igényelt ben kezdődtek el, és több szakaszban folytatódtak. A Hernád mai magyarországi (119 km-es) folyószakaszának 21,4%-át szabályozták, 41,2%-a sürgős beavatkozásra nem szorul, 37,2%-a pedig teljes szabályozásra vár (LÁSZLÓFFY W. 1982). A Hernád-völgy népességével és az épített környezet változásaival e rövid - adalékközlő-jellegü tanulmányban - nem foglalkozunk, ebből a témakörből mindössze néhány jellemző sajátosságot említünk. 1784/87-től a völgy 41 településének lakossága ről 1850-re re, 1900-ra valamivel több, mint re növekedett. Az as népszámláláskor az aktív kereső népesség 78,4%-a az agrártevékenységből élt, így a Hernád-völgy ez idő tájt is mezőgazdasági kistérség volt. A vizsgált terület népsűrűsége (a 294

11 18. század vége felé 52, 1900-ban 73 fő/km") jelentősen meghaladta a megyei és az országos átlagot. A nagyobb népességkoncentráció a helyi és helyzeti energiákkal (összevontan a földrajzi energiákkal), tehát a természeti és a társadalmi-gazdasági faktorokkal függ össze. A Hernád-völgy munkaföldrajzi képét a paraszti társadalom, az egymást követő nemzedékek termelő-tájformáló tevékenysége hozta létre. Irodalom ANDRASFALVY BERTALAN 1973: A Sárköz és a környező Duna-menti területek ősi ártéri gazdálkodása és vízhasználatai a szabályozás előtt, Budapest, 74 o. BOROS LÁSZLÓ 1994: Adalékok a Szikszó-csereháti borvidék történeti földrajzához. Észak- és Kelet- Magyarországi Földrajzi Évkönyv, Miskolc-Nyíregyháza, o. DOBÁNY ZOLTÁN 1999: A Cserehát történeti földrajza ( század). Nyíregyháza, 218 o. DOBÁNY ZOLTÁN 2005: Adattár a Hernád-völgy történeti földrajzához ( század). A T sz. OTKA kutatási program keretében készült munka (kézirat). Nyíregyháza CSORBA CSABA szerk. 1993: Abaúj-Torna vármegye katonai leírása (1780-as évek). Miskolc, 195 o. FILEP ANTAL 2003: Térképek vallomásai Győr megye néprajzáról, táj történetéről és környezeti kultúrájáról. In: Néma Sándor szerk.: Győr vármegye települései századi kéziratos térképeken. Győr, o. FRISNYÁK SÁNDOR 1961: A Hernád-völgy földrajzi képe. Borsodi Szemle V. évf o. FRISNYÁK SÁNDOR 1990: Magyarország történeti földrajza. Budapest, 214 o. FRISNYÁK ZSUZSA 2001: A magyarországi közlekedés krónikája Budapest, 346 o. HANKÓ ZOLTÁN 1990: Megyaszó históriája (a kezdetektől 1867-ig). Megyaszó, 375 o. KORPONAY JÁNOS : Abaújvármegye monográfiája I-II. Kassa, 771, 772 o. LÁSZLÓFFY WOLDEMÁR 1982: A Tisza - Vízi munkálatok és vízgazdálkodás a tiszai vízrendszerben. Budapest, 610 o. Magyarország művelési ágak szerinti terjedelme és földjövedelme 1865, Budán MAROSI SÁNDOR - SOMOGYI SÁNDOR szerk. 1990: Magyarország kistájainak katasztere I-II. Budapest, 1023 o. ROMÁN JÁNOS szerk : Földrajzi nevek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár kéziratos térképein. Borsodi Levéltári Füzetek 6-9. Miskolc, 113, 144, 158, 178 o. SOMOGYI SÁNDOR 1992: Az Északi-középhegység vízgazdálkodása. Földr. Ért. XLI. évf pp o. SZABÓ JÓZSEF 1986: A Cserehát természeti viszonyai. In: Dorgai László szerk.: Cserehát. Miskolc, 5-87 o. SZIKLAY JÁNOS - BOROVSZKY SAMU szerk. 1896: Abaúj-Torna vármegye és Kassa. Budapest, 579 o. TINER LAJOS szerk. 1998: Borsod-Abaúj-Zemplén megye kézikönyve I-II. CEBA Kiadó, h. n. 608, 644 o. VARGA GÁBORNÉ szerk. 1970: Borsod-Abaúj-Zemplén megye története és legújabb kori adattára. Miskolc, o. VIGA GYULA szerk. 1994: Borsod-Abaúj-Zemplén. Megyekönyv. Miskolc, 267 o. 295

Tantárgyi követelmény

Tantárgyi követelmény Tantárgyi követelmény FDB 1403 Történeti földrajz II. (elmélet, a tárgy kollokviummal zárul) Elsajátítandó tananyag: A hazai történeti geográfia eredményei és feladatai. A Kárpát-medencében élő társadalmak

Részletesebben

A Hernád-völgy történeti földrajza 1

A Hernád-völgy történeti földrajza 1 Földrajzi Értesítő 2007. LVI. évf. 1 2. füzet, pp. 51 68. A Hernád-völgy történeti földrajza 1 Frisnyák Sándor 2 Abstract Historical geography of Hernád Valley The study presents the use of landscapes

Részletesebben

RÉTKÖZBERENCS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

RÉTKÖZBERENCS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 2015. U D Urban Dimensio Tervező és Szolgáltató Betéti Társaság RÉTKÖZBERENCS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Teljes eljárás - Előzetes tájékoztatási dokumentáció KÜLZETLAP Rétközberencs Község

Részletesebben

Munkaterv a hathetes szakmai gyakorlat történeti földrajzi szegmenséhez

Munkaterv a hathetes szakmai gyakorlat történeti földrajzi szegmenséhez Munkaterv a hathetes szakmai gyakorlat történeti földrajzi szegmenséhez A gyakorlat általános célja, hogy a hallgatók az elméleti stúdiumok (Történeti földrajz, Népesség- és településföldrajz, Általános

Részletesebben

A KULTÚRTÁJ KIALAKULÁSA ÉS TERJEDÉSE AZ ALFÖLDÖN. Frisnyák Sándor 1. Az őskörnyezet első használói és átalakítói

A KULTÚRTÁJ KIALAKULÁSA ÉS TERJEDÉSE AZ ALFÖLDÖN. Frisnyák Sándor 1. Az őskörnyezet első használói és átalakítói A KULTÚRTÁJ KIALAKULÁSA ÉS TERJEDÉSE AZ ALFÖLDÖN Frisnyák Sándor 1 Az őskörnyezet első használói és átalakítói A hazánk ősföldrajzával foglakozó tanulmányok rendre megemlítik, hogy a holocénban az endogén

Részletesebben

Fekvése. 100000 km² MO-területén 50800 km² Határai: Nyugaton Sió, Sárvíz Északon átmeneti szegélyterületek (Gödöllőidombvidék,

Fekvése. 100000 km² MO-területén 50800 km² Határai: Nyugaton Sió, Sárvíz Északon átmeneti szegélyterületek (Gödöllőidombvidék, ALFÖLD Fekvése 100000 km² MO-területén 50800 km² Határai: Nyugaton Sió, Sárvíz Északon átmeneti szegélyterületek (Gödöllőidombvidék, É-mo-i hgvidék hegylábi felszínek) Szerkezeti határok: katlansüllyedék

Részletesebben

Tájváltozási folyamatok feltárása történeti térképelemzés és az érintettek megítélése alapján Nyugat-Magyarország északi és déli határ menti vidékein

Tájváltozási folyamatok feltárása történeti térképelemzés és az érintettek megítélése alapján Nyugat-Magyarország északi és déli határ menti vidékein NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM TRANSECONET Határon átnyúló ökológiai hálózatok Közép-Európában www.transeconet.nyme.hu Tájváltozási folyamatok feltárása történeti térképelemzés és az érintettek megítélése

Részletesebben

TÁRSADALMI-GAZDASÁGI VISZONYOK A HERNÁD VÖLGYÉBEN A 18-19. SZÁZADBAN 15 DOBÁNY ZOLTÁN 16

TÁRSADALMI-GAZDASÁGI VISZONYOK A HERNÁD VÖLGYÉBEN A 18-19. SZÁZADBAN 15 DOBÁNY ZOLTÁN 16 TÁRSADALMI-GAZDASÁGI VISZONYOK A HERNÁD VÖLGYÉBEN A 18-19. SZÁZADBAN 15 DOBÁNY ZOLTÁN 16 SOCIAL AND ECONOMIC CONDITIONS OF THE HERNÁD VALLEY IN THE EIGHTEENTH-NINTEENTH CENTURIES Abstract: The Hernád valley,

Részletesebben

Magyarország tájtípusai és tájai. Bevezetés

Magyarország tájtípusai és tájai. Bevezetés Magyarország tájtípusai és tájai Bevezetés A földrajzi táj fogalma A táj a földfelszín egy konkrét részlete, amely szerkezete és működése alapján egy egységet alkot, és ez jól látható módon is elkülöníthetővé

Részletesebben

Érettségi tételek 1. A 2 A 3 A 4 A

Érettségi tételek 1. A 2 A 3 A 4 A Érettségi tételek 1. A Témakör: A Naprendszer felépítése Feladat: Ismertesse a Naprendszer felépítését! Jellemezze legfontosabb égitestjeit! Használja az atlasz megfelelő ábráit! Témakör: A világnépesség

Részletesebben

41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban. Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban.

41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban. Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban. 41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban. 42. ábra. Kultúrtájak kiterjedése a Duna-Tisza közén a 18. és a 20.

Részletesebben

VÍZSZOLGÁLTATÁS. Kapacitás m3/d. Vízellátó rendszer Ellátott település Vízmű telep

VÍZSZOLGÁLTATÁS. Kapacitás m3/d. Vízellátó rendszer Ellátott település Vízmű telep VÍZSZOLGÁLTATÁS Vízellátó rendszer Ellátott település Vízmű telep Kapacitás m3/d Nyékládházi Üzemigazgatóság gatóság Emőd térségi Emőd Emőd Adorjántanya 3600 Bükkaranyos Kistokaj Mályi Nyékládháza Emőd-Istvánmajor

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. március kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Műhely 117. A Cserehát déli részének közlekedése

Műhely 117. A Cserehát déli részének közlekedése Műhely 117 Jéger Gábor Bevezetés A Cserehát déli részének közlekedése A vizsgált terület a Hernád és a Bódva folyók között elterülő Cserehát déli dombvonulatait fedi le. Ez a terület egybe esik a szikszói

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

TÖRTÉNETI FÖLDRAJZI TANULMÁNYOK A HERNÁD-VÖLGY TERÜLETÉRÕL (18 20. SZÁZAD)

TÖRTÉNETI FÖLDRAJZI TANULMÁNYOK A HERNÁD-VÖLGY TERÜLETÉRÕL (18 20. SZÁZAD) Az ANP Füzetek eddig megjelent kötetei: 1. TÓTH, E. & HORVÁTH, R. (eds.) (1997): Research in Aggtelek National Park and Biosphere Reserve. Proceedings of the Research, Conservation, Management Conference.

Részletesebben

A április havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az április átlagtól

A április havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az április átlagtól 1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 áprilisában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 12 mm (Nyírábrány) és 84 mm (Kölked) között alakult, az országos területi

Részletesebben

Településrendezési Tervének módosításához

Településrendezési Tervének módosításához Nagyecsed Város Településrendezési Tervének módosításához Teljes eljárás Előz et es t ájékoztat ási d okumen táció G a z d a s á g i t e r ü l e t e k - 2016 T ervező: Art Vital T ervező, Építő és Kereskedelmi

Részletesebben

Könyvek. Főiskolai könyvek, jegyzetek

Könyvek. Főiskolai könyvek, jegyzetek Dr. Kormány Gyula professor emeritus publikációi Könyvek 1. Kazincbarcika földrajza /társszerző/ (1980): Miskolc, pp. 289-311. 2. A Rétköz földrajzi képe. Szabolcs-Szatmár megyei földrajzi olvasókönyv

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és

Részletesebben

Készítette: Halász Csilla ÉMVIZIG Miskolc. Az előadás 2012. november 30-án szakdolgozat prezentációként került bemutatásra.

Készítette: Halász Csilla ÉMVIZIG Miskolc. Az előadás 2012. november 30-án szakdolgozat prezentációként került bemutatásra. Készítette: Halász Csilla ÉMVIZIG Miskolc Az előadás 2012. november 30-án szakdolgozat prezentációként került bemutatásra. Konzulensek: Sziebert János főiskolai docens Gödöllő, 2013. július 3. Kiss Péter

Részletesebben

FÖLDHASZNÁLAT VÁLTOZÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA VÁLASZTOTT MODELL TERÜLETEKEN KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON

FÖLDHASZNÁLAT VÁLTOZÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA VÁLASZTOTT MODELL TERÜLETEKEN KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON FÖLDHASZNÁLAT VÁLTOZÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA VÁLASZTOTT MODELL TERÜLETEKEN KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON IGIT Project (PIRSES GA -2009-247608) Gombás Katalin Nyugat-magyarországi Egyetem

Részletesebben

Autóbuszjáratok indulnak Encs, autóbusz-állomásról

Autóbuszjáratok indulnak Encs, autóbusz-állomásról Autóbuszjáratok indulnak Encs, autóbusz-állomásról Abaújdevecserbe I 7.32 21 10.30 22 10.30 I 14.13 M 15.55 Abaújkérbe I 5.00 I 5.40 I 6.00 I 6.26 W 6.35 M 7.10 X 7.55 X 10.00 X 12.10 M 12.30 15 14.15

Részletesebben

Nagyhalász Város Településrendezési Tervének módosításához

Nagyhalász Város Településrendezési Tervének módosításához Nagyhalász Város Településrendezési Tervének módosításához Gazdasági és közlekedési terek 2014 Előzetes tájékoztatási dokumentáció ART VITAL Tervező, Építő és Kereskedelmi Kft. 2014. Nagyhalász Város rendezési

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

A július havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az júliusi átlagtól

A július havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az júliusi átlagtól 1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 júliusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 59 mm (Drávaszabolcs) és 239 mm (Pankota) [Csongrád m.] között alakult,

Részletesebben

A kultúrtáj változásai a Vászolyi-medencében

A kultúrtáj változásai a Vászolyi-medencében A kultúrtáj változásai a Vászolyi-medencében Endrődi Judit PhD II. évf. Témavezetők: Dr. Horváth Gergely, Dr. Csüllög Gábor ELTE TTK Környezettudományi Doktori Iskola Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék

Részletesebben

3. számú melléklet. Térképek. 1. térkép. Áttekintő térkép az Ős-Dráva Program településeiről

3. számú melléklet. Térképek. 1. térkép. Áttekintő térkép az Ős-Dráva Program településeiről 3. számú melléklet. Térképek 1. térkép. Áttekintő térkép az Ős-Dráva Program településeiről 335 2. Térkép. Népsűrűség (fő/km 2 ), 1960 3. Térkép. Népsűrűség (fő/km 2 ), 2010 336 4. Térkép. Népességszám

Részletesebben

körzet Catel Kft. Jászszentlászló 77 Kiskunmajsa 77 Szank 77 Gotthárd Tv Csörötnek 94 Magyarlak 94 Rábagyarmat 94 Szentgotthárd 94

körzet Catel Kft. Jászszentlászló 77 Kiskunmajsa 77 Szank 77 Gotthárd Tv Csörötnek 94 Magyarlak 94 Rábagyarmat 94 Szentgotthárd 94 körzet Catel Kft. Jászszentlászló 77 Kiskunmajsa 77 Szank 77 Gotthárd Tv Csörötnek 94 Magyarlak 94 Rábagyarmat 94 Szentgotthárd 94 Sziti-L Kft Hajdúsámson 52 Nyírábránd 52 Nyíracsád 52 Ártánd 54 Biharkeresztes

Részletesebben

Autóbuszjáratok indulnak Encs, autóbusz-állomásról

Autóbuszjáratok indulnak Encs, autóbusz-állomásról Autóbuszjáratok indulnak Encs, autóbusz-állomásról Abaújdevecserbe I 7.32 50 10.30 I 14.13 M 15.55 Abaújkérbe I 5.00 I 5.40 I 6.05 I 6.26 W 6.35 M 7.10 X 7.55 X 10.00 X 12.10 M 12.30 15 14.15 X 14.28 M

Részletesebben

A Kárpát-medence történeti földrajza c. kutatási program zárójelentése ( )

A Kárpát-medence történeti földrajza c. kutatási program zárójelentése ( ) A Kárpát-medence történeti földrajza c. kutatási program zárójelentése (2002-2005) 1.A Kárpát-medence történeti földrajza (895-1920) c. kutatási programban elsősorban azokat a témaköröket (pl. az antropogén

Részletesebben

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területrendezési Tervhez való igazodás vizsgálata

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területrendezési Tervhez való igazodás vizsgálata VAJA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területrendezési Tervhez való igazodás vizsgálata 1 1.) A Megyei Területrendezési Terv Vaja várost érintő elhatározásai

Részletesebben

Magyarország térszerkezeti kihívásai és a megyei területfejlesztés. Szabó Pál PhD. docens Regionális Tudományi Tanszék ELTE, Budapest

Magyarország térszerkezeti kihívásai és a megyei területfejlesztés. Szabó Pál PhD. docens Regionális Tudományi Tanszék ELTE, Budapest Magyarország térszerkezeti kihívásai és a megyei területfejlesztés Szabó Pál PhD. docens Regionális Tudományi Tanszék ELTE, Budapest Felépítés 1) Melyek Magyarország főbb térszerkezeti jellemzői? 2) Melyik

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. június - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági

A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági mintaterületeken Varga Ádám Szabó Mária ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék V. Magyar Tájökológiai Konferencia, Sopron,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TÁJFÖLDRAJZA

MAGYARORSZÁG TÁJFÖLDRAJZA MAGYARORSZÁG TÁJFÖLDRAJZA Halasi-Kovácsné Benkhard Borbála Egyetemi tanársegéd Debreceni Egyetem Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék Tematika 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 szeptember 27. október 4. október

Részletesebben

A területhasználat változás főbb tendenciái a Balaton vízgyűjtőjén 1

A területhasználat változás főbb tendenciái a Balaton vízgyűjtőjén 1 A területhasználat változás főbb tendenciái a Balaton vízgyűjtőjén 1 Dr. Szilassi Péter * 1. Bevezetés A területhasználat változása társadalmi és természeti tényezők térben és időben változó erősségű hatásának

Részletesebben

A tájtudomány és más szakterületi kutatási eredmények integrálása a területi tervezésbe

A tájtudomány és más szakterületi kutatási eredmények integrálása a területi tervezésbe A tájtudomány és más szakterületi kutatási eredmények integrálása a területi tervezésbe Göncz Annamária VÁTI Nonprofit Kft. Térségi Tervezési és Területrendezési Osztály V. Magyar Tájökológiai Konferencia

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. augusztus Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

ÉRTESÍTÉS VASÚTI SZTRÁJK IDEJÉRE

ÉRTESÍTÉS VASÚTI SZTRÁJK IDEJÉRE ÉRTESÍTÉS VASÚTI SZTRÁJK IDEJÉRE Értesítjük a T. Utazóközönséget, hogy a MÁV sztrájk ideje alatt - 2009. május 8.-án üzemkezdettől üzemzárásig - a Borsod Volán Zrt. járatain a vasúti szabadjegyeket, valamint

Részletesebben

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett. 1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

A humán fejlettség és a munkaerőpiac kapcsolata kistérségi és települési szinten. Dr. Lipták Katalin

A humán fejlettség és a munkaerőpiac kapcsolata kistérségi és települési szinten. Dr. Lipták Katalin A humán fejlettség és a munkaerőpiac kapcsolata kistérségi és települési szinten Dr. Lipták Katalin egyetemi adjunktus Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Veszprém, 2014. november 28. Előadás felépítése

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS - kivonat - 2013. január Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. február - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai

Részletesebben

Szerzetesrendek hatása a magyar tájszerkezetre. Magyar Veronika

Szerzetesrendek hatása a magyar tájszerkezetre. Magyar Veronika Szerzetesrendek hatása a magyar tájszerkezetre Magyar Veronika Bevezetés Alapelvek Az ember a környezetét folyamatosan alakítja A társadalmi-gazdasági körülmények velejárója a táj folyamatos alakulása

Részletesebben

Besorolása a tudományok rendszerébe, kapcsolódásai

Besorolása a tudományok rendszerébe, kapcsolódásai Agrárgazdaságtan Besorolása a tudományok rendszerébe, kapcsolódásai Társadalomtudományok Közgazdaságtan: általános gazdasági törvényszerűségek Ágazati tudományágak Agrárgazdaságtan Vállalati gazdaságtan

Részletesebben

MAGYARORSZÁG (KÁRPÁT-MEDENCE) FÖLDRAJZA 1

MAGYARORSZÁG (KÁRPÁT-MEDENCE) FÖLDRAJZA 1 MAGYARORSZÁG (KÁRPÁT-MEDENCE) FÖLDRAJZA 1 FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018

Részletesebben

A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK

A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK KIALAKULÁSA Áldorfainé Czabadai Lilla tanársegéd SZIE-GTK RGVI aldorfaine.czabadai.lilla@gtk.szie.hu FOGALMI HÁTTÉR Területi egyenlőtlenség = regionális egyenlőtlenség? A tér

Részletesebben

TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK A TÁRSADALMI GAZDASÁGI FÖLDRAJZ ALAPFOGALMAI

TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK A TÁRSADALMI GAZDASÁGI FÖLDRAJZ ALAPFOGALMAI TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK A TÁRSADALMI GAZDASÁGI FÖLDRAJZ ALAPFOGALMAI Geográfia 1.természeti földrajz (amely természettudomány) 2.társadalmi-gazdasági földrajz (amely társadalomtudomány) népességföldrajz

Részletesebben

Nemesgörzsöny Község Településrendezési Tervének kivonata

Nemesgörzsöny Község Településrendezési Tervének kivonata A TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÉS A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJÁT IGAZOLÓ MUNKARÉSZ A településrendezési tervek készítése során figyelembe kell venni a magasabb szintű területrendezési tervek szabályozásait.

Részletesebben

Történeti földrajz I-II.

Történeti földrajz I-II. Tantárgy neve Történeti földrajz I-II. Tantárgy kódja FDB1402; FDB1403 Meghirdetés féléve 2-3 Kreditpont 3-3 Összóraszám (elm+gyak) 2+0 Számonkérés módja kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős

Részletesebben

Az európai térszerkezet változásai. Topa Zoltán PhD hallgató

Az európai térszerkezet változásai. Topa Zoltán PhD hallgató Az európai térszerkezet változásai Topa Zoltán PhD hallgató Topa.zoltan.szie@gmail.com Mi a térszerkezet? Egy ország gazdaság és társadalmi folyamatainak térbeli kerete Intézmények rendszere, települések

Részletesebben

TERMÉSZETI POTENCIÁLOK ÁTALAKULÓ BIRTOKVISZONYOK

TERMÉSZETI POTENCIÁLOK ÁTALAKULÓ BIRTOKVISZONYOK TERMÉSZETI POTENCIÁLOK ÁTALAKULÓ BIRTOKVISZONYOK A tájgazdálkodás múltja, jelene és jövője egy hazai borvidék példáján Szerzők: Dr. Nyizsalovszki Rita, MTA-DE Földművelési és Területfejlesztési Kutatócsoport

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. január kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2014. november - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya

Részletesebben

Szakági munkarészek. Környezeti értékelés

Szakági munkarészek. Környezeti értékelés Szakági munkarészek Környezeti értékelés A változtatási szándék a 314/2015. (XII.25.) Kormányrendelet értelmében környezeti hatásvizsgálat köteles, az eljárás lefolytatásra került. Fentiek miatt az előzetes

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetgazdálkodási és az integrált gazdálkodási alprogram bemutatása.

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya

Részletesebben

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp

Részletesebben

F-42894 számú OTKA kutatás zárójelentése

F-42894 számú OTKA kutatás zárójelentése A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) pályázati rendszer bevezetésének hatása a kijelölt mintaterületek földhasználatára és természeti értékeinek védelmére 1. Bevezetés F-42894 számú OTKA kutatás

Részletesebben

A 2014. május havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az 1971-2000. májusi átlagtól

A 2014. május havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az 1971-2000. májusi átlagtól 1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 májusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 36 mm (Nyírábrány) és 163 mm (Tés) között alakult, az országos területi

Részletesebben

Fényeslitke Község Településrendezési Tervének módosításához

Fényeslitke Község Településrendezési Tervének módosításához Fényeslitke Község Településrendezési Tervének módosításához Országos, kiemelt t érségi és megyei övezet ek t erület i lehatárolása Nap elemes - erőműpark T ervező: Art Vital T ervező, Építő és Kereskedelmi

Részletesebben

létük állati/emberi tevékenységtől vagy speciális talajfeltételektől függ A kapcsolat az emberek és a táj között gyenge

létük állati/emberi tevékenységtől vagy speciális talajfeltételektől függ A kapcsolat az emberek és a táj között gyenge Legelők létük állati/emberi tevékenységtől vagy speciális talajfeltételektől függ A kapcsolat az emberek és a táj között gyenge Sok legelő esetén kockázatot jelent más földhasználati mód, vagy éppen a

Részletesebben

Mezőgazdaság és Környezetvédelem: Agrár-környezetgazdálkodási Program

Mezőgazdaság és Környezetvédelem: Agrár-környezetgazdálkodási Program Mezőgazdaság és Környezetvédelem: Agrár-környezetgazdálkodási Program Mi az Agrár-környezetgazdálkodási Program? Nemzeti Vidékfejlesztési Terv részeként az EU közös agrárpolitikáját képviseli A támogatási

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. Együttműködő partnereink. (a lista folyamatosan bővül) Abaúj-Hegyközi Gyermekjóléti és Szociális Alapszolgáltatási Körzet

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. Együttműködő partnereink. (a lista folyamatosan bővül) Abaúj-Hegyközi Gyermekjóléti és Szociális Alapszolgáltatási Körzet KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Együttműködő partnereink (a lista folyamatosan bővül) Abaúj-Hegyközi Gyermekjóléti és Szociális Alapszolgáltatási Körzet Cím: 3895 Gönc, Petőfi u. 8. Abaújkér Község Önkormányzata Cím:

Részletesebben

A város Budapesttől és Kecskeméttől is félórányi autózásra, mintegy 40 km-re, az ország földrajzi középpontjától - Pusztavacstól - 20 km-re

A város Budapesttől és Kecskeméttől is félórányi autózásra, mintegy 40 km-re, az ország földrajzi középpontjától - Pusztavacstól - 20 km-re Dabas a Gödöllői dombvidék déli nyúlványai és az Alföld találkozási pontjain terül el. Az Alföld három kisebb tájegységének, a pesti síkság déli részének, a kiskunsági homokbuckák északi peremének, valamint

Részletesebben

A SIÓFOKI KISTÉRSÉG KOMPLEX FEJLESZTÉSI TERVE

A SIÓFOKI KISTÉRSÉG KOMPLEX FEJLESZTÉSI TERVE A SIÓFOKI KISTÉRSÉG KOMPLEX FEJLESZTÉSI TERVE Helyzetfeltárás Stratégiai Program Operatív Program Siófok Budapest 2005. november 2006. július Megrendelő: Siófok és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás

Részletesebben

Kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi önkormányzat általi ellátásának támogatása pályázat Támogatási javaslat

Kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi önkormányzat általi ellátásának támogatása pályázat Támogatási javaslat Kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi önkormányzat általi ellátásának támogatása pályázat Támogatási javaslat ssz összeg 1 Főváros Budapest 1 FŐKÉTÜSZ 551 607 772 4 080 618 555 688 390 2 Baranya Pécs

Részletesebben

A vidékfejlesztés táji összefüggései

A vidékfejlesztés táji összefüggései V. Magyar Tájökológiai Konferencia, Tájtudomány és tájtervezés Sopron, 2012.08.30. - 2012.09.01. Város és vidéke közös sorson osztoznak, a vidék gerince pedig a mezıgazdaság. (Vidéki Térségek Európai Kartája,

Részletesebben

A földtulajdon és a földhasználat alakulása Tolna megyében

A földtulajdon és a földhasználat alakulása Tolna megyében A földtulajdon és a földhasználat alakulása Tolna megyében Tóth Orsolya V. évfolyam, gazdasági agrármérnök szak Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kar, Kaposvár Vállalatgazdasági és Szervezési Tanszék

Részletesebben

Támogatott kérelmek listája 135/2008 FVM rendelet

Támogatott kérelmek listája 135/2008 FVM rendelet 1 Támogatott kérelmek listája 135/2008 FVM rendelet A falumegújítás és fejlesztés jogcímre 2009. január 10-ig benyújtott támogatási kérelmek vonatkozásában Jóváhagyott támogatás összege (Ft) Megvalósítás

Részletesebben

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Országos áttekintésben a márciusi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (32 mm) Kapuvár állomáson fordult elő.

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Országos áttekintésben a márciusi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (32 mm) Kapuvár állomáson fordult elő. 1. HELYZETÉRTÉKELÉS 2014 márciusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 3 mm (Kapuvár, Vasad, Törtel) és 27 mm (Milota) között alakult, az országos területi

Részletesebben

A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK HASZNOSÍTÁSÁNAK FELTÉTELEI A HERNÁD VÖLGYÉBEN

A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK HASZNOSÍTÁSÁNAK FELTÉTELEI A HERNÁD VÖLGYÉBEN A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK HASZNOSÍTÁSÁNAK FELTÉTELEI A HERNÁD VÖLGYÉBEN Tóth Tamás egyetemi tanársegéd Debreceni Egyetem Meteorológiai Tanszék, tamas.toth1@gmail.com Bevezetés Magyarországon 2020-ig megközelítőleg

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. július Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

Magyar joganyagok - 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet - a területek biológiai aktivitásért 2. oldal (3)1 A változtatás utáni állapotra a (2) bekezdés szer

Magyar joganyagok - 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet - a területek biológiai aktivitásért 2. oldal (3)1 A változtatás utáni állapotra a (2) bekezdés szer Magyar joganyagok - 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet - a területek biológiai aktivitásért 1. oldal 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet a területek biológiai aktivitásértékének számításáról Az épített környezet

Részletesebben

LEADER jelentése: Közösségi kezdeményezés a vidéki gazdaság fejlesztéséért.

LEADER jelentése: Közösségi kezdeményezés a vidéki gazdaság fejlesztéséért. LEADER A LEADER egy francia betűszó (Liaison Entre Actions pour le Developpement de l Economie Rurale), jelentése: Közösségi kezdeményezés a vidéki gazdaság fejlesztéséért. Az Európai Közösség által 99-ben

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. augusztus kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. december Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

Tiszaalpár Nagyközség Tanyafelmérése Tanulmány

Tiszaalpár Nagyközség Tanyafelmérése Tanulmány Tiszaalpár Nagyközség Tanyafelmérése Tanulmány Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2012 Elfogy a szándék, fölcserélt otthonok, alatta a föld rég futóhomok, s hová a szél hajtja, ott ver tanyát az, aki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. április kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Az Ország Szerkezeti Tervének vonatkozó részlete

Az Ország Szerkezeti Tervének vonatkozó részlete 1.2. TERVELŐZMÉNYEK, A MAGASABB RENDŰ TERVEKKEL VALÓ ÖSSZHANG Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény (továbbiakban OTrT) országos övezeteket, területfelhasználási kategóriákat

Részletesebben

Falufelmérési Program Hargita megye Táji értékvédelem T metodika Csíkszépvíz mintaterület

Falufelmérési Program Hargita megye Táji értékvédelem T metodika Csíkszépvíz mintaterület Falufelmérési Program Hargita megye Táji értékvédelem T metodika Csíkszépvíz mintaterület Tájépítészet dr Herczeg Ágnes, Borbáth Mónika, Madár Kinga, Tikk Dóra, Csaba Kinga, Lovas Vilmos, Meszesán Péter,

Részletesebben

Védetté nyilvánítási és kezelési javaslatok.

Védetté nyilvánítási és kezelési javaslatok. Védetté nyilvánítási és kezelési javaslatok. Megjegyzés: A Hernád völgy területe néhány hét múlva az Európai Unió.NATURA 2000 hálózatának különleges madárvédehni területévé válik. Ez Szikszó város Hernád

Részletesebben

Söréd Község Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosítása Alba Expert Mérnöki Iroda Bt.

Söréd Község Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosítása Alba Expert Mérnöki Iroda Bt. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK I. TELEPÜLÉSRENDEZÉS 1. Vizsgálat 1.1. Elhelyezkedés Söréd község Fejér megye észak-nyugati határához közel, Székesfehérvártól 16 km-re helyezkedik el. A települést DNy ÉK-i irányban

Részletesebben

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV M30 gyorsforgalmi út Miskolc Tornyosnémeti közötti szakaszának ARNÓT községet érintő területeire PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSRE ÖSSZEÁLLÍTOTT DOKUMENTÁCIÓ 2016. augusztus TELEPÍTÉSI

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

BORSOD VÁRMEGYE FÖLDHASZNOSÍTÁSA A SZÁZADBAN

BORSOD VÁRMEGYE FÖLDHASZNOSÍTÁSA A SZÁZADBAN BORSOD VÁRMEGYE FÖLDHASZNOSÍTÁSA A 18-19. SZÁZADBAN FRISNYÁK SÁNDOR Borsod vármegye mint a Felvidék-régió déli pereme, átmeneti jellegű terület két nagy gazdasági térszerkezet kontakt-zónájában. 1 A vármegye

Részletesebben

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV M30 gyorsforgalmi út Miskolc Tornyosnémeti közötti szakaszának FORRÓ községet érintő területeire PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSRE ÖSSZEÁLLÍTOTT DOKUMENTÁCIÓ 2016. július TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV

Részletesebben

Hernád: A Hernádról röviden

Hernád: A Hernádról röviden Hernád: A Hernádról röviden A Hernád a Sajó mellékfolyója, amely a Tiszába ömlik. A folyó teljes hossza 286 km, magyarországi szakasza 118 km. Csehszlovákiában. az Alacsony-Tátrában Poprádtól D-re ered.

Részletesebben

Közlekedésföldrajz és térszervezés egy baranyai esettanulmány. KISS BALÁZS PTE-TTK Földtudományok Doktori Iskola PhD-hallgató, I. évf.

Közlekedésföldrajz és térszervezés egy baranyai esettanulmány. KISS BALÁZS PTE-TTK Földtudományok Doktori Iskola PhD-hallgató, I. évf. Közlekedésföldrajz és térszervezés egy baranyai esettanulmány KISS BALÁZS PTE-TTK Földtudományok Doktori Iskola PhD-hallgató, I. évf. Az elérhetőség értelmezése Többféle, általában egykomponensű definíció

Részletesebben

A vizsgált terület lehatárolása A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK TÁRSADALMI TÁMOGATOTTSÁGA A CSEREHÁT TERÜLETÉN

A vizsgált terület lehatárolása A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK TÁRSADALMI TÁMOGATOTTSÁGA A CSEREHÁT TERÜLETÉN Pénzes János Tóth Tamás Baros Zoltán Boros Gábor: A vizsgált terület lehatárolása Tájföldrajzi lehatárolás Társadalomföldrajzi lehatárolás A Cserehát területe A vizsgált három kistérség területe A MEGÚJULÓ

Részletesebben

2016. augusztus hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

2016. augusztus hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2016. augusztus hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye B-A-Z Megyei Közlekedésrendészeti Osztály - Forgalomellenörző Alosztály augusztus

Részletesebben

Földrajz 7. évfolyam

Földrajz 7. évfolyam Földrajz 7. évfolyam Heti 1 óra, Évi 36 óra Célok és feladatok: - A térszemlélet fejlesztése a Föld méretviszonyainak összehasonlítása révén. Időbeli tájékozódás fejlesztése, az oksági gondolkodás erősítése.

Részletesebben

AZ ORSZÁGHATÁR SZEREPE AZ ŐRSÉGI TÁJ VÁLTOZÁSÁBAN

AZ ORSZÁGHATÁR SZEREPE AZ ŐRSÉGI TÁJ VÁLTOZÁSÁBAN V. Magyar Tájökológiai konferencia 2012. augusztus 30 szeptember 1. AZ ORSZÁGHATÁR SZEREPE AZ ŐRSÉGI TÁJ VÁLTOZÁSÁBAN Balázs Pál 1 - Konkoly-Gyuró Éva 1 - Nagy Dezső 1 - Király Géza 2 1 Erdővagyon-gazdálkodási

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Erőforrások a mezőgazdaságban 22. lecke A mezőgazdasági jellemzői Az agrártermelés

Részletesebben