GAZDA LÁSZLÓ ( )
|
|
- Ödön Gáspár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 GAZDA LÁSZLÓ ( ) ACTA SICULICA 2007, Gazda László szeptember 30-án született Zágonban, művelt polgári családban. Szülei (Gazda József és Benedek Klára) tisztviselők voltak előbb Nagyborosnyón, ahonnan az 1940-es földrengés után elköltöztek, így gyermekeik (László, József és Klára) már Sepsiszentgyörgyön nőttek fel. Iskolai tanulmányait előbb a Református Elemi Iskolában, között kezdte meg, majd a Református Székely Mikó Kollégiumban folytatta. Mivel a bukaresti román totalitárius hatalom a második világháború után radikális eszközökkel szándékozott megváltoztatni a polgári korszak tanügyi, oktatási rendszerét, tanügyi reformja keretében az iskola nevét 1948-ban Fiúlíceumra változtatták. Gazda László 1952-ben érettségi diplomát szerzett. Középiskolai tanulmányai után sikeresen felvételizett a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem földrajz szakára. A magyar egyetem földtudományi karán 1952 és 1956 között hírneves, széles látókörű tudós professzorok (Balogh Ernő, Molnár Jenő, Török Zoltán és Tulogdy János) oktatták, akik csakhamar felfigyeltek Gazda László eredményeire, s tehetséges diákjuk érdeklődését és életpályáját fokozatosan a tudományos kutatás felé irányították. Első tanulmánya Sepsi rajon történeti földrajzához címmel éppen ötven évvel ezelőtt, a Bolyai Tudományegyetem Tudományos Diákköreinek Évkönyvében jelent meg. Egyetemi stúdiumai után Erdővidék központjába helyezték ki, ahol 1956 és 1960 között a Baróti Líceum tanára volt. Pályakezdő tanárként huszonéves fejjel kezdeményezte a Földrajzi Társaság rajoni, majd megyei fiókjának létrehozását, s mint annak vezetője, különböző országos és helyi szakmai rendezvényeket, konferenciákat szervezett. Az es tanévben Sepsiszentgyörgyön előbb a Szövetkezeti Iskolában nevelő volt, majd között az 1-es számú, között pedig a 4-es számú Általános Iskolában tanított, végül 1974-től kezdődően egészen nyugdíjazásáig (1995) a sepsiszentgyörgyi 2-es számú, a mostani Mikes Kelemen Líceum tanára volt. Gazda László hatékonyan kihasználta az 1968-as csehszlovákiai eseményeket kísérő romániai ideológiai, politikai enyhülést, s diákjaival együtt különböző tudományos, természetrajzi és honismereti expedíciókat szervezett előbb csak Székelyföldön, majd a csángók által lakott moldvai térségben is. Az 1970-es évek elején előbb az Ojtoz és a Tatros közötti székelyes csángó falvakat (Gorzafalva Bahána Szitás Tatros Újfalu Szőlőhegy Diószeg) látogatták meg. Második alkalommal Ozsdolán keresztül Vrancea megye kevésbé ismert, régies kul tú rájú csángó településeit (Vizánta Prála Gutinás Ploszkucén) keresték fel. Harmadik expedíciójuk alkalmával a Nagy Sándor-tetőről ereszkedtek be Templomfalvára, Cserdákba, Szaloncra és O nestre. Negyedik alkalommal a Bákótól délre fekvő, székelyes csángó nyelvjárást beszélő közösségeket keres ték fel, Szászkúton, Külsőrekecsinben, Csíkban és Klézsén. Ötödik expedíciójuk során Máriafalván, Esztufuj ban, Pusztinán és Turlujánban végeztek eredményes terepkutatást. Az akkori körülményeket minősíti az a tény, hogy a moldvai hatóságok folyamatosan gyanakvással kísérték a Gazda László által vezetett csoportokat, például szálláshelyüket ismeretlen személyek kirabolták, filmjeiket pedig megsemmisítették. Gazda László évtizedeken át rendre és személyesen is felkereste a csángó csoportokat, ugyanakkor tudatosan, nagy kitartással gyűjtötte, rendszerezte és feldolgozta a moldvai magyar városi és falusi közösségekkel kapcsolatos helytörténeti adatokat is. Elsősorban az 1989-es romániai rendszerváltozás után, különböző tudományos, honismereti, művelődési és érdekvédelmi kiadványokban folyamatosan közölte a moldvai csángó magyar közösségek múltjával kapcsolatos, nagyon pontos, kiválóan adatolt és dokumentált helytörténeti írásait. Amikor március 23-án Sepsiszentgyörgyön megjelent a Csángó Újság első száma, annak hasábjain szinte haláláig rendszeresen közölte a moldvai magyarság történetével, érdekvédelmével kapcsolatos elem zéseit és írásait. Tudatosan nagy gondot fordított arra is, hogy a román nyelven olvasó csángók a kiadvány lapjain pontos tájékoztatást nyerjenek a Kárpát-medencében élő magyarság eredetével, kultúrájával, a középkori magyar királyság és az erdélyi fejedelemség történetével, művelődés- és művészettörténeti értékeivel kapcsolatban. Nagy hangsúlyt fektetett arra is, 773
2 Nekrológ hogy a szülőföldjén megjelenő sajtóban részletesen bemutassa a székely olvasóknak a Moldvában élő csángómagyar közösségek európai rangú kulturális örökségét, eredetét, múltját és érdekvédelmi törekvéseit. Codex című első szintézise 2005-ben, Csíkszeredában, a Hargita Kiadóhivatalnál jelent meg nyomtatásban. Gazda László ebben a könyvében előbb magyarul, majd román nyelven foglalta össze az északi, a déli és a székelyes csángók 33 településével kapcsolatos információkat. Nagyon pontosan adatolt, magvas és rendszeres helytörténeti munkája kiválóan hasznosította nemcsak az eddig megjelent, magyar nyelven kiadott publikációkat, hanem összegezte a román nyelvű, szétszórtan megjelent, addig kevéssé ismert, forrásértékű kiadványok eredményeit is. A moldvai csángómagyar közösségekkel kapcsolatos első szintézisét nagyon fontos, megkerülhetetlen, rendszeres alapmunkának, pontos helytörténeti összefoglalásnak tekintjük. Reméljük, hogy annak kéziratban maradt folytatása hamarosan ugyancsak megjelenik nyomtatásban. Gazda László évtizedeken át nagyon jelentős tudományszervezői, tudománynépszerűsítő tevékenységet és rendszeres kutatómunkát végzett. Tanári, közművelődési és tudományos tevékenységét számos kitüntetéssel és diplomával jutalmazták. Sepsiszentgyörgy városi tanács tagjai 2007-ben Pro Urbe Díjjal tüntették ki, amellyel voltaképp a nagy áldozattal végzett, fél évszázados oktatói, közművelődési, tudományszervezői és tudományos munkásságát értékelték. A következő tudósnemzedékek tagjai Gazda László kiválóan dokumentált, pontosan és rendszeresen elkészített gazdaságföldrajzi, geográfiai, néprajzi és helytörténeti írásaira már biztosan alapozhatják újabb kutatásaikat, elemzéseiket és értelmezéseiket. Pozsony Ferenc Gazda László irodalomjegyzéke 1968 Textilgyár és városiasodás, Korunk, 27, 1968/7, Üzemünk krónikája, in: Gazda László István Andor Tompa Barna (szerk.): Üzemünk krónikája, 90, , é. n., h. n., Földrengések vidékünkön, Megyei Tükör, IV, 340, május Egy elfelejtett múzeum, Megyei Tükör, IV, júl. 1. Ügyességi versenyek országos döntői, Megyei Tükör, IV, 427, szept. 7. Vízi energia tartalékaink, Megyei Tükör, IV, 43, szept. 18. Szemerja a városiasodás útján, Megyei Tükör, IV, nov. 27. A sepsiszentgyörgyi textilmunkások évi sztrájkja, Aluta, Muzeul Sfîntu Gheorghe Sepsiszentgyörgyi Múzeum, Sfîntu Gheorghe Sepsiszentgyörgy, 1971, A geológiai szimpozionról, Megyei Tükör, V, 535, jan. 13. A Földrajztudományi Társaság ülésszaka után, Megyei Tükör, V, 548, jan. 28. Szokatlan ez a hótlan tél, Megyei Tükör, V, 561, febr. 12. A fülei vashámor történetéből, Megyei Tükör, V, 575, febr. 29. Szemerjai asszonyok, Megyei Tükör, V, 582, márc. 8. A szerpentinek, Megyei Tükör, V, 625, ápr. 27. Ügyességi versenyek döntői, Megyei Tükör, VI, 670, jún éves a sepsiszentgyörgyi Korzó, Megyei Tükör, V, 775, okt éves a sepsiszentgyörgyi cigarettagyár, Megyei Tükör, V, 794, nov. 12. Az Ojtoz két oldalán, Jóbarát, VI, 261, szept Sepsiszentgyörgytől Tatrosig. Egy diákexpedíció naplójából I., Ifjúmunkás, IV, XVII, márc. 1. Sepsiszentgyörgytől Tatrosig. Egy diákexpedíció naplójából II., Ifjúmunkás, IV, XVII, márc. 15. Sepsiszentgyörgytől Tatrosig. Egy diákexpedíció naplójából III., Ifjúmunkás, IV, XVII, márc. 22. Sepsiszentgyörgytől Tatrosig. Egy diákexpedíció naplójából IV., Ifjúmunkás, IV, XVII, ápr. 12. Földrajzosok országos tanácskozása. Szeben 1973, Megyei Tükör, VI, 934, ápr. 27. Az ősz földrengések évszaka?! Megyei Tükör, VI, 1037, aug. 6.; 1041, aug. 31. Pionírexpedíció Moldvában, Megyei Tükör, VI, 1041, aug. 31. Vrancea kincsei. Egy oktatóparancsnok feljegyzéseiből, Tanügyi Újság, XVII, 31, szept Meddig még? Háromszék, febr. 18. Erőszakpolitikától az önrendelkezésig, Európai Idő, I, 17, május 17. Csínján a szatírával, Háromszék, 122, május 22. Szenvedésekben átvészelt évszázadok, Csángó Újság, I, 3, május. Kik is a moldvai csángók? Háromszék, 153, jún. 30. Cine sînt, de fapt, ceangăii moldoveni? [Kik is valójában a moldvai csángók?] Csángó Újság, I, 6, 1, 4. Adatok Moldva csángó-magyar népességéről, Csángó Újság, I, 1, 2. Szenvedésben átvészelt évszázadok, Csángó Újság, I, 3, 1, 3. Cleja Klézse, Csángó Újság, I, 4, 3. Târgu-Trotuş (Tatros), Csángó Újság, I, 5, 4. Pustina Pustiana, Csángó Újság, I, 6, 3. Săbăoani Szabófalva, Csángó Újság, I, 8, 3. Vizantea Mănăstirească Vizantea, Csángó Újság, I, 9, Levél Csíkszeredába, Romániai Magyar Szó, márc. 28. Găiceana-Unguri-Arini Gajcsána-Magyarfalu, Csángó Újság, I, [II!], 10, 3. Oituz Grozeşti Gorzafalva, Csángó Újság, II, 11, 3. Faraoani Forrófalva (Kakova), Csángó Újság, II, 12, 3. Luizi-Călugăra Lujzikalagor, Csángó Újság, II, 13, 3. Valea Seacă Bogdánfalva, Csángó Újság, II, 14, [15!] 3. Fundul-Răcăciuni Külsőrekecsin, Csángó Újság, II, 18 19, Între fraţii noştri maghiari din Slovacia, Moldvai Magyarság, III, 33. november Butea Markosfalva, Moldvai Magyarság, III, 23, 3. Cotnari Kotnár, Moldvai Magyarság, III, 25, 3. Ciobărciul Csöbörcsök, Moldvai Magyarság, III, 28 29,
3 Ploscuţeni Ploszkucény, Moldvai Magyarság, III, 31, Prigoniţii religioşi în Moldova [Vallásüldözöttek Moldvában], Moldvai Magyarság, IV, 35, 2, 37, 4. In memoriam Domokos Pál Péter, Erdélyi Tükör, 1, 32. Sascut Szászkút, Moldvai Magyarság, IV, 32, Új könyvek a moldvai magyarságról. Tanulmányok Domokos Pál Péter emlékére, Moldvai Magyarság, IV, 55, december. A Vatikán és a moldvai magyarság, Moldvai Magyarság, V, 48, Új könyvek a moldvai magyarságról. Magyarországi csángó fesztivál és konferencia. Jászberény, Moldvai Magyarság, VI, 57, február. De la cărturari renumiţi la arderea cărţilor [Híres írástudóktól a könyvégetésig], Moldvai Magyarság, VI, 65, 1. De la colonii spre drepturile omului, Moldvai Magyarság, VI, 59, április Milecentenariul existenţei statului maghiar, Moldvai Magyarság, VII, 68 69, január február. Idei despre originea limbii maghiare, Moldvai Magyarság, VII, 70, március. Milecentenarul statului maghiar. Regele Sfântu Ştefan (Szent István király), Moldvai Magyarság, VII, 71, április. Milecentenarul statului maghiar. Regele Sfântu Ladislau, Moldvai Magyarság, VII, 72, május. Milecentenarul statului maghiar. Regele Coloman Cărturarul (Könyves Kálmán király), Moldvai Magyarság, VII, 74, július. Milecentenarul statului maghiar. Regele Béla al IV-lea (IV. Béla király), Moldvai Magyarság, VII, 75, augusztus. Milecentenarul statului maghiar. Regele Ludovic cel mare ( ), Moldvai Magyarság, VII, 75, december Între rude la poarta sud-estică a Europei, Moldvai Magyarság, VIII, 80, január. Regele Sigismud (Zsigmond király), Moldvai Magyarság, VIII, 81, február. Hunyadi János (Iancu de Hunedoara sau Ioan de Huniadi), Moldvai Magyarság, VIII, 82, március. Regele Matei Corvin (Mátyás király) ( ), Moldvai Magyarság, VIII, 84 85, június július. Tradiţia regelui cel sfânt, Moldvai Magyarság, VIII, 47 48, augusztus szeptember. Intemeierea principatului Transilvaniei, Moldvai Magyarság, VIII, 89, október. Principele Ştefan Báthory (Báthory István fejedelem), Moldvai Magyarság, VIII, 90 91, november december. A Csángó sorskérdések konferenciájáról, Moldvai Magyarság, VIII, 84 85, [85 86!], Sigismund Bathory Báthory Zsigmond, Moldvai Magyarság, IX, január február Keresztények voltak-e a honfoglaló magyarok? Háromszék, 2707, júl. 24. Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig, Háromszék, 2731, aug. 21. Kik voltak a honfoglaló magyarok? Háromszék, 2755, szept. 18. Gazda László ( ) Állataink is eredetünkről tanúskodnak, Háromszék, 2785, okt. 23. Barbárok voltak-e a honfoglaló magyarok? Háromszék, 2827, dec A világ legszebb városa, Észak Athénja, Európai Idő, 2000/27, dec. 30. jan. 2. Emlékképek. A dohánygyár és az Első Székely Szövőgyár, Háromszék, 2889, febr. 26. A magyar őstörténet rejtélyei. Rokonaink, az indiánok, Európai Idő, 2000/5, febr. 26. márc. 10. A magyar őstörténeti irodalom legújabb szenzációja, Háromszék, 2907, márc. 18 A magyar őstörténet rejtélyei. Fajtestvéreink-e a vogulok és az osztjákok? Európai Idő, XI/7, márc. 25. ápr. 7. Írással kapcsolatos szavaink őseredete, Brassói Lapok, 2000/12, IV, 11, 532, márc Barátosi Balogh Benedek (1870. ápr. 4., Lécfalva márc. 3., Budapest), Brassói Lapok, 2000/14, IV, 11, ápr A magyar őstörténet rejtélyei. Háromszéktől Japánig. Írásunkban Barátosi Benedekről, a Székelyföld egyik nagy szülöttjéről emlékezünk, Európai Idő, 2000/8, XI, ápr Hol volt a finnugor őshaza? A székely rovásírás eredete a legújabb kutatások tükrében, Erdélyi Napló, X, 448, ápr. 25. Balogh Benedek, az első magyar ainaukutató, Krónika, II, 100, ápr. 29. Elődeink, a sumérok, Európai Idő, 2000/10, máj Ahonnan az egész Svájc látszik. A hegyek királynője, Európai Idő, 2000/14, XI, júl A királyi család üdülője. A tengerparti London, Európai Idő, 2000/15, XI, júl Az isteni bölcsesség temploma. Ayasofya, Európai Idő, 2000/16, XI, júl. 29. aug. 11. Az Etelköztől a Kárpát-medencéig. A magyar honvisszafoglalás. Korabeli források új megvilágításban, Erdélyi Napló, X, 460, júl. 18. Őrző a vártán (Nagy Géza), Brassói Lapok, IV, 11, 551, aug. 4. Nagy Géza születésének 145, halálának 85. évfordulójára. Szkíta ősök nyomában, Háromszék, 3025, aug. 5. A mágikus Csaba, Háromszék, 3029, aug. 10. A világ nyolcadik csodája. Az El Escorial, Európai Idő, 2000/20, XI, szept. 23. okt éves falusi hagyományok. Baráthosi Balogh Benedek hagyatéka, szeptember 15. Megalapozta az új nyelvelméletet. Száznegyvenöt évvel ezelőtt született Nagy Géza, Krónika, II, 225, szept A nyári olimpia városa. Dél királynője, Európai Idő, 2000/20, XI, szept. 23. okt. 6. Keresik Attila nagykirály sírját. Rokonaink, a hunok, Európai Idő, 2000/20, XI, szept. 23. okt A kálvinista Róma. Genf, a világpolitika színpada, Európai Idő, 2001/1, XII, jan Torma Zsófia emlékezete, Háromszék, 3180, febr. 9. Vita. Még egyszer a vegyes házasságok margójára. A Háromszék számában megjelent visszajelzés margójára, Háromszék, 3204, márc. 9. Városkalendárium világszínvonalon, Székely Hírmondó, VI, 12, (212), márc Gigászi bálna. Capri, a világ legszebb szigete, Európai Idő, 775
4 Nekrológ 2001/7, XII, ápr Hegyeink szfinxei. Kozmikus civilizációk a Kárpátokban? Európai Idő, 2001/17, XII, ápr Őseink a régi Walesben. Régi magyarok, régi kelták, Európai Idő, 2001/8, XII, ápr. 21. máj. 4. A londoni parlament, Európai Idő, 2001/8, XII, ápr. 21. máj. 4. Ki volt Stein Aurél? Háromszék, 3259, máj. 16. A Szelek Palotája. A dzsaipuri Hava Mahal, Európai Idő, 2001/11, XII, jún Békéljünk meg, de ne várjunk engedményeket, Európai Idő, 2001/11, XII, jún Őstörténelmünk buddhista elemei. A 91 éves korában idén elhunyt Lükő Gábor emlékére, Őstörténelmünk buddhista elemei. Indiai eredetű a Csalhó, Európai Idő, 2001/16, XII aug Romániai magyarok és magyarországi románok, Brassói Lapok, IV, 12, 614, október 19. Képeslap Dél-Afrikából. A gyémánt varázsa, Európai Idő, 2001/19, XII, szeptember 22. október 5. A francia Riviéra. A Cote d azur, Európai Idő, 2001/20, XII, október Státusztörvény és történelmi párhuzamok, Krónika, III, 252, október India székelyei, Európai Idő, 2001/11, XII. Ötven éve halt meg Hóman Bálint. Újjászervezte egyetemünket, Krónika, III, 264, nov Balesetek a vasúton, Háromszék, 3434, december 6. Függőleges városok, felhőkarcolók. A magasság meghódítása, Európai Idő, 2001/21, XII. A moldvai csángók a román történetírás tükrében, Krónika, III, 288, december 8 9. Nyelvsorvasztó, megfélemlítő intézkedések tradíciója Moldvában, Erdélyi Napló, XI, 535, december 27. Luizi-Călugăra Lujzikalagor, Moldvai Magyarság, XII, [XI!], 8, 17. Oituz Grozeşti Gorzafalva, Moldvai Magyarság, XII, [XI!], 9, 20. Ploscuţeni Ploszkucény, Moldvai Magyarság, XI, 11, 13. Pustiana Pusztina, Moldvai Magyarság, XI, 1, 7. Cleja Klézse, Moldvai Magyarság, XI, 2, 7. Săbăoani Szabófalva, Moldvai Magyarság, XI, 3, 5. Faraoani Forrófalva, Moldvai Magyarság, XI, 4, 7. Valea Seacă Bogdánfalva, Moldvai Magyarság, XI, 5, 9. Fundul-Răcăciuni Külsőrekecsin, Moldvai Magyarság, XII, [XI!], 7, 9. Butea Márkosfalva. Moldvai Magyarság, XII, [XI!], 10, 14. A moldvai csángók a román történetírás tükrében, Krónika, dec Kísérlet a csángók eredetének hamisítására, Moldvai Magyarság, XII, [XI!], 8, 6 7. Tentativă la falsificarea originii ceangăilor [Kísérlet a csángók eredetének hamisítására], Moldvai Magyarság, XII, [XI!], 8, 8 9. A magyarok behatolása a Kárpátokon túli területekre, Moldvai Magyarság, XI, 11, 7 8. Pătrunderea ungurilor în teritoriile de dincolo de Carpaţi [A magyarok behatolása a Kárpátokon túli területekre], Moldvai Magyarság, XI, 11, Ki a magyar, avagy státuszigénylők és a feltételek, Háromszék, 3484, február Bolgár őseink nyomában, Új idő, II, 3, febr Kedvezmények és jogfosztások, Erdélyi Napló, XII, 541, febr. 12. A hazug és a sánta kutya, Háromszék, 3550, május 7. Hol volt a magyarság őshazája? Új idő, II, 14, júl A moldvai csángók a román történetírás tükrében, Moldvai Magyarság, XII, 1, Ceangăii din Moldova în lumina istoriografiei române [A moldvai csángók a román történetírás tükrében], Moldvai Magyarság, XII, 1, Magyar husziták nyomában, Moldvai Magyarság, XII, 10, 7 8. În urma husiţilor maghiari [Magyar husziták nyomában], Moldvai Magyarság, XII, 10, 8 9. Az anyanyelvi oktatás betiltásának történelmi hagyományai Moldvában, Moldvai Magyarság, XII, 5, 8 9. Tradiţiile interzicerii învăţământului moldovenesc în limba maghiară [Az anyanyelvi oktatás betiltásának történelmi hagyományai Moldvában], Moldvai Magyarság, XII, 5, A magyar őstörténetkutatás kérdései dr. Nagy Géza munkásságában, in: Gazda József (szerk): Kőrösi Csoma Sándor és magyar mítoszaink. Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, Sepsiszentgyörgy, Még egyszer a székelyek eredetéről, Háromszék, 3792, február 22. A nemzetiségi kérdés megoldásának belga mintája, Új idő, február 21. márc. 5. Székelyek és magyarok, Új idő, III, 4, márc Az európai civilizáció bölcsője sumér, Új idő, III, 5, márc. 21. ápr. 3. Fehér magyarok fekete magyarok, Új idő, III, 6, ápr XIX. századi csángósors a fejedelemségek egyesülése után, Új idő, III, 7, ápr. 18. máj. 1. Indogermán és a magyar történetírás, Új idő, III, 8, máj Beszédünk ősi nyelvi forrásai, Új idő, III, 9, máj Csak vigyázzunk... Brassói Lapok, IV, 688, máj. 28. Régi külföldi utazók a székelyek eredethagyományairól, Háromszék, 3932, aug. 9. Van-e igény, esély a területi autonómiára? Háromszék, 3949, aug. 29. A sepesi (sebesi) székelyek története és hagyományai, Háromszék, 3968, szept. 20. Gh. I. Năstase, Moldvai Magyarság, XIII, 7, 4 5. Gh. I. Năstase, Moldvai Magyarság, XIII, 7, 6 7. A régi és az új Bákó, Moldvai Magyarság, XIII, 5, Bacăul cel vechi şi cel nou [A régi és az új Bákó], Moldvai Magyarság, XIII, 5, Nem véres autonómia! Brassói Lapok, IV, 15, 729, jan. 9. Szentkatolnai Bálint Gábor, a magyar őstörténet kutatója, Háromszék, 4117, márc. 20. A kitalált középkor a Kárpát-medencében, Háromszék, 4160, máj. 13. A kézdi székelyek hősi múltja, Háromszék, 4347, dec. 18. Nemcsak érdekből vagyunk magyarok! Háromszék, 4340, december 10. (Válaszcikk: Továbbra is magyarul oktatok. Háromszék, december 13.). Ónfalva Onest municípium, Moldvai Magyarság, XIV, 7, 12 13, 8,
5 Municipiul Oneşti [Ónfalva Onest municípium], Moldvai Magyarság, XIV, 7, 13 14, 8, 9. Magyarországi utazók Moldvában a XVI XIX. században, in: Gazda József Szabó Etelka (szerk): Kőrösi Csoma Sándor és a magyar keletkutatás. Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, h. n., Szalánc völgye, Moldvai Magyarság, XIV, 9, Valea Slănicului Moldova [Szalánc völgye], Moldvai Magyarság, XIV, 9, Petre Roman kurta emlékezete, Háromszék, 4428, márc. 30. Nemzetellenes kormányzási hagyományok, Háromszék, 4480, jún. 1. A székelyek eredete és őshonosságtudatának gyökerei, Háromszék, szeptember 3. A székelyek eredete, in: Gazda József Szabó Etelka (szerk): Kőrösi Csoma Sándor és Kelet népei, Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület h. n., Codex, Kétnyelvű kiadás Ediţie bilingvă, Bibliotheca Moldoviensis, Hargita Kiadóhivatal Editura Harghita, Csíkszereda Miercurea Ciuc Nehezítik a magyar székely kapcsolatokat, Háromszék, 4785, jún. 2. A honfoglalás Délkelet-Erdélyben, Háromszék, júl. 1. Halasfalva, Moldvai Magyarság, XVI, 2, 12, 3, 14, 4, 16. Hălăuceşti [Halasfalva], Moldvai Magyarság, XVI, 2, 13, 3, 15, 4, 17. Halasfalva (III). Hălăuceşti (III), Moldvai Magyarság, Új sorozat, XVI, 4, (179), április Kelgyeszt (I). Pildeşti (I), Moldvai Magyarság, Új sorozat, XVI, 5, (180), május Kelgyeszt (II). Pildeşti (II), Moldvai Magyarság, Új sorozat, XVI, 6, (180), június A keleti népek világteremtési mítoszai és azok fennmaradt elemei a Kárpát-medence magyar és szomszédos népeinek hagyományaiban, in: Gazda József Szabó Etelka (szerk): Kőrösi Csoma Sándor. Test és lélek a keleti kultúrákban, Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, h. n., Somoska. Şomuşca, Moldvai Magyarság, Új sorozat, XVII, 1, (188), január Újfalu (Nicolae Bălcescu) Nicolae Bălcescu (Satul Nou), Moldvai Magyarság, Új sorozat, XVII, 2, (189), február Nagypatak. Valea Mare, Moldvai Magyarság, Új sorozat, XVII, 3, (190), március Karácsonykő. Piatra Neamţ, Moldvai Magyarság, Új sorozat, XVII, 4, (189), április Egyedhalma. Adjud, Moldvai Magyarság, Új sorozat, XVII, 5, (192), május Jugán. Iugani, Moldvai Magyarság, Új sorozat, XVII, 2, (193), június Bargován. Bărgăoani, Moldvai Magyarság, Új sorozat, XVII, 7, (194), július Székely megye Havasalföldön a Székelyföld déli meghosszabbítása, in: Gazda József Szabó Etelka (szerk): Kőrösi Csoma Sándor és keleti hagyományaink, Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, Sepsiszentgyörgy, (Összeállította: Gazda Klára) László Gazda ( ) (Necrolog) Gazda László ( ) După o perioadă lungă de boală s-a stins din viaţă profesorul László Gazda. Interesat în cercetarea geografică, istorică şi etnografică, de-a lungul deceniilor László Gazda a vizitat în mod sistematic grupurile ceangăilor din Moldova şi a cules, a sistematizat şi a publicat cu mare tenacitate date istorice despre comunităţile rurale şi urbane maghiare din Moldova. După evenimentele din 1989 i-au apărut lucrări ştiinţifice realizate cu mare atenţie şi exactitate despre istoriografia, tradiţia, cultura ceangăilor din Moldova, la diferite edituri şi în periodice ştiinţifice. Ne-a lăsat moştenire realizări importante în organizarea, promovarea şi popularizarea ştiinţei, marcându-şi totodată numele în cercetarea ştiinţifică etnografică şi istorică din Transilvania. Activitatea sa desfăşurată în domeniul culturii generale ca profesor şi ca om de ştiinţă, a fost apreciată cu mai multe distincţii şi diplome. László Gazda ( ) (Necrology) Professor László Gazda passed away after a long period of illness. Being interested in geographical, historical and ethnographic research he regularly visited the groups of Csángós in Moldova and collected, systematized and published tenaciously historical data about Hungarian rural and urban communities in Moldova. His scientific work, written with great attention and accuracy, about the historiography, tradition and culture of Csángós from Moldova was published after the events of 1989 at different publishing houses and scientific periodicals. His spiritual heritages are important achievements in organizing, promoting and popularizing science. He is also well-known in the ethnographic and historical scientific research of Transylvania. His life-long activity as a teacher and scientist in the domain of general education was honoured with several awards and diplomas. 777
Moldvai Csángómagyarok Szövetsége 2009. június 14-i közgyűlése elé
Moldvai Csángómagyarok Szövetsége 2009. június 14-i közgyűlése elé Pontok Érvényben levő alapszabály szövege Módosítási javaslat I. A SZÖVETSÉG MEGNEVEZÉSE Asociaţia Maghiarilor Ceangăi din Moldova - Moldvai
Dr. (ifj.) Kós Károly tudományos munkássága
200 Csorba Csaba Dr. (ifj.) Kós Károly tudományos munkássága KÓS KÁROLY az erdélyi tárgyi néprajz legjobb romániai magyar szakértője, egyben legtöbbet publikáló kutatója. Ennek ellenére tevékenységének
Részvétel az In memoriam Gábor Áron kiállítás megszevezésében 2010.
Bordi Zsigmond Lóránd - Szakmai tevékenység I. Kiállítások Részvétel az In memoriam Gábor Áron kiállítás megszevezésében 2010. Részvétel a 160 éves a háromszéki magyar sajtó című időszakos kiállítás megszervezésében
Züricki Magyar Történelmi Egyesület Ungarisck Historiscker Vérein Zűriek MAGYAR TÖRTÉNELEM. Tízezer év ezer oldalról. SUB Göttingen 215 862 066
Züricki Magyar Történelmi Egyesület Ungarisck Historiscker Vérein Zűriek MAGYAR TÖRTÉNELEM Tízezer év ezer oldalról SUB Göttingen 215 862 066 2003 A 5273 Oktatási segédkönyv Zűriek - Budapest 2002 TARTALOMJEGYZÉK
BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990.
Major Zoltán László BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Balogh István: Pusztai pásztorélet és szállások a XVIII. század végén. (Egy debreceni emlékirat 1794-ből) = Történeti-néprajzi
VESZÉLYEZTETETT ÖRÖKSÉG VESZÉLYEZTETETT KULTÚRÁK A MOLDVAI CSÁNGÓK VI. BUDAPEST 2012. MÁJUS 11 12. NEMZETKÖZI KONFERENCIA
VESZÉLYEZTETETT ÖRÖKSÉG VESZÉLYEZTETETT KULTÚRÁK A MOLDVAI CSÁNGÓK VI. BUDAPEST 2012. MÁJUS 11 12. NEMZETKÖZI KONFERENCIA PROGRAM 10.25 10.35 Megnyitó Répás Zsuzsanna helyettes-államtitkár KIM Nemzetpolitikáért
Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély
Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az
Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 24.
Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 24. A kötet megjelenését a támogatta. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 24 Hagyomány és örökség a romániai magyar néprajzkutatásban Szerkesztette Keszeg Vilmos
KISNYOMTATVÁNYOK. 644 Benedek Elek-asztaltársaság ajánlása Paál Árpád Székely kulturális autonómiatervéhez
KISNYOMTATVÁNYOK 644 Benedek Elek-asztaltársaság ajánlása Paál Árpád Székely kulturális autonómiatervéhez Kolozsvár, 1932. 03., soksz., 1 f., 24x16 cm 645 Bevonulási felhívás Székelyudvarhely. 1918. 12.
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00
Tisztelt Olvasóink! Nemzeti ünnepünk alkalmából is tisztelettel nyújtjuk át Önöknek hírlevelünk új számát. Kocsis Károly elnök
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA MAGYAR TUDOMÁNYOSSÁG KÜLFÖLDÖN ELNÖKI BIZOTTSÁG HUNGARIAN ACADEMY OF SCIENCES HUNGARIAN SCIENCE ABROAD PRESIDENTIAL COMMITTEE Tisztelt Olvasóink! Nemzeti ünnepünk alkalmából
2 / :17
2 / 16 2017.03.10. 0:17 ***A 4 évfolyamos gimnáziumok adatai még feltöltés alatt!! *** Iskola ker. OM az. tanulmányi terület évf. Kód Szóbeli ponthatár/pontok Felvételi ponthatár/pontok KIFIR adatok 2017
IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek MEGOLDÁSOK
IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek Rég elmúlt események emléke népesíti be a szív és virágok városát. Eredjünk néhányuk nyomába! MEGOLDÁSOK Név, osztály, iskola,
Hírlapok, folyóiratok, időszaki kiadványok
Hírlapok, folyóiratok, időszaki kiadványok Folyóirat címe Évfolyam Számok A lap 2001 szeptember október Athenaeum 1839. 1-52. (jún. 30-ig) 1874. 1-12. (márc. 19-ig) Balassagyarmati ajánló 1998 február,
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE B. Bucureºti, Bukarest Bónis Bónis György: Hûbériség és rendiség a középkori magyar jogban. Kolozsvár, 1941. Bp. Budapest Connert 1901 Connert János: A székelyek intézményei a legrégibb
Szakmai önéletrajz. Személyes adatok. Név: Horváth Csaba Születési hely és dátum: Kolozsvár, jún
Szakmai önéletrajz Személyes adatok Név: Horváth Csaba Születési hely és dátum: Kolozsvár, 1993. jún. 29. E-mail: horvathcs93@gmail.com Tanulmányok 2000 2012: Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár
Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Izsák Sámuel? 1914 Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944 Legmann Rudolf 1856 1938 Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925
Neme Férfi Születési dátum 1987. 10. 19. Állampolgárság román. Hallgatói képviselő a Sapientia EMTE szenátusába
SZEMÉLYI ADATOK András Előd Gyöngyvirág utca, 16 szám, 12/A/12, 520085 Sepsiszentgyörgy (Románia) +40 720 039 343 andraselod@yahoo.com Neme Férfi Születési dátum 1987. 10. 19. Állampolgárság román BETÖLTENI
Téma: Az írástudók felelőssége
Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics
1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont
1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1 1. ábra: A Partium területe Bethlen Gábor halálakor. Rajzolja be a Partiumot alkotó területrészeket piros határvonalakkal, és írja be a területek neveit! 2.
NTP-ADY-M A tehetséges határon túli magyar középiskolás tanulók támogatására
NTP-ADY-M-17-0003 A tehetséges határon túli magyar középiskolás tanulók támogatására Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (Románia, ) JÓVÁHAGYOTT ÖSZTÖNDÍJASOK LISTÁJA A pályázó tanuló alapadatai Az iskola
Nyelv és nyelvi állapotok
Nyelv és nyelvi állapotok Az ínyencek kedvéért hadd írjak le rögtön néhány varázslatos mondatot, amit Csángóföldön jegyeztem le, Budapesttől 1000 kilométerre, de még a történelmi határtól, a Kárpátok karéjától
NAGY OLGA (1921 2006)
Nekrológ NECROLOG NAGY OLGA (1921 2006) ACTA SICULICA 2007, 757 760 Nagy Olga szakmai, tudományos pályája és földi élete nemrég végleg lezárult. A 20. század második felének egyik legtermékenyebb és legszerteágazóbb,
CURRICULUM VITAE SZEMÉLYES ADATOK: Név: Fazakas Mihály Születési adatok: 1978. április 3. / Sepsiszentgyörgy Cím: Str. Oltului nr. 41 bl. 28. sc. H. ap. 2, cod. 520027, Sf. Gheorghe (, Romania Telefon:
IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului
IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A
TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41
5 TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 BEVEZETŐ 51 SZÉKELYFÖLD FÖLDRAJZA ÉS KÖZIGAZGATÁSA (Elekes Tibor) 55 Természetföldrajzi adottságok és hasznosítható
DEBRECENI EGYETEM EGYETEMI ÉS NEMZETI KÖNYVTÁR PUBLIKÁCIÓK
Jelölt: Bódán Zsolt Neptun kód: RELP6C Doktori Iskola: Történelemi és Néprajzi Doktori Iskola Iktatószám: DEENKÉTK/401/2014. Tételszám: Tárgy: PhD Publikációs Lista A PhD értekezés alapjául szolgáló közlemények
Régészet Napja május 26. péntek,
Nomádok a Kárpát-medencében Damjanich János Múzeum I. emelet, konferenciaterem Régészet Napja 2017. péntek, 10.30-13.30. DAMJANICH JÁNOS MÚZEUM SZOLNOK RÉGÉSZET 2017 NAPJA Mali Péter Hoppál Krisztina Felföldi
Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése.
Erdély Erdély neve erdőn túli területre utal, a XII. századtól így emlegetik ezt a vidéket, mert hatalmas erdők választották el az Alföldtől. Területe már csak ezért is elkülönült, de meg a XVI. századtól
IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK
1 / 6 oldal Helyezés Kódszám Név és keresztnév Osztály IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. január 27 29. EREDMÉNYEK Tollbamondás Feladatlap Iskola Megye Felkészítı tanár
COROI ARTUR ( )
NEKROLÓG Acta Siculica 2010, 731?? COROI ARTUR (1948 2010) Coroi Artur Nagyenyeden született 1948. december 5-én. Szülővárosában a Bethlen Gábor Középiskolában (közismertebb neve: Bethlen Kollégium) érettségizett
2006-tól: Tájegység születik Erdélyi Néprajzi Tájegység megvalósítása a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. (csoportos, folyamatban)
Szőcsné Gazda Enikő Szakmai tevékenységek a. Kutatási projektek: 2011 2014: Székelyfüld népművészeti kutatásának története. (MTA Bolyai Ösztöndíj, egyéni) 2011 2012: A Székely Nemzeti Múzeum néprajztudományi
V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16.
V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A trianoni
2012. február 24. Kézdivásárhely, EMI, Pro Historia rendezvénysorozat: Kézdivásárhely egyesületi élete 1842 1948 között
Dimény Attila - Szakmai tevékenységek 1. Előadások 2012. július 11. Zabola, BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet Csángó Néprajzi Múzeum, Fiatal Néprajzkutatók IX. Szemináriuma: Tér és társadalom
Kutatási tárgykörök I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. 2. Őstörténet. 3. Családtörténet.
Kutatási tárgykörök ROVATREND a történelemtanár-továbbképzésünk tanrendje alapján I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. a. Ásatási tudnivalók, az ásatásig vezető út, ásatás. b. Temetőfeltárás,
Új régészeti leletek délkelet Erdélyben. Kiállításkatalógus. Sepsiszentgyörgy, 2003, 68 o., 14 tábla.
Bordi Zsigmond Lóránd - Publikációk Szerkesztés A székelyek. A kereszténység védelmezői Secuii. Apărătorii creştinătăţii. Kiállításkatalógus. Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 2009, 82 o. (Írta,
Emlékezzünk az elődökre!
Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
3. 2011 2012. Csángó Néprajzi Múzeum: A gorzafalvi kerámia (csoportos, csoportvezető)
Kinda István Szakmai tevékenység 1. Kutatási programok 1. 2010 2013. MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj: A székelyföldi falvak társadalmi és gazdasági struktúraváltozásai a 20 21. században (egyéni, folyamatban)
0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke
0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám 1 71768014594 Szent János Katolikus Általános Iskola 69 2 71652328331 Üllői Árpád Fejedelem Általános
Fotóalbum. Létköz. Hegedüs Dóra moldvai fotókiállításának képei
Fotóalbum Létköz Hegedüs Dóra moldvai fotókiállításának képei Hegedüs Dóra fotóművész a lélek fotózásának nagymestere. 2004 óta számos kiállításon csodálhatta meg a közönség a képeit országhatáron innen
I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.
Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg
A Munkácsy Mihály Múzeum gondozásában megjelent, kedvezményes áron megvásárolható kiadványok
A Munkácsy Mihály Múzeum gondozásában megjelent, kedvezményes áron megvásárolható kiadványok A kiadvány címe Borítókép Eredeti ár Kedvezményes ár Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében ( Közleményei 26.)
Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!
Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa
Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T 048358. A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború
Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T 048358 A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború között megjelent) műveinek feldolgozása és kiadása,
Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet
XXVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 2017. Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet 1 JÚLIUS 19. SZERDA 10.30 12.00 A Kárpát-medencei magyarság jövője Közép- és hosszú távú demográfiai
Nevezési lap. Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017. A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő):
Nevezési lap Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017 A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő):... A felkészítő tanár neve:... A versenyző iskola neve és címe:...
Szakmai önéletrajz Sófalvi András
Szakmai önéletrajz Sófalvi András Születési adatok: Székelyudvarhely, 1973.08.22. Tanulmányaim: 1979-1987: Felsősófalva, Székely Mózes Általános Iskola 1987-1991: Székelyudvarhely, Kós Károly Szakközépiskola
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok
Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-
APELE INTERIOARE-RÂURILE
APELE INTERIOARE-RÂURILE Grupa Râul Izvor Se varsă în Unităţi de relief pe care le străbate Carpaţii, pe Carpaţii Tisa (Ucraina) Serbiei Someş Crişurile Someşul Mare- Munţii Rodnei Someşul Mic- Munţii
A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban
A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban A lakosság etnikai összetétele 30000 25000 20000 15000 Románok Magyarok Szászok 10000 5000 0 1910 1930 1948 2002 2011
Jakó Zsigmond 1995 2006 közötti irodalmi munkásságának könyvészete *
Jakó Zsigmond 1995 2006 közötti irodalmi munkásságának könyvészete * I. Tudományos munkák (könyvek, tanulmányok, közlemények) 150. Despre politica socială a regelui atia Corvin în Transilvania. In: Cumpăna.
SZEMINÁRIUM A NÉPI VALLÁSOSSÁG: SZÖVEGEK ÉS RÍTUSOK A MOLDVAI CSÁNGÓ NÉPI KULTÚRÁBAN CÍMŰ ELŐADÁSHOZ
Peti Lehel Nemzeti Kisebbségkutató Intézet petilehel@yahoo.com SZEMINÁRIUM A NÉPI VALLÁSOSSÁG: SZÖVEGEK ÉS RÍTUSOK A MOLDVAI CSÁNGÓ NÉPI KULTÚRÁBAN CÍMŰ ELŐADÁSHOZ Előadó: dr. Tánczos Vilmos (tanczosvilmos@yahoo.com)
Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?
Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi
Médiafigyelés. Könyvadomány
Médiafigyelés Magyar Nyelvőr Alapítvány Könyvadomány Készítette: Glenwood Média Kft. 1027 Budapest, Fő utca 73. Email: dobos.imre@helyimedia.hu Tel/fax: 06/1/202-0836 Média: Udvarhelyi Híradó Dátum: 2016.
Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba
Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba Készítette: Kónya Franciska BBTE (Kolozsvár), BTK, A Magyar Irodalomtudományi Tanszék 2. éves doktorandusza. Firenze, 2011.05.12. @ Kónya Franciska
TANULMÁNYOK: TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉG: SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ BOGDÁNDI ZSOLT 407062 Szucság 244. sz. Románia Tel: 004-0729-39-65-64 e-mail: zsbogdandi@yahoo.com TANULMÁNYOK: 2011: doktori fokozat megszerzése a Debreceni Egyetemen, summa cum laude
A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember
A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2017. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31 étől Különös közzétételi lista elkészítését
FEJLÉCZ LOKÁLIS ÉS TRANSZNACIONÁLIS CSÁNGÓ ÉLETVILÁGOK
FEJLÉCZ 1 LOKÁLIS ÉS TRANSZNACIONÁLIS CSÁNGÓ ÉLETVILÁGOK 2 3 Lokális és transznacionális csángó életvilágok Szerkesztette Ilyés Sándor Peti Lehel Pozsony Ferenc KRIZA JÁNOS NÉPRAJZI TÁRSASÁG KOLOZSVÁR,
Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya
TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány. Szlama László. Szakmai önéletrajz 2012-09-11
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány Szlama László Szakmai önéletrajz 2012-09-11 Név: Szlama László Születés: Budapest 1990.07.04 Cím: 2370 Dabas, Dinnyés Lajos Utca. 9. Telefon:
CURRICULUM VITAE. Név: Pálfi-Horváth Ernő- Áron. Állampolgárság: Román. Lakcím: Románia, 400414, Kolozsvár, A. Godeanu, 12/20
1 CURRICULUM VITAE Név: Pálfi-Horváth Ernő- Áron Neme: fiú Születési hely és idő: Magyarország, Budapest, 1992.08.16. Állampolgárság: Román Lakcím: Románia, 400414, Kolozsvár, A. Godeanu, 12/20 Mobil telefonszám:
BOD PÉTER HÁROMSZÁZ ÉVE KONFERENCIA NAGYENYEDEN ÉS MAGYARIGENBEN
Főszervezők: BOD PÉTER Alapítvány Gyulafehérvár Bethlen Gábor Kollégium Nagyenyed Társszervezők: Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár, Nagyenyed; Magyarigeni Református Egyházközség; Bod Péter Megyei Könyvtár,
KIADVÁNYLISTA - KARÁCSONYI KÖNYVVÁSÁR
KIADVÁNYLISTA - KARÁCSONYI KÖNYVVÁSÁR A kiadvány címe Borítókép Eredeti ár Kedvezményes ár Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26.) Békéscsaba, 2004 1 Medgyesi Pál:
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
ütemterv. Tanítási napok száma. hét
2017-2018 ütemterv Tanítási napok száma hét 2017. aug.. 23. Tankönyvárusítás 2017. aug.. 24. Tankönyvárusítás 2017. aug.. 25. Tankönyvárusítás 2017. aug.. 26. 2017. aug.. 27. 2017. aug.. 28. Írásbeli javítóvizsgák
Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság 2013. szeptember
Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság 2013. szeptember Keresztény-Zsidó Társaság, 1052 Budapest, Deák tér 4. Ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%át: Adószám: 19672964-1-41. Számlaszám: 11706016 20465717.
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
visszaemlékezések. Összeállította és közzéteszi: Beke Sándor. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Erdélyi Toll. Irodalmi és művelődési folyóirat. Kiadja az E
Az Erdélyi Toll sajtóvisszhangja (2009-től 2012 között) 2009 Erdélyi Toll (Recenzió) Gyergyói Kisújság, 2009. október 22-28., 43. szám Új sajtókiadvány (Recenzió. Fotó: a folyóirat 2009. 1. számának a
ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.
ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola 2013. december 23. 1 2013/2014. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Komárom Városi Sportcsarnok,
I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a
I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a Kárpátok hegyvonulatai határolják, gazdag nemesfém, vasérc
AZ EURÓPAI GONDOLAT ÉS A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉG JÖVŐJE A JELEN ÉS A MÚLT TÜKRÉBEN
CIVILIZÁCIÓK EGYÜTTÉLÉSE, VERSENGÉSE, KONFLIKTUSA ÉS KOMPLEMENTARITÁSA AZ EURÓPAI GONDOLAT ÉS A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉG JÖVŐJE A JELEN ÉS A MÚLT TÜKRÉBEN Szervező: MTA KAB. Társszervező: EME Partnerek: BBTE,
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET
ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET 1991 óta 23 év Erdély kulturális és turisztikai kincseinek megismertetéséért ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓK, KÖNYVBEMUTATÓK Molnár H. Lajos (született Marosvásárhelyen,
Szakmai önéletrajz. Név: Dénes Anna-Júlia, született: Csép Anna-Júlia. Születtem: 1983 szeptember 25, Kolozsvár. Lakcím: Kolozsvár, Decebal u.
Szakmai önéletrajz Név: Dénes Anna-Júlia, született: Csép Anna-Júlia Születtem: 1983 szeptember 25, Kolozsvár Lakcím: Kolozsvár, Decebal u.72/3 Telefon: 0743405426 E-mail: annna83@yahoo.com Foglalkozásom:
Médiafigyelés FIGYELŐ (66,67. OLDAL)
FIGYELŐ - 2017. 11. 09. (66,67. OLDAL) Dubéczi Zoltán Kamasz Melinda Évente több mint ezer közgazdasági tanuló folytat tanulmányokat vagy kap ösztöndíjat az MNB oktatási programjainak a segítségével. Újabban
BERNARD CERQUIGLINI A FRANCIA NYELV SZÜLETÉSE
BERNARD CERQUIGLINI A FRANCIA NYELV SZÜLETÉSE Cet ouvrage, publié dans le cadre du Programme de Participation à la Publication (P.A.P.) Kosztolányi, bénéficie du soutien du Ministère des Affaires Étrangères
A felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó területek a következők:
A felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó területek a következők: 1. számú körzet: dr. Kribusz Edgár Állomás Arany János utca Attila utca Baross Gábor utca Batthyány utca Bellus József utca Bem utca Bercsényi
2017 évi tevékenységi beszámoló
2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Bodó Julianna 2016 Migráció és fejlődés napjaink székelyföldi társadalmában. In: Biró A. Zoltán Bodó Julianna (szerk.):
Balázs Ferenc Kolozsváron született 1901 októberében. Székely származású szülõk gyermeke, négy testvér közül a második. Apja tisztviselõ volt, anyja
kiemelkedõ Szövetkezeti gondolkodók, személyiségek és szervezõk Erdélyben Balázs Ferenc (1901 1937) Balázs Ferenc Kolozsváron született 1901 októberében. Székely származású szülõk gyermeke, négy testvér
V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17.
V. Mária Út Konferencia Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. 2015. október 16., péntek Helyszín: Csíksomlyó, Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központ - Hotel Salvator** 17.00
s tanév versenyeredményei
2014-2015 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei: Bolyai anyanyelvi csapatverseny: 4. évfolyam: 14. helyezés Csapattagok: Kapitány Lilla, Jakab Nikoletta, Papp Gréta, Sándor Viktória
Osztályozó vizsga témái. Történelem
9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság
Versenynaptár tanév
Versenynaptár 2016-2017 tanév 7-12. osztály NÉV Bendeúz Tudásbajnoksá Bolyai matematika csapat Szeptember véén szavaló 6 levelezős forduló + meyei 2017. 2016. szept. 19. 2017.05.27. 04.07.+ orszáos döntő
VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018
VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 Vívó (jelen, abc sorrendben - 31 vívó) vezetéknév keresztnév ANTAL Katalin Ildikó ÁNYOS Izabella BARTUS Claudia BÓDIS Vanda ERŐS Réka FARKAS Lilla HARONI Agapi
II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége.
Emelt szint 11. évfolyam Témakörök I. Az ókori görögök A poliszrendszer kialakulása és jellemzői. Athén felemelkedése és bukása. A hellenizmus kora. Az ókori görögség szellemi, kulturális öröksége. Annak
Csata István szakmai önéletrajz
Csata István szakmai önéletrajz Név: Csata István Életkor: 32 Foglalkozás: zenész Hangszer: viola da gamba Email cím: csata.istvan@gmail.com 1984 június 19- én születtem Csíkszeredában. A csíkszeredai
Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete:
Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti szakasz) 3. Arany János utca 4.
ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK
ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830 1913): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK A HAZAI FOLYÓIRATOKBAN (1778 1873) A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István
- A rendszerváltás és az uniós csatlakozás gazdálkodásra gyakorolt hatása a dél- bihari régióban. - Piaci túlélés kisüzemi lavírozás.
Lovas Kiss Antal Publikációs lista Önálló könyv - A rendszerváltás és az uniós csatlakozás gazdálkodásra gyakorolt hatása a délbihari régióban. Doktori disszertáció 2003. 255. p. - Piaci túlélés kisüzemi
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos
Kulturális turizmus szak órarend 2014 2015. tanév, I. félév magyar vonal. Nap Óra Tantárgy Terem Tanár Megj.
I. ÉV ulturális turizmus szak órarend 2014 2015. tanév, I. félév magyar vonal Hétfő A turizmus általános földrajza (Geografia generală a turismului) Csak páratlan heteken Földrajz ar, H1-es terem dr. Talpas
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh
PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire
1 PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire 1. A pályázó adatai: 1.1. Neve: Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 1.2. Székhelye: 1173. Budapest, XVII. kerület,
Összes költség (Ft) Rendszeres táncház és kézműves programok szervezése. RO010 EMKE OE EMKE Közgyűlés 2009 1 007 000 51 000 0 600 000 250 000 250 000
Sorszám Pályázó neve Pályázat címe Összes költség (Ft) Saját rész (Ft) Egyéb összeg (Ft) Igényelt összeg (Ft) Javasolt összeg (Ft) Megítélt összeg (Ft) RO006 Romániai Magyar Néptánc Egyesület, Alapfokú
Távol az Araráttól Kiállítás és konferencia az örmény kultúráról
Távol az Araráttól Kiállítás és konferencia az örmény kultúráról 2013/04/05-2013/04/06 A Budapesti Történeti Múzeumban [1] április 5-én 16 órakor nyílik az 500 éves örmény könyvnyomtatás kulturális hatásait
A magyarországi közegészségügy története
A magyarországi közegészségügy története 1770-1944 j Jogalkotás, közegészségügyi intézmények, szakirodalom A kötetet összeállította: KAPRONCZAY KÁROLY Az előszót írta: TOMPA ANNA Sajtó alá rendezte: GAZDA
Hazai kutatási és pályázati eredmények (minden lezárult és jelenleg folyó kutatás, amely projekt vagy pályázat keretében folyt/folyik)
Hazai kutatási és pályázati eredmények (minden lezárult és jelenleg folyó kutatás, amely projekt vagy pályázat keretében folyt/folyik) Csíki Tamás Cím, kód Paraszti társadalom az egyéni emlékezetekben
Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás
Történelem 5. évfolyam - Redmentás feladatsorok - I. Az őskor és az ókori Kelet A történelem forrásai Őskori elődeink Az őskori kultúra Barlangokból a falvakba Holdévektől a napévekig Az első városok Mezopotámiában
6.Tanulmányok: Intézmény: BBTE, Bölcsészkar BBTE, Bölcsészkar
CURRICULUM VITAE 1. Családnév: GURKA-BALLA 2. Keresztnév: ILONA (személyazonosságiban: ELENA) 3. Születési adatok: 1955.09.26, Kolozsvár/ Kolozs megye 4. Lakcím: Kolozsvár, 400679, Hateg u., 26/3 Románia