SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE. 13/2002. (VIII. 27.) számú. r e n d e l e t e
|
|
- Csaba Dobos
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 13/2002. (VIII. 27.) számú r e n d e l e t e az egészségügyi alapellátások körzeteinek kialakításáról és mőködésérıl Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete az egészségügyrıl szóló évi CLIV törvény ban, az önálló orvosi tevékenységrıl szóló évi CVII. törvénnyel módosított évi CVII. törvénnyel módosított évi II. törvény 2. (1) bekezdésében, valamint az önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. -ában foglaltak alapján a következı rendeletet alkotja: 1. Az önkormányzat az egészségügyi alapellátás során gondoskodik: a háziorvosi, házi gyermekorvosi ellátásról, a fogorvosi alapellátásról, az alapellátáshoz kapcsolódó ügyelet ellátásáról, a védınıi ellátásról, az iskola egészségügyi ellátásról. 2. (1) A rendelet hatálya kiterjed Sárospatak Város Önkormányzatának közigazgatási területére. (2) A rendelet 6 -ának hatálya az (1) bekezdésben megjelölt települések közigazgatási területén kívül kiterjed Györgytarló, Vajdácska, Kenézlı, Zalkod, Makkoshotyka, Hercegkút, Viss, Bodrogolaszi, Sárazsadány közigazgatási területére is. 3. Az egészségügyi alapellátási körzet székhelye: Sárospatak. 4. A felnıtt háziorvosi körzetek rendelıjének címe és a körzethez tartozó utcák: I.sz. Felnıtt háziorvosi körzet Sárospatak, Comenius u MÁV, Ady Endre u., Árvay József u., Bem u., Bezerédi u., Comenius u., Csécsi János u., Csokonai u., Dobó Ferenc u., Fazekas u., Görbe u., Habán u., Ispotály köz, József Attila u., Kassai u., Kazinczy Ferenc u., Kolostor u., Kolozsvári u., Kövy Sándor u., Munkácsy Mihály
2 2 u., Pálóczy u., Rákóczi u., Széldomb u., Szinyei Gerzson u., Szuhai Mátyás u., Táncsics Mihály u., Tompa Mihály u., Vörösmarty u. II.sz. Felnıtt háziorvosi körzet Sárospatak, Comenius u. 20. Kutyahegy, Arany János u., Balassi Bálint u., Béke köz., Bónis Ferenc u., Dezsı Lajos u., Egressy Béni u., Erkel Ferenc u., Honvéd u., Illyés Gyula u., Izsó Miklós u., Jókai Mór u., Kisfaludy u., Kodály Zoltán u., Komáromi János u., Kopácsi István u., Láczai Szabó László u., Mátyás király u., Németh László u., Ország u., Páterhomok, Radvány u., Szántó Kovács János u., Szilágyi Erzsébet u., Sztáray Mihály u., Teleki u., Deák Ferenc u., Fáy András u., Perényi Péter u., Pósaházi János u., Szent József u., Szondi György u., Thököly Imre u., Arad u., Füzesér, Gulyalegelı, Hatház dőlı. III.sz. Felnıtt háziorvosi körzet Sárospatak, Erdélyi u. 9. Árok u., Baross Gábor u., Bartók Béla u., Batsányi János u., Bercsényi u., Bocskai u., Eötvös u., Erdélyi János u., Esze Tamás u., Gyóni Géza u., Hajnóczy József u., Madách Imre u., Mandulás u., Mandulás hegy, Martinovics u., Nagy Lajos u., Petıfi Sándor u., Szabó Gyula u., Tokaji Ferenc u., Vörössipkások útja., Wesselényi u., Sport u., Várkert u., 184. sz. MÁV, Baksa dőlı, Berzsenyi Dániel u., Dorkó, Dorkó alsó, Dorkó felsı, Dorkó laposa, Mikes Kelemen u., Vásárhelyi Pál u., Katona u., Kisbálványos, Tarattyalaposa. IV.sz. Felnıtt háziorvosi körzet Sárospatak, Eötvös u. 10. Báthory Zsófia u., Benczúr u., Déryné u., Halászhomok, Hollay János u., Hunyadi u., Katona József u., Kinizsi Pál u., Kırösi Csoma Sándor u., Lavotta János u., Pécsi Sándor u., Tóth Ede u., Vak Bottyán u. V.sz. Felnıtt háziorvosi körzet Sárospatak, Comenius u. 20. Béla király tér, Hild tér, Rákóczi u., Retel u., Áchim András u., Árpád u., Attila u., Budai N. A. u., Búzavirág u., Apróhomok-Délıhomok, Dorkói u., Dózsa u., Gárdonyi Géza u., Apróhomok-Hatöles u., Kossuth L. u., Nyíri u., Pipacs u., Szabó Endre u., Szombathy János u., Toldi Miklós u., Apróhomok-Vágottér, Vasvári Pál u., Viola u., Hortobágy u., Lorántffy Zsuzsanna u., Szemere u., Szent Erzsébet u., Apróhomok-Balázs dőlı, Cseredőlı, Hárs köz, Kengyel dőlı, Patika köz, Szomor dőlı, VI.sz. Felnıtt háziorvosi körzet Sárospatak, József A. u. 24. Alkotmány u., Bathó János u., Borsi u., Damjanich u., Fürdı u., Gyöngyösi u., Harsányi Zsolt köz, Határ u., Herceg u., Hortobágyi u., Kölcsey Ferenc u., Kútpadka dőlı, Malomkıgyár u., Mányoki Ádám u., Megyer hegy, Mikszáth Kálmán u., Móra Ferenc u., Muskátli u., Nefelejcs u., Rozmaring u., Simándi István u., Szabó József u., Szalkai László u., Szalontai György u., Széchenyi István u., Szegfő u., Szeles u., Végardói u., Cirkáló dőlı, Csendes dőlı, Fürdıs dőlı, Királyhegy, Mocsár u., Rákoska dőlı., Tárna u., Kácsárd, Kisgát dőlı, Mondorzug.
3 3 VII.sz. Felnıtt háziorvosi körzet Sárospatak, Comenius u. 14. Andrássy Gyula u., Október 23. tér, Szabó Ervin u., Zrínyi u., Apróhomok, Bessenyei György u., Aprónyárfás dőlı, Katona József u., Lavotta János u. 5. A házi gyermekorvosi körzetek címe és a körzethez tartozó utcák: I. sz. Gyermekorvosi Körzet Sárospatak, Comenius u 14. Kutyahegy, Árok u., Bartók Béla u., Bercsényi u., Eötvös u., Esze Tamás u., Hajnóczy József u., Mandulás u., Martinovics u., Petıfi Sándor u., Tokaji Ferenc u., Wesselényi u., Benczúr u., Halászhomok, Hunyadi János u., Kinizsi Pál u., Lavotta János u., Tóth Ede u., Béla Király tér, Rákóczi u., Andrássy u., Szabó Ervin u., Aprónyárfás u., József Attila u., Baross Gábor u., Batsányi János u., Bocskay u., Erdélyi János u., Gyóni Géza u., Madách Imre u., Mandulás hegy, Nagy Lajos u., Szabó Gyula u., Vörössipkások útja, Báthori Zsófia u., Déryné u., Hollay János u., Katona József u., Kırösi Csoma Sándor u., Pécsi Sándor u., Vak Bottyán u., Hild tér, Retel u., Október 23 tér, Zrínyi u. II.sz. Gyermekorvosi Körzet Sárospatak, József A u. 24. Arany János u., Béke köz, Dezsı Lajos u., Erkel Ferenc u., Illyés Gyula u., Jókai Mór u., Kodály Zoltán u., Kopácsi István u., Mátyás Király u., Országút u., Radvány u., Szilágyi Erzsébet u., Teleki u., Várkert u., Árpád u., Budai Nagy Antal u., Délıhomok, Dózsa György u., Hatöles u., Nyíri István u., Szabó Endre u., Toldi Miklós u., Vasvári Pál u., Apróhomok, Füzesér, Balassi Bálint u., Bónis Ferenc u., Egressy Béni u., Honvéd u., Izsó Miklós u., Kisfaludy u., Komáromi János u., Láczay Szabó László u., Németh László u., Páterhomok, Szántó Kovács János u., Sztárai Mihály u., Sport u., Áchim András u., Attila u., Búzavirág u., Dorkói u., Gárdonyi Géza u., Kossuth Lajos u., Pipacs u., Szombathy János u., Vágottér dőlı, Viola u., Bessenyei György u., Gulyalegelı. III. sz. Gyermekorvosi Körzet Sárospatak, Erdélyi u 9. Deák Ferenc u., Móricz Zsigmond u., Pósaházi János u., Szondi György u., Ady Endre u., Bem u., Comenius u., Dobó Ferenc u., Görbe u., Ispotály köz, Kazinczy Ferenc u., Kövy Sándor u., Pálóczi u., Széldomb u., Szuhai Mátyás u., Tompa Mihály u., Hortobágy u., Szemere u., Alkotmány u., Borsi u., Fürdı u., Harsányi Zsolt köz, Herceg u., Kölcsey Ferenc u., Malomkıgyár u., Megyer hegy, Móra Ferenc u., Nefelejcs u., Simándi István u., Szalkai László u., Széchenyi István u., Szeles u., Dorkó, Fáy András u., Perényi Péter u., Szent József u., Thököly u., Árvay József u., Bezerédi u., Szécsi u., Fazekas sor, Habán u., Kassai u., Kolozsvári u., Munkácsy Mihály u., Rákóczi u., Színyei Gerzson u., Táncsics Mihály u., Vörösmarty u., Lorántffy Zsuzsanna u., Szent Erzsébet u., Bathó János u., Damjanich u., Gyöngyösi István u., Határ u., Hortobágyi u., Kútpadka dőlı, Mányoki Ádám u., Mikszáth Kálmán u., Muskátli u., Rozmaring u., Szabó József u., Szalontai György u., Szegfő u., Végardói u.
4 4 6. (1) A fogorvosi körzetek címe és a hozzá tartozó utcák: I. sz. Fogorvosi körzet 188. MÁV, Árvay József u., Bezerédi u., Csécsi János u., Dobó Ferenc u., Görbe u., Ispotály u., Kassai u., Kolostor u., Kövy Sándor u., Pálóczi u., Széldomb u., Szuhai Mátyás u., Tompa Mihály u., Árok u., Bartók Béla u., Bercsényi u., Eötvös u., Esze Tamás u., Hajnóczy József u., Mandulás u., Martinovics u., Petıfi Sándor u., Tokaji Ferenc u., Ady Endre u., Bem u., Comenius u., Csokonai u., Fazekas sor, Habán u., József Attila u., Kazinczy Ferenc u., Kolozsvári u., Munkácsy Mihály u., Rákóczi u., Színyei Gerzson u., Táncsics Mihály u., Vörösmarty u., Wesselényi u., Várkert u., Baksa dőlı, Dorkó, Dorkó felsı, Mikes Kelemen, Katona József u., Baross Gábor u., 184. MÁV, Báthory Zsófia u. Györgytarló Vajdácska II. sz. Fogorvosi körzet Alkotmány u., Borsi u., Főrdı u., Harsányi Zsolt köz, Herceg u., Kölcsey Ferenc u., Malomkıgyár u., Megyer hegy, Móra Ferenc u., Nefelejcs u., Simándi István u., Szalkai László u., Széchenyi István u., Szeles u., Cirkáló dőlı, Fürdıs dőlı, Mocsár u., Tárna u., Kisgát dőlı, Tóth Ede u., Madách Imre u., Andrássy Gyula u., Szabó Ervin u., Apróhomok, Aprónyárfás tanya, Bathó János u., Damjanich u., Gyöngyösi u., Határ u., Hortobágyi u., Kútpadka dőlı, Mányoki Ádám u., Mikszáth Kálmán u., Muskátli u., Rozmaring u., Szabó József u., Szalontai György u., Szegfő u., Végardói u., Csendes tanya, Királyhegy dőlı, Rákoska dőlı, Kácsárd dőlı, Mondorzug dőlı, Lavotta János u., Bálványos tanya, Október 23. tér, Zrínyi u., Bessenyei György u., Rózsás tanya. Kenézlı Zalkod III. sz. Fogorvosi körzet Béla Király tér, Áchim András u., Attila u., Búzavirág u., Dorkói u., Gárdonyi Géza u., Kossuth Lajos u., Pipacs u., Szombathy János u., Vágottér dőlı, Viola u., Lórántffy Zsuzsanna u., Szent Erzsébet u., Cseredőlı, Kengyel dőlı, Szomor dőlı, Hunyadi u., Kinizsi u., Mandulás u., Nagy Lajos u., Szabó Gyula u., Vörössipkások útja, Hild tér, Retel u., Árpád u., Budai Nagy Antal u., Délıhomok, Dózsa György u., Hatöles u., Nyíri u., Szabó Endre u., Toldi Miklós u., Vasvári Pál u., Hortobágy u., Szemere u., Balázs dőlú, Hárs köz, Patika köz, Sport u., Berzsenyi Dániel u., Dorkó-alsó, Dorkó Laposa, Vásárhelyi Pál u., Kisbálványos. Makkoshotyka Hercegkút
5 5 IV. sz. Fogorvosi körzet Kutyahegy, Balassi Bálint u., Bónis Ferenc u., Egressy Béni u., Honvéd u., Izsó Miklós u., Kisfaludy u., Komáromi János u., Láczai Szabó László u., Németh László u., Páterhomok, Szántó Kovács János u., Sztáray Mihály u., Deák Ferenc u., Perényi Péter u., Szent József u., Thököly Imre u., Füzesér, Hatház dőlı, Déyné u., Hollay János u., Katona József u., Kırösi Csoma Sándor u., Pécsi Sándor u., Arany János u., Béke köz, Dezsı Lajos u., Erkel Ferenc u., Illyés Gyula u., Jókai Mór u., Kodály Zoltán u., Kopácsi István u., Mátyás Király u., Országút, Radvány u., Szilágyi Erzsébet u., Teleki u., Fáy András u., Pósaházi János u., Szondi György u., Arad u., Gulyalegelı, Vak Bottyán u., Benczúr u., Halászhomok. Viss Bodrogolaszi Sárazsadány (3) A fogorvosi körzetek egységes kezelése érdekében az alapfinanszírozásnál azonos létszámot kell figyelembe venni. 7. A védınıi körzetek címe és a hozzá tartozó utcák: I. sz. Védınıi körzet Ady Endre u., József Attila u., Árok u., Baross Gábor u., Bartók Béla u., Bocskai u., Bercsényi u., Erdélyi János u., Eötvös u., Gyóni Géza u., Esze Tamás u., Mandulás hegy, Mandulás u., Nagy Lajos u., Wesselényi u., Déryné lakótelep, Lavotta János lakótelep, Katona József lakótelep, Béla király tér, Október 23. tér, Andrássy u., Zrínyi lakótelep, Szabó Ervin u. II. sz. Védınıi körzet Kutyahegy, Hajnóczy József u., Martinovics u., Petıfi Sándor u., Tokaji Ferenc u., Benczúr u., Hunyadi János u., Kinizsi Pál u., Lavotta János u., Tóth Ede u., Zrínyi utca, Batsányi János u., Madách Imre u., Szabó Gyula u., Vörössipkások útja, Báthori Zsófia u., Déryné utca, Hollay János u., Katona József utca, Kırösi Csoma Sándor u., Pécsi Sándor u., Vak Bottyán u. III. sz. Védınıi körzet Dorkó, Árpád u., Budai Nagy Antal u., Dózsa György u., Nyíri István u., Szabó Endre u., Toldi Miklós u., Vasvári Pál u., Halászhomok, Hortobágyi u., Áchim András u., Attila u., Búzavirág u., Dorkói u., Gárdonyi Géza u., Pipacs u., Szombathy János u., Viola u., Retel u.
6 6 IV. sz. Védınıi körzet 3950 Arany János u., Béke köz, Dezsı Lajos u., Erkel Ferenc u., Illyés Gyula u., Jókai Mór u., Kodály Zoltán u., Kopácsi István u., Mátyás Király u., Országút, Radvány u., Szilágyi Erzsébet u., Teleki u., Várkert u., Balassi Bálint u., Bónis Ferenc u., Egressy Béni u., Honvéd u., Izsó Miklós u., Kisfaludy u., Komáromi János u., Láczay Szabó László u., Németh László u., Páterhomok, Szántó Kovács János u., Sztárai Mihály u., Sport u., Bessenyei György u. V. sz. Védınıi körzet Deák Ferenc u., Móricz Zsigmond u., Pósaházi János u., Szondi György u., Bem u., Comenius u., Dobó Ferenc u., Görbe u., Ispotály köz, Kazinczy Ferenc u., Kövi Sándor u., Széldomb u., Szuhai Mátyás u., Tompa Mihály u., Szemere u., Alkotmány u., Fáy András u., Perényi Péter u., Szent Jószef u., Thököly u., Árvay József u., Bezerédi u., Szécsi u., Fazekas sor, Habán u., Kassai u., Kolozsvári u., Munkácsy Mihály u., Rákóczi u., Színyei Gerzson u., Táncsics Mihály u., Vörösmarthy u., Lórántffy Zsuzsanna u., Szent Erzsébet u., Rákóczi u., Hild tér. VI. sz. Védınıi körzet Pálóczi u., Hortobágy u., Borsi u., Fürdı u., Harsányi Zsolt köz, Herceg u., Kölcsey Ferenc u., Malomkıgyár u., Megyer, Móra Ferenc u, Nefelejcs u., Simándi István u., Szalkai László u., Széchenyi István u., Szeles u., Délıhomok, Hatöles u., Apróhomok, Füzesér, Bathó János u., Damjanich u., Gyöngyösi István u., Határ u., Kútpadka dőlı, Mányoki Ádám u., Mikszáth Kálmán u., Muskátli u., Rozmaring u., Szabó József u., Szalontai György u., Szegfő u., Végardói u., Bathó I. u., Kossuth L. u., Vágottér dőlı, Gulyalegelı, Aprónyárfás tanya. Ezen rendelet szeptember 1-jén lép hatályba. K.m.f. dr. Komáromi Éva s.k. Dr. Jánosdeák Gábor s.k. jegyzı polgármester Hitelesítem:
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J A V A S L A T - a Képviselő-testületnek - az egészségügyi alapellátások
SZAVAZÓKÖRÖK TERÜLETI BEOSZTÁSA. 1. sz. szavazókör, szavazóhelyiség: Sárospatak, Eötvös út 11. ÉPSZER
SZAVAZÓKÖRÖK TERÜLETI BEOSZTÁSA 1. sz. választókerület: 1. sz. szavazókör, szavazóhelyiség: Sárospatak, Eötvös út 11. ÉPSZER Árok u., Baross Gábor u., Bercsényi u., Bláthy O. u., Bocskai u., Cirkáló hegy,
Helyi Választási Iroda Vezetıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/513-264 E-mail: sarospatak@sarospatak.
Helyi Választási Iroda Vezetıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/513-264 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Szám: 7146-15/2010. Tárgy: választókerületek kialakítása H a t á r o
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1
Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2002. (V.7.) r e n d e l e t e
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2002. (V.7.) r e n d e l e t e a háziorvosi körzetekrıl Csorvás Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete az egészségügyi közszolgáltatások
meghatározásáról szóló 5/2004. (III. 10.) számú rendelet 2. melléklete helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép.
Pécel Város Önkormányzatának 8/2009. (IV. 1.) számú rendelete a Pécel Város Önkormányzatának közigazgatási területén lévı háziorvosi ek meghatározásáról szóló 5/2004. (III. 10.) számú rendelet módosításáról
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról
3. (1) E rendelet 2011. július 01. napján lép hatályba.
Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (VII.1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetekről Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,
FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK
FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 1. melléklet a 38/2012. (X. 25.) Önkormányzati Rendelethez E F G V. Körzet VI.
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló
I. számú választókerület
I. számú választókerület Ady Endre utca Berzsenyi Dániel utca Hársfás utca Hársfás utca Kazinczy utca Nádasdy utca Puskás Ferenc utca Szigetdőlı Táncsics lakótelep Wesselényi utca a a 1-23 páratlan házszámok
11/2002. (VI. 7.) Hev. Ör. rendelete. a háziorvosi, házi-gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl. Felhatalmazás
11/2002. (VI. 7.) Hev. Ör. rendelete a háziorvosi, házi-gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl Felhatalmazás Heves Város Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1)
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK. 16/2009. (X.1.) rendelete 1
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK 16/2009. (X.1.) rendelete 1 Mélykút Város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteirıl Mélykút Város Önkormányzata Képviselı-testülete az
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteirıl
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteirıl Enying Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az egészségügyrıl szóló 1997.
Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek
1. számú melléklet 1 16/2002. (VI. 21.) sz. önkormányzati rendelet 1. sz. melléklete (28/2012. (VII. 13.) sz. Ör. 1. számú melléklet) 1. számú körzet Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek Alkotmány utca,
Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet
1. melléklet a 12/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelethez Háziorvosi körzetek leírása 1. számú háziorvosi körzet Baczoni István utca Bethlen Gábor utca Blaha Lujza utca Búzavirág utca Csíktarcsa utca
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Egységes szerkezetbe foglalt szöveg Hatályos: 2017. március 21-től Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2012.(XII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről 1 ZÁRADÉK
Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (VI. 17.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról (egységes szerkezetben az 1/2017. (I. 20.) és a 32/2017.
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló 1997.
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő- testülete a helyi
Tól Ig Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Körzet
Gyomaendrőd 1. oldal Áchim András utca Teljes 002 Ady Endre utca Teljes 009 Akác utca Teljes 016 Alkotmány utca Teljes 014 Álmos utca Teljes 002 Álmosdomb utca Teljes 017 Apponyi utca Teljes 012 Arany
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
PÜSPÖKLADÁNY település
01. számú egyéni választókerület szavazókörei és utcajegyzéke 001. Rendelőintézet, re bejelentkezettek, Kossuth u. 1. átjelentkezéssel szavazók Damjanich utca 000001 000011/0005 folyamatos házszámok Hajdú
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa
Lapszám: 1 001. szavazókör, a Ve. 78. -a szerint a települési szintû lakóhellyel rendelkezö választópolgárok szavazására kijelölt szavazókör is Azonosító: 14-085-001-4, Cím: Napközi otthon, Bajcsy Zs.
Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN)
Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN DABAS
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN DABAS Köznevelési intézmény: Dabasi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2371 Dabas, Rákóczi Ferenc utca 2. Felvételi körzet: Dobó Katica u. Esze
19/2002. (VII.22.) MÖK számú rendelete. a háziorvosi körzetekrıl
Helyi jogtár. Módosította az 5/2004.(I. 26.) MÖK sz. rendelet, valamint a 14/2004.(III. 29.) MÖK sz. rendelet. Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testületének 19/2002. (VII.22.) MÖK számú rendelete
Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete:
Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti szakasz) 3. Arany János utca 4.
1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke. Utca elnevezése A körzethez tartozó utca/ Megjegyzés:
1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke Ady Endre utca teljes - Aradi utca teljes - Arany János utca teljes - Arató utca teljes - Batthyány Lajos utca teljes - Belső utca teljes
A felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó területek a következők:
A felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó területek a következők: 1. számú körzet: dr. Kribusz Edgár Állomás Arany János utca Attila utca Baross Gábor utca Batthyány utca Bellus József utca Bem utca Bercsényi
Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról
1 Város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Törökszentmiklósi Óvodai Intézmény Törökszentmiklós Hunyadi út 14. ÓVODAI KÖRZET BEOSZTÁSOK 2018/2019
Tulipánkert Székhelyóvoda - Hunyadi u.14. Törökszentmiklósi Óvodai Intézmény Törökszentmiklós Hunyadi út 14. ÓVODAI KÖRZET BEOSZTÁSOK 2018/2019 Északon a Vásárhelyi Pál utca, az Ipolyi térig. A Kossuth
ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez
I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint
Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete
Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Jászfényszaru Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól (Módosításokkal egységes szerkezetben.)
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 12/2011. (II.25.) sz. önkormányzati rendelettel módosított
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének 12/2011. (II.25.) sz. önkormányzati rendelettel módosított 1/2009. (II.04.) sz. önkormányzati rendelete az általános iskolai körzethatár és az óvodai körzethatár
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről
1 MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről Ercsi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3.
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről 1 (A 21/2009.(XI.25.), a 7/2006.(III.10.), a 23/2004.(X.29.) KT. Rendelettel egységes
ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére
Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Javaslat az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló 16/2016.(VI.17.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatára Előterjesztő:
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1
Fõglein Ilona Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 17-099-001-6, Cím: Hõsök tere 1. (Városháza), TEVK: 01 Ady Endre utca teljes közterület 107 Bajcsy-Zsilinszky utca 000002 000128 páros házszámok 116
25/2002. (VII. 4.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képvisel - testületének rendelete
25/2002. (VII. 4.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képvisel - testületének rendelete Szentgotthárd Város közigazgatási területén a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi, 1 gyermekfogászati, 2 véd
1. melléklet 1. SZÁMÚ KÖRZET SZÉKHELYE: 9600 SÁRVÁR, DÓZSA GYÖRGY UTCA 12.
1. SZÁMÚ KÖRZET SZÉKHELYE: 9600 SÁRVÁR, DÓZSA GYÖRGY UTCA 12. 1. Balassi Bálint utca 2. Balogh Ádám utca (Lánkapuszta) 3. Dózsa György utca 4. Földvárpuszta major (Lánkapuszta) 5. Gárdonyi Géza utca 6.
1. sz. választókerület
1. sz. választókerület 1. sz. szavazókör Szabadság u. 29. Szlovák Ált. Iskola Árpád utca 1 - folyamatos házszámok Árpád utca 5 9 páratlan házszámok Béke lakótelep Béke utca 1-3/B páratlan házszámok Bethlen
3. (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2017. (IX. 1.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról és kialakításáról Püspökladány Város Önkormányzatának
Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan
Háziorvosi körzetek Körzet megnevezése/ Rendelés helye/ Háziorvos neve/ képesítési adatai I. számú felnőtt Kálvin tér 7. Dr. Király Tímea II. számú felnőtt Petőfi u. 14. Dr. Ungvári Zsigmond általános
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016.(VII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásáról, valamint az
Hatályba léptetve: 2002. IV.18.
Kunszentmiklós Város képviselı-testületének 13/2002. (IV. 18.) önkormányzati rendelete az önálló orvosi tevékenység keretében mőködı háziorvosi körzetekrıl Módosítva: - Hatályba léptetve: 2002. IV.18.
ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület december 14-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület 2017. december 14-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a 090066175. sz. fogorvosi körzetre (működtető Dr. Yousif Egészségügyi, Szakorvosi és Kereskedelmi KFT.) vonatkozó
(Egységes szerkezeten a 2/2009.(I.30.) sz. rendelettel)
Dorog Város Képviselı-testületének 13/2004.(V.03.) számú rendelete a Dorog Város Közigazgatási területén kialakított háziorvosi házi gyermekorvosi fogorvosi, valamint védınıi körzetekrıl (Egységes szerkezeten
8.1. Település teljes közigazgatási területére vonatkozó felvételi körzetek. 037125 - Ősi Általános Iskola 8161 Ősi, Ságvári Endre u. 10.
Járás/Tankerület székhelye: Várpalota 8.1. Település teljes közigazgatási területére vonatkozó felvételi körzetek Település Ősi Kötelező felvételt biztosító iskola 037125 - Ősi Általános Iskola 8161 Ősi,
NVR - Körzetkezelés Dátum: :22:55 Lekérdező: Boros László Lapszám: 1 PXKAX - Monor KÖRZETLEÍRÓ LISTA
Lekérdező: Boros László Lapszám: 1 Szavazókör: Megye/főváros: Település/kerület: Országgyűlési választás, EP választás, országos népszavazás Pest Monor 001. szavazókör Arany János utca Teljes közterület
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / (VIII.30.) önkormányzati rendelete
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2016. (VIII.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
1 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátások
4. melléklet 1. SZÁMÚ TERÜLETI VÉDŐNŐI KÖRZET
1. SZÁMÚ TERÜLETI VÉDŐNŐI KÖRZET 1. Akácfa utca 2. Arad utca 3. Arany János utca 4. Árpád utca 5. Baross Gábor utca 6. Bercsényi Miklós utca 7. Berzsenyi Dániel utca 8. Bocskai István utca 19-ig,22-ig
Kihirdetve: május 26. Kifüggesztve: május június 10. Józan Judit jegyzı
1 Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselı-testületének 19/2011. (V. 26.) önkormányzati rendelete a házi orvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl Kihirdetve: 2011. május 26. Kifüggesztve:
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről
Kazincbarcika Város szavazóköri beosztása
Kazincbarcika Város szavazóköri beosztása 1. sz. szavazókör helye: Kodály Z. Művészetoktatási Int. Egressy B. út 1/B. Egressy B. út 1-19-ig (páratlan), Egressy B. út 2-26-ig (páros), Jókai tér teljesen,
Isaszegi Helyi választási Iroda Vezetőjének. 2/2014. (III.31.) számú határozata. A választókerületekhez tartozó szavazókörök beosztása az alábbi:
Isaszegi Polgármesteri Hivatal Jegyzője 2117 Isaszeg, Rákóczi utca 45.szám Tel: 28/583-100, e-mail:hivatal@isaszeg.hu Ügyiratszám: 330-6/2014/12 Ügyintéző: Tóthné Pervai Katalin Tárgy: Egyéni Választó
rendelet 1/a. számú melléklete Az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó vagyontárgyak:
rendelet 1/a. számú melléklete Az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó vagyontárgyak: Forgalomképtelen ingatlanok Sorsz. Hrsz. Terület ha m2 Cím Megnevezés Megjegyzés 1. 2 1 0783 Kossuth
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított 23/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a háziorvosi és védőnői körzetek
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. október 16-i ülésére
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. október 16-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez -
4 MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701. Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-358, Fax: (44) 501-360 e-mail:polgarmester@mateszalka.hu Száma: 60/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez
ABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 7/2002. (V. 28.) sz. rendelete a felnőtt háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzetekről
ABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 7/2002. (V. 28.) sz. rendelete a felnőtt háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzetekről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl
Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl Szécsény Város Önkormányzata
Átadás-átvételi jegyzıkönyv
Átadás-átvételi jegyzıkönyv 2. számú melléklet Készült: Jelenlévık:.. napján Lajosmizse Város Önkormányzat hivatalos helyiségében. Lajosmizse Város Önkormányzata (továbbiakban: Átadó) részérıl: Basky András
2. sz. melléklet Kistarcsa Város Önkormányzat 13/2016. (III. 31.) sz. önkormányzati rendeletéhez
2. sz. melléklet Kistarcsa Város Önkormányzat 13/2016. (III. 31.) sz. önkormányzati rendeletéhez Kistarcsa Város Önkormányzat forgalomképtelen ingatlanvagyona Hrsz. Utcanév művelési ág m2 0139/3 közút
Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2015.(XII.18.) RENDELETE
Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2015.(XII.18.) RENDELETE (Egységes szerkezetben a 17/2017.(X.31.), a 11/2018.(IV.27.) és a 12/2018.(VI.26.) önk. rendelettel.) az egészségügyi alapellátás
Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete 18/2002. (VI.20.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról
1 Város Önkormányzati Képviselő-testülete 18/2002. (VI.20.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról város Önkormányzati Képviselő-testülete Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni.
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL
BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
Kistarcsa Város Önkormányzat forgalomképtelen ingatlanvagyona
158 159 160 161162163164165 166 167 2. sz. melléklet Kistarcsa Város Önkormányzata 10/2012. (II. 24.) önkormányzati rendeletéhez Kistarcsa Város Önkormányzat forgalomképtelen ingatlanvagyona Hrsz. Utcanév
ABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 7/2002. (V. 28.) sz. rendelete a felnőtt háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzetekről
ABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 7/2002. (V. 28.) sz. rendelete a felnőtt háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzetekről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 11/2004. (III.23.)
Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről
Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata az egészségügyi
Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Cece Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól Edelény Város Önkormányzatának
6/2003.(IV.01.) sz. rendelete egységes szerkezetben a 17/2007.(X.19.) számú rendelettel
SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2003.(IV.01.) sz. rendelete egységes szerkezetben a 17/2007.(X.19.) számú rendelettel a háziorvosi körzetek határainak megállapításáról (2008.január
I. sz. háziorvosi körzet Dr. Oláh Erzsébet. I. számú háziorvosi körzethez tartozó utcák
Áchim u. Ady E. u. Arany J. u. Belentai u. Budai N. A. Csabai u. Deák F. u. 61-tıl és 52.-tıl mind Frey Á. u. Fürjes u. Gyóni G. József A. u Kálvin tér Kálvin u. Katona J. u. Kereszt u. Madách u. 1, 2,
ürítési nap hétfő és csütörtök
Utca Ady Endre utca Akácos utca Alinka utca Alkotmány utca Arany János utca Árpád utca Árvácska utca Avar utca Babits Mihály utca Bajcsy Zsilinszky utca Bakony utca Bányász utca Barátság utca Bartók Béla
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
(2) Az Önkormányzat a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást az orosházi kistérségi társulással kötött megállapodás alapján láttatja el.
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2016. (VIII. 24.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Nagyszénás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Tamási Város Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról
001. szavazókör Azonosító: , Cím: 5525 Füzesgyarmat, Széchelyi u. 2. (Központi Iskola) Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány
001. szavazókör Azonosító: 04-021-001-2, Cím: 5525 Füzesgyarmat, Széchelyi u. 2. (Központi Iskola) Ady Endre utca 36 36 folyamatos házszámok Ady Endre utca 38 999998 folyamatos házszámok Árpád utca 1 45