XVII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XVII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK"

Átírás

1 XVII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK AQUAWORLD RESORT BUDAPEST HOTEL ÉS ÉLMÉNYFÜRDŐ NOVEMBER

2 Köszöntő Kedves Vendégeink! A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének nevében köszöntöm Önöket a 17. alkalommal megrendezett Távhőszolgáltatási Szakmai Napokon! Úgy vélem, a mostani konferencia egészen különleges. Idén első alkalommal rendezzük meg a FŐTÁV Zrt.-vel közösen a TávHősök Viadalát, vagyis az I. Távfűtésszerelő Versenyt, amelyen a szakma legkiválóbb kétkezi szakemberei mérik össze tudásukat. Most őket is ünnepeljük, a távhő valódi hőseit. Ha már hősök. Ma sok gyermek olyan hátránnyal indul az életben, amely önerőből nem, vagy csak nagyon nehezen leküzdhető. Mi szeretnénk ezeknek a gyerekeknek hitet, önbizalmat, motivációt adni, mert hisszük, hogy minden gyermek érdemes arra, hogy megvalósítsa az álmait. Ezért úgy döntöttünk, hogy hosszú távú program kidolgozásába kezdünk az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványával szoros együttműködésben. Az együttműködés keretében tervezett programok megvalósításában nagyban számítunk tagjaink, az Önök segítségére is. Idén minden szponzorunk egyben az SOS Gyermekfalvak Magyarország gyermekeit is támogatta. November 14-én hosszas előkészítést követően, és sokak lelkiismeretes munkájának köszönhetően ünnepélyes keretek között adjuk át a Távhő Ökocímkét 6 távhőszolgáltató tagvállalatunknak. A Távhő Ökocímke egy merőben új kezdeményezés a szektorban, így az első tanúsítványok átadására nem is kerülhetett máskor sor, mint azon a konferencián, amely fő témája az innováció. Az innováció kétségkívül korunk egyik legmeghatározóbb fogalma, amellyel előbbutóbb minden szektor, szervezet, cég találkozik, és amikor az innováció, a megújulás megkerülhetetlenné válik. Az innováció azonban nem szükséges rossz, sokkal inkább egy új, jobb időszakot alapoz meg. Az innováció magában hordozza a kreativitást, a nyitottságot, a fejlődést és a megújulást. Ehhez azonban mint ahogyan az életben minden sikeres dologhoz összekapcsolódásra van szükség. Arra, hogy szervezeti és egyéni szinten is együttműködjünk, teret adjunk egymásnak, és merjünk nyitottak lenni az újra, a változásra, a másikra. Olyan együttműködésre van szükség, amely jelenti a közös felelősségvállalást, a kölcsönös tiszteletet, nyitottságot és elfogadást, a tiszta és egyértelmű kommunikációt. Őszi konferenciánk mottója is erre bíztat. A távhőszektor készen áll a megújulásra, ezért a 17. alkalommal megrendezett Távhőszolgáltatási Szakmai Napok témája az innováció, amely nemcsak szervezeti szinten hat, nemcsak egy-egy terméket, vagy folyamatot jelent, hanem a szektor egészére ható gyökeres változást. Minden kedves Vendégüknek tartalmas időtöltést kívánok! Üdvözlettel, Orbán Tibor elnök

3 A házigazda november 14. (kedd) P R O G R A M Moderátor: Kocsis Tóth Ildikó, Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. - sajtóreferens 10:00-10:30 Kocsis Tóth Ildikó sajtóreferens SZOMTÁV KFT. Orbán Tibor elnök MaTáSzSz dr. Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes H. Szováti Miklós a zsűri elnöke Köszöntő Környezetbarát és megújuló energiaellátás Pécsen 50 éves a PÉTÁV Pécsi Távfűtő Kft. Pécsett lakás és 460 közületi felhasználó kapcsolódik a távhőrendszerre. A PÉTÁV Kft. 132 kilométer hosszú vezetékrendszeren és 700 hőközponton keresztül szolgálja ki ügyfeleit, évente több mint 1300 TJ hőmennyiséget értékesít. A társaság idén ünnepli 50 éves jubileumát ben alakult meg a PÉTÁV Kft. jogelődje, a távfűtés azonban öt évvel korábban, 1962-ben indult a városban, Budapest után másodikként az országban óta a pécsi távfűtött lakások és intézmények ellátásához szükséges hőenergiát megújuló energiaforrásból biztosítják. A biomassza tüzelés hosszú távon is fenntartható pályára állítja a pécsi távhőellátást. A PÉTÁV Kft. egyik fontos célkitűzése, hogy folyamatosan növekvő fogyasztói kört tudjon bevonni a kényelmes, biztonságos és zöld távhőszolgáltatásba. Az elmúlt öt évben összesen 16 MW teljesítményű új fogyasztó csatlakozott a pécsi távhőrendszerre. Európai Uniós támogatással több mint másfél milliárd forint értékű korszerűsítés valósult meg a pécsi távhőrendszeren az elmúlt időszakban. A korszerűsítések három legfontosabb területe a szolgáltatói hőközpontok helyett felhasználói hőközpontok kialakítása, új fogyasztók távhőre kapcsolása és az elhasználódott vezetékszakaszok cseréje. 10:35-11:00 Prof. Dr. Kroó Norbert professzor MAGYAR Tudomány és Technológiai TUDOMÁNYOS Fejlődés a 21. században AKADÉMIA 11:00-11:25 Süli János miniszter TNM Tiszta energia, innovatív térségfejlesztés 11:25-11:50 dr. Nikodémus Antal főosztályvezető NEMZETGAZDASÁGI Innováció, ipar 4.0, digitalizáció MINISZTÉRIUM 12:00-13:00 Ebéd 13:00-13:25 Szabó Zsolt államtitkár NEMZETI FEJLESZTÉSI Okos városi megoldások a zöldenergia területén MINISZTÉRIUM 13:25-13:55 Ökocímke átadás Átadók: Szabó Zsolt, Orbán Tibor, dr. Orbán Péter 13:55-14:00 dr. Uzonyi Zoltán ügyvezető igazgató ista MAGYARORSZÁG KFT. Az ista Magyarország és az innováció KIEMELT TÁMOGATÓ 14:00-14:25 Horváth Zoltán főosztályvezető NEMZETI FEJLESZTÉSI Helyzetkép a távhőfejlesztést érintő cselekvési MINISZTÉRIUM tervekről és a hatékony távfűtés megvalósíthatóságáról 14:25-14:40 Kávészünet 14:40-15:05 Dessewffy Tibor docens ELTE Az IoT és az energiaipar 15:05-15:30 Team Europe, Karsai Zsuzsanna BUDAPESTI FAZEKAS MIHÁLY First Global Challenge: egy kooperatív GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA robotikai verseny magyar szemmel ÉS GIMNÁZIUM 15:30-15:40 Balogh József ügyvezető CIVIL PLANNING A Civil Planing Trade Kft. TRADE KFT. bemutatkozása GYÉMÁNT FOKOZATÚ TÁMOGATÓ 15:40-16:05 Bertalan Zsolt vezérigazgató OKOS JÖVŐ KLASZTER, Egy állami tulajdonú nagyvállalat MVM SMART FUTURE LAB és az innováció kapcsolata 16:05-16:15 dr. Rimóczi Imre kabinetvezető-helyettes BUDAPEST FŐVÁROS XI. Tájékoztató az MLEI-Solanova projektről KERÜLET ÖNKORMÁNYZATA 19:30-tól 21:10-től Szerelőverseny díjátadó és Gálavacsora Stand-up comedy - Hadházi László 22:30-tól Zenés kívánságműsor

4 2017. november 15. (szerda) november 15. (szerda) S Z E K C I Ó I. Moderátor: dr. Steier József, a Sunwo Zrt. vezérigazgatója S Z E K C I Ó II. Moderátor: Kocsis Tóth Ildikó, Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. - sajtóreferens 09:00-09:05 dr. Steier József vezérigazgató SUNWO ZRT. Szekció megnyitása 09:05-09:25 Lars Gullev ügyvezető igazgató VEKS Távhőipari innováció menedzsment Dániában 09:25-09:45 Maria Grajcar kutató munkatárs HAFENCITY UNIVERSITÄT A távhőszolgáltatók innovatív marketing HAMBURG stratégiája Németországban 09:45-10:05 Gabor J. Takacs-Carvalho NAGYKÖVETSÉG, I. titkár - tudományos és technológiai szakdiplomata USA Innovációmenedzsment az USA-ban 10:05-10:20 dr. Steier József vezérigazgató SUNWO ZRT. Kérdések, panelbeszélgetés 10:20-10:35 Kávészünet 10:35-10:55 Toronyi Zoltán KEXPORT Freyberger Tamás KÖRNYEZETIPARI KEXPORT Klaszter NONPROFIT KFT. tevékenységének bemutatása 10:55-11:15 Debreczeni Attila ügyvezető FINN KERESKEDELMI Finn innovatív távhő IRODA és technológiai exportösztönzés 11:15-11:35 Szárszó Tibor divízióvezető MAGYAR NEMZETI A Magyar Nemzeti Kereskedőház KERESKEDŐHÁZ ZRT. külpiacra jutást támogató tevékenysége 11:35-11:50 dr. Steier József vezérigazgató SUNWO ZRT. Kérdések, panelbeszélgetés 11:50-12:05 dr. Steier József vezérigazgató SUNWO ZRT. Szekció összefoglalás 12:05-12:15 Kasza György EU és fejlesztési ügyekért felelős menedzser MaTáSzSz Konferencia zárszó 12:15-14:00 Ebéd 09:00-09:05 Kocsis Tóth Ildikó sajtóreferens SZOMTÁV KFT. Szekció megnyitása 09:05-09:25 Bíró György kereskedelmi igazgató PROFIGRAM FRED optimalizálási és energia menedzsment rendszer / Apros Dynamic Simulation tool 09:25-09:45 Bardóczy Árpád partner kapcsolati mérnök ISG UNIBALL KFT. Tolnai Csaba kutató-tervező mérnök Magas hőmérsékletű áramló közeg hidrodinamikai vizsgálata szimulációval, az eredmények hasznosítása a tervezésben 09:45-10:00 Lakatos Tibor ügyvezető igazgató REAL-ENERGO KFT. A MaTáSzSz Nívódíjas partnerének előadása: EZÜST FOKOZATÚ TÁMOGATÓ A Reál-Energo Kft. távhős innovációi 10:00-10:20 Rácz Attila energetikai igazgató GET-ENERGY KFT. Energiahatékonysági beruházások finanszírozása TAO-ból 10:20-10:30 Kocsis Tóth Ildikó sajtóreferens SZOMTÁV KFT. Kérdések 10:30-10:50 Kávészünet 10:50-11:10 Hoffmann Győző üzemviteli mérnök PÉTÁV KFT. Fogyasztók tájékoztatásának HÁZIGAZDA új eszköze a PÉTÁV Kft.-nél 11:10-11:30 Cservenák Róbert GIS rendszermérnök VARINEX KFT. Látni a fényt az e-közmű alagút végén!? BRONZ FOKOZATÚ TÁMOGATÓ 11:30-11:50 Sichna Andrea VEXVE Regional Sales and Business Development Manager Vexve Smart Solution Vexve oy gyártó jövőbeni fejlesztései az Okos Távhő megvalósulása érdekében 11:50-12:00 Kocsis Tóth Ildikó sajtóreferens SZOMTÁV KFT. Kérdések 12:00-12:10 dr. Orbán Péter operatív vezető MaTáSzSz Konferencia zárszó 12:10-14:00 Ebéd

5 GYÉMÁNT FOKOZATÚ TÁMOGATÓ MATÁSZSZ XVII. Távhőszolgáltatási Szakmai Napok MATÁSZSZ XVII. Távhőszolgáltatási Szakmai Napok támogatója támogatója a XVii. Távhőszolgáltatási Szakmai napok Konferencia gyémánt fokozatú támogatója a Civil Planning Trade Mérnöki Szolgáltató Kft november A társaságunk fő tevékenysége a mérnöki/szakértői tanácsadás. Partnereinknek a távhőtermelés, távhőellátás, épületenergetikai feladatok, megújuló energiaforrások hasznosítása során felmerülő feladatok, problémák megoldásában nyújtunk támogatást. Munkatársaink éves energetikai/távhőellátási tapasztalattal, számos mérnökkamarai szakmagyakorlási engedéllyel rendelkeznek, átfogó és széles körű ismereteikkel segítik a legmegfelelőbb műszaki, szakmai megoldás kimunkálását. Társaságunk az energetikai, döntéselőkészítő tanulmányoktól, üzleti tervektől kezdve, kiviteli és engedélyezési tervek készítésén keresztül műszaki ellenőri, felelős műszaki vezetői feladatok vállalásáig a teljes projekt előkészítési-megvalósítási folyamatában teljes körű részt tud biztosítani. Villanyozd fel magad, éld át a jövőt a jelenben! A Civil Planning Trade Kft. a MEKH által nyilvántartott energetikai auditori szervezet, aki három nyilvántartott energetikai auditora révén végzi az energiahatékonysággal kapcsolatos feladatok elvégzését. SzaKTErülETEinK Támogatás a megvalósítás teljes folyamatában SzolgálTaTáSainK átfogó szolgáltatásokat nyújtunk a projektötlettől a megvalósításig Távhőtermelés, Távhőellátás Épületenergetika Megújuló energiaforrások hasznosítása Hőellátás Energiahatékonyság Projektötlet Előzetes elemzés Hatástanulmány Megvalósíthatósági tanulmány üzleti tervek, változatelemzés Döntéselőkészítő tanulmány Finanszírozási terv Pályázhatósági elemzés Engedélyezési tervek Tendertervek Kiviteli tervek Mérnökszolgálat Megvalósulási tervek Energetikai-gazdasági tanulmányok készítése Energetikai pályázatok menedzselése Kiviteli-, tendertervek kidolgozása Engedélyezési tervek, engedélyeztetés Műszaki ellenőri feladatok Kivitelezések felelős műszaki vezetése Energetikai auditok készítése Energetikai szakreferensi szolgáltatás Épületenergetikai tanúsítás Civil Planning Trade KfT Budapest, Kmety György u. 21. V/4. Fax: Libabőrt és fülig érő mosolyt kiváltó élményvezetés a XVII. Távhőszolgáltatási Szakmai Napok Konferencia gyémánt fokozatú támogatójától a Civil Planning Trade Mérnöki Szolgáltató Kft-től. A sorsolásra jelentkezők közül többen beülhetnek és maguk vezethetnek egy százra 3 másodperc alatt gyorsuló Tesla Model S P90D-t. A kisorsolt a több, mint 700 (!) lóerős autóval autózhat a forgalomban, kipróbálhatja akár az autópilóta üzemmódot is. Kedves érdeklődő! A tesztvezetésen történő részvétel feltétele érvényes, B-kategóriás járművezetői engedély. A tesztvezetés kísérővel történik, de egy alkalommal több személy is ülhet a gépkocsiban, a kísérő mellett. Jelentkezés előzetesen en az iroda@planningtrade.hu címen (2017. november ig) vagy személyesen a konferencia helyszínén a regisztráció ideje alatt! Igény szerint az autózásról készült fotókat, külső - és belsőkamerás felvételt, valamint az ezekből készült vágott anyagot a résztvevő megkapja ajándékba! Civil Planning Trade KfT. Tel.: iroda@planningtrade.hu Mobil: Budapest, Kmety György u. 21. V/4. Fax: Tel.: iroda@planningtrade.hu Mobil:

6 ARANY FOKOZATÚ TÁMOGATÓ EZÜST FOKOZATÚ TÁMOGATÓ A 27 éve alapított Comptech Kft. a dán A/S hivatalos Magyarországi forgalmazójaként fogyasztásmérési és mérésadatgyűjtési megoldásokat kínál az energiaszolgáltatóknak. Tisztelt Távhőszolgáltató! A DHK Hátralékkezelő és Pénzügyi Szolgáltató Zrt óta végzi követeléskezelési tevékenységét. A DHK Zrt. eddig több, mint 39 milliárd forintnyi követelést vásárolt a FŐTÁV Zrt-től. A megszerzett szektorspecifikus tapasztalatra építve óta több közműszolgáltató társaság követelésállományát is átvette. A DHK Zrt. jelenleg csaknem harmincezer ügyfél 8,2 milliárd forintot meghaladó összértékű tartozását kezeli. Termékválasztékunkban megtalálhatók: az ultrahangos hőfogyasztásmérők, hideg/meleg vízmérők, mozgó alkatrészt nem tartalmazó villamos fogyasztásmérők. Társaságunk, mint a, nagykereskedő partnere forgalmazza a: JIP gömbcsapokat, szabályozástechnikai, épületautomatikai elemeket (hőcserélők, szelepek, hajtóművek, továbbá az Ipari Automatizálás (IA) elemeket) A Comptech Kft. legfontosabb alapelve a szakmai felkészültség mellett, a minőség és a megbízhatóság, amely meghatározza az egész társaság működését. Ennek érdekében MSz EN ISO 9001:2015 szabványnak megfelelő minőségirányítási rendszert és MSz EN ISO 14001:2015 környezetirányítási rendszert működtetünk és gondoskodunk az általunk forgalmazott eszközök szakszerű vevőszolgálatáról. Elérhetőségünk: EZÜST FOKOZATÚ TÁMOGATÓ A DHK Zrt. kitűzött célja, hogy tevékenységével elősegítse ügyfelei üzleti terveinek megvalósulását, javítsa azok likviditását, vállalkozásaik jövedelmezőségét, mérsékelje az üzleti kockázatot és csökkentse a kétes kintlévőségek kezelése miatt felmerülő költségeket. Forduljon hozzánk bizalommal: dhk@dhkzrt.hu Honlap: kazánházi-, hőközponti szabályozás távfelügyeleti rendszerek hőfogyasztás- és vízmérés hőmérséklet- és nyomásérzékelők szabályozó- és elzárószerelvények csővezetéki kompenzátorok SZABÁLYOZÓ ÉS KOMPENZÁTOR KFT. H-1095 Budapest, Soroksári út Tel.: Ι Fax: iroda@szabalyozo.hu Ι

7 EZÜST FOKOZATÚ TÁMOGATÓ EZÜST FOKOZATÚ TÁMOGATÓ A MaTáSzSz Nívódíjas partnere AustroPUR távhővezeték rendszer. Az intelligens megoldás. Minimális hőveszteség, maximális rugalmasság. EZÜST FOKOZATÚ TÁMOGATÓ BRONZ FOKOZATÚ TÁMOGATÓK Hivatásunk a TÁVHŐ! Szabályozó szelepekkel, csapokkal, hőcserélőkkel, szabályozó elektronikákkal, energia hatékonyságot növelő megoldásainkkal, sok éves nemzetközi tapasztalatunkkal állunk az Önök rendelkezésére!

8 TÁVHŐ ÖKOCÍMKE DÍJAZOTTJAI Minden gyermeknek jár az esély, hogy megvalósíthassa álmait, vágyait, függetlenül attól, hogy hova, milyen családba született. Ehhez szeretnénk hitet, motivációt és energiát adni. Erről szól az SOS Gyermekfalvak Magyarország és a MaTáSzSz együttműködése. Az ista nemzetközi energiahatékonysági szolgáltatóként, több mint 115 éves tapasztalattal rendelkezik a fűtési költségmegosztók értékesítése és a fogyasztásarányos költségelszámolások, valamint az energiamenedzsment szolgáltatások terén. Rádiós költségmegosztó készülékeink, vízmérőink, hőmennyiségmérőink 1996 óta már országosan, több mint lakásban segítik a felhasználók környezettudatos energiafelhasználását. Társaságunk ezen felül fővállalkozóként vesz részt lakossági fűtéskorszerűsítési projektekben, ahol meglevő primer (hőközponti/kazánházi), vagy szekunder (felhasználói) fűtési rendszerek építése, vagy energiahatékonysági felújítása a cél. Innovatív fejlesztésünk, egy VR szemüveg segítségével ügyfeleink egy 3 dimenziós lakóépületben fedezhetik fel, hogy milyen eszközökkel segítjük energiamegtakarítási céljaik elérését.

9 Információ: Gallóné dr. Farkas Katalin a szakmai rendezvény főszervezője Magyar Távhőszolgaltatók Szakmai Szövetsége 1116 Budapest, Barázda utca 42. Mobil: gallo.kata@tavho.org Lezárva: Budapest, november 9-én.

Távhő: zöld út a jövőbe

Távhő: zöld út a jövőbe em található a fájlban. Tisztelt Érdeklődők! Kedves Vendégeink! A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (továbbiakban: MaTáSzSz) idén tavasszal rendezi meg a XIX. Távhőszolgáltatási konferenciát

Részletesebben

XVIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK. éves a MaTáSzSz HELYSZÍN: HOTEL EGER & PARK **** 3300 EGER SZÁLLODA U NOVEMBER 6-7.

XVIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK. éves a MaTáSzSz HELYSZÍN: HOTEL EGER & PARK **** 3300 EGER SZÁLLODA U NOVEMBER 6-7. XVIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK éves a MaTáSzSz HELYSZÍN: HOTEL EGER & PARK **** 3300 EGER SZÁLLODA U. 1-3. 2018. NOVEMBER 6-7. /mataszsz www.tavho.org /mataszsz KÖSZÖNTŐ Kedves Vendégeink! Szeretettel

Részletesebben

XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS. 2013. május 13-14-15

XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS. 2013. május 13-14-15 XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS 2013. május 13-14-15 (hétfő kedd - szerda) Balatonfüred, FLAMINGÓ WELLNESS és KONFERENCIA HOTEL **** A konferencia mottója: Ötlettől a megvalósításig tények,

Részletesebben

22. Távhõ Vándorgyûlés

22. Távhõ Vándorgyûlés ENERGIAGAZDÁLKODÁSI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET HÕSZOLGÁLTATÁSI SZAKOSZTÁLYA rendezésében 22. Távhõ Vándorgyûlés MAGASABB KOMFORT KEVESEBB ENERGIÁVAL! Távfûtött épületek energetikai jellemzõi, korszerûsítési

Részletesebben

XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS. 2013. május 13-14-15

XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS. 2013. május 13-14-15 XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS 2013. május 13-14-15 (hétfő kedd - szerda) Balatonfüred, FLAMINGÓ WELLNESS és KONFERENCIA HOTEL **** A konferencia mottója: Ötlettől a megvalósításig tények,

Részletesebben

XIX. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA ÉS SZAKMAI KIÁLLÍTÁS

XIX. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA ÉS SZAKMAI KIÁLLÍTÁS XIX. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA ÉS SZAKMAI KIÁLLÍTÁS Hunguest Hotel Pelion Tapolca ****+Superior, 8300 Tapolca, Köztársaság tér 10. 2019. május 8-9-10. Tisztelt Érdeklődők! Kedves Vendégeink! A Magyar

Részletesebben

22. Távhõ Vándorgyûlés

22. Távhõ Vándorgyûlés ENERGIAGAZDÁLKODÁSI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET HÕSZOLGÁLTATÁSI SZAKOSZTÁLYA rendezésében 22. Távhõ Vándorgyûlés MAGASABB KOMFORT KEVESEBB ENERGIÁVAL! Távfûtött épületek energetikai jellemzõi, korszerûsítési

Részletesebben

Távhőszolgáltatási Konferencia 2014. Távhő fejlesztések műszaki megoldások, rendszerek, eszközök a Szabályozó és Kompenzátor Kft.

Távhőszolgáltatási Konferencia 2014. Távhő fejlesztések műszaki megoldások, rendszerek, eszközök a Szabályozó és Kompenzátor Kft. Távhőszolgáltatási Konferencia 2014 Távhő fejlesztések műszaki megoldások, rendszerek, eszközök a Szabályozó és Kompenzátor Kft. kínálatában Távhő fejlesztési lehetőségek - Fűtőművek, kazánházak rekonstrukciója,

Részletesebben

A MATÁSZSZ JAVASLATAI A 2014-2020 KÖZÖTTI IDŐSZAK TÁVHŐFEJLESZTÉSEIRE. dr. Orbán Péter projektvezető

A MATÁSZSZ JAVASLATAI A 2014-2020 KÖZÖTTI IDŐSZAK TÁVHŐFEJLESZTÉSEIRE. dr. Orbán Péter projektvezető A MATÁSZSZ JAVASLATAI A 2014-2020 KÖZÖTTI IDŐSZAK TÁVHŐFEJLESZTÉSEIRE dr. Orbán Péter projektvezető Röviden a MaTáSzSz-ról A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége 1993- ban alakult. A hazai távhőszektor

Részletesebben

XX. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március

XX. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március 8 00 10 00 Regisztráció 10 00 10 15 A konferencia megnyitása: Papp András szakmai alelnök, Köszöntés 10 15 12 00 Előadások Dr. Kiss Csaba elnök, Kapcsolt energiatermelés Magyarországon 2017 Dr. Kiss Csaba

Részletesebben

28. Távhõ Vándorgyûlés

28. Távhõ Vándorgyûlés Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Hõszolgáltatási Szakosztálya rendezésében 28. Távhõ Vándorgyûlés Tudásmenedzsment és a távhőrendszerek fejlesztése A szakmai ismeretek hatékony alkalmazása BALATONALMÁDI

Részletesebben

ZÖLD TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS PÉCSEN

ZÖLD TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS PÉCSEN ZÖLD TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS PÉCSEN KÉNYELEM ÉS BIZTONSÁG FENNTARTHATÓ MÓDON A távfűtés a legkorszerűbb és a leginkább környezetbarát fűtési megoldás a nagyvárosokban élők számára. Egy megfelelően hőszigetelt,

Részletesebben

XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március

XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március 8 00 10 00 Regisztráció 10 00 10 15 A konferencia megnyitása: Papp András szakmai alelnök, 10 15 12 00 Előadások Köszöntés Dr. Kiss Csaba elnök, Kapcsolt energiatermelés Magyarországon 2018 Dr. Kiss Csaba

Részletesebben

Megújuló távhő megújuló energiával!?

Megújuló távhő megújuló energiával!? A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége szervezésében TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK VELENCE 2011. november 21-22. Megújuló távhő megújuló energiával!? Velence Resort & Spa**** (2481 Velence, Tó

Részletesebben

JUBILEUMI TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK

JUBILEUMI TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK 20 ÉVES A MAGYAR TÁVHŐSZOLGÁLTATÓK SZAKMAI SZÖVETSÉGE JUBILEUMI TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK 2013. NOVEMBER 14-15., CSÜTÖRTÖK-PÉNTEK VISEGRÁD Thermal Hotel Visegrád (Visegrád, Lepence-völgy 1213.)

Részletesebben

2012. május 9. szerda délelőtt PROGRAM. Konferencia helyszíne: Hotel Palatinus City Center ***szálloda

2012. május 9. szerda délelőtt PROGRAM. Konferencia helyszíne: Hotel Palatinus City Center ***szálloda 2012. május 9. szerda délelőtt PROGRAM Konferencia helyszíne: Hotel Palatinus City Center ***szálloda 08.00-13.00 Kiállítók érkezése, kiállítás berendezése Kiállítás helye: Hotel Palatinus City Center

Részletesebben

A FŐTÁV Zrt. stratégiája, 2013 céljai

A FŐTÁV Zrt. stratégiája, 2013 céljai A FŐTÁV Zrt. stratégiája, 2013 céljai 2013. június 4. Fekete Csaba FŐTÁV Zrt. vezérigazgató Magyarország Nemzeti Energiastratégia 2030 Távhőfejlesztési Cselekvési Terv Nemzeti Energiastratégia 2030 A távhőrendszerek

Részletesebben

24. Távhõ Vándorgyûlés

24. Távhõ Vándorgyûlés ENERGIAGAZDÁLKODÁSI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET HÕSZOLGÁLTATÁSI SZAKOSZTÁLYA rendezésében 24. Távhõ Vándorgyûlés MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK A FENNTARTHATÓSÁGÉRT Hatékony távhőrendszerek megújuló energiaforrásokkal

Részletesebben

Energetikai pályázatok 2012/13

Energetikai pályázatok 2012/13 Energetikai pályázatok 2012/13 Összefoglaló A Környezet és Energia Operatív Program keretében 2012/13-ban 8 új pályázat konstrukció jelenik meg. A pályázatok célja az energiahatékonyság és az energiatakarékosság

Részletesebben

23. Távhõ Vándorgyûlés

23. Távhõ Vándorgyûlés ENERGIAGAZDÁLKODÁSI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET HÕSZOLGÁLTATÁSI SZAKOSZTÁLYA rendezésében 23. Távhõ Vándorgyûlés ZÖLDÜL A TÁVHÕ! Megújuló energiák felhasználása és új technológiák alkalmazása a távhõszolgáltatásban.

Részletesebben

ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA

ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA TARTALOM I. HAZAI PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 1. KEHOP, GINOP 2014-2020 2. Pályázatok előkészítése II. ENERGIA HATÉKONY VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEK

Részletesebben

Új fogyasztók bekapcsolása a távhőszolgáltatásba A felszabaduló kapacitások kihasználása

Új fogyasztók bekapcsolása a távhőszolgáltatásba A felszabaduló kapacitások kihasználása Kaposvári Vagyonkezelő Zrt Távfűtési Üzem Új fogyasztók bekapcsolása a távhőszolgáltatásba A felszabaduló kapacitások kihasználása Zanatyné Uitz Zsuzsanna okl. gépészmérnök Nyíregyháza, 2011. szeptember

Részletesebben

2008. október 27-29-én

2008. október 27-29-én DH Zrt. HARMINCÖT ÉVES A DEBRECENI TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége szervezésében, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. támogatásával, a Magyar Energetikai Társaság és az Energiagazdálkodási

Részletesebben

25. Távhõ Vándorgyûlés

25. Távhõ Vándorgyûlés Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Hõszolgáltatási Szakosztálya rendezésében 25. Távhõ Vándorgyûlés Innováció, de hogyan? Innovatív megoldások, mérési lehetőségek a szolgáltatás fejlesztésére Balatonfüred

Részletesebben

A Nemzeti Energiastratégia keretében készülő Távhőfejlesztési Cselekvési Terv bemutatása

A Nemzeti Energiastratégia keretében készülő Távhőfejlesztési Cselekvési Terv bemutatása A Nemzeti Energiastratégia keretében készülő Távhőfejlesztési Cselekvési Terv bemutatása Dr. Toldi Ottó főosztályvezető helyettes Klímaügyi-, és Energiapolitikai Államtitkárság Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

Intézményrendszernek végzett munkák

Intézményrendszernek végzett munkák Boza Pál HDI Consulting Kft. 2013. október 29. Budapest HDI Consulting Kft. Intézményrendszernek végzett munkák KEOP IH számára pályázati konstrukciók előkészítése pl. KEOP 4.3.1 Norvég Alap energiahatékonysági

Részletesebben

A PÉTÁV Kft. szerződéseinek nyilvántartása (közszolgáltatási- és munkaszerződések nélkül)

A PÉTÁV Kft. szerződéseinek nyilvántartása (közszolgáltatási- és munkaszerződések nélkül) A PÉTÁV Kft. einek nyilvántartása (közszolgáltatási- és munkaek Nyt. (típusa) tárgya értéke (ÁFA 1. Távfűtési vezeték létesítés mélyépítési munkái, gépészeti hőszigetelés, villamos mérőhely kialakítás

Részletesebben

Távhőfejlesztések KEOP 2007-2013 - KEHOP 2014-2020

Távhőfejlesztések KEOP 2007-2013 - KEHOP 2014-2020 Távhőfejlesztések KEOP 2007-2013 - KEHOP 2014-2020 Dr. Nemcsok Dénes Helyettes államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság

Részletesebben

Hőközpont-korszerűsítés távfelügyeleti rendszer kiépítésével a FŐTÁV Zrt. távhőrendszereiben KEOP-5.4.0/12-2013-0030 azonosító számú projekt

Hőközpont-korszerűsítés távfelügyeleti rendszer kiépítésével a FŐTÁV Zrt. távhőrendszereiben KEOP-5.4.0/12-2013-0030 azonosító számú projekt Hőközpont-korszerűsítés távfelügyeleti rendszer kiépítésével a FŐTÁV Zrt. távhőrendszereiben KEOP-5.4.0/12-2013-0030 azonosító számú projekt MOM Kulturális Központ, 2014. március 27. A FŐTÁV a hazai távhő

Részletesebben

Miskolci geotermikus és biomassza projektek tapasztalatai, a távhő rendszer fejlesztése

Miskolci geotermikus és biomassza projektek tapasztalatai, a távhő rendszer fejlesztése Miskolci geotermikus és biomassza projektek tapasztalatai, a távhő rendszer fejlesztése 2014. 11. 13. Nyíri László MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. Áttekintés Miskolci távhőszolgáltató bemutatása Mutatószámok

Részletesebben

Havasi Patrícia Energia Központ. Szolnok, 2011. április 14.

Havasi Patrícia Energia Központ. Szolnok, 2011. április 14. Az Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energiaforrást támogató pályázati lehetőségek Havasi Patrícia Energia Központ Szolnok, 2011. április 14. Zöldgazdaság-fejlesztési

Részletesebben

XXIII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum

XXIII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum XXIII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum A konferencia a hagyományoknak és a jelen kihívásainak is megfelelően a következő modulokból és témákból épül fel: 2016. február 17. (szerda) 9.30-10.00 Köszöntők

Részletesebben

u. 11. fsz. Műszaki ellenőr: ÉMI Nonprofit Kft Szentendre, Dózsa Gy.u.26

u. 11. fsz. Műszaki ellenőr: ÉMI Nonprofit Kft Szentendre, Dózsa Gy.u.26 A BÉKÉS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉPÜLETEINEK ENERGETIKAI FEJLESZTÉSE KEHOP-5.2.2/16-2016-00010 BÉKÉS MEGYEI KORMÁNYHIVAT ÁM ALATTI ÉPÜLETEINEK ÁTADÓ ÜNNEPSÉGE TAL GYULAI JÁRÁSI HIVATAL ADY ENDRE U. 8. VA

Részletesebben

Jó gyakorlatok az energetikában

Jó gyakorlatok az energetikában ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség Nonprofit Kft. Jó gyakorlatok az energetikában Vámosi Gábor Ügyvezető Jó gyakorlatok bemutatásának jelentősége Az ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia

Részletesebben

A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége szervezésében a Pécsi Távfűtő Kft. támogatásával. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS

A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége szervezésében a Pécsi Távfűtő Kft. támogatásával. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége szervezésében a Pécsi Távfűtő Kft. támogatásával TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS PécS 2012. május 9-10-11. Merre tovább? Avagy távhő jövőkép fogyasztói,

Részletesebben

A FŐTÁV pályázati törekvéseinek és energiahatékonysági irányainak bemutatása

A FŐTÁV pályázati törekvéseinek és energiahatékonysági irányainak bemutatása A FŐTÁV pályázati törekvéseinek és energiahatékonysági irányainak bemutatása 2014. október 28. Balog Róbert Kapcsolati és üzletfejlesztési igazgató, FŐTÁV Zrt. 2010-2013 2 Távfelügyelet Műszaki tartalom:

Részletesebben

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Smitola László Széchenyi Programiroda Nyugat-dunántúli Régió fejlesztési tanácsadó KEOP tel.: 06-20-450-5878 Széchenyi Programirodák

Részletesebben

www.foenergetikus.hu

www.foenergetikus.hu XXII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum 2015. Fővédnökök: Támogatók: Médiatámogatók: Szervező: Együttműködő partnerek: XXII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum 2015. február 25-27. Hotel Visegrád

Részletesebben

Osszuk meg tapasztalatainkat, dolgozzunk együtt a természet egyensúlyának megőrzéséért

Osszuk meg tapasztalatainkat, dolgozzunk együtt a természet egyensúlyának megőrzéséért Hotel Yacht, Siófok 2019. március 7-8. klenen 19 klímaváltozás ENERGIATUDATOSSÁG ENERGIAHATÉKONYSÁG XIV. Konferencia, kiállítás és innovációs ötletbörze ELSÔ FELHÍVÁS Osszuk meg tapasztalatainkat, dolgozzunk

Részletesebben

26. Távhõ Vándorgyûlés

26. Távhõ Vándorgyûlés Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Hõszolgáltatási Szakosztálya rendezésében 26. Távhõ Vándorgyûlés A JÖVŐ A TÉT Rövid és középtávú fejlesztések a távhőszolgáltatásban Lillafüred 2013. szeptember

Részletesebben

XVIII. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonalmádi, Hotel Ramada, 2015. március 26-27.

XVIII. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonalmádi, Hotel Ramada, 2015. március 26-27. 8 00 10 00 Regisztráció 10 00 10 15 A konferencia megnyitása: Dr. Kiss Csaba szakmai alelnök, 10 15 12 00 Előadások Köszöntés Rudolf Viktor elnök, A kapcsolt energiatermelők helyzete Magyarországon Rudolf

Részletesebben

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER

Részletesebben

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A Fejlesztési program eszközrendszere: Energiahatékonyság Zöldenergia megújuló energiaforrások

Részletesebben

Megújuló energia és energiahatékonysági beruházások pályázati finanszírozásának lehetőségei Előadó: Vámosi Gábor, igazgató

Megújuló energia és energiahatékonysági beruházások pályázati finanszírozásának lehetőségei Előadó: Vámosi Gábor, igazgató Megújuló energia és energiahatékonysági beruházások pályázati finanszírozásának lehetőségei Előadó: Vámosi Gábor, igazgató Zöldségtermesztés a homokon szakmai konferencia Nyíradony, 2015.09.25. Tartalom

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A LOSZ és a Housing Europe

MEGHÍVÓ. A LOSZ és a Housing Europe MEGHÍVÓ A LOSZ és a Housing Europe A lakásszövetkezeti, társasházi lakóépületek energiahatékonysági korszerűsítésének fejlesztéséről című nemzetközi konferenciára. Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram! A Lakásszövetkezetek

Részletesebben

II. TÁVHŐSÖK VIADALA ÉS XVIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK SZPONZORÁCIÓS CSOMAGOK

II. TÁVHŐSÖK VIADALA ÉS XVIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK SZPONZORÁCIÓS CSOMAGOK II. TÁVHŐSÖK VIADALA ÉS XVIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK SZPONZORÁCIÓS CSOMAGOK 1. Főtámogató Támogatás mértéke: 1 500 000 Ft + ÁFA Már nem választható (2018.09.17.) ü 20 perces a konferencia témájába

Részletesebben

II. TÁVHŐSÖK VIADALA ÉS XVIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK SZPONZORÁCIÓS CSOMAGOK

II. TÁVHŐSÖK VIADALA ÉS XVIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK SZPONZORÁCIÓS CSOMAGOK II. TÁVHŐSÖK VIADALA ÉS XVIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK SZPONZORÁCIÓS CSOMAGOK 1. Főtámogató Támogatás mértéke: 1 500 000 Ft + ÁFA ü 20 perces a konferencia témájába illő előadás megtartásának

Részletesebben

Primer oldali mérési és monitoring rendszerek, energetikai távfelügyelet és ellenőrzés

Primer oldali mérési és monitoring rendszerek, energetikai távfelügyelet és ellenőrzés Primer oldali mérési és monitoring rendszerek, energetikai távfelügyelet és ellenőrzés Tartalom: Épületfűtések szabályozása A primer szabályozás eszközei Energiafogyasztás mérése Monitoring, távfelügyelet

Részletesebben

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Fejlesztési

Részletesebben

SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban

SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban III. Észak-Alföldi Önkormányzati Energia Nap Nyíregyháza, 2012. június 19. Szabados Krisztián gazdasági

Részletesebben

Konferencia TERVEZETT PROGRAM. Az emberekért. A vasútért. A holnapért.

Konferencia TERVEZETT PROGRAM. Az emberekért. A vasútért. A holnapért. 2017. május 3. - New York-palota, Hotel Boscolo (1073 Budapest, Erzsébet krt. 9.) Az emberekért. A vasútért. A holnapért. Konferencia TERVEZETT PROGRAM Tervezett programok 8:30-9:00 Regisztráció 9:00-9:20

Részletesebben

MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé?

MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé? MEGHÍVÓ a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya, MTESZ Veszprém Megyei Szervezete közös rendezvényére, melyet a Magyar Tudomány Ünnepe

Részletesebben

HŐKÖZPONTOK MŰSZAKI MEGOLDÁSAI. Fónay Péter FŐTÁV-KOMFORT Kft.

HŐKÖZPONTOK MŰSZAKI MEGOLDÁSAI. Fónay Péter FŐTÁV-KOMFORT Kft. HŐKÖZPONTOK MŰSZAKI MEGOLDÁSAI Fónay Péter FŐTÁV-KOMFORT Kft. a TÁVHŐ négy fő eleme HŐTERMELŐ: - hőerőmű, - fűtőmű, - hulladék vagy megújuló energiát hasznosító mű TÁVVEZETÉK: a távhőt a hőtermelőtől a

Részletesebben

Éves energiahatékonysági jelentés

Éves energiahatékonysági jelentés - 2017 TiszaSzolg 2004 Kft. 3580. Tiszaújváros, Tisza út 2/F Tóth Richárd 2018.05.01 Tartalomjegyzék 1. Tudatos energiafelhasználás... 3 2. A vállalat energiafelhasználásának alakulása az elmúlt 5 évben...

Részletesebben

Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 1331/2012.(IX.07.) Korm. Határozat melléklete 1331/2012.(IX.07.) Korm. Határozat

Részletesebben

Egy geotermikus településfűtési rendszer szabályozása. Magyar Épületgépészek Szövetsége Megújuló Szakmai Nap november 15.

Egy geotermikus településfűtési rendszer szabályozása. Magyar Épületgépészek Szövetsége Megújuló Szakmai Nap november 15. Egy geotermikus településfűtési rendszer szabályozása Magyar Épületgépészek Szövetsége Megújuló Szakmai Nap 2016. november 15. Tartalom Előzmények A rendszer jellemzői A szabályozási/irányítástechnikai

Részletesebben

Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energia forrást támogató pályázati lehetőségek az Észak-Alföldi régióban

Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energia forrást támogató pályázati lehetőségek az Észak-Alföldi régióban Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energia forrást támogató pályázati lehetőségek az Észak-Alföldi régióban Kiss Balázs Energia Központ Debrecen, 2011. április

Részletesebben

I. Nagy Épületek és Társasházak Szakmai Nap Energiahatékony megoldások ESCO

I. Nagy Épületek és Társasházak Szakmai Nap Energiahatékony megoldások ESCO I. Nagy Épületek és Társasházak Szakmai Nap 2017.03.29. Energiahatékony megoldások ESCO AZ ESCO-RÓL ÁLTALÁBAN ESCO 1: Energy Service Company ESCO 2: Energy Saving Company Az ESCO-k fűtési, világítási rendszerek,

Részletesebben

Teljes a leállás - Önkormányzati és közintézményi energiahatékonysági projektek

Teljes a leállás - Önkormányzati és közintézményi energiahatékonysági projektek Energiagazdálkodás: a jövő lehetőségei és korlátai Világgazdaság konferencia Teljes a leállás - Önkormányzati és közintézményi energiahatékonysági projektek Makra József Budapest, Danubius Hotel Gellért

Részletesebben

A CERTOP társadalmi felelősségvállalása az energia témában és üzenete a vezetők részére.

A CERTOP társadalmi felelősségvállalása az energia témában és üzenete a vezetők részére. A CERTOP társadalmi felelősségvállalása az energia témában és üzenete a vezetők részére BEMUTATKOZÁS Hálózatunk első szervezetét 1998-ban a tanúsítási tevékenység iránt fokozódó igények hívták életre,

Részletesebben

XVI. Távhőszolgáltatási Konferencia és Szakmai Kiállítás

XVI. Távhőszolgáltatási Konferencia és Szakmai Kiállítás XVI. Távhőszolgáltatási Konferencia és Szakmai Kiállítás Budapest, 2016. május 11-12-13. RENDEZVÉNY FŐVÉDNÖKE Dr. Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (felkérés

Részletesebben

A városi energiagazdálkodás és a szabályozó hatóság Budapest november 25. Horváth Károly vezető-főtanácsos

A városi energiagazdálkodás és a szabályozó hatóság Budapest november 25. Horváth Károly vezető-főtanácsos A városi energiagazdálkodás és a szabályozó hatóság Budapest 2010. november 25. Horváth Károly vezető-főtanácsos horvathk@eh.gov.hu Városi energiagazdálkodás jelentősége 2009-ben Magyarország összes primerenergia

Részletesebben

Az energiahatékonyságról szóló törvény fogyasztóvédelmi kérdései

Az energiahatékonyságról szóló törvény fogyasztóvédelmi kérdései Az energiahatékonyságról szóló törvény fogyasztóvédelmi kérdései 2012/27/EU irányelv 2015. évi LVII. törvény az energiahatékonyságról Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Terv Távhő Cselekvési Terv Nemzeti

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

Energiahatékonyság, megújuló energiaforrások, célkitűzések és szabályozási rendszer Varga Tamás Zöldgazdaság-fejlesztési Főosztály

Energiahatékonyság, megújuló energiaforrások, célkitűzések és szabályozási rendszer Varga Tamás Zöldgazdaság-fejlesztési Főosztály Energiahatékonyság, megújuló energiaforrások, célkitűzések és szabályozási rendszer Varga Tamás Zöldgazdaság-fejlesztési Főosztály Build Up Skills Hungary I. projekt konferencia Budapest, Ramada Resort

Részletesebben

Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, 2015. június 24.

Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, 2015. június 24. JAVASLAT az Ózdi Távhő Kft. által, a KEOP-2012-5.4.0 kódszámú Távhő-szektor energetikai korszerűsítése, megújuló energiaforrások felhasználásának lehetőségével című felhívásra benyújtott pályázatához kapcsolódó

Részletesebben

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése KEOP-7.14.0/15-2015-0004 A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületállomány-kataszterében a pályázat benyújtásakor

Részletesebben

Megújuló energiatermelés és hasznosítás az önkormányzatok és a magyar lakosság egyik jövőbeli útjaként

Megújuló energiatermelés és hasznosítás az önkormányzatok és a magyar lakosság egyik jövőbeli útjaként Megújuló energiatermelés és hasznosítás az önkormányzatok és a magyar lakosság egyik jövőbeli útjaként Jó gyakorlatok a megújuló energia felhasználásának területéről Nagykanizsa, 2014. március 26. Előadó:

Részletesebben

KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. A cég törzstőkéje A tulajdonos A cég alaptevékenysége Dolgozói létszámunk

KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. A cég törzstőkéje A tulajdonos A cég alaptevékenysége Dolgozói létszámunk A jogelőd Ingatlankezelő és Távfűtő Vállalatból 1993-ban alakult meg a TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. Ezt követően 1995-ben a cég egyesült a DÉMÁSZ Rt. leányvállalatával, a Szultán utcai hőszolgáltatóval,

Részletesebben

Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001

Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 Területi tervezési szakmai konferencia és konzultációs napok 2014. február 11-13. Helyszín: Benczúr Hotel, 1068 Budapest, Benczúr utca 35. 2014. FEBRUÁR 11. KEDD 9:30-10:00 Regisztráció 10:00-10:05 Köszöntő

Részletesebben

Az alacsony hőmérsékletű fűtési hálózatok előnyei, 4. Generációs távhőhálózatok. Távfűtés lehetséges jövője, néhány innovatív megoldás

Az alacsony hőmérsékletű fűtési hálózatok előnyei, 4. Generációs távhőhálózatok. Távfűtés lehetséges jövője, néhány innovatív megoldás Az alacsony hőmérsékletű fűtési hálózatok előnyei, 4. Generációs távhőhálózatok Előadó: Egyházi Zoltán okl.gm. (Dr. Oddgeir Gudmundsson) 2017.10.08 Távfűtés lehetséges jövője, néhány innovatív megoldás

Részletesebben

Konferencia tájékoztató

Konferencia tájékoztató Európa 2020 Intelligens, fenntartható, inkluzív növekedés Konferencia tájékoztató 2012. november 6. 7. helyszín: Magyar Szabványügyi Testület 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 1. 2012_MMHet_program5 Rendezők

Részletesebben

Energetikai oktatás a Debreceni Egyetem Műszaki Karán. Dr. Kalmár Ferenc, tanszékvezető, f. tanár Dr. Lakatos Ákos, tanszékvezető-helyettes e.

Energetikai oktatás a Debreceni Egyetem Műszaki Karán. Dr. Kalmár Ferenc, tanszékvezető, f. tanár Dr. Lakatos Ákos, tanszékvezető-helyettes e. Energetikai oktatás a Debreceni Egyetem Műszaki Karán Dr. Kalmár Ferenc, tanszékvezető, f. tanár Dr. Lakatos Ákos, tanszékvezető-helyettes e. docens 1 Bevezetés Az Európai Unióban a teljes energia felhasználás

Részletesebben

Az épületek fűtéskorszerűsítésének és szigetelésének hatása a távfűtés üzemvitelére Kaposváron 10 év tapasztalata

Az épületek fűtéskorszerűsítésének és szigetelésének hatása a távfűtés üzemvitelére Kaposváron 10 év tapasztalata Kaposvári Vagyonkezelő Zrt Távfűtési Üzem Az épületek fűtéskorszerűsítésének és szigetelésének hatása a távfűtés üzemvitelére Kaposváron 10 év tapasztalata Zanatyné Uitz Zsuzsanna okl. gépészmérnök távfűtési

Részletesebben

LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN 2015. JÚNIUS 3. BUDAPEST. Polgár Győző energetikai szaktanácsadó

LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN 2015. JÚNIUS 3. BUDAPEST. Polgár Győző energetikai szaktanácsadó LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN 2015. JÚNIUS 3. BUDAPEST Polgár Győző energetikai szaktanácsadó CÉGFILOZÓFIÁNK Fenntartható energiaszolgáltatás Környezetvédelem és energiamegtakarítás Hosszú távú

Részletesebben

XV. KAPCSOLT HŐ- ÉS VILLAMOSENERGIA-TERMELÉSI KONFERENCIA RÉSZLETES PROGRAM TERVEZET. Visegrád. 2012. március 6-7.

XV. KAPCSOLT HŐ- ÉS VILLAMOSENERGIA-TERMELÉSI KONFERENCIA RÉSZLETES PROGRAM TERVEZET. Visegrád. 2012. március 6-7. XV. KAPCSOLT HŐ- ÉS VILLAMOSENERGIA-TERMELÉSI KONFERENCIA RÉSZLETES PROGRAM TERVEZET Visegrád 2012. március 6-7. MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG COGEN HUNGARY A COGEN EUROPE TAGJA Tisztelt Hölgyem! Tisztelt

Részletesebben

Települések hőellátása helyi energiával

Települések hőellátása helyi energiával MTA KÖTEB Jövőnk a Földön Albizottság MTA Energetikai Bizottság, Hőellátás Albizottság, a MMK, MATÁSZSZ és MTT közreműködésével szervezett konferencia Települések hőellátása helyi energiával A konferencia

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. amely létrejött egyrészről:

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. amely létrejött egyrészről: EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről: a Budapesti Távhőszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, (1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31, cégjegyzék száma: 0110042582) a továbbiakban,

Részletesebben

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998 Bajor- Magyar Gazdasági Konferencia München 2013. április 18-19. Helyszín: München, Magyar Főkonzulátus München, Wollmannstr.2. Programtervezet A rendezvény fővédnökei: Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán, uniós

Részletesebben

MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA

MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fenntartható gazdaság szempontjai

Részletesebben

Sourcing professzionális energetikai szolgáltatások

Sourcing professzionális energetikai szolgáltatások Sourcing professzionális energetikai szolgáltatások Energetikai Szakreferens Szolgáltatás és Közintézmények Energiahatékonysági Feladatellátása Sourcing Hungary Kft. 1138 Budapest, Madarász Viktor u. 47-49.

Részletesebben

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató Energia Központ Nonprofit Kft. bemutatása Megnevezés : Energia Központ

Részletesebben

Az anyagban nincs más energia, csak az, amit a környezetéből befogad. Nikola Tesla

Az anyagban nincs más energia, csak az, amit a környezetéből befogad. Nikola Tesla Az anyagban nincs más energia, csak az, amit a környezetéből befogad. Nikola Tesla RÓLUNK A PannonWatt Zrt. az E.ON stratégiai partnereként a kis és közepes vállalkozások, valamint állami, egyházi ügyfelek,

Részletesebben

4. Új fogyasztók távhőre kötése a belvárosi hőellátási körzetben, a primer távhőrendszer energetikai korszerűsítése

4. Új fogyasztók távhőre kötése a belvárosi hőellátási körzetben, a primer távhőrendszer energetikai korszerűsítése 4. Új fogyasztók távhőre kötése a belvárosi hőellátási körzetben, a primer távhőrendszer energetikai korszerűsítése Pályázati konstrukció: KEOP-5.4.0/12-2013-0031 A projekt a belvárosi körzet szomszédságában,

Részletesebben

Távhőszolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások

Távhőszolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások szolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások Pécs, 2010. szeptember 14. Győri Csaba műszaki igazgatóhelyettes Németh András üzemviteli mérnök helyett/mellett megújuló energia Megújuló Energia

Részletesebben

Az egységes szolgáltatási terjedelem lehetséges irányai a távhőszektorban

Az egységes szolgáltatási terjedelem lehetséges irányai a távhőszektorban Az egységes szolgáltatási terjedelem lehetséges irányai a távhőszektorban XI. REGIONÁLIS TÁVHŐKONFERENCIA Nyíregyháza, 2015. június 5. Orbán Tibor - elnök Előzmények Reál-Energo Kft. TIGRES Zrt. Tanulmány

Részletesebben

Időpont: november 15., kedd, óráig

Időpont: november 15., kedd, óráig Megállíthatatlanul gyorsul tovább a megújuló energiák technológiai fejlődése és piaci térnyerése. Rendezvényünkön a szakmai terület hazai kínálatát, legújabb technikáit fogják bemutatni a gyártó és márkaképviselő

Részletesebben

Megújuló energia és energiahatékonysági helyzetkép

Megújuló energia és energiahatékonysági helyzetkép Megújuló energia és energiahatékonysági helyzetkép Szabó Zsolt államtitkár Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint Kiemelt Közszolgáltatásokért Felelős Államtitkárság Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

Aktuális pályázati konstrukciók a KEOP-on belül. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Aktuális pályázati konstrukciók a KEOP-on belül. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Aktuális pályázati konstrukciók a KEOP-on belül Zöldgazdaság-fejlesztési program 1. prioritás: Egészséges, tiszta települések 2. prioritás: Vizeink jó kezelése 3. prioritás: Természeti értékeink jó kezelése

Részletesebben

Energiahatékonysági Beruházások Önkormányzatoknál Harmadikfeles finanszírozás - ESCO-k Magyarországon. Műhelymunka

Energiahatékonysági Beruházások Önkormányzatoknál Harmadikfeles finanszírozás - ESCO-k Magyarországon. Műhelymunka Energiahatékonysági Beruházások Önkormányzatoknál Harmadikfeles finanszírozás - ESCO-k Magyarországon Műhelymunka A SEAP finanszírozási lehetőségei: Fókuszban a megtakarítás-alapú energiaszolgáltatási

Részletesebben

A Magyar Telekom fenntarthatósági stratégiájának (2011-2015) első évi eredményei

A Magyar Telekom fenntarthatósági stratégiájának (2011-2015) első évi eredményei A Magyar Telekom fenntarthatósági stratégiájának (2011-2015) első évi eredményei XIII. Fenntarthatósági Kerekasztal-beszélgetés Szomolányi Katalin Vállalati Fenntarthatósági Központ 2012.06.01. 1 Arthur

Részletesebben

V-Educa információs nap Pécs, 2015.03.27

V-Educa információs nap Pécs, 2015.03.27 V-Educa információs nap Pécs, 2015.03.27 DDRFÜ Nkft regionális fejlesztési ügynökség, alapítva: 1998 Tulajdonosok: Baranya Megyei Önkormányzat, Somogy Megyei Önkormányzat, Tolna Megyei Önkormányzat Profil:

Részletesebben

ATOMERŐMŰVI TÁVFŰTÉS BŐVÍTÉSI LEHETŐSÉGEK

ATOMERŐMŰVI TÁVFŰTÉS BŐVÍTÉSI LEHETŐSÉGEK MNT Nukleáris Technikai Szimpózium 2016. december 8-9. ATOMERŐMŰVI TÁVFŰTÉS BŐVÍTÉSI LEHETŐSÉGEK Jakab Albert csoportvezető RTO Üzemellenőrzési Csoport Előzmények Orbán Viktor miniszterelnök úr 2016. február

Részletesebben

A decentralizált megújuló energia Magyarországon

A decentralizált megújuló energia Magyarországon A decentralizált megújuló energia Magyarországon Közpolitikai gondolatok Őri István Green Capital Zrt. Bevált portugál gyakorlatok konferencia Nyíregyháza 2010. június 4. Miről fogok beszélni? A portugál-magyar

Részletesebben

X. Országos Anyagtudományi Konferencia KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK

X. Országos Anyagtudományi Konferencia KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK X. Országos Anyagtudományi Konferencia Balatonalmádi, 2015. október 11-13. KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK www.oatk.hu A Konferencia célkitűzése Az Országos Anyagtudományi Konferenciasorozat tizedik, azaz

Részletesebben

A fa mint energiahordozó felhasználási lehetőségei a távhőszolgáltatásban és a fontosabb környezeti hatások

A fa mint energiahordozó felhasználási lehetőségei a távhőszolgáltatásban és a fontosabb környezeti hatások A fa mint energiahordozó felhasználási lehetőségei a távhőszolgáltatásban és a fontosabb környezeti hatások Idrányi Zsolt igazgató, PhD. stud. Prof.Dr. Marosvölgyi Béla Nyugat-Magyarországi Egyetem Kooperációs

Részletesebben

Megújuló energetikai és energiahatékonysági helyzetkép

Megújuló energetikai és energiahatékonysági helyzetkép Megújuló energetikai és energiahatékonysági helyzetkép Országos Önkormányzati és Közigazgatási Konferencia 2014 Előadó: Hizó Ferenc Zöldgazdaság fejlesztésért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért

Részletesebben

IX. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET

IX. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET IX. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET ÜZLETI KÖRNYEZET ÉS PIACELEMZÉS 1. blokk 2016. október 19. (szerda) 9:30-10:00 REGISZTRÁCIÓ 10:00-10:10 Köszöntő, tematika ismertetése Galambos Judit, exportinkubációs

Részletesebben

Aktuális, önkormányzatokat és a gazdaságot érintő általános helyzet és a várható változások, hosszú távú kormányzati elképzelések

Aktuális, önkormányzatokat és a gazdaságot érintő általános helyzet és a várható változások, hosszú távú kormányzati elképzelések Aktuális, önkormányzatokat és a gazdaságot érintő általános helyzet és a várható változások, hosszú távú kormányzati elképzelések dr. Szöllősi László helyettes államtitkár 2011. október 26. Stratégiák,

Részletesebben

Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40

Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40 KonfKötet.indd 1 2014.05.08. 14:03:36 Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40 Konferencia 2014 Időpont: 2014. május 15 16. Helyszín: A konferencia

Részletesebben