Zöld Óvoda és Örökös Zöld Óvoda" cím elnyerésére (2014)
|
|
- Anna Orbánné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Földmővelésügyi Minisztérium és az Emberi Erıforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Mezıgazdasági Múzeum NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld Óvoda és Örökös Zöld Óvoda" cím elnyerésére (2014) A pályázat célja: A Földmővelésügyi Minisztérium (a továbbiakban: FM) és az Emberi Erıforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) a hazai és a nemzetközi tapasztalatok alapján fontosnak tartja, hogy az óvodás korosztály sajátos, korcsoportjának megfelelı élményekre és tapasztalatra építı, azaz tevékenységorientált környezeti nevelésben részesüljön. Az óvodai környezeti nevelés feladatai az európai normáknak, ezen belül a hazai jellegzetességeknek megfelelı környezettudatos magatartásminták, értékek és életviteli szokások átadása, átvétele. A fenntarthatóságra nevelés gyakorlati megvalósítása érdekében kifejtett magyar óvodai nevelési tevékenységek legjobb példáinak elterjesztése fontos feladat határainkon innen és határainkon túl is. Mindennek hatékony, rendszerbe szervezıdött eszköze a Zöld Óvoda minısítési rendszer. 1 A pályázat tárgya: A kidolgozott kritériumrendszer alapján dolgozó óvodák számára a Zöld Óvoda és az Örökös Zöld Óvoda" cím elnyerése. A pályázók köre: a nemzeti köznevelésrıl szóló évi CXC. törvény 7. (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott, belföldi székhelyő óvodák, fenntartótól függetlenül. A Zöld Óvoda és az Örökös Zöld Óvoda" cím alkalmazható: az intézmény partnerkapcsolatainak építése és marketingtevékenysége során, mint a környezeti neveléssel kapcsolatos irányultságáról szóló referencia; tagja lesz a Zöld Óvodák hálózatának, kapcsolatrendszere bıvül, programok kínálata segíti szakmai fejlıdését. A díjazottak oklevelet kapnak. Az oklevelet a környezetvédelemért és az oktatásért felelıs tárcák hatáskörrel rendelkezı államtitkárai közösen adják ki. A pályázaton elnyert cím nem jár együtt költségvetési támogatással. Pályázati feltételek: Amennyiben az intézmény több feladat-ellátási hellyel (tagintézmény, telephely) rendelkezik, csak azon feladat-ellátási helyeire nyújtsa be külön-külön a pályázatot, amelyekben a pályázati feltételek adottak. A pályázónak rendelkeznie kell nevelımunkájában az elmúlt három évre vonatkozóan olyan kiemelkedı és eredményes feladatvállalással és tevékenységgel, melynek iránya a korszerő környezeti nevelés céljainak elérése érdekében hatékonyan valósult meg, illetve a pályázónak képesnek kell lennie arra, hogy a cím elnyerését követıen is folyamatosan teljesíti a Zöld Óvoda Kritériumrendszer feltételeit. (1. sz. melléklet) A pályázónak pályázatában be kell mutatnia, hogy az óvodai pedagógiai programjában központi szerepet foglal el a környezeti nevelés, továbbá, hogy a programokat az adott feladat-ellátási hely vonatkozásában valósítja meg.
2 Pályázati feltételek a Zöld Óvoda Cím elnyerésére elsı alkalommal pályázó intézményeknek: Minden olyan feladat-ellátási hely pályázhat, amely úgy ítéli meg, hogy intézményi nevelımunkája során teljesíti a Zöld Óvodai Kritériumrendszerben (1. sz. melléklet) foglalt tartalmak 60%-át a 3. számú melléklet kitöltése alapján. Pályázati feltételek a Zöld Óvoda Cím elnyerésére második és harmadik alkalommal pályázó intézményeknek: Minden olyan feladat-ellátási hely pályázhat, amely úgy ítéli meg, hogy nevelımunkája során teljesíti a Zöld Óvodai Kritériumrendszerben (1. sz. melléklet) foglalt tartalmak 80%- át, valamint igazolni tudja önértékelésében, hogy a legutoljára elnyert címet követı 3 év alatt a pedagógiai hozzáadott érték terén a fenntarthatóság pedagógiáját 80 %-ban megvalósította a 3/A és a 7/ A sz. számú melléklet alapján. 2 Pályázati feltételek az Örökös Zöld Óvoda Cím elnyerésére: Minden olyan feladat-ellátási hely pályázhat, amely már három alkalommal elnyerte a Zöld Óvoda címet, és a 7/B mellékletben igazolta a Zöld Óvodai Kritériumrendszerben foglaltak megvalósítását. Az Örökös Zöld Óvoda cím elnyeréséhez kérjük, hogy csatolják az intézmény (vagy Alapító Okirattal igazolt jogelıdje) által korábban elnyert Zöld Óvoda oklevelek másolatait. A pályázat benyújtásához az alábbi dokumentumok teljes körő benyújtása szükséges: Elsı alkalommal pályázók esetében: 1. Adatlap (2. sz. melléklet) 2. Önértékelési szempontsor (3. sz. melléklet) 3. Fenntartói támogató nyilatkozat (4. sz. melléklet) 4. Nevelıtestületi nyilatkozat (5. sz. melléklet) 5. Külsı szakember támogató nyilatkozata (6. sz. melléklet) Másodszor, harmadszor, pályázók esetében: 1. Adatlap (2. sz. melléklet) 2. Önértékelési szempontsor (3/A sz. melléklet) 3. Összehasonlító, elemzı beszámoló (7/A sz. melléklet) 4. Fenntartói támogató nyilatkozat (4. sz. melléklet) 5. Nevelıtestületi nyilatkozat (5. sz. melléklet) 6. Külsı szakember támogató nyilatkozata (6. sz. melléklet) Örökös Zöld Óvoda címre pályázók esetében: 1. Adatlap (2. sz. melléklet) 2. Összehasonlító, elemzı beszámoló: Út az Örökös Zöld Óvodához címmel, amelyben az intézmény bemutatja fejlıdési folyamatát (7/B sz. melléklet) 3. Fenntartói támogató nyilatkozat (4. sz. melléklet) 4. Elkötelezettségi nyilatkozat (8. sz. melléklet) 5. Az elnyert Zöld Óvoda oklevelek hitelesített másolatai A pályázat benyújtásának módja: Pályázatot benyújtani a jelen felhívás mellékleteként csatolt formanyomtatványok kitöltésével, egy eredeti és egy másolati ( Örökös Zöld Óvoda címre pályázó
3 intézményeknek egy eredeti) példányban postán, valamint a teljes pályázati dokumentációt elektronikus úton, a zoldovoda@mmgm.hu címre történı megküldésével lehet. Az elektronikus dokumentumokat elfogadjuk aláírás és pecsét nélkül, de az elektronikusan beküldött dokumentációnak szövegesen meg kell egyeznie a papíralapú dokumentumokkal. Kérjük, hogy pályázatot az elıírt példányszámban elsıbbségi ajánlott küldeményként nyújtsák be az alábbi címre: (Kérjük, ellenırizzék, hogy a postán a megfelelı dátummal ellátott bélyegzı kerüljön a borítékra!) 3 Magyar Mezıgazdasági Múzeum Közmővelıdési Fıosztály 1367 Budapest 5. Pf A borítékon fel kell tüntetni: "Zöld Óvoda cím pályázó/ vagy 2. pályázó/vagy 3. pályázó " illetve Örökös Zöld Óvoda cím 2014" A pályázati dokumentáció a Magyar Mezıgazdasági Múzeum (továbbiakban: MMgM) ( a Kormányzati portál ( a Zöld Óvoda Hálózat ( honlapokon megtekinthetık és letölthetık. A pályázat elbírálása: 1. A pályázatokat a FM és az EMMI által közösen kijelölt Értékelı Bizottság bírálja el, közoktatási szakértık bevonásával. Az Értékelı Bizottság összetétele: Elnök: Gúti Zsuzsanna (FM) Szavazati joggal rendelkezı tagok: Kovács Lászlóné (FM), Paszkoszné Kulcsár Andrea (EMMI), Simonyi István (EMMI), Farkasné Egyed Zsuzsanna (Országos Köznevelési Tanács), Bagi Márta Anna (Magyar Óvodapedagógiai Egyesület), dr. Kuti István (KÖRLÁNC Egyesület) Tanácskozási és véleményezési jogkörrel rendelkezı tagok: Dr. Hartl Éva PhD, Dr. Trencsényi László PhD (MPT), Dupákné Gecse Adél pedagógiai és közoktatási szakértı (Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet), Villányi Györgyné (tudományos munkatárs), Katóné Antal Yvette pedagógiai és közoktatási szakértı (Kaposvári Egyetem) Titkárság (a Lebonyolító részérıl delegált személyek): Radics Boglárka (MMgM); Kerékgyártó Judit (MMgM) Az értékelés fıbb szempontjai: Formai értékelés A kötelezı pályázati dokumentumokat a pályázó intézmény, feladat ellátási hely a kiírásban rögzített módon és formában csatolta. A pályázat megfelel a kiírásban rögzített minden formai követelménynek, a kötelezı aláírások szerepelnek a dokumentumokon. Tartalmi értékelés A környezeti neveléssel kapcsolatos és a pályázó szempontjából releváns területi prioritások felsorolása, megvalósításuk szintje. A helyi óvodai nevelési dokumentumokban a zöld óvodai tartalmak megjelenítésének aránya (konkrét megfogalmazás, területnek megfelelı kiemelésekkel). Az óvoda szempontjából a korábbiakban - a pályázat beadásának függvényében 3, 6, vagy 9-10 év távlatában - alkalmazott pedagógus-továbbképzések (akkreditált, nem akkreditált
4 külsı és belsı) száma és azok tartalmának felhasználási aránya. Az óvodai élet folyamatában a környezeti neveléssel kapcsolatos tevékenységek megvalósításának szintje. Az eszköz- és felszerelés jegyzék tartalmi értékelése. Partnerek, szervezetek együttmőködési szintjének értékelése. Energiatakarékossági helyi tevékenységek, azok értékelése. Az óvodapedagógusok kapcsolódó tevékenységei a Zöld óvoda céljainak megvalósítása érdekében. Az óvodai nevelımunka belsı folyamatának értékelése. A betervezett, vállalt fejlesztési célok értékelése. Az óvoda fenntartójának szándéknyilatkozata a programban való részvétel támogatásáról. Az adatlapok, mellékletek pontos kitöltése, amennyiben az adott szempont az intézményre nem vonatkozik, kérjük, jelölje a Nem releváns kifejezéssel. 4 Az értékelés menete és a döntés 1. A közoktatási szakértık a április 30-ig postára adott pályázatokról (elsı értékelési ütem) szeptember 1-ig, a szeptember 5-ig (meghosszabbítva szeptember 10-ig) postára adott pályázatokról (második értékelési ütem) november 20-ig döntenek. A szeptember 05. (meghosszabbítva szeptember 10-ig) után postára adott küldemények automatikusan a következı naptári évre beadott Zöld Óvoda, Örökös Zöld Óvoda cím pályázataként kerülnek nyilvántartásba. 2. A közoktatási szakértık a pályázati értékelı szempontsor alapján véleményezik a beérkezett pályázatokat és javaslatot tesznek az Értékelı Bizottság számára. 3. A FM agrárszakképzésért felelıs helyettes államtitkára, és az EMMI köznevelésért felelıs helyettes államtitkára az Értékelı Bizottság javaslata alapján 15 napon belül döntést hoz. 4. A Magyar Mezıgazdasági Múzeum a döntést követı 10 napon belül levélben értesíti a pályázókat a döntés eredményérıl, illetve a nyertes pályázók listáját az MMgM ( a Zöld Óvoda Hálózat ( honlapján és a Kormányzati portálon ( közzéteszi. A "Zöld Óvoda" és Örökös Zöld Óvoda cím és oklevél ünnepélyes átadásáról a nyertes pályázókat külön értesítjük. További információk: A "Zöld Óvoda" címet a nyertes pályázó a nyertesek listájának közzététele napjától számított három naptári éven keresztül használhatja. A Zöld Óvoda cím - a kritériumrendszer alapján - a három éves periódus végén - újabb pályázat útján ismét megszerezhetı. A címet harmadszor elnyert sikeres pályázók számára a Zöld Óvoda programon belül mint a program bázisóvodája, mentori feladatok vállalására is lehetıségük nyílik. Érvényesen pályázni csak a jelen pályázathoz tartozó, megfelelıen kitöltött pályázati adatlap, továbbá a szükséges mellékletek teljes körő benyújtásával lehet, melyeket az óvoda vezetıjének kell hitelesítenie aláírásával és az óvoda körbélyegzıjének lenyomatával. A Címet elnyerı intézmények oklevelet kapnak, mely igazolja, hogy az intézmény jogosan használja a Zöld Óvoda és az Örökös Zöld Óvoda címet és emblémát. Ha a címet már korábban elnyert intézmények három év után új pályázattal nem kezdeményezik a cím birtoklásának meghosszabbítását, akkor a három év lejártával a címet automatikusan elveszítik. A Címet elveszítı intézmények a késıbbiekben újabb pályázat útján visszanyerhetik a Címüket. Ez esetben a címre újrapályázó intézménynek
5 tekintendık és rájuk a másodszorra, illetve harmadszorra pályázók dokumentációja vonatkozik. Az intézmények a Címnek megfelelı tevékenységét a környezetvédelemért felelıs minisztérium valamint az oktatásért felelıs minisztérium, (a jelen pályázat kiírásának idıpontjában a Földmővelésügyi Minisztérium és az Emberi Erıforrások Minisztériuma) valamint az általuk felkért szakemberek ellenırzik a Cím használatának ideje alatt. Az Örökös Zöld Óvoda cím visszavonásig érvényes. Egyebekben az Örökös Zöld Óvoda címmel rendelkezı intézmények jogai és kötelezettségei a Zöld Óvoda címmel rendelkezı intézmények jogaival és kötelezettségeivel megegyeznek. 5 HIÁNYPÓTLÁSRA EGYSZERI ALKALOMMAL, AZ ARRA TÖRTÉNİ FELSZÓLÍTÁS ÁTVÉTELÉT KÖVETİ HÁROM MUNKANAPON BELÜL VAN LEHETİSÉG! A pályázat benyújtása A pályázat beadása folyamatos, az értékelés az adott év során két ütemben történik: 1. ütem: adott év (2014) április 30. (a postabélyegzı kelte az elektronikus rögzítés ideje) 2. ütem: adott év (2014) szeptember 05. (meghosszabbítva szeptember 10-ig) (a postabélyegzı kelte az elektronikus rögzítés ideje) A (2014) szeptember 05. (meghosszabbítva szeptember 10-ig) után benyújtott pályázatok automatikusan a következı év pályázataként kerülnek nyilvántartásba. A pályázatról további információt, technikai segítséget a Magyar Mezıgazdasági Múzeumnál Kerékgyártó Judit közmővelıdési munkatárs nyújt a 06/20/ telefonszámon, hétfıtıl csütörtökig 8-12 és 13-16:30 óra között, pénteken 8-14 óráig, illetve en a kerekgyarto.judit@mmgm.hu címen. Szakmai kérdésekben Katóné Antal Yvette pedagógiai és közoktatási szakértı munkanapokon a 30/ as telefonszámon, en, a katone.yvette@ke.hu vagy a kayvette66@gmail.com címen. A Földmővelésügyi Minisztérium Agrárszakképzési Fıosztályán Kovács Lászlóné a es üzenetrögzítıs telefonszámon, továbbá e- mailen, a laszlone.kovacs@fm.gov.hu címen nyújt segítséget. ELLENİRZİ LISTA az ELSİ, MÁSODIK és HARMADIK alkalommal Zöld Óvoda címre pályázók részére. Kérjük, ellenırizze, hogy megfelel-e a pályázat az alábbi formai kritériumoknak: 1. A hiánytalanul kitöltött pályázati Adatlap az intézmény törvényes képviselıjének aláírásával és az intézmény bélyegzıjével hitelesítve van.(2.sz. melléklet, egy eredeti és egy másolati pld.) 2. Az Önértékelési szempontsort (3. és 3/A. sz. melléklet, egy eredeti, egy másolat) a kritériumrendszer (1. sz. melléklet) figyelembevételével a megadott szempontok alapjánkészítettük el. 3. Az Összegzı, elemzı beszámolót a második és harmadik alkalommal pályázókként elkészítettük, aláírva (7/A melléklet, egy eredeti, egy másolati pld.) 4. A Fenntartói nyilatkozat a fenntartó cégszerő aláírásával, bélyegzıjével ellátva. 4. sz. nyilatkozat, egy eredeti és egy másolati pld.) 5. A Nevelıtestületi nyilatkozat a pályázó cégszerő aláírásával, bélyegzıjével ellátva. (5. sz. melléklet, egy eredeti és egy másolati pld.) 6. Támogató szakember szakmai véleménye a támogató szakember cégszerő aláírásával, bélyegzıjével ellátva. (6. sz. egy eredeti és egy
6 másolati pld.) 7. A pályázatot ajánlott küldeményként adtuk postára a Magyar Mezıgazdasági Múzeum Közmővelıdési Fıosztály címére: 1367 Budapest 5. Pf A borítékon feltüntettük: "Zöld Óvoda cím pályázó/ vagy 2. pályázó/vagy 3. pályázó " 8. A postai feladás dátuma (postabélyegzı) legkésıbb: április 30. illetve szeptember 05. (meghosszabbítva szeptember 10-ig) 9. Az elektronikus pályázati dokumentációt április :00 óráig illetve szeptember :00 (meghosszabbítva szeptember 10-ig) óráig eljuttatjuk a zoldovoda@mmgm.hu címre. Az Adatlapot, az Önértékelést, a Fenntartói -és Nevelıtestületi nyilatkozatot aláírás és pecsét nélkül, de az aláíró személy nevét feltüntetve küldtük el. Szkennelve csak a Támogató szakember szakmai véleményét (és ha szükséges, az Alapító Okirat megfelelı oldalait) küldhetjük. 6 ELLENİRZİ LISTA az ÖRÖKÖS ZÖLD ÓVODA címre pályázók részére Kérjük, ellenırizze, hogy megfelel-e a pályázat az alábbi formai kritériumoknak: 1. A hiánytalanul kitöltött pályázati Adatlap az intézmény törvényes képviselıjének aláírásával és az intézmény bélyegzıjével hitelesítve van.(2. sz. melléklet, egy eredeti pld.) 2. Intézményünk -vagy szükség esetén Alapító Okirattal igazolt jogelıdünk által- korábban elnyert három Zöld Óvoda oklevelet az intézmény törvényes képviselıjének aláírásával és az intézmény bélyegzıjével hitelesítettük. 3. Összehasonlító-elemzı beszámolót készítettünk Út az Örökös Zöld Óvodához címmel. (7/B melléklet, egy eredeti pld.) 4. Elkötelezettségi nyilatkozatot készítettünk, melyben deklaráltuk a Zöld Óvoda kritériumrendszer megvalósítása, és az elıírásoknak megfelelı mőködés iránti elhivatottságunkat. (8. sz. melléklet, egy eredeti pld.) 5. Az Adatlapot, az Oklevelek másolatát, a Út az Örökös Zöld Óvodához beszámolót, a Fenntartói nyilatkozatot és az Elkötelezettségi nyilatkozatot egy eredeti példányban készítettük el, az óvodavezetı és a környezeti nevelésért felelıs óvodapedagógus aláírásával hitelesítettük, és egy borítékban adtuk fel. 6. A pályázatot ajánlott küldeményként adtuk postára a Magyar Mezıgazdasági Múzeum Közmővelıdési Fıosztály címére: 1367 Budapest 5. Pf A borítékon feltüntettük: "Örökös Zöld Óvoda cím 2014" 7. A postai feladás dátuma (postabélyegzı) legkésıbb: április 30. illetve szeptember 05. (meghosszabbítva szeptember 10-ig) 8. Az elektronikus pályázati dokumentációt április :00 óráig illetve szeptember :00 (meghosszabbítva szeptember 10-ig) óráig eljuttattuk a zoldovoda@mmgm.hu címre. Az Adatlapot, az Út az Örökös Zöld Óvodához c. beszámolót, a Fenntartói és az Elkötelezettségi nyilatkozatot aláírás és pecsét nélkül, de az aláíró személy nevét feltüntetve küldtük el. Szkennelve csak a három Zöld Óvoda oklevelet (és ha szükséges, az Alapító Okirat megfelelı oldalait) küldhetjük.
Zöld Óvoda és Örökös Zöld Óvoda" cím elnyerésére
A Földművelésügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Mezőgazdasági Múzeum NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld Óvoda és Örökös Zöld Óvoda" cím elnyerésére
PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld Óvoda cím elnyerésére
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és az Oktatási és Kulturális Minisztérium megbízásából az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelı Igazgatósága PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld
Zöld Óvoda és Örökös Zöld Óvoda" cím elnyerésére
Az Agrárminisztérium és az Emberi Erıforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Mezıgazdasági Múzeum és Könyvtár NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld Óvoda és Örökös Zöld Óvoda" cím elnyerésére
Zöld Óvoda és Örökös Zöld Óvoda" cím elnyerésére
A Földművelésügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld Óvoda és Örökös Zöld Óvoda" cím
NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára "Zöld Óvoda" cím elnyerésére
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízásából az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támgatáskezelı Igazgatósága A pályázat célja: NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET
Előterjesztés. Tárgy: Fenntartói támogató nyilatkozat a Zöld Óvoda 2013 című pályázathoz. Kasnyikné Földházi Tünde vezető tanácsos Önkormányzati Iroda
5. Előterjesztés Társulási Tanácsának 2013. szeptember 26-i ülésére Tárgy: Fenntartói támogató nyilatkozat a Zöld Óvoda 2013 című pályázathoz Az előterjesztést készítette: Kasnyikné Földházi Tünde vezető
Elıterjesztés. Tárgy: Fenntartói támogató nyilatkozatok a II. Zöld Óvoda cím elnyerésére kiírt pályázaton való részvételhez
Elıterjesztés 3. Lajosmizse és Felsılajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2016. augusztus 16-i rendkívüli ülésére Tárgy: Fenntartói támogató nyilatkozatok
Úton a Zöld Óvoda. Némethné Kavecsánszki Alexandra. Zöld Óvoda információs nap
Úton a Zöld Óvoda felé Némethné Kavecsánszki Alexandra Zöld Óvoda információs nap A mai nap menete» Miről lesz szó?» Humusz bemutatkozása, tevékenysége» SH/4/5 Zöld Óvoda,Ökoiskola Programok kiszélesítése
Pályázati felhívás. Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím 2015. elnyerésére
Pályázati felhívás Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím 2015 elnyerésére 1 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Földművelésügyi Minisztérium megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet NYÍLT PÁLYÁZATOT
Előterjesztés. Tárgy: Fenntartói támogató nyilatkozat a Zöld Óvoda / Örökös Zöld Óvoda cím elnyerésére kiírt pályázaton való részvételhez
2. Előterjesztés Társulási Tanácsának 2015. augusztus 13-i rendkívüli ülésére Tárgy: Fenntartói támogató nyilatkozat a Zöld Óvoda / Örökös Zöld Óvoda cím elnyerésére kiírt pályázaton való részvételhez
Pályázati felhívás. Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím 2014. elnyerésére
Pályázati felhívás Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím 2014 elnyerésére Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet NYÍLT PÁLYÁZATOT
1. Felhívás. 2. Általános tudnivalók
Pályázati felhívás Az intézményi tanácsadás folyamatára történı felkészítés- hátrányos helyzető gyermekek integrált oktatása, együttnevelése szakterület, illetve Integrációs tanácsadók felkészítése az
Pályázati felhívás Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím elnyerésére
Ökoiskola cím pályázati felhívás, 2017. Pályázati felhívás Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím 2017. elnyerésére Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (továbbiakban: EMMI) és a Földművelésügyi Minisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelési Tartalomfejlesztési Főosztály 1055 Budapest, Szalay utca
Pályázati felhívás Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím 2017. elnyerésére Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (továbbiakban: EMMI), a Földművelésügyi Minisztérium (továbbiakban: FM) egyetértésével, valamint
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján
Melléklet a 70/2015. (IV. 14.) önkormányzati határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján 2015.
Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság november 10-i ülésére
Ügyszám: 07-7/1059/2010. Ügyintézı: dr. Gáspár Jenı Tárgy: Pályázati kiírás a Pannon Filharmonikusok-Pécs magasabb vezetıi munkakörének ellátására Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság 2010.
A Zöld Óvoda címpályázat kiemelt szempontjai
A Zöld Óvoda címpályázat kiemelt szempontjai SH/4/5 Zöld Óvoda, Ökoiskola Programok kiszélesítése projekt III. Országos Találkozó Badics Tiborné Értékelő Bizottság tagja program célkitűzése az óvodás korosztály
TERVEZET. Kisújszállás Város Önkormányzatának pályázati felhívása nyári táborok évi támogatására
TERVEZET Kisújszállás Város Önkormányzatának pályázati felhívása nyári táborok évi támogatására Kisújszállás Város Önkormányzata önkormányzati rendelete alapján pályázatot ír ki a nyári táborok.. évi támogatására.
Tanári ösztöndíj. (2019/2020. évad) Pályázati felhívás. Szironta Együttes European Handbell Committee
Tanári ösztöndíj (2019/2020. évad) Pályázati felhívás Szironta Együttes European Handbell Committee Közzétéve: 2019. március 7. Módosítva: 2019. március 14. Tartalomjegyzék 1. Az ösztöndíj célja... 3 2.
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SOSZÁMA: 204. MELLÉKLET: -1 db TÁRGY: Javaslat az Egészségügyi Gondnokság vezetıi állására pályázat kiírására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK
hatályos: 2012.02.29 -
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minıség- és Szervezetfejlesztési Intézet Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet közleménye az egészségügyi szakképzések területén mőködı szaktanácsadói hálózatba
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 258. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat magasabb vezetıi megbízásra vonatkozó pályázati felhívások közzétételére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY GYERMEKVÉDELMI ERZSÉBET-UTALVÁNYBAN TÖRTÉNİ BIZTOSÍTÁSA
RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY GYERMEKVÉDELMI ERZSÉBET-UTALVÁNYBAN TÖRTÉNİ BIZTOSÍTÁSA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1. A szabályzat célja és hatálya 1.1. Jelen Szabályzat a gyámhatóságokról, valamint
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat kiírója: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázati felhívás a környezetvédelmi és vízügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai vizsgáinak szervezésére történı jogosultság elnyerésére A Környezetvédelmi és Vízügyi
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS S Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-5.4.10-12/1-2012-0001 azonosítószámú Szociális képzések rendszerének modernizációja című kiemelt projekt OKTATÓI LISTÁRA TÖRTÉNŐ FELVÉTELRE
Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl
Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testülete a Magyar
Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 13-i ülésére. Önkormányzati Iroda
Elıterjesztés 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 13-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Intézményei Gazdasági Szervezete gazdasági vezetı beosztására
FİOSZTÁLYVEZETİ-HELYETTES
A Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nevében a köztisztviselık jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. (1) bekezdése
Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására
1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet
I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2011/2012. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi
2012. EüK. 10. szám közlemény 1 (hatályos: 2012.06.12 - )
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minıség- és Szervezetfejlesztési Intézet Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet közleménye az egészségügyi szakképzések területén mőködı szaktanácsadói hálózatba
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében. Települési hulladéklerakók rekultivációja, felszámolása. támogatására.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében Települési hulladéklerakók rekultivációja, felszámolása támogatására Kódszám: ÉMOP-2007-3.2.1./B. A projektek az Európai Unió támogatásával,
TÁMOP 3.1.7-11/1-2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése. 4S PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAP Budapest, 2011. július 5.
TÁMOP 3.1.7-11/1-2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése 4S PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAP Budapest, 2011. július 5. GYAKORLATI TANÁCSOK A PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ ELKÉSZÍTÉSÉHEZ
Szironta-ösztöndíj. (2019/2020. évad) Pályázati felhívás. Szironta Együttes European Handbell Committee
Szironta-ösztöndíj (2019/2020. évad) Pályázati felhívás Szironta Együttes European Handbell Committee Közzétéve: 2019. március 7. Módosítva: 2019. március 14. Tartalomjegyzék 1. Az ösztöndíj célja... 3
Pályázat az EUROSTARS programban való magyar részvétel támogatására
Pályázat az EUROSTARS programban való magyar részvétel támogatására EUROSTARS_HU_07 Pályázati felhívás Budapest, 2009. augusztus 1 A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvénnyel
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Városi Óvoda intézményvezetői álláshelyére pályázat kiírása
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet
1. sz. melléklet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a. tanévben felsoktatási intézményekbe teljes idej, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program A szakképzés és felnıttképzés infrastruktúrájának átalakítása konstrukció keretében
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program A szakképzés és felnıttképzés infrastruktúrájának átalakítása konstrukció keretében a TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések
Felhívás az Észak-Alföldi Innovációs Díj elnyerésére
Felhívás az Észak-Alföldi Innovációs Díj elnyerésére 2015 A felhívás háttere Az MTA Debreceni Területi Bizottsága (MTA DAB), a Hajdú Bihar, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET BÁZISINTÉZMÉNYE REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET KIEMELT BÁZISINTÉZMÉNYE.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Református Pedagógiai Intézet pályázatot hirdet a REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET BÁZISINTÉZMÉNYE és a REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET KIEMELT BÁZISINTÉZMÉNYE címek elnyerésére A Református
A Barcs Város Önkormányzata Járóbetegellátó Intézmények igazgatójának megbízásával kapcsolatos teendıkrıl
Barcs Város Önkormányzata P o l g á r m e s t e r é tıl 7570 Barcs, BajcsyZs. u. 46. Pf. 62 Telefon: 82/462459 sz. napirendi pont E lıterjesztés A Barcs Város Önkormányzata Járóbetegellátó Intézmények
BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE ELİTERJESZTÉS. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete
BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1-12 / 2014. Sorszám: 5. ELİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. december 22-én tartandó ülésére Tárgy:
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 314. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat magasabb vezetıi megbízásra vonatkozó pályázati felhívások közzétételére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. január 24-i ülésére
Tárgy: Intézményvezetıi pályázatok Sorszám: IV./ 1 Elıkészítette: Véleményezı bizottság: Sápi András Igazgatási Osztály Tisztelt Képviselı-testület! Kulturális és Sport Bizottság Egyéb elıterjesztés Békés
Tárgy: Javaslat a civil szervezetek pályázati úton történő évi támogatásáról
Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat a civil szervezetek pályázati úton történő 2014. évi támogatásáról Tisztelt Képviselő-testület! Kazincbarcika
ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselı-testületének
ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselı-testületének../2009.(XII.14.) ÖR RENDELETE Egyes pénzügyi alapok létrehozásáról és felhasználásuk részletes szabályairól 1 Aszód Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat)
II/2. számú melléklet ÖNÉRTÉKELÉSI SZEMPONTSOR a Zöld Óvoda címet már KORÁBBAN ELNYERT intézmények számára a cím újabb elnyerésére
II/ számú melléklet ÖNÉRTÉKELÉSI SZEMPONTSOR a Zöld Óvoda címet már KORÁBBAN ELNYERT intézmények számára a cím újabb elnyerésére Az óvodavezetı, vagy/illetve óvodapedagógus tölti ki! Alapfeltételek: a
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
1. sz. mellékelt AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS modellezı rendszer tervezése és kifejlesztése Baranya és Somogy megyében és kiemelten Pécsen címő pályázathoz könyvvizsgálói jelentés elkészítésére 1 AZ AJÁNLATTÉTELI
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-dunántúli Operatív Program keretében
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-dunántúli Operatív Program keretében Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztésének támogatására Kódszám: KDOP-2008-5.2.2.A A projektek
Bem utca páratlan oldali járda építési munkák
AJÁNLATKÉRÉS Bem utca páratlan oldali járda építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére
Elıterjesztés 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézménye intézményvezetıi
Sárospatak Város Polgármesterétıl
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek - Sárospatak Város Rendelıintézete
Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete június 11-i rendkívüli ülésére
Tárgy: A Múzeum köz 1. sz. ingatlan értékesítése Sorszám: 5 Elıkészítette: Véleményezı bizottság: Váczi Julianna osztályvezetı Gazdálkodási Osztály Dr. Farkas László jogi munkatárs Pénzügyi Bizottság Döntéshozatal
Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 1-i rendkívüli ülésére
9. Elıterjesztés Képviselı-testületének 2012. március 1-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lajosmizse Város igazgatói beosztására beérkezett pályázatok elbírálása Az elıterjesztést készítette: Nagy Judit irodavezetı
Úton az Ökoiskola. Némethné Kavecsánszki Alexandra. Ökoiskola információs nap
Úton az Ökoiskola felé Némethné Kavecsánszki Alexandra Ökoiskola információs nap A mai nap menete» Miről lesz szó?» Humusz bemutatkozása, tevékenysége» SH/4/5 Zöld Óvoda,Ökoiskola Programok kiszélesítése
I. A kamarai vizsgabizottsági képviselık kiválasztása:
Az SzVMSzK Pest Megyei Szervezete pályázatot hirdet szakmai vizsgabizottsági képviselıi feladatok ellátására. A pályázatok folyamatosan benyújthatók, elbírálásuk minden év április hónapjában, április 30-ig
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet
I. 1.számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 201. MELLÉKLET : 1 db TÁRGY: Javaslat a Költségvetési Elszámoló Szervezet igazgatói állására pályázat kiírására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2016-os évre Tartalom A PÁLYÁZAT CÉLJA... 2 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK... 2 IDŐPONT, IDŐTARTAM... 2 A PÁLYÁZATI ELJÁRÁS... 2 AZ ÖSZTÖNDÍJ MÉRTÉKE... 4 PÁLYÁZAT
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési
A Gyermek és Ifjúsági Konferencia (GYIK) PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Kódszáma:FM-KISTELEPULES/2008
A Gyermek és Ifjúsági Konferencia (GYIK) Kódszáma:FM-KISTELEPULES/2008 A Gyermek és Ifjúsági Konferencia (GYIK) pályázatot hirdet a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, a Finn Köztársaság Oktatási Minisztériuma,
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 117 MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Pályázati felhívás üres háziorvosi állás betöltésére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. április 28-i
OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzata pályázati felhívást tesz közzé a tulajdonában lévı telekingatlanok megvásárlására
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzata pályázati felhívást tesz közzé a tulajdonában lévı telekingatlanok megvásárlására A pályázat célja: 1. Pomáz Város Önkormányzat Képviselı - testülete 29/2012.(II.28.)sz.Ök.határozata
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2016-os naptári évre a bécsi Collegium Hungaricumban folytatandó kutatásokra
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2016-os naptári évre a bécsi Collegium Hungaricumban folytatandó kutatásokra Tartalom PÁLYÁZAT CÉLJA... 2 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK... 2 A PÁLYÁZATI ELJÁRÁS... 2 AZ ÖSZTÖNDÍJ MÉRTÉKE...
Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán Fıosztály 7601 Pécs, Széchenyi tér 1.
Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán Fıosztály 7601 Pécs, Széchenyi tér 1. Ügyszám: 07-7/669/2011. Ügyintézı: dr. Gáspár Jenı Tárgy: Pályázat kiírása az Integrált Szociális Intézmény igazgatói
A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az ÉV FELVONÓJA ÉV FELVONÓJÁNAK TERVEZİJE cím elnyerésére 2011 Az év felvonója díjat olyan új tárgy évben üzembe
KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ
KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében
igazgató (magasabb vezető)
Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál
KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ
KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében
2012. évi pályázati kiírás
2012. évi pályázati kiírás a létavértesi civil szervezetek részére 1. Pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település
Elıterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. október 31-i ülésére
Elıterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. október 31-i ülésére Tárgy: Lajosmizse és Felsılajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási
A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázni az alábbi módon lehet:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Nemzeti Erıforrás Minisztérium oktatásért felelıs államtitkársága felhívást intéz a magyarországi nevelési oktatási intézmények pedagógusaihoz, egyhetes izraeli tanulmányúton és továbbképzésen
A Dévaványa-Ecsegfalva Intézményfenntartó Társulás által fenntartott Általános Mővelıdési Központ vezetıjének megbízása július 31-éig tart.
Tisztelt Képviselı-testület! Elıterjesztés a 2013. március 28-án tartandó Képviselı-testületi ülésre Tárgy: Általános Mővelıdési Központ magasabb vezetı pályázati felhívásról döntés A Dévaványa-Ecsegfalva
Pályázati felhívás sportegyesületek részére
Pályázati felhívás sportegyesületek részére Kiírás Leadási határidő Elbírálás 2014. február 5. 2014. február 21. 2014. március 7. iktatószám: 7738/2014/MAV. Pályázati Kiírás A MÁV Zrt. Támogatói Bizottsága
Pályázati felhívás 2012. évre. Magyar Borok Háza Alapítvány. pályázatot ír ki az alábbi céllal illetve feltételekkel:
Pályázati felhívás 2012. évre Magyar Borok Háza Alapítvány pályázatot ír ki az alábbi céllal illetve feltételekkel: A PÁLYÁZAT CÉLJA: olyan a magyar szőlő- és bortermeléshez, a borpiaci termékpályához
Elıterjesztés a város Közoktatási Esélyegyenlıségi Helyzetelemzése és terve dokumentáció felülvizsgálatára
Aszód Város Önkormányzat Címzetes Fıjegyzıjétıl 2170 Aszód, Szabadság tér 9 Tel.: 28/500-666 Fax: 28/400-575 Email: jegyzı.aszod@invitel.hu 689 - /2010 szám Elıterjesztés a város Közoktatási Esélyegyenlıségi
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai
KÓDSZÁM MEGNEVEZÉS TULAJDONOS
Pályázati azonosító: KPH-JO-538/2017. Kalocsa Város Önkormányzata NYILVÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁST tesz közzé mez gazdasági gépek/eszközök értékesítése céljából Kiíró megnevezése: Kalocsa Város Önkormányzata
Pályázati felhívás. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetett
Pályázati felhívás Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetett 21581 kódszámú Térítésmentes jelnyelvi tolmácsszolgáltatás
... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére
... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat
Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1
2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen
Az Országos Tisztifıorvosi Hivatal pályázati felhívásai közforgalmú gyógyszertár létesítésére
Az Országos Tisztifıorvosi Hivatal pályázati felhívásai közforgalmú gyógyszertár létesítésére 2013. EüK. 3. szám OTFOH pályázati felhívás (hatályos: 2013.03.01 - ) Az Országos Tisztifıorvosi Hivatal (1097
MOL Tehetségtámogató program Sport kategória 2010 PÁLYÁZATI ŐRLAP
Pályázati iktatószám: SP10 - Alapítvány tölti ki! MOL Tehetségtámogató program Sport kategória 2010 PÁLYÁZATI ŐRLAP Pályázati kategória Húzza alá a megfelelıt! A eszközvásárlás B - útiköltség támogatás
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az akkreditált szaktanácsadói képzések esetében benyújtandó, a képzés megkezdésének alapjául szolgáló személyi dokumentumokhoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az akkreditált szaktanácsadói képzések esetében benyújtandó, a képzés megkezdésének alapjául szolgáló személyi dokumentumokhoz Budapest, 2017. június 19. A továbbképzésekkel kapcsolatban
ADMINISZTRÁTORI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
ADMINISZTRÁTORI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Csoportos tanulmányutak esetén szükséges egy csoportvezető kijelölése. Az ő feladata lesz a regisztráció és a teljes pályázati
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program. Energetikai hatékonyság fokozása c. pályázati konstrukcióhoz. Kódszám: KEOP-2007-5.1.0.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program Energetikai hatékonyság fokozása c. pályázati konstrukcióhoz Kódszám: KEOP-2007-5.1.0. A projektek az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap
P Á L Y Á Z A T. Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat
Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat P Á L Y Á Z A T Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Bocskai u. 1-3. és Bácska u. 14. szám alatti irodaépületeinek napi 24 órás portaszolgálati,
ÓBUDAI EGYETEM ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ELJÁRÁSI REND 2017/2018. tanév 2. (tavaszi) félév
ÓBUDAI EGYETEM ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ELJÁRÁSI REND 2017/2018. tanév 2. (tavaszi) félév 1. A pályázat célja Az Óbudai Egyetem Rektora az Egyetemi tal egyetértésben az Óbudai Egyetem Hallgatói
EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ
EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ Elszámolási Kézikönyv a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott működési költségvetési támogatás szakmai tájékoztatójának és pénzügyi kimutatásának elkészítéséhez 1.
Elıterjesztés Sajószentpéter Városi Önkormányzat Minıségirányítási Programjának 2009/2010-es tanévben történı végrehajtásáról
Elıterjesztı: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina Osztályvezetı Elıterjesztés Sajószentpéter Városi Önkormányzat Minıségirányítási Programjának 2009/2010-es tanévben történı
ÖNÉRTÉKELÉSI SZEMPONTSOR a Zöld Óvoda cím elnyerésére ELSİ alkalommal pályázó intézmények számára
ÖNÉRTÉKELÉSI SZEMPONTSOR a Zöld Óvoda cím elnyerésére ELSİ alkalommal pályázó intézmények számára 2/ számú melléklet Az óvodavezetı, vagy/illetve óvodapedagógus tölti ki! Alapfeltételek: a Zöld Óvodai
National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj
National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj Működési szabályzat és Pedagógusi pályázati felhívás a 2018/2019-es tanévre A National Instruments a virtuális
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az ÉV FELVONÓJA ÉV FELVONÓ TERVEZİJE cím elnyerésére 2009 Az év felvonója díjat olyan új, a tárgy évben üzembe
2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására
PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ
PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ Mellékletek: - képviselıtestületi határozat - áttekintı térképmásolat - tulajdoni lap másolat 1 Pályázati Felhívás Kadarkút Város Önkormányzata (székhelye:7530. Kadarkút, Petıfi