Messze, messze, még az Óperenciás-tengeren is túl, szép Csodaországban egy kis hercegnő született. Bölcsője köré gyűltek
|
|
- Klaudia Veres
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tündérmese I. Kis hercegnő született. II. A tündérek megajándékozzák a hercegnőt. Messze, messze, még az Óperenciás-tengeren is túl, szép Csodaországban egy kis hercegnő született. Bölcsője köré gyűltek a tündérek meg a tündérkirálynő. Nézték a kislány álmodó arcocskáját, majd a királynő fölemelte a kezét, s így szólt: Ajándékozzátok meg ezt a gyermeket azzal, amit a legértékesebbnek gondoltok. Az első tündér az ágya fölé hajolt, s ezt suttogta: Én varázserőmből olyan szépséggel ajándékozlak meg, hogy aki rád néz, úgy véli, tavaszi virágot lát. Én mondta a második olyan szemmel ajándékozlak meg, mely áttetsző és mély, mint a tenger kékje. Én olyan sudár alakot adok neked, mint amilyen a fiatal pálma törzse ígérte a harmadik. Tőlem szólt a negyedik földbe rejtett aranykincseimet kapod. A tündérkirálynő elgondolkozott. Az emberek s a virágok szépsége elhervad mondta halkan. A szem bűbája kihuny az ifjúsággal, de fiatalon is gyakran borítja homályba a könny. A szélvihar derékba töri a pálmát, a hajlott kor meghajlítja a karcsú alakot. Az emberek meggyűlölik, aki aranyát nem osztja szét köztük, aki meg szétosztja, maga marad szegény. Semmi maradandót nem adtatok ennek a gyermeknek. De hát mi maradandó az emberben? Mivel ajándékozod meg őt te, tündérkirálynő? kérdezték a többiek. 42
2 Én jóságot ajándékozok neki válaszolta mosolyogva a tündérkirálynő. A Nap pompás és fényes, de csupán világító szikla volna, ha nem melegítené a Földet. A szív jósága olyan, mint a Nap melege: életet ad. Jóság nélkül olyan a szépség, mint illat nélkül a virág. Jóság nélkül a gazdagság csupán az önzés gondozója. Jóság nélkül még a szerelem is csak tűz, mely pusztít és éget. Tudjátok meg, hogy a ti ajándékaitok mulandók, de a jóság maradandó: olyan, akár a forrás, melyből minél többet merítesz, annál bőségesebben buzog. A jóság? Az egyetlen kiapadhatatlan kincs! S itt ráhajolt az alvó gyermekre, szívét gyengéden megérintette, s ezt suttogta: Légy jó! Henryk Sienkiewicz [senkjevics] Sebők Éva átdolgozása részlet III. A tündérkirálynő ajándéka a jóság, amely kiapadhatatlan. 7. Gyűjtsétek össze, milyen ajándékokat adtak a tündérek a kis hercegnőnek! Hogyan lehetne csoportosítani őket? 8. Te milyen tulajdonsággal ajándékoztad volna meg a tündérhercegnőt? Indokold meg! 9. Vitassátok meg, miért szerepelnek pont ezek a mondatok a me se margóján! Miben lehetnek a segítségetekre? 10. Mondjátok el a mese tartalmát a kiemelt mondatok alapján! Tündér nem csak a mesében él Sőt. Nem is ott él. Hanem a valóságban. Bár először talán észre sem veszed, hiszen nincs szárnya és varázspálcája, olyan, mint bárki más. Látszólag. Kora reggel álmosan ébred, munkába siet, végzi a feladatát, bevásárol, otthon mos, főz, takarít. Nem olyan, mint mesebeli társa. Mégis, Tündér. Aki nem szárnyakon röppen, és nem pálcával varázsol. Hanem valami mással. A szívével. Elvarázsol. Teljesen. Mert Ő valóságos Tündér. Csitáry-Hock Tamás részlet 43
3 Boszorkányok Mesekincsünk rejtélyes, rosszindulatú asszonyalakjai a boszorkányok. Vajon miért nem jóra használják a varázserejüket? Tényleg léteznének a valóságban is? Ezekre a kérdésekre keressük a választ ebben a részben. Banya Rút banya vagyok, orrom csupa vas! Körmöm fekete: lesz majd nemulass! Vasorrú bába, fekete ruhába, seprűnyélen lovagolok el a banyabálba! Rút banya vagyok, piszkafa a lábam, kendőm denevér, vipera a sálam. Vasorrú bába, fekete ruhába, seprűnyélen lovagolok el a banyabálba! Gryllus Vilmos 1. Melyik szókapcsolat nem illik a többi közé? Miért? vén boszorkány gonosz boszorka vasorrú bába öreg néne rút banya 2. Gyűjtsetek minél több olyan kifejezést, amely a boszorkányokhoz kapcsolódik! 3. Fejezzétek be a mondatot többféleképpen! Én már hallottam vagy olvastam olyan boszorkányról, aki 4. Gyűjtsétek ki a boszorkányok jellemzőit a következő meserészletekből! 44
4 Mert nem szelíd lámpafény csalta ám oda, hanem boszorkánytűz fénye. Boszorkánytűz fölött fortyogó fekete katlan, s a fortyogó fekete katlan fölé hajolva maga a Vasorrú Bába nézett szembe vele. Borzas haján denevérek csüngtek. Két fekete macska kucorgott a vállán. Hosszú, görbe orra álláig fityegett, s háromlábú boszorkányszéke alatt csigák mászkáltak, kígyók sziszegtek és varasbékák 1 undorkodtak. Wass Albert: Szerencsés Pista részlet A vén boszorkány éppen a sütőkemence előtt ült. Kapja a szénvonó lapátot, rápattan a nyelére, s a táltos még neki sem iramodhatott, ott volt a sarkában. Hej, nekikeseredett a táltos! A két hátulsó lábával rúgni kezdi a földet, de úgy, hogy nagy fergeteg kerekedett egyszeriben. Telerúgta földdel a vén banya szemét-száját, s amíg letisztogatta magáról, repült a táltos a levegőégben, s kiabálhatott utána a vén boszorkány. Benedek Elek: Hamupipőke királyfi részlet Ugye csodálkozol, te legény. Hát tudd meg, hogy én voltam az a vén banya, aki neked a virágot s a keszkenőt adta. Az Isten vezérelt ide, mert én elátkozott királykisasszony voltam, s az is maradok, ha te ide nem jössz. Te az enyém, én a tied, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket. Benedek Elek: A banya részlet Ott állt a vén boszorkány a világvégi háza előtt, a tornácnak 2 támasztva egy elhasznált villám, cipője mellett egy elrongyolódott égiháború, cakkos szegélyű, csak azért nem dobta a szemétdombra, mert fösvény volt az istenadta, hátha jó lesz még valamire. Lázár Ervin: A legkisebb boszorkány részlet 5. Válasszatok ki egy meserészletet! Mi történhetett előtte? Hogyan folytatódik? Mondjátok el! Használjátok a mesekártyákat! 6. Foglald össze a boszorkányokról eddig megismert jellemzőket! Mondd el, hogy milyen lehet egy boszorkány a szókártyák alapján! fortyog vasorrú bibircsók varasbéka 1 varasbékák: rücskös bőrű békák, varangyos békák 2 tornácnak: oszlopsoros, felülről fedett, oldalról nyitott folyosónak 45
5 Üst, üst, gyűlj tele! Férget, mérget üss bele! Kő alatt kit harminchárom éjjel izzaszt hideg álom, legelőször buta béka, te kerülsz be a fazékba! Szikra pattan, olthatatlan, ég a munka, forr a katlan. Nádi kígyó az övem: sülj meg, főj meg odabenn; gőte szeme, egy marok denevérszőr, gyíkfarok, siklófullánk, eb foga, villanyelvű vipera: Boszorkánydal bűvös erőd bonthatatlan bugyorogjon a pokolban. Szikra pattan, olthatatlan, ég a munka, forr a katlan. Lócsont, sárkány pikkelye, éji konkoly gyökere, múmialé iszonya, cápa sózott uszonya, vaksötétben letépett holdfényittas beléndek. Szikra pattan, olthatatlan, ég a munka, forr a katlan. Shakespeare [sekszpír] Szabó Lőrinc fordítása részlet 7. Játsszátok el, hogy éppen varázsfőzetet készítetek! Kántáljatok közben saját varázsigéket vagy a fenti boszorkánydal egy részletét! Minden boszorkány ismer és használ varázsigéket, legtöbbjüknek van varázsbotja vagy varázspálcája. Sőt, rendelkeznek más varázserejű tárgyakkal, és varázsfőzeteket is tudnak készíteni. A varázsfőzet készítése közben pedig egy rendes boszorkány varázsigéket mormol az orra alatt, vagy hangosan kántál. 46
6 Amit az igazi boszorkányokról tudni kell Gyerekmesékben a boszorkányok mindig fura, fekete kalapot és fekete köpönyeget viselnek, valamint seprűnyélen lovagolnak. Ez azonban nem egy gyerekmese, itt most az igazi boszorkányokról lesz szó. A legfontosabb dolog, amit az igazi boszorkányokról tudni kell, a következő. Nagyon figyeljetek, és sose felejtsétek el, amit most mondok. Az IGAZI BOSZORKÁNYOK hétköznapi ruhákat hordanak, és nagyon hasonlítanak a hétköznapi nőkhöz. Hétköznapi házakban élnek, és HÉTKÖZNAPI ÁLLÁSUK van. Ezért olyan nehéz nyakon csípni őket. Roald Dahl [roáld dál]: Boszorkányok részlet 8. Vitassátok meg, hogy valóban léteznek-e ilyen igazi boszorkányok! Mit gondoltok ezekről a boszorkányokról? Ártatlan boszorkányok Mi újság az iskolában, kisfiam? Képzeld, apu, ma a boszorkányokról olvastunk! Boszorkányokról? Anya, tündérem, gyere csak! Rólad olvastak a gyerekek az iskolában! Na, apu, ne vicceld el, tényleg izgalmas volt. És félelmetes is. Félelmetes? Kisfiam, te tényleg azt hiszed, hogy a boszorkányok léteznek? Hát, nem is tudom. Amikor becsukom a szemem, igen. Fiam, figyelj csak! Vannak dolgok, amelyek léteznek ugyan, de csak a képzeletünkben. Tudod, amit nem tudunk megmagyarázni, azt félelmetes, gonosz varázslatnak képzeljük el. Vagy valami rossz történik velünk, és ráfogjuk a másikra, hogy ő tehet róla. Úgy, mint ma, amikor Sári a konyhás nénire fogta, amiért nem ette meg a levest, apu? Nem egészen. Nagyon régen megtörtént, hogy egy özvegyasszony pénzt kért kölcsön egy másik asszonytól. A pénz viszont hamar elfogyott, ezért ráfogta a másikra, hogy boszorkány. Mivel az emberek hittek a boszorkányokban, így hát elhitték neki a történetet. Hiába hozott Könyves Kálmán királyunk törvényt arról, hogy boszorkányok pedig nincsenek, sokáig üldözték is őket. Kálmán király? Fiúk! Kész a vacsora! 47
7 Mátyás udvarában Utazzunk vissza az időben Mátyás király udvarába! Mit lehetett kezdeni a corvinákkal [korvinákkal]? Illett-e kézzel enni? Ehettek-e az akkori emberek rizst vagy krumplit? Ezeknek járunk utána. 1. Emlékezz! Milyen madár látható Hunyadi Mátyás családi címerében? Miért őt választotta a monda szerint Mátyás? 2. Mondd el, milyennek találod a Mátyás könyvtárából való könyvet! Mátyás király, a korának divatja szerint a gazdag könyvgyűjteményének értékes darabjait bársonyba, bőrbe köttette, ezüst- és aranykapcsokkal díszíttette. A könyveket ekkor kézzel írták, mert a könyvnyomtatást még nem találták fel. Ezeket a könyveket kódexnek nevezzük. A kódexeket gyönyörű kézi rajzokkal illusztrálták. A könyveket hatalmas méretű, díszes kezdőbetűk, idegen szóval iniciálék, tették még ékesebbé a könyveket. 3. Milyen lehetett egy királyi lakoma? Mondd el részletesen, kerek, összefüggő mondatokban a kép alapján! 100
8 Királyi lakomák, felséges ételek Jó ötszáz évvel ezelőtt, Mátyás király idején az emberek villát nem használtak, a húsokat leginkább kézzel ették. Díszes mosdótálakat hordtak a szolgák körbe, hogy a kezüket a lakomázók megmoshassák étkezés előtt és után is. Az urak gyakran a zsíros kezüket a szolgák hosszú hajába törölték. Általában egy nagy tálból ettek, nem volt mindenkinek külön tányérja. A középkor kezdetén az asszonyok és a gyerekek még nem ehettek együtt a férfiakkal. Mindez akkor illő és elfogadott volt. A húsokhoz köretnek mártásokat és kenyeret, valamint gyümölcsöket adtak fel az asztalra, mivel a krumplit és a rizst még nem ismerték. A krumpli Amerika felfedezése után is sokáig csak a királyok eledele volt, annyira ritkának és értékesnek számított. A mártás is ezekben az időkben kapta a nevét: a húst és a kenyeret mártották, mártogatták bele. A hosszú asztalok rogyásig voltak rakva húsokkal és mártásokkal. Az ételeket és a süteményeket mézzel készített ék, mivel ekkortájt még a cukrot sem ismerték. A vendégeket különböző szolgálók látták el, akik irányították a szolgákat, és rangos udvari méltóságoknak számítottak. A pohárnok az ura és a vendégek poharát, serlegét, kupáját töltögette. A pincemester a bor minőségére és kellő mennyiségére ügyelt. Az étekfogók, asztalnokok a konyhát és az étkezést felügyelték, az ételeket, étkeket fogták meg, és hordták az asztalokhoz. Az uralkodók az udvari szakácsmestereket is nagyon megbecsülték, tudták, hogy sok múlik a mesterek tudásán és ügyességén. I. Étkezési szokások II. Középkori ételek III. A szolgálók hada 5. Hasonlítsátok össze a társaddal a régi ételeket, étkezési szokásokat a maiakkal! Vitassátok meg, hogy melyik szokás miért változott meg! 6. Képzeld magad a király, egy vendég vagy az étekfogó helyébe! Mesélj a lakomáról a vázlat alapján! I. Étkezési szokások II. Középkori ételek III. A szolgálók hada 101
9 Vármonda Most következik az a rész, amikor a történet egy valóban, ma is létező erdélyi várban zajlik. Számtalan várhoz kötődik érdekesebbnél érdekesebb monda. Egy ilyet olvashatsz most. 1. Soroljatok fel valóságos dolgokat, személyeket, eseményeket az általatok másutt vagy az olvasókönyvetekben olvasott mondákból! 2. Értelmezd a szöveg kiemelt szavait! Ha valamelyik szó jelentése nem ismerős, nézd meg a monda végén található mondaszótárban! Fütyer vára I. Bevezetés II. Tárgyalás Aranyosszék katonai és közigazgatási központja Tordavára volt a tatárjárás előtti időkben. Ez volt a legerősebb és legjobb helyen fekvő vár. Akkoriban, amikor a tatárok pusztítottak, sűrű erdő övezte, így teljesen rejtve maradt. Parancsnoka Fütyer volt, innen ered mai elnevezése is. A tatárok egyik betörése idején Fütyer szigorú rendet parancsolt: Sem asszonyt, sem gyermeket a várba nem fogadunk be! parancsolta. Még csak az hiányozna, hogy sírásukkal magunkra vonjuk a kutyafejűek figyelmét! Az asszonyok és gyermekek a sűrű erdőkbe menekültek, hogy ott vészeljék át a dúlást, Fütyer pedig állig felfegyverzett vitézeivel a pillanatra várt, amikor rátörhet az elvonuló tatárokra, hogy amennyire tőle telik gyengítse erejüket. Amint hírét vette, hogy Székelykőnél megfutamították a rablókat, kivezényelte katonáit a vár elé, mert sejtette, a megvert horda arra fog elvonulni. 110
10 Nem is csalódott. Amint az őrszem jelentette, hogy a menekülő sereg közeledik, embereit elbújtatta az út két oldalán. Kivárjátok, amíg parancsot nem adok a rohamra szólt Fütyer. Amint azt megkapjátok, tudjátok, mi a dolgotok. A tatárok vágtatva közeledtek. Már látszott a vezérük riadt arca is, és a tajtékcseppek lova szügyén, amikor Fütyer felállt, és magasba emelte fokosát. Támadás! kiáltotta, és emberei azonnal körbezárták a rémületből kétségbeesésbe eső tatárokat. A rajtaütés gyorsasága és a székely vitézek harci tudása ellen a fosztogatóknak nem volt megoldásuk. Egymásba ütköztek, egymást taszigálták a menekülés reményében. A fokosok, kaszák és kardok, harci szekercék pedig tették a dolgukat, kaszabolták az ellenséget, ahogy csak bírták. Kevesen úszták meg ép bőrrel. A győztes sereg visszavonult a várba, hatalmas lakomát csaptak, és a várat a vezér emlékére Fütyer várának nevezték el. erdélyi népmonda III. Befejezés 3. Indokold meg a szöveg alapján, hogy vármondát olvastál! 4. Keress a szövegben a tagolásoknak megfelelően egy-egy olyan mondatot, amely összegzi a bevezetést, a tárgyalást és a befejezést! Mondaszótár Aranyosszék: Erdélyben található terület, amely olyan, mint Magyarországon egy megye, csak ott nem megyének, hanem széknek nevezik. Aranyosszék a rajta átfolyó Aranyos folyóról kapta a nevét. fokos: baltára hasonlító, de annál kisebb méretű, régi magyar fegyver. harci szekerce: rövid nyelű, bárdra emlékeztető fegyver. horda: hadjárat céljából alkalmilag összeállt sereg. közigazgatási: az állam vagy az önkormányzat nevében közfeladatokat ellátó. kutyafejűek: a tatárok gúnyneve. Székelykő: kopár hegycsúcs Erdélyben, nevét a tatárjárás idején kapta. szügy: ló mellkasa. tajtékcsepp: verejtékcsepp. tatárjárás: a tatárok által folytatott folyamatos harci tevékenység a régi Magyarország területén, Mátyás uralkodása előtt 200 évvel. tatárok: mongol nyelven beszélő, ázsiai eredetű népcsoport. 111
11 MAGAZIN TUDOD-E, KIK AZOK Ő R Ö T A MESEI SZEREPLŐK, FEJ AKIKNEK A MEGNEVEZÉSÉT KITÖRÖLTE EGY KOBOLD A SZÖVEGBŐL? A mesék, csakúgy, mint a számunkra elképzelhetetlen, csodás dolgokat véghezvivő személyek, akik megfejthetetlen titkok tudói. A varázslók a mágiához gyakran titkos va rázs műhelyt ala kí ta nak ki. A mű hely ben megfelelő hely kell a különleges tudományt hordozó könyvek számára. Elengedhetetlen egy kandalló vagy kemence, amely a varázsfőzet elkészítéséhez nyújt nagy segítséget. Ki kell alakítani egy jól szellőző lakrészt, ahol a varázsfőzethez szükséges gyógynövényeket száríthatják, fellógathatják. Különleges, jól zárható tárolóedényekre is szükség van: idekerülnek a kígyók, békák, pókok és egyéb, varázsláshoz szükséges hüllők. A FŰSZEREKET (vagy régiesen: a fűszerszámokat, azaz füvekből álló, növényi eredetű kellékeket ) nemcsak ételeink ízesítésére, hanem gyógyításra is használhatjuk. Az ősi gyógymódok között kiemelt helyet foglalt el a gyógynövények használata. A bazsalikom, a rozmaring és a majoránna bár magyarosan cseng a nevük mind idegen nyelvekből származnak (basileus, rosmarinus, majorana), és számos idegen nyelvben hasonló alakban megtalálhatók, azaz vándorszók. Levelük főzetét gyógyteaként isszák. A majoránna étvágygerjesztő, gyomorerősítő, nyugtató hatású szer. Teáját fejfájás, köhögés, légzési zavarok enyhítésére is használják. A rozmaring is étvágygerjesztő és görcscsillapító hatású. A gyomorerősítő bazsalikom csillapítja a köhögést, és enyhíti a torokfájást is. A borsnak nem a levelét, hanem a termését használjuk fűszerként. Baktériumölő hatása van. Jó székrekedés, émelygés és szédülés ellen is. 116
12 A SÁRKÁNYFŰÁRUS Süsü eltakarta magát, a királyfi meg tovább figyelte azt a valakit, akit az előbb meglátott. Nagy kosár lógott a nyakában, s hajlongva szedett valamit a földről. A királyfi kíváncsian figyelte, hogy mit is szed, majd rájött, hogy az ott, a kosárral a nyakában, a füvet szedegeti, csipkedi. Minek neki a fű? tűnődött a királyfi. Hiszen ez csak közönséges fű! És ekkor a füvet csipkedő harsányan dalra fakadt: Egy szál fű, két szál fű, egyszerű, egyszerű! Nekem terem a határ is, tele lesz a bugyelláris! Egy szál fű, két szál fű! EZERJÓFŰ Nagy Bandó András Itt van a jázmin, és ott van a zsálya, gazdag a rétnek zöld patikája. Ott van a tárkony, és itt van a mályva, gyűjti a gyógyfüvet mind, aki látja. Kankalint és májfüvet, galagonyát, iglicet. Fodormentát, babhéjat, fehér mályvát, fahéjat. Almamentát, tarackot, aranyvesszőt, papsajtot. Itt van a jázmin, és ott van a zsálya, gazdag a rétnek zöld patikája. Ott van a tárkony, és itt van a mályva, gyűjti a gyógyfüvet mind, aki látja. részlet De nem elég, hogy énekelt, hanem harsány hangon kiabálni kezdett jobbra-balra, pedig senki se volt ott, a királyfiékat meg nem láthatta. Itt a valódi sárkányfű! Sárkány ellen sárkányfű! Itt a valódi, itt a fű! Sárkány-sárkány-sárkányfű! Katonáknak, diákoknak fél áron! [ ] Parancsolj sárkányfüvet! Itt a valódi, itt a fű! Sárkány ellen sárkányfű! S nagy kosarát a királyfi elé tolta, s mézesen mosolyogva rendezgette a füvet. A királyfi is elmosolyodott, s azt kérdezte: És használ? Csukás István: Süsü, a sárkány részlet NYELVÖLTŐ A tárkonyról egykor úgy tartották, hogy védelmez a sárkánykígyó- és a mérgeskígyó-harapással szemben, még a neve is sárkányfű innen ered. Más feltevések szerint elnevezése leveleinek formájára utal, amelyek a kígyó nyelvéhez hasonlítanak. Biztosan tudod, a dragon szó több nyelvben is a sárkányt és a kígyót jelöli. Nálunk a növényhatározókban a tárkonyt latinul Artemisia dracunculusnak nevezik, amelyből a dracunculus rész a sárkányokra utal. A franciáknál és németeknél estragon, az olaszok a dragoncello, az angolok a taragon nevet használják ebből is látszik, hogy a világon nagy az egyetértés a sárkány és a tárkony összefüggéseit illetően. 117
Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright
Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,
Benedek Elek. Az aranypálca
Benedek Elek Az aranypálca Volt egyszer egy öreg király, s annak három fi a. A fi úk megegyeztek, hogy elmennek országot, világot látni, de hárman háromfelé. A legidõsebb azt mondta, hogy õ megy napnyugatnak,
Feladatlap. lókedvelő könyvbarátoknak
Feladatlap lókedvelő könyvbarátoknak Összegyűjthető 56 / Név: Iskola, osztály:. Lakcím:. Elérhetőség: mail, telefon Beküldés határideje: 2012. április 13. Cím: Békés Megyei Tudásház és Könyvtár, Gyermekkönyvtár
magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.
Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.
Olvasd el a következő regényrészletet, majd válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre!
Tanuló neve: Dátum: Olvasd el a következő regényrészletet, majd válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre! Egérszegi Cincin más volt, mint a többi egér. Ilyen kicsi egeret még életemben nem láttam! jegyezte
Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban
Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm
2016.05.02. A GASZTRONÓMIA JELENTŐSÉGE GASZTRONÓMIA AZ ELSŐ KÖNYVEK A GASZTRONÓMIÁRÓL
- és vacsorára mit kapunk? - ez az idős hölgy cukorbeteg! - ha kérhetném, valami száraz hús legyen inkább, a Bakonyit már ismerjük. - van a csoportban két vegetariánus! - sertéshúst ne, mert mohamedánok.
1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...
A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három
MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava
MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire
Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek
Fordította: Szedő Dénes. Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) A KIS PARASZTLEÁNYKA (Exiit diluculo)
Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) Ó, Fortuna, mint a Luna egyre-másra változol: majd nagyobbodsz, majd meg elfogysz; hej, az élet ronda sor: gabalyítja s igazítja játszva az ember fejét:
SZKA_207_05. Európából jöttünk. Versenyben a világ újrafelosztásáért
SZKA_207_05 Európából jöttünk Versenyben a világ újrafelosztásáért 48 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK DIÁKMELLÉKLET DIÁKMELLÉKLET EURÓPÁBÓL JÖTTÜNK 7. ÉVFOLYAM 49 ÔSLAKÓK ÉS HÓDÍTÓK 5/1
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
Isten hozta őrnagy úr!
Isten hozta őrnagy úr! Filmrészlet szöveges átirat Napsütéses idő van, a házak előtt egy négytagú tűzoltózenekar vidám indulót játszik. A zenészek barna egyenruhában vannak, fejükön tűzoltósisak. A zenekart
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,
KÉPES MESEKINCSTÁR. roland
KÉPES MESEKINCSTÁR roland 3 Tartalomjegyzék Aladdin és a csodalámpa...6 Hófehérke és a hét törpe...12 Az élet vize...22 Hamupipőke...30 A méhkirálynő...38 Pöttöm Panna...46 A palackba zárt szellem...56
A fölkelő nap legendája
Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk
Hét este, hét reggel. Kiscsoport. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! És lett este, és lett reggel,
Kiscsoport Hét este, hét reggel 1. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! az első nap ezzel telt el. 5. Égben madár, vízben halak, röpködjenek, pancsoljanak! ötödik nap ezzel telt el. 2. Hát
Feladatok. 1. Keress hasonló értelmű szavakat az alábbiak helyett! szállj nevetős megy komolykodva csillámló mosolygó koccanó
Feladatok 1. Keress hasonló értelmű szavakat az alábbiak helyett! szállj nevetős megy komolykodva csillámló mosolygó koccanó (Segítségül gondolj a következő szavakra: kacag, fut, távozik, suhan, somolyog,
Kedvenc magyar íróink műveiből. Feladatlap
OLVASÁSI VERSENY 2016. Janikovszky Éva Békés Pál Kedvenc magyar íróink műveiből Feladatlap Lázár Ervin Nemes Nagy Ágnes Lázár Ervin: A legkisebb boszorkány 1. feladat: Milyen órák voltak Anya-Banya boszorkányiskolájában.
Csivitelő (2. osztály)
Olvasórally 2-3. oldalhoz Csivitelő (2. osztály) 2-3. oldalhoz 1. Olvasd el az újság 2. és 3. oldalán található szövegeket, verseket! Keresd meg, mely dátumhoz mi tartozik, kösd össze! Kisboldogasszony
Az aranyhal Illusztrálta: Szabó Enikő
Benedek Elek Az aranyhal Illusztrálta: Szabó Enikő Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, a hármas üveghegyen is túl, túlonnan túl Megálljatok csak, nem jól kezdettem Hát: volt egyszer
Mint a sót az ételben
Mint a sót az ételben Szereplők: öreg király, Jancsi (udvari bolond), Lili királylány, első királykisasszony, második királykisasszony, após király, királyfi, udvarmester, szakács, vadászok, vendégek,
a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez
A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának
TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY
TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY Tanuló neve, osztálya: Iskola neve, címe: Levelezési cím: Felkészítő tanár neve: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2009. DECEMBER 7. CÍM: FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS
Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van
Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön
Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban
A HAPPY-hét időpontja: 2014. március 24-28.
2014. 03.26-án a Zipernowsky Károly Általános Iskola Tematikus Napjainak keretében a felső tagozatos diákok Irodalmi Teadélutánon vettek részt az iskola könyvtárában. A foglalkozás témája az aktuális Happy
Üveghegyen innen és túl
Üveghegyen innen és túl Mesepályázat 2-4. osztályosoknak Az Óperenciás tengeren túli mesevilág a feje tetejére állt: Piroska eltévedt, a három kismalac nem akar házat építeni és még Csipkerózsika is úgy
Hát az én ételem miért ilyen sótlan? Hát, mert hallottam, hogy kegyelmed nem szereti a sót az ételben.
A CUKOR (népmese) A királyfi és az elűzött királylány nagy lakodalmat csapott. Meghívták az öreg királyt is a lakodalomba. Étel-ital sok volt, mindenik finom volt, de az öreg király előtt az étel sótlan
DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.
DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a
Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22.
Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! angol német - A feladatlapok mindegyikére írd rá a kódszámodat!
Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán. Bereczky Réka 6. b
Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán 6. b Meglátogattuk Barkóczi Sándorné Juliska nénit, aki a város legidősebb lakója. Ő még jól emlékszik a régi szokásokra és viseletekre, emlékeit szívesen megosztotta
7 mérföldes csizmában heted7 határon át Országos Mesevetélkedő 2015/ forduló Feladatsor
Mese: Kicsi Jóska 1. Villámkérdések (Válaszoljatok röviden! ) 1. Ki mesélt a csodaforrásról? 2. Hol ültek, akik a mesét hallgatták? 3. Hol volt a csodaforrás? 4. Kit változtatott királlyá a csodaforrás?
rzendő, mesebeli kincseket! (Részlet a Magyar Olvasástársaság 2005-ös felhívásából)
2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez,
mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,
II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik
Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször
IV. Mikszáth Kálmán. 1. Életrajzi adatok. 2. Melyek Mikszáth fõbb műfajai? Említs példákat is! 3. Mely műveivel válik ismert íróvá?
IV. Mikszáth Kálmán 1. Életrajzi adatok a) Hol és mikor született és halt meg Mikszáth Kálmán? b) Hogyan kötõdik az alábbi helyekhez? Balassagyarmat: Horpács: Mohora: Pest: Rimaszombat: Selmecbánya: Szeged:
Pár szóban a novella létrejöttéről:
Pár szóban a novella létrejöttéről: A Heléné Cixous-pályázatot a Feldmár Intézet Nők Iskolája alapította. A pályázat feltételeit Feldmár András fogalmazta meg...a nyertes pályázatoktól őszinte, magas színvonalú,
konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom
NAGYTAKARÍTÁS Én csak egy szegény asszony vagyok. Asszonyiságom utolsó éveit számlálgatom már, a fejemen tincsekké duzzadtak a fehér hajszálak, az arcomon, a szám körül megszaporodtak a ráncok, lekúsznak
Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között
Harmadik lecke - Hol a koffer? - A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. - Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő.
VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán)
VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán)... Minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek,
A szomorú királykisasszony. Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA
A szomorú királykisasszony Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA 119 120 A mese Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép leánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig
V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés
V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,
Csukás István A LEGKISEBB UGRIFÜLES. Könyv moly kép ző Ki adó
Csukás István A LEGKISEBB UGRIFÜLES Könyv moly kép ző Ki adó Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyúl. Vagyis az az igazság, hogy ott, azon a bizonyos réten több nyúl is volt; hogy egészen pontosak
Bányai Tamás. A Jóság völgye
Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy
Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között. a vaku meg a film mellett
Harmadik lecke - Hol a koffer? -A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. -Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő. Zokni,
Húsvét a Bruderhofban
Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6
Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat
Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Az iskola Az osztály A tanuló A tanuló neme: Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat
Minap kurtán-furcsán váratlanul elment
I A Remény illata Minap kurtán-furcsán váratlanul elment közülünk Eszes Tamás (Isten nyugosztalja) a Véderő egykori főparancsnoka, ma-holnap én, azután Te következel. Vagy fordítva. A lényegen nem változtat.
Itt van! Már megint nem hagy békén a reggel. Itt parancsolgat, és ébresztőt harsog a fülembe, pedig én nagyon álmos vagyok. Na, mindegy! Most kikukucskálok a takaróm alól, hátha mégis éjszaka van és lehet
Benedek Elek A csúnya királyfi és a szép királykisasszony
Varázsbetű Mesetár Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére http://varazsbetu.hu/mesetar Benedek Elek A csúnya királyfi és a szép királykisasszony Hangos mese (A hanganyag
A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.
Lektorálatlan összegyűjtött változat A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA Farkas Mayer Zsó: Torkos (Fotó: Fetykó Judit) Farkas koma nem volt rest Piroska mamájához
Móra Ferenc: A kesztyű - Lapbook
Móra Ferenc: A kesztyű - Lapbook Hogyan képzeled el az erdőt és benne az ottfelejtett kasztyűt? Szerinted ki felejtette ott? Színezd ki a kártyákat, és ragaszd a megfelelő helyre: egy pár vagy fél pár
Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!
2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj
2. k ö p ü l ( S ) zurbol(d) zürböl(d) Mit csinál az ember, ha a tejfölből vajat készít?
1. t e j e s k u k o r i c a ( S ) g y e n g e t e n g e r i ( D ) g y e n g e m á l é ( D ) Mi a neve annak a még nem érett kukoricának, amit nyáron le szoktak szedni, hogy csövestől megfőzzék vízben?
A feladat sorszáma: 7. Standardszint: 5. Különböző szövegtípusok hangos és néma olvasása
A feladat sorszáma: 7. Standardszint: 5. A standard(ok), amelye(ke)t a feladattal mérünk: A tanulás képességének fejlesztése A tanulás képességének fejlesztése Különböző szövegtípusok hangos és néma olvasása
Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052. www.smmi.hu
Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052 www.smmi.hu 2 I. 1. FELADAT A tulipános láda egyik felét már kifestette a mester. Fejezd be te a másik
A gyülekezet másodlagos létszükségletei
A gyülekezet másodlagos létszükségletei Másodlagos létszükségletek Nyílt kommunikáció Egészséges munkahelyi-gyülekezeti dinamika Stigmatizált bűnök igei kezelése Szabadság (Gyülekezeti elnyomás felszámolása)
Az 51. Sík Sándor Cserkészcsapat havilapja, 4. évfolyam,8. szám
Az 51. Sík Sándor Cserkészcsapat havilapja, 4. évfolyam,8. szám A MADÁR FÜTYÜLI - CSAPATUNK HÍREI 2012. ÁPRILISI PROGRAMOK: ÁPRILIS 8. 11 ÓRA: CSERKÉSZMISE ÁPRILIS 24. SZENT GYÖRGY NAP Sárkányölő Szent
A legszebb mesék Mátyás királyról
A legszebb mesék Mátyás királyról Roland Tartalomjegyzék Mátyás király és a kolozsvári bíró / 4 Egyszer volt Budán kutyavásár / 8 Mátyás király és a huszár / 12 Mátyás király és a százesztendős ember /
Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...
Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA... Fa leszek, ha fának vagy virága. Ha harmat vagy: én virág leszek. Harmat leszek, ha te napsugár vagy... Csak hogy lényink egyesüljenek. Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:
Passió 2011. Éppen a hálónkat mostuk a parton, amikor ezt mondta: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Mi pedig azonnal otthagytuk hálóinkat és követtük ıt. Azóta sok minden történt
A part alatt. Melyik munkát, te-vé-keny-sé-get melyik állat végzi? Írd mellé! Kiveszi a ke-men-cé-ből a megsült cipót.
A part alatt Melyik munkát, te-vé-keny-sé-get melyik állat végzi? Írd mellé! Vizet önt a da-gasz-tó-tek-nő-be. Szekérre rakja a bú-za-ké-vét. Le-ka-szál-ja a búzát. Dagasztja a tésztát. Kévébe köti a búzát.
Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu
Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu Szöveg típusa: elbeszélő Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepes, nehéz Javasolt felhasználás: 3 6. évfolyam.
É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1
É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K
Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..)
Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..) A képek alapján próbáljátok felismerni az adott gyógynövényt, azonosítsátok be a hatását, és hogy a növény melyik
Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó
1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása
Benedek Elek A macska
Benedek Elek A macska Varázsbetű Fejlesztő Műhely Volt egyszer egy öregember s egy öregasszony, s volt nekik egy fiok. Az öregember igen zsugori volt, folyton csak a pénzgyűjtésen volt a gondolatja. Gyűjtött
SZKA_207_02. Nemzetségek nemzete. Táltosok a magyar történelemben
SZKA_207_02 Nemzetségek nemzete Táltosok a magyar történelemben 16 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK DIÁKMELLÉKLET DIÁKMELLÉKLET A NEMZETSÉGEK NEMZETE 7. ÉVFOLYAM 17 JANKOVICS MARCELL: ÁLMOS
Kisiskolás az én nevem,
1. Hallgasd meg a verset! Mondd el, kirõl szól! Kisiskolás az én nevem Kisiskolás az én nevem, ki nem hiszi, jöjjön velem. Iskolába sietek én, nem ülök már anyám ölén. Iskolában jól figyelek, ha kérdeznek,
Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett
16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.
Szép karácsony szép zöld fája
Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri
Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.
Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,
2014. október - november hónap
2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez
2007. 02. 16. Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN. Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta
2007. 01. 21. 2007. 01. 22. 2007. 01. 27. 2007. 02. 16. Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta Ötszáz jelentkezőből lett az
A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható:
A kötőszók Előhang (prelúdium): DE Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható: Vera csak 2 éves, de már 100-ig tud számolni. Ez az étterem kitűnő,
Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika
Játék a végtelennel MAGYAR TUDÓSOK Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika Péter Rózsa Játék a végtelennel Matematika kívülállóknak
Prológus. Hová rejtőzhetek? Találhatok menedéket? Visszafordulhatok? Van még vissza?
Prológus Újabb lövés dördült el a lombkorona fölött. A hajtók kiáltozása sokkal kivehetőbbé vált. A vére a fülében lüktetett, miközben a tüdeje égett a levegőtől, amely szaporán és jegesen járta át légzőszerveit.
Wittinger László: Passiójáték
Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.
A róka és a farkas. Ahogy ment-mendegélt a két kis báránynyal, eccer csak eleibe állott egy farkas.
A róka és a farkas Vót, hol nem vót, heted hét országon is túl, de még az operenciás tengeren is túl, hol a kis kurta farkú malac túr, vót eccer egy róka. Vót ennek a rókának két báránnyó. Csált 1 magánok
Ára: 200 Ft, mely összeggel gyülekezetünk gyermek- és ifjúsági munkáját támogatja. I. évf. 1. szám 2010. május
I. évf. 1. szám 2010. május S z ö s z i m a n ó vagyok. Még nem találkoztunk. Én fogok segíteni Neked abban, hogy eligazodjál a különféle érdekes é s i z g a l m a s olvasmányok között. Számomra a legemlékezetesebb
SZKC_210_03 Gazdag szegények szegény gazdagok
SZKC_210_03 Gazdag szegények szegény gazdagok szka210_03_diak.indd 9 2007.10.07. 20:41:34 szka210_03_diak.indd 10 2007.10.07. 20:41:35 Tanulói Gazdag szegények szegény gazdagok 10. évfolyam 11 D1 Szerepkártyák
Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)
Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,
http://webovoda.blogspot.com/
http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész
VÍZ-KVÍZ Mire figyelmeztetnek a környezetvédők a víz világnapján?
VÍZ-KVÍZ 1. 1. Mikor van a víz világnapja? 1. március 23. 2. április 22. x. március 22. 2. Mire figyelmeztetnek a környezetvédők a víz világnapján? 1. a folyók és tavak szennyezettségére 2. a Föld vizeinek
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
Bevezető. Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét!
Bevezető Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét! Szeretettel köszöntünk az iskolában! Kövesd a munkafüzet címét, és járj te is nyitott szemmel a természetben! A feladatok
Király kis Miklós elment az ezüsthídra, rávágott, egy szál deszka leszakadt. Arra megy a hétfejű sárkány, megbotlik a lova. Azt mondja a hétfejű
KIRÁLY KIS MIKLÓS Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy hetvenhét éves nyárfa. Annak a hetvenhét éves nyárfának a hetvenhetedik ágán volt egy hetvenhét éves szoknya. A hetvenhét
Amit a kínai sárkányokról feltétlenül tudni kell
Amit a kínai sárkányokról feltétlenül tudni kell Játékos sárkánybarátkoztató ovisok és kisiskolások részére Kedves Barátom! Láttál már kínai sárkányt? Mit jelképez? Hogyan néz ki? Vízben lakik vagy föld
Indulj el egy úton Marosvásárhely-Kecskemét városismereti vetélkedő 2011/2012. III. forduló: MAROSVÁSÁRHELY IPARA, KERESKEDELME, NÉPHAGYOMÁNYAI
Indulj el egy úton Marosvásárhely-Kecskemét városismereti vetélkedő 2011/2012. III. forduló: MAROSVÁSÁRHELY IPARA, KERESKEDELME, NÉPHAGYOMÁNYAI 1. IDŐSZALAG Tegyétek időrendi sorrendbe a Marosvásárhellyel
A birtokos szerkezet
A birtokos szerkezet Ha kérdése van, használja nonstop segélyvonalunkat: www.magyarora.com/grammar/birtokos_tablazat.pdf 1 ) Lássunk munkához Kezdjük megint a novellával Húzza alá a példákban az egyes
Olvasók királya Pályázati lap. Név:... Cím:... Telefonszám vagy ... Iskola neve, osztály:...
Olvasók királya 2017 Pályázati lap Név:... Cím:... Telefonszám vagy e-mail:... Iskola neve, osztály:... 1. Csukás István: Pom Pom meséi: Madárvédő Golyókapkodó A feladat megoldásához olvasd el a meseregényt!
hang Példamondatok: hang hang hang hang Feladatok: hang
hang A hangokat a fülünkkel érzékeljük. Nyelvtanórán a hang szónak a beszédhang jelentését használjuk. Amikor kimondunk egy betűt, az a hang. A beszédhangokat mi hozzuk létre a szánkkal és a nyelvünkkel.
DURST PÉTER A boszorkányok szövegek haladó nyelvtanulók számára. A boszorkányok
A boszorkányok A boszorkányokról mindenki tudja (1), hogy öregek, csúnyák és gonoszak. Hegyes kalapjuk és rongyos (2), fekete ruhájuk van, seprűnyélen lovagolnak (3), és egy nagy fazékban mindig valamilyen
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na