Ady, Endre. Els verseskötete
|
|
- Máté Biró
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Ady, Endre Els verseskötete
2
3 BV ENJ>]RE LS VERSE SKÖTEtE MICUS KIADÁS
4
5
6
7 ADY ENBKE ELS VERSESKÖTETE AMICÜS MADAS
8 Ady Endre els verseit az Amicus"- kiadóvállalat megbízásából 1920 november havában Hornyánszky Viktor m. kir. udvari könyvnyomdája nyomatta. Kéziratul az 1899-ben Debrecenben megjelent Versek" cím kötet szolgált- Jelen kiadáson kívül amateur kiadás is készült hollandi merített papironloo példányban. P/V EGYEDÜL JOGOSÍTOTT KIADÁS.
9 ! ELSZÓ. Kedves barátom Ha valaki sokat szenvedett, ha keser csalódásokon ment át, ha olyan balsors érte, ami egész életre nyomot hagy : rendesen igyekszik eltitkolni keservét emberi szemek ell, igyekszik homályban tartani a kapott sebeket, hogy senki se lássa. A költ nem cselekedhetik úgy, mint a közönséges ember. A költ leírni azt, amit érez, kénytelen legyen érzése gyönyör vagy fájdalom, büszkeség vagy szégyen, lelkesedés vagy háborgó harag. Bels szükség kényszeríti rá. Éppen azért költ, mert így van alkotva. A nagy csapásokat egy ideig állhatja hangtalanul, megdöbbent némasággal, mint az olyan vándor, aki mellett leütött a villám. De a némaság nem tart sokáig ; a magával vívott bens tusa kifelé tör és a költ száján megfakad a vesr. Nem tehet zárat a szivére. Érzéseit
10 nem nyomhatja vissza semmi. Próbáld elgátolni a megáradt folyót : ha sikerült, a költ érzelmeit is elfojthatod. Próbáld betömni a vulkán kráterét, hogy tüzes haragját égre ne dobálhassa : ha sikerült, a költ érzelmeit is betömheted. Én a poétánál els sorban ezt a bels kényszert, ezt a mélyrl fakadó bels ert keresem. Mert csak annak a poétának van mondanivalója, akinek a szíve, a szenvedélye diktál. Csak annak a poétának van hatása, aki verseiben a maga lelkét tárja elttünk. Hiába minden csinált dísz, hiába sziporkázik az ötlet, hiába cseng a nyelv polifóniája, hiába minden frázis és deklamáció, ha a remekül fölszerelt költeménybl hiányzik az érzés ereje. Hidegen letesszük a könyvet és a pompás versekbl nem marad bennünk semmi. A költ csak akkor hat biztosan, ha abban a rímben, amit leír, életének egy eleven töredéke dalol hozzánk; ha verseiben szintén elmondja mindazt, ami üdve, ^agy átka volt; ha víg dalai- ki
11 ban valósággal halljuk a költ jókedv kacagását, ha dithirambjaiból ég lelkesedés csapdos felénk, mint a lobogó tzoszlop és ha bánatos strófái úgy következnek egymásra, mintha könnyek hulldogálnának a szemébl. Ha így énekel a költ, reszketni akkor minden hangja hosszasan fog szívünk mélyén, mint négyszeres visszhang a völgy katlanában. Az Ön versei, tisztelt barátom, éppen azért hatottak rám, mert megtaláltam bennük az igazi költnek ezt az ers közvetlenségét. Ont nem a divat, nem a hiúság, nem a mások poétikai dicssége ingerli arra, hogy verseket írjon, hanem a szivében megáradó és kifelé tör érzések bels kényszere. Önnél a vers nem tzijáték, hanem igazi tz : állandóan lobog s fényt és meleget áraszt Önnél a vers az az édes csöpp, mely dallamosan ömlik ki a szív csordulásig telt poharából. Igazságot, bensséget találtam verseiben, akár a szerelem boldog szenvedéseit
12 festi, akár a forrón szeretett édes anyához zokog, akinél hbb vígasztalónk nincs, mert elkísér bennünket a Golgotha végs stációjáig, mint Jézust a mater doloróza, akár a hazáról énekel, akár a szatíra, akár a bölcselkedés hangján beszél. Szép magyar verset írni ma már nem nehéz, mert nyelvünk bámulatosan kifejldött, kicsiszolódott. technikánk egészen a virtuozitásig De ön nem az ügyes verselk, hanem a poéták számát szaporítja ezzel a kötetével. És Önre magas fok várakozhatik a magyar Parnasszuson, ha megkezdett útján tovább halad, amit bizonyosra veszek, mert verseibl kiérzem, hogy Önnél a poézis nem az ifjúkor rímel szeszélye, nem könnyelm és hamar elmúló szeretkezés, hanem komoly, hosszú, örökkétartó viszony a Múzsával. Útra induló kötetének sok szerencsét kíván s Önt szeretettel üdvözli tisztel pályatársa Ábrányi Emil.
13 ÉDES ANYÁMNAK HÁLÁM. TISZTELETEM ÉS SZERETETEM JELÉÜL
14
15 SIRASSON MEG Rossz útra tévedtem, világ csúfja lettem. Szép út állt elttem, de nem azt követtem ; Nem adok, nem hajtok semmit a világra, Bolond célok után rohanok zihálva, Bolond célok után álmodozva, balgán így beszélnek rólam minden utca sarkán, Édes anyám, lelkem, Sirasson meg engem. Sirasson meg engem, szerencsétlen lettem. Azok tettek azzá, akiket szerettem. Üres lett a szívem, üres lett utánok. Betöltötték kínzó, messzez álmok. Almok rabja lettem, csak álmokért élek, Egy mámoros álom lett nékem az élet, Édes anyám, lelkem. Sirasson meg engem. Tudom, hogy szeretett, tudom, hogy szeret még. Pedig én dúltam fel nyugodalmát, csendjét, Én bennem csalódott, értem fáj a lelke. Én pedig rohanok balga küzdelembe Diadalt aratni. Milyen dre álom. Pedig hozzá kötve életem, halálom I Édes anyám, lelkem, Sirasson meg engem. 11
16 ; Igazságért küzdök, tudom, hogy hiába De ha harcba szóh't szivem minden vágya, Mit tehetek róla? Tán az örök végzet Rótta rám e kínos, bús kötelességet S én csak, mint vak eszköz teljesítem s várom. Míg kidlök s lesz más, ki helyembe álljon, Édes anyám, lelkem. Sirasson meg engem. Eladtam már magam, nem magamnak élek. Nyugalmat, pihenést már nem is remélek. Lelkem lett a küzdés, szivem lett az álmom. Szivemet keresem, amíg megtalálom. Egy új Ahasvérként bolyongok örökre. Míg lerogyom holtan egy útszéli rögre, Édes anyám, lelkem. Sirasson meg engem. 12
17 E NÉHÁNY DALBAN E néhány dalban ifjúságom, Minden szép álmom eltemetve. Csak a könny van még a szemembe', Elszállt sok édes, balga álmom. De mégis, míg az örök este Reám borultat félve várom. Dalokba olvadt ifjúságom Hadd jusson még egyszer eszembe. Még egyszer... s aztán durva lábon Taposni a hervadt virágon Jöjjön el hát, jöjjön az élet. E néhány dal megriz téged. Ezerszer szent édes emléked Hervadt virágom : ifjúságom!... 13
18 : A RÁKÓCZI VÉN HARANGJA A Rákóczi vén harangja, Ha megkondul Panaszosan sír a hangja Meg nem értett fájdalomtúl. Síró szava elzúg, elszáll Messze, messze, Mintha minden kondulása Egy hatalmas sóhaj lenne.. Nem így szólott, nem ily búsan Messze régen Lelkesít honfi-tz volt Hívogató ércnyelvében. Zúgó szaván fölcsendült Hála-ének, Szíve dobbant gyzedelmes Labancver hajdúnépnek. a Ö még látta a régen múlt Nagy idket, Még látta a szabadságot Hsiesen kiküzdket. 14
19 Még a magyar dicsségnek Látta fényét. Visszaverte egy hatalmas Szabad népnek szívverését Síró hangon szól Rákóczi Vén harangja, Jaj, de kevés szivet talál, Ki panaszát visszaadja. A szabadság, mely fölemelt Egy világot, Megtagadva egy harangnak Erckeblébe visszaszállott. S a hideg érc úgy megérti Bús fájdalmát. Siratja a szabadságnak Elveszített birodalmát... A Rákóczi vén harangja. Ha megkondul. Panaszosan szól a hangja Elfelejtett hsi korrúl... (Debreczen). 15
20 :! DIVINA COMOEDIA Uram! Színházad rég felépíted, Immár látott az sok, sok ezred évet. De darabod nem újult semmikép, A neve egy, a célja egy : az élet. Rossz a darab, bocsáss meg, óh uram A díszlet régi, színtelen, kopott, A morál : jaj a jóknak, nagyoknak, A hitványak csupán a boldogok. Uram! Mi játszuk híven szerepünket. Sírunk, nyomorgunk, mert így rendeled el, Trjük, hogy kifütyölnek bennünket. Pedig mi játszánk lelkesedve, hévvel, De már a játék elég volt.,. elég.,. A szívnek egyszer meg kell nyílnia Darabod hitvány, nem hozzád méltó. Lelket mészárló, rossz comoedia!... 16
21 KARÁCSONY Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének. Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek. Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni. Az én kedves kis falumba A Messiás Boldogságot szokott hozni. A templomba Hosszú sorba Indulnak el ifjak, vének. Az én kedves kis falumban Hálát adnak A magasság Istenének. Mintha itt lenn Szent kegyelme súgna, szállna, Az én kedves, kis falumban Minden szívben Csak szeretet lakik máma. 17
22 Bántja lelkem a nagy város Durva zaja, De jó volna ünnepelni Odahaza. De jó volna tiszta szívbl Úgy mint régen Fohászkodni, De jó volna megnyugodni, De jó volna mindent, mindent Elfeledni, De jó volna játszadozó Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel A világgal Kibékülni, Szeretetben üdvözülni. Ha ez a szép rege Igaz hitté válna. Oh de nagy boldogság Szállna a világra. Ez a gyarló ember Ember lenne újra, Talizmánja lenne A szomorú útra. Golgotha nem volna Ez a földi élet. Egy er hatná át, 18
23 A nagy mindenséget. Nem volna más vallás. Nem volna csak ennyi Imádni az Istent És egymást szeretni.. Karácsonyi rege Ha valóra válna, Igazi boldogság Szállna a világra... 19
24 ; NEM ÉLEK ÉN TOVÁBB Nem élek én tovább, Csupán addig élek, Amíg a szívembl Felfakad az ének; Amíg a lelkemet Sírhatom a dalba. Amíg lángra gerjeszt Ihletés hatalma Amíg titkos órán Reám száll a bánat, Feketén, komoran, Mintha a világnak Végzetszer átkát Csakis én érezném, Tépdve annyi bús, Megfejtetlen eszmén. Nem élek én tovább Csupán addig élek. Míg vérez szívvel Ezernyi kétség közt Még mindig remélek. Míg az örök eszmét. Míg az örök szépet, Keresem, imádom. Míg egy ábrándvilág Lesz az én világom. 20
25 ; Melyet én kormányzók Melyet én teremtek, Amelyrl dalaim Annyi szépet zengnek. Nem élek én tovább. Csupán addig élek, Amíg szerelmemért Szerelmet remélek; Amig mint eszménykép Ragyog le szívemnek Szentelt oltárára A n, a teremtés Legszebb koronája. Nem élek én tovább. Nem élek csak addig, Amig a szivemen Ezer kínos kérdés Keresztül nyilallik Amig nyugodalmat Egy percre se leltem, Amig egy világért Gyötrdik a lelkem.... De ha az életnek Piszkos, jeges árja Magával ragadna S kialudnék tle Szivem régi lángja; 21
26 ; Hogyha örök hitem, Hogyha minden vágyam Örökre elszállna S annyi tép kétség. Siratott reménység Fás közönnyé válna Ha titkos órákon Nem szállna szivembl, Nem zengne ajkamon Biztatón az ének, Ne éljek én tovább, Mit adhat már akkor Én nekem az élet?
27 :! : VÁLASZÚTON Durva lárma zúg körültem, Küzdelemre vár az élet. Megállok a sorompónál, De nem tudom, mit csináljak Harcba szálljak, visszatérjek? Sáros a tér, undok a harc. Oly silány a harci pálma Olcsó hírnév, darab kenyér... És érettük odaveszne Ifjúságom minden álma 1 Még csak nézem ezt a harcot S hány szép álmom omlott porba Mért rohannék, hogy lelkemet Az életnek piszkos harca Minden kincstl megrabolja 1... Visszatérjek?... az a világ. Ahol álom volt az élet. Bezárult már rég mögöttem... A szép világ, ifjúságom Soha többé föl nem éled. Oh szép világ, álomvilág Milyen sokszor elsiratlak. Az életnek rút harcáért Ezer fátum törjön is rám Soha, soha el nem adlak. 23
28 Csak egy rövid, múló óra Boldogságod gyönyörébl S aztán... elég volt az élet Bármi jön a válópercig, Véle lelkem csak kibékül,.. Mert erm nincs Harcra nem csábít küzdelemre. az élet, A sorompót át nem lépem, - Szép világom rég bezárult S nincs ahova visszatérjek!. 24
29 SORSUNK Van az életben egy-egy pillanat, Ersnek hisszük szerfelett magunkat, Lelkünk repül, száll, magával ragad, Bús aggodalmak mind hiába húznak. Csalóka álmok léghajóján A vihar szépen fellegekbe tüntet, Míg lenn a földön kárörvend, Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket. Van az életben egy-egy pillanat, Hogy nem várunk már semmit a világtól, Leroskadunk bánat terhe alatt. Szivünk mindenkit megátkozva vádol. Míg porba hullva megsiratjuk. Mi porba döntött, sok keser álmunk. Nincs egy szem, amely könyet ejtsen. Míg testet öltött fájdalmakká válunk. Ez a mi sorsunk, mindörökre, Szivünk a vágyak tengerén evez, Hajónkat szélvész, vihar összetépi. De egy zord er küzdelemre készti. Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva. Nincs egy reményünk, mely valóra válna, Míg sírba visz az önvád néma átka. 25
30 sz FELÉ Sivár, szt jósló, nyári nap. Tarlóból fújdogál a szél. Egy-egy lehulló falevél Szállongva széltl szárnyra kap. Sivár, szt jósló, nyári nap. A múlt bús romjai közül. Emlékek szálldosnak körül S lelkem borzadva felriad. Sivár, szt jósló, nyári nap. Emlékezés, hulló levél. Temetbl a kósza szél. Felébredés krypták alatt. Sivár, szt jósló, nyári nap. Enyészet közéig, jön a tél, Szállong az emlék, falevél S reszketve széltl szárnyra kap. Sivár, szt jósló, nyári nap. Romok közül a szellemek Alvó szívet ébresztenek. Ébredés a krypták alatt... 26
31 SZÍNHÁZBAN Nincs egy trhet szerepl, Unalmas, rossz mindahány. Ha hiányzik páholyából Az az édes, barna lány. De ha ott van, oly elnéz Engedékeny, jó vagyok: Kritikát a barna kis lány Szép szemébl olvasok. 27
32 VAN OLYAN PERC Van olyan perc, mikor szivünkben Az élet lángja fellobog, Van olyan perc, mikor azt hisszük, Hogy lehetünk még boldogok. Szép asszonyarcok hosszú sorban Reánk ragyognak, intenek, Velük vannak a csókban, borban Bacchus istenek. Ámor és De oly múló a mámor üdve. Elszáll az ámító remény. Nem igér édes boldogságot Miként a mámor éjjelén. S míg ránk tolul a végzet átka. Amely lelkünkre visszajár, Szivünk olyan, olyan üres lesz, Mint a mámort adó pohár. 28
33 ÉRTED Csodálom a gyönge embert, Kirl mondák, regék beszélnek Ki nagy merészen égbe szállt És elorzá kincsét az égnek. Hogy tz, meleg és láng sugara Mindent hevítsen, hasson át S áldást hintsen a nagy világra. Lelkem kibontja szárnyait, Égig tör fel gyors repüléssel, A fényt, sugárt, mit ott talál Magába szívja szomorú hévvel. És ennyi fényt a földre szállva Pazar kezekkel hint réá Egy édes-kedves kis leányra. 29
34 ÉN SZÉP VILÁGOM Én szép világom, Boldogságom, Arcod borúsnak Miért látom? Sóhaj tör elé Kis szivedbl, Ragyogó könycs'epp Szép szemedbl.... Ha h sziveddel Érzed, érzed. Hogy el fog veszni Üdvösséged, Csókolj meg forrón Utoljára, Haljunk meg most a Boldogságba!... 30
35 !! EGY CSÓKOOÉRT Elmúlt a régi, tiszta vágy, Amelylyel egykor környezélek. Epeszt, forró, balga láz Éget lángja sorvaszt érted. Egy csókodért mindent od'adnék, Egy csókodért nem kell az élet Egy forró csók, egy ölelés,.. Lázas szivünk összedobogna... Aztán jöhet, mit bánom én, A kárhozatnak ég pokla... Nincs kárhozat, mely ily gyönyörre Eléggé gyötr, kínos volna! 31
36 : ; VÁLASZ Azt írod a leveledben Menjek haza, jobb lesz otthon Meggyógyulok, nem lesz annyi Kínos álmom, kínzó gondom. Ott éltem át ifjúságom, Jól tudod, hogy visszavágyom. Menjek haza. így hívogatsz Legkedvesebb jó barátom. Mért hívogatsz? Ismered jól Szivem minden álmát, kínját, Eltévesztett életemnek Integet, sötét sírját. Míg ott voltam, addig éltem. Volt szép álmom, volt reményem Kiüldözött a valóság. Tudod jól, hogy mi lett vélem. Nem az vagyok, aki voltam, A réginek váza, romja, Amit eddig nem ismertem. Összetört az élet Az a világ, gondja. amit éltem Ifjúkori tündérfényben. Reménytelen bús lelkemnek Rég bezárult édes éden. 32
37 Közeleg a végs óra... Minek is hívsz haza engem? Könnyebb lesz a végs bucsu, Hogyha addig elfelejtem Menyországom, boldogságom. Tört reményem, édes álmom. Mit gylöltem, mit szerettem. Ami tartott a világon. Ne hívogass, de te jöjj el, Mikor én már nem hívhatlak. Vigy magaddal oda vissza, Ahol ábrándjaim laktak Hol a szív szép álmát sztte. Ott legyen a pihenje, Hova mindig vágyott : ott, a Diákdombi temetbe'... 33
38 : TEMETETLENÜL Érzem : a mámor csendes éjjelében Háborgó lelkem már pihenni kezd Es lassan, lassan, csaknem észrevétlen Reám borúi a virradatlan est. Hideg szívvel, közönnyel nézek mindent, Ami még nem rég lelkemig hatott; Mi lett bellem? Emberek közt járó El nem siratott, bús él halott. Még kacagok, ha rám borul a mámor. De ez a kacaj már nem az enyém Kisért hang halottak országából. Melynek itt feledt tagja vagyok én. Tán ajkamon víg nóta is megcsendül S hallgat a régi méla, keser, Szivem megrezdül ismers hangokra. Mint egy eldobott, rozzant heged. Olykor meg mintha visszaemlékezném Egy szép életre, mely el, tovaszállt. Melyben még volt hatalmas, izzó eszmém Megostromolni magát a halált, S aztán... megtörve éjjeltl, borítva Járom tovább a kiszabott utat; Mi lett bellem? Temeti fejfa, Mely a világnak egy nevet mutat... 34
39 :! ELTAGADOM Eltagadom, hogyha kérdik: Elmúlt minden, nem szeretlek!' Ugy fáj Ügy fáj De mit ez a képmutatás, ez az én szivemnek. tegyek? Hivalkodjam Bánatommal a világnak? Vagy lenézve, kinevetve Siránkozzam még utánad?.., Rejtegetem szivem mélyén, Féltve, fájón a nagy titkot Hogy feledni el nem tudlak. Hogy nem leszek soha boldog 35
40 : LÁTTALAK Láttalak a múltkor, Mosolyogva néztél, Éppen úgy, mint akkor. Mikor megigéztél, Vérpiros ajkaid Mosolyogni kezdtek: Olyan bájos voltál. Mint mikor azt súgtad Édesem, szeretlek!" Láttalak a múltkor. Mosolyogva néztél. Gyönyör vagy most is. De meg nem igéztél. Vérpiros ajkaid Mosolyogni kezdtek: Olyan bájos voltál, Mint mikor hazudtad Ezt a szót: Szeretlek!" 36
41 :! : EGY SZÉP LEÁNYHOZ Hajnalsugár csókolta bimbó, Egészen gyermek, kis leány. Ki-kipirúl szép, gyermek arca Majd gyorsan ismét halovány. Ragyogó szeme vágyva fürkész. Majd ábrándozva megpihen Mennyi báj kedves gyermekarcán, Mennyi vágy fényl szemiben Elnézem ezt az édes arcot. Elnézem némán, hosszasan. Szivemben kínos emlék ébred. Amely a múlton átrohan.., -r Ilyen volt is : rózsabimbó. Ilyen volt is : szép leány, Ki öntudatlan bubájával Rabjául tartott oldalán... Elnézem ezt az édes arcot. Valósággá lett lelkemet És, míg a múlt ismét kitárul, A szivem úgy sejt, úgy remeg Ha olyan lesz, ha elragadja Magával t is a világ!... Oh, látom sorsod jó elre Szegény, korán hervadt virág. 37
42 ! A teremtés legszebb gyöngyérl Úgy rendelték az istenek. Hogy egektl kölcsönzött Ne léha ajkról hallja meg. Egy férfinak nemes szerelme Legyen az égi, tiszta út, báját Amelyen az asszonyi szépség Fenséges öntudatra jut 38
43 :! MILYEN AZ ÖSZ? A felh sem olyan, mint nálunk És milyen más az szi fény Nem csókol oly megejt csókkal, Mint ifjúságom szép helyén. Milyen az sz? Olyan bbájos Álomba ringat most is ott?... Megkérdeném, de messze vagytok Százszor irigyelt boldogok. Megkérdezem magától, édes Milyen az sz? Oly szép talán. Mint mikor egymásról álmodtunk, Sok fényes, tündéréjszakán? Milyen az sz? Az szi rózsa Nem hervadt, szép, mint egykoron. Amikor együtt nézegettük Elábrándozva boldogan. Az szi rózsa olyan szép volt Akkor, most is emlékezem, Hogy féltünk a korai dértl. Ha nézegettük kettesen. mi szerelmünk Az szi rózsa s Milyen hamar elhervadott... Milyen az sz maguknál, édes? A nap még most is úgy ragyog? 39
44 ! Hogy ragyogott! Hogy szórta fényét Magára édes és reám. Az az sz volt a legszebb s maga A legszeretettebb leány. Ha eszembe jut, oly fájdalom Égeti most is lelkemet,,. Milyen az sz maguknál, édes? Annál szebb érzem nem lehet Itt hvös sz van. Lehullott már Az els. hideg szi dér, Lemondani tanít a hulló. Oh Búcsúzó, sárgult falevél... Az én szivem is rideg, fásult. Csak néha sóvárg és beteg... Milyen az sz maguknál, édes? Oh írja meg!.,. írja meg! 40
45 ! ; : DAL A RÓZSÁRÓL A szép leány a búcsúzáskor Egy rózsát tzött fel nekem. Piros volt lágyan fesl szirma, Jelképed, ég szerelem Könny csókot lehelt reája S mint álomkép már messze szállá S én fájó szívvel, könyes szemmel Sokáig néztem még utána. Elhervadt már a rózsabimbó, Amit a szép leány adott. Hervadtán rzöm, hisz' a múltból A sors csupán ennyit hagyott.., Pedig a lányka könny csókját Könyeim már régen lemosták. De most tudom, hogy ez a csók volt Sejtelmes, végs Isten hozzád!" A szép leány a rózsabimbót Most más legénynek tépi le. Most más legényért dobog, lángol Szerelmes, forró, kis szive Más csókolja kicsiny kacsóját. De megrzöm a hervadt rózsát Én kaptam annak a kis lánynak Legels, tiszta, szzi csókját! 41
46 : MUTAMUR Emlékszik az arany napokra, Ugy-e emlékszik, édesem? A lugas árnya enyhén fedett be S ott üldögéltünk kettesen Irtóztatos szerelmesen. Szerelemrl suttogott minden, Csiripoltak a verebek, Es mi nem mondottunk egymásnak Chablonon kívül egyebet, Miért voltunk olyan gyerekek? A mama is megnézett néha. Nyugodtan ment ismét odább Hadd játszanak szegény gyerekek. Játéknál nem mennek tovább, Hisz' k még olyan ostobák." Es mi csak ültünk, üldögéltünk Tracsolva sok mihaszna szót. Pedig szerettünk volna szólni Egymásnak szépet, lángolót. De mersze egyiknek se vót. 42
47 No aztán, ha egyedül voltunk, Volt elég önvád s gyötrelem. Majd szétvetett bennünket olykor A sok hevít érzelem. Úgy-e, hogy így volt, édesem? A múltkor aztán nagysokára Ismét találkoztam veled. Azaz magával. Hosszú ruhát Öltött azóta már kegyed. Nem kurtaszoknyás kis gyerek.- Alig vártunk az együttlétre, Sóhajtoztunk a múlt felett Elmondtuk, amit elhallgattunk Nem oly régen, mint gyermekek, Vágván ábrándos képeket... De mikor aztán úgy magunkban Gondolkoztunk az eseten. Rájöttünk, hogy bizony a múltból Kinttünk szépen, csendesen Maga is, én is kedvesem... Maga egy dandyt kívánt Ki úgy szórja a bókokat, látni, S talált egy száraz ifjú embert, Aki tanult ugyan sokat, De nem mulattat lányokat. 43
48 ! Én a régi lányért epedtem, Ki szende voll és angyali, Nem bomlott az egyenruháért. Szerelmet nem mert vallani. De maga nem a hajdani. Emlékszik e históriára. És nem mereng el e felett? Nem mondja, mint én könyes szemmel. Hogy : Boldogok a gyerekek. Mert tudják mi a szeretet 44
49 !! :; EPILÓGOK Vége Nem reszket a kezem. Míg leírom e szót. Ügy áldom az órát, A szép találkozót. Mint most a búcsúzót. Álom, Gyönyör álom volt. Áldjon meg az Isten Százezerszer érte, Milliószor érte!... Ha felcsendül egy hang a múltból A Te ezüst hangod repül felém S én úgy foglak áldani újból, Mint szerelmünknek édes reggelén Ha eped dal száll föl szivembl, Te neked legyen szentelve dalom, Hiszen Te voltál, aki szeretni. Aki dalolni Megtanítottál, édes angyalom 45
50 Majd, ha a Hymen" -rovatában Olvasni fogom a neved, Mégegyszer fog a szivem fájni S aztán végképen elfeled!... Elszedek egy csomó verset. Mind szépen a tzbe dobom S megírom a gratulátiót Egy négyszög papiroson. 46
51 ! HAJH, GYEREKEK Hajh, gyerekek, hogyha néha Pohár mellett elmerengek. Mind ott vagytok oldalamnál. Kiket lelkem úgy melenget. Fölkapom a poharamat, Koccintanék szépen, sorba, Magam vagyok, akkor látom S ég könyem hull a borba. Nagyon szép kis társaság volt. Egyik léhább, mint a másik. Átgondolok minden órát A keser bucsuzásig... Mennyi kacaj, mennyi tréfa Hangzott el a kis szobában. Nem búsultunk, fülig úsztunk Borban, sörben, adósságban. Ha nincsen pénz, ád az Isten Es ilyen volt minden elvünk. Nem gondoltunk soha arra. Hogy a sorssal harcra keljünk. Gazdag szivvel, víg kedéllyel Fittyet hánytunk a világnak. Ölelkez leikeink tán. Nem is itt a földön jártak. 47
52 : Hajh, gyerekek, jó barátok, Oda szivem reménysége. Tudom jól : a szép napoknak Mindörökre vége, vége... A baráti kedves körbl El kell szállnom, messze szállnom, Mi marad a drága múltból,? Fájó szív és kínos álom... De hagyjuk ezt. Nem mi közénk Való ez a méla nóta. Csakis azért írtam, hogy rám Emlékezzetek meg róla Szegény Bandi" mondjátok majd Vájjon merre van az árva", Fújjátok el a nótámat Meghalok én nemsokára..." 48
53 : HERVADÁSKOR Hervadáskor, pusztuláskor, Novemberi dérhulláskor Tinálatok, lent a kertben Ránk hullott a falevél. Az öreg fa hervadt lombja. Mintha nékünk szólott volna, Mintha minket intett volna Vigyázzatok, jön a tél 1 Hervadáskor, pusztuláskor, Novemberi dérhulláskor. Visszasír a lelkem hozzád, Szép szerelmem, kedvesem. Mintha ott a kertben lennék. Száll a levél, száll az emlék. Szálló levél, szálló emiék Körülrepdes csendesen... Hervadáskor, pusztuláskor, Novemberi dérhulláskor, Tinálatok lent a kertben Most is hull a falevél. Most is hervadt a fa lombja, De most, mintha sírva szólna Úgy-e, úgy-e nem hittétek. Rövid a nyár, itt a tél... 49
54 BUCSU Emlékednek végs foszlányát Ledöntött bálvány eldobom, Egy sóhaj és Isten hozzátok Szerelmes, lázas, balga álmok, Lelkem tovább száll szabadon. A szerelem szép világától Megtörve, fájón búcsúzom. Elrablá tlem ifjúságom. De elhagyott tündérvilágom. Búcsúzva meg nem átkozom. Búcsúzom. A szerelem lángja Addig tart, míg az ifjúság. Sírján a meghalt ifjúságnak Letörtem egy édes lánynak Meghalt szerelmünk ciprusát. E ciprus ág utolsó dalom, Elzengem ezt is még neked. Benne sír lelkem régi álma S drágán megváltott szabadsága Bezárult édenkert felett. Lelkem szabad.^ Fakó világban Repülhet, szállhat szabadon. Nem kötik már a régi vágyak. Romjain egy letnt világnak Elzengtem utolsó dalom. 50
55 Lelkem szabad. Feloldva minden, Mi szárnyait leszegezé. Repülhet már a magas égig, Vagy egy kopár temetn végig Most ásott néma sír felé... Emlékednek végs foszlányát. Ledöntött bálvány eldobom. Egy sóhaj... óh bár véle szállna Egy üres élet végs lángja, Míg elcseng utolsó dalom!... 51
56 ! EGYEDÜL Hideg sötét éj van ; itt ülök szobámban Kihlt, fásult szívvel, búsan, egyedül... Odakint a hvös, szi éjszakában Hervasztó, hideg szél egy dalt hegedl. Hervasztó, hideg szél mirl is dalolhat. Mint az elmúlásról?... Ismerém e dalt.., Édes reményekrl, amelyek csak voltak. Melyeknek emléke rületbe hajt!... Virágot dermeszt, novemberi szell Ne zúgd e siralmas, síró éneket, Ami régen elmúlt, ami vissza nem j. Sírjukból ne ébressz tört reményeket Hiszen e bolond szív, hogyha már nem érez. Szép reménye, vágya, mind, mind tova szállt, Nyugodt, de ha egyszer öntudatra ébred. Kéri a megváltást, kéri a halált 1.,. Elmúlás zenéje, bús szi, hideg szél, Feledni akartam, altatni szivem, Dacolni a múlttal, úgy-e mily rideg cél? De ez, amin lelkem megnyugszik, pihen, Novemberi szell jobb lesz, ha kioltod Az emlékezésnek régi lángjait. Engedd, hogy feledjek, hiszen az a boldog. Kinek nincsen semmi, semmi vágya itt!... 52
57 : MI KÖT IDE Mi köt ide engem, Hol nem szeret senki? Ez idegen helyen Mit tudok szeretni? Ha elmegyek innen, Minek vágyom vissza? Lefekv órámban, Felkel órámban Mért fakadok sírva? Mért szebb itt a virág S illatosb, mint bárhol, Hangosabb az erd Madárdalolástól? Daloskedv szívem Mért tud csak itt lenni? Itt érez igazán, Itt tud csak igazán Gylölni, szeretni... Ragyogó, sugáros Énnekem itt minden Pedig, ki szeressen, Tudom jól, hogy nincsen Ide köt, ide fz. Lelkem régi álma Bearanyoz mindent Legels szerelmem Leszálló napjának Aranyos sugara. Búcsúzó sugara... 53
58 ; ITTHON Áldott kezeddel simogatsz meg. Anyám. Int szavad még mintha hallanám, Míg rám borulsz S áldott kezeddel simogatsz meg. A régi intést elfeledtem, Anyám. Azért zúdult annyi vihar reám Ügy összetört... A régi intést elfeledtem. Beteg vagyok, az élet megtört, Anyám. Hol az a vágy, mely hajszolt hajdanán? Már nincs vágyam. Beteg vagyok, az élet megtört. De fáj nekem, hogy úgy szeretsz Te, Anyám. Mondd, miért sirsz? Engem siratsz talán? Nem érdemlem... De fáj nekem, hogy úgy szeretsz Te. Már hallom a harangszó hangját. Anyám. De jó is itt, e csendes kis tanyán Leroskadni... Már hallom a harangszó hangját... 54
59 FUIMUS Nem voltam én mindig Ilyen csendes ember, Sokszor talált ébren A pirkadó reggel. Sokszor ráragyogott A hajnal sugara Egy-egy nekibúsult Jó kompániára. Eltemetni való Mindig akadt bánat. Hejh! volt akkor dolga A boros pohárnak! Szomorú sziveknek Szép szomorú nóta És gyöngyöz bor volt A meggyógyítója. Könnyen jött még akkor S könny volt a bánat, Könny volt elzni A boros pohárnak. Talán a bánat is Könnyen indult útra, Mikor az indulót Gyurka cigány húzta. 55
60 ! Mintha más törvénye Volna a világnak, Nem olyan, mint régen. Nehezebb a bánat... Mint egy titkos Uralkodik rajtam, Elnémítja, Panaszra nyíl mikor er ajkam. Hiába fojtanám Tivornyába, borba. Nem válik el tlem. Hozzám van láncolva Hejh, most a szívemrl Nem száll el á bánat. Ha megiszom borát Az egész világnak!... 56
61 A MULTAK ÁLMÁN A multak álmán, balgaságán Nevetni, hogy tudsz édesem?... Feledheted a régi álmot. De ne gúnyold ki sohasem. Azt az édes, szerelmes álmot, Melybl az élet felriaszt. Ne hidd, hogy a szemedre hányják. Hiszen csak álmodtuk mi azt!... Lásd, gyötrelmes, nehéz az élet. Ha hitünk mind a sárba hullt, A keresztet miért viseljük. Ha elfeledve már a múlt?!... Ha elfogytak emlékeink is. Az életnek nincs terhe sem, A multak álmát, balgaságát Mért gúnyolod ki, édesem? 57
62 JÉGPÁLYÁN A pálya partján álldogálltam, Ott lenn játszott a víg sereg. Úgy volt, vagy nem, de legvígabbnak Én, lányka, téged néztelek. Szép arcod égett, kipirulva Csak ugy repültél, szép leány. Nem csoda, hogy a jégre vittél Engem is egykor, hajdanán... Vidám kacaj csengett közelben, Elttem siklottal tovább. Lehet, hogy nem engem nevettél. Tán leesett a korcsolyád S nevetted, hogy annyi gavallér Ajánl mohón segéd-kezet. Kiket úgy fogsz a jégre vinni. Mint jégre vittél engemet. Csak azt nem értem semmiképen. Hogy még nagyon sok lány van ott. De nevetését mindeniknek Túlcsengi a te kacajod. Hogy feltnést kívánsz te keltni Rólad feltenni nem lehet Másnak, de én tudom, mióta A jégre vittél engemet. 58
63 ! Ismerlek jégen, bálteremben, Szalonban, utcán, mindenütt. Tudom, hogy üres szived, lelked. Fagyod egy vulkánt is leht. Te mindig csak ragyogni vágyói S örülsz a hódítás felett... Sajnos! csak akkor tudtam mindezt. Hogy jégre vittél engemet. Te csak repülj, repülj tovább is. Repülj egy hosszú életen, Ne ismerd meg azt a fájdalmat. Melyet szereztél énnekem... De talán majd egyszer csalódva Fel fog zokogni jég szived S meg fogod bánni, nagyon bánni. Hogy jégre vittél engemet 59
64 ISMERETLEN ÁTOK Az én útaimon Nem nyílnak virágok. Sötétség vesz körül. Csillagot nem látok.. Virágokat tépnek, Napsugárban élnek Milyen sokan, mások!... Engem megfogott egy Ismeretlen átok! Nem adott az élet Nyugodalmat, békét, Földúlta lelkemnek Végs menedékét; Nincs már egy reményem. Szivembl már régen Eltntek az álmok,.. Megfogott, Ismeretlen megölt egy átok! 60
65 !! : MESÉT MONDOK künn hvös van kikeletkor Ott Szívünkben tavasz, szerelem. Ott reszket a korán nyílt virág, Itt elhalt már a gyötrelem. Még nem oly régen nyári napnak Lángjától sem hevült szivünk. Most csodás meleg fzi egybe ; Tavasz van, remélünk s hiszünk 1 Künn hs szell tép le virágot. Jer! hajtsd vállamra kis fejed. Télrl regél a kósza szell. Mesét mondok én is neked. Sivár életrl, hosszú télrl. Enyészetrl beszél regém... De ne reszkess hát, drága kincsem Tavasszal, csókkal végzem én Bohó gyermek volt; álmodozva,.,. Vágyón kezdé az életet. Szivében vágyak lángja égett... Róla mesélek most neked. Ha láttad volna, mint ölelte Karjával a világot át. Megszántad vón' szegény rajongót, Ki semmiért mindent od'ád 61
66 ! Mindent! Hiszen szivének kincse Volt gazdagsága, mindene!... Dobogott, vágyott, égett e szív. Százhangú dallal volt tele. Oh! de a dal elhangzott árván, A vágy sóhaj lett nem soká; Szeretet szárnyán merre szálljon? Nincsen rokonszív, nincs hová! S eljött a tél. Diderg lelke Úgy reszketett, mint kismadár, Melynek lehullott pelyhes fészke. Ha elhervad az enyhe nyár. Ajkán elhalt már rég' az ének. Reménye eltnt, el... tova... S ha visszaszállt egy pillanatra. Egy sejtés zte el : soha Tovább bolyongott fázva, némán. Nem ejtett De bánat ült ajka egy panaszt. a sápadt arcon. Ki látta meg? Ki látta azt?... Egy szép leány volt. Olyan lágyan, Epedve kérdé bánatát... Egy fénysugár tört át az éjen : Van még a földön jóbarát?! Van még. Az ifjú hitte, hogy van. Szive megnyílt. Ajkán a dal Felcsendült ismét ; forró vágyba Olvadt belé a bús sóhaj. 62
67 :! A sebzett szív újult reménye Által ragyogta új dalát Vihar után a nap pazarlóbb, Ragyogva szórja sugarát... Délibáb volt a lány szerelme, Mely kopár pusztát szánva-szán, Csalóka fényét önti rája, Hogy így enyhítsen bánatán. Elszáll, midn a nap is tnik, Ha közeleg az éjszaka. Elszállt a leány, elzte tle Az élet egy kis vihara. Szegény fiú! Nem sírt. Miért is? A sors kegyetlen zsarnokunk. Haragja akkor sújt le mindig. Amikor boldogok vagyunk. Amikor szerelmet sóvárgunk. Egy csontváz karja nyúl felénk...,.. Ez a sorsunk... De te miért sírsz. Édes szerelmem? Fáj Ne sírj, ne sírj! Nem mesém? mondom tovább, Ölel karod fogjon át. Ajkad zárja mesél ajkam, Mely a te csókodért sóvárg. Újjá teremt, égig emel föl, Felejtet mindent ez a csók... E csók az én bús mesém vége S lehet-e vég, mely csattanóbb? 63
68 ! ÖRÖK VÁGY Ha ellobog majd ifjú lángom. Ha majd zokogni sem tudok S a sok rommá verdött álmon Dermedten összeroskadok. Vájjon a nyugvás tompa kínját Erezni nem lesz oly nehéz? Vagy vágyón fogom visszasírni Az örök, kínos szenvedést? Ha ellobog majd ifjú lángom S örök megnnyugvás int felém, Milyen szellem fog felkeresni Testemnek porladó helyén?. Az örök vágy lángszellemének Arnya kisért majd engemet... Mert, hogy vágy nélkül elhamvadjak. Érzem, tiydom, hogy nem lehet 64
69 ; AZ ÉLET Az élet a zsibárusok világa, Egy hangos vásár, melynek vége nincs. Nincs semmi tán, melynek ne volna ára, Megvehet akármi ritka kincs. amelybl nem csinálnak Nincs oly érzés, Kufár lélekkel hasznot, üzletet Itt alkusznak, amott már áll a vásár, A jelszó mindig: eladok, veszek!... Raktárra hordják mindenik portékát. Eladó minden, hogyha van vev : Hírnév, dicsség, hevülés, barátság, Rajongás, hit, eszmény és szeret. Aki bolond, holmiját olcsón adja. Az okos mindig többet nyer vele, A jelszó : egymást túl kell licitálni. Ádáz versennyel egymást verve le 1 A szív az üzlet leghitványabb tárgya, S eladják mégis minden szent hevét. Akad vev rá, egymást licitálja, Hogy a holmit atomként szedje szét. Folyik a vásár harsogó zsivajban, Az egyik kínál, másik meg vészen. Csak néhol egy-egy végképen kiárult, Kifosztott lélek zokog csendesen. 65
70 Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben, Bolondok bizton, balgák szerfelett. Eddig az példájukat követtem, Ezután én is másképen teszek. Lelkem, szivem kitárom a piacra. Túladok én is minden kincsemen De nincs erm ily nyomorulttá válni, Óh nincs erm, én édes Istenem!... 66
71 VÁLASZ Azt, amit más rülten hajszol Egy hosszú, kínos életen, A kétség átkos órájában A sors megadta én nekem. Nem a nyugalmat. Az én lelkem Megölné a csend, nyugalom. Csak egy intést, biztatást vártam, Ha zokogásba ful dalom, Szivembl öml bús dalom. Áldott kéz, amely megadta Ez áldott, Áldott a szív, édes biztatást. S mégis tud vigasztalni mely némán szenved mást. Hát más is érzi azt az átkot. Melytl zokog minden dalom? Óh! akkor nem fog porba sujtni Bús végzetem, a fájdalom, A dalba öml fájdalom... Azt, amit más rülten hajszol Egy hosszú, hosszú életen, A megért, biztató hangot A sors megadta én nekem. Tudom, hogy múló pillanatra Enyhült a régi fájdalom. De azért légy ezerszer áldott Te, aki átérzed dalom. Szivembl öml bús dalom. 67
72 : HAMVAZÓ SZERDÁN Meghajtom bnbánón fejem S mit rég' tevék, imádkozom. Átnyilallik lelkemen Egy rég' nem érzett fájdalom. Egy rég' nem érzett fájdalom Imára szólít engemet, Hisz' örömtl imádkoznom Oly régen-régen nem lehet. Ez a nap már rég' az én napom Ez a bánat régi, régi kincsem, Nem a bnbánásra alkalom. De örök lelkiharc, örök Isten I Nem az örömnapoknak álmát Siratom némán, könytelen szemekkel, Hanem lelkem borongó árnyát, Kisért, rémes szellemekkel... Ejh! hagyjuk a sírást, Sírjon, kit bne sírni késztet. Pohár csendüljön, ébredjen a szív Ma ünnepel halál, enyészet... Ma zokogástól hangos a templom, Köny a szemekben, hamu a fejen, Dalra fel, míg mások zokognak, Ez a nap az én régi ünnepem I... 68
73 !! : : KOSSUTH HALÁLÁNAK ÉVFORDULÓJÁN Virág borít ma csendes sírhelyet, Körötte áll nagy gyászoló sereg. Élvirágok tarka kelyhein Mennyi tündökl, drága gyöngy ragyog 1 Ne szívd magadhoz ket napsugár: Egy nemzet hulló könnyei azok! A gondolat, mely messze elbolyong, Az érzés mind, mi szivünkben zsibong, Megtér, megáll a néma sír körül. E néma sír sok álmot visszahoz, Mert benne a mi vérz, h szivünk: Kossuth Lajos nagy szive porladoz. Kossuth Lajos... mennyit jelent e név! Szeretetet, bízó, honfi reményt. Szabadságot, mely világot megvált, Bosszút, melynek órája ütni fog!... Kijelentés, ezerszer szent e név. Egy nép szivében él nagy titok!... Mely ég küldött. Te szent Apostolunk, Midn meghalni készült szép honunk? Elállott már e nemzet szívverése. Az égtl várt csak megváltó csodát S Te megjelentél, testté lett vágyunk Kivívtad a nép igazát, jogát Te izentél így mondja azt a dal. És követet reménnyel a magyar 69
74 ! ::!! ; Te fényesebbé tetted hírnevét, Mint a küzdelmes, zordon századok Te szabadságot adtál hazádnak!... És az neked csak egy Sírt adhatott... Nem! Néked adta reményét, hitét. Te érted ég, szeret szívét Téged minden magyar szívébe zárt, A síri hant csak tested fedte el Téged szívünknek vágya teremtett. Szívünkben van Néked szentelve hely! A nap heve nem vész el. Hiába A langy es sem ömlik a tájra Ha lesz oly kor, hogy a népek eltt A nemzet és haza összeomolt S nem lesz hon, csak világ, a magyarnak Lesz hazája, mert Kossuthja volt!... Nyugodj békén, hazánk apostola Nem fog feledni h néped soha A szeretet örök cél és er, El nem veszti sem a jöv, se' múlt, Ki szeretett úgy, mint Te szerettél. Akkor is él, ha már a sírba hullt! S ha mégis lenne kor, vagy nemzedék. Mely elfeledné a Kossuth nevét, Ne éljen akkor igaz hazafi. Vagy hogyha él, tagadja meg hitét S átkozza meg bár szíve szakad meg Szentségtör, hálátlan nemzetét!... 70
75 ;! ÜDVÖZLET Behunyt szemekkel újra látlak, Kedves, szép hely, köszöntelek! Májusi szell, virág-illat Elhozta hozzám képedet. Görbe utcáid újra járom. Rabjául ejt sok régi álom S álmomban látlak tégedet. Erdd, hegyed már lombot öltött, Kertedben nyílik a virág. Az áldott nap meleg sugárit Fényes kévékben szórja rád. Fény és illat a szívbe tódul Mely mámoros ez égi csóktúl, Fellángol és szeretni vágy. A te napod, a te virágod Ejté meg egykor lelkemet Azt a napot, azt a virágot Feledni nékem nem lehet Ébred szív els szerelme, Van-e ki téged elfeledne?... Van-e ki téged eltemet?... 71
76 Köszöntelek tündéri, szép hely, Köszöntelek szép barna lány, Fényes sugárba öltözött nap Els szerelmem hajnalán. Elmúlt szívem sok régi álma, De május fénye, illatárja Virágot és fényt szór reám, Jöhetsz hát élet éjszakája I... 72
77 ÁLMOK UTÁN Gyermek vagyok. Temetben Tarka szárnyú. pillangókat kergetek, Átrohanok könny szívvel Sok besüppedt, elfelejtett sír felett. Gyermek vagyok. Megfürösztöm A ragyogó napsugárban lelkemet, Nem látom a hervasztó szt. Csak a fényes, napsugáros életet. Gyermek vagyok, kinek lelkén Minden napfény, minden sugár átragyog. Eltemetek, elfelejtek Minden sebet, minden régi bánatot. Gyermek-szívvel elfelejtem. Hogy csalóka, ámító az szi fény És hogy engem megcsalt eddig Minden álom, minden tündökl remény. Gyermek vagyok: temetben Tarka szárnyú pillangókat kergetek S álmaimnak temetjén Csalogató álmok után sietek... 73
78 KÁVÉHÁZBAN Ajánlva Odry Árpád barátomnak Kávéházi sarok-asztal, Körülüljük szépen, így szoktuk azt minden este, így szoktuk azt négyen. Diskurálunk, elpletykázunk Egyrl-másról ; sorba, Másképen a téli este Rém-unalmas volna. Egyik szinész, másik költ... Összeülik szépen. Valamennyi bohém fiú Van mirl beszéljen. A hír és név, a dicsség Valamennyi célja... Mégis, mégis úgy el borong A négy fiú néha... És ilyenkor biztatgatjuk. Vigasztaljuk egymást. Másra visszük a beszédet: Lesz-e holnap telt ház? A szép Lili kap-e csokrot? Irt a hadnagyának?... Addig, addig beszélgetünk. Míg elfut a bánat. 74
79 : Olykor-olykor kijelöljük Hogy ki beszél máma, Mindenkinek van valami Jó históriája. Elsiratott ábránd éled Mindenik mesébe'. Visszaint az ifjúságnak Messze bolygó fénye. Egyik este véletlenül Én jöttem a sorba, Mesélni a féltett múltról Nekem kellett volna. Amit talizmánná tesznek Hosszú kínos évek A legels szerelemrl Szóljon hát az ének!... Belekezdtem... De egyszerre Megbénult a lelkem. Feltárult a múlt elttem Emlékekkel telten... Egy kis város, ahol egykor Olyan boldog voltam. Egy szép leány, kirl egykor Annyiszor daloltam... Elszédített ennyi emlék. Szemem könybe lábadt... 75
80 Mért is kérdeztétek az én Bús históriámat?... Bánat ült a fiúk arcán Elhallgattak szépen... Ott csillogott az a könycsepp Mindnyájunk szemében... 76
81 ; VALLOMÁS Te, akinek annyi szived van, Ahányat lelked megteremt, Aki színes kaméleonként Varázsolsz multat és jelent. Kinek a szín fényes világod, Melyet lánglelked áthevít, Kitudnád-e vájjon nevetni Egy bús poéta könnyeit?... Ki tudnád-e vájjon nevetni, Mert úgy imád, mert úgy szeret, Ahogy nem a színpadon szoktak. Vagy az életben emberek; Hogy szép lelked teremt lángját Úgy nem áhítja senki más Hogy szerelmét el nem rabolná. Sem távolság, sem megszokás. Te, aki már ezer élet közt Osztottad szét a lelkedet, Elképzeled, hogy egy egész szív Mást nem csak tégedet szeret. Hogy azt, ki a festett világban Elvesztette önnönmagát, Egy bús poéta úgy imádja. Mint az igazság angyalát... 77
82 Elhiszed-e egy ismeretlen Álmot szöv költ szavát? Elolvasod szivébl vérz, Szerelmes, bánatos dalát? Meg fogod-e szived kérdezni. Vájjon szeretni tud-e még, Vagy trubadúrod megsajnálni Lelkednek kegy gyanánt elég?... Szívem szorul a félelemtl S megrendül a kétség alatt, Hogy szeretni csak színpadon tudsz, S magadnak élned nem szabad. Hogy szived e rajongó álmon Csak gúnyolódik, csak nevet... Még nem érzed szivem szerelmét, Már itt a vég... Isten veled!... 78
83 : ÓSZI ÉJSZAKÁN A szél, ha hvös éjszakákon Lehti mámoros fejem, A te hideg, utolsó csókod. Az jut eszembe én nekem. Hiába száll agyamra mámor, S virrasztok annyi éjszakát, Mindig érzem annak a csóknak Halálos, dermeszt fagyát. Ajkad akkor tapadt ajkamra Utolszor... aztán vége volt.. Talán tavasz sem volt azóta, Az egész világ néma, holt... Mikor a szél fülembe súgja. Hogy csóknak, üdvnek vége van, A sírból is életre kelnék Zokognék, sírnék hangosan
84 ! OKTÓBERBEN Úgy vártalak virághullásnak Bús hervadásnak ünnepe Úgy vártalak örök enyészet Édes gondjának fellege... Úgy vártalak... és itt vagy végre, Van a mi fásult lelkem tépje, Hozsánna néked, elmúlás 1... Az szi fényt láttam elször, Bölcsmre bús mosolyt vetett. Akkor zizegtek halkan búcsút A sárgult, hulló levelek, Amikor még örök törvényed Nem ismertem változó élet... Hozsánna néked, elmúlás!... Az örök halált ismerem csak, Oly édes bánat ez nekem. Én csak lemondani tanultam, Mióta rovom életem. S ha elér a létezk vége. Bús szi szél édes zenéje Csengjen fülembe csendesen, Hozsánna néked, elmúlás!... 80
85 : Itt is olyan, olyan a nap sugara, Mint messze, otthon : fényes ragyogó. Hogy itt a vég jól tudja nemsokára És mégis vígan táncol a bohó. Itt is olyan, olyan az én szívem még Hiú reménnyel mély sebet takar S bár érzi jól az elmúlás keservét. Lemondani még nem bír, nem akar I... 81
86 HA SZERETLEK Ha szeretlek, akkor hazugság. Amit igaznak hittem én. Hazugság a sírás, a bánat S az összetörtnek hitt remény. Hazugság akkor minden, minden, Egy átálmodott kárhozat. Amely még szebbé fogja tenni Az eljövend álmokat. Ha szeretlek, A halált akkor vergdve nem hívom soha. Eltröm még a szenvedést is, Nem lesz az élet Golgotha. Mikor álmomból fölébredtem, A percet meg nem átkozom, A telkedhez kapcsolom lelkem S mint régen, ismét álmodom. Ha szeretlek... Ne adja Isten, Hogy hazug legyen ez a hit!... De mért?... Legyen hitvány hazugság. Elég, hogy engem boldogít. Ha úgy érzem, hogy most szeretlek, Haljak meg most, ez üdv alatt, Többet ér egy hosszú életnél Egy álmot nyújtó pillanat!... 82
87 ! NEM Nem, nem hiszek! Mért zzem én a lelkem Eped vággyal bolygó fény után?... Minden reményem megtört a keserven, Hisz balga, rült ábránd volt csupán. Ne hívj, ne csalj szerelem szép világa Az én világom irdatlan, sötét. Ezer tavasz s ezer tavasz virága El nem zavarja fullasztó ködét. Ne hívj, ne csalj, én nem tudok szeretni. Lelkem kifosztott, nyomorult, szegény. Elkárhozástól meg nem váltja semmi S a te sugárod: rjöng remény. Tnt ifjúságnak visszajáró árnya, Az lettem én... a múlt után futok... Isten hozzád szerelem szép világa! Ne hívj, ne csalj, szeretni nem tudok... 83
88 RÁD EMLÉKEZTEM Fájdalmas arcú, tettet Madonnám, Kirl epedve annyiszor daloltam. S akitl csókot sohasem raboltam, A te emléked elszállott ma hozzám. Füstös kávéház asztalánál ültem, Valami fojtó mámor szállt agyamra, Dehogy figyeltem víg hegedhangra, Hallgattam némán, búsan, elmerülten, Amíg rikoltva, vígan szólt a nóta, Sr, nehéz, köd fogta át a lelkem, Szívemre lelni nem tudok azóta! De mikor vád lett a cigány vonója S vádolva, sírva zokogott a nóta, Rád emlékeztem s a szívemre leltem. 84
89 : A NAGY SZERELEMBL A nagy szerelembl Nem maradt meg semmi. A multat olyan jól Eltudtam feledni Nem emlékszem másra Csak a búcsúzásra. Megfogtam kis kezed Hséget fogadva, Kacagás volt nézni, Hogy meg voltunk hatva S míg ott álltunk ketten, Majdnem sírni kezdtem. Engem a tömegbe Vitt az élet árja. Itt meg hamar elszáll Az ifjúkor álma... Vissza úgy sem kapnám, Minek is siratnám? Megszeretik egymást Ifjú és leányka. Tündér-álmot sznek. Sírnak is utána, Megszeretik egymást S elfeledik egymást 1 85
90 ! Ne búsuljunk rajta Nem segítünk rajta. Józannak kell lenni, A világ azt tartja. Régi mese, régi... Kár róla beszélni Tudom, hogy h hozzám Jó magad se lettél. Álmodozó szívvel Minek is szeretnél? Az álmoknak vége. Nem adnak pénzt érte. Kalmár szívvel járjuk Tovább a világot, Kacagjuk a multat. Kacagjuk az álmot S hogyha találkoznánk, De jól is mulatnánk!... A nagy szerelembl Nem maradt meg semmi. Álmaim olyan jól El tudtam temetni. Nem emlékszem másra : Csak a búcsúzásra... 86
91 : JÁZMIN NYITOTT Jázmin nyitott a kertetekben, Kissé regényes, de nyitott. Talán akkor támadt lelkünkben Az elválasztó mély titok. Talán akkor jut eszembe, Hogy ámítom önmagam S talán te is másra gondoltál, Míg rám borultál szótalan... Eszünkbe jutott mindkettnknek Az édes kínos pillanat. Mikor szívünk elször nyílt meg jázmin lomb alatt, A nyíló Mikor nem vágy volt a szerelmünk, Csak titkos, bvös sejtelem Talán akkor jutott eszünkbe, Hogy ez már nem a szerelem!... 87
92 A MÚLTÉRT Amikor én rajongó vággyal Követlek, várlak tégedet, A multak álma száll meg akkor, A múlt és az emlékezet. Nem a tied az a rajongás, Oh nem a tied az a vágy, Csak pillanatnyi édes álom: A visszatévedt ifjúság. Zavart, beteg, megtört a lelkem, Ezer fájó sebet kapott. Lázas hittel úgy érzem néha. Hogy tled várhat balzsamot. Várlak, követlek, szomjúhozlak. Te vagy a célom, életem Pedig tudom, hogy már a multat Nem adod vissza énnekem. Szerelmi vágy, szerelmi álom Emléke, fénye z feléd. Keresem az elvesztett édent, Amikor én rajongó vággyal Követlek, várlak tégedet, A multak álma száll meg akkor: A múlt és az emlékezet...
93 ÁLMODOM Álmodom néha Szilaj, merész, fájó. De mégis édes álmokat. Vihar tör rám Rémes, talán a mindenséget Fenyeget vad ervel S én e viharral Egy'^edül, mint egy megkövült szobor, Szembeállok!.., Álmodom néha, Hogy minden teremtett Eltemre tör, haragos átkot Ordít reám S én mosolyogva. Kimondhatatlan büszkeséggel Várom a harcot. Melyet egy világ, Egy egész világ Esküdt ellenem S melyet úgy fogadok. Mint egy aljaslelk koronás f Az udvaroncok porba hulló, Gyalázatos hízelgéseit!.., álmodom néha... S A legmerészebb, legszebb álmot, 89
94 Dalaim egy világ fülébe zengnek S hangoztatják a megváltásnak Szent, égi szózatát Egy megtévedt nagy világ eltt. Hangjára hangos, bús zuhanással Omlik a porba hazug bálványok Százezeré, S avult, buta korlátok, Melyek elzárták a világot Egy világtól, Recsegve dlnek össze. S én, míg a pusztulás közt Jós szemekkel látom, Mint áll el egy jobb. Tisztább világnak Zöld hajtása a romok közül Szivem megnyíl S fenséges érzés hatja át dalom. Melynek refrainje Messze, messze száll S mint a megváltásnak Új evangéliuma Áthatja a világot E szózat : Diadal! Diadal! S álmaimból Otromba zaj riaszt fel, Köröttem régi minden s undorít, A megváltásról, a diadalról 90
95 Lázas álomban álmodtam csupán Szívem teli ugyan, De mi belle felsír, felszakad, Nem egy világot Újjáteremt diadal-ének, Hanem a lebilincselt er Tehetetlen, bús zokogása... 91
96 : AZUBA Kigyúlt az égen esti csillag, Szállong az éjben rózsa-illat, Valami édes, halk zene Távolról mintha zengene... Szerelmes, fájó bús a nóta Sirászi kertben nincs már rózsa, Vérpezsdít, szerelmes éjen, Olajfa erdn, hímes réten Merengve várok, mindhiába... Ölelni készen, csókra vágyva. Szomjas szívvel itt kell epednem. Nem jön, nem jön az én szerelmem. Hogy szép fejét ölembe hajtsa. Míg csókra vágy és szomjaz ajka. Hogy üdvünktl a bvös éjjel Megreszkessen szerelmi kéjjel S az erd fojtó illatárja. Míg lágy szellkön messzeszállna, mámor Mint egy csapongó, égi Susogna üdvrl, boldogságról Leroskadva egy rózsakerten..... De nem jön, nem... az én szerelmem. Ez a világ már nem a régi. Szerelmi tztl lángban égni. Hallgatni bvös éj szavára Csókért epedve, csókra vágyva 92
97 ! Vonaglani kínos gyönyörbe', Szeretni mindig, mindörökre, Nem, nem lehet már. vége... vége.. Szerelmünk ádáz ellensége. Hideg szív, kegyetlen férfi Mért jöttél hozzánk üdvöt tépni? Szeretni csábít mézes ajkad. Szerelmi szóra még sem hallgatsz. Mért csábítád el h szerelmem, Mért kell hiába esdekelnem? Elepedek egy csókra várva Magános, csendes éjszakába',... Mit várok én a régi csókra? Sirászi kertben nincs már rózsa..." Ott lenn, a tenger méla partján Fanatikus beszéd kél az ajkán Míg szavára buzgón vigyáznak Az idegennek, a Szól. Messiásnak. Hangja a varázsos éjben Majd csengve száll, majd súgva, mélyen. Arcán ragyog a hitnek pírja. Minden szava a szívnek írja, Minden igéje hitet épít S úgy hallgatják lelkes beszédit Szép ifjai Palesztinának... S egy közülök a régi lángnak. Sok bvös éjnek áldozatja. Szép homlokát végig simítja. 93
98 ! : Leborul a Mester lábához. Poros saruját könye mossa, Jövbe hisz és multat átkoz... Egy dal sirámát szell hozza, A partnál sír, zokog a nóta Sirászi kertben nincs már rózsa". Elhall a dal utolsó jaja. Közéig a hajnal, száll az éj. Nem dalt hoz a szell fuvalma. Melybl epedve sír a kéj, Egy rjöng, szerelmes asszony Sír, átkozódik fúló hangon, Hogy szép teste belevonaglik... Vad átka lent, a partra hallik: Átkozott légy Galilei Átkozottak, kik benned hisznek! Szíved kihlt, szeretni lángtalan s irigyled a mások gyönyörét. Hideg ésszel, számítón, kajánul trt vetsz szívére ifjainknak * s balga, hitvány, vad tanaiddal elcsábítod Palesztinának legszebb ifjait. Legyen átkozott rjöng tanod I Nevedben ölje ember embertársát, tagadja meg szívének vágyait, sanyargassa testét, lelkét, szívét. Bilincse légyen mindenik tanod, sötétben járjon ezredévekig! 94
99 !!. Legyen nyomorult!... Mint amilyenné engemet tevéi s velem annyi rajongó szívet. Legyen átkozott az a nemzedék, melyet e te vallásod felnevelt, hirdesse balgán szeretet szavát, de szeretni ne tudjon soha Vér, szenvedés jelölje lépteit, annak, aki téged meg nem tagad s csak akkor legyen boldog az ember, mikor vallása ismét szíve lesz s megátkozza a te emlékedet' Galilei Légy átkozott! A nap feltnt az égen. Beragyogott egy új, csodás világot. Sok század múlt azóta s most sem tudjuk: Hogy fogott-e, vagy nem fogott az átok?!.. 95
100 : :. FÉLHOMÁLYBAN Ott ültünk némán, édes félhomályban, Te elmerengve s ég vágyban én. Almod hová szállt s kié volt vágyam, Titok maradt az szivünk rejtekén. Talán a múlt viharzott át eltted S elttem halkan tnt fel a jelen... Neked talán már bántó, kínos álom... S nekem már kínos vágy a szerelem. Hidd el, mi csupán csaljuk a világot. Arcunkon is hazug az ifjúság, És nem török le illatos virágot S neked sem kell már soha mirtusz-ág. Én az álmod szeretném visszahozni, Te tán szivembe vágyat oltanál. Küzdünk egymásért hasztalan, hiába: Köztünk a múltnak tiltó romja áll!... A szivedbl egy-egy sóhaj Átnyilallik a szivembe... Egyedüli kincs tetled Amit adhatsz még nekem A szivedbl egy-egy sóhaj... A szivembl egy-egy sóhaj Átnyilallik a szivedbe... Oly kevés maradt a múltból... Amit néked adhatok A szivembl egy-egy sóhaj... 96
101 ! Ne vádoljunk senkit a múltért, A vád már úgyis hasztalan. Talán máskép lehetett volna, Most már. mindennek vége van.. Úgy szeretnék zokogni sírni A sírra ébredt vágy felett, De ránézek fehér arcodra S elfojtom némán könyemet. Várunk a csendes félhomályban Valami csodás balzsamot, Mely elfeledtet mindent, mindent S meggyógyít minden bánatot... Leolvasom sápadt arcodról A rád erszakolt hitet És megdöbbenve sejtem, látom. Hogy nem hiszel már senkinek!... Nekünk is volt még fiatalos lelkünk. Mi is tudtunk még hinni valaha. Ami hevünk volt, mind elfecséreltük S ami hajnal volt, az most éjszaka. Te ott a deszkán ki nem oltott vággyal Hamvadsz el lassan, némán, egyedül, Én meg, szakítva emberrel, világgal Bolyongok árván, temetetlenül. Nekünk is volt még fiatalos lelkünk, Magasba vont és így a porba vitt. Megnyugvás útját epedve se leltük, 97
102 : Szivünkbl végkép elszállott a hit... Olyan a színpad, mint a lant világa,... Kifosztja lelkünk s lelket még sem ad, - A boldogságért küzdtünk, mindhiába Boldognak lenni nekünk nem szabad!,. Nem jó kép itt az szi napsugár", Mit mi érzünk, nem kés szerelem, A szerelem nem szánalomra vár, S te szánalomból érzel csak velem. Én reszketek egyedül elkárhozni, Magammal vinném beteg lelkedet *.. De végzetünkkel mindhiába küzdünk: Nekünk együtt még halni sem lehet!. 98
103 :. SOK SIKERT ÉRJEN A múltkor, hallom, rólam beszélt, édes, Szép magától, hogy emlékszik reám S megkérdezé (igazán mily kedélyes!) Ki érdekel" most, melyik szép leány? Sajnálom azt, hogy itt kell adni választ, És azt, hogy én még mindig verselek, De levelet csak nem írok magához? Személyesen meg nem beszélhetek. Nos, köszönöm hát aranyos figyelmét, Valahogy csendben én is megvagyok. Húzom az élet sok prózai terhét S nem félek már, hogy búmban meghalok". Az öreg Platót megtagadtam végkép. Az tanában nincs más, csak üröm, Egyszóval édes : én kijózanodtam S az új szerelmet szörnyen kerülöm.. De hogy figyelmét én is viszonozzam Hát maga hogy van?. Gondja nem lehet... Van már új csillag, (zavarba ne hozzam!) Aki jó párti és nem ír verseket. Jó, hogy a dráma ily vígra fordult S egy kis házasság lesz a vég talán, En a szerepem most már befejeztem : Sok sikert érjen, édes szép leány!... 99
104 :! FINITA Vége van. A függöny legördült, Komisz darab volt, megbukott. Hogy maga jobban játszott, mint én?... Magának jobb szerep jutott Én egy bolond poétát játsztam. Ki lángra gyúl, remél szeret, Maga becsapja a poétát. Kell ennél hálásabb szerep?!... Kár, hogy kevés volt a közönség. Nem kapott ill tapsokat. Pedig ilyen derék játékért Máskor kap rengeteg sokat. Mert e szerep nem most elször Hozott magának nagy sikert Volt már olyan bolond poéta, Aki magának hinni mert... Én magam e csúfos bukásért Vádolni nem fogom soha. Ez volt az utolsó csalódás, A szív utolsó mámora. Egy percig újra fellángoltam. Álom volt, balga, játszi fény ; Megtört egy kegyetlen játékon, Leáldozott egy lány szivén
105 ! Vége van. A függöny legördült, Végs akkordot rezg a húr, Elszállt a hitem, ifjúságom. Utolszor voltam trubadúr... Eddig a vágy hevéért vágytam, Most már a hitben sincs hitem. Ártatlanság, szzi fehérség Bolond meséjét nem hiszem. Vége van. A függöny legördült. Komisz darab volt, megbukott. Rám tán halálos volt a játék, Magának érte taps jutott. így osztják a babért a földön. Hol a szív sorsa siralom... Hány ily darab játszódott már le... Ezen a monstre-színpadon?! 101
106 HAZA Én Istenem, de szomorú utazás lesz. Úgy reszketek, félek tle. Mintha nem is haza mennék, Hanem messze idegenbe. Egy szomorú temetbe... Abban a kis fehér házban, tudom én jól. Csak nagyobb lesz majd a bánat. Hogyha tudnák mivé lettem. Gyöngéd szóval nem hívnának. Elre elsiratnának. Szegény anyám zokogott a búcsúzáskor, Sápadt arcát most is látom... Nem maradtam. A világba Kergetett sok büszke álmom. S eltemettem ifjúságom..... Én Istenem, de szomorú utazás lesz. Úgy reszketek, félek tle... Miért nékem hazamenni?... Az én utam nem haza visz, Egy szomorú temetbe
107 : ELVÁLUNK. Elválunk most már. Te is elmégy, én is. Hogy összeforrott a mi sorsunk mégis. Engem egy halvány arc z messze, messze, S neked másutt is én jutok eszedbe... Elválunk most már, te is elmégy, én is. Felednél mindent s emlékezel mégis!... Eszedbe jut majd, eszedbe jut néha Egy szegény bolond, rajongó poéta. Ki meg sem csókolt, csókodra se vágyott, Csak bolond szívvel szeretett, imádott... Elválunk most már. Te is elmégy, én is. Felednél mindent s emlékezel mégis!... Gondolkozom úgy néha, éjszakákon. A mi történt, egy kész modern regény. van az álmon, A hsn már régen túl A hs pedig tán nem is hs szegény. S miként az öreg Dumas rég megírta Kaméliára pénz is kell elég, Szükség volt a Deus ex machinára S megjött a Mentor gazdag és derék. Enyém aztán a regény többi része, A tragikum komikummal vegyes... De ez már csak egy balga szív regénye, Foglalkozni evvel nem érdemes. A mámorban akartam elfeledni 103
108 Egy mámoros, bolondos, bús regét, Ugy-e jó tárgy vón' egy modern regénynek? Perverzitás, mi lenne más egyéb?!... De majd, ha egyszer valami csodából A régi lángot visszanyerhetem, Megéneklem e szomorú szerelmet. Akkor tán nem fáj, ha emlékezem... És szólni fog majd egy lányról a nóta. Kirl egy balga trubadúr dalolt, Ki eltiport egy dallal telt világot S ki mint a többi gyenge, léha volt. Elválunk most már. Eladtad a lelked... Hisz' én mi voltam?... Álmodozó koldus, Szívvel fizettem csupán a szerelmed!... Te fényre vágytál. Meglelted a fényt is. De majd a fényben keresed a lelket, Felednél mindent, emlékezel mégis!
109 .! A MHELYBEN Kifáradtam... Nincs erm a küzdelemre- Ide vágytam vagyok én eltemetve. S itt Ide vonszolt Valami rossz, nehéz álom, Szegény anyám!.. Könyes arcát most is látom!... Kifáradtam... Nem ezt hittem, nem ezt vártam. Csalatkoztam, Ügy, mint minden ideálban.., Lélek nélkül Vonszolom a nehéz jármot... A mhelyben így hullnak szét mind az álmok. Beteljesült. És most megtörve elhiszem. Hiába küzdtem lelkesedve Itt meg nem értett senki sem. Küzdöttem balga küzdelemmel. Szétosztva minden szent hevet; Ólombetkbe tördeltem Rajongó, ég lelkemet. szét 105
110 : A nótám sem olyan, Kesernyés, fáradt, színtelen. A mhely nem múzsák tanyája mint régen, Igazi dal itt nem terem. A régi dal egy-egy akkordja Úgy néha-néha visszacseng. Lelkem nem ad választ szavára, Szivemben kínos, néma csend... Fáradt vagyok, pihenni vágyom. Mámoros, lázas éjszakákon Megöltem lelkem, testemet. És roskadozva, összetörve Tovább vonszol valami mégis Pihenni nékem nem lehet!... Egy szikra tán maradt a lángból? Valami mégis ide láncol. Mitl megválnom nem szabad : Édes méreg, mely testet rombol S melynek lassan öl cseppjében Felolvad minden akarat!
111 EGY KOPORSÓ FELETT A nóta tán virágról szólott, Mely elfonnyadva hullt a porba... A rongyfalakra ráborultál. Zokogtál, sírtál fuldokolva... A nagy tudat akkor szállott meg. Hogy, míg meg nem fojt, el ne hagyjon A halál akkor jegyzett volt el. Szegény, rajongó gyermek-asszony!... A rongyfalakra ráborultál... Köztük vesztéd el ifjúságod, A színpadon mosolygó arccal Temetted a sok fényes álmot; Kacagtál és daloltál mindig Nehogy a szived megszakadjon, Óh, be nyugodt, be boldog lettél Szegény, rajongó gyermek-asszony!
112 ; : JOBB NEM VAGYOK Jobb nem vagyok, mint annyi sok más. Egy beteg kornak dalosa. Vergdöm az ellentétek közt. De irányt nem lelek soha. Magas dics eszmék hevítnek, De elkap a tömegnek árja Bennem van a kornak erénye S bennem van minden léhasága... De néha lázas éjszakákon Lehull elttem a lepel. Eszembe jut hány édes álmot. Hány ideált temettem el Reám szakad lelket zaklatva Egy eltévesztett élet vádja S egy-egy megtisztult dalba ömlik Lelkem felújult ifjúsága
113 TARTALOM Elszó Ábrányi Emiltl. 5 Sirasson meg 11 E néhány dalban 13 A Rákóczi vén harangja 14 Divina comoedia 16 Karácsony 17 Nem élek én tovább 20 Válaszúton 23 Sorsunk 25 Ösz felé 26 Színházban 27 Van olyan perc 28 Érted 29 Én szép virágom 30 Egy csókodért 31 Válasz 32 Temetetlenül 34 Eltagadom 35 Láttalak 36 Egy szép leányhoz 37 Milyen az sz? 39 Dal a rózsáról 41 Mufamur 42 Epilógok 45 Hajh, gyerekek 47 Hervadáskor 49 Bucsu 50 Egyedül 52 Mi köt ide 53 Itthon 54 Fuimus
114 A multak álmán 57 Jégpályán Ismeretlen átok 60 Mesét mondok 61 Örök vágy 64 Az élet 65 Válasz. ; 67 Hamvazó szerdán 68 Kossuth halálának évfordulóján 69 Üdvözlet 71 Álmok után 73 Kávéházban 74 Vallomás 77 szi éjszakán 79 Októberben 80 Ha szeretlek 82 Nem 83 Rád emlékeztem 84 A nagy szerelembl 85 Jázmin nyitott 87 A múltért 88 Álmodom 89 Azuba 92 Félhomályban 96 Sok sikert érjen 99 Finita 100 Haza 102 Elválunk 103 A mhelyben 105 Egy koporsó felett 107 Jobb nem vagyok
115 ya AMICUS-KIADÁS ADY ENDRE AZ ÚJ HELLÁSZ Irodalmi és mvészeti tanulmányok, naplójegyzetek Kozma Lajos könyvdíszeivel Amateur-kiadás 1400 számozott példányban ÁRA 160 KORONA
116 AMICUS-KIADÁS PETFI SÁNDOR SZILAJ PISTA SALGÓ Babits Mihály bevezet tanulmányával, Márffy Ödön eredeti litográfiáival. Készült 200 számozott példány. Ára brkötésben, hollandi merített papiron 1500 korona. Papirkötésben, diósgyri merített papiron 300 korona.
117
118 HORNYÁNSZKY VIKTOR m. királyi udveui könyvnyomdáia Budapesten.
119 PH Ady, Endre 3202 ELsö verseskötete A35A PLEASE DO NOT REMOVE CARDS OR SLIPS FROM THIS POCKET UNIVERSITY OF TORONTO LIBRARY
120
SCHUMANN CHAMISSO. Frauenliebe und Leben. Asszonyszerelem, asszonysors
SCHUMANN CHAMISSO Frauenliebe und Leben Op. 42 Asszonyszerelem, asszonysors Frauenliebe und leben Asszonyszerelem, asszonysors Op.42 1. Mióta láttam őt, vaknak hiszem magam, Bárhová is nézek, csak őt látom;
Válogatott verseim. Christin Dor. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!
Válogatott verseim Christin Dor 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Valami Valami váratlan, Valami ismeretlen, Valami, ami magához vonz. Valami érzéki, Valami felülmúlhatatlan, Valami, ami megbabonáz.
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez
Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.
1 - Pillangó ha lehetnék... 7 Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. 7 S ha én lennék a cinege a fán, dallal Istent dicsérném. 7 Vagy kis halként a tó fenekén buborékot vígan eregetném. e
Morajló tenger. Bíró Krisztina. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!
Morajló tenger Bíró Krisztina 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! 1. rész - Úttalan utakon (2006-2008) HA MEGLÁTOM... Ha meglátom sötét árnyak Heves táncát bennem, Nyögve kiáltok távolba De senki
Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre
Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre Juhász Gyula: Petőfi ünnepére Petőfi ünnepére, fel, A munka véle ünnepel, Dalában él múlt és jelen És a jövő, a végtelen. Átzeng az bércen és folyón Virrasztva
Hallottalak sírni téged
Haza melyik út vezet A szívem égtıl elzárt madár De érzem egyszer hazatalál Karodon vittél évekig És most is énrám vársz Már érzem haza melyik út vezet Nélküled minden nagyvárosban Az utcán kígyók közt
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1
É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K
Varga Patrícia. Csillagtenger. Levegő
Varga Patrícia Csillagtenger Levegő Az idő nem állt meg Múlik rendesen Peregnek az órák Peregnek a percek. Üresség keletkezett bennem, mikor elmentél Egy szomorú éjjelen. Sötét felhők takarták el a napot,
TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4
TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK
Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET
Horváth Szabolcs Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Lenni Egy kis tréning sosem árthat meg, Így egy rossz papíron nevezlek, Téged, kit oly nagyon kedvellek, S el nem engedlek. De látod, így néz ki szobám,
PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32.
PROGRAMFORGATÓKÖNYV Megbízó: Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. Megbízott: Csutorás Antalné, Hodosi Ibolya Tevékenység: Szülői együttműködési programok megszervezésében résztvevő pedagógus Munkaidőkeret:
Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek
Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek 1. Ugye voltál gyermek, Mi most is vagy Lerohantak az évek, az idő elhagy. Bámuló szemmel, újra nyíló szívvel játssz mindent át. Mit az élet kínált neked. Felnőtt lettél,
Sötétségből a fénybe emelsz
Sötétségből a fénybe emelsz A H/A iszm iszm Sötétségből a fénybe emelsz, A H/A E Szabadítóm Te vagy! A H/A iszm iszm Ha eltévednék, Tegkeresel Fiszm H Soha nem engedsz el! E H/isz iszm iszm Te vagy Uram,
Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...
Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA... Fa leszek, ha fának vagy virága. Ha harmat vagy: én virág leszek. Harmat leszek, ha te napsugár vagy... Csak hogy lényink egyesüljenek. Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Shy: Napfoltjaim. Publio Kiadó ISBN: 978-1-4709-4308-0
Shy: Napfoltjaim Publio Kiadó ISBN: 978-1-4709-4308-0 2011 "A világ nem attól szép, hogy süt a NAP, hanem attól, hogy ezt nem csak a szemünkkel láthatjuk." Előrevetített árnyék Előszó Dragon György tollából...
Ady Endre magyarság versei. Az Ugar-versek
Ady Endre magyarság versei. Az Ugar-versek MIT ÉR AZ EMBER, HA MAGYAR? Javasolt feldolgozási idő: 120 perc 1. feladat Olvasd el Ady Endre Vér és arany című kötetéből Az ős Kaján című verset, majd válaszolj
Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.
Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő
Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN 978-963-607-615-3. Mercator Stúdió, 2009
A magyar irodalom és kultúra örökbecsű értékeinek ápolása, terjesztése érdekében az Országos Széchenyi Könyvtárral együttműködve kiadja a Mercator Stúdió. Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Műszaki
Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.*
HÚZD A KUTAT. Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* Húzd a kutat és idézd föl bátran tiszta szellemét, hadd merüljön fel a mélyből, hol aludta szenderét! Csillogjon ezüstruhája, hömpölyögjön
AZ ELVESZETT ÉDEST. Igy szólt, igy esdett hevülettel, S a nő hallgatta szent gyönyörrel. Igy érzett ő is. Kebelét: Titkos érzések fölverek.
AZ ELVESZETT ÉDEN. Legenda.*) Legyen!" szóllott az Ur hatalma És lett azonnal, a mi van! A zűrzavar kibontakozva Feltűnt csodás pompáiban... S mi eddig rejtve szunnyadott: Alakra kelt, törvényt kapott.
Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le
1. Adventi Hírnök 1. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog az első gyertya láng! Karácsonyt várva lázban a föld, Isteni gyermeket köszönt. 2. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog már két kis gyertya láng!
Andrew Lloyd Webber Musical-jeiből
Andrew Lloyd Webber Musical-jeiből As If We Never Said Goodbye Mintha sosem mentem volna el Norma dala a Sunset Boulevard c. musical-ből. Don Black és Christopher Hampton angol szövegéből, saját fordítása
Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár!
Virágom, virágom Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Szép szál legény gyere át, Szívemben a bánat jár. Hozzál egy kis pálinkát, Hogy legyen egy
Tavaszváró. A tartalomból. Nem szeretem ezt a telet, Ennél szebb a kikelet. Minek tűrjem a hideget, Ha hógolyózni nem lehet.
Apáczai Nevelési és ÁMK 1. Sz. Ált. Iskola 2005. év tavaszi kiadás Tavaszváró Nem szeretem ezt a telet, Ennél szebb a kikelet. Minek tűrjem a hideget, Ha hógolyózni nem lehet. Fáznak szegény madarak, A
Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN 978-963-607-611-5. Mercator Stúdió, 2009
A magyar irodalom és kultúra örökbecsű értékeinek ápolása, terjesztése érdekében az Országos Széchenyi Könyvtárral együttműködve kiadja a Mercator Stúdió. Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Műszaki
e-book BORÍTÓ: Arts Factor Design Stúdió
e-book BORÍTÓ: Arts Factor Design Stúdió ALL RIGHTS RESERVED CyberBooks Kiadó 2004 2 L. B. Paul AGYHANG posztmodern megavers 3 agyhang 4 Hol vagytok percek? Hol vagytok órák? Hol vagytok napok? Hol vagytok
Én Istenem! Miért hagytál el engem?
Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!
Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve
PPEK 904 Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina Kis Boldogasszony képeskönyve mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár
Kötelező versek. 1-2.osztály ZELK ZOLTÁN. Varázskréta
Kötelező versek 1-2.osztály ZELK ZOLTÁN Varázskréta Ismerek egy öregasszonyt, - igazat mondok, nem tréfát - aki egyszer a tavasztól elkérte a varázskrétát. És azóta, mint a tavasz, hegyre dombra és mezőre,
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
Budai Református Egyházközség. Advent
Budai Református Egyházközség 2013 Advent ...meglátogat minket a felkelő fény a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség
Batsányi János: A látó
Batsányi János: A látó Vídulj, gyászos elme! megújul a világ, S előbb, mint e század végső pontjára hág. Zengj, hárfa! Hallgasson ma minden reája, Valakinek kedves nemzete s hazája; S valaki a magyar változó
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol
Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás
Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás 1. Gute Nacht - Jó éjt Idegenként jöttem, Idegenként is távozom. A május kedves volt hozzám Számos virágcsokrával. A lány szerelemről beszélt, Az anyja egyenest
A XIX. század második felének magyar lírája. Vajda János
A XIX. század második felének magyar lírája. Vajda János AZ EL NEM ÉRT ÉDEN Javasolt feldolgozási idő: 2 óra 10 perc 1. feladat Olvasd el Reviczky Gyula és Ady Endre alábbi versét! a) Emeld ki a két vers
Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN Mercator Stúdió, 2009
A magyar irodalom és kultúra örökbecsű értékeinek ápolása, terjesztése érdekében az Országos Széchenyi Könyvtárral együttműködve kiadja a Mercator Stúdió. Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Műszaki
Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a
V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,
Szavak vezetnek. Hajdu Erzsébet. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!
Szavak vezetnek Hajdu Erzsébet 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Kigöngyölik a szavak Földi imazsámolyon térdelve tenyerem fohászkodáshoz csitítom, az imakönyv lapjain összepréselődött aranybogár,
Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk
Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) www.eletalelekben.ro
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja
Az én kicsi fiam. Lent, Magyarország égalján hagytam:
Utassy József Akiért a Zambézi zokog Az én kicsi fiam Lent, Magyarország égalján hagytam: verjen félre egy nagyharang szoknyát, rúgja zeniten, köldökmagasban követelje, hogy világra lopják, mert Ő: az
Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ
Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ a gyémántgolyó ' vígan szaladgál a fekete lemez serceg ő ereiben a gumifal nélküli fekete biliárdasztalon Vétkek
Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.
PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb
DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.
DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a
KÉRI FERENC. Liliom TÖRTÉNELMI DRÁMA SZENT IMRE HERCEGRİL
KÉRI FERENC Liliom TÖRTÉNELMI DRÁMA SZENT IMRE HERCEGRİL Csonka-torony Alapítvány Soltszentimre, 2008 KÉRI FERENC: LILIOM Szereplık: Zsuzsanna, Imre felesége Gizella királyné Imre herceg István király
GÁL LÁSZLÓ VERSEI KÓRHÁZBAN. a fehér ágy fekete világ háromszor rab az öreg a beteg az ablak alatt tavasz születik nekik mondom irigyen nem neked
GÁL LÁSZLÓ VERSEI KÓRHÁZBAN a fehér ágy fekete világ háromszor rab az öreg a beteg az ablak alatt tavasz születik nekik mondom irigyen nem neked és jól van így mondom magamnak és így is jól van így is
Szolgáló. Szabadságra születve
Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,
AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328
Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:
Tolcsvay László és Tolcsvay Béla: Magyar Mise. - rockopera -
Tolcsvay László és Tolcsvay Béla: Magyar Mise - rockopera - 1. INTROITUS EGYEDÜL VAGYOK, ÁLLJ MELLÉM, LÉGY VELEM! NEM MONDJA SENKI, HOGY MIT KELLENE TENNEM, NEM TUDJA SENKI, HOGY MIBEN KÉNE HINNEM. NEM
Csillag-csoport 10 parancsolata
Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan
PINTÉR LAJOS VERSEI NÉGYSOROS
PINTÉR LAJOS VERSEI NÉGYSOROS A kosár körtéért lel őtt cigányasszony én vagyok. A lezsidózott költ ő én vagyok. A háborúk t űzvonalába rúgdalt parasztbaka én vagyok. A vérző seb a világ arcán én vagyok,
Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN 978-963-607-599-6. Mercator Stúdió, 2009
A magyar irodalom és kultúra örökbecsű értékeinek ápolása, terjesztése érdekében az Országos Széchenyi Könyvtárral együttműködve kiadja a Mercator Stúdió. Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Műszaki
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki
1. Ígérd meg azt, hogy kezed kezemből vissza nem veszed, s szeretni fogsz akkor is amikor már én is vén leszek.
1. Ígérd meg azt, hogy kezed kezemből vissza nem veszed, s szeretni fogsz akkor is amikor már én is vén leszek. Ígérd meg azt, hogy szemrehányást szíved magába nem fogad. S nem kéri tőlem vissza Aranyos
Kisiskolás az én nevem,
1. Hallgasd meg a verset! Mondd el, kirõl szól! Kisiskolás az én nevem Kisiskolás az én nevem, ki nem hiszi, jöjjön velem. Iskolába sietek én, nem ülök már anyám ölén. Iskolában jól figyelek, ha kérdeznek,
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
http://webovoda.blogspot.com/
http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész
Szerző Szauer Ágoston. Illusztráció Papp Eszter
Szerző Szauer Ágoston Illusztráció Papp Eszter Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu Internet:
Tolcsvay László Tolcsvay Béla: Magyar Mise Szövegkönyv
Tolcsvay László Tolcsvay Béla: Magyar Mise Szövegkönyv INTROITUS - Bevezetés Egyedül vagyok, állj mellém, egyedül vagyok, állj mellém, egyedül vagyok, állj mellém, légy velem! Nem mondja senki, hogy mit
SCHUMANN HEINE. Dichterliebe. A költő szerelme
SCHUMANN HEINE Dichterliebe Op.48 A költő szerelme Dichterliebe A költő szerelme, Op. 48 1. A csodás május hónapban, Amikor a rügyek mind fakadtak, Akkor szívemben Fölébredt a szerelem. A csodás május
Szeretet volt minden kincsünk
Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
Keresztút Avilai Szent Terézzel
Keresztút Avilai Szent Terézzel Teréz gyermekkora óta elmélkedik Jézus szenvedéséről. Évek hosszú sora óta szokásom volt, hogy majdnem minden este lefekvéskor, midőn elalvás előtt még utoljára Istennek
Függelék. 2. Unitárius hitvallás.
Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő
MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje
MAHLER Lieder aus Des Knaben Wunderhorn A fiú csodakürtje GÁDOR ÁGNES nyersfordítása 2007 Lieder aus Des Knaben Wunderhorn Der Schildwache Nachtlied Az őrszem éji dala Nem tudok, nem szeretek vidám lenni;
SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve
SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve Csapat/iskola: Beadás ideje: Tudnivalók A teszt 100 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül a Példabeszédek
15. LECKE: ISTEN ORSZÁGA ÉRTÉK: AZ IGAZGYÖNGY PÉLDÁZATA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
15. LECKE: ISTEN ORSZÁGA ÉRTÉK: AZ IGAZGYÖNGY PÉLDÁZATA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Joachim Jeremias: Jézus példázatai, Kálvin Kiadó,
- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban.
A SZERELEMRŐL Tavaly, június elején abban a kisvárosban voltam, ahol születtem. A városban most is az a sajátságos csend, mintha halottak közt járnék. Két hét alatt beteltem vele, kivágytam belőle, akárhová,
Könnyek útja. Versválogatás
Könnyek útja Versválogatás Szerző: Nemes Kiss Kata Minden jog fenntartva Borítóterv és kivitelezés: Boris Vanessza Szerkesztette: Lélek Sándorné 2014. Előszó a Könnyek útjához: A szépség: álom. Az álom
DALSZÖVEGEK. (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal)
DALSZÖVEGEK (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal) 14. Támaszd meg oldalad Két arany pálcával. Meg is simakodjál, Meg is mosakodjál, Beszélve: Töröld meg magad
Előhang Butaság, kapzsiság, tévelygés, ferde vétek oltja testünkbe és lelkünkbe mérgeit; s mint koldús éteti öntestén férgeit, mi éppen úgy vagyunk sok drága búnknak étek. És bűnünk mind makacs, igaz bánatra
1. Jaj, most vagyok csak igazán árva, sárgaház sahja, kékség királya, most vagyok én csak igazán árva: görbe fának is egyenes lángja!
Utassy József Mikor az agyban téboly trónol Holtpont 1. Jaj, most vagyok csak igazán árva, sárgaház sahja, kékség királya, most vagyok én csak igazán árva: görbe fának is egyenes lángja! 2. Mint ama nagy,
BALLADA A GERINC- TELENEKRÕL
NÉMETH DEZSÕ BALLADA A GERINC- (ÚT) TELENEKRÕL LANT Bár füllentetlen verseim rímel- csengõvel nem szerszámozott ír-dongók, mégis a panorámával keretezett anyád, aki paradicsomót kötve gorniuszozott a kecskekörmös
Szűcs Ilona: Zongora az éjben. Nyitott ablakomban állva A kerten át, hallgatom, Hogy finom, játszi ujjak Hangot csiholnak a zongorán.
A Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskolában helyezték ki az ország első Verstablóját csütörtökön. Az Irodalmi Rádió akciójának segítségével a fiatalok a kortárs alkotók művészetéhez kerülhetnek közelebb.
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT
Híres Komárom be van véve Klapka György a fővezére Büszkén kiáll a csatatérre Hajrá huszárok! Utánam előre! 02. Százados úr sejehaj
01 Klapka induló Föl-föl vitézek a csatára A Szent Szabadság oltalmára Mennydörög az ágyú csattog a kard Ez lelkesíti a magyart Föl-föl látjátok lobogómat Indulj vidáman robogó had Édes hazánkért hősi
Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban
Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm
Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921)
Krúdy Gyula Magyar tükör (1921) 2011 AZ ÉGETT EMBERHEZ Ne hajtsd búbánatnak fejed, jó magyarom; amit elvettek tőled a hegyszorosban, ahová bekergettek a viszontagságok, balsorsok: amit elvett a rossz szomszéd,
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde AHOL AZ ÉG ÉS A FÖLD TALÁLKOZIK Javasolt feldolgozási idő: 70 perc 1. feladat Az alábbi szövegrészletek Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámai költeményéből
Kheirón megtudja hogy testvére beteg. megmerevedett nézte a Nyilas kísérőbolygóit a zümmögés nem szűnt a fejében
Tornai József Kheirón megtudja hogy testvére beteg A kentaur szomorú lett más lények nem tudják mi a kentaur-szomorúság nem tudják hogy négy lábba és két karba mennyivel több szomorúság fér el megmerevedett
Ó én hiszek Jézusban. A H E F #m G #m A Hiszem, hogy Ő most is itt van, H E F #m G #m Itt van közöttünk, A H E C #m Kész rá, hogy meggyógyítsa életem,
Ó én hiszek Jézusban H Ó én hiszek Jézusban, H Hiszem, hogy Ő Isten Fia, H Hiszem, hogy meghalt és feltámadt. H Bűnömért megfizette az árat. H F #m G #m Hiszem, hogy Ő most is itt van, H F #m G #m Itt
Noszlopi Botond: Éjszakai sanzon. A létezés sovány mezsgyéjén ülök s egy etűd panaszosan ringat.
Noszlopi Botond: Éjszakai sanzon A létezés sovány mezsgyéjén ülök s egy etűd panaszosan ringat. Emléked eleven, érzem parfümöd. Szememmel kikapcsolom a Holdat. A sötétben még tisztábban látom, hogy oly
Sebők zsigmond. Színfoltok
Sebők zsigmond Színfoltok 2011 Felolvasás közben A minap egy fölolvasáson voltam. Nagy közönség volt jelen, különösen sok elegáns asszony, a fővárosnak ama rétegéből, mely toalettjében egyesíti az ízlés
A virágok tündére egy napon sorra meglátogatta az alattvalóit,
Tompa Mihály A pitypang meséje Illusztráció: Szabó Enikő A virágok tündére egy napon sorra meglátogatta az alattvalóit, megkérdezte tőlük, nincs-e panaszuk, kérésük, kapnak-e hűvös reggeli harmatot, kedvesen
ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam
ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam Szerelmes versfüzér 1. Nyolcvan sor a fáról, amire rádőlnél Ha most rádőlsz arra a fára, Ki fog dőlni és pont telibe talál- Na. Én állok a fa másik oldalán Pont
Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja
Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit
BOLYAI ANYANYELVI CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2018. DECEMBER 8.) 3. osztály
3. osztály A felsorolt hat szóból öt rokon értelmű, illetve hasonló jelentésű. ácsingózik, áhít, csügged, eped, óhajt, sóvárog Pinczési Judit: A fecske dala Nem... voltam fecske, jött... egész seregecske.
1. Kosztolányi Dezső: Édes Anna Feladat: 2. Móricz Zsigmond novellái Feladat: 3. Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma Feladat:
1. Kosztolányi Dezső: Édes Anna Feladat: Ez a kancsal fény már a lélekben készülődő robbanás felé utal, annak közelségét jelzi (Kiss Ferenc) Mutassa be az öntudatlan lázadás gesztusát Kosztolányi Dezső
1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...
A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:
E l é g i á k (2002-2012)
E l é g i á k (2002-2012) Ébredés Ordít a pillanat, gerince törik, édes hajnal tesz pontot éjszakára, s repít el fejemtől forró párnámra. Képei sem kísértek, csak a hídig, melyen még átérek a valóságba,
magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.
Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.
A Verslista kiadványa PDF-ben 2015.
Dezső Ilona Anna: Rózsáim A Verslista kiadványa PDF-ben 2015. A VERSLISTA KIADVÁNYA RÓZSÁIM Gősi Vali: Rózsa terem (Átirat: Mamának, egyre erősödő szeretettel, égi születésnapjára) Bársonyos, meleg érintésedről
Fordította: Szedő Dénes. Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) A KIS PARASZTLEÁNYKA (Exiit diluculo)
Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) Ó, Fortuna, mint a Luna egyre-másra változol: majd nagyobbodsz, majd meg elfogysz; hej, az élet ronda sor: gabalyítja s igazítja játszva az ember fejét:
Kós Károly. Kovács László
Kovács László Kós Károly Az a köves hegy, velünk szemben éppen: az a Tâlharu; ez itt a Piatra Calului. Ott messze pedig, a völgyhajlásból szürkén, fátyolosan, ide látszik a vénséges, kopasz Vlegyásza.
Vörösmarty Mihály életműve
Vörösmarty Mihály életműve A ROMANTIKUS TRIÁSZ NAGY ALAKJA Javasolt feldolgozási idő: 80 perc 1. feladat Készítsd el Vörösmarty Mihály életrajzának 10 pontos vázlatát! A következő elemek feltétlenül szerepeljenek
PAPÍRSZELETEK. LXVI. évfolyam, 8-9. szám 2002. augusztus szeptember NÉMETH ISTVÁN
LXVI. évfolyam, 8-9. szám 2002. augusztus szeptember PAPÍRSZELETEK NÉMETH ISTVÁN Milyen lehetett a bujdosó pohár, amely Gyulai Pál szerint a sarkantyúnál is jobban csengett? Ha bujdosott, hát miért, kit