MUNKAANYAG. Szabó Alpár. Nyomdai mértékrendszerek. A követelménymodul megnevezése: Szövegfeldolgozás
|
|
- Ágnes Brigitta Siposné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szabó Alpár Nyomdai mértékrendszerek A követelménymodul megnevezése: Szövegfeldolgozás A követelménymodul száma: A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT
2 A NYOMDAI MÉRTÉKRENDSZEREK (TERJEDELEMSZÁMÍTÁS) ESETFELVETÉS A kiadvány szerkesztéséhez a megrendelő igényei szerint a rendelkezésére álló kézirat mennyiségből és tartozékaiból ki kell számítani, meg kell tervezni a kiadvány terjedelmét. A terjedelem számítással szorosan összefügg a kiadvány minden anyagszükségletének a meghatározása is. A terjedelem, a formátum méreteinek figyelembe vételével és a példányszám ismeretében meg kell tudni határozni a kinyomtatásához szükséges ívmennyisége. A borítók elkészítéséhez szükséges anyagok mennyiségéről, beszerzéséről gondoskodjon! SZAKMAI INFORMÁCIÓTARTALOM AZ AGOL-AMERIKAI MÉRTÉKRENDSZER ÉS A MÉTERRENDSZER ÖSSZEFÜGGÉSEI Nyomdai mértékrendszerek A nyomdai mértékrendszer egységesítését és rögzítését a nyomdák közötti betű és vakanyag kereskedelem tette szükségessé. A nyomdászaton belül megindult a szakmák elkülönülése, a gépesítés megindulása, amelyhez a mértékrendszer már elengedhetetlen volt. Az európai kontinensen ma is használatos nyomdai pontrendszer kialakítását a francia Pierre Simon Fournier kezdte meg 1737 körül. Rendszerének lényege az, hogy a betűtörzsméretek egy alapegység többszörösei lehetnek csak. Fournier rendszerét 1770-ben Francois Ambroise Didot módosította, a francia királyi lábméretekkel hozta összefüggésbe. Az egység a nyomdai pont a lábnak a ed, azaz 864-ed része ( 0,376 mm). Az Európában használatos metrikus Didot-féle pontrendszert egy nemzetközi nyomdászkongresszus Hermann Berthold feldolgozása alapján rögzítette 1881-ben. Olyan, 300 mm-es etalon mércéket adtak közre, amelyek megfeleltek 798 Didot-féle pontnak (jele: p), ebből következett, hogy 1 méter = 2660 Didot-féle pont. 1
3 Minden nyomdai hosszméret a Didot-féle pont egész számú többszöröse. A gyakorlatban használatos értékeket névvel is ellátták (pl. 4 p: gyémánt, 5 p: gyöngy, 12 p: ciceró stb.). Az amerikai pontrendszert az USA betűöntőinek szövetsége rögzítette 1886-ban, melyben 1 pont 0,0138 hüvelyk, azaz 0,35052 mm méretű, így 1 hüvelykben 72, pont van. Az angolszász országok ezt a rendszert vették át. A nyomdai mértékrendszernek az inch rendszert választották. A legkisebb egysége a point 1 point= 0,35052 mm 12 point=1 pika 1 pika= 4,212 mm 1 m=2849 point Az említett pontrendszerek mellé harmadikként csatlakozik a számítástechnikai pontrendszer, amely az amerikai pontrendszer egész pontokra kerekített változata: 1 hüvelyk = 25,4 mm = 6 pica = 72 pont, vagyis 1 pont 0,353 mm. A számítógépes Picapont (jele: pt) és a nyomdászatban használt Didot-pont között a váltószám 1,065. Mivel az ólomszedést és a fényszedést ma már nem alkalmazzák, egyre többet veszít a jelentőségéből a Didot-féle európai és az amerikai pontrendszer. A számítógépes nyomdai előkészítés egyeduralkodóvá válásával mindenütt egyre inkább a számítógépes pontrendszert használják. Európa többi országába a Didot-Bertold pontrendszer maradt meg. Az angolszász országokban a nyomdai mértékrendszernek az inch rendszert választották. A legkisebb egysége a point 1 point= 0,351 mm 12 point=1 pika 1 pika= 4,212 mm 1 m=2849 point 2
4 1. ábra. Mérőeszköz a tipográfiai forma készítéséhez. Milliméteres beosztás mellett a pont A Didot-bertold féle pontrendszer és a point beosztás is megtalálható. A magasnyomtatáshoz szükséges nyomóelemek egységes mértékrendszer szerint készülnek illetve készültek. A szakmai munkamegosztás, illetve a nyomdaipar elterjedése tette szükségessé az egységes, általánosan elfogadott nyomdaipari mértékrendszert. A betűtípushoz tartozó betűméret az alapvonal alá lógó betű legalsó pontjától a legmagasabb betű legfelső pontjáig terjedő távolság, vagyis azonos betű fokozat és törzsméret esetében ez a méret egyenlő az egymás alatt lévő betűk alapvonalának távolságával. Tehát a betű méretét két számmal lehet meghatározni, az egyik a fokozatot adja meg a másik a törzsméretet pl. 12/12 ez azt jelenti, hogy a ciceró fokozatú betű ciceró törzsméreten van. Honnan ered ez az elnevezés és méretmegadás, mely a DTP rendszerben is használatos? Az ólomból készült szövegszedések olvashatóságát fokozni lehetett, és ez a DTP rendszerben sincs másként, a sorokat 1-2 tipográfiai ponttal történő tágításával. Ennek két megoldása volt: az egyik, hogy a sorok közé úgynevezett térzőket osztottak be, növelve a sorok távolságát. Ezt a módszert a linó szedéseknél alkalmazták. A linó szedés egybe öntött sorszedést jelent (linotype). A másik megoldás a monó (monoype) szedésű szövegeknél egyszerűbb volt, ugyanis a betűt nagyobb törzsre öntötték így tágítva a sorokat. Az akkori technikánál monó szedés sortávolságának növelése térzők beosztásával időigényesebb feladat volt. A monó szedés egyedül álló betűkből történő szövegszedést jelent. A nagyobb törzsmérettel készült betű jelölése pl. 10/12 ami azt jelenti, hogy a garmond fokozatú betű ciceró testen van, tehát az egymás alatt lévő sorok 2 ponttal távolabb vannak egymástól. A sorok tágítására 2 pont vastagságú ólom lapokat öntöttek meghatározott hosszúságra amely a tükör hosszával pontosan azonos. 3
5 A Didot-féle mértékrendszert (melyet neveznek francia-német vagy normál rendszer) ben szabványosították a Didot-Bertold féle pontrendszert. Alapja a tipográfiai pont, ami a méter 2660-ad része (1 pont = 0,376 mm). Másik nagyobb egység a ciceró = 12 pont. A hagyományos nyomdászatban használt szabványos betűméretek, nyomdai mértékrendszerben megadva: 4 p gyémánt 10 p garmond 24 p két ciceró 5 p gyöngy 12 p ciceró (4,512 mm) 30 p két és fél ciceró 6 p nonpareille 14 p mittel 32 p két tercia 7 p kolonel 16 p tercia 36 p három ciceró 8 p petit 18 p másfél ciceró 48 p négy ciceró 9 p borgisz 20 p text 72 p hat ciceró 2. ábra. A sormértékeket is mutató tipométer 4
6 3. ábra. A betű törzsmérete nyomdai mértékrendszerben szabványosan meghatározva. Amennyiben a betű törzsmérete és betű fokozata azonos akkor mind a két számmal kell meghatározni, jelen esetben 48 pontos betűhöz 48 pontos törzsméret tartozik jelölése TERJEDELEMSZÁMÍTÁS 48/48 p A kiadványok, nyomdai termékek tervezésének kezdeti stádiumában ki kell számítani a kiadvány várható terjedelmét, amiből a gyártmánygazda számításokat végezve tervezni tud a kivitelezéshez szükséges anyagmennyiségről, megrendeléséről, raktározásáról. Ez egy folyamat melynek első lépcsője a terjedelem számítás. n számítás Ami tulajdonkeppen azt jelenti, hogy egy adott tükör nagyságra kiszámítjuk, hogy hány betű fér el. Ez a számítási mód fontos akkor, amikor a rendelkezésünkre álló kézirat mennyiségéből valamint tartozékaiból meg kell határozni a gyártás folyamatainak tervezéséhez és az anyaggazdálkodáshoz a gyártmány terjedelmét. A számításhoz ismert, hogy egy átlagos hagyományos kéziraton vagy digitálisan kapott szövegben mennyi betű illetve leütés van, ebből ki lehet számítani, hogy mekkora lesz a könyv, folyóirat, prospektus. A számításhoz szüksége a szedéstükör mérete amiből ki lehet számítani, hogy egy oldalra hány betű, illetve leütés fér el. A számítás menete: Első lépésben, ha hagyományos a kézirat, ki kell számolni a kézirat leütés tartalmát. Azért leütés tartalmat kell számítani mert a nyomtatott sorban szóközökkel is kell számolni. A digitálisan kapott kéziratban a leütés tartalom összegezve leolvasható. Hagyományos kézirat kétféle van, egyik az irodalmi kézirat melynek oldalanként az átlagos leütés tartalma 1800, a másik a műszaki kézirat melynek az átlagos leütés tartalma oldalanként
7 Második lépésben a szedéstükör szélességét figyelembe véve, ki kell számítani egy sorban elhelyezhető átlag betű mennyiségét. A számítás alapegysége kurrens n betű szélessége, mely minden betűfokozat törzsméretének, a törzsméret négyzetének a felével egyenlő tehát a 12/12 törzsméretű kurrens n betű szélessége 6 pont (a törzsméret négyzete a kvirt, a nyomdászatba minden betűméretet, vakanyagokat, kizárásokat ebből származtatták). Harmadik lépésben a tükör magasságát figyelembe véve egy nyomtatott oldalra elhelyezhető átlag betű mennyiséget lehet kiszámítani. A tükör magasságába elhelyezhető sorok számánál a betű törzsméretével kell számolni! Negyedik lépésben a kézirat leütés tartalmát el kell osztani az egy nyomtatott oldalra eső átlag betűmennyiséggel (benne van a szóköz is) eredményként megkapjuk a kiadvány oldalmennyiségét. Tört eredmény esetén mindig felfelé kell kerekíteni!! Ívösszehordásos könyvtest képzéshez az oldalszám néggyel legyen osztható, ha nem osztható felfelé kell kerekíteni, lapösszehordásos könyvtest képzésnél páros számra kell az oldalszámot kerekíteni. 1. Számítás Szükséges adatok: - a szedéstükör mérete ciceróban megadva - a betű törzsmérete pontokban megadva - a kézirat adatai Számítás menete pl.: Meg kell határozni annak a könyvnek a terjedelmét amelynek adatai a következők: - tükör mérete 24X36 cic - betű mérete 12/12 (cicerós fokozat, cicerós testen) - kézirat szépirodalmi 800 oldal, egy oldalon átlag 1800 leütés - 4 oldal címnegyed ív Számítás: - Első lépés: 1 sor n tartamát kell kiszámítani A tükör szélessége 24 ciceró Egy ciceró 12 pont 24 cic x 12 p=288 pont A ciceró fokozatú betű átlag szélessége a betű törzsméretének a fele, tehát 6 pont. A hagyományos nyomdász szakmai nyelvezetben a törzsméret négyzetét kvirtnek, a felét félkvirtnek nevezték. Az átlagos betű törzsméret a félkvirt, a melyre a kurens n betű készült. Ebből adódik az n számítás elnevezés. A ciceró fokozatú betű félkvirtje, félnégyzete 6 pont. A sorban 288 pont van, ebbe 288:6=48 átlag szélességű betű fér el. 6
8 Tehát a 24 cic sorszélességbe 48 kurrens n betű fér el. - Második lépés: egy oldal n tartalmának meghatározása. A tükör magassága 36 ciceró, ebben a magasságban az adott betűből 36 sor fér el. Amennyiben számításunk szerint egy sorban 48 n betű van 36 sorban: 48x36 cic=1728 betű (bele számít a szóköz is) - Harmadik lépés a kézirat leütés tartalmának kiszámítása 1800 leütés van egy szépirodalmi kézirat oldalon 1800x800= leütés - Negyedik lépésben kiszámítani, hogy az adott leütés mennyiség hány nyomtatott oldalra fér ki: :1728=833,3 kerekítve 834, páros számú oldal, lapösszehordáshoz megfelel, viszont nem osztható néggyel, 2 oldal hozzá adásával 834+2=836 amely már néggyel osztható oldalszámot kapunk. - Ötödik lépésben az 4 oldal címnegyedívet kell a terjedelemhez adni 836+4=840 oldal Tehát a könyv terjedelme 840 oldal 2. Számítás Szükséges adatok: - a szedéstükör mérete ciceróban megadva - a betű törzsmérete pontokban megadva - a kézirat adatai - mellékletek adatai Adatok: - Meg kell határozni annak a könyvnek a terjedelmét amelynek adatai a következők: - tükör 23X33 cic - betű 12/12 - kézirat szépirodalmi 880 oldal - 4 oldal címnegyed - tartalomjegyzék 2 oldal - Számítás: - Első lépés: 1 sor n tartamát kell kiszámítani - 23 cic x 12 p=276:6=46 - Tehát a 23 cic sorszélességbe 46 kurrens n betű fér el. - Második lépés: egy oldal n tartalmának meghatározása - 46 betűx33 cic=1518 betű (bele számít a szóköz is) - Harmadik lépés a kézirat leütés tartalmának kiszámítása leütés van egy szépirodalmi kézirat oldalon x880= leütés 7
9 - Negyedik lépésben kiszámítani, hogy az adott leütés mennyiség hány nyomott oldalra fér ki: :1518=1043,5 kerekítve 1044 oldal amely néggyel osztható. - Ötödik lépésben az 4 oldal címnegyedívet és 2 oldal tartalomjegyzéket kell a terjedelemhez adni =1050 oldal Tehát a könyv terjedelme 1048 oldal A SZAKMAI INFORMÁCIÓTARTALOM részre vonatkozó formai információk Összefoglalás A nyomdai mértékrendszerek alkalmazása a nyomdászat sajátságos feladatainak, kiadványainak szerkesztéséhez, a méretpontos nyomóforma készítéséhez a méter renszer mellett szükséges. A számítástechnika, a DTP rendszer térhódítása mellett a betűfokozatok továbbra is a Didot-Bertold féle pontrendszerrel vannak meghatározva. A szedéstükör méretei, a terjedelemszámítás szintén ezzel oldható meg. PAPÍRMÉRETEK A sorozat méretei Az A sorozatú és téglalap alakú papír oldalainak az aránya kielégíti az aranymetszet arányát. Területe egy négyzetméter. A/0-ból, tehát a sorozat első tagjából sorozat a sorozat következő tagját az A/1-et a hosszabbik oldal felezésével kapjuk meg. A kapott kisebb téglalap hasonló. Szögei azonosak, oldalainak az aránya szintén azonosak. Az alak jele Mérete mm-ben A/0 841X1189 A/1 841X594 A/2 420X594 A/3 420X297 A/4 210X297 A/5 210X148 A/6 105X148 A/7 105X74 3. számítás Ki kell számítani egy adott oldalterjedelmű és formátumú könyv papírszükségletét a nyomógépen nyomható maximális nagyságú méret ismeretében. 8
10 Szükséges adatok: - Oldal terjedelem - Példányszám - formátum - Nyomható ívnagyság Adatok: oldal db. - A/5-ös formátum - A/2-es ívnagyság Számítás menete: - 1 db. A/2-es ívre 8 A/5-ös ív fér el. 8 db. A/5-ös lap 16 oldal - 1db könyv ívszükséglete 780:16=48,75 db A/2-es ív db. könyv ívszükséglete 43000X48,75= db. A/2-es Ív Tehát a példányszám kinyomtatásához db. A/2-es ív szükséges. B sorozat méretei A B sorozat a német DIN egy/négyzetgyök kettő arányából származtatott, 1:0,1414. Felülete 1,414 négyzetméter 4. számítás Az alak jele Mérete mm-ben B/0 1000X1414 B/1 1000X707 B/2 500X707 B/3 500X353 B/4 250X353 B/5 250X176 B/6 125X176 B/7 125X db. B/6-os nagyságú színes szórólap kigyártásához kell beszerezni B/1-es ívet. A nyomtatáshoz 0,5% rátét kell. Számítás: - 1 db. B/1-es ív kiad 32 db. B/6-os ívet db. B/6-os szórólaphoz 20000:32=625 db. B/1-es ív kell. - Szükséges rátét 625:100=6.25X0,5=3,125 kerekítve 4 B/1-es ív - Összesen: 625+4=629 B/1-es ív Tehát a db. Szórólap kigyártásához 629 db. B/1-es ív szükséges. 9
11 BB sorozat mérete A BB sorozat az egyszerűsített B sorozat méreteiből jött létre, felülete 1,4 négyzetméter Az alak jele BB/0 BB/1 Mérete mm-ben 1000X X700 C sorozat méretei NA papírméretek NB papírméretek BB/2 500X700 BB/3 BB/4 BB/5 BB/6 BB/7 Az alak jele 500X X X X X87 Mérete mm-ben C/0 917X1297 C/1 917X648 C/2 458X648 C/3 458X324 C/4 229X324 C/5 229X162 C/6 114X162 C/7 114X81 Az alak jele NA/0 NA/1 Mérete mm-ben 860X X610 NA/2 NA/3 430X X305 Az alak jele NB/0 NB/1 NB/2 NB/3 Mérete mm-ben 1030X X X X725 10
12 Könyvkötő vászon Szélessége Tekercs hossza 150 cm 20 m 5. számítás Egészvásznas könyv fedelének összeállításához borító vászonra van szükség, melynek beszerzéséről kell intézkedni, illetve meg kell rendelni. A megrendeléshez és szükséglet kiszámításához kellő adatok: - A könyv méretei - A példányszám - A vászon méretei Adatok: - A/5 körülvágott méret 142x197 mm db Gerinc 30 mm Perem 3 mm Beütés 12 mm cm széles 20 m a tekercs hossza Számítás A könyv borító anyagának szélessége: A könyv borító anyagának magassága: A könyv borító anyagának mérete: A szálirány a rövidebb oldallal párhuzamos! Szélességben kiad: Hosszában kiad: 2X142=284+30=314+6=320+(2X12)=344 mm 192X(2X3)=198+(2X12)=222m m 344X222 mm 1500 mm:344 mm=4,3 kerekítve 4 darabot Lefele kell kerekíteni! mm:222 mm=90,09 kerekítve 90 darabot Lefele kell kerekíteni 1 tekercs kiad: 90X4=360 darabot A példányszámhoz szükséges: 20500:360=56.9 kerekítve 57 tekercs. Felfele kell kerekíteni 11
13 KÖNYVFORMÁTUMOK ÉS SZEDÉSTÜKÖR MÉRETEK A könyv alakja Körülvágott méret Tükörméret ciceróban 34X48 A/4 202X285 A/5 142X197 A/6 99X137 B/4 243X336 B/5 168X238 B/6 119X163 Fr/4 Fr/5 RO/12 188X X X196 35X49 36X51 37X53 22X31 23X33 24X36 15X21 16X23 17X25 40X56 42X59 44X62 26X38 27X40 28X42 RO/13 150X220 RO/13/2 107X194 18X24 20X28 21X30 31X39 32X40 33X42 34X43 19X29 20X30 21X32 23X34 25X40 24X38 25X40 17X24 18X25 12
14 ÁTSZÁMÍTÁSI TÁBLÁZATOK Pontról ciceróra és milliméterre: Pont Ciceró Milliméter 1 1/12 0, /6 0, /4 1, /3 1, /12 1, /2 2, /12 2, /3 3, /4 3, /6 3, /12 4, , /6 5, /3 6, /2 6, /3 7, , /3 10, /2 11, /3 12, , /3 14, /12 15,
15 Milliméterről pontra és ciceróra Milliméter Pont Kb. ciceró 1 2,66 1/4 2 5,32 5/12 3 7,98 2/3 4 10,64 11/ ,80 1 1/ ,96 1 1/3 7 18,62 1 1/2 8 21,28 1 3/4 9 23, ,6 2 1/ ,26 2 1/ ,92 2 2/ ,58 2 5/ ,24 3 1/ ,90 3 1/ ,56 3 1/ ,22 3 5/ , ,54 4 1/ ,20 4 1/ ,86 4 2/ , ,18 5 1/ ,84 5 1/ ,59 5 2/ ,16 5 5/ , ,48 6 1/ ,14 6 1/ ,80 6 2/ ,46 6 5/ ,12 7 1/ ,78 7 1/ ,44 7 1/2 14
16 Az amerikai-angol betűfokozatok elnevezése és mérete Elnevezés Amerikai pont Didot pont Milliméter Excelsior ,054 Ruby Brilliant 4 3,75 1,406 Diamond ,581 Pearl Agate 5, Nonpareille ,108 Emerald ,284 Minion Brevier ,811 Bourgeois Long Primer ,514 Small Pica Pica ,217 English ,920 Columbian ,622 Great Primer Paragon ,028 Double Pica ,434 Double English ,840 Fourline Brevier Twoline Great Primer ,651 Double Paragon , point ,759 Canon 48 45,00 16, point 54 50,47 18,975 5-line Pica 60 56,25 21,084 6-line Pica 72 67,50 25,301 15
17 Átszámítás A/5-ös méretre Ívméret Kulcs A/4 2,06 AN/20 1,63 Összefoglalásként válasz a felvetett esetre A/% 1,00 AK/40 0,79 Ak/24 0,65 A/6 0,48 Fr/4 1,67 Fr/5 0,81 Frk/40 0,64 Fr/6 0,39 OK 0,67 M. R. 0,64 B/4 2,92 BN/12 1,85 B/5 1,43 BN/20 1,13 BN/24 0,94 B/6 0,55 BK/40 0,55 A nyomóformák készítéséhez, legyen az ofszet nyomtatás, magas nyomtatás, mély nyomtatás, szita nyomtatás, flexó nyomtatás vagy tampon nyomtatás, a nyomóforma készítéséhez pontrendszer ismerete, használata, a betűk törzsméreteinek ismerete, a papírméretek ismerete, átszámítások ismerete elengedhetetlen. 16
18 TANULÁSIRÁNYÍTÓ Ismerje meg a terjedelem számításnak a lépéseit. Kiadvány tervezése során gyakorolja alkalmazását. A hagyományos kéziratok még alkalmazásban vannak, ismerje a jellemzőit. 1. feladat: írja le a hagyományos kézirat leütés tartalmának a számítás menetét! A különböző pontrendszerek a DTP rendszerben használatosak, ismerkedjen meg az alkalmazási lehetőségekkel. 2. feladat: kis csoportokban (2-3 fő) fogalmazzák meg, hogy miért volt szükséges az egysége nyomdai mértékrendszerre? 3. Az A, B, BB papírsorozatok méreteit táblázaton kívül is ismerni kell, gyakorolja az első tagból a levezetést. Az egyéb papírsorozatok ismerete hasznos, a táblázatok tartalma a kiadványszerkesztéshez fontos. 1feladat megoldása: ha hagyományos a kézirat, ki kell számolni a kézirat leütés tartalmát. Azért leütés tartalmat kell számítani mert a nyomtatott sorban szóközökkel is kell számolni. A digitálisan kapott kéziratban a leütés tartalom összegezve leolvasható. Hagyományos kézirat kétféle van, egyik az irodalmi kézirat melynek oldalanként az átlagos leütés tartalma 1800, a másik a műszaki kézirat melynek az átlagos leütés tartalma oldalanként feladat megoldása: A nyomdai mértékrendszer egységesítését és rögzítését a nyomdák közötti betű és vakanyag kereskedelem tette szükségessé. A nyomdászaton belül megindult a szakmák elkülönülése, a gépesítés megindulása, amelyhez a mértékrendszer már elengedhetetlen volt. Az európai kontinensen ma is használatos nyomdai pontrendszer kialakítását a francia Pierre Simon Fournier kezdte meg 1737 körül. 17
19 ÖNELLENŐRZŐ FELADATOK 1. feladat Ismertesse az angol-amerikai nyomdai mértékrendszert 2. feladat Ismertesse Didot-Bertold féle nyomdai mértékrendszert 18
20 3. feladat Ismertesse a hagyományos nyomdai betű törzsméreteket! 4. feladat - Meg kell határozni annak a könyvnek a terjedelmét amelynek adatai a következők: - tükör 23X33 cic - betű 12/12 - kézirat szépirodalmi 880 oldal - 4 oldal címnegyedív 19
21 5. feladat - Meg kell határozni annak a könyvnek a terjedelmét amelynek adatai a következők: - tükör 24X36 cic - betű 12/12 - kézirat szépirodalmi 800 oldal + 4 oldal címnegyed 6. feladat - Meg kell határozni annak a könyvnek a terjedelmét amelynek adatai a következők: - tükör 23X33 cic - betű 12/12 - kézirat szépirodalmi 880 oldal - 4 oldal címnegyed 7. Feladat Ki kell számítani egy adott oldalterjedelmű és formátumú könyv papírszükségletét a nyomó gépen nyomható maximális nagyságú méret ismeretében. Szükséges adatok: - Oldal terjedelem - Példányszám - Nyomható ívnagyság Adatok: oldal db. A példányszám - A/2-es ívnagyság 20
22 8. feladat Számítsa ki az ívszükségletet: db. B/6-os nagyságú színes szórólap kigyártásához kell beszerezni B/1-es ívet. A nyomtatáshoz 0,5% rátét kell. 9. feladat Ismertesse az A sorozatmérete első 7 tagjának a méreteit! 21
23 10. feladat Ismertesse a B sorozat első 7 tagjának méreteit! 11. feladat Ismertesse a BB sorozat első 7 tagjának a méreteit! 12. feladat Egészvásznas könyv fedelének összeállításához borító vászonra van szükség, melynek beszerzéséről kell intézkedni, illetve meg kell rendelni. A megrendeléshez és szükséglet kiszámításához kellő adatok: - A könyv méretei - A példányszám - A vászon méretei - Adatok: 22
24 - A/5 körülvágott méret 142x197 mm - Gerinc 30 mm - Perem 3 mm - Beütés 12 mm db cm széles 20 m a tekercs hossza 23
25 MEGOLDÁSOK 1. feladat Az USA-ban eltérő alapegységet választottak (1 point = 0,351 mm), ezt a rendszert vették át az angol befolyású országok is. Európa többi országába a Didot-Bertold pontrendszer maradt meg. A nyomdai mértékrendszernek az inch rendszert választották. A legkisebb egysége a point 1 point= 0,351 mm 2. feladat 12 point=1 pika 1 pika= 4,212 mm 1 m=2849 point A magasnyomtatáshoz szükséges nyomóelemek egységes mértékrendszer szerint készülnek illetve készültek. A szakmai munkamegosztás, illetve a nyomdaipar elterjedése tette szükségessé az egységes, általánosan elfogadott nyomdaipari mértékrendszert. A betűtípushoz tartozó betűméret az alapvonal alá lógó betű legalsó pontjától a legmagasabb betű legfelső pontjáig terjedő távolság. A Didot-féle mértékrendszert (melyet neveznek francia-német vagy normál rendszer) ben szabványosították a Didot-Bertold féle pontrendszert. Alapja a tipográfiai pont, ami a méter 2660-ad része (1 pont = 0,376 mm). Másik nagyobb egység a ciceró = 12 pont. 3. feladat 4 p gyémánt 10 p garmond 24 p két ciceró 5 p gyöngy 12 p ciceró (4,512 mm) 30 p két és fél ciceró 6 p nonpareille 14 p mittel 32 p két tercia 7 p kolonel 16 p tercia 36 p három ciceró 8 p petit 18 p másfél ciceró 48 p négy ciceró 24
26 9 p borgisz 20 p text 72 p hat ciseró 4. feladat A szedéstükör egy olyan láthatatlan vonalrendszer, amelyen belül helyezkednek el a tipográfiai forma építő elemei, kivételt képeznek általában az élőfej, pagina, marginális, kifutó kép, ívjelző és a csillagos szám. 5. feladat - Első lépés: 1 sor n tartamát kell kiszámítani - 23 cic x 12 p=276:6=46 - Tehát a 23 cic sorszélességbe 46 kurrens n betű fér el. - Második lépés: egy oldal n tartalmának meghatározása - 46 betűx33 cic=1518 betű (bele számít a szóköz is) - Harmadik lépés a kézirat leütés tartalmának kiszámítása leütés van egy szépirodalmi kézirat oldalon x880= leütés - Negyedik lépésben kiszámítani, hogy az adott leütés mennyiség hány nyomott oldalra fér ki: :1518=1043,5 kerekítve 1044 oldal amely néggyel osztható. - Ötödik lépésben az 4 oldal címnegyedívet kell a terjedelemhez adni =1048 oldal - Tehát a könyv terjedelme 1048 oldal 6. feladat - Meg kell határozni annak a könyvnek a terjedelmét amelynek adatai a következők: - tükör 24X36 cic - betű 12/12 - kézirat szépirodalmi 800 oldal - 4 oldal címnegyed - Számítás: - Első lépés: 1 sor n tartamát kell kiszámítani - 24 cic x 12 p=288:6=48 - Tehát a 24 cic sorszélességbe 48 kurrens n betű fér el. - Második lépés: egy oldal n tartalmának meghatározása - 48 betűx36 cic=1728 betű (bele számít a szóköz is) - Harmadik lépés a kézirat leütés tartalmának kiszámítása leütés van egy szépirodalmi kézirat oldalon x800= leütés - Negyedik lépésben kiszámítani, hogy az adott leütés mennyiség hány nyomott oldalra fér ki: :1728=833,3 kerekítve 834, nem osztható néggyel, osztható 2 oldal hozzá adásával 834+2=836 amely már néggyel osztható. 25
27 - Ötödik lépésben az 4 oldal címnegyedívet kell a terjedelemhez adni 836+4=840 oldal - Tehát a könyv terjedelme 840 oldal 7. feladat - 1 db A/2-es ívre 8 A/5-ös ív fér el. 8 db A/5-ös lap 16 oldal - 1db könyv ívszükséglete 780:16=48,75 db A/2-es ív db könyv ívszükséglete 43000X48,75= db A/2-es Ív - Tehát a példányszám kinyomtatásához db A/2-es ív szükséges. 8. feladat - 1 db. B/1-es ív kiad 32 db. B/6-os ívet db. B/6-os szórólaphoz 20000:32=625 db. B/1-es ív kell. - Szükséges rátét 625:100=6.25X0,5=3,125 kerekítve 4 B/1-es ív - Összesen: 625+4=629 B/1-es ív - Tehát a db. Szórólap kigyártásához 629 db. B/1-es ív szükséges. 9. feladat Az alak jele Mérete mm-ben A/0 841X1189 A/1 841X594 A/2 420X594 A/3 420X297 A/4 210X297 A/5 210X148 A/6 105X148 A/7 105X74 26
28 10. Feladat Az alak jele Mérete mm-ben B/0 1000X1414 B/1 1000X707 B/2 500X feladat 12. feladat B/3 500X353 B/4 250X353 B/5 250X176 B/6 125X176 B/7 125X88 Az alak jele BB/0 BB/1 BB/2 BB/3 BB/4 BB/5 BB/6 BB/7 Mérete mm-ben 1000X X X X X X X X87 Egészvásznas könyv fedelének összeállításához borító vászonra van szükség, melynek beszerzéséről kell intézkedni, illetve meg kell rendelni. A megrendeléshez és szükséglet kiszámításához kellő adatok: - A könyv méretei - A példányszám - A vászon méretei - Adatok: - A/5 körülvágott méret 142x197 mm - Gerinc 30 mm - Perem 3 mm - Beütés 12 mm 27
29 - Példányszám db cm széles 20 m a tekercs hossza - Számítás - A könyv borító anyagának szélessége: 2X142=284+30=314+6=320+(2X12)=344 mm - A könyv borító anyagának magassága: 192X(2X3)=198+(2X12)=222m m - A könyv borító anyagának mérete: 344X222 mm - A szálirány a rövidebb oldallal párhuzamos! - Szélességben kiad: 1500 mm:344 mm=4,3 kerekítve 4 darabot Lefele kell kerekíteni! - Hosszában kiad: mm:222 mm=90,09 kerekítve 90 darabot Lefele kell kerekíteni - 1 tekercs kiad: 90X4=360 darabot - A példányszámhoz szükséges: 20500:360=56.9 kerekítve 57 tekercs. Felfele kell kerekíteni 28
30 IRODALOMJEGYZÉK Bardóczy Irén: Magasnyomó formakészítés, Műszaki Könyvkiadó Budapest Gyurgyák János: Szerkesztők és szerzők kézikönyve, Osiris Kiadó Budapest, Kovács Sándor: Nyomdaipari alapismeretek B+V Lap- és könyvkiadó Budapest, Kéki: Az írástörténete (Gondolat Zsebkönyvek) Bp Waechter: Az ember őstörténete Helikon
31 A(z) modul 010-es szakmai tankönyvi tartalomeleme felhasználható az alábbi szakképesítésekhez: A szakképesítés OKJ azonosító száma: A szakképesítés megnevezése Kiadványszerkesztő Szita-, tampon- és filmnyomó Nyomdaipari technikus A szakmai tankönyvi tartalomelem feldolgozásához ajánlott óraszám: 20 óra
32 A kiadvány az Új Magyarország Fejlesztési Terv TÁMOP / A képzés minőségének és tartalmának fejlesztése keretében készült. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Kiadja a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet 1085 Budapest, Baross u. 52. Telefon: (1) , Fax: (1) Felelős kiadó: Nagy László főigazgató
MUNKAANYAG. Szabó Alpár. Nyomdai mértékrendszerek alkalmazása. A követelménymodul megnevezése: Formakészítés irányítása
Szabó Alpár Nyomdai mértékrendszerek alkalmazása A követelménymodul megnevezése: Formakészítés irányítása A követelménymodul száma: 0973-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-003-50 A
52 213 03 1000 00 00 Nyomdai gépmester Nyomdai gépmester
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
Számtan, mértan, origami és a szabványos papírméretek
Számtan, mértan, origami és a szabványos papírméretek A papír gyártása, forgalmazása és feldolgozása során szabványos alakokat használunk. Ezeket a méreteket a szakirodalmak tartalmazzák. Az alábbiakban
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 20. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA NYOMDAIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK
NYOMDAIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK Rövid választ igénylő feladatok Kiegészítés feladattípus 1. feladat 1 pont Egészítse ki a mondatot! A fatartalmú papír rostanyaga 10%-nál
MUNKAANYAG. Bellák György László. Mechatronikai elemek. A követelménymodul megnevezése: Mechatronikai elemek gyártása, üzemeltetése, karbantartása
Bellák György László Mechatronikai elemek A követelménymodul megnevezése: Mechatronikai elemek gyártása, üzemeltetése, karbantartása A követelménymodul száma: 0944-06 A tartalomelem azonosító száma és
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
MUNKAANYAG. Szabó Alpár. Az oldalak lehetséges elemei. A követelménymodul megnevezése: Formakészítés irányítása
Szabó Alpár Az oldalak lehetséges elemei A követelménymodul megnevezése: Formakészítés irányítása A követelménymodul száma: 0973-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-008-50 AZ OLDALAK
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
NYOMDAIPAR ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. NYOMDAIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Nyomdaipar
Dr. Pétery Kristóf: Word 2003 magyar nyelvű változat
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
Kiadványszerkesztő Kiadványszerkesztő Könyvkötő Könyvkötő
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
Nyomdaipari alapismeretek középszint 1212 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Fontos
NYOMDAIPAR ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. NYOMDAIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Nyomdaipar
Kiadványszerkesztő Kiadványszerkesztő Könyvkötő Könyvkötő
055-06 Gyártáselőkészítés A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről
Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája
Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája 2019. február 22. Szent István Egyetem, Gödöllő Formai követelmények Absztrakt formai követelményei: Cím
Tipográfia a szövegszerkesztésben A tipográfia fogalma
A tipográfia fogalma A tipográfia görög eredetű szó, a XVI. századtól használjuk. Tüposz: vert vagy vésett ábra Grafo: írni A tipográfia a készülő nyomtatványok szedésformájának a tartalom jellegének és
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
KÖNYVKIADÁS TÖRTÉNETE HÁZIDOLGOZAT
KÖNYVKIADÁS TÖRTÉNETE HÁZIDOLGOZAT Két illusztrált gyerekkönyv tipográfiai összehasonlítása Készítette: Boros Klára Tanár: Buda Attila PPKE Kiadói szerkesztő I. évfolyam Budapest, 2010. május 24. A könyvek
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Teszt jellegű feladatok
Gyakorló feladatok 9.évf. halmaznak, írd fel az öt elemű részhalmazokat!. Add meg a következő halmazokat és ábrázold Venn-diagrammal:
Gyakorló feladatok 9.évf.. Mennyi az összes részhalmaza az A a c; d; e; f halmaznak, írd fel az öt elemű részhalmazokat!. Legyen U ;;;;;6;7;8;9, A ;;6;7; és B ;;8. Add meg a következő halmazokat és ábrázold
KIADVÁNYSZERKESZTÉSI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK
KIADVÁNYSZERKESZTÉSI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK A kiadványszerkesztési ismeretek ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi
Nemzetközi Mértékegységrendszer
Nemzetközi Mértékegységrendszer 1.óra A fizika tárgya, mérés, mértékegységek. Fűzisz Természet Fizika Mérés, mennyiség A testek, anyagok bizonyos tulajdonságait számszerűen megadó adatokat mennyiségnek
Háromszögek ismétlés Háromszög egyenlőtlenség(tétel a háromszög oldalairól.) Háromszög szögei (Belső, külső szögek fogalma és összegük) Háromszögek
2013. 11.19. Háromszögek ismétlés Háromszög egyenlőtlenség(tétel a háromszög oldalairól.) Háromszög szögei (Belső, külső szögek fogalma és összegük) Háromszögek csoportosítása szögeik szerint (hegyes-,
Albrecht Dürer. Heinz LÜDECKE: című könyvének tipográfiai elemzése KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT
Heinz LÜDECKE: Albrecht Dürer című könyvének tipográfiai elemzése KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT Sári Erna PPKE BTK Könyvkiadói szakember képzés I. évfolyam 2010. április 30. A KÖNYV ADATAI Szerző: Heinz LÜDECKE
1. Mit nevezünk egész számok-nak? Válaszd ki a következő számok közül az egész számokat: 3 ; 3,1 ; 1,2 ; -2 ; -0,7 ; 0 ; 1500
1. Mit nevezünk egész számok-nak? Válaszd ki a következő számok közül az egész számokat: 3 ; 3,1 ; 1,2 ; -2 ; -0,7 ; 0 ; 1500 2. Mit nevezünk ellentett számok-nak? Ábrázold számegyenesen a következő számokat
A RÓMAI SZERZÕDÉSEK 50. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL
A RÓMAI SZERZÕDÉSEK 50. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL GRAFIKAI ÚTMUTATÓ Logó A logó A logó mérete A logó háttere (üresen maradó keret) A logó színei A logó különbözõ nyelvi változatai Kerülendõ Tipográfia Színek
A 74. sorszámú Korrektor megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 74. sorszámú Korrektor megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 213 03 1.2.
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA NYOMDAIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK
NYOMDAIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK Rövid választ igénylő feladatok 1. feladat 5 pont Pótolja a táblázat hiányzó adatait! Szabványos elnevezés Méret, mm Szabványos elnevezés
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK
A 287. sorszámú Kiadványszerkesztő technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 213 06 1.2.
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA KIADVÁNYSZERKESZTÉSI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ
KIADVÁNYSZERKESZTÉSI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ Rövid választ igénylő feladatok Kiegészítés feladattípus 1. feladat Egészítse ki a mondatot és
NYOMDAIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Nyomdaipar ismeretek középszint 1811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. NYOMDAIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a vizsgázók
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
Nyomdaipari alapismeretek középszint 0821 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 20. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Inform Média Lapkiadó Kft. Nyomda Műszaki jellemzők
Inform Média Lapkiadó Kft. Nyomda Műszaki jellemzők Debrecen 2018 Bevezető Ezúton próbálunk segíteni a meglévő és leendő ügyfeleinknek, hogy a közös munka hatékony és jól követhető legyen valamint a végeredmény
A Maxinery Kft. arculati kézikönyve
A Maxinery Kft. arculati kézikönyve Készült: 2016. A Maxinery Kft. arculati kézikönyve tartalmazza a Maxinery Kft.-nek készült logót, a logónak a helyes használatát és egyéb reklámeszközökön való megjelenítését.
1. Mit nevezünk egész számok-nak? Válaszd ki a következő számok közül az egész számokat: 3 ; 3,1 ; 1,2 ; -2 ; -0,7 ; 0 ; 1500
1. Mit nevezünk egész számok-nak? Válaszd ki a következő számok közül az egész számokat: 3 ; 3,1 ; 1,2 ; -2 ; -0,7 ; 0 ; 1500 2. Mit nevezünk ellentett számok-nak? Ábrázold számegyenesen a következő számokat
Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére
MLBKT hírlevél Logisztika.hu Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság nonprofit szaklapján, a n, a heti hírlevélen és a logisztika.hu
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés azonosítószáma és megnevezése 54 213 07 Nyomdaipari technikus
Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére
MLBKT hírlevél Logisztika.hu Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság nonprofit szaklapján, a n, a heti hírlevélen és a logisztika.hu
Embléma ARCULATI KÉZIKÖNYV
Embléma 1 ARCULATI 2 Embléma 3 Az airled emblémával együtt kell használni az ERDF finanszírozásra vonatkozó mondatot*. Amennyiben CE+EU logóval használatos, akkor a szöveget a 3 logó teljes hosszában fel
K&H Csoport arculati kézikönyv kivonata. bankkártyakép design pályázathoz
K&H Csoport arculati kézikönyv kivonata bankkártyakép design pályázathoz 1.a logó formái I. alap logók 1. 2. 3. 4. A logó a cég arculatának alappillére. Meg je le né se, formája, színei meghatározot tak,
LEGYEN ÖN IS PARTNERÜNK!
MÉDIAAJÁNLAT 2015 Mert elvégre is minden eset és minden kórállapot a beteg testére szabott egyéni diétáját követeli meg. Hippokratész LEGYEN ÖN IS PARTNERÜNK! Az Új DIÉTA a táplálkozástudománnyal foglalkozó
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
Nyomdaipari alapismeretek középszint 0721 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
A 291. sorszámú Korrektor megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 291. sorszámú Korrektor megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 213 03 1.2.
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK
A 264. sorszámú Digitális nyomóforma készítő megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 213
1. Írd le számjegyekkel illetve betűkkel az alábbi számokat! Tízezer-hétszáztizenkettő Huszonhétmillió-hétezer-nyolc
1. Írd le számjegyekkel illetve betűkkel az alábbi számokat! Tízezer-hétszáztizenkettő Huszonhétmillió-hétezer-nyolc 10 325 337 30 103 000 002 2. Végezd el az alábbi műveleteket, ahol jelölve van ellenőrizz!
NYOMDAIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Nyomdaipar ismeretek középszint 1911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 15. NYOMDAIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a vizsgázók
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Nyomdaipari alapismeretek
L A TEX kezdőlépések E5N. Peti bá' október 28. PetiTEX, 2017.
L A TEX kezdőlépések E5N Peti bá' 2017. október 28. Könyvnyomtatás Gutenberg, a XV. század közepe európai könyvnyomtatás kezdete Könyvnyomtatás Gutenberg, a XV. század közepe európai könyvnyomtatás kezdete
Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére
MLBKT hírlevél Logisztika.hu Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság nonprofit szaklapján, a n, a heti hírlevélen és a logisztika.hu
NYOMDAIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Nyomdaipar ismeretek emelt szint 1711 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. NYOMDAIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a vizsgázók
Budapest Hungary HEIDELBERG HORIZON WOHLENBERG MÜLLER MARTINI. Future of. printing 1 ST THE LED MACHINE IN EUROPE
Budapest Hungary HEIDELBERG HORIZON WOHLENBERG MÜLLER MARTINI Future of printing THE 1 ST LED XXLUV MACHINE IN EUROPE 2 Bemutatkozás 1620X1120 mm-es méretben minden igényt kielégítünk 5+LAKKOS LED UV TECHNOLÓGIÁVAL
Segédlet a Hengeres nyomó csavarrugó feladat kidolgozásához
Segédlet a Hengeres nyomó csavarrugó feladat kidolgozásához A rugók olyan gépelemek, amelyek mechanikai energia felvételére, tárolására alkalmasak. A tárolt energiát, erő vagy nyomaték formájában képesek
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
Nyomdaipari alapismeretek középszint 0921 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
MUNKAANYAG. Szabó Alpár. A nyomdatermékek formátuma a szedéstükör és a betűtípus. A követelménymodul megnevezése: Gyártáselőkészítés
Szabó Alpár A nyomdatermékek formátuma a szedéstükör és a betűtípus A követelménymodul megnevezése: Gyártáselőkészítés A követelménymodul száma: 0955-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:
Méretlánc (méretháló) átrendezés elmélete
Méretlánc (méretháló) átrendezés elmélete Tőrés, bázis fogalma és velük kapcsolatos szabályok: Tőrés: A beszerelendı, vagy megmunkálandó alkatrésznek a névleges és a valós mérete közötti megengedhetı legnagyobb
MUNKAANYAG. Papp Lajos. Az előzékelés technológiája. A követelménymodul megnevezése: Nagyüzemi könyvgyártás
Papp Lajos Az előzékelés technológiája A követelménymodul megnevezése: Nagyüzemi könyvgyártás A követelménymodul száma: 0958-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-004-50 AZ ELŐZÉKELÉS
MUNKAANYAG. Szabó Alpár. Kiadványszerkesztés. A követelménymodul megnevezése: Nyomdaipari minőségbiztosítás
Szabó Alpár Kiadványszerkesztés A követelménymodul megnevezése: Nyomdaipari minőségbiztosítás A követelménymodul száma: 0957-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-008-50 KIADVÁNYSZERKESZTÉS
I. Internetes keresési feladatok (ajánlott idő: 20 perc)
I. Internetes keresési feladatok (ajánlott idő: 20 perc) A talált oldalak internet címét (URL) másold ki egy szöveges dokumentumba és mentsd Csapatnev_internet néven! A konkrét válaszokat ide a papírra
A SZAKKÉPESÍTŐ VIZSGA SZÓBELI TÉTELEI. I. Szakmai ismeret
A SZAKKÉPESÍTŐ VIZSGA SZÓBELI TÉTELEI I. Szakmai ismeret 1. A nyomdabetűk rendszerezése - Gutenberg szerepe, - a rendszerezés szempontjai, - a csoportok jellemző jegyei, - elektronikus betűkialakítási
Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2005/2006 SZÁMÍTÁSTECHNIKA
Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2005/2006 SZÁMÍTÁSTECHNIKA II. (regionális) forduló 2006. február 17... Helyszín fejbélyegzője Versenyző Pontszám Kódja Elérhető Elért Százalék. 100..
A KÖNYVKIADÁS TÖRTÉNETE HÁZIDOLGOZAT. Élet a régi Magyarországon (Osiris Kiadó)
A KÖNYVKIADÁS TÖRTÉNETE HÁZIDOLGOZAT Élet a régi Magyarországon (Osiris Kiadó) Készítette: Kövesdi Edit Tanár: Buda Attila PPKE Könyvkiadói szakember I. évfolyam Budapest, 2010. május 30. 2 A kiadvány
1. Vizuális azonosítók
1. Vizuális azonosítók 1.1. Cégszínek rculati színek Négyszín color nyomás esetén Direktszín nyomás esetén Piros 0C 100M 100Y 0K Pantone 485 Zöld 70C 0M 100Y 0K Pantone 360 Fekete 0C 0M 0Y 100K Pantone
MUNKAANYAG. Szabó László. Szilárdságtan. A követelménymodul megnevezése:
Szabó László Szilárdságtan A követelménymodul megnevezése: Kőolaj- és vegyipari géprendszer üzemeltetője és vegyipari technikus feladatok A követelménymodul száma: 047-06 A tartalomelem azonosító száma
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosítószáma és megnevezése 34 582 13 Burkoló Tájékoztató
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK
A 167. sorszámú Nyomdaipari technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 213 07 1.2. Szakképesítés
Érettségi feladatok: Síkgeometria 1/6
Érettségi feladatok: Síkgeometria 1/6 2005. május 10. 4. Döntse el, hogy a következő állítások közül melyik igaz és melyik hamis! A: A háromszög köré írható kör középpontja mindig valamelyik súlyvonalra
Méretlánc átrendezés elmélete
1. Méretlánc átrendezés elmélete Méretlánc átrendezés elmélete Egyes esetekben szükség lehet, hogy arra, hogy a méretláncot átrendezzük. Ezeknek legtöbbször az az oka, hogy a rajzon feltüntetett méretet
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
Feladatok MATEMATIKÁBÓL II.
Feladatok MATEMATIKÁBÓL a 12. évfolyam számára II. 1. Alakítsuk át a következő kifejezéseket úgy, hogy teljes négyzetek jelenjenek meg: a) x 2 2x + b) x 2 6x + 10 c) x 2 + x + 1 d) x 2 12x + 11 e) 2x 2
Publikációs felhívás
Publikációs felhívás 1. A Terror & Elhárítás című folyóirat publikálás céljából magyar, valamint angol nyelven készített kéziratokat tanulmányokat és könyvrecenziókat fogad be, amelyekért honoráriumot
Portfólió AG és GR osztályoknak:
Portfólió AG és GR osztályoknak: Nyomtatott Portfolió leadása 2015.04.29. Kedd 19:00! Portfólió fizikai és technikai paraméterei: - minimum 40 oldal - minimum méret 210 210 mm-es négyzet, maximum A4 méret
MUNKAANYAG. Szám János. Síkmarás, gépalkatrész befoglaló méreteinek és alakjának kialakítása marógépen. A követelménymodul megnevezése:
Szám János Síkmarás, gépalkatrész befoglaló méreteinek és alakjának kialakítása marógépen A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok II. (forgácsoló) A követelménymodul
Feladatok a szinusz- és koszinusztétel témaköréhez 11. osztály, középszint
TÁMOP-3.1.4-08/-009-0011 A kompetencia alapú oktatás feltételeinek megteremtése Vas megye közoktatási intézményeiben Feladatok a szinusz- és koszinusztétel témaköréhez 11. osztály, középszint Vasvár, 010.
A 73. sorszámú Kiadványszerkesztő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 73. sorszámú Kiadványszerkesztő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 213 02 1.2. Szakképesítés
GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ. (magyar és angol nyelvű tanulmányok)
FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ (magyar és angol nyelvű tanulmányok) A kéziratokat a következő címre kérjük elküldeni: Határidők: - a kézirat beküldési határideje: 2015. július
Hagyományos és speciális nyomdaipari technológiák
Hagyományos és speciális nyomdaipari technológiák Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Könnyűipari mérnök szak MSc képzés 2012/2013. tanév 1. (őszi) félév OE Médiatechnológiai
AZ ISKOLAÚJSÁG PÉLDA A FIATALOK DIGITÁLIS SZÖVEGEINEK TIPOGRÁFIÁJÁRA
AZ ISKOLAÚJSÁG PÉLDA A FIATALOK DIGITÁLIS SZÖVEGEINEK TIPOGRÁFIÁJÁRA GAUL EMIL TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0009 Szakmai szolgáltató és kutatást támogató regionális hálózatok a pedagógusképzésért az Észak-Alföldi
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA NYOMDAIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ
NYOMDAIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ Rövid választ igénylő feladatok 1. feladat 5 pont Pótolja a táblázat hiányzó adatait! Szabványos elnevezés
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
Nyomdaipari alapismeretek középszint 0621 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
EXTREME DIGITAL ARCULATI KÉZIKÖNYV
EXTREME DIGITAL ARCULATI KÉZIKÖNYV 2013 június Preferált Etreme Digital logó A felsorolt logók közül bármelyik használható fehér vagy világos háttéren, online vagy offline anyagoknál. Amennyiben a logóra
A 27/2012. (VIII.27) NGM rendelet a 29/2016. (III.26) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012. (VIII.27) NGM rendelet a 29/2016. (III.26) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 582 14 Kőműves Tájékoztató A
Műszaki leírás. műnyomó papír 135 g, ofszet vagy digitális nyomdai eljárással, Pécsre szállítással
Műszaki leírás Nyomdai tevékenység 1. Plakátok nyomtatása, összesen 76 féle, 76 rendezvényre, alkalmanként az adott rendezvényre vonatkozó plakátból 150 db, méret A/2, fényes műnyomó papír 135g, ofszet
I. melléklet: Műszaki Leírás
I. melléklet: Műszaki Leírás Az alábbi lista nem kimerítő; a lista Tájékoztatási Iroda aktuális igényeihez igazodik Feladatok 1. grafikai tervezés (ide értve: grafikonok, ábrák, táblázatok, illusztrációk
Debreceni Egyetem szaki kar Épít mérnöki tanszék
Debreceni Egyetem szaki kar Épít mérnöki tanszék 1. el adás Mértékegységek és alapm veletek 2011/12 tanév,1.félév Varga Zsolt Készült: Dr. Csepregi Szabolcs:Földmérési ismeretek c. jegyzete alapján,valamint
MUNKAANYAG. Dene Lászlóné. Alkatrésztechnológia-ujja bevarrások. A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása
Dene Lászlóné Alkatrésztechnológia-ujja bevarrások A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása A követelménymodul száma: 1321-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-020-30
M é d i a a j á n l at 2014
Médiaajánlat 2014 Normál hirdetési felületeink és áraink Belíven 290 000 Ft+áfa 1/1 oldal 177 120 mm 86 245 mm 180 000 Ft+áfa Kifutós méret (kifutó nélkül) 215 145 mm Kifutós méret (kifutó nélkül) 110
A 12/2013 (II. 8.) NGM rendelettel módosított 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 12/2013 (II. 8.) NGM rendelettel módosított 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 582 10 Szárazépítő Tájékoztató A vizsgázó
Sorozatok I. Brósch Zoltán (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma)
Sorozatok I. DEFINÍCIÓ: (Számsorozat) A számsorozat olyan függvény, amelynek értelmezési tartománya a pozitív egész számok halmaza, értékkészlete a valós számok egy részhalmaza. Jelölés: (a n ), {a n }.
Város Polgármestere. Előterjesztés Kun László önéletrajzi regényének kiadásával összefüggő kérdésekről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/213. Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés I. Kun László biatorbágyi lakos
KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT. Két PÁRIZS útikönyv összehasonlító elemzése tartalmi és formai szempontok alapján
KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT Két PÁRIZS útikönyv összehasonlító elemzése tartalmi és formai szempontok alapján Készítette: Deli Anna Konzulens: Buda Attila Könyvkiadói szakember képzés I. évfolyam Párizs,
Kompetencia Alapú Levelező Matematika Verseny
Név: Iskola: Kompetencia Alapú Levelező Matematika Verseny 2012. december 10. 2. forduló Pótlapok száma: db. 1. Egy telek területe 2000 m 2. Adja meg az érdeklődő angol vevőnek, hány négyzetlábbal egyenlő
A manzárdtetőről. 1. ábra Forrás: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0a/drawing_in_perspective_ of_gambrel-roofed_building.
A manzárdtetőről Az építőipari tanulók ácsok, magasépítő technikusok részére kötelező gyakorlat a manzárdtetőkkel való foglalkozás. Egy manzárd nyeregtetőt mutat az. ábra.. ábra Forrás: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0a/drawing_in_perspective_
Általános tájékoztató szolgáltatások megrendeléséhez
Rólunk A dinamikusan fejlődő digitális könyvpiac egyre növekvő kulturális és gazdasági jelentősségre tesz szert. Az Egora Kiadó Kft. fő célkitűzése, hogy a hazai ügyfelek számára hatékony és elérhető megoldásokat
A 14 21 éves, biztosan továbbtanuló fiatalok oktatási tematikus lapja A lap profilja: felkészülés a kétszintû érettségire felnõttképzés a felsõoktatás világa tanulási technikák és gyakorlás nyelvtanulás