Milliárdok életét teheti jobbá ez a technológia
|
|
- György Magyar
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Milliárdok életét teheti jobbá ez a technológia InfoRádió / Domanits András :08 A grafén egy változata nanomérete ellenére világméretű problémát oldhat meg azzal, hogy képes kiszűrni a tengervíz sótartalmát, egyszerűen, gyorsan és talán olcsón. Laboratóriumban működik az eljárás, de kell még néhány év, amíg ipari méretekben is alkalmazhatják az eljárást - mondta Bíró László Péter, az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének nanoszerkezetek csoportjának vezetője a Szigma - a holnap világa című magazinműsorban az InfoRádióban. A grafén membrán szűrőrétegei. Fotó: The University of Manchester A grafén és a hozzá hasonló anyagok forradalmi jelentőségéről, méretéről, különleges működéséről beszélt az InfoRádiónak a szakember, aki szemléletes hasonlatokkal érzékeltette, hogyan is működik ez a technológia és a nanoszerkezetek világa. 1
2 A grafén-oxid szűrő milliárdok életét teheti jobbá A grafén különlegességét az adja, hogy egyetlen atom vastagságú lemez, és emiatt a fizikai és kémiai tulajdonságai drasztikusan különböznek minden más anyagtól, amivel a hétköznapi életben dolgunk van. Felhasználásának pillanatnyilag vélelmezhető tartománya a hajlékony mobiltelefon-képernyőktől akár a víztisztításig terjedhet. Ez utóbbival kapcsolatban néhány hete jelentettek be egy izgalmas felfedezést angol kutatók, amely szerint egy nanoszerkezetes szűrő képes lenne hatékonyan és a remények szerint olcsón kiszűrni a sót a tengervízből. "Gondoljunk bele, hogy Kaliforniában és Ausztráliában brutális vízkrízis van, a vizet úgy adják és veszik, mint máshol az olajat: tőzsdéken. Az előrejelzések szerint körülbelül 10 éven belül 1,8 milliárd ember fog nagyon komoly vízhiánnyal és vízkrízissel szembenézni. Nagyon sok víz van ezen a bolygón, de a többsége alkalmatlan arra, hogy megigyuk. Természetesen lehet sótalanítani lepárlással és más, igen költséges módszerekkel. De a grafén-oxidra - a grafén egy származékára - alapuló szűrési módszer lényege az lenne, hogy nagy energia befektetése nélkül lehetne szétválasztani a vízmolekulákat a bennük oldott sómolekuláktól. Ez egy óriási krízist oldhat meg, ha tényleg működik" - mondta Bíró László Péter. 2
3 "A szűrőberendezés úgy működik, hogy grafén-oxid lemezeket rétegeznek egymásra, és azáltal, hogy ezek egy meghatározott távolságra vannak egymástól, bizonyos molekulákat, a vízmolekulákat átengednek, a kicsit nagyobb átmérőjű sóionokat azonban nem. Erre alapul ez a szűrési mechanizmus, ami e tekintetben egy nagyon egyszerű dolog" - magyarázta a szakember. A módszer egy kísérletileg, laboratóriumban kimért eljárás, az eredményeket egy-két hete publikálták. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy holnap építhető egy ilyen tengervíz-sótalanító üzem valamelyik tengerparton, hanem azt, hogy ez fizikailag, kémiailag lehetséges. Innen még viszonylag hosszú út vezet odáig, hogy egy ipari alkalmazás létrehozható legyen, de ennek lehetőségét hordozza. "Számos tényezőt kell még tisztázni. Például hogy reagál a rendszer, ha nem laboratóriumi tiszta vizet, vagy tiszta sókkal sóssá tett vizet öntünk a szűrőrendszerbe, hanem a tengervizet - amit részint mi, részint a környezeti tényezők szennyeznek? Eltömődik vagy sem? Egyszóval még számos, úgymond technikai kérdést tisztázni kell, de az kijelenthető, hogy az angliai kutatók felfedezése nagyon izgalmas" - mondta az MTA munkatársa. Türelem szükséges A tapasztalat azt mutatja, hogy általában év, míg a laboratóriumból átmegy valami a gyakorlati megvalósítás világába. Néha ennél több is kell - attól függ, hogy mennyire van ipari fogadókészség és gazdasági motiváció erre. 3
4 A nanotechnológia és az ahhoz köthető ipari alkalmazások terén egy kicsit másként néz ki a világ, mint az autó- vagy repülőgépgyártásban, amelynek több évtizedes múltja van. A nanotechnológiai ipar most van születőben, még nagyon sok részletkérdését ezután kell kibogozni - int türelemre a szakember. Egyre több, a grafénhez hasonló anyag van. Mi ezek jelentősége? Azért nevezzük kétdimenziósnak ezeket az anyagokat, mert egyetlen atom vagy egyetlen molekula vastagságúak. Ezt nehéz a hétköznapi élet fogalmai szintjén érzékeltetni, de egy hasonlat nagyon szemléletese lehet: ezek nanométer vastagságú anyagok, az egy nanométer körülbelül úgy viszonyul egy átlagos focilabda méretéhez, mint ahogy a focilabda átmérője viszonyul a Föld bolygó átmérőjéhez. Vagyis ezek eszméletlenül kis vastagságú, parányi dolgok. Az igazán nagy jelentősége ennek az körüli számú kétdimenziós anyagnak az, hogy lehetőség nyílt atomi rétegenként vagy molekularétegenként felépíteni olyan anyagokat, amelyek soha nem léteztek korábban. Csak az emberi fantázia és az idő szab határt annak, hogy milyen új anyagi rendszereket tudunk felépíteni. Ennek az anyagtudományra gyakorolt hatása összemérhető azzal, mint amikor a biológiában felfedezték a DNS-t, vagy mint amikor a mikroelektronikában megépítették az első integrált áramkört. 4
5 - mondta Bíró László Péter "Ez utóbbiak már elég rendesen átírták a mindennapi életünket - például mindenkinek ott van a zsebében egy mobiltelefon, ami egy elég bonyolult integrált áramkördarab segítségével működik. És ez átírta azt a módot, ahogy kommunikálunk, ahogy élünk, ahogy szervezzük az életünket a gyerekeinkkel, rokonainkkal, barátainkkal stb." - mutatott rá a szakértő, aki szerint ilyen jelentőségű változások várhatók a kétdimenziós anyagoktól. Ezek kutatása egy évtizede indult el. Ennek az időszaknak az első kétharmada a grafénre koncentrált, és az utóbbi években került a figyelem középpontjába a többi kétdimenziós anyag. És még 5-6 év kellhet ahhoz, hogy ezekből majd rétegelt szerkezeteket, előre megtervezett módon egymásra rétegelt molekuláris vagy atomi konstrukciókat tudjanak létrehozni. Az egész olyan, mint egy molekuláris lego: ahogy a gyerek összepattintgatja a különböző elemeket, és ugyanazokból az elemekből egyszer kutyát, másszor űrhajót épít, ugyanúgy ezekből az atomi molekuláris lemezekből számtalan dolgot fel lehet építeni, amelyeknek teljesen más tulajdonságaik vannak attól függően, hogy más szekvenciában, más sorrendben követik egymást a rétegek. "Picit olyan, mint a kártya. Tegyük fel, van egy pakli francia kártyánk. Abból a pakliból pókerben ki lehet osztani egy olyan kezet, amelynek semmi értéke sincs, és ki lehet osztani a pókert vagy a rojálflöst. Körülbelül ugyanezt lehet elképzelni az atomi 5
6 molekuláris rétegekkel: össze lehet rakni olyan szerkezeteket, amelyeknek semmi hasznuk sincs, de minden bizonnyal léteznek olyan szerkezetek is, amelyek nagyon nagy jelentőséggel fognak bírni" - érzékeltette a lehetőségeket a szakember. Teljesen új tulajdonságú anyagok is létrehozhatók Felmerül a kérdés, hogy ha eddig soha nem tapasztalt minőségű anyagok is létrejöhetnek, akkor lehetséges, hogy eddig nem ismert rugalmas vagy éppen kemény anyag születik, amit akár az űrkutatásban is lehet használni? A szakember szerint ez is könnyen megtörténhet, mert tényleg csak az emberi fantázia szab határt annak, hogy milyen anyagokat lehet létrehozni. "Az információtechnikában hozhatnak nagyon sokat, valamint a molekulák és az atomok kezelésében. Ha például a beszélgetésünk kiindulópontjának számító vízszűréses technológiára gondolunk, akkor abban lényegében terelgetjük az atomokat és a molekulákat. Olyan rendszert hoztak létre a kutatók, mint egy közlekedési lámpa, amely megmondja az ionoknak és a molekuláknak, hogy te jobbra mész, te pedig balra." Molekulákat általában molekuláris méretű eszközökkel lehet szétválogatni, kezelni. Tehát ha olyan molekuláris vagy atomi méretű dolgokat lehet létrehozni, amelyek képesek a molekulákat szétválogatni, akkor komoly esély van arra, hogy egy csomó 6
7 kémiai folyamatot, amelyet most nehezen vagy költségesen vagy környezetszennyező módon végzünk el, év múlva sokkal kedvezőbb körülmények között tudjunk lebonyolítani - foglalta össze a felfedezés és a technológia jelentőségét Bíró László Péter. 7
Természetes vizek, keverékek mindig tartalmaznak oldott anyagokat! Írd le milyen természetes vizeket ismersz!
Összefoglalás Víz Természetes víz. Melyik anyagcsoportba tartozik? Sorolj fel természetes vizeket. Mitől kemény, mitől lágy a víz? Milyen okokból kell a vizet tisztítani? Kémiailag tiszta víz a... Sorold
Mi is az a NANOTECHNOLÓGIA?
Mi is az a NANOTECHNOLÓGIA? Ugye hallottál már arról, hogy minden apró atomokból áll? A kavicsok, a ceruzád, a telefonod, ez a képernyő, az állatok, és te magad is: mindent atomok építenek fel. Az atomok
Az anyagi rendszer fogalma, csoportosítása
Az anyagi rendszer fogalma, csoportosítása A bemutatót összeállította: Fogarasi József, Petrik Lajos SZKI, 2011 1 1 A rendszer fogalma A körülöttünk levő anyagi világot atomok, ionok, molekulák építik
Újabb eredmények a grafén kutatásában
Újabb eredmények a grafén kutatásában Magda Gábor Zsolt Atomoktól a csillagokig 2014. március 13. Új anyag, új kor A kőkortól kezdve egy új anyag felfedezésekor új lehetőségek nyíltak meg, amik akár teljesen
ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.
ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz 1) Vizsgáltak-e más bolygóról származó mintát földi laboratóriumban? Ha igen, honnan származik?
Szén nanoszerkezetek grafén nanolitográfiai szimulációja
GYŐR Szén nanoszerkezetek grafén nanolitográfiai szimulációja Dr. László István, Dr. Zsoldos Ibolya BMGE Elméleti Fizika Tanszék, SZE Anyagtudomány és Technológia Tanszék GYŐR Motiváció, előzmény: Grafén
Elektromosság, áram, feszültség
Elektromosság, áram, feszültség Elektromos alapjelenségek Egymással szorosan érintkező ( pl. megdörzsölt) felületű anyagok a szétválás után elektromos állapotba kerülnek. Azonos elektromos állapotú anyagok
csodaanyag grafenkutatas azigeret_szep_szo grafen_azalagut_vegen
Bár nemrég már űrbéli körülmények között próbálták ki a grafént, a XXI. század csodaanyagának tömeges alkalmazásában még a Földön sem sikerült áttörést elérni. Az EU egymilliárd euróval próbál lendíteni
SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI
SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI 30 Műszeres ÁSVÁNYHATÁROZÁS XXX. Műszeres ÁsVÁNYHATÁROZÁs 1. BEVEZETÉs Az ásványok természetes úton, a kémiai elemek kombinálódásával keletkezett (és ma is keletkező),
1. változat. 4. Jelöld meg azt az oxidot, melynek megfelelője a vas(iii)-hidroxid! A FeO; Б Fe 2 O 3 ; В OF 2 ; Г Fe 3 O 4.
1. változat z 1-től 16-ig terjedő feladatokban négy válaszlehetőség van, amelyek közül csak egy helyes. Válaszd ki a helyes választ és jelöld be a válaszlapon! 1. Melyik sor fejezi be helyesen az állítást:
MARKETINFO MARKETINFO MARKETINFO MARKETINFO MARKETINFO MARKETINFO MARKETINFOM
MARKETINFO MARKETINFO MARKETINFO MARKETINFO MARKETINFO MARKETINFO MARKETINFO MARKETINFO MA RKETINFO MARKETINFO MARKETINFO MARKETINFO MARKETINFO MARKETINFO MARKETINFO MARKETINFO MARK ETINFO MARKETINFO MARKETINFO
A munkabizottság megalakulásától napjainkig, Wolfram Ervin öröksége
A munkabizottság megalakulásától napjainkig, Wolfram Ervin öröksége 1923 1985 Kiss Éva Eötvös Loránd Tudományegyetem Határfelületi- és Nanoszerkezetek Laboratórium 50 évvel ezelőtt A Kolloidkémiai Munkabizottság
A Jövő Internet elméleti alapjai. Vaszil György Debreceni Egyetem, Informatikai Kar
A Jövő Internet elméleti alapjai Vaszil György Debreceni Egyetem, Informatikai Kar Kutatási témák Bizalmas adatok védelme, kriptográfiai protokollok DE IK Számítógéptudományi Tsz., MTA Atomki Informatikai
AZ ÉLET DIADALA NAPHARCOS MAGAZIN. A Napharcos különlegessége és egyedisége. Napharcos biológiai sejtjavító specialista. Légy erős, élj hosszan!
Napharcos biológiai sejtjavító specialista NAPHARCOS MAGAZIN 2014 november, 1. évfolyam. III. szám Légy erős, élj hosszan! Legyen több élet a napjaidban és több nap az életedben! AZ ÉLET DIADALA A Napharcos
A Nanotechnológia csodái
A Nanotechnológia csodái Biró László Péter Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet, Budapest Magyar Tudományos Akadémia http://www.nanotechnology.hu/magyarul.html Teller Ede Nanotechnológia.mindenütt
1. előadás Alap kérdések: Polimer összefoglaló kérdések
1. előadás Alap kérdések: Polimer összefoglaló kérdések Ha ügyes vagy, a választ az előző kérdésnél megleled! hőre lágyuló: hevítéskor ömledék állapotba hozható hőre nem lágyuló: nem hozható ömledék állapotba,
3. A kémiai kötés. Kémiai kölcsönhatás
3. A kémiai kötés Kémiai kölcsönhatás ELSŐDLEGES MÁSODLAGOS OVALENS IONOS FÉMES HIDROGÉN- KÖTÉS DIPÓL- DIPÓL, ION- DIPÓL, VAN DER WAALS v. DISZPERZIÓS Kémiai kötések Na Ionos kötés Kovalens kötés Fémes
SZAKKÖZÉPISKOLAI VERSENYEK KÉMIA FELADATOK TÉTEL
FŐVÁROSI SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENY SZAKKÖZÉPISKOLAI VERSENYEK KÉMIA FELADATOK Rendelkezésre álló idő: 30 perc Elérhető pontszám: 20 pont 2007-2008. FŐVÁROSI PEDAGÓGIAI ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÓ INTÉZET
Nanotudományok vívmányai a mindennapokban Lagzi István László Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszék
Nanotudományok vívmányai a mindennapokban Lagzi István László Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszék 2011. szeptember 22. Mi az a nano? 1 nm = 10 9 m = 0.000000001 m Nanotudományok: 1-100
Zéró Mágneses Tér Laboratórium építése Nagycenken
Zéró Mágneses Tér Laboratórium építése Nagycenken Erdős Géza 1, Nagy János 1, Németh Zoltán 1, Veres Miklós 1, Lemperger István 2, Wesztergom Viktor 2 (1) MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont (2) MTA CSFK
b./ Hány gramm szénatomban van ugyanannyi proton, mint 8g oxigénatomban? Hogyan jelöljük ezeket az anyagokat? Egyforma-e minden atom a 8g szénben?
1. Az atommag. a./ Az atommag és az atom méretének, tömegének és töltésének összehasonlítása, a nukleonok jellemzése, rendszám, tömegszám, izotópok, nuklidok, jelölések. b./ Jelöld a Ca atom 20 neutront
Kötések kialakítása - oktett elmélet
Kémiai kötések Az elemek és vegyületek halmazai az atomok kapcsolódásával - kémiai kötések kialakításával - jönnek létre szabad atomként csak a nemesgázatomok léteznek elsődleges kémiai kötések Kötések
4. változat. 2. Jelöld meg azt a részecskét, amely megőrzi az anyag összes kémiai tulajdonságait! A molekula; Б atom; В gyök; Г ion.
4. változat z 1-től 16-ig terjedő feladatokban négy válaszlehetőség van, amelyek közül csak egy helyes. Válaszd ki a helyes választ és jelöld be a válaszlapon! 1. Melyik sor fejezi be helyesen az állítást:
A GEOTERMIKUS ENERGIA
A GEOTERMIKUS ENERGIA Mi is a geotermikus energia? A Föld keletkezése óta létezik Forrása a Föld belsejében keletkező hő Nem szennyezi a környezetet A kéreg 10 km vastag rétegében 6 10 26 Joule mennyiségű
V7-0LABVIZ Scharlab ECO RO víztisztító berendezés, általános laboratóriumi felhasználásra
16/12 TISZTELT ÜGYFELÜNK! Decemberi hírlevelünk zászlós hajója egy új víztisztító rendszer, ami méltán lesz népszerű partnereink körében. Minden laborban szükség van desztillált víz minőségű vízre és ez
6. AZ EREDMÉNYEK ÉRTELMEZÉSE
6. AZ EREDMÉNYEK ÉRTELMEZÉSE A kurzus anyagát felhasználva összeállíthatunk egy kitűnő feladatlapot, de még nem dőlhetünk nyugodtan hátra. Diákjaink teljesítményét még osztályzatokra kell átváltanunk,
A LEGO LABIRINTUS. [ A lehetőségek száma szinte végtelen. ]
21305 A LEGO LABIRINTUS A LEGO Labirintus a klasszikus golyó és labirintus játék újabb, változata, amely még élvezetesebbé teszi a kreatív LEGO építést. A teljes egészében LEGO elemekből készült LEGO Labirintus
A háttértárak a program- és adattárolás eszközei.
A háttértárak a program- és adattárolás eszközei. Míg az operatív memória (RAM) csak ideiglenesen, legfeljebb a gép kikapcsolásáig őrzi meg tartalmát, a háttértárolókon nagy mennyiségű adat akár évtizedekig
6. változat. 3. Jelöld meg a nem molekuláris szerkezetű anyagot! A SO 2 ; Б C 6 H 12 O 6 ; В NaBr; Г CO 2.
6. változat Az 1-től 16-ig terjedő feladatokban négy válaszlehetőség van, amelyek közül csak egy helyes. Válaszd ki a helyes választ és jelöld be a válaszlapon! 1. Jelöld meg azt a sort, amely helyesen
Nanotanoda: érdekességek a nanoanyagok köréből
Nanotanoda: érdekességek a nanoanyagok köréből Szén nanoszerkezetek Dr. Zsoldos Ibolya Széchenyi István Egyetem, Győr Anyagismereti és Járműgyártási Tanszék 2011 január 12 Nanoméret, nanoanyagok fogalma
A konkurrencia elemzése
Modul 1: Pozícionálás Fejezet 2 A konkurrencia elemzése Dr. Andrea Grimm Dr. Astin Malschinger TARTALOM 2 MODUL 1 POZÍCIONÁLÁS Fejezet 2: Pozícionálás- A konkurrencia elemzése Szerzők: Dr. Andrea Grimm,
KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT!
2011. Január 12. KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT! Önök Dr. Zsoldos Ibolya Nanotanoda - érdekességek a nanoanyagok köréből (Szén nanoszerkezetek) előadását hallhatják! Nanoméret, nanoanyagok 1 km = 1000 m 1 m
"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"
"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az
A testek részecskéinek szerkezete
A testek részecskéinek szerkezete Minden test részecskékből, atomokból vagy több atomból álló molekulákból épül fel. Az atomok is összetettek: elektronok, protonok és neutronok találhatók bennük. Az elektronok
Ismerd meg a vászonkép készíttetés legnagyobb buktatóit! (9 perc alatt)
Ismerd meg a vászonkép készíttetés legnagyobb buktatóit! (9 perc alatt) És tudd meg, hogyan kerülheted el mindet! vaszonkepszalon.hu Ebben a kis doksiban igyekeztünk összegyűjteni neked azokat a buktatókat,
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyz jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 7. osztály A versenyz jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
Vízszennyezésnek nevezünk minden olyan hatást, amely felszíni és felszín alatti vizeink minőségét úgy változtatja meg, hogy a víz alkalmassága emberi
VÍZSZENNYEZÉS Vízszennyezésnek nevezünk minden olyan hatást, amely felszíni és felszín alatti vizeink minőségét úgy változtatja meg, hogy a víz alkalmassága emberi használatra és a benne zajló természetes
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyz jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyz jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
AZ RO (fordított ozmózis) víztisztítóinkról általánosságban
AZ RO (fordított ozmózis) víztisztítóinkról általánosságban A fordított ozmózis technológiával működő VÍZTISZTÍTÓK, a mosogatópultba könnyen beépíthetőek, használatuk kényelmes, mert a normál ivóvízhálózatra
SN 2966/12 ac/lg/agh 1 DG E
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. június 26. (06.07) (OR. en) SN 2966/12 Intézményközi referenciaszám: 2011/0172 (COD) ENER FELJEGYZÉS Tárgy: Javaslat Az Európai Parlament és a Tanács irányelve az
Elektronegativitás. Elektronegativitás
Általános és szervetlen kémia 3. hét Elektronaffinitás Az az energiaváltozás, ami akkor következik be, ha 1 mól gáz halmazállapotú atomból 1 mól egyszeresen negatív töltésű anion keletkezik. Mértékegysége:
A Magyar Nemzeti Szövegtár új változatáról Váradi Tamás
A Magyar Nemzeti Szövegtár új változatáról Váradi Tamás varadi@nytud.mta.hu MTA Nyelvtudományi Intézet Nyelvtechnológiai és Alkalmazott Nyelvészeti Osztály Tartalom Előzmény Motiváció Cél Fejlesztés Eredmény
Nanofizika, nanotechnológia és anyagtudomány
Nanofizika, nanotechnológia és anyagtudomány Magyarázó feliratok Nanofizika, nanotechnológia és anyagtudomány Növekvő ütemű fejlődés Helyzetelemzés Technológia és minősítés Nanoszekezetek fabrikált építkező
Munkába, de hány keréken?
Munkába, de hány keréken? A Zöld Gondolat Lovagrend közlekedéstudatossági kutatása Újabb zöld kutatás, újabb fejlemények. Az őszi energiatakarékossági kérdőív után Lovagrendünk egy másik témában is feltette
Napenergia rendszerek létesítése a hazai és nemzetközi gyakorlatban
Napenergia rendszerek létesítése a hazai és nemzetközi gyakorlatban Tóth Boldizsár elnök, Megújuló Energia Szervezetek Szövetsége I. MMK Energetikai Fórum NAPERŐMŰVEK TERVEZŐINEK FÓRUMA 2018. május 25-27.
Nanoelektronikai eszközök III.
Nanoelektronikai eszközök III. Dr. Berta Miklós bertam@sze.hu 2017. november 23. 1 / 10 Kvantumkaszkád lézer Tekintsünk egy olyan, sok vékony rétegbõl kialakított rendszert, amelyre ha külsõ feszültséget
Kémia OKTV 2005/2006. II. forduló. Az I. kategória feladatlapja
Kémia OKTV 2005/2006 II. forduló Az I. kategória feladatlapja Kémia OKTV 2005/2006. II. forduló 2 T/15/A I. FELADATSOR Az I. feladatsorban húsz kérdés szerepel. Minden kérdés után 5 választ tüntettünk
Az informatikai stratégia kialakításának és megvalósításának irányelvei
Az informatikai stratégia kialakításának és megvalósításának irányelvei 50 40 30 20 10 0 35 30 25 20 15 10 5 0 MTA Információtechnológiai Alapítvány 1993 Készült a brit kormány informatikai központja által
Áttörés a szolár-technológiában a Konarka-val?
A Konarka Power Plastic egy olyan fotovoltaikus anyag, amely képes akár a beltéri, akár a kültéri fényből elektromos egyenáramot előállítani. Az így termelt energia azonnal hasznosítható, tárolható későbbi
Mágnesség és elektromos vezetés kétdimenziós
Mágnesség és elektromos vezetés kétdimenziós molekulakristályokban Jánossy András Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fizikai Intézet, Fizika Tanszék Kondenzált Anyagok MTA-BME Kutatócsoport
A hőterjedés dinamikája vékony szilikon rétegekben. Gambár Katalin, Márkus Ferenc. Tudomány Napja 2012 Gábor Dénes Főiskola
A hőterjedés dinamikája vékony szilikon rétegekben Gambár Katalin, Márkus Ferenc Tudomány Napja 2012 Gábor Dénes Főiskola Miről szeretnék beszélni: A kutatás motivációi A fizikai egyenletek (elméleti modellek)
Életünk az energia 2.
Életünk az energia 2. Livo László okl. bányamérnök, ügyvezet, MARKETINFO Bt. Volt id hogy nem számított mire, milyen és mennyi energiát használunk fel. Aztán egyre többen lettünk a Földön, s rá kellett
Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost
Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost Megtörtént, amire már rég várt a város: a Debrecenben ülésező Hungarikum Bizottság meghozta döntését, és a debreceni páros hungarikum lett. Régen várt esemény
Ö s s z e f o g l a l á s
Összefoglalás El ó fordulási helyhez kapcsolodó testsúly- és mértebeli különbségek nagyon gyakran fordulnak el ó. A svédek, de a hollandok is köztudottan magassabbak mint például a pigmeusok vagy az eszkimók,
12. előadás - Markov-láncok I.
12. előadás - Markov-láncok I. 2016. november 21. 12. előadás 1 / 15 Markov-lánc - definíció Az X n, n N valószínűségi változók sorozatát diszkrét idejű sztochasztikus folyamatnak nevezzük. Legyen S R
Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak.
Fizika óra Érdekes-e a fizika? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. A fizika, mint tantárgy lehet ugyan sokak számára unalmas, de a fizikusok világa a nagyközönség számára is
13+1 fontos tanács leendő kerttulajdonosoknak
13+1 fontos tanács leendő kerttulajdonosoknak Kertépítés, házépítés előtt áll? Akkor tanácsaink Önnek szólnak. Több mint 10 éves szakmai múltunk alatt sok mindennel találkoztunk már, ezekből igyekeztünk
UTAZÁS MÚLTJA, JELENE ÉS JÖVŐJE
UTAZÁS MÚLTJA, JELENE ÉS JÖVŐJE Cél: A gyerekek ismerjék meg a mai és a korábbi generációk utazási szokásait, megvizsgálva, hogy milyen távolságokra utaztak, milyen közlekedési eszközt használtak és ezeknek
A tanulók gyűjtsenek saját tapasztalatot az adott szenzorral mérhető tartomány határairól.
A távolságszenzorral kapcsolatos kísérlet, megfigyelés és mérések célkitűzése: A diákok ismerjék meg az ultrahangos távolságérzékelő használatát. Szerezzenek jártasságot a kezelőszoftver használatában,
Kémiai kötések. Kémiai kötések kj / mol 0,8 40 kj / mol
Kémiai kötések A természetben az anyagokat felépítő atomok nem önmagukban, hanem gyakran egymáshoz kapcsolódva léteznek. Ezeket a kötéseket összefoglaló néven kémiai kötéseknek nevezzük. Kémiai kötések
PIMAG SPORTKULACS TISZTA. KÖRNYEZETBARÁT. PRAKTIKUS. HUN
PIMAG SPORTKULACS TISZTA. KÖRNYEZETBARÁT. PRAKTIKUS. HUN Gazdaságos alternatívája a palackozott víznek. A Nikken nemzetközileg elismert korszerű háztartási szűrőrendszere, ami a csapvizet finom ízű, szűrt
A Föld helye a Világegyetemben. A Naprendszer
A Föld helye a Világegyetemben A Naprendszer Mértékegységek: Fényév: az a távolság, amelyet a fény egy év alatt tesz meg. (A fény terjedési sebessége: 300.000 km.s -1.) Egy év alatt: 60.60.24.365.300 000
Fordított ozmózis. Az ozmózis. A fordított ozmózis. Idézet a Wikipédiából, a szabad lexikonból:
Fordított ozmózis Idézet a Wikipédiából, a szabad lexikonból: A fordított ozmózis során ha egy hígabb oldattól féligáteresztő és mechanikailag szilárd membránnal elválasztott tömény vizes oldatra az ozmózisnyomásnál
1. Generáció( ):
Generációk: 1. Generáció(1943-1958): Az elektroncsövet 1904-ben találták fel. Felfedezték azt is, hogy nemcsak erősítőként, hanem kapcsolóként is alkalmazható. A csövek drágák, megbízhatatlanok és rövid
ELEMI RÉSZECSKÉK ATOMMODELLEK
ELEMI RÉSZECSKÉK ATOMMODELLEK Az atomok felépítése Készítette: Horváthné Vlasics Zsuzsanna Mi van az atomok belsejében? DÉMOKRITOSZ (Kr.e. 460-370) az anyag nem folytonos parányi, tovább nem bontható,
Atomszerkezet. Atommag protonok, neutronok + elektronok. atompályák, alhéjak, héjak, atomtörzs ---- vegyérték elektronok
Atomszerkezet Atommag protonok, neutronok + elektronok izotópok atompályák, alhéjak, héjak, atomtörzs ---- vegyérték elektronok periódusos rendszer csoportjai Periódusos rendszer A kémiai kötés Kémiai
CÉGTÖRTÉNET. Rosa és Paul Graf, 1950 körül
A német ROSA GRAF kozmetikumok 1926-ban indultak világhódító útjukra és, azóta is változatlanul kiemelkedő helyet foglalnak el a professzionális szépségiparban. A termékek Paul Graf laboratóriumában születtek
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
6. lépés: Fundamentális elemzés
6. lépés: Fundamentális elemzés Egész mostanáig a technikai részre összpontosítottunk a befektetési döntéseknél. Mindazonáltal csak ez a tudás nem elegendő ahhoz, hogy precíz üzleti döntéseket hozzunk.
Allotróp módosulatok
Allotróp módosulatok Egy elem azonos halmazállapotú, de eltérő molekula- vagy kristályszerkezetű változatai. Created by Michael Ströck (mstroeck) CC BY-SA 3.0 A szén allotróp módosulatai: a) Gyémánt b)
Markov modellek 2015.03.19.
Markov modellek 2015.03.19. Markov-láncok Markov-tulajdonság: egy folyamat korábbi állapotai a későbbiekre csak a jelen állapoton keresztül gyakorolnak befolyást. Semmi, ami a múltban történt, nem ad előrejelzést
Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat. Frissített útmutató
Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat Frissített útmutató Page 2 Miért kell a kolposzkópia klinikára mennem? További vizsgálatra van szükség, mivel a méhnyakszűrés a méhnyakon sejtelváltozásokat mutatott.
BEFEKTETÉSI TÁJÉKOZTATÓ
BEFEKTETÉSI TÁJÉKOZTATÓ OUTER SHELL PROPULSION ANALYSIS Burkolati hajtóművek csoportosítása (Az alábbi saját fejlesztésű elméleti hajtómű ágazat) Burkolati hajtóműnek nevezzük azt a meghajtási rendszert,
ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. www.chem.elte.hu/pr
ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok november 8. 16:00 ELTE Kémiai Intézet 065-ös terem Észbontogató (www.chem.elte.hu/pr)
Thomson-modell (puding-modell)
Atommodellek Thomson-modell (puding-modell) A XX. század elejére világossá vált, hogy az atomban található elektronok ugyanazok, mint a katódsugárzás részecskéi. Magyarázatra várt azonban, hogy mi tartja
Matematikai alapok és valószínőségszámítás. Valószínőségszámítási alapok
Matematikai alapok és valószínőségszámítás Valószínőségszámítási alapok Bevezetés A tudományos életben vizsgálódunk pontosabb megfigyelés, elırejelzés, megértés reményében. Ha egy kísérletet végzünk, annak
Hung. Monitoring, 2.11.89. (Kossuth Rádió, Esti Magazin, 18.30 h)
Hung. Monitoring, 2.11.89. (Kossuth Rádió, Esti Magazin, 18.30 h) A mikrofonnál Zentai Péter. - A kormány idén nem nyúl a gépkocsi vámokhoz, tehát december végéig a külföldi autóvásárlás körülményei nem
2016 év végéig, a nagy sikerre való tekintettel ÓRIÁSI kedvezménnyel készitjük, és forgalmazzuk a népszerű EUROSTANDDISPLAY POPUP Sajtófalat!
There are no translations available. POPUp Sajtófal Prémium POPUP SAJTÓFAL KÉSZITÉS AKCIÓ! 2016 év végéig, a nagy sikerre való tekintettel ÓRIÁSI kedvezménnyel készitjük, és forgalmazzuk a népszerű EUROSTANDDISPLAY
1. A VÍZ SZÉNSAV-TARTALMA. A víz szénsav-tartalma és annak eltávolítása
1. A VÍZ SZÉNSAV-TARTALMA A víz szénsav-tartalma és annak eltávolítása A természetes vizek mindig tartalmaznak oldott széndioxidot, CO 2 -t. A CO 2 a vizekbe elsősor-ban a levegő CO 2 -tartalmának beoldódásával
Elektromos áram, egyenáram
Elektromos áram, egyenáram Áram Az elektromos töltések egyirányú, rendezett mozgását, áramlását, elektromos áramnak nevezzük. (A fémekben az elektronok áramlanak, folyadékokban, oldatokban az oldott ionok,
A GOMBFOCI JÁTÉKSZABÁLYAI
A GOMBFOCI JÁTÉKSZABÁLYAI A gombfoci szabályai szinte megegyeznek a futball szabályaival. Les nincs. A játékban két ember vesz részt. A versenyzők tíz-tíz darab mező ny játékosgombbal, egy-egy darab kapusgombbal
Atomi er mikroszkópia jegyz könyv
Atomi er mikroszkópia jegyz könyv Zsigmond Anna Julia Fizika MSc III. Mérés vezet je: Szabó Bálint Mérés dátuma: 2010. október 7. Leadás dátuma: 2010. október 20. 1. Mérés leírása A laboratóriumi mérés
Városok és régiók egyezmény a gyermekek elleni szexuális erőszak megállítására
Városok és régiók egyezmény a gyermekek elleni szexuális erőszak megállítására A Kongresszus hozzájárulása az Európa Tanács számára ÖTBŐL EGY kampány A Kongresszusi Iroda 2012. szeptember 14-én megadott
KÖZSÉGI VERSENY KÉMIÁBÓL (2016. március 5.)
SZERB KÖZTÁRSASÁG OKTATÁSI, TUDOMÁNYÜGYI ÉS TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM SZERB KÉMIKUSOK EGYESÜLETE KÖZSÉGI VERSENY KÉMIÁBÓL (2016. március 5.) TUDÁSFELMÉRŐ FELADATLAP A VII. OSZTÁLY SZÁMÁRA A
CAD Rendszerek II. Adaptív tervezés Bottum-up - top-down design
CAD Rendszerek II. Adaptív tervezés Bottum-up - top-down design Farkas Zsolt Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gép- és Terméktervezés Tanszék 1/ 20 Tartalom Mechanizmusok tervezése, Mechanizmusok
A számítógép egységei
A számítógép egységei A számítógépes rendszer két alapvető részből áll: Hardver (a fizikai eszközök összessége) Szoftver (a fizikai eszközöket működtető programok összessége) 1.) Hardver a) Alaplap: Kommunikációt
Szövegértés 4. osztály. A Plútó
OM 03777 NÉV: VIII. Tollforgató 206.04.02. Monorierdei Fekete István Általános Iskola : 223 Monorierdő, Szabadság út 43. : 06 29 / 49-3 : titkarsag@fekete-merdo.sulinet.hu : http://www.fekete-merdo.sulinet.hu
Hogyan lehet pénzt termelni a mobilfizetéssel?
Turzó Ádám Pál elemző Hogyan lehet pénzt termelni a mobilfizetéssel? Üzleti modellek a technológia mögött 2014. November 12. Budapest Amiről szó lesz Globális mobilfizetési piac mérete Magyar fizetési
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz KÉMIA 4.
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz KÉMIA 4. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT 2015 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc
MÉRNÖKI ANYAGISMERET AJ002_1 Közlekedésmérnöki BSc szak Csizmazia Ferencné dr. főiskolai docens B 403. Dr. Dogossy Gábor Egyetemi adjunktus B 408
MÉRNÖKI ANYAGISMERET AJ002_1 Közlekedésmérnöki BSc szak Csizmazia Ferencné dr. főiskolai docens B 403 Dr. Dogossy Gábor Egyetemi adjunktus B 408 Az anyag Az anyagot az ember nyeri ki a természetből és
Idegen szavak gyakorlása Dobble játékverzióval II.
Barátka Agnieszka Varsói Tudományegyetem, Magyar Tanszék Idegen szavak gyakorlása Dobble játékverzióval II. Sokan ismerik már a Denis Blanchot által feldolgozott kártyajátékot, amelyet Dobble néven a Play
A XVII. VegyÉSZtorna II. fordulójának feladatai, október 22.
Az eredményeket 2014. november 17-ig kérjük e-mailben (kkfv@chem.u-szeged.hu). A később elküldött megoldásokat nem fogadhatjuk el. A verseny részletes szabályai, a számításokhoz alkalmazandó állandók és
Életében először fog kipróbálni egy hallókészüléket?
A HALLÓKÉSZÜLÉKEK Életében először fog kipróbálni egy hallókészüléket? A hallókészülékeknek köszönhetően könynyebbé és kényelmesebbé válik a hallás. A legtöbb hangot jobban fogja hallani, a beszédet pedig
Iskolai teljesítmény iskolai átszervezés 2006 2009 1
Iskolai teljesítmény i átszervezés 2006 2009 1 Az előző fejezetben láthattuk, hogy hogyan alakult a 2000-es évek első évtizedében az alapfokú i ellátás a kistelepülések esetében. Ez a fejezet azt a kérdést
Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten
https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/252/hosszu-katinka-szeretnek-tobbszor-a-dobogon-allni-budapesten Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten 2017.01.13. 11:57 CET A háromszoros
1. SI mértékegységrendszer
I. ALAPFOGALMAK 1. SI mértékegységrendszer Alapegységek 1 Hosszúság (l): méter (m) 2 Tömeg (m): kilogramm (kg) 3 Idő (t): másodperc (s) 4 Áramerősség (I): amper (A) 5 Hőmérséklet (T): kelvin (K) 6 Anyagmennyiség
Csak a fantázia szab határt...
Csak a fantázia szab határt... 2014/1. szám Belsőépítészeti tervezőknek, kivitelezőknek és bútorgyártóknak Különleges színfurnérozott MDF lapok Csomós tölgy fűrészelt felülettel Csomómentes tölgy fűrészelt
Röntgendiffrakció. Orbán József PTE, ÁOK, Biofizikai Intézet november
Röntgendiffrakció Orbán József PTE, ÁOK, Biofizikai Intézet 2013. november Előadás vázlata Röntgen sugárzás Interferencia, diffrakció (elektromágneses hullámok) Kristályok szerkezete Röntgendiffrakció
Ásványgyapotos szendvicspanel
Oldalpanel normál csatlakozással Ásványgyapotos szendvicspanel MW Ásványgyapot 1175 mm 1150 mm Minden szín esetében 1000 mm RAL9002/9006/7016 3.000 mm 10.000 mm között A2 s1, do EI60 Az ásványgyapotos
Kémiai reakciók mechanizmusa számítógépes szimulációval
Kémiai reakciók mechanizmusa számítógépes szimulációval Stirling András stirling@chemres.hu Elméleti Kémiai Osztály Budapest Stirling A. (MTA Kémiai Kutatóközpont) Reakciómechanizmus szimulációból 2007.