Parker, Cynthia: Szingli nők

Átírás

1 Parker, Cynthia: Szingli nők Négy barátnő, akiknek egyik közös vonásuk, hogy gyerekkorukban az osztálytársaik kiközösítették őket, felnőttként azonban igen sokra vitték. Hárman a szingli nők életét élik, csupán Pamela házas, de bizonyos mértékig ő is megőrizte a függetlenségét. Amanda tökéletesen elégedett, Gina már nem annyira, Joyce pedig a legkevésbé, ők ketten a nagy szerelemre vágynak. Csakhogy nem könnyű megfelelő férfit találni, különösen az esetükben, mert szépek, a munkájukban sikeresek, közel járnak a harminchoz és túl okosak, ennélfogva túl magasak az igényeik. Pamela ugyan ma is szerelmes a férjébe, ám azért neki is megvannak a maga gondjai. Úgy tűnik egyedül Amanda érzi jól magát a bőrében, csak akkor rémül meg, amikor a tizenöt éves osztálytalálkozóra meghívót kap. Sürgősen szereznie kellene egy szuperpasit, akivel közösen eljátszhatnák ott az álompárt, de sajnos senki sincs az életében.

2 1. FEJEZET - Segíthetek? A kérdés olyan kellemesen mély, bársonyosan csengő baritontól származott, aminek hallatán az ember lányában végigfut a bizsergés a feje búbjától a lába ujjáig, függetlenül attól, hogy látja-e annak tulajdonosát vagy sem. Amanda Weaveren is végigörvénylett ez az érzés, noha alapjában véve csöppet sem volt erotikus hangulatban - enyhén szólva majd' felrobbant mérgében; a helyzete pedig egyenesen komikusnak tűnhetett a kívülálló számára, amint tekintélyt sugárzó irodájában négykézlábra ereszkedve térdelt figyelemre méltó nagyságú íróasztala mögött. Tudatában volt, hogy a méretes bútordarabtól legfeljebb csípője egy része és a lábai látszanak a belépő számára, mire az ajkába harapott. A fenébe! Bárki legyen is az, miért nem tudott várni addig, míg ő tisztességesebb pozitúrát vesz fel?! Ezen a napon is szokásos kosztümjeinek egyikét viselte. Divatos szabású, elegáns és méregdrága darabot, melynek blézere karcsúsított és hosszú fazonú volt, a szoknyája szik, és sajnos a térde fölé ért, melynek hátrányát most érezte csak igazán. A ruhadarab ugyanis szemérmetlenül felcsúszott, s többet mutatott meg formás lábaiból, mint az egy munkahelyen ildomos lett volna. Hát még, ha figyelembe vesszük, hogy ennek a munkahelynek ő volt a tulajdonosa és igazgatója egy személyben. Lázasan törte a fejét, hogyan őrizze meg maradék méltóságát, amikor a mesés hang birtokosa újra megszólalt. - Elárulná, mit kell keresnünk? Amandát szemvillanás alatt kiverte a víz, miután ráébredt, hogy a kérdést a közvetlen közelében hallja, Tekintete egy csöppet oldalra siklott az asztal mögött, s ekkor vette észre, hogy a jövevény a másik oldalon, vele szemben szintén négykézlábra ereszkedett. Nagyot nyelt. Nem is akart arra gondolni, milyen röhejesett festenek. Óvatosan emelte fel a fejét, s mérte végig a váratlan látogatót. Mármint az egyik szemével, mert a másikkal csupán homályosan látott. A férfi sötétszürke öltönyt, világoskék inget viselt, színben harmonizáló nyakkendővel, fekete cipője ragyogott a tisztaságtól. Kezei ápoltak voltak, bőre enyhén barnának látszott, arca simára borotválva, szája duzzadt, mint aki nem veti meg az érzéki örömöket, s noha az orra a kelleténél egy kicsit nagyobbra nőtt, egész megjelenése makulátlannak hatott. Majdnem, A makulátlan külsőt, a vonzó megjelenést sajnos teljesen elrontotta a szódásüveg vastagságú szemüveg, mely furcsán felnagyította az idegen világos színű szemét. Amanda újfent nagyot nyelt, de most már nem annyira a zavartól, mint a csalódástól. Már megint hagyta magát rászedni, gondolta mérgesen. - Nos...? - hallotta a férfi sürgető hangját. - Ki... kiesett az egyik kontaktlencsém - dadogta kiszáradt torokkal. - És nincs a fiókjában tartalék? - érdeklődött az ismeretlen enyhe rosszallással. - Ez volt a tartalék - morogta Amanda. - Egy héten belül a harmadikat vesztettem el, és még nem volt időm beszerezni újakat. - Szemüvege van? - Nincs.

3 - Az baj - állapította meg a férfi, majd tekintetét a mintás szőnyegre szegezte. Amanda kis híján felkacagott. Amilyen vastag szemüveget viselt az idegen, kizártnak látszott, hogy észrevegyen a földön olyan apróságot, mint egy kontaktlencse. Ennek ellenére nem zavartatva magát közelebb hajolt a szőnyeghez, s közben a tenyerével is tapogatni kezdte. Milyen szép a keze! - futott át a nő agyán, amiért tüstént meg is rótta magát. Rengeteg a munkája, a titkárnője szabadnapos, azt sem tudja, hol áll a feje, nem ér rá hülyeségeken merengeni! Meg kell találnia azt a nyavalyás lencsét, mert anélkül csak homályosan lát! Fél szemmel, vaksin lehetetlenség dolgozni. Újra leszegte hát a fejét, és ő is keresni kezdte az elveszett hol-mit. Közben pedig azon elmélkedett, hogy miért van az, hogy a jóképű férfiak egytől egyig önző, szemét alakok. Hogy a rendesebbjei melegek. Vagy foglaltak. S hogy az olyan mesés hangú pasik, mint ez az ismeretlen is, rendszerint csúnyák. Gyakran beszélt már telefonon csodás hangú hímneműekkel, ám a személyes találkozáskor aztán jött a szörnyű csalódás. Nem vágyott ó Adoniszra, csupán azt szerette volna, ha legalább egy fokkal szebb az illető az ördögnél, de az említett pasik inkább két fokkal voltak csúnyábbak. Mind a külsejüket, mind a lelküket tekintve. - Megvan! -- kiáltott fel az ismeretlen ekkor diadalmasan, ujjai közt tartva a lencsét. - Remek - örvendezett Amanda felegyenesedve. Elvette a férfitól az, ominózus darabot, fertőtlenítette, majd egy ügyes mozdulattal visszahelyezte a szemébe, Végre tökéletesen látott megint, hálás mosollyal fordult vissza az idegenhez. És a csalódás megint elfogta, már nem látta olyan jóképűnek, mint fél szemmel. - Köszönöm a segítségét - mondta, jól leplezve az érzéseit. - Nagyon szívesen. Pár percig csak álltak ott egymással szemben némán, aztán a nő észbe kapott. Gyorsan összeszedte magát, és kérdőn pillantott az ismeretlenre. - Elárulná, mi járatban van? - Hogyne - biccentett a férfi. - Sajnos a külső irodában nem volt senki, hogy bejelentsen, ezért törtem rá magára, bár előtte kopogtam. - Semmi baj, nem hallottam. - Még egyszer elnézést. Nos... az álláshirdetésre jöttem. Amanda megint végigmérte, ám a tekintete most már üzlet-asszonyos volt; hivatalos arcot és hangot öltött. - Kérem, foglaljon helyet - vált visszafogottá. Iménti zavartságát mintha elfújták volna, elfelejtette, milyen bizarr helycetben talált rá a férfi, s hogy ezt mennyire kínosnak érezte. - A titkárnőm ma szabadságon van, ezért nem talált senkit az előtérben. Egyébként hogy hívják? - Bocsánat - hebegte az idegen feszengve -, elfelejtettem bemutatkozni. Brad Connor vagyok. - Connor... - ismételte Amanda töprengve. - Hallottam egy ilyen nevű kiadóról, de az nemrégen csődbe ment. Van valami köze hozzá? Brad elvörösödött. - Igen. Az apámé volt -- ismerte el vonakodva. - Vagy úgy - bólintott Amanda. - Nos, amennyiben igazgató-helyettesi állást keres, akkor rossz helyen jár, nekem ugyanis titkárra van szükségem. -- Helyettesit? -- ismételte csodálkozva Brad. - Miért keresnék én helyettesi állást?

4 - Gondolom azért, mert a kiadójuknál is bizonyosan maga volt az apja helyettese. - Rosszul gondolja, Miss Weaver - szedte végre össze magát Brad. Kínosan érintette, hogy a nő a neve hallatán rögtön kapcsolatba hozta az apja kiadójával, ráadásul azzal a kiadóval, ami végül csődbe ment az apja makacssága miatt. - Ha ismerte volna az apámat fénykorában, megértené; miért mondom ezt. Donald Connor nem tűrte meg maga körül a helyettest, mindenen rajta tartotta a szemét, és mindenben ő döntött. Én csupán a személyi titkára voltam, és hiába támadtak jó ötleteim, hogyan mentsük meg a kiadót, meg sem hallgatta azokat. - Na és most? --- Most? Hát most már nem olyan, mint régen. Agyvérzés érte, s noha gyógyulófélben van, teljesen más ember lett belőle. Ne értse félre, nem beszámíthatatlan, nem is magatehetetlen, de valahogy megszelídült és lelassult. Amellett bizonyos dolgokra egyszerűen nem emlékszik, vagy nem akar. Talán csak így képes elviselni, hogy ő az oka a csődnek, Nem tudom, de néha azt kívánom, bár-csak még mindig az a zsarnoki, ordibálós ember lenne, mint régen, mert szárromra most olyan, akár egy idegen. -- Értem. Na és ha magán múlott volna, hogyan mentette volna meg a kiadót? - Természetesen úgy, hogy figyelembe veszem az olvasók igényét, Apám - régi vágású ember lévén - kizárólag szépirodalmi műveket volt hajlandó kiadni, kemény fedeleseket drága bőrkötésben> és hallani sem akart arról, hogy krimivel vagy romantikus regénnyel bővítse a repertoárt. Ezért aztán a kiadásaink egyre csak nőttek, míg a bevétel folyton apadt. Végül csődbe mentünk, apám beteg lett, és mindenünket el kellett adnunk, hogy kifizethessük az adósságot, Most egy kis családi házban lakunk szolid környéken zsebkendőnyi udvarral, de legalább van egy kis kert, ahol anyám zöldséget termeszthet. Sajnos apám még felügyeletre szorul, így anyámnak mellette kell lennie. A hivatalos dolgokat én intéztem az ügyvédünkkel, mostanra az utolsó centet is kifizettük, azonban semmi pénzünk nem maradt. Dolgoznom kell, hogy legyen mit ennünk. - És nem zavarná magát, Mr. Connor, ha egy nő lenne a főnöke? - Más férfiak is dolgoznak itt - felelte Brad -, és őket sem zavarja, ha utasításokat ad nekik. - Ez igaz, ám ez a felállás azért nem túl gyakori. Az meg még kevésbé, hogy egy nőnek férfi titkára legyen, amellett ez inkább női munka. Igaz ugyan, hogy nálam többet kell majd intézkedni, mint gépelni, de azért erre is szükség lesz. - Amikor apámnak dolgoztam, akkor is titkár voltam, akkor is rengeteget intézkedtem, ám ha levelet kellett írni, hát megírtam, és nem estem kétségbe. Értek a számítógéphez, a szövegszerkesztőhöz, és elég jól gépelek. Mindig keményen dolgoztam, és sosem érdekelt, hogy női munkát végzek-e vagy sem, mert szerettem, amit csináltam. - Nincsenek ambiciói? - Dehogynem. Dolgozni akarok, szükségem van a pénzre. Ennyi. - Bocsásson meg, Mr. Connor, nekem azonban nagyon furcsa, hogy nem Férfiasabb állást keres. - Pedig semmi furcsa nincs benne. A titkári munkához értek, ráadásul kiadónál dolgoztam, tehát van némi fogalmam az efféle feladatokról. - Feltehetek egy személyes kérdést? Természetesen.

5 - Mi van a szemével? Jól lát? Nagyon erős lehet a szemüveg, amit visel. - Nos... bevallom, a szememet műteni kellene, és akkor gyengébb szemüveg is elég lenne, de... ehhez pénz kell - még akkor is, ha az embernek van biztosítása, mert nem mindent térít a biztosító, nekem viszont egy éve már nincs. Egyelőre jól látok, ám az is igaz, hogy előbb-utóbb alá kell vetnem magam az operációnak. Amíg azonban nem dolgozom, nincs pénzem, és nem tudom kifizetni. Miért érdekli? Bocsánat, hülye kérdés volt - válaszolt is rá nyomban, amint hirtelen felfogta. - Ne aggódjon, Miss Weaver, jól látok, képes vagyok hibátlanul elvégezni a munkámat. Egyébként én is kérdezhetek valamit? - Hogyne. - Úgy érzem, magát jobban zavarja, hogy férfi titkára legyen, mint engem az, hogy nő lesz a főnököm. Miért akar mégis férfit? - őszinte leszelt, Mr. Cannor. Bizonyára elég jól tájékozódott a ]riadómról, mielőtt jelentkezett erre a meghallgatásra, ennélfogva tudja, hogy a Venus Kiadó is a csőd szélén állt, amikor három és fél évvel ezelőtt apám meghalt, és én átvettem az irányítást. Az ön apjához hasonlóan az én apám is kizárólag úgynevezett értékes irodalmat adott ki, ami nem hozott sok hasznot a konyhára, ezért amint a helyére léptem, azonnal felvettem a kapcsolatot jó néhány ügynökkel, hogy tudassam velük: jó krimikre, romantikus regényekre, sőt szakácskönyvekre is vevő vagyok. Olyan katasztrofális volt a helyzet, hogy néhány munkatárstól meg kellett válnom, s akik maradtak, azok dupla annyit dolgoztak, mint annak előtte, és dolgoznak még ma is. Aztán apám titkárnője nyugdíjba ment, és azóta egymásnak adják a kilincset az újak. Valahányszor beletanul egyikük a munkába, megismeri a kollégákat, a szokásokat, és vég-re gördülékenyen mehetne minden, a hölgy váratlanul szerelmes lesz és elköltözik az ország másik végéhe. Vagy férjhez megy, és otthon marad. Vagy gyereket szül, és megint csak otthon marad. Elegem van belőlük? Két és fél év alatt hat titkárnő fordult meg nálunk. El tudja ezt képzelni? Félévente újat kellett betanítanunk a semmiért, Ezért döntöttem úgy, hogy inkább férfit alkalmazok, ők legalább akkor is dolgoznak, ha megnősülnek, és nem szülnek. Vagyis megbízhatóbbak, jobban lehet rájuk számítani. Érti? - Nagyon is, és azt is, miért érdeklődött a szemem állapotáról. Attól fél, hogy rám sem számíthat majd, ha megműtenek. - Nos... ez is megfordult a fejemben. De... ha tényleg olyan jól végzi a munkáját, mint ahogy állítja, akkor kibírnék egy-két hónapot helyettessel is. Itt az a lényeg, hogy megbízható legyen, önállóan végezze a feladatait, találja ki még a gondolataimat is, egyszóval legyen a jobbkezem. Mindamellett teljes körű titoktartást várok el. Egy titkár vagy titkárnő óhatatlanul bepillantást nyer főnöke magánéletébe is, én ellenben nem szeretném, ha visszaélne ezzel. -- Ne aggódjon, Miss Weaver, lakat lesz a számon, erre szavamat adom. - Nekem ennél több kell. Belefoglaljuk a szerződésébe, s ha később bármit kifecseg, az ügyvédem meg fogja tenni a szükséges lépéseket. - Semmi kifogásom ellene. - Mikor tudna kezdeni? - Bármikor, amikor szükséges. -- Ez igen biztató, ám magán kívül van még két jelentkező, velük is szeretnék elbeszélgetni, mielőtt döntök. Adjon egy telefon-számot, és néhány napon belül értesítem, mire jutottam. Ha önt választom, akkor a jövő héten már kezdhetne is. Sajnos azonban nem áll módomban sokat fizetni, a költségekre

6 még nagyon oda kell figyelnem. Szerencsére a nehezén túl vagyunk, de még sok sikerkönyvet kell kiadnunk, hogy nagyvonalúbb lehessek a bérekkel. - Ekkor azonban olyan összeget nevezett meg, amire Brad egyáltalán nem számított. Alig bírta lelkesedését leplezni. - Nekem megfelel - mondta visszafogottat. Végül is korai len-ne örülnie, hiszen az állást még nem kapta meg, s miután az utóbbi időben már több elutasításban volt része, nem fűzött vérmes reményeket a kecsegtető ajánlathoz. Néhány munkáról éppen a szeme miatt maradt le, mert a munkáltatók nem hitték, hogy képes rendesen dolgozni, még azt is kétségbe vonták, hogy normális-e, A vastag szemüveg látványa elrettentette őket, és a látszat alapján ítéltek. Tény és való, hogy ez a mostani nagyon előnytelen viselet volt, ám egyelőre nem állt módjában divatosabbat beszerezni, a régi viszont, ami jobban nézett ki, összetört. Persze ha lenne pénze menő fazonúra, netán valami márkásra vagy kontaktlencsére, más volna a helyzet, de így... Nevetséges, hogy még munkát sem képes találni! Tény, hogy sokat romlott a megjelenésén a vastag pápaszem, ám azért látott, és normális volt. Sajnos azonban ma, a külsőségek világában kizárólag az számított, hogy egy férfi úgy nézzen ki, mint egy görög isten, és legalább annyi pénze legyen, mint egy arab sejknek. Tudta magáról, hogy alapjában véve nem néz ki olyan rosszul, rím a rémes okuláré mindent elrontott. Es ráadásul egy vasa sem volt. Sem kocsija, sem lakása. Huszonhét évesen a szüleivel élt, és még kilátása sem volt arra, hogy változtasson ezen. El kell tartania a szüleit, magát, fizetni a számlákat, amíg az édesapja rendbe nem jön annyira, hogy napközben egyedül lehessen hagyni, és az édesanyja is dolgozni kezdjen. Bár hogy hol találna állást ötvenhárom évesen, arról sejtelme sem volt. Édesapja ragaszkodott ahhoz, hogy a felesége otthon maradjon, vezesse a háztartást, és nevelje a ['alkat, így azután anyja az érettségi után csupán egy évig dolgozott, azután férjhez ment, otthagyta pénztárosi állását, és élte a háttérfeleségek kiszolgáltatott életét. Brad el sem tudta képzelni, hová vennék fel, miután sem gyakorlata, sem felsőbb iskolája nem volt. Ha én egyszer megnősülök, nem kényszerítem a nejemet arra, hogy otthon maradjon és kiszolgáljon! - gondolta eltökélten, majd gúnyos mosolyra húzódott a szája. Elment az eszem! Sosem lesz lehetőségem arra, hogy saját családom legyen, mert a mai Lányok levegőnek nézik az olyan pasit, akinek nincs semmije, ráadásul a szüleivel lakik! Miután Miss Weaver befejezettnek nyilvánította a beszélgetést, udvariasan a külső iroda ajtajáig kísérte, Brad már az érkezése-kor alaposan szemügyre vette, és rögtön tudta, hogy ez a leendő titkár birodalma lesz. Távozásakor csak futó pillantásra méltatta a modern számítógépet, és elfojtott egy sóhajt. A helyiség barátságos volt, a modern technika vívmányaival tökéletesen felszerelve, s biztos volt abban, hogy jól érezné magát itt, Ráadásul a munka se lenne idegen, hiszen apja mellett nagy rutinra tett szert. Tudta kezelni az embereket is, végtelen nyugalma jó hatással volt rájuk, kizárólag az édesapja kapott tőle gyakran dührohamot, mert nyársnyila alaknak tartotta, amiért az általa férfiasnak vélt ordibálás helyett rendre a diplomatikus utat választotta.

7 Ha az apja dühöngött, ő akkor is higgadt maradt, ha pedig kezdte elveszíteni a türelmét, egyszerűen faképnél hagyta, mert a maga részéről úgy gondolta, hogy egy dühöngő őrtelttel" az égvilágon semmit sem lehet megbeszélni. Sosem volt hajlandó belemenni a kölcsönös kiabálásba, akármennyire provokálta is az édesapja. Ezért aztán Donald Connor rásütötte, hogy nem is igazi férfi, csak egy mulya alak, és nem való másnak, kizárólag beosztottnak, akit irányítani kell, s aki képtelen lenne egy kiadó vezetésére. Mialatt vonatra szállt, hogy hazautazzon New York egyik kevésbé elit elővárosába, eltűnődött, hogy vajon sikerült volna-e megmenteni a céget, ha ő is hangosan dühöng, kiabál, az asztalra csap, vagy egyenesen az apjára borítja, amikor az nem hallgatta meg a javaslatait. - Nem - Felelt is rá némán, hiszen neki nem volt hatalma, az édesapja jóváhagyása nélkül semmit sem tehetett. Most már mindegy - állapította meg magában. Felesleges a múlton rágódnia, az már úgysem segít, inkább a jelenre kell összpontosítania. Esetleg imádkozhatna, hogy megkapja a titkári állást a Vemrsnát, hátha Isten ezúttal kivételt tesz és meghallgatja öt. Amanda fáradtan dőlt hátra kényelmes főnöki székében. Nagyon utálta a meghallgatást, szívesen rábízta volna másra, de hát a saját titkárát mégiscsak neki kellett kiválasztania, Meg is hallgatta mind a három jelentkezőt, elbeszélgetett velük, és egyiküket rögtön kihúzta a képzeletbeli listáról. Túlságosan nagyképűnek tűnt, úgy viselkedett, mintha nem is titkárnak, hanem a kiadó vezetőjének alkalmazná. Maradtak ketten: Brad Connor és Kevin Lowell. Kétségkívül Brad látszott a rátermettebbnek, hisz korábban is kiadónál dolgozott, csupán a szeme állapota aggasztotta. Sejtelme sem volt, mennyi időt venne igénybe a műtét, meddig len-ne munkaképtelen. Ráadásul mi a garancia, hogy utána tényleg jobban fog látni? Mi van, ha nem sikerül az operáció, és esetleg megvakul? Kevinnel viszont az volt a baj, hogy még soha nem dolgozott a könyvszakmában, és semmi tapasztalata nem volt, a tetejében akadt benne valami zavaró. Nem tudta volna megfogalmazni, mi az, ám a női megérzése azt súgta, hogy Bradet válassza. Két teljes napig vívódott magában, végül már a feje is belefájdult, és akkor mérgében a telefon után nyúlt, tárcsázta Brad Connor számát, és közölte vele, hogy övé az állás. Amint bontotta a vonalat, máris megbánta döntését, de nem akart hülyének tűnni, hogy ismét felhívja azzal, hogy meggondolta magát. Aztán utasította titkárnőjét, Emily Brownt, aki szemlátomást napról napra gömbölyödött, hogy meg ne próbáljon megszülni addig, míg tökéletesen be nem tanította az utódját. - Tényleg felvettél egy férfi titkárt? - érdeklődött hamiskásan csillogó szemmel Pamela Morgan. - Aha - bólintott Amanda, majd gyorsan kortyolt egyet az italából. Tudta, nem ússza meg barátnői ugratását a dolog miatt, de most semmi kedve nem volt ehhez. Teljesen kimerítette a hét, mindennap későn ért haza, és ezen a szombat estén szerette volna elfelejteni a munkáját. Lazítani akart egy kicsit, iszogatni, nevetgélni barátnői társaságában. A Blake Angel volt a törzshelyük, itt jöttek össze, ha sikerült időpontot egyeztetniük.

8 Pamela Morgan már férjnél volt, Jeff igen sikeres üzletember hírében állt, de folyton dolgozott. Igaz, az üzleti utakra sokszor elkísérte őt, s míg Jeff tárgyalt, ő vásárlással múlatta az időt, ám egyre gyakrabban unta, s olykor inkább itthon maradt, és a barátnőivel találkozott. Pamela betöltötte a harminckettőt, és lassan el kellett gondolkodnia azon, hogy ideje lenne gyermeket vállalnia. Vágyott rá, ugyanakkor félt is tőle. Félt, hogy túlságosan lekötné az idejét, és nagyon megváltozna az élete, az alakjáról nem is beszélve. Férje nem sürgette, noha ő is akart utódot, egy fiút, aki majd örökli a nagy vagyont, de rábízta a döntést a feleségére. Mielőtt nőül ment hozzá, Pamela fotómodellként kereste a kenyerét, gyönyörű arcú, magas, karcsú teremtés volt, nagyon sikeres, ám amikor négy éve összeházasodtak, Jeff kérésére felhagyott a modellkedéssel. Azóta a fényképezőgép másik oldalára került, hobbija lett a fotózás. Mindent lekapott, amit érdekesnek talált, és legalább ezzel is telt az idő. - Na és milyen a pasi? - tudakolta Gina Spencer. - A titkárnőm, Emily szerint gyorsan tanul, vannak kapcsolatai, és ha így halad, nem lesz gond vele. - Nem erre gondoltam, te is tudod - kuncogott Gina -, hanem a külsejére. - Ugyan - biggyesztette le az ajkát Pamela. _ Milyen lehet egy fickó, ha titkárnak áll? Szürke egér, öreg, pocakos, kopaszodó, jel-legtelen. Vagy affektáló, homokos. - Tényleg ilyen? - kíváncsiskodott Joyce Baker. - Nem - felelte vonakodva Amanda, Brad sovány, magas és fiatal. Huszonhét éves. - De? - türelmetlenkedett Pamela. - Csak van valami de, ha egyszerű titkárnak állt. - Légy szíves, ne szóld le ennyire ezt a munkát! utasította rendre Amanda. - Egy személyi titkár feladata igen sokrétű, felelősségteljes, és bizalmas. Ha rátalálsz a megfelelőre, az aranyat ér. - Jó, jó elhiszem, csak ne csigázz tovább! Szóval milyen? - Helyes, értelmes, csak... csak a szeme... - Mi van vele? Talán vak? - Na és ha az volna? - csattant fel Amanda mérgesen. Valamiért úgy érezte, meg kelt védenie a férfit. - Gondolod, a vak emberek egyúttal gyengeelméjűek is? - Nem, dehogy - visszakozott Pamela -, de nehéz elképzelni, hogy egy ilyen ember képes ellátni a titkári munkát. Csodálkoznál, ha tudnád, mennyi mindenre képesek - vette védelmébe őket Gina. - Ismerek vak lányt, aki gyönyörűen fest. - Na jó, igazatok van. Ne értsetek félre, nem akartam bántani őket. - Jól is teszed - morogta Amanda. - Mellesleg Brad nem vak, csak igen vastag szemüveget visel, ami nem éppen előnyös neki. - Ne viccelj, Mandy, számtalan divatos keret létezik, vagy ott van a kontaktlencse. - Ez igaz, csakhogy Bradnek nincs rá pénze. - Ajjaj! - fintorodott el Pamela. - Szóval csóró. Vigyázz vele, drágáin, nehogy szélhámos legyen. - Ne aggódj, Pam, nem az. Az apjáé volt a Connor Kiadó, mielőtt csődbe ment.

9 - Hát ez nem igazán jó ajánlólevél - csóválta fejét a volt modell. - Brad nem tehetett. róla. Érdeklődtem egy kicsit szakmai körökben, és mindenki azt mondta, hogy Donald Connor rémes természetű, és igen szűk látókörű vezető volt, nem csoda, hogy csődbe jutott. Nem hallgatott a fiára, aki meg tudta volna menteni a bukástól, csak ment a saját feje után. Mindenkivel kiabált, össze-veszett, az írókat se nézte semmibe, ha valaki ellentmondott neki, azt egyszerűen kirúgta. Sokszor a fia békítette meg a sértetteket, az ő közbenjárására kaptak hitelt akkor is, amikor az öregnek már nem adtak. Donald nagyon kitolt Braddel: megígérte neki, hogy megjelenhetnek puha fedeles sikerkönyveket is, a fia elintézte a hitelt, szerzett írókat, végül az apa meggondolta magát. Visszamondta az egészet, tönkrement, mire agyvérzés érte. Szép házuk volt szép berendezéssel, értékes festményekkel, drága autóik, de mindent el kellett adniuk. Többen igazi csodának tartották, hogy Brad kitartott az apja mellett, mert az megérdemelte volna, hogy a sorsára hagyja, ám ő túl rendes ehhez. Sosem hallották kiabálni, végtelenül nyugodtnak, higgadtnak, sőt halk szavúnak ismerik, aki becsülettel gondoskodik a szüleiről. Szóval egy szent. - jaj, Pam, rémes a szarkazmusod, - Az lehet, csakhogy az ilyen pasasok a legveszedelmesebbek. Ha ezek egyszer mégis elveszítik a türelmüket, még ölni is képesek. Amanda elnevette magát. - El sem tudom képzelni, hogy Brad ilyesmire vetemedne. - Lehet, hogy nyámnyila alak, és mindent a szájába kell rágni. - Emily szerint egyáltalán nem. Már most egy sor dolgot önállóan végez, ráadásul kiválóan gépel. - Mégiscsak buzi. -- Szörnyű vagy, Pamela - csóválták a fejüket nevetve a barátnők. - Nem minden férfi macsó, de ez nem jelenti azt, hogy akkor homokos - jegyezte meg Joyce. - Nem bizony - erősítette meg Gina. - Te csak hallgass! - mordult rá Pam. Képtelen volt megemészteni, hogy barátnője nős férfiba szeretett bele, és még mindig nem szakított vele. - hagyj békén! - öltött rá nyelvet a lány. Tudta jól, miért ha-ragszik rá, ő sem volt büszke magára, hisz mindig elítélte, ha egy nő viszonyt kezdett egy házasemberrel, ám képtelen volt a bűnös kapcsolatnak véget vetni. Nem akarta ezt, nem kereste, egyszerűen megtörtént. Gina Spencert elképesztő kézügyességgel áldotta meg az ég, ezért keramikusnak tanult, de mint általában a művészek, eleinte ő sem élt meg a munkáiból. Hiába tartották rendkívül tehetségesnek, egyetlen köcsögöt" sem bírt eladni jó ideig. Nagyszülei egyszerit kis családi házában lakott, amit tőlük örökölt, és ott alakította ki a műhelyét is. Megszállottan dolgozott, a vázától a díszcsempéig sokféle mutatós termék került ki a kezei közül, csak éppen senki nem akadt, aki vállalta volna, hogy kiállítást rendez neki. Igai., a helyi kis ajándékbolt tulajdonosa átvett tőle néhányat bizományba, ám ebből még a költségei töredékét sem bírta fedezni, az (hőkölt kis pénz pedig rohamosan fogyott, hiába takarékoskodott. Kezdett kételkedni, hogy tényleg tehetséges, hogy valaha befut, és már-már azt fontolgatta, hogy felhagy az egésszel, és valami állás után néz, amikor

10 megtörtént a csoda Az egyik neves galéria tulajdonosa, frank Cassidy betévedt a boltba, meglátta a munkáit, s annyira megtetszenek neki, hogy felvette vele a kapcsolatot, és felajánlotta neki, hogy kiállít belőlük a galériájában. Ettől kezdve olyan volt minden, mint a mesében, Siker, pénz, s mára a Spencerkerárníák nagy hírnévre tettek szert. Nem volt többé gond, miből fizesse ki a számláit, annyit keresett, hogy néha már restelkedett miatta. Másfelől viszont tudta, hogy megdolgozott érte, és végtelenül büszke volt magára. Boldog volt, elégedett, hogy azt csinálhatja, amit szeret, és még sok pénzt is kap érte, csupán a magánéletében nem boldogult. Egy futó kapcsolat is egy nagy csalódás után úgy döntött, nem törődik a férfiakkal. Mindennél fontosabb volt a munkája, rengeteget dolgozott, nem is nagyon ért rá randevúzni, ám ha még-is elege lett a korongozásból, inkább a barátnőivel találkozott. Együtt örültek a sikerének, araikor Franknek köszönhetően híres lett, meg is ünnepelték rendesen, másnap mindannyian macska jajjaj küszködtek. Frank nagyon kedves volt hozzá, tulajdonképpen az első pillanattól rokonszenveztek egymással, mindig rendkívül figyelmesen, udvariasan viselkedett, de nem tolakodóan. Álmában sem gondolta volna, hogy a kiállítás után egy évvel azért keresi fel egyre gyakrabban, mert szemet vetett rá. Tudta róla, hogy tizenkét évvel idősebb nála, hogy nős, hogy gyerekei vannak, ezért sokáig nem is tulajdonított semmit az egésznek. Egy idő után azonban furcsállni kezdte, miért jár hozzá egy olyan sikeres, vonzó férfi, mint ő, ám még akkor sem gyanakodott, Elfogadta a virágot, a bonbont, csupán akkor döbbent meg, amikor egy csodaszép és méregdrága karkötővel lepte meg. Varsággal megrémült tőle. - Jézusom! - nyögte, amint meglátta, majd hevesen rázni kezdte a fejét. - Ezt... ezt igazán nem fogadhatom el, Mr. Cassidy, ez egy vagyonba kerülhetett. - Ugyan már, hiszen csak egy karkötő ellenkezett a férfi lágy hangon. - Kérem, fogadja el, ne sértsem meg azzal, hogy visszautasítja. - De... - Es már többször kértem, hogy szólítson Franknek. Végül is igen sikeres lett az együttműködéseink, mindketten sokat kerestünk a műveivel, és az elmúlt egy évben megismertük egymást annyira, hogy akár barátok is lehessünk. Teleintse az ajándékot közös üzletünk megpecsételésének, remélem, hogy a jövőben is sok hasonlót kötünk még. Bár... azt is el kell ismernem, hogy maga gyönyörű, és nagyon tetszik nekem. - Kérem, Mr. Cassidy... ööö... Frank, ne mondjon ilyeneket. Maga családos ember, nős, és és sajnos a feleségemmel jó ideje megromlott a kapcsolatunk. Ha nem lennének a gyerekek, már régen elváltam volna tőle. - Tényleg? -- csodálkozott Gina. Noha egyszer már nagyot csalódott egy férfiban, aki elfelejtette megemlíteni neki, hogy nős, alapjában véve még mindig naivnak és jóhiszeműnek számított, dacára huszonnyolc évértek. Ráadásul Cassidyt igen tisztelte, Igazi úriembernek látta méretre szabott öltönyében, finom modorával, amellett végtelenül hálás volt, amiért adott neki egy esélyt a kiállítással, és meg sem fordult a fejében, hogy képes lenne hazudni. - Bizony, kedves Gina. Bár az üzleti életben sikeres vagyok, a magánéletem rémes. A gyerekeimet nagyon szeretem, ám a nejem igazi boszorkány, pokollá teszi az életemet. Ezért is vagyok késő estig a galériában, nem szeretek

11 hazajárni, A munka ugyan boldoggá tesz, de szörnyen hiányzik az életemből a melegség. Egy megértő szív, aki szeret, és akit viszontszerethetek. - Milyen költői -- mosolygott rá a lány meghatottan. - Annak találja? Nos, Lisa, a nejem mindig kigúnyolt ezért. Szeretem a verseket, az érzelmes dolgokat, ám otthon ezt az énemet el kell rejtenem, ha nem akarok újabb sebeket kapni. Higgye el, óriási csalódás a házasságorr, és az a legrémesebb az egészben, hogy egyelőre nem tudok kimászni belőle. Túl kicsik még a gyerekek, de megfogadtam, hogy amint nagyobbak lesznek, elválok. Ön művész, és mint ilyen, talán jobban megért engem, mint mások. Az első pillanattól úgy érzem, mi rokonlelkek vagyunk. Gina csak ámult és bámult, teljesen megszédítették a szép szavak, lenyűgözőnek találta a férfit, s mire felocsúdott, már fülig szerelmes volt belé. Frank bizonygatta, hogy még néhány év, és szabad lesz, és akkor feleségül veszi, ő pedig hitt neki. Csodásan megértették egymást, a férfi fantasztikus szerető volt, és a lány képtelen volt kiadni az útját. Titkos randevúkat szerveztek, Frank időnként magával vitte egy-egy aukcióra is, és általában ennek ürügyén sikerült néhány napot együtt tölteniük, természetesen távol New Yorktól. S mivel Gina ideje nagy részét lekötötte a munka, megelégedett a szerető szerepével, hiszen azt csak ő tudhatta, milyen ragyogóan kijönnek egymással, Mindazonáltal gyötörte a bűntudat, hogy házasemberrel van viszonya, mégsem bírt véget vetni neki, ahhoz túlságosan szerette a férfit. Pamela persze nagyon felháborodott, miután értesült a dologról, megesküdött neki, hogy Frank egy szemét disznó, aki csak kihasználja, hitegeti, sosem fog elválni, és tönkre fogja tenni, ő pedig hiába bizonygatta az ellenkezőjét. - Az ég szerelmére, Gina, nem lehetsz ennyire naiv! -- dühöngött Pam. - Minden nős pasi így beszél. Összevissza hazudozik a feleségéről, esküt tesz, hogy elválik, amint a gyerekei nagyok lesznek, de végül mindig találni fog valami ürügyet, hogy éppen miért nem teheti meg, s mire észbe kapsz, késő lesz. Gondolom, egy napon te is szeretnél majd férjet, gyereket, ám arra mérget vehetsz, hogy ezt nem Franktőt kapod meg. Sőt ha mellette maradsz, bogaras vénlány lesz belőled. Gina idegesen nevetett fel, mert titkon maga is érezte, hogy barátnőjének igaza lehet, a lelke mélyén mégis remélte, hogy nem. Nagyon szerette a férfit, és még nem készült fel rá, hogy lemondjon róla. -- Oké, Pam, talán így lesz, talán nem, de egyelőre nem áll szándékomban sem férjhez menni, sem gyereket szülni, és esküszöm neked, hogy amint elég erős leszek, szakítok vele. Azt azonban ne felejtsd el, hogy neki köszönhetem a sikeremet, s ha kiadom az útját, soha többé nem rendez nekem kiállítást. - Vannak más galériák is, és elég híres vagy már ahhoz, hogy bármelyikük boldogan dolgozzon veled. Gina hümmögött egy sort, aztán megígérte, hogy összeszedi magát és a sarkára áll, ám azóta is tartott a viszonyuk, s ez már harmadik éve így ment, Pamela meg soha nem mulasztotta el, hogy ne macerálja miatta. Amanda és Joyce jobban tolerálták, talán azért, mert tik is egyedül éltek. Gyakran eltűnődött, milyen fura barátság is az övék; igazából Joyce Baker volt a barátnője, együtt jártak középiskolába. Joyce fantasztikusan rajzolt, és grafikusnak készült. Rövid ideig a reklámszakmában dolgozott, de gyorsan ráunt, majd elszegődött könyrvllusztrátornak. Valójában nemcsak megrendelésre rajzolt, hanem kedvtelésből is, leginkább mesefigurákat, és rövid meséket is írt melléjük, a saját szórakoztatására.

12 Gina el volt ragadtatva tőlük, sokszor biztatta, hogy küldje el egy kiadónak, ám Joyce túlságosan kishitű volt ahhoz, hogy higgyen a sikerében. Barátnője ellenben addig rágta a fülét, míg végül beadta a derekát, és megtette. Az első kiadó azonban elutasította, és ez annyira lelombozta, hagy a továbbiakban rajzolni sem akart, de Gina tovább erősködött, s amikor egy alkalommal Joyce különösen letört volt, a lány felütötte a telefonkönyvet, és tollával körözni kezdett a kiadók neve felett. A véletlen úgy hozta, hogy a Venus Kiadóra bökött, és Joyce-nak oda is el kellett küldenie a kéziratot. Ő lepődött meg a legjobban, amikor személyes találkozásra hívták, és olyan ideges volt, hogy megkérte Ginát, kísérje el, így ismerték meg Amandát, aki mesterműnek minősítette a munkáját, és hajlandó volt könyv formájában megjelentetni. Mindketten jól jártak, mert nagy siker lett. Amanda kiadójának is jót tett, hisz akkoriban még a túlélésért küzdöttek, és Joyce-nak is, akinek szárnyakat adott a siker, és egyre-másra írta-rajzolta az újabb és újabb meséket. Jól kijöttek egymással, végül összebarátkoztak. Mindhárman túl voltak egy-két szerelmi csalódáson, egyedül éltek, és a közös sors is összehozta őket. Amanda mutatta be nekik Pamelát, aki már férjnél volt, de még mindig nehezen viselte, hogy abba kellett hagynia a modellkedést. Pamnek addig nem voltak barátnői, túl nagy kenyérharc folyt a modellek közt ahhoz, hogy barátságok alakulhassanak ki. Amúgy meg mind a négyűkben közös volt az, hogy nehezen nyíltak meg. Az iskolában Amandának is és Pamelának is egyetlen barátnője volt, a többség szóba sem állt velük. Így volt ezzel Gina és Joyce is, talán ezért is barátkoztak össze. Mindannyian elismerték, hogy különböző okokból ugyan, de az osztálytársaik kiközösítették őket, és nagyon magányosnak érezték magukat, Sokszor sírtak, mert nem értették, mi lehet a baj velük. Amanda szorgalmasan tanult, igazi stréber volt, és nem érdekelték a fiúk. Pamela, aki a legidősebb volt közöttük, elmondása szerint mindig kilógott a sorból, mert túl magas volt, túl sovány, ráadásul a tanulás is nehezen ment neki, Igazi megváltás volt számára, amikor egy fotós felfedezte, és modellként végre sikereket ért el. Tizenhat évesen otthagyta az iskolát, és csak később fejezte be, magántanulóként. Szerencsére az édesanyja boldogan egyezett bele mindenbe, ha pénzt hozott a konyhára. Állandó anyagi gondokkal küszködtek, az édesapja évekkel korábban lelépett, és elfelejtett gyerektartást fizetni, anyja pedig pincérnőként nem keresett vagyonokat. Óriási megkönnyebbülés volt számára, hogy többé nem kell eltartania a lányát, mi több 1S tartja majd el az anyját. Pamela tizennyolc éves volt, amikor elköltözött tőle, de mind a mai napig küldött neki pénzt havi rendszerességgel. Amikor pedig hozzáment jeflhez, Mary könnyekre fakadt örömében. Tény és való, hogy az osztályában sokak által utált buta, nyakig-láb csontkollekció igen messzire jutott. Csodaszép nő lett belőle,ť híressé vált, és rengeteget keresett. A tetejében vagyonos pasi a férje, aki férfinak sem utolsó. Jeff nyolc évvel volt nála idősebb, de ez egyáltalán nem látszott rajta, olyan jól tartotta magát. Sokat sportolt és odafigyelt arra is, mit eszik. Befektetési tanácsadóként dolgozott, és Pamelát is a munkája révén ismerte meg. Miután a lánynak egyre tekintélye-sebbé vált a megtakarítása, úgy határozott, hogy befekteti. Jól tudta, hogy a modellkelés nem nyugdíjas állás, ezért nem herdálta el, amit keresett, hanem félretette, már fiatalon is gondolt a jövőjére.

13 Jeffnek pedig nagyon megtetszett, s miután ellátta a megfelelő tanácsokkal, udvarolni kezdett neki. A szerelemből házasság lett, és Pam a tudatában volt, hogy ez a legjobb, ami történt vele. Volt saját vagyona is, ám a férje által még biztosabbá vált a jövője. Soha többé nem akart úgy élni, olyan szegénységben, mint gyerekként. Tisztelte és becsülte az anyját, tudatában volt, milyen nehéz lehetett neki egyedül nevelni őt, és hálából a mai napig támogatta. Mary megtehette volna, hogy nem dolgozik, mégsem tette. Szerette a munkáját, a lánya és a veje segítéségével nyitott egy kis éttermet, és legalább a sajátjában dolgozott. Túl fiatal volt még ahhoz, hogy megüljön egy helyben. Amanda és Pam akkor ismerték meg egymási, amikor Amanda elment egy partira, hogy hitelt szerezzen a kiadójának. Tudta, hogy ott lesz az a bankár, akitől a segítséget remélte, és eltökélte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy meg is szerezze. Majdnem sírógörcsöt kapott, miután meghallotta, hogy a férfi influenzára hivatkozva visszautasította a meghívást. A mosdóban próbálta összeszedni magát, ahol Pam a sminkjét igazította, A híres modell sem volt valami vidám, utálta ezeket a partikat, melyekre a férjét el kellett kísérnie Önkéntelenül tett egy nem éppen hízelgő megjegyzést a bulira, amivel mosolyt csak az amúgy kétségbeesett Amanda szájára. Beszélgetni kezdtek, és mindketten meglepődtek, amint megállapították, mennyire egy hullám-hosszon vannak. Pamela bevallotta, hogy nem tud miről csevegni a többi üzletember feleségével, akik jóval idősebbek nála, gyerekeik vannak, más körökben forognak, mint ő eddig, és örökké pletykálnak. Ifjú házas volt, és nehezen dolgozta fel, hogy ott kellett hagynia a munkáját. Ugyanakkor szerette a férjét, és azt is belátta, hogy a kora miatt lassan a pályafutása végére ér, s még mindig jobb a csúcson abbahagyni, mint átélni, hogy a süllyesztőbe kerül. Így azután frigyre lépett az igen jó partinak számító Jeff Morgannel, és eddig még nem bánta meg. Ettől kezdve a két nő egyre gyakrabban beszélt telefonon, majd közös ebédeket szerveztek, s végül összebarátkoztak. Ginét és Joyce-t, akik fiatalabbak voltak pár évvel és osztály-társak a suliban, a magány és a művészetek iránti rajongás hozta össze, ami mind a mai napig meg is maradt. Miután Amanda megismerte őket - és igen rokonszenvesnek találta mindkettőjüket -, Pamelát is meghívta arra a bulira: amit Joyce könyvének sikere alkalmából tartottak. A két lányt eleinte feszélyezte a híres modell jelenléte, ám néhány találkozás után mindannyian ráébredtek, hogy több közös van bennük, mint azt első látásra hitték, és szükségük van egymásra. Igaz, Pamela nyers őszinteségét olykor nehezen viselték, noha nem akart ő rosszat. A jó szándék vezette: szerette barátnőit, és meg akarta védeni őket a csalódástól. Időnként teljesen úgy viselkedett, akár egy tyúkanyó, aki óvja a csibéit, a két lány azonban művész lévén igen érzékeny lelkületűnek bizonyult, és gyakran Amandának kellett a villámhárító szerepét betöltenie. Mint most is. Látta, hogy Gina zokon vette Pamela szavait, és megsimogatta a kezét. - Ne szívd mellre, drágám - mosolygott rá kedvesen. - Tudod, hogy Parti nem bántani akar, csupán félt téged, - Tudom -- felelte a lány duzzogva - de... de ő könnyen beszél. Mindene megvan, amire mások egész életükben csak áhítoznak:siker, pénz, hírnév, amellett él az édesanyja, s van egy csodálatos férje, akivel bárhová elmehet; ha magányosnak érzi magát, hozzábújhat, ha beszélgetni akar, vele

14 megteheti, ha gondja támad, számíthat rá. Egyszóval igazi társa az életben, akire minden nő vágyik. Sajnos azonban nem mindenki ennyire szerencsés, sokunknak be kell érnie kevesebbel. - Egyetértek - helyeselt Joyce, aki alapjában véve a leghallgatagabb volt közülük. A többiek ezt igen mulatságosnak találták annál is inkább, mert író volt, és a köztudatban úgy él, hogy az írók szómenésben szenvednek, és be nem áll a szájuk. Nos, Joyce a kivételhez tartozott, ő inkább a háttérből szemlélődött, csupán ritkán adott hangot a véleményének. - Lehet, hogy nem fog tetszeni, Pam, amit most mondok, de még Gina helyzete is jobb annál, mintha egyáltalán nem volna senkije. Tudatában vagyok, hogy nem dicséretes dolog nős férfi szeretőjének lenni, hogy a közvéleményt felháborítja az ilyesmi, azonban előfordul, hogy így alakul. Azok a nők, akik húszévesen nem mennek férjhez, hanem tanulnak, aztán a karrierjüket építik, túlságosan elfoglaltak ahhoz, hogy megtalálják a nagy öt, pedig az évek múlásával ez egyre nehezebbé válik, Egyrészt a normálisabbjai időközben megnősülnek, a másik részük homokos, aki viszont sem egyik, sem másik, az olyan is. - Azért nem mindegyikük - vetette közbe Pamela. - Nem, de azt a keveset meg reménytelen megtalálni. Ráadásul egy sikeres, önálló nőnek megnőnek az elvárásai, és sok pasit megrémít egy ilyen lány. Vagy túl öntudatosnak találják és félnek tőlük, vagy nem veszik őket komolyan, nagyképűnek, mi több pénzéhesnek titulálják, vagy a másik lehetőség, hogy csak kihasználják, holott a mai világban a legtöbb lánynak muszáj dolgoznia, és csupán keveseknek adatik meg, hogy gazdag szülőkkel rendelkezzen, akik eltartják. Ginának ugyan már nem élnek a szülei sem, nekem azonban igen, és folyton azzal szekálnak, hogy mikor megyek férjhez. Szeretek egyedül lenni, a munkám miatt még jó is, hogy nem zavar senki, de néha azért nagyon hiányzik valaki. Egy partner, akivel jól kijövök, akihez olykor odabújhatok, akivel időnként közös programot szervezhetek. Noha egy nős férfival ezt nem könnyű megtenni, mert nagy a lebukás veszélye, ritkán azért igen. Megértem Ginát, Frank biztosan kiválóan ért a nők nyelvén, nem csoda, ha elcsábult. A semminél még a szerető szerepe is jobb, főleg ha jól megértik egymást a partnerek. - Nahát, Joyce, sosem mondtad, hogy ennyire magányos vagy! - csóválta a fejét Amanda. - Nem kérdeztétek. Másfelől nem is férjre vágyom, csupán egy olyan férfira, aki szintén elfoglalt, és kielégíti, ha ritkán találkozunk. Természetesen függetlenre, mert nekem túl bonyolult volna egy nős pasi, ugyanakkor én nem ítélem el Ginát. A múltkor felmenteni az internetre, hogy ismerkedjek, de... - lemondóan legyintett. - Inkább ne is beszéljünk róla. - Nocsak! Komolyan megtetted? Nem is mondtad. Mesélj már! Cihát szerfölött felvillanyozta a hír. - Nincs miről mesélnem. Engem nem érdekelnek a tizennyolc-húszéves srácok, sem az ötvenes-hatvanas cukros bácsik, sem a leszbikus nők. Katasztrofális volt. Akiknek a kora viszont megfelelt volna, azok közül a legtöbb pasi irgalmatlanul nagyképű volt, vagy végtelenül bunkó, vagy magára annyira igénytelen, hogy egyetlen szót sem volt képes hibátlanul leírni, ám a nők-kel kapcsolatban lettek volna Igényel. Legyen szexbomba, gazdag, és ájuljon el tőle. Na és ott van a harmadik tábor, ők kizárólag a szexre hajtanak, vagy a negyedik, az úgynevezett selyemfiúk vagy dzsigolók, akik pénzes lányokat-

15 asszonyokat keresnek, hogy bizonyos szolgálataikért fizessenek. Felfordult tőlük a gyom" cm, - Senkit sem találtál? - Senkit, - Egyszerűen nem volt szerencséd - vigasztalta Pamela. - Hidd el, érdemes próbálkozni, az egyik modell ismerősöm is ezt tette, Eleinte neki sem sikerült, az volt sa tapasztalata, hogy a pasik zöme hazudik, de mégsem adta fel, noha nagyon letörte a sok csalódás. Tulajdonképpen már csak viccből írt Johnnak, még azt is kétség-be vonta, hogy a saját képét tette fel, ahhoz túlságosan jóképűnek találtat. És láss csodát: ő lett a férje. Jó Ideig csiniin leveleztek, aztán találkozgatni kezdtek, és végül egymásba habarodtak. Másfél évvel később megvolt az esküvő, két évvel később megszületett az első gyerekük. Épp a minap váltottunk t, még most is jól megvannak. -- Én már nem hiszek ebben - jelentette ki Joyce -, amellett nincs nekem időin arra, hogy folyton a neten lógjak. Huszonnyolc éves vagyok, de évek óta még csak nem is randiztam. Eleinte nem is hiányzott, túlságosan lekötött a munka, mára azonban megengedhetném magamnak, hogy időnként lazítsak, csak éppen nincs kivel, s ha így haladok, nem is lesz. Nézzetek körül! A I lüke Angel a törzshelyünk, mert itt legalább a mi korosztályunk van, nem csitrik és kamaszok, csakhogy most is jóval több a szingli nő, mint a pasi. - Teljesen meg vagyok döbbenve vallotta be Gina -, még sosem fakadtál ki így. - Mert még sosem éreztem magam ennyire magányosnak és ennyire öregnek. Neked legalább ott vart frank, éti ellenben még egy nős pasival sem dicsekedhetek. Eddig két futó kalandom volt, az is inkább csak kíváncsiságból, valójában még soha nem voltam szerelmes. - Na a szerelemről tudnék mesélni, és szerintem Gina is - húzta el a száját Amanda. Mindhárman tudták, kire gondol. Philip Reedre, aki szerelmet hazudott neki, csúnyán becsapta és kihasználta. - Szerintem nem olyan csodás dolog, mint sokan hiszik. 'Több könny jár vele, mint nevetés. -- Azért én szívesen átélném már legalább egyszer - szögezte le Joyce - Tegnapelőtt összefutottam a szupermarketben Judy Clarkkel a gímiből. Emlékszel rá? - kérdezte Ginától. - Mindig nagyon slamposan járt, a haja örökké olyan zsíros volt, mintha sosem mosná, és buta volt, mint a tök. - Dereng valami, - Ila meglátnál most, elájulnál'. Ha nem szól rabtat, én sem ismerem meg, egyszerűen elmegyek elellette. Elképesztő változáson ment át. A haja rövid, divatos fazonú, melírozott. Finoman ki volt sminkelve, menő cuccot viselt, és kimondottan csinos volt jól nézett ki, és csak ügy ragyogott a boldogságtól. Elmesélte, hogy már hat éve férjnél van, szült két gyereket, és most tervezik a harmadikat. Mellesleg megemlítette, hogy a kislányai nagyon szere-tik a mesekönyveimet, majd megkérdezte, hogy nekem van-e már családom. Rémes érzés volt beismerni, hogy nincs. - Ki a férje? Valami kétkezi melós? - húzta el a száját lekicsinylően Gina. - Tévedsz. Sikeres ügyvéd, nagy családi házban laknak valami menő helyen, van egy kutyájuk, két macskájuk. Ja, és házvezető-nőjük, a kicsiknek pedig dadusuk, A tipikus amerikai álom. Aztán felsorolt még vagy húsz lányt az osztályunkból, akik szintén férjhez mentek, gyereket szültek.

16 - Ugyan, Joyce, ne törődj vele! - vigasztalta Gina. - Lehet, hogy ők korán házasodtak, de mérget vennék rá, hogy sokan el is váltak. Aztán majd megint férjhez szaladnak, megint elválnak, és így tovább. Mi legalább megspórolunk egy-két válást, -- Ne légy cinikus. Különben sem akarok még férjhez menni, de azért egy normális pasim már lehetne. Judyt hallgatva azon tűnődtem, miként sikerülhetett neki mindez, amikor annyira buta volt az iskolában, fagy az már fájt, és ágy elhanyagolta magát, mint aki nem ismeri sem a vizet, sem a szappant. Szó se róla, ma már jól néz ki, de régen... Feltűnt már nektek, hogy a jóképű fickóknak gyakran csúnya nőjük, feleségük van? - És aztán az ilyenek tartanak szép és okos szeretőt. - Jaj, Pamela, elég a cinizmusodból! - emelte fel a kezét Joyce. - El sem hiszed, milyen szörnyű bevallani, hogy egyedül vagyok, mint az ujjam, átélni pedig még borzasztóbb. Neked van férjed, Ginának frank, Amandának és nekem viszont nincs még kilátásban sem. - Engem ne félts, drágán!. - kacsintott rá Amanda. - Ha pasi-hiányom van, felszedek valakit, szexelek vele egy jót, aztán adieu! - Már megbocsáss, de én erre nem lennék képes, - De igen, ha te is átélted volna már mindazt, amit én. - Mindazt...? - csapott le rá rögtön Pamela. - Hogy érted ezt? Ügy tudtuk, Phil volt az egyetlen csalódásod. - Rosszul tudtátok. Bár az is igaz, hogy öt nagyon szerettem, a többi az inkább csak... csak szex volt. - Többi? Na elég ebből, Mandy! Leszel szíves elmesélni, mi mindent titkoltál el előlünk eddig! Egyúttal Philröl is mesélhetnél, eddig igen szűkszavúan nyilatkoztál róla - parancsolt rá Pamela. - Egy feltétellel - emelte fel az ujját a lágy, -- Ha te is mesélsz nekünk arról az időről, amikor még modell voltál. Azt gondolod, elhisszük, hogy szűzen mentél férjhez? - Természetesen nem, de hidd el, semmi olyasmi nem történt az életemben, amiről érdemes lenne beszélni. - Ezt majd mi döntjük el, oké? - Oké - sóhajtotta megadóan Pam. - Na mi lesz? Hallgatunk! - Most? - Most. - Itt...? Miért, tudsz jobbat? - Igen. Gyertek el hozzám a jövő szombaton, eszünk, iszunk, és közben meseestét tartunk. Úgy igazságos, hogy mindenki mesélje el a kalandjait, ne csak én. - Akkor nekem nemigen kell beszélnem - húzta el a száját Joyce. - Miért, szűz vagy még? - Nem, de... - Na látod, mégis lesz miről beszélned! 3. FEJEZET Amanda Weaver az egyetem elvégzése után magától értetődően apja kiadójánál helyezkedett el. Semmi kifogása nem volt ellene, mindig rajongott a

17 könyvekért, rengeteget olvasott, emiatt az iskolában sokan könyvmolynak csúfolták vagy bagolynak, lé-vén akkoriban szemüveges is, ám őt hidegen hagyta. Úgy találta, hogy egy-egy történet sokkal csodálatosabb világba kalauzolja el, mint a való élet, csapán azt sajnálta, hogy neki semmi tehetsége az íráshoz. Boldogan dolgozott szerkesztőként, és ugyanolyan szívesen tanulgatta a kiadó vezetését is. Miután egyedüli gyerek volt, az édesapja azt tervezte, hogy egy napon majd a lánya veszi át a helyét, ezért aztán igyekezett megtanítani neki mindent. Elégedetten állapította meg, hogy van érzéke az üzlethez, Az első évben megismerkedett a könyvkiadás összes lépésével, sőt a kiadó pénzügyi helyzetével is. Hamar átlátta az egészet, mi több azt is, hogyha nem váltanak, rövidesen tönkremennek, Le-építésekre volt szükség, profilváltásra, jó reklámokra, még jobb regényekre, ám az apja nehezen szánta el. magát, hogy nekilásson. Mindig talált valami kifogást, hogy miért húzza-halassza, míg-nem baleset érte. Egy részeg sofőr nem vette figyelembe a piros lámpát, és beszáguldott az útkereszteződésbe, telibe találva kocsi-ja bal oldalát. Tom Waever a helyszínen meghalt, és Amandának egy csapásra fel leellett nőnie. Temetést intézett, tárviaszt nyújtott az édesanyjának, és közben igyekezett megmenteni a kiadót. Bankárokkal tárgyalt, ügynökökkel, hogy olyan műfajt is piacra dobhasson, amit az apja ugyan szemétnek tartott, ám az emberek imádták, és nagy hasznot hozott. A Weaver kiadd nevét Venusra változtatta, mélységes sajnálattal felmondott néhány dolgozónak, és kereste azokat a regényeket, melyekkel sikert érhetnek el. Éjszakákon át CS maga is számtalan kéziratot olvasott el, míg talált olyanokat, amiket ígéretesnek érzett. Sokan kockázatosnak találták, ám ő nem ijedt meg. Rendületlenül fitt abban, hogy sikeressé teszi a kiadót, es bebizonyítja, hogy egy nő is képes erre. Mára túl jutott a nehezén, nevet szerzett a szakmában, de még nem érezte magát a csúcson, ő ellenben el akart jutni oda, kerül, amibe kerül. A régi, családi kúriát, amiben laktak, míg az édesapja élt, és amibe rengeteg pénzt öltek, hogy megőrizzék az állagát, és ami túl messze feküdt a várostól, sikerüli jó pénzért eladnia. Ebből vett az édesanyjának egy kedves kis családi házat az egyik lakóparkban, magának pedig lakást, ami sokkal közelebb volt az irodájához, így pénzt és időt takarított meg. Eleinte többet járt metróval, és csak ritkán taxival, hogy ezzel is spóroljon, csupán az édesanyja személykocsiját hagyta meg, a sajátját is eladta. Apja autója pedig annyira összetört, hogy nem volt érdemes költeni rá. Amióta jobban ment a kiadónak, céges kocsival járt, és sofőrt tartott. Ez azért volt praktikus, mert üzleti ebédeken vagy vacsorákon sokszor kellett alkoholt fogyasztania, s olyankor nem vezethetett, ráadásul sűrűn előfordult, hagy az autóban is dolgozott. Büszkén nézett körül szépen berendezett lakásában, harminc-éves korára elérte, hogy boldogan járjon haza. Volt egy sikeres cége, és szép kilátásokkal kecsegtető Jövője. A kiadó haszna évről évre emelkedett, és akik régen megmosolyogták az igyekezetét, ma tisztelettel adóztak neki. Igaz, mindennek megvolt az ára, és bizony előfordult, hogy neki is fizetnie kellett... Egy pillantást vetett az órára, és elmosolyodott. Famarosan megérkeznek a barátnői, és minden kész. Hidegtálakat rendelt az egyik kedvenc étterméből,

18 mert bár volt fogalma a főzés alapjairól, nemigen jutott rá ideje, így gyakorlatra sem tett szert. Szerencsére megengedhette magának azt a luxust, hogy rendeljen. A hidegsültek és a többféle saláta étvágygerjesztőnek látszott, s már az italokat is előkészítette, a hűtőben pedig ott lapult a csoki torta, az órák gyengéje, és nem vett tudomást a kalóriákról. Végül is nem kellett aggódnia, karcsú volt, hála a heti két edzésnek, ami feszültség levezetésre is szolgált. Ekkor megszólalt a csengő, és vidáman ment ajtót nyitni. Barátnői is jó hangulatban érkeztek, Gina pedig azonnal kijelentette, hogy rögtön éhen hal, amint meglátta a kis svédasztalt. Amanda nappaliját csupán egy pult választotta el a konyhától, és a sok finomságot ezen a pulton helyezte el. Joyce felnyögött, Pamela a szemét forgatta, ám azért mindannyian szedtek a tányérjukra bőségesen. Amióta Pam felhagyott a modellkedéssel, már nem kellett szigorít diétát tartania, és ha kísértésbe esett, nem állt ellent neki. Jeff engedélyével bűnözött, aki - bár gyönyörűnek és csinosnak tartotta - elismerte, hogy pár kiló azért még igazán ráfér. Ginát nem érdekelte a súlya, nem is volt rá oka, hiszen ha dolgozott, sokszor enni is elfelejtett, akárcsak Amanda. Joyce szenvedett leginkább a kilóktól: imádott enni, ülőmunkája miatt keveset mozgott, ami meg is látszott gömbölyű idomain. Nem volt sem kövér, sem túlsúlyos, csak éppen a ma trendi anorexiás alkathoz képest tűnt túl asszonyosnak. Harminc évvel korábban őt tekintették volna szexszimbólumnak, csak sajnos akkoriban még meg sem született. Számtalan fogyókúrát kipróbált már, de egyik sem vált be. Ha nagy kínkeservesen mégis leadott pár kilót, azt tüstént visszahízta, amint dolgozni kezdett, Számára a nullkalóriás diéta volt hatásos, ám a koplalást egyszerűen nem bírta, s még imádott isiunkája sem tudta elterelni a figyelmét korgó gyomráról. A tetejében szeretett főzni, új recepteket kipróbálni, és azután bekebelezni a végeredményt. Legnagyobb sajnálatára ritkán rontott el ételt. Miután a barátnők megrakták a tányérjukat, kényelmesen elhelyezkedtek. Ettek, ittak, közben viccekkel szórakoztatták egy-mást, végül azonban Pamela szigorúan Amandára nézett. - Most, hogy mindjárt kipukkadok, talán elkezdhetnéd a mesélést. - Azért nem olyan izgalmas, hidd el, csalódni fogsz. - Nem gond. -- Szerintem hülyeség a régi dolgokon rágódni - vélte Joyce. - Nem biztos - ellenkezett Pam. -- Lehet, hogy tanulni is fogunk belőle. -- Hát az enyémből legfeljebb azt, hogy ne bízz meg egyetlen pasiban sem - szögezte le Amanda. - Szóval... - ivott egy kortyot a borából, majd pár percig a gondolataiba mélyedt, - A suliban könyvmolynak csúfoltak, mert sokat olvastam, néha bagolynak, mert okos voltam, és mert szemüveget viseltem. Sem az általánosban, sem a gimiben nem akadt fiú, aki érdekelt volna, és én sem érdekeltem egyiküket sere. Az egyetemen még mindig szűz voltam, ami nagyon ciki volt, ezért hülye fejjel elhatároztam, hogy keresek valakit, aki tetszik annyira, hogy ágyba bújjak vele. Nevezzük őt Nicknek. Nagymenőnek számított, én balga meg azt gondoltam, hogy biztosan nagyon jó a szexben, ha már annyi csaja volt. Tévedtem. Elmentem vele egy diszkóba, sört ittunk, aztán késő este, a kocsiban megtörtént a dolog, Óriási csalódás volt, ezért aztán évekig rá sem néztem a fiúkra. Tanultam, s miután végeztem, apámnál

19 kezdtem dolgozni. Mint tudjátok, ő meghalt, s nekem át kellett vennem a helyét, és megmentenem a kiadót. Rengeteget melóztam, számtalan kéziratot magam olvastam el, egyik alkalommal épp Philip Reedét. Azonnal megtetszett a stílusa, a cselekmény magával ragadott, izgalmas volt, de humoros is, és biztos voltam abban, hogy ha kiadjuk, nagy siker lesz. Másfelől viszont ismeretlen szerző volt, s az ilyen mindig komoly kockázattal jár. Szörnyen kíváncsi voltam rá, és amikor találkoztunk, alig tudtam megszólalni. - Lélegzetelállító volt, mi? - kuncogott Pamela. Látásból mind-annyian ismerték, mert mióta sikeres lett, gyakran szerepelt az újságokban. - Az nem kifejezés. Tüstént megtetszett, nem volt könnyű erőt vennem magamon, és csak az üzletet szem előtt tartani. Megegyeztem az ügynökével, szuper lett a borító, jó a reklám, és a könyve akkora siker lett, amekkorára senki sem gondolt. Egy csapásra ismertté vált, dedikálásokra járt, még a tévében is szerepelt. Egy rakás pénzt kereseti, természetesen a kiadó is, ám Philt nem szédítette meg a siker, nem szállt el magától. Hálás volt nekem, vacsorázni hívott, virágot küldött. Aztán a hálájából lassan több lett, ostromolni kezdett, noha többször visszautasítottam. Megírta a második könyvét is, és az még nagyobb siker lett, mint az előző. - Nem véletlen - állapította meg Pamela. - Olvastam mind-kettőt, csúcs volt, de a második tényleg jobb. -- Na igen. Meg is ünnepeltük, kettesben. Akkoriban több olyan könyvet piacra dobtam, melyeket addig ismeretlen írók írtak, és mind nagy siker lett. Hihetetlenül boldog voltam, mert bebizonyítottam, hogy alkalmas vagyok vezetőnek, és elfogadtam a meghívását, Nekem, magamnak is volt mit ünnepelnem. Szóval együtt vacsoráztunk, majd elmealtunk láncolni, és végül a lakásán kötöttünk ki. Egyszerűen képtelen voltam ellenállni a varázsának, Boldog volt, lelkes, már a harmadik könyvének a tervéről mesélt, ezerszer is megköszönte, hogy esélyt adtam neki, és az-után arról beszélt, mennyire sokat jelentek neki, hogy szerelmes belém, s végül az ágyban kötöttünk ki. Fantasztikus szerető volt, fülig beleestem. Az újságok rólunk cikkeztek, álompárnak neveztek, éri pedig tényleg ügy éreztem magam, mintha álmodnék. Phil a tenyerén hordozott, leste minden kívánságomat, kényeztetett. Aztán két regényünk csúfosan megbukott. Voltak sikerszerzőink, ám a veszteség olyan nagy volt, hogy megint szükségem lett egy bestsellerre. Bíztam abban, hogy Phil harmadik regénye könnyedén behozza a veszteséget, csakhogy ezzel lassan haladt. Ideges és frusztrált lelt, amitől élt sem derültem jobb kedvre. Sokat veszekedtünk, túl nagy volt rajtam a nyomás, nem igazán voltam képes a lelkét ápolni. Időközben már nemcsak krimiket és romantikus regényeket jelentettünk meg, hanem Szakácskönyveket, sci-fiket is. Óriási költségeitek voltak, amiket fizetni kellett, és az újabb kötetek vegyes eredményt hoztak. Szóval mind jobban kel-lett volna Phil regénye, de akkor épp összekaptunk, és egyáltalán nem jelentkezett. Nem akart addig szerződést kötni, míg el nem készül. Azzal etetett, hogy babonaságból nem teszi, ellenben a vitánk után három héttel az ügynöke eladta egy másik, nagyobb kiadónak, aki többet ígért neki, mint én. Az újságból értesültem erről, attól féltem, agyvérzést kapok. Ráadásul összeszűrte a levet a kiadó tulajdonosának a lányával, engem pedig szó nélkül dobott. Elárult, becsapott, cserbenhagyott. -- f1z nem kifejezés - helyeselt Pamela.- Én is olvastam róla, sőt arról is, miként nyilatkozott a kapcsolatotokról.

20 - Na igen. Szerinte csupán összekötöttük a kellemest a hasznossal, meg hogy csak azt hitte, szerelmes, de nem volt az, és erre akkor jött rá, amikor megismerte Jessica 'Taylort. Miután én híressé tettem Philt, a lány apja megkereste és olyan ajánlatot tett neki, aminek nem bírt ellenállni, ám erről mélyen hallgatott, ehelyett azzal ámított, hogy nem megy neki az írás, meg hogy alkotói válságban van. - Szemét disznó volt, és tényleg kihasznált. Csak addig kellettél neki, amíg befuttattad, de azonnal odébbállt, mihelyt jobb ajánlatot kapott - összegezte Pam. - Igen, csakhogy én tényleg szerettem és egy világ omlott össze bennem, Emellett pedig ismeretlen szerzőként több kiadó is elutasította, köztük Taylor is. Végül a fülembe jutott minden, s akkor megfogadtam, hogy azért is bebizonyítom. a kiadóm sikeres lesz, de azt is megfogadtam, hogy soha többé nem leszek szerelmes. Ez persze mind nagyon szép volt, ám szükségem volt hitelre, hogy a kiadásokat fedezni tudjam, míg az újabb könyvekbe fektetett pénz befolyik. - Ezek szerint altkor találkoztunk a partin. - Igen, Pam, és azt hittem felrobbanok, amikor megtudtam, hogy a bankár nincs ott. - De utóbb találkoztál vele. - Valóban. Egy héttel később beszéltünk, és hajlandónak mutatkozott segíteni, ha... ha... - Jézusom, Amanda! - kiáltott fel döbbenten Gina. - Ajánlatot tett? - Úgy van - csikorgatta a fogát a lány, -- Kaphatok hitelt, ha lefekszem vele. - És? - A barátnők lélegzetvisszafojtva várták a választ. Amanda széttárta a karját. - Mit tehettem volna? Nem csak azén jövöm sorsa függött ettől, hanem a beosztottjaimé is, akik nagyon keményen dolgoztak. - Vagyis megtetted. - Meg én. Elmentünk vacsorázni, ittunk, és a kiadóm megmentésére gondoltam, miközben lefeküdtünk. Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem volt olyan rossz, elint amire számítottam. Üzletinek fogtam fel, ráadásul a bankár nem nézett ki rosszul, noha jóval idősebb volt nálam, és rutinos szerető volt. Meg aztán Phil árulásával meghalt bennem valami, és elhatároztam, ezentúl én is csupán használni fogom a pasikat, ahogy az érdekem megkívánja. - És megkaptad a hitelt? - Nevetni Fogsz, igen. Többet, mint reméltem, és nagyon kedvező feltételekkel. Mindent kifizettem, még tartalékom is maradt. A kiadott könyvek pedig ezt követően mind sikeressé váltak, volt pénzem, és ekkor kerestél fel te, Joyce. S mint tudjátok: az ő könyvei még nagyobb sikert hoztak, mint Philét. Emlékszem, elképedtem az egészen. Mintha a sors próba elé állított volna: ha lesz bátorságom a bankárral ágyba bújni, mindent elérhetek; ám ha finnyáskodom, hát megnézhetem magam. Nos nem finnyáskodtam. Az óriási sikert egyedül is megünnepeltem. Elmentem a művészek negyedében egy bárba, és leittam magam. Amikor pedig már elég részeg voltam, felszedtem egy pasit, aki jópofa volt, tetszett, és festőművésznek adta ki magát. Nem számított, csak jól érezzem magam. - Egek! Te aztán bátor nő vagy - nevetett fel Pamela. - Hát ez igaz. Bátor és bolond. A festő nagyon jó volt az ágyban, azonban olyan szegény, mint a templom egere. Én hülye, adtam neki pénzt, miután valamelyest kijózanodtam, majd taxit hívtam, és hazamentem. Ennek már