Fordította PALKÓ KATALIN AGATHA CHRISTIE GYILKOSSÁG A GOLFPÁLYÁN

Átírás

1 Fordította PALKÓ KATALIN AGATHA CHRISTIE GYILKOSSÁG A GOLFPÁLYÁN EURÓPA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST,

2 AGATHA CHRISTIE POIROT Murder on the Links Copyright 2010 Agatha Christie Limited, (a Chorion company). All rights reserved. Murder on the Links was first published in Translation entitled Gyilkosság a golfpályán 2010 Agatha Christie Limited, a Chorion company. All rights reserved. Magyar fordítás: Palkó Katalin, 2010 HU ISSN X 2

3 A szerzőtől az Európa Könyvkiadónál a közelmúltban megjelent: Az ABC-gyilkosságok Az Ackroyd-gyilkosság Az alibi A Bertram Szálló Bűbájos gyilkosok Cipruskoporsó Egy marék rozs Éjféltájt És eljő a halál A ferde ház A fogorvos széke Függöny Gyilkolni könnyű Gyilkosság a diákszállóban Gyilkosság a paplakban Gyilkosság az Orient expresszen Gyilkosság meghirdetve Gyilkosság Mezopotámiában Halál a felhők között Halál a Níluson A harmadik lány Három vak egér Ház a sziklán Herkules munkái Holttest a könyvtárszobában A kristálytükör meghasadt Lord Edgware meghal Macska a galambok között Mrs. McGinthy meghalt Nem csalás, nem ámítás Nemezis Nem zörög a haraszt Nyaraló gyilkosok Nyílt kártyákkal Az órák Örök éj Öt kismalac Paddington Poirot első esetei Poirot nyomoz Pókháló Rejtély az Antillákon Szunnyadó gyilkosság Találkozás a halállal Temetni veszélyes A titokzatos stylesi eset Tíz kicsi néger Tragédia három felvonásban A vád tanúja 3

4 Férjemnek, a bűnügyi regények nagy rajongójának, akinek hálával tartozom a sok segítő tanácsért és az értő kritikáért 4

5 1. FEJEZET ÚTITÁRS Azt hiszem, van egy közismert anekdota, mely szerint egy ifjú író, felhívandó magára az igencsak megcsömörlött szerkesztők figyelmét, elhatározta, hogy művét hatásosan és eredetien kezdi, és a következő mondattal indít: A fenébe! kiáltott fel a hercegnő. Meglehetősen furcsa, de az én történetem pontosan ilyen stílusban kezdődik. Kivéve, hogy a hölgy, aki e felkiáltásra ragadtatta magát, nem volt hercegnő. Június eleji nap volt. Üzleti ügyben átugrottam Párizsba, és a reggeli vonattal tértem vissza Londonba, ahol továbbra is megosztottam lakásomat öreg barátommal, a belga exdetektívvel, Hercule Poirot-val. A calais-i expressz kivételesen üres volt a fülkében rajtam kívül csak egyetlen utas volt. Kissé sietve távoztam a szállodából, és éppen számba vettem, vajon összeszedtem-e minden holmimat, amikor a vonat elindult. Eddig a percig jó formán észre sem vettem útitársamat, de a hölgy most ugyancsak hevesen tudatta a világgal létezését. Felugrott a helyéről, lehúzta az ablakot, és kidugta a fejét, majd egy pillanat múlva kurta, energikus kiáltással vissza is húzta: A fenébe! Nos, én régimódi vagyok. Egy nő, véleményem szerint, legyen nőies. Nincs türelmem a mai neurotikus lányokhoz, akik reggeltől estig dzsesszt táncolnak, füstölnek, mint a gyárkémény, és úgy beszélnek, hogy abba még egy billingsgate-i halaskofa is belepirulna! Enyhe homlokráncolással odanéztem, és egy csinos, pimasz arcot láttam a hetyke kis piros kalap alatt. A fülecskéket rakoncátlan, dús fekete hajfürtök takarták. Úgy saccoltam, alig múlhatott tizenhét éves, bár az arcát púder fedte, és az ajka lehetetlenül vörös volt. Szégyenkezés nélkül viszonozta pillantásomat, és egy igen beszédes grimaszt vágott. 5

6 Istenem, csak nem megbotránkoztattuk a délceg urat! fordult képzeletbeli hallgatósága felé. Elnézést a kifejezésért! Hölgyhöz módfelett illetlen meg minden, de ó, Uram, megvan rá a jó okom. Tudja, hogy elvesztettem az egyetlen nővéremet? Valóban? mondtam udvariasan. Roppant sajnálatos. Elítél! jegyezte meg a hölgy. Teljességgel elítél engem és a nővéremet ez utóbbi pedig nem tisztességes, mint hogy nem is látta őt! Nyitottam a számat, de a hölgy megelőzött. Ne is mondjon többet! Engem senki sem szeret! Elvonulok a kertbe, és kukacokat fogok enni! Brühühü! Össze vagyok törve! Beletemetkezett egy lepedőnyi francia vicclapba. Egy-két perc múlva észrevettem, hogy az újság pereme fölött rám kukucskál. Nem tehettem róla, de mosolyognom kellett, ő meg abban a pillanatban félrelökte az újságot, és gyöngyöző kacagásban tört ki. Tudtam, hogy nem olyan tökfej, mint amilyennek kinéz kiáltotta. A nevetése olyan ragadós volt, hogy képtelen voltam ellenállni, és vele nevettem, bár az a tökfej igencsak szíven ütött. Nahát! Most már barátok vagyunk nyilatkoztatta ki a kis csibész. Mondja, hogy sajnálja a nővéremet Vigasztalhatatlan vagyok. Ez az! Jó fiú! Hadd fejezzem be. Az akartam hozzátenni, hogy bár vigasztalhatatlan vagyok, azért egész jól elviselem a hiányát. Kissé meghajtottam a fejem. De ez a kiszámíthatatlan fruska összevonta a szemöldökét, és a fejét csóválta. Hagyja abba. Jobban tetszik a méltóságteljes helytelenítés című mutatványa. Ó, az arca! Nem közülünk való!, ezt mondja. És igaza is van bár lássa be, elég nehéz ilyet kijelenteni manapság. Nem mindenki tud különbséget tenni félvilági nő és hercegkisasszony között. Nocsak, látom, megint megbotránkoztattam! Magát az isten háta mögül ásták elő. Nem mintha engem zavarna. Elkelne több is a magukfajtából. Csak a szemtelen fickókat nem állhatom. Azok az őrületbe kergetnek. 6

7 Erőteljesen megrázta a fejét. És milyen kegyed, amikor őrületbe kergetik? tudakoltam mosolyogva. Mint egy igazi kis ördög! Olyankor nem érdekel, mit mondok, vagy mit teszek. Egyszer majdnem megöltem egy pacákot. De tényleg. Meg is érdemelte. Jaj esedeztem, ugye, én nem fogom őrületbe kergetni? Nem fog. Tetszik nekem az első perctől kezdve, hogy megláttam. De olyan rosszallóan néz nem hiszem, hogy barátok lehetnénk. Dehogynem. Meséljen valamit magáról. Színésznő vagyok. Nem nem olyasféle, akire maga gondol. Már hatéves korom óta játszom bukfencezem. Ezt nem egészen értem mondtam tanácstalanul. Hát sosem látott még gyerek akrobatákat? Ó, persze, értem már! Amerikában születtem, de életem nagyobb részét Angliában töltöttem. Most épp új műsorunk van Műsoruk? Igen, a nővéremmel. Ének, tánc, egy kis bűvészkedés, meg pár ugrást is bedobunk. Ez vadonatúj ötlet, és minden alkalommal sikert aratunk. Úgy tűnik, ebben lesz pénz Új ismerősöm előrehajolt, és szaporán mesélt a kifejezései tetemes részét nem is értettem. Mégis azon kaptam magam, hogy egyre növekszik iránta az érdeklődésem. Megkapóan keveredett benne a gyermek és a nő. Jóllehet igencsak nagyvilági és talpraesett volt, aki, mint közölte, tud vigyázni magára, mégis volt valami bájos naivitás öntudatos életszemléletében és abban a szívből jövő céltudatosságában, hogy boldoguljon. Áthaladtunk Amiens-en. A név számtalan emléket hívott elő. Útitársnőmnek láthatóan volt valami ösztönös megérzése arról, mi jár a fejemben. A háborúra gondol? Bólintottam. Részt vett benne, ugye? 7

8 Mondhatni. Megsebesültem, és a Somme után alkalmatlannak nyilvánítottak. Most amolyan magántitkárféle vagyok egy képviselő mellett. Azt a! Ez agymunka! Egyáltalán nem az. Valójában szörnyen kevés dolgom van. Rendszerint csak napi pár órámat foglalja le. Ráadásul unalmas is. Tulajdonképpen nem is tudom, mit csinálnék, ha nem lenne valami más elfoglaltságom is. Ne mondja, hogy bogarakat gyűjt! Nem. Közös bérleményben lakom egy nagyon érdekes emberrel. Belga, és nyomozó volt. Magándetektívként dolgozik Londonban, és rendkívül eredményes. Igazán fantasztikus kis ember. Jó néhányszor bebizonyosodott, hogy neki volt igaza, amikor a rendőrség kudarcot vallott. Útitársnőm tágra nyílt szemmel figyelt. Hát nem érdekes? Imádom a bűnügyeket. Minden ilyen filmet megnézek a moziban. És amikor gyilkosság történik, szinte falom az újságokat. Emlékszik a stylesi esetre? kérdeztem. Lássuk csak, ez volt az, amikor egy idős hölgyet megmérgeztek? Valahol Essexben, ugye? Bólintottam. Ez volt Poirot első nagy ügye. Kétségtelen, hogy ha ő nincs, a gyilkos szerencsésen elmenekülhetett volna. Ez volt az egyik legragyogóbb eset. Felelevenítve a témát, végigvettem az ügy fő elemeit, mígnem elértem a diadalmas és váratlan végkifejletig. A lány megigézve hallgatott. Olyannyira elmerültünk a témában, hogy észre sem vettük, amikor a vonat befutott a calais-i állomásra. Odaintettem két hordárt, és leszálltunk. A peronon útitársnőm a kezét nyújtotta. Viszontlátásra, és a jövőben jobban vigyázok a nyelvemre. Ó, de ugye megengedi, hogy a hajón kísérőjéül szegődhessem? A hajón nem fog menni. Utána kell néznem, vajon ez az én nővérem elérte-e valahol a vonatot. De mindenesetre köszönöm. 8

9 Azért ugye még találkozunk? Még a nevét sem hajlandó elárulni? kiáltottam utána elmentében. Visszanézett a válla fölött. Hamupipőke mondta, és nevetett. Ám elképzelni sem tudtam, hol és mikor látom újra Hamupipőkét. 9

10 2. FEJEZET SEGÉLYKÉRÉS Kilenc óra múlt öt perccel, amikor másnap reggel beléptem közös nappalinkba, hogy megreggelizzem. Poirot barátom, mint mindig, pont abban a percben törte fel a második tojás héját. Felragyogott, amikor benyitottam. Jól aludt, igazam van? Helyrejött a szörnyű átkelés után? Csoda, ma reggel majdnem pontos volt. Pardon, de a nyakkendője nem szimmetrikus. Engedje meg, hogy megigazítsam. Másutt már bemutattam Hercule Poirot-t. kendkívüli kis ember! Alig több mint százhatvan centiméter magas, tojásfejét kissé félrebillenti, amikor izgatott, a szeme zölden ragyog, a bajusza harciasan meredezik, és árad belőle a méltóság. Világfias megjelenése mindig kifogástalan. Pedantériája mindenben megnyilatkozik. Ha meglátott egy kissé ferdén álló dísztárgyat, egy porszemet, netán egy parányi rendetlenséget bárki öltözékén, az kínszenvedés volt a kis ember számára mindaddig, mígnem megkönnyebbülten orvosolhatta a bajt. Rend és Módszeresség ezek a vezérelvei. Némi lenézéssel viseltetik az olyan kézzelfogható bizonyítékok iránt, mint az ujjlenyomat vagy a cigarettahamu, és fenntartja, hogy ezek önmagukban sosem elegendőek a detektív számára, hogy megoldjon egy problémát. Aztán végtelen önelégültséggel megkopogtatja tojásfejét, és nagy megelégedéssel kijelenti: Az igazi munka itt bent zajlik. A kis szürke agysejtekben tartsa mindig észben: a kis szürke agysejtekben, mon ami. 1 Leültem a helyemre, és csak úgy megjegyeztem, válaszul Poirot üdvözlésére, hogy az egyórás átkelést Calais-ból Doverbe talán túlzás a szörnyű jelzővel illetni. Jött valami érdekes a mai postával? kérdeztem. 1 Barátom. 10

11 Poirot némi elégedetlenséggel rázta meg a fejét. Még nem néztem meg a leveleimet, de mostanában semmi érdekes nem jön. A nagy bűnözők, a módszeres bűnözők ilyesmik manapság nem léteznek. Lemondóan csóválta a fejét, belőlem meg kirobbant a nevetés. Fel a fejjel, Poirot, a szerencse forgandó. Bontsa fel a leveleit. Mit lehet tudni, hátha épp egy nagyszabású ügy van a láthatáron. Poirot elmosolyodott, és fogta az elegáns kis papírvágó kését, amellyel felhasította a tányérja mellett egymásra rakott számtalan boríték közül a legfölsőt. Számla. Még egy számla. Öregségemre milyen pazarló lettem. Á, egy levélke Japptól! Nocsak! Hegyeztem a fülemet. A Scotland Yard felügyelője nemegyszer bevont minket egy-egy érdekesebb ügybe. Csak megköszöni (a maga módján) az Aberystwyth-eset kapcsán azt a kis segítséget, amellyel alátámasztottam az igazát. Boldog vagyok, hogy a szolgálatára lehettem. Poirot nyugodtan olvasgatta a postáját. Egy ajánlat, hogy tartsak órákat a helyi cserkészfiúknak. Forfanock hercegnő örömmel venné, ha felkeresném. Újabb öleb, nem kétséges. És most lássuk az utolsót. A Felnéztem, észrevéve a hangsúlyváltást. Poirot figyelmesen olvasott. Egy perc sem telt belé, és elém tolta a papírlapot. Ez nem mindennapi dolog, mon ami. Olvassa el maga is. A sorokat határozott, jellegzetes kézírással vetették a külföldi levélpapírra: Villa Geneviève, Merlinville-sur-Mer, Franciaország Tisztelt Uram! Egy detektív segítségére van szükségem, és bizonyos okokból, amelyeket majd később részletezek, nem kívánom bevonni a hivatásos rendőrséget. Számos forrásból hallottam már Önről, és minden beszámoló arról 11

12 tanúskodik, hogy Ön nemcsak rátermett férfiú, hanem a diszkréció mibenlétét is ismeri. Nem kívánom a postára bízni a részleteket, de a birtokomban lévő titok súlyától nap mint nap félelemben telik az életem. Meggyőződésem, hogy veszély fenyeget, épp ezért könyörgöm, haladéktalanul keljen át Franciaországba, kocsit küldök Ön elé Calaisba, amennyiben értesít, hogy mikor érkezik. Lekötelezne, ha minden folyamatban lévő ügyét félretenné, és kizárólag az én problémámnak szentelné magát. Kész vagyok megtéríteni minden esetleges kárt. Vélhetően jelentős ideig igénybe veszem a szolgálatait, minthogy szükséges lehet, hogy Santiagóba utazzon, ahol életem jó néhány évét töltöttem. Boldog örömmel kifizetem az Ön által megállapított tiszteletdíjat. Újfent biztosítom, hogy az ügy sürgős. Tisztelettel, P. T. Renauld Az aláírás alatt sebtében odavetett, majdhogynem olvashatatlan pár szó: Az isten szerelmére jöjjön el! Felgyorsult a pulzusom. Visszatettem a levelet. Végre! mondtam. Ez nem mindennapi ügynek tűnik. Igen, valóban mondta Poirot elgondolkodva. Ön természetesen elmegy folytattam. Poirot bólintott. Mélyen elgondolkodott. Végül elhatározásra jutott, és felpillantott az órára. Az arca komor volt. Nézze, barátom, nincs vesztegetni való idő. A doveri expressz tizenegy órakor indul a Victoriáról. Ne izgassa fel magát. Van még időnk. Tíz percet engedélyezhetünk magunknak a megbeszélésre. Elkísér, n'est-ce pas? 2 Hát A saját szájából hallottam, hogy a munkaadója az elkövetkező néhány hétben nélkülözni tudja magát. Ó, ez rendben van. De ez a Mr. Renauld nyomatékosan utal rá, hogy az ügy bizalmas. 2 Nemde? 12

13 Lárifári! Majd én elintézem M. Renauld-t. Erről jut eszembe, ismerősnek tűnik a név. Van egy fickó, egy közismert dél-amerikai milliomos. A neve Renauld. Nem tudom, nem ugyanarról az emberről van-e szó. Minden bizonnyal igen. Ez megmagyarázza Santiago említését. Santiago Chilében van, Chile pedig Dél-Amerikában! Ah, végül haladunk! felfigyelt az utóiratra? Mit szűrt le belőle? Fontolóra vettem a kérdést. Nyilván uralkodott magán a levél megírása közben, de a végén elveszítette az önuralmát, és a pillanat hevében odavetette azt az öt kétségbeesett szót. Ám a barátom határozottan megrázta a fejét. Ön téved. Nézze csak, míg az aláírás majdhogynem fekete, az utóirat egészen halvány. Na és? mondtam némileg zavartan. Mon Dieu, mon ami, 3 használja a kis szürke agysejtjeit! Hát nem nyilvánvaló? M. Renauld megírta a levelét. Anélkül hogy leitatta volna, figyelmesen újra elolvasta. Azután, nem indulatból, hanem nagyon is megfontoltan odafirkantotta az utolsó szavakat, majd rányomta az itatóspapírt. De miért? Parbleu!, 4 hogy olyan hatást váltson ki, amilyent önből kiváltott. Hogyhogy? Mais oui ezzel biztosítja, hogy eljöjjek! Újraolvasta a levelet, és nem volt megelégedve vele. Nem találta elég erőteljesnek! Elhallgatott, majd, miközben szeme azzal a zöld lánggal égett, ami mindig a benső izgatottságát jelezte, szelíden hozzátette: És így, mon ami, amint odakerült az utóirat nem felindulásból, hanem józan megfontolásból, hidegvérűen íródott, a sürgetés erőteljesebbé vált, mi pedig azon nyomban igyekszünk elérni őt. Merlinville mormoltam tűnődve. Mintha már hallottam volna róla. 3 Az istenért, barátom. 4 Ej! 13

14 Poirot bólintott. Elég kicsi kis hely de elegáns! Félúton van Boulogne és Calais között. Mr. Renauld-nak háza van Londonban, ugye? Igen, a Rutland Gate-en, ha jól emlékszem. És van egy nagy háza vidéken is, valahol Hertfordshire-ben. De valójában csak nagyon keveset tudok róla, nemigen mutatkozik társaságban. Azt hiszem, óriási dél-amerikai érdekeltségei vannak a Cityben, és élete nagy részét odaát Chilében és Argentínában töltötte. Nos, majd meghalljuk a részleteket tőle magától. Menjünk, csomagoljunk! Egy-egy kis bőrönd, aztán taxival irány a Victoria. Tizenegy órakor már a vonaton ültünk, úton Dover felé. Indulásunk előtt Poirot feladott egy táviratot Mr. Renauld-nak, közölve érkezésünk idejét Calais-ba. Csodálkozom, hogyhogy nem vásárolt be néhány üveg tengeribetegség elleni orvosságot, Poirot jegyeztem meg rosszmájúan, ahogy felidéztem a reggelinél zajlott beszélgetésünket. Barátom, aki aggályosan figyelte az időjárást, megrovó tekintettel nézett rám. Csak nem elfelejtette Laverguier kiváló módszerét? Ezt a módszert alkalmazom mindig. Az ember egyensúlyban tartja magát, ha emlékszik, balról jobbra fordítva a fejét, ki- és belélegezve, minden lélegzetvétel közben hatig számolva. Hm akadékoskodtam. Ugyancsak el fog fáradni az egyensúlyozásban és a hatig számolásban, mire Santiagóba, vagy Buenos Airesbe, vagy hová odaér. Quelle idée! 5 Csak nem képzeli, hogy Santiagóba megyek? Mr. Renauld azt javasolja a levelében. Mr. Renauld nem ismeri Hercule Poirot módszerét. Én nem rohangálok fel-alá, nem utazgatok, nem nyüzsgök. Én itt, belül dolgozom itt jelentőségteljesen megkopogtatta a homlokát. Mint mindig, ez a megjegyzés felébresztette vitatkozó kedvemet. Ez mind rendben van, Poirot, de úgy vélem, abba a hibába esik, hogy túlságosan alábecsül bizonyos dolgokat. Egy ujjlenyomat néha a gyilkos letartóztatásához és elítéléséhez vezetett. 5 Micsoda ötlet! 14

15 Valamint, kétségtelenül, sok ártatlan ember felakasztásához tette hozzá szárazon Poirot. De az ujjlenyomatok, a lábnyomok, a cigarettahamu, a sármaradványok és egyéb nyomok, azaz a részletek aprólékos megfigyelése mindez kétségtelenül létfontosságú, vagy nem? Hogyne! Sosem állítottam, hogy nem az. A gyakorlott megfigyelő, a szakértő vitathatatlanul hasznos! Ám a többiek, a Hercule Poirot-k, ők felette állnak a szakértőknek! Ők azok, akiknek a szakértők a tényeket szállítják, mert az ő dolguk a bűntény módszerének, a logikai levezetésnek, a tényeknek a rendszerezése; összességében, az ügy valódi pszichológiája. Részt vett már róka vadászaton, igaz? Hébe-hóba vadásztam egy kicsit, valóban mondtam némileg zavartan a váratlan témaváltástól. Miért? Eh bien, az ilyen rókavadászathoz szükség van kutyákra, nem? Kopókra helyesbítettem óvatosan. Igen, persze. Mindamellett emelte fel az ujját Poirot mégsem ugrik le a lováról, és rohan a földön szimatolva, közben hangosan ugatva, hogy vau-vau, ugye? Akaratom ellenére jóízűen felnevettem. Poirot elégedetten bólintott. Nahát. A ku kopók munkáját a kopókra hagyja. És mégis azt várja, hogy én, Hercule Poirot nevetségessé tegyem magam és lehasaljak (a valószínűleg nedves fűbe), hogy feltételezett lábnyomokat tanulmányozzak, cigarettahamut kanalazzak fel, amikor nem tudom megkülönböztetni egyik fajtát a másiktól. Gondoljon csak vissza a Plymouth expressz rejtélyére. A jó Japp ment, hogy végigvizsgálja a vasútvonalat. Amikor visszatért, én, anélkül hogy a lakásból kitettem volna a lábamat, pontosan megmondtam neki, mit talált. Ezek szerint az a véleménye, hogy Japp csak az idejét vesztegette? Szó sincs róla, minthogy a bizonyíték, amit talált, az én elméletemet támasztotta alá. De én csak az időmet vesztegettem volna, ha én megyek el. Ugyanez a helyzet az úgynevezett szakértőkkel. Idézze csak fel a kézzel írt végrendeletet a Cavendish-ügyben. Egy szakértői vizsgálat arra jutott, hogy a végrendelet eredeti, a védelem 15

16 pedig szállította a bizonyítékot, kimutatva, hogy hamisítvány. Ez az egész technikai kérdés. Az eredmény pedig? Ugyanaz, amit már az elején tudtunk. A kézírás nagyon hasonlított John Cavendishére. A pszichológiai gondolkodás szembesült a kérdéssel: Miért? Mert végül is ő írta? Vagy mert valaki azt akarta, hogy mi azt gondoltuk, ő írta? Én megválaszoltam azt a kérdést, mon ami, pontosan megválaszoltam. Azzal Poirot jelentőségteljesen elhallgatott, ha netán nem győzött volna meg, és elégedetten hátradőlt. A hajón, tudtam, jobb, ha nem zavarom barátomat magányában. Az idő pompás volt, a tenger pedig nyugodt, és, ahogy mondani szokás, tükörsima, úgyhogy meg sem lepődtem, amikor Calais-ban egy mosolygó Poirot csatlakozott hozzám a kiszálláskor. A kellemetlenség a parton várt minket, minthogy nem küldtek autót értünk, de Poirot ezt a távirata késedelmes kézbesítésének a számlájára írta. Bérelünk egy autót jelentette ki vidáman. És néhány perc múlva már csikorogva-nyikorogva zötykölődtünk a létező legrozogább automobilban, ami valaha is bérautóként közlekedett, Merlinville felé. A lelkem valahol a magasban szárnyalt, de az én kis termetű barátom józanul figyelt engem. Maga most olyan, Hastings, mint akit, ahogy a skótok mondják, megbabonáztak. Ez valami baljóslatú dolgot sejtet. Képtelenség. Akárhogy is, nem tudhatja, mit érzek. Nem, de én félek. Ugyan mitől? Nem tudom. De balsejtelem gyötör egy je ne sais quoi! 6 Olyan komolyan beszélt, hogy akaratom ellenére hatással volt rám. Van egy olyan megérzésem mondta lassan, hogy ebből valami nagy ügy kerekedik egy hosszadalmas, bonyolult probléma, amit nem lesz könnyű kibogozni. Szívesen kérdezgettem volna tovább, de megérkeztünk Merlinville kisvárosba, és lassítottunk, hogy megtudakoljuk az utat a Villa Geneviève-be. 6 Nem tudom, mi. 16

17 Egyenesen tovább, monsieur, át a városon. A Villa Genevieve körülbelül fél mérföldre van a város túlfelén. Nem téveszthetik el. Szép nagy villa, kilátással a tengerre. Megköszöntük az útbaigazítást, és továbbhajtottunk, magunk mögött hagyva a városkát. Egy útelágazásnál újabb megállásra kényszerültünk. Egy földműves baktatott arra, vártuk, hogy odaérjen hozzánk, és megkérdezzük, merre menjünk. Egy szerény méretű villát láttunk ott, az út mellett, de túl kicsi és elhanyagolt volt, nem olyan, amilyet kerestünk. Míg várakoztunk, kivágódott a kapu, és egy lány lépett ki rajta. A földműves épp akkor ért oda, a sofőr meg kihajolt az üléséről, és útbaigazítást kért. A Villa Genevieve? Csak pár lépés innen, jobbfelé, monsieur. Láthatná is, ha nem lenne a kanyar. A sofőr köszönetet mondott, és az autó újra nekiindult. Szememet gyönyörködve a lányon felejtettem, aki még mindig ott állt, egyik keze a kilincsen, és bennünket figyelt. Mindig is csodálója voltam a szépnek, és itt egy olyan szépséget láttam, akire nem lehetett nem felfigyelni. Magas volt, arányos, mint egy ifjú istennő, fedetlen fején arany haja csillogott a napfényben. Megesküdtem volna, hogy életemben nem láttam még ilyen szép lányt. Miközben nekilódultunk a hepehupás útnak, hátrafordultam, hogy utánanézhessek. Teringettét, Poirot kiáltottam fel látta azt az ifjú istennőt? Poirot felvonta a szemöldökét. Ça commence! 7 dünnyögte. Már meg istennőt látott! De az ördögbe is, hát nem az volt? Lehetséges, hogy nem vettem észre. Ne mondja, hogy nem látta! Mon ami, két ember ritkán látja ugyanazt. Maga például egy istennőt látott. Én pedig Tétovázott. Maga pedig? Én csak ideges tekintetű lányt láttam felelte komolyan Poirot. 7 Na, kezdődik! 17

18 Ám ebben a pillanatban lefékeztünk egy nagy zöld kapunál, és mindketten felkiáltottunk. A kapu előtt egy tekintélyes küllemű sergent de ville 8 állt. Felemelte a kezét, elzárva előlünk az utat. Nem hajthatnak be, messieurs. De mi Mr. Renauld-hoz jöttünk kiáltottam. Előzetes megbeszélés alapján. Ez az ő villája, nemdebár? Igen, messieurs, csakhogy Poirot előrehajolt. Csakhogy mi? Monsieur Renauld-t ma reggel meggyilkolták. 8 Rendőrbiztos. 18

19 3. FEJEZET A VILLA GENEVIÈVE-BEN Poirot abban a pillanatban kiugrott a kocsiból, szeme csillogott az izgalomtól. Hogy mondja? Meggyilkolták? Mikor? Hogyan? A sergent de ville útját állta. Egyetlen kérdésre sem válaszolhatok, monsieur. Helyes. Megértem. Poirot eltöprengett egy percig. A rendőrfőnök nyilván odabent tartózkodik, igaz? Igen, monsieur. Poirot elővett egy cédulát, és pár sort firkantott rá. Voilá! Volna olyan kedves gondoskodni róla, hogy ez az üzenet haladéktalanul eljusson a rendőrfőnökhöz? A férfi átvette a papírt, és a válla fölött hátrafüttyentett. Pár másodpercen belül megjelent egy kollégája, akinek átadta Poirot üzenetét. Néhány percnyi várakozás következett, majd egy alacsony, testes, hatalmas bajuszú férfi közeledett sietős léptekkel a kapu felé. A sergent de ville tisztelgett, és félreállt. Kedves Monsieur Poirot! kiáltotta az újonnan jött. De örülök, hogy látom! A lehető legjobbkor jött. Poirot-nak felderült az arca. Monsieur Bex! Én is örülök, hogy találkozunk. Odafordult hozzám. Az úr egy angol barátom, Hastings kapitány Monsieur Bex. A rendőrfőnök és én udvariasan meghajoltunk egymás felé, majd M. Bex ismét Poirot-hoz fordult. Mon vieux, 9 de rég találkoztunk! 1909-ben, Ostendben. Van valami információja, ami segíthetne nekünk? Talán már tudja is. Értesült róla, hogy megkértek, jöjjek ide? Nem. Kicsoda? 9 Öregem. 19

20 Az elhunyt férfi. Úgy tűnik, tudomására jutott, hogy az életére törnek. Sajnálatos módon túl későn küldött értem. Sacré tonnerez 10 kiáltott fel a francia. Ezek szerint sejtette, hogy meg akarják gyilkolni. Ez bizony jócskán megzavarja az elméletünket! De fáradjanak be. Tartotta a kaput, majd megindultunk a ház felé. M. Bex folytatta: Rögtön értesíteni kell a vizsgálóbírót, Monsieur Hautet-t. Épp most fejezte be a helyszín vizsgálatát, és meg akarja kezdeni a kihallgatásokat. Mikor történt a bűntény? kérdezte Poirot. A tetemet ma reggel fedezték fel, kilenc óra tájban. Madame Renauld tanúvallomása és az orvosi vélemény arra mutat, hogy a halál körülbelül hajnali kettő körül állt be. De parancsoljanak, erre tessék. Odaértünk a lépcsőhöz, amely a villa bejáratához vezetett. A hallban egy másik sergent de ville ücsörgött. A rendőrfőnök láttán felállt. Hol van most Monsieur Hautet? kérdezte ez utóbbi. A salon-ban, monsieur. M. Bex kinyitott egy ajtót a hall bal oldalán, és betessékelt. M. Hautet és a beosztottja egy nagy, kerek asztal mellett ült. Felnéztek, amikor beléptünk. A rendőrfőnök bemutatott minket, és megmagyarázta a jelenlétünket. M. Hautet, a vizsgálóbíró, magas, ösztövér férfi volt, sötét szeme szúrós tekintetű, ősz szakálla gondosan nyírt, amit beszélgetés közben folyvást simogatott. A kandalló mellett egy idősebb férfi állt, vállát kissé görnyedten tartotta, és Durand doktorként mutatkozott be. Rendkívül különös jegyezte meg M. Hautet, amikor a rendőrfőnök befejezte a mondandóját. Itt van önnél a levél, monsieur? Poirot átnyújtotta neki, és a vizsgálóbíró olvasni kezdte. Hm! Egy titokról ír. Kár, hogy nem fejezi ki magát világosabban. Nagyon hálásak vagyunk önnek, Monsieur Poirot. Remélem, megtisztel bennünket és segít a nyomozásban. Avagy kötelességei Londonba szólítják? 10 kb. A szentségit! 20

21 Monsieur le juge, 11 úgy tervezem, itt maradok. Sajnos nem érkeztem időben, hogy megelőzzem ügyfelem halálát, de becsületbeli kötelességemnek tartom leleplezni a gyilkost. A vizsgálóbíró meghajolt. Tiszteletet érdemlők az érzései. Továbbá Madame Renauld kétségkívül igény tart a szolgálataira. Minden pillanatban várjuk M. Giraud-t a párizsi Sûretétől, és biztos vagyok benne, hogy kölcsönösen segítik majd egymást a nyomozásban. Ezalatt, remélem, megtisztel jelenlétével az általam vezetett kihallgatások során, és mondanom sem kell, hogy minden segítség a rendelkezésére áll, amit csak kíván. Köszönöm, monsieur. Nyilván megérti, hogy jelen pillanatban tökéletes sötétségben tapogatózom. Az égvilágon semmit sem tudok. M. Hautet bólintott a rendőrfőnök felé, és ez utóbbi vette át a szót: Ma reggel Françoise, az idős szolgáló lefelé mentében, hogy megkezdje a napi munkát, félig nyitva találta a bejárati ajtót. Átfutott rajta a félelem, hogy talán betörők jártak a házban, benézett az ebédlőbe, de az ezüstöt a helyén találta, ezért nem aggódott tovább, és arra jutott, hogy a gazdája bizonyára korán felkelt és sétára indult. Bocsásson meg, monsieur, ez szokása volt a ház urának? Nem, de az öreg Françoise-ban az az elképzelés él az angolokról, hogy bolondok, és bármikor hajlamosak a lehető legkiszámíthatatlanabb dolgokra. Amikor a fiatal cseléd, Léonie ment, hogy, mint mindig, felébressze úrnőjét, elszörnyedve fedezte fel a megkötözött, felpeckelt szájú asszonyt, s szinte ugyanabban a pillanatban jött a hír, hogy megtalálták a hátba szúrt Monsieur Renauld holttestét. Hol? Ez az ügy egyik legkülönösebb vonása, Monsieur Poirot. A tetem arccal lefelé feküdt egy nyitott sírban. Hogyan? Úgy bizony. A gödröt frissen ásták, csak néhány yardnyira a villához tartozó telek határától. És halott volt mióta? Erre dr. Durand válaszolt. 11 Bíró úr. 21

22 Megvizsgáltam a tetemet ma délelőtt tíz órakor. A halál legalább hét, de lehetséges, hogy tíz órával ezelőtt állt be. Hm. Ezek szerint éjfél és hajnali három óra között. Pontosan, és Mrs. Renauld szerint hajnali kettő után történhetett, s ez még tovább szűkíti az illőt. A halál azonnal beállt, és természetszerűleg nem okozhatta önkezűség. Poirot bólintott, a rendőrfőnök meg összegezte: Madame Renauld-t a rémült szolgálók sietve megszabadították kötelékeitől. Szörnyen legyengült állapotban volt, majdhogynem eszméletlen a béklyók okozta fájdalomtól. Úgy tűnik, két álarcos férfi hatolt be a hálószobába, kipeckelték a száját, megkötözték, majd erőszakkal elhurcolták a férjét. Ezt másodkézből, a szolgálóktól tudjuk. A tragikus hír hallatán az asszony rögtön ijesztően feldúlt állapotba került. Dr. Durand, amint megérkezett, azonnal nyugtatót adott neki, és azóta nem tudtuk még kihallgatni. Bár nyilván nyugodtabban fog ébredni, és képes lesz átvészelni a kihallgatás okozta megterhelést. A rendőrfőnök szünetet tartott. És ki lakik a házban, monsieur? Itt van Françoise, az idős házvezetőnő, sok-sok évig szolgálta a Villa Genevieve korábbi tulajdonosait. Aztán van két fiatal lány, testvérek, Denise és Léonie Oulard. Ők merlinville-iek, igen tiszteletreméltó szülőkkel. Azután van még a sofőr, akit Monsieur Renauld Angliából hozott magával, de ő most szabadságon van. Végül Madame Renauld és a fia, Monsieur Jack Renauld. Jelenleg ő is az otthonától távol tartózkodik. Poirot meghajtotta a fejét. M. Hautet kiszólt: Marchaud! A sergent de ville megjelent. Kísérje be a Françoise nevű nőt. A férfi tisztelgett, és eltűnt. Egy-két perc múlva visszatért, az ijedt Françoise-t kísérve. A neve Françoise Arrichet? Igen, monsieur. Mióta szolgál a Villa Geneviève-ben? 22

23 Tizenegy évig szolgáltam Madame la Vicomtesse mellett. Azután, hogy a villát eladták, beleegyeztem, hogy itt maradok az angol milor'ral. Sosem hittem volna A rendőrbíró közbevágott. Nem kétséges, nem kétséges. Most pedig, Françoise, ami a bejárati ajtót illeti, kinek a dolga volt éjszakára bezárni? Az enyém, monsieur. Mindig magam néztem utána. És tegnap éjszaka? Bezártam, mint mindig. Biztos benne? Esküszöm az élő Istenre, monsieur. Hány órakor volt mindez? A szokott időben, fél tizenegykor, monsieur. És a háznép többi része? Ők aludni tértek? Az asszonyom valamivel korábban lepihent. Denise és Léonie velem együtt ment fel. Az úr még a dolgozószobájában maradt. Ezután, ha valaki kinyitotta az ajtót, az csak Monsieur Renauld lehetett? Françoise megvonta húsos vállát. Miért tette volna? Rablók és gyilkosok járnak minden percben! Szép kis ötlet! Az úr nem volt gyengeelméjű. Nem ő tette, a hölgyet sem kellett már kieresztenie A vizsgálóbíró élesen félbeszakította: A hölgyet? Miféle hölgyről beszél? Hát a hölgyet, aki meglátogatta. Tegnap este meglátogatta egy hölgy? Hogyne, monsieur akárcsak sok más estén is. Ki ő? Ismeri? Ravasz mosoly jelent meg az asszony arcán. Honnan tudnám, ki volt az? dörmögte. Nem én engedtem be tegnap este. Úgy! reccsent rá a vizsgálóbíró, és öklével nagyot csapott az asztalra. Maga szórakozik a rendőrséggel, nemdebár? Ajánlom, hogy rögvest mondja meg, ki volt az az asszony, aki esténként meglátogatta Monsieur Renauld-t. 23

24 A rendőrség ej, a rendőrség dünnyögte Françoise. Eszem ágában sincs összetűzni a rendőrséggel. De azért tudom ám, ki volt az. Madame Daubreuil. A rendőrfőnök felkiáltott, és előrehajolt, mint akit nagy meglepetés ért. Madame Daubreuil innen, az utcából, a Villa Marguerite-ből? Épp ezt mondom, monsieur. Ó, csinos egy asszony! Az idős szolgáló megvetően csóválta a fejét. Madame Daubreuil mormogta a vizsgálóbíró. Lehetetlen. Voilá dünnyögte Françoise. Mást nem mondhatok, ha az igazságot akarják hallani. Rendben van mondta a vizsgálóbíró csillapítóan. Csak meglepődtünk, ez minden. Akkor Madame Daubreuil és Monsieur Renauld, ők? Tapintatosan szünetet tartott. Eh, erről van szó nyilván, nemde? Honnan tudhatnám? De mit óhajt? Monsieur, az úr egy milord anglais 12 volt, trés riche 13 Madame Daubreuil meg, hát, ő szegény és trés chic, 14 annak ellenére, hogy olyan szerényen él a lányával. Nem kétséges, hogy megvan neki a maga története! Már nem fiatal, de ma foi! Én mondom, látni, ahogy a férfiak megfordulnak utána az utcán. Aztán meg az utóbbi időkben több pénze volt, az egész város tudja ezt. A spórolásnak, hát annak vége. És Françoise megingathatatlan bizonyossággal csóválta a fejét. M. Hautet elgondolkodva simogatta a szakállát. És Madame Renauld? kérdezte végül. Hogyan fogadta ezt a barátságot? Françoise megvonta a vállát. Ő mindig nagyon kedves volt nagyon udvarias. Azt mondaná az ember, hogy nem sejtett semmit. De azért nem egészen így van, a szív szenved, nem igaz, monsieur? Láttam, hogy a Madame napról napra egyre sápadtabb meg soványabb. Már nem ugyanaz az asszony volt, mint aki egy hónappal ezelőtt ideérkezett. És az úr, ő is megváltozott. 12 Angol úr. 13 Nagyon gazdag 14 Nagyon elegáns 24

25 Neki is megvolt a maga baja. Látszott rajta, hogy az idegösszeomlás szélén van. Nem is csoda, hisz ily módon folytatni egy viszonyt? Semmi titkolózás, semmi diszkréció. Style anglais, 15 semmi kétség! Ingerülten fészkelődtem a székemen, de a vizsgálóbíró folytatta a kérdezősködést, nem lehetett elterelni a figyelmét a témáról. Azt mondja, hogy Monsieur Renauld-nak nem kellett már kiengednie Madame Daubreuil-t? Az asszony tehát elment? Igen, monsieur. Hallottam, amint kijönnek a dolgozószobából, és az ajtóhoz mennek. Az úr jó éjszakát kívánt, és becsukta az ajtót. Hánykor volt ez? Körülbelül fél tizenegy előtt öt perccel, monsieur. Tudja, mikor feküdt le Monsieur Renauld? Hallottam, amikor feljött, úgy tíz perccel azután, hogy mi lefeküdtünk aludni. A lépcső úgy nyikorog, hogy az ember hallja, ha valaki fel, vagy lemegy. Ez minden? Nem hallott zajokat az éjszaka folyamán? Semmi ilyesmit, monsieur. Reggel ki jött le először a cselédek közül? Én, monsieur. Rögvest láttam, hogy az ajtó nyitva van. És mi a helyzet a lenti ablakokkal, zárva voltak? Igen, mind az összes. Semmi gyanús vagy feltűnő nem volt sehol. Rendben, Frankói se, elmehet. Az öregasszony az ajtó felé csoszogott. A küszöbről még visszanézett. Mondok magának valamit, monsieur. Ez a Madame Daubreuil, ez egy rossz asszony! Úgy bizony, ezt egy másik asszony észreveszi ám. Rossz asszony, bizony, ne feledje. Azzal komótos fejcsóválás közepette, Françoise kicsoszogott a szobából. Léonie Oulard! szólította a vizsgálóbíró. Léonie könnyek között, már-már hisztérikus állapotban jelent meg. M. Hautet ügyesen bánt vele. Vallomása főként arra terjedt ki, hogyan találta meg összekötözött, felpeckelt szájú úrnőjét, beszámolóját nagy hévvel adta elő. Françoise-hoz hasonlóan ő sem hallott semmit az éjszaka folyamán. 15 Angol módi. 25

26 A nővére, Denise következett. Megerősítette, hogy a ház ura nagyon megváltozott az utóbbi időben. Napról napra egyre mogorvább lett. Kevesebbet evett. Mindig nyomott volt a kedélye. De Denise-nek megvolt a maga elmélete. A maffia volt a nyomában, az biztos! Két álarcos férfi ugyan ki más lehetett? Szörnyű egy társaság! Ez, természetesen, lehetséges mondta nyájasan a vizsgálóbíró. Nos, lányom, maga volt az, aki beengedte Madame Daubreuil-t a házba tegnap este? Nem tegnap este, monsieur, hanem tegnapelőtt este. De Françoise azt mondta, hogy Madame Daubreuil járt itt tegnap éjjel. Nem, monsieur, egy hölgy valóban meglátogatta Monsieur Renauld-t tegnap éjjel, de az nem Madame Daubreuil volt. A meglepett vizsgálóbíró erősködött, de a leányzó nem tágított. Jól ismeri látásból Madame Daubreuil-t. Ez a hölgy is sötét hajú volt, de alacsonyabb, és sokkal fiatalabb. Semmi sem tántoríthatta el a mondandójától. Látta már korábban is ezt a hölgyet? Nem, monsieur, még soha. Majd félénken hozzátette: De szerintem angol volt. Angol? Igen, monsieur. Monsieur Renauld után érdeklődött, elég jó franciasággal, de az akcentusa akármilyen enyhe is, az ember észreveszi. Azonkívül amikor kijöttek a dolgozószobából, angolul beszéltek. Hallotta, miről? Úgy értem, értette, mit beszéltek? Igen, én nagyon jól beszélek angolul mondta büszkén Denise. A hölgy túl gyorsan beszélt nekem ahhoz, hogy elkaphassam, mit mondott, de hallottam Monsieur Renauld utolsó szavait, amikor kinyitotta a hölgynek az ajtót. Kis szünetet tartott, majd óvatosan és nehézkesen elismételte: Iggen iggen de asz Isten szerelmére most már mennjen! Igen, igen, de az isten szerelmére, most már menjen! ismételte meg a vizsgálóbíró. 26

27 Elbocsátotta Denise-t, majd egy-két perc múlva visszahívatta Françoise-t. Feltette neki a kérdést, vajon nem tévedett-e azt illetően, mely estén látogatott a házba Madame Daubreuil. Françoise meglepően csökönyös volt, és ragaszkodott korábbi állításához, hogy az előző estén történt. Kétségkívül Madame Daubreuil volt az. Denise érdekessé akarta tenni magát, voilá tout! 16 Ezért kitalálta ezt a kis mesét az idegen hölgyről. Meg fel akart vágni az angoltudásával is! Az úr valószínűleg sosem mondta azt az angol mondatot, de ha mégis, az sem bizonyít semmit, ugyanis Madame Daubreuil tökéletesen beszél angolul, és általában azt a nyelvet használta, amikor Monsieur és Madame Renauld-val beszélgetett. Tudja, Monsieur Jack, az úr fia, rendszerint itt volt, de nagyon rosszul beszél franciául. A vizsgálóbíró nem erőltette a dolgot. Ehelyett a sofőrről kérdezett, és megtudta, hogy Monsieur Renauld csak előző nap jelentette ki, hogy valószínűleg nem lesz szüksége a kocsira, és hogy Masters nyugodtan szabadságra mehet. Poirot homloka ráncba szaladt a hüledezéstől. Ez meg mi? suttogtam. Türelmetlenül megrázta a fejét, és feltett egy kérdést: Pardon, Monsieur Bex, de Monsieur Renauld kétséget kizáróan tudott autót vezetni? A rendőrfőnök Françoise-ra nézett, és az idős asszony nyomban válaszolt is: Nem, az úr nem tudott vezetni. Poirot homlokán elmélyültek a ráncok. Nagyon szeretném, ha elmondaná, mi az, ami aggasztja szóltam oda neki türelmetlenül. Hát nem érti? A levelében Monsieur Renauld arról beszél, hogy kocsit küld értünk Calais-ba. Talán úgy értette, hogy egy bérelt autót vetettem fel. Minden bizonnyal így lehetett. De minek kocsit bérelni, ha az embernek magának is van? Miért épp a tegnapot választotta, hogy szabadságra küldje a sofőrt hirtelen, az adott pillanatban? Volt 16 Ennyi az egész! 27

28 valami oka, hogy házon kívül akarta tudni a sofőrt, mielőtt mi megérkezünk? 28

29 4. FEJEZET ALÁÍRÁS: BELLA Françoise elhagyta a szobát. A vizsgálóbíró elgondolkodva dobolt az asztalon. Monsieur Bex mondta végül egymásnak ellentmondó vallomásokat hallottunk. Melyiknek higgyünk, Françoise-nak vagy Denise-nek? Denise-nek felelte határozottan a rendőrfőnök. Ő volt az, aki a látogatót beengedte. Françoise idős és konok, és nyilvánvalóan nem kedveli Madame Daubreuil-t. Azonkívül mindaz, amit tudunk, arra mutat, hogy Renauld belegabalyodott egy másik nőbe. Tiens! 17 kiáltott fel M. Hautet. Erről elfelejtettük informálni Monsieur Poirot-t. A papírjai között keresgélt az asztalon, végül megtalálta, amit keresett, és átnyújtotta barátomnak. Ezt a levelet, Monsieur Poirot, az elhunyt kabátjának a zsebében találtuk. Poirot átvette, és széthajtotta. A levél gyűrött volt és nyűtt, angolul írta egy gyakorlatlan kéz: Drágám, egyetlenem, miért nem írsz már oly régóta? Szeretsz még, ugye? A leveleid az utóbbi ideiben annyira mások, hidegek és furcsák, most meg ez a hosszú hallgatás. Ez félelemmel tölt el. Talán már nem is szeretsz! De ez lehetetlen mint egy buta kölyök, olyan vagyok folyvást képzelődöm! Ha már tényleg nem szeretsz, nem tudom, mitévő legyek talán megölöm magam! Nem élhetek nélküled. Néha azt képzelem, egy másik nő állt közénk. Jobb lesz, ha vigyáz, ez minden és te is vigyázz! Azon nyomban megöllek, amint neki adod magad! Ezt komolyan mondom. Jaj, képtelenségeket beszélek. Hiszen szeretsz, és én szeretlek igen, szeretlek, szeretlek, szeretlek! 17 Nini! 29

30 Imádlak, Bella Nem volt rajta cím, sem dátum. Poirot komor arccal visszaadta a levelet, És mi következik ebből? A vizsgálóbíró vállat vont. Nyilvánvaló, hogy Monsieur Renauld szerelembe esett ezzel az angol nővel Bellával! Átjön ide, találkozik Madame Daubreuil-jel, és viszonyt kezd vele. A másiktól elhidegült, aki rögtön megsejt valamit. Ez a levél határozott fenyegetést tartalmaz. Monsieur Poirot, első látásra az ügy roppant egyszerűnek tűnik. Féltékenység! A tény, hogy Monsieur Renauld-t hátba szúrták, egyértelműen arra utal, hogy nő az elkövető. Poirot bólintott. Kés a hátban, az igen de a sírgödör, az nem! Az fáradságos munka, nehéz munka azt a sírt nem nő ásta, monsieur. Az férfikézre vall. A rendőrfőnök izgatottan kiáltotta: Igen, igen, önnek igaza van! Erre nem gondoltunk. Amint mondtam folytatta M. Hautet, első látásra egyszerűnek tűnik az ügy, de az álarcos férfiak meg a levél, amit ön kapott Monsieur Renauld-tól, bonyolítja a dolgot. Itt láthatóan teljesen más körülmények játszanak közre, és a kettő között nincs összefüggés. Ami azt a levelet illeti, amelyet ön kapott, lehetségesnek tartja, hogy abban Bellá -ra és az ő fenyegetésére utalt? Poirot a fejét rázta. Aligha. Egy Monsieur Renauld típusú ember, aki olyan kalandos életet élt a világ távoli zugaiban, nem valószínű, hogy védelmet kérne egy nő ellenében. A vizsgálóbíró energikusan bólintott. Én is pontosan így látom. Most pedig utána kell néznünk a levélben szereplő utalásoknak Santiagóban fejezte be a rendőrfőnök. Haladéktalanul sürgönyzök az ottani rendőrségnek, tájékoztatást kérek a meggyilkolt férfi ottani életének részleteiről, szerelmi ügyeiről, üzleti 30

31 tranzakcióiról, barátairól, valamint bármiféle konfliktusról, amibe belekeveredett. Furcsa lesz, minthogy nincs semmiféle nyomunk ehhez a titokzatos gyilkossághoz. A rendőrfőnök körülnézett, jóváhagyást várva. Kitűnő ötlet! mondta Poirot elismerően. Nem talált más levelet ettől a Bellától Monsieur Renauld holmija között? kérdezte. Nem. Természetesen az első dolgunk volt átnézni a személyes iratait a dolgozószobájában. De semmi érdekeset nem találtunk. Minden rendben levőnek látszik. Az egyedüli dolog, ami kilóg ebből a rendből, a végakarata. Íme, itt van. Poirot átfutotta az iratot. Úgy. Ezer fontot hagy Mr. Stonorra apropó, ő kicsoda? Monsieur Renauld titkára. Angliában maradt, de egyszer-kétszer átjött hétvégére. És minden mást, feltétel nélkül szeretett feleségére, Eloise-ra hagy. Simán szövegezett, de teljesen jogszerű irat. Két szolgáló, Denise és Françoise írta alá tanúként. Semmi rendkívüli vagy szokatlan. Visszaadta az iratot. Talán kezdte Bex, nem vette észre A dátumot? hunyorított Poirot. Már hogyne vettem volna észre. Két héttel ezelőtti. Talán ekkor érzékelte először a veszélyt. Sok gazdag ember hal meg végrendelet nélkül, mert fel sem tételezi, hogy ő is meghalhat. De veszélyes dolog időnap előtt következtetéseket levonni. Ez azt mutatja egyébként, hogy szerelmi ügyei ellenére igaz és gyengéd szeretettel viseltetett a felesége iránt. Igen mondta M. Hautet kétkedve. De ez talán kissé tisztességtelen a fiával szemben, minthogy ily módon teljes egészében az anyjától teszi függővé. Ha az asszony ismét férjhez megy, és a második férje befolyásolni tudja, ez a fiú soha egy fillért sem lát az apja pénzéből. Poirot vállat vont. A férfi hiú állat. Monsieur Renauld kétségtelenül azzal számolt, hogy az özvegye soha nem megy újra férjhez. Ami a fiút illeti, lehetséges, hogy ez csupán bölcs előrelátás részéről, hogy a pénzt az anyára bízza. A gazdag emberek fiai hírhedten zabolátlanok. 31

32 Könnyen lehet, hogy igaza van. Most, Monsieur Poirot, nyilván szeretné megnézni a bűntény helyszínét. Sajnálatos, hogy a tetemet elmozdítottuk, de a fotográfus minden lehetséges szögből lefényképezte, és azonnal a rendelkezésére bocsátjuk a fotókat, amint kész vannak. Nagyon köszönöm, monsieur, az előzékenységét. A rendőrfőnök felállt. Jöjjenek velem, uraim. Kinyitotta az ajtót, fejét szertartásosan meghajtotta Poirot felé, hogy előreengedje. Poirot, hasonló udvariassággal hátrébb húzódott, meghajolt a rendőrfőnök felé. Monsieur. Monsieur. Végül csak kimentek a hallba. Az a helyiség ott, az a dolgozószoba, hein? 18 kérdezte váratlanul Poirot, a szemközti ajtó felé bólintva. Igen. Szeretné megnézni? Eközben kitárta az ajtót, és beléptünk. A szoba, amelyet M. Renauld saját külön használatára választott, kicsi, de ízlésesen berendezett és kényelmes volt. Az ablaknál egy nagyméretű, sokrekeszes íróasztal állt. Két nagy, bőrhuzatos karosszék volt a kandallóval szemben, közöttük egy kerek asztal, tele a legfrissebb könyvekkel és folyóiratokkal. Poirot egy pillanatig csak állt, felmérve a szobát, aztán előrelépett, keze könnyedén végigsiklott a bőrfotelok hátán, felemelt az asztalról egy magazint, aztán ujját óvatosan végighúzta a tölgyfa pohárszék felszínén. Arcán teljes elégedettség tükröződött. Sehol egy kis por? kérdeztem mosolyogva. Elismerően felragyogott a szeme, hogy ilyen jól ismerem a jellegzetességeit. Egy szemernyi sincs, mon ami! És ez egyszer talán, ez sajnálatos. Éles, madárszerű tekintete ide-oda villant. Ah! jegyezte meg hirtelen, némi megkönnyebbüléssel a hangjában. A kandallószőnyeg kissé felgyűrődött. Azzal lehajolt, hogy megigazgassa. 18 Vagy nem. 32

33 Váratlanul felkiáltott, és felegyenesedett. Kezében rózsaszínű papírdarabkát tartott. Franciaországban is, akárcsak Angliában mondta a cselédek nem söpörnek fel a szőnyegek alatt? Bex elvette tőle a papírdarabot, én meg közelebb mentem, hogy szemügyre vegyem. Felismerte ugye, Hastings? Zavartan ráztam a fejem jóllehet ez a különös árnyalatú rózsaszín papír ismerős volt. A rendőrfőnök agya gyorsabban járt, mint az enyém. Egy csekk darabkája! kiáltott fel. A fecni körülbelül ötször öt centiméteres volt. Tintával írva a Duveen szó volt rajta. Bien! mondta Bex. Ez a csekk vagy egy Duveen nevű valaki nevére szólt, vagy ő állította ki. Szerintem az előbbi mondta Poirot. Mivel, ha nem tévedek, a kézírás Monsieur Renauld-é. Ezt hamar meg lehetett állapítani, csak össze kellett hasonlítani egy feljegyzéssel, ami az íróasztalból került elő. Te jó isten dünnyögte a rendőrfőnök savanyú képpel, el nem tudom képzelni, hogyan kerülhette el a figyelmemet. Poirot nevetett. A tanulság: mindig be kell nézni a szőnyeg alá! Barátom, Hastings kapitány majd elmondja önnek, hogy bármi, ami a legcsekélyebb mértékben rendellenes, az kínszenvedés számomra. Amint észrevettem, hogy a kandallószőnyeg nem úgy áll, ahogy kellene, azt mondtam magamnak: Tiens! A szék lába összehúzta, amikor hátratolták. Vélhetően van valami alatta, ami elkerülte a jó Françoise figyelmét. Françoise-ét? Vagy Denise-ét, vagy Léonie-ét. Akárkiét, aki ezt a szobát takarítja. Minthogy nincs por, nyilvánvalóan takarítottak itt ma reggel. A következőképpen rekonstruáltam a történteket: Tegnap, vélhetően késő este, Monsieur Renauld kiállított egy csekket egy bizonyos 33

34 Duveen nevű valaki számára. Azután a csekket eltépte valaki, ami szétszóródott a padlón. Ma reggel De M. Bex türelmetlenül máris meghúzta a csengőt. Françoise jelent meg a hívásra. Igen, sok papírfecni volt a padlón. Hogy mit csinált velük? Bedobta a konyhai tűzhelybe, természetesen! Bex lemondóan elbocsátotta az asszonyt. Aztán felragyogott az arca, és az íróasztalhoz sietett. Egy percig a halott férfi csekkfüzetében keresgélt. Majd megismételte az előbbi mozdulatot. Az utolsó szelvény üres volt. Fel a fejjel! kiáltotta Poirot, megveregetve Bex hátát. Madame Renauld bizonyára felvilágosítást tud adni erről a titokzatos Duveen nevű személyről. A rendőrfőnök arca felderült. Ez igaz. Haladjunk tovább! Amint megfordultunk, hogy elhagyjuk a szobát, Poirot mellékesen megjegyezte: Ez az a hely, ahol Monsieur Renauld tegnap este a vendégét fogadta, nemde? Igen de honnan tudja? Innen. Ezt találtam a bőrfotel hátán. Azzal a mutató- és a hüvelykujja között feltartott egy hosszú, fekete hajszálat egy női hajszálat! M. Bex kivezetett minket a ház hátuljához, ahol egy kis pajta támaszkodott a ház oldalának, zsebéből kulcsot húzott elő, és a zárba illesztette. Itt van a holttest. Elhoztuk a bűntény helyszínéről, épp mielőtt ön megérkezett, amint a fényképész befejezte a munkáját. Kinyitotta az ajtót, és bementünk. A meggyilkolt férfi a padlón feküdt, lepedővel letakarva. M. Bex ügyes mozdulattal lerántotta. Renauld középmagas férfi volt, karcsú, ruganyos alkatú. Körülbelül ötvenévesnek látszott, fekete haját ezüstös szálak csíkozták jócskán. Simára borotvált arca és hosszú, keskeny orra volt, a szemei elég közel ültek egymáshoz. A bőre bronzbarna volt, mint az olyan emberé, aki élete nagy részét trópusi 34

35 éghajlaton töltötte. Ajka felhúzódott a fogáról, és hamuszín vonásai a teljes elképedés és rémület kifejezésébe merevedtek. Az arcáról látható, hogy hátba szúrták jegyezte meg Poirot. Óvatosan megfordította a halottat. Ott, a lapockák között, beszennyezve a puha, őzbarna felöltőt, kerek folt sötétlett. A közepében hasíték látszott a szöveten. Poirot alaposan szemügyre vette. Van valami elképzelése, milyen fegyverrel követték el a bűntényt? Benne hagyták a sebben. A rendőrfőnök lenyúlt egy nagy üvegért, amiben egy kisebb tárgy volt, leginkább papírvágó késnek látszott. Fekete nyele volt, és keskeny, fényes pengéje. Az egész szerszám nem lehetett több, mint huszonöt centiméter hosszú. Poirot óvatosan kipróbálta az elszíneződött fémet az ujja hegyén. Ma foi!, ez bizony éles! Könnyű, helyes kis eszköz gyilkossághoz! Sajnálatos, de nem találtunk rajta ujjlenyomatokat jegyezte meg kedvetlenül Bex. A gyilkos nyilván kesztyűt viselt. Ez csak természetes mondta Poirot megvetően. Még Santiagóban is tisztában vannak az ilyesmivel. Még a legamatőrebb angol kisasszony is tudja hála a sajtóban közzétett Bertillonmódszernek. Mindenesetre nagyon érdekes, hogy nincsenek ujjlenyomatok. Az olyan elképesztően egyszerű, ha valaki ujjlenyomatot hagy maga után! Akkor örülhet a rendőrség. A fejét csóválta. Igencsak tartok attól, hogy a mi bűntényünk nem egy módszeres elkövető műve vagy ez, vagy pedig szorította az idő. De majd meglátjuk. Elengedte a tetemet, s az visszaesett a korábbi testhelyzetbe. A felöltő alatt, látom, csak fehérneműt visel jegyezte meg. Igen, a vizsgálóbíró ezt igen érdekesnek tartja. Ebben a percben kopogtattak az ajtón, amit Bex bezárt maga után. Most odalépett, és kinyitotta. Françoise állt ott. Mohó kíváncsisággal próbált bekukucskálni. Nos, mit óhajt? kérdezte türelmetlenül Bex. A Madame. Azt üzeni, hogy már jobban van, és kész fogadni a vizsgálóbíró urat. 35