Motorral a Fekete-tenger körül 2011

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Motorral a Fekete-tenger körül 2011"

Átírás

1 A nevem Pap György, 2011 óta foglalkozom motoros kalandtúrákkal. Rendszerint egyénileg utazom, bár az utolsó kalandra a kutyám, Brigi is elkísért. Saját stílusom esetenként az extrém túrázáshoz közelít, de mindenképpen a komfortzónán túli kalandokat keresem. A szokványos motoros túrák számomra nem érdekesek. Úti beszámolóim középpontjában a különböző kultúrák, emberek, kapcsolatok állnak. Ezeknek megismerésére, bemutatására törekszem. Útleírásaim rendszeresen megjelennek motoros magazinokban, valamint saját és más weblapokon. A weblapon megjelenített rövid filozófiám: Ez a honlap kalandjaink és utazásaink virtuális obeliszkje. Sok humorral és kópésággal, a tapasztalatok rögös útját járva. A természet szeretete és a kalandvágy a közös bennünk, mely talán mindenkiben ott él. Túrázunk motorral, autóval, kerékpárral vagy gyalog, földön, vízen, levegőben, víz alatt Nem vesszük igazából komolyan sem magunkat, sem tevékenységünket, a lényeg, hogy jól érezzük magunkat, és az sem baj, ha ez másokat szórakoztat netán. Mindezzel együtt elképzeléseinkhez, esetenként hajmeresztő ötleteinkhez kitartó makacssággal ragaszkodunk, hirdetve ezzel az önmegvalósítás nagyszerűségét. Mindannyian a nép gyermekei vagyunk, nem különbek, mint mások csak megőriztük gyermeki kíváncsiságunkat és nyitottságunkat a világ felé. Az irigység és kicsinyesség, az emberi butaság ellen zászlót bontottunk, saját példáink által üzenjük: lehetetlen nincs, csak tehetetlen, és nem az a fontos hová tartunk, hanem, hogy miért megyünk oda

2 Motorral a Fekete-tenger körül 2011 ADATOK: km, 25 nap, 8 ország ITINER: Magyarország Románia Bulgária Törökország Grúzia Örményország Oroszország Ukrajna Moldova Erdély Publikáció: Motozin Magazin/print, condoradventures.eu, gearmag.hu /web

3 ADATOK: 4000 km, 19 nap, 7 ország ITINER: Magyarország Szerbia Bosznia Hercegovina Macedonia Koszovó Albánia Horvátország Publikáció: Motozin Magazin, Motorcycle Monthly(UK)/print, condoradventures.eu/web Sasok földjén 2012

4 Eu-Cool Tour 2012 ADATOK: 9700 km, 50 nap, 13 ország ITINER: Magyarország Szlovákia Csehország Németország Lengyelország Hollandia Belgium Anglia Skócia Észak Írország Írország Franciaország Olaszország Szlovénia Publikáció: Motozin Magazin/print, condoradventures.eu, vilagutazo.com/web

5 ADATOK: 4000 km, 10 nap, 4 ország ITINER: Magyarország Szlovénia Olaszország Franciaország Spanyolország Publikáció: Motozin Magazin/print, condoradventures.eu/web Trip to Spain 2013 Brigi a motoros kutya kalandjai, 1. rész

6 Sunshine Hunter 2013 Brigi a motoros kutya kalandjai, 2. rész ADATOK: 4000 km, 14 nap, 2 ország ITINER: Spanyolország (Andalúzia) Portugália Publikáció: Motozin Magazin/print, condoradventures.eu/web

7 Kárpátalja túra 2014 ADATOK: 1500 km, 10 nap 2 ország ITINER: Magyarország Ukrajna Publikáció: Motozin Magazin/print, condoradventures.eu/web

8 Bazi Nagy Triump Kaland Brigi a motoros kutya kalandjai, 1. rész ADATOK: 6000 km, 20 nap, 6 ország ITINER: Magyarország Szlovénia Olaszország Franciaország Andorra Spanyolország Portugália Publikáció: Motozin Magazin/print, condoradventures.eu/web

9 Bazi Nagy Triump Kaland Brigi a motoros kutya kalandjai, 2. rész ADATOK: 4000 km, 14 nap, 6 ország ITINER: Portugália Gibraltár Spanyolország Szardínia Korzika Olaszország Szlovénia Magyarország Publikáció: Motozin Magazin/print, condoradventures.eu/web

10 Balkán Túra 2014 ADATOK: 4000 km, 8 nap, 8 ország ITINER: Magyarország Horvátország Bosznia Hercegovina Montenegró Albánia Görögország Bulgária Románia Magyarország Publikáció: Motozin Magazin/print, condoradventures.eu/web

11 Budapest Bamako Rally 2011 Egyéb (nem motoros) projektjeim: Bamacool team ADATOK: 9000 km, 21 nap, 9 ország ITINER: Hungary Szlovénia Olaszország Franciaország Spanyolország Marokkó Nyugat Szaharai Köztársaság Mauritánia Szenegál Mali Publikáció: condoradventures.eu, bamacool.hu/web

12 Botswana Zimbabwe 2012 Egyéb (nem motoros) projektjeim: afrikai autós körutazás ADATOK: 6000 km. 21 nap, 2 ország ITINER: Kalahári-sivatag Okawango- delta Chobe Game Reserve Victoria Falls Publikáció: condoradventures.eu, vilagutazo.com, utazom.com/web

13 Támogatóim. Projekt támogatóim: Magyar Földrajzi Múzeum utazom.com Gearmag Magazin Online Fjällräven ISAW Hungary Egyéb együttmûködô partnerek: Yamaha XT660 Club Hungary Yamaha Tenere Club Hungary Motolog.hu Én és a Motorom projekt

14 Fô partnereim.

15 Folytatása következik...

Motorral a Fekete-tenger körül 2011

Motorral a Fekete-tenger körül 2011 A nevem Pap György, 2011 óta foglalkozom motoros kalandtúrákkal. Rendszerint egyénileg utazom, bár az utolsó kalandra a kutyám, Brigi is elkísért. Saját stílusom esetenként az extrém túrázáshoz közelít,

Részletesebben

130,00 ALL (0,94 EUR) 126,00 ALL (0,91 EUR) Ausztria 1,10 EUR (1,10 EUR) 1,27 EUR (1,27 EUR) 1,01 EUR (1,01 EUR)

130,00 ALL (0,94 EUR) 126,00 ALL (0,91 EUR) Ausztria 1,10 EUR (1,10 EUR) 1,27 EUR (1,27 EUR) 1,01 EUR (1,01 EUR) Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak - TÉRKÉPNET - térkép Hol tankoljak? - Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak,

Részletesebben

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország Európa 1930 SW SU GE CS CH LI YU ES CS Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország YU Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Jugoszlávia

Részletesebben

USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI

USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI 1. Észak-Európa Norvégia Oslo Svédország Stockholm Finnország Helsinki Dánia Koppenhága Izland Reykjavík 2. Nyugat-Európa Nagy-Britannia vagy Egyesült Királyság, United Kingdom

Részletesebben

EXIMBANK ZRT OKTÓBER 21-TŐL HATÁLYOS ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁS ÉS KOCKÁZATVÁLLALÁSI ELVEK

EXIMBANK ZRT OKTÓBER 21-TŐL HATÁLYOS ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁS ÉS KOCKÁZATVÁLLALÁSI ELVEK EXIMBANK ZRT. 2016. OKTÓBER 21-TŐL HATÁLYOS ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁS ÉS KOCKÁZATVÁLLALÁSI ELVEK Hatályos 2016. október 21. 2016. október 21-től hatályos országkockázati besorolás és kockázatvállalási

Részletesebben

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1.

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1. Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló Római Egyezmény (1998. évi XLIV. törvény az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek

Részletesebben

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 1993. december 2. 1994. március 6.

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 1993. december 2. 1994. március 6. WIPO Szerzői Jogi Szerződés (2004. évi XLIX. törvény a Szellemi Tulajdon Világszervezete 1996. december 20-án, Genfben aláírt Szerzői Jogi Szerződésének, valamint Előadásokról és a Hangfelvételekről szóló

Részletesebben

Mobilitásgarancia füzet

Mobilitásgarancia füzet Mobilitásgarancia füzet Minőségi használt autók. Garanciával. Mobilitásgarancia Fontos tudnivalók Kérjük, figyelmesen olvassa el a klubkártya használatáról szóló jelen fejezetet, mielőtt szolgáltatásainkat

Részletesebben

A Tempus Közalapítvány által koordinált kifelé és befelé irányuló felsőoktatási ösztöndíj lehetőségek

A Tempus Közalapítvány által koordinált kifelé és befelé irányuló felsőoktatási ösztöndíj lehetőségek A Tempus Közalapítvány által koordinált kifelé és befelé irányuló felsőoktatási ösztöndíj lehetőségek Erasmus+, CEEPUS, Campus Mundi és Államközi ösztöndíjak Budapest, 2019. június 17. Winkler-Antal Krisztina

Részletesebben

jacsa.net VOIP nemzetközi percdíjak

jacsa.net VOIP nemzetközi percdíjak Cél Telefonszám kezdete Bruttó percdíj (Ft) Afganisztán 93* 99,06 Albánia 355* 99,06 Albánia mobil 3556* 406,4 Albánia prémium 35542* 406,4 Algéria 213* 38,1 Algéria mobil 2135* 406,4 Algéria mobil 2136*

Részletesebben

MEHIB ZRT JANUÁR 15-TŐL HATÁLYOS ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁSA ÉS FEDEZETI POLITIKÁJA

MEHIB ZRT JANUÁR 15-TŐL HATÁLYOS ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁSA ÉS FEDEZETI POLITIKÁJA MEHIB ZRT. 2019. JANUÁR 15-TŐL HATÁLYOS ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁSA ÉS FEDEZETI POLITIKÁJA Hatályos 2019. január 15. 2019. január 15-től hatályos országkockázati besorolás és biztosíthatósági szabályok

Részletesebben

Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja, november 9.

Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja, november 9. A harcsatenyésztés fejlesztésének lehetősége itthon Lengyel Péter, Udvari Zsolt Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja,

Részletesebben

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állami vezetőinek hivatalos utazásai június május 20-ig

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állami vezetőinek hivatalos utazásai június május 20-ig Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állami vezetőinek hivatalos utazásai 2014. június 06-2015. május 20-ig A táblázatban szereplő tételek csak az elszámolt és lezárt utakat tartalmazzák. Utazás Napidíj költsége

Részletesebben

A Honvédelmi Minisztérium felsővezetőinek két- és többoldalú tárgyalásai 2011. január 1-2011. december 31. között

A Honvédelmi Minisztérium felsővezetőinek két- és többoldalú tárgyalásai 2011. január 1-2011. december 31. között Franciország 2011.01.20-2011.01.20 (117/00084/2011) 8 fő Dr Hende Csaba Napidíj: 17 EUR (7.720 HUF), Repülőjegy:364.998 HUF Horvátország 2011.01.24-2011.01.24 (117/00117/2011) 11 fő Dr. Hende Csaba Napidíj:

Részletesebben

Belföldi EMS Gyorsposta

Belföldi EMS Gyorsposta Belföldi EMS Gyorsposta Az EU területére megállapított zónadíjak ÁFA-t tartalmaznak. Az EMS küldemények EU-n kívüli szállításának díja csak a belföldi szakaszra vonatkozólag tartalmaz ÁFA-t. A táblázatban

Részletesebben

HATÁRON ÁTLÉPŐ GÉPJÁRMŰVEK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSÉNEK IGAZOLÁSA

HATÁRON ÁTLÉPŐ GÉPJÁRMŰVEK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSÉNEK IGAZOLÁSA HATÁRON ÁTLÉPŐ GÉPJÁRMŰVEK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSÉNEK IGAZOLÁSA A PSZÁF tájékoztatója a Magyar Köztársaság területére belépő külföldi telephelyű gépjárművek, valamint a magyar forgalmi rendszámú

Részletesebben

Az Emberi Jogok Nemzetközi Egyezségokmányai és a Fakultatív Jegyzőkönyvek megerősítésének helyzete

Az Emberi Jogok Nemzetközi Egyezségokmányai és a Fakultatív Jegyzőkönyvek megerősítésének helyzete Az Emberi Jogok i és a Jegyzőkönyvek megerősítésének helyzete Tagállam Első Afganisztán 1983.01.24.a 1983.01.24.a Albánia 1991.10.04.a 1991.10.04.a 10.04.a 10.17.a Algéria 1989.09.12. 1989.09.12. 1989.09.12.a

Részletesebben

Magyar joganyagok - PSZÁF tájékoztató - a Magyarország területére belépő külföldi t 2. oldal Norvégia Olaszország (Vatikán és San Marino) Portugália R

Magyar joganyagok - PSZÁF tájékoztató - a Magyarország területére belépő külföldi t 2. oldal Norvégia Olaszország (Vatikán és San Marino) Portugália R Magyar joganyagok - PSZÁF tájékoztató - a Magyarország területére belépő külföldi t 1. oldal PSZÁF tájékoztató a Magyarország területére belépő külföldi telephelyű, valamint a magyar forgalmi rendszámú

Részletesebben

ÁR- ÉS ZÓNA- TÁBLÁZAT 2017

ÁR- ÉS ZÓNA- TÁBLÁZAT 2017 ÁR- ÉS ZÓNA- TÁBLÁZAT 2017 2 DHL GLOBALMAIL BUSINESS HOGYAN MŰKÖDIK? JELLEMZŐK Tegye borítékba, és címezze meg a leveleket. Csomagolja be a leveleket a DHL-től kapott dobozba vagy zsákba. Töltse ki a légi

Részletesebben

Élelmiszervásárlási trendek

Élelmiszervásárlási trendek Élelmiszervásárlási trendek Magyarországon és a régióban Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: Élelmiszeripari Körkép 2017 Csillag-Vella Rita GfK 1 Kiskereskedelmi trendek a napi fogyasztási cikkek piacán 2 GfK

Részletesebben

EOS Cégcsoport. Követelés kezelési lehetőségek az EU-n belül és kívül. Somodi Bernadett Értékesítési vezető Budapest, 2014.02.20.

EOS Cégcsoport. Követelés kezelési lehetőségek az EU-n belül és kívül. Somodi Bernadett Értékesítési vezető Budapest, 2014.02.20. EOS Cégcsoport Követelés kezelési lehetőségek az EU-n belül és kívül Somodi Bernadett Értékesítési vezető Budapest, 2014.02.20. Tartalomjegyzék Az EOS világszerte Mire van szükségem, ha az export piacra

Részletesebben

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS Nem tagja az Európa Tanácsnak (Belarusz) TAGÁLLAMOK SZÉKHELY ÉS IRODÁK KÖLTSÉGVETÉS Albánia, Andorra, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bosznia

Részletesebben

M2M Net EU díjcsomag szolgáltatói lista

M2M Net EU díjcsomag szolgáltatói lista M2M Net EU díjcsomag szolgáltatói lista Partner Country Partner Provider Name Ausztria Hutchison 3G Austria (Ausztria) Mobilkom Austria (Ausztria) ONE GmbH (Ausztria) T-Mobile A (Ausztria) Belgium Base

Részletesebben

1/2019. számú hirdetmény

1/2019. számú hirdetmény 1/2019. számú hirdetmény a Western Union tranzakciók és kapcsolódó szolgáltatások díjairól, költségeiről, igénybe vehető pénznemekről, valamint az átutalható összegek nagyságáról 1 Hatályos: 2019. június

Részletesebben

Interrail MÁV-START / ÜFM - 07/007/2017

Interrail MÁV-START / ÜFM - 07/007/2017 Interrail 2017 MÁV-START / ÜFM - 07/007/2017 Örömmel üdvözöljük Önt az Interrail tel utazók széles táborában! Reméljük, utazásai során sok nagyszerű élményben lesz része. Jó időt, kellemes útitársakat

Részletesebben

Magyarország 2008. Egészség g és kényelem

Magyarország 2008. Egészség g és kényelem Magyarország 2008 Egészség g és kényelem A SISTEM-AIR CSOPORT A SISTEM-AIR az európai központi porszívó gyártás és kereskedelem kiemelkedö képviselöje mind a lakossági, mind az ipari szektor területén.

Részletesebben

Nagykövetségek March 13.

Nagykövetségek March 13. Nagykövetségek 2007. March 13. Albánia Albán Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége Cím: 1026 Budapest, Gábor Áron u. 55. Telefon: +31 1 326 8905 Algéria Algériai Demokratikus Népi Köztársaság Magyarországi

Részletesebben

MEHIB ZRT. 2014. I. FÉLÉVRE ÉRVÉNYES ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁSA ÉS FEDEZETI POLITIKÁJA

MEHIB ZRT. 2014. I. FÉLÉVRE ÉRVÉNYES ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁSA ÉS FEDEZETI POLITIKÁJA MEHIB ZRT. 2014. I. FÉLÉVRE ÉRVÉNYES ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁSA ÉS FEDEZETI POLITIKÁJA Hatályos 2014. január 1-től 2014. I. félévre vonatkozó országkockázati besorolás és biztosíthatósági szabályok (táblázatban

Részletesebben

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.: 2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 08. 03. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1)

Részletesebben

KÉSZÜLÉKEK FRISSÍTÉSE

KÉSZÜLÉKEK FRISSÍTÉSE KÉSZÜLÉKEK FRISSÍTÉSE Mi is az a MyDrive? A MyDrive Connect egy alkalmazás, amelynek segítségével a navigációs készülékén elérhető tartalmakat és szolgáltatásokat kezelheti.régen TomTom HOME-nak, és MyTomTom-nak

Részletesebben

Nemzetgazdasági Minisztérium állami vezetőinek hivatalos utazásai június május 20-ig

Nemzetgazdasági Minisztérium állami vezetőinek hivatalos utazásai június május 20-ig Nemzetgazdasági Minisztérium állami vezetőinek hivatalos utazásai 2014. június 06-2015. május 20-ig A táblázatban szereplő tételek csak az elszámolt és lezárt utakat tartalmazzák. díj Összesen KK14-00527

Részletesebben

MÁV-START / ÉKSZ - 07/002/2015. Interrail

MÁV-START / ÉKSZ - 07/002/2015. Interrail MÁV-START / ÉKSZ - 07/002/2015 Interrail Örömmel üdvözöljük Önt az Interrail tel utazók széles táborában! Reméljük, utazásai során sok nagyszerű élményben lesz része. Jó időt, kellemes útitársakat kívánunk!

Részletesebben

Interrail MÁV-START / ÉI - 07/006/2018

Interrail MÁV-START / ÉI - 07/006/2018 Interrail 2018 MÁV-START / ÉI - 07/006/2018 Az Interrail tel, utazásai során sok nagyszerű élményben lehet része. Jó időt, kellemes útitársakat kívánunk! Engedje meg, hogy a tel kapcsolatban néhány hasznos

Részletesebben

Youth Football Festival

Youth Football Festival 2018 Youth Football Festival 7 13 July 2018 Kaposvár, Hungary Youth Football Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2 0 1 8 7 13 JULY www.youthfootballfestival.org 2018 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT Youth

Részletesebben

KORRUPCIÓVAL KAPCSOLATOS LAKOSSÁGI ATTITŰDÖK

KORRUPCIÓVAL KAPCSOLATOS LAKOSSÁGI ATTITŰDÖK GLOBÁLIS KORRUPCIÓS BAROMÉTER 2016 KORRUPCIÓVAL KAPCSOLATOS LAKOSSÁGI ATTITŰDÖK KORRUPCIÓVAL KAPCSOLATOS LAKOSSÁGI ATTITŰDÖK MAGYARORSZÁGON MAGYARORSZÁGON www.transparency.hu Készítette: Dr. Burai Petra

Részletesebben

Interrail MÁV-START / ÜFM - 07/028/2017

Interrail MÁV-START / ÜFM - 07/028/2017 Interrail 2017 MÁV-START / ÜFM - 07/028/2017 Örömmel üdvözöljük Önt az Interrail tel utazók széles táborában! Reméljük, utazásai során sok nagyszerű élményben lesz része. Jó időt, kellemes útitársakat

Részletesebben

1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( )

1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( ) 1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országok (1993-2007) Év Országok Összes lakosság /milliárd fő/ Tűzesetek /millió db/ Tűzesetben elhunytak /ezer fő/ 1000 lakosra jutó tűzesetek

Részletesebben

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael

Részletesebben

GFK VÁSÁRLÓERŐ. GfK 2018 GfK Vásárlóerő-tanulmány 2018

GFK VÁSÁRLÓERŐ. GfK 2018 GfK Vásárlóerő-tanulmány 2018 GFK VÁSÁRLÓERŐ Módszertan A vásárlóerő az adólevonások utáni, egy főre jutó, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti (beleértve az összes állami juttatást is). A tanulmány megadja az éves vásárlóerő

Részletesebben

A magyar közúti árufuvarozás helyzete, kihívásai. Budapest, október 4. Kovács Kornél osztályvezető

A magyar közúti árufuvarozás helyzete, kihívásai. Budapest, október 4. Kovács Kornél osztályvezető A magyar közúti árufuvarozás helyzete, kihívásai Budapest, 2017. október 4. Kovács Kornél osztályvezető 1 Magyarország közúti áruszállítási teljesítményének és volumenének alakulása 2001-2016 45000 40000

Részletesebben

Interrail MÁV-START / ÉI - 07/013/2019

Interrail MÁV-START / ÉI - 07/013/2019 Interrail 2019 MÁV-START / ÉI - 07/013/2019 Az Interrail bérlettel, utazásai során sok nagyszerű élményben lehet része. Jó időt, kellemes útitársakat kívánunk! Engedje meg, hogy a bérlettel kapcsolatban

Részletesebben

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu

Részletesebben

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500

Részletesebben

Felnőttkori túlsúly és elhízás globális előfordulása régiónként

Felnőttkori túlsúly és elhízás globális előfordulása régiónként Felnőttkori túlsúly és elhízás globá előfordulása régiónként Férfiak Európai Régió Albánia 2008-9 Nemzeti 10302 15-49 44.8 8.5 29.6 9.7 DHS Örményország 2005 Nemzeti 6016 15-49 26.9 15.5 DHS Ausztria 2005/6

Részletesebben

InterRail. MÁVDIREKT: 06 (40) (00:00-24:00 óráig helyi tarifával hívható kék szám)

InterRail. MÁVDIREKT: 06 (40) (00:00-24:00 óráig helyi tarifával hívható kék szám) InterRail MÁVDIREKT: 06 (40) 49 49 49 (00:00-24:00 óráig helyi tarifával hívható kék szám) küldföldről: +36 (1) 444 44 99 E-MAIL: informaciókérés: informacio@mav-start.hu egy, különvonat, Diák-Charter,

Részletesebben

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Az emberi szenvedés kalkulusai Az utóbbi 15 évben lezajlott a kettős átmenet A társadalmi intézményrendszerekbe vetett bizalom csökken Nem vagyunk elégedettek

Részletesebben

Dr. Zentai Zoltán Jogi Igazgató GYSEV CARGO Zrt.

Dr. Zentai Zoltán Jogi Igazgató GYSEV CARGO Zrt. Dr. Zentai Zoltán Jogi Igazgató GYSEV CARGO Zrt. 8 egyezmény 4 mérföldkő IÜG CIM COTIF 1890 1924 1933 1952 1961 1970 1980 1999 Kezdetek Hidegháború Intézményesülés Liberalizáció KTN 2016.09.20 CIM 2 KTN

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja

Részletesebben

Az EU közjogi alapjai Gombos Katalin

Az EU közjogi alapjai Gombos Katalin Az EU közjogi alapjai 2017. 03. 13. Gombos Katalin 2017. 03. 13. 1 Csatlakozás Csatlakozások: Északi kibővülés Déli kibővülés Volt EFTA-államok Keleti kibővülés Horvátország Gombos Katalin 2017. 03. 13.

Részletesebben

MEE Szakmai nap Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében.

MEE Szakmai nap Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében. MEE Szakmai nap 2008. Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében. Hatvani György az Igazgatóság elnöke A hazai erőművek beépített teljesítőképessége

Részletesebben

Téli közlekedésre vonatkozó szabályok Európában

Téli közlekedésre vonatkozó szabályok Európában Téli közlekedésre vonatkozó szabályok Európában Évről évre gyorsabban köszönt be a tél, és ilyenkor az ember felteszi a kérdést, hogy az európai országokban milyen előírások vonatkoznak a téli gumiabroncsra,

Részletesebben

Külföldön sem kell spórolniuk a mobilnettel a Telenor ügyfeleinek. Írta: Telenor május 22. péntek, 12:05

Külföldön sem kell spórolniuk a mobilnettel a Telenor ügyfeleinek. Írta: Telenor május 22. péntek, 12:05 A Telenor valamennyi feltöltőkártyás és havidíjas ügyfele a korábbinál kedvezőbb áron mobilinternetezhet külföldről, akár Európán kívülről is. A május 20-tól elérhető új napi-, és hetijegyeket választva

Részletesebben

VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén

VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén VÁZLATOK II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai Népek, nyelvek, vallások Európa benépesedésének irányai: Ázsia, Afrika alpi típusú emberek közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában:

Részletesebben

ALKALMAZANDÓ TÁMOGATÁSI RÁTÁK KA2 FELSŐOKTATÁSI STRATÉGIAI PARTNERSÉGEK

ALKALMAZANDÓ TÁMOGATÁSI RÁTÁK KA2 FELSŐOKTATÁSI STRATÉGIAI PARTNERSÉGEK ALKALMAZANDÓ TÁMOGATÁSI RÁTÁK KA2 FELSŐOKTATÁSI STRATÉGIAI PARTNERSÉGEK 1. Projektmenedzsment és megvalósítás Hozzájárulás a koordinátor intézmény tevékenységeihez 500 euró havonta Hozzájárulás a partner

Részletesebben

ALKALMAZANDÓ TÁMOGATÁSI RÁTÁK KA202 SZAKKÉPZÉSI STRATÉGIAI PARTNERSÉGEK

ALKALMAZANDÓ TÁMOGATÁSI RÁTÁK KA202 SZAKKÉPZÉSI STRATÉGIAI PARTNERSÉGEK ALKALMAZANDÓ TÁMOGATÁSI RÁTÁK KA202 SZAKKÉPZÉSI STRATÉGIAI PARTNERSÉGEK 1. Projektmenedzsment és megvalósítás Hozzájárulás a koordinátor intézmény tevékenységeihez 500 euró havonta Hozzájárulás a partner

Részletesebben

KEDDEN MAGYARORSZÁG - WALES EB-SELEJTEZŐ A TIPPMIXEN!

KEDDEN MAGYARORSZÁG - WALES EB-SELEJTEZŐ A TIPPMIXEN! Xviii. évfolyam 46. szám a s z e r e n c s e ját é k z r t. i n gy e n e s k i a dvá n ya m e g j e l e n i k k e d d e n é s p é n t e k e n KEDDEN MAGYARORSZÁG - WALES EB-SELEJTEZŐ A TIPPMIXEN! várható

Részletesebben

ALKALMAZANDÓ TÁMOGATÁSI RÁTÁK KA2 KÖZNEVELÉSI STRATÉGIAI PARTNERSÉGEK

ALKALMAZANDÓ TÁMOGATÁSI RÁTÁK KA2 KÖZNEVELÉSI STRATÉGIAI PARTNERSÉGEK ALKALMAZANDÓ TÁMOGATÁSI RÁTÁK KA2 KÖZNEVELÉSI STRATÉGIAI PARTNERSÉGEK 1. Projektmenedzsment és megvalósítás Hozzájárulás a koordinátor intézmény tevékenységeihez 500 euró havonta Hozzájárulás a partner

Részletesebben

MELLÉKLET. a következő javaslathoz: A Tanács határozata

MELLÉKLET. a következő javaslathoz: A Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.18. COM(2016) 156 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következő javaslathoz: A Tanács határozata az autóbusszal végzett nemzetközi különjárati személyszállításról szóló Interbusmegállapodással

Részletesebben

42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon?

42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 2000. óta létezik az Európai Unió egységes kultúratámogató programja. A korábbi

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)

Részletesebben

Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában

Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában Medve-Bálint Gergő és Boda Zsolt: Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában ESS konferencia 2016. november 17. Az intézményi bizalom mintázatai K-Európában 1) Alacsonyabb szint, de nagyobb

Részletesebben

Magyarország népesedésföldrajza

Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népességváltozásának hosszú távú trendjei A demográfiai átmenet stációi Magyarországon Magyarországon a demográfiai átmenet kezdetét 1880-ra teszik 1885-ig

Részletesebben

ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23.

ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23. ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása 2016. február 23. Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös

Részletesebben

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete NATO ismertetése Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Angolul North Atlantic Treaty Organisation, rövidítve NATO. 28 észak-amerikai és európai ország szövetsége, amelyet a II. világháború után 1949.április

Részletesebben

1. TÁBLÁZAT: A FELHASZNÁLT ÁLLATOK SZÁMA SZÁRMAZÁSI HELYÜK SZERINT. Származás fajok szerint

1. TÁBLÁZAT: A FELHASZNÁLT ÁLLATOK SZÁMA SZÁRMAZÁSI HELYÜK SZERINT. Származás fajok szerint XI/810/95rev3 1.1. 1. TÁBLÁZAT: A FELHASZNÁLT ÁLLATOK SZÁMA SZÁRMAZÁSI HELYÜK SZERINT 1.2. 1.3. A jelentést tevő országon belül bejegyzett tenyésztő vagy beszállító létesítményből származó állatok Származás

Részletesebben

Olaszország - Bosznia-Hercegovina

Olaszország - Bosznia-Hercegovina 2-1 kiemelt események Labdarúgás, Válogatott mérkőzés K 13:00 06744 Dél-Korea - Irán 2,15 2,90 3,35 K 20:45 04499 Horvátország - Tunézia 1,60 3,50 5,00 Labdarúgás, Eb-selejtező K 16:00 05525 Kazahsztán

Részletesebben

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Mi az az Erasmus+ program? Az Európai Bizottság idén már 28 éves programja Plusz, mert a 28 évvel ezelőtt alapított

Részletesebben

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő NKA Népművészet Kollégiuma. A CIOFF Világkonferencián való részvétel /00271 sz. pályázat. Szakmai beszámolója

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő NKA Népművészet Kollégiuma. A CIOFF Világkonferencián való részvétel /00271 sz. pályázat. Szakmai beszámolója Emberi Erőforrás Támogatáskezelő NKA Népművészet Kollégiuma A CIOFF Világkonferencián való részvétel 106113/00271 sz. pályázat Szakmai beszámolója Százhalombatta, 2017. október 19-29. A CIOFF a Nemzetközi

Részletesebben

KÖZPONTI PORSZÍVÓK. egészség és kényelem

KÖZPONTI PORSZÍVÓK. egészség és kényelem KÖZPONTI PORSZÍVÓK egészség és kényelem higiénia ès komfort az egyszerűség jegyében 1 A fenti kép csupán tájékoztató jellegű Központi porszívó 2 Süllyesztett csőrendszer zer 3 Hag Hagtompító 4 Falic Falicsatlakozó

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Miben különböznek a nemzetközi programok? 1. Használt nyelv 2. Konzorciumépítés 3. Elérni kívánt hatás 4. Szemlélet A programok áttekintése 1. Közép-Európa

Részletesebben

Európai ünnepnapok 2012

Európai ünnepnapok 2012 Európai ünnepnapok 2012 Ausztria október 26. december 8. Úrnapja Az örökös semlegesség ünnepe napja Szeplőtelen fogantatás ünnepe Belgium július 21. november 2. november 11. december 6. Nemzeti ünnep napja

Részletesebben

A Debreceni Egyetem számokban

A Debreceni Egyetem számokban Debreceni Egyetem A Debreceni Egyetem számokban 29 000 hallgató 4321 külföldi hallgató 105 országból 13 képzési terület 14 kar 68 alapképzési szak, 80 mesterszak, 6 osztatlan szak 23 doktori iskola 200

Részletesebben

Nyersvas 2002 % Acél 2002 % 1 Kína Kína 181, Japán Japán 107, Oroszország 46,2 8 3 USA 92, USA 40,2 7 4

Nyersvas 2002 % Acél 2002 % 1 Kína Kína 181, Japán Japán 107, Oroszország 46,2 8 3 USA 92, USA 40,2 7 4 Nyersvas 2002 % Acél 2002 % 1 Kína 170 28 1 Kína 181,6 20 2 Japán 81 13 2 Japán 107,7 12 3 Oroszország 46,2 8 3 USA 92,2 10 4 USA 40,2 7 4 Oroszország 59,8 7 5 Brazília 29,6 5 5 D-Korea 45,4 5 6 Németország

Részletesebben

SUBARU ASSISTANCE +36 1 880 14 88

SUBARU ASSISTANCE +36 1 880 14 88 SUBARU ASSISTANCE +36 1 880 14 88 SUBARU ASSISTANCE +36 1 880 14 88 Szolgáltatási körünkbe tartozik minden 36 hónapnál fiatalabb, Magyarországon forgalomba helyezett és a magyarországi importőr által regisztrált

Részletesebben

EURÓPAI SZOLIDARITÁSI TESTÜLET. Pályázati lehetőségek külföldön és belföldön

EURÓPAI SZOLIDARITÁSI TESTÜLET. Pályázati lehetőségek külföldön és belföldön EURÓPAI SZOLIDARITÁSI TESTÜLET Pályázati lehetőségek külföldön és belföldön MI EZ? Az Európai Unió új programja tapasztalatok: EVS és Erasmus+ önkéntesség, LIFE és Európa a polgárokért program Célok: szolidaritás

Részletesebben

Garancia kiterjesztés és szervizszolgáltatások Gondtalan szerviz

Garancia kiterjesztés és szervizszolgáltatások Gondtalan szerviz és szervizszolgáltatások Gondtalan szerviz Ismerkedjen meg kínálatunkkal és válassza ki az Önnek megfelelőt! Garancia+ GARANCIA+ EASY SERVICE + A gyártó által előírt kötelező szervizátvizsgálások Hosszabbítsa

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer

Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer Érvényben: 2018. június 14-től visszavonásig I. Általános információk A Szolgáltató adatai: Szerződő

Részletesebben

3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában)

3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók 3.1. Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3.1.1. Az EU innovációs eredménytáblája (European Innovation Scoreboard)

Részletesebben

A Duna és a Közép Európa 2020 transznacionális együttműködési programok bemutatása. Hegyesi Béla - kapcsolattartó pont 2015.

A Duna és a Közép Európa 2020 transznacionális együttműködési programok bemutatása. Hegyesi Béla - kapcsolattartó pont 2015. A Duna és a Közép Európa 2020 transznacionális együttműködési programok bemutatása Hegyesi Béla - kapcsolattartó pont 2015. január INTERREG- és ETE-források 1990-től 2020-ig 8948000000,0 9000000000,0 8000000000,0

Részletesebben

Adózási tudnivalók, munkavégzés Németországban Gyányi Tamás Partner

Adózási tudnivalók, munkavégzés Németországban Gyányi Tamás Partner Adózási tudnivalók, munkavégzés Németországban Gyányi Tamás Partner 2019.05.17 Külföldre indul a munkavállalónk! 1. Üzleti út tárgyalás, üzletszerzés áfa visszatérítés 2. Határon átnyúló szolgáltatásként

Részletesebben

BERALMAR TECNOLOGIC S.A.

BERALMAR TECNOLOGIC S.A. BERALMAR TECNOLOGIC S.A. A PETROL-KOKSZ HASZNÁLTÁNAK ELTERJEDÉSE FŐ ÜZEMANYAGKÉNT KÖZÉP-EURÓPÁBAN ÉS A BALKÁN TÉRSÉGBEN Balatonvilágos, 2013. október 10. A VÁLLALAT A BERALMAR berendezéseket tervez, gyárt

Részletesebben

Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2

Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2 Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2 Változás jegyzék Módosítás dátuma Módosítás jellege Érintett oldalak 2014.10.03 Változás 4. oldal 2014.12.10 Kiegészítés 3. oldal 2. ú melléklet Leírás NYOMT_AZON

Részletesebben

DUN & BRADSTREET ÜZLETI INFORMÁCIÓS SZOLGÁLTATÁSOK

DUN & BRADSTREET ÜZLETI INFORMÁCIÓS SZOLGÁLTATÁSOK DUN & BRADSTREET ÜZLETI INFORMÁCIÓS SZOLGÁLTATÁSOK BISNODE A Bisnode D&B belföldi és külföldi cégminősítő riportjai pontos képet adnak egy-egy vállalkozással való üzletkötés kockázatáról. A Bisnode D&B

Részletesebben

Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató

Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató Szombath Zita, Vaprezsán Viktória Tempus Közalapítvány Szent István Egyetem 2017. november 30. Tempus Közalapítvány Államközi ösztöndíjak Kétoldalú államközi megállapodások

Részletesebben

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM " :" HENDE CSAB A miniszte r

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM  : HENDE CSAB A miniszte r HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM " :" HENDE CSAB A miniszte r Heringes Anita országgyűlési képvisel ő Budapest Válasz a K/2601. számú, Hová és mennyit utaznak a Honvédelmi Minisztérium tisztségvisel ői? cím ű írásbeli

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz:

MELLÉKLET. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.10. COM(2016) 85 final ANNEX 4 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az európai migrációs stratégia szerinti kiemelt

Részletesebben

Világtendenciák. A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé

Világtendenciák. A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé Világtendenciák A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé 80-as évek elejétől: túltermelési válság 25 % visszaesés (34% az EU-ban) Asztali bort adó szőlőterületek

Részletesebben

A szállítmányozók szerepének változása a vasúti árufuvarozásban

A szállítmányozók szerepének változása a vasúti árufuvarozásban A szállítmányozók szerepének változása a vasúti árufuvarozásban Zrt. Dr. Kovács Imre CEO, az Igazgatóság elnöke Zrt. Budapest, 2017. november 9. Tartalomjegyzék A vasúti árufuvarozás liberalizációja A

Részletesebben

EFPIA közzétételi szabályzat évi közzétételek Shire Pharmaceuticals (beleértve a Baxalta US Inc.-t)

EFPIA közzétételi szabályzat évi közzétételek Shire Pharmaceuticals (beleértve a Baxalta US Inc.-t) EFPIA közzétételi szabályzat 2016. évi közzétételek Shire Pharmaceuticals (beleértve a Baxalta US Inc.-t) 1 1. fejezet: A 2016. évi adatokra vonatkozó jelentéstételi megközelítés 2016. június 3-án a Shire

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1 9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Budapesti Távhőszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (FŐTÁV Zrt.) 1116

Részletesebben

Az Európai Unió. Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek jelképeként. Az Unió tagállamai

Az Európai Unió. Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek jelképeként. Az Unió tagállamai Az Európai Unió Az Unió jelmondata: In varietate concordia (magyarul: Egység a sokféleségben) Himnusza: Örömóda Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek

Részletesebben

Egész Európa jelképe AZ EURÓPAI ZÁSZLÓ

Egész Európa jelképe AZ EURÓPAI ZÁSZLÓ Európa Tanács Európai Unió Egész Európa jelképe AZ EURÓPAI ZÁSZLÓ www.coe.int europa.eu.int Európa Tanács Európai Unió Egész Európa jelképe AZ EURÓPAI ZÁSZLÓ AZ EURÓPAI ZÁSZLÓ AZ EURÓPAI ZÁSZLÓ TIZENKÉT

Részletesebben

BÖRTÖNÜGYI KÖRKÉP AZ EURÓPAI UNIÓ TAGÁLLAMAIBAN ÉS MAGYARORSZÁGON június 14.

BÖRTÖNÜGYI KÖRKÉP AZ EURÓPAI UNIÓ TAGÁLLAMAIBAN ÉS MAGYARORSZÁGON június 14. BÖRTÖNÜGYI KÖRKÉP AZ EURÓPAI UNIÓ TAGÁLLAMAIBAN ÉS MAGYARORSZÁGON 2018. június 14. EURÓPA TANÁCS 2016. ÉVI BŰNÜGYI STATISZTIKÁJA Az ET 47 tagállamának 52 börtönigazgatóságából 47 tett eleget a kérdőíves

Részletesebben

Garancia kiterjesztés és szervizszolgáltatások. Gondtalan szerviz

Garancia kiterjesztés és szervizszolgáltatások. Gondtalan szerviz és szervizszolgáltatások Gondtalan szerviz Ismerkedjen meg kínálatunkkal és válassza ki az Önnek megfelelőt! Garancia+ GARANCIA+ EASY SERVICE + A gyártó által előírt kötelező szervizátvizsgálások Hosszabbítsa

Részletesebben

Osztá lyozóvizsga te ma ti ka. 7. osztály

Osztá lyozóvizsga te ma ti ka. 7. osztály Osztá lyozóvizsga te ma ti ka 7. osztály Tankönyv: Földrajz 7. Mozaik Kiadó 1. A földtörténet eseményei 2. Afrika természet- és társadalomföldrajza 3. Ausztrália természet- és társadalomföldrajza 4. Óceánia

Részletesebben

Áramlások a térgazdaságban A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XVI. VÁNDORGYŰLÉSE Kecskemét, október

Áramlások a térgazdaságban A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XVI. VÁNDORGYŰLÉSE Kecskemét, október Áramlások a térgazdaságban A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XVI. VÁNDORGYŰLÉSE Kecskemét, 2018. október 18 19. Növekedés és elnéptelenedés: Kis- és középvárosok fejlődésének területi különbségei

Részletesebben

A sebességszabályozásról dr. Rigó Mihály okl. erdımérnök okl. építımérnök

A sebességszabályozásról dr. Rigó Mihály okl. erdımérnök okl. építımérnök A sebességszabályozásról dr. Rigó Mihály okl. erdımérnök okl. építımérnök A forrás A WHO az Egészségügyi Világszervezet - megjelentette a Globális helyzetjelentés a közúti közlekedésbiztonság 2015 címő

Részletesebben

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája? MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,

Részletesebben

JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL

JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1036 JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL

Részletesebben

1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések

1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. Megerősítem, hogy vállalkozásom ipari vagy kereskedelmi jellegű

Részletesebben