XLI. Fejezet. A fuvarozás. A fuvarlevél. A felek jogai és kötelezettségei
|
|
- Laura Kisné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 XLI. Fejezet A fuvarozás Ptk (1) Fuvarozási szerződés alapján a fuvarozó díjazás ellenében köteles a küldeményt rendeltetési helyére továbbítani és a címzettnek kiszolgáltatni. (2) A szerződés a fuvarozás elvállalásával jön létre. Jogszabály kimondhatja, hogy a küldemény átvétele jelenti a fuvarozás elvállalását. A fuvarlevél Ptk (1) Ha a szerződő felek a fuvarozásról fuvarlevelet állítanak ki, a fuvarlevél bizonyítja a fuvarozási szerződés létrejöttét, illetőleg a küldemény átvételét. Az átvétel napja - míg mást nem bizonyítanak - az a nap, amelyen a fuvarlevelet a fuvarozó aláírta (lebélyegezte). (2) Jogszabály a fuvarlevél kiállítását - meghatározott alakban és tartalommal - kötelezővé teheti. (3) A feladó kívánságára a fuvarozó köteles a fuvarlevél általa aláírt (lebélyegzett) másodpéldányát a feladónak átadni vagy a küldemény átvételéről elismervényt adni. A felek jogai és kötelezettségei Ptk (1) A feladó köteles a küldeményt úgy csomagolni, hogy a csomagolás azt megóvja, és a küldemény mások személyét vagy vagyonát ne veszélyeztesse. (2) Ha felismerhető, hogy a csomagolás ezeknek a követelményeknek nem felel meg, a fuvarozó a küldemény továbbítását csak a feladó írásbeli kívánságára és csak akkor vállalhatja, ha az mások személyét vagy vagyonát nem veszélyezteti. Ptk (1) A feladó köteles a fuvarozónak a küldemény továbbításához vagy útközben szükséges hatósági kezeléséhez a megfelelő okmányokat átadni. Míg ez meg nem történt, a fuvarozó a küldemény átvételét megtagadhatja. (2) A fuvarozó köteles az átadott okmányokat megfelelően felhasználni. Ptk (1) A fuvarozó köteles a fuvareszközt a megfelelő időben és helyen, fuvarozásra alkalmas állapotban kiállítani, és - ha jogszabály másképpen nem rendelkezik - a fuvarozást haladéktalanul megkezdeni. (2) A küldemény berakása a feladót, kirakása a címzettet terheli, ha jogszabály másképpen nem rendelkezik. (3) Ha a fuvarozó a küldemény átvétele előtt a megfelelő fuvareszköz kiállításával késlekedik, a feladó elállhat és a) kártérítésként a berakás eredménytelen megkísérléséből eredő költségeket, valamint a más fuvarozónak kifizetett fuvardíjtöbbletet követelheti; b) a küldemény elvesztése vagy megsemmisülése, illetőleg késedelemből származó értékcsökkenése (megrongálódás, áru megromlása) esetében pedig követelheti a küldeménynek az értékét, illetőleg az
2 értékcsökkenést. Ezt a jogát azonban csak akkor érvényesítheti, ha a fuvarozóval közölte a küldemény tárgyát, vagy arról a fuvarozó e nélkül is tudott, vagy tudnia kellett. (4) Ha a feladó késlekedik a berakással, a fuvarozó kárának megtérítését követelheti, és el is állhat a szerződéstől. Ptk (1) A fuvarozónak a küldemény továbbításában a gazdaságosság és a küldemény biztonságának figyelembevételével kell eljárnia. (2) A fuvarozó köteles a feladó utasításait követni. Jogszabály azonban a feladó utasítási jogát korlátozhatja. (3) Ha a fuvarozó olyan utasítást kap, amely veszélyezteti a fuvarozás gazdaságos, gyors és biztonságos teljesítését, köteles erre a feladó figyelmét haladéktalanul felhívni. (4) Ha a feladó az utasítást írásban megismétli, a fuvarozó köteles azt a feladó veszélyére és költségére végrehajtani; meg kell azonban tagadnia az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtásával veszélyeztetné mások személyét, vagy megkárosítaná mások vagyonát. Ptk (1) Ha a fuvarozás akadályba ütközik, a fuvarozó köteles a feladótól haladéktalanul utasítást kérni; a fuvarozó e kötelezettségét jogszabály korlátozhatja és ki is zárhatja. (2) A feladó a fuvardíjnak az akadály felmerültéig járó arányos részét és a fuvarozó költségeit köteles megfizetni, amennyiben azok meg nem fizetésével gazdagodnék, továbbá akkor is, ha a fuvarozó bizonyítja, hogy az akadályt a fuvarozás körén kívül felmerült ok idézte elő. Ptk (1) A fuvarozó köteles a feladót a fuvarozás lebonyolításával kapcsolatos minden lényeges körülményről haladéktalanul értesíteni. Az ennek elmulasztásából eredő károkért felelős. (2) Az értesítési kötelezettség különösen akkor áll fenn, ha a küldeményt kár érte, ha a fuvarozási határidő lényeges túllépése várható, ha a küldemény épsége veszélyben van, vagy ha a küldemény kiszolgáltatása nem lehetséges. (3) Az értesítési kötelezettséget jogszabály korlátozhatja. Ptk (1) A feladó a fuvarozás megkezdése előtt a szerződéstől elállhat, köteles azonban a fuvarozó kárát megtéríteni. (2) A feladót a küldemény kiszolgáltatásáig, illetőleg amíg a címzett a küldeménnyel nem rendelkezett, megilleti az a jog, hogy a küldeménnyel rendelkezzék. Ebben a jogkörében a küldeményt útközben feltartóztathatja, visszairányíthatja, más címzettet vagy rendeltetési helyet jelölhet ki. (3) A feladót terheli az utólagos rendelkezésével felmerült díjtöbblet és költség. Ptk (1) A fuvarozó a küldemény megérkezéséről a címzettet haladéktalanul köteles értesíteni. Az értesítés vétele után a küldemény a címzett rendelkezésére áll. (2) A küldemény megérkezéséről szóló értesítés vétele előtt a címzett a küldemény biztonsága és az átvétel előkészítése érdekében utasításokat adhat a fuvarozónak. Az utasítások a fuvarozót csak akkor kötelezik, ha nem ellentétesek a feladó rendelkezéseivel. Az utasításokból eredő költség a címzettet terheli. Jogszabály a címzett utasításadási jogát korlátozhatja.
3 (3) Ha a küldeményt nem lehet kézbesíteni, vagy a címzett az átvételkor esedékes követeléseket nem egyenlíti ki, a fuvarozó köteles a feladót haladéktalanul értesíteni és a küldeményt a felelős őrzés szabályai szerint megőrizni. (4) A küldemény megérkezéséről szóló értesítés vétele után a fuvarozó elleni igényeket a feladón kívül a címzett is érvényesítheti. Bármelyik fél részéről történt érvényesítés a másik félnek ezt a jogát megszünteti. Ptk (1) A fuvarozó a küldemény továbbítását más fuvarozóra is bízhatja. (2) A fuvarozásban részt vevő fuvarozók egyetemlegesen felelősek, ha azonban a további fuvarozókat a feladó jelölte ki, minden fuvarozó önállóan felel. (3) Több fuvarozó közreműködése esetében mindegyik fuvarozó követelheti az őt illető díj és költségek kiegyenlítését. Az első fuvarozó azonban érvényesítheti a feladóval szemben az őt követő, az utolsó fuvarozó pedig a címzettel szemben az őt megelőző fuvarozók díj- és költségkövetelését. Ptk (1) A fuvarozó a fuvarozási díj, továbbá a fuvarozásra szükséges és hasznosan fordított költségek megtérítését követelheti. (2) A fuvarozót a fuvardíj és költségek erejéig zálogjog illeti meg azokon a dolgokon, amelyek a fuvarozással kapcsolatosan birtokába kerültek. (3) A zálogjogot a fuvarozó a többi fuvarozó előtte ismert követeléseinek biztosítására is köteles érvényesíteni; ha ezt elmulasztja, az előző fuvarozókkal szemben kezesként felel. (4) A fuvarozó zálogjoggal biztosított követelését a zálogtárgyból más zálogjogosultakat megelőzően, bírósági eljárás nélkül, a kereskedelmi forgalomban való értékesítéssel elégítheti ki. A fuvarozó és a feladó felelőssége Ptk (1) A késedelmes fuvarozó a késedelem tartamához mért, legfeljebb azonban a fuvardíjnak megfelelő összegű kötbért köteles megfizetni. A károsult a kötbért meghaladó kárának megtérítését akkor követelheti, ha a fuvarozó a határidőben való teljesítéséhez fűződő érdek ismeretében írásban vállalta a határidő megtartását, és nem bizonyítja, hogy a késedelmet tevékenységi körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. (2) A felelősség e korlátozását nem lehet alkalmazni arra, aki alkalomszerűen vállalkozik fuvarozásra. Ptk A fuvarozó felelős azért a kárért, amely a küldemény átvételétől a kiszolgáltatásig terjedő idő alatt a küldemény teljes vagy részleges elvesztéséből, megsemmisüléséből vagy megsérüléséből keletkezett, kivéve ha a kár a) a fuvarozó tevékenységi körén kívül eső elháríthatatlan ok, b) a küldemény belső tulajdonsága, c) a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága, d) a feladó által végzett berakás, illetőleg a címzett által végzett kirakás, vagy
4 e) annak következtében állott elő, hogy a feladó, a címzett vagy az általuk rendelt kísérő nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ideértve azt az esetet is, ha a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, továbbá ha a fuvarozót nem tájékoztatta a küldemény kívülről fel nem ismerhető rendkívüli értékéről. Ptk (1) A fuvarozót terheli annak bizonyítása, hogy a kárt a tevékenységi körén kívül eső elháríthatatlan ok okozta, a feladót, illetőleg a címzettet terheli annak bizonyítása, hogy a kár nem a küldemény belső tulajdonságára vezethető vissza. (2) A csomagolás hiányosságát a fuvarozó, azt, hogy a kár nem ennek következtében állott elő, a feladó, illetőleg a címzett köteles bizonyítani. (3) Ha a berakást a feladó, illetőleg a kirakást a címzett végezte, őt terheli annak bizonyítása, hogy a kár nem a berakás, illetőleg a kirakás következtében állott elő. (4) A feladót, illetőleg a címzettet terheli annak bizonyítása, hogy ő, illetőleg az általa rendelt kísérő úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Ptk (1) A küldemény teljes vagy részleges elvesztése, illetőleg megsemmisülése esetében a fuvarozó fuvardíjra, illetőleg a fuvardíj arányos részére nem tarthat igényt, köteles továbbá megtéríteni az elveszett dolog értékét. (2) A küldemény megrongálódása esetében a fuvarozó választása szerint vagy az értékcsökkenés megtérítésére, vagy pedig rongálódás kiküszöbölésére köteles. (3) Ha a kárt a fuvarozó szándékosan okozta, az ebből eredő minden kárért felelős. Ptk (1) Ha az átvételkor felismerhető, hogy a küldemény hiányos vagy sérült, a fuvarozóval szemben az igényt haladéktalanul érvényesíteni kell. Ennek elmulasztása jogvesztéssel jár. (2) Az átvétel után csak három napon belül és csak akkor lehet a fuvarozóval szemben igényt támasztani, ha a hiányt vagy sérülést az átvételkor nem lehetett felismerni. (3) A fuvarozási szerződés alapján támasztható igények egy év alatt évülnek el. Az elévülés kezdő időpontja a küldemény kiszolgáltatásának időpontja, illetőleg az az időpont, amikor a küldeményt ki kellett volna szolgáltatni. (4) Ha a fuvarozási szerződésből eredő igény érvényesítése előzetes eljárás lefolytatásától függ, az eljárást megindító felszólítás az elévülést nem szakítja meg, de az eljárás időtartama az elévülési időbe nem számítható be. Ptk (1) Ha a feladó írásban utasította a fuvarozót arra, hogy a küldeményt a csomagolás hiányossága ellenére vegye át, a csomagolás hiányossága következtében a fuvarozóra vagy más személyre háruló kárt köteles megtéríteni, és viseli a küldeményben keletkezett kárt is. Ha pedig a fuvarozó a csomagolás kívülről észrevehető hiányossága ellenére anélkül vette át a küldeményt, hogy erre a feladó írásban utasította volna, a csomagolás hiányossága következtében a fuvarozóra vagy más személyre háruló kárt, valamint a küldeményben keletkezett kárt fele részben a fuvarozó, fele részben a feladó viseli. (2) Harmadik személyekkel szemben a fuvarozó köteles helytállni, a feladótól azonban a felelősség általános szabályai szerint megtérítést követelhet.
5 Egyéb rendelkezések Ptk (1) Ha a küldeményt az országhatáron túl kell továbbítani, e fejezet rendelkezéseit csak annyiban lehet alkalmazni, amennyiben nemzetközi szerződés vagy egyezmény, illetőleg szabály másképpen nem rendelkezik. (2) Hajózási, illetőleg légifuvarozási vállalat fuvarozási szerződéseire e fejezet annyiban irányadó, amennyiben jogszabály vagy nemzetközi szerződés, egyezmény, illetőleg szabály eltérően nem rendelkezik. (3) Személyek szállításának elvállalására - ha jogszabály kivételt nem tesz - a vállalkozás szabályait kell megfelelően alkalmazni.
6 XLIII. Fejezet A szállítmányozás Ptk (1) Szállítmányozási szerződés alapján a szállítmányozó köteles valamely küldemény továbbításához szükséges fuvarozási és egyéb szerződéseket a saját nevében és megbízója számlájára megkötni, valamint a küldemény továbbításával kapcsolatos egyéb teendőket elvégezni, a megbízó pedig köteles az ezért járó díjat megfizetni. (2) A szerződés a megbízás elfogadásával jön létre. Tvr. 15. A szállítmányozással kapcsolatos rendelkezést csak abban az esetben lehet alkalmazni, ha a törvény hatálybalépéséig a szerződés nem jött létre. A felek jogai és kötelezettségei Ptk (1) A szállítmányozónak a fuvarozó vagy más szállítmányozó megválasztásában, az útirány megállapításában és egyéb kötelezettségei teljesítésében a gazdaságosság és a küldemény biztonságának figyelembevételével kell eljárnia. (2) A szállítmányozó köteles a megbízó utasításait követni. Ha olyan utasítást kap, amely veszélyezteti a küldemény gazdaságos és biztonságos továbbítását, köteles erre megbízójának figyelmét haladéktalanul felhívni. Ha a megbízó az utasítást írásban megismétli az ő költségére és veszélyére köteles a szállítmányozó azt végrehajtani. (3) A szállítmányozó a küldeményt csak a megbízó utasítására köteles biztosítani. Ptk (1) A szállítmányozó a fuvarozást maga is elláthatja, és más szállítmányozó közreműködését is igénybe veheti; a további szállítmányozók azonban a megbízóval nem kerülnek jogviszonyba. (2) A szállítmányozó az általa választott más szállítmányozó tevékenységéért közvetlenül felel; ha azonban a más szállítmányozó igénybevételére a megbízó adott utasítást, a szállítmányozók közvetlenül felelnek a megbízónak. Ptk (1) A megbízó igényeit a fuvarozóval szemben a szállítmányozó köteles érvényesíteni; felelős minden kárért, amely e kötelezettségének megszegése folytán a megbízót éri. (2) Ez a szabály nem érinti a megbízónak azt a jogát, hogy igényét maga érvényesítse. Ptk (1) A szállítmányozó a szállítmányozási díj, továbbá a szállítmányozásra szükségesen és hasznosan fordított költségek megtérítését követelheti. (2) A szállítmányozót illeti az az utólagos fuvardíjkedvezmény vagy üzletszerzési jutalék, amelyet a fuvarozó a szállítmányozó közreműködésével továbbított küldemények után neki juttat. Ptk (1) A szállítmányozót díjai és költségei erejéig a megbízóval szemben zálogjog illeti meg azokon a dolgokon, amelyek a megbízással kapcsolatosan birtokába kerültek, illetőleg amelyek felett a birtokában levő okmányok révén rendelkezik. (2) A szállítmányozó a zálogjogot az előző szállítmányozók előtte ismert követeléseinek biztosítására is köteles érvényesíteni; ha ezt elmulasztja, az előző szállítmányozóknak közvetlenül felelős.
7 (3) A szállítmányozó zálogjoggal biztosított követelését a zálogtárgyból a fuvarozó után, de más jogosultakat megelőzően, bírósági eljárás nélkül, a kereskedelmi forgalomban való értékesítéssel elégítheti ki. A szállítmányozó felelőssége Ptk (1) A szállítmányozó szállítmányozási tevékenysége körében a küldeményben bekövetkezett kárért fuvarozó módjára, más károkért az általános szabályok szerint felel. (2) A fuvarozás körében bekövetkezett kárért a szállítmányozó csak akkor felel, éspedig fuvarozó módjára, ha a) maga fuvarozta a küldeményt, vagy b) a küldeményt mások küldeményeivel együtt, ugyanazzal a szállítóeszközzel, el nem különítve (gyűjtőforgalomban) továbbíttatta, és a kár ennek során keletkezett. (3) A szállítmányozási szerződés alapján támasztható igények egy év alatt elévülnek. Az elévülés kezdő időpontja az az időpont, amikor a küldeményt a fuvarozónak át kellett adni, ha pedig átadták, az az időpont, amikor a fuvarozó felelősségének elévülése megkezdődött. Egyéb rendelkezések Ptk (1) A szállítmányozás szabályait kell alkalmazni akkor is, ha a szállítmányozó megbízója nevében köti meg a küldemény továbbításához szükséges szerződést, továbbá ha a szállítmányozó küldemény átvételére kap megbízást; ez esetben felel azért is, hogy a címzett érdekei sérelmet ne szenvedjenek. (2) Ha a szállítmányozó megbízója nevében kötötte meg a küldemény továbbításához szükséges szerződést, a megbízó igényeit a fuvarozóval szemben csak akkor érvényesítheti, ha erre a megbízó kifejezetten feljogosította. (3) Amennyiben e fejezetből más nem következik, a szállítmányozó szerződéseire és más jogcselekményeire a bizomány, a küldemény kezelésére, megóvására és továbbítására pedig a fuvarozás szabályait kell megfelelően alkalmazni.
8 XXXIV. Fejezet A szállítási és a közüzemi szerződés 1. A szállítási szerződés Ptk (1) Szállítási szerződés alapján a szállító köteles a szerződésben meghatározott dolgot a kikötött későbbi időpontban vagy időszakban a megrendelőnek átadni, a megrendelő pedig köteles a dolgot átvenni és az árát megfizetni. Ptk A felek a dolog minőségét, a minőség és a mennyiség megvizsgálásának módját, a minőségi és a mennyiségi kifogásolás rendjét meghatározhatják szabványra, műszaki feltételre, más előírásra, mindkét fél által ismert szokványra vagy mintaszabályzatra utalással, mintával vagy részletes leírással. Ptk (1) A megrendelő a szerződéstől bármikor elállhat, köteles azonban a szállító kárát megtéríteni. (2) Ha a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani, vagy ha ezt nemzetgazdasági érdek vagy különös méltánylást érdemlő egyéb érdek indokolja, a bíróság a megrendelő elállása esetében - bármelyik fél kérelmére - a szerződést a jövőre nézve szünteti meg. A megrendelő ilyenkor is köteles a szállító kárát megtéríteni. Ptk (1) A szállító köteles a megrendelőt a teljesítés idejéről legalább három nappal előbb értesíteni. (2) Eltérő szakmai szokás hiányában a szállító a dolgot csomagolva és mérlegelve adja át. A csomagolásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy a dolog épségét a fuvarozás és a tárolás időtartama alatt megóvja. Ptk (1) A csomagolt és mérlegelt dolgot a szállító vagy a fuvarozó jelenlétében elegendő bruttósúly és darabszám szerint átvenni. (2) A minőségmegvizsgálás helye a megrendelő telephelye. (3) A megrendelő a mennyiségi ellenőrzés még el nem végzett részét, valamint a minőségi vizsgálatot köteles haladéktalanul, de legkésőbb az átvételtől számított nyolc nap alatt megkezdeni és azt a megvizsgáláshoz szükséges idő alatt folyamatosan elvégezni. (4) A megrendelő az észlelt minőségi hibát annak felfedezése után a szállítóval haladéktalanul közölni és egyben szavatossági igényét megjelölni köteles. Ptk. 383/A. (1) Fuvarozó közbenjöttével történő szállítás esetén a megrendelő köteles - a szállító érdekében - a fuvarozóval szembeni igény érvényesítéséhez szükséges intézkedéseket megtenni, és erről a szállítót haladéktalanul értesíteni. (2) Az (1) bekezdésben előírt intézkedések elmulasztása esetén a megrendelő nem követelheti a szállítótól azoknak a károknak a megtérítését, illetőleg felel azokért a károkért, amelyek a fuvarozóval szemben érvényesíthetők lettek volna. Ptk (1) A megrendelő a dolgot az átvételtől számított három napon belül kicsomagolás és megvizsgálás nélkül tovább küldheti.
9 (2) Ha a szállítónak közvetlenül harmadik személy részére kell a szolgáltatást teljesítenie, a mennyiségi és minőségi vizsgálatot ennek kell elvégeznie. (3) Ha a harmadik személy az átvételkor mennyiségi vagy minőségi hibát észlel, köteles erről a szállítót és a megrendelőt haladéktalanul értesíteni. Ptk A közreműködő hibás teljesítése alapján a szállító vele szemben mindaddig érvényesítheti jogait, amíg a megrendelővel szemben a szerződésszegés miatt helytállni tartozik, feltéve, hogy a szállító a minőség megvizsgálására vonatkozó kötelezettségének eleget tett.
PTK-1959. IV.törvény XLI. fejezet - A fuvarozás. 1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről
PTK-1959. IV.törvény XLI. fejezet - A fuvarozás 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről [Egységes szerkezetben a Ptk. hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelettel
1959. évi IV. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről 1
OptiJus Opten Kft. I. 1959. évi IV. törvény 1959. évi IV. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről 1 A 2012.1.1. és 2012.3.31. között hatályos szöveg Tartalomjegyzék XLI. Fejezet A fuvarozás
A fuvarozási szerződés
További jogszabályok, adattárak, infók: www.stampede.hu XXXVIII. Fejezet (38.) A fuvarozási szerződés 6:257. [Fuvarozási szerződés] Fuvarozási szerződés alapján a fuvarozó a küldemény rendeltetési helyére
Fuvarozási szerződés
A fuvarozási szerződés fogalma A fuvarozási szerződés létrejötte A szerződés alanyai A fuvarozó kötelezettségei A fuvarozó kötelezettségei váratlan esemény kapcsán A fuvarozó jogai Több fuvarozó a kötelemben
Szállítmányozási és fuvarozási szerződés
Szállítmányozási és fuvarozási szerződés Készítette: Unyatyinszki Csaba 2014.07.11. 1 Szállítmányozói tevékenység A szállítmányozás nem pusztán a dolgok egyik helyről a másikra történő eljuttatását jelenti,
PTK-1959.IV. törvény XLII. fejezet. 1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről
PTK-1959.IV. törvény XLII. fejezet A szállítmányozás 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről [Egységes szerkezetben a Ptk. hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű
PTK-1959.IV. törvény XLII. fejezet A szállítmányozás. 1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről
PTK-1959.IV. törvény XLII. fejezet A szállítmányozás 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről [Egységes szerkezetben a Ptk. hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű
Fuvarozási és Szállítmányozási Szerződések Használati Szerződések 2014. november 25. Dr. László András Dániel
Fvarozási és Szállítmányozási Szerződések Használati Szerződések 2014. november 25. Dr. László András Dániel Fvarozási és Szállítmányozási Szerződés 2 Fvarozási Szerződés I. jogforrások Ptk 6. könyv XV.
HARMADIK SZEMÉLY RÉSZÉRŐL FELAJÁNLOTT TELJESÍTÉS
1. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK HARMADIK SZEMÉLY RÉSZÉRŐL FELAJÁNLOTT TELJESÍTÉS A törvény lehetővé teszi azt, hogy meghatározott feltételek fennállása esetén a kötelezett helyett - szerződéses jogviszonyban nem
2013. évi V. törvény VI. könyv XXIV. fejezet
2013. évi V. törvény VI. könyv XXIV. fejezet Hibás teljesítés 1. A hibás teljesítés általános szabályai 6:157. [Hibás teljesítés] (1) A kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában
-rin4g. A Házszabály 94.* (1) bekezdése alapján a Polgári Törvénykönyvről szóló T/5949. számú törvényjavaslathoz a következő. módosító javaslato t
Orszaggypjes hivatal a irományszáan : -rin4g Érkezett : 2009 FF9R 01 2, Dr. Szili Katali n az Országgyűlés Elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Asszony! A Házszabály 94.* (1) bekezdése alapján a Polgári
2.1981.(I.31) MT rendelet A közúti árutovábbítási szerződésekről
2.1981.(I.31) MT rendelet A közúti árutovábbítási szerződésekről I. fejezet Bevezető rendelkezések A rendelet hatálya 1. (1) A rendelet hatálya a közúti gépjárművel végzett fuvarozásra, továbbá közúti
1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről. (a szavatosságra vonatkozó szabályok) A teljesítés 277.
1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a szavatosságra vonatkozó szabályok) A teljesítés 277. (1) A szerződéseket tartalmuknak megfelelően, a megszabott helyen és időben, a megállapított mennyiség,
1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről. (a szavatosságra és a jótállásra vonatkozó szabályok) A jótállás 248.
1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a szavatosságra és a jótállásra vonatkozó szabályok) A jótállás 248. (1) Aki a szerződés hibátlan teljesítéséért szerződés vagy jogszabály alapján jótállásra
Mi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit?
Mi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit? A Montrealban 1999. május 28-án kelt Egyezmény tartalmazza a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó szabályozás egységes elveit;
Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetsége--MSzLSzSz
Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetsége--MSzLSzSz 1. Alkalmazási terület MAGYAR ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI FELTÉTELEK 1. E szállítmányozási feltételeket kell alkalmazni mindazokra
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. Belföldi logisztikai szolgáltatások teljesítésére
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Belföldi logisztikai szolgáltatások teljesítésére 1. A jelen ÁSZF rendelkezéseit kell alkalmazni mindazokra a szerződésekre, amelyek I.) a Feladó és a Trans Hungária Kft.
BME GTK Ipari menedzsment és Vállalkozásgazdasági Tanszék Menedzser program. Logisztika alapjai. 4. Nemzetközi szállítmányozás
BME GTK Ipari menedzsment és Vállalkozásgazdasági Tanszék Menedzser program Logisztika alapjai 4. Nemzetközi szállítmányozás dr. Tóth Lajos egyetemi docens dr.. Tóth Lajos: Logisztika alapjai - 4. Nemzetközi
Tájékoztató a fogyasztói jogokról a hatályos Ptk alapján
Tájékoztató a fogyasztói jogokról a hatályos Ptk alapján XXIV. Fejezet Hibás teljesítés 1. A hibás teljesítés általános szabályai 6:157. [Hibás teljesítés] (1) A kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatás
Dr. Kenderes Andrea okt. 6.
Dr. Kenderes Andrea 2012. okt. 6. Facere szerződések alaptípusai Eredmény kötelem- vállalkozási szerződés Gondossági kötelem- megbízási szerződés Vállalkozási szerződés: Ptk. 389. 401. Megbízás: Ptk. 474.
A vállalkozási szerződés
A vállalkozási szerződés 1. A vállalkozási szerződés általános 6:238. [Vállalkozási szerződés] szabályai Vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó tevékenységgel elérhető eredmény (a továbbiakban: mű)
Magyar Általános Szállítmányozási Feltételek
Magyar Általános Szállítmányozási Feltételek A Közlekedési Közlöny 1990. Évi 46. Számában megjelent szöveg egységes szerkezetbe foglalva a Magyar Szállítmányozók Szövetsége 2000. Május 23-i közgyűlésén
MIRE VONATKOZIK? Szerződés értelmezése. AZ EGYESÜLT NEMZETEK EGYEZMÉNYE AZ ÁRUK NEMZETKÖZI ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSEIRŐL és a
AZ EGYESÜLT NEMZETEK EGYEZMÉNYE AZ ÁRUK NEMZETKÖZI ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSEIRŐL és a magyar adás-vétel szabályozása (Ptk.) 1987. évi 20. tvr. az Egyesült Nemzeteknek az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről
MVM OVIT ORSZÁGOS VILLAMOSTÁVVEZETÉK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MVM OVIT
MVM OVIT ORSZÁGOS VILLAMOSTÁVVEZETÉK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MEGRENDELŐI POZÍCIÓJA ESETÉN ÁSZF - 2014. Feltéve, hogy a felek
MVM OVIT ORSZÁGOS VILLAMOSTÁVVEZETÉK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉSHEZ) MVM OVIT
MVM OVIT ORSZÁGOS VILLAMOSTÁVVEZETÉK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉSHEZ) MEGRENDELŐI POZÍCIÓJA ESETÉN ÁSZF Az Általános Szerződési Feltételek a
INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei
AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei 1.. Általános szabályok Az INTER-TRADE KFT minden magyarországi értékesítésére jelen feltételek alkalmazandók, függetlenül az értékesítendő árutól, illetve
MAGYAR ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI FELTÉTELEK
MAGYAR ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI FELTÉTELEK A Közlekedési Közlöny 1990. Évi 46. Számában megjelent szöveg egységes szerkezetbe foglalva a Magyar Szállítmányozók Szövetsége Közgyűlése által 2000. május
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Fuvarozásra
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Fuvarozásra 1. Ezen szerződési feltételek alkalmazandók minden olyan szerződésre, mely a Fuvaroztató és a Multiszint Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (a továbbiakban: MULTISZINT
MAGYAR ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI FELTÉTELEK (MÁSZ)
MAGYAR ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI FELTÉTELEK (MÁSZ) 2014. május 29-én elfogadott szöveg 1. Alkalmazási terület 1. E szállítmányozási feltételeket kell alkalmazni mindazokra a szerződésekre, amelyek a Megbízó
1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási/Felmondási mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog
1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási/Felmondási mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a
BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám
Szerződés száma: BÉRLETI SZERZŐDÉS A szerződő Felek: Bérbe adó: Cím: Adószám: Cégbejegyzés száma: Telefon/fax: a továbbiakban Bérbe adó valamint, valamint Bérlő: Cím: Posta cím: Számlavezető
Kereskedelmi ügynöki szerzõdés
Kereskedelmi ügynöki szerzõdés Amely létrejött egyrészrõl a POINTERNET-DB Elektronikus Kereskedelmi Kft. (székhely: 1029 Budapest, Ördögárok u. 142., cégjegyzékszám: Cg. 01-09-685342, adószám: 11961143-2-41,
CNCdrive Kft. KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!)
Forgalmazó: CNCdrive Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 7633 Pécs Páfrány u 25. 3. em. 26. Cégjegyzékszám: 02-09-080088 Adószám: 24366562-2-02 CNCdrive Kft. Telephely: 7833 Görcsöny
Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján
Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján Tájékoztató a fogyasztó vevőt megillető elállási jogról A fogyasztót a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. szerint megilleti az indokolás
JÓTÁLLÁSI JEGY Vállalkozás neve és címe: 2. Termék megnevezése: 3. Termék típusa: 4. Termék gyártási száma (ha van): 5. Gyártó neve és címe (h
JÓTÁLLÁSI JEGY 2014 1. Vállalkozás neve és címe: 2. Termék megnevezése: 3. Termék típusa: 4. Termék gyártási száma (ha van): 5. Gyártó neve és címe (ha nem azonos a Vállalkozóval): 6. Vásárlás (termék
KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!)
Forgalmazó: LUK-CLOR Kft. Székhely: 1138. Budapest Turóc utca 3. 6. em. 5. Cégjegyzékszám: Cg. 01-09-271934 Adószám: 25382387-2-41 Playsport webshop Postacím: 3200. Gyöngyös, Köztársaság tér 11. 1.emelet
IvanyiZsofi.hu Webáruház
IvanyiZsofi.hu Webáruház Termék megrendelési feltételek Az Ivanyizsofi.hu oldalon promotált termékek termelője és forgalmazója a LEXINGTON ASSETS MAGYARORSZÁG Kft., 1118 Budapest, Iglói u. 13. A webáruházat
RAKTÁROZÁSI SZERZŐDÉS
RAKTÁROZÁSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről a ZAFIR-BÚTOR Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 9028 Győr, Külső-Veszprémi út 10-12., cégjegyzékszám: Cg.: 08 09 023672,
Általános Szerződési Feltételek Energetikai szakreferensi feladatok elvégzésére. (hatályos: január 1. napjától)
Általános Szerződési Feltételek Energetikai szakreferensi feladatok elvégzésére (hatályos: 2017. január 1. napjától) 1 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1.1. A jelen Általános Szerződési Feltételekben nagykezdőbetűvel
MAGYAR ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI FELTÉTELEK. 1. Alkalmazási terület
MAGYAR ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI FELTÉTELEK 1. Alkalmazási terület 1. E szállítmányozási feltételeket kell alkalmazni mindazokra a szerzıdésekre, amelyek a megbízó és szállítmányozó között jönnek létre
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
1. oldal / 6 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Általános tudnivalók: A Brooklyn Divat Webáruházban (továbbiakban: webáruház), kizárólag a www.brooklyndivat.hu webcímen keresztül lehet vásárolni. Ezen címen
A szállítmányozási szerződés
A szállítmányozási szerződés 6:302. [Szállítmányozási szerződés] Szállítmányozási szerződés alapján a szállítmányozó a saját nevében a megbízó javára küldemény továbbításával összefüggő szerződések megkötésére
Elállási/Felmondási jog
Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött, Ön
Tájékoztató a kellékszavatosságról, termékszavatosságról és az elállási/felmondási jogról
Tájékoztató a kellékszavatosságról, termékszavatosságról és az elállási/felmondási jogról (A dokumentum letöltése: ITT) 1. Szolgáltató és jelen webhely azonosítása Tájékoztatjuk, hogy jelen webhelyet a
Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban A jótállás (köznapi nyelven: garancia) kétféle lehet: önkéntes, illetve
Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban A jótállás (köznapi nyelven: garancia) kétféle lehet: önkéntes, illetve kötelező. Utóbbiról akkor beszélünk, ha a jótállást jogszabály
JÓTÁLLÁSI ADATLAP MAGINON GPS 1
HU 81 A fogyasztó adatai: Név: JÓTÁLLÁSI ADATLAP MAGINON GPS 1 Cím: E-mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is.
HÍRLEVÉL. A szerződésszegési szabályok változása. az új Ptk.-ban. I. rész 2014 / 2
HÍRLEVÉL A szerződésszegési szabályok változása az új Ptk.-ban 2014 / 2 I. rész A 2014. március 15-én hatályba lépett új Ptk., a 2013. évi V. törvény, amely sok tekintetben megváltoztatta a korábbi Ptk.,
JÓTÁLLÁSI ADATLAP. Díjtalan forródrót ügyfélszolgálat. A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-mail A vásárlás dátuma * : A vásárlás helye: A hiba leírása:
A fogyasztó adatai: Név: JÓTÁLLÁSI ADATLAP Rádiós fürdőszobai óra Cím: E-mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát
JÓTÁLLÁSI ADATLAP. Habrugós matrac 90x200cm 90x2000 cm
JÓTÁLLÁSI ADATLAP Habrugós matrac 90x200cm 90x2000 cm A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-Mail: A vásárlás dátuma* A vásárlás helye* *Kérjük, hogy a vásárlás időpontjának és helyének igazolására a jótállási
Ami a sikeres szerződéskötéshez kell Jogi ismeretek a beszerzéshez II.
2015 Ami a sikeres szerződéskötéshez kell Jogi ismeretek a beszerzéshez II. dr. Fülöp László fulopdr@t-online.hu Az egyes szerződések Adásvételi szerződés és különös nemei Vállalkozási típusú szerződések
3ÉV. JÓTÁLLÁSI ADATLAP Játékkonyha fából. (: ÜGYFÉLSZOLGÁLAT. A fogyasztó adatai: Név: Cím:
JÓTÁLLÁSI ADATLAP Játékkonyha fából HU A fogyasztó adatai: Név: Cím: (: E-Mail: A vásárlás dátuma*: * Kérjük, hogy a vásárlás időpontjának és helyének igazolására a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze
érdekeire figyelemmel és utasítása szerint eljárni;
KERESKEDELMI ÜGYNÖKI SZERZŐDÉS amely létrejött egyfelől a..., mint Megbízott, képviseli:... cím:... e-mail:... telefon:... bankszámlaszám:... másfelől Klaszter Médiaügynökség Kft. (továbbiakban KMÜ), képviseli:
SZERZŐDÉSSZEGÉS. Publikációk Tájékoztató Anyagok 2006. december 18. A TELJESÍTÉS MEGTAGA- DÁSA JOGOSULT KÉSEDELME KÖTELEZETT KÉSEDELME MIKOR ÁLL FENN?
SZERZŐDÉSSZEGÉS MIKOR ÁLL FENN? A kötelezett késedelembe esik, ha A szerződésben megállapított / a szolgáltatás rendeltetéséből kétségtelenül megállapítható teljesítési idő eredménytelenül eltelt más esetekben,
JÓTÁLLÁSI TÁJÉKOZTATÓ 230 V-OS ELEKTROMOS PUMPA
25 JÓTÁLLÁSI TÁJÉKOZTATÓ 230 V-OS ELEKTROMOS PUMPA A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát
Egyes szerződések. Villamosmérnök szak DE TTK. Debrecen, 2010. március 23.
Egyes szerződések Villamosmérnök szak DE TTK Debrecen, 2010. március 23. Fogalma: az egyik fél, az eladó köteles az általa eladott dolog tulajdonjogát a másik szerződő félre, a vevőre átruházni és a dolgot
Szállítási és forgalmazási szerződés
1/5 Szállítási és forgalmazási szerződés mely létrejött egyfelől a Zimmer Hungária Kft. ( adószám: 10832037 2 13; Cg: 13 09 069532, bankszámla szám: Sopron Bank Zrt. 17600011 00203863 00200004 2011 Budakalász,
JÓTÁLLÁSI JEGY. Vállalkozás [1] neve és címe: Sukk László egyéni vállalkozó 8330 Sümeg, Tikhegy u. 45. Termék megnevezése:... Termék típusa:...
JÓTÁLLÁSI JEGY Vállalkozás [1] neve és címe: Sukk László egyéni vállalkozó 8330 Sümeg, Tikhegy u. 45. Termék megnevezése:... Termék típusa:... Termék gyártási száma (amennyiben van):... Gyártó neve és
Bizományosi Szerződés
Bizományosi Szerződés Amely létrejött egyrészről TrendVision Kft. 1151 Budapest, Bem utca 42/B Cg.: 01-09-888731 Adószám: 14096914-2-42 Képv.: Makó László Megbízó, a továbbiakban, mint Megbízó Másrészről
A megtámadható szerződések
A megtámadható szerződések Szolgáltatás-ellenszolgáltatás közötti feltűnő nagy értékkülönbség a szerződés megkötésének időpontjában, anélkül, hogy az egyik felet az ajándékozás szándéka vezetné; Tévedés:
JÓTÁLLÁSI TÁJÉKOZTATÓ
JÓTÁLLÁSI TÁJÉKOZTATÓ A fogyasztóval szerződést kötő (a jótállásra kötelezett) vállalkozás cégneve és címe: ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. Mészárosok útja 2. H-2051 Biatorbágy A fogyasztási cikk azonosítására
ThyssenKruppFerroglobusKereskedelmiZRt. ÁltalánosBeszerzési(Vételi)SzerződésiFeltételei2015.április1.napjától. ÁSZFhatályaésalkalmazásiköre
ThyssenKruppFerroglobusKereskedelmiZRt. ÁltalánosBeszerzési(Vételi)SzerződésiFeltételei2015.április1.napjától ÁSZFhatályaésalkalmazásiköre A jelen Általános Szerződési Feltételek(továbbiakban: ÁSZF) kizárólagos
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen Általános Szerződési Feltételek a Novreczky Tanácsadó és Kereskedelmi Kft. (székhely: 7632 Pécs, Móra Ferenc u. 50. fsz 1., cg: 02-09-068815; adószám: 13075675-2-02),
TERMÉKTANÚSÍTÁS ÁLTALÁNOS ÜZLETI FELTÉTELEI TERMÉKTANÚSÍTÁS
1. Érvényességi terület Az alábbi feltételek a megállapodások szerinti teljesítésekre érvényesek, ezek alatt szolgáltatásokat, információkat, valamint a megbízás keretében végzett egyéb teljesítéseket
Üzletszabályzat (ÁSZF) A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló mintatájékoztató
Üzletszabályzat (ÁSZF) A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló mintatájékoztató 1. sz. melléklet 1. Kellékszavatosság Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (tervezet)
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (tervezet) (építtető Cigándi Innovációs és Ifjúsági Sportegyesület Kiemelkedően Közhasznú Szervezet mint megrendelő és.. építőipari kivitelező gazdasági társaság mint vállalkozó
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a... (Megrendelő neve) székhely/lakhely:... cégjegyzéket vezető bíróság:... cégjegyzékszám:... adószám:... bankszámlaszám:... képviseli:..., mint Megrendelő
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Áruszállításainkat és egyéb szolgáltatásainkat jogi és természetes személyek számára az alábbi szerződési feltételekkel nyújtjuk. I. Szerződéskötés, írásbeliség 1. Az MMI
JÓTÁLLÁSI ADATLAP. . * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is.
JÓTÁLLÁSI ADATLAP AUDIOKASSETTEN-KONVERTER ACC-02 A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-Mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát
REKLAMÁCIÓKEZELÉS FOLYAMATA. WEBER- nél
REKLAMÁCIÓKEZELÉS FOLYAMATA a WEBER- nél 1., A reklamáció bejelentése a szerződött fél felé. Ez történhet szóban, vagy írásban (levél, e-mail). Szóbeli bejelentést utólag írásban meg kell erősíteni. 2.,
JÓTÁLLÁSI ADATLAP NAPELEMES KÜLTÉRI LÁMPA
JÓTÁLLÁSI ADATLAP NAPELEMES KÜLTÉRI LÁMPA A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-Mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát
Bizományi szerződésminta
Bizományi szerződésminta Amely létrejött Megbízó : Bizományos: Név: Név: Capmaci Kft. Cím: Cím: 1032 Budapest, Bécsi út 181. E-mail cím: E-mail cím: capmaci@capmaci.hu Tel.: Tel.: 06 30 401 77 81 Adószám:
Fizetési feltételek Szállító Szállító Megrendelő A kapcsolattartók megnevezése:
4./ Fizetési feltételek: A Szállító által adott árajánlat alapján a szerződő felek a melléklet szerinti árakban állapodnak meg. Az árak tartalmazzák a Szállító összes költségét és díját, a Bajai Szent
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS MINTA
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS MINTA amely létrejött egyrészt a Társasház mint megrendelő / a továbbiakban: Megrendelő másrészről a Bereczki és Társa Kft., mint vállalkozó /a továbbiakban: Vállalkozó között a
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:..., székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:...
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a... (Megrendelő neve/megnevezése) székhely/lakhely:... cégjegyzéket vezető bíróság:... cégjegyzékszám:... adószám:... bankszámlaszám:... képviseli:...,
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Preambulum. meghatározott pályázattal kapcsolatban az alábbi feladatok ellátását:
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Név: Újhartyán Községi Önkormányzat Székhely: 2367 Újhartyán Fő u. 21. Képviseli: Schulcz József polgármester mint megbízó, továbbiakban megbízó valamint
Vásárlási tájékoztató
Vásárlási tájékoztató Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Az elállási/felmondási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen
JÓTÁLLÁSI ADATLAP LED-es éjjeli lámpa
JÓTÁLLÁSI ADATLAP LED-es éjjeli lámpa A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is.
Általános Utazási Feltételek
Általános Utazási Feltételek a GEOTOURS Kft. Utazási Iroda által szervezett utazásokhoz, egyénileg vagy csoportosan történő utazás, csomagtúrák, csak repülőjegy vagy szálláshely foglalása esetén. A szolgáltatási
JÓTÁLLÁSI ADATLAP RÁDIÓFREKVENCIÁS KAPUCSENGŐ MD 16187
A fogyasztó adatai: Név Cím E-mail A vásárlás dátuma* * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is. JÓTÁLLÁSI ADATLAP RÁDIÓFREKVENCIÁS KAPUCSENGŐ
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek 1. Az utazási szerződés alapján az International Language Travel Kft. Utazási Iroda (továbbiakban: utazási vállalkozó) arra vállal kötelezettséget, hogy a szerződés egyedi
JÓTÁLLÁSI ADATLAP LÉZERES TÁVOLSÁGMÉRŐ
JÓTÁLLÁSI ADATLAP LÉZERES TÁVOLSÁGMÉRŐ A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-mail A vásárlás dátuma* : *Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is.
Nemzetközi magánjog 2.
Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék Nemzetközi magánjog 2. Knapp László knapplaszlo@freemail.hu Tananyag Vörös Imre: A nemzetközi gazdasági
Garanciális és jótállási kötelezettségek a szakmánk számára
Garanciális és jótállási kötelezettségek a szakmánk számára Az érvényben lévő fogyasztóvédelmi jogszabályok előírják, hogy a gépjárműjavító szolgáltatói rendszerben a fogyasztói kötelezettségeknek eleget
Szállítási szerződés
Szállítási szerződés amely létrejött egyrészről Dr. Kenessey Albert Kórház-rendelőintézet (2660 Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út 125-127.) (továbbiakban: Megrendelő) (képviseletében eljár: Dr. Szabó
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről: Név: Zala Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye Képviseli: Maróti Istvánné igazgató Székhely: 8900 Zalaegerszeg, Külsőkórház u. 10. Telefon:
Tervezési szerződés minta - Nyomtatvany, bejelentes, szerződés minta - Építészmérnök tervező iroda
TERVEZÉSI SZERZŐDÉS minta amely egyrészről név: Kft. székhely:. adószám:. Cg. sz.: mint megrendelő a továbbiakban: Megrendelő másrészről név: Kft. 1 / 5 székhely:. adószám:. Cg. sz.: mint vállalkozó, a
JÓTÁLLÁSI ADATLAP 20 W-OS LED REFLEKTOR. A fogyasztó adatai: Név: Cím: . A vásárlás dátuma*: A vásárlás helye: A hiba leírása: Aláírás:
JÓTÁLLÁSI ADATLAP 20 W-OS LED REFLEKTOR A fogyasztó adatai: Név: Cím: A vásárlás dátuma*: E-Mail *Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is.
Az eladó szavatossági és jótállási felelősségére a Ptk-ban és a 49/2003. (VII.30.)GKM rendeletben foglaltak az irányadóak.
Vevőtájékoztató 8. pontja: 8., szerviz, szavatosság Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról a készüléken kívül álló 151/2003.(IX.22) Kormányrendelet rendelkezései az irányadók.
MVM OVIT ORSZÁGOS VILLAMOSTÁVVEZETÉK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MVM OVIT
MVM OVIT ORSZÁGOS VILLAMOSTÁVVEZETÉK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MEGRENDELŐI POZÍCIÓJA ESETÉN ÁSZF - 2015. Feltéve, hogy a felek
A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató
A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató 1. Kellékszavatosság Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával? Ön a Folmaster Kft által üzemeltetett www.erotic-webshop.hu,
Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF)
Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF) 1. Az ÁSZF alkalmazása 1.1. A Recobin Kft. szállításai és szolgáltatásai ha a
B/7 AZ ÜGYLETI KÉPVISELET POLGÁRI JOGI SZABÁLYOZÁSA ; KÉPVISELET ÉS BIZOMÁNY
Akaratnyilatkozat tételére csak ember képes. A nem természetes személy jogalanyok akaratnyilatkozatot csak az őket képviselő természetes személy által tudnak tenni, illetve elfogadni. Általános szabály
MTMG Logisztikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
MTMG Logisztikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Budapest, 2014. január 27. Kalmár István vezérigazgató Székhely: 1012 Budapest, Logodi u. 34/A; ióktelep: 9071 Gönyű-Károlyháza, Kikötő
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Jelen általános szerződési feltételek (a továbbiakban: ÁSZF ) a www.drczigleczki.hu weboldalt üzemeltető Dr. Czigléczki Gábor (telefonszám: [+36-70/394-0733];
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Allnet Hungary Kft. (székhely: Berekfürdő, Búzavirág út 12.; adószám: 12997565-2-16; cgj: 16-09-007196; képviselő: Pereczár Tamás; bankszámlaszám: OTP
A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM
10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
JÓTÁLLÁSI ADATLAP. SZUPERKOMFORT MATRAC 90x190 cm
JÓTÁLLÁSI ADATLAP SZUPERKOMFORT MATRAC 90x190 cm A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-mail: A vásárlás dátuma:* A vásárlás helye:* * Kérjük, hogy a vásárlás időpontjának és helyének igazolására a jótállási
EGYEDI KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS
Várpalotai Közüzemi Kft. 8100 V á r p a l o t a, Fehérvári út 7. 9/4 EGYEDI KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS egyéb célú felhasználó fűtés szolgáltatására SZÁMA: FELHASZNÁLÓ: 2 EGYEDI KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS Amely létrejött
Üzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben
Üzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben Dr. Kovács László Email: kovacs.laszlo@gtk.szie.hu Főbb témakörök 1. Röviden a Ptk. szerkezetéről 2. Átállási határidők - a régiről az
VASUTAK EGYÜTTMŰKÖDÉSI SZERVEZETE (ОSzZsD) NEM A FUVAROZÓ TULAJDONÁT KÉPEZŐ VASÚTI KOCSI FUVARESZKÖZKÉNT TÖRTÉNŐ FUVAROZÁSÁRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZAT
VASUTAK EGYÜTTMŰKÖDÉSI SZERVEZETE (ОSzZsD) NEM A FUVAROZÓ TULAJDONÁT KÉPEZŐ VASÚTI KOCSI FUVARESZKÖZKÉNT TÖRTÉNŐ FUVAROZÁSÁRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZAT 4. számú Melléklet a NEMZETKÖZI VASÚTI ÁRUFUVAROZÁSRÓL SZÓLÓ