SZEKERES KATÓ. Maruska sorozat A MACSKA KARMA. Férfiak és nők, azaz össznépi balfékes történetek. A trilógia harmadik kötete. Szeged 2010.

Átírás

1 SZEKERES KATÓ Maruska sorozat A MACSKA KARMA Férfiak és nők, azaz össznépi balfékes történetek A trilógia harmadik kötete Szeged

2 ISBN: Kiadó: Bakai Beáta A borítót készítette: Pósa Attila informatikus 2

3 3

4 Tilos a kiadványokat, vagy azok bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni, minden féle formában sugározni, a szerző, vagy annak meghatalmazottja írásbeli egyetértése nélkül. A kiadvány védett. 4

5 A KÉSŐNÉRŐ /Avagy, egy életre szóló krumplipaprikás, illetve válasz minden kételkedőnek, és prűd szemléletűnek/ Vannak emberek, akiknek az álma, vágya, törekvése, csak késői életkorban teljesülnek. Akkor sem úgy, ahogyan azt az életük elején elképzelték, vagy, ahogy reményeik, akkor nyíladozó tehetségük kecsegtették ő- ket. Azt mondják rájuk, hogy: későnérő. Egy fityfenét! Akkor jutnak valami kis lehetőséghez. Az elgázolt, megalázott, félrelökött, megtaposott támasz nélküli törekvések, a majdnem teljes megsemmisülésből erőre kapnak. Mert a mag mindenképpen kicsírázik. Bármilyen körülmények között! Ha későn is, valami kis maszat, egy-két jónak mondható nap, egy-egy megelégedett óra, és izzón, kirobbanó hatvanegynehány másodperc. Ami éveket, évtizedeket helyettesít, újra és újra visszatérő kellemes emlékként, amit már nem lehet meg nem történtté tenni, és ki-ki a maga módján éli meg ezen emlékezéseket Ám ezek a későn megvalósult álmok, vágyak, csak egy-egy meg nem ismételhető villanások az életünkben. Ezek csak apró kárpótlások. Mégis sokat jelent azoknak, akiknek az élete kereke örökké csikorgott, és a vonata folyton mellékvágányra futott. Akiknek csak az nem sikerült, amihez hozzáfogtak, bár a körülményekhez képest mindent megtettek, szinte erőn felül cselekedtek. Na, igen. A körülmények! Azok az átkozott körülmények! Milyen könnyű is mindent a körülményekre fogni mondhatnánk. De tegye mindenki a kezét a szívére. Megy-e valami segítség, nélkül? Vagy, (és) ösztönzés nélkül? Dehogy megy! 5

6 Már a rácsos kompjában, a neki tetsző színes tárgyakkal csalogatják a bébit, a kétlábra állásra. Már ott elkezdődik az ösztönzés, az érdekérvényesítés. Bizonyára mindenki el tudja képzelni, vissza tudja i- dézni, élete során elért eredményei megelőző ösztönzőjét. Ezért kedves olvasó kérlek, ne ítélkezz! Ne ítélkezz, mert neked sikerült. Mert Te végülis elégedett, anyagilag is megbecsült, és a társadalom elvárásainak, szabályainak megfelelő, megkülönböztetett tiszteletre méltó, tagjává válhattál. Ne ítélkezz a másik sikertelenségén, vagy késői próbálkozásán, mert nem tudhatod, neki mennyi gürcölésébe, szenvedésébe, kétségbeesett erőfeszítésébe került embernek maradni. És kérlek, hagyd el az előítéleteid, mert méltatlan az emberi méltósághoz. Fogadd el e másikat amilyen, és nézd a kellemes oldalát. Emelkedj a helyzet magaslatára, és élvezd a történeteket, mert azok nagyon is emberiek. És, mert emberből vagy te is. Ez ennyire egyszerű. És mindenből lehet okulni *** Hogy ne nagyon bicsakoljon ki csiklandós, pajzán, de valóságot, címet meg nem hazudtoló témánk, hát maradjunk is egyelőre ennél, és vágjunk a közepébe. Még ha kissé bonyolultnak is tűnik. A nő azért riszálja magát, rinyál, hogy megszerezze magának a férfit, egzisztenciája megteremtése érdekében. A férfi egészen mást akar. A kalandot! Őt állandóan és folyton folyvást a kaland, az új ízek érdeklik. Nyilvánvaló: utódlás?! Régi dolog ez már, és a lyukat is feltalálták. A sajtban. 6

7 Ezért nem érdemes könyvet írni, mert vannak klasszikusok, akik az örök témát irodalmi tökélyre vitték. Csodálkozni sem érdemes rajta. Mert akármilyen finom az a krumplipaprikás, akármilyen kolbász is van benne, azért évtizedekig mindig azon nyammogni. Már bocsánat, de a fene se hiszi el, hogy állandóan ízlik. Biztonságnak jó. Jó tudni, hogy ha más nincs, akkor a krumplipaprikás kéznél van. Na, és nem kell vele sokat molyolni. Gyorsan túl van rajta az ember. Különösebb fáradtság nélkül. Főleg ha már a férfiember is túl van az innenen. Az asszonynál már más a helyzet, ha sikerült megszereznie a zsákmányt. Neki a krumplipaprikás évtizedek múltán is a biztonságot jelenti. Hogy ötven év múltán sem cserélik le két 25 évesre. Hogy miért sajnálják a férjtől azt a kis ártatlan etye-petyét? Talány. Mert jut is, marad is. Akinek csak egy kis kiruccanás, az, időben megállj -t tud parancsolni. Vagyis kevéssel beéri. Kissé dugja bele a nyelvét, és nem habzsolja. És milyen jó a régi, megszokott meleg kuckóba visszatérni. Meg kell hagyni, hogy önzők az emberek. Ha valakit szeretünk attól semmit sem szabad sajnálni. Vagy mégis? Bár, a torta habbal, mint idegen édesség ezután mindig az asztalon lesz, és az eredmény, az ellenkezőjét váltja ki. Nem engedi, hogy a vétkező férj felejtsen. Pedig neki minden egyes szemrehányásnál az jár a fejében, hogy milyen finom is volt. Cupp, cupp. A nők kalandja viszont, egészen más nézőpontból ítélendő meg. 7

8 Először is hogy jön ő az agancsszereléshez? De, hogy miért képzelnek a megcsalt -nak mondott férjek a- gancsot a homlokukra? Ez bizony rejtély. Mert valami kiváltja azt az agancsszerelést. Sokkal inkább beszélhetnénk az egoizmusról, a hatalomvágyukról, ami nagyobb hiba, mint a nő édességmániája. Persze a nőnek is mértéket kell tartani, mert összemegy a ruhája. A sok édességtől. Na és vegyük tudomásul, hogy a krumplipaprikás, az asszonynak is krumplipaprikás. Punk-tum. Persze, kezdetben lehetnek nagy szerelmek, melyek vulkánként izzanak, de a krumplipaprikás akkor is krumplipaprikás. Na meg a vulkán is kialszik időnként. Egy a fontos. A család összetartson. Leginkább anyagilag. Fenti dolgok megszokottak. A mindennapi életünk részei, és a reagálás vérmérséklet kérdése. Ezek csak köteléken belüli a- nomáliák, és a két különneműre tartozna, bár néha olyan jó rajta másoknak csámcsogni. A be nem teljesült álmok valóra váltása, már egészen más kovász. Meg az, az eszméletlen felismerés, hogy az élet egyszeri és megismételhetetlen. És amit kihagyunk, azt odaát az orrunkra kötik. Állítólag. Mert valójában mit is akarunk mi emberek a kellemes érzéseken kívül? A jó meleg fürdőn kívül? A kényelmes ágy, fotel, amiben csak magunk ülhetünk, mert megszokta a fenekünk formáját papucs, stb-n kívül. É r v é n y e s ü l é s t! Hogy felfigyeljenek ránk. Hogy mi is vagyunk valakik, akiknek az élete vonatát sokszor tolták mellékvágányra. 8

9 A hatalom, a hírnév, a dicsőség vágya minden emberben ott lakozik, akár beismeri, akár nem. Ezeket elérve aztán a földi halandó ha kevés is eljuthat az olümposzi magasságokba. És ugyan ki nem akarna isteni lakhelyet magának? Annál följebb már nem létezik. De ha az Olümposzra nem is jut el, legalább a közelébe! Vagy egy apró kövét megérinthesse. Mert a beteges harácsolást, mint fogyatékosságot leszámítva, miért igyekszik a legtöbb ember észbéli tudással, a hatalom birtokába kerülni? Miért szebb egy pedagógusi, egy gyógyszerész, egy orvos foglalkozása egy elsősorban kétkezi munkát igénylő fodrász, gáz-, vagy villanyszerelőénél? (Egy tanárt is érhet áramütés.) Mitől elegánsabb előbbi három szakma például, mint az utóbbi három? Hiszen a hivatástudattól szenvedők kivételével hosszú távon már az orvosokat is taszítja a maguk által választott szakterület, foglalkozás. Itt is tisztelet a kevés kivételnek, akik egyre jobban fogyóban vannak. De jaj! Hol van már az a régi körzeti doktor bácsi, aki éjjel is kiment a beteghez, ha hívták! És mindent tudott a betegről. A kitátott szájon keresztül még a vakbelet is látta. És minden betegséget ismert! Miközben az otthon egyedül maradt feleséghez betérő vándor, komoly csalódást okozott. (:Ez vicc, de elmegy: A körorvost beteghez hívják. Az egyedül maradt feleséghez egy fáradt, ázott vándor kér bebocsátást, ami nem megy könnyen, mert az asszony fél egyedül. Végül megszánja a vándort, beengedi és lefekteti. Egy idő múlva a vándor megkérdi az asszonyt: Asszonyom lehetek egy kicsit szemtelen? Az asszony mélységesen felháborodik, mire a vendég meghúzza magát. De aztán csak nem bírja ki, újra megkérdezi. 9

10 Assszonyom lehetek szemtelen? Kérem, csak egy kicsit! könyörgött. Az asszony végül enged a kérésnek. Na, jól van, de csak egy kicsit! Mire a vendég felugrik, kirohan a konyhába, és elégedetten felfalja az összes palacsintát ) Megj.: Hogy egyesek milyen hétköznapi érdekérvényesítéssel beérik! Visszatérve a mai orvosokhoz. Mennyivel szívesebben vizsgálnak meg, egy fiatal üde, mint egy ráncos, elaggott, beteget! És már nem csak a doktor bácsik! Mennyivel szívesebben tapogatják a rezgő ciciket, mint a félig üres tarhonyás zacskókat. A zseléseket nekik is tilos. Mennyivel szívélyesebb, türelmesebb hangot ütnek meg előbbivel! Legtöbbje még puszit is nyomna egy-egy csikis zónára. Ja, a férfi az örökké férfi marad. Hogy a női orvosokkal mi a helyzet? Szerencsére nem találkoztam ilyennel. De attól még lehet. Persze egyfolytában tisztelet a kevés kivételnek. Azoknak, akik a vizsgálat alatt nem akarják tudni, hogy mire való a nő, és akik csomót tudtak kötni a szüzességükre. De, hogy minek?... És a gyógyszerészek mikor voltak patikusok? Ma, diplomás kereskedők. Már fiatalon úgy elfáradnak, kiégnek, mint a szövőnők több évtized után a szövőgép előtt. A mai pedagógusokra a legtöbb nebuló nem fog visszaemlékezni, mert nem tudott nekik tanítani semmit. A fiatalok még bírják. De az idősebbek. Akkor mit is nyújtanak az elitszakmák? Kik is jutnak fel az Olümposzra? Lehet, hogy már nem is szakma kérdése a csúcsra jutás?! 10

11 E kis prózai és kiábrándító intermezzo után felmerül a kérdés. Mi hát a cél? A válasz egyszerű. Az é l v e z e t. A testi, (és) vagy lelki élvezet. Vagy inkább mindkettő. Vagy bármilyen, csak élvezet legyen. Minél frenetikusabb, annál jobb. Nem öröm! Hanem é l v e z e t. Ide tartozik a másiktól való megkülönböztetés, elkülönülés is. És mindehhez fiatal test kellene. Az öreg test kiábrándító, és elrettentő. Elrettentő, de felkészít bennünket az elmúlásra. Sovány vigasz. Ráadásul a kendőzéshez szükséges kellék, meglehetősen költséges passzió. És, hát ez a hazug. Ez a kendőzés. Bár a szemnek kellemes és jó, mert hozzátartozik a kialakult kultúrához. Ennek ellenére, ha túl vagyunk a harmadik x-en, már mindanynyian hazugok vagyunk. Nem csak a halhatatlan Shakespeare állítólag mástól elorozott gyönyörűen összeeszkábált Makrancos Katá -ja. Hát csoda-e, hogy senki sem akar megöregedni? Hát, csoda-e hogy mindenki igyekszik kendőzni egyre múló fiatalságának csalhatatlan jeleit? Főleg ha az a fiatalság már elérhetetlen messzeségben jár. És tudjuk, hogy már soha, de soha nem tér vissza. Ám sokszor hiába a kendőzés, és ilyenkor a nagy koponyák büszkén mutogatnak testük tetőpontjára mondván, hogy: ez nem ronggyal van kitömve Férfi sovinizmus? Bár, az ő szemüknek is tetszetős látványt legtöbben megbámulják, és most nem csak a cici-pártikról van szó, azért fanyalogva teszik hozzá, mint akinek savanyú a szöllő. Olyan buta, hogyha tudná, állandóan siratná magát. Ha tíz szál haját egy csomóban kitépnék, a helyéből fűrészpor ömlene a feje üres stb 11

12 Talán komolyan megreszkírozható még a következő kérdést. A genetikailag sérülteken kívül vajon kinek a hibája, hogy valaki ostoba? Itt is egyszerű a válasz. A környezetéé, a társadalomé. Mindenki felelőssége! Vajon kinek és miért jó, ha egy társadalom ostoba?! Bár, ez egy könnyed hangvételű írásocskának indult, senki ne csukja össze a könyvet, mert a további novellákra is némi választ mutat. Továbbá a tanulság: egy össznépi balfékes történet. Ám, mi emberek elnézőek vagyunk magunkkal szemben, mert sokkal könnyebb stigmákat osztogatni. Pedig érdemes volna meggondolni, hogy egymás elfogadásáért, és magáért a kultúráért kellene az agyunkat csiszolgatni, és nem a hatalomvágyért a hatalom megszerzéséért. Tessék csak pl. arra gondolni, hogy a hirtelen azelőtt elképzelhetetlen, hatalomra kerülők első dolga, a vele egykorú feleségek azonnali fiatalra cserélése! Még azzal sem számolnak, hogy rövid időn belül beüt a krach. Az ifiasszony ficánkolna, de már nem bírja a szamár a terhet. Legfeljebb bámulja. Van, aki annak is örülne, és ez nem közhely! Csak hát az a birtoklási vágy Én a tiéd lennék te az enyém lennél ha nem lenne ekkora korkülönbség! Bár van, aki bírja tüdővel, és a söprűvel is táncra perdülne. Egy darabig. Érdekes általánosság, hogy a szegény embernél ez nagyon ritkán fordul elő. Ahol előfordul, ott nagyon kell annak a gyíknak ficánkolni. A politikusoknál, művészeknél, híres, népszerű, és egyéb gazdag férfiaknál ez természetes. 12

13 (Bár, azt gügyögi az egyik férjnél ötven évvel fiatalabb hölgyemény az agg férj halála után: Imádtam a Gyugyunak minden porcikáját.) Eh! Másképp hívják azt a nagyfalun kívül belül. Ezért, ha fentieket nő követi el, az már eseményszámba megy. Nem baj, csak ne bolondítsuk egymást. Meg aztán, ő bajlódik vele. Természetesen, továbbra is minimum elnézés kívántatik a kevés kivételnek. Azért néha olyan is akad. A Szögedi Közéleti Kávéházba, mert először ott ismertetik az újszülött könyv, ezen sorok írója, csakis ilyen kivételes személyeket invitál meg, akiket aztán nem hagy békén. Mert Ők hagyják magukat! Visszatérve az örök témára, talán az élvezetet is mértékkel kellene fogyasztani, mint mindent. Talán, úgy kellene elfogadnunk egymást, ahogy vagyunk. Mert jó, hogy nem vagyunk egyformák. Talán nem kellene annyit szelektálnunk. Talán hagynunk kellene másnak is egy-egy falatot, mert így lenne szép a világ. És adni is felemelő érzés. Talán kicsit szeretnünk kellene egymást Talán *** TISZTÖLT NAGYSÁGOS ÚR! /hálákodás-fíle a jó szóké/ Igön-igön nagy bódogságot juttatott néköm azza amit csinyát a művemme. Nehéz lösz ezt néköm léírni, hogy milet, de tuggya mög nacscságod, hogy naccságodon kívű másnak rá sé vetődött a szöme. 13

14 Pedig sok helyre kűttem, oszt végű a hajléktalanok lapjába jelönt mög. Ott is azé, me támogattam űket. Naccságodat nem támogattam. Mán csak azé sé, me én es rá vagyok szorúva. De higgye e néköm, hogy úgy mögörűtem, mint öreganyám, mikó az ura a nyóc gyerök után vígre békin hatta. Igaz, hogy az nem úgy vót, mint mikó az asszont szájonvágta, me akkó ipeg nem esött kezire. De csak azí, me bion ágyba vótak. Öregapámat nyíván mögszáhatta az ördög, me mindég toszogatta vóna öreganyámat. Öreganyám rajta vót nagyon, hogy mönnyön a témplomba gyónni, de nem akarózott néki, hiába hítta. A tisztölendő ugyan azt monta rá, hogy hitötlen, de néki adott igazat. Véra, ez a té hitös urad. Akkó vösz elő, amikó akari. Ez nem bűn rágta a szájiba. Néköd kötelességöd a kívánságit tejesítni. Úgy híjják, hogy házastársi kötelezöccség. Nem eszt kő möggyónni. Valami más bűnit kéne bévallani. Té biztos tucc ilyenrű. He? Tán iszik? Hát inni iszik, me nem löhet rámondani, hogy nem i- szik. Oszt mönnyit iszik? csillant fő a tisztölendő szöme. Tuggya a fene. Na! Né káromkoggy, me mingyá neköd kő gyónni. Méges csak az Úr házába vónánk. Jaj, szögén fejömnek réműt mög Véra nem így akartam mondani. Na, jó van. Maj legközelébb ezt is möggyónod. Ágya mög az Isten tisztölendő uram csókót kezet a mögszöppent asszon. 14

15 Akkó, mennyit iszik az urad? faggatózott a pap, me mindönáron valami tudott bűnt akart kicsikarni az asszonbú. Hát ha mögizzad, a korsóva léhajti. Na, a mán iszákosság dörgőte kezeit a pap. Véra csak hümmögött. Osztán milen bort iszik az ördögfattya? Bort? csudákozott Véra bort nem szok inni. Legföllébb, ha disznótor van. De attú is úgy okádik, mint a Murányi kutyája. A tisztölendőt efogta a pulykamérög. Mit lefetyősz itt néköm össze? Hát nem té montad, hogy iszik? Mondtam a igaz. Hát akkó? Véra égyik lábárú a másikra át. Nem tutta, hogy mit mongyon a tisztölendőnek. Na! Szólaj mán mög! Té gyütté ide panassza. Úgy a hatta rá Véra. Ej, né bosszancs má! Iszik az urad vagy nem? Véráná is elfogyott a mazzag. Türemötlen lött. Még sé köllött vón idegyünnöm gondóta mérgösen. Éngöm faggat e, ahellött, hogy az uramat szinná mög. De azé hagatott. A pap nem hatta. Csak nem engödhette e az asszont kéccségök között. Mög aztán mán ű es kíváncsi vót, hogy mit es iszik az ura. De egyéb iránt es. Égy jó pásztor mindönt tud a nyájrú. Újra keszte. Szödd össze magad lyányom oszt valld be, hogy mit iszik az urad. Közbe akkorákat nyelt, me a misebort valaki mögdézsmáta es neki is hiányzott a szokott adag. Annékű ű es ollan vót, mint a pipás a csibukja nékű. Nyugtalan. 15

16 Unta mán a faggatózást, de nem akart félmunkát végözni. Na akkó valld mán be, hogy mit iszik az urad? Neköm is dógom van, nem csak té vagy akit mög kő vallatnom. Mit iszik, mit iszik! Hát mit inna? Vizet! Híjj a hétszázát! Hát ennek köllött annyi idő, hogy ezt beösmérd? fogyott e a pap türeme akkó té hazudtá, me azt montad, hogy az urad bort iszik. Mán, né haraguggyon atyám, de én a szájomon ki nem ejtöttem, hogy bort iszik! Maga erőtette ollan nagyon. A pap, majdhogy zavarba gyütt, de magába igazat adott Vérának. Rosszú kérdözött, de azé mérges vót rá. Szentű mög vót győződve, hogy részögös az ura. Na eriggy a dógodra, majd leközelébb folytassuk. De hát még el sé montam a bűnit. Mára mán ölég vót. Mondom, hogy legközelébb folytassuk. A tisztölendőnek nagyon ölege lött, me a félmunkába alaposan mögszomjazott. Égyre csak azon járt a feje, hogy kijaz, aki az ű borát mögdézsmáta? Nagyon számon akarta kérni. Hová is jutunk, ha mán a misebort is möglopják zsörtölődött. Véra dóga végezetlenű tért haza. Nagyon mérges vót a papra, hogy össze-vissza beszét. Ráadású űrá haragudott mög. Aztán mög sémmit nem ajálott néki az ura ellen. A nem löhet, hogy ű akkó es széttögye a lábát, amikó nemakari! Valami ellenszörnek csak kék lönni, gondóta még tínyleg a javasasszonhon kő fordúni, akit a templomba kiprédikát a pap. Hát, ha más mögtöhette, én mé né töhetném mög? Járt az agya, hogy utasíjja e az urát, me tutta, hogy mögint nyomakodik. Mán aszt hitte, hogy a pap csinyál, vagy mond valami okosot. 16

17 Ejis csak embör dohogott úlöhet igaz, hogy szerető je es van néki. Legalább es aszongyák. Égyforma e mind! Hijába hord szoknyát, embör ejis erősítötte mög magába. Hát most mi lösz estíre, a jó nyavala sé tuggya, de néköm u- gyan nem kő mán az a büdös dög! Véra égy kicsit epirút, me nem vót ez mindig így. Eszibe jutott, hogy ösmérte mög. Hogy mönnyire mög akarta szörözni. Leglábbis aszt monta a szomszéd lyány. Még most is hajja, ahogy a fejire óvasta. Mindönki láttya ám, hogy mennyire tör a nyavala érte. Oszt mibű láttya? kérdözött vissza Véra, me tunni a- karta, hogy milen szóbeszéd jári. Hát a mútkó a bálba, sénkive nem mönté táncóni. Inkább petrözselmöt árútá. Osztán mög úgy bámútad, hogy maj kiesött a szömöd. Nem én bámútam, hanem ű. Én csak visszabámútam. Véra maga előtt látta a legínt, ahogy tötte-vötte magát, mintha csak űtet akarta vóna bosszantani. Mikó eindút felé, aszt hitte, hogy űtet viszi táncba. De a mellette lévő lyányt vitte. Pedig milen csúf vót! Mindönki nevetött borút be a tekintöte, ahogy maga előtt látta. Direkt éngöm akart mögcsúfóni. Hát hogy hathattam vóna eszt a szégyönt!? De, ahogy rakta a csárdást! Ahogy pörgette azt a csúfságot! A szívöm majd mögszakadt belé. Pedig mennyi kérőm vót! kesergött és milen módosak! Pont ebbe köllött beleszerelmösödnöm! Véra úgy nekikesörödött, hogy mán azon gondókodott, hogy világgá mögy. De hát, ott vót a sok pulya. Mi es lönne velük? Me, ez ugyan nem törőnne égyikke sé. 17

18 Mint, aki most ébrett fő rossz cseleköditűbű, égyre jobban emléközött, amire eddig nem is gondót egész házassága alatt. És miné jobban visszaemléközött, anná jobban kesergött. Mindönt szokásbú csinyát. Mán anná es inkább, me mindön benne vót a kezibe. Mögtanította űt es az annya sütni, főzni, mosni, tésztát, tarhonát gyúrni. Olan savanyút mög befőttet rakott e télire, hogy mindönki mögnyata mind a tíz újját, aki abbú övött. Szüléje égyre monta neki. Különbet érdemősz té idös lyányom, mint ez a táncoslábú bálkirál. Szömre való es vagy, stafírungot es kapsz, dógós es vagy. Hát mé nem válogacc égy magadhon valót? Apja égyre helösölt. Kendnek mi baja van véle idösapám? kérdözte Véra hátha apja melléáll. Hát, nem is tom mögmondani, de néköm sé nem teccik e. Té jó családba nőtté fő. Csak a jót láttad. Anyádda jó mögértöttük, tisztőtük égymást. Véletök jó bántunk. Tisztösségge főneveltünk bennőtöket. Soha még égy fót sé nem esött a böcsületünkön. Mindönki tisztőt bennőnket. Most hirtölen olyan embör möllé kerűsz, hogy tán vissza is gyünné hozzánk. De té es tudod, hogy e mán akkó nem lehötségös. Szégyön es vóna, mög a kisebb lyányoknak kő gyűteni a stafírungot. Osztán mög nem es divat e nálunk. Véra büszkén főtartotta színfekete hatalmas kontyos fejit, mint mikó azt monta a könyörgő legínynek, hogy nem! a- hogy a mögkérte a kezit. Né féjjön, kend, nem gyüvök én vissza, csak látogatóba monta akkó Véra magabiztosan. 18

19 A második gyerök után mán eszibe jutottak szüléi szavai, es ha nem szégyőte vóna, hát visszaszökik a szülői házba. Tán méges csak mög köllött vón kísérőni, a kít pulyáva emélködött. Ott sé ért vóna nagyobb mögaláztatás. Aztán ott mög még jobban otthon löttem vóna. Valahogy csak mögtűrtek vón. Mán csak a pulyák miatt es. Véra szüléi igöncsak módos gazdák vótak. Többszáz hód főddel, nagy házat vittek. Csöléggyük es vót. Napszámosnak monták, de azé azok csölédök vótak. Nincstölenök, akik örűtek, hogy födél van a fejük fölött. Véra ura es a vót! Égy nincstölen sénki, akinek a kezibe ráadású mindön eolvatt. Nem értött a sémmihön a mulatozáson kívű. Mög a gyerökcsinyáláson. Hiába nem ivott, dógozni sé akart. Mög, asztán ösmérte ki, hogy milen daróc tudott lönni. Aszt hitte, hogy szeretötöt kap tűle, hogy szép szerető ura lösz. De ahhon a nem értött. Vagdalkozni aszt tudott. Mög hama ejárt a keze. Tán jobb lött vón, ha ottmarad a háborúba. Úllöhet a főggyeinket sé vötték vón e mög ez a nyóc pulya sé lött vón pirút bele Véra a gondolatba, me tutta, hogy jó körösztény létire, gondolatba vétközött. Na ha mán mögvannak, akkó e van. Jó van e. De ha nincsönnek! Millen más lött vón mindön! Tán égy röndös embör még e is vösz. De így oda van az íletöm. Mögvert éngöm az Isten, me kevíly vótam. De azé jobban mögvert, mint ahogy mögérdemőtem szipogott mán Véra amit nem szokott, me nagyon nyakas vót. 19

20 Nem szokott a síráshon. Vagy csak mögkeményödött a sok veszeködésbe, pofonokba. A régi szeretője mög, a testvérit vötte e. Haragudott is rá. Mikó ritkán hazamönt a szüléji házba, kerűte a sógora tekintötit. Ha níha ránézött, izzott a szöme mint a parázs. Mintha a tött vón rúla, hogy kikosarazta. Aztán mög a úgy nézött rá viszont, mint lyánykorába. Vérát ejis bosszantotta, hogy látta, még mindig űtet szöreti. Oszt, ahogy hazaértek, az ura rögtön mögkínáta égy-két szájassa. Me ráadású még féltéköny es vót. Ezé es nem nagyon járt vissza a szüléji házba. Szüléi látták, hogy nagy bánat nyomja a szívit. De nem mertek tűle kérdözni sémmit. Mikó annyáva kettesbe löttek égy kis időre, csak annyit mondott néki. Hej, lyányom, hányszó montam, hogy amilen virágot szakajtasz, olyat szagúsz. Hát té osztán szakajtottá. Véra ilyenkó mílyen hagatott, amibű annya tudta, hogy nagy baj van. Azt azé sénkinek a világé nem monta vón e, hogy veri az ura. Nem hogy a szüléjinek. Csak a pulyák látták mög. Így is nagyon szégyönközött. Mög es tiltotta nékik, hogy akárkinek emongyák. Nem es merték, me rájuk es lésújtott a nádpáca. Hanem mikó mán főnőttek. Mögházasodtak, férhön möntek, akkó kottyintották e magukat. Véra még így es nagyon szégyönközött, pedig hun vót mán akkó az ura! *** 20

21 Estellőbe korán léfeküttek a közös ágyba, mint röndösen. Spóróni köllött a gyértyáva, a sütétbe mög mit es csinyáhattak? Gyerököt. Véra szentű elhatározta, hogy nem lösz több pulya. Pedig az ura nem ösmérte a coitus interruptus-t. Nem es mönt vóna belé. Ezön az estin es az ura mán magára húzta a jégör gatyát mög a fösőt, de aztán a gatyát lévetötte a paplany alatt. Várta az asszont. A mög a parányi ablakon kinnrű bészűrődő fény mellett töttvött, pakógatta e az emosogatott edényöket, amit direkt künn hagyott. Húzta az időt, hátha ealszik az ura. A csak várta, várta. Mán nagyon viszketött neki. Gyere mán te! kijabát ki a szobábú mit pitlikősz ott néköm? A gyerökök a másik szobába aluttak, mán amikó aluttak, égymás högyin hátán, lábtú, fejtű. Véra nagy nehezen becsoszogott az alvószobába, es léűt a közös ágy szélire. Mi a fenít óbégat kend? Tán mögveszött? Főébreszti a pulyákat. Ezze sé törődik? Csak azé szótam, hogy igyeközz mán! Osztán minek? Tudod té! Tuggya a fene! Az embör möglepődött a merísz hangon. Mán honné tunnád! Tudod té a dógod! Mé? Mi az én dógom? Hogy feküggy mán lé, me elmúlik a ingörönciám. Mi a fészkös fene múlik e kendnek? Hát a kedvöm. Aztán ki a nyavala törődik véle? Hát én! 21

22 Te asszon! Hogy beszész té énvélem? tért mán észhön az ura, me akkó vötte észre, hogy a fehírcsöléd kötődik véle, amit eleddig nem tött. Oszt velem ki törődik, hogy akarom-é vagy sé? Te! Mingyá béveröm a szádat. Miúta kő néköm mögkérdöznöm, hogy akarod-é vagy sé? Hát mostantú. Osztán ha béveri a számat kend, akkorát vágok a fejire a nyújtófáva, hogy nem lösz többé kedve enyölögni! De még a kezit sé tuggya rám emeni! Az embör igön csak möglepődött. Ilyennek még nem látta az asszont. Aszt sé tutta hirtelönyibe, hogy mit es válaszójon. Osztán csak elővötte a hangját. Ha nem akarsz engödelmösködni, akkó takaroggy az á- gyambú. Milen ágya van kendnek? Na moggya mán! Ez az én stafírungom. Van magának egy nagy lószar! Sosé vót sémmije a nagy pofáján, mög a csámpás táncos lábán kívű. De az es emút. Mög a lábát es etöröm, ha még éccő hozzám mer nyúni. Mögértötte? Disznó! Olan koszos, mög bides mint égy disznó! mondta ki égyszuszra Véra, ami mán régön nyomta a bögyit. Osztán dühödten bévágta magát az ágyba, es hátatfordíva kihúzódott a szélire. Nagyon ehatározott vót, mög es ijett, de úgy gondóta lösz, ami lösz, nem engöd. Az ura égy darabig hagatott, me igöncsak möglepődött a szókimondó asszon viselködésin. Nem értötte a dógot. Mi löhet ezze? törte a fejit nem szokott e így visekönni! 22

23 Osztán úgy gondóta, hogy szölídöbb hangot üt mög, hátha akkó engödölmösködik az asszon. Me hát e lönne a kötelössége. Na! Né hepciáskoggy mán! próbáta vóna engösztőni. Fordúj mög, me így nem bírok rád mászni kapta e a karját. Az asszon, mint akit a kígyó csípött mög, főugrott. Nem értött kend a szóbú? Nincs több hetyögés, vagy mi a fenének mondik maguk! Nincs több gyerök! Minek néz maga éngöm? Tönyészkocának? Az ura mögin etátotta a száját. Huvá jár, ez az asszon? Hun tanúta ezöket a dógokat? ámult e. Hát mi lösz tészerintöd? Döglés. Másnap mög dolog! Értötte? Elegöm van magábú. És hónaptú mosakoggyon mög, ha ebbe az ágyba akar alunni a szöncségit neki, me nem bírom a szagát. De nagy lött a pofád! Osztán miúta nem bírod? Miúta magáhon möntem. Akkó mijé gyűtté hozzám? Me marha vótam es akkó még nem tuttam, hogy égy koszos disznó. Az embör főugrott, hogy etángája szokás szörint az asszont, me mán nagyon ölege lött a nagy szájábú. Elejibe még várta, hogy mire mögy ki a dolog, de osztán látta, hogy a bion föllázatt. Eszt azé még sé hagyhatta. Hanem az asszon számíthatott rá, me fürgébb vót, es a gyerökök részire az ágy möllé készítött nádpácát főkapta, es tejes erejibű végigvágott vele az urán. Na, most mögkapta kend! Így próbájjon hozzám nyúni. Mögmontam, hogy esztán másképp lösz. Az embör főordított fájdalmába es kiugrott az ágybú. Még a jégör gatyát is otthatta a párna alatt. 23

24 Kirohant az udvarra, hogy a gémöskút vödribe tartott vízze locsógassa a nádpáca helyit. Azza sé törődött, hogy a segge ki vót, a szörszáma mög mán fityögött me kimönt belűle a ingörencia. Az asszon a fölső karját tanáta e a sütétbe. Hát e mögbolondút! jajgatott az embör, de úgy, hogy bé es hallaccott a szobába. Még égy darabig locsógatta a páca helit, miközbe esküdözött, hogy agyonveri az asszont. Hanem az asszon es mögijett a töttitű, es tutta, hogy ezze még nem lösz vége. Ösmérte jó az urát. Kúcsra zárta a külső ajtót, es odatóta elé az asztalt. Égy óra múva az embör összeszötte magát es eindút befelé, hogy móresre taníccsa az engödötlen cselédöt. Nyomta a kilincsöt, de nem bírt bémönni. Dörömbőt, óbégatott, szitta az asszont. Mán maj mindön pulya főébredt a nagy zajra, es riattan ücsögtek az ágyba. Az asszon nyugtatta űket. Né féjetök nem tud begyűnni. Kinn mög hagy ugasson. A künnrekett embör égy darabig még zajongott, osztán evonút az estállóba. Lérogyott a szalmára es nem tutta, hogy mi történt véle. Nem értötte az istennek sé, hogy ennyi év után hogy vátozhatott mög így az asszon. Mindég engödelmös vót. Sosé panaszkodott, sosé szót vissza. Mi a fene történt véle? töprengött, de nem gyűtt rá, pedig a világosan mögmonta neki. Még sé értött a szóbú. Úgy pitymalatkó eszendörödött, de mindig főriatt. Betyárú égött a nádpáca hele. Keveset alutt. Osztán eszibe jutott, hogy hibázzik rúla a gatya, mög szűrte es, akármilen párás meleg vót a tehenök köszt. Még sötét vót, mikó a konyhába nagynehezön magára kapkotta a ruháit, osztán visszamönt az estállóba. 24

25 Esze sé vót hozzá, hogy esztán mi lösz. Hogy fog majd visekönni az asszon, vagy ű mit csinyál véle. Aszt biztosan tutta, hogy mögtorója ha alkalom lösz rá. Ekkora sérölmet nem szemvödhet e, me akkó nincs böcsület, nincs rang, nincs tisztölet. Hát mán hogy gyün a ki, hogy az asszon veri az urát? Úgy gondóta, hogy eteröli a figyölmit. Nem hánnya fő neki a töttit. Égy időig. Maj amikó nem számít rá, elősző es úgy szájon vágja, hogy mindön foga kiesik. Osztán mindön ádott napot verésse kezd. Maj mögtanítom én! fogatta maj visszatérítöm én a helös útra! Várta, hogy emújjon az ütés hele, me úgy mögdagatt a karja, hogy alig bírta főemelni. Vahánszó mögmozdította, fájást érzött. Ilyenkó gyűtt benne a düh, de nem mutatta ki. Maj együn az én időm es, mög ki es várom mondogatta magának. Hanem az asszon, a nevözetös este után mögvátozott. Nem engötte be az ágyba. Aluggyon kend a konyhába a priccsön, vagy az estállóba. Úgyis odavaló. Ha az ura önni kért, nem adott néki. Ott van a helin. Vögye ki oszt ögyön. Az étök es ott melegszik a sparhelton. Szöggyön magának! Szógája ki magát! Ha mög nem teccik, főzzön kend magának. Még van pofája kérni morgolódott az asszon, miközbe kerűte a tekintötit. De nem azé me nem mert ránézni, hanem azé, me útát ránézni. Éccő ekapta a szöme járásit. Bele is borzatt. Hogy a hogy nézött rá! Na úllátom e készül valamire. E bion nem nyugodott mög! 25

26 Véra összeszötte az összes nádpácát es a pulyák lölkire kötötte, hogy hozzá né nyújanak, me űk es úgy járnak, mint az apjuk. Mindön sarokba rakott égyet-égyet, de úgy, hogy né láccógyon. A nyújtófát mög másik helyre tötte, hogy ha kő, rögtön előkaphassa. Kibiztosította magát. Ejis gyütt a nagy nap. Az ura nem bírta tovább, es nagyon várta mán. Éccő mikó hazaért, ekapta az asszon karját, es mögszorította. Mos mög vagy! sziszögte a foga között. Az asszon hihötetlen nyugalomma szót rá. Engöggye e kend a karomat, osztán mönnyön a feníbe. Az ura nem akart hinni a fülinek. Főemete a kezit, hogy jó szájon vágja cseléggyit. A mög nem vót rest, előkapta a pácát, es addig verte az urát ahun érte, még ki nem verte a házbú. Nem nézött a sémmit. Mindönt ütött vert. Még a csentrösöket es léverte a helirű. Nem mögmontam, hogy né merjön kend többé hozzám nyúni? Agyonveröm, ha mégéccő mögpróbájja! Evágom a torkát, ha főakasztanak is. Elegöm van kendbű. A legjobb lönne, ha etakaronna a háztú. Az embör csak bámút. Osztán kénytölen vót belátni, hogy az asszon bion komolan gondója. Mi lösz a részömme? Millen részive? Hát, ami az enyim! Mi a magáé? Mit hozott maga ebbe a átkozott házasságba? Szart sé. E itt mind az ényim. A szülém atta. Nem úgy van a! Dógoztam is! Mög e is kártyázta. Né bomoj mán Véra. Hát eddig jó mögvótunk. 26

27 Mi történt véled? próbát vóna szót értöni. Kend jó mög vót. Aszt nem kérdözte, hogy én hogy vagyok. Csak a pulyákat csinyáta. Egész nap oda vót. Aszt sé tuttam mörre ját. Este mög néköm esött, mint bolond bornyú az annyának. Ráadású ütött. Ha mögérdömőted. Mi? Én mögérdömőtem? Kendöt köllött vón mindön nap ütni. Nem értölek. Az a kend baja! Akkó mi lösz esztán? Nem gondolod tán, hogy emögyök a háztú szégyönszömre, mög üres kízze? Aszt csinyál amit akar. De a alvószobába bé nem töszi többet a lábát. És ha csak félig es töszi rám a kezit, ha csak mögérint, jaj lösz magának! Eszt jó jegyözze mög! Osztán még csak, né es próbákozzon! Átkozott az a nap, amikó magát mögláttam. Tört vóna ki a lábom, mikó magáva átlíptem a témplom küszöbit. Mikó magáva ótár ölé möntem. Az embör elképött. Aszt hitte mögint csak nem jó hall. Hát ennyire rossz vót vélem? Még anná is rosszabb. Jó van, néha möglegyőtelek. De más asszon is kapott. Az az ű baja. E mög az enyim. Né pédálózzon néköm mássa. Én tudom, hogy millen vót magáva. Véra kimönt a konyhábú es bevágta az ajtót. Az embör emönt a komájáhon es szégyönszömre emonta, hogy rosszú áll a színája a asszonná. Arrú nem beszét, hogy Véra kéccő es etángáta. 27

28 Csak aszt monta, hogy nem öngedi magáhon közel. Es neki mán nagyon köllene az asszon. A koma vígighagatta es ingatta a fejit. Mög kéne engösztölni, me ebbe a korba azé csak nem kíne még léáni monta égyüttérzőn. Próbátam, de nem mögy. Hogy a feníbe? csudákozott a koma pedig olan röndösnek láccott. Eddig én es aszt hittem. Te nincs néki valaki más? Mire gondósz? Hát mongyuk szeretűje. Vérának? Eriggy mán. Ott van a sok pulya. Nem ér a rá ilesmire. No-no! Hát, mögleshessük. Huvá szokott mönni? Hát a cimetöshön, mög a vásárba. Mikó? Hát, a vásáros napon. De mégis mikó? Hát, úgy szombatba. Na akkó elősző is ezön a napon nízzük mög. De miként? Mikó mögy a cimötöshön? Hogy értöd? Melik napon, rögge, vagy mikó? Hát, ha főötték a könyeret, oszt nem érközött kovászóni. De a mikó van? Tuggya a nyavala. Akkó micsinyájunk? türelmötlenködött mán a koma, me akármit kérdözött, emöz nem tudott rá válaszóni. 28

29 Hááát, té vagy a okos. Neköd kék tunni. Azé gyüttem hozzád. De ha sémmit sé tucc, akkó én mit tuggyak? Ha té ráérsz, akkó fővátva leshessük. A koma legalább olan nagy gazembör vót mint emez. Dógozni nem akarózott néki, estölönként mög a korcsma kármöntőjit támasztotta azza a különbségge, hogy a koma ivott es. Eme mög csak beszégötni szeretött. Mög a lapjárásit. Aszt nagyon kedvőte. Aszt mondom én néköd, hogy mögleshessük, de a korcsmát ki nem hannám! Aszt én sé. Valamit azé csak ki kék tanáni. Ki. De mit? Valami okosot. De mi lögyön a? Sémmi nem jut eszömbe. Néköm sé. Egísz nap nem ádigáhatunk a ház előtt! Nem. De valamit mongyá mán, me szétvöt a gerjödelöm. Na, jó van, de ha sémmi fejibe ácsingózunk? Akkó nincs szeretűje. Akkó visszaengöd? Nem gondónám. És ha van szeretűje? Mi van akkó? Hogy értöd? Ha van néki szeretűje, visszavösz? Nem gondónám. Akkó mi a jó fenít csinyájunk? Nyíván nem leseködünk. 29

30 Hanem? Vagy nem számít mán, hogy fót esött-é a böcsületön? Dehonnem. A két cimbora vakargatta a kalpag alatt a fejit. Nem jutottak égyrű a kettűre. Te, én mondom néköd, hogy mögveszök mán. Tűrjé még égy kicsit. Nem mögy mán. Mikó vótá az asszonnya? Mög van annak mán kít hónapja es. A nem kevís idő. Nem. A háborúba több vót. A más vót. Mé? Ott lűttek. Attú még vót ingörönciád tán? Vóni vót. Oszt mit tötté? Sémmit. Nem azon mönt nékünk a fejünk. Hát min? Sosé jutott eszödbe az asszon? Dehonnem. De hijába. Hogy értöd? Mindig szalanni köllött. Mikó elűre, mikó hátúra. A mög hollöhet? Ha minket lűttek, akkó hátra. Ha mi lűttünk, akkó előre. Akkó efáradtá. E. Akkó csak nem kévántad az asszont? Kévánni nem kévántam, me éhösök vótunk, fáztunk, mög léhajtottak. Eszödbe sé jutott? Éccő sé? 30

31 Eh! Né égrecéroztass mán. Té csak szóva tartasz. Ettű még nem múlik e a ingörönciám. Jó van na! Látim, hogy nem tudok sögítni. Te! Eszömbe jutott égy dolog. Ej pedig milen bizodamam vót irányodba. Mi a? Van ott a juhszélön égy asszon. Esméröd? Kija? Hát a Térus. Aaa ahhon sokan mönnek. Aztán baj a? Nem olan mint az asszon. Nem olan, nem olan! Hát osztán? Ha mán más lösz, ollan lögyön mint e. Ollat nem tudok. A baj. Mé? Hátha úgy marad. A nem! Hunnan tudod? A koma rántott égyet a vállin. Tudom mán. Té is vótá nála. Hát, mikó az asszonnak möggyütt, vagy pulya lött. Hosszú idő ám a. Én tudom! Neköm nyóc van. De én addég nyösztöttem amöddég bírtam. Oszt hatta? Köllött néki. Hogy értöd? Ha nem hatta, kapott égy szájast. Bolond vagy té. Mé? Veröd az asszont? Níha. 31

32 Na, nem csudálom, hogy nem akari. Nem azé nem akari. Hát mijé? Ezt biz a nem tom. Csak allöhet a baj, hogy etángálod. Eddig még nem szót írte. Mé? Té nem szokod? Csak níha. Mikó níha? Mikó mán több a kölletiné. Hát én is akkó. A imént aszt montad, hogy ha nem akari. Léginkább. Én csak akkó adok níki, ha mán jó összekapunk oszt óbégat. Szájon kapom, oszt ehagat. Akkó kiérdömli. Ki a. Ki ezí, ki azí. Az asszonnak tűrni kő. Nem ű az úr a házba! Hát nem. A bizonyos. Na, mi lösz a Térussa? Mi lönne? Hát mögdagad, vagy a fene mögöszi. Mit beszész té itt néköm? ijett mög eme. Aszondik, hogy, aki sokáig nem csinyája, mögdagad oszt úgy es marad. Olan is van, akinek a tírdig lélóg. Nem tán? Deee.. Kinek láttá té míg illet? Hát a Szutyorinak. De hát a házas. A hát. Hogy löhet a? Az asszonnak valami nyavalája van oszt nem löhet. Hogy mög löhet átkozva! 32

33 Mög. Én illet nem szöretnék. Én sé. De níköd nincs ilen bajod? Nincs, de löhet. Hát mindön mögeshöt. Mög. Most micsinyájak? Aszt mondom én, még mindég jobb a Térus, mint égy nagy kórság. A biztos. Akkó mönnyünk? Hát még illet nem csinyátam, me nem köllött. De most rászorulok. Van a így. Van. Pízöd van? Hát pízé csinyája? Nem majd ingyé! Na, erre nem es gondótam. Hát gondójad. De mé? Mé, mé! Té csinyánád ingyé annyi embörnek? Mé? Mönnyinek csinyája? Hát amönnyinek kő. Osztaszöncségit! Hogy kerűtem én illen helzetbe? Té a- jállod? Ha más mögódás nincs! Únéz ki, hogy nincs. Akkó nagy bajba löhetsz. Abba. De azé szupérál ugyi? Hát, ha mögszagulom akkó bizonyos. Szagúhatod is, mög mindönt csinyáhacc. Ollan jó a? 33

34 Nem rossz. Mitű jó? Többet tud a mint száz asszon. Hát jó kitanúhatta. Ki. *** A két koma emönt a mindönki Térusához. Véra ura csak ádigát, pedig Térus igön szivélös vót véle. Na, gyűjjék mán kend bellebb tessékőte. A mög nem tutta, hogy micsinyájon. Mindön idegöny vót. Ínnye, csak nem szégyöllős? Az új kuncsaft rántott égyet a vállin. Térus nyájaskodott véli. Cirókáta elő, hátú, osztán mög duruzsót néki. Hát tója mán lé kend a csizmaszárit. Maj segítök na. Azza léhúzta néki, de éröszte, hogy bides. Engöggye mán e magát. Majd mögmosom a lábát meleg vízbe, osztán mögláti, hogy mönnyire kellömötös lösz. A kuncsaft hatta magát. Jóesött a meleg víz a lábának, mög a cirókázás is. Illet sosé csinyát az asszon gondóta. Térus mintha kitanáta vóna a gondolatit, mingyá monta is. Ugyi illenbe még nem vót rísze? Hát nem szót eismerőn a kuncsaft. Na akkó föllebb is möglapogatom. Maj mögláti, hogy a mög még jobb lösz. Addég-addég cirókálta, duruzsót neki, míg tejesen mögferedőzte a szagos vízbe. Me valamit öntött bele, amitű még e is ernyett. A máskó nagyszájú embör maj, hogy mögszöppent ennyi kedvösség láttin. Térus komótosan létörűgette mindönütt, mire a kuncsaftnak mán ingerönciája lött. 34

35 Na tuttam én, hogy nem kő noszogatni bisztatta Térus. Végű, mán bekerűtek a ágyba. A kuncsaft nekiesött, de Térus lécsöndesítötte. Né ollan hevesen. Akari kend, hogy sokáig jó lögyön? Akkó bízza rám magát! A kuncsaft szégyőte mondani, hogy mán majd szétveti a nagy kévánalom. De Térus tutta aszt mondás nékű is. Jáccott véle égy kevesit. 35 *** Mikó a kuncsaft béhúzta maga után az ajtót, el vót kábúva. Illet még nem ért mög. Mé nem tudott az asszon illen lönni vélem? emélködött bár ha illen lött vóna, ennyire firnájszos, mingyá gyanús lött vóna, az is szentigaz. Mán arra is gondót, hogy főbisztassa az asszont, me méges csak otthon szokta mög. Osztán eszibe jutott, hogy everte a nádda. Á, nem löhet azza mán beszéni, mögbolondút a. Hát valami bajinak köll lönni, me sosé vót illen. Egísz úton rágódott, oszt mégis úgy gondóta, hogy Térussa jó vót, de éccő ölég vót. Hanem másnap sé hagyta békibe a ingörencia, oszt eszibe jutott, a Térus duruzsolása, cirókálása, a szagos víz, amibe lémosta. Igenyösen oda vitte a lába. Mikó harmaggyára, mög ötöggyire is mögjelönt, Térus nevetött. Hajja é maga jó kuncsaftom lösz néköm úllátom. Adok es kendnek engedmínyt. A jó lösz, me mán aszt sé tudom hunnan vöszök pízt gondóta, de nem monta ki. Millen gyalázat! Ezé fizetni, mikó ott van az asszon!

36 Hej, főfordút a világ! háborgott még ű. *** Vérát többé nem molesztáta az ura. Mög is monta, hogy hozzá sé nyúl, ha a ágyba alhat. Véra nem nagyon hitt néki, de kipróbáta. Alig alutt égy pár icaka a félölömtű. A bizonyosságé a pácákat a helire készítötte, de a még felé sé fordút. Rászokott Térusra. Vérának gyanús lött a dolog, de ollan öröm lelte, hogy nem kérdözött a sémmit az urátú. Nappa még danót is néha, ollan jó kedve vót. Egíszen kivirút. Az ura látta eszt, de választani köllött. Hiába ácsingózott az asszon után, a Térus többet adott. Néha otthon es vót icaka, de inkább nappa, me a jószágokat e köllött látni, mög nem akarta, hogy a nípség a szájára vögye. A pulyákka nem nagyon törődött, csak munkát adott nékik. Ganéhordást, kaszálást, vízhordás a jószágoknak, mög a aratásná köllöttek a kéverakáshon. Aszt nem szerették a pulyák, me szúrta a talpukat a tarló. De sénki nem kírdözte, hogy szeretik-é. *** É nap a cimetösné, Vérát férehúzta a égyik asszon. Miúta jár néköd az urad a cafkáhon? Millen cafkáhon? húzta össze a szömit Véra. Hát nem is tucc rúla? Nem. Mirű köllenék tunni? Hát errű. Kijaza cafka? Hát a szélrű a Térus. Véra egondókodott. 36

37 Akkó ezé nem akar e mán möghágni. Pedig azelőtt hogy rajta vót! világolt mög agyába a dolog. Oszt hunnan tudod, hogy odamén? A Júcsa mögleste az urát, es a té uradat látta bémönni. Véra nem szót sömmit, elsietött. De még visszaszót a másik asszonnak. Törőggy a té dógodda! A mög kajánú vigyorgott. Vérának emönt a jó kedve. Nem tutta, hogy mié, me neki mán nem köllött többet az ura. Illen áron nem, hogy állandón állapotos lött. Hanem azé nem hatta békibe a dolog. Mikó mögént összetanákozott a másik asszonna, mán engödékönyebb vót. Osztán mit tud az a Térus amit a többi nem? Ajaj! Mindönt. Millen mindönt? Hát, amit égy illen nőszemilnek tunni köll. Véra nem értötte a dógot, de nem hatta békin. Hát gyeröke sosé lösz? Nem annak, ha nem akari! Hollöhel a? Valami irobáló, vagy irodáló vagy mit tom én, micsinyál utána. Á bondokat beszész. Nem a. Inkább tán meddő? Van két gyeröke es, csak eatta űket. A pulyákat eatta? hűlédözött Véra. Vagy kiatta. Itt mög keresi a pízt az embörökke, oszt kűdi annak, aki öteti űket. Hát, pízt annak neki a embörök? Pízt ám! 37

38 Véra mögrőkönyödött. Hirtölen sietős lött a dóga. Szalatt haza, hogy a pízös zacskót mögkeresse. Maj kiugrott a szíve, úgy zakatót. A végin méges csak agyonütöm morogta magába hát ezé nem köllöttem néki. Hát ezé hagyott e békin. A ház elí írve bérugta a kaput. Mindönt lédobát, és szalatt az alvó szobába. Szakatt rúla a víz, de mögtanáta a zacskót. Mögszámóta a pízt, de nem hibádzott. Mi a nyavalábú fizette e a cafkát? törte a fejit. Kiszalatt az estállóba, a tehönök mind mögvótak. Szalatt a ólba, de a disznók sé, mög a birkák sé hibádzottak. Mibű fizethetött e? agyaat ha csak nem nyert kártyán. Mögnézte a górét es, de teli vót kukoricáva. Ádogát, oszt törte a fejit. Benézött a ruhás szökrénbe, oszt láti ám, hogy mégescsak hibádzik az ura bürgedli csizmáji, amit ünnepnap szok fővönni, az ünnepi ruháji, mög még ágyhuzat es. Méges csak agyonveröm mán látom mérgelődött. Este alig várta, hogy hazagyűjjön, de a nem gyütt. Kéntelen vót dógavégezetlenű léfekünni. Hanem másnap sé mönt haza. Ekkó Véra eindút a korcsmába, hogy nem-é tunnak valamit rúla. Ott mán éppen űtet beszéték. Mi van az uramma? rivaat rájuk? Hát vakarta a fejit a komája beszökeröztem a városi ispotálba. Aztán mé? Tán vereköttek? Nem a csak fájási vótak. Milen fájási? Nem asszon a, hogy fájási lögyenek. Nem is. Egíszen másrú van szó. Beszéjön kend, me fejbevágom! Mindönki möglepődött. Léginkább a koma, me csöndös aszszonnak tutta eddig Vérát. 38

39 Nem tudok én sömmit. Eriggy bé, oszt ott mögmongyák a doktorok. Véra nagyon nyugtalan lött. Nézött égy szökeret, ami a városba mönt, oszt főkérecködött. Az ispotálba osztán mögmonták néki a doktorok, hogy ollan bajt szödött össze, hogy abbú nincs javulás. Faggatták még, hogy millen házaséletöt éltek, de Véra nem mondott sémmit. Tutta, hogy a cafka az oka mindönnek. Na, most oszt itt löszök a sok pulyáva! Eszt a disznót mög ápóhatom a tetejibe. Mikó hazavitték me mönni sé tudott, behajintották a ágyba. Véra mondani akarta, hogy né a közösbe, de nem vót hozzá bátorsága. Ezé ű alutt künn a konyhába a priccsön. Hát eddég sé vót könnyű élete, de ezután még nehözebb lött. Az ura nem bírt főkeni, es néki köllött lémosni, mög az edínyt utána hordani. A mög kétségbeesötten nézött rá. Alig bírta kimondani, ami a lölkit nyomta. Té vagy az oka, hogy idejutottam. A fene, aki mögöszi kendöt. Me, nem bírt avva a nagy ingörenciájáva. Az az asszon jobb vót? He? Most itt van kend oszt döglédözik néköm. A beteg nem szót vissza, me az asszonra szorút. Ha mögharagíja, még ápóni sé ápója. Millen eesött tud égy embör lönni, ha beléesik a nyavala gondóta keserűn. Hát a nagy ingörönciának ellött a víge. Mög köllött vón böcsűni az asszont pottyant ki a könnye szégyönszömre, különben tartotti magát. Véra évökig ápóta, me úgy gondóta, hogy kötelessíge. Most vót ám csak bides a sok sebtű. 39

40 Jobb lönne, ha evinné az erdeg. Ha mán nem javú mög gondóta nem éccő. Égy nap az ura összeszötte mindön erejit, oszt főket a ágybú. Igaz, hogy szédőgött mint őssze a legyek. Véra nagyot nézött. Na nídd mán! Hát még képös oszt mögjavúl néköm! Csak bámút utána. Nem szót néki, sé rosszat, sé jót. Égy időig nészte, osztán mönt a dógára. Majd jó soká eszibe jutott, hogy a mög főát a lábára, oszt eindút. Azúta sé látta. Ekeszte keresni, de nem tanáta. Mán mindönhuvá benézött, de csak nem vót séhun. Kimönt a kerbe. Hát nem tű e, hogy így evesszön mérgelődött. Mindön bokorba, gazba mögnézte. Végű, csak mögtanáta. Ott űt a csörösznyefa alatt oszt szunyókát. Na, tán odabe bides vót? morgolódott es mögent e- indút a dógára. Hanem valami nem stimmőt. Visszafordút, maj odamönt hozzá, es akkó látta, hogy mán nem szuszog. Hát, ejis jókó hót mög néköm mondta nyugottan, mintha azt monta vóna, hogy mög né fázzon kend. Nem tudott égy kicsit várni? Még hótan es csak bajt csinyál. Most hunnan vöszök koporsóra pízt? zsörtölődött. *** A temötésön sokan vótak. Mindönki kéváncsi vót, Térus művire. Me mindönki tudta, aki akarta, hogy a Térus miatt vót. Véra aszt sé tutta, hogy mibe őtöztessék, me mindönt eadott még életibe. Septibe őtött össze néki ingöt, mög égy fekete lajbit. Még így es csak níztek akik látták a hótat. Me mindönki mögnízte. Mindönki kéváncsi vót. Sokan ríttak, me így illött. A gyerökök is. 40

41 Pedig nem es vót még olan vín suttogták éhetött vóna még. A biz! Éhetött vóna hatta rá valaki. A koma nem nagyon merészködött Véráhon, me nem tutta, hogy mennyit mondott e néki a ura. Csak aszt nem írtötte, hogy mé csak e kapta e Térustú a bajt. Bár a doktor aszt monta, hogy idő kérdíse. Be vót ijedve röndösen. Aszt sé értötte, hon nem láccott Téruson. De mögfogatta, hogy inkább hideg vízbe töszi, de többé nem mén hozzá. A tisztölendő mindezök ellenire szíp beszédöt mondott. Osztán mögfenyögette az asszonokat, hogy pokolra jutnak, ha nem engödelmösködnek az uruknak. Mindönki értött belűle amit értött. Véra sütét fejkötője jó előre vót húzva a képibe, mintha nem akarta vóna, hogy lássák, me égy csöpp könny sé gurút lé az orcáján. Sé akkó, sé máskó. Szeged, április 12. *** A SZÖGEDI TÁJSZÓLÁSRÚ A Szöged es környezeti tájszólás mint ollan abba a időbe égy ízös es termíszetös beszíd vót. 41

42 Magam ugyan a második kötet könyvajánlójába mögemlítött etnográfussa nem igön foglakoztam, me különösebben nem vót rá szükségöm. Annyit tudok rúla mint amönnyit illik, mög a alsóvárosi háza körüli hörce-hurcát, amit a szögedi napilap mögemlítött. De aszt mondom én, hogy foglalkozhaték véle akárki es, csak a tuggya, hogy miként vót, aki benne vót. Aki hallotta. Ű hallhatta. De aszt mán idegönynek átvönni, erőtetött dolog. Magam, emlékszöm rája, ami mán ugyancsak rígön vót. Mög osztán az öreganyámék es másképpen beszítek, mög a szüléim es, mög az eskolába es a tanítók. De öreganyám nagyakaratú asszon lévin ezt a beszédöt nádda erősítötte mög. Hát, nem csuda, hogy nem felejtöttem e. Az országba nem sok erősin etérő tájszólás lítezik, bár ezze sé foglakoztam Sálgótajánba tudomásom szörint a maji napig es mögőriztík azt. (Lásd a fijatal meteorológust a médiába, mintha csak kihívásnak tékintetní aszt a beszídöt. De meddég?) Hogy mög köll-é őrizni, vagy hanni kő ekopni, nem tunni. Mindönesetre kopik. Kopik, me öreganyám gyerökei es másképpen beszítek, mög a unokák, mög a dédunokák es. Néköm szórakoztató, es ízösnek tűnik. Persze, ebbe benne van az illen vagy ollan, de gyerökkor es. Mög kő említeni, hogy ez a tájszólás nem vót erőtetött hangzásába. Nem vót kihangsúlyozva sé az ő bötű használata, sé az í, sé az é. Mégis túnyomó ríszt ő -ztek. Valahogy mind égybeóvatt. Szinte átcsúszott égyik a másikába. Például: a pízöd szóban az í majdhogy nem é -nek hangzott. A úllöhet = úgy lehet tájbeszéd, még ma es használatos, de ma mán trehány beszídnek tűnik. 42

43 Az e bötű használati, sosé vót tiszta. Átcsúszott az é -be, vagy a í -be. Mindöz temészötösen. Aszt nem tom, (kiejtve: tuom ) hogy írtak, me nem figyetem (figyeetem: a második e az l bötűt hellöttesíti) tudatosan, nem tanúmányoztam csak hallottam. Nem kő efelejteni, hogy sok a jövevényszó használati, amit mán nemigön löhet erőtetés nékű szögedi tájszólásra, léfordítni. Ha a szögedi tájszólást idézzük, csakis azokba a szóhasználatokba szabad gondókodni, amiket abba az időbe az akkori embörök alkalmaztak. Vagyis kevís szókincsbe. Különben, illen mókás lösz helönként, mint ahogy itt vagyon írva. Újra mög újra ki kő hangsúlozni, hogy a beszíd nem vót erőtetött, amennyibe az illető beszélő efogadhatón artikulát. Ha valaki; tyattyogó, csácsározó, hadaró, suttyogó, montyogó hadobás, buffogó, hablatyoló stb. artikulácijóba beszít, annak nem vót sé szép, sé természetös a tájbeszíd. De ezök kivételök vótak, es azok mindég akannak. ( d bötű hellött két n használati : akadnak akannak. A grammatika tejjessége nékű!) A írthetőség kedvijé égy kis jellemzís: tyattyogó : csőrös szájja ejtött, csácsározó : széthúzott ajakka (főként gégefőbű gyüvő hang), hadaró : írthetötlen gyorsaságga, suttyogó : főként zöngés hangok kihangsúlyozásáva, a többi léginkább lényelésive ejtött, montyogó : befelí beszílő, írthötetlen léginkább, mint, aki szégyölli, hogy mögszólat. hadobás : két pofazacskót hasznáva, szinte mellyibű ejtve a hangokat, buffogó : a két pofazacskót szinte külön-külön hasznáva, mintha szotyolát köpkönne. 43