SRÍ RAMANA MAHARSI TANÍTÁSAI. A ráhagyatkozás*
|
|
- Alíz Szekeres
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SRÍ RAMANA MAHARSI TANÍTÁSAI A ráhagyatkozás* A vallásos tradíciók többsége szerint az Istenre való ráhagyatkozás 1 az individuális»én«transzcendálásának egyik eszköze. A ráhagyatkozásnak ezt az értelmezését Srí Ramana is elfogadta, és gyakran említette, hogy ez a módszer ugyanolyan hatékony, mint az Ön-kutatás. A ráhagyatkozás ösvénye hagyományosan a dualisztikus vallásgyakorlással kapcsolódott össze, de Srí Ramana az ilyen vallási gyakorlatoknak csak másodlagos jelentőséget tulajdonított. Ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a valódi ráhagyatkozás Isten objektum szubjektum relációban való imádásának meghaladásában áll, ugyanis a ráhagyatkozás csak akkor tökéletes, ha az ember már nem tekinti önmagát Istentől különállónak. E cél elérésére két külön gyakorlatot ajánlott: Mindaddig kitartani az»én«-gondolat mellett, míg az, aki Istentől különállónak képzeli önmagát, el nem tűnik. Az embernek teljes mértékben Istenre, vagyis az Önvalóra kell bíznia magát és életét. Hogy az ilyen önátadás hatékony lehessen, minden saját vágynak és akaratnak meg kell szűnnie, és az embernek teljesen meg kell szabadulnia attól a gondolattól, hogy van egy individuális személy, aki képes Istentől függetlenül is cselekedni. Az első módszer nyilvánvalóan csupán az Ön-kutatás szokásostól eltérő megfogalmazása. Srí Ramana többször is rámutatott a»ráhagyatkozás«és az»önkutatás«egyenrangúságára, s ezt vagy azzal indokolta, hogy ezek csupán különböző nevei egyazon folyamatnak, vagy pedig azzal, hogy az Ön-megvalósítás elérésének e kettőn kívül nincsen más hatékony eszköze. Ennek megfelelően mindazokat a gyakorlatokat, amelyek az»én«-gondolat tudatosítását implikálták, az Önvalóhoz vezető közvetlen és érvényes útvonalaknak tekintette, míg azokat, amelyek ezt elmulasztották, alkalmatlannak tartotta az Önvaló elérésére. Minthogy Srí Ramana az Ön-megvalósítás egyetlen eszközének az»én«szubjektív tudatához való ragaszkodást tekintette, az odaadás (bhakti) és az imádás vallásos gyakorlatait is mindig ebből a szempontból mérlegelte. Sosem ellenezte, ha hívei ilyen gyakorlatokat akartak folytatni, viszont rámutatott arra, hogy az Istennel való kapcsolat legyen az a hívő, a szolga vagy az imádó kapcsolata * Forrás: Oltalmazó Útmutatás. Srí Ramana Maharsi tanításai (Nyíregyháza, 2001, Kötet Kiadó), p
2 illuzórikus, mivel egyedül Isten létezik. A valódi odaadás mint mondta egynek lenni (mint ahogy ténylegesen is csak egység van), szilárdan kitartani a lét állapotában, vagyis abban az állapotban, amelyben már fel sem merül az Istennel való kapcsolat gondolata. A másik módszer mely abban áll, hogy az ember magát és életét teljesen Istenre bízza úgyszintén az Ön-kutatással áll szoros kapcsolatban, mivel az»én«- gondolat kiküszöbölésére irányul, ugyanis aki ezt az ösvényt követi, annak el kell különítenie az»én«-gondolatot azoktól a tárgyaktól és tettektől, amelyekkel az folyamatosan azonosítja magát. E gyakorlat annak állandó tudatosítását igényli, hogy nincs individuális»én«, aki cselekszik és vágyakozik, s hogy csak az Önvaló létezik, továbbá hogy semmi sincs az Önvalón kívül, ami tőle függetlenül cselekedhetne. Mihelyt az ember e gyakorlat során tudatára ébred annak, hogy a gondolatok és tettek alanyának szerepét vállalja magára (például»[én] akarom«,»[én] éppen ezt csinálom«), elméjét külső kapcsolataitól visszavonva az Önvalóra kell rögzítenie. Vagyis figyelmét ugyanúgy át kell helyeznie az egyik tárgyról a másikra, mint amikor az Ön-kutatás során felismeri, hogy önmagára irányuló figyelme másfelé terelődött. A cél mindkét esetben az»én«gondolat izolálása, illetve forrásában való eltüntetése. Srí Ramana elismerte, hogy e módszer révén az»én«-ről való spontán és teljes lemondás sokak számára reménytelen vállalkozás, s így esetenként olyan előkészítő gyakorlatokat ajánlott követőinek, amelyek odaadásukat és az elme feletti uralmukat magasabb szintre emelhetik. E gyakorlatok többsége az Istenre vagy a gurura gondolásban, illetve az Isten vagy a guru feletti meditációban állt, s ennek eszköze nevének állandó ismétlése (dzsapa), vagy alakjának vizualizációja volt. Híveinek azt mondta, hogy ha ezt megfelelő módon, szeretettel és odaadással végzik, akkor az elme automatikusan feloldódik a meditáció tárgyában. Ha egyszer az ember ezt eléri, a teljes ráhagyatkozás sokkal könnyebbé válik. Isten folyamatos tudatosítása megóvja az elmét attól, hogy más tudati objektumokkal azonosítsa magát, és kialakítja benne azt a meggyőződést, hogy egyedül Isten létezik. Ennek hatására aztán egyre erősebben kezd megnyilvánulni az Önvaló ereje és kegyelme, amely fokozatosan legyengíti az»én«-gondolat befolyását, és elpusztítja az aham-vrittit fenntartó és megerősítő vászanákat. Az»én«-gondolat végül is kezelhetővé válik, és az ember már csekély önmagára irányuló figyelemmel is elérheti, hogy ideiglenesen belemerüljön a Szívbe. Mint ahogy az Ön-kutatás esetében, a végső megvalósítást itt is az Önvaló hatalma idézi elő automatikusan. Amikor a lét folytonosan megújuló tapasztalatában az elme összes kifelé irányuló tendenciája feloldódik, az Önvaló maradéktalanul felszámolja az elcsökevényesedett»én«-gondolatot is, úgyhogy az többé 2
3 már soha nem támad fel. Mindazonáltal az»én«-nek erre a végső megsemmisítésére csak akkor nyílik lehetőség, ha a ráhagyatkozás teljesen indíték nélküli. Ha ugyanis a ráhagyatkozást a kegyelemre vagy az Ön-megvalósításra irányuló vágy motiválja, az sosem lehet több részleges ráhagyatkozásnál, olyan üzleti viszonynál, amelyben az»én«-gondolat a viszonzás reményében tesz erőfeszítést. David Godman 3 Mi a feltétlen ráhagyatkozás? Ha az ember megvalósítja a ráhagyatkozást, nem marad senki, aki [ezeket] a kérdéseket feltehetné, vagy a ráhagyatkozásról gondolkozhatna. Az ember vagy kiküszöböli a gondolatokat az»én«-gyökérgondolat megragadása révén, vagy feltétel nélkül ráhagyatkozik a magasabb hatalomra. A megvalósításnak csak ez a két útja létezik. 2 A teljes és tökéletes ráhagyatkozás azt jelenti, hogy az embernek még a megszabadulásra vagy Istenre irányuló vágyát is fel kell számolnia? A tökéletes ráhagyatkozás megköveteli, hogy ne legyenek saját vágyai. Bármit is ad önnek Isten, meg kell elégednie vele; s ez jelenti azt, hogy nincsenek saját vágyai. Most, hogy ezzel kapcsolatban már világosan látok, azt szeretném tudni, hogyan érhetném el a ráhagyatkozást. Két út vezet hozzá. Az egyik: megvizsgálni, hogy mi az elme forrása, majd belemerülni ebbe a forrásba. A másik: azzal a tudattal élni, hogy önmagamban tehetetlen vagyok, egyedül Isten mindenható, s hogy csak akkor vagyok biztonságban, ha teljesen rábízom magam Istenre. E módszer segítségével az emberben fokozatosan kialakul az a meggyőződés, hogy egyedül csak Isten létezik, s hogy az ego semmit nem számít. Mindkét módszer ugyanahhoz a célhoz vezet. A teljes ráhagyatkozás csupán egy másik neve a dzsnyánának avagy a megszabadulásnak. 3 Mivel a ráhagyatkozást könnyebbnek találom, ezt az ösvényt akarom követni.
4 Bármelyik ösvényt is választja, el kell veszítenie önmagát. A ráhagyatkozás csak akkor tökéletes, ha eléri azt a szintet, amikor elmondhatja:»te vagy minden. Legyen meg a te akaratod.«ez az állapot nem különbözik a dzsnyánától. A szóhamot [az»én vagyok ő«tételezését] még a dvaita [kettősség] uralja; a ráhagyatkozást már az advaita [a kettősség hiánya]. A valóságban [azonban] sem dvaita, sem advaita nincs, hanem csak az van, ami van. A ráhagyatkozás könnyűnek látszik, mert az emberek azt képzelik, hogy ha egyszer szájukkal azt mondják:»ráhagyatkozom Istenre«, terhüket pedig átadják Uruknak, szabadok lehetnek, és azt tehetik, amit akarnak. A tény azonban az, hogy ha egyszer az ember ráhagyatkozott Istenre, többé sem rokonszenvet, sem ellenszenvet nem érezhet semmi iránt; akaratának teljesen meg kell semmisülnie, s helyét az Úr akaratának kell elfoglalnia. Az ego halála tehát egy olyan állapothoz vezet, amely semmiben nem különbözik a dzsnyánától. Vagyis bármelyik ösvényt is választja, el kell érnie a dzsnyánát, illetve az egységet. 4 Mi a legjobb módja az ego kiirtásának? Mindenkinek az az út a legjobb, ami számára a legkönnyebbnek és a legvonzóbbnak tűnik. Amennyiben ugyanahhoz a célhoz vezetnek tudniillik az ego Önvalóba való belemerüléséhez, mindegyik módszer ugyanolyan mértékben jó. Amit a bhakta [hívő] ráhagyatkozásnak nevez, azt a vicsárát gyakorló dzsnyánának hívja. Mindkettejüknek az a célja, hogy visszavezessék az egót ahhoz a forráshoz, amelyből eredt, hogy aztán elmerülhessen benne. 5 A kegyelem nem teheti alkalmasabbá erre a keresőt? Bízza ezt Istenre. Hagyatkozzon rá visszavonhatatlanul. Két dolog közül egyet mindenképpen meg kell tennie: vagy bízza magát Istenre, beismerve tehetetlenségét s azt, hogy rászorul egy magasabb hatalom segítségére vagy kutassa fel a nyomorúság okát annak forrásánál, s merüljön bele az Önvalóba. Mindkét út megszabadítja a nyomorúságtól. Isten sosem hagyja cserben azt, aki ráhagyatkozott. Felmerül[het-e] ez a kérdés a ráhagyatkozott elmében? 6 Mi az elme értelme a ráhagyatkozás után? 4
5 Remélem, hogy folytonos vágyakozásom a ráhagyatkozásra egyszer majd elvezet a szüntelen kegyelem tapasztalatához. Bízza magát Istenre egyszer s mindenkorra, és hagyjon fel a vágyakozással. Mindaddig, amíg a cselekvőség érzése jelen van, jelen van a vágy is, s ugyanakkor a személyiség is. A személyiség tudata nélkül akadálytalanul ragyoghat az Önvaló. A rabság nem magukban a tettekben rejlik, hanem a cselekvőség érzésében.»csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten.«7 A»csend«itt az individualitás legkisebb nyoma nélküli teljes ráhagyatkozásra vonatkozik. Ha felülkerekedik a csend, az elme nyugtalansága megszűnik. A vágynak, a cselekvőség tudatának és a személyiségnek az oka az elme nyugtalansága. Az elme megállítása vezet el a csendhez. A»megismerés«[ebben] a csendben a»lét«-tel egyenlő. [Vagyis] itt már nem arról a relatív megismerésről van szó, amely a megismerés, a megismerő és a megismert hármasságára oszlik. Van valamilyen haszna az»én vagyok Isten«vagy»Én vagyok a legfelső lény«gondolatának?»én vagyok az én vagyok«. 8 Nem»én vagyok Isten«, hanem az»én vagyok«[az] Isten. Valósítsa meg az»én vagyok«-[ság]ot, s ne [pusztán] gondolja, hogy»én vagyok«[isten]. Ott [a Bibliában] ugyanis az áll:»tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten«s nem az:»gondoljátok azt, hogy én vagyok az Isten«. 9 Ha a ráhagyatkozásról beszélünk, az olyan, mintha nyerscukrot lopnánk Ganésa urunk nyerscukorképéből, s aztán azt naivédjaként [ételáldozatként] felajánlanánk neki. Ön azt mondja, hogy testét, lelkét és minden tulajdonát felajánlja Istennek. [De hát] az öné volt mindez, hogy felajánlhatja őket? Legjobb esetben is csak annyit mondhat:»egészen mostanáig tévesen azt hittem, hogy mindaz, ami a tiéd, enyém volt. Végre azonban felismertem, hogy azok a tieid. Többé nem cselekszem úgy, mintha az enyémek volnának.«és a dzsnyána éppen annak felismerése, hogy semmi sincs Istenen vagy az Önvalón kívül, s hogy nincsen olyan, hogy»én«és»enyém«, hanem csak az Önvaló létezik. Vagyis nincs különbség a bhakti és a dzsnyána között. A bhakti a dzsnyána mátá, a dzsnyána anyja. 10 Nekünk, akik a világban élünk, mindig van okunk valami miatt szomorkodni, s nem tudjuk, hogyan kerekedhetnénk ne- 5
6 Bízzanak Istenben. hézségeink fölé. Hiába imádkozunk Istenhez, mégsem vagyunk elégedettek sorsunkkal. Mit tehetnénk, hogy ez megváltozzon? Mi rábíztuk magunkat, de úgy látszik, ez nem elég. Értem. Ha rábízták volna magukat, elégedettek lennének Isten akaratával, s nem panaszkodnának amiatt, hogy valami kellemetlenség éri önöket. A dolgok könnyen másmilyennek bizonyulhatnak, mint amilyennek első pillanatban látszanak. A baj gyakran vezeti az embereket az Istenben való bizalomra. Csakhogy mi a világban élünk. Feleségünk van, gyermekeink, barátaink, roko- vannak. Nem csinálhatunk úgy, naink mintha ők nem is léteznének, és személyiségünk utolsó morzsájáról is lemondva nem bízhatjuk rá magunkat vakon az isteni akaratra. Ez azt jelenti, hogy önök ellentétben azzal, amit az imént mondtak nem bízzák rá magukat Istenre. Egyedül Istenben kell bízniuk. 11 Hagyatkozzanak Istenre, és akár megmutatkozik önök előtt, akár nem, fogadják el, amit önökkel tesz. Mindig legyenek készek végrehajtani az akaratát. Ha arra kérik őt, hogy azt tegye, ami önöknek tetszik, az nem ráhagyatkozás, hanem utasítgatás. Képtelenek engedelmeskedni neki, s mégis azt hiszik, hogy ráhagyatkoztak... Ő tudja, hogy mi, mikor és hogyan a legjobb. Hagyjanak mindent egészen őrá. Ő viseli a terhet, s önöknek többé semmire sem lesz gondjuk. Minden gondjuk az övé lesz. Ez a ráhagyatkozás és ez a bhakti [odaadás]. Vagy pedig vizsgálják meg, hogy ezek a kérdések kinek a kérdései. Mélyen merüljenek alá a Szívbe, és maradjanak meg Önmagukban. A törekvő előtt ez a két út áll nyitva. 12 De hát a ráhagyatkozást képtelenség megvalósítani! 6
7 Valóban, a kezdők számára a teljes ráhagyatkozás elérése szinte lehetetlen. Viszont egy részleges ráhagyatkozásra mindenkinek lehetősége van. Az idők folyamán aztán az majd elvezet a teljes ráhagyatkozáshoz. Nos, ha a ráhagyatkozás lehetetlen, mit lehet akkor tenni? Ha az elme nyugtalan, s önnek nincsen elég saját ereje ahhoz, hogy az elme békéjét megvalósítsa, akkor azt csak a ráhagyatkozás révén érheti el. 13 Önmagában a ráhagyatkozás elegendő az Önvaló eléréséhez? Elegendő, ha az ember rábízza magát Istenre. A ráhagyatkozásban az ember maradéktalanul átadja magát léte eredendő okának. De nehogy azt higgye, hogy léte forrása egy önön kívül lévő Isten! Az ön forrása önmagán belül van. Engedje át magát neki! Ez azt jelenti, hogy meg kell keresnie ezt a forrást, s el kell merülnie benne. 14 Azt mondják, hogy az ember mindent el- ha teljesen és kizárólagosan Isten- érhet, ben keres menedéket, anélkül, hogy bármi mással is törődne. Azt jelenti ez, hogy egyszerűen csendben egy helyen kell maradnunk, s felhagyva minden törekvéssel ideértve még a a test fennmaradása szempontjából elengedhetetlen táplálékról való gondoskodást is mindvégig pusztán Isten szemléletébe kell merülnünk? Azt jelentené ez, hogy ha megbetegszünk, nem kell foglalkoznunk az orvossággal és a gyógymóddal, hanem kizárólag a gondviselésre kell bíznunk egészségünket és betegségünket? A Bhagavad Gítában az áll:»ki minden kívánságot elhagy, ki vágyak nélkül megy előre, érdek nélkül, önzetlenül: a Békét az megtalálja«(2,71). Azt jelenti ez, hogy fel kell hagynunk minden vágygyal, vagyis kizárólag Isten szemlélésének kell szentelnünk magunkat, és táplálékot és vizet is csak akkor szabad magunkhoz vennünk, ha azokat Isten kegyelme felkí- 7
8 nálja számunkra; s nekünk ezek érdekében nem szabad lépéseket tennünk? Vagy azért egy kis erőfeszítést nekünk is ki kell fejtenünk? Kérem, Bhagavan, magyarázza el a saranágati [ráhagyatkozás] titkát. 15 Az ananja saranágati [teljes ráhagyatkozás] azt jelenti, hogy az ember a legcsekélyebb mértékben sem ragaszkodik a gondolatokhoz, s hogy minden kétségtől mentes; de vajon a test fennmaradásához elengedhetetlen táplálékkal és vízzel sem kell törődnie? Azt kérdezi:»csak akkor ehetek, ha Isten az én közreműködésem nélkül felkínál nekem valamit? Vagy azért egy kis erőfeszítést nekem is ki kell fejtenem?«nos, rendben van. Fogadjuk el, hogy csak azt ehetjük, ami magától kerül elénk. De a kérdés még akkor is fennáll: ki fogja megenni? Mert még ha feltételezzük is, hogy valaki a szánkba teszi az ételt, akárhogy is nézzük, a falatot már nekünk kell megrágni és lenyelni. És hát a rágás és a nyelés nem erőfeszítés? Azt kérdi:»ha megbetegszem, kell-e gyógyszert szednem, vagy teljesen Isten kezébe kell helyeznem egészségem és betegségem kérdését?«sankara egyik könyvében, a Szádhana Panycsakamban az áll, hogy az éhségnek nevezett betegség kezelésére az alamizsnaként kapott ételek szolgálnak. De az embernek akkor is ki kell mozdulnia [otthonról], és koldulnia kell. Ha mindenki becsukná a szemét, s csendben ülve maradna azzal a gondolattal, hogy ha megjön az étel, majd eszik, hogyan menne tovább a világ? Éppen ezért az embernek a helyi szokásokkal összhangban kell hozzájutnia a szükséges dolgokhoz, közben azonban mentesnek kell maradnia attól az érzéstől, hogy ő maga cselekszik. A kötöttséget [ugyanis] az az érzés teremti, hogy»én cselekszem«. Éppen ezért ahelyett, hogy azon rágódnánk, vajon be szabad-e vennünk az orvosságot, ha betegek vagyunk, vagy magunkhoz vehetjük-e az ételt, ha éhesek vagyunk, inkább egy olyan módszerre van szükségünk, amellyel a cselekvőség érzése legyőzhető. [Enélkül] ugyanis mindig újabb és újabb kétségek fognak jelentkezni, s ezeknek egyszerűen nem lehet a végére érni. Még ilyen kérdések is felmerülhetnek az emberben:»ha fáj valamim, vajon felszisszenhetek-e?miután kifújtam a levegőt, vajon beszívhatom-e?«hívják akár Ísvarának [Istennek], akár karmának [sorsnak], valamilyen karta [magasabb hatalom] révén mindaz végbe fog menni, aminek az adott individuum fejlettségi szintjének megfelelően végbe kell mennie. Ha az ember átruházza a felelősséget a magasabb hatalomra, a dolgok maguktól mennek majd tovább. Ide-oda járkálunk. De míg ezt tesszük, vajon megfontoljuk-e minden egyes lépésnél, hogy felemeljük-e az egyik lábunkat a másik után, vagy 8
9 egy bizonyos ponton megállítsuk? Vajon a sétálás nem automatikusan megy végbe? Ugyanez az eset a belégzéssel és a kilégzéssel is. Semmilyen külön erőfeszítést nem kíván az, hogy beszívjuk a levegőt, vagy hogy kifújjuk. Ugyanez vonatkozik az élet egészére is. Lemondhatunk-e bármiről, ha úgy akarjuk, vagy csinálhatunk-e bármit, amit szeretnénk? Számos dolgot automatikusan végzünk, anélkül, hogy tudatosan tennénk. A teljes ráhagyatkozás az összes gondolat feladását és az elme Istenre való összpontosítását jelenti. Ha képesek vagyunk ráfigyelni, a többi gondolat eltűnik. Ha az elme, a beszéd és a test tettei összeolvadnak Istennel, életünk minden terhét ő fogja viselni. 16 Valóban Isten mindazon cselekedetek végrehajtója, amelyeket én viszek véghez? A jelenlegi körülmények között a nehézség abból adódik, hogy az ember cselekvőnek hiszi magát. Ez azonban tévedés. A magasabb hatalom az, ami mindent véghezvisz; az ember csupán eszköz. Ha elfogadja ezt a helyzetet, megszabadul a gondoktól; máskülönben azonban egyenesen a karjaikba rohan. Itt vannak például azok a szobrok, amelyek a gópuramok [templomtornyok] lábánál állnak: ezeket úgy formázták meg, mintha a torony terhét ők viselnék vállaikon. A megformázott alak testhelyzete és arckifejezése arról tanúskodik, hogy minden erejét megfeszíti, s ezáltal azt a benyomást kelti, mintha a torony súlyát ő viselné. De gondoljunk csak bele: a torony a földre épült és alapjain nyugszik. A szobor maga is része a toronynak, de úgy formázták meg, mintha ő viselné a torony súlyát. Nem mulatságos? Így van ezzel az az ember is, aki magára vállalja a cselekvés alanyának tudatát. 17 Szvámí, az ember ugyebár helyesen teszi, ha Istent szereti. Akkor mi miért nem követjük a szeretet ösvényét? Ki mondta, hogy nem követheti a szeretet ösvényét? Nyugodtan kövesse. De amikor a szeretetről beszél, máris megjelenik egy kettősség: a szerető személy és az»isten«-nek hívott szeretett entitás kettőssége. Az individuum [azonban] nem különül el Istentől. Ilyen módon az az igazi szeretet, amellyel az ember tulajdon Önvalója felé fordul. Ezért kérdezem, hogy a szeretet ösvényét járva belemerülhetünk-e Isten imádásába? Pontosan erről beszélek. Maga a szeretet Isten valóságos formája. Ha azt mondja:»elutasítom ennek a szeretetét, elutasítom annak a szeretetét«akkor min- 9
10 dent visszautasít, s ami marad, az a szvarúpa, vagyis az Önvaló igazi formája. Ez a színtiszta üdvösség. Hívhatja színtiszta üdvösségnek, Istennek, átmának, vagy aminek éppen akarja. Ez az odaadás, ez a megvalósítás. Ez a minden. Ha ekképpen elutasít mindent, egyedül az Önvaló marad meg. Ez az igazi szeretet. Annak számára, aki megismeri ennek a szeretetnek a titkát, a világ megtelik egyetemes szeretettel. 18 Az odaadás (bhakti) állapota nem más, mint a tudat szakadatlan tudatosításának tapasztalata. A bhakti soha meg nem fakuló, valóságos szeretetkapcsolat, mert az osztatlan, magasztos üdvösségként ragyogó Önvaló igazi ismerete szeretetként árad ki. Az élet reménytelenül összekuszálódott csomóját egyedül a szeretet igazságának: az Önvaló valódi természetének megismerése képes kibogozni. Csak az jut el a megszabadulásig, aki eléri a szeretet magaslatát. Ez az összes vallás lényege. Az Önvaló egyedüli tapasztalata a szeretet: csak szeretetet lát, csak szeretetet hall, csak szeretetet érez, csak szeretetet ízlel, csak a szeretet illatát szívja be. És ez az üdvösség. 19 Nagyon vágyakozom a bhakti után. És egyre jobban akarok vágyakozni utána. Még a megvalósítás sem érdekel. Bárcsak még erősebb lenne a vágyam! Ha vágyakozása erős, a megvalósítás akkor is szükségképpen bekövetkezik, ha nem akarja. 20 Vágyakozzon utána mindaddig, amíg az elme bele nem olvad az odaadásba. Ha a kámfor elég, semmi nem marad utána. Az elme a kámfor. Amikor az elme, anélkül, hogy a legkisebb nyomot is hagyná maga után, feloldja magát az Önvalóban: ez az Önvaló realizálása. 21 Én a múrti dhjánában [a testi forma imádásában] bízom. Segítségemre lesz-e ez a dzsnyána elérésében? Bizonyára segítségére lesz. Az upászana [a meditáció] elősegíti az elme összpontosítását. Az elme megszabadul a többi gondolattól, és megtelik a meditált formával. Ilyen módon eggyé válik a meditáció tárgyával, s az teljesen megtisztítja az elmét. Akkor majd gondolkozzék el azon, hogy ki az imádó. A válasz: Én, vagyis az Önvaló. Ilyen módon végül is eléri az Önvalót. 22 Az imádás legmagasabb rendű fajtája a formátlan valóság imádása gondolatlan gondolattal. De ha az ember alkalmatlan Istennek erre a formátlan imádására, akkor a forma imádását kell gyakorolnia. A formátlan imádást csak azok ké- 10
11 pesek gyakorolni, akik mentesek az ego-formától. Az imádásnak mindazok a változatai, amelyeket olyan emberek végeznek, akik még nem szabadultak meg az ego-formától, csak a forma imádásai lehetnek. A kegyelemhez kötődő lét tiszta állapota, mely minden egyéb kötődéstől mentes, nem más, mint az ember önnön, szabadon lebegő csend-állapota. Ébredjen rá arra, hogy az igazi mentális imádás (mánaszika-púdzsá) nem más, mint örökké ebben a maga valóságában megtapasztalt csendben maradni. Ismerje fel, hogy a szüntelen, valódi és természetes imádás amelyben az elme az egyetlen Önvalóvá válva és az Urat a Szív-trónusra ültetve engedelmesen megállapodik [valójában maga] a csend, az imádás összes formája közül a legmagasabb rendű [imádás]. A megszabadulás voltaképpen a tolakodó egótól mentes csend. Az Önvalóról való bűnös megfeledkezés, amelynek hatására az ember kizökken a csend állapotából, nem más, mint a nem-odaadás (vibhakti). Ismerje meg, hogy a Siva bhakti [Isten imádásának] igazsága annyit jelent, mint elcsitult és az Önvalótól immár nem különböző elmével megmaradni ebben a csendességben. Amikor az ember fenntartások nélkül Siva lába elé vetve magát magára ölti az Önvaló természetét, az ebből származó tökéletes béke amelyben semmi helye nincs a hiányosságok és hibák miatti panasznak nem más, mint a végső odaadás lényege. Az az ember, aki ilyen módon az Úr szolgájává vált, aki megmarad a csendben és a nyugalomban, és még az egoisztikus»én vagyok az ő szolgája«gondolattól is mentes, Önmagában tartózkodik; és ez a legvégső tudás. 23 Ha a szellemi keresők Istent dicsőítő énekeket énekelve járják a világot, elérhetik-e ezt a célt földi életük során? Vagy meg kell maradniuk egy helyen? Az elme egyetlen dologra koncentrálása vándorlás közben igen hasznos módszer. De mi haszna lenne egy helyben tartani a testet, ha az elme szabadjára van engedve? Lehetséges az ahétuka bhakti [indíték nélküli odaadás]? Igen, lehetséges. 24 Ha Istent azért imádja, mert valamit szeretne elérni vagy megszerezni, akkor valójában nem Istent imádja, hanem azt, amihez hozzá szeretne jutni. Ha Siva állapotát akarja elérni, legelőször is maradéktalanul meg kell szabadítania elméjét a vágyak tárgyaira irányuló gondolatoktól
12 A Srí Bhágavatam azt írja, hogy az ember akkor talál rá a Szívében Krisnára, ha mindenre úgy tekint és minden előtt úgy borul le, mintha az maga az Úr volna. Ez az út vezet az Ön-megvalósításhoz? Nem volna-e könnyebb mindenben Bhagavánt imádni, mint a»ki vagyok én?«mentális vizsgálata révén az elmefölötti valóságot keresni? Amikor ön mindenben Istent látja, Istenre gondol-e vagy sem? Ha maga körül mindent Istennek akar látni, nyilvánvalóan Istenre kell gondolnia. Ha Istent ilyen módon emlékezetében tartja, akkor ez [a mentális beállítottság előbbutóbb] dhjánává [meditációvá] válik és a dhjána a megvalósítást megelőző állapot. A megvalósításra csak az Önvalóban van lehetőség, illetve a megvalósítás csak az Önvaló számára lehetséges. Az Önvalótól függetlenül nincs lehetőség a megvalósításra. A dhjánának meg kell előznie a megvalósítást de az már lényegtelen, hogy Istent választja-e dhjánája tárgyául, vagy az Önvalót, mert a cél ugyanaz. Önmagát sehogyan sem tudja megkerülni. Mindenben Istent akarja látni, csak önmagában nem? Ha minden Isten, akkor ebbe a mindenbe ön talán nem tartozik bele? Ha egyszer minden Isten, mi különös van azon, hogy ön is Isten? Ez az a módszer, amit a Srí Bhágavatam és más [hasonló] művek is ajánlanak. De még e gyakorlat végzéséhez is szükség van egy látóra vagy egy gondolóra. Vajon ki az? Hogyan lehet meglátni egy mindent átható Istent? Istent látni annyit jelent, mint Istennek lenni. A»minden«nem Istenen kívül van, hogy Isten azt átjárhatná. Csak ő van. 26 A bhaktának szüksége van egy Istenre, akivel szemben a bhaktit gyakorolhatja. Érdemes-e hát felvilágosítani őt arról, hogy nincs imádó és imádott, hanem csak az Önvaló létezik? Természetesen a szádhana megköveteli Isten tételezését. De a szádhana végső célja még a bhakti-márgában [az odaadás ösvényén] is csak a teljes ráhagyatkozás után érhető el. Mit jelent ez, hacsak nem azt, hogy az ego kitörlésével az ember Önmagában marad, mint ahogy mindig is Önmagában volt? Bármelyik 12
13 ösvényt válassza is az ember, az»én«az az»én«, ami a niskáma karmát [indíték nélküli tetteket] végrehajtja, az az én, aminek minden vágya, hogy egyesüljön azzal az Úrral, akitől elkülönültnek érzi magát, az az»én«, ami érzi, hogy elveszítette valóságos természetét, és így tovább megkerülhetetlen. Ennek az»én«-nek a forrását kell felfedezni. Akkor minden kérdés megoldódik. 27 Ha az»én«is csak káprázat, ki az, aki a káprázatot felszámolja? Az»én«számolja fel az»én«káprázatát s mégis én marad. Ez az Ön-megvalósítás paradoxonja. Aki már elérte a megvalósítást, ebben semmi ellentmondást nem lát. Itt van például a bhakti. Ísvarához közeledem, és azért imádkozom, hogy elmerülhessek benne. Teljesen átadom magamat neki, és minden figyelmem reá irányítom. Mi marad akkor? A tökéletes ráhagyatkozás hatására az eredeti»én«helyén Isten marad hátra, s így ott már nincs helye semmiféle»én«-nek. Ez az odaadás legmagasabb formája (parabhakti); ez a ráhagyatkozás és a vairágja [a ragaszkodástól való mentesség] csúcspontja. Ön [azt mondja, hogy] lemond erről meg arról, ami mint mondja az»enyém«. Ha ehelyett lemondana az»én«-ről és az»enyém«-ről, egy csapásra lemondana mindenről. [Ekkor ugyanis] a birtoklás tulajdonképpeni magvát zúzná szét. Így a rosszat csírájában fojtaná el, vagyis magát a magot semmisítené meg. Ehhez azonban a szenvtelenségnek (vairágja) nagyon erősnek kell lennie. Olyan elszántsággal kell törekednie erre, mint ahogy a víz alá nyomott ember küzd az életet jelentő levegőért. 28 ÓM TAT SZAT Fordította Buji Ferenc 13
14 Jegyzetek 1 Angolul surrender, szanszkritul saranágati (szó szerint:»oltalomkeresés«,»védelemkeresés«). A másik hasonló jelentéstartalmú angol kifejezés, a devotion szövegünk szerint a szanszkrit bhakti (szó szerint:»részesülés«; értelmileg:»odaadás«,»hódolat«,»alázat«,»szeretet«) megfelelője. Ez utóbbit»odaadás«-sal fordítjuk magyarra. (A fordító megjegyzése.) 2 VENKATARAMIAH, p MUDALIAR 1977, p MUDALIAR 1977, p MUDALIAR 1977, p VENKATARAMIAH, p Idézet a Zsoltárok könyvéből (46,11). (A fordító megjegyzése.) 8 Idézet a Kivonulás könyvéből (3,14). (A fordító megjegyzése.) 9 VENKATARAMIAH, pp MUDALIAR 1977, p VENKATARAMIAH, p VENKATARAMIAH, p VENKATARAMIAH, p VENKATARAMIAH, p E kérdést írásban tették fel Srí Ramanának, aki előbb hangosan felolvasta, majd válaszával a helyiségben tartózkodó emberekhez fordult. 16 NAGAMMA, pp VENKATARAMIAH, p NAGAMMA, pp MURUGANAR, vv. 974, 652, VENKATARAMIAH, p VENKATARAMIAH, p VENKATARAMIAH, p MURUGANAR, vv. 658, 657, 521, 520, 721, 1205, NAGAMMA, p MURUGANAR, v VENKATARAMAN, p MUDALIAR 1977, p VENKATARAMIAH, pp
15 Bibliográfia ABHISHIKTANANDA Abhishiktananda, The Secret of Arunachala. New Delhi: ISPCK, 1979 AIYER Chidambaram Subramanya Aiyer, Quotations from the Maharshi. The Mountain Path, vol. XIX. (1982), p. 23. (1982) BRUNTON [1943] Paul Brunton, India titkai. Budapest: Rózsavölgyi és Társa, [1943] (Baktay Ervin fordítása) BRUNTON 1984 Paul Brunton, Conscious Immortality. Tiruvannamalai: Sri Ramanasramam, 1984 COHEN S. S. Cohen, Guru Ramana. Tiruvannamalai: Sri Ramanasramam, 1980 MADHAVATIRTHA 1980 S. Madhavatirtha, Conversations with the Maharshi. The Mountain Path, vol. XVII. (1980), pp MADHAVATIRTHA 1981 S. Madhavatirtha, Conversations with the Bhagavan. The Mountain Path, vol. XVIII. (1981), pp MUDALIAR 1970 Devaraja Mudaliar, My Reminiscences. Tiruvannamalai: Sri Ramanasramam, 1970 MUDALIAR 1977 Devaraja Mudaliar, Day by Day with Bhagavan. Tiruvannamalai: Sri Ramanasramam, 1977 MUNI Ganapati Muni, Sri Ramana Gita. Tiruvannamalai: Sri Ramanasramam, 1977 MURUGANAR Muruganar, Guru Vachaka Kovai (Sadhu Om publikálatlan fordítása), Tiruvannamalai NAGAMMA Suri Nagamma, Letters from Sri Ramanasramam. Tiruvannamalai: Sri Ramanasramam, 1973 NATANANANDA Sadhu Natanananda, Spiritual Instruction of Bhagavan Sri Ramana Maharshi. Tiruvannamalai: Sri Ramanasramam, 1974 OM 1980 Sadhu Om, Guru Vachaka Kovai (Urai). New Delhi: Sri Ramana Kendra, 1980 OM 1981A Sadhu Om, The Path of Sri Ramana I. Varkala (Kerala): Sri Ramana Kshetra, OM 1981B Sadhu Om, Ulladu Narpadu Kalivenba. The Mountain Path, vol. XVIII. (1981), pp OM (TR.) Sadhu Om (tr.), The Original Writings of Sri Ramana (publikálatlan fordítás) OSBORNE 1972 Arthur Osborne (ed.), The Collected Works of Ramana Maharshi. London: Rider and Company, 1972 OSBORNE 1979 Arthur Osborne, Ramana Maharshi and the Path of Self Knowledge. Bombay: BI Publications, 1979
16 SASTRI Kapali Sastri, Sat-Darshana Bhashya. Tiruvannamalai: Sri Ramanasramam, 1975 SPENSER M. Spenser, Sri Bhagavan s letter to Ganapati Muni. The Mountain Path, vol. XIX. (1982), pp SWARNAGIRI Ramanananda Swarnagiri, Crumbs from his Table. Tiruvannamalai: Sri Ramanasramam, 1981 VENKATARAMAN T. N. Venkataraman (pub.), Maharshi s Gospel. Tiruvannamalai: Sri Ramanasramam, 1979 VENKATARAMIAH Munagala Venkataramiah (comp.), Talks with Sri Ramana Maharshi. Tiruvannamalai: Sri Ramanasramam, 1978»WHOWho«[Lakshmana Sarma], Maha Yoga. Tiruvannamalai: Sri Ramanasramam,
Ön-tudatosság és Ön-tudatlanság*
SRÍ RAMANA MAHARSI TANÍTÁSAI Ön-tudatosság és Ön-tudatlanság* Srí Ramana több alkalommal is utalt arra, hogy a szellemi törekvők három csoportba sorolhatók. Az első csoportba tartozóknak csupán arra van
SRÍ RAMANA MAHARSI TANÍTÁSAI. Élet a világban*
SRÍ RAMANA MAHARSI TANÍTÁSAI Élet a világban* Az egyik távoli múltra visszatekintő hindu hagyomány a komoly spirituális keresők számára négy életszakaszt (ásrama) ír elő: 1. Brahmacsarja (önmegtartóztató
MURUGANÁR* (1890 1973)
MURUGANÁR* (1890 1973) Srí Muruganár egészen egyedülálló helyet foglalt el Ramana Maharsi tanítványai között. Elsősorban nem azért, mert azon kevesek közé tartozott, akik képesek voltak sikerrel végigjárni
Meg tudná idézni nekünk halott rokonainkat? Talán ismerte a rokonait születésük előtt, hogy haláluk után is tudni szeretne róluk?
Maharsi evangéliuma Munka és lemondás Mi az ember által elérhető legmagasabb rendű szellemi tapasztalat? Az Ön-megvalósítás. Megvalósíthatja-e egy családos ember Önmagát? Természetesen. Akár családos valaki,
Lodzsong gyakorlatok 2 5. Küldés szeretet
Potova Lodzsong gyakorlatok 2 5 Küldés szeretet Amikor a meditációt végezzük, üljünk nyugodtan és lélegezzünk nyugodtan. Minden kilégzés alatt gondoljuk a következőt: A kilégzésünk olyan energia, amely
Patandzsali Jóga szútrái
Patandzsali Jóga szútrái Mi a jóga? Atma Center, 2009. 08. 21. Gauranga Das atmacenter.hu Bevezető mantra Harih Óm Szaha návavatu Szaha nau bhunaktu Szaha vírjan karavávahaih Tédzsaszvinávadhítamasztu
A tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK
2 HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK AZ EMLÉKEID HATÁROZNAK MEG Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek korlátozóak, mint például «nem érdemlem meg», «nem vagyok elég művelt» vagy «szegénynek születtem,
Az emberi kapcsolatok transzcendentális vonatkozásai
III. LÉTKÉRDÉS KONFERENCIA EGYÜTT-LÉT. A kapcsolatok természetrajza Az emberi kapcsolatok transzcendentális vonatkozásai Sivaráma Szvámi vaisnava teológus - Mit nevezünk kapcsolatnak? - Azt a közös alapot,
ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!
Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -
1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása
1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,
Sankarácsárja: Átma Bódha 1
1 Sankarácsárja: Átma Bódha 1 1. Ezen Átma Bódha azért íródott, hogy kielégítse a megszabadulást keresők szükségleteit, akik állhatatos önmegtagadásuk révén már megtisztultak a szennyeződésektől, békéssé
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE
Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. december Gyurkó József: KARÁCSONYVÁRÓ ÜZENETEK Kedves Testvérek, a 2015 év vége felé haladva
Patandzsali Jóga szútrái
Patandzsali Jóga szútrái A tudat változásai Atma Center, 2009. 09. 11. Gauranga Das atmacenter.hu Bevezető mantra Harih Óm Szaha návavatu Szaha nau bhunaktu Szaha vírjan karavávahaih Tédzsaszvinávadhítamasztu
Láma Csöpel GYÓGYÍTÓ ERŐTÉR. Tudat-test energiamező. egészség-tudat AZ INFORMATIKA KORÁBAN és az ősi gyökerű műveltségekben TUDATÉPÍTÉS
TUDATÉPÍTÉS Láma Csöpel GYÓGYÍTÓ ERŐTÉR Tudat-test energiamező egészség-tudat AZ INFORMATIKA KORÁBAN és az ősi gyökerű műveltségekben Buddhista Meditáció Központ Budapest Tar Alapvető szemléletváltás Földünkön
Újjászületés - Beleszületni Isten családjába
Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:
Vegetarianizmus és spiritualitás
Sant Rajinder Singh Ji Maharaj Vegetarianizmus és spiritualitás Amikor a vegetáriánus táplálkozásra gondolunk, azt gyakran a fizikai testünk egészségével hozzuk összefüggésbe. Manapság sok orvos ajánlja
Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.
Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.
KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!
KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.
A NYÍLEGYENES ÖSVÉNY
A NYÍLEGYENES ÖSVÉNY RAMANA MAHARSI TANÍTÁSAI * * * A T H A N O R K Ö N Y V E K A Stella Maris Kiadó Athanor könyvsorozata bármily széles szellemi spektrumot ölel is fel, alapelveiben lényegileg szilárd
Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.
Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:
És ne feledjük: a boldogság csak akkor igazi, ha meg tudjuk azt osztani másokkal is!
Bár mindannyiunk számára kicsit mást jelent a boldogság, mégis azt kutatjuk minden pillanatban, és ha elértük, szeretnénk megtartani. Néha egy apró dolog is elég ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat:
NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,
EFT Továbbképzés. Biztonságos-e megváltozni? 2011. szeptember 21. 1132 Budapest Visegrádi u. 60. I. 6 www.humanharmony.hu Tel: 270-2281 Fax: 786-6104
EFT Továbbképzés 2011. szeptember 21. Biztonságos-e megváltozni? Human Harmony Életmód Stúdió info@humanharmony.hu 1132 Budapest Visegrádi u. 60. I. 6 www.humanharmony.hu Tel: 270-2281 Fax: 786-6104 Biztonságos-e
A megerősödött lélek. Sant Rajinder Singh
Sant Rajinder Singh A megerősödött lélek Részlet a Lelkünk megerősítése meditációval című könyvből A bensőnkben található gazdagság nagyobb, mint amekkorát valaha is felhalmozhatnánk a földi életünkben.
Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié
Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS A szeretet mindenkié Előszó Szavakkal lefesteni a láthatatlant, megformálni az érinthetetlent A szó fogyatékos eszköz. Ahogy az öt emberi érzékszerv is. Kétséges, hogy
Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!
Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk
HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*
Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség
Foglaljuk össze, mit tudunk eddig.
vezérelve döntöttek így Évezredes, ősi beidegződéseik, mélytudatuk tartalma súgta nekik, hogy a hegyes tű fegyver és nem létezik, hogy segítő szándékot, baráti érzést képvisel. Azt hiszem, az álláspontjuk
Mi a legszembetűnőbb különbség az Állam és a Törvények között a szövegrészlet alapján?
PLATÓN TÖRVÉNYEK Mi a legszembetűnőbb különbség az Állam és a Törvények között a szövegrészlet alapján? Vajon Platón szerette-e volna, hogy megvalósuljon az Állam utópiája? Igen Ne feledjük, Platón a peloponnészoszi
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
Patandzsali Jóga- szútrái
Patandzsali Jóga- szútrái A szenvedés forrásai Atma Center, 2010. 02. 12. Gauranga Das atmacenter.hu Bevezető mantra Harih Óm Szaha návavatu Szaha nau bhunaktu Szaha vírjan karavávahaih Tédzsaszvinávadhítamasztu
EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA
EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!
CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,
CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj
Az Istentől származó élet
Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ
Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma
Tóth-Simon Károly Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma Bevezetés Különböző hivatalos nyomtatványokon rendszeresen rákérdeznek a családi állapotunkra. Az önéletrajzunkban is hivatkozunk
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT
NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás
1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás A korrupció latin eredetű szó, mely megrontást, megvesztegetést, valamilyen kártételt, rossz útra csábítást jelent. Az ún. korrupciós
A gyógyíthatatlan gyógyulása
Jeremiás és az Ige Lekció: Róm. 4.13-25 2008. nov. 23. Textus: Jer. 30.12-24 Gazdagrét A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiásnak kezdettől fogva halált, pusztulást, összeomlást kellett hirdetnie Júdának.
Mi a virtuális valóság?
VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;
formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel
Ami mindent felülír Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 Igehirdetés a zsinati választások
Amit magunkkal hozunk - továbbadjuk? Nevelési attitűdök, amelyekben felnövünk
Sági Zoltán Amit magunkkal hozunk - továbbadjuk? Nevelési attitűdök, amelyekben felnövünk A világgal való elsődleges tárgykapcsolatunknak - a szülő-gyermek kapcsolatnak - alapvető szerepe van személyiségünk
Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei
6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;
Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET
Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél
Részlet: Georg Kühlewind: Figyelem és odaadás, Az én tudománya (Kláris Kiadó, 2002) c. könyvéből, 84 91 oldal 25. Az én
Részlet: Georg Kühlewind: Figyelem és odaadás, Az én tudománya (Kláris Kiadó, 2002) c. könyvéből, 84 91 oldal 25. Az én Mielőtt egy gondolat egy mondat formájában a tudatban megjelenik, szónélküli lénye,
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 22. FILOZÓFIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 22. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Filozófia
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.
1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal
Végső dolgok - Egy végtelen világ
Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
El camino A zarándokút. 1. állomás
1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek
IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
A SZORONGÁS FENOMENOLÓGIÁJA
RÁCZ GYŐZŐ A SZORONGÁS FENOMENOLÓGIÁJA Századunkban a szorongás fogalma megkezdte a kierkegaard-i egzisztencializmusban megjósolt diadalútját". Nemcsak az orvosi szakirodalomnak, elsősorban az ideg- és
Az alábbi CD-k megvásárolhatóak a jógaközpontunkban az órák előtt vagy után.
Az alábbi CD-k megvásárolhatóak a jógaközpontunkban az órák előtt vagy után. Jóga Nidra 1. Streszoldó relaxáció CD Időtartam: 43 perc A mélylazítás hatásos jógatechnikája során a gyakorló elsajátíthatja
2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett
2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött
TANULMÁNYOK SZERESD..."* ARTHUR LONG
TANULMÁNYOK ARTHUR LONG SZERESD..."* A két nagy parancsolat 1 Isten és ember szeretete, amelyet a vallás lényegének tartunk, látszólag semmiféle bonyolult teológiai vagy filozófiai problémát nem jelent.
Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el
Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2
Némedi Mária Margareta A békés világtársadalom lehetőségének és lehetetlenségének szociológiaelméleti vizsgálata
Némedi Mária Margareta A békés világtársadalom lehetőségének és lehetetlenségének szociológiaelméleti vizsgálata mari szerzői kiadása - Budapest 2012 ISBN 978-963-08-4652-3 Semmilyen jog nincs fönntartva!
MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból
MEGELÉGEDETTSÉG Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból Fordította: Kerekes Mariann Lektorálta: Mannó Judit A fordítás alapja: CONTENTMENT Bahá í Publishing Trust; London, 1996 Magyarországi Bahá í Közösség Országos
Hamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája.
szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. 2011 1 Bokor-porta 2011.10.06. Márk, 12, 12-17. 12. és keresték, hogyan fogják meg de féltek a (nép) tömegtől,
Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója.
Takáts Péter: A TEREMTŐ EMBER Amikor kinézünk az ablakon egy természetes világot látunk, egy olyan világot, amit Isten teremtett. Ez a világ az ásványok, a növények és az állatok világa, ahol a természet
Tartalomjegyzék Bevezető Gyógyító erőim felfedezése Üdvözöllek a valóság rejtvényében! Minden szenvedés az önvaló megtagadásából ered
Tartalomjegyzék Bevezető 11 Birtokolni vagy létezni? 11 Válj eggyé az elképzeléseiddel! 11 A gyakorlat mindent megmagyaráz 12 Gyakorlat: A párhuzamos éned 16 A tapasztalat fontosabb, mint az elméleti tudás
HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László
Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással
yymár meglévő csoport számára:
1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy
2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!
2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.
Ember - Föld Univerzum A világ és az emberiség kialakulása
L E C T O R I U M R O S I C R U C I A N U M Bevezetés az egyetemes bölcsességtudományba és a rózsakeresztes útba - 2. este Ember - Föld Univerzum A világ és az emberiség kialakulása Az ember, a Föld, az
Miért tanulod a nyelvtant?
Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk
Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet
Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.
Srí Ramana Maharsi: Az útmutatás veleje (Upadésa száram)
Srí Ramana Maharsi: Az útmutatás veleje (Upadésa száram) Bevezetés A legenda szerint risik egy csoportja élt egyszer a Dáruká-erdőben, s olyan szertartások bemutatását gyakorolták, melyek által természetfeletti
Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják.
ÉN-MI Mester-ség Kincs Meg világosodás Mire érdemes figyelni? Változtatás elfogadás Mit jelent embernek lenni? Kinek Hány a viszonya? világ közepe van? Jézus és mi Nézőpont Átalakuló váltás kérdés Együttérzés
Valódi céljaim megtalálása
Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.
Dr. Grandpierre Atilla A Kozmikus Tudat 2. rész.
Dr. Grandpierre Atilla A Kozmikus Tudat 2. rész. Az előző részben a tudat elméletét arra a felismerésre építettük, hogy az öntudat kulcseleme a döntéshozatal. Kimutattuk, hogy a sejtek az egysejtűek, a
Mint a nyomozó, rakosgatom a részleteket a fejemben
Kelemen Emese Mint a nyomozó, rakosgatom a részleteket a fejemben Tóth Krisztina: Pixel. Magvetõ Kiadó, Budapest, 2011 Az Idegen szavak és kifejezések szótára szerint a pixel jelentése elemi képpont, amelyek
A szabadság motívuma
Tartalom A szabadság és annak korlátai. Miért jó és miért lehet rossz a szabadság az egyénnek és a társadalomnak? Honnan erednek és milyen fajtái vannak a korlátainknak? Miért korlátozza a társadalom a
Jézus, a tanítómester
9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát ADUNARE Nagyon fontos megtanulnunk hogyan kell tanulmányozni a Bibliát, mivel: Amikor tanulmányozzuk a Bibliát halljuk Isten parancsolatait. Amikor tanulmányozzuk
Használd tudatosan a Vonzás Törvényét
Használd tudatosan a Vonzás Törvényét Szerző: Koródi Sándor 2010. Hogyan teremtheted meg életedben valóban azokat a tapasztalatokat, amikre igazán a szíved mélyén vágysz? Ebből a könyvből és a hozzá tartozó
GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége
MAGYAR PEDAGÓGIA 103. évf. 3. szám 315 338. (2003) GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete 1990 óta nagyméretű differenciálódás ment végbe a gimnáziumi oktatásban. 1989-ben
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
Kulcsok a megértéshez
Kulcsok a megértéshez Egyre nagyobb az érdeklődés a spirituális ismeretek, a misztikus kapcsolatok, és a nem tudományos gyógyítás iránt. Ez a tény jelzi, hogy valami történik, s ezt sok ember érzi. Valami
És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.
Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha
AZ ELME RÉTEGEI DIAGRAM
AZ ELME RÉTEGEI DIAGRAM "Vágyad éppúgy helyreállítja az igazságot, ahogy az igazság elvesztése is egy vágyadnak volt köszönhető. A csodák tanítása, Törzsszöveg, 20. VIII. 1.2. A. Amikor arra gondolok:
HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség
HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,
Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK
Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 1. fejezet: A gyülekezetnövekedés és az égő vágy........... 7 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK 2. fejezet: Hogyan lehet nagy dolgokat elvégezni
Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve
Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint
A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István
A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.
Jézus órája János evangéliumában
MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,
Lelki és érzelmi egészség. Igazságban járni: 1. előadás
Igazságban járni: 1. előadás 1 1. lépés: Nevezd meg a problémát Bűn Bizonytalanság 2 Az ember öt dimenziója Szellemi Erkölcsi Társadalmi Pszichológi ai Biológiai 3 A teremtek sorrend Lélek (lelki) Jellem
TÁRSADALOMFILOZÓFIA. Készítette: Ludassy Mária, Reich Orsolya. Szakmai felelős: Ludassy Mária. 2010. június
TÁRSADALOMFILOZÓFIA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi
Ha aa magasban. Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI.
Ha aa magasban ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI. OSZTIE ZOLTÁN Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából SZENT ISTVÁNTÁRSULAT az Apostoli
Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.
4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki