Turizmus Bulletin folyóirat Szerzőink figyelmébe

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Turizmus Bulletin folyóirat Szerzőink figyelmébe"

Átírás

1 Turizmus Bulletin folyóirat Szerzőink figyelmébe A Magyar Turizmus Zrt. gondozásában 1997 óta, negyedéves rendszerességgel megjelenő szakmai és tudományos folyóirat célja, hogy a megjelenő tanulmányokkal, kutatási összefoglalókkal, statisztikai elemzésekkel, valamint a nemzetközi és a hazai turizmust érintő aktualitásokat tárgyaló cikkekkel a hazai turisztikai szakma tájékozódását és döntéshozatalát segítse. A 2013-ban megjelenő számokba tapasztalt szerzők és fiatal, a felsőoktatásban vagy a doktori képzésben részt vevő kutatók, továbbá a turizmusban érintett gyakorlati szakemberek írásait egyaránt várjuk. Az alábbi tartalmi és formai követelményeknek megfelelő cikkeket elektronikus formátumban kérjük a szerkesztőség részére eljuttatni: Sulyok Judit szerkesztő, sulyok@itthon.hu, telefonszám: (1) A szerkesztés menete: a lektori és szerkesztői vélemények alapján, a szerző által elvégzett javításokat követően a jóváhagyott, betördelt cikket (pdf formátumban) elküldjük a szerzőnek (2 munkanapos határidővel ekkor már csak elütések, kisebb hibák javítására van lehetőség). A megjelent folyóiratot a szerzőknek elektronikus (pdf) formátumban küldjük meg. A beküldött cikkekkel szembeni tartalmi követelmények: A folyóiratban a turisztikai szakma számára értékes információkkal szolgáló, a turizmus aktualitásaihoz kapcsolódó tanulmányok jelenhetnek meg. A turizmuselméleti kérdéseket vizsgáló, modelleket, újszerű módszertant vagy megközelítést tartalmazó írások mellett a Szerkesztőség fontosnak tartja a turizmust hosszabb távon vizsgáló kutatási jelentések és rövidebb távon vizsgáló, gyakorlati tapasztalatokat bemutató esettanulmányok publikálását is. A folyóirat struktúrájához igazodva, az eredményeik vagy módszertanuk miatt értékes tanulmányok és esettanulmányok mellett a Szerkesztőség könyvajánlókat, konferenciabeszámolókat és felhívásokat is fogad. A beküldött cikk pozitív lektori és főszerkesztői elbírálást követően kerülhet publikálásra. A folyóiratban csak jogtiszta írások jelenhetnek meg, a beküldött cikkhez a szerzői nyilatkozatot csatolni szükséges. Lehetőség van másodközlésre is, ebben az esetben a Szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy másodközlés korlátozott számban jelenjen meg. 1

2 Saját kutatással alátámasztott (primer adatfelvételt vagy részletes szakirodalmi áttekintést és szintetizálást tartalmazó) tanulmányok esetében a maximális terjedelem 45 ezer karakter (szóközökkel). A másodlagos adatokon (statisztikai adatok) alapuló cikkek maximális terjedelme 25 ezer karakter (szóközökkel). A Tallózó rovatban megjelentetni kívánt írások (például konferenciaajánló, konferencia beszámoló, könyvajánló) maximális terjedelme 10 ezer karakter. Referált tanulmányok Korlátozott számban lehetőség van referált tanulmány megjelentetésére. Amennyiben a cikket a Szerző referált tanulmányként kívánja megjelentetni, azt kérjük jelezni. A referálásra beküldött írásokat anonim lektor(ok) véleményezik, az ezzel kapcsolatos további teendőket (a Szerzőre való utalás elrejtése stb.) a szerkesztő egyezteti a Szerzővel. Felhívjuk a Szerzők figyelmét, hogy a referált tanulmányok megjelenése hosszabb időt vehet igénybe. A beküldött cikkekkel szembeni formai követelmények: A tanulmány szövegét.doc vagy.docx formátumban kérjük elmenteni. A tanulmány főszövege mellett kérjük szerepeltetni a cikk címét, szerzőjét, elérhetőségét, a cikk rövid összefoglalóját (min. 600, max karakter szóközökkel), a kulcsszavakat (4-5 kulcsszó) és a köszönetnyilvánítást. Minta a tanulmány szövegében használandó betűtípusokra, formázásokra. Cím Szerző: Kiss Béla 1 A cikkek elejére egy összefoglaló bekezdés kerüljön, amelynek terjedelme szóközökkel együtt minimum 600, maximum 1300 karakter legyen, keretezve, 5%-os szürke mintázattal, dőlt betűkkel. Az egyes bekezdések, az első kivételével, a főszöveg bekezdéseihez hasonlóan egy tabulátornyi behúzással kezdődjenek beljebb. Kulcsszavak: 4-5 kulcsszó, normál betűvel, felsorolás, elválasztva, végén pont. 1 A szerző titulusa, munkahelye, -címe. 2

3 A cikkek szövege 12-es betűméretű, Times New Roman betűtípusú, 1,5-es sortávval készítendő, a cím utáni első bekezdésnél nincs behúzás. Az utána következő bekezdéseket a tabulátor egy leütésével húzzuk beljebb. A cikkek elejére egy összefoglaló bekezdés kerüljön, amelynek terjedelme szóközökkel együtt minimum 600, maximum 1300 karakter legyen, keretezve, 5%-os szürke mintázattal, dőlt betűkkel. A szövegben a kiemeléseket dőlt betűvel, és nem vastaggal jelöljük. A címek hierarchiáját mindig az adott cikk tartalma adja meg (maximálisan négy szint, címsor 1: Times New Roman 14-es félkövér, címsor 2 Times New Roman 12-es félkövér és dőlt, címsor 3 Times New Roman 12-es félkövér). A táblázatok és a felsorolások alatti bekezdést nem kell behúzni. A felsorolásokat az alábbi formátum szerint kérjük jelölni: egy, kettő, három. A felsorolások után egy sort kell kihagyni, a következő bekezdést a sor elején kell kezdeni, nem kell behúzni. Az ábrákra ugyanez vonatkozik. A folyóiratban a szöveghez tartozó jegyzeteket lábjegyzetként kérjük szerepeltetni. Ábrák: A folyóirat fekete-fehérben kerül nyomtatásra, ezért kérünk minden ábrát fekete-fehérben elküldeni. Az ábrákat a szövegben szerepeltetve és külön file-ként (Excel-formátumban vagy.eps vagy.tiff kiterjesztésű, legalább 300 dpi felbontású file-ban) is kérjük megküldeni. Egy cikkben legfeljebb 4-5 ábra és táblázat (együttesen) szerepelhet. Az ábrákat külön-külön, folyamatosan kell számozni, és jobbra zárni, az ábrák címe 12-es betűmérettel, vastagon és középre igazítva írandó. A diagramábrák háttere fehér legyen, és ne legyen körülötte szegély, a lent látható ábra szerint. Az oszlopdiagramok esetében az értékek árnyékolt háttérrel legyenek feltüntetve az ábrán belül. Az ábrák és táblázatok után baloldalon alul minden esetben fel kell tüntetni a forrást, kivéve, ha megjegyzés is kapcsolódik az ábrához vagy táblázathoz, olyankor az kerül balra és a forrás jobbra. Ha egy ábrára először hivatkozunk (1. ábra), akkor dőlt betűvel írjuk, a további hivatkozások esetében azonban már normál betűvel. 3

4 Ha saját készítésű az adott ábra, akkor a Forrás: saját szerkesztés, ill. saját számítás megnevezést kell használni. A fénymásolással, szkenneléssel készült térképeket nem tudjuk elfogadni, mert a nyomdai előkészítés számára nem megfelelő minőségűek. Csak jogtiszta térképeket áll módunkban elfogadni A Magyarországra látogató szlovén turisták száma, ábra Megjegyzés: turista a WTO definíció szerint Forrás: KSH Táblázatok: A táblázat celláit vízszintes és függőleges vonalak jelöljék, és a táblázatnak 5%-os szürke mintázata legyen, a táblázat címe, valamint a fejlécben szereplő szavak 12-es betűmérettel, vastagon, középre igazítva szerepeljenek, dőlt betűkkel, ahogy a következő táblázatnál látható (a táblázat a stílusok definiálását tartalmazza). A táblázatokat külön-külön, folyamatosan kell számozni, és jobbra zárni, az ábrák címe 12-es betűmérettel, vastagon és középre igazítva írandó. Ha egy táblázatra először hivatkozunk (1. táblázat), akkor dőlt betűvel írjuk, a további hivatkozások esetében azonban már normál betűvel. 4

5 1. táblázat A Turizmus Bulletinben szereplő táblázatok formátuma Formátum neve Betűtípus (mindig Times New Roman) Sortáv (mindig 1,5-es sor) Cím 16-os, vastag középre Címsor 1 14-es vastag középre Címsor 2 12-es vastag, dőlt, nagybetűs középre Címsor 3 12-es vastag középre Címsor 4 12-es, vastag, dőlt középre Szerző 10-es, normál középre Táblázatok, ábrák forrása 10-es, normál balra zárt, kivéve, ha megjegyzés is szerepel a táblázatnál, ábránál, olyankor az kerül balra és a forrás jobbra Normál 12-es, normál sorkizárt Lábjegyzet 10-es, normál sorkizárt Összegzés Ha van, vastagon, dőlt betűvel szöveg oszlop közepére, kivéve első oszlop Forrás: Magyar Turizmus Zrt. Hivatkozások, irodalomjegyzék: Minden, szövegben hivatkozott irodalmat feltétlenül fel kell tüntetni az irodalomjegyzékben (és fordítva: minden, az irodalomjegyzékben szereplő forrásra a cikk szövegében hivatkozni szükséges). A forrásokat nem kell sem számozni, sem pontokba szedni. A felhasznált irodalomban a források ábécésorrendben szerepeljenek, a szerzők vezetékneve nagybetűs legyen. Az irodalmi hivatkozásokat minden esetben kérjük feltüntetni, a szerző vezetéknevét és a kiadás évét zárójelbe téve, pontos idézetnél az oldalszám is szükséges (például: GLATZ 2002:15, két szerző esetében RÁTZ PUCZKÓ 2000, kettőnél több szerző esetében DÁVID és tsai 2010, idegen nyelvűnél PREBENSEN et al. 2010). 5

6 Könyv MICHALKÓ G. (2012): Turizmológia. Akadémai Kiadó, Budapest. Folyóiratcikk GLATZ F. (2002): Földrajztudomány a globalizáció korában. Földrajzi Értesítő, LI. évf sz., pp BAKUCZ M. (2001): Gondolatok a városi turizmus fejlesztéséről, két testvérváros vendégkörének elemzése alapján. Tér és Társadalom, 2001/1, pp PREBENSEN, N. SKALLERUD, K. CHEN, J. S. (2010): Tourist motivation with sun and sand destinations: satisfaction and the WOM-effect. Journal of Travel & Tourism Marketing, Vol 27, pp Gyűjteményes kötet BAROS Z. PATKÓS Cs. DÁVID L. (2007): Lake tourism in light of the global climate change. In: Németh Á., Dávid L. (eds): Handbook of Lakes and Reservoirs a Sustainable Vision of Tourism, Károly Róbert Főiskola, pp Internetes forrás World Travel & Tourism Council: Jankó János nyomában Balaton az ezredfordulón, OTKA T Zárójelentés, 2008, Letöltve: augusztus 15. További stilisztikai és helyesírási kérések: Kérjük a magyar helyesírás szabályainak betartását. A például szót kérjük, minden esetben szíveskedjenek kiírni. A századokat római számmal kérjük jelölni (például: XX. század). A turisztikai szaknyelvben igen gyakran használt úti cél szó a Magyar Helyesírás Szabályai legfrissebb, tizenegyedik kiadása szerint két szóban írandó. A fogadóterület, fogadóország, küldőpiac, küldőország szavakat, kérjük, egybe írják. A lábjegyzetben URL-hivatkozás esetén o -vel kezdődjön o utána ne legyen pont. Az ábráknál a % jel a tengelyen szerepelhet, az ábrán belül ne jelöljék, csak a címben tüntessék fel. 6

7 Nagy-Britannia Egyesült Királyság; mivel ezek nem szinonimák, pontosan nevezzék meg: o Egyesült Királyság: Anglia, Skócia, Wales, Észak-Írország, plusz néhány sziget, DE a Channel Islands és Man-sziget nem o Nagy-Britannia: Anglia, Skócia, Wales Csehországot és nem Cseh Köztársaságot használunk, hacsak nem éppen az államformáról, hivatalos adatokról írunk. Ha egy tizedesig vannak a számok a cikkben, pl. 3,1%, akkor 3,0% írásmódot kérjük A lábjegyzet-hivatkozás mondat végén pont legyen! Az ábra- vagy táblázathivatkozás dőlt betűvel legyen, maga a zárójel is, de ha szövegben történik a hivatkozás (pl. a 6. táblázatban látható), akkor a formázás ezt a példát kövesse! Az irodalomjegyzékben p. és pp. a helyes forma (ponttal). A kis- és nagykötőjelet a magyar helyesírás szabályainak megfelelően kérjük használni. Gyakran használt, tipikusan problematikus szavak, kifejezések: o , tel., fax, o áfa, áfakulcs o online, offline o közvélemény-kutató o szociokulturális o jelen lévő o marketingszemléletű o pp o január augusztus o nagy sebességű vasút o klasztermegközelítés o (háttér-) intézmények o klasztermenedzsment-szervezet o internetalapú o wellnessturizmus, de wellness-szolgáltatás, gyógy- és wellnessüdülési ajánlat o 5% ÉS NEM 5 százalék 7

Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája

Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája 2019. február 22. Szent István Egyetem, Gödöllő Formai követelmények Absztrakt formai követelményei: Cím

Részletesebben

A REPÜLÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK" CÍMŰ PERIÓDIKUS KIADVÁNYBAN MEGJELENŐ CIKKEK FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI

A REPÜLÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK CÍMŰ PERIÓDIKUS KIADVÁNYBAN MEGJELENŐ CIKKEK FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI A REPÜLÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK" CÍMŰ PERIÓDIKUS KIADVÁNYBAN MEGJELENŐ CIKKEK FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI I. CIKKEK, TANULMÁNYOK KÖZLÉSÉNEK RENDJE A szerző a közölni kívánt cikket a főszerkesztő címére

Részletesebben

Szakirodalmi összefoglaló készítése

Szakirodalmi összefoglaló készítése Szakirodalmi összefoglaló készítése 1 FELADATKIÍRÁS Rövid, magyar (vagy angol) nyelvű összefoglaló készítése egy meghatározott energiaipari témakörben a megfelelő magyar és angol nyelvű szakirodalomban

Részletesebben

FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ. (magyar és angol nyelvű tanulmányok)

FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ. (magyar és angol nyelvű tanulmányok) FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ (magyar és angol nyelvű tanulmányok) A kéziratokat a következő címre kérjük elküldeni: Határidők: - a kézirat beküldési határideje: 2015. július

Részletesebben

Publikációs felhívás

Publikációs felhívás Publikációs felhívás 1. A Terror & Elhárítás című folyóirat publikálás céljából magyar, valamint angol nyelven készített kéziratokat tanulmányokat és könyvrecenziókat fogad be, amelyekért honoráriumot

Részletesebben

Hitetek mellé tudást

Hitetek mellé tudást Stíluslap Tanulmánykötet: Tanulmánykötet esetében az idézett művekre így kell hivatkozni: első előforduláskor minden azonosító adatot és az idézett oldalszámot fel kell tüntetni lábjegyzetben, az idézett

Részletesebben

XIII. Jedlik Ányos Szakmai Napok. Formai követelmények

XIII. Jedlik Ányos Szakmai Napok. Formai követelmények XIII. Jedlik Ányos Szakmai Napok Formai követelmények Tartalomjegyzék Bevezető... 1 Tartalmi felépítés... 1 A dolgozat terjedelme... 2 Formai követelmények... 2 Általános tudnivalók... 2 Címoldal... 2

Részletesebben

TVSZ 1 sz. melléklet

TVSZ 1 sz. melléklet TVSZ 1 sz. melléklet A diplomadolgozat (szakdolgozat) készítésének és bírálatának rendje, tartalmi és formai követelményei valamint a záróvizsga rendje a GTK-n (2013. 10. 21.) Kivonat (http://gtk.szie.hu/sites/default/files/files/szabalyzatok/etvsz_gtk_kieg_1_mell_dipldolg.pdf)

Részletesebben

Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT

Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT SZAKDOLGOZATKÉSZÍTÉS CÉLJA, TERJEDELME Cél: bebizonyítani, hogy adott munkahelyen képesek közgazdasági végzettséghez kötődő munkát ellátni Tartalom: szakmai

Részletesebben

RÉSZLETES SZERZŐI ÚTMUTATÓ A KÉZIRAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

RÉSZLETES SZERZŐI ÚTMUTATÓ A KÉZIRAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ RÉSZLETES SZERZŐI ÚTMUTATÓ A KÉZIRAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ A kézirat terjedelme legfeljebb 20 oldal (40.000 karakter szóköz nélkül) lehet. Az írásokat doc, docx, vagy rtf formátumban, 12-es Times New Romain betűtípussal,

Részletesebben

BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport

BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Az alapszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele szakdolgozat készítése. A szakdolgozat kreditértéke:

Részletesebben

A DIPLOMADOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI

A DIPLOMADOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI A DIPLOMADOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI A DOLGOZAT ÁTADÁSA A dolgozatot 4 nyomtatott és egy elektronikus (CD-n PDF formátumban, egyéb mellékletek) példányban kell átadni. A dolgozat egyszerű, puha papírkötésben

Részletesebben

Tájékoztató szerzőknek az Open Journal Sistems (OJS) rendszerbe való feltöltéshez

Tájékoztató szerzőknek az Open Journal Sistems (OJS) rendszerbe való feltöltéshez FORMAI KÖVETELMÉNYEK A KÖZTES EURÓPA FOLYÓIRATHOZ BEKÜLDÖTT TANULMÁNYOKHOZ Érvényes: 2019. május 1-től Tájékoztató szerzőknek az Open Journal Sistems (OJS) rendszerbe való feltöltéshez A folyóirat 2019-től

Részletesebben

ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ

ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 54 481 02 Gazdasági informatikus szakképesítés 1. Tartalmi követelmények A jelölt záródolgozatként egy vállalat/vállalkozás rendszerének/alrendszerének elemző bemutatását végzi

Részletesebben

A kiemeléshez, kérjük, csak kurziválást használjanak; ne használjanak aláhúzást, félkövér betűtípust, sem KISKAPITÁLIST.

A kiemeléshez, kérjük, csak kurziválást használjanak; ne használjanak aláhúzást, félkövér betűtípust, sem KISKAPITÁLIST. Publikációs feltételek és formai tudnivalók A tanulmányok maximális terjedelme 2 szerzői ív, a recenzióké és a vita rovatban megjelenő írásoké 1 ív, a konferencia-beszámolóké és a portré rovatban megjelenő

Részletesebben

Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport

Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport A mesterszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele diplomamunka

Részletesebben

Összetett feladatok. Föld és a Hold

Összetett feladatok. Föld és a Hold 1. feladat Összetett feladatok Föld és a Hold Készíts weblapot, ahol a Földet és a Holdat mutatod be! A weblaphoz tartozó nyers szöveg a fold.txt és a hold.txt tartalmazza. A forrásban megtalálod a fold.jpg

Részletesebben

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA az ELTE Savaria Egyetemi Központ Természettudományi Centrum, a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportja, Gothard

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT/DIPLOMADOLGOZAT SZERKESZTÉSE

A SZAKDOLGOZAT/DIPLOMADOLGOZAT SZERKESZTÉSE A SZAKDOLGOZAT/DIPLOMADOLGOZAT SZERKESZTÉSE 1. A szakdolgozat/diplomadolgozat nyelve: magyar vagy angol, esetleg német. 2. A szakdolgozat/diplomadolgozat alakja: A4 formátum, bekötött, fekete színű kemény

Részletesebben

A szakdolgozat végleges címe (célszerű tördeléssel az összetartozó szavak egy sorban legyenek)

A szakdolgozat végleges címe (célszerű tördeléssel az összetartozó szavak egy sorban legyenek) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék S ZAKDOLGOZA T A szakdolgozat végleges címe (célszerű tördeléssel az

Részletesebben

Tanulmány címe. Title

Tanulmány címe. Title Tanulmány címe NEM LEHET UTALÁS A SZERZŐ NEVÉRE ÉS MUNKAHELYÉRE Ez a tájékoztató segíti szerzőinket a kézirat végleges változatának elkészítésében. Egyrészt információkat tartalmaz a tanulmányokkal szembeni

Részletesebben

A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS

A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS A tudományos írásművek fajtái Tudományos igényű cikk (rövidebb) Tudományos tanulmány (hosszabb) Tudományos könyv Tudományos igényű dolgozat (pl. szakdolgozat

Részletesebben

DISSZERTÁCIÓ FORMAI KÖVETELMÉNYEI

DISSZERTÁCIÓ FORMAI KÖVETELMÉNYEI DISSZERTÁCIÓ FORMAI KÖVETELMÉNYEI I. A disszertáció fő részei 1. Külső borító 2. Címlap román nyelven 3. Címlap magyar nyelven 4. Tartalomjegyzék (a fejezetcímek oldalszámaival) 5. Főszöveg bevezetés fejezetek

Részletesebben

Szövegszerkesztés. Microsoft Office Word 2010

Szövegszerkesztés. Microsoft Office Word 2010 Szövegszerkesztés Microsoft Office Word 2010 Szövegformázás A dokumentumszöveg formátumát meghatározó felépítés formázott - szöveg, - táblázat, - kép + stílusok + eszköztár beállítások Karakterek Bekezdések...

Részletesebben

Hitetek mellé tudást

Hitetek mellé tudást E L Ő Z E T E S F E L H Í V Á S A DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HITTUDOMÁNYI OSZTÁLYA, folytatva a korábbi szép hagyományt, idén is meghirdeti nemzetközi konferenciáját, mely immár a hatodik a

Részletesebben

DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK

DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK 1. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK: A diplomafordítás tárgya csak eredeti, anyanyelvi szerző által megfogalmazott, öt évnél nem régebbi, a célnyelven még nem publikált/lefordított

Részletesebben

Közlési feltételek. A cikkek leadása előtt kérjük, ellenőrizzék leadásra szánt cikküket, tanulmányukat.

Közlési feltételek. A cikkek leadása előtt kérjük, ellenőrizzék leadásra szánt cikküket, tanulmányukat. Közlési feltételek Kedves Szerzőink! A cikkek leadása előtt kérjük, ellenőrizzék leadásra szánt cikküket, tanulmányukat. Az Eredeti közlemények című rovatba leadott tanulmányok gyors megjelentetése érdekében

Részletesebben

Valamennyi oktatónak, TDK felelősnek, hallgatónak Helyben. Kedves Kolleginák, Kollégák, TDK Felelősök, TDK-zó Hallgatók!

Valamennyi oktatónak, TDK felelősnek, hallgatónak Helyben. Kedves Kolleginák, Kollégák, TDK Felelősök, TDK-zó Hallgatók! Valamennyi oktatónak, TDK felelősnek, hallgatónak Helyben Kedves Kolleginák, Kollégák, TDK Felelősök, TDK-zó Hallgatók! Az alábbiakban rövid tájékoztatást szeretnénk nyújtani a XXXI. OTDK-n való részvétel

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT elkészítésének formai követelményei és benyújtása

A SZAKDOLGOZAT elkészítésének formai követelményei és benyújtása A SZAKDOLGOZAT elkészítésének formai követelményei és benyújtása (részlet a TVSZ. Kari sajátosságokat tartalmazó mellékletéből magyarázatokkal és mintákkal) A dolgozat terjedelme 20 gépelt oldal (Kb. 50-60000

Részletesebben

3. modul - Szövegszerkesztés

3. modul - Szövegszerkesztés 3. modul - Szövegszerkesztés Érvényes: 2009. február 1-jétől Az alábbiakban ismertetjük a 3. modul (Szövegszerkesztés) syllabusát, amely a gyakorlati vizsga alapját képezi. A modul célja Ezen a vizsgán

Részletesebben

Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia 2018 ősz

Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia 2018 ősz PANNON EGYETEM MODERN FILOLÓGIAI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS (http://) Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia 2018 ősz A Pannon Egyetem Egyetemi Tudományos Diákköri Tanácsa

Részletesebben

Az Imágó Budapest közlési feltételei

Az Imágó Budapest közlési feltételei Az Imágó Budapest közlési feltételei 1. Az Imágó Budapest olyan magyar, angol, német és francia nyelven beküldött kéziratokat tanulmányokat, könyvismertetéseket fogad el közlésre, amelyek középpontba állítják

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola. 2015. május 29-én. a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT

A Szolnoki Főiskola. 2015. május 29-én. a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT A Szolnoki Főiskola 2015. május 29-én a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT A konferenciára várjuk tehetséges főiskolai, egyetemi

Részletesebben

A DIPLOMAMUNKA FORMAI KÖVETELMÉNYEI JAVASLAT

A DIPLOMAMUNKA FORMAI KÖVETELMÉNYEI JAVASLAT A DIPLOMAMUNKA FORMAI KÖVETELMÉNYEI JAVASLAT A diplomamunka kötelező részei (bekötési sorrendben) 1. Fedőlap - Bal felső sarokban a kiíró tanszék megnevezése (ha két tanszékkel együttműködve dolgozzuk

Részletesebben

MAGYARMENTÉSÜGY. Szerzoi útmutató

MAGYARMENTÉSÜGY. Szerzoi útmutató MAGYARMENTÉSÜGY Szerzoi útmutató A Magyar Mentésügy (továbbiakban: MM) - küldetésnyilatkozatának megfeleloen - lektorált lapként eredeti tudományos munkákat, felkért referátumokat illetve eloadások szerkesztett

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ

SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ a III. Gödöllői Állattenyésztési Tudományos Napokra Tisztelgés Horn Artúr professzor úr szakmai

Részletesebben

Feladatok megoldásai

Feladatok megoldásai 1. Az oszlopszélességet az oszlopszegélyre való dupla kattintással állítsuk be! Mit tapasztalunk? Az oszlopszegélyre való dupla kattintáskor az Excel az oszlopban található leghosszabb bejegyzés hosszúsága

Részletesebben

9. Képaláírás, kereszthivatkozás, tárgymutató és jegyzékek

9. Képaláírás, kereszthivatkozás, tárgymutató és jegyzékek , kereszthivatkozás, tárgymutató és jegyzékek Schulcz Róbert schulcz@hit.bme.hu A tananyagot kizárólag a BME hallgatói használhatják fel tanulási céllal. Minden egyéb felhasználáshoz a szerző engedélye

Részletesebben

A szakdolgozattal szemben támasztott általános elvárások

A szakdolgozattal szemben támasztott általános elvárások A szakdolgozattal szemben támasztott általános elvárások 2014. május 7-ei változat Ajánlások a szakdolgozat felépítésére A témától függő arányban, a szakdolgozat tartalmazza a következő főbb részeket:

Részletesebben

SZABÁLYZATOK FORMÁTUMLEÍRÁSA

SZABÁLYZATOK FORMÁTUMLEÍRÁSA TOMORI PÁL FİISKOLA SZABÁLYZATOK FORMÁTUMLEÍRÁSA Változat száma: 1. Elfogadás dátuma: 2007. január 3. Határozat száma: 2007/1/6. Hatályos: 2007. január 3. Felelıs személy: Tóth Péter, fıtitkár oldalszám:

Részletesebben

Tanulmány formai követelményei

Tanulmány formai követelményei Tanulmány formai követelményei 1. Bevezetés Az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért XXIII. Országos Konferenciája alkalmából a közlemények elektronikus formában kerülnek kiadásra. A tanulmányok

Részletesebben

2. Formai és tartalmi követelmények:

2. Formai és tartalmi követelmények: Az Ordinem Facere elsősorban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Doktori Iskola PhD-hallgatóinak publikációs lehetőséget szeretné elősegíteni. A szerzőktől közérthető, de egy-egy tudományterület

Részletesebben

Kulturális valóságismeret és EKF 2010 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés

Kulturális valóságismeret és EKF 2010 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Kulturális valóságismeret és EKF 2010 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés tudományos konferencia és emlékülés 2010. november

Részletesebben

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 18. NEMZETKÖZI KONFERENCIA

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 18. NEMZETKÖZI KONFERENCIA TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 18. NEMZETKÖZI KONFERENCIA az ELTE Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központja, a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzat. Konferenciakötet

Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzat. Konferenciakötet Konferenciakötet Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az IDK2016 konferenciakötetben csak azon résztvevők publikációi szerepelhetnek, akik a következő követelményeknek megfelelnek: Az IDK2016 konferencián

Részletesebben

Munka munkanélküliség munkavállalás

Munka munkanélküliség munkavállalás Szerzők figyelmébe! Munka munkanélküliség munkavállalás A Néprajzi Látóhatár egy negyedévente megjelenő néprajzi, antropológiai, társadalomtudományi folyóirat, amelynek 2014-ben megjelenő 3. számához szerzőket

Részletesebben

SZAKDOLGOZAT/ DIPLOMADOLGOZAT

SZAKDOLGOZAT/ DIPLOMADOLGOZAT SZAKDOLGOZAT/ DIPLOMADOLGOZAT szerző(k) neve(i) évszám (ez lesz a dolgozat fedőlapja, a borítás) A fedőlap után az első oldal egy üres oldal lesz. Pannon Egyetem Intézet/Intézeti Tanszék neve szak neve

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI

A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI A beadás feltételei: A benyújtott szakdolgozat elfogadását a témavezető tanár a Konzultációs igazolás címet viselő űrlap aláírásával igazolja. A szakdolgozatokba

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdaság és Társadalomtudományi Kar XY tanszék TDK dolgozat címe Készítette: XY (név) abc szakos hallgató Konzulens: XY (név) beosztás Tudományos Diákköri

Részletesebben

6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.)

6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.) 6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.) Tisztelt Kollégák! 2011-ben hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Szegeden az 1. Vezetéstudományi

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola. 2014. szeptember 26-27. között. a hagyományokat folytatva megrendezi a

A Szolnoki Főiskola. 2014. szeptember 26-27. között. a hagyományokat folytatva megrendezi a A Szolnoki Főiskola 2014. szeptember 26-27. között a hagyományokat folytatva megrendezi a Projekt azonosító: TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0016 XX. JUBILEUMI NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI

Részletesebben

Általános tudnivalók a szakdolgozat elkészítéséhez

Általános tudnivalók a szakdolgozat elkészítéséhez Általános tudnivalók a szakdolgozat elkészítéséhez I. BEVEZETŐ A Szakdolgozattal azt kell igazolni, hogy a vizsgázó önálló mérnöki munkára alkalmas, ismeri és alkalmazni tudja a mérnöki tervezési módszereket,

Részletesebben

A DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK

A DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK A DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK 1. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK: A diplomafordítás tárgya csak eredeti, anyanyelvi szerző által megfogalmazott, a hallgató felvételének alapjául szolgáló diploma szakterületéről

Részletesebben

A Nobel díj története és a magyar fizikai Nobel díjasok

A Nobel díj története és a magyar fizikai Nobel díjasok 1. feladat A Nobel díj története és a magyar fizikai Nobel díjasok A weblapok híres magyar tudósok fényképeit és rövid életrajzukat kell, hogy tartalmazzák. A tudosok könyvtárban találod a meg a képeket

Részletesebben

(132.) tanév

(132.) tanév Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma 134 Budapest, Váci út 21. OM azonosító: 203058 MŰSZAKI INFORMATIKUS OKJ száma: 54 481 05 Záródolgozat készítés követelményrendszere

Részletesebben

II. Nemzetközi Turizmusmarketing Konferencia. A tanulmány formai követelményei

II. Nemzetközi Turizmusmarketing Konferencia. A tanulmány formai követelményei II. Nemzetközi Turizmusmarketing Konferencia A tanulmány formai követelményei 1. Bevezetés A II. Nemzetközi Turizmusmarketing Konferencia alkalmából a közlemények lektorált, ISBN számmal ellátott elektronikus

Részletesebben

Az Iskolakultúra formai követelményei

Az Iskolakultúra formai követelményei Az Iskolakultúra formai követelményei A kéziratok típusai és terjedelmük Tanulmány: o hosszabb elméleti vagy empirikus munka o maximum 50.000 karakter szóközökkel absztraktok és irodalomjegyzék nélkül

Részletesebben

XXVII. MAGYAR ALKALMAZOTT NYELVÉSZETI KONGRESSZUS NYELV, KULTÚRA, IDENTITÁS

XXVII. MAGYAR ALKALMAZOTT NYELVÉSZETI KONGRESSZUS NYELV, KULTÚRA, IDENTITÁS ÖTÖDIK KÖRLEVÉL PUBLIKÁCIÓ XXVII. MAGYAR ALKALMAZOTT NYELVÉSZETI KONGRESSZUS NYELV, KULTÚRA, IDENTITÁS Alkalmazott nyelvészeti kutatások a 21. századi információs térben Időpontja: 2019. április 15 16.

Részletesebben

Feladatok. Az adatokat tartalmazó munkafüzetet mentsük le saját számítógépünkre, majd onnan nyissuk meg az Excel programmal!

Feladatok. Az adatokat tartalmazó munkafüzetet mentsük le saját számítógépünkre, majd onnan nyissuk meg az Excel programmal! 1. Feladat A táblázatunk négy légitársaság jegyeladását tartalmazza, negyedéves bontásban. Válaszoljunk a táblázat alatt lévő kérdésekre! Az eredmény IGAZ, vagy HAMIS legyen. Készítette: SZÁMALK Zrt, Szakképzési

Részletesebben

Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez és értékeléséhez a Turizmus és Földrajztudományi Intézeten

Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez és értékeléséhez a Turizmus és Földrajztudományi Intézeten Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez és értékeléséhez a Turizmus és Földrajztudományi Intézeten A szakdolgozatok elkészítésére érvényes általános szabályok a Főiskola TTIK kari szabályzatában megtalálhatók,

Részletesebben

Instrukciók a szerzők számára

Instrukciók a szerzők számára Instrukciók a szerzők számára Általános információk Az Erdészettudományi Közlemények évente legalább egy alkalommal megjelenő tudományos lap. Lektorált magyar nyelvű, hazai, illetve közép-európai vonatkozású

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE

A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE Főiskolai és BSc szakokon Szakdolgozat 1. A szakdolgozat nyelve: magyar vagy angol. 2. A szakdolgozat alakja: A4 formátum, bekötött, fekete színű kemény kötés. 3. A szakdolgozat

Részletesebben

2. számú melléklet Szakdolgozati útmutató

2. számú melléklet Szakdolgozati útmutató 2. számú melléklet Szakdolgozati útmutató 1. A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei Tartalmi előírások a) A szakdolgozat címét úgy kell megfogalmazni, hogy az egyértelműen jelezze a tartalmat.

Részletesebben

ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ A GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZETBEN

ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ A GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZETBEN ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ A GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZETBEN TVSZ: 1. A hallgatónak mind az alapképzésben, mind a mesterképzésben, illetve az osztatlan képzésben az oklevél megszerzéséhez diplomamunkát,

Részletesebben

Útmutató A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei

Útmutató A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei Útmutató A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei A záróvizsgára bocsátás feltétele a konzulens által jóváhagyott szakdolgozat benyújtása. A szakdolgozat tudományos igényű alkotás, amellyel a végzős

Részletesebben

I/1. Pályázati adatlap

I/1. Pályázati adatlap I/1. Pályázati adatlap Készítsd el a mintán látható A4-es méretű adatlapot! A következő feladatok ehhez nyújtanak útmutatást. Az adatlap teljes szövegét tartalmazó forrásfájl és a felhasznált kép a mellékelt

Részletesebben

Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014

Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014 Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014 elmélet és gyakorlat 1. K ö r l e v é l 2014. október 27 28. MTA CSFK Földrajztudományi Intézet Budapest Ezúton szeretnénk meghívni Önt és munkatársait

Részletesebben

A doktori (PhD) értekezés formai követelményei

A doktori (PhD) értekezés formai követelményei Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskola A doktori (PhD) értekezés formai követelményei terjedelem max. 120 oldal A4-es papírméret laponként egy oldalas nyomtatás betűtípus Times New Roman vagy

Részletesebben

SZE INFORMATIKAI KÉZÉS 1

SZE INFORMATIKAI KÉZÉS 1 SZE INFORMATIKAI KÉZÉS 1 A feladat megoldása során a Word 2010 használata a javasolt. Ebben a feladatban a következőket fogjuk gyakorolni: A papírméret és a margók beállítása. Stílusok létrehozása, módosítása

Részletesebben

6.1.1.2 Új prezentáció létrehozása az alapértelmezés szerinti sablon alapján.

6.1.1.2 Új prezentáció létrehozása az alapértelmezés szerinti sablon alapján. 6. modul Prezentáció A modul a prezentációkészítéshez szükséges ismereteket kéri számon. A sikeres vizsga követelményei: Tudni kell prezentációkat létrehozni és elmenteni különböző fájl formátumokban A

Részletesebben

Kari Tudományos Diákköri Konferencia 2018 tavasz

Kari Tudományos Diákköri Konferencia 2018 tavasz PANNON EGYETEM MODERN FILOLÓGIAI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS (http://) Kari Tudományos Diákköri Konferencia 2018 tavasz A Pannon Egyetem Egyetemi Tudományos Diákköri Tanácsa és

Részletesebben

FILOLÓGIA ÉS IRODALOM

FILOLÓGIA ÉS IRODALOM KÁRPÁT-MEDENCEI IRODALMI PHD- ÉS MA-HALLGATÓK KONFERENCIÁJA PILISCSABA, 2013. SZEPTEMBER 4 5., Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola *** A PPKE BTK IDI magyar irodalommal

Részletesebben

Melléklet. TDK dolgozat szerkesztési útmutató

Melléklet. TDK dolgozat szerkesztési útmutató II. Melléklet TDK dolgozat szerkesztési útmutató 1) A kézirat esetében minden másfeles sorközzel, 12 pontos Times New Roman betűtípussal készüljön, A4-es méretben. A szöveg terjedelme feleljen meg az OTDK

Részletesebben

ÉRETTSÉGI MÁSODIK GYAKORLAT ELINDULÁS A PAPÍRMÉRET ÉS A MARGÓK BEÁLLÍTÁSA. ÜZLETI INFORMATIKAI ESZKÖZÖK Kiadványszerkesztés

ÉRETTSÉGI MÁSODIK GYAKORLAT ELINDULÁS A PAPÍRMÉRET ÉS A MARGÓK BEÁLLÍTÁSA. ÜZLETI INFORMATIKAI ESZKÖZÖK Kiadványszerkesztés 1 MÁSODIK GYAKORLAT ÉRETTSÉGI A feladat megoldása során a Word 2010 használata a javasolt. Ebben a feladatban a következőket fogjuk gyakorolni: A papírméret és a margók beállítása. Stílusok létrehozása,

Részletesebben

Az OTDT online rendszerébe felöltendő pályamunkák formai követelményei szekciók szerint

Az OTDT online rendszerébe felöltendő pályamunkák formai követelményei szekciók szerint Az OTDT online rendszerébe felöltendő pályamunkák formai követelményei szekciók szerint Felhívjuk figyelmüket, hogy az intézményi TDK-konferenciát követően csak a pályamunkát kell feltölteni, az adatok

Részletesebben

A Microsoft OFFICE. EXCEL táblázatkezelő. program alapjai. 2013-as verzió használatával

A Microsoft OFFICE. EXCEL táblázatkezelő. program alapjai. 2013-as verzió használatával A Microsoft OFFICE EXCEL táblázatkezelő program alapjai 2013-as verzió használatával A Microsoft Office programcsomag táblázatkezelő alkalmazása az EXCEL! Aktív táblázatok készítésére használjuk! Képletekkel,

Részletesebben

4. Javítás és jegyzetek

4. Javítás és jegyzetek és jegyzetek Schulcz Róbert schulcz@hit.bme.hu A tananyagot kizárólag a BME hallgatói használhatják fel tanulási céllal. Minden egyéb felhasználáshoz a szerző engedélye szükséges! 1 Automatikus javítás

Részletesebben

Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató

Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató Tisztelt Lektor Úr/Asszony! Egy tudományos dolgozat bírálatára szóló felkérés a lektor tudományos munkásságának elismerése. Egy folyóirat szakmai reputációja jelentős

Részletesebben

Web-programozó képzés szakdolgozat formai követelmények

Web-programozó képzés szakdolgozat formai követelmények Web-programozó képzés szakdolgozat formai követelmények 1 Általános formai követelmények A szakdolgozat alakja: A4 formátum, bekötött, fekete színű kemény kötés Minimális terjedelem 50000 karakter (ez

Részletesebben

Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez

Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez (2016) A szakdolgozat terjedelme 30-50 oldal (a mellékletek nélkül), másfeles sortávolság, 12-es betűnagyság, Times New Roman betűtípus. A margók beállítása: bal

Részletesebben

Általános tudnivalók a diplomaterv elkészítéséhez

Általános tudnivalók a diplomaterv elkészítéséhez Általános tudnivalók a diplomaterv elkészítéséhez I. BEVEZETŐ A Diplomatervvel azt kell igazolni, hogy a diplomázó önálló mérnöki munkára alkalmas, ismeri és alkalmazni tudja a mérnöki tervezési módszereket,

Részletesebben

Információs technológiák 1. Gy: HTML alapok

Információs technológiák 1. Gy: HTML alapok Információs technológiák 1. Gy: HTML alapok 1/53 B ITv: MAN 2017.09.28 Hogyan kezdjünk hozzá? Készítsünk egy mappát, legyen a neve mondjuk: Web Ez lesz a munkakönyvtárunk, ide kerül majd minden létrehozott

Részletesebben

Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK

Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK 2015. 1. A 2015-ös Tudományos Diákköri Konferencia fontos

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 346 01 Irodai asszisztens Tájékoztató Használható segédeszköz:

Részletesebben

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK SZAKDOLGOZATI SZABÁLYZATA

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK SZAKDOLGOZATI SZABÁLYZATA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK SZAKDOLGOZATI SZABÁLYZATA I. A SZAKDOLGOZAT CÉLJA A szakdolgozat készítésének célja, hogy tanúsítsa a hallgató tudását és szakértelmét valamely általa választott témában, a választott

Részletesebben

Tudományos írásműfajok

Tudományos írásműfajok Tudományos írásműfajok Kutatási terv A téma meghatározása Összegyűjtött szakirodalom Kritikai forráselemzés Releváns szakirodalmak összegzése Hipotézis felállítása Hosszabb és mélyebb tanulmányok megírásához

Részletesebben

Tudásszintmérő dolgozat 9. osztály MEGOLDÁS, ÉRTÉKELÉS

Tudásszintmérő dolgozat 9. osztály MEGOLDÁS, ÉRTÉKELÉS Tudásszintmérő dolgozat 9. osztály MEGOLDÁS, ÉRTÉKELÉS 1. feladat: a) 101001110 1 pont b) 10011001 1 pont c) 1x2 8 + 0x2 7 + 1x2 6 + 0x2 5 + 0x2 4 + 1x2 3 + 1x2 2 + 1x2 1 + 0x2 0 = = 256 + 0 + 64 + 0 +

Részletesebben

Nyíregyházi Főiskola Gazdaságtudományi Intézet A TDK DOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI

Nyíregyházi Főiskola Gazdaságtudományi Intézet A TDK DOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI Nyíregyházi Főiskola Gazdaságtudományi Intézet A TDK DOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI 1. Általános előírások A TDK-dolgozat terjedelmét illetően a következő előírásokat kérjük figyelembe venni:

Részletesebben

3. Az ősember. I n f o r m a t i k a é r e t t s é g i, k ö z é p s z i n t, m á j u s 1 9.

3. Az ősember. I n f o r m a t i k a é r e t t s é g i, k ö z é p s z i n t, m á j u s 1 9. 1. Színház Készítse el a mintán látható színházi plakátot! A következő feladatok ehhez nyújtanak útmutatást! A plakát A5-ös méretű lesz, ezért egy fekvő A4-es lapra két példányt helyezzen el. 1. A szöveg

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 346 01 Irodai asszisztens Tájékoztató Használható segédeszköz:

Részletesebben

Tudnivalók a XXX. Jubileumi OTDK-val kapcsolatban

Tudnivalók a XXX. Jubileumi OTDK-val kapcsolatban Tudnivalók a XXX. Jubileumi OTDK-val kapcsolatban A részvétel feltételei: Az OTDK-n történő részvételre az intézményi TDK jelölés alapján az osztatlan egyetemi, főiskolai és a BA, BSc, MA, MSc képzésében1

Részletesebben

A SZAKDOLGOZATTAL SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK

A SZAKDOLGOZATTAL SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK SZIE Tájépítészeti és Településtervezési Kar Tájrendező és kertépítő BSc szak A SZAKDOLGOZATTAL SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK I. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK A dolgozat címe A dolgozat

Részletesebben

Szakdolgozati formai követelmények

Szakdolgozati formai követelmények SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA Szakdolgozati formai követelmények - 1 - TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. Konzultáció... 3 3. A szakdolgozat formai követelményei... 3 4. A szakdolgozat mellékletei... 5 5.

Részletesebben

AI. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓKA

AI. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓKA Magyar Pszichológiai Szemle Szerzői instrukció AI. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓKA A Magyar Pszichológiai Szemle olyan cikkeket fogad el közlésre, amelyek a pszichológia és határterületeinek tudományos kérdéseivel

Részletesebben

Szakdolgozat írásával kapcsolatos tájékoztató

Szakdolgozat írásával kapcsolatos tájékoztató Szakdolgozat írásával kapcsolatos tájékoztató Szakdolgozat tartalmi követelményei és ellenőrzési pontjai A szakdolgozat célja, annak bemutatása, hogy a hallgatók a képzési szakra vonatkozó ismereteket

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2005/2006 SZÁMÍTÁSTECHNIKA

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2005/2006 SZÁMÍTÁSTECHNIKA Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2005/2006 SZÁMÍTÁSTECHNIKA II. (regionális) forduló 2006. február 17... Helyszín fejbélyegzője Versenyző Pontszám Kódja Elérhető Elért Százalék. 100..

Részletesebben

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga. Gyakorlati vizsgatevékenység

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga. Gyakorlati vizsgatevékenység NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység Gyakorlati vizsgatevékenység időtartama: 120 perc A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30% 315/2013.

Részletesebben

Szövegkezelő programok általuk kínált lehetőségek

Szövegkezelő programok általuk kínált lehetőségek Szövegszerkesztés Szövegkezelő programok általuk kínált lehetőségek formázási lehetőségek WYSIWYG elv (What You See Is What You Get Amit látsz azt kapod) táblázat, grafika és egyéb objektumok nyelvi modulok

Részletesebben

ÚTMUTATÓ a szakdolgozat elkészítéséhez formai követelmények

ÚTMUTATÓ a szakdolgozat elkészítéséhez formai követelmények ÚTMUTATÓ a szakdolgozat elkészítéséhez formai követelmények Mivel az eddigi szerkesztési tapasztalatok azt mutatják, hogy a formai hiányosságok nagymértékben rontják a diplomamunka értékét, arra kérjük

Részletesebben

Szakdolgozatok és TDK dolgozatok formai követelményei

Szakdolgozatok és TDK dolgozatok formai követelményei Szakdolgozatok és TDK dolgozatok formai követelményei Bioenergia tehetséggondozási műhely 1. előadás Összeállította: Prof. dr. Simon László Nyíregyházi Főiskola Támogató: Oktatásért Közalapítvány, Felsőoktatási,

Részletesebben