AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

Átírás

1 HU HU HU

2 AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, COM(2009) 359 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Jelentés a Monacóval, San Marinóval és a Vatikánnal kötött monetáris megállapodások működéséről HU HU

3 A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Jelentés a Monacóval, San Marinóval és a Vatikánnal kötött monetáris megállapodások működéséről 1. BEVEZETÉS Az Európai Közösség azért kötötte meg a monetáris megállapodásokat Monacóval, San Marinóval és a Vatikánnal, hogy jogfolytonosságot biztosítson az egyrészről ezen országok, másrészről pedig Franciaország és Olaszország között az euro bevezetése előtt hatályban lévő egyezményeknek. A hatályos megállapodások újratárgyalását, tekintettel az euro bevezetésére, a Maastrichti Szerződéshez csatolt nyilatkozat 1 irányozta elő. Tíz évvel azután, hogy az euro felváltotta Franciaország és Olaszország nemzeti valutáját, amely Monacóban, illetve San Marinóban és a Vatikánban használatos volt, a Tanács felkérte a Bizottságot, hogy vizsgálja felül a monetáris megállapodások működését 2. Ez a közlemény részletesen megvizsgálja a megállapodások tartalmát, ismerteti végrehajtásuk erősségeit és problémáit, és a három megállapodás tartalmára vonatkozó módosításokat javasol. 2. A MEGÁLLAPODÁSOK TARTALMÁNAK ISMERTETÉSE 2.1. A megállapodások közös jellemzői Mivel az euroövezetben részt vevő tagállamok nemzeti valutáját január 1-jétől az euro váltotta fel, és a részt vevő tagállamoknak a monetáris és árfolyamügyekre vonatkozó hatásköre a Közösséghez került, a Tanács úgy döntött, hogy módosítani kell azokat a hatályos monetáris megállapodásokat, amelyeket az euroövezethez tartozó tagállamok harmadik országokkal kötöttek 3. A Közösség és a Monacói Hercegség közötti új megállapodásról 4 Franciaország (a Bizottsággal és az Európai Központi Bankkal (EKB) együttműködve), a San Marino Köztársasággal és a Vatikánvárossal kötendő megállapodásokról 5 pedig Olaszország (a Bizottsággal és az Európai Központi Bankkal (EKB) együttműködve) tárgyalt. A monetáris megállapodások feljogosították Monacót, San Marinót és a Vatikánt arra, hogy hivatalos számú nyilatkozat a San Marinóval, a Vatikánnal és Monacóval fenntartott monetáris kapcsolatokról. A Tanács következtetései a pénzforgalomba szánt euroérmék nemzeti előlapjára és kibocsátására vonatkozó közös iránymutatásokról, az ECOFIN-Tanács ülése, február 10. A francia frank 1925 óta Monaco törvényes fizetőeszköze. A hercegségben franciafrank-bankjegyek és -érmék voltak forgalomban és Monaco jogosult volt egy meghatározott felső határig saját franciafrankérméket kibocsátani (ezek csak Monaco területén belül voltak törvényes fizetőeszközök). Az Olaszország és San Marino közötti monetáris kapcsolatokat az 1939-ben aláírt barátsági és jószomszédsági egyezmény szabályozta, az Olaszország és a Vatikánvárosi Állam közötti monetáris kapcsolatokat szabályozó monetáris egyezményt pedig 1929-ben írták alá. Mindkét egyezmény tízévente megújítható volt és feljogosította San Marinót és a Vatikánt arra, hogy líraérméket bocsásson ki, amelyek Olaszországban törvényes fizetőeszköznek számítottak. Az Európai Közösség nevében a Francia Köztársaság kormánya és Ő Főméltósága a Monacói Herceg kormánya közötti monetáris megállapodás (HL L 142., május 31.). Az Európai Közösség nevében az Olasz Köztársaság és San Marino Köztársaság közötti monetáris megállapodás (HL C 209., ). Az Európai Közösség nevében az Olasz Köztársaság és a Vatikánvárosi Állam közötti monetáris megállapodás (HL C 299., ). HU 2 HU

4 valutájukként az eurót használják és az eurobankjegyeket és -érméket törvényes fizetőeszközükké tegyék január 1-jétől a Monacói Hercegség jogosult arra, hogy évente a Franciaországban vert euroérmék egy ötszázadának megfelelő mennyiségű euroérmét bocsásson ki. San Marino Köztársaság jogosult arra, hogy évente legfeljebb EUR névértékű euroérmét bocsásson ki. A Vatikán által évente kibocsátható euroérmék névértékének felső határa eredetileg EUR volt. Emellett Vatikánváros jogot kapott arra, hogy azokban az években, amikor az Apostoli Szentszék üres, az egyes jubileumi szentévekben és az ökumenikus tanács megnyitásának évében több érmét bocsásson ki, alkalmanként összesen EUR értékben. A felső határértékeket egy október 7-i tanácsi határozattal EUR-ra emelték a szokásos éves kibocsátás felső határa és további EUR-ra a különleges alkalmakhoz kötődő kibocsátás esetében. A San Marinóra és a Vatikánra vonatkozó felső határokat kétévente felülvizsgálják az olasz fogyasztói árindex változásainak tükrözése érdekében. A Monacóban (San Marinóban és a Vatikánban) kibocsátott éves euroérme-mennyiségeket hozzáadják a Franciaországban (Olaszországban) kibocsátott érmemennyiségekhez és az EKB így hagyja jóvá a kibocsátás mennyiségét. Monaco, San Marino és a Vatikán forgalomban levő euroérméi azonosak az euroövezeti tagállamok által kibocsátott forgalmi euroérmékkel, tekintettel névértékükre, törvényes fizetőeszköz jellegükre, a közös érmeoldalak rajzolatával kapcsolatos és technikai jellemzőire és a nemzeti előlapok rajzolatára vonatkozó közös jellemzőkre. Az illetékes közösségi hatóságokat előzetesen értesíteni kell a nemzeti előlapok rajzolatának jellemzőiről. Monaco, San Marino és a Vatikán jogosult arra is, hogy az euroövezeti tagállamokra vonatkozó szabályokkal azonos előírások mellett az országra vonatkozó éves maximális kibocsátás keretein belül euroérméket bocsásson ki gyűjtők számára. A San Marino Köztársaság kibocsáthat továbbá aranyból készült érméket, amelyek névértéke scudoban 6 van meghatározva. Monaco, San Marino és a Vatikán nem jogosult arra, hogy eurobankjegyeket bocsásson ki, és a gyűjtők számára készült érmék az országok területén kívül nem törvényes fizetőeszközök. Mindhárom ország vállalta, hogy megteszi a belső jogi intézkedéseket ahhoz, hogy területén alkalmazza az eurobankjegyekre és -érmékre vonatkozó közösségi rendelkezéseket, és hogy szorosan együtt tudjon működni az Európai Közösséggel az eurobankjegy és -érmehamisítás elleni küzdelemben A Monacóval kötött megállapodás egyedi jellemzői A fent ismertetett rendelkezések mellett, amelyeket mindhárom megállapodás tartalmaz, a Monacóval kötött megállapodásban néhány további követelmény is található. A megállapodás tartalmazza Monaco kifejezett kötelezettségét arra vonatkozóan, hogy végrehajtja az eurobankjegy és -érmehamisítás elleni küzdelemhez kapcsolódó közösségi előírásokat. A Monacói Hercegségben tevékenységet folytató hitelintézetek és pénzügyi intézmények a Franciaországban működő releváns intézményekkel azonos feltételek mellett vehetnek részt a 6 Az Appennini-félszigeten a 19. századig használatos pénzegység. HU 3 HU

5 bankközi elszámolási és fizetési, valamint értékpapír-elszámolási rendszerekben, ha teljesítik az említett rendszerekhez való hozzáférésre vonatkozó feltételeket. Monaco hitelintézetei az EKB monetáris politikai eszközökre és eljárásokra vonatkozó előírásainak végrehajtásakor a Banque de France által elfogadott intézkedésekkel azonos intézkedések hatálya alá tartoznak. A Hercegség felelős azért, hogy meghozza azokat az alkalmazandó jogi előírásokat, amelyekkel a területén biztosítja az euro és a Közösség pénzügyi rendszerének védelmét és stabilitását. A monetáris megállapodás 11. cikke szerint a Monacói Hercegségben a következő területeket szabályozó közösségi jogi aktusok alkalmazandók: az EKB által végzett statisztikai adatgyűjtés, a hitelintézetek kötelező tartalékalapja, a vállalkozásokra az EKB szabályainak és határozatainak megszegése miatt kiszabandó szankciók, bankjegykibocsátás, piaci műveletek, a monetáris ellenőrzés eszközei, klíring- és elszámolási rendszerek. A Monacói Hercegség alkalmazza a hitelintézetek tevékenységére és prudenciális felügyeletére, valamint a fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerrel kapcsolatos rendszerkockázatok megelőzésére vonatkozó közösségi jogi aktusok végrehajtása tekintetében Franciaország által elfogadott intézkedéseket is. Emellett Monacónak a pénzmosásra vonatkozó közösségi irányelveknek és a beruházási szolgáltatásokat szabályozó jogi aktusoknak megfelelő joghatású intézkedéseket kell tennie. A Monacóval kötött monetáris megállapodás vegyes bizottság létrehozását írja elő, amelynek feladata a megállapodás végrehajtásának és működésének megkönnyítése. 3. A MEGÁLLAPODÁSOK MŰKÖDÉSÉNEK ÉRTÉKELÉSE ÉS A MEGÁLLAPODÁSOK TARTALMÁNAK ESETLEGES JAVÍTÁSÁRA VONATKOZÓ JAVASLATOK 3.1. A vonatkozó EK-jogszabályok átültetése A Közösséggel monetáris megállapodást kötött három államban átültetendő közösségi jogszabályok alkalmazási köre az egyes megállapodások esetében jelentősen eltér. Mindhárom tagállam vállalta, hogy jogi intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy területén alkalmazza az eurobankjegyekre és -érmékre vonatkozó közösségi előírásokat. Az euroérmék rajzolatával és technikai jellemzőivel kapcsolatos előírások alkalmazása általában jó. Mivel Monaco, San Marino és a Vatikán euroérméit az euroövezethez tartozó, tanúsított pénzverdékkel (vagyis a francia és az olasz nemzeti pénzverdével) együttműködve tervezik, majd a gyártást ezek a pénzverdék végzik, a legújabb közösségi előírások alkalmazása összességében biztosítva van. Ami az eurobankjegyeket illeti, nem hoztak létre illetékes hatóságot vagy nyomonkövetési eljárást annak ellenőrzésére, hogy az alkalmazandó előírásokat (tehát az eurobankjegyek cseréjére és a forgalomból való kivonására vonatkozó szabályokat) végrehajtják-e. A monetáris megállapodások aláírói arra is kötelezettséget vállaltak, hogy szorosan együttműködnek a Közösséggel az eurobankjegyek és -érmék hamisítása elleni küzdelemben. A másik két megállapodáson túlmutatva a Monacóval kötött megállapodás meghatározza, hogy a Hercegségnek meg kell tennie a hamisítás megakadályozására vonatkozó közösségi jogszabályokban 7 meghatározott megfelelő lépéseket. A Monacóval kötött megállapodás 7 A Tanács kerethatározata (2000. május 29.) az euró bevezetésével kapcsolatos pénzhamisítás elleni, büntetőjogi és egyéb szankciókkal megvalósuló védelem megerősítéséről (2000/383/JHA, HL L 140., HU 4 HU

6 végrehajtását a hamisítással összefüggésben rendszeresen értékelik, és a vegyes bizottság ülésein naprakésszé teszik azoknak a jogi eszközöknek a jegyzékét, amelyeket el kell fogadni (lásd a 3.2. szakaszt). Bár van néhány hiányosság (például nem került még sor megállapodás aláírására az Europollal), összességében figyelemre méltó előrelépés történt ezen a területen. A San Marinóval és a Vatikánnal kötött megállapodás nem tartalmaz konkrét kötelezettséget az uniós jogszabályok átültetésére az eurokészpénz hamisítás elleni védelmét és a Közösséggel folytatott együttműködés módját illetően. A Bizottság információi szerint mindkét ország tett némi erőfeszítést arra, hogy törvényeit összehangolja a közösségi előírásokkal, de mivel e két megállapodás a Monacóval kötött megállapodástól eltérően nem tartalmaz nyomonkövetési mechanizmust, a Közösség nem kap rendszeresen tájékoztatást a San Marinóval és a Vatikánnal kötött megállapodások végrehajtásáról. A Monacóval kötött megállapodás számos további elemet tartalmaz, amelyek többsége már részét képezte a Franciaországgal kötött korábbi megállapodásoknak. A San Marinóval és a Vatikánnal kötött megállapodásoktól eltérően a Monacóra vonatkozó megállapodás megállapítja a Monaco területén működési engedéllyel rendelkező hitelintézetek és egyéb pénzügyi intézmények számára az Európai Unió bankközi elszámolási és fizetési, valamint értékpapír-elszámolási rendszeréhez való hozzáférés feltételeit. A San Marinóval és a Vatikánnal kötött megállapodások meghatározzák, hogy az e két országban letelepedett pénzügyi intézmények hozzáférhetnek az euroövezeten belüli fizetési rendszerekhez, a Banca d'italia által az Európai Központi Bankkal kötött megállapodás keretében meghatározandó feltételek mellett. A Vatikán és San Marino eddig nem jelezte érdeklődését az euroövezet fizetési rendszereiben való közvetlen részvétel iránt, annak ellenére, hogy az utóbbiban jelentős a pénzügyi ágazat (a San Marinóban működő bankok jelenleg olasz bankokon keresztül férnek hozzá a fizetési rendszerekhez). A san marinói banki ágazat méretét és az euroövezetben működő bankokkal folytatott szoros együttműködését tekintve ésszerű lenne arra kérni San Marino Köztársaságot, hogy a banki és pénzügyi ágazatra vonatkozó jogszabályait hangolja össze az euroövezet tagállamaiban alkalmazandó előírásokkal. A vonatkozó közösségi jogszabályoknak a belső jogrendbe való átültetésére és/vagy ezekkel egyenértékű intézkedéseknek az elfogadására vonatkozó kötelezettségek a Közösséggel monetáris megállapodást kötött három országban nagyon eltérőek. Azért, hogy biztosítható legyen az eurobankjegyeknek és érméknek a hamisítással szembeni megfelelő védelme, mindhárom országban nyomon kell követni a vonatkozó közösségi jogszabályok végrehajtását. San Marino bankjaira és pénzügyi intézményeire az euroövezeti partnereikre érvényes szabályokkal azonos szabályoknak kell vonatkozniuk. Ezért San Marinót fel kell kérni, hogy a banki és a pénzügyi ágazat területén ültesse át a vonatkozó hatályos közösségi jogszabályokat, és alkalmazza az e téren végrehajtott valamennyi korszerűsítést és új előírást. Tekintettel a vonatkozó előírások összetettségére és a köztársaság korlátozott adminisztratív kapacitására, két éves átmeneti időszak írható elő ), és a Tanács 1338/2001/EK rendelete az euró pénzhamisítás elleni védelméhez szükséges intézkedések megállapításáról (HL L 181., ). HU 5 HU

7 3.2. Nyomonkövetési mechanizmusok A monetáris megállapodások a Franciaország és Monaco, illetve Olaszország és a Vatikán, valamint San Marino között fennálló egyezményeket váltották fel. Ezek már nem kétoldalú megállapodások, hanem a Szerződés 111. cikke alapján harmadik országok és az Európai Közösség részéről elfogadott megállapodások. Monaco, a Vatikán és San Marino jogot kapott arra, hogy az euroövezet 325 millió lakosa számára törvényes fizetőeszközt jelentő euroérméket bocsásson ki. Az euroövezet tagállamainak szigorú szabályokat kell betartaniuk, amelyek végrehajtását az EU intézményei szorosan nyomon követik. Az uniós intézményeknek ezért megfelelő szerepet kell kapniuk a monetáris megállapodások végrehajtásának nyomon követésében. A Monacóval kötött monetáris megállapodás vegyes bizottság létrehozását írja elő, amelynek feladata a megállapodás végrehajtásának és működésének megkönnyítése. A vegyes bizottság a Monacói Hercegség, Franciaország, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank képviselőiből áll és általában évente egyszer ülésezik. Az üléseken a felek megvitatják a megállapodás végrehajtása terén tett előrelépést és az átültetendő jogszabályokat felsoroló mellékletek esetleges módosítását. A bizottság rendszeresen vizsgálja az eurobankjegyek- és - érmék hamisítása elleni küzdelem és a releváns jogi előírások végrehajtása terén folyó együttműködést is. A Monacóval kötött megállapodásban előírt eljárással ellentétben a San Marinóval és a Vatikánnal kötött megállapodás nem tartalmaz nyomonkövetési eljárásra vonatkozó előírást. Rendszeres, formális nyomon követés hiányában San Marino és a Vatikán nem készít rendszeresen jelentést a megállapodások végrehajtásáról. Nem vizsgálják a monetáris megállapodások által létrehozott kötelezettségek és ezen országok jogszabályainak összeegyeztethetőségét, és nem kapnak megfelelő tájékoztatást az utóbbi által lefedett területek fejleményeiről. E közlemény előkészítése céljából a Bizottság és az EKB 2009 márciusában informális ülést tartott a három állam képviselőivel. A Monaco és San Marino képviselőivel folytatott megbeszélések építő jellegűek voltak, míg Vatikánváros kevésbé volt nyitott a vélemény- és információcserére. A Vatikánnal és San Marinóval kötött megállapodások nem adnak lehetőséget a működésükkel kapcsolatos rendszeres eszmecserére. Rendszeres találkozók hiányában San Marino és a Vatikán hatóságai számára nehézséget jelent követni a megállapodások által érintett területeken elfogadott új előírásokat, és a közösségi intézmények nem tudják megfelelően ellenőrizni a megállapodások végrehajtását. A Bizottság ezért a Monacói Hercegséggel létrehozott vegyes bizottsághoz hasonlóan a Vatikánvárossal és San Marino Köztársasággal is egy-egy vegyes bizottság felállítását javasolja. A bizottságok összehozzák San Marino/a Vatikán, Olaszország, a Bizottság és az Európai Központi Bank képviselőit, akik legalább évente egyszer találkoznának, hogy nyomon kövessék a megállapodások végrehajtása terén tett előrelépést és tárgyaljanak az esetleges módosításokról A megállapodások végrehajtásával kapcsolatos jelentős hiányosságokra vonatkozó védzáradék A három állam a Közösséggel kötött monetáris megállapodások aláírásával számos kötelezettséget vállalt azon jog fejében, hogy nemzeti valutaként használja az eurót és HU 6 HU

8 euroérméket bocsásson ki. Míg az EU-nak lehetősége van arra, hogy jogsértési eljárást indítson, ha egy tagállam elmulasztja kötelezettségeinek betartását, a szóban forgó megállapodásokhoz kapcsolódóan a Közösségnek nincs eszköze arra az esetre, ha a megállapodást aláíró ország nem teljesíti kötelezettségeit (a végső és ennélfogva valószínűtlen lehetőségen kívül, amely a megállapodás egyoldalú felmondását jelenti). A Bizottság azt javasolja, hogy a monetáris megállapodásokban foglalt kötelezettségek súlyos és tartós (például két évig tartó) megszegése esetén az EU számára lehetővé kell tenni az euroérmék kibocsátási jogának átmeneti felfüggesztését. A kibocsátási jog átmeneti felfüggesztését (például a vonatkozó közösségi előírások átültetésének tartós elmulasztása esetén) számos figyelmeztetés és véleménycsere előzné meg Az euroérmék kibocsátására vonatkozó felső határértékek Monaco, a Vatikán és San Marino jogosult arra, hogy országa nemzeti előlapjával ellátott euroérméket bocsásson ki, amelyek az euroövezet egészében törvényes fizetőeszközök. Az éves kibocsátás felső határát történelmi okokból igen eltérő módon határozták meg 8. Monaco jogosult arra, hogy a Franciaországban vert euroérmék (vagyis a francia nemzeti előlappal rendelkező euroérmék) legfeljebb egy ötszázadának megfelelő mennyiségű euroérmét bocsásson ki. Monaco 2009-ben összesen EUR névértékű euroérme kibocsátására jogosult. San Marino és a Vatikán esetében a felső határ rögzített összegeket jelent, amelyeket kétévente felülvizsgálnak az olasz fogyasztói árindex változásainak figyelembevétele érdekében. Ez a két felső határérték az Olaszországgal az euro bevezetése előtt hatályban lévő megállapodásokban használt kibocsátási felső határértékeken alapult, és nem kapcsolódik valós változóhoz, mint például a lakosság létszáma, a GDP vagy az euroövezeti tagállamok általi euroérme-kibocsátás. Ezek a felső határértékek 2008-ban és 2009-ben San Marino esetében EUR-t, a Vatikán esetében pedig EUR-t tesznek ki. A Vatikánvárosi Állam különleges alkalmakkor további forgalmi euroérme-mennyiségeket bocsáthat ki (lásd a 2.1. szakaszt). Eddig mindhárom ország szigorúan betartotta a kibocsátásra vonatkozó felső határértékeket. Az egy főre eső tényleges adatok azt jelzik, hogy a Közösséggel monetáris megállapodást kötött országok esetében a kibocsátásra vonatkozó felső határértékek nagyvonalúak szeptemberéig a kibocsátott érmék értéke egy főre vetítve a Vatikán esetében EUR, San Marino esetében 422 EUR és Monaco esetében 190 EUR volt. Ugyanebben az időszakban ( ) az euroövezet tagállamaiban az átlagos egy főre jutó kibocsátás 63 EUR volt (a részleteket ld. az I. mellékletben). A lakosság létszámával arányosnál magasabb kibocsátási kvóták mindazonáltal indokolhatók azzal, hogy az érmegyűjtők piacán viszonylag nagyobb kereslet mutatkozik ezen érmék után és nagyobb mennyiségben kelnek el. A forgalmi euroérmék azonban elsősorban fizetőeszközök: forgalmuknak a piacon szabadnak kell lennie és fizetésre kell felhasználni azokat. A gyűjtők által megvásárolt forgalmi érmék nem szolgálják eredeti céljukat, kizárólag gyűjtőknél maradnak. 8 A monetáris megállapodások azt a módszertant tartalmazták, amelyet az euro bevezetése előtt hatályos monetáris egyezményekben levő kibocsátási felső határ meghatározására használtak. HU 7 HU

9 Azért, hogy a monetáris megállapodást kötött három ország érméi is ténylegesen forgalomba kerüljenek, a Bizottság a kibocsátás felső határának növelését javasolja. Az új felső határértékeket új egységes módszer alapján számítanák ki, egyenlő bánásmódot biztosítva mindhárom országnak. Az eredeti monetáris megállapodások valójában kedvezőtlenebb bánásmódot biztosítottak Monacónak, mint San Marinónak és a Vatikánnak. Ennek következtében Monaco jelenleg a San Marino által kibocsátott érmék mennyiségének egytizedét bocsátja ki, amely a Vatikán által kibocsátott érmék mennyiségének egyötöde, bár Monaco népessége a legnagyobb a három ország közül, és monetáris megállapodása tartalmazza a legtöbb kötelezettséget. Az (n) évre vonatkozó új felső határ egy rögzített és egy változó részből állna: (1) A rögzített rész célja az érmegyűjtők által támasztott kereslet fedezése. Közös becslések szerint összesen körülbelül EUR értékű érmének elegendőnek kell lennie a gyűjtői piac által támasztott kereslet kielégítésére 9. (2) A változó rész az euroövezet átlagos egy főre jutó kibocsátásán alapulna. Az euroövezetben az (n-1) évben kibocsátott érmék egy főre jutó átlagos mennyiségét szoroznák meg a monetáris megállapodást kötött ország lakosságának létszámával. Az 1. táblázat az ismertetett módszer alapján számított évi felső határértékek modelljét tartalmazza. 1. táblázat: Egységes módszer alapján számított kibocsátási felső határértékek (2009. évi példa) Ország Lakosság Változó rész ( 3,61 EUR/fő x a lakosság létszáma 10 Rögzített rész (EUR) Új felső határ összesen ben (rögzített + változó) (EUR) Jelenlegi felső határ 2009-ben összesen (EUR) Monaco San Marino Vatikán Az új módszer Monaco esetében növelné meg jelentősen az érmekibocsátás felső határértékét: körülbelül EUR-ról közel EUR-ra. A Vatikán esetében a felső határérték majdnem megduplázódna, EUR-ról több mint EUR-ra. A kibocsátás felső határértékeinek emelésénél azonban feltételül kell szabni a pénzforgalomba szánt euroérmék nemzeti előlapjára és kibocsátására vonatkozó közös iránymutatásokról szóló a Tanács által február 10-én jóváhagyott új bizottsági 9 10 San Marino például néhány kiválasztott címletű euroérme gyártására összpontosított, némi sikerrel ezeket az érméket most névértéken használják ügyletek során ban az euroövezetben az egy főre jutó átlagos nettó kibocsátás 3,61 EUR volt. HU 8 HU

10 ajánlás 11 betartását. Ennek megfelelően valamennyi forgalmi euroérmét névértéken kellene forgalomba hozni, kivételt képezne a kibocsátott érmék egy kis hányada, amelyeket indokolt estben (különleges minőség vagy csomagolás) magasabb áron lehetne értékesíteni. Monaco és San Marino az alábbi szabályt alkalmazza: Monacóban az érmék többségét más euroövezeti országok euroérméivel keverve, tekercsekben osztják szét a monacói bankoknak. San Marinóban az érmék körülbelül 70%-át a területén levő bankokba juttatják el és nem keverik más országok euroérméivel. Annak elkerüléséhez, hogy a san marinói érméket a gyűjtők a helyi bankokban nagy mennyiségben felvásárolják, megoldást jelenthet, ha a bankokhoz való kiszállítás előtt más országok euroérméivel keverik azokat. A jelenlegi gyakorlathoz képest a legnagyobb változásra a Vatikánváros részéről lesz szükség, amely forgalmi érméinek gyakorlatilag teljes mennyiségét gyűjtőknek szánt készletekben bocsátja ki (az euroövezetben az érmék kevesebb mint 1%-át értékesítik névértéket meghaladó, gyűjtőknek szánt készletekben). Egy új közös módszer bármely jövőbeli monetáris megállapodás esetében is alkalmazandó lenne 12. A Bizottság új módszer bevezetését javasolja a kibocsátás felső határának kiszámításához, amely egyenlő feltételeket teremtene a Közösséggel monetáris megállapodás kötő összes ország számára. A közös módszer tisztességes bánásmódot biztosítana és figyelembe venné az érmegyűjtők által támasztott keresletet, ugyanakkor biztosítaná, hogy az érintett országok által kibocsátott forgalmi euroérmék valóban bekerüljenek a forgalomba Az euroérmék készítésére vonatkozó szabályok A Monacóval kötött monetáris megállapodás a francia nemzeti pénzverde számára tartja fenn a monacói euroérmék gyártásának jogát, miközben a vatikáni és a san marinói érmék kizárólag az olasz nemzeti pénzverdében készülhetnek. Ezt a szabályt történelmi okokból vezették be akkor, amikor még eurokészpénz nem volt forgalomban, és szinte valamennyi euroövezeti ország csak saját szükségletének kielégítésére gyártott euroérmét, és a gyártás, valamint a készletek kezelése terén rendkívül kis mértékű volt az együttműködés. Azóta változott a helyzet és az euroövezetben számos tagállam más tagállamban gyártatja érméit, néhány pedig külföldi készletekből vásárol. Valójában sok euroövezeti pénzverde folytat széles és dinamikus üzleti tevékenységet az érmegyártás tekintetében más európai és Európán kívüli országokkal 13. Bár a Monaco, San Marino és a Vatikán által a francia és az olasz pénzverdével kötött, hatályos megállapodások láthatóan jól működnek, uniós jogi szempontból jelenleg nem indokolt egyes nemzeti pénzverdék monopóliumának fenntartása a Közösség és egy harmadik ország közötti megállapodás végrehajtásához szükséges érmegyártás esetében. Az ilyen monopólium teljesen ellentétes a Szerződés szellemével és valójában megkülönböztetést teremt a tagállamok között, mivel az euroövezet más pénzverdéi számára nem biztosítja azt a törvényes jogot, hogy a Monaco, San Marino és a Vatikán számára szükséges érme gyártására ajánlatot tegyen Lásd a 2. lábjegyzetet. Tárgyalások folynak az Andorrai Hercegséggel kötendő megállapodásról. 10 euroövezetbeli pénzverde exportál érméket. HU 9 HU

11 Az euroövezeti pénzverdék számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az érintett három ország számára ajánlatot tegyenek euroérme gyártására, és Monacónak, a Vatikánnak és San Marinónak lehetővé kell tenni, hogy szabadon választhasson szerződő felet KÖVETKEZTETÉSEK A Tanács felkérte a Bizottságot, hogy vizsgálja felül a hatályos monetáris megállapodások működését. A megállapodások részletes vizsgálatát követően a Bizottság módosításokat javasol, az alábbi elemek beillesztése céljából: (1) egyenlőbb feltételek biztosítása a Közösséggel monetáris megállapodást kötött országok kötelezettségei tekintetében; (2) mindhárom megállapodás esetében megfelelő nyomonkövetési mechanizmus létrehozása; (3) a megállapodásban foglalt kötelezettségek súlyos és tartós megszegése esetén legyen lehetőség az euroérmék kibocsátási jogának felfüggesztésére; (4) az euroérmék kibocsátására vonatkozó felső határérték kiszámításához közös módszer bevezetése és a felső határértékek megfelelő módosítása; (5) az euroövezeti pénzverdék számára annak lehetővé tétele, hogy ajánlatot tegyenek a monacói, san marinói és vatikáni érmék gyártására, és az utóbbiak szabadon választhassanak szerződő felet. A Monacóval kötött monetáris megállapodás újratárgyalására a Bizottság és Franciaország kapna felhatalmazást, együttműködve az EKB-val, míg a San Marinóval és a Vatikánnal kötött monetáris megállapodást a Bizottság és Olaszország tárgyalná újra, együttműködve az EKB-val. 14 Az az ország, amelynek pénzverdéje monetáris megállapodással rendelkező ország számára gyártana euroérmét, hozzáadná ezeknek az érméknek a mennyiségét a saját használatra kibocsátani tervezett mennyiséghez, a kibocsátás teljes mennyiségének az EKB általi jóváhagyása céljából, a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően. Az érintett euroövezeti tagállam kibocsátási jogai nem csorbulnának, a kibocsátás mennyiségére vonatkozóan nincs a priori korlát. HU 10 HU

12 I MELLÉKLET Összes érmekibocsátás 2008 végén 15 Ország Lakosság 16 Kibocsátott érmék száma (1000) Egy főre jutó kibocsátott érmék száma Kibocsátott érmék értéke (1000 EUR) Kibocsátott érmék értéke (EUR/fő) Monaco ,66 San Marino ,38 Vatikán ,77 Euroövezet ,12 BE ,83 DE ,34 IE ,34 EL ,78 ES ,58 FR ,06 IT ,50 CY ,42 LU ,74 MT ,72 NL ,72 AT ,84 PT ,19 SI ,43 FI , Források: az EU-országok esetében az EKB (kumulatív nettó kibocsátás); a három harmadik ország vonatkozásában a releváns francia és olasz intézmények. Források: Az EU-országok esetében az Eurostat; a három harmadik országra vonatkozóan a CIA fact book (2009. júliusi becslések). HU 11 HU