VÍZPART. Víz világnapi ünnepség és pályázat. Víz, egészség, élet
|
|
- Hanna Takácsné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 VÍZPART XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM MÁRCIUS Víz, egészség, élet Víz világnapi ünnepség és pályázat A Víz Világnapja alkalmából a Magyar Hidrológiai Társaság Szegedi Területi Szervezete és az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság plakátkészítœ-, internetes totó- és fotópályázatot hirdetett meg az idén. A jelmondata Víz, egészség, élet volt. Pályázati felhívásunkra öszszesen 644 pályázati munka érkezett. A plakátkészítœ pályázaton négy korcsoportban (óvoda, általános iskola alsó és felsœ tagozat, valamint középiskola) összesen 292 alkotást kellett elbírálni. Az internetes totó pályázatunk nagy népszerıségnek örvendett mind az általános iskola felsœ tagozatosai, mind a középiskolások körében. Összesen 256 megfejtést küldtek be a diákok a két kategóriában. Második alkalommal meghirdetett fotópályázatunkra összesen 96, nagyon színvonalas digitális, illetve papír alapú fotó érkezett három korcsoportból. Pályázati kiírásunk ugyan csak két korcsoportot szólított meg (középiskola és felnœtt), de az általános iskolás tanulók is kedvet éreztek a fotópályázathoz, így tœlük is érkezett néhány alkotás, melyeket természetesen elbíráltunk. Örömmel fogadtuk a hírt, miszerint a Duna Múzeum által kiírt országos Víz világnapi plakátpályázaton különdíjban részesült Kánvási Zita, a szegedi Gábor Dénes gimnázium és mıszaki szakközépiskola 11. osztályos tanulója. Az idei ünnepségnek a Móra Ferenc Múzeum díszterme adott otthont. Rendkívül jó volt látni, ahogy a terem megtelt kicsikkel és nagyokkal, illetve a gyerekekhez hasonlóan izgatott szülœkkel, tanárokkal, valamint volt és jelenlegi vízügyes kollégákkal, a társszervezetek és a pályázat támogatóinak képviselœivel. (Folytatás a 2. oldalon) Bodor DezsŒ volt a szónok a díjkiosztáson
2 2 VÍZPART MÁRCIUS Víz, egészség, élet Víz világnapi megemlékezés és pályázati díjkiosztás (Folytatás az 1. oldalról) A sok gyerek jelenléte azt is jelezte számunkra, hogy milyen sok alkotás érkezett be a dél-alföldi régióban meghirdetett Víz világnapi pályázatunkra. A március 19-én megtartott rendezvényen az ünnepi beszédet Bodor DezsŒ, a Szegedi Vízmı Zrt. mıszaki igazgatója, a Csongrád Megyei Mérnöki Kamara elnöke tartotta (fotó az 1. oldalon). ElŒadásában többek között nyomon követhettük a Víz Világnap kialakulásának eseményeit, lépéseit, tájékoztatást kaptunk Szeged város vízellátásának, szennyvízelvezetésének és tisztításának helyzetérœl, valamint számos alkotást (festményt, zenemıvet) láthattunk, hallhattunk egy-egy pillanat erejéig felvillani, melyek a víz és a mıvészetek kapcsolatát tükrözték. Az ünnepi mısort a hagyományokhoz híven idén is a Széchenyi gimnázium és szakközépiskola diákjai elœadásában hallhattuk (fotó az 1. oldalon). Színvonalas mısorukkal újra színesebbé varázsolták ünnepségünket. Nekik és felkészítœ tanáraiknak ezúton is köszönjük munkájukat! Az ünnepi beszédet és mısort a pályázók által alig várt eredményhirdetés és díjátadás követte. A legjobb pályamunkákat beküldœk értékes könyvekkel és sok apró ajándékkal lehettek gazdagabbak. Az ünnepség befejeztével szintén a Móra Ferenc Múzeumban nézhették meg a vendégek a plakát- és fotópályázatok legjobb alkotásaiból, valamint a díjazott munkákból összeállított kiállítást, mely április 4-ig tekinthetœ meg a múzeum emeletén. (A díjazott pályamunkák plakátok és fotók megnézhetœek a internetes oldalon is.) Az ünnepség után a résztvevœk a Szegedi Vízmı Zrt. jóvoltából meglátogathatták a Szent István téri víztornyot. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani szponzorainknak, hogy támogatták a dél-alföldi régió Víz világnapi pályázatait! Köszönjük minden pályázónak a részvételt és a beküldött pályamunkákat! NagyszöllŒsi Nóra Az I. helyezett középiskolás plakát Schvartz Diána alkotása, a jobb alsó képen a felsœ tagozatos Szaszkó Bianka 3. helyezett plakátja
3 2008. MÁRCIUS VÍZPART 3 A pályázat díjazottjai PlakátkészítŒ pályázat I. korcsoport (óvoda): 1. Maci csoport jobb oldali fölsœ kép (Szeged, Földmíves utcai óvoda); 2. Katica csoport (FelgyŒi napköziotthonos óvoda); 3. Cica nagycsoport) Csanádapáca, Mesevár óvoda); Különdíj: Borka Fanni Bíborka és Mészáros Nóra (Makó, Újvárosi óvoda). McDonalds különdíjasa: Csiga-biga csoport (PetŒfi-telepi óvoda, Szeged). II. korcsoport (alsó tagozat): osztály (Szeged, PetŒfi Sándor általános iskola Bálint Sándor tagiskola); 2. Meskó Csongor, Meskó Csaba, Hóra Gábor, Hora Jozefina, Kis Csenge, Kvanka Csongor, Nyári Balázs, Tóth Anna, Glasza Kitti, Arany Virág (Szeged, SZTE-JGYPK általános iskola); 3. Sóti Márkó (Szeged, Madách Imre magyar angol két tanítási nyelvı általános iskola); Különdíj: Balla Ráhel, Zawiasa Bernát, Dombi Zita (Szeged, SZTE-JGY- PK általános iskola). McDonalds különdíjasa: Marton Éva (Tabán általános iskola, Szeged). III. korcsoport (felsœ tagozat): 1. Török Viktória, Sándorfi Rebeka (Szeged, Madách Imre magyar angol két tanítási nyelvı általános iskola); 2. Pópity Anna, Horváth-Zsikó Gréta, Sojnóczky Anna, Tóth Tamara (Szeged, Madách Imre magyar- angol két tanítási nyelvı általános iskola); 3. Szaszkó Bianka (Szeged, Weöres Sándor általános iskola). Különdíj: Szabó Tamara (Szeged, SZTE-JGYPK általános iskola). McDonalds különdíjasa: Bagi Nikolett (Tabán általános iskola, Szeged). IV. korcsoport (középiskola): 1. Schvartz Diána ld. 2. o. (Szeged, Deák Ferenc gimnázium); 2. Makai Kinga Virgínia (Szeged, Gábor Dénes gimnázium és mıszaki SZKI); 3. Veszprémi Lili (Szeged, Tömörkény István gimnázium és mıvészeti szakközépiskola). Internetes totó I. korcsoport (felsœ tagozat): 1. Vetési Dávid (Szarvas, Benka Gyula evangélikus általános iskola); 2. Rostás Szabina (Szarvas, Benka Gyula evangélikus általános iskola); 3. Laudisz Nikolett (Szeged, Alsóvárosi általános iskola). II. korcsoport (középiskola): 1. Bakacsi Zoltán (Szeged, Tömörkény István gimnázium); 2. Ocskó Gábor (Szeged, Gábor Dénes gimnázium); 3. Kovács Nikoletta (Ásotthalom, BedŒ Albert középiskola, erdészeti szakiskola). Fotópályázat I. korcsoport (középiskola): 1. Gordán Andrea (Szeged, Széchenyi István gimnázium és SZKI); 2. Kiss Edina (HódmezŒvásárhely, Bethlen Gábor református gimnázium); 3. ÉgetŒ Ádám ld. 9. o. (Szeged, Radnóti Miklós gimnázium); Különdíj: Dobi Gabriella (Radnóti Miklós Gimnázium, Szeged). II. korcsoport (felnœtt); 1. Harcsár Zoltán tanár (Szeged, Radnóti Miklós gimn.). III. korcsoport (általános iskola); 1. Bencsik Bence (Szarvas, Benka Gyula evangélikus iskola); 2. Függ Nóra (Szeged, SZTE-JGYPK Gyakorló Általános Iskola);; Közönségdíjas: Fiala Károly, Szeged. Középen: Kiss Edina fotója (középiskola, 2. díj), alul: talán életük elsœ díját veszik át a kicsik
4 4 VÍZPART MÁRCIUS Alsó-Tisza Vidékért Emlékérem Az Atikövízig központjában a Vásárhelyi Pál terem volt a helyszíne az Alsó-Tisza Vidékért Emlékérem átadásának, valamint az évi szegedi nagy árvíz 129. évfordulója ünnepi megemlékezésének. Dr. Dobi László igazgató köszöntötte dr. Szentgyörgyi Pált, Szeged alpolgármesterét, az ünnepség díszvendégét. Rövid beszédében az évi árvíz tanulságai nyomán az árvízi veszélyeztetettség kérdésének aktualitását, az árvízi biztonság növelésének fontosságát hangsúlyozta. Fiala Károly, a VízgyıjtŒfejlesztési Osztály munkatársa kapta idén a megtisztelœ felkérést, hogy az évi szegedi nagy árvíz évfordulója alkalmából ünnepi elœadását tartsa meg. (Alsó képünkön) Fiatal geológus kollégánk igen szokatlan, ámde érdekes aspektusból mutatta be a Tisza fejlœdését, és a folyó kapcsolatát Szeged városával. Az igen messzi történelmi múltból kiinduló, színvonalas elœadás végkifejleteként eljutottunk az március 12-i petresi gátszakadásig, majd Szeged elöntésének pillanatáig. Az elœadás rendkívül érdekes, informatív és látványos volt. Ezután adták át az Alsó-Tisza Vidékért emlékplaketteket és az elismerœ okleveleket. Idén három kolléga kapta meg ezt a számunkra nagyon fontos kitüntetést. Az elismerés különleges értékét az adja, hogy a javaslattétel és a kiválasztás is a közvetlen munkatársak lehetœsége. A kitüntetés a magas színvonalú szakmai munka mellett az emberi értékek elismerése is ban az emlékplakettet Fehér Józsefné, Lázár Miklós és Bárkányi István kapta. (Fent) Az ünnepség a Szózat meghallgatásával ért véget, majd a meghívott vendégek állófogadáson vettek részt. A Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. tv a valamint az igazgatóság évi Kollektív SzerzŒdésének 35. pontja alapján (Alapító Okirat) a vízügyi szolgálatban tartósan kiemelkedœ teljesítményt nyújtó dolgozók elismerésére igazgatóságunkon az Alsó-Tisza Vidékért kitüntetés nyújt lehetœséget, melyet évente maximum négyen kaphatnak meg. A kitüntetés-adományozásra írásbeli javaslatot tehet az igazgatóság bármely dolgozója, az adományozásról a dolgozók 10 tagú kuratóriuma dönt. Az alapítás évétœl (1995) számítva ben 14. alkalommal részesülnek a kollégák ebben az elismerésben. Eddig 44-en vehették át a kitüntetést. Idén 12 jelölt közül titkos szavazással választották ki azt a három munkatársat, aki megkapja az elismerést. Bárkányi István Szegedi Szakaszmérnökség, gátœr 1977-ben helyezkedett el igazgatóságunknál gátœrként a Percsorai gátœrjárásban. Egy éven belül sikeresen elvégezte a gát- és csatornaœri tanfolyamot, majd a motorfırész- és fıkasza-kezelœi, kishajó vezetœi, szivattyútelepi gépkezelœi szaktanfolyamokat is. Szaktudását a gyakorlatban is kiválóan alkalmazza. Az elmúlt 30 évben számtalan ár- és belvízvédekezésben vett részt, nemcsak saját Œrjárásában, hanem más igazgatóságokon is, így a nyíregyházi, gyulai és a bajai igazgatóságokon. Három alkalommal kapott Árvízi Emlékérmet példamutató munkájáért a Tiszán (2000, 2006) és a Dunán (2002). VezetŒivel, közvetlen kollégáival kapcsolata példás, elsœsorban szerénység és nagyfokú szakmaszeretet jellemzi. Lázár Miklós hidrológus, a Vízrajzi és Környezetértékelési Osztály osztályvezetœ helyettese 1980-ban kezdte vízügyi szolgálatát között a Körös-vidéki Vízügyi
5 2008. MÁRCIUS VÍZPART 5 Bórtartalmú rétegvizek a Dél-Alföldön Az Atikövízig mıködési területén a minœségi vízellátás felszín alatti vizekbœl, fœleg rétegvizekbœl történik. A földtanilag többnyire védett helyzetı porózus tárolókból (jégkorszaki folyóvízi üledékekbœl) feltárt rétegvizek minœségét a tárolók geokémiai és hidrodinamikai viszonyai határozzák meg, természetesen számolva az idœtényezœvel is. Az ivóvizek minœségére vonatkozó korábbi hazai szabályozások (MSZ 448, MSZ 450) szerint a terület nagy részén közmıves vízellátásra megfelelœ rétegvizekkel találkoztunk, vízkezelést csak kevés esetben kellett alkalmazni. Ez az állapot azonban a kevésbé szigorú vízminœségi szabályozáson túlmenœen annak volt köszönhetœ, hogy a vízminœségi vizsgálatok akkoriban csak a legszükségesebbnek ítélt néhány vízkémiai komponensre terjedtek ki. Az 1980-as évek óta egyre részletesebbé váló vizsgálatok az ivóvízellátásra használt rétegvizekben számos olyan kémiai öszszetevœt találtak, amelyek az egészségre káros mennyiségben fordulnak elœ. Az elsœ idœben a rétegvizek arzén tartalmának megismerése és eltávolítása képezte a fœ feladatot. A 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet megjelenését követœen súlyosbodott a helyzet, mert részint a határértékek szigorodtak (pl. arzén esetében 50 µg/l-rœl 10 µg/l-re), másrészrœl újabb vízkémiai öszszetevœk (pl. bór, jód, fluorid stb.) kerültek a látókörbe. Most közülük a rétegvizek bórtartalmának problémakörét tárgyalom. A bór a periódusos rendszer egyik kémiai eleme, vegyjele B, a félfémek közé tartozik. Három vegyértékı, két allotróp módosulata létezik: sötétszürke fémfényı kristály és barnásfekete porként ismeretes amorf bór. Kémiai kimutatása nem egyszerı, ritka elem. Legfontosabb endogén ásványa a turmalin, exogén ásványai a bórax, boracit, borokalcit, utóbbiak viszonylag gyakoribbak. Természetben leggyakrabban a borátok formájában jelenik meg, amelyek vízben könnyen oldódnak. A vízben bórsav és borát formájában fordul elœ, arányukat a víz ph-tartalma határozza meg. A bór vízoldékonysága miatt metamorfózis és mállás során könnyen távozik a kœzetekbœl. A WHO adatai szerint a bóros vizek (és élelmiszerek) fogyasztása a fiatal szervezet fejlœdésére káros hatást gyakorol, kisérleti emlœs állatok esetében a hím állatok szaporító szervein elsœsorban a heréken jelentkeztek toxikus hatások. A WHO által megállapított határérték 0,5 mg/l, amely az emberre való alkalmazhatóság bizonytalanságai miatt ezerszeres biztonsági tényezœt tartalmaz. Az EU 98/83/EK jelzetı Ivóvíz MinŒségi Irányelvének nyomán kiadott 201- /2001. (X. 25.) Korm. rendelet 1,0 mg/lben szabja meg a bórtartalom megengedhetœ mértékét (átmeneti határérték az érintett településeken 5 mg/l). A felszín alatti vizek bórtartalma egyértelmıen rétegeredetı, az ivóvízellátásra használatos vizekben nem, vagy csak igen kis mennyiségben fordul elœ. Az országos viszonylatban helyes fenti megállapítás az Alföldre, különösen a Tiszántúlra csak részben igaz. Az Atikövízig mıködési területén, Csongrád és Békés megye találkozásánál lévœ települések vízmıkútjainak vizei az ivóvizes határértéket meghaladó mennyiségı bórt tartalmaznak. Igazgatóságunk mıködési területén a fentiekben hivatkozott kormányrendelet 6- os számú melléklete 1,0 mg/l koncentrációnál nagyobb bórtartalú ivóvízellátást említ a következœ településeknél: Tótkomlós, Ambrózfalva, Csanádalberti, Fábiánsebestyén, Kövegy, Makó-Rákos, Nagyér, Nagylak, NagytŒke, Pitvaros, Kunszentmárton és Öcsöd. (Az ÁNTSZ nyilvántartása szerint Magyarországon 53 település ivóvizében fordul elœ káros mennyiségben bór, az érintett lakosok száma meghaladja a 113 ezret). A jelenlegi ismereteink szerint a bór az ivóvízbœl gazdaságosan nem távolítható el, tehát elœfordulási helyén az ivóvízbeszerzés esetlegesen vízkeveréssel (hígítással), vagy annak eredménytelensége esetén csak új, megfelelœ minœségı vizet szolgáltató vízbázis bevonásával oldható meg. Ez a súlyos gazdasági következményekkel járó probléma adja meg a bórtartalmú vizek jelentœségét, ugyanis egymagában megakadályozhatja a helyi vízbázisok igénybevételét. Az ivóvizek minœségének javítására kormányzati célprogram indult, amely orvosolni fogja többek között a felsorolt települések ivóvízminœségi gondjait is. Dr. Török József Alsó-Tisza Vidékért Emlékérem (Folytatás az elœzœ oldalról) Igazgatóságon dolgozott, majd az Ativízighez került. Néhány hónapig a Vízgazdálkodási Osztályon informatikával foglalkozott, majd a hidrológia felé fordult az érdeklœdése. Azóta a Tisza-völgyi elœrejelzések egyik meghatározó egyénisége, Œ jelenti az Atikövízig hidrológiai tevékenységében az állandóságot. Az Alsó-Tisza vízjárásának egyik legjobb ismerœje. Ezt a tudását széles szakmai körben elismerik. Árvízvédekezéskor az Atikövízig védekezési stratégiája az Œ elœrejelzéseire épül, munkája, döntései hatalmas felelœsséget jelentenek. Ennek ellenére nem szokta felvenni az árvíz idején szokásos harctéri agresszivitást. Derıs nyugalma a vízrajz közösségére is jó hatással van. A vízügyi dolgozók között közszeretetnek örvend. Jelenleg az adatfeldolgozások és az árvízi hidrológia felelœse. Nagy érdemeket szerzett az ISO MIR eljárásainak kidolgozásában. Eddigi kitüntetései: Vizek kártételei elleni védekezésért Érdemérem (ezüst), Árvízvédekezésért Érdemérem (ezüst, 2006). Fehér Józsefné Ica Titkárság október 21-én került igazgatóságunkhoz, mint gép- és gyorsíró a Tervgazdasági és Beruházási Osztályra januárjától ügyviteli dolgozóként látta el feladatát a MezŒgazdasági és Vízhasznosítási, a késœbbi Vízrendezési, Vízhasznosítási és Társulati Osztályon. A szakágazati osztályokon végzett precíz munkája alapján április 1-tŒl áthelyezték az igazgatói titkárság állományába. Munkáját megbízhatóan, pontosan, magas színvonalon végzi. Rendszeresen vállal túlmunkát az igazgatóság érdekében, valamint hazai és nemzetközi rendezvények szervezésében is aktív szerepet vállal. Az igazgatóság védelmi szervezeti beosztásában a kezdetektœl szerepel, jelenleg a Központi Ügyelet leíró részlegének tagja. Fiatalon az ifjúsági mozgalomban vállalt szervezœ szerepet, több évtizede a Szegedi Vízügyi Sportegyesület tagja, a Vízügyi SE elnökségének tagja, az SE gazdasági vezetœje. Jó munkája elismeréséül Kiváló Dolgozó kitüntetésben részesült 1987-ben. A vízügyi szolgálatban eltöltött 30 év alatt végig megbecsülés kísérte. Kiegyensúlyozott személyiség, két leánygyermek édesanyja. P. H. Zs. N. N.
6 6 VÍZPART MÁRCIUS Magyarország sportnagyhatalom Félreértés ne essék, a címbeli megállapítás nem tœlem származik, még csak nem is magyar embertœl, hanem a nemzetközi konfliktusokban pártatlanságát és 1814 óta semlegességét megœrzœ, a békés megoldásokat elœsegítœ Svédország egykori trónörökösétœl. Magyarország sportnagyhatalom e kijelentéssel indokolta röviden az elnöklœ svéd trónörökös az elsœ világháború után, 1922-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság stockholmi ülésén az akkori Csehszlovákia képviselœjének ama kifogásolására adott válaszát, hogy Magyarországnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban két tagja van, noha ez csak a nagyhatalmak elœjoga. Nekünk, magyaroknak, akik az 1920-as békeszerzœdésnek nevezett békediktátumban területünk kétharmadát elvesztettük, Trianon után két évvel jólesett a kiállás mellettünk, és ma is hálásak vagyunk érte a zömében evangélikus Svédországnak. A trónörökös nyilván tudta azt, amit az akkori csehszlovák képviselœ nem, hogy Magyarország alapító tagja volt az ben elhunyt Kemény Ferenc személyében a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Kemény Ferenc 1860-ban Nagybecskereken született, a Budapesti Tudományegyetemen matematikából és fizikából tanári oklevelet szerzett, utána a párizsi Sorbonne Egyetemen francia és német nyelvbœl is oklevelet kapott. Itt ismerkedett meg ElsŒ olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd és kötött barátságot Pierre de Coubertin báróval. Az Œ meghívására vett részt június 23-án azon a nyolc napos párizsi értekezleten, amin határozatilag, egyhangúlag elfogadták a meghívott képviselœk de Coubertin javaslatát az olimpiai játékok felújítására. Indítványára megalakították a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot két francia (E. Callot, P. de Coubertin), két brit (Lord Ampthill, C. Herbert), egy svéd (G. Balek), egy amerikai (W. M. Sloane), két olasz (Lucchesi Palli, D Andria Carafa) egy orosz (Butovszkij), egy belga (M. Bousies), egy cseh (J. Guth-Jarkovsky), egy görög (D. Vikelasz), egy argentin (J. B. Zubiaur), egy újzélandi (L. A. Cuff), egy magyar (Kemény Ferenc) taggal, akikhez az 1895-ben választott német tag (W. Gebhardt) is csatlakozott, Œt szintén alapító tagnak tekintették. A bizottság elsœ elnöke a görög Demetriosz Vikelasz lett, de Coubertin a titkári teendœket látta el, s 1894 nyarán Athént bízta meg az elsœ újkori Olimpiai Játékok rendezésével. Az akkori görög kormány anyagi nehézségekre hivatkozva azonban a lemondást fontolgatta. Ekkor sietett de Coubertin segítségére Kemény Ferenc, aki a budapesti millenniumi ünnepségekkel összeköthetœen a magyar fœvárost hozta szóba. Ezt viszont az akkori magyar vallás- és közoktatási miniszter utasította el azzal az indoklással, hogy nem rendelkezünk kellœ tapasztalattal és elégséges anyagiakkal. IdŒközben a görög kormány bukása miatt, valamint a sikeres társadalmi gyıjtéssel megteremtett anyagi alappal Athén mégis vállalta, hogy 1896-ban megrendezi az elsœ újkori Olimpiai Játékokat. Mai megítélés szerint már nem kétséges az Olimpiai Játékok megrendezésével járó erkölcsi, szellemi és gazdaságos megrendezése esetén anyagi elœny. A XIX. sz. végén azonban ez még nem volt ilyen egyértelmı. A svéd trónörökös minden bizonnyal azt is tudta, hogy az 1922-ig megtartott hat olimpiai játék (1896, Athén, 1900, Párizs, 1904, St. Louis, 1908, London, 1912, Stockholm, 1920, Antwerpen) közül az elsœ öt mindegyikén nemcsak részt vett Magyarország, hanem arany-, ezüst-, bronzérmet is szerzett, és a megszerzett érmek szerint a résztvett nemzetek nem hivatalos sorrendjében Athénban a 6. (2-1-2), Párizsban a 7. (1-2-2), St. Louisban az 5. (2-1-1), Londonban a 7. (3-4-1), Stockholmban pedig a 8. (3-2-3) lett. Az évi antwerpeni olimpiai játékokon csak azért nem szereztünk semmilyen érmet, mert az I. világháború vesztes országait erre nem hívták meg, a békét megtestesítœ olimpiai eszmét megcáfolva. (Az ókorban a harcban álló egyes görög államok az olimpiai játékok idejére az ellenségeskedést felfüggesztették békésen, sportversenyeken vetélkedtek.) FestŒ Szabó László gyémántokleveles erdœmérnök, sporttörténész (róla ld. köv. oldal) A képen a Maty-éri pálya, ahol több olimpiai érmesünk készülœdik Pekingre
7 2008. MÁRCIUS VÍZPART 7 Vendégségben a szabadkaiak A Nemzeti Civil Alap támogatásával decemberben szegedi polgárok 26 tagú csoportja Szabadkára látogatott. A Szegedi Közéleti Kávéházi Estek Alapítvány és a Szabadkai Történelmi Levéltár közös projektjében (melyre a Dugonics András Horvát Magyar Kulturális Egyesület támogatásával került sor), lehetœség nyílt viszontlátogatásra is, amikor a szabadkai polgárok a levéltár és a múzeum szervezésében Szegedre látogattak. A viszontlátás pillanata február 22-én vált esedékessé. Nagy volt a megkönnyebbülés, amikor dr. Dobi László, az Atikövízig igazgatója rendelkezésünkre bocsátotta a Vízügyi emlékhelyet. (Én múzeumnak mondom és helytálló is a meghatározás.) Mindig izgalommal tölt el bennünket a vendégvárás: a busz nem érkezett idœben. Déli szomszédainktól immáron egy egész schengeni határ választ el bennünket, a késésnek mégis szubjektív oka van, egy sofœr. Nem egyszerı a szegedi forgalom, fœleg nem annak, aki nem szokta a péntek 15 órát. A levéltárban dr. Blazovics igazgató köszöntötte a vendégeket. Bár számára nem is volt mindenki vendég. Dr. Mackovic Stevannal, a Szabadkai Történelmi Levéltár igazgatójával már jól ismerik egymást. Mégis nagy figyelemmel hallgatták a történelmi múltat dicsérœ, következetesen megfogalmazott mondatokat. Nekünk közös a múltunk, a jövœnknek is közösnek kell lennie mondta és a 14 órás találkáját 16 órára csúsztatta el. Mert a programban a levéltári anyagok 18 ezer folyómétere következett. FestŒ Szabó László elœzœ oldali cikkéhez kapcsolódva röviden bemutatjuk a szerzœ életútját és munkásságát. Összeállította: NagyszöllŒsi Nóra A Móra Ferenc Múzeum is nagy kihívás a Szegedre látogatók számára. Mikor szóba került, hogy nem ez az utolsó múzeum, amit láttak a nap folyamán, mindenki érdeklœdve várta az újabb látogatást. Este hattól az Adria színei -vel Kelcs László festœmıvész kiállításának megnyitója, víz és tenger következett. A Magyarországi Horvát Szövetség elnökének, Osztrogonácz Józsefnek a megnyitója több oldalról megközelíti a vizet. Mint szelídet és vadat, mint sekélyt és mélyet, tisztát és zavarost, melynek minden formája életünk része. Esteledett, amikor a busz felkapaszkodott a Belvárosi hídfœnél. Néhány perc után a Szövetség utca végén megállt és a februári sötétségbe borult valamikori gát- Œrház fénye rendet bont. Mindenki meglepœdve nézte: ez nem egy belvárosi vendéglœ, nem étterem és nem kocsma! Egy emlékhely, ami emlékeztet arra, amikor víz volt mindenhol, ahol szükség reá nem volt. Talán mégis ez a hely hagyta a legmélyebb benyomást a vendégeinkben. A múzeum látványa és János kollégánk várai belopták magukat mindenki szívébe. Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik átélhetœvé tették ezt a nagyszerı élményt. Marjanovic Dusán FestŒ Szabó László március 22- én Telkiben született. Érettségi vizsgáját 1938-ban a budapesti II. kerületi Mátyás Király Állami Gimnáziumban tette le. Az érettségi megszerzése után erdœ- és természetszeretete miatt a Magyar Királyi József Nádor Mıszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Soproni Bánya-, Kohó és ErdŒmérnöki Karának erdœmérnöki osztályára iratkozott be. Egyetemi tanulmányainak befejeztével, az oklevél megszerzése után, 1942 novemberében meg is kapta kinevezését az Államerdészethez kérésére Erdélyben. Az akkori csíkszeredai Magyar Királyi ErdŒigazgatóságnál kezdte meg munkáját, mint magyar királyi segéderdœmérnök. Munkakörébe tartozott a fahasználati engedélyek kiadása helyszínelés alapján, erdœbirtokossági és egyéb közületi létesítmények évi vágásterületeinek kijelölése, valamint erdészethatósági tevékenységek. Erdélyi tartózkodása után, a háborút követœen, Kaposváron az ErdŒigazgatóságnál kezdett dolgozni, ahol elœbb a földreform erdészeti részének végrehajtásában mıködött közre, majd a síkvidéki barcsi, utána a hegyvidéki füzérkomlósi erdœgondnokságot vezette, majd erdœrendezœségi szolgálatban tevékenykedett. Baranyai származású lévén, 1953 januárjától részt vett a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat megalapításában, majd július 15-én átkerült a szegedi Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósághoz április 1-én az igazgatóságtól ment nyugdíjba, de mint szaktanácsadó, még 1988-ig dolgozott. Szakmai tevékenységéért 1960-ban az MTESZ elnökségének elismerœ sorait, 1961-ben A térképészet kiváló dolgozója oklevelet vehette át. Szakirodalmi tevékenysége fœként a geodézia területére terjedt ki. Eredményes szakmai munkájáért a szegedi igazgatóságtól Kiváló Dolgozó kitüntetést vehetett át. Az 1970-es nagy Tisza-völgyi árvíz védekezésénél tanúsított helytállásáért államtitkári dicsérœ elismerést kapott. Arany díszoklevelét 1992-ben Sopronban, az Erdészeti és Faipari Egyetemen, gyémánt díszoklevelét 2002-ben, szintén Sopronban, a Nyugat-Magyarországi Egyetem ErdŒmérnöki Karának tanévnyitóján vette át, vas díszoklevelét szeptember 12-én állította ki a Nyugat- Magyarországi Egyetem.
8 8 VÍZPART MÁRCIUS Ki volt Rapaics Radó? Igazgatóságunk szegedi székházának falán egy nagy mészkœtáblába helyezve régóta ott van egy bajuszos férfit ábrázoló, bronz dombormı, alatta a következœ felirattal: RAPAICS RADÓ Rapaics Radó bronz dombormıve a vízügyi igazgatóság székházának homlokzatán (Szeged, Stefánia 4.). Tripolszky Imre felvétele A Földmıvelésügyi Minisztérium Vízügyi FŒosztályának két évtizeden át vezetœje volt. Kimagasló érdemeket szerzett az árvízvédelem fejlesztésében és a hazai folyók szabályozásában. E dombormı elœtt az 1950-as évek közepe óta legalább harmincezerszer elmentem, sokszor ránéztem, néha el is olvastam az aláírt szöveget, aminél szerettem volna többet is tudni, de az újabb keletı lexikonokban és vízügytörténeti munkákban Rapaics Radóról alig-alig találtam valamilyen információt. Így nem meglepœ, hogy a mai vízügyi társadalom nagyon keveset tud róla, sokan még a nevét sem hallották. Most, száz évvel Rapaics Radó halála után, talán illœ róla megemlékezni, életérœl és munkásságáról némi kutatgatás után egy-két szót szólni. Ruhmwerthi Rapaics Radó március 13-án Szegeden született. Középiskolai tanulmányait Egerben végezte, innen Pestre ment jogot tanulni. Jogi vizsgáit a gyœri jogakadémián tette le. Állami szolgálatát 1870 Œszén kezdte meg a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumban tól a vízi ügyek osztályán dolgozott. Az évi rendkívüli Tisza-völgyi árvíznél Csongrád város és vidékének védelmét vezette. Itteni mıködésének elismeréseként osztálytanácsosi címet és rangot kapott ben valóságos osztálytanácsossá nevezték ki, s a tiszai ügyosztály vezetésével bízták meg. Ugyanebben az esztendœben a Tiszavölgyi Társulat központi bizottságának is tagja lett. Ebben a minœségében részt vett a Tisza-völgy rendezését szolgáló nagy munkálatokban. Jelentékeny része volt a Tiszának és mellékfolyóinak szabályozásáról szóló XIV. törvénycikk megalkotásában, mely a társulatok igazgatási szervezetét is megfelelœen rendezte. Rapaics nagy szerepet játszott az évi XXIII. tc., a vízjogi törvény végrehajtásában, a vízügyi jogszabályok kidolgozásában ben már mint miniszteri tanácsost a vízi ügyek fœosztályának élére állították. Mıszaki ügyekben kevésbé volt járatos, de ezek megoldásában is részt vett, pl. az évi dunai árvíznél a felsœ-dunai problémák tisztázására kiküldött bizottságot Œ vezette ben a vízügyi szolgálat átszervezése kapcsán Rapaics Radó az újonnan alakult Földmívelésügyi Minisztériumhoz került, ahol a vízügyekkel foglalkozó V. fœosztály vezetœje lett. Hozzá tartoztak a vízszabályozás és az ármentesítés feladatai, a vízrajzi tevékenység, továbbá a kulturmérnöki és a vízjogi ügyek is. A fœosztály egyik legfontosabb feladata a már említett vízjogi törvény végrehajtása volt, s ebben Rapaics személy szerint is komoly munkát végzett. Véleménye nemcsak a kormánynál volt irányadó, hanem a társulatok kuszált viszonyainak rendezésében, az érdekellentétek kiegyenlítésében stb. Árvizek alkalmával Œ volt a minisztérium vezérkari fœnöke, így az évi rendkívüli tiszai árvízvédekezésnél is, amelynek sikeres befejezése után állami szolgálatának 25 éves jubileuma alkalmából a Szent István Rend kiskeresztjét kapta. Már hosszabb ideje államtitkári teendœket is végzett, amikor 1904-ben a minisztérium második államtitkárává nevezték ki. Rapaics Radó május 31-én, 59 éves korában hunyt el budapesti lakásán. Hamvai Szegeden, a Belvárosi temetœben nyugszanak. Emlékének megörökítésére Szegeden, a Stefánián (a régi Hungária szálló közelében) 1912-ben emlékoszlopot állítottak. Az ezen volt felirat szerint a 90. számú tiszai átvágás (a gyálai) az Œ nevét nyerte. Tudunk arról is (Ördögh Józsefnek Csongrád árvízvédelmérœl írt tanulmányából) hogy Csongrádon a rakpart egy szakasza róla volt elnevezve. Az említett szegedi emlékoszlopot a II. világháború után, a Stefánia átrendezésekor lebontották, a rajta lévœ bronz dombormıvet az 1950-es években helyezték el mai helyére. Az emlékoszlop korabeli fényképét és a Rapaics Radó életút ezen vázlatához felhasznált irodalom jegyzékét a Hidrológiai Tájékoztató évi számában megjelent emlékezés tartalmazza. Dr. Pálfai Imre Búcsú Kiss ImrétŒl Hír: Kiss Imre 66 éves korában, február 10-én elhunyt. Negyvenhat évvel ezelœtt egy vidám fiatalember munkára jelentkezett a Szegedi Szakaszmérnökség akkori vezetœjénél, Kardos Imrénél. Ez a fiatalember nem más, mint Kiss Imre, aki január 1- én lépett igazgatóságunk állományába. Betanított munkásként kezdte vizes pályafutását, majd elvégezte az OVH mıvezetœi tanfolyamát, a Vízügyi Szakközépiskolát, és Baján területi vízgazdálkodási technikusi minœsítést szerzett, így építésvezetœi feladatokkal bízták meg tŒl egy újabb tanfolyam sikeres elvégzését követœen a Szegedi Szakaszmérnökség munkavédelmi technikusa. A 80-as évek elején Magyar Péter nyugdíjazását követœen Imrét a Szegedi Szakaszmérnökség belvízvédelmi ügyintézœjének nevezték ki. Vidámsága, derılátása, optimizmusa elkísérte gyerekkorától az élete végéig. Számtalan történet, anekdota fızœdik nevéhez, fœleg a már gyerekkorban rá ragasztott Prücsi, Prücsike névhez, hisz voltak emberek, kollégák és idegenek is, kik ezen a néven tudták, kirœl van szó, de ha Kiss Imrét kellett keresniük, akkor elbizonytalanodtak. à maga is szívesen keresztelte el az embereket, sœt, még tárgyakat is. Így lett Tölgyessy Elemér Nagymıveltségı, míg Eperjesiné Rózsika Klotild, valamint Gera Misi Tábornok és így született meg az egyik útiszámlán a ZSIGULA márkájú gépkocsi a Zsiguli és a Lada keverékébœl. És ez így volt gromek. Számtalan ár- és belvízvédekezésben vett részt, mint beosztott mıszaki, majd késœbb, mint felelœs vezetœ. Hosszú évekig a belvízvédelmi szakasz védelemvezetœjeként kiemelkedœ szakmai tudásával és több mint negyven éves szakmai tapasztalatával irányította a védekezési munkákat. Legutolsó védekezésén, 2006-ban már tényleges nyugdíjasként, de mégis fiatalos hévvel vetette magát a munkába, személyesen mutatva példát a fiataloknak. Számos szakmai elismerés, kitüntetés birtokosa volt: háromszor kapott Kiváló Dolgozó címet, kétszer Árvízvédelmi Munkáért fœigazgatói és miniszteri elismerést, a gyıjteményében volt még Miniszteri Oklevél az ópusztaszeri emlékpark fejlesztéséért, Széchenyi Emlékérem, Alsó-Tisza Vidékért Emlékérem, Szeged Városért Emlékérem. ImrérŒl még életében elneveztünk egy vízkormányzásra alkalmas mıtárgyat. Most végsœ búcsút veszünk TŒled, elszoruló szívvel fogadjuk, hogy emléked nem csak a sárguló fotókon, videófilmeken, de lelkünk legmélyén, életünk végéig megœrizzük. Isten veled, Prücsike! Jenei Gábor
9 2008. MÁRCIUS VÍZPART 9 Háborús lövedéket robbantottak 2008 elején gépészeink a hideg idœjárásra, no és a pénztelenségre tekintettel, kézzel kezdtek hozzá egy-két belvízcsatornán a már fákká cseperedett cserjék kivágásához. Ezzel a szakaszmérnökség és dolgozóink is jól járnak. A szakaszmérnökség azért, mert a kotrópálya járhatóvá válik, a gépészek azért, mert azt a kevés hasznosítható faanyagot, melyet kivágnak, térítés ellenében hazavihetik tüzelœnek. Az egyik gépész csapat (ErdŒs László, Hegedıs Csaba és Hegedıs László) a Kopáncs Kistiszai fœcsatornán vágta ki a cserjét. A hasznosítható, 6-8 cm-nél vastagabb ágakat kocsijukra dobálták fel, hogy hazaszállítsák, a vékony gallyakat pedig kazalba rakták, hogy majd délben meggyújtva, e tıznél sütik meg a szalonnájukat és melegítik fel elgémberedett ujjaikat. A cserjézés közben egyszer csak Hegedıs Csaba bakancsa megakadt a rézsın valami kemény, fémes tárgyba, mely kiállt a földbœl. Rugdosni kezdte. Vajon mi lehet az? Egy pillanat múlva megállt benne az ütœ, mikor észbekapott, hogy az a valami akár akna vagy lövedék is lehet. Azonnal felhívtak telefonon, hogy mi legyen a számukra ismeretlen tárggyal, amit úgy sejtettek, hogy valami háborús lövedék lehet. A mérete kb. 30 cm hosszú és 8-10 cm átmérœjı. A lövedék megsemmisítése érdekében segítséget kértem a Vízkárelhárítási Osztálytól. A gépezet beindult. A rendœrség fél órán belül a helyszínre érkezett, megállapították, hogy egy lövedék. Körbekerítették, és értesítették a tızszerészeket. A BudapestrŒl érkezett tızszerészek már a kora délutáni órákban a megtalálás helyszínétœl egy-kétszáz méterre, egy meliorációs csatorna rézsıjén felrobbantották. Eredetileg a homokbányába akartak elszállítani, de a lövedék annyira korrodált volt, hogy biztonsági okokból a tızszerészek parancsnoka a helyszíni megsemmisítés mellett döntött. A felrobbantott 10,5 mm-es, II. világháborús lövedék után egy 2-2,5 m széles és 1,5 m mély kráter keletkezett a csatorna rézsıjén. Ennyi a történet, mely néhány perccel 9 óra elœtt kezdœdött és 15 órakor így, hepienddel végzœdött. Gondolni sem merünk arra, hogy mi lett volna, ha Mindenki (rendœr, tızszerész, vízügyes) tette a dolgát. Szakszerıen és gyorsan. Köszönet érte. Reichardt István kopáncsi csatornaœr utólag elmesélte, hogy a 70-es években a csatornán, depóniarendezést követœen négy hasonló lövedéket talált, melyeket egy zsákba rakva, kerékpárján behozott Vásárhelyre a laktanyába megmutatni. Azóta is tudja, hogy nem volt jó ötlet, hiszen bármelyik pillanatban felrobbanhatott volna, azon túlmenœen, hogy nagyon leteremtették a katonaságnál. A közeli tanyán 1938 óta lakó bácsi elmesélte, hogy ebben a térségben, a Farki réten 1944-ben a németek és a hazai munkaszolgálatosok lövészárkokat ástak a Tisza-hídnak a szovjet hadsereggel szembeni védelmében. A háború után ládaszámra hordták el a területrœl a fel nem robbant aknákat, lövedékeket, de úgy látszik, nem sikerült mindet fellelni, ezért fordulhatott elœ, hogy még mindig kísért bennünket a múlt. De vajon meddig? ElképzelhetŒ hogy még mindig kuksol a csatorna rézsıjében ilyen vagy hasonló lövedék? Kemény Lászlóné A középiskolások fotópályázatának 3. helyezett alkotása, ÉgetŒ Ádám felvétele
10 10 VÍZPART MÁRCIUS 2006 júliusában kezdœdött a történet, amikor átkerültem a Vízügyi Múzeumból a csatornavizsgáló kocsira, aminek mıködésérœl, kezelésérœl akkor még nem tudtam semmit. Visszatekintve már tudom, a legjobb dolog volt, hogy elvállaltam ezt a munkát és részesévé váltam annak, hogy ma már Magyarországon egyedülálló méréseket és jegyzœkönyveket készítünk. A feladat: mıtárgy-diagnosztika De az, hogy idáig eljutottunk, sok embernek köszönhetœ. Kérem, engedjétek meg, hogy felsoroljam, akik a kis mıtárgydiagnosztikai csapatnak kisebb-nagyobb részt vállalva a munkában, segítettek és segítenek: Temesvári Mihály, Marsovszki Gergely, Bába János, Sári Csaba, Vidács Edit, Pusztai Zsolt, Szombati Csaba, Marjanovic Dusán és Bodó László. Tekintsük át a kamerás kocsi történetét az Atikövízighez érkezésétœl napjainkig júliusa. Ekkor ismertem meg a mérések irányításával megbízott Marsovszki Gergelyt, aki már a kezdetektœl fogva minden segítséget megadott, hogy a mıszerkocsit minél hatékonyabban ki tudjuk használni, és ez a támogatás nagyban hozzájárult a ma felmutatható eredményekhez. A mérœkocsit akkor láttam elœször, amikor Csırös Krisztián kollégám bemutatót tartott, Œ Németországban részt vett egy oktatáson és megmutatta, melyik berendezés és kapcsoló mire használható. Ezután kezdœdött volna a mérœeszköz mıködtetése, de a rendszer nem akart beindulni. A szervizelés után sem derült fény a hibára, de végül a berendezés csak elkezdett mıködni. Jöttek bemutatók, próbamérések a telepen, de egy újabb problémával kellett szembenéznünk. A program, ami kezeli és elemzi a mérési adatokat, nem mıködött megfelelœen. Végül a probléma megoldása Pusztai Zsolt és Szombati Csaba segítségével sikerült augusztus 31. Az aradi, marosvásárhelyi vízügyi igazgatóságnak, az AN Apele Romane Directia Apelor Mures Tg. Muresnek tartottunk bemutatót, ami jól sikerült, és így 2007 májusában megismételtük ban a Holt-tiszai szivattyútelep mérését végeztük el, de jött megint az ismeretlen hiba, amitœl a rendszer nem akart beindulni. Irány a gyártó, Németország Kepten, Lábdi JenŒvel. Megérkezésünkkor a berendezés mıködött, de azért a biztonsági kapcsolót kicserélték, persze a német szervizesek sem tudták megmondani, hogy ez lehetett-e a probléma forrása. A szervizeléssel párhuzamosan a napunk a program kezelésével és a berendezések ismertetésével telt. Ezután visszautaztunk Szegedre. A mérések folytatódtak, de megint csœdöt mondott a rendszer. Ekkor a budapesti szerviz vezetœjével lépésrœl lépésre átvettük a berendezés üzembe helyezését, hogy felfedezzük a hiba okát. Megegyeztünk, hogy a mérések során miket ellenœrizzünk, hogy leszıkítsük a hiba forrását. S végül meglett a hiba: egy kis vezeték, amit forrasztással rögzítettek egy panelhoz. Elengedte a rögzítés, de a sok vezeték nyomása miatt néha hozzáért a panelhoz, ekkor a biztonsági rendszer engedte a méréseket, amikor nem ért hozzá a panelhoz, akkor letiltott. A probléma elhárítása óta a berendezés tökéletesen mıködik. Ezt követœen a VesszŒsi szivattyútelep, az AlgyŒi szivárgó állapotfelmérése történt, ahol már nem csak a mérœberendezés kezelésének megismerése volt az egyetlen feladat, hanem egy professzionális jegyzœkönyv elkészítésének az ötlete is szerepet kapott. Bodó László kollégával folytatott beszélgetésnek köszönhetœen kezdtünk el dolgozni az AutoCad-del, amely programmal az igazgatóság kezelésében lévœ mıtárgyak digitalizálását kezdtük el. Ez jelenleg is tart Molnár Róbert kolléga segítségével. E munkák közben jött az ötlet, hogy a kamerás kocsi jegyzœkönyvébe beolvasszuk az AutoCad-del szerkesztett rajzokat. Az ötlet meg is valósult. Ezek után a Csongrádi Szakaszmérnökség kérésére volt egy mérésünk, ahol a kamerás kocsi öszszeszerelése, aknába helyezése és a beton csövek vizsgálata folyamán újabb tapasztalatokat szereztünk ben a Tápéi szivárgó, a Jaksorparti zsilip, a Telekmajori zsilip, az Atkai szivattyútelep felmérése történt meg. A Rókusi Általános Iskola, valamint a cserkeszœlœi szennyvízhálózat feltérképezésénél, a jegyzœkönyv tartalmába már beolvasztottunk az AutoCad programmal rajzolt, a kivitelezésnek megfelelœ helyszínrajzokat, hosszmetszeteket, folyásfenékszintek, aknafedlapok, magassági pontok meghatározását is. És ezzel megtettük a következœ lépést az egyedülálló felmérés és jegyzœkönyv elkészítésében. Miért fontos egy professzionális jegyzœkönyv elkészítése? Magyarországon az eddigi méréseknél kiderült, hogy a mérést megrendelœnél a nyilvántartott kivitelezési dokumentáció gyakran nem felel meg a kivitelezésnek, vagy nincs is semmi információja például egy utca szennyvízhálózatáról, bekötésérœl. Magyarországon a többi mérést végzœ vállalkozás jegyzœkönyvei egy vagy kétoldalas szöveget, pár fotót, és esetleg lejtésmérést tartalmaznak. Mi ezen továbblépve, tartalmilag egyedülálló jegyzœkönyv elkészítését tıztük ki célul. Tavaly, az év végén célba értünk. A Budapesti Vízmı Zrt. megbízásából elvégeztünk egy több napos felmérést, és ezt követœen olyan anyagot tudtunk átadni, amely tartalmilag egyedülálló. Lássuk, miért is. A Budapesti Vízmı Zrt. jegyzœkönyve tartalmazott: MérŒkocsi által készített jegyzœkönyvet, amihez több mint 30 fotó készült, és ennél a mérésnél elœször írtuk ki, hogy a több órás videóanyagban hány óra hány percnél található a megrendelœ által kiválasztott fotó. Az, hogy ezt sikerüljön megoldanunk, több órás videoanyag percrœl percre való megnézését, ezzel párhuzamosan folyamatos jegyzetelést és a mérœkocsi által kinyomtatott jegyzœkönyvbe való beírását igényelte, viszont ezzel nagyban megkönnyítettük a megrendelœ számára fontos hibák azonnali megtekintését; (Folytatás a 11. oldalon)
11 2008. MÁRCIUS VÍZPART 11 Csipet-csapat szülte ötlet A feljáró rampától már hallani a gyerekzsivajt. Lányok, fiúk vegyesen, évesek. Tekerik a pedált. Egyik-másik kipróbálja a hullámtéri oldalt terepfelderítés. Az utolsóként karikázó három felnœtt szülœ terelgetné a gyerekeket, de hangjuk elvész a nagy zajban. Az élen haladó tanító néni leparkol a korlátnál, és nagy nehezen, közösen összeszedik a társaságot. Megkönnyebbült sóhajjal üdvözöl, majd rám bízza a brigádot, bajlódjak most már velük én egy kicsit. Kérem a gyerekeket, hogy tegezzenek, néhány meglepœdött arc, de gyorsan oldódik a feszültség, és megoldódnak a nyelvek is közben benézünk az épületbe. Kérdés-kérdés után, és a kiállított tárgyak sem ússzák meg simogatás, próbálgatás nélkül. FŒ téma természetesen a 2006-os árvíz, amelyet Œk maguk is testközelbœl megismerhettek. Miért használtak-alkalmaztak homokzsákot, miért voltak katonák, mit mutatott a TV, és egyébként is mi vízügyisek mit csinálunk, ha jön a víz? Improvizálnom kellett nem egyszer (ennyit a tárlatvezetésre való felkészülésrœl), hogy az Œ nyelvükön értelmes, érthetœ választ tudjak adni. (Mit nem adtam volna akkor egy makettért!). A zsibongó gyerekhad Œszinte érdeklœdése adta akkor az ötletet, kell egy makett. Kell, mert a szó elszáll, de a látvány, a hozzá fızött magyarázat, néhány fénykép talán tovább megmarad. Ez történt 2007 nyarán, és lehetœségemhez mérten igyekeztem megvalósítani a hirtelen jött ötletet. (Kicsi pénz kicsi makett, de annál nagyobb lendület!) Elkészült a Tisza-töltés méreteinek átlagos fejlœdését bemutató 1:100-as, valamint az árvíz elleni védekezés néhány módszerét ábrázoló, szintén 1:100-as méretarányú makett. Ez utóbbin részben elœdeink által alkalmazott, rœzsekéve felhasználásával készült, hullámverés elleni védelmi mıveket ábrázoltam, mint: rœzseláp, futó rœzsesor, fejkarózás, rœzseterítés. (De csitt, Sági János szakaszmérnök úr meg ne tudja, egy A feladat: mıtárgy-diagnosztika (Folytatás a 10. oldalról) Lejtésmérést; Fotókat a csœ belsejérœl; Digitális videóanyagot a teljes mérésrœl; AutoCad-del egy hosszmetszetet készítettünk a teljes csœrœl, bekötésekrœl, csatlakozásokról. Ez azért érdekes, mert az 1,1 km hosszú csœ lemérése mérœszalaggal történt, mindent feljegyezve, ezért a lehetœ legpontosabb kivitelezésnek megfelelœ hosszmetszeti rajzot tudtuk elkészíteni. Ezen felül még a teljes 1,1 km-es csœszakasz belsœ állapotának hibaleolvasását is elkészítettük a rajzon, ami azt jelenti, hogy minden hibának más színı jelzést adtunk pl. lerakódást barna vonallal, kisebb rozsdás felületet világoskék vonallal, erœsebb rozsdás felületet sötétkék vonallal jeleztük a csœbe berajzolva. És így a megrendelœ a rajzon lévœ vonalra kattintva információt kap, hogy pl. 432 m-nél kisebb rozsdás felületet látható stb ban az eddigi tapasztalatoknak köszönhetœen egy esœelvezetœ rendszer lejtésmérését végeztük, ami tökéletesen sikerült, és ennek köszönhetœen egy kényes vitát sikerült lezárni egy kivitelezœ és megrendelœ között. A jövœben szeretnénk minél több mérést végezni és tovább tökéletesíteni, kibœvíteni a méréseinket, és elérni azt, hogy a jegyzœkönyv tartalmilag olyan egyedi legyen, hogy nem csak Magyarországon, hanem más országokban is sikerüljön méréseket végeznünk. Ezen kívül még egy feladatot tızök ki célul: ha sikerülne megvalósítani az igazgatóság kezelésében lévœ összes mıtárgy felmérését, akkor egy egységes csomagot tudnánk összeállítani, ami tartalmazna mıszaki leírást, kivitelezésnek megfelelœ rajzokat, kamerás kocsival készített állapotfelmérési jegyzœkönyvet, hœkamerával és georadarral történœ felmérésrœl készült jegyzœkönyvet, mely méréseket késœbb a többi vízügyi igazgatóság kezelésébe tartozó mıtárgyakon is el lehetne végezni és egy országosan egységes és elfogadott csomagot lehetne így összeállítani. Miklós László ciroksöprım bánja...) És természetesen helyet kaptak a korábban és még mai is alkalmazott védekezési eljárások, pl. töltés bordás megtámasztása, nyúlgát, buzgárelfogás, kettœs pallósorral készült jászolgát. S ha már lúd, legyen kövér gondoltam megépült a múzeum fœépülete is. EgyelŒre munka nélkül nem maradtam, készül az istrángos cölöpverœ 1:20-as makettje, s remélem, a késœbbiek során lesz még újabb tervem. Ha nem, akkor megvárom a következœ csipet-csapatot, biztos vagyok benne, Œk adnak majd új ötletet. Köszönet nekik, hogy változatos munkámban újabb üde színfoltot csempésztek és bízom benne, hogy ezek a kis makettek színesebbé teszik a vízüyi emlékhelyre látogató vendégek programját. Miklós János Kitüntetések A környezetvédelmi és vízügyi miniszter, dr. Fodor Gábor március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából Miniszteri ElismerŒ Oklevél kitüntetésben részesítette az Atikövízig dolgozóját, Lázár Miklós tanácsost, a Vízrajzi és Környezetértékelési Osztály osztályvezetœ helyettesét, aki a kitüntetést március 14-én az országos ünnepségen vehette át. Dr. Fodor Gábor március 22., a Víz Világnapja alkalmából Versegi László tanácsost, a HódmezŒvásárhelyi Szakaszmérnökség vezetœjét Sajó Elemér Emlékplakett kitüntetésben, Galambos Éva tanácsost, a Vízrendezési Osztály erdészeti ügyintézœjét Miniszteri ElismerŒ Oklevél kitüntetésben, Wolf Mihály nyugalmazott mérnököt, szakértœt (volt vízügyi igazgatósági dolgozót) Miniszteri ElismerŒ Oklevél kitüntetésben részesítette. A kitüntetettek március 18-án, a központi Víz világnapi ünnepség keretében vehették át az elismeréseket. SzívbŒl gratulálunk a kitüntetésekhez, további jó munkát és jó egészséget kívánunk!
12 12 VÍZPART MÁRCIUS Dr. Fekete Endre: S.O.S.! Ismét a Kurcáról... A VÍZPART legutóbbi 2007 decemberében megjelent számában több érdekes cikket olvashattunk a Kurca-rendszerben tapasztalt környezeti (értem ez alatt: vízi környezeti) állapotokról. Számomra különösen Rátky Pál kollégánknak a vízmérleget elemzœ írása jelentett érdekességet. A cikk néhány megállapítását szeretném a vízkémia, hidrobiológia területérœl is megvilágítani. MindenekelŒtt egyetértek azzal, hogy az alattunk található termálvízben rejlœ geotermikus energiát nem kihasználni nem hiba, hanem bın. Ahol ezt a gondolatot és a környezet ügyét komolyan veszik, ott az energia hasznosítása zárt körben zajlik, vagyis a felszínre hozott termálvíznek csak az energiatartalma marad az emberi környezetben, a víz érintés nélkül visszajut szülœhelyére. Sajnos, nálunk az esetek nagy százalékában a rendszer lyukas : a víz feljön a felszínre, leadja a hœenergiát és elfolyik Ez eddig a környezet szempontjából nem jelentene nagy gondot, csakhogy ez a víz a mi ökológiai körülményeink között divatos szóhasználattal élve nem Œshonos. A termálvizek sótartalmával amely mg/l közötti értéket jelent tulajdonképpen nincs semmi gond, hiszen a Duna Tisza közi hátságon jó néhány tóban a sótartalom ennél jóval magasabb. A gond az, hogy a termálvizekben a szervetlen sók %-a nátrium-hidrogén-karbonát. Ez a só rendkívül jól oldódik a vízben és az oldódás során szabaddá váló nátrium és hidrokarbonát ion jelentœsen befolyásolja a vízben zajló kémiai és biokémiai folyamatokat. A természetes vizek életét jelentœs mértékben meghatározó algák a fotoszintézis során széndioxidot vesznek fel a vízbœl, ami által a víz kémhatása a lúgos irányba tolódik el. A nátriumhidrogénkarbonát erœsen lúgossá teszi a vizet, ezáltal blokkolja a fotoszintézist és az algák szaporodását. Ebben a közegben csak azok a vízi növények élnek meg és szaporodnak, amelyek a fotoszintézisük során a termelt oxigént a levegœbe tudják juttatni, vagyis a békalencse, rucaöröm, hínárfajták és társaik. Mivel a Kurca és a többi fœcsatorna vize nitrogénés foszfortápanyagokkal más forrásból jól ellátott, törvényszerı, hogy a nyári hónapokban hatalmas vegetációképzœdés figyelhetœ meg. Ezek a fœcsatornák tulajdonképpen monokultúrás rendszerekké válnak, amelyekben óriási túlsúlyban vannak egyes fajok egyedei, mások pedig hiányoznak. Az is törvényszerı, hogy egy ilyen rendszerben a dinamikus egyensúly nagy tömegı növényzet pusztulásával jár, amely véleményem szerint az egyik fœ oka a csatornák gyors feliszapolódásának. Az elpusztult növényi részeket a fenéken (és az ott található iszapban) élœ anaerob baktériumok nagy tömege várja, gyorsan megindul a csatornákban az anaerob rothadás. Ez különbözœ gázok (metán, kénhidrogén, ammónia ) képzœdésével jár és a nem bontható szervetlen anyag természetesen az iszapot szaporítja. Némi fékezœerœt ebben a biológiai körforgásban csak a hœmérséklet csökkenése jelent, de a késœ Œszi és téli hónapokban az éves átlagnál intenzívebb a használt termálvizek kibocsátása, vagyis nagyobb a hœterhelés. Ez pedig pontosan elégséges ahhoz, hogy a biológiai forgalom tovább pörögjön, még ha nem is olyan intenzitással, mint a melegebb évszakokban. MindezekbŒl arra lehet következtetni, hogy célszerı a szóban forgó nátrium-hidrogén-karbonát koncentrációját oly mértékben csökkenteni a vízben, hogy a biológiai túlprodukció megálljon, vagyis a víz hígításával a folyamat megszüntethetœ. Azonban a kérdés nem ennyire egyszerı. Ezekben a rendszerekben ugyanis a feltételek a sztöchiometriai (kémiai egyensúlyi) folyamatoktól függenek, ezek pedig exponenciális összefüggések mentén zajlanak, természetesen mint minden fizikai és kémiai folyamat, eléggé jól kiszámítható módon. Ha elvégezzük ezeket a számításokat, kiderül, hogy sokszor ötször-tízszer nagyobb mértékı hígítás szükséges a folyamat leállításához, mint amennyit a kristálytiszta matemetikai logika diktálna. Ez a tény pedig már kétségessé teszi a vízhasználatok gazdaságosságát. Az egyetlen kézenfekvœ megoldás a toxikológiailag ártalmatlan, de mint láttuk, a vízi életet erœteljesen befolyásolni képes sók kizárása, vagy legalábbis mennyiségük csökkentése a minimális szintre. A dél-alföldi termálvizekben mindig jelen van két olyan anyag, amelyek önmagukban véve a sótartalomnál nagyobb veszélyt jelentenek a vízi élœvilágra: a fenol és az ammónia (ammónium-ion). Hatásukat ugyanakkor lényegesen egyszerıbb kivédeni, mint az elœbb említett sók hatását. Ez ennek a kérdéskörnek egy érdekes paradoxona. Mind a fenol (pontosabban fenolok), mind pedig az ammónia az elhalt növényi részekbœl keletkeztek a mélyben uralkodó magas nyomás és hœmérséklet hatására. A termálvizeknek ezek az anyagok teljesen természetes alkotóelemei, nem pedig valamiféle külsœ szennyezés folytán kerültek a vízbe. Szerencsére mindkét anyag viszonylag könnyen eltávolítható a vizekbœl. Még a használt termálvizek hœmérsékletén is a fenol és az ammónia %-a egyszerıen kilevegœzik a vizes közegbœl. Érdekességként említhetœ az, hogy a mıködési területünkön a termálvíz fenol- és ammóniatartalmával összefüggésbe hozható halpusztulást az elmúlt évtizedekben egyetlen egy alkalommal figyeltünk meg: 1983 februárjában a Gyálai Holt-Tisza fehérparti bögéjében. Ekkor az történt, hogy a termálvíz közvetlenül a vékonyan befagyott holtág vizébe jutott, ahol halpusztulást okozott. A jégtakaró feltörése után ezek a mérgek szó szerint elillantak, a további elhullás megszınt, a halállomány életben maradt részét sikerült megmenteni. A Kurca-völgyben a termálvízhasználat és a vízi környezet védelme látszólag ellentmondásos helyzetbe került, amelynek feloldására a mai napig nem tudtunk megnyugtató megoldást találni. Jelen sorok írója egyike volt azoknak, akik 1996 áprilisában (!) összeállították a Kurca-völgy vízi környezetének rehabilitációja címı tanulmányt. A célunk az volt, hogy az akkor még létezett PHARE-támogatást felhasználva, oldjuk fel az említett ellentmondásos helyzetet, amelynek fœbb vonalai azóta sem változtak. Higgyünk abban, hogy megtaláljuk a mindenki, de fœleg a környezetünk számára optimális megoldást! Addig azonban nem gyœzzük eleget hangoztatni: S.O.S.! Kurca Hátha meghallja valaki!
13 2008. MÁRCIUS VÍZPART 13 Bemutatkozik: Szabó T. Zsanett A Pályázati és Beruházási Osztály (próbaidœt frissen túlélt) ügyintézœjeként szeretnék bemutatkozni Hivatalosan Szabó Tímea Zsanett vagyok, bár a középsœ nevemet gyakorlatilag alig használom. Miskolcon láttam meg a napvilágot, a szüleim a mai napig ott élnek. Az egyetem szele sodort Szegedre és bár a felvételin jártam itt elœször, azonnal beleszerettem a városba ban diplomáztam magyar-történelem szakos tanárként és mivel imádok emberekkel és gyerekekkel foglalkozni, azonnal belevetettem magam a pedagógus élet gyönyöreibe. Szerencsémre nem szimplán egy iskola kötelékeibe kerültem, hanem egy Általános MıvelŒdési Központ lelkes közalkalmazottja lettem, ahol nagyon gyorsan kapcsolatba kerültem a pályázatokkal. Az egyetemen megszerzett tudást így közvetlenül átültethettem a gyakorlatba is, és be Kedves Olvasók! Az egyik legújabb, és legfiatalabb kollégaként szeretnék most bemutatkozni! Miklós László Kiss Gergely vagyok, Szegeden születtem 1985-ben. (Mondom, hogy fiatal!) Az általános iskola elvégzése után tanulmányaimat a szegedi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskolában folytattam, majd Baján, az Eötvös József FŒiskolán tanultam tovább, vízrendezés- és vízhasznosítás szakirányon. Jelenleg a Budapesti Mıszaki Egyetem levelezœ tagozatos hallgatója vagyok, de most paszszív féléveimet töltöm, mivel a pályakezdés és a Mıszaki Egyetem elkezdése nem volt összeegyeztethetœ számomra. A bajai fœiskola befejezése után egy rövid ideig az építœiparban dolgoztam ban születtem Szegeden. Kiskundorozsmán jártam óvodába, majd iskolába. Az általános iskola befejezése után a bútorasztalos szakma kitanulásával próbálkoztam, amibœl sikeres vizsgát is tettem. Ekkor még nagy tanulási láz tombolt bennem, és elkezdtem a melegburkoló szakma kitanulását is. Három év után, amikor megszereztem a szakmunkás bizonyítványt, behívtak a határœrséghez 9 hónapra. Azóta is ezt a 9 hónapot hívják Magyarországon a nagy nyugalom idœszakának, hiszen ebben az idœben a nyugalom és a biztonság fátyola telepedett kis országunkra, hiszen éberen Œriztem határainkat. A katonai éveim után bekerültem egy akkor alakuló üveges vállalkozásba, majd kipróbáltam magam a gyerekbútorgyártásban is egy szegedi vállalkozónál. Ezután egy hónapot töltöttem mıanyag ablak gyártásával, ahol jól éreztem magam, de a napi óra monoton, egy géphez kötött munka nem volt nekem való. Így elmentem Szegeden a legnagyobb üveges céghez sofœrnek, amit imádtam. De ettœl a helytœl is elbúcsúztam egy hónap után, Kiss Gergely kell vallanom, rettenetesen élveztem, ahogy egyre több lehetœség nyílott meg az iskola és a mıvészeti csoportok számára ben megszereztem média szakos diplomámat is. Az újabb keménypapír bezsebelése után összeszedtem bátorságomat és engedtem gyerekkori álmaimnak, nekivágtam a Nagy Angliának, hogy más kultúrákat, más embereket fedezzek fel. Soha nem fontolgattam, hogy egy másik ország lehetne-e a hazám, így a tervezett egy évnél nem is maradtam sokkal tovább. Persze a hosszú hónapok alatt volt idœm átgondolni, hogy mivel is szeretnék foglalkozni igazán. Így mikor hazaértem, többé már nem az iskolák környékén keresgettem a helyem. Amíg a legmegfelelœbb állást kutattam nem titok, épp az Oxivitben, recepciósként dolgoztam, ahonnan talán többeknek is ismerœs vagyok. Tavaly decemberben kaptam lehetœséget, hogy a vízügyesek nagy csapatát erœsítsem. A Pályázati és Beruházási Osztályon elsœdleges feladataim közé tartozik a hazai és nemzetközi pályázati tevékenységek bonyolításában való részvétel és az együttmıködés a közremıködœ szervezetekkel. SzabadidŒmben szívesen fedezek fel számomra ismeretlen területeket, tehát imádok utazni, olvasni, biciklizni, túrázni és természetesen a barátokkal nagyokat beszélgetni. Örülök, hogy tagja lehetek a vízügyesek családjának. Remélem, munkámmal még sokáig hozzájárulhatok az igazgatóság pályázatainak sikeréhez december 3-án kezdtem meg munkámat az Atikövízignél, a Vízkárelhárítási Osztályon, az árvízvédelmi és folyószabályozási csoportban, mint árvízvédelmi ügyintézœ. Nagyon örülök annak, hogy olyan munkát végezhetek, amit tanultam, ami a végzettségem, és amit szeretek is csinálni. A kollégák nagyon kedvesen fogadtak, mindig készséggel látnak el szakmai és egyéb segítséggel. Jól érzem magam az új munkahelyemen. SzabadidŒmben szívesen sportolok, szeretek biciklizni, squasholni, ezen kívül szeretek utazni és új dolgokat megismerni. mivel lehetœséget kaptunk menyasszonyommal külföldön munkát vállalni. Egy év után hazajöttünk, majd Németországban folytattuk külföldi életünket. (Folytatás a 14. oldalon)
14 14 VÍZPART MÁRCIUS december 7-én Nyíregyházán, a FelsŒ-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szervezte meg a Kelet Nyugat kosárlabdagálát. A óta hagyományos kosárgálán az ország keleti és nyugati régiójában lévœ környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok férfi, illetve nœi munkatársainak csapata mérte össze kosárlabdatudását. A megérkezést követœ köszöntœ (és ebéd) után a program kettévált. A vízügyi igazgatóknak értekezletet tartottak, míg az eseményen résztvevœ többiek kiránduláson vehettek részt a sóstói Múzeumfaluban. A Múzeumfaluban már több mint 80 építmény képviseli Magyarország sokszínı népi építészetét. Az épületek túlnyomó többsége eredeti, ami azt jelenti, hogy egykori helyszínükrœl pontos felmérések alapján történt meg az áttelepítésük. A Múzemfalu egyik idegenvezetœje a legérdekesebb épületekbe kalauzolta el a társaságot. A zord, hideg idœjárást az igen kellemes és hangulatos vendéglátás oldotta fel: zsírral kent meleg kenyér és forralt bor várta a csapatot a falu egyik tanyai házának konyhájában. A kellemes idœtöltés után jó hangulatban a sportcsarnok felé vettük Bemutatkozik: Miklós László (Folyt. a 13. o.-ról) Hazaérve hidegburkolással kerestem az elverhetœ pénzt. Majd jött 2006 januárja, s beléptem az Atikövízig sorállományába. Az újszegedi vízügyi történeti emlékhelyen kezdtem, amit nagyon élveztem, hiszen olyan tervrajzok, hosszmetszetek, régi tárgyak, eszközök kerültek a kezembe, amik segítettek megismerni a vízügy múltját. Hiszen gondolom, észrevették eddigi iskoláim és munkáim során nem sok idœt töltöttem a gáton. Édesapám, Miklós János aki sokat segített és segít nekem, már 30 éve dolgozik az igazgatóságon, így már a stefániai épületben tudtam a bérszámfejtœk irodájának helyét, nem volt teljesen idegen az épület. A múzeumi munkám után átkerültem a Szegedi Szakaszmérnökségre, majd az MBSZ-re, ahol most mıtárgy-diagnosztikával foglalkozom. Mıtárgyak felmérését, azok megrajzolását végzem, amit nagyon szeretek. Úgy érzem, megtaláltam azt a munkát, ami nekem nem csak munka, hanem egy kicsit szórakozás és hobbi is. Hisz tudni kell rólam, hogy gyerekkorom óta imádok szabad idœmben házakat tervezni, rajzolni persze felépíteni nem volna tanácsos Œket, de mindig lelkesen próbáltam kivitelezhetœ formában megrajzolni az elképzelt épületeket. Most álmom teljesült. Kelet Nyugat kosárlabdagála az irányt, ahol a vezetœség is bekapcsolódott a programba. A keleti férfi csapatot az AtikövízigtŒl Fejes Péter, Frank Szabolcs és Kiss Csongor erœsítette, míg a keleti nœi csapatot Batta Emese és dr. Szikszai Bernadette támogatta ügyes játékával. A bemelegítés után megkezdœdtek a mérkœzések. A nœi csapatok kezdték a sort. A szurkoló táborra nem lehetett panasz. A vizigek játékosai mellé érkezett többszörös létszámú szurkoló is, így a hangzavar teljes volt. A nœi mérkœzés igen izgalmasra sikeredett. A gyœznivágyás hevében a keleti csapat két játékosa is megsérült. A mérkœzést néhány ponttal a nyugatiak nyerték. A férfiak mérkœzése szintén izgalommal telített volt. A fiúk taktikusan játszottak, mindkét fél komoly csatát vívott a gyœzelemért. A lendületes és látványos meccs végére a keleti csapat fölényes vezetést tudhatott magáénak, ami végül a gyœzelemhez is vezetett a nyugatiakkal szemben. Az esti eredményhirdetésen minden csapattag átvehette a helyezésért járó érmet, illetve a gyœztes csapatok a serleget, mely az eredményhirdetést követœ vacsora során, pezsgœvel töltve körbejárta az asztalt. Az este jó hangulatban, tánccal és a népdalokat felelevenítœ, spontán alakult vízügyes énekkar elœadásával ért véget. NagyszöllŒsi Nóra
15 2008. MÁRCIUS VÍZPART 15 IdŒszak Hidrometeorológiai helyzetjelentés 2008 februárjában a rendelkezésre álló adatok szerint a lehullott csapadék mennyisége 9,4 mm (Porgány gh ) és 1 mm (Csengele csat.œrh.) között alakult, a területi átlagérték 4 mm volt, 28 mm-rel (87 %-kal) kevesebb a februári átlagnál. A február havi hœmérséklet -12 C és +20 C között alakult, a területi átlagérték 4,4 C volt, ami -3,4 C-kal volt magasabb a februári átlagnál. A napos órák száma februárban 50 %-al több volt az ilyenkor megszokottnál. Folyószakaszainkon február elején a vízgyıjtœn bekövetkezett csapadékosabb idœjárásnak, illetve a dekád második felének enyhébb idœjárása miatt bekövetkezett hóolvadás hatására kisebb árhullám vonult le. A víz jellemzœen a középvízi medret elérve vonult le. Februárban a Körös Maros köze jelentœs részének kivételével a mıködési területünkön kissé emelkedett a talajvízszint. A különbségértékek a 0 25 cm-es osztályközbe sorolhatók. Nagyobb, a cm-es osztályközbe tartozó emelkedés csak elvétve és kis körzetekben fordult elœ. A talajvízszint a síkvidékek területi átlagában februárban az közötti idœszak február havi átlagértékénél ~35 cm-rel alacsonyabban helyezkedett el. A talajtelítettség meghatározását szolgáló modell felülvizsgálata az OMSZ-nál fo- Havi középhœmérséklet (ºC) Napfénytartam (óra) lyamatban van. A rendelkezésre álló adatok egyelœre csak a 0 20 cm-es mélységi régióra tekinthetœk megbízhatónak, így a jelen helyzetértékelésben csak e talajréteg Ativizig területi csapadék (mm) maximum minimum átlag sokévi átl. viszonyított helye helye csapad. (%) eltérés (mm) Havi napfénytartam alakulása Szeged, Havi napos órák Sokéves átlag márc. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. nov. dec febr. jan. Havi középhœmérséklet alakulása márc. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. nov. dec febr. jan. Havi középhœmérséklet Sokéves átlag nedvességviszonyait jellemezzük. Február 29-én az egy hónappal korábbi állapottal összevetve mıködési területünkön a talajok nedvességtartalma a legfelsœ, 0 20 cm-es rétegben az átlagosnál jóval szárazabb és enyhébb idœjárás hatására számottevœen csökkent. E talajréteg nedvességtartalmát általában a % közötti telítettségi értékek jellemezték, de a Duna Tisza köze középsœ és déli részén 30 százalék alatti telítettségi értékek fordultak elœ. Közvetlen csapadékhatásból származó belvízelöntés a hónap folyamán nem fordult elœ. Kiss Csongor tárgyhavi 9.4 Porgány gh. 1 Csengele nov. 1-tŒl 113, ,3 Tárgyhavi felszíni vízállás (cm) Vízmérce maximum minimum közép dátum dátum mederteltség (%) eltérés Tisza, Szeged Maros, Makó Körös, Szarvas A táblázatban az eltérés az eltérést jelöli a sokéves havi átlagtól Talajvízkút Tárgyhavi közepes talajvízállás (cm) száma helye terep alatt változás az elmúlt eltérés a sokéves hónaphoz viszonyítva havi átlagtól 453 HódmezŒvásárhely MezŒhegyes Kiskunfélegyháza Tárgyhavi napfénytartam (óra) Állomás: Szeged Sokévi havi átlaghoz viszonyított % eltérés Tárgyhavi léghœmérséklet (ºC) Állomás: Szeged Maximum Minimum Átlag dátum dátum eltérés a sokévi havi átlagtól
16 16 VÍZPART MÁRCIUS 2008 a Vizek Éve a turizmusban A Magyar Turizmus Zrt. a 2006-os Nagy Ízutazás és a 2007-es Zöldturizmus Éve sikerére alapozva 2008-ban is folytatja tematikus évad-koncepcióját és idén a vizet állítja a belföldi turizmus fókuszába. A Vizek Éve tematikus évet megelœzœen, 2007 decemberében a Magyar Turizmus Zrt. felmérést végzett a magyar lakosság körében a különbözœ, vízhez kötœdœ utazásokkal kapcsolatos attitıdök, utazási szokások és utazási tervek megismerése érdekében. A felmérés eredményei igazolták, hogy hazai vizeink érdekesek és értékesek a belföldi utazók számára. A évre a Magyar Turizmus Zrt. meghirdette a Vizek Évét, amelynek keretében télen, tavasszal és Œsszel az egészségturisztikai kínálat népszerısítésére, nyáron pedig a Magyarország élœvizei által kínált lehetœségek népszerısítésére helyezi a hangsúlyt. A Magyar Turizmus Zrt. a felszíni vizeket, így a Balatont, a Tisza-tavat, a Tiszát, vagy a KŒrösöket bemutató tematikus kampányát a belföld mellett a külföldre is kiterjeszti. A kampányév során számos országos és regionális jelentœségı rendezvény várja majd a vizek szerelmeseit. A regionális turisztikai projektirodák a Vizek Éve kampányhoz rendelve állítják össze éves akcióterveiket. EbbŒl kiindulva a vízügyi ágazat is szerepet vállal az idei programok szervezésében, lebonyolításában, melynek kezdeteként 2007 végén megalakult a Sport és Turisztikai Munkabizottság. Ennek vezetésére Lovas Attila, a Kötivízig fœmérnöke kapott megbízást. A munkabizottság hangolja össze a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok Vizek Éve programterveit, s ennek folyományaként a bizottság kérésére, tavaly év végén a többi vízüggyel egyetemben, az Atikövízig is összeállított egy programtervezetet a Vizek Éve kampányhoz kapcsolódóan. A programtervezeteket Kóthay László szakállamtitkárhoz kerültek felterjesztésre, jóváhagyásra. ElsŒ lépésként a Magyar Turizmus Zrt. kiadásában megjelent egy ingyenes turisztikai kiadvány Vízitúrák itthon címmel. Ez a kis füzetecske a magyarországi vízi túraútvonalak kiválasztásában, megtervezésében és a helyszínekhez kapcsolódó programok megszervezésében segít. A kiadvány a vízügyi igazgatóságok közremıködésével készült. Ez év nyarán a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium egy 240 oldalas album megjelentetését is tervezi 100 vízi emlék Magyarországon címmel. E kiadványban a hazai vizekkel kapcsolatos száz legérdekesebb, történeti becsı mıtárgyat fényképekkel illusztrálva szeretnék bemutatni a laikusok számára is érthetœ feldolgozásban. Szeretnék elérni, hogy a kiadvány ne csak ismeretterjesztœ, hanem turisztikai kiadványként is használható legyen. NagyszöllŒsi Nóra VÍZPART Az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság lapja Megjelenik negyedévente Szerkeszti: a szerkesztœ bizottság Elnöke és felelœs kiadó: dr. Dobi László FelelŒs szerkesztœ: Pálfy Katalin SzerkesztŒ: Priváczkiné Hajdu Zsuzsanna és NagyszöllŒsi Nóra SzerkesztŒség: H-6701 Szeged, Pf.: Szeged, Stefánia 4. Tel.: 36/62/ ; Fax: 36/62/ hajduzs@atikovizig.hu Nyomás: NORMA Nyomdász Kft., HódmezŒvásárhely F.: ATIKÖVÍZIG DÍJ HITELEZVE 6720 Szeged, Stefánia 4. SZEGED I Pf. 390 Megyei Postahivatal 6701 NYOMTATVÁNY
A Víz Világnapja alkalmából. Dr. Fazekas Sándor miniszter. Vásárhelyi Pál díjat adományozott 7 személy részére
1 A Víz Világnapja alkalmából Dr. Fazekas Sándor miniszter Vásárhelyi Pál díjat adományozott 7 személy részére 1. Dr. Balásházy Lászlónak, a Vidékfejlesztési Minisztérium Vízgyűjtőgazdálkodási és Vízvédelmi
Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben
Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.
Szeptemberi októberi programok
Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben
6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,
Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16
Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.
DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion
,, borongós idő egy híján 500 célba érkező! DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, 2013. március 13. Városi Stadion Kemény, de futható 1000m-es kör fogadta a Diákolimpia Városi Mezei bajnokságán induló
Víz Világnapja március óra BM márványaula DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE
Víz Világnapja 2017. március 22. 14.00 óra BM márványaula DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE A VÍZÜGYI IGAZGATÁS TERÜLETÉN HUZAMOSABB IDŐN KERESZTÜL VÉGZETT PÉLDAMUTATÓ MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL,
Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium. Tanulmányi Versenyek
Tanulmányi Versenyek 2009-2010 MATEMATIKA Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny Kezdő kategória: 2. fordulóba jutott Tóth Rebeka 9.E felkészítő tanár: Farkas Mária Bertalan Vera 9.B és Tóth Ádám Raymund
Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő
Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda 2010. január 18. "A" kategória - középiskola 5-6- korcsoport 100 m fiú gyors 1 Király Bence 1993 SZTE Ságvári Szeged
Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén
Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetségkutató és -kiválasztó versenyét, a 25. EU Fiatal Tudósok
PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016
PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.
A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája
A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája 1999-től kezdődően 13. alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos fizikaversenyt, nyíregyházi országos döntővel. A 13 év alatt kb. 21
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja 2014.02.21. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján megemlékezést tartottak a városházán. A nyíregyházi önkormányzat idén immár negyedik alkalommal hirdetett a témában
Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről
Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről A Nyíregyházi Fıiskola Matematika és Informatika Intézete egy új matematikaversenyt rendezett a középiskolák 9 12. osztályosai számára, a HEURÉKA számválaszos
A Dr. Szalai György Kerekasztal beszélgetés 30 éve. Telkes Róbert igazgató ADUVIZIG
A Dr. Szalai György Kerekasztal beszélgetés 30 éve Telkes Róbert igazgató ADUVIZIG Az MHT BKKM-i. területi szervezete, Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Szakosztálya és az ADUVIZIG által rendszeresen megszervezett,
Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló
Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,
IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ
Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan
Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok
Csongrád Megyei Diáksport Egyesület
Csongrád Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV VÉGEREDMÉNY 1 VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 59/2015. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása
Emlékezzünk az elődökre!
Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés
Budaörsi 1. Számú Általános Iskola
Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Az adományozható iskolai díjak kritériumrendszere Tartalom 1. A Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Für unsere Schule, für das Ungarndeutschtum ( Iskolánkért a magyarországi
A verseny neve Kategória Helyezés
Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért
Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok
Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,
Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK
Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos olasz nyelvi diáktalálkozó Nosticzius Ákos 12. B novellafordítás 1. hely tanára: Matolcsi Balázs Seager-Smith Dániel 10.
Ladányi Lajos Emlékverseny
Ladányi Lajos Emlékverseny A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola immár negyedik alkalommal rendezte meg 2011. április 8-án a Ladányi Lajos Emlékversenyt. A megnyitót a felújított, minden tekintetben
https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok
Szép eredményeket értek el rajzosaink októberben. Három rajzpályázat eredményeinek összefoglalása képekkel: 1. XI. Országos Középiskolás Képzőművészeti Diáktárlat (Hajdúszoboszló) 2. Rajzpályázat az 1956-os
Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny
Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 12/1993. (IV.1.) számú. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/1993. (IV.1.) számú r e n d e l e t e emlékérem alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben a 49/2003. (X.29.) számú rendelettel) Nyíregyháza
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ U. 1. Tartalmi beszámoló A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2104. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2014-ben
Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!
Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye
Ballagók és kitüntetéseik 2017.
Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május
VÍZPART. Sokszor követve a hagyományokat hajlamosak vagyunk arra, hogy a feladat kiadójának azonnal, jelentœs munkával bebizonyítsuk,
VÍZPART XX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2012. FEBRUÁR ALSÓ-TISZA-VIDÉKI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG WWW.ATIVIZIG.HU Év eleji köszöntœ Az elmúlt évet rendhagyó módon de hagyományteremtœ jelleggel kezdtük. Mi, vízügyes dolgozók
INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk
A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye
A 2019. évi Ybl Miklós-díj hirdetménye A Miniszterelnökség a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről szóló 15/2015. (III. 11.) MvM rendelet alapján felhívást tesz közzé
PTE MIK Vezetői Értekezlet PTE MIK Kari Tanács
PTE MIK SZMSZ. 5. sz. melléklet Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar Kitüntetési Szabályzata Véleményezte: Jóváhagyta: PTE MIK Vezetői Értekezlet 2019.04.09. PTE MIK Kari Tanács 2019.04.16.
A Haza és haladás vetélkedő döntője
A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy
Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:
Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést
Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.
A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett
CSONGRÁD MEGYEI DIÁKOLIMPIA. ÚSZÁS V-VI. Kcs HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROSI SPORTUSZODA január 19.
CSONGRÁD MEGYEI DIÁKOLIMPIA ÚSZÁS V-VI. Kcs. 2008-2009 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROSI SPORTUSZODA 2009. január 19. Nem hivatalos eredményjegyzék A kategória 100 fiú gyors 1. Király Bence 1993 SZTE Ságvári Szeged
2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),
Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.
Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi
Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva
Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám
A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem
A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség az idén is pályázatot hirdetett, A szó az első, a tett a második címmel, melynek célja a hagyományok ápolása, a kossuthi emlékek
Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna
a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna
2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA
2013/201 TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V., VI. korcsoport V-VI. korcsoport BARANYA MEGYE Helyszín: PÉCS, PVSK SPORTTELEP Időpont: 201 május 8-9. A Versenybizottság elnöke: HAÁSZ JÁNOS Korcsoportok: V. kcs.:
Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka
Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének
2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április
SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy
A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/
DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település
Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,
Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2
Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014
Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014 Dr.Papp Mária c. Egyetemi docens 2014.Július 3.-Szeged Én az oktatást akartam szolgálni Életútja 1928. február 2-án Apácaszakállason születettföldművelő szülők
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-án 14 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme. Jelen van: Pőcze Levente,
Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.
Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó
Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról év
Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról 2016. év I. A pályázati felhívás és az előszűrés Legfőbb Ügyész úr hozzájárulásával 2016. évben 33 ügyészségi fogalmazói álláshelyet hirdettünk meg. A
Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK
Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos középiskolai tanulmányi verseny Biológia Tallós Zsófia 12. C 27. hely tanára: Babay-Bognár Krisztina Szép magyar beszéd
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete
Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A
ARANYKÖNYV. Horv{th Enikő 12.C. Az év tanulója
Horv{th Enikő 12.C Az év tanulója 2008-ban az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Versenyen bejutott a megyei döntőbe. 2009-ben az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Verseny Somogy megyei döntőjén
PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)
(Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de
MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA
MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence
Lássuk az eredményeket!
2012. április 28-29. között került megrendezésre az idei évi Ifjúsági, Junior, Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság, Jánoshalmán. 3 héttel a Fekvenyomó Világbajnokság előtt, sokaknak ez volt az utolsó verseny,
Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat
Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek
VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév
Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar
Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó
Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó A Pécsi SzC Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziumának tanulmányi kirándulása 2017. június 13-14. Résztvevő: Horvat Dorisz (9. B) Nagy Richárd (9. B) Riszt
BESZÁMOLÓ -KIVONAT- A 2016/17-ES TANÉVRŐL
BESZÁMOLÓ -KIVONAT- A 2016/17-ES TANÉVRŐL Készült: Győri Műszaki SZC 113- as számú tanteremben 2017.06.30-án 9:00 órakor megtartott nevelőtestületi évértékelő értekezleten. Jelen vannak: Nevelőtestület
NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP
Eredmények A verseny időpontja: 2013. OKTÓBER 12. 09-14 óra A verseny színhelye: SZOLNOKI FÜVES SPORTREPÜLŐTÉR A verseny rendezői: SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET MH 86 SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS Versenyt
DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam
DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston
Tagintézmény 6. Bábosik Ádám Szolnoki Műszaki Szakközépés. Tagintézmény 7. Barta Martin Szolnoki Műszaki Szakközépés
Lábtoll-labda Diákolimpia V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (4) 1. Ágotai Olivér, Barta Martin, Bábosik Ádám i Műszaki Szakközépés 2. Faragó
Véndiák Találkozó 2016
Véndiák Találkozó 2016 A Kar 2016. szeptember 23-án rendezte meg éves Véndiák Találkozóját, immár hatodik alkalommal. Az esemény hivatalosan 18.00 órakor, egy eseménydús programmal várta a regisztrált
Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva
Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%
Úszott idő. Úszott idő
Diákolimpia IV. korcsoport 100 m fiú gyors A Diákolimpia IV. korcsoport 100 m leány gyors A 1. 1,00,19 Novoszáth Noel 2000 Radnóti 1. 1,05,57 Bonecz Boglárka 2000 Karolina 2. 1,02,15 Molnár Bálint 1999
15,5 II. III. 17,5 32,5
Verseny időja: 2016. szeptember 24. (Szombat) Egyesületi Csapatok Gátváltó Lökés Rúd Távolugrás Hajítás Spintváltó helyezési Végső helyezés NYSC "A" eredmény 03:01,2 19 24 32 33 01:28,6 03:20,0 szám 2
Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában
Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek
FIT-jelentés :: KLIK Szegedi Tankerülete 6722 Szeged, Kálvária sgt Kálvária sgt Fenntartói azonosító:
FIT-jelentés :: 2015 KLIK Szegedi Tankerülete 6722 Szeged, Kálvária sgt. 84-86. Kálvária sgt. 84-86. Fenntartói azonosító: 39011654-062000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Szegedi Radnóti Miklós
hírlevél XIII. évfolyam 4. (190.) szám A Körös-vidéki Hírlevél a KÖVIZIG internetes honlapján is megtalálható: www.kovizig.hu
hírlevél XIII. évfolyam 4. (190.) szám 2003. április A Körös-vidéki Hírlevél a KÖVIZIG internetes honlapján is megtalálható: www.kovizig.hu A vizek és közcélú vízilétesítmények fenntartásáról A 120/1999.
20 éves a LÁNYI RÓBERT EMLÉKALAPÍTVÁNY
20 éves a LÁNYI RÓBERT EMLÉKALAPÍTVÁNY 1999. augusztus 20-án, villámcsapás következtében a Dunakeszi repülőterén elhunyt fiúnk emlékére alapított Lányi Róbert Emlékalapítvány (továbbiakban Alapítvány)
Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét.
Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Büszke vagyok arra, hogy választókörzetem 4. települése jutott el a fejlettség azon szintjére, hogy Köztársasági Elnök Úr városi rangot adományozott
2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.
2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.
Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről
Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről Elfogadva: 2014. szeptember 8-án a Magyar Kormánytisztviselői Kar Országos Közgyűlésének 1/2014 (IX.08.)
Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e. Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről
Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről A település önkormányzata a település gazdasági gyarapodását, továbbfejlődését,
Észak-Budapesti Döntő eredménylista
Észak-Budapesti Döntő eredménylista 1. korcsoport ( A kategória) 1. Boros Vince Karinthy Frigyes Két Tannyelvű Ált. Isk. 2. Gaál Miklós Dr. Béres József Ált. Isk. 3. Kerekes Balázs Bárczi Géza Ált. Isk.
Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05.
Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Nem lehet pontosan tudni, hogy a rendszerváltás óta mennyit költöttek a kormányok összesen a roma integrációra. Ennek oka, hogy rengeteg foglalkoztatási és
Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!
Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz
Asztalitenisz Diákolimpia Országos Döntő II-IV. korcsoport Tiszaújváros, FIÚ EGYÉNI FŐTÁBLA 1. Kozma Bálint, Apagy 2.
FIÚ EGYÉNI FŐTÁBLA 1. Kozma Bálint, Apagy 2. Kozma Bálint 3/0 3. Mogyorósi Erik, Celldömölk Mészáros Péter 3/1 4. Mészáros Péter, Cegléd Kozma Bálint 3/2 5. Kramarics Gergő, Veszprém 6. Sós Péter 3/0 7.
A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági
2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült:
2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült: Bencsura Katalin Bencsura Katalin 1978-ban szerezte meg a gyógytornász képesítést
2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március
Országos Elődöntő I-II. korcsoport B kategória leány Csapatbajnokság Csapat neve: Ugrás Gerenda Talaj Össz pont Helyezés Batthyány Kázmér Ált. Iskola Siklós 47,8 46,9 47,15 141,85 I. Köztársaság Téri Ált.
AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *
Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai
Új név a Strandfoci Kupán: Mészi Frucht Kft.
Szép nyári id?, remek mérk?zések, szebbnél szebb cselek, védések és látványos gólok jellemezték az idei strandfoci kupát Dunaújvárosban. Reggel 09.00 órakor a Mirage - Riki FC mérk?zéssel kezd?dött a Szalki
2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER
A Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, felelős beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül 2011. október 23-i hatállyal kinevezte dandártábornokká
Futam: Pálya: Név: Iskola: Kcs.: Nev. idő: 1 Forján András Ref. Mezőtúr I 1:20,00 1
Diákolimpia úszás J-N-Szolnok Megyei döntő.-. korcsoport 2013.01.17. Mezőtúr 1. 50 m. fiú gyors. korcsoport Futam: Pálya: Név: skola: Kcs.: Nev. idő: 1 Forján András Ref. Mezőtúr 1:20,00 1 2 Boros László
MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI
MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI Minden láng fölfelé lobog. Az emberi lélek is láng. Tánczos István igazgató tanító visszaemlékezései a kerekharaszti iskoláról A visszaemlékező 42 évi hivatásszeretettől vezérelt pedagógus
Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre
ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági
Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők
TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör
I. Fejezet. Díszpolgári cím
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2004. (III. 26.) r e n d e l e t e kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról * Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
2012. KIDS KUPA MEZEI FUTÁS KORCSOPORTONKÉNTI EREDMÉNYEK
2012. KIDS KUPA MEZEI FUTÁS KORCSOPORTONKÉNTI EREDMÉNYEK I. KORCSOPORT I. KORCSOPORT 1. Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Kecskemét A 2. Patrona Hungariae Gimnázium és Általános Iskola, Budapest 3.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A STOPLI Sportegyesület nyílt pályázatot hirdet az Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. A STOPLI Sportegyesület az Én megcsinálom 2018 ösztöndíjat azon 10-21 év közötti fiataloknak
A SZENT ISTVÁN EGYETEM YBL MIKLÓS ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KARA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÓ LEVELE
A SZENT ISTVÁN EGYETEM YBL MIKLÓS ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KARA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÓ LEVELE Az ESZMSZ Kari kiegészítésének 8. sz. melléklete Budapest, 2008. 2 A Szent István Egyetem
EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.
EZ TÖRTÉNT ESZTÉTIKAI TANÁCSKOZÁS AZ ÓVODÁBAN Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál John Dewey Lokálpatrióta szemlélet csíráinak kialakítása a projektpedagógia módszereivel címmel tartottak
VÍZPART. Tiszta vizet az egészséges világért! ALSÓ-TISZA VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG WWW.ATIKOVIZIG.HU
VÍZPART XIX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2010. MÁRCIUS ALSÓ-TISZA VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG WWW.ATIKOVIZIG.HU Tiszta vizet az egészséges világért! Az ENSZ 1994-ben nyilvánította március 22-ét