Víz Világnapja március óra BM márványaula DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Víz Világnapja március óra BM márványaula DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE"

Átírás

1 Víz Világnapja március óra BM márványaula DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE A VÍZÜGYI IGAZGATÁS TERÜLETÉN HUZAMOSABB IDŐN KERESZTÜL VÉGZETT PÉLDAMUTATÓ MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL, MÁRCIUS 22-E, A VÍZ VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL AZ ÉV VÍZÜGYI DOLGOZÓJA MINISZTERI DÍJAT ADOMÁNYOZZA, EGYBEN JUTALOMBAN RÉSZESÍTI HORVÁTH ANGÉLA asszonyt a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, vezetőjét KOVÁCS JÁNOS urat az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szegedi Szakaszmérnökség gátbiztosát VÁSÁRHELYI PÁL DÍJAT ADOMÁNYOZ, EGYBEN JUTALOMBAN RÉSZESÍTI DR. DULOVICS DEZSŐNÉ DR. DOMBI MÁRIA asszonyt a Szent István Egyetem Prof. Emeritáját FELKAI ISTVÁN urat a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, Mezőtúri Szakaszmérnökség vezetőjét

2 2 KISS ATTILA urat a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság, Vízrajzi Monitoring Osztály vezetőjét PAPP FERENC urat a Vízügyi Tervező Vállalat nyugalmazott főmérnökét REICH GYULA urat a ReWe Stratégiai Tanácsadó Bt. ügyvezetőjét, az OVF Vízügyi Tudományos Tanács titkárát KVASSAY JENŐ EMLÉKÉRMET ADOMÁNYOZ BORBÉLYNÉ DR. LASSÚ EDINA asszonynak a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági szolgálatvezető-helyettesének BORDÁS CSABA JÁNOS úrnak a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság, osztályvezető-helyettesének DOBOS FERENC úrnak az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, Műszaki Biztonsági Szolgálat részleg HADFI JENŐ úrnak a Soproni Vízmű Zrt. vízellátási csoport

3 3 HORNYÁK RUDOLF úrnak a Fővárosi Vízművek Zrt. hálózatüzemeltetési osztály KUTRUCZ GYULA úrnak az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Fertő-tavi Hidrometeorológiai Állomás LŐRINCZ RÓBERT úrnak a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, DR. MAKAY GÁBOR úrnak a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Igazgatási és Jogi Osztály MOLNÁR ATTILA úrnak az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. műszaki igazgatójának POLGÁR KÁROLY úrnak a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, SZALAINÉ BALOGH ÉVA asszonynak a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Közgazdasági Osztály SZIGETI TIBOR úrnak a BÁCSVÍZ Víz- és Csatornaszolgáltató Zrt. nyugalmazott szolgáltatási vezérigazgató-helyettesének

4 4 A TERVEZÉSI, KIVITELEZÉSI, TECHNOLÓGIAI, TÁJESZTÉTIKAI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI SZEMPONTBÓL KIMAGASLÓ, GAZDASÁGOSAN MEGVALÓSÍTOTT, TOVÁBBÁ GAZDASÁGOSAN ÜZEMELTETHETŐ VÍZI LÉTESÍTMÉNY MEGVALÓSÍTÁSÁBAN VALÓ MEGHATÁROZÓ KÖZREMŰKÖDÉSÉÉRT, VALAMINT AZ EREDMÉNYESSÉG ÉRDEKÉBEN KIFEJTETT MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL LAMPL HUGÓ EMLÉKPLAKETTET ADOMÁNYOZ DÉRI LAJOS úrnak a Solvex Környezet- és Vízgazdálkodási Tervező és Kivitelező Kft. ügy, vezető tervezőjének A Lampl Hugó Emlékplakett adományozását igazoló emléktábla a Rába partján kerül elhelyezésre. Az emléktáblát Németh József igazgató úr, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője veszi át. KIMAGASLÓ SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL FESTMÉNY EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ GOMBOS ATTILA úrnak a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság, Hajdúszoboszlói Szakaszmérnökség KISS JENŐ úrnak a Közép- dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Fejér Megyei Szakaszmérnökség

5 5 NEMES ANDRÁS úrnak a Közép- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szolnoki Szakaszmérnökség ÓRA EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ BÁRI BÉLA úrnak az Észak- dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Rábai Szakaszmérnökség nyugalmazott területi felügyelőjének BARTHA KÁROLY úrnak a Felső-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szatmári Szakaszmérnökség KISS KÁROLY úrnak a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság, Műszaki Biztonsági Szolgálat szivattyútelepi gépkarbantartójának TÓTH GYÖRGY ISTVÁN úrnak az Országos Vízügyi Főigazgatóság, Vízgyűjtő-gazdálkodási és Víziközmű Főosztály vízkészletgazdálkodási referensének ZSOLNAY TEAKÉSZLET EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ MATULA ZOLTÁN úrnak a Közép- Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság, III. Szakaszmérnökség csatornaőrének ZSOLNAY ÓRA EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ BUDAI BÉLA úrnak az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság, Miskolci Szakaszmérnökség

6 6 HOFFER MIHÁLY úrnak a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Szombathelyi Szakaszmérnökség mederőrének AJKA KRISTÁLY VÁZA EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ FORGÓ SÁNDOR úrnak az Alsó- Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság, Fenntartógép és Hajózási Szolgálat fenntartógép kezelőjének MINISZTERI ELISMERŐ OKLEVELET ADOMÁNYOZ CSER VALÉRIA asszonynak a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, osztályvezető-helyettesének FARKAS BÉLA úrnak az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság, Egri Szakaszmérnökség FERENCZ LÁSZLÓ úrnak a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, Informatikai és Hírközlési Osztály FRECSKA MIHÁLY úrnak a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, II. Szakaszmérnökség

7 7 JUHÁSZNÉ LOTZ ÉVA asszonynak a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Titkársága oktatási és PR előadójának KATONA KISS GYULA úrnak az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, Hódmezővásárhelyi Szakaszmérnökség MIKLÁNNÉ SZÁVAI KITTI asszonynak a BM Vízgyűjtó-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály vízgyűjtő-gazdálkodási referensének VARGA GYÖRGY úrnak az Országos Vízügyi Főigazgatóság, Öntözési Főosztály, Belvízvédelmi és Öntözési Osztály öntözési referensének A BELÜGYMINISZTER A ÉVI JÉGVÉDEKEZÉS SORÁN VÉGZETT KIEMELKEDŐ SZAKMAI MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL A RENDKÍVÜLI HELYTÁLLÁSÉRT ÉRDEMJEL EZÜST FOKOZATÁT ADOMÁNYOZZA ASZTALOS LÁSZLÓ úrnak a Felső- Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság, Felsőszabolcsi Szakaszmérnökség területi felügyelőjének BABARCZI TIBOR FERENC úrnak az Alsó- Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság, Fenntartógép és Hajózási Szolgálat fenntartógép-kezelőjének

8 8 CSABÁN ISTVÁN úrnak az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Műszaki Biztonsági Szolgálat hajó HALÁSZ CSILLA asszonynak az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság, Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály folyógazdálkodási referensének JASPER KÁROLY RÓBERT úrnak hajó JOBBÁGY ZOLTÁN úrnak a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vízrajzi ügyintézőjének KAISER LÁSZLÓ úrnak hajózási felelősének KÉRI BRIGITTA asszonynak a Közép- Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság, Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály folyógazdálkodási ügyintézőjének KINCSES DÁNIEL úrnak a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság, Polgári Szakaszmérnökség KONYÁR ZOLTÁN úrnak területi felügyelőjének KOVÁCS DEZSŐ úrnak az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hajóskapitányának KOVÁCS PÉTER úrnak

9 9 az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság, Vízrajzi és Adattári Osztály vízrajzi ügyintézőjének KÖTÉL PÁL úrnak az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály hajózási felelősének, csoportvezetőnek LÁNCZI ÁRPÁD úrnak az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság, Hajózási Szolgálat hajó LOSSOS LÁSZLÓ úrnak a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság, Vízvédelmi és Vízgyűjtőgazdálkodási Osztály PAPP SÁNDOR úrnak területi felügyelőjének, szakaszmérnökség-vezetőnek SIBINGER ISTVÁN úrnak hajó SIMON JÓZSEF úrnak a Közép- Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság, Kiskörei Szakaszmérnökség, Kritikus Infrastruktúra Műszaki Szolgálat SZŰCS BALÁZS úrnak az Alsó- Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság, Fenntartógép és Hajózási Szolgálat hajó.

A szerv vezetőjének, vezetőinek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím)

A szerv vezetőjének, vezetőinek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím) Szervezeti, személyzeti adatok Hivatalos név: Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Székhely: 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4. Postacím: 5002 Szolnok, Pf.: 63. Telefonszám: 00 36 56 501-900

Részletesebben

A Víz Világnapja alkalmából. Dr. Fazekas Sándor miniszter. Vásárhelyi Pál díjat adományozott 7 személy részére

A Víz Világnapja alkalmából. Dr. Fazekas Sándor miniszter. Vásárhelyi Pál díjat adományozott 7 személy részére 1 A Víz Világnapja alkalmából Dr. Fazekas Sándor miniszter Vásárhelyi Pál díjat adományozott 7 személy részére 1. Dr. Balásházy Lászlónak, a Vidékfejlesztési Minisztérium Vízgyűjtőgazdálkodási és Vízvédelmi

Részletesebben

A szervezeti struktúra ábrája (a szervezeti egységek és vezetőik megnevezésével)

A szervezeti struktúra ábrája (a szervezeti egységek és vezetőik megnevezésével) Szervezeti, személyzeti adatok Hivatalos név: Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Székhely: 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4. Postacím: 5002 Szolnok, Pf.: 63. Telefonszám: 00 36 56 501-900

Részletesebben

Közszolgálati Tisztviselők Napja június 28. BM központi épület márványaula ORBÁN VIKTOR, MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE

Közszolgálati Tisztviselők Napja június 28. BM központi épület márványaula ORBÁN VIKTOR, MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE Közszolgálati Tisztviselők Napja 2013. június 28. BM központi épület márványaula ORBÁN VIKTOR, MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE A KÖZIGAZGATÁSI MINŐSÉGPOLITIKÁÉRT ÉS SZEMÉLYZETPOLITIKÁÉRT FELELŐS MINISZTER

Részletesebben

Közszolgálati Tisztviselők Napja június 30. BM központi épület márványaula

Közszolgálati Tisztviselők Napja június 30. BM központi épület márványaula Közszolgálati Tisztviselők Napja 2016. június 30. BM központi épület márványaula TISZTELT ÁLLAMTITKÁR ÚR! TISZTELT HELYETTES ÁLLAMTITKÁR ASSZONY! TISZTELT HELYETTES ÁLLAMTITKÁR ÚR! HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES

Részletesebben

KOVÁCS BALÁZS ZSOLT tű. alezredesnek, a Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnokának.

KOVÁCS BALÁZS ZSOLT tű. alezredesnek, a Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnokának. KIVONAT MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK, A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG FŐIGAZGATÓJÁNAK, VALAMINT A VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓJÁNAK ÁLLOMÁNYPARANCSAIBÓL Szombathely,

Részletesebben

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója,

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója, Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy A katasztrófavédelem terén huzamosabb ideje végzett kiemelkedő tevékenységének elismeréséül Tűzoltó Nap alkalmából

Részletesebben

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere. Szolgálati tevékenysége elismeréséül a tűzoltóság napja alkalmából

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere. Szolgálati tevékenysége elismeréséül a tűzoltóság napja alkalmából A tűzoltóság napja alkalmából belügyminiszteri és főigazgatói elismerésben részesültek kollégáink. Az elismerések átadása a Belügyminisztérium és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ünnepélyes

Részletesebben

Ft 0 hónap végkielégítés - 3 hónap felmondási idő - önálló x x x. 35 nap felmondási idő és 1 hó végkielégítés Ft.

Ft 0 hónap végkielégítés - 3 hónap felmondási idő - önálló x x x. 35 nap felmondási idő és 1 hó végkielégítés Ft. járó és és ketten en ketten en Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zsupponits Jenő Vezérigazgató 2 000 000 alapbér 80%a A KHEM javadalamzási 399 507 Ft 0 hónap 3 hónap önálló x x x Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Részletesebben

DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE

DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE A 2019. MÁJUS 29-ÉN A DUNA FŐVÁROSI SZAKASZÁN ELSÜLLYEDT HABLEÁNY TERMES SZEMÉLYHAJÓ UTASAINAK, LEGÉNYSÉGÉNEK MENTÉSÉBEN ÉS A HAJÓRONCS KIEMELÉSÉBEN VÉGZETT

Részletesebben

A belügyminiszter. /2014. ( ) BM rendelete

A belügyminiszter. /2014. ( ) BM rendelete A belügyminiszter /2014. ( ) BM rendelete a belügyminiszter által alapított és adományozott elismerésekről szóló 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet módosításáról Magyarország címerének és zászlajának használatáról,

Részletesebben

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül:

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: Év tűzoltója címet adományozta: Bódi Csaba tűzoltó alezredes úrnak,

Részletesebben

a Záhonyi Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetőjét

a Záhonyi Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetőjét Magyarország Belügyminisztere a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért hivatásos szolgálatban töltött évek után szolgálati jelet adományoz, egyben a Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója, eredményes

Részletesebben

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER A Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, felelős beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül 2011. október 23-i hatállyal kinevezte dandártábornokká

Részletesebben

Magyar joganyagok - 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat - kitüntetés adományozásáról 2. oldal Rigó Máriának, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hi

Magyar joganyagok - 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat - kitüntetés adományozásáról 2. oldal Rigó Máriának, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hi Magyar joganyagok - 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat - kitüntetés adományozásáról 1. oldal 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat kitüntetés adományozásáról Az Alkotmány 30/A. (1) bekezdése j) pontja, valamint

Részletesebben

A Magyar Köztársaság Belügyminisztere a vörösiszap-katasztrófa elhárítása, valamint a mentés során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül

A Magyar Köztársaság Belügyminisztere a vörösiszap-katasztrófa elhárítása, valamint a mentés során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül A Magyar Köztársaság Belügyminisztere a vörösiszap-katasztrófa elhárítása, valamint a mentés során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül Rendkívüli helytállásért vörösiszap-katasztrófa érdemjelet

Részletesebben

Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat

Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat Magyarország Belügyminisztere a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért a rendvédelmi szerv hivatásos szolgálatában töltött

Részletesebben

Faxszám (nemzetközi vagy belföldi számként, utóbbi 00 36 96 315-342 esetben körzetszámmal, illetve szolgáltatás- vagy. hálózatkijelölő számmal)

Faxszám (nemzetközi vagy belföldi számként, utóbbi 00 36 96 315-342 esetben körzetszámmal, illetve szolgáltatás- vagy. hálózatkijelölő számmal) 1 I. Szervezeti, személyzeti adatok 1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők I. Közzétételi egység: Elérhetőségi adatok Hivatalos név (teljes név) Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Székhely 9021 Győr, Árpád

Részletesebben

2018. április 20-án óra TISZTELT MINISZTER ÚR! ÁLLAMTITKÁR ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK!

2018. április 20-án óra TISZTELT MINISZTER ÚR! ÁLLAMTITKÁR ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK! 2018. április 20-án 11.00 óra TISZTELT MINISZTER ÚR! ÁLLAMTITKÁR ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK! DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE

Részletesebben

Földművelésügyi Minisztérium 2014. évi Október 23-i kitüntetési ünnepsége

Földművelésügyi Minisztérium 2014. évi Október 23-i kitüntetési ünnepsége Földművelésügyi Minisztérium 2014. évi Október 23-i kitüntetési ünnepsége Budapest, 2014. október 21. (kedd) 11.00 óra FM Darányi Ignác Terem Dr. Fazekas Sándor miniszter úr az 1956-os Forradalom és Szabadságharc

Részletesebben

Egyed János László tűzoltó alezredesnek, a Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokának.

Egyed János László tűzoltó alezredesnek, a Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokának. 1 Nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából dr. Áder János, Magyarország Köztársasági Elnöke a belügyminiszter előterjesztésére a Magyar Arany

Részletesebben

Zöld OT 2014 Választási eredmények

Zöld OT 2014 Választási eredmények Zöld OT 2014 Választási eredmények Mozgalmi testületek Felügyelő és Etikai Bizottság maximum 2 fő Fidrich Róbert MTVSZ Greenpeace, E misszió 59 Lukács Attila IBBK Greenpeace, MTVSZ, E misszió 61 Koordinációs

Részletesebben

Forgatókönyv Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából elismerések átadásához

Forgatókönyv Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából elismerések átadásához 1 Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Humán Szolgálat H-1081 Budapest, Dologház u. 1. : 1443 Budapest, Pf.: 154 Tel: (36-1) 459-2480 Fax: (36-1) 459-2472 e-mail: fki.human@katved.gov.hu Jóváhagyom!

Részletesebben

Mecsei Judit tűzoltó ezredesnek, az Ellenőrzési Szolgálat szolgálatvezetőjének és

Mecsei Judit tűzoltó ezredesnek, az Ellenőrzési Szolgálat szolgálatvezetőjének és Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából tűzoltósági főtanácsosi címet adományozott Mecsei

Részletesebben

Dr. Horpácsi Ferenc r. ezredesnek, az Országos Rendőr-főkapitányság Oktatásigazgatási és Kiképzési Főosztálya főosztályvezetőjének

Dr. Horpácsi Ferenc r. ezredesnek, az Országos Rendőr-főkapitányság Oktatásigazgatási és Kiképzési Főosztálya főosztályvezetőjének 1 Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója a katasztrófavédelem munkájának segítése, támogatása érdekében kifejtett kiemelkedő

Részletesebben

Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, 2011. június 25-26. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI

Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, 2011. június 25-26. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI N - 53 kg 1. Lőrincz Dávid 1996 Tabi Fitness Klub SE 55,0-59 kg 1. Bácsi Dávid 1993 Bihari Szabadidő és 120,0 2. Fazekas Tibor 1996 Marvel Team, Vésztő 80,0 1. Gombos Attila 1993 Bihari Szabadidő és 120,0

Részletesebben

Szervezeti és jogszabályi változások a felszín alatti vizek területén. XXI. Konferencia a felszín alatti vizekről Siófok 2014.04.

Szervezeti és jogszabályi változások a felszín alatti vizek területén. XXI. Konferencia a felszín alatti vizekről Siófok 2014.04. Szervezeti és jogszabályi változások a felszín alatti vizek területén Jelinek Gabriella főosztályvezető-helyettes Belügyminisztérium Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály 2013. november 27: A Kormány a vízügyi

Részletesebben

Magyar joganyagok - Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosítás 2. oldal 8. A költségvetési szerv működési köre: a környezetvédelm

Magyar joganyagok - Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosítás 2. oldal 8. A költségvetési szerv működési köre: a környezetvédelm Magyar joganyagok - Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosítás 1. oldal Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A környezetvédelmi,

Részletesebben

10. Hatályát veszti az R. a) 43. (2) bekezdése, b) 51. (2) bekezdése, c) 13. számú melléklet 9. sora. 11. E rendelet január 1-jén lép hatályba.

10. Hatályát veszti az R. a) 43. (2) bekezdése, b) 51. (2) bekezdése, c) 13. számú melléklet 9. sora. 11. E rendelet január 1-jén lép hatályba. 86400 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 218. szám 10. Hatályát veszti az R. a) 43. (2) bekezdése, b) 51. (2) bekezdése, c) 13. számú melléklet 9. sora. 11. E rendelet 2014. január 1-jén lép hatályba.

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ÉVI MUNKATERVE február 8.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ÉVI MUNKATERVE február 8. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2019. ÉVI MUNKATERVE 2019. február 8. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2019. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak megállapítására

Részletesebben

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Fekete Zoltán ügyvezető igazgató Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 n.n. titkárságvezető Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 Nagy Attila IIR vezető,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, augusztus 20-a alkalmából

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, augusztus 20-a alkalmából MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, 2019. augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE több mint négy évtizedes katonai szolgálata során végzett kiemelkedő színvonalú szakmai

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL)

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL) MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, a honvédelmi miniszter előterjesztésére ÁLLAMI ÜNNEPÜNK 2013. augusztus 20-a alkalmából KITÜNTETI A MAGYAR ÉRDEMREND

Részletesebben

Magyar joganyagok - Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosí 2. oldal A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján ö

Magyar joganyagok - Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosí 2. oldal A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján ö Magyar joganyagok - Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosí 1. oldal Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A környezetvédelmi,

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2011.

Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2011. JäGERMAISTER BRFK-TEAM RÁKÓCZIFALVA EZÜSTFŰZ JÁSZLADÁNY Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2011. CSAPAT FORDULÓK ÖSSZ: I. II. III. IV. V. VI. VII. MÓD DRÁVUCZ FERENC 36 33 30 35 0 0 0

Részletesebben

1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László

1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László 1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László Idézet: Amíg az ember él, előre kell haladni (Che Guevara) Antal László Bakó Károly Búzás

Részletesebben

Országos Tisztifőorvosi Hivatal által kiírt és elbírált pályázatok január 1-től. Eredmény

Országos Tisztifőorvosi Hivatal által kiírt és elbírált pályázatok január 1-től. Eredmény főosztályvezető-helyettes - Gyógyszerészeti Főosztály Megjelenés: 2009. január 19. KSZK, Gyógyszerészeti Főosztályra főosztályvezető-helyettes feladatkör ellátására Pethőné dr. Kiss Csilla kinevezéséről

Részletesebben

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács 2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

a megyei igazgatóság Műszaki Osztály osztályvezetőjének Hrubóczki János tű. őrnagy Úrnak

a megyei igazgatóság Műszaki Osztály osztályvezetőjének Hrubóczki János tű. őrnagy Úrnak A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója május 04-e Flórián Nap alkalmából a szakmai feladatok végrehajtásában kiemelkedő és huzamosabb időn át magas színvonalon nyújtott

Részletesebben

ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL.

ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. OLVASÓPARANCS ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. Tájékoztatásul bejelentem, hogy a Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére

Részletesebben

Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL arany fokozatát adományozza. rendőr ezredesnek

Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL arany fokozatát adományozza. rendőr ezredesnek Magyarország honvédelmi minisztere a társadalmi szervezetek és a nyugállományú klubok kezdeményezésére, a honvédelem, illetve a nyugállományú katonák érdekében végzett tevékenysége elismeréséül Nemzeti

Részletesebben

A megye vízgazdálkodási jellemzése, a térségi fejlesztés lehetőségei június 21. Orbán Ernő műszaki igazgató-helyettes

A megye vízgazdálkodási jellemzése, a térségi fejlesztés lehetőségei június 21. Orbán Ernő műszaki igazgató-helyettes A megye vízgazdálkodási jellemzése, a térségi fejlesztés lehetőségei 2017. június 21. Orbán Ernő műszaki igazgató-helyettes Működési terület, elérhetőség TIVIZIG FETIVIZIG Debrecen Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából

Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adta át Dr. Darvas Béla, a Központi Élelmiszer-tudományi

Részletesebben

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Feladata a hazai agrár- és élelmiszerszektor erősítése, érdekeinek érvényesítése, a magyar élelmiszerek versenyképességének támogatása, továbbá a szaktanácsadás, ezen

Részletesebben

2016. április 22-én óra

2016. április 22-én óra 2016. április 22-én 11.00 óra TISZTELT MINISZTERHELYETTES ÚR! ÁLLAMTITKÁR URAK, ELNÖK ÚR, KABINETFŐNÖK ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK! BEJELENTEM, HOGY ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG

Részletesebben

Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve. KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: február 24. NAPIREND

Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve. KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: február 24. NAPIREND Heves Megyei Közgyűlés 2017. év I. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2017. február 24. NAPIREND 1. Elnöki jelentés Jogi és Szervezési Osztály vezetője 2. Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat 2016.

Részletesebben

DR. ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - BELÜGYMINISZTER ÚR ELŐTERJESZTÉSÉRE - KIMAGASLÓ SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL

DR. ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - BELÜGYMINISZTER ÚR ELŐTERJESZTÉSÉRE - KIMAGASLÓ SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL DR. ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - BELÜGYMINISZTER ÚR ELŐTERJESZTÉSÉRE - KIMAGASLÓ SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL SZEPTEMBER 8-AI HATÁLLYAL KINEVEZTE BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI DANDÁRTÁBORNOKKÁ

Részletesebben

Adatszolgáltatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló évi CXXII. Törvény alapján

Adatszolgáltatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló évi CXXII. Törvény alapján Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő Zrt. Adatszolgáltatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. Törvény időbére idő Ptk. megbízásos vezető Ádók János igazgatósági

Részletesebben

1. szám Kecskemét január 20.

1. szám Kecskemét január 20. BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA 1. szám Kecskemét 2017. január 20. TARTALOMJEGYZÉK I. A MEGYEI KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI: 3/2017. (I.20.) Kgy. A Bács-Kiskun

Részletesebben

A régiós integráció jelenlegi állapota, további feladatok területenként

A régiós integráció jelenlegi állapota, további feladatok területenként A régiós integráció jelenlegi állapota, további feladatok területenként Előadó: Hajnal Zsolt vezérigazgató-helyettes Balatonalmádi, 2017. október 18. Az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervtől

Részletesebben

Közzétételi Szabályzat Melléklet II / 10. szerinti adatok Országos Tisztifőorvosi Hivatal

Közzétételi Szabályzat Melléklet II / 10. szerinti adatok Országos Tisztifőorvosi Hivatal által főosztályvezető-helyettes - Gyógyszerészeti Főosztály Megjelenés: 2009. január 19. KSZK, 10. alapján az pályázatot hirdetett a Gyógyszerészeti Főosztályra főosztályvezető-helyettes feladatkör ellátására

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE XX. évfolyam külön szám 2010. április 7. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM K Ö Z L E M É N Y A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

BELSŐ ELLENŐRZÉSI IRODA IRODAVEZETŐ 1 KOORDINÁCIÓS IRODA VEZÉRIGAZGATÓI TITKÁRSÁG

BELSŐ ELLENŐRZÉSI IRODA IRODAVEZETŐ 1 KOORDINÁCIÓS IRODA VEZÉRIGAZGATÓI TITKÁRSÁG Szervezeti Egység VEZÉRIGAZGATÓ VEZÉRIGAZGATÓ 1 BELSŐ ELLENŐRZÉSI IRODA IRODAVEZETŐ 1 KOORDINÁCIÓS IRODA VEZÉRIGAZGATÓI TITKÁRSÁG 29 6 VEZÉRIGAZGATÓI TITKÁRSÁG IRODAVEZETŐ 1 VEZÉRIGAZGATÓI TITKÁRSÁG REHABILITÁCIÓS

Részletesebben

Nagyné Paulik Krisztina tő. fıhadnagynak, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Koordinációs és Személyzeti Osztálya kiemelt fıreferensének

Nagyné Paulik Krisztina tő. fıhadnagynak, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Koordinációs és Személyzeti Osztálya kiemelt fıreferensének 1 Dr. Pintér Sándor, a Magyar Köztársaság belügyminisztere a szolgálatteljesítés során tanúsított kiemelkedı helytállása, munkakörében hosszú idın át nyújtott példaértékő feladatellátása elismeréseként,

Részletesebben

2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme)

2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 1. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj adományozására 2. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj adományozására 3.

Részletesebben

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Bódy Péter Bordás János begs Boros Gábor Bendegúz es a=anatómia Cserháti Zoltán b=biokémia Farkas Dániel Márton e=élettan Fekete Ákos s=szövettan Gógl Aliz

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A MAGYAR HONVÉDSÉG ÁLLOMÁNYÁBAN TÉNYLEGESEN ELTÖLTÖTT SZOLGÁLATI IDEJE, VALAMINT EDDIG VÉGZETT EREDMÉNYES MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, 2016. AUGUSZTUS 20-A ALKALMÁBÓL

Részletesebben

2. oldal Szabó Ramóna Henriettet a Belügyminisztériumban, Tóth Orsolya Dorottyát a Belügyminisztériumban, dr. Zvara Renáta Évát a Belügyminisztériumba

2. oldal Szabó Ramóna Henriettet a Belügyminisztériumban, Tóth Orsolya Dorottyát a Belügyminisztériumban, dr. Zvara Renáta Évát a Belügyminisztériumba 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2017/22. számában Az Országgyűlés elnökének közleménye elismerések adományozásáról Az Országgyűlési Őrség Napja, április 24-e alkalmából, az Országgyűlés elnöke

Részletesebben

2. oldal Szabó Ramóna Henriettet a Belügyminisztériumban, Tóth Orsolya Dorottyát a Belügyminisztériumban, dr. Zvara Renáta Évát a Belügyminisztériumba

2. oldal Szabó Ramóna Henriettet a Belügyminisztériumban, Tóth Orsolya Dorottyát a Belügyminisztériumban, dr. Zvara Renáta Évát a Belügyminisztériumba 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2017/22. számában Az Országgyűlés elnökének közleménye elismerések adományozásáról Az Országgyűlési Őrség Napja, április 24-e alkalmából, az Országgyűlés elnöke

Részletesebben

Szakmódszertani iskolai gyakorlat

Szakmódszertani iskolai gyakorlat Dr. Makó Ferenc Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola 1134 Bp., Váci út 21. Tel.: 320-8233 Kapcsolattartó: Hegyesi László Első találkozó: 2014. szeptember 19. 8:45 igazgatói iroda előtt

Részletesebben

A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői november április

A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői november április A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői 1956. november 1963. április Belügyminiszterek (1957. március 1-ig a fegyveres erők minisztere) Münnich Ferenc (1886 1967) 1956. november 12. 1957. március 1.

Részletesebben

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés március 18-i ülése jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés március 18-i ülése jegyzőkönyvéből 14/2016. (III.18.) Kgy. H a t á r o z a t A közgyűlés ülésének napirendje 1. Tájékoztató két testületi ülés közötti ügyekről Előadó: Rideg László, a megyei közgyűlés e 2. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó az Alsó-Duna-völgyi Területi Vízgazdálkodási Tanács munkájáról

B E S Z Á M O L Ó az Alsó-Duna-völgyi Területi Vízgazdálkodási Tanács munkájáról 5. B E S Z Á M O L Ó az Alsó-Duna-völgyi Területi Vízgazdálkodási Tanács munkájáról I. Bevezetés A vízgazdálkodási tanácsokról szóló 1382/2013. (VI.27.) Korm. határozat szerint az Alsó- Duna-völgyi Vízügyi

Részletesebben

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Alkalmazott hadtudomány tagozatban: I Fodor Dóra Konzulense: Dr. Forgács Balázs százados

Részletesebben

Vízkárelhárítási Országos konferencia 2014. május 6-8. Miskolctapolca

Vízkárelhárítási Országos konferencia 2014. május 6-8. Miskolctapolca Vízkárelhárítási Országos konferencia 2014. május 6-8. Miskolctapolca május 6. kedd 11:00-12:30 óra regisztráció, szállás elfoglalása 12:30-13:30 óra ebéd Plenáris ülés 1. rész Göncz Benedek 14:00-14:15

Részletesebben

Országos Tisztifőorvosi Hivatal által kiírt és elbírált pályázatok január 1-től. Eredmény

Országos Tisztifőorvosi Hivatal által kiírt és elbírált pályázatok január 1-től. Eredmény főosztályvezető-helyettes - Gyógyszerészeti Főosztály Megjelenés: 2009. január 19. KSZK, Gyógyszerészeti Főosztályra főosztályvezető-helyettes feladatkör ellátására Pethőné dr. Kiss Csilla hatósági ügyintéző

Részletesebben

Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelemi minisztere, és Bozó Tibor dandártábornok parancsnok

Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelemi minisztere, és Bozó Tibor dandártábornok parancsnok Kivonat Magyarország honvédelemi miniszterének 186/2016. számú határozatából, valamint a MH Altiszti Akadémia parancsnokának 750/2016. számú parancsából a személyi állományra vonatkozóan. A határozatokat,

Részletesebben

Magyar Gazdaságért Díj kitüntetésben részesül: Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója,

Magyar Gazdaságért Díj kitüntetésben részesül: Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója, Díjazottak névsora, 2014. október 21. Nemzetgazdasági Minisztérium Magyar Gazdaságért Díj kitüntetésben részesül: Dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke, Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom

Részletesebben

Melléklet a 253/2015. (XII.11.) közgyűlési határozathoz. Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve. KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: február 26.

Melléklet a 253/2015. (XII.11.) közgyűlési határozathoz. Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve. KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: február 26. 1. Elnöki jelentés Melléklet a 253/2015. (XII.11.) közgyűlési határozathoz Heves Megyei Közgyűlés 2016. év I. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2016. február 26. NAPIREND Jogi és Szervezési Osztály

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi üléstervére és a év II. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi üléstervére és a év II. félévi ülésterv-tervezetére 62-5/2017/231 Heves Megyei Közgyűlés Valamennyi Bizottsága Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Bizottság! Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2018. év I. félévi üléstervére és a 2018.

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1 83 Csire Sándor - 01:40:30 00:00:00 2 59 Németh Miklós Sólyom Team 01:40:31 00:00:00 3 145 Jakab Csaba - 01:41:38

Részletesebben

XXXIX. ORSZÁGOS VÍZRAJZI ÉRTEKEZLET

XXXIX. ORSZÁGOS VÍZRAJZI ÉRTEKEZLET XXXIX. ORSZÁGOS VÍZRAJZI ÉRTEKEZLET A vízrajz aktuális feladatai, hazai és nemzetközi finanszírozási lehetőségek és projektek a Duna Régió Stratégia keretében Zalakaros 2017. szeptember 26-28. 2017. szeptember

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Szervezet Név Beosztás, feladatkör Városi Telefon Belső Cím: 8200 Veszprém, Jókai Mór u. 3-5. Telefon: 88/593-220 Fax:

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal. Veszprémi Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály

Veszprém Megyei Kormányhivatal. Veszprémi Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály Agrárügyi Főosztály Cím: 8200 Veszprém, Batsányi János u. 5. Telefon: 88/620-820, 88/590-343 Fax: 88/566-900 veszprem.agrar@veszprem.gov.hu

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

Jegyzőkönyv ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA

Jegyzőkönyv ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA Jegyzőkönyv ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. korcsoport - Fiú Egyéni Budapest UTE pálya 2008. 06. 10. 1 Gál Kristóf 93 Mosonmagyaróvár Móra Ferenc Ált. Isk. 1053 12,21-625 - 69,55-13,85-02:19.76 2 Szabó Márk 93

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. Baranya Íjásza sorozat eredményei 214. M I N I F I Ú Kis Dániel 5 5 1 Pandur Ákos 47 47 94 Szász Dávid 44 44 Dobor Dávid 41 38 79 Beréti Levente 44 44 Hűber Levente 41 41 Baranya Íjásza sorozat eredményei

Részletesebben

Ezredes Úr, kérek engedélyt az olvasóparancs ismertetésére.

Ezredes Úr, kérek engedélyt az olvasóparancs ismertetésére. Ezredes Úr, kérek engedélyt az olvasóparancs ismertetésére. Bejelentem, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság központi ünnepségén 4 munkatársunk részesült magasabb szintű elismerésben Dr. Pintér

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1 174 Vígh Zoltán - 01:34:30 00:00:00 2 139 Nagy Gyula Alföld KS 01:34:32 00:00:01 3 152 Vízer Barnabás Team Katay 01:36:57

Részletesebben

MINISZTERI TITKÁRSÁG. Név, beosztás Telefon, fax E-mail cím MINISZTERI KABINET. Név, beosztás Telefon, fax E-mail cím

MINISZTERI TITKÁRSÁG. Név, beosztás Telefon, fax E-mail cím MINISZTERI KABINET. Név, beosztás Telefon, fax E-mail cím Bajó Zsanett, osztályvezető, A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM VEZETŐINEK ELÉRHETŐSÉGEI FRISSÍTVE: 2013. JÚLIUS 9. MINISZTERI TITKÁRSÁG 79-51167, 79-50631 zsanett.bajo@nfm.gov.hu MINISZTERI KABINET Kaiser

Részletesebben

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt Grande Szanda 41 4 Szabó Csaba Kornéliusz 40 5 Szelindi

Részletesebben

A TIKEVIR működésének ismertetése és a pályázat keretében tervezett fejlesztések bemutatása

A TIKEVIR működésének ismertetése és a pályázat keretében tervezett fejlesztések bemutatása A TIKEVIR működésének ismertetése és a pályázat keretében tervezett fejlesztések bemutatása Szabó János osztályvezető Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Körösök és a TIKEVIR-t érintő

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

A SZOLNOKI SPORTCENTRUM- SPORTISKOLA SZAKOSZTÁLYAINAK AKTUÁLIS EDZÉSRENDJE február 1-jétől

A SZOLNOKI SPORTCENTRUM- SPORTISKOLA SZAKOSZTÁLYAINAK AKTUÁLIS EDZÉSRENDJE február 1-jétől A SZOLNOKI SPORTCENTRUM- SPORTISKOLA SZAKOSZTÁLYAINAK AKTUÁLIS ATLÉTIKA SZAKOSZTÁLY ECSEKI TIBOR 9:00-18:00 9:00-18:00 9:00-18:00 9:00-18:00 9:00-18:00 10:00-12:00 BENCSIK PÁL Körúti Á.I. 14:30-16:00 Körúti

Részletesebben

56. SAVARIA KUPA IGAZOLT

56. SAVARIA KUPA IGAZOLT 56. SAVARIA KUPA IGAZOLT H. NÉV CSAPAT TAR ÖSSZ. ÜRES 1. Becze Ferenc Lauf-B TK 205 584 2 2. Horváth Zoltán Vasasszonyfa SE 214 582 1 3. Zapletán Zsombor Répcelaki SE 195 575 0 4. Polgár Károly Kőszeg

Részletesebben

A Szolgálati érdemjel arany fokozatát adományozza. Németh Erika törzszászlósnak. * A Szolgálati érdemjel ezüst fokozatát adományozza

A Szolgálati érdemjel arany fokozatát adományozza. Németh Erika törzszászlósnak. * A Szolgálati érdemjel ezüst fokozatát adományozza ISMERTETEM MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT, valamint a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ parancsnokának parancsát ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. A határozatokat és a parancsot aláírta!!!!

Részletesebben

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Biztonságpolitika és Hadtörténelem tagozatban: II Bánki Szabolcs honvéd tisztjelölt

Részletesebben

Hatósági szerződés Ft év

Hatósági szerződés Ft év Szerződés tárgya Szerződés típusa Szerződés értéke Szerződéskötés dátuma Szerződés hatálya Partner / Szerződő fél Hatósági szerződés 2.211.375 Ft 2013.11.28 3 év Aradi Ágnes Hatósági szerződés 2.099.901

Részletesebben

2012. április 27-én 11.00 óra

2012. április 27-én 11.00 óra 2012. április 27-én 11.00 óra TISZTELT MINISZTER ÚR! TISZTELT ELNÖK ÚR! ÁLLAMTITKÁR URAK, KABINETFŐNÖK ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK! BEJELENTEM, HOGY KÖVÉR LÁSZLÓ AZ ORSZÁGGYŰLÉS

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK

HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK 1. 4024 Debrecen, Piac u. 54. Kormánymegbízott: Rácz Róbert Telefon: :(+36 52) 504-102 E-mail: hivatal@hbmkh.hu Főigazgató:

Részletesebben

Észak-kelet Régió Hosszútávú csapatbajnokság Radeburg, Halle, Kladno, 1.lap

Észak-kelet Régió Hosszútávú csapatbajnokság Radeburg, Halle, Kladno, 1.lap 1.lap 1 Z22 Oláh János 15/18 405.97/ 477.27 2 Z16 Szabó Géza 15/20 359.03/ 430.36 3 Z16 Berki József 13/15 314.74/ 348.09 4 Z31 Csabán - Papp 13/14 308.66/ 325.69 5 Z34 Burka - Takács 14/16 301.96/ 330.36

Részletesebben

2. oldal dr. Farkas Helga salgótarjáni járási és nyomozó ügyészségi fogalmazót a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészséghez, valamint a Pásztói Járás

2. oldal dr. Farkas Helga salgótarjáni járási és nyomozó ügyészségi fogalmazót a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészséghez, valamint a Pásztói Járás 1. oldal Személyi hírek az Ügyészségi Közlöny 2016/2. számában A legfőbb ügyész kinevezte Kinevezések dr. Szilágyiné dr. Gaál Judit mb. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főügyészségi csoportvezető ügyészt

Részletesebben

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átalakításának jelenlegi helyzete - integráció

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átalakításának jelenlegi helyzete - integráció A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átalakításának jelenlegi helyzete - integráció Előadó: Hajnal Zsolt szakmai vezérigazgató-helyettes Szigetszentmiklós, 2017. május 2. Közszolgáltatói széttagoltság

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014.

Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014. EZÜSTFŰZ BRFK-TEAM TÓSZEGI DR. BAY BÉLA Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014. CSAPAT FORDULÓK KEZDŐK JAGERMEISTER ABÁDSZALÓK II. I. II. III. IV. V. VI. ÖSSZ: MÓD ÁBEL LÁSZLÓ 32 37 30

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.05.21. adatai 1 KZCS/14/12193369 PAIS-HORVÁTH SZILVIA 631 380 17 210,00 631 380 2 KZCS/14/12193377 ÁBRAHÁM LÁSZLÓ 422 420 14 500,00 422 420 3 KZCS/14/12193299 KEMÉNYNÉ NAGY ERIKA 493 326 9

Részletesebben

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia INGATLANGAZDÁLKODÁS A KÖZFELADAT ELLÁTÁS SZOLGÁLATÁBAN KONFERENCIA Első alkalommal kerül megrendezésre az Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

Igazgatóság Szervezeti egység Munkakör Név Bes. Szorzó. kabinetfőnökhelyettes Molnár Miklós Béla főov-h. 7,5. szervezési/ kommunikációs referens

Igazgatóság Szervezeti egység Munkakör Név Bes. Szorzó. kabinetfőnökhelyettes Molnár Miklós Béla főov-h. 7,5. szervezési/ kommunikációs referens Szervezeti egység Munkakör Név Bes. Szorzó Elnök elnök Szász Jenő elnök 12,0 1. kabinetfőnök Péterffy Gábor főov. 8,0 2. 3. kabinetfőnökhelyettes Molnár Miklós Béla főov-h. 7,5 személyi munkatárs Geréb

Részletesebben

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter Ismertetem Magyarország köztársasági elnökének és honvédelmi miniszterének határozatait elismerésekről. A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

Részletesebben