A régiós integráció jelenlegi állapota, további feladatok területenként
|
|
- Gréta Tamásné
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A régiós integráció jelenlegi állapota, további feladatok területenként Előadó: Hajnal Zsolt vezérigazgató-helyettes Balatonalmádi, október 18.
2 Az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervtől a területi integrációig OHKT Fejlesztések Szolgáltatási díj Megfelelőség TERÜLETI INTEGRÁCIÓ Optimalizált közszolgáltatás
3 Az integráció szükségessége Átjárás más területén Szétaprózódottság Kijelölés Beékelődés Nincs hulladékkezelés műszaki fejlesztés szükséges
4 Közszolgáltatók III. negyedévében (NHKV adatbázis alapján)
5 Tervezett gyűjtőkörzetek és hulladékgazdálkodási közszolgáltatók 2018
6 - STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási - Kisalföldi Kommunális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Szolgáltatásban résztvevő további cégek: - Kőszegi Városüzemeltető - SZOMHULL / SZOVA Zrt. - Celli HUKE Nyugat-Dunántúl Régió Társulások: - Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás - Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás - Sopron Térségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás - ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás Nettó Ft
7 Győr Régió GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Társulás: Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Nettó Ft
8 Zalai Közszolgáltató Szolgáltatásban résztvevő további cégek: - ZALAISPA Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Nonprofit Zrt. - Keszthelyi HUSZ - Lenti Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. - MÜLLEX Társulások: - Önkormányzati Társulás a Nyugat-Balaton és Zala Folyó Medence Nagytérség Települési Szilárdhulladékai Kezelésének Korszerű Megoldására - ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás Nettó Ft Zala-Észak Régió
9 Zala-Dél Régió Viridis-Pannonia Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Társulások: - ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás - Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás
10 Észak-Balaton Régió ÉBH Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Szolgáltatásban résztvevő további cégek: - NHSZ Tapolca - VHK Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Társulás: Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás Nettó Ft
11 Dél-Balaton Régió DBR Dél-Balatoni Régió Szolgáltatásban résztvevő további cégek: - MTKSZ Marcali és Térsége Közszolgáltató - SIÓKOM Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató - PELSO-KOM Hulladékgazdálkodási Társulások: - Dél-Balatoni Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás - Délnyugat-Balatoni Hulladékgazdálkodási Társulás
12 Kaposmente Régió Kaposvári Hulladékgazdálkodási Szolgáltatásban résztvevő további cég: Paksi Hulladékgazdálkodási Társulás: Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Nettó Ft
13 Pécs Régió Dél-Kom Dél-Dunántúli Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft. Szolgáltatásban résztvevő további cég: BIOKOM Társulás: Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás Nettó Ft, ebből Pécs Ft Mecsek-Dráva Ft
14 Hajdúság Régió Debreceni Hulladék Közszolgáltató Szolgáltatásban résztvevő további cégek: - Bihari Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. - Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Szolgáltató - A.K.S.D. Társulások: - Debreceni Agglomeráció Hulladékgazdálkodási Társulás - Bihari Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás - Hajdúsági Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás Nettó Ft
15 Szelektív Zagyva-környéki Régió Szolgáltatásban résztvevő további cégek: - VGÜ - REGIO-KOM Térségi Hulladékszállítási Társulások: - Heves megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás - Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Nettó Ft
16 NHSZ Észak-KOM Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Heves Régió Szolgáltatásban résztvevő további cégek: - Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. - PEVIK Közüzemi és Szolgáltató - NHSZ cégcsoport Társulások: - Heves megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás - Nyugat Hevesi Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Nettó Ft
17 Észak-Alföld Régió Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Társulás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás Nettó Ft
18 - Zöld Bicske - Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Duna-Vértes Régió Szolgáltatásban résztvevő további cégek: - Depónia Hulladékkezelő és Településtisztasági - VERTIKÁL Közszolgáltató Nonprofit Zrt. Társulás: Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás Nettó Ft
19 Fejér Régió DEPÓNIA Hulladékkezelő és Településtisztasági Nonprofit Kft. Szolgáltatásban résztvevő további cégek: Egyeztetés alatt
20 Közép-Duna Régió VERTIKÁL Közszolgáltató Nonprofit Zrt. Szolgáltatásban résztvevő további cég: - Alisca-Terra Regionális Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Társulás: Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Nettó Ft
21 Dél-Alföld Régió DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. Szolgáltatásban résztvevő további cégek: - Békéscsabai Hulladékgazdálkodási - Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. - Sárréti Hulladékgazdálkodási Kft. - Csongrád Megyei Településtisztasági - Gyulai Közüzemi Társulás: Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás Nettó Ft
22 Szolnok Régió NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. Szolgáltatásban résztvevő további cég: Inno-Szolnok Társulások: - Szolnok Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás - Tiszazugi Önkormányzatok Társulása - Kunszentmártoni Kistérség Többcélú Társulása Nettó Ft
23 Karcag-Tiszafüred Régió NHSZ TISZA NONPROFIT Kft. Szolgáltatásban résztvevő további cég: Karcag Térségi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Társulás: Tisza-Tavi Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás Nettó Ft
24 Dél-Pest Régió ÉTH Érd és Térsége Hulladékkezelési Szolgáltatásban résztvevő további cég: Egyeztetés alatt Társulás: Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Nettó Ft
25 Duna-Tisza köze Régió ÖKOVÍZ Önkormányzati Kommunális és Viziközmű Üzemeltető Társulások: - Duna-Tisza közi Nagytérség Kommunális Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer - Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás - Izsák-Kom Fejlesztési Önkormányzati Társulás Nettó Ft
26 Miskolc-Zemplén Régió BMH Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Szolgáltatásban résztvevő további cégek: - ZV Zöld Völgy Közszolgáltató - Zempléni Z.H.K. Hulladékkezelési Közszolgáltató - MiReHuKöz Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató ek Nettó Ft
27 Homokhátság Régió FBH-NP Közszolgáltató Nonprofit Kft. Társulások: - Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás - Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Nettó Ft
28 Zöld Híd B.I.G.G. Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Észak-Pest Régió Szolgáltatásban résztvevő további cégek: - Balassagyarmati Városüzemeltetési - Váci Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. - SZADA-NOVA Társulás: Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás Nettó Ft
29 Szeged Régió Szegedi Hulladékgazdálkodási Szolgáltatásban résztvevő további cég: Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Társulások: - Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás - Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás Nettó Ft
30 Főváros Régió Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. Szolgáltatásban résztvevő további cégek: - Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. - Gödi Hulladékgazdálkodási Nettó Ft
31
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átalakításának jelenlegi helyzete - integráció
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átalakításának jelenlegi helyzete - integráció Előadó: Hajnal Zsolt szakmai vezérigazgató-helyettes Szigetszentmiklós, 2017. május 2. Közszolgáltatói széttagoltság
Műszaki, szakmai elvárások új szempontrendszere
Műszaki, szakmai elvárások új szempontrendszere Előadó: Hajnal Zsolt András szakmai vezérigazgató-helyettes 2016. november 23. Közszolgáltatók 2016. elején Társulások - 2016 Optimalizált közszolgáltatói
Műszaki, szakmai elvárások új szempontrendszere
Műszaki, szakmai elvárások új szempontrendszere Előadó: Hajnal Zsolt András szakmai vezérigazgató-helyettes 2016. november 23. Közszolgáltatók 2016. elején Társulások - 2016 Optimalizált közszolgáltatói
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei integráció és hulladékgazdálkodási folyamatok Előadó: Hadnagy Attila fejlesztési- és stratégiai igazgató-helyettes
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei integráció és hulladékgazdálkodási folyamatok Előadó: Hadnagy Attila fejlesztési- és stratégiai igazgató-helyettes Jászapáti, 2018. február 16. A hulladékgazdálkodási integráció
Szerződés tárgya Szerződés típusa Szerződés értéke Szerződéskötés dátuma Szerződés hatálya Partner / Szerződő fél
Szerződés tárgya Szerződés típusa Szerződés értéke Szerződéskötés dátuma Szerződés hatálya Partner / Szerződő fél Támogatási szerződés Bruttó 5.453.000 Ft 2015.03.16 2015.07.31 Támogatási szerződés Bruttó
Vodafone Magyarország Zrt. Díjbeszedő Holding Zrt Ft
3.3.3. Szerződések Szerződés típusa Szerződés tárgya Szerződő partner neve Szerződés megkötésének napja Szerződés időtartama Szerződés értéke Megállapodás Megállapodás elektronikus hírközlési és egyéb
Járás Közös önkormányzati hivatal Helynévkönyv január 1. OHKT 4. melléklete (HGRrégiók. HGR-régiók (várhatóan 2018.
régió Helység Megye Járás Közös önkormányzati hivatal Helynévkönyv - 2016. január 1. Sorszám megnevezése KSH kódja jogállása régió megnevezése Megye megnevezése kódja neve székhelye kódja székhelye Terület
A díjfelügyeleti eljárások, közszolgáltatási díj költségei és szolgáltatási díj. Budapest Május 2.
A díjfelügyeleti eljárások, közszolgáltatási díj költségei és szolgáltatási díj Budapest 2017. Május 2. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díjfelügyeleti eljárásainak tapasztalatai A díjfelügyeleti
Járás Közös önkormányzati hivatal Helynévkönyv január 1. Terület (hektár) OHKT 4. melléklete (HGRrégiók)
Helység régió Megye Járás Közös önkormányzati hivatal Helynévkönyv - 2016. január 1. Sorszám megnevezése KSH kódja jogállása régió megnevezése Megye megnevezése kódja neve székhelye kódja székhelye Terület
Az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv tervezett módosításai
Az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv tervezett módosításai Előadó: Pápai Zoltán fejlesztési munkatárs Balatonalmádi, 2017. október 19. Az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási
ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT
ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben
Település Megye Járás Lakos Háztartás Közszolgáltató Dátum Aba Fejér Székesfehérvári Járás 4471 1570 Depónia Hulladékkezelő és Településtisztasági
Település Megye Járás Lakos Háztartás Közszolgáltató Dátum Aba Fejér Székesfehérvári Járás 4471 1570 Depónia Hulladékkezelő és Településtisztasági Nonprofit Kft. 2014.12.31 Abádszalók Jász-Nagykun-Szolnok
AP 3.2: Future network (>2009)
AP 3.2: Future network (>2009) Western transdanubia 01/149 Györ-Moson-Sopron Fertõszentmiklós Fertõszentmiklós Bregencpuszta 5 424 01/254 Györ-Moson-Sopron Jánossomorja Jánossomorja Hulladéklerakó 384
A hulladékgazd. Bodrogi KúriaK Településszolgáltatási Egyesület konferenciája Inárcs, 2014. 03. 01.
A hulladékgazd kgazdálkodási közszolgk zszolgáltatás jelene és s jövője j je Bodrogi KúriaK Településszolgáltatási Egyesület konferenciája Inárcs, 2014. 03. 01. A helyzet számokban 2013. 254 2014. 16 90.344
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501
A NHKV Zrt. HER rendszerében történő részvétel feltételeit az Általános Tájékoztató tartalmazza, melyet az nhkv.hu oldalon megtalálható.
ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY MÓDOSÍTÁS(v2) Tisztelt Címzett! Tájékoztatjuk, hogy az NHKV Zrt. a Haszonanyag Értékesítési Rendszerébe (HER) regisztrált árverezők részére nyilvános elektronikus árverés keretében
Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján
1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési
Integrációs folyamat a Duna-Tisza közi térségben
Integrációs folyamat a Duna-Tisza közi térségben Dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester Kecskemét Megyei Jogú Város Agatics Roland ügyvezető igazgató DTKH Nonprofit Kft. 1 Cél: egységes közszolgáltatás
HVK fejlesztési forrás. Összes HVK forrás. 8Palóc A Bakonyért Helyi Közösség
1. Melléklet: A helyi közösségek számára rendelkezésre álló ok (összes ) Megjegyzés: 1. Az alábbi táblázatban szereplő összegek Euro-ban értendők. 2. A táblázatban szereplő összegek tartalmazzák a helyi
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott
Szerződő partner neve. Vodafone Magyarország Zrt. Envecon Kft. - Trenecon Kft. Díjbeszedő Holding Zrt.
3.3.3. Szerződések Szerződés típusa Szerződés tárgya Szerződő partner neve Szerződés megkötésének napja Szerződés időtartama Szerződés értéke Megbízási Megbízási keret elektronikus hírközlési és egyéb
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység országos jellemzői és költségei a 2016-évi adatszolgáltatás tükrében
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység országos jellemzői és költségei a 2016-évi adatszolgáltatás tükrében Budapest 2017. Október 18-20 KÖZSZOLGÁLTATÓK SZÁMÁNAK VÁLTOZÁSA 189 144 136 127
E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.
Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (wwwantszhu), valamint
Az ÚMVP Irányító Hatóságának 24/2011. (III.18.) közleménye
Az ÚMVP Irányító Hatóságának 24/2011. (III.18.) közleménye A LEADER Helyi Akciócsoportok Helyi Vidékfejlesztési Stratégiáinak 2011. évi felülvizsgálatával összefüggő ÚMVP Irányító Hatósága általi LEADER
A Darányi Ignác Terv EMVA társfinanszírozású intézkedései Irányító Hatóságának 14/2012 (III/22.) közleménye
A Darányi Ignác Terv EMVA társfinanszírozású intézkedései Irányító Hatóságának 14/2012 (III/22.) közleménye A LEADER Helyi Akciócsoportok 2007-ben allokált forrásairól, illetve a III. és a IV. tengely
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858
Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által, hulladékgazdálkodási ügyekben indított díjfelügyeleti eljárások
Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által, hulladékgazdálkodási ügyekben indított díjfelügyeleti eljárások Előadó: Kalocsai Gergely fejlesztési koordinátor A túlszámlázások típushibái a vizsgált
LEADER HACS-ok illetékességi területei
A Z E M V A T Á R S F I N A N S Z Í R O Z Á S Ú I N T É Z K E D É S E K I R Á N Y Í T Ó H A T Ó S Á G Á N A K 33/2013 S Z Á M Ú ( I V. 11.)K Ö Z L E M É N Y E A 30/2012. ( I I I. 24.) VM R E N D E L E
Hírhatár online MÉDIAAJÁNLAT 2015
MÉDIAAJÁNLAT 2015 OLDALINK: Online (központi oldal) Bács-Kiskun megye Bajai Kalocsai Kecskeméti Kiskunfélegyházi Kiskunhalasi Baranya megye Baranya Megyei Mohácsi Pécsi Szigetvári Borsod-Abaúj-Zemplén
Eljárás EKR azonosítója. határidő. A.K.S.D. Városgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság EKR :00
Eljárás EKR azonosítója EKR000749662018 EKR000816632018 Vezető ajánatkérő A.K.S.D. Városgazdálkodási Korlátolt A.K.S.D. Városgazdálkodási Korlátolt Részvételi/Ajánlattételi határidő 2018.12.10 8:00 2018.12.12
A hulladékgazd. Budapest Hulladékhasznosító Mű
A hulladékgazd kgazdálkodási közszolgk zszolgáltatás jelene és s jövője j je Budapest Hulladékhasznosító Mű 2014. 05. 15. A hulladékról szóló 2013. évi CLXXXV. törvény értelmében: közszolgáltató: hulladékgazdálkodási
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 10-i ülésére
1 Szám:1/401-2/2016 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. november 10-i ülésére Tárgy: A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről szóló 12/2016. (VI.30.) önkormányzati rendelet
HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)
-ök napi készenléti szolgálati létszáma 5%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontás) Létszám Módosított javaslat OSZ jav. tartalék % nettó OSZ jav. Tartalék % Mohács 5 5, 5,, - -,,, 5,, -, 5,, 5, 5,
Víztest kód. Duna-Tisza közi hátság - Duna-vízgyőjtı déli rész. Duna-Tisza közi hátság - Tisza-vízgyőjtı déli rész
Víztest Duna-Tisza köze Nyírség Alföldi hordalékkúpok Dunántúli dombvidék és Dunántúli Középhegység peremvidék Dunántúl Ny-i rész p.1.14.1 p.1.15.1 p.2.10.1 p.2.11.1 p.2.16.1 p.2.3.1 p.2.4.1 p.2.6.1 p.2.8.1
2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA
2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és
Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. Az NHSZ csoport. Köztisztasági Egyesülés Szakmai Konzultáció. Kecskemét, 2014.11.18.
Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. Az NHSZ csoport Köztisztasági Egyesülés Szakmai Konzultáció Kecskemét, 2014.11.18. Az NHSZ Kft. létrejötte 2013. Több privát érdekeltség eladja tulajdonhányadát
B e s z á m o l ó a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás működéséről
B e s z á m o l ó a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás működéséről Előterjesztő: Fidrus Péter alpolgármester Előkészítette: Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési
2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA
2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt
XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó
XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó MEGYEI BEMUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYE Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. szervező: Józsa Kata telefon: +36 30 3657966, e-mail:
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI
A NHKV Zrt. HER rendszerében történő részvétel feltételeit az Általános Tájékoztató tartalmazza, melyet az nhkv.hu oldalon megtalálható.
ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Tisztelt Címzett! Tájékoztatjuk, hogy az NHKV Zrt. a Haszonanyag Értékesítési Rendszerébe (HER) regisztrált árverezők részére nyilvános elektronikus árverés keretében értékesíteni kívánja
2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA
2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett
KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS
KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS Nevezők száma: 24 csapat A-csoport: Szolnoki Törvényszék Kaposvári Törvényszék Győri Ítélőtábla Kúria Budapest Környéki Törvényszék Kecskeméti Törvényszék B-csoport:
A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)
A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
3.sz. melléklet: Kárbejelentő helyek megye irsz varos cim telefon fax mail kedd nyit szerda nyit szombat nyit Bács-Kiskun 6400 Kiskunhalas Kígyó u 3. +36 77 429-567 +36 1 361-0091 kiskunhalas@groupama.hu
Műszaki, szakmai elvárások új szempontrendszere (OHKT, szolgáltatási díj, megfelelőség, integráció)
Műszaki, szakmai elvárások új szempontrendszere (OHKT, szolgáltatási díj, megfelelőség, integráció) Előadó: Hajnal Zsolt András szakmai vezérigazgató-helyettes 2016. november 29. OHKT-tól a területi integrációig
E l ő t e r j e s z t é s
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/217- /2016. Előkészítő: Kosler Zoltán, Mészáros Zoltán E l ő t e r
Együttműködés az IPOSZ és az Ipartestületek között - a Projekt a számok tükrében
TÁMOP-2.1.4-09/1-2010-0007 Munkahelyi képzések támogatása ernyőszervezeteken keresztül Együttműködés az IPOSZ és az Ipartestületek között - a Projekt a számok tükrében TÁMOP-2.1.4-09/1-2010-0007 számú
Abony. Budpest. Budapest. Budapest. Budapest. Budapest. Budapest. Budapest
XVIII. Nemzetközi Köztisztasági Fórum és Kiállítás Regisztráció Wolf Kft. Kál A.K.S.D Kft. Debrecen A.S.A. Kisalföld Kft. Győr A.S.A. Köztisztasági Kft. Hódmezővásárhely A.S.A. Magyarország Kft. Gyál ABOKOM
Összesítő táblázat a feladatellátási hely típusa szerint Közoktatási statisztika 2003/2004
Feladatellátási hely típusa Gyermekek, tanulók létszáma Összesítő táblázat a feladatellátási hely típusa szerint Közoktatási statisztika 2003/2004 Főmunkaviszony keretében pedagógus-munkakörben alkalmazottak
Támogatott program megnevezése. Gyógyszerek, kötszerek, szemüvegek, kórházi csomagok támogatása
TÁMOGATÁSI DÖNTÉS az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány között kötött, 15349-1/2018/SZOCSZOLG ügyiratszámú együttműködési megállapodás alapján, a Hajléktalanokért Közalapítvány
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet
1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek
1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek Tér és társadalom (TGME0405-GY) gyakorlat 2018-2019. tanév Viszonyszámok Viszonyszá m Viszonyítandó adat (A) Viszonyítási alap (B) 1. Megoszlási
Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO
Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.
FEJLESZTÉSEK. Előadó: Kövecses Péter fejlesztési igazgató. Budapest, szeptember 28.
FEJLESZTÉSEK Előadó: Kövecses Péter fejlesztési igazgató Budapest, 2016. szeptember 28. Előfinanszírozás A II. negyedévben 81 közszolgáltatóval kötöttünk előfinanszírozási megállapodást, mintegy bruttó
TEHETSÉGGONDOZÁS. Térképek. Európai Szociális Alap
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TEHETSÉGGONDOZÁS Térképek Európai Szociális Alap Arany János Tehetséggondozó
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...
A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve
A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve 2016 2020 HELYZETÉRTÉKELÉS HÁTTÉRTÁBLÁK I/2. melléklet 2016. március 1. Háttértábla száma Táblázat címe Forrás TABL_01 Az egy főre jutó GDP, 2008 2013 KSH
14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
14. sz. melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1. Nemzeti Média- és Hatóság... 3 2. Média- és Biztos... 4 3. Pest Megyei Kormányhivatal... 4 4. JÁRÁSI
6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.
Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer átalakításának eredményei és további lépései
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer átalakításának eredményei és további lépései Előadó: Weingartner Balázs József elnök-vezérigazgató Budapest, 2016. szeptember 28. Területi lehatárolások
Telefonszámok 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1
Telefonszámok 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1 Abádszalók Jászkun Volán Zrt. autóbusz-állomás, Deák F. u. 20. (59) 355-780 Ajka Somló Volán Zrt. autóbusz-állomás (88) 312-222 információs szolgálat (88) 311-183
ELKÜLÖNÍTETT BEGYŰJTŐ ÉS KEZELŐ RENDSZEREK KIÉPÍTÉSE, A HASZNOSÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE
ELKÜLÖNÍTETT BEGYŰJTŐ ÉS KEZELŐ RENDSZEREK KIÉPÍTÉSE, A HASZNOSÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE Célok a települési szilárd hulladék 40%-ának hasznosítása 2009ig, 50%-ának hasznosítása 2013 végéig a lerakott hulladék biológiailag
Műszaki, szakmai elvárások új szempontrendszere (OHKT, szolgáltatási díj, megfelelőség, integráció)
Műszaki, szakmai elvárások új szempontrendszere (OHKT, szolgáltatási díj, megfelelőség, integráció) Előadó: Hajnal Zsolt András szakmai vezérigazgató-helyettes 2016. november 23. OHKT-tól a területi integrációig
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május
A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző
HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS JÚLIUS 02-TŐL)
HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS 2018. JÚLIUS 02-TŐL) A Budapest Bank Zrt. Fiókhálózata: Fiók: lakossági, kisvállalkozási és vállalati termékértékesítés
KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ
KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ
A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája
A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája 2019.02.15 BÁCS-KISKUN MEGYE Kecskemét, 5. sz. főút, 82+592 km-szelvény Apostag, 51. sz. főút, 74+494 km-szelvény Baja, 51. sz. főút, 159+319 km-szelvény
11636 MAGYAR KÖZLÖNY évi 50. szám
11636 MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 50. szám A vidékfejlesztési miniszter 37/2011. (V. 12.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK
F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3. számú függeléke F.3. számú függelék szervezetek, hatóságok, békéltető testületek Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3.
támogatás támogatási
szerződés tárgya aláírás dátuma 2013.08.24 2013.09.04 szerződés típusa szerződés értéke szerződés hatálya szerződő partner szerződés 500.000 hott 2013.08.31 Alföldkutatásért Alapítvány szerződés 1.000.000
Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu]
Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső - 150 magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Az utcakereső szolgáltatás segítségével könnyen megtalálhatja a keresett címet! Csak
SOLVEX KFT. REFERENCIALISTÁJA komposztálók tervezéséről
1/4 Vas megye Komposztáló terve a celldömölki hulladékkezelő központ telepén A Sárvári Mezőgazdasági Rt. sitkei hulladékkomposztálója műszaki védelmének kialakítása Komposztáló terve a Szombathelyi Városgazdálkodási
A kreatív iparágak szinergiáinak feltérképezése Szlovákiára és Magyarországra
A kreatív iparágak szinergiáinak feltérképezése Szlovákiára és Magyarországra SZAKÁLNÉ KANÓ IZABELLA, SLÁVKA KLASOVÁ Szegedi Tudományegyetem, Technical University in Košice Motiváció Magyarország és Szlovákia
Hermann Ottó Intézet és Tatabánya Önkormányzata Levegőtisztasági lakossági fórum November 15.
Korszerű hulladékgazdálkodás Tatabányán Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Program Hermann Ottó Intézet és Tatabánya Önkormányzata Levegőtisztasági lakossági fórum 2017. November 15. Intézet
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi
ALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK
ALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK 2003. évi összesítés a 227/2002.(XI.7.) Korm. rendelet alapján 1775. számon elrendelt JELENTÉS A GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁSOKRÓL (gyermekjóléti szolgáltatás, gyermekek
A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai
A ra utazó magyar háztartások utazási szokásai Összeállította a Magyar Turizmus Rt. a A Magyar Turizmus Rt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság 2000 októberében vizsgálta a magyar
Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:
Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi
Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő
Ügyfélkapcsolati helyek, valamint felügyeleti szervek elérhetősége Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma Lakossági ügyfelek részére Ügyfélszolgálat megnevezése Lakossági 1412 ügyfélszolgálat
B e s z á m o l ó a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás II. félévi működéséről
B e s z á m o l ó a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás 2013. II. félévi működéséről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Polgármester Előkészítette: PH. Településfejl.
XXVII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai)
Magyar Drámapedagógiai Társaság 2111 Szada, Székely Bertalan u. 1/C Levelezési cím (iroda): 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A Telefon: +36 70 3353959 honlap: www.drama.hu; www.wso.hu e-mail: orszagos.talalkozo@gmail.com
Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 21-i ülésére
Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. november 21-i ülésére Tárgy: Tájékoztatás a Duna-Tisza Köze hulladékgazdálkodása jövőjéről Szándéknyilatkozat a Duna-Tisza Közi
A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI
A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI PUSKÁS DÁNIEL FŐOSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016.
A katasztrófavédelmi hatóság települési szilárd hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatai, tapasztalatai
A katasztrófavédelmi hatóság települési szilárd hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatai, tapasztalatai Angyal István tű. alezredes; főosztályvezető-helyettes BM OKF Hatósági-koordinációs és Művelet-elemzési
A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS TÉRBELI KORLÁTAI MAGYARORSZÁGON
A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS TÉRBELI KORLÁTAI MAGYARORSZÁGON 51. KÖZGAZDÁSZ-VÁNDORGYŰLÉS Békéscsaba-Gyula, 2013. szept. 26-28. Lengyel Imre MTA doktora, intézetvezető egyetemi tanár Közgazdaságtani Doktori Iskola
Részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt aktuális kérdései. Cseri József ügyvezető igazgató
Részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt aktuális kérdései Cseri József ügyvezető igazgató A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon
A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban
A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban M E S T E R D Á N I E L K U T A T Á S I I G A Z G A T Ó S Á G N E M Z E T I C S A L Á D - É S S Z O C I Á L P O L I T I K A I I N
Támogatás mértéke (Ft)
CSALÁDBARÁT SZÜLÉSZET PÁLYÁZATI PROGRAM CSALÁDBARÁT, CSALÁDKÖZPONTÚ SZÜLÉSZETI ÉS KORASZÜLÖTT INTENZÍV ELLÁTÁS INFRASTRUKTURÁLIS FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CSBSZ 2018 CÍMŰ PÁLYÁZAT NYERTES INTÉZMÉNYEI Támogatott
FIT-jelentés. Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest V. kerület, József nádor tér 2-4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés
Országos kompetenciamérés 2017 FIT-jelentés 10. évfolyam 1051 Budapest V. kerület, József nádor tér 2-4. Fenntartói azonosító: 39012082 FIGYELEM! Kérjük, tartsa szem előtt, hogy a 2016/2017. tanévtől a
A NHKV Zrt. HER rendszerében történő részvétel feltételeit az Általános Tájékoztató tartalmazza, melyet az nhkv.hu oldalon megtalálható.
ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Tisztelt Címzett! Tájékoztatjuk, hogy az NHKV Zrt. a Haszonanyag Értékesítési Rendszerébe (HER) regisztrált árverezők részére nyilvános elektronikus árverés keretében értékesíteni kívánja
Pedagógiai szakszolgálatok támogatása
Pedagógiai szakszolgálatok támogatása A 15/2007. (III. 14.) OKM rendelet 2.. alapján a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenységet, továbbá a nevelési tanácsadást ellátó intézmények