A BIBLIA VILÁGA AZ ÚJSZÖVETSÉG

Átírás

1 A BIBLIA VILÁGA AZ ÚJSZÖVETSÉG Írta: Dr. Szörényi Andor a Róm. kath. Központi Hittudományi Akadémián az Újszövetség professzora ECCLESIA KIADÓ Budapest, 1966

2 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...2 ELŐSZÓ...5 A KÖNYVBEN ELŐFORDULÓ RÖVIDÍTÉSEK:...6 ÁLTALÁNOS BEVEZETŐ AZ ÚJSZÖVETSÉG VILÁGÁBA AZ ÚJSZÖVETSÉGI KÁNONTÖRTÉNELEM MI A BIBLIA? AZ ÚJSZÖVETSÉG KÁNONJA ÉS KÁNONTÖRTÉNETE AZ ÚJSZÖVETSÉGI KANON KIALAKULÁSA, ELSŐ GYŰJTÉSEK, A TANÚSÁGOK A II. SZ. KÖZEPÉIG AZ APOKRIF IRODALOM ÚJSZÖVETSÉGI SZÖVEGTÖRTÉNELEM AZ ÚJSZÖVETSÉG NYELVE PALEOGRAPHIA, A KÖNYVEK ANYAGA, AZ ÍRÁS FORMÁJA AZ ÚJSZÖVETSÉG LEGFONTOSABB SZÖVEGTANÚI, KÓDEXEK ÉS PAPYRUSOK AZ ÚJSZÖVETSÉG SZÖVEGFORMAI, KÓDEXCSALÁDOK...27 A szövegkritika legfontosabb elvei, módszerei AZ ÚJSZÖVETSÉGI FORDÍTÁSOK A SZENTÍRÁSI BIZOTTSÁG (COMMISSIO DE RE BIBLICA) ÚJSZÖVETSÉGI KORTÖRTÉNELEM AZ ÚR JÉZUS ÉLETÉNEK KRONOLÓGIÁJA AZ ÚR JÉZUS SZENVEDÉSÉNEK TÖRTÉNETE ÚJ MEGVILÁGÍTÁSBAN PALESZTINA RÖVID POLITIKAI TÖRTÉNETE NAGY HERÓDESTŐL A TEMPLOM PUSZTULÁSÁIG PALESZTINA RÓMAI PROVINCIA A ZSIDÓSÁG VALLÁS-ERKÖLCSI HELYZETE AZ ÚR JÉZUS KORÁBAN AZ ESSZÉNUSOK ÉS A HOLT-TENGERI TEKERCSEK A MESSIÁSI ESZME FEJLŐDÉSE ÉS ELTORZULÁSA AZ ÓSZÖVETSÉGBEN...95 A POGÁNY VILÁG AZ ÚR JÉZUS ÉS AZ APOSTOLOK KORÁBAN Különleges bevezető az újszövetség világába JÉZUS KRISZTUS ÉS A NÉGY EVANGÉLIUM KINEK TARTJAK AZ EMBEREK AZ EMBERFIAT? RACIONALISTA ELMÉLETEK JÉZUSRÓL ÉS AZ EVANGÉLIUMOKBÓL JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETISÉGE A NEM KERESZTÉNY FORRÁSOK ALAPJÁN A MŰFAJKUTATÁS, VAGY FORMATÖRTÉNETI MÓDSZER a. ELLENTMONDÁSOK AZ EVANGÉLIUMOKBAN AZ EVANGÉLIUMOK KELETKEZÉSE A SZENT MÁTÉ SZERINTI EVANGÉLIUM SZENT MÁTÉ EVANGÉLISTA AZ EVANGÉLIUM SZERZŐJE AZ EVANGÉLIUM FÖLÉPÍTÉSE ÉS TARTALMA AZ EVANGÉLIUM CÉLJA PAPIAS TANÚBIZONYSÁGA MÁTÉRÓL ÉS MARKRÓL AZ EVANGÉLIUM TÖRTÉNELMI HŰSÉGE AZ EVANGÉLIUM KELETKEZÉSI IDEJE AZ EVANGÉLIUM SZÖVEGÉNEK ÉPSÉGE A SZENT MÁRK SZERINTI EVANGÉLIUM SZENT MÁRK ÉLETE A MÁSODIK EVANGÉLIUM SZERZŐJE AZ EVANGÉLIUM OLVASÓI AZ EVANGÉLIUM BEOSZTÁSA ÉS TARTALMA AZ EVANGÉLIUM CÉLJA AZ EVANGÉLIUM KELETKEZÉSI IDEJE

3 3 7. AZ EVANGÉLIUM SZÖVEGE ÉS ÉPSÉGE SZENT LUKÁCS SZERINTI EVANGÉLIUM SZENT LUKÁCS ÉLETE A HARMADIK EVANGÉLIUM SZERZŐJE AZ EVANGÉLIUM FELÉPÍTÉSE ÉS TARTALMA AZ EVANGÉLIUM CÉLJA AZ EVANGÉLIUM OLVASÓI, CÍMZETTEI AZ EVANGÉLIUM FORRÁSAI AZ EVANGÉLIUM KELETKEZÉSI IDEJE AZ EVANGÉLIUM SZÖVEGÉNEK ÉPSÉGE A SZINOPTIKUS KÉRDÉS A PROBLÉMA LÉNYEGE A SZINOPTIKUS KÉRDÉS MEGOLDÁSI KÍSÉRLETEI A SZINOPTIKUS KÉRDÉS MEGVILÁGÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES ELVEK A SZENT JÁNOS SZERINTI EVANGÉLIUM SZENT JÁNOS ÉLETE A JÁNOS-PRESBITER KÉRDÉS A IV. EVANGÉLIUM SZERZŐJE AZ EVANGÉLIUM FÖLÉPÍTÉSE ÉS TARTALMA AZ EVANGÉLIUM CÉLJA AZ EVANGÉLIUM KELETKEZÉSI IDEJE, HELYE ÉS OLVASÓI AZ EVANGÉLIUM SZÖVEGE AZ EVANGÉLIUM TÖRTÉNELMI HITELESSÉGE AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI A KÖNYV CÍME ÉS TARTALMA AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEINEK CÉLJA AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEINEK SZERZŐJE AZ AP. CSEL. TÖRTÉNELMI HITELESSÉGE AZ AP. CSEL. KELETKEZÉSI IDEJE AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEINEK SZÖVEGE SZENT PÁL ÉLETE SZÜLETÉSE, GYERMEKKORA, ELSŐ TANULMÁNYAI AZ APOSTOL JERUZSÁLEMI TANULMÁNYAI, SZENT PÁL, A TÖRVÉNY FANATIKUSA SZENT PÁL TESTI ALAKJA, KÜLSEJE SAUL, A KERESZTÉNYEK ÜLDÖZŐJE SAUL MEGTÉRÉSE A DAMASZKUSZI LÁTOMÁS TERMÉSZETE ^ SZENT PÁL ÉLETE A MEGTÉRÉSTŐL AZ ELSŐ APOSTOLI ÚTIG SZENT PÁL ELSŐ APOSTOLI ÚTJA (Kr. u ) A ZSIDÓK MOZGALMA ANTIÓCHIÁBAN ÉS AZ APOSTOLI ZSINAT SZENT PÁL MÁSODIK APOSTOLI ÚTJA. (Kr. u ; AP. CSEL. 15, 36-18, 22.) SZENT PÁL LEVELEIRŐL ÁLTALÁBAN A TESSZALONIKIAKHOZ ÍRT KÉT LEVÉL AZ ELSŐ LEVÉL MEGÍRÁSI HELYE, IDEJE, ALKALMA ÉS TARTALMA A MÁSODIK LEVÉL KELETKEZÉSI IDEJE, HELYE ÉS ALKALMA SZENT PÁL TANÍTÁSA A PARÚZIÁRÓL, AZAZ JÉZUS MÁSODIK ELJÖVETELÉRŐL SZENT PÁL III. APOSTOLI ÚTJA (KR. U ) AP. CSEL. 18,23-21,15 ÉS A GALATÁKHOZ ÍRT LEVÉL A HARMADIK ÚT A GALATÁKHOZ ÍRT LEVÉL A KORINTUSIAKHOZ ÍRT 1. LEVÉL SZENT PÁL APOSTOL 2. LEVELE A KORINTUSIAKHOZ SZENT PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ

4 SZENT PÁL FOGSÁGA ÉS A FOGSÁGBÓL ÍRT LEVELEK PÁL FOGSÁGA A FOGSÁGBÓL IRT LEVELEK KÉRDÉSE A KOLOSSZEIEKNEK IRT LEVÉL AZ ÉFEZUSIAKNAK ÍRT LEVÉL A FILEMONNAK ÍRT LEVÉL A FILIPPIEKNEK IRT LEVÉL A ZSIDÓKNAK IRT LEVÉL SZENT PÁL ÉLETE AZ ELSŐ RÓMAI FOGSÁG UTÁN ÉS A LELKIPÁSZTORI, PASZTORÁLIS LEVELEK SZENT FAL ÉLETE A FOGSÁG UTÁN A PASZTORALIS LEVELEK SZENTPÁLI SZÁRMAZÁSA AZ 1. TIM. LEVÉL A TITUSHOZ ÍRT LEVÉL A 2. TIM. LEVÉL SZENT PÁL ÉLETÉNEK RÖVID KRONOLÓGIAI FOGLALATA A KATOLIKUS LEVELEK SZENT JAKAB LEVELE SZENT PÉTER KÉT LEVELE AZ APOKALYPSIS, AZAZ A JELENÉSEK KÖNYVE A KÖNYV NEVE ÉS JELLEGE A KÖNYV SZERZŐJE A KÖNYV TARTALMA ÉS FELOSZTÁSA A KÖNYV FÖESZMÉI ÉS TEOLÓGIAI JELENTŐSÉGE A JELENÉSEK KÖNYVÉNEK ÉRTELMEZÉSE A KÖNYV MEGÍRÁSI IDEJE ÉS CÍMZETTJEI FONTOSABB IRODALOM AZ ÚJSZÖVETSÉGI SZENTÍRASSAL KAPCSOLATBAN

5 5 ELŐSZÓ A könyv címe nem nagy kínnal kiagyalt, mesterkélt cím, hanem programadás, megvilágítása annak a célnak, mely szemem, előtt volt a könyv megírásánál. Két világot szeretnék benne megrajzolni, leírni. Azt, melybe beleállt a megtestesült örök isteni Ige, a názáreti Jézus Krisztus, s amelyben az apostolok hirdették a megváltásról szóló jóhírt = evangéliumot, a szeretet végtelen kiáradásában magát a keresztfán feláldozó ismeretlen Istent... Ugyanakkor azonban le akartam írni azt a világot is, melyet az újszövetségi Szentírás tár föl, tanít és hirdet. Nem elégedhettem meg puszta irodalomtörténeti és irodalomkritikai kérdések tárgyalásával, mint ahogy a régi rendszerint német mintára megalkotott szentírási bevezetők, melyekből az ember megtanulhatta azt, hogy különböző szerzők mit gondoltak, mit írtak az Újszövetség egyes könyveiről, csak éppen arról hallgattak, hogy mit mond maga a Biblia... Az általános és részleges bevezetőben tehát igyekeztem feldolgozni a legfontosabb bibliai-teológiai kérdéseket. Az utolsó évtizedek tudományos kutatásai, a napvilágra került nagyszámú leletek egyszerűen elavulttá tettek akárcsak 20 esztendővel ezelőtt megjelent bevezető munkákat is, a múltnak adtak át számos megingathatatlannak tartott felfogást és eltemettek sok-sok un, hagyományos hiedelmet... Szükséges volt tehát olyan munkát írni, mely fegyelembe veszi a legújabb tudományos eredményeket és amely nem hajlandó összetéveszteni a hagyományt a régiségkereskedéssel, mégkevésbé az ócskapiaccal... Azokat az olvasókat, akik talán itt-ott megbotránkoznak a könyv egyes állításaival kapcsolatban, arra kérem, hogy ne higgyék elavult nézeteiket dogmáknak. Mint minden tudománynak, a teológiának is vannak ószeresei, akik szeretnek az egyedül igazi hit tántoríthatatlan védőiként föltűnni és hittételként hirdetni olyan állításokat, melyeknek a hithez, Krisztus tanításához semmi közük sincsen. Igyekeztem elkerülni egyéni véleményeim kifejtését, mert nem a magam elgondolásait, hanem a modern szentírástudomány megállapításait kívántam olvasóimmal megismertetni. Harminc esztendeje vagyok a szentírástudománynak tanára, aki számára a Biblia az első szeretet volt és maradt. Aki e sorokat majd olvassa, attól csak egyet kérek: ismerje meg és szeresse a Szentírást, mert abból megismeri az Utat, melyen járni; az Igazságot, melyet szeretni s az Életet, melyet magához ölelni kell... Budapest, 1965 húsvétján. A szerző. 5

6 6 A KÖNYVBEN ELŐFORDULÓ RÖVIDÍTÉSEK: Az Újszövetség könyvei betűrendben: Ap. csel. vagy Ap. cs. Apostolok cselekedetei. Ef. Az Efezusi egyházhoz írt levél Fil. A Füippi egyházhoz írt levél. Fm. A Filemonhoz írt levél. Gal. A Galatákhoz írt levél. Jd. vagy Jud. Judás levele. Jel. k. Jelenések könyve. Jk. vagy Jak. Jakab levele. Jn. vagy Ján. János evangéliuma. 1 Jn. vagy 1 Ján. János első levele. Kol. A Kolosszaiakhoz írt levél. 1 Kor. A Korintusiakhoz írt első levél. 2 Kor. A Korintusiakhoz írt második levél. Lk. vagy Luk. Lukács evangéliuma. Mk. Márk evangéliuma. Mt. Máté evangéliuma. 1 Pt. vagy 1 Pét. Péter első levele. Róm. A Rómaiakhoz írt levél. 1 Tim. Timoteusnak írt első levél. Tit. Titushoz írt levél. 1 Tessz. A Tesszalonikiakhoz írt első levél. Zsid. A Zsidókhoz írt levél. Az egyes szentírási helyek idézése úgy történik, hogy a vonatkozó könyv neve, illetve megjelölése után következik a fejezet száma. A verseket a fejezet számától vessző választja el, a verseket egymástól viszont pont. A pontosvessző a fejezeteket választja el egymástól. Pl. 1 Kor. 3,4.6; 9,12 = Első korintusi levél harmadik fejezete, 4. és 6. verse s ugyanannak a levélnek kilencedik fejezete, 12. verse. A könyvnek végén tárgymutató van, mely nagyban elősegíti az olvasó tájékozódását. 6

7 7 I. RÉSZ ÁLTALÁNOS BEVEZETŐ AZ ÚJSZÖVETSÉG VILÁGÁBA 1.. AZ ÚJSZÖVETSÉGI KÁNONTÖRTÉNELEM 1. MI A BIBLIA? a) A Biblia az Isten által sugalmazott könyvek összessége, mely két részre oszlik: az Ó- és az Újszövétségre. A sugalmazás annyit jelent, hogy a Szentírásnak két teljes jogú szerzője van: az Isten és az ember. Az Isten az elsődleges szerző, akinek kezében az ember eszköz volt, de teljes értékű, észszel és szabad akarattal megáldott eszköz, aki ezeket a képességeket nem veszti el a sugalmazás hatása alatt sem. Így a munka, mely az Isten sugalmazásának és az ember tevékenységének közreműködése nyomán született, teljes egészében az Isten szava, az Isten könyve, de ugyanakkor teljes egészében az ember műve is! Ebből már láthatjuk, hogy a Szentírás keletkezése és létezése egyike azoknak a mély hittitkoknak, melyeket emberi ésszel felfogni, megmagyarázni és bebizonyítani sosem lehet. Az emberi elme kutathat ennek a csodálatos titoknak peremen, közelebb hozhatja gondolkodásunk törvényeihez, bemutathatja, hogy nem ellenkezik a józan ésszel, hanem észfölötti; a misztériumnál, mély tartalmát ellenben soha ki nem merítheti. A keresztény hit legdrágább titka a megtestesülés, az incarnatio misztériuma. Az a mélységes titok, amit Szent János így fejez ki: És az Ige testté lett és mi köztünk lakozott (Jn. 1,14). Ugyanezekkel a szavakkal határozhatjuk meg bizonyos fokig a Szentírás lényegét is, hiszen az is testté leves, az emberré levés titka. Mert itt arról van szó, hogy az Isten gondolatai, az ember üdvözítésére vonatkozó örök tervei és tanításai emberi gondolatokká váltak, a Teremtő gondolatai emberi, teremtményi formában jelentek meg: az Isten igéje, szava, gondolata testet öltött. Természetesen ez hasonlat csupán és mi ML minden hasonlatnak, ennek is megvannak a maga határai és korlátai. De a hasonlat mégis mély és csodás igazság. Csak: a második isteni Személy megtestesülésénél az Isten személyes Igéje, az örök isteni Bölcsesség vett föl emberi formát, ürítette ki önmagát, vette föl a szolga alakját és jelent meg külsejét tekintve mint ember (Fil. 2,7); a Szentírásban pedig az Isten gondolatai, tanításai és emberekhez intézett parancsai öltenek emberi külsőt. Istent soha senki sem látta; az egyszülött Fiú, ki az Atya kebelén van, ő jelentette ki, mondja Szent János a prológusában (1,18)... Isten mérhetetlen, végtelen, ember számára megfoghatatlan örök Valóság, mi akkor ismertük meg az Istent, akkor tapinthattuk meg, nézhettük és láthattuk (1Jn. 1,1), amikor emberi formában jelent meg közöttünk. Ugyanúgy nem ismerhettük meg az Isten gondolatait, üdvözítő kegyelmét és tanítását, hiszen az Isten eszméi öröktől fogva vannak, mentesek minden megkötöttségtől teljesen szellemiek, ember számára tehát nem érzékelhetőek. De a Szentírásban az Istennek eme gondolatai testet öltöttek, emberi beszéd formájában jelentek meg úgy, hogy szemeinkkel olvashatjuk, fülünkkel hallhatjuk. b) Az Isten megtehette volna, hogy egyszülött Fiának emberré levésékor teremt közvetlenül egy emberi természetet, mely azután egyesült volna az isteni természettel. De az Isten örök irgalmában azt akarta, hogy az isteni Ige megtestesülésében ember működjék közre, azt akarta, hogy egy embernek, a Boldogságos Szűz Máriának szíve alatt formálódjék Krisztus Urunk emberi természete. Ugyanígy megtehette volna az Isten azt is. hogy az emberekkel közlendő gondolatait közvetlenül teremti meg emberi formában, alkot, teremt könyvet, mely teljesen és egyedül az Ő munkája volna. De amint az Isten úgy akarta, hogy az Ige testté levésénél ott álljon az ember, ugyanúgy az Ő gondolatainak testté levésénél ott kellett állnia az emberi szülőnek, az emberi szerzőnek: embernek kellett abban közreműködnie. És amint a Boldogságos Szűz Mária saját véréből, testéből, értelmükből, munkájukból kellett hozzájárulniuk ahhoz, ugyanúgy a Szentírás emberi szerzőinek a saját egyéniségükből, értelmükből, munkájukból kellett hozzájárulniuk ahhoz, hogy az Isten gondolata emberi formában jelenjék meg. Éppen ezért van az, hogy a Szentírás könyvei teljes mértékben magukon viselik az emberi szerző egyéni sajátosságait, lelki világának, kultúrájának, gondolkodásmódjának, észjárásának bélyegét, aminthogy az Úr Jézus Krisztus is minden bizonnyal hasonlított az ő édesanyjára, a Bold. Szűz Máriára. A Szentírás szavai teljesen olyanok, mintha tisztán emberi gondolatok külső kifejezései formái volnának mint ahogy az Úr Jézusról is joggal mondhatták azt, hogy ács, tehát munkás, valóságos ember mégis az emberi szerző által leírt szavak teljes valóságukban Istennek a szavai, Istennek a gondola- 7

8 8 tai! De hogy ez így van, azt a test és vér nem nyilatkoztathatja ki, mint ahogy Szent Péternek sem az emberi okoskodás nyilvánította ki azt, hogy az Emberfia több mint ember, hogy ő a Messiás, az élő Istennek Fia (Mt. 16,16). c) Amikor az Ige testté lett, akkor teljes és tökéletes emberi természetet vett magába, mindenben hozzánk hasonló lett, de egyet nem vállalt, mert nem vállalhatott: a bűnt. Édesanyától született mint mi, kisgyermek volt mint mi, élt mint mi, szenvedett mint mi és meghalt, ahogy mi is meghalunk, de az Isten végtelen szentségével össze nem férhetett volna a bűn árnyaka sem: Aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve (Zsid. 4,15). Ugyanígy, amikor az Isten gondolatai öltöttek emberi formát, mindenben hasonlóvá váltak az ember szavaihoz, vállalták az emberi alak minden megkötöttségét, korlátoltságát, gyengeségét, de nem vállalhatták a gondolat, a szó vétkét és bűnét: a tévedést, ahogy ezt XII. Pius pápa kifejti a Divino afflante Spiritu körlevélben. d) Van azonban még egy párhuzam a megtestesült isteni Ige és a megtestesült isteni gondolat, a Szentírás között. Azt írja a Logos enszarkoszról az emberi formát felvevő Igéről Szent János: Az igazi világosság volt, mely megvilágosít minden e világra jövő embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ őt meg nem ismerte. Tulajdonába jött, de övéi őt be nem fogadták. (1,9-10). Mi lett az Úr Jézus sorsa mi közöttünk: üldöztetés, szenvedés, töviskorona, gyalázkodás és kereszthalál... És ugyanez lett a sorsa a testté vált isteni gondolatnak is: mennyit kellett szenvednie az évezredek folyamán, hány sebet ejtettek rajta a másolói kezek, mennyi meg nem értést, gúnyt, szidalmat és gyűlölséget, tagadást és árulást kellett elviselnie az emberi kezek részéről! A Szentírás szövegét másolók szabdalták, rontották, júdások árulgatták, hitetlenek tagadták, eretnekek elferdítették. És amint az Úr Jézus tanítványai sem akartak hallani a szenvedő, az Olajfák hegyén vért izzadó, a Kálvárián kifeszítve haldokló és értünk kegyetlen halált szenvedő Megváltóról, úgy a tisztán emberi módon gondolkodó és saját képességeire oly gőgös ember is megbotránkozik a Szentírásban előforduló emberi gyarlóságokon, sebeken, melyek az isteni szónak külsejét eléktelenítik. És amint a meg ostor ózott, tövissel koronázott, megköpdösött Úr Jézusban igen nehéz volt Pilátusnak felismernie az Isten Fiát, ugyanúgy nehéz sokszor a Szentírás emberi lapjai mögött meglátni az isteni Szerzőt, az Isten örök gondolatát. S csak az, aki oda tud állni a Megváltó keresztje alá, mint ahogy ott állott a Boldogságos Szűz Mária és Szent János apostol, az tud meríteni az élő vizek forrásából; csak aki tovább tud látni az emberi érzékkel megfoghatón, tud a Szentírásból életet, tanulságot, üdvöt merítem. S ezért kell a keresztény hívőnek mindennél többre becsülnie, ismernie és szeretnie a Szentírást. Mert a Szentírás nem jámbor könyv, melyből embereknek felemelő gondolatait ismerhetjük meg, hanem a Szentírás maga az Isten szava, a Könyvek Könyve, s minden kor minden emberének szól Szent Pál Timóteushoz írt mondása: Minden Istentől sugalmazott írás hasznos a tanításra, az intésre, a feddésre, az igaziságban való oktatásra, hogy az Isten embere tökéletes s minden jócselekedetre kész legyen (2 Tim. 3,16-17), mert hiszen: mind, ami előre megíratott, okulásunkra íratott meg, hogy reménységünk legyen az írásokból merített béketűrés és vigasztalás által. (Róm. 15,4). 2. AZ ÚJSZÖVETSÉG KÁNONJA ÉS KÁNONTÖRTÉNETE Mielőtt a Szentírásról szóló ismertetést megkezdenek, természetszerűleg tudnunk kell azt, hogy melyek azok a könyvek, amelyeket az emberi szerzők az Isten sugalmazásának hatása alatt írtak, melyek tehát a megtestesült isteni gondolatot tartalmazó művek? Ennek a kérdésnek megválaszolásával foglalkozik a kánontörténelem. Ez a tudományág a történeti kutatás módszereivel dolgozik, felkutatja a legrégibb korok tanúságait, mit írtak, mit hittek, mit tanítottak az Egyház atyái a szentiratokra vonatkozólag. De ez a tudományág mégsem történelmi tanulmány csupán. Mert miután megismertük a történeti forrásokból a Szentírásnak és a szentatyáknak tanítását az egyes szent könyvekre vonatkozólag, hinnünk kell azt, amit a szent hagyományból megismertünk! Mai értelemben először Origenesnél fordul elő és eszerint a kánon ama könyvek gyűjteménye, melyeket az Egyház Istentől sugalmazottaknak fogadott el és mint ilyeneket ad a hivők kezébe, így keletkezett a kánon leszármazott alakja: kanonikus az a könyv, mely bent van a sugalmazott könyvek gyűjteményében. Praktikusan: sugalmazott és kánoni könyv ma egyet jelent, de fogalmilag különbség van a kettő között. Sugalmazott az a könyv, mely az Isten sugalmazó kegyelmének következtében az emberi szerző kezéből kikerül. Ez a sugalmazott könyv akkor lesz kánonivá, ha sugalmazottságát az Egyház elismeri. Ez a folyamat, hogy ti. az Egyház mégpedig az általános Egyház egy sugalmazott könyvet be- 8

9 9 vett kánonjába, rendszerint a legtöbb könyvnél igen rövid idő alatt megtörtént annak ellenére, hogy abban az időben nem volt a forgalom és hírközlés oly bámulatos módon megszervezve, mint ma. Nem volt könyvnyomtatás, nem volt sem autó, sem vonat, sem repülő, az írás-olvasás csak kevés ember közkincse volt, egy-egy kódex másolása nemcsak hosszú ideig tartott, hanem azonkívül nagy összegbe is került stb. Mindezen körülmények mellett egyenesen bámulatosnak mondható az a gyorsaság, melylyel az egyes újszövetségi szentkönyvek ismertekké, általánosan elfogadottakká váltak az egész akkori keresztény világban. Voltak azonban olyan szentkönyvek is, melyeket csak lassúbb fejlődés folyományaként ismertek el általánosan, melyek fölött egyes partikuláris egyházakban kételkedtek, vajon sugalmazottak-e, vagy sem; s csak a IV. sz. vége felé múlt el minden kétely. Ez persze nem azt jelenti, hogy a kétféle szentkönyv között minőségi, lényegi különbség volna! Caesareai Eusebius volt az első, aki (+ 340) a szent könyvek között elnevezésbeli különbséget állított fel, az elsőket, melyeket ti. minden kétség nélkül kezdettől fogva sugalmazottnak tartottak az egész egyházban, homologumenoi - nak, a másik könyveket pedig antilegomenor -, vagy amfiballomenoi -nak nevezte. Sienai Sixtus (Bibliotheca sancta, 1, , Velence.) óta általánossá vált az az elnevezés, mely az első fajta könyveket protokanonikus ( első kánoni ), azokat pedig, melyek csak bizonyos idő elmúltával lettek általánosan elismerve, deuterokanonikus ( másodkánoni ) könyveknek nevezi. E megkülönböztetés és elnevezés tehát nem lényegbeli különbséget jelöl, hanem csupán azt a történelmi folyamatot rögzíti meg, mely alatt az illető könyv belekerült a kánonba. Az Újszövetség deuterokanonikus könyvei: Zsid, Jakab, 2 Pét., 2 és 3 Jn., Jud. és a Jel. könyve. 3. AZ ÚJSZÖVETSÉGI KANON KIALAKULÁSA, ELSŐ GYŰJTÉSEK, A TANÚSÁGOK A II. SZ. KÖZEPÉIG Már beszéltünk az előző pontban arról, hogy Krisztus Urunk és az apostolok kora nem volt a könyv könnyű terjesztésének, megismerhetőségének a kora. Nem volt az mindenek fölött technikai okokból. Az Újszövetség szent könyveinél azonban egyéb okokat is meg kell említenünk, melyek gátolták egy-egy szentirat általános elterjedését. Elsősorban az a tény, hogy az újszövetségi szerzők a magiak írását nem az általános egyházhoz, hanem egy-egy részegyházhoz, vagy legalábbis pontosan körülhatárolt olvasókörhöz intézték és írásaikban ha általános érvényű és minden kor minden emberének szóló tanításokat írtak is le elsősorban az illető hívő-keret szükségleteit tartották szem előtt. Természetes azonban, hogy a keresztények, akik az Úr Jézustól és az apostoloktól megtanulták az Ószövetség szent könyveit isteni eredetűnek tartani, nagy tiszteletben és különleges becsben tartották az apostoloktól, vagy azok közvetlen tanítványaitól származó és hitük igazságait tárgyaló könyveket. És ha a filippi hívek mindent elkövettek, hogy antióchiai Szent Ignácnak nemcsak a hozzájuk írt levélét, hanem minden levelét megszerezzék, (Sz. Polikárp, Fil. írt levél 13,2), s a korintusi hívek a legnagyobb tiszteletben tartották római Szent Kelemen hozzájuk intézett levelét (Kor. Sz. Dionisius, A róm. írt levél: idézve Eusebiusnál, Hist. Eccl. 4,23,11.), még sokkal nagyobb tisztelettel övezték és gyűjtötték az apostolok írásait. Maga Szent Pál apostol figyelmezteti erre a gyűjtésre a híveket a Kol. levélben, amennyiben utasítást ad arra, hogy a nekik írt levelet juttassák el Laodiceába, a laodioeaiak pedig az őnekik küldött levelet Kolosszébe. (4,16). Már az apostolok életében volt egy szentpáli levélgyűjtemény. Szent Péter ugyanis beszél Szent Pál minden leveléről, melyekben vannak olyan részek, melyeket nehéz megérteni, s amelyeket a tudatlanok és állhatatlanok meghamisítanak, miként a többi írásokat is... (2 Pét. 3,16). Ezekkel a szavakkal Szent Péter egyrészt föltételez egy szentpáli levélgyűjteményt azt persze nem tudjuk megállapítani, hogy mely levelek voltak ebben a kánonban és hány ; másrészt Szent Pál írásait egy sorba helyezi a többi írással, melyeket a zsidók is, keresztények is egyformán isteni eredetűnek tartottak. Ami az első két század tanúságtételeit illeti, meg kell jegyeznünk elöljáróban azt, hogy az egyes atyáknál legtöbbször nem szabad szószerinti idézetet keresnünk és főleg nem azt, hogy pontosan megjelöljék, kinek a művét citálják. A régi szentatyák annyira benne éltek a Szentírás világában, annyira magukévá tették annak szavait, hogy egyrészt igen sokszor emlékezetből idézik. Amivel persze együtt jár az is, hogy az idézet nem egészen pontos; másrészt saját gondolataikat is a Szentírás szavaival igyekeznek kifejezni, így igen gyakran nehéz megállapítani azt, szentírási idézetről van-e szó. Ilyenkor rendszerint egy-egy karakterisztikus szó, vagy kifejezés mutatja meg az idézet tényét. Amellett mint mondtuk abban a korban (de még jóval később sem!) nem volt meg az idézésnek az a kialakult tu- 9

10 10 dományos módszere, mint ma. Egyszerűen csak annyit írnak: az írás mondja, vagy: a Szentlélek mondja, vagy esetleg: az apostol mondja stb. Ezeket a tényeket mind figyelembe kell venni, mikor az apostoli atyáknak és az apologétáknak írásait vizsgáljuk arra vonatkozólag, hogy milyen könyveket ismertek és tartottak ők szent, isteni eredetűnek. Persze az magától értetődik, a szentatyák ebben a korban nem törekedtek arra, hogy az utókor számára pontos katalógust készítsenek, s oly kevés irat maradt tőlük reánk, hogy úgyszólván fizikai lehetetlenség megtalálni bennük az összes újszövetségi szent ivat nyomát. Irataik kis számát tekintve egyenesen feltűnő, milyen nagyszámú az a tanúságtétel, mely az újszövetségi kánon szempontjából náluk található. Ide tartoznak: Róm. Szent Kelemen (96-98 Kr. u.), Ant. Szent Ignác (+ 107), Szmirnai Szent Polikárp ( ban).(Vö.: Joseph A. Fischer: Die apostolischen Väter, München, 1956.) Ezeknek az írásaiból kiderül az, hogy ismerték és szentnek tartották az Újszövetség jóval nagyobbik részét. A II. sz. közepe táján élt un. apologéták közül Szent Justinus ( körül), athéni Aristides (írt 140 körül), Szent Justinus tanítványa, Tatianus (172 körül) és antiochiai Szent Theofilus (180 körül) idézik, szentnek tartják a Filem., 2-3 Ján. és Júdás levele kivételével az összes többi szentiratot. (Meg kell jegyezni, hogy ez a négy szentkönyv éppen rendkívüli rövidsége miatt sem volt alkalmas arra, hogy a nevezett írók műveikben felhasználják azokat.) Az első század eretnekei is elismerik nagyrészt az Újszövetség különböző iratait, de természetesen visszaélnek azokkal eretnek tanításaik alátámasztására. Az Újszövetség kánonjának kialakulásához a II. sz. közepétől kezdve főleg két momentum játszott közre kedvezően: a) sok apokrif irat keletkezett, melyek maguknak isteni tekintélyt követeltek, vagy egyes részegyházakban kaptak is, ezekkel szemben tehát pontosan meg kellett határozni, melyek a valóban szent könyvek. b) Marcion eretneksége. Moreion, az Ószövetség összes könyveit elvetette, de szentségtörő keze nem állt meg az Ószövetségnél, hanem elvetette az Újszövetség számos iratát is, vagy megcsonkította azokat. Hogy eretnek eljárása, mellyel megkurtította a kánont, az Egyháznak alkalmat adott arra, hogy pontosan meghatározza a kánon terjedelmét, azt nem tagadjuk és ez természetes is. Ameddig nem volt eretnek, aki egy békésen birtokolt igazságot tagadásba vett, nem volt szükség arra, hogy annak az igazságnak, tételnek érveit kifejtsék! Ameddig az általános egyház által szentnek tartott könyvek közül Marcion el nem vetett egy jó csomót, addig nem volt szükség arra, hogy kánonkatalógust állítsanak össze a hívők útbaigazítására. De ez nem jelenti azt, hogy Marcion előtt nem lett volna kánon, azaz ne lett volna szentkönyvek gyűjteménye, ha azok nem is voltak egy corpusba összegyűjtve. A szentatyák, elsősorban Szent Iréné us, amikor szembeszállnak Marcionnal, nem azzal vádolják őt, hogy kánont csinált, hanem, hogy meghamisította az Egyház kánonját, szembehelyezkedett az apostoli tradícióval, hogy nem fogad el isteni eredetűnek olyan könyveket, melyeket az ősi hagyomány annak tart! Marcion tehát nem új kánont csinált, hanem a már meglevő egyházi kánonból kivetett számos könyvet. A római egyházban és Itáliában fontos tanú a II. sz. végéről való első kánonkatalógusunk, az un. Muratori töredék, melyet a milánói Ambrosiana könyvtárban fedezett föl L. A. Muratori 1740-ben, a J jelzésű kódexben. Eleje és vége hiányzik, valószínűleg görögből van fordítva, rossz latinsággal. Keletkezési ideje Kr. u , mert azt mondja, hogy Hermas a Pastor című munkáját nuperrime (legutóbb) írta, akkor, amikor Róma püspöke Pius volt. Ez csak I. Pius pápa lehet, aki ig uralkodott. Ez a töredék a könyveknek négy csoportját különbözteti meg: 1. azokét, melyeket mindenki szentnek tart, 2. amelyeket némelyek nem akarnak az Egyházban olvasni, 3. azokat, melyeket az egyházban nyilvánosan nem kell olvasni, nem való olvasni; és végül 4. az eretnekek elvetendő könyveit. Az első csoportban sorolja föl a 4 ev.-t, Ap. Csel., 13 szentpáli levelet (Zsid. hiányzik!), Jel. könyvét, Jud. lev., Szent János L, 2. és valószínűleg 3. levelét is. Ebben a korban fontos tanú Szent Ireneus lyoni püspök azért, mert kisázsiai származású, tehát annak az egyháznak tradícióját is ismerte; másrészt Polikárpon keresztül Szent János tanítványa; sokat járt Rómában, a római egyház tekintélyének védője és vallója, tehát önmaga személyében egyesíti számos egyház tanítását. Leveleiben, munkáiban számtalanszor használja az Újszövetség szentkönyveit. Nem idézi a 2 Pét., Jud. és a 3 Ján., a Zsid. levelet, bár ez a levél nagyon hasznos lett volna számára. (Irenaeus +189.) Nyugat-Afrikában Tertullianus (+ 225 körül) minden újszövetségi könyvet idéz és szentnek tart, Jak., 2 Pét. és a Zsid. kivételével. Ismerte ugyan a Zsid.-t, de ezt nem Szent Pálnak, hanem Barnabás apostolnak tulajdonítja, de ugyanakkor tanúskodik arról, hogy sok egyházban sugalmazottnak tartják. Ugyanezt a kánont ismeri Szent Ciprianus is (+ 258). 10

11 11 Alexandria. Alexandriában megtalálható a teljes újszövetségi kánon. Caesareai Eusebius feljegyzi, hogy Alex. Kelemen a Hypotiposis c. munkájában felsorolja mind az Ó-, mind az Újszövetség szent könyveit, azokat is, melyek fölött egyes helyeken kételyek merültek föl. Tanítványa, Origenes még határozottabban foglal állást a teljes és integer újszövetségi kánon mellett, mert nemcsak fölsorolja az összes szentkönyveket, hanem megemlékezik részletesen azokról a kételyekről is, melyeket egyes helyeken táplálnak a 2 Pét., 2-3 Ján., Jak. és Jud. levelével szemben. De ugyanakkor határozottan állást foglal ezeknek az iratoknak isteni eredete mellett, mégpedig nem egyéni véleményét követvén és számos egyház tanúságát ismervén, hanem kimondottan a hagyományra hivatkozva. (Origenes ) Caesareai Eusebius (+ 340) kifejezett tanulmányokat végzett a kánonra vonatkozólag és saját korának kánoni helyzetképét a következőkben adja meg: A könyveket négy csoportra osztja: 1. a homologumenoi-csoport, melyeket az Egyházban általánosan elfogadnak és minden kétely nélkül isteni eredetűnek tartanak. Ezek: a négy evangélium, Ap. Csel., Szent Pál 14 levele, 1 Pét., 1 Ján. és ha úgy tetszik a Jel, könyve; 2. Az antilegomenoi csoport, melyek fölött kételyek vannak, de a legtöbb egyház kánoninak tartja. Ezek: Jak., Jud., 2 Pét. és 2-3 Ján., tehát a deut. kanonikus könyvek közül 5. Két deuterokanonikus könyv Eusebiusnál a homologumenoiok, azaz protokanonikus könyvek közt szerepel (Zsid. és Jel. könyve!) Ha megnézzük a rendelkezésünkre álló történelmi adatokat, akkor azt találjuk, hogy Eusebius e tanúsága tökéletesen fedi a való helyzetet. Ebben a korban már teljesen kialakult nagyjában az újszövetségi kánon, egyedül a kisebb kat. levelek 2 Pét., Jud., 2 és 3 Ján. felett vannak kétségek a szír egyházban. Az antiochiai egyház ezeket nem ismerte, sőt itt fennmaradtak a kétségek a Jel. könyvével szemben is Aranyszájú Szent János pl. nem tartja szent könyvnek s csak a IV. század végén ül el minden vita és kétely. Ettől kezdve a reformációig nemcsak a katolikus egyház, hanem az attól elszakadt eretnekek is 1 a teljes újszövetségi kánont tartották. Ezt a kánont definiálta a flórenci zsinat febr. 4-én a Decretum pro Jacobitis-ben és ezt újította fel a trentói zsinat IV. sessiójában ápr. 8- án. A vatikáni zsinat már nem tárgyalt a kánonról, hanem a sugalmazás tényét és természetét határozta meg egyes tévtanokkal szemben. 4. AZ APOKRIF IRODALOM Apokrif könyveknek nevezzük azokat a könyveket, melyeket az Egyház nem vett föl a kánonba, mert nem Istentől sugalmazottak, annak ellenére, hogy címükben, vagy tartalmukban maguknak isteni tekintélyt követelnek, vagy ténylegesen egyes helyeken sugalmazottaknak tartották is azokat. A protestáns és racionalista írók megegyeznek ebben az elnevezésben az Újszövetségre vonatkozólag, de az Ószövetségben ők a deuterokanonikus könyveket nevezik apokrif könyveknek és ezekhez hozzáadják Manassze imáját, Ezdrás 3. és 4. könyvét; míg a többi apokrif iratot ők pseudoepigrafának nevezik. Maga a szó: apokryphon etimologiailag a szem elől elrejtett, titkos dolgot jelent. Az újszövetségi apokrifek keresztények kezéből származnak és rendszerint a jámbor kíváncsiság volt keletkezésük egyik oka. A jámbor hívők nem voltak megelégedve azzal a kevés, szűkszavú tudósítással, melyet az evangélisták az Úr Jézus Krisztus életéről közölnek. Elsősorban az Úr Jézus rejtett életének, názáreti tartózkodásának, gyermekkorának eseményeiről szerettek volna többet tudni. De egyébként is olvashatták Szent János evangéliumában: Még sok egyéb jelet is cselekedett Jézus az ő tanítványai láttára, melyek nincsenek megírva ebben a könyvben... (20,30), s melyek bátran hozzátehetjük nincsenek megírva a másik három evangéliumban sem. Az Apostolok Cselekedetei aránylag legtöbbet beszél Szent Pálról, utána Szent Péterről, de az ő életükből is csak egyes epizódokat mond el, a többi apostolról majdnem egészen hallgat. Az apokrif szerzők azután megírták azt, ami az evangéliumokban, az Ap. Csel.-ben nem volt megírva... Költöttek új apostoli leveleket is és a jövőbe néző emberek közül nem egy akadt, aki új látomásokkal gazdagította Szent János Jelenések könyvét. Az Újszövetség iratai kezdetben még nem voltak kanonizálva, az Egyház még nem mondhatta ki általános érvénnyel azok sugalmazottságát. A szent szerzők mintájára más igehirdetők is írtak a krisztusi hitet, evangéliumot kifejtő, magyarázó könyveket, melyek az ősegyház tanítására, istentiszteletére, életének gyakorlati szabályozására szükségesek voltak. Ezek a könyvek nem akartak szent könyveknek látszani, nem léptek föl a sugalmazottság igényével, mivel azonban nem egyszer egyes részegyházakban a Szentírással együtt fölhasználták az istentiszteletben s a hívek oktatásában, a kánon fixálásával ezek az apokrif iratok közé kerültek. A kb. Kr. u közötti évtizedekben még sok ilyen könyvet szent könyvnek tartottak egy-két helyen, de a II. század végére nagyjában lezárták a ká- 11

12 12 nont. A protokanonikus könyvekre vonatkozólag végleg, a deuterokanonikus könyvekre vonatkozólag pedig még két századon keresztül fölmerültek helyi kétségek. Ezeknek az apokrif könyveknek tehát fontos szerepük volt az őskereszténység életében. Az ortodox hitet képviselő írások mellett keletkeztek kimondottan eretnek apokrif iratok. Az első század vége felé fölléptek már a különböző eretnekek, akik ellen az egyház tiszta tanításának őrzői a szent hagyományból és a Szentírásból érveltek. Mi sem volt természetesebb, hogy az apokrif irodalom burjánzásának korában az eretnekek fölhasználták ezt az eszközt arra, hogy látszólagos szent könyveikkel becsempésszék hamis tanaikat a hívők körébe. Éppen ezért igen nagy veszély származott az igaz hitre ezekből az apokrif könyvekből és az Egyház mindent elkövetett ezek terjedésének meg-gátlására, s amikor az államhatalom hivatalosan keresztény lett, annak a segítségét is igénybe vették e könyvek elpusztítására. Innen magyarázható az a tény, hogy aránylag nagyon kevés apokrif irat maradt ránk. Van azonban az apokrif irodalom tanulmányozásának haszna is a mi szempontunkból. Mert ezekből a könyvekből jobban megismerhetjük a régi eretnekségek világát, az egyszerű nép lelkiségét, a tévtanítók tanítását, s ezeken keresztül az egyházatyák polemikus iratait. Amellett az apokrif nem jelenti azt, hogy történelmileg csupa hazugság volna fölhalmozva bennük. A sok-sok értéktelen, legendárius, meseszerű elbeszélés mellett vannak az apokrif iratokban történelmileg teljesen hitelt érdemlő feljegyzések, a hit igazságainak ortodox kifejtései, az apostolok munkásságára vonatkozó megbízható feljegyzések; ősi imádságok és könyörgések, melyek közül nem egy bekerült az Egyház liturgiájába. Az őskeresztény művészet sós emlékét csak az apokrif irodalom ismeretében tudjuk megértem. És végül: ha Összehasonlítjuk ezeket a könyveket a kánoni iratokkal, akkor magaslik föl előttünk teljes nagyságában az a történelmi megbízhatóság, hitelesség, egyszerűség és tisztaság, mely a szentkönyveknek jellemzője! Az újabbkori racionalisták nagyon szeretik azt állítani, hogy az Úr Jézusra, az ő tanítására és az apostolok életére, működésére 'vonatkozó újszövetségi szentiratok nem a történelmi valóságot, hanem legendákat, mítoszokat, meséket tartalmaznak. Az apokrif iratok megmutatják azt, hogy miképp festett a valóságban a legendaköltészet az őskeresztény korban, milyen fantasztikus elképzeléseket vetettek papírra az egyes szerzők. A gnosztikus apokrifek viszont világosan elénk tárják azt, hogy milyen eredményt hozott a görög minisztériumvallások és a görög hellenista filozófiának összekeverése egynéhány keresztény eszmével! Igenis volt abban a korban egy szinkretizmus, voltak számosan, akik a krisztusi tanítást próbálták összeegyeztetni és összekeverni a hellenista pogány szellem termékeivel, de ezek a kísérletek éppoly messze állnak az evangéliumok és egyéb újszövetségi könyvek tanításától, mint az apokrif elbeszélések és mesék az újszövetségi történeti könyvek egyszerűségétől, megbízhatóságától! Nagyon helyesen írja a II. század második felében a Muratori töredék az apokrif Laodioeai levélről, melyet Marcion eretnekségének alátámasztására írtak, valamint a többi apokrif könyvről, hogy A katolikus egyház nem fogadja el: a mézet ugyanis nem lehet összekeverni az epével... Az apokrif evangéliumok, agrafák és logiák Az újszövetségi apokrifek követik a kánoni könyvek jellegét: vannak közöttük evangéliumok, hamis apostoli cselekedetek, levelek, és végül un. apokalipszisek, azaz a Jelenések könyvéhez hasonló látomásokkal teli könyvek. Az apokrif evangéliumokat két nagy csoportra oszthatjuk föl. Az első csoportba tartoznak azok az evangéliumok, amelyek szoros kapcsolatban vannak a kánoni evangéliumokkal, főleg az úgynevezett szinoptikusokkal. Ez a kapcsolat sokszor oly szoros, hogy irodalmi függésről kell beszélnünk. Meg kell állapítani azonban azt, hogy az apokrif könyvek a későbbiek, azok használják föl a sugalmazott evangéliumokat forrásként. Ez még abban az esetben is fönnáll, amikor a későbbi apokrif evangéliumok esetleg a szinoptikus evangéliumoknál ősibb szóbeli hagyományra támaszkodnak, illetve azokat látszanak földolgozni. A 840. számú Papyrus Oxyrhynchos egy szinoptikusokhoz hasonló apokrif evangélium-töredéket tartalmaz. Az első 7 sor Jézusnak egy állítólagos Jeruzsálemben elhangzott beszédét, illetve annak a végét tartalmazza. Utána következik Jézusnak éles vitája egy farizeus főpappal, akit Lévinek hívnak. Ez a főpap Jézust és az ő tanítványait a templomba való belépés előtti rituális tisztálkodás elmulasztásával vádolja. A töredék kicsiny volta miatt nem lehet eldönteni, hogy az apokrif evangélium a szinoptikusokat megelőző hagyományból vette-e anyagát, vagy pedig a sugalmazott evangéliumokat használta föl a maga elbeszélésének kialakítására. Ez a töredék egy mindkét oldalán mikroszkopikus kicsiny írással megírt kis pergamenkönyvnek egyik lapja, melyet a Kr. u sz.-ban írtak és valószínűleg amulett célját szolgálta. (Egy lap mérete 8,5 X 7 cm.) Az apokrif evangéliumok 12

13 13 első csoportjához sorolhatjuk az un. Egerton-Papyrust. (Két lap és egy harmadiknak a töredéke.) Első kiadói H. I. Bell T. C. Skeat (1935) egy ismeretlen evangélium töredékének tartották. Azóta ellenben a tudósok megállapították azt, hogy ez a töredékes evangélium a legszorosabb, sokszor szóról szóra megegyező azonosságokat mutatja föl mind a négy kánoni evangéliummal. Az első részben (1-31 sor) János evangéliumának különböző helyeiről vett idézetekből összeállított krisztusi beszédet tartalmaz. A 2. és 3. részben ( sor) egy poklos meggyógyításáról, illetve az adópénzről szóló, a szinoptikusokkal rokon elbeszélést olvashatjuk. Az utolsó, negyedik részben ( sor) az Úr Jézusnak a Jordán mellett elhangzó állítólagos kérdését és arra adott feleletet tartalmazza. Ez az Egerton-Papyrus tipikus példája annak az esetnek, hogy amikor a négy kánoni evangélium már ismert volt az Egyházban, még tovább adták a hagyomány anyagát írásokban is. Ezek az írások nagyjából megegyeznek a kánoni evangéliumokba foglalt anyaggal, de ugyanakkor ott meg nem található részeket is közölnek. A tudósok egyhangú megállapítása szerint ennek a papyrusnak mindenképpen Kr. u. 150 előtt kellett íródnia. Döntő jelentőségű ez a kánoni János evangélium keletkezési idejével kapcsolatosan. E. Hirsch (Das vierte Év., Tübingen 1936.) egy évvel az Egerton-papyrus kiadása után még azt állította, hogy Szent János evangéliumát Kr. u között írta egy késői hamisító. Az Egerton-papyrus fényesen megcáfolta Hirschnek és számos más racionalista kritikusnak teóriáját. Hiszen ez az evangéliumtöredék világosan bizonyítja azt, hogy a negyedik evangélium a második század elején jóval 130 előtt már ismert volt keletkezési helyétől, KisÁzsiától távol Egyiptom déli részén. Nemcsak ismert volt azonban, hanem Máté, Márk és Lukács evangéliumával együtt sugalmazott szent könyvnek tartották azt és a szinoptikusokkal egyenrangú módon használták föl a keresztény egyházban. Az apokrif evangéliumok második csoportjába tartoznak azok az iratok, melyeket az I. sz. végén föllépő és a II. sz.-ban már sok önálló rendszerbe szétágazó gnosztikus eretnekek írtak. Ezek az evangéliumok azonban legtöbbször csak névleg evangéliumok, legnagyobbrészt ugyanis Jézus Krisztus állítólagos beszédeit tartalmazzák, minden történeti keret mellőzésével. A történeti keret azért is hiányzik, mert ezek a krisztusi beszédük nem a nyilvános működés három éve alatt mondott szavakat tartalmazzák, hanem olyan állítólagos titkos beszédeket, melyeket a föltámadt Úr Jézus csak egy-egy apostolnak, vagy az apostolkollégium egy kiválasztott részének mondott volna el. Ezek az iratok természetesen a gnosztikusok eretnek tévtanát adják az Úr Jézus szájába és azt próbálják így a keresztény egyházba becsempészni. Az evangéliumok e második csoportjával kapcsolatban merül föl az un. agrafák és logiák kérdése. Az agrafák és logiák Az evangélisták nem közölnek és nem írnak le mindent az Úr Jézus életéről és tanításáról. Ezt Szent János kifejezetten is megmondja evangéliumának a végén: Még sok egyéb jelt is művelt Jézus az ő tanítványainak szemeláttára (és még sok mást is mondott Jézus...), melyek nincsenek megírva ebben a könyvben... (20,30), s melyek nincsenek megírva a másik három evangéliumban sem. Az apostolok és tanítványok prédikációja, oktatása, s az azt felölelő hagyomány sokkal szélesebb körű volt tehát, mint a négy evangélium anyaga. Önmagában véve tehát nincs semmi nehézség abban, hogy a négy kánoni evangéliumon kívül is találhassunk eredeti krisztusi mondásokat, melyeket később jegyeztek föl írásban. Az evangéliumokban nem található, de vagy tényleg, vagy állítólag az Űrtől származó mondásokat nevezzük agrapháknak, le nem írottaknak. Egy biztosan az Úr Jézustól származó, de az evangéliumokban nem közölt mondást találunk az Ap. Csel. 20,35-ben, ahol Szent Pál miletoszi beszédében idézi az Úr mondását: Boldogabb adni, mint kapni. Az őskeresztény íróknál már Római Szent Kelementől kezdve találunk beszédeket, tanításokat, melyeket az Úr Jézusnak tulajdonítanak; ezekhez járulnak az 1897 óta napvilágra került egyiptomi papirusztöredékek (ezeket tudományos körökben logion -nak nevezik), melyek az Úr Jézus által mondott szavakat tartalmaznának ben a régi Oxyrhynchos, a mai Beh-nesa falu közelében talált 8 papirusztöredéket adott ki P. B. Grenfell és A. S. Hunt. Azóta ugyanott újabb leletek jöttek napvilágra és másutt is nagyszámú papiruszt találtak... Ide tartozik az 1945-ben Egyiptomban, Nag-Hammadi-ban talált kopt nyelvű gnosztikus könyvtár, s ebben is az un. Tamás-evangélium. Ezeknek az agrafáknak, logionoknak a kérdése már régtől kezdve vizsgálat, kutatás, mérlegelés tárgya a tudósok részéről. A század elején Alfréd Resch aprólékos kutató munkával 194 agrafát és 97 apokrif evangéliumokban található állítólagos Jézus-mondást gyűjtött össze, de ezek közül mindössze 36-ot talált olyannak, melyeket eredetileg Jézusnak lehet tulajdonítani. (Agrapha, 13

14 14 ausserkanonische Schriftfragmente, 1906.) J. H. Rops megvizsgálván Resch gyűjteményét, megállapítja azt, hogy ebből a 36-ból is legfeljebb fele tekinthető megbízható, eredeti Jézus-logiának. (Die Sprüche Jesu, die in den kanonischen Evangelien nicht überliefert sind.) Joachim Jeremiás ( Unbekannte Jesus-worte. 1951) az újabb időkben napvilágra került leletekkel együtt alapos kritika tárgyává teszi a kánonon kívüli állítólagos Jézus-mondások kérdését, s arra az eredményre jut, hogy 21 olyan mondás van mindössze, mely történetileg értékes, de ezekből is csak 11 olyan, mely biztosan eredeti, azaz az Úr Jézustól származik. Viszont W. G. Kümmel (Theologische Literaturzeitung old.) ez ellen a biztos 11 ellen is meggondolásokat hoz fel. Már ez a tény is mutatja, mily nehéz az ítélet ebben a rendkívül bonyolult kérdésben, H. Köster túl egyszerűen kívánja megoldani a kérdést, amikor egyrészt egy színvonalra helyezi a kánoni evangéliumok beszédeivel az összes un. logionokat, mert mindegyikre illik a geschichllich wertvoll, a történelmileg értékes jelző, mert mindegyik az egyház történetére vonatkozó tanúbizonyság, de nem az Úr Jézus életére vonatkozó adat (Die ausserkanonischen Herrenworte, ZNTW old.). Másrészt azért beszél későbbi őskeresztény változtatásokról, melyeket a közösség az Úr eredeti mondásain végzett... Ezzel ellentmond önmagának, mert akkor mégis csak van eredeti Jézus-mondás, s az különbözik a későbbi Gemeindebildungtól. Köster alapvető tévedése abban van, hogy azt állítja: a kánoni evangéliumokban éppúgy a közösségi hagyomány beszél, mint az apokrif evangéliumok és egyéb logionok szövegében, s éppen ezért nincs minőségi különbség kanonikus és kánonon (Szentíráson) kívüli hagyomány között (i. m old.). Mert igenis lényeges minőségi különbség van a kánoni és nem kánoni hagyomány között, s ez döntő jelentőségű. A kánoni hagyomány mögött ott áll az egyetemes őskeresztény egyház egykorú, egységes és hiteles tanúk által ellenőrzött történeti hagyománya. Ez annyit jelent, hogy történetileg megbízható és hiteles forrás. Az apokrif mondások és tradíciók mögött azonban nem az őskeresztény közösség áll, hanem egyes újítók, tévtanítók, legendagyártók, esetleg egyes részegyházak, s ezeket az univerzális, hierarchikus egyház kezdettől fogva elvetette. Nem azért, mert újat tartalmaztak, mert teológiailag tovább fejlesztették az ősi krisztusi tant, hanem azért, mert egyszerűen ellenkeztek a történeti és dogmatikus igazsággal. A kereszténység legtöbb hittétele ugyanis nemcsak dogmatikus tanítás hanem egyszersmind történelmileg meghatározott esemény is: a megtestesülés, szűztől való születés, Jézus nyilvános működésének tanítása és csodái, szenvedése, halála és föltámadása, az egyház alapítása, a szentségek rendelése, a hierarchia hatalma stb. Éppen azért Köster mondásának pontosan ellenkezője igaz: A történész számára egy nem eredeti Szentíráson kívül mondásnak ugyanolyan értéke van, mint egy eredeti szentírásinak (i. m old.). Mert éppen egy történész számára döntő fontosságú az a kérdés, hogy az általa használt, a kezében levő forrás, történetileg megbízható-e, vagy pedig későbbi költés, egyéni fantázia alkotása csupán. Ezért rendkívül nehéz az ítélet az apokrif mondások esetében, még ha azok nem is tartalmaznak tévtanításokat, vagy nincs is bennük későbbi legendagyártás jele, ismertető jegye. Vegyünk pl. egy ősi agrafát, melyet Római Szent Kelemennek Kr. u. 96 körül írt levelében olvashatunk a 13,2-ben. E levelet a római püspök Korintusba írta, s benne hivatkozik az Űr Jézus szavaira, aki így beszélt: Irgalmazzatok, hogy irgalmasságot nyerjetek; bocsássatok meg, hogy megbocsássanak nektek; ahogy ti cselekedtek, úgy cselekszenek veletek is; ahogy ti adtok, ügy adnak nektek; ahogy ti ítéltek, úgy fognak titeket megítélni; ahogy jóságot gyakoroltok, úgy lesznek veletek jóságosak; amilyen mértékkel mértek, ugyanolyannal mérnek vissza nektek! E szavakkal kapcsolatban utalnunk kell Lk. 6,36 kk.; Mt. 7,1 kk ; 6,12; 6,14 kk.; 7,12; Lk. 6,31-re, ahol egyező, vagy hasonló gondolatokat olvashatunk. De így, ilyen formában ezek a szavak nem találhatók meg egyik kánoni evangéliumban sem. Önmagában véve semmi nehézség sem volna azzal az állítással szemben, hogy ezeket a szavakat tényleg az Úr Jézus mondta, és valószínű, hogy Római Szent Kelemen megbízható hagyomány alapján jegyezte föl azokat, mert e tanítások, mondások tökéletesen beleillenek az Úr Jézus igehirdetésébe. De kérdés, hogy Szent Kelemen tényleg szóról szóra idézni akarta-e az Úr Jézus egy önálló mondását, vagy csak emlékezetből és szabadon akart utalni az Úr tanítására, amit a föntebb idézett szentírási helyeken megtalálhatunk. S mivel erre a kérdésre nem tudunk feleletet adni, az agrafának eredetiségéről biztos ítéletet nem is tudunk alkotni. A Tamás-evangélium Az evangéliumokon kívüli állítólagos Jézus-mondások kérdését újra mozgásba hozta a Tamás- 14

15 15 evangélium. Mondtuk, hogy 1945-ben Egyiptomban, Nag-Hammadi (Luxortól északra) temetőjében találtak egy agyagkorsót kopt nyelvű kódexekkel, szám szerint 12 könyvvel, melyekben kb. 40 különböző ősi, eredetileg görög nyelven írt iratnak kopt fordítása található. Ezek közül mi csak a legfontosabbal, a Szent Tamás apostolnak tulajdonított evangéliummal foglalkozunk, melyet fotókópiában kiadott Pahor Labib Kairóban, 1956-ban, azután megjelent német, francia és angol fordításban is ben (a leideni Brill cég kiadásában), melyben részletes kritikai megjegyzések és alapos értékelés is található. A kiadást az erre a célra alakult internacionális tudós bizottság tagjai: A. Guillaumont, H. Ch. Puech, G. Quispel, W. Till és Yassa Abd al-masih végezték. A Tamásevangéliumra vonatkozólag és a többi Nag-Hammadiban fölfedezett kódexekkel kapcsolatban részletes bevezetőt és ismertetőt találhatunk E. Hennecke W. Schrieemelcher: Neutesta-mentliche Apokryphen c. munkájában (Tübingen, 1959, old.). A Tamás neve alatt szereplő evangéliumot ismerte és idézte Kr. u. 230 körül Szent Hippolitus, 234 körül megemlíti Origenes, majd később Szent Jeromos és Ambrus is. Eusebius megemlíti, mint eretnek és hamis evangéliumot, melyet a különböző gnosztikus szekták használtak. Későbbi görög írók viszont beszámolnak arról, hogy a Kr. u. 277-ben a perzsa zoroaszteri papok által keresztrefeszített nagy eretnek vezér, Mard követői is használták ezt az evangéliumot, de a Nag-Hammadiban talált kódexig csak elenyésző kis töredék volt ismeretes belőle. A kódex maga a Kr. u. 4. századból származik, de a benne levő Tamás-evangélium keletkezési ideje kb. Kr. u Eredetileg görög nyelven íródott, amit többek között bizonyít az Oxyrhynchosban talált három papirusztöredék, az Ox. 1. Ox. 654 és 655. Ezek a papirusztöredékek a Kr. u. 3. századból származnak és az Úr Jézus több állítólagos mondását tartalmazzák. Sokáig nem tudtuk, honnan, milyen iratból valók ezek a logionok; a Tamás-evangélium kopt szövegének megtalálása után kiderült, hogy a görög eredetinek töredékei, melyekben a teljes 114 logionból álló evangéliumnak 20 parallelje található meg. A Tamás-evangélium több régebbi iratból, apokrif evangéliumból merített, melyek között kétségkívül szerepelt a számunkra a maga egészében elveszett és csak későbbi keresztény írók utalásaiból és idézeteiből ismert Héber-evangélium és az Egyiptomiak evangéliuma. A Héber evangélium a görögül beszélő zsidókeresztények számára íródott, valószínűleg a Kr. u. 2. sz. elején; ugyanúgy az Egyiptomiak evangéliuma, de ez utóbbi az Egyiptomban élő pogánykeresztények egy részének volt kedves olvasmánya. Mindkettő gnosztikus és mitikus elemekkel tűzdelt irat volt, amelyekben azonban ősi hagyományrészek is találhatók. A Tamás-evangélium tulajdonképpen semmi evangéliumkarakterrel nem rendelkezik. Nem más, mint 114 logion, állítólag Jézus által mondott beszéd, minden történeti keret és adat nélkül. Címe a kopt szövegben: peuaggelion pkata thomas és így kezdődik: Ezek azok a titkos szavak, melyeket Jézus, az Élő mondott és Didymus Judás Tamás írt le, és ő mondotta: Aki ezeknek a szavaknak az értelmét megtalálja, nem ízleli meg a halált. Ez a rövid bevezetés más tartalmazza is az első Jézusmondást, utána következik még 113, de minden összefüggés és elbeszélő keret nélkül. Még szisztematikus sorrend sincs ebben az evangéliumban, s az egyes mondásokat legtöbbször csak a sztereotipikus formula vezeti be: Jézus mondta, ő mondotta, nem egyszer azonban még ez is hiányzik. A 114 logion különböző korú és éppen ezért különböző értékű mondásgyűjtemény, melyben egészen rövid aforizmák mellett hosszabb tanítások, buzdítások és példabeszédek is szerepelnek. E mondások között van több, mely többé-kevésbé megegyezik a kánoni evangéliumokban található Jézus-mondásokkal. De kevés kivételtől eltekintve ezek az egyező mondások sem követik a kánoni evangéliumok szövegét szóról szóra, hanem más fogalmazást, hozzátoldásokat, kifejezéseket is tartalmaznak. Vannak azután olyan mondások, melyeknek nincs paralleljük a kánoni evangéliumokban, de amelyek mégis elárulják azt, hogy ősi időben, Palesztinában és eredetileg arám nyelven hangzottak el. Van végül igen sok olyan mondás, mely kétségkívül későbbi gnosztikus tévtanításokat is tartalmaz. Hangsúlyoznunk kell, hogy e szövegek még csak aránylag rövid ideje állnak a tudósok rendelkezésére. Mint ilyenkor szokásos, igen sok szenzációhajhászó, hozzá nem értő, de magát szakértőnek föltüntető ember írt már aránylag komoly újságokba és folyóiratokba is egészen hamis megállapításokat és vont le a Tamás-evangéliumból, vagy annak tudósok által írt, de általa meg nem értett ismertetéséből messzemenő és hamis következtetéseket. Még a tudósok között is meglehetős zavar és ellentmondás tapasztalható az egyes mondások értékelése és magyarázata között, így pl. Jean Doresse, J. Leipoldt, Ch. Puech, G. Quispel, Cerfaux stb.-nél. (Vö. J. B. Bauer: De agraphis genuinis V. D old!) A végleges ítélettől és apodiktikus kijelentésektől tehát tartózkodni kell. 15

16 16 Minket most az a csoport érdekel, mely a Tamás-evangélium mondásai közül részben megegyezik a kánoni mondásokkal, vagy amely ősi arám eredetit tételez föl. (Azt persze nem is kell külön kiemelnem, hogy ez az un. Tamás-evangélium nem Szent Tamás apostoltól származik, nem ő írta. Ez már abból is következik, hogy e könyv nem keletkezett a 2. sz. eleje előtt, amikor pedig már Szent Tamás régen meghalt!) Lássunk pár ilyen mondást: Akinek a kezében van valami, annak adni fognak, s akinek nincsen, azt a maradékot is, amije van, elveszik tőle. (Vö. Mt. 13,12!) 41. logion. Jézus mondotta: Jöjjetek hozzám, mert az én igám kellemes és az én uralmam szelíd. Nyugalmat találtok magatoknak! (Vö. Mt. 11,28-30) 90. logion. Jézus mondotta: Boldog az az ember, aki szenvedett, Ő megtalálta az életét! 58. logion. Jézus mondotta: Jaj a farizeusoknak, mert ők az ökrök jászolában fekvő kutyához hasonlítanak, mely maga nem eszik, s az ökröket sem engedi enni! 102. logion. Jézus mondotta: Lehetetlen, hogy egy ember két lovat üljön meg, két íjjal lőj-jön, és lehetetlen, hogy egy szolga két úrnak szolgáljon: vagy tiszteli az egyiket, vagy megsérti a másikat. (Vö. Mt. 6,24; Lk. 16,13) 47. logion. Mondotta Jézus: Tüzet dobtam a világba, s őrzöm azt, míg ég! (Vö. Lk. 12,49 9. logion.) Szent Ágoston beszámol arról, hogy egy marcionita eretnek írását találta meg Kartagóban, melyben az olvasható, hogy az apostolok kérdezték Jézustól, mit kell a Messiás eljövetelét megjövendölő zsidó prófétákról tartani. Jézus elszomorodott, hogy tanítványai még mindig ilyen tévedésekkel bajlódnak, hogy ily gyönge bennük a közöttük levő Messiásban való hit s azt felelte nekik: Elhagytátok az élőt, aki köztetek van, és holtakról fecsegtek! A Tamás-evangéliumban, (de eddig sehol másutt!) megtaláljuk ezt a mondást: Tanítványai mondották neki: huszonnégy próféta beszélt Izraelben és beszélt benned. Ő mondotta nekik: Elhagytátok az élőt, aki köztetek van és a holtakról beszéltetek! 53. logion. Jézus mondotta: aki közel van hozzám, közel van a tűzhöz, aki távol van tőlem, távol van az (Isten) országától. 82. logion. Az Úr Jézus ez állítólagos mondását idézi Origenes is. (Vö. Bauer i. m old. és E. Schulz: Thomasevangelium und die Frömmigkeit der Spätantike. FAZ N. 298.) Íme egy példabeszéd a Tamás-evangéliumból: Jézus mondotta: Volt egyszer egy gazdag ember, akinek sok vagyona volt. Ez azt mondotta: Kiélvezem javaimat, hogy vessek, arassak, ültessek s úgy megtöltsem csűrömet, hogy semmiben sem szűkölködjem. Ilyenek voltak az ő gondolatai, de még azon az éjszakán meghalt. Ó bárcsak meghallaná ezt az, akinek van füle! (Vö. Lk. 12,16-21) 63. logion. Egy másik igen érdekes logion a 79.: Egy asszony a tömegből mondotta neki: Boldog a test, mely téged hordozott és boldogok (az emlők), melyek téged tápláltak. És ő felelte neki: Boldogok azok, akik az Atya szavát hallották és akik azt igazságban megőrizték. Mert eljönnek a napok, amikor azt mondják neked: Boldog a test, mely nem fogamzott, s az emlők, melyek nem tápláltak! (Vö. Lk. 11,27-28 és 23,29). A 64. logion különlegesen hosszú: a nagy vacsoráról és a meghívottak visszautasításról szóló szinoptikus példabeszéd (Mt. 22,1-9 és Lk. 14,16-24!) változata: Egy embernek vendégbarátai voltak és amikor a lakomát előkészítette, elküldte szolgáját, hogy a vendégeket meghívja. Ez elment az elsőhöz és így szólt hozzá: a én uram meghív téged, (Ő) felelte neki: Nekem kereskedőktől pénzt kell átvennem, azok ma este jönnek hozzám; utasításokat adok majd nekik. Ments ki engem a lakomáról. A szolga elment egy másikhoz és így szólt hozzá: Az én uram meghív téged. Az meg azt felelte: Én házat vettem és egy napra kérnek engem. Én nem fogok rendelkezésre állni. Ő elment egy másikhoz és így szólt hozzá: Az én uram hív téged. Ő azt felelte neki: Az én barátom házasodni akar, s én nekem kell az ünnepi lakomát előkészítenem. Én nem mehetek oda. Ments ki a lakoma alól, Ő (a szolga ti.) elment egy másikhoz és ígv szólt hozzá: Azén uram meghív téged. Ez azt felelte neki: Én birtokot vásároltam, odamegyek, hogy fölvegyem a bért (kamatot?) (haszonbért?); én nem mehetek oda (ti. a lakomára). Ments ki engem. A szolga továbbment és mondotta urának: Azok, akiket lakomára meghívtál, kimentették magukat. Az úr így szólt szolgájához: Menj ki az utcákra, s azokat, akiket ott találsz, hozd ide, hogy egyenek. Az árusok és kereskedők nem fognak (bemenni) az én Atyám helyére. Aki ezeket a Jézus-mondásokat elolvassa, abban önkéntelenül felébred a kérdés: milyen történeti értékűek ezek, lehet-e ezekből legalább egy-kettőt eredetinek, az Úr Jézustól származónak tekinteni? A kérdésre csak fenntartásokkal lehet felelni. J. B. Bauer gráci professzor már idézett értekezésében eredetileg Jézustól származónak mondja az általunk is leközölt 102., 58., 82., 53. és a 9. logiont. E kérdésben nem lehet döntő szempont az, vajon mennyire egyezik meg egy-egy logion a kánoni evangéliumokban található mondásokkal, mert a megegyezés azt jelenti, hogy végeredményben nem 16

17 17 agrafával van dolgunk, hanem egy többé-kevésbé a kánoni szöveggel megegyező evangéliumi mondással. Van olyan eset, amikor biztosan meg tudjuk ítélni, hogy a Tamás-evangéliumban szereplő mondás két esetleg több kánoni evangéliumi szöveg összekapcsolásából származott, s az összekapcsolás nem megfelelő, mert azokat az Úr Jézus különböző alkalmakkor mondta. Lásd az általunk közölt 79. logiont. Másoknál viszont az embernek első olvasásra is az a benyomása, hogy Tamásevangéliuma egy-egy gyöngyszemet őrzött meg számunkra az őskeresztény tradícióból. A 64. logionban közölt, s a lakomáról szóló példabeszéd lényegileg egyezik Máté és Lukács leírásával, de valószínűleg vagy a Tamás-evangélium összeállítója, vagy már az előtte fekvő forrás kibővítette azt. A 63. logion viszont sokkal sűrűbb és rövidebb, mint a Lukácsnál található leírás a gazdag emberről (Lk. 12,16-21). Az értelme ellenben világos és ugyanaz, mint Lukácsnál. Tény az is, hogy később inkább továbbfejlesztették a kánoni evangéliumokban elbeszélt eseményeket és beszédeket, s a Tamásevangéliumban szereplő 63. logion eredetinek látszik. Illetve és itt térünk rá a probléma gyökerére egykorú hagyományból származik. Mert biztosat az eredetiség kérdésében mint már hangsúlyoztuk nem állapíthatunk meg. Ellenben a Tamás-evangéliumnak nem is az a jelentősége, nem azért rendkívül fontos dokumentum számunkra, mert benne biztos mondásokat találhatunk az Úr Jézustól, olyanokat t. i., amelyek nincsenek leközölve a kánoni evangéliumokban. Hanem a probléma gyökere az, hogy ebben az apokrif evangéliumban találhatók mondások, melyek a kettős fordítás ellenére is ősi palesztinai színt viselnek magukon, melyekről a fordítások ellenére is megállapítható, hogy eredetileg arám nyelven hangzottak el. Ezeket az arám mondásokat először görögre fordították, majd a görögből később kopt nyelvre és mégis érzik rajtuk az ősi palesztinai arám íz. Ez a tény annál fontosabb, mert ugyanakkor e mondások mellett sokkal nagyobb számban találunk későbbi gnosztikus eredetű, vagy legalábbis a gnosztikus eszméktől átitatott és meghamisított mondásokat. Az nem kétséges ugyanis, hogy az a szerző, aki ezt a 114 logionból álló evangéliumot összeállította, gnosztikus eretnek volt és könyvével saját tévtanításainak hitelét akarta alátámasztani. De még ez a gnosztikus szerző sem tudta magát függetleníteni a hagyománytól, még ő is kénytelen írásába belevenni ősi hagyomány-elemeket. Ezek a hagyomány-elemek nem lehetnek Gemeindebil-dungok az őskeresztény egyház alkotásai, mert az ősegyház hivatalos nyelve igen korán a görög lett, s Palesztinán kívül kezdettől fogva a görög volt. Jeruzsálem pusztulása (Kr. u. 70) után az ortodox, apostoli palesztinai egyház is végleg elszakadt a zsidóságtól és annak nyelvi közösségétől is. Ezek az eredetileg arám nyelvű mondások ugyanabból a korból származnak tehát, melyből a kánoni evangéliumok. A Tamás-evangélium jelentősége abban van, hogy megerősíti a kánoni evangéliumok mögött álló hagyomány ősiségét. Ezek a logionok nem igazolják a formatörténeti iskolának azt az állítását, hogy a kánoni evangéliumokban közölt Jézusbeszédek későbbi Gemeindebildungok, az őskeresztény közösség által alkotott tanítások. A Gemeindebildungokat megtalálhatjuk az apokrif evangéliumokban, így Tamás-evangélium logionjainak jórészében is. De ezeket a logionokat a szerző, vagy az esetleg mögötte álló részegyház nem az apostoli, nem az egykorú és ellenőrzött hagyományból vette, éppen ezért az egyetemes egyház nem is fogadta el soha, sőt mint apokrif könyvet a hívőktől is eltiltotta. Eltiltotta annak ellenére, hogy az apokrif iratokban találhatók gyöngyszemek is így a már említett Tamás-evangéliumon kívül pl. Szent Jakab ősevangéliumában stb. Mégis: aki alaposan vizsgálat tárgyává teszi a különböző apokrif iratokat és azokat összehasonlítja a kánoni szent könyvekkel, az csak megerősödik az újszövetségi Szentírás megbízhatóságában. Az Újszövetségben szinte száraz és egészen szűkre szabott tárgyilagosságot figyelhetünk meg, szemben az apokrif iratok fantasztikusan kiszínezett csodáival és bőbeszédű filozofálásával. Vannak tehát már az első század végén legenda- és mítoszgyártók, hamarosan írásban is megjelennek a jámbor, ^agy kevésbé épületes és eretnek fantáziának a termékei. De ezek is csak megerősítik a kánoni könyvek történeti hitelességét és megbízhatóságát. Zsidókeresztény evangéliumok Az őskeresztény atyák sokat írnak különböző zsidókeresztények által használt, vagy zsidókeresztény szekták körében olvasott apokrif evangéliumokról. Sajnos az atyák idézetein kívül ezek az iratok számunkra elvesztek. Az idézetek pedig és az ismertetések sokkal rövidebbek, semmint hogy eme apokrif evangéliumok tartalmára és jellegére vonatkozólag biztos ítéletet mondhatnánk. Valószínűleg három különböző evangéliumról beszélnek az őskeresztény írók. Az első helyen kell említenünk a Nazoreus evangéliumot. Ezt eredetileg sémi nyelven (arám, 17

18 18 vagy szír) írták és a Szíriában élő zsidókeresztények használták. Úgy látszik, hogy ez az irat a kánoni görög nyelvű Máté evangélium arám nyelvű fordítása volt, de a szent szövegbe itt-ott javításokat, toldásokat eszközölt a fordító. A kánoni görög Máté Targum-szerű átdolgozása volt ez az apokrif evangélium, amelyben ellenben eretnek tanítás nem volt. Keletkezési ideje a II. sz.-nak első fele. A második zsidókeresztény evangélium az Ebioniták evangéliuma. Ezt az iratot az eretnek ebionita szekta használta, mely tagadta Jézus Krisztus szűztől való születését, tagadta azt, hogy Jézus Krisztus az Isten egyszülött Fia, elvetette a nyilvános istentiszteletet és igen sok egyéb gnosztikus téveszmével volt telítve. Szent Ireneus Kr. u. 175-ben már ismeri ezt az eredetileg is görög nyelven írt hamis evangéliumát, így mindenképpen a II. sz. elején kellett keletkeznie. A harmadik zsidókeresztény evangélium az un. Héber evangélium, azaz a zsidók szerinti evangélium. Ezt az evangéliumot emlegetik legtöbbet az őskeresztény írók, akik még azt is elmondják erről az iratról, hogy 2200 sztihosból állott, tehát mindössze háromszázzal volt rövidebb, mint a kánoni Máté. Gnosztikus eretnek tanításokkal telitűzdelt irat volt, mely éppúgy a II. sz. első felében íródott, mint a másik két zsidókeresztény evangélium. Ezzel az evangéliummal kapcsolatban kell megemlékeznünk az őskeresztény íróknál szereplő az egyiptomiak szerinti evangéliumról. Ez az evangélium tulajdonképpen nem volt más., mint Egyiptom pogány-keresztényei között elterjedt apokrif könyv, szemben az ugyancsak Egyiptomban íródott, de az alexandriai és egyéb egyiptomi zsidókeresztények által használt héber evangéliummal. Ez az evangélium is a Kr. u. II. sz. első felében keletkezett és csak az őskeresztény íróknál található idézetekben maradt reánk. Ide sorolható az őskeresztény íróknál több ízben szereplő un. Péter evangélium is telén Achminban találták meg ennek az evangéliumnak nagy töredékét egy keresztény szerzetesnek a kriptájában. Az a 60 vers, mely ebben a töredékben megvan, nem engedi meg az evangélium jellegére és tartalmára vonatkozó pontos ítéletet. A II. sz. Közepe táján íródott, s az őskeresztény írók szerint gnosztikus tanításokat is tartalmazott. Itt említjük meg az Apostolok levele című apokrif iratot. Ebben a világ négy táján élő keresztényeknek írt levélben a 11 apostol azokat a beszélgetéseket írja le, melyeket állítólag az Úr Jézus Krisztus föltámadása után folytatott az ő tanítványaival. Ez az irat kopt nyelvű töredékben és teljes etiops fordításban maradt reánk. Szintén a II. sz. első felében íródott, nagyobbrészt a különböző kánoni evangéliumokkal megegyező részleteket tartalmaz, de ugyanakkor ezeket is átitatja gnosztikus tévtanításokkal. Jézus gyermekségéről szóló apokrif evangéliumok Az apokrif irodalomnak egyik kedvelt témája volt az Úr Jézus rejtett élete, árnak a több mint három évtizednek története, amelyről Máté és Lukács első két fejezete beszél csupán, de igen keveset. A középkori keresztény legendák, melyek fantasztikus színekben írják le Jézusnak gyermekségét, rendszerint ezekből az apokrif gyermekség-evangéliumokból merítik anyagukat. A legnemesebb ezek között az un. Jakabnak ősevangéliuma. Ez az apokrif irat igen sok bár töredékes kódex-bán maradt reánk, melyek azonban a X. sz. utáni korból származnak. Csak ban adták ki a Papyrus Bodmer V. -t, mely ennek az evangéliumnak a III. század-bán írt görög szövegét tartalmazza. Nagy elterjedését bizonyítja az is, hogy különböző nyelvekre is lefordították: szír, latin, örmény, georgiai, kopt és etiopiai nyelvre is. A könyv eredetileg görög nyelven íródott és természetesen szó sem lehet arról, hogy Szent Jakab apostoltól, vagy Jakabtól az Úr testvérétől származnék. Nem is íródott eredetileg héber, vagy arám nyelven. A szerző Palesztina földrajzában nagy tájékozatlanságot árul el, ugyanígy a zsidó szokásokkal kapcsolatban, amivel elárulja, hogy nem volt sem palesztinai, sem zsidó. Kr. u. 150 előtt semmiképpen sem íródhatott. Tartalmilag nincs benne semmi tévtanítás, tulajdonképpen az egész evangéliumot Szűz Mária dicséretére és magasztalására írta meg a szerző. Ugyancsak az Úr Jézus gyermekségéről számol be az apokrif Tamás gyermekség-evangélium. Ezt az evangéliumot jól meg kell különböztetni a már említett gnosztikus Tamás-evangéliumtól. A szerző az Úr Jézusnak 12 éves kora előtti történetével foglalkozik és fantasztikus meséket, csodákat beszél el a gyermek Jézusról, s nem egyszer gnosztikus tanításokat ad az iskolában szereplő kis Jézus szájába. Ez az apokrif evangélium kopt fordításban maradt reánk, eredetileg görög nyelven íródott a II. sz. végefelé. A gyermekség-történet mellett az apokrif evangéliumok kedvelt tárgya az Úr Jézus szenvedéstör- 18

19 19 ténete is. Ezek közé tartozik az un. Nikodémus evangélium, Pilátus akták, és Jézus pokolra való alászállása. Ez a cím hármas ugyan, de egyetlen iratot jelöl, melyet a különböző őskeresztény írók a három név valamelyikével neveznek el. E megjelölések ugyanis tartalmilag határozzák meg az apokrif iratot. Nikodémus és Pilátus beszelik el benne az Úr Jézus szenvedését, az ő perét, elítéltetését, halálát és temetését. A végén pedig azt írja le az apokrif evangélium, hogy miként szabadította ki az Úr Jézus az ő halála és föltámadása közötti időszakban a pokol tornácából az Ószövetség pátriárkáit, prófétáit, vértanúit és szentjeit. A Kr. u. V. században íródott a mai formájában, de alapanyaga legalább két századdal régebbi korból származik. Jézus szenvedésével foglalkozik az apokrif Bertalan evangélium is, mely eredetében szintén a III. sz.-ba nyúlik vissza és éppúgy görögül íródott, mint a Nikodémus evangélium. Gnosztikus apokrif evangéliumok Ezek az iratok az apokrif evangéliumok második csoportjába tartoznak. Eggyel közülük, a Tamásevangéliummal már bővebben foglalkoztunk. A többieket csak címükben soroljak föl, részletes ismertetésük meghaladja könyvünk kereteit. Ilyen apokrif evangéliumok: Jézus Krisztus bölcsessége, A Megváltó dialógusa, Pistis sophia, Jeu két könyve, A 12 apostol evangéliuma, A 70 tanítvány evangéliuma, Fülöp evangélium, Tamás atléta evangéliuma, Mátyás evangélium, Júdás evangélium, Mária (Magdolna) evangéliuma stb. Apokrif apostoli cselekedetek, levelek, apokalipszisek (Lásd: E. Hennecke W. Schneemelcher: Apostolisches, Apokalypsen und Verwandtes, 1964.) Ezekről az apokrif iratokról bevezetőként meg kell jegyeznünk azt, hogy rendkívül fontos tanúi az őskereszténység legrégibb hitvallásának és apostoliságának. A mai un. apostoli hitvallásnak négyes egyház-meghatározása: egy, szent, apostoli és katolikus, már világosan kifejezésre jutnak ezekben az apokrif iratokban. Az I. sz. végén föllépő eretnek tanításokkal szemben az egyház visszatér ősi alapjaihoz. A sokféle szektával szembeállítja a kezdettől fogva hirdetett ősi evangéliumi hitet. Ennek a hitnek a hordozói, a krisztusi evangélium áthagyományozol és hivatalos tanítói az apostolok. Ahogy pl. Szent Ireneus írja (Adv. haer. III., 4,1) az apostolok az egyházba mint egy gazdag kincstárba tökéletesen behordták mindazt, ami az igazság, úgyhogy az egyházból mindenki merítheti az életnek az italát. Az apostolok tanítása az egyetlen norma az igazhitűség számára és ezt az apostoli tanítást az egyházi hierarhia őrzi meg a hivők számára, azok a püspökök, akik az apostolok utódai és az apostoli hagyomány hivatalos őrzői. Hogy az egyház egy és apostoli, ezt az eretnekek is elismerik. Éppen ezért írják a különböző apostolok neve alatt tévtanaikat hirdető apostoli cselekedeteket, leveleket és egyéb iratokat, hogy így azoknak ortodox színezetet adjanak. Szent Ireneus jegyzi föl azt, hogy a gnosztikusok szerint az Úr Jézus nem minden tanítását közölte a hallgatókkal, sőt még apostolaival sem, csak egy-két kiválasztott tanítványnak adta tudtul az ő titkos tanítását, s ezeket a titkos tanításokat tartalmazzák a gnosztikus apokrif könyvek. Egy ilyen régi gnosztikus irat a Péter prédikációja (Kérügma Petrou) c. könyv, melyet Alexandriai Kelemen valóságos, Pátertől származó könyvnek gondolt. Ténylegesen azonban ez a könyv az I. sz. végén II. sz. elején görög nyelven Egyiptomban íródott munka, melyből sajnos csak igen kevés töredék maradt reánk. Az apokrif János cselekedetei Tudjuk azt, hogy Szent János kánoni evangéliuma és 1. levele már kimondottan harcol az I. sz. végén föllépő különböző gnosztikus eretnekségekkel szemben. Talán éppen ez volt az oka annak, hogy egyes gnosztikus eretnekek pontosan János apostolnak a szájába adják a maguk távtanítását és Jánosnak nagy tekintélyével próbálják alátámasztani azt a hívők előtt. Az apokrif János akták egyik terméke ennek a gnosztikus törekvésnek, mely valószínűleg KisÁzsiában keletkezett a Kr. u. III. században. Péter cselekedetei Ennek az apokrif iratnak Kr. u között kellett íródnia, mert Tertullianus tanúsága szerint a 19

20 20 II. század vége felé írt Pál cselekedetei már fölhasználják azt. Tartalma röviden a Következő: Krisztus Urunk megjelenik Jeruzsálemben Szent Péter apostolnak és megparancsolja neki, hogy menjen harcolni Rómába Simon mágus ellen (Ap. Csel. 8,9-24). Simon mágus Rómában éppúgy, mint a sugalmazott Ap. Csel. alapján Szamariában is varázslatával és bűbájosságával igen sok embert vonzott magához. Megakadályozta a kereszténység terjedését és megszilárdulását Rómában. Szent Péter azonban szembeszáll vele és különböző csodákkal, többek között egy halott ifjúnak a nagy nyilvánosság előtt történő föltámasztásával, bebizonyítja Simon hamisságát. A középkori Péter-legendák ebből az apokrif könyvből merítenek. Azok a freskók, melyeket több templomban lehet látni Szent Péter életének egyes eseményeiről, így pl. a Santa Maria degli Angeli templom freskói Rómában, mind ebből a könyvből vannak véve. Szent Péter prédikációjára és csodáira igen sok pogány megtér, de éppen ezért a Néró-féle üldözésben elsősorban Őt akarják elveszíteni. Az üldözés elől a hívek kérésére el akarja hagyni Rómát, de szembejön vele az Úr Jézus és ekkor játszódik le az apokrif könyv szerint a híres Quo vadis? jelenet. Ez a könyv nem tartalmaz kimondottan eretnek tanítást, de azért bizonyos gnosztikus befolyás hatása meglátszik rajta (házasélettől való tartózkodás, a bortól való irtózás stb.). Pál cselekedetei Erről az apokrif könyvről először Tertullianus ír Kr. u között (De Baptismo 17). Azt mondja, hogy ezt a munkát egy kisázsiai presbiter írta, aki teljesen ortodox hitű volt és akit ennek a könyvnek megírására Szent Pál iránti nagy szeretete és tisztelete késztette. Ennek ellenére állásából felfüggesztették. A könyv tulajdonképpen három különálló részből áll: 1. Pálnak és Theclának cselekedetei, 2. Pál vértanúsága, 3. Pál levele a Korintusiakhoz és a Korintusiak levele Pálhoz. Mindaz, amit Szent Pál életéből a középkori legendák a szentírási adatokon kívül elbeszélnek, ebből az apokrif könyvből származik. Annyi kétségkívüli, hogy sok való, történeti mag is van ebben a munkában, mint ahogy azt pl. a kritikus Harnack is elismeri. Ma azonban már igen nehéz a legendás részeket különválasztani a történeti magtól. Ez az irat írja le pl. azt is, hogy Szent Pált az ostiai úton fejezték le amint ezt a kezdettől fogva ellenőrizhető ősi római hagyomány régészeti emlékei is bizonyítják. Mikor az apostol feje elvált a törzsétől, hármat ugorva gurult el, s azon a három helyen forrás fakadt, melynek gyógyító erőt tulajdonítottak. E három forrás fölött épült a híres római Basilica di Tre Fontane. Megemlítjük még az apokrif András cselekedeteit és Tamás cselekedeteit is. Apokrif levelek Jézus Krisztus levele Abgarhoz, Edessza királyhoz és Abgar levele az Úr Jézushoz. Eusebius (Hist. Eccl. I. 13,6-22) elmondja, hogy Abgar, Edessza királya (+ Kr. u. 50) gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, s mikor hallotta, hogy az Úr Jézus mily csodákat cselekszik, levélben kérte arra, hogy jöjjön Edesszába. Kérte, gyógyítsa őt meg és ott hinni fognak majd neki, nem úgy mint Palesztinában az ő gyűlölködő ellenfelei. Az Úr Jézus levélben válaszolt is Abgarnak: Boldog vagy, aki hittél bár nem láttál engem. Mert meg van írva rólam, hogy akik látnak, nem hisznek bennem, akik viszont nem látnak, azok hisznek és élnek. Arra vonatkozólag pedig, amit írtál nekem, hogy jöjjek el, azt válaszolom, hogy be kell teljesítenem mindazt, amiért Atyám küldött. Miután befejeztem küldetésemet, ahhoz kell visszatérnem, aki engem küldött. Miután tehát fölmentem a mennybe, elküldöm hozzád egyik tanítványomat, hogy meggyógyítsa betegségedet, s életet adjon neked és mindazoknak, akik veled vannak. Eusebius aztán úgy folytatja, hagy az Úr Jézus mennybemenetele után Szent Judás Tádé apostol el is ment Edesszába, meggyógyította Abgar királyt és a krisztusi hitre térítette Edessza városát. Eusebius arról is tanúskodik, hogy ő ezeket a leveleket látta a város archívumában és a maga részéről eredetinek tartotta azokat. Nem kétséges azonban, hogy e levelek hamisítványok. Már Szent Jeromos és Ágoston is megállapítják, hogy amennyiben léteznének az Úr Jézustól származó írások, az egész egyház a legnagyobb tiszteletben tartaná azokat. Ennek az egész apokrif mesének az a törekvés adott létet, hogy az edesszai szír kereszténységet ősi, apostoli eredetűnek tüntessék föl. Sem az apokrif levelekről, sem Júdás Tádé apostol állítólagos edesszai működéséről nem tud semmit az edesszai származású és ott működő Szent Efrém. Mivel Szent Efrém 373-ban halt meg, ez az apokrif legenda nem származhat a IV. sz. előtti korból. 20