PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program. Élıhelyek és élettelen természeti értékek megırzését, helyreállítását szolgáló beruházások

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program. Élıhelyek és élettelen természeti értékek megırzését, helyreállítását szolgáló beruházások"

Átírás

1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program Élıhelyek és élettelen természeti értékek megırzését, helyreállítását szolgáló beruházások címő pályázati konstrukcióhoz Kódszám: KMOP 3.2.1/A A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. 1

2 A. A TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS HÁTTERE A konstrukció fı célja a védett természeti területek, Natura 2000 területek és élıhelyek, valamint a védett élettelen természeti értékek kedvezı természeti állapotának megóvása, illetve javítása, valamint a hazai védett és közösségi jelentıségő fajok védelme és élıhelyük biztosítása. A hazai jogszabályok (kiemelten az évi LIII. törvény a természet védelmérıl) és az uniós természetvédelmi irányelvek alapján is hazánk fontos feladata a védett természeti és Natura 2000 területek kedvezı természeti állapotának elérése és fenntartása, valamint a védett és közösségi jelentıségő fajok élıhelyeinek megırzése, fejlesztése. A természet egyedi élettelen értékeinek (pl. barlangok, források, földtani és felszínalaktani képzıdmények) megóvása egyidejőleg azok speciális élıhelyeinek védelmét is jelentik. Az élettelen értékek a Föld és az élet fejlıdésére vonatkozó feltáratlan információk tárházai. A védett állat- és növényfajok, életközösségek, élıhelyek és élettelen természeti értékek megırzésének, az élıhelyek természetközeli állapotba történı visszaalakításához és újak létrehozásához szükséges tevékenységek számtalan fajtáját ismeri a gyakorlati természetvédelem. Az intézkedés az ezekhez elengedhetetlen beruházások megvalósítására irányul. 1. Élıhely-védelem és helyreállítás Az élıhelyvédelem egy adott élıhely jelenlegi állapotának védelmére, helyreállítására és fenntartására irányul, továbbá a területen elıforduló bizonyos állat- és/vagy növényfajok, vagy a teljes életközösség megırzésének érdekében végrehajtott beruházásokat foglalja magában. Az élıhely-helyreállítás (rekonstrukció, rehabilitáció) olyan beavatkozás, amely egy kevéssé vagy közepesen degradált terület helyreállítását célozza, többnyire a természetes folyamatok felerısítése segítségével. Ebbe a projektcsoportba tartoznak a kisebb élıhely-átalakítással járó fejlesztések. 2. Élettelen természeti értékek megırzése Az élettelen természeti értékek megırzésénél cél a barlangok, védett mesterséges üregek, földtani alapszelvények, földtani értéket képviselı bányák, ex lege források, felszínalaktani értékek, kunhalmok, földvárak természetes állapotának megırzése, helyreállítása, a veszélyforrások elhárítása, valamint a denevérek védelme, élıhelyük javítása a denevér-élıhelyként is jelentıs élettelen természeti értékek esetén. Rendelkezésre álló forrás A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg a évben 2,6 milliárd Ft. Jelen pályázati kiírás forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Köztársaság költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. B. PÁLYÁZÓK KÖRE (JOGI FORMA) Jelen pályázati kiírás keretében az alábbi szervezetek pályázhatnak (KSH besorolással) Nemzeti park igazgatóságok (312) Környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok (csak élıhely-védelem és - helyreállítás részcélra) (312) 2

3 Egyéb központi költségvetési szervek (31) Önkormányzatok (321) Állami erdıgazdaságok (71) Kizárólag konzorciumi partnerként: Társadalmi szervezetek - egyesületek (52) - alapítványok (569) - egyéb jogi személyiségő nonprofit szervezetek (599) Közalapítványok (561) Közhasznú társaságok (571) C. PÁLYÁZAT TARTALMA Támogatható tevékenységek köre Jelen pályázati konstrukció esetében az alábbi támogatható tevékenységekre lehet pályázni: Élıhelyvédelem, -helyreállítás A veszélyeztetett és ritka növény- és állatfajok, életközösségek védelmét szolgáló beruházások (pl. inváziós és termıhelyidegen fajok irtása, hallépcsı, madár- és vidraetetık létesítése, védıkerítés); A bolygatott és roncsolt élıhelyek helyreállítása (holtág, mellékág rehabilitáció, lápok helyreállítása, gyepes élıhelyek kialakítása, rekonstrukciója stb.); A kedvezı, magasabb természetvédelmi értékő élıhely kialakulását elısegítı szukcessziós folyamatok támogatása; Az adott élıhely fennmaradását veszélyeztetı, kedvezıtlen szukcessziós folyamatok (a növényzetnek a zárótársulás irányában történı átalakulása) szükség szerinti visszaszorítása a természetvédelmi szempontból értékesebb élıhely fenntartása érdekében (pl. fás legelı, kaszálórét kialakítása, becserjésedés megakadályozása); Az élıhely kialakítását, kialakulását segítı, a terület természetes, természetközeli állapotának elérését, megırzését, javítását szolgáló védımővek, mőszaki létesítmények, vízháztartást szabályozó mőtárgyak, infrastruktúrák (fokrendszer visszaállítása, rekonstrukciója, vízkormányzó mővek, árkok, kiépítése, az ökológiai vízpótlást elısegítı beruházások, feliszapolódás elleni tisztító mederkotrás, támfalak, csatornák stb.) elhelyezése, felújítása, szükség esetén felszámolása; Az élıhelyek koherenciáját biztosító és segítı növénytelepítések (facsoportok, fasorok létesítése, cserjésítés, természetes mezsgyék kialakítása stb.); Az élıhelyek szerkezeti átalakítása, javítása (pl. gyep-felülvetés, fás legelık kialakítása, nyiladékok, mesterséges csapások kialakítása); 3

4 Csak kiegészítı tevékenységként támogatható: Nemzeti park igazgatóságok esetében a fejlesztéshez kapcsolódóan szükséges területek megvásárlása (max. 10 %); Környezettudatosság erısítése a szemléletformálás eszközrendszerével (max. 5%); Természetvédelmi célú tanösvények kialakítása, felújítása (max. 5%); Tájékoztató infrastruktúra kialakítása, kizárólag a projekthez kapcsolódóan (max. 5 %); Nemzeti park igazgatóságai esetében természetvédelmi ırök terepi felszerelésének beszerzése (max. 2%). Élettelen természeti értékek megırzése Barlangbejáratok biztosítása, mőszaki létesítményeinek korszerősítése Szükséges állékonyságbiztosítási beavatkozások megvalósítása. A megrongált, mőszakilag elavult vagy a természet- és tájvédelmi szempontokat nem kielégítı barlanglezárások felújítása, átalakítása, a természet- és/vagy életvédelmi szempontból indokolt további barlanglezárások kivitelezése. A taposásra különösen érzékeny barlangok, barlangszakaszok állagvédelmét szolgáló mőtárgyak (pl. létrák, áthidalások) telepítése. A barlangokban egykor elhelyezett, korrodált, balesetveszélyes, funkciójukat vesztett vas- és egyéb szerkezetek eltávolítása, a barlang védelme érdekében fenntartandó szerkezetek korszerő anyagokkal (pl. rozsdamentes acéllal) történı kiváltása. A barlangokban egykor kialakított világítási rendszerek energiatakarékos, a lámpaflóra kialakulását és terjedését minimalizáló átalakításának megvalósítása. Védett mesterséges üregek mőszaki biztosítása, rekonstrukciója A mesterséges üregekben a szükséges állékonyságbiztosítási munkák megvalósítása. A mesterséges üregek természeti értékeit illetve azok tanulmányozhatóságát veszélyeztetı egyéb tényezık megszüntetését célzó tevékenységek (pl. bejáratok, függıleges aknák denevérbarát lezárása; az üregekben hagyott, ipartörténeti emléknek nem minısülı, zavaró vagy szennyezı hatású építmények, berendezések, anyagok stb. eltávolítása). Az omlással elzárt mesterséges üregek illetve üregrészek megközelíthetıségének helyreállítása és fenntartása, a leomlott kızettömeg eltávolítása, az omlási folyamat megállításához szükséges mőszaki beavatkozások kivitelezése. Földtani alapszelvények rekonstrukciója Földtani alapszelvények szabad kızetfelületeinek tanulmányozhatóvá tétele érdekében a törmelék, a talaj, a növényzet eltávolítását, elhelyezését, új kızetfelületek kialakítását célzó tevékenységek. Az alapszelvény állapotát veszélyeztetı tevékenységeket és folyamatokat gátoló, illetve ezek káros hatásainak megszüntetését, kiküszöbölését biztosító mőszaki létesítmények (pl. vízelvezetı árok, gépkocsi forgalmat megakadályozó létesítmények stb.) telepítése. 4

5 Az alapszelvényeket veszélyeztetı, illetve azok tanulmányozhatóságát fizikai, vagy esztétikai szempontból zavaró létesítmények megszüntetése, elbontása, eltávolítása. Élet- és/ vagy balesetveszélyesen megközelíthetı, tanulmányozható alapszelvények esetén az élet- és balesetveszély megszüntetését célzó tevékenységek. Földtani természetvédelmi értéket képviselı bányák rehabilitációja A felhagyott bányák földtani és kapcsolódó egyéb természeti és ipartörténeti értékeinek megırzését célzó tervezési és kiviteli tevékenységek. A földtani értéket képviselı felhagyott bányák állapotát veszélyeztetı tevékenységeket és folyamatokat gátoló, illetve ezek káros hatásainak megszüntetését, kiküszöbölését biztosító mőszaki létesítmények (pl. vízelvezetı árok, gépkocsi forgalmat megakadályozó földmő stb.) telepítése. A földtani értékeket képviselı felhagyott bányák fizikai és esztétikai állapotát veszélyeztetı létesítmények megszüntetése, elbontása, eltávolítása. Élet- és/ vagy balesetveszélyesen megközelíthetı, tanulmányozható földtani értéket képviselı felhagyott bányák esetén az élet- és balesetveszély megszüntetését célzó tevékenységek. Ex lege védett források helyreállítása A leromlott állapotú vagy tájidegen kialakítású, funkciójukat vesztett forrásfoglalások felszámolása. A leromlott állapotú vagy tájidegen kialakítású, fenntartandó forrásfoglalások átalakítása az élıhelyvédelmi szempontok figyelembe vételével. A forrásokhoz kapcsolódó vizes élıhelyek regenerációjának elısegítését, rehabilitációját, rekonstrukcióját szolgáló tevékenységek. Felszínalaktani értékek megırzése, rehabilitációja A felszínalaktani értéket ért bolygatások, roncsolások (pl. illegális anyagnyerés nyomai) rendezését, megszüntetését szolgáló rekonstrukció megvalósítása. A felszínalaktani értékeket veszélyeztetı antropogén tényezık felszámolása (pl. hulladék elszállítása, az értékek állapotát, tanulmányozhatóságát veszélyeztetı létesítmények megszüntetése, elbontása) A felszínalaktani értékek állapotát veszélyeztetı tevékenységek és természeti folyamatok káros hatásainak megszüntetését, megelızését, mérséklését biztosító mőszaki létesítmények, megoldások kivitelezése (pl. a gépjármővel történı megközelítést, illetve a hulladék lerakását megakadályozó mőszaki létesítmények, kerítés, erózió elleni mőtárgyak létesítése). Élet- és/ vagy balesetveszélyesen megközelíthetı, tanulmányozható felszínalaktani értékek esetén az élet- és balesetveszély megszüntetését célzó tevékenységek. Kunhalmok, földvárak természetközeli állapotba való visszaállítása A kunhalmot és földvárat ért bolygatások, roncsolások (pl. illegális anyagnyerés nyomai) rendezését, megszüntetését szolgáló rekonstrukció megvalósítása. Az élıhelynek nem megfelelı, nem ıshonos vagy agresszíven terjeszkedı adventív fajok egyedeinek eltávolítása, illetve az eredeti vegetáció regenerációját elısegítı beavatkozások elvégzése a tervek alapján. 5

6 A kunhalmokat és a földvárakat veszélyeztetı tevékenységek, illetve ezek káros hatásainak megszüntetését, kiküszöbölését biztosító mőszaki létesítmények kivitelezése pl. erózió elleni mőtárgyak, kerítés létesítése. Veszélyeztetı tényezık megszüntetése pl. hulladék elszállítása, a megközelítést, illetve a hulladék lerakását megakadályozó mőszaki létesítmények telepítése, fennálló, a kunhalmokat és földvárakat veszélyeztetı létesítmények megszüntetése, elbontása. Csak kiegészítı tevékenységként támogatható: Nemzeti park igazgatóságok esetében a fejlesztéshez kapcsolódóan szükséges területek megvásárlása (max. 10 %); Környezettudatosság erısítése a szemléletformálás eszközrendszerével (max. 5%); Természetvédelmi célú tanösvények kialakítása, felújítása (max. 5%); Tájékoztató infrastruktúra kialakítása kizárólag a projekthez kapcsolódóan (max. 5%). C1. Nem támogatható tevékenységek Élıhelyvédelem, helyreállítás Új halastó kialakítása Tájékoztató infrastruktúrán és tanösvényen kívüli turisztikai célú beruházások Élıhely folyamatos fenntartását szolgáló tevékenységek Természetvédelmi célú monitorozás Élettelen természeti értékek Fenntartási jellegő folyamatos tevékenységek Tájékoztató infrastruktúrán és tanösvényen kívüli turisztikai célú beruházások Barlangjáratokban betonozott járófelület kialakítása, felújítása Újabb barlangjáratok, mesterséges üregek kivilágítása Új bányavágatok, aknák hajtása A természeti értékek védelmét, tanulmányozhatóságát nem szolgáló kızetjövesztés, nyersanyag-kitermelés Környezetidegen anyagokkal, hulladékkal történı tereprendezések és földmunkák Nem védelmi vagy rekonstrukciós célú, illetve tájidegen fajokkal történı növénytelepítések Természetes állapotú források foglalása Forráshoz kapcsolódó új vizes élıhely C2. Projekt területi korlátozása Kizárólag csak védett és/vagy Natura2000 területeken megvalósuló projektek támogathatók. Jelen pályázati kiírás keretében támogatott projektek megvalósulási helyszíne kizárólag csak a Közép-magyarországi régió területén (Budapest és Pest megye közigazgatási területe) lehet. 6

7 D. PÉNZÜGYI FELTÉTELEK D1. Támogatás formája Vissza nem térítendı támogatás. D2. Támogatás mértéke A projekt elszámolható költségeinek 100%-a az alábbi szervezetek esetében: Nemzeti park igazgatóságok Környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok Egyéb központi költségvetési szervek A pályázótól elvárt saját forrás mértéke az elszámolható költségek 0%-a. A projekt elszámolható költségeinek 90%-a az alábbi szervezetek esetében: Önkormányzatok Állami erdıgazdaságok Kizárólag konzorciumi partnerként pályázó szervezetek esetében: Társadalmi szervezetek Közalapítványok Közhasznú társaságok A pályázótól elvárt saját forrás mértéke az elszámolható költségek 10%-a. D3. Támogatás összege A jelen pályázat keretében elnyerhetı támogatás mértéke: Csak egy részcélra benyújtott minimum: Ft maximum: Ft Komplex pályázat (mindkét részcél) esetén: minimum: Ft maximum: Ft E. KIVÁLASZTÁSI KRITÉRIUMOK A pályázatok elbírálása a pályázati dokumentáció részét képezı pályázati útmutatóban közzétett formai (jogosultsági, teljességi) és tartalmi szempontok alapján történik. 7

8 F. ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK A pályázat magyar nyelven, kizárólag a Projekt adatlapon nyújtható be, mind a papír alapú, mind az elektronikus formában való kitöltésnél. A projekt adatlap sem tartalmában, sem alakjában nem változtatható. Kézzel írott pályázatok feldolgozására nincs lehetıség. A projekt adatlap kitöltése kizárólag az NFÜ által rendszeresített kitöltı program alkalmazásával történhet. A kitöltı program letölthetı a honlapról. A program lehetıvé teszi a projekt adatlap elektronikus kitöltését, nyomtatását és adathordozóra mentését. A Projekt adatlapot hiánytalanul, minden kérdésére választ adva és az elıírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani. Amennyiben úgy ítéli meg, hogy a Projekt adatlap egy adott kérdése nem vonatkozik az Ön pályázatára, kérjük a Projekt adatlap megfelelı helyén a Pályázatomra nem vonatkozik megjegyzést bevezetni. Felhívjuk a figyelmet, hogy a benyújtást követıen a pályázat tartalmi elemeinek változtatására nincs lehetıség. Az ilyen jellegő módosítási igények nem vehetık figyelembe. A projekt adatlap kitöltése kizárólag a ROP IH által rendszeresített kitöltı program alkalmazásával történhet. A kitöltı program letölthetı a honlapról. A pályázatot 2 példányban (1 eredeti és 1 másolat eredetivel mindenben megegyezı), valamint további 1 elektronikus példányban (kizárólag CD/DVD lemezen), 1 db zárt csomagolásban, postán feladott ajánlott postai küldeményként a következı címre kell beküldeni: Közép-Magyarországi Regionális Operatív Program Kódszám: KMOP /A Élıhelyek és élettelen természeti értékek megırzését, helyreállítását szolgáló beruházások Közremőködı szervezet: Pro Régió Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Kht Budapest, Hermina út 17. Kérjük, hogy a CD/DVD lemez tokján jól láthatóan tüntesse fel a Pályázati Felhívás kódszámát (KMOP /A Élıhelyek és élettelen természeti értékek megırzését, helyreállítását szolgáló beruházások), a pályázó nevét és címét. Kérjük, ellenırizze a kitöltött adatokat, illetve gyızıdjön meg a kitöltés sikerességérıl, az adathordozó épségérıl! A nyomtatott és elektronikus formában benyújtott projekt adatlapban és a csatolt mellékletekben található eltérés esetén a nyomtatott és cégszerően aláírt példány tekintendı hitelesnek, azzal, hogy a nyomtatott és az elektronikus formájú projekt adatlap, és a csatolt mellékletek megegyezıségérıl a pályázó köteles gondoskodni. A pályázati feltételekkel, tudnivalókkal kapcsolatban információkat az NFÜ honlapján ( talál, felvilágosítást pedig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség telefonos ügyfélszolgálata nyújt. A pályázati kiírással kapcsolatos további dokumentumok a honlapon keresztül tölthetık le. További felvilágosítás a honlapon, illetve a telefonszámon kapható. A pályázat beadási határidıt megelızı két hétben beérkezı kérdésekre válaszadás már nem kötelezı. A pályázatok benyújtása (azaz az ajánlott postai küldemény feladása) december 12-tól március 28-ig lehetséges. A benyújtás napja az a nap, amikor a postai bélyegzı szerint a pályázatot ajánlott küldeményként postára adták. 8

9 A pályázatok elbírálása egyszerre történik a beadási határidı lejártát követıen. A döntés meghozatala 2008 júniusában várható, a pályázatok számától függıen azonban ez módosulhat. Amennyiben a megadott idıszakban beérkezett pályázatok támogatási igénye nem fedi le az A.3 fejezetben rögzített rendelkezésre álló keretet, a pályázati kiírás évben újból meghirdetésre kerülhet. A Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága a pályázat ismételt meghirdetése esetén élhet a kiírás feltételeinek módosítási jogával. Felhívjuk a figyelmet, hogy a pályázat benyújtását követıen az ellenırzésre feljogosított szervek megkezdhetik a projekt ellenırzését! 9

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Vízgazdálkodási tevékenységek. Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Vízgazdálkodási tevékenységek. Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében Vízgazdálkodási tevékenységek Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés Kódszám: KMOP-2007-3.3.1 B komponens A projektek az Európai

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében. Települési hulladéklerakók rekultivációja, felszámolása. támogatására.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében. Települési hulladéklerakók rekultivációja, felszámolása. támogatására. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében Települési hulladéklerakók rekultivációja, felszámolása támogatására Kódszám: ÉMOP-2007-3.2.1./B. A projektek az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra és IKT fejlesztése c. pályázati felhívásához Kódszám: KMOP-2007-4.2.1/B

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Települési hulladék lerakók rekultivációja. Kódszám: KMOP-2007-3.3.2.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Települési hulladék lerakók rekultivációja. Kódszám: KMOP-2007-3.3.2. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében Települési hulladék lerakók rekultivációja Kódszám: KMOP-2007-3.3.2. A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program A szakképzés és felnıttképzés infrastruktúrájának átalakítása konstrukció keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program A szakképzés és felnıttképzés infrastruktúrájának átalakítása konstrukció keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program A szakképzés és felnıttképzés infrastruktúrájának átalakítása konstrukció keretében a TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program. Energetikai hatékonyság fokozása c. pályázati konstrukcióhoz. Kódszám: KEOP-2007-5.1.0.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program. Energetikai hatékonyság fokozása c. pályázati konstrukcióhoz. Kódszám: KEOP-2007-5.1.0. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program Energetikai hatékonyság fokozása c. pályázati konstrukcióhoz Kódszám: KEOP-2007-5.1.0. A projektek az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap

Részletesebben

Kódszám: TIOP-2.3.4/07/1. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. 1.

Kódszám: TIOP-2.3.4/07/1. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. 1. KIEMELT PROJEKT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett Mentésirányítási rendszer fejlesztése címő kiemelt projekthez Kódszám: TIOP-2.3.4/07/1 A projekt az

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-alföldi Operatív Program keretében. A városi örökség megırzése és korszerősítése pályázati felhívásához

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-alföldi Operatív Program keretében. A városi örökség megırzése és korszerősítése pályázati felhívásához PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-alföldi Operatív Program keretében A városi örökség megırzése és korszerősítése pályázati felhívásához Kódszám: DAOP 2007-5.1.2/B A projektek az Európai Unió támogatásával, az

Részletesebben

Civil környezetvédelmi programok a KMOP-ban

Civil környezetvédelmi programok a KMOP-ban Civil környezetvédelmi programok a KMOP-ban tapasztalatok, lehetıségek Orosz György Programiroda vezetı Pályázati tapasztalatok Pályázatkészítés: Formai követelmények miatt sok elutasítás Szakmai rész

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-dunántúli Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-dunántúli Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-dunántúli Operatív Program keretében Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztésének támogatására Kódszám: KDOP-2008-5.2.2.A A projektek

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) c. pályázati

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program Hı- és/vagy villamosenergia-elıállítás támogatása megújuló energiaforrásból c. pályázati konstrukcióhoz Kódszám: KEOP-2007-4.1.0 A projektek az

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-magyarországi Operatív Program keretében Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális

Részletesebben

TERVEZÉSI FELHÍVÁS. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett. Mentésirányítási rendszer fejlesztése. címő kiemelt projekthez

TERVEZÉSI FELHÍVÁS. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett. Mentésirányítási rendszer fejlesztése. címő kiemelt projekthez TERVEZÉSI FELHÍVÁS A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett Mentésirányítási rendszer fejlesztése címő kiemelt projekthez Kódszám: TIOP-2.3.4/09/2 A projekt az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz Kódszám: KÖZOP-2008-3.2. A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak-Alföldi Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak-Alföldi Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak-Alföldi Operatív Program keretében Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztésének támogatására Kódszám: ÉAOP-2008-4.1.3.A A projektek

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében A Víz Keretirányelv végrehajtásához kapcsolódó monitoring rendszerek fejlesztése konstrukció egyfordulós meghívásos pályázat keretében

Részletesebben

Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett

Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett KIEMELT PROJEKT TERVEZÉSI FELHÍVÁS a A komplex rehabilitációhoz szükséges infrastrukturális feltételek megteremtése (A foglalkozási rehabilitáció

Részletesebben

TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Regionális felsőoktatási együttműködés támogatása c. kiemelt projekt támogatására

TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Regionális felsőoktatási együttműködés támogatása c. kiemelt projekt támogatására TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program Regionális felsőoktatási együttműködés támogatása c. kiemelt projekt támogatására Kódszám: TÁMOP-4.1.1.C-10/1 A projektek az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése támogatására Kódszám: TIOP-1.1.1/07/1

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Alföldi Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Alföldi Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Alföldi Operatív Program Szociális alapszolgáltatások, gyermekjóléti alapellátások és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése c. pályázati felhívásához Kódszám: DAOP-2008-4.1.3.A.B

Részletesebben

KIEMELT PROJEKT TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében meghirdetett

KIEMELT PROJEKT TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében meghirdetett KIEMELT PROJEKT TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében meghirdetett A Közép-Magyarországi régió egészségügyi informatikájának fejlesztése című konstrukció B komponenséhez Kódszám:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Települési hulladék lerakók rekultivációja. Kódszám: KMOP-2007-3.3.2.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Települési hulladék lerakók rekultivációja. Kódszám: KMOP-2007-3.3.2. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében Települési hulladék lerakók rekultivációja Kódszám: KMOP-2007-3.3.2. A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Atipikus foglalkoztatási formák támogatása. Konvergencia régiók.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Atipikus foglalkoztatási formák támogatása. Konvergencia régiók. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Atipikus foglalkoztatási formák támogatása Konvergencia régiók Kódszám: TAMOP 2.4.3. A-09/1 A projektek az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett. Korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítása című

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett. Korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítása című PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett Korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítása című pályázati konstrukcióhoz Kódszám: TIOP 2.2.5/09/1 A projektek

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP-3.2.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP-3.2. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz Kódszám: KÖZOP-3.2.0/C-08-11 1 Tartalom A. A támogatás célja, rendelkezésre álló forrás... 3

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében. Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében. Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése Kódszám: TIOP-2.1.2/08/1. A projektek az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak-Alföldi Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak-Alföldi Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak-Alföldi Operatív Program keretében Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások komplex-, valamint bölcsıdék önálló fejlesztésének támogatására Kódszám: ÉAOP-2008-4.1.3.B.C

Részletesebben

MINTA A KEOP Monitoring Bizottság előzetes tájékoztatását szolgáló nem végleges dokumentum

MINTA A KEOP Monitoring Bizottság előzetes tájékoztatását szolgáló nem végleges dokumentum MINTA A KEOP Monitoring Bizottság előzetes tájékoztatását szolgáló nem végleges dokumentum PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében Ivóvízbázis-védelem konstrukció Távlati vízbázisok

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében Ivóvízminőség-javítás kétfordulós pályázati konstrukcióban megvalósítandó projektek támogatására Kódszám: KEOP-1.3.0. A projektek az

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Kerékpárutak fejlesztése támogatására. Kódszám: KMOP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Kerékpárutak fejlesztése támogatására. Kódszám: KMOP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében Kerékpárutak fejlesztése támogatására Kódszám: KMOP-2007-2.1.2 A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dél-Dunántúli Operatív Program. Települési bel- és külterületi vízrendezés c. pályázati felhívásához

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dél-Dunántúli Operatív Program. Települési bel- és külterületi vízrendezés c. pályázati felhívásához PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Dunántúli Operatív Program Települési bel- és külterületi vízrendezés c. pályázati felhívásához Kódszám: DDOP-2007-5.1.5. B komponens A projektek az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak-Alföldi Operatív Program keretében. Helyi településfejlesztési akciók támogatására. Kódszám:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak-Alföldi Operatív Program keretében. Helyi településfejlesztési akciók támogatására. Kódszám: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak-Alföldi Operatív Program keretében Helyi településfejlesztési akciók támogatására Kódszám: EAOP-2007-5.1.1.E. A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében A látássérült emberek számára elemi rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése támogatására A közép-magyarországi regió területén Kódszám:

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kiemelt projekt tervezési felhívás a Társadalmi Megújulás Operatív Program A hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának szakmai és módszertani megalapozása című tervezési felhíváshoz

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett. Egészségre nevelı és szemléletformáló életmódprogramok támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett. Egészségre nevelı és szemléletformáló életmódprogramok támogatására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett Egészségre nevelı és szemléletformáló életmódprogramok támogatására Kódszám: TÁMOP-6.1.2/A/09/1 A projektek az Európai

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program A szak- és felnőttképzés struktúrájának átalakítása konstrukció keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program A szak- és felnőttképzés struktúrájának átalakítása konstrukció keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program A szak- és felnőttképzés struktúrájának átalakítása konstrukció keretében a TISZK rendszer továbbfejlesztése címmel Kódszám: TÁMOP-2.2.3/07/2

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében A sürgősségi ellátás SO1 és SO2 (és ezeken belül gyermek sürgősségi ellátás) fejlesztésének támogatására Kódszám: TIOP-2.2.2/08/2F

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Közép-Magyarországi Operatív Program. Élıhelyek és élettelen természeti értékek megırzését, helyreállítását szolgáló beruházások

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Közép-Magyarországi Operatív Program. Élıhelyek és élettelen természeti értékek megırzését, helyreállítását szolgáló beruházások PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Közép-Magyarországi Operatív Program Élıhelyek és élettelen természeti értékek megırzését, helyreállítását szolgáló beruházások címő pályázati konstrukcióhoz Kódszám: KMOP-2007-3.2.1/A

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS támogatásához. Kódszám: TÁMOP /2

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS támogatásához. Kódszám: TÁMOP /2 I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS támogatásához Kódszám: TÁMOP - 3.4.3-08/2 A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében. Komplex vízvédelmi beruházások meghívásos, kétfordulós pályázati konstrukcióhoz

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében. Komplex vízvédelmi beruházások meghívásos, kétfordulós pályázati konstrukcióhoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében Komplex vízvédelmi beruházások meghívásos, kétfordulós pályázati konstrukcióhoz Kódszám: KEOP-2.2.1. A projektek az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

TERVEZÉSI FELHÍVÁS II. a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban. című kiemelt projekt Tervezési felhívásához

TERVEZÉSI FELHÍVÁS II. a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban. című kiemelt projekt Tervezési felhívásához TERVEZÉSI FELHÍVÁS II. a Társadalmi Megújulás Operatív Program Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban című kiemelt projekt Tervezési felhívásához Kódszám: TÁM-OP-2008-3.1.8/08 A kiemelt projekt az Európai

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP 1.4.4-08/1 A projektek az Európai Unió

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Civil részvétel erısítése az oktatási diszkrimináció elleni fellépés és a tanulók iskolai sikerességének támogatása érdekében Antidiszkriminációs

Részletesebben

TÁMOP - 3.3.14.A-12/1 TÁMOP - 3.3.14.B-12/1. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása

TÁMOP - 3.3.14.A-12/1 TÁMOP - 3.3.14.B-12/1. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása TÁMOP - 3.3.14.A-12/1 TÁMOP - 3.3.14.B-12/1 Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása Pályázók köre: általános iskola, szakiskola, gimnázium, szakközépiskola Együttműködési terület kiválasztása,

Részletesebben

Természeti értékeink jó kezelése

Természeti értékeink jó kezelése KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Természeti értékeink jó kezelése Akcióterv 1. Prioritások bemutatása 1.1. Prioritások tartalma Prioritás neve, száma KEOP 3. Természeti értékeink jó kezelése 1.2.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program. Civil szervezeteknek szolgáltató, azokat fejlesztő szervezetek támogatása

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program. Civil szervezeteknek szolgáltató, azokat fejlesztő szervezetek támogatása PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program Civil szervezeteknek szolgáltató, azokat fejlesztő szervezetek támogatása c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-5.5.3/08/1 A projektek az Európai

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Dunántúli Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Dunántúli Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Dunántúli Operatív Program A felszíni vizek védelmét szolgáló fejlesztések regionális jelentıségő vízvédelmi területeken c. pályázati felhívásához Kódszám: DDOP-2007-5.1.5-A/2F

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Alföldi Operatív Program keretében. Dél-Alföld Spa, egészségturisztikai létesítmények komplex fejlesztése támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Alföldi Operatív Program keretében. Dél-Alföld Spa, egészségturisztikai létesítmények komplex fejlesztése támogatására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Alföldi Operatív Program keretében Dél-Alföld Spa, egészségturisztikai létesítmények komplex fejlesztése támogatására Kódszám: DAOP-2007-2.1.1. A. A projektek az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet

3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet 3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítıjére és tartalmára vonatkozó szabályokról A természet védelmérıl szóló 1996. évi LIII. törvény 36. (4) bekezdésében

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében. Bentlakásos intézmények korszerűsítésére. Kódszám: TIOP 3.4.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében. Bentlakásos intézmények korszerűsítésére. Kódszám: TIOP 3.4. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében Bentlakásos intézmények korszerűsítésére Kódszám: TIOP 3.4.2-08/1 A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális

Részletesebben

TÁMOP 3.1.7-11/1-2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése. 4S PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAP Budapest, 2011. július 5.

TÁMOP 3.1.7-11/1-2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése. 4S PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAP Budapest, 2011. július 5. TÁMOP 3.1.7-11/1-2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése 4S PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAP Budapest, 2011. július 5. GYAKORLATI TANÁCSOK A PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében Vállalkozásfejlesztési létesítmények infrastruktúra- és szolgáltatás-fejlesztésére 1.5.3/A - Inkubátorházak szolgáltatásfejlesztéssel

Részletesebben

II. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Új tanulási formák és rendszerek Digitális Középiskola program támogatására

II. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Új tanulási formák és rendszerek Digitális Középiskola program támogatására II. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Új tanulási formák és rendszerek Digitális Középiskola program támogatására Kódszám: TÁMOP - 3.2.1.B-09/2 A projektek az Európai

Részletesebben

KIEMELT PROJEKT TERVEZÉSI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

KIEMELT PROJEKT TERVEZÉSI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében KIEMELT PROJEKT TERVEZÉSI FELHÍVÁS Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Mozgáskorlátozott emberek foglalkoztatását, önálló életvitelét segítő eszközfejlesztő műhely és szolgáltatási hálózat

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-3.1.2/09-11

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-3.1.2/09-11 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-3.1.2/09-11 Élőhelyvédelem, és -helyreállítás, élettelen természeti értékek védelme, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-alföldi Operatív Program. Kerékpárút hálózat fejlesztése c. pályázati felhívásához. Kódszám: DAOP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-alföldi Operatív Program. Kerékpárút hálózat fejlesztése c. pályázati felhívásához. Kódszám: DAOP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-alföldi Operatív Program Kerékpárút hálózat fejlesztése c. pályázati felhívásához Kódszám: DAOP-2007-3.1.2 A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési

Részletesebben

KÖZLEMÉNY a KEOP-5.1.0 és KEOP-5.2.0 pályázatok módosításáról

KÖZLEMÉNY a KEOP-5.1.0 és KEOP-5.2.0 pályázatok módosításáról KÖZLEMÉNY a KEOP-5.1.0 és KEOP-5.2.0 pályázatok módosításáról A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felhívja a tisztelt pályázók figyelmét, hogy a 2007. szeptember 18-án megjelent KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztése c. pályázati felhívásához

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztése c. pályázati felhívásához PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program Érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztése c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP 2.5.1.B 11/1 Konvergencia régiók Munkavállalói

Részletesebben

KIEMELT PROJEKT TERVEZÉSI FELHÍVÁS

KIEMELT PROJEKT TERVEZÉSI FELHÍVÁS KIEMELT PROJEKT TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében az Egészségügyi humánerıforrás monitoring c. kiemelt projekthez Kódszám: TÁMOP-6.2.1-09/1 A projekt az Európai Unió

Részletesebben

NFT II KOP Természetvédelmi Prioritás intézkedéseinek, műveleteinek ismertetése. Tervezet

NFT II KOP Természetvédelmi Prioritás intézkedéseinek, műveleteinek ismertetése. Tervezet NFT II KOP Természetvédelmi Prioritás intézkedéseinek, műveleteinek ismertetése Tervezet 3. változat A Magyar Természetvédők Szövetsége véleményével kiegészítve, módosítva 2006.08.21 A Magyar Természetvédők

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. LHH Kistérségek projektjei

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. LHH Kistérségek projektjei PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében LHH Kistérségek projektjei Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért c. 2. komponens Kódszám: TÁMOP 5.1.3.-09/2

Részletesebben

KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ EGYHÁZI- ÉS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ EGYHÁZI- ÉS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA SÁROSPATAK ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (TERVEZET) KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ EGYHÁZI- ÉS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA SÁROSPATAK, 2010 Készítette: Hajdu Imre tanácsnok, a Kulturális Bizottság

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program Pest megyei településközpontok fejlesztése Kisléptékő megyei fejlesztések c. pályázati felhívásához Kódszám: KMOP-2007-5.2.1/A A projektek az Európai

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Az önkéntesség elterjesztése c. pályázati felhíváshoz.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Az önkéntesség elterjesztése c. pályázati felhíváshoz. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Az önkéntesség elterjesztése c. pályázati felhíváshoz Kódszám: TÁMOP - 5.5.2/09/3 B komponens A konvergencia régiók területén A projektek

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Dunántúli Regionális Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Dunántúli Regionális Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Dunántúli Regionális Operatív Program keretében Szálláshelyek és a turisztikai termékkínálat értékét növelı egyéb szolgáltatások infrastrukturális és minıségi fejlesztése támogatására

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2011. NOVEMBER

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2011. NOVEMBER Kedves Partnerünk! Kedves Hölgyem/Uram! Szeretnénk az eddig megjelent Új Széchenyi Terv pályázatai mellett a figyelmét felhívni két új pályázatra, melyekre a Kombinált Hitel Garancia (KHG) eljárás keretében

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. LHH Kistérségek projektjei. Digitális kompetencia-fejlesztés

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. LHH Kistérségek projektjei. Digitális kompetencia-fejlesztés PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében LHH Kistérségek projektjei Digitális kompetencia-fejlesztés Kódszám: TÁMOP 5.1.1.-09/3 A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a 2015. évben 1.000.000 Ft.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a 2015. évben 1.000.000 Ft. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Homlokzat-felújítás támogatására, a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013 (III.28.) önkormányzati rendelete alapján 1. A pályázat célja Nyírbátor Város településképének

Részletesebben

Áprilisban és májusban már lehet pályázni az új innovációs pályázatokra. Háttéranyag

Áprilisban és májusban már lehet pályázni az új innovációs pályázatokra. Háttéranyag Áprilisban és májusban már lehet pályázni az új innovációs pályázatokra Háttéranyag EUREKA Programban való magyar részvétel támogatása Cél: a vállalkozói szféra, különösen a kis- és középvállalkozások

Részletesebben

A biodiverzitás és természetvédelem finanszírozási kérdései (EU finanszírozás 2014-2020)

A biodiverzitás és természetvédelem finanszírozási kérdései (EU finanszírozás 2014-2020) A biodiverzitás és természetvédelem finanszírozási kérdései (EU finanszírozás 2014-2020). Marczin Örs természetvédelmi fejlesztési referens Vidékfejlesztési Minisztérium, Természetmegırzési Fıosztály A

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a. kiemelt projekt elkészítéséhez. Kódszám: TÁMOP-2.3.2-09/1

Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a. kiemelt projekt elkészítéséhez. Kódszám: TÁMOP-2.3.2-09/1 PROJEKTTERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a Munkaerő-piaci előrejelzések készítése, szerkezetváltási folyamatok előrejelzése c. kiemelt projekt elkészítéséhez Kódszám:

Részletesebben

Új Magyarország Vidékfejlesztési Program. Dobos György fıtanácsos FVM

Új Magyarország Vidékfejlesztési Program. Dobos György fıtanácsos FVM Új Magyarország Vidékfejlesztési Program A Balaton vízminıségének védelmében figyelembe vehetı intézkedések támogatási lehetıségei Dobos György fıtanácsos FVM 1 Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

Részletesebben

A Közép-Magyarországi Operatív Program természetés környezetvédelmi kiírások, projektek állása

A Közép-Magyarországi Operatív Program természetés környezetvédelmi kiírások, projektek állása A KözépMagyarországi Operatív Program természetés környezetvédelmi kiírások, projektek állása Budapest, 2009. december 11. Tartalomjegyzék Az elıadás témakörei Természet és környezetvédelmi kiírások a

Részletesebben

PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld Óvoda cím elnyerésére

PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld Óvoda cím elnyerésére A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és az Oktatási és Kulturális Minisztérium megbízásából az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelı Igazgatósága PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld

Részletesebben

TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai hátterének kialakítása

TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai hátterének kialakítása TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai hátterének kialakítása címő program támogatására Kódszám: TÁMOP-5.4.5/07/1

Részletesebben

A KMOP végrehajtásának tapasztalatai. környezetvédelmi szempontból. Környezet- és természetvédelem a KMOP-ban

A KMOP végrehajtásának tapasztalatai. környezetvédelmi szempontból. Környezet- és természetvédelem a KMOP-ban A KMOP végrehajtásának tapasztalatai környezetvédelmi szempontból Környezet- és természetvédelem a KMOP-ban Alapelv: A KMOP fejlesztéseinek a régió fenntarthatóságának kialakítását kell szolgálni. A regionális

Részletesebben

PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK

PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK A Közép-Magyarországi Operatív Program környezetvédelmi intézkedései Orosz György Budapest, 2008.november 18. 2007-2008 PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK 1 2007-2008 Pályázati statisztika Természetvédelem Környezetvédelem

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Vízgazdálkodási tevékenységek. Belterületi csapadékvíz-elvezetés és gyűjtés

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Vízgazdálkodási tevékenységek. Belterületi csapadékvíz-elvezetés és gyűjtés PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében Vízgazdálkodási tevékenységek Belterületi csapadékvíz-elvezetés és gyűjtés Kódszám: KMOP-2007-3.3.1 B komponens A projektek az Európai

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtó civil szervezetek kapacitásának megerősítése konvergencia régiók c. pályázati felhívásához Civil,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program. Funkcióbıvítı rehabilitáció

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program. Funkcióbıvítı rehabilitáció PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program Funkcióbıvítı rehabilitáció Pest megyei településközpontok fejlesztése Integrált településfejlesztés Pest megyében (Kódszám: KMOP-2007-5.2.1/B)

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet az ÉAOP-2009. 5.1.1/D-09-2f 2011 0006 számú, Kisújszállás városközpont funkcióbővítő

Részletesebben

Társadalmi befogadás elősegítése a szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködési modelljének kidolgozásával

Társadalmi befogadás elősegítése a szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködési modelljének kidolgozásával Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program és EQUAL Közösségi Kezdeményezés Irányító Hatóság Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program és

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-dunántúli Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-dunántúli Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-dunántúli Operatív Program A pécsi Európa Kulturális Fővárosa 2010 programhoz kapcsolódó regionális fejlesztések megvalósítása c. pályázati felhíváshoz Kódszám: DDOP-2007-4.1.1.D/2F

Részletesebben

Pályázat az EUROSTARS programban való magyar részvétel támogatására

Pályázat az EUROSTARS programban való magyar részvétel támogatására Pályázat az EUROSTARS programban való magyar részvétel támogatására EUROSTARS_HU_07 Pályázati felhívás Budapest, 2009. augusztus 1 A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvénnyel

Részletesebben

TATA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI ALAPJÁNAK ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

TATA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI ALAPJÁNAK ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2009. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Tata Város Önkormányzati Képviselı-testület Városfejlesztési és Gazdasági Bizottsága a város természeti és épített környezetének megırzése, a környezetállapot javítását szolgáló

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. A megújuló energiahordozó-felhasználás növelése c. pályázati konstrukcióhoz

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. A megújuló energiahordozó-felhasználás növelése c. pályázati konstrukcióhoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében A megújuló energiahordozó-felhasználás növelése c. pályázati konstrukcióhoz Kódszám: KMOP-2007-3.3.3. A projektek az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

2010. A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztések támogatása 2010.10.21.

2010. A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztések támogatása 2010.10.21. 2010. A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztések támogatása 2010.10.21. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben

Részletesebben

Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ

Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást ajánlom szíves figyelmükbe: Pályázat címe: Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Kísérleti program az adósságcsapda megelőzése érdekében c. program támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Kísérleti program az adósságcsapda megelőzése érdekében c. program támogatására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Kísérleti program az adósságcsapda megelőzése érdekében c. program támogatására Kódszám: TAMOP-5.3.5-09/1 A projektek az Európai Unió

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. a Zirci Arborétum természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervérıl

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. a Zirci Arborétum természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervérıl KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/52/2008. Tervezet a Zirci Arborétum természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervérıl (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. február A Zirci

Részletesebben

SÁROSPATAK ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

SÁROSPATAK ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS SÁROSPATAK ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ EGYHÁZI- ÉS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA SÁROSPATAK, 2010 Készítette: Hajdu Imre tanácsnok, a Kulturális Bizottság elnöke

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése c. egyfordulós, meghívásos pályázati konstrukcióhoz Kódszám: KEOP-2.5.0.

Részletesebben

A biodiverzitás védelméért konferencia. Érdiné dr. Szekeres Rozália Vidékfejlesztési Minisztérium Természetmegırzési Fıosztály

A biodiverzitás védelméért konferencia. Érdiné dr. Szekeres Rozália Vidékfejlesztési Minisztérium Természetmegırzési Fıosztály A biodiverzitás védelméért konferencia Érdiné dr. Szekeres Rozália Vidékfejlesztési Minisztérium Természetmegırzési Fıosztály Nemzetközi és uniós környezet EU 2020 STRATÉGIA (2010.03.03) Az intelligens,

Részletesebben

Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása

Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása A pályázat címe Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása Pályázat kódja: GOP-2011-2.2.1 KMOP-2011-1.2.5 Benyújtás: 2011.07.01. 2012.12.31. Pályázó cég mérete: kettıs könyvvitelt

Részletesebben

6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/a. Tel.: 76/508-750 Fax: 76/508-751. Regionális Operatív Programok Ipartelepítés

6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/a. Tel.: 76/508-750 Fax: 76/508-751. Regionális Operatív Programok Ipartelepítés Regionális Operatív Programok Ipartelepítés (DAOP-1.1.1./D-11, DDOP-1.1.1./E-11, ÉAOP-1.1.1./E-11, ÉMOP-1.1.1./B-11, NYDOP- 1.3.1./E-11) A pályázat célja a régióban mőködı, illetve letelepülni kívánó elsısorban

Részletesebben

A pályázat benyújtásának végsı határideje: 2009. december 31. Jelen pályázati kiírás keretében az alábbi szervezetek pályázhatnak (KSH besorolással):

A pályázat benyújtásának végsı határideje: 2009. december 31. Jelen pályázati kiírás keretében az alábbi szervezetek pályázhatnak (KSH besorolással): TÁRSADALMI MEGÚJULÁS OPERATÍV PROGRAM MUNKAHELYMEGİRZİ TÁMOGATÁS MUNKAIDİ-CSÖKKENTÉSSEL ÉS KÉPZÉSSEL KOMBINÁLVA MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSAI RÉSZÉRE TÁMOP-2.3.3/09/01/A TÁMOP-2.3.3/09/02/A A pályázat

Részletesebben

Közösségi jelentőségű és védett természeti értékek és területek megőrzése, helyreállítása intézkedés meghívásos kétfordulós eljárás

Közösségi jelentőségű és védett természeti értékek és területek megőrzése, helyreállítása intézkedés meghívásos kétfordulós eljárás özösségi jelentőségű és védett természeti értékek és területek megőrzése, helyreállítása intézkedés meghívásos kétfordulós eljárás 1. forduló 2. forduló I. Adminisztratív feltételek I.1. BENYÚJTÁSI FELTÉTELE

Részletesebben

A TÁMOGATÁS CÉLJA, RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ FORRÁS

A TÁMOGATÁS CÉLJA, RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ FORRÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban c. könnyített elbírálású pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-2.3.6.B-12/1

Részletesebben

3. Az önkormányzat a támogatás keretösszegét a város éves költségvetési rendeletében határozza meg.

3. Az önkormányzat a támogatás keretösszegét a város éves költségvetési rendeletében határozza meg. Balatonfőzfı Város Önkormányzata Képviselı-testületének 7/2014. (IV.22.) önkormányzati rendelete Balatonfőzfı város közigazgatási területén útépítéshez, útfelújításhoz, parkoló kialakításához és járda

Részletesebben