Elnöki megnyitó, főtitkári jelentés, ellenőrző bizottsági jelentés, felszólalások. Szünet után szakmai előadások, vita, egyesületi kitüntetések.
|
|
- Erzsébet Kelemenné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 K ö z g y ű l é s Az Országos Erdészeti Egyesület rendes évi közgyűlését augusztus hó 3-án. pénteken, Kecskeméten, a Katona József Színházban, 14 órai kezdettel tartja. Napirend: Augusztus 3-án, 14 órakor: Elnöki megnyitó, főtitkári jelentés, ellenőrző bizottsági jelentés, felszólalások. Szünet után szakmai előadások, vita, egyesületi kitüntetések. >,jj 20 órakor:. Augusztus Közös vacsora 4-én, 8 órakor: r t0 y\ Szakmai tanulmányút és bemutató a Kiskunsági Erdő- és Fafeldologozó Gazdaság, valamint a Kiskunsági Nemzeti Park térségében. Visszaérkezés Kecskemétre kb. )8 órakor. A közgyűlésen (vándorgyűlésen) egyesületünk tagságát küldöttek képviselik. Részletes tájékoztatást a helyi csoportok titkárai nyújtanak. Elnökségi ülését, amelyet január 25-re, Budapestre hívott össze az elnökség, Győrött, a Kisalföldi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság székházában tartotta meg. A változtatására az a szomorú esemény adott okot, hogy Káráll János tagtársunkat,. elnökségünk tagját, aki január hó 15-én elhunyt, a Kisalföldi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság saját halottjaként, január hó 25-én temették. Utolsó útjára az elnökség testületileg kísérte el. A koporsónál egyesületünk elnöksége és tagsága nevében Király Pál főtitkár mondott búcsúbeszédet. A sírnál az erdőgazdaság dolgozói, valamint a társadalmi szervek nevében Pechtol István, helyi csoportunk titkára méltatta Káráll János munkásságát, gazdasági, társadalmi és közéleti tevékenységét. Az erdőgazdaság székházában a temetés után az elnökségi ülést dr. Herpay Imre elnök nyitotta meg, kegyelettel emlékezve Káráll János több évtizedes egyesületi- ' társadalmi munkásságára., méltatva egyesületünkben betöltött kiemelkedő szerepét. Az elnökség néma felállással adózott emlékének. A napirendnek megfelelően, az elnökség megvitatta a termelőszövetkezeti szakosztály munkájáról készített és előzetesen írásban kiküldött tájékoztatóját. Szóbeli kiegészítést követően a felszólalók: Csanádi Béla, Halász Aladár, dr. Balázs István, Fila József (írásban), Péti Miklós, Fekete Gyula, dr. Sólymos Rezső, dr. Madas András, Varga Tibor, dr. Herpay Imre, Király Pál elemezték a szakosztály eddigi tevékenységét. Az elnökség, értékelve a tájékoztatót, köszönetét fejezte ki a szakosztály vezetőségének, elsősorban dr. Balázs 1 István titkárnak és a szakosztály tagságának eddig kifejtett munkásságukért. A további munkához a szakosztály évi létrehozatala alkalmával meghatározott feladatok folyamatos, az eddigieknél dinamikusabb vitelét kérte. Az elnökség Czágásch Józsefet, a Kisalföldi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság igazgatóhelyettesét, akit a gépesítési szakosztály vezetőül megválasztott, ebben a tisztségében megerősítette.
2 A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ELNÖKI TANÁCSÁNAK 25/1983. (XII. 29.) számú határozata a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége jogállásáról és állami felügyeletéről A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló, évi IV. törvény 62. (2) bekezdése alapján, a következőket rendeli: 1. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (a továbbiakban: MTESZ) társadalmi szervezetként fejti ki alapszabályában meghatározott tevékenységét. 2. Az MTESZ feletti állami felügyeletet a Minisztertanács gyakorolja. 3. A Minisztertanács a 2. pontban biztosított jogkörében: a) felügyeli az MTESZ törvényes működését; b) jóváhagyja az MTESZ állami támogatásának kereteit;.c) kezdeményezheti az MTESZ alapszabályának módosítását; d) felkérheti az MTESZ-t annak alapszabályában foglaltakkal összhangban meghatározott állami feladatok ellátásában való közreműködésre. 4. Az MTESZ tagegyesületei feletti felügyeletet az MTESZ végrehajtó bizottsága látja el. 5. Ez a határozat a kihirdetése napján lép hatályba. LOSONCZI P Á L s. k., BARCS SÁNDOR s. k., a Magyar Népköztársaság a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának Elnöki Tanácsának elnöke titkára helyett Az egyesület külügyi munkája, nemzetközi kapcsolatai, Külügyi munkánk, nemzetközi kapcsolataink a találkozás szintjét, formáját és a lebonyolítást tekintve a következők szerint csoportosíthatók: Legmagasabb szintű az európai szocialista országok erdőgazdasági és fa cellulóz ipari tudományos műszaki egyesületei elnökeinek és főtitkárainak kétévenként ismétlődő tanácskozása ban a VI. ilyen szintű tanácskozást Pilzenben rendezték. A megvitatott témák közül csak néhány kiemelt: -r- tudományos munkák és intézkedési rendszerek a komplex és racionális fa nyersanyag hasznosítására; többfunkciós erdőgazdálkodási technológiák szervezése; a hatékony erdő-újratermelés kérdéseinek megoldása genetikai alapon; az erdőtartalékok további felhasználásának biztosítása; új gépek és korszerű technológiák kidolgozása; korszerű, hulladékmentes technológiák folyamatos bevezetése. Az 1'982. évi VII szófiai tanácskozás főbb pontjai: az erdők termelékenységének növelése; a termelési folyamatok komplex mechanizálása; a faanyag komplex és teljes felhasználása; a környezetvédelmi feladatok sokkal hatékonyabb, teljesebb megoldása; a termékminőség javítása, a lakossági fogyasztású áruskála kiszélesítése, a lakossági kiszolgálás javítása. A tanácskozások szívélyes, nyílt, baráti körben folynak. Mindez lehetőséget nyújt arra, hogy az egyesületek sajátos problémáit megismerjék, tapasztalataikat kicseréljék, s ezzel az egyesületi, társadalmi munka hatékonyságát növeljék. Ennek az egyesületi vezetői szintű tanácskozásnak 1984-ben előreláthatóan október 8. és 13-a között egyesületünk a Faipari Tudományos Egyesülettel, valamint a Pa- Elhangzott az OEE elnökségének november 24-i ülésén.
3 pír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesülettel együttesen lesz a gazdája. A tanácskozás megszervezése megtisztelő, de a dolog természetéből adódóan felelősségteljes többletmunkát jelent az egyesületeknek. A rendszeresség és a kapcsolatok hatékonysága szempontjából, második helyre kell sorolni a PANNONI A-tanácskozásokat. A szlovén, a magyar és a burgenlandi erdészeti egyesület vezetői és néhány küldöttje minden évben találkozik. Előre kidolgozott szakmai program szerint rendezett, szakmai bemutatóval egybekötött tanácskozás keretében vitatják meg a hármas határ térségében az azonos vagy sok tekintetben hasonló erdőgazdasági tájban felmerülő szakmai problémákat ban a két Zala megyei csoportunk közreműködésével mi rendeztük meg a találkozót. A tapasztalatszerzésre, a vélemények kicserélésére és általában a szakmai kommunikációra a legcélravezetőbb eszköz a hazai és nemzetközi konferenciákon, ankétokon, tapasztalatcseréken való részvétel. A beszámolási időszakban szocialista országokban 16 kongresszuson, 32 küldöttünk vett részt, az NSZK-ban két kongresszuson képviseltettük magunkat. A lezajlott kongresszusok témái közül a legidőszerűbbeket emelném ki: erdőhasználat és környezetvédelem: a talajerő-tartalékok védelme és a rekultiváció; az ipar káros hatásai a fás kultúrákban; a hatékonyság és a termelékenység növelése, az irányítás tökéletesítése az erdőgazdaságokban és a fafeldolgozó, valamint a papír- és cellulóziparban: a iá komplex felhasználásának gazdasági problémái; az erdei munkák és az erdészeti technika; a gyérítések biológiai, műszaki és ökonómiai szempontjai; gazdálkodás az ipari erdőkben a gyorsított iparifa-termesztés céljára alkalmas fafajokkal. Mi évi gyakorisággal nem rendezünk kongresszusokat, bár témában nem lenne hiány és a szervezéssel sem lenne különösebb gond. hiszen legutóbb a gépesítési konferenciát, korábban pedig az európai mikológiái kongresszust is sikeresen megrendeztük. A kongresszusra vihető témákat a központi bizottságok, szakosztályok vezetőivel meg kellene vitatni, egyben bátorítani őket a szervezés munkájára. Tarsolyunkban van egy téma: Erdő a változó környezetben". Meg kellene vizsgálni, érdemes-e ezzel a témával foglalkozni. A ki- és beutazások szocialista relációban részben a helyi csoportjaink, illetve az MTESZ területi szervezetek bonyolításában valósulnak meg. Legtöbb megyei szervezetnek van szocialista testvérszervezete és az ezekkel kötött devizamentes megállapodás keretében szerveződnek az utazások. Rendszeresebb kapcsolata a pécsi csoportnak Bulgáriával, a szegedinek a szomszédos vajdaságival, a kecskemétinek Bulgáriával, a Pest megyei tsz-csoportnak NDK társszervekkel van. Helyi csoportjaink jelentéseiből az is kitűnik, hogy az erdőgazdaságok, szervek, intézmények anyagi támogatásával tagjaink csoportos külföldi utazásokon rendszeresen részt vesznek. A szakszervezet is támogatja ezeket az utakat. Egyesületünk vezetősége a rendelkezésre álló anyagi és a kapcsolatok adta lehetőségek ismeretében igyekszik mindent elkövetni, hogy egyesületi támogatással minél több tagtársunk utazhasson külföldre, szakmánk fejlesztése érdekében. Tagjaink közül is sokan készek anyagi áldozatot hozni azért, hogy szakmai tapasztalatokat szerezzenek. Erre követendő, jó példák a helyi csoportjaink által szervezett csoportos külföldi utak, amelyek részben erdőgazdasági, szakszervezeti támogatással, a tagok egyéni hozzájárulásával bonyolódnak. Az erdőrendezési szakosztály által szervezett utak is részben a tagok hozzájárulásával valósulnak meg. Az Erdők a közjóért" szakosztály 1976 óta minden évben megrendezett útjainak költségét teljes egészében a részt vevő tagok vállalták ban Szlovákiába, ben Erdélybe, 1978-ban Szlovéniába, 1979-ben Ausztriába, 1980-ban a szlovák és lengyel Tátrába, 1981-ben Bulgáriába, 1982-ben NDK-ba és 1983-ban Kárpátaljára utaztak. Rendszeres a túljelentkezés ezekre az utakra. 1970, 1972, 1974 és 1975-ben a FAO és a résztvevők megelégedésére, részben az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága, az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete megbízására, tanulmányutakat, oktatási központokat szerveztünk és ban pedig IUFRO-szimpoziumot és tanulmányutat. Jó néhány év telt el azóta. Ez évben a MÉM útját ismét megbízást kaptunk a FAO-tól, hogy nyolc vietnami erdészeti szakértő részére szervezzünk erdészeti szakmai tanulmányutat. A tanulmányutat sikeresen lebonyolítottuk. Az a jelentés, amit erről az útról a FAO-hoz eljuttattunk, alapja lehet egy szélesebb körű FAO-rendezvényre kapandó megbízásnak.
4 A beszámolás időszakában több nyugati társegyesülettől, intézettől kaptunk megbízást tanulmányutak szervezésre. A hozzánk utazó csoportok az országok, valamint a beutazók szakképzettsége, érdeklődési köre szerint rendkívül színes képet mutatnak,. A tanulmányutak programját a résztvevők sajátos érdeklődési köre és kívánsága szerint állítottuk össze. Az említett tapasztalatcseréket a területileg érdekelt erdőgazdaságok, szervek, intézmények vezetői és munkatársai segítsége, támogatása nélkül nem tudtuk volna megoldani. Hadd tegyem hozzá, hogy a 8 10 napos programban munkaszüneti napok is vannak, ezeken a napokon is tudunk szakmai programot adni. Kollégáink, fáradságot nem ismerve álltak rendelkezésünkre a szakmai vezetésben, a tanulmányúti szolgáltatások lebonyolításában. A tanulmányutakon részt vevők szóban, levélben és szaklapokban közölt megnyilatkozásai ismeretében megállapíthatjuk, hogy a tanulmányutak hasznosak voltak. Egy vélemény a sok közül: Elismerésre méltóak azok az erőfeszítések, amelyeket a magyar erdészek erdőgazdálkodásuk fejlesztése érdekében kifejtenek.". Ez a beszámoló csak akkor lehet teljes, ha szót ejtünk arról, hogy nemzetközi kapcsolataink során szerzett ismereteket, tapasztalatokat mennyiben sikerült hasznosítani és e téren milyen teendők várnak megoldásira. Összegyűjtöttem az ismereteink szerint meglevő gondokat, megoldandó problémákat és egybevetettem Halász Aladárnak az évi előadásával, amelyben a külföldi kiküldetések tapasztalatait a választmányi ülésen rendkívüli alapossággal elemezte, és ennek eredményeként a külföldi utakon szerzett tapasztalatok hasznosítása érdekében javaslatokat is tett. A szakmai együvé tartozás ápolásából adódó illendőség is úgy kívánja, hogy ezekről a javaslatokról ne feledkezzünk meg. De hadd tegyem hozzá, hogy véleményem szerint ezek a javaslatok ma is időtállóak és folyamatosan megoldandók. Visszatérő gondunk, hogy kevés az idegen nyelvet beszélő kollégánk. Ha meghívást kapunk, nem könnyű megtalálni azt, aki a téma legjobb ismerője és beszéli is a nyelvet. Egyetemünk hathatós oktatási politikája, módszerei eredményeként reméljük, hogy a következő években több olyan diplomás kerül ki az egyetemről, akik tárgyalóképesen beszélnek idegen nyelvet, nyelveket. Ügy tűnik, hogy az orosz nyelv elsajátítása volna elsősorban fontos. Az alapokat az általános és középiskolában mindenki megkapja, csupán a továbbtanulásra kellene nagyobb súlyt helyezni. Szükség van természetesen olyan kollégákra is. akik a nyugati országok nyelvét beszélik, hogy a tőkés országok fejlett erdőgazdálkodási módszereit megismerhessük, hasznosíthassuk. Szükséges az is, hogy a vállalatok, intézmények vezetői jobban ösztönözzék munkatársaikat a nyelvtanulásra. Az egyetemiről kikerülő diplomások pedig nyelvismerettel nagyobb eséllyel pályázhassanak állásokra. Az egyesületünk külügyi munkájáról megállapíthatjuk, hogy kapcsolataink szélesedtek, tapasztalatokban gazdagodtunk. További lépés egyrészt, hogy a szerzett ismereteket hatékonyabban hasznosítsuk, másrészt az előnnyel biztató kapcsolatok bővítésére tegyük meg a szükséges intézkedéseket. Ebben kérjük vezető szerveink, központi bizottságunk, szakosztályaink és nem utolsósorban tagságunk megértő közreműködését, támogatását. Fekete Gyula Az iskolarendszerű technikusképzés a társadalom és a különböző szakterületek igényének megfelelően, a következő években ismét megindításra kerül hazánkban. Tartalma az évi tanév során kerül kialakításra. A MÉM egyesületünket kérte fel az erdészteehnikusság szakmai tartalmának felülvizsgálatára és az elkészülő tervek szakmai megvitatásának megszervezésére. A minisztérium észrevételek alapján tervezi a tanítás szakanyagának végleges kialakítását. A megtisztelő megbízatásnak eleget téve, egyesületünk széles körű vitaülést rendezett Henzer Antal, a Vértesi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság igazgatóheiyettesének, tatabányai csoportunk titkárának vezetésével. Malgai Viktor, a MÉM szakoktatási és kutatási főosztályának képviseletében ismertette az összejövetel célját, tájékoztatta a megjelenteket a vonatkozó kormányrendeletekről és ismertette az erdésztechnikus-képzés jellemzőit és az alapkövetelményeket. Az előre kiküldött tantervi anyag ismeretében élénk vita alakult ki, amelyben részt vett: Tóth István, dr. Tuskó László, dr. Borsos Zoltán, Bársony Lajos, Fröhlich András, inádaskay Gábor, Bodnár Pál, Zachar Miklósné, Horváth Ferenc, Jereb Ottó, Halász Gábor, Obermayer György, Bakonyi Csaba, Nemes Lajos, Bosznai László. A vitaülésen elhangzott észrevételeket és javaslatokat egy szűkebb bizottság emlékeztetőben összefoglalja, s egyesületünk javaslataként, a MÉM-nek előterjeszti.
5 A gépesítési szakosztály ülésén a korábban kiküldött jelölőbizottság munkájának eredményeképpen betöltésre került a szakosztályvezetői poszt. A szakosztály vezetésére Czágásch Józsefet, a Kisalföldi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság igazgatóhelyettesét, a szakosztály egyik alapító tagját, titkos szavazással, ellenszavazat nélkül megválasztották. A szakosztály titkára továbbra is dr. Marosvölgyi Béla. Ezt követően Keszler György, a MÉM EFH osztályvezetője tájékoztatta a jelenlevőket az évi időszerű műszaki fejlesztési feladatokról. Kedves színfoltként gazdagította az ülést Barth Sándor színes filmvetítése dr. Káldy Józsefről. A film hosszú évek során a szakosztály kihelyezett ülései alkalmával készült. A gazdaságtani szakosztály budapesti ülésén a vállalati irányítás fejlesztésének időszerű kérdéseit vitatta meg. A vitaindító előadást Márton József MÉM EFHfőmunkatárs tartotta. A kialakult vitában felszólalók nagy felelősséggel szóltak a vállalati irányítás problematikájáról. Az ülésen megbeszélték a szakosztályok, helyi csoportok innovációval kapcsolatos tevékenységének összehangolását. A szakosztály Ott János szakosztályvezető, valamint dr. Anda István szakosztálytitkár előterjesztése alapján értékelte az évi munkát, majd jóváhagyta az évi munkatervét. A gazdaságtani szakosztály várja közgazdaság iránt érdeklődő tagtársaink jelentkezését a szakosztályba, név, beosztás, végzettség megjelölésével, április 27-ig. A jelentkezéseket visszaigazolják. i Az MTESZ által kiírt, évi Ésszerű anyagtakarékosság megvalósítása" c. pályázaton Populus" nyárfacsemete mélyfúrásos ültetésére alkalmas ültetőgép c. pályamunkájukkal Henter Pál, Pletnyik Zoltán és Tagai István, a Kiskőrösi Állami Gazdaság kollektívája II. díjban; az 1980 februárjában kiírt MTESZ az energiatakarékosságért" c. pályázat VI. fordulójában Hulladékhasznosítás, import tüzelőanyag megtakarítás az erdőgazdaságban és az elsődleges faiparban" c. pályamunkájukkal dr. Kovács Jenő, Szajkó Sándor és Búzás Imre, a Mátrai EFAG kollektívája, ugyancsak II. díjban részesült. Az Erdők a közjóért" szakosztály a balassagyarmati helyi csoporttal közös renrendezésben tartotta őszi kihelyezett ülését. A szakosztálygyűlés résztvevőit a helyi csoport képviseletében Gyürki János osztályvezető üdvözölte, aki a rendezvény előkészítését és szervezését is végezte. A továbbiakban Szabó Ferenc a salgótarjáni erdészet vezetője kalauzolta és a bejárási program során sokoldalú, értékes információval látta el a résztvevőket a város rekonstrukciós eredményeiről, a környék történelmi és munkásmozgalmi múltjáról, természeti értékeiről és az erdészet tevékenységéről. Az első napi programban a város zöldövezeti telepítései, a Boszorkány-kő geológiai képződményei, a Salgó-vár és a körülötte végzett tájfásítás, továbbá üdülőerdőfeltárási eredmények, majd Somoskő vár szerepeltek. Este Márton Ferenc természetvédelmi felügyelő tartott érdekes diavetítéses előadást a megye országos jelentőségű természetvédelmi területeiről. Az 1964-ben készült zöldövezeti terv. Wizvetlenül a városhoz csatlakozóan 360 ha új erdőtelepítést irányzott elő. Maradéktalanul megvalósult. Az új telepítések több részletének bejárása során jó fejlődésben levő éves fiatalosok szemléltették az erdészet eredményes munkáját. A második napon a résztvevők rövid látogatást tettek a salgótarjáni üveggyárban. Ezután az ipolytarnóci természetvédelmi területet, majd a Karancs lábánál levő Kercseg-laposi kiránduló központot, végül a gyertyánosi Bányász-pihenőt keresték fel, ahol a látottak értékelésével zárult a rendezvény. E programon részt vett Frank László, az Egri Erdőfelügyelőség igazgatóhelyettese és Kollár József, a Nógrád megyei Tanács munkatársa is.
6 Az Erdők a közjóért" szakosztály ülésén értékelte évi munkáját és meghallgatta a munkabizottságok vezetőinek beszámolóját a végzett munkáról. Mészöly Győző, a szakosztály vezetője értékelésében megállapította, hogy a munkatervnek megfelelően folytatták munkájukat és a kitűzött célokat elérték. A munkabizottságok beszámolóit értékelve megállapította, hogy ezen a téren a jövőben több aktivistára van szükség. Az évi munkaterv megvitatása után dr. Madas László tartott előadást Innováció az üdülőerdő-gazdálkodásban" címmel. Az innováció számos helyen megfogalmazott, széles tartalmi köréből most az alkalmazkodás" értelmét, jelentését taglalta az előadó. A fatechnológiai szakosztály kihelyezett ülését a Nyugatmagyarországi Fagazdasági Kombinátnál tartotta. Bedő Tibornak, a szakosztály vezetőjének bevezetője után megvitatták dr. Alpár Tibor műszaki igazgató tájékoztató előadását a cementkötésű forgácslapgyártás műszaki-gazdasági kérdéseiről, valamint az erdei apríték ipari hasznosításáról. A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL A mátraíüredi csoport taggyűlésen értékelte az 1983-ban végzett egyesületi munkát és összeállította évi munkatervét. Több évtizedes eredményes egyesületi tevékenysége elismeréseként, jutalomban részesítették Bernáth Kálmán, Németh Gyula erdőmérnök és Barabás Zoltán erdész tagtársakat. Ezután került sor dr. Balázs István megyei tanácsos A termelőszövetkezeti erdőgazdálkodás, gondok eredmények" c. előadására. A helyi csoport tagságának jelentős része termelőszövetkezetben dolgozik, így a kitűnő előadás után élénk vita alakult ki. /# A miskolci csoport vezetőségi ülésén Várfalvi József csoporttitkár beszámolt az év folyamán végzett munkáról és tájékoztatta a tagságot az évi munkatervről. A csoport a sárospataki erdészet területére tapasztalatcserét szervezett, a Bodrogköz erdőművelési problémái témakörben. Jung László erdészetvezető bevezetőjében hangsúlyozta az erdészet gondját a bodrogközi területek elvizesedésével kapcsolatban. Ezt követően a karcsai és révleányvári erdősítésekben és fiatalosokban talajszelvénygödrök mellett tartott előadást dr. Járó Zoltán ny. ERTI-főigazgató-helyettes, aki értékelte az egyes erdőrészletek termőhelyét és javaslatot adott az erdősítésekkel, illetve a fafajmegválasztással kapcsolatban. A tatabányai csoport a Komárom megyei tanács mg. osztálya, az MTESZ Komárom megyei Szervezetének környezetvédelmi szakbizottsága, a Magyar Agrártudományi Egyesület Komárom megyei csoportjának együttes rendezésében energiaellátási és környezetvédelmi tanácskozást tartott. Harasta Sándor, a tatabányai hőerőmű igazgatója előadást tartott Komárom megye energiaellátási helyzetéről, Futó István és Tarjáni Antal, a VEFAG mérnökei pedig, a Vértesi erdők a környezetvédelem szolgálatában" címmel, vetítet képes előadást tartottak a vértesi és gerecsei parkerdőkben, illetve tájvédelmi körzetben, valamint a bányászat következtében károsodott területek rekultivációjában a VEFAG által elért eredményekről. Az ERTI-csoport által Első tudományos publikációm, 1983" megnevezéssel meghirdetett pályázatra beérkezett pályamunkák elbírálása során- Magtermelő állományok gépi nyilvántartása" című munkájával Focs/có Ferenc tudományos ügyintéző az I. díjat nyerte. Jutáimát egyesületünk adta. A budapesti csoport rendezvényén a Hortobágyi Nemzeti Park alapításának tízéves évfordulója alkalmából Salamon Ferenc, a HNP igazgatója, osztatlan elismerést kiváltó előadást és diafilmvetítést tartott. A rendezvény keretében levetítették Kiss József Kossuth-díjas filmrendező Hortobágy" című filmjét is. A csoport egyesületünk központjában tartott rendezvényén Rakonczay Zoltán Ausztria és Svédország nemzeti parkjai" címmel, filmvetítéssel egybekötött élménybeszámolóját hallgatták meg a résztvevők. Ezt követően Rakonczay Zoltán, mint a helyi csoport elnöke, jubileumi jelvényt adott át azoknak, akik 20, illetve 30 éve tagjai az egyesületnek. A csoport, a hagyományoknak megfelelően, megrendezte a budapesti nyugdíjasok találkozóját. Ezen Ott János, MÉM EFH-főosztályvezető-helyettes előadás keretében ismertette az erdőgazdálkodás időszerű kérdéseit, irányzatait.,az OEE-szeniorok tanácsa nevében Fila József vállalta előterjesztés kidolgozását a
7 VII. ötéves terv ágazati előkészítéséhez. Ezt követően Sághy István tájékoztatta a megjelenteket a budapesti nyugdíjasok körében végzett felmérésről, anyagiszociális helyzetükről, majd Holéczy Gézáné fordult a megjelentekhez az arra rászoruló nyugdíjas kollégák patronálása ügyében. A találkozó résztvevőit egyesületünk vezetősége nevében Fekete Gyula főtitkárhelyettes köszöntötte és az évi kiemelkedő egyesületi munkáért egyesületünk vezetőségének elismerését fejezte ki Boross György, Sághy István és Fila József tagtársainknak. Végül dr. Csötönyi József, a csoport titkára adott tájékoztatást az évi munkáról, majd az évi programról és meleg szavak kíséretében emlékezett meg Jérőme René három évtizedes munkásságáról, melyet AZ ERDŐ c. szaklapunk főmunkatársaként végzett. A bajai csoport, a Szegedi Akadémiai Bizottság mezőgazdasági szakbizottságának két munkabizottsága, az agrárökonómiai és az erdészeti munkabizottság közös rendezésében ülést tartott. Az ülés témája a Dél-Alföld kedvezőtlen ökológiai adottságú területeinek feltárása és e területek erdészeti hasznosításának lehetősége volt. Dr. Nagy Lászlónak, a SZAB mg. szakbizottság titkárának és Tóth Imrének, az erdészeti szakbizottság tagjának előadása nyomán a szakülés 40 résztvevője dr. Szániel Imre intézeti igazgató, a SZAB titkára, Góbölös Antal erdőfelügyelőségi igazgató hozzászólásán alapuló javaslatára a megyei vezetőség irányába előterjesztési javaslatra hozott határozatot, A budakeszi csoport taggyűlésén Woliczky Lászlóné csoporttitkár beszámolt az évben végzett munkáról és ismertette az évi feladatokat. A taggyűlésen dr. Kőhalmy Tamás, tszv. egyetemi tanár előadást tartott az erdőgazdasági vadkár helyzetéről, a mennyiségi és minőségi vadkár mértékéről, a vadkár elleni védekezés módjairól, a vadkárrendezés jogi helyzetéről. A hozzászólók gyakorlati tapasztalataikat ismertették és a helyi adottságokból fakadó nehézségekről beszéltek. A kecskeméti csoport kibővített vezetőségi ülés keretében, Sipos Sándor titkár előadásában, megvitatta évi munkáját, majd meghatározta évi munkatervét, különös tekintettetl az ben Kecskeméten rendezendő közgyűlésre. A szegedi csoport taggyűlést tartott. Vida László elnök bevezetője után Czene Barnabás titkár beszámolt a helyi csoport évi munkájáról, majd ismertette az évi feladatok fő irányát. A tagság a beszámolót és a munkatervet elfogadta. Ezt követően hat fő részére Vida László 20 és 30 éves jubileumi jelvényt adott át. A taggyűlés keretében dr. Erdős László diavetítéssel egybekötött előadása szemléltetően mutatta be a Hollandiában, Belgiumban, az NSZK-ban folyó nyárfatermesztés néhány módozatát, majd az állami gazdaságok területein folytatott hazai nyárfatermesztést. Az előadásból is és az azt követő vitából is az a nyugtalanító vélemény alakult ki, hogy nemesnyárasaink a felújítás után a ma már nem megfelelő klónok alkalmazása, az eszközhiány és a talajerő visszapótlásának elmaradása miatt, nem adják a várt eredményt. Tisztségviselő-változások Budakeszi csoportunk titkára, Waliczky Lászlóné, az Erdőrendezési Szolgálathoz történő áthelyezése következtében tisztségéről lemondott. A titkári teendőket Bartha Pál erdőmérnök, osztályvezető, a csoport gazdasági felelőse vette át. Szolnoki csoportunk gazdasági felelőse, Kurdi István, nyugállományba vonulása miatt tisztségéről leköszönt, A gazdasági felelősi tisztséget Bagó Imre tagtársunk, a szolnoki erdészeti üzem erdőművelési ágazatvezetője vettet át. Pécsi csoportunk titkára, Tóth Aladár, december 31-el lemondott tisztségéről. Helyére kooptálás útján Szendrődi János erdőművelési osztályvezető tagtársunk került. A tisztségükről lemondott tagtársainknak lelkiismeretes munkájukért egyesületünk főtitkára levélben mondott köszönetet. A szakmai továbbképzés keretében helyi csoportjainknál a következő előadásokat tartották. BUDAPESTEN: Palotás Mihály dr. Konecsni István Beszámoló hansági gombásztúránkról" Dr. Vass Anna Gombák a Dél-Dunántúlról,
8 ERTI: Dr. Illyés Benjámin Az erdészeti kutatás ökonómiai feltételrendszere", Dr. Verbay József Számítástechnika alkalmazása az intézet kutatási feladataiban" címmel. Űj tagfelvétel Aradvári Károlyné erdésztechnikus, Győr; Béli Ferenc erdésztechnikus Darnózseli; Kovács ' Györgyné Vida Éva SZTK-ügyintéző, Győr; Kovács Róbert erdőmérnök, Győr; Batta Csaba erdésztechnikus, Gödöllő; Vonó László művezető, Tura; ifj. Nagy Ferenc, Berg Schütz József, Nánásí Sándor, Rajkó Csaba, Hefler László, Fodor Gábor erdésztechnikusok, Pletser Mihály építésztechnikus, Maár Gyula és Magyar Lajos erdőmérnökök, Székesfehérvár; a szegedi Kiss Ferenc" Erdészeti Szakközépiskola tanulói közül: Bali Máté, Balogh Pál, Balogh Attila, Bélteki Ferenc, Bodor Tibor, Boruzs Gábor, Bozó Tibor, Brecsok Sándor, Bugyik András, Czeglédi László, Czifra János, Csiky Zsolt, Dudás Béla, Dózsa Gábor, Donkó Ferenc, Emődi Zsolt, Farkas Imre, Fehér János, Ferenczi Ferenc, Fricz Pál, Gyenes Károly, Győri József, Heipl István, Hernek Péter, Hetyei Róbert, Jakab Attila, Kálmán Zoltán, Kómár László, Kismarczi Zsolt, Kotroczó Ferenc, Kása Géza, Kovács István, Kovács Péter, Lévai Sándor, Mankó Lajos, Magyar János, Mezei László, Müasovszky Zoltán, Muszka Miklós, Nagy Dezső, Oláh Zsolt, Pap Takács István, Parczen Balázs, Patkó Gyula, Patocskai István, Pálfalvi Zsolt, Petrányi Lajos, Rebák Tibor, Sándor Dezső, Simon Attila, Soós Attila, Scheinpflug József, Szalbó Gábor, Székely János, Szilaj Mihály, Szilágyi László, Terényi András, Tóbi István, Varga Antal, Vér István, Vladiszavlyev Gábor; Magyar Bertalan erdésztechnikul, Debrecen; Papp Csaba erdésztechnikus, Debrecen; Szolomájer József erdésztechnikus, Debrecen. Halálozás Palásthy István, a volt Zempléni Állami Erdőgazdaság ny. igazgatója, december 17-én, elhunyt. Szegény sorsú uradalmi cselédek voltak a szülei, édesapja az első világháborúban elesett. Ciszép szakmát tanult, majd Pálházára került, a Károlyi-uradalom fatelepére. Ott előbb kazánfűtőként, később gépkezelőként dolgozott. Politikai tevékenysége is ott kezdődött, kisebb méretű sztrájkokat szervezett béremelésért, bátran képviselte a hozzá i hasonló, szegény sorsú emberek érdekeit. A felszabadulás után ő szervezte néhány társával a Kommunista Párt alapszervezeteit a Hegyközben ban a MÁLLERD sátoraljaújhelyi igazgatóságának személyzeti vezetője lett, 1949-ben nevezték ki a Zemplénhegységi Áll. Erdőgazdaság igazgatójává. Munkája elismeréseként 1956 és ben a SZOCIALISTA MUNKÁÉRT érdemérem, 1967-ben a MUNKA ÉRDEM REND ezüst fokozata ben a FEL SZABADULÁSI JUBILEUMI EMLÉK ÉREM kitüntetést kapta. Igazgatói beosztásában is közvetlen, egyszerű ember volt, aki, ha tehette, segített. A Hegyköz népe szerette és büszke volt rá. Dr. Varga Alfréd, a Nyugatmagyarországi Fagazdasági Kombinát osztályvezetője, február 22-én, 57 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Káráll János, a Kisalföldi Erdő- és Fafelolgozó Gazdaság múlt évben nyugállományba vonult műszaki igazgatóhelyettese, rövid szenvedés után meghalt. Sopronban született, augusztus 3- án, földművescsaládból. Erdőmérnöki oklevelét 1944-ben szerezte meg. Alig három hónapot tölthetett tanársegédként az út- és vasútépítéstani tanszéken, amikor katonai szolgálatra hívták be. Frontszolgálat, majd francia hadifogság után nyarán tért haza és a MÁLLERD győri erdőigazgatóságánál helyezkedett el útépítési és vasútügyi előadóként. Valószínűleg nemigen gondolta, hogy élete, munkássága ettől kezdve, egészen halálig, elválaszthatatlanul összefonódik a kisalföldi tájjal, a szigetközi, hansági erdőkkel ig a Győr-Sopron megyei Erdőgazdasági Géptelep igazgatója volt Győrben április 1-i hatállyal nevezték ki a Győri Állami Erdőgazdaság főmérnökévé és ezt a tisztséget töltötte be (később a jogutód, Kisalföldi EFAG műszaki igazgatóhelyetteseként), nyugállományba vonulásáig.
9 Kiváló vállalati műszaki vezető volt. Az erdőgazdasági munkákat a legapróbb részletekig ismerte. Vállalatánál szilárd, egységes, fegyelmezett vezetési módszert alakított ki. Megteremtette a vállalati központ és a külső egységek együttműködésének összhangját. Működésének idejére esik a Hanság erdeinek gyökeres átalakítása, a vállalat fakitermelési lehetőségeinek mintegy megháromszorozása, a kisalföldi térség erdőterületének, erdősültségének növelése. Az erdőhasználat, a műszaki fejlesztés a fakereskedelern képezték fő tevékenységi területeit. Állandó harcosa volt a gépesítésnek, műszaki feladatait kiváló közgazdasági érzékkel látta el. Szigorú fegyelmet megkövetelő, határozott, megfontolt vezető volt, aki egyéniségével és szaktudásával nagy tekintélyt vívott ki magának mind munkatársai, mind az irányító szervek körében. Példás együttműködést alakított ki munkaterületén a tanácsi és a tömegszervezetekkel, élen járt a megye termelőszövetkezeteivel való erdőgazdasági-faipari együttműködés szervezésében. Valamennyi jellemzése kiemeli az erdészet iránti nagy ügyszeretetetét, fáradhatatlan munkabírását, határtalan lendületét a munkavégzésben. Munkaköri feladatainak ellátása mellett a társadalmi munkából is alaposan kivette a részét. Tagja volt a MEDOSZ Győr-Sopron megyei erdészeti szakcsoportjának, a Természettudományi Ismeretterjesztő Társulatnak, valamint az MTESZ győri intéző bizottságának. Valódi életeleme azonban az Országos Erdészeti Egyesület volt, amelynek tól volt a tagja, s mi több, igen aktív funkcionáriusa. Nehéz történelmi időszakban, 1951-ben vette át az egyesület győri csoportjának titkári tisztségét. Negyedszázadon keresztül volt a csoport operatív vezetője, majd haláláig elnöke. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy Győrben és gazdasági vonzáskörzetében az egyesületi élet nemcsak megszilárdult, hanem olyan magas szintre fejlődött, hogy az értékelések során évről évre a legjobban működő csoportok között tarthatták számon a győri csoportot. De kivette a részét az egész egyesület irányításából is: 1963-tól haláláig volt az országos elnökség tagja. Emellett tevékenyen kivette a részét az egyesület erdőihasználati szakosztályának, valamint erdészeti gazdaságtani szakosztályának munkájából is. Érdemdús szakmai és társadalmi munkásságát számos kitüntetéssel ismertek el: Erdőgazdaság Kiváló Dolgozója" (1954), Árvízi Emlékérem" (1954), Munka Érdemérem" (1955), Erdészet Kiváló Dolgozója" (1965), ^Árvízvédelemért érem" (1965), Munka Érdemrend bronz fokozata (1966), az Országos Erdészeti Egyesület fennállásának 100. évfordulója alkalmából, a kimagasló egyesületi munkásságért Munka Érdemrend ezüst fokozata (1970), Erdészet Kiváló Dolgozója" (1974), Bedő Albert-emlékérem (1981), Munka Érdemrend arany fokozata (1982). Káráll Jánost a szakma széles körű részvététől kísérve, Győrben, a nádorvárosi temetőben helyezték végső nyugalomra. AZ ERDŐ SZERKESZTŐ BIZOTTSÁGA. Elnök: dr. Sólymos Rezső, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) doktora, Budapest; főmunkatárs: Jérőme René, Budapest. Tagok: dr. Balázs István, Budapest; Bánszegi József, Kemencepatak; dr. Bondor Antal, Budapest; dr. Berdár Béla, Visegrád; Botos Géza, Debrecen; Cebe Zoltán, Szombathely; dr. Csötönyi József, Budapest; Deák István, Tamási; dr. Erdős László, Budapest; dr. Firbás Oszkár, Sopron; Gáspár- Hantos Géza, Budapest; Hajak Gyula, Budapest; dr. Herpay Imre, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa, Sopron; dr. Járó Zoltán, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa, Budapest; dr. Kecskés Sándor, a műszaki tudományok doktora, Budapest; Keszthelyi István, Budapest; Király Pál, Budapest; dr. Királyi Ernő, a közgazdasági tudományok kandidátusa, Budapest; dr. Kiss Rezső, Budapest; Lakatos Zoltán, Kaposvár; Lőcsey Iván, Budapest; Murányi János, Gödöllő; Rodek Márton, Nagykanizsa; dr. Rócz Antal, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa, Budapest; Soós Károly, Kecskemét; Stádel Károly, Győr; dr. Szentkúti Ferenc, Sopron; dr. Szepesi László, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) doktora, Budapest; dr. Szikra Dezső, Veszprém; Tóth István, Vác; dr. Tóth Sándor, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa, Budapest; Varga Béla, Eger; Vida László, Szeged. '
10
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Rovatvezető: Király Pál
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatvezető: Király Pál Az OEE országos választmánya 1980. január 31-én, Budapesten, az MTESZ székházában, dr. Váradi Géza alelnök vezetésével ülést tartott. Dr. Váradi Géza elnöki
* A közgyűléssel kapcsolatos részletes tájékoztatást az egyesület titkársága és a helyi csoportok titkárai adnak.
1990. ÉVI EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉS Az Országos Erdészeti Egyesület vezetőségválasztó küldött közgyűlését Budapesten tartja 1990. március 22-én. Napirend: Elnöki megnyitó (Dr. Herpay Imre elnök) Erdőgazdaságunk
Rovatvezető: Király Pál
E G Y E S Ü L E T I K Ö Z L E M É N Y E K Rovatvezető: Király Pál Az Erdőrendezési Szakosztály a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület Székesfehérvári Csoportjával közös rendezvényt tartott Székesfehérvárott.
A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL
Az elnökség március 26-án, Nyíregyházán, az MTESZ Szabolcs-Szatmár megyei Szervezetének központjában ülést tartott. Ezen elnökségi tagok mellett jelen voltak: Soltz Béla, az MTESZ megyei titkára, Varga
előfordulásai" címmel előadást tartott.
nyert, hogy a fátlan utakon közel "azonosan sok és súlyos volt a baleset, mint a fákkal szegélyezetteken: a legtöbb útvonal ma már korszerűtlen, keskeny, útteste sem megfelelő és azzal sem lesz jobb, ha
Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15
BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI
Rovatvezető: KIRÁLY PÁL
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatvezető: KIRÁLY PÁL Az elnökség 1980. december 10-én, Budapesten, dr. Herpay Imre elnök vezetésével ülést tartott. Az első napirendi pont szerint dr. Káldy József, a gépesítési
Tiszteletbeli elnökségi tag cím odaítélése, jutalmazás, kitüntetés. HTE közgyűlés 2014. 2014. május 14. Dr. Huszty Gábor elnök
Tiszteletbeli elnökségi tag cím odaítélése, jutalmazás, kitüntetés Dr. Huszty Gábor elnök HTE közgyűlés 2014 2014. május 14. Tiszteletbeli elnökségi tag jóváhagyása Az Egyesület tagjait és Jszteletbeli
A Dr. Szalai György Kerekasztal beszélgetés 30 éve. Telkes Róbert igazgató ADUVIZIG
A Dr. Szalai György Kerekasztal beszélgetés 30 éve Telkes Róbert igazgató ADUVIZIG Az MHT BKKM-i. területi szervezete, Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Szakosztálya és az ADUVIZIG által rendszeresen megszervezett,
BUDAPESTEN: Bedő Tibor A műszaki tervezés szerepe az ágazat műszaki fejlesztésében", Dr. Konecsni István Az évi gombamérgezések
Az elnökség 1981. március hó 25-én, Budapesten, dr. Herpay Imre elnök vezetésével ülést tartott. Az ülésen megjelent és felszólalt dr. Jéki László, az MTESZ főtitkárhelyettese is. Először Keresztesi Béla
Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.
Jegyzőkönyv A MAGISZ 2014. március 28.-i közgyűléséről Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jelen vannak: 2 jelenléti ív. (mellékelve) 18 szavazásra jogosult
MFTTT2018 IB-határozatok
MFTTT2018 IB-határozatok 1/2018.(IV.4.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság köszönetét fejezi ki Iván Gyulának, ifj. Domokos Györgynek és Zalaba Piroskának, továbbá Szrogh Gabriella ügyvezető titkárnak
PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK ( )
PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK (1950-1973) Összeállította, jegyzetekkel ellátta és a bevezető tanulmányt írta: Tóth Ágnes Kecskemét, 2003 TARTALOM Bevezető. 1. Budapest, 1950. március 21. A Vallás- és Közoktatási
Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné
egyetemi tanár Élelmiszertudományi Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, okleveles közgazda 1971-1973 MLEE, Filozófia
Oktatói önéletrajz Dr. Vermes László
egyetemi tanár Karrier Felsőfokú végzettségek: 1972 - ILRI, Wageningen, Hollandia, 11. Nemzetközi Vízrendezési Tanfolyam 1969-1970 Agrártudományi Egyetem, Gödöllő, mezőgazdaságtudományi doktor 1961-1962
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: 2013..
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2013.. TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése... 3 1. A HTE képviselete... 3 2. Titkárság... 3 3. Ügyvezető
ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁGI JELENTÉS
mációkat nem számítva összesen 27 központi szakosztályunk és szakbizottságunk tevékenykedik az erdőgazdálkodás különböző szakterületeinek társadalmi úton való fejlesztésén, illetve bizonyos egyesületi
Tiszteletbeli szenátorok kinevezése, díjak átadása. Dr. Magyar Gábor elnök. HTE Közgyűlés május 16.
Tiszteletbeli szenátorok kinevezése, díjak átadása Dr. Magyar Gábor elnök HTE Közgyűlés 2018 2018. május 16. Tiszteletbeli szenátor jóváhagyása Az Egyesület tagjait és tiszteletbeli tagjait az Egyesületben
SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés
Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Fekete Zoltán ügyvezető igazgató Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 n.n. titkárságvezető Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 Nagy Attila IIR vezető,
JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről
JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről Az ülés időpontja: 2001. december 12. Az ülés helye: Budapest, MaTáSzSz tárgyalóterme Az ülésen jelen voltak: a mellékelt
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.
Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása. Dr. Huszty Gábor elnök. HTE közgyűlés 2012. 2012. május 24.
Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása Dr. Huszty Gábor elnök HTE közgyűlés 2012 2012. május 24. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása Az Egyesület tagjait és tiszteletbeli
MUNKATERV. a 2011-es évre
BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok
CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014
CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014 június 6-án, a Bugaci Lőtéren tartotta meg a hagyományos Csontos István Lövész Emlékversenyt a KEFAG Zrt. és az Egyesület közös szervezésében.
A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL
MTESZ Városi Intéző Bizottság alakult Gödöllőn Az MSZMP városi bizottságának tanácstermében mintegy 80 küldött részvételével tartotta alakuló ülését az MTESZ gödöllői városi intéző bizottsága. Egyesületünk
Beszámoló Taggyűlés Szegeden március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet évi Beszámoló
Beszámoló Taggyűlés Szegeden szakmai előadással és virágokkal 2018. március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet 2017. évi Beszámoló Taggyűlésére: - a NŐNAP alkalmával, virággal köszöntöttük a női
Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete
MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET 1075 Budapest, Madách Imre út 5. III. emelet Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Verzió: 1 Készítette: Készítette: Sebestény
Beszámoló a MTA Immunológiai Bizottság 2011. évi tevékenységéről
Beszámoló a MTA Immunológiai Bizottság 2011. évi tevékenységéről 1. A tudományos bizottság neve: MTA, Immunológiai Bizottsága 2011. szeptember 13 után: MTA, Immunológiai Osztályközi Tudományos Bizottság
ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL.
OLVASÓPARANCS ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. Tájékoztatásul bejelentem, hogy a Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére
Prof. Dr. Maróti Mihály ( )
Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési
Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:
Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést
A Kari Tanács Dr. Horváth Sándor főiskolai tanári kinevezését támogatja. (8 igen, 0 nem és 1 tartózkodás)
2009 2009. JANUÁR 7. BGK-KT/ XLVIII / 1 /2009 A Dr. Horváth Sándor által beadott főiskolai tanári pályázatot a kari Bíráló Bizottság mindenben megfelelőnek találta és támogatja a pályázat elfogadását.
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2007. április 12. TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése...3 1. A HTE képviselete...3 2. Titkárság...3 3. Ügyvezető
A SZOMBATHELYI ERDÉSZETI ZRT ÉVI KÖZJÓLÉTI ÉS SZAKMAI PROGRAMTERVE
A SZOMBATHELYI ERDÉSZETI ZRT. 2018. ÉVI KÖZJÓLÉTI ÉS SZAKMAI PROGRAMTERVE Összeállította: Varga László Bándy Fruzsina Varga Péter erdei iskolai referens sk. természetvédelmi előadó sk. közjóléti csoportvezető
Miniszter Úr Életfa Emlékplakett Arany Fokozata kitüntetést adományozott 4 személynek, köztük:
A szabadság, a bátorság, az élni akarás ünnepe október huszonharmadika - mondta Fazekas Sándor az 1956-os forradalom ünnepén tartott beszédében. A földművelésügyi miniszter kiemelte: immár negyed százada
A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI
A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI 1. Dr. Toller László polgármester 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Tel: 72/ 533-807 Fax: 72/ 212-049 E-mail: tollerl@ph.pecs.hu 2. Társelnök: Dr. Magyar Levente polgármester
J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere
J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház
Az OTDT Agrártudományi Szakmai Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzata
Az OTDT Agrártudományi Szakmai Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzata Az agrártudományi területen működő diákkörök tevékenységének összehangolását a agrártudományi szakmai bizottság (a továbbiakban:
az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa
Dr. Belyó Pál az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Bódiné Vajda Györgyi dr. a KSH Tájékoztatási főosztály,
Ny-D Régió szerepe az erdő- és fahasznosításban
Nyugat-Magyarországi Egyetem SOPRON Prof. Dr. Molnár Sándor dékán Ny-D Régió szerepe az erdő- és fahasznosításban Az erdő és a fa a Pannon Régió egyik legértékesebb természeti erőforrása. A faipari ágazat
A Magyar Műszaki Értelmiség Napja
A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti
ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/ szeptember 30.
ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/2014 2014. szeptember 30. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2014. június 19. 17h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek
HATÁLYON KÍVÜL HELYEZVE
BELÜGYMINISZTÉRIUM 10-2/5/1976. HATÁLYON KÍVÜL HELYEZVE 8/1991. BM ut. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 5. számú P A R A N C S A Budapest, 1976. március 26-án A Magyar Szocialista Munkáspárt
Képek a megemlékezésről
2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában
43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács
2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti
Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak
Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak 1 Kapcsolattartás 2 Kapcsolattartás 3 Telefonos ügyfélfogadás / Kapcsolattartás Technikai gond: (061)-398-8550
Akikre büszkék vagyunk. (2018)
Akikre büszkék vagyunk. (2018) 2018. szeptember 08-án rendezte a Magyar Természetjáró Szövetsége Szövetség Verőcén a Természetjárók Fesztiválját Itt került sor a Fejér Megye Természetjárásáért kitüntetések
Dr. Kassai Miklós ( ) emlékére
Dr. Kassai Miklós (1934-2018) emlékére Mély fájdalommal vettük tudomásul a szomorú hírt, hogy Dr. Kassai Miklós főorvos életének 84. évében elhunyt. Búcsúztatásán 2018. január 13-án vettünk részt a hódmezővásárhelyi
TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest I. korcsoport fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas Fazekas Mihály Ált. Isk. 36,700 37,000 73,700 2 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 37,400 35,800 73,200 3 Szentendre Szent András Katolikus Ált. Isk. 36,200 36,800 73,000 4 Nagykanizsa
ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete
A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat. Bányászat, 67 kötet, (2004) p. 99-103 S E L M E C I Asz
Magyar joganyagok - 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat - kitüntetés adományozásáról 2. oldal Rigó Máriának, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hi
Magyar joganyagok - 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat - kitüntetés adományozásáról 1. oldal 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat kitüntetés adományozásáról Az Alkotmány 30/A. (1) bekezdése j) pontja, valamint
J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Hadtudományi Bizottsága J E G Y Zİ K Ö NYV az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről Az MTA IX.
80 éves a Magyar Higiénikusok Társasága. Dr. Páldy Anna Elnök 2011. március 31.
80 éves a Magyar Higiénikusok Társasága Dr. Páldy Anna Elnök 2011. március 31. A múltat ünnepelni szép dolog, ha az embernek a jelent és a jövőt illetően rendben van a szénája. Kellemes az ősökre emlékezni,
Közgyűlési jegyzőkönyv
1 Közgyűlési jegyzőkönyv Amely készült a Balatonvin Borlovagrend Balatonfüred-Csopak Egyesület (8230 Balatonfüred, Bocsár dűlő 0118/12 hrsz.) a Koczor Pincészetben, 2016.05.08-án d.u. 15:00 órakor kezdődő
DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK
DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK A-03 DUNAKESZI 500 db HU-11-06- 00251 00300 Dudás Ferenc 50 HU-11-06- 00301 00335 F. Tóth Ferenc 35 HU-11-06- 00336 00365 Haraszti Győző
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai 1/2011. sz.(2011.02.01.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 9 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS
JEGYZÖKÖNYV. A Közgyülés egyhangúlag elfogadja a javasolt személyeket.
JEGYZÖKÖNYV A Balatonkenesei Horgászegyesület Közgyülése a kiküldött meghívónak megfelelöen 2014. március 1-én 9:00 órakor elkezdödött. Helye: Balatonkenese, Faluház A levezetö elnök, Mészöly Sándor felterjeszti
Magyar Talajtani Társaság Közgyűlés december 5. Vezetőség
Magyar Talajtani Társaság Közgyűlés 2017. december 5. Vezetőség Miről lesz szó? A vezetőség ezévi tevékenysége Olmütz-i V4 Konferencia A 2018-ki Pécsi Vándorgyűlés előkészítése Tagdíjak, IUSS választás,
A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről Helye: Az MSZP Miskolci székhelye 3530 Miskolc Corvin út 9 Ideje: 2016. április 23. / szombat / 9,00 óra dr. Kovács
HBM HÍRLAP. V. KONGRESSZUS október BUDAPEST október 3.évfolyam 10.szám. Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida)
HBM HÍRLAP 2012. október 3.évfolyam 10.szám Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida) Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen! (Széchenyi István) V. KONGRESSZUS 2012. október 11-12. BUDAPEST
Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.
Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi
MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE
MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A MAGYAR HONVÉDSÉG ÁLLOMÁNYÁBAN TÉNYLEGESEN ELTÖLTÖTT SZOLGÁLATI IDEJE, VALAMINT EDDIG VÉGZETT EREDMÉNYES MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, 2016. AUGUSZTUS 20-A ALKALMÁBÓL
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: május 21. Author. Author Deleted: október
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2015. május 21. Deleted: 3 Deleted: október Deleted: 0 TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése. 3 1. A HTE képviselete.
Elkötelezetten a borkultúra mellett
Zilai Zoltán köszöntőjében kiemelte: az 1992. szeptember 12-én alakult Magyar Bor Akadémia elkötelezett képviselője a hazai borkultúra fejlesztésének. A 155 tagot számláló szervezet tagjai a szőlész és
III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4.
III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4. Szemelvények az előadáskivonatokból III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3. - 4. A kongresszus résztvevőinek egy csoportja
EMLÉKEZTETŐ AZ IIW C-III BIZOTTSÁG ÉVKÖZI ÜLÉSÉRŐL
EMLÉKEZTETŐ AZ IIW C-III BIZOTTSÁG ÉVKÖZI ÜLÉSÉRŐL (2017. február 6.-7. / Miskolci Egyetem) A Nemzetközi Hegesztési Intézet (International Institute of Welding (IIW)) C-III Bizottsága (Ellenálláshegesztés,
A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2016. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a
TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László
TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László 1944-ben Újvidéken született. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki és mérnöktanári oklevelet szerzett. 1967-től 1987-ig az Energiagazdálkodási Intézet
Az erdőművelési szakosztály április án, az Ipolyvidéki EFAG területén tartott szakosztályülésén egyhangúlag elfogadott határozata:
Az elnökség június 21rén, dr. Herpay Imre elnökletével ülést tartott. Meghallgatta dr. Bárányi EószZónak, a kecskeméti helyi csoport elnökének tájékoztatóját a vándorgyűlés előkészületeinek állásáról.
2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER
A Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, felelős beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül 2011. október 23-i hatállyal kinevezte dandártábornokká
A Magyar Földmérési Térképészeti és Távérzékelési Társaság Felügyelő Bizottságának. J E L E N T É S E a 2012. évi tevékenységéről
A Magyar Földmérési Térképészeti és Távérzékelési Társaság Felügyelő Bizottságának J E L E N T É S E a 2012. évi tevékenységéről A Felügyelő Bizottság a 2012. évben is ügyrendjének, illetve a vonatkozó
Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról
Beszámoló az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról I. Tagsági információk: Tagok száma: 90 fő Aktív tagok száma: 59 fő Testületi tagok száma: 3 fő Nyugdíjas tagok száma: 15 fő Diák tagok száma:
MOB Sportiskolai Program évi forrás
MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános
ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK
ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet 6337 Állampuszta Telefon: 06 /78/ 407-684, 407-847 Csóti András bv. dandártábornok 06 /78/ 407-950 Balassagyarmati
BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről
MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG TÜZÉR SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről 2005 BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről I. A Tüzér szakosztály a Szervezeti és Működési Szabályzatában,
JEGYZŐKÖNYV. Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről május 8.
JEGYZŐKÖNYV Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat 2013. május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről 2013. május 8. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bács-Kiskun megyében, Tompa Város Polgármesteri Hivatalában, Tompa,
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az
A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján Dr. Izsó Lajos részfoglalkozású egyetemi tanári megbízását támogatja. ( 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás)
2006 BGK-KT/ XXVI/1/2006 A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján (Tóth Béla megbízásának lejárta miatt) Stein Vera adjunktust választotta a kari Fegyelmi testület elnökének. Megbízása 2006. január 10 -től
Tanácsi loizottságok 1988».^ Xi-*SH2Í ;Í«
Tanácsi loizottságok 1988».^ Xi-*SH2Í ;Í« Várpalota Városi Tanáos Ügyrendi Bizottsága 1988* évi m ű n k a t ie._r_y e Az ügyrendi Bizottság negyedéves ütemezéssel elkészítette 1988, évi munkatervét«a munkatervben
Jelentkező neve Épület neve Épület címe
Csikja Dávid Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Dobos Dániel Dominik Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Fekete Richárd
H Í R E K Szegedről. A MEE. DÉRI MIKSA Dél Alföldi Régió régi új területi vezetői a régiós együttműködés folytatása mellett döntöttek.
H Í R E K Szegedről A MEE. DÉRI MIKSA Dél Alföldi Régió régi új területi vezetői a régiós együttműködés folytatása mellett döntöttek. A 2019. évi tisztújítást követően, most első ízben Békéscsabán - 2019.
Szabolcs-Szatmár-Bereg. 9. Kasu Attila 97 Móra F. Ált. Isk. Mátészalka
FIÚ EREDMÉNYEK 100 m fiú III. kcs. Döntő 1. Kovács Péter 97 Ált. Isk. Szentlőrinc 12,9 Baranya 2. Juhász Patrik 97 Ált. Isk. Iregszemcse 13,0 Tolna 3. Borsos Róbert 97 Hunyadi János Közokt. Int. Mbh. 13,1
A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA
A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA I. A társadalmi szervezet neve: 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖRE A társadalmi szervezet székhelye: Magyar Honvédség Baranya Megyei Hadkiegészítő
EMLÉKEZTETŐ Az Óbudai Egyetem Szenátusának január 28-ai üléséről
EMLÉKEZTETŐ Az Óbudai Egyetem Szenátusának 2013. január 28-ai üléséről OE-RH-221/2013 Az emlékeztető röviden és tömören összefoglalja a Szenátus ülésén elhangzottakat. Az ülésről videofelvétel készült,
MEE Szegedi Szervezet
MEE Szegedi Szervezet 2014. évi beszámol moló taggyűlés Napirend: 2014 évi beszámoló 2015. évi terv Jelölő bizottság megválasztása 2014. évi egyesületi munka elismerése Jubileumi nyakkendők átadása Munkabiztonság
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-án 14 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme. Jelen van: Pőcze Levente,
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye
MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,
Szakmai beszámoló. A kiszámítható életpálya c. konferenciáról, Budapest, 2014. november 26. Országos Széchényi Könyvtár
Az előttünk álló évek egyik kiemelt feladata a kulturális területen dolgozók társadalmi megbecsültségének és elismertségének növelése Szakmai beszámoló A kiszámítható életpálya c. konferenciáról, Budapest,
MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés)
MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) I. fejezet Általános rendelkezések 1.) A társadalmi szervezet neve: MAGYAR
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2010/2011 tanév Veszprém, április 9-10 I-II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 45,950 1 47,350 1 47,450 1 140,750 2 Tatabánya Váci Mihály Ált. Isk. 45,650 2 46,550 4 46,550 2 138,750 3 Budapest Kölcsey Ferenc Ált. Isk. 45,450 3 46,650
A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KELETI ÜZLETI AKADÉMIAI KÖZPONT ÜGYRENDJE
A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KELETI ÜZLETI AKADÉMIAI KÖZPONT ÜGYRENDJE BUDAPEST, 2016 (2016. december 10. napjától hatályos változat) H-1149 Budapest, Buzogány utca
Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.
Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt 2012. november 8-án 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti
2012. december 03. (hétfő)
PROGRAM az erdészeti és vadgazdálkodási, élelmiszeripari, kertészeti, mezőgazdasági gépészeti szakképzést folytató iskolák igazgatói, szakmai vezetői és szaktanárai továbbképzésére A továbbképzés ideje:
MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL)
MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, a honvédelmi miniszter előterjesztésére ÁLLAMI ÜNNEPÜNK 2013. augusztus 20-a alkalmából KITÜNTETI A MAGYAR ÉRDEMREND
11.00 Állásbörze: a hallgatók a cégek asztalainál érdeklődhetnek a lehetséges munkakörökről és projektekről. Kiállítók
Állásbörze 2018. április 18-án a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara és Hallgatói Önkormányzata szervezésében a P épület aulájában (Cházár András tér 1. Erzsébet kert) Program 10.00 Dékáni köszöntő és megnyitó
MIRŐL FOGOK BESZÉLNI?
MIRŐL FOGOK BESZÉLNI? 1. A pályás szakszolgálat feladatai az 50-es években 2. A szakirodalom helyzete a I. világháború után 3. A Sínek Világa rovatainak fejlődése 4. Az érdeklődés a lap iránt 5. Nemzetközi
Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről
Jegyzőkönyv A MAGISZ 2017. március 24.-i ismételt- közgyűléséről Az Egyesület adatai: Neve: Magyar Agrárinformatikai Szövetség (MAGISZ) Székhelye: 4032 Debrecen, Böszörményi út. 138. Adószáma: 18234873-1-09