Sokkdoktrína. A katasztrófakapitalizmus felemelkedése

Átírás

1 Sokkdoktrína A katasztrófakapitalizmus felemelkedése

2 JelenLét Megjelent kötetek: Kopátsy Sándor: Új közgazdaságtan. A minőség társadalma Francis Fukuyama: A politikai rend eredete. Az ember előtti időktől a francia forradalomig Weissmahr Béla: Az emberi lét értelme. Metafizikai értekezések

3 Naomi Klein Sokkdoktrína A katasztrófakapitalizmus felemelkedése AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

4 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: The Shock Doctrine. The Rise of Disaster Capitalism. London, Penguin Books, Fordította: Gilicze Bálint ISBN Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u Első magyar nyelvű kiadás: 2013 Klein Lewis Production Ltd., 2007 Hungarian translation Gilicze Bálint, 2013 A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó Zrt. igazgatója Szerkesztette: Szamák Ágnes Felelős szerkesztő: Vajda Lőrinc Termékmenedzser: Egri Róbert Nyomdai előkészítés: Candid Kft. A borító Czakó Zsolt munkája A nyomdai munkálatokat az Akadémiai Nyomda Kft. végezte Felelős vezető: Répászky Gábor Martonvásár, 2013 Megjelent 42,75 (A/5) ív terjedelemben ISSN Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Hungary

5 Avinak, ismét

6 Minden változás témaváltás. César Aira, argentin író: Cumpleaños, 2001

7 Tartalom KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS BEVEZETÉS: Ami üres, az szép Világunk leradírozásának és újjáépítésének három évtizede I. RÉSZ Sokkoló doktorok Első fejezet Kísérletek a kínzókamrában Második fejezet A másik sokkdoktor II. RÉSZ Az első próba Harmadik fejezet Államok sokkhatás alatt Negyedik fejezet Tiszta lappal Ötödik fejezet Jó sokk rossz sokk III. RÉSZ Túlélni a demokráciát Hatodik fejezet A megmentő háború Hetedik fejezet Egy új sokkdoktor felemelkedése Nyolcadik fejezet A krízis munkába áll IV. RÉSZ Az elveszett átmenet Kilencedik fejezet Történelmi lehetőségek Tizedik fejezet Fogságban született demokrácia Tizenegyedik fejezet Egy ifjú demokrácia örömtüze Tizenkettedik fejezet A kapitalista ösztönlény Tizenharmadik fejezet Pusztítson a tűz V. RÉSZ Sokkoló idők Tizennegyedik fejezet Sokkterápia az Egyesült Államokban Tizenötödik fejezet Egy korporatista állam

8 VI. RÉSZ Irak, a kör bezárul Tizenhatodik fejezet Eltörölni Irakot Tizenhetedik fejezet Az ideológia visszaüt Tizennyolcadik fejezet A kör bezárul VII. RÉSZ A mozgó zöld zóna Tizenkilencedik fejezet Tisztára mosott partok Huszadik fejezet Katasztrófaapartheid Huszonegyedik fejezet A béke immár nem ösztönző BEFEJEZÉS: A sokkhatás lecseng

9 Köszönetnyilvánítás Úgy hiszem, létezik valamiféle szabály az irodalomban arra nézve, hogy ne ajánljunk két könyvet egyazon személynek. Pokolba az efféle szabályokkal! E projekt megvalósulása ugyanis a férjem, Avi Lewis nélkül fizikai, szellemi és érzelmi lehetetlenség lett volna. Avi valódi társam minden téren: szerkesztőm, útitársam (legyen szó Srí Lankáról, Dél-Afrikáról vagy New Orleansról), életem jobbá tevője. Nem vitás, e könyv közös munkánk eredménye. A feladat minden bizonnyal maga alá gyűrt volna, ha nem segít kutatási asszisztensem, Debra Levy, aki életét három éven át ennek a könyvnek szentelte, csak annyi pihenőt tartva, hogy világra hozza gyermekét. Lenyűgöző kutatási képességei tetten érhetők minden egyes oldalon. Rengeteg új és izgalmas adat került napvilágra a munkája nyomán, nagyszerűen kezelte és rendszerezte a legrakoncátlanabb forrásokat is, és lelkiismeretesen ellenőrizte a kéziratban szereplő adatok pontosságát. Kimondhatatlanul hálás vagyok, hogy egy ilyen elkötelezett és tehetséges kolléga segített a munka minden fázisában. Debra szerettei, Kyle Yamada és Ari Yamada-Levy osztoznak az én nagyrabecsülésemben is. Abban, hogy e könyv végső alakot ölthetett, felbecsülhetetlen szerepet kapott két szerkesztőm Louise Dennys a Knopf Canadától és Frances Coady a Metropolitan Bookstól rendkívül gyümölcsöző együttműködése. Louise és Frances, akik egyúttal közeli barátaim és mentoraim, segítettek abban, hogy figyelmem új területekre is elvetődjön e munka kapcsán. Súlyos kérdéseik megválaszolásához pedig 9

10 nagyvonalúan rendelkezésemre bocsátották a szükséges több hónapnyi időt. Louise a No Logo óta hűséges szerkesztőm és eltökélt védelmezőm, azon képessége pedig, ahogy egyszerre képes megnyugtatni és fellelkesíteni, mindmáig elbűvöl. Mikor leadtam az átírt és igencsak kibővített kéziratot, Frances volt az, aki átstrukturálta és döbbenetes elhivatottsággal csiszolgatta a munka minden fázisában. A puszta tény, hogy a világban még van hely két ilyen intellektuális óriás számára, visszaadja a könyvszakma jövőjébe vetett hitem. A kézirat további épülésére szolgáltak azok a rendkívüli éleslátásról tanúskodó visszajelzések, melyek a Penguin U. K. munkatársától, Helen Confordtól érkeztek, akivel a kezdetektől szoros együttműködésben dolgoztunk. Hálával tartozom Allison Reidnek, aki határtalan szenvedélyével és a szöveg végtelenül figyelmes ápolásával több volt, mint olvasószerkesztő. Ragyogó ügynököm, Amanda Urban már akkor is hitt ebben a könyvben, amikor még úgy gondoltam, hogy csak Irakról szól majd. Belém vetett bizalma és hűsége egyre csak növekedett minden lekésett határidővel, minden átírt és kibővített kézirattal. Nem szabad megfeledkeznem fantasztikus csapatáról sem, melynek tagjai Margaret Halton, Kate Jones, Elizabeth Iveson, Karolina Sutton és Liz Farrell. Az ICM Books hölgykoszorújában semmi sem tűnik lehetetlennek. Szintén hálával tartozom Nicole Winstanley és Bruce Westwood munkájáért, mely megalapozta e vállalkozást. Jackie Joiner, a Klein Lewis Productions irodavezetője két éven át állhatatosan védelmezett a külvilág ostroma ellen. Amikor pedig elkészült az első kézirat, ő volt az, aki, mint egy karmester, mindent mozgásba hozott körülöttem. Sokoldalú adminisztrációs kreativitását nem is részletezem, hogy ne keltsek felesleges irigységet. Az ICM csapata világszerte megtalálta a legmegfelelőbb kiadókat e könyv számára, így jómagam összeállíthattam egy nemzetközi kutatói és adatellenőrző csapatot, mely nélkül Debra és én képtelenek lettünk volna egy ilyen volumenű projekt keresztülvitelére. A csapat tagjai a kirakós játék egy-egy darabkájával foglalkoztak, melyek saját szakterületüket érintették. Kedves barátom, Andréa Schmidt, aki Irakban mellém szegődött, állandó szellemi társam volt, és amellett, hogy igen akkurátusan rendezett, vastag iratkötegeket gyűjtött a legborzasztóbb témákban, taní- 10

11 tott és segített abban, hogy még mélyebbre hatoljak e szörnyűségek mocsarában. A kínzásokról szóló részek megszületésében különösen nagy szerepet kaptak véget nem érő beszélgetéseink. Mindemellett átolvasta a kéziratot a munka különböző fázisaiban, és visszajelzései fontos szerepet játszottak a végeredmény alakulásában. A ös időszakban, amikor szinte kizárólag Irak gazdasági átalakulására összpontosítottam, a kutatásban legfontosabb segítségem Aaron Maté volt, aki elbűvölt nagyszerű intellektusával és újságírói képességeivel. Aaron munkája félreismerhetetlenül jelen van az Irakról, valamint az izraeli palesztin helyzetről szóló fejezetekben. Fernando Rouaux és Shana Yael Shubs ígéretes tehetségű Latin- Amerika-kutatók segítettek feltárni jó néhány, nagyrészt ismeretlen közgazdasági forrásmunkát a válság és a neoliberalizmus kapcsolatáról. Ez az anyag tette nyilvánvalóvá számomra a sokkdoktrína központi szerepét a nemzetközi pénzügyi intézmények legfelsőbb köreiben. Fernando számos háttérinterjút készített Buenos Airesben, Shana pedig dokumentumok és cikkek tucatjait fordította le spanyolról angolra. Ők ellenőrizték lelkiismeretesen az Argentínát érintő fejezetek adatait. Dél-Afrika témakörében a csodálatos Amanda Alexander vezette a kutatást, aki rengeteg információt gyűjtött be és ellenőrzött, továbbá lejegyezte a hatalmas segítséget nyújtó Audrey Sassonnal készült interjúk hangfelvételeit. És ha ez nem lenne elég, Amanda komoly kutatást végzett Kína sokkterápiás időszakával kapcsolatban is. A csapat munkáját különböző pontokon számos további kutató segítette, így Bruno Anili, Emily Lodish (különösképpen Oroszországgal kapcsolatban), Hannah Holleman (az ázsiai pénzügyi válság kapcsán), Wes Enzinna (igen hálás vagyok az utolsó pillanatban összehozott bolíviai interjúkért), Emma Ruby-Sachs, Grace Wu és Nepomuceno Malaluan. Debra Levy, aki maga is könyvtáros, szeretne köszönetet mondani saját szakmai háttértámogatóinak, így az Oregoni Egyetem, a Corvallis-Benton County Public Library és a Eugene Public Library türelmes és találékony könyvtárosgárdáinak. Terepen végzett munkámat is számos kutató, tolmács, összekötő és barát segítette. Mindegyiküket képtelenség lenne felsorolni, de azért belevágok. Irakban: Salam Onibi, Linda Albermani, Khalid al-ansary, 11

12 az egyik legtehetségesebb bagdadi újságíró, no és persze barátom és útitársam, Andrew Stern. Dél-Afrikában: Patrick Bond, Heinrich Bohmke, Richard Pithouse, Raj Patel és természetesen a ragyogó és megállíthatatlan Ashwin Desai. Köszönettel tartozom Ben Cashdannek és csapatának, hogy egyebek mellett megosztották velem Nelson Mandelával és Desmond Tutu érsekkel készült interjúikat. New Orleansban: Jordan Flaherty, Jacquie Soohen, valamint Buddy és Annie Spell. Srí Lankán: Kumari és Dileepa Witharana spirituális és szellemi útmutatást nyújtottak nekem és Avinak, nem beszélve tolmácsként betöltött nélkülözhetetlen szerepükről. Sarath Fernando, Kath Noble és a MONLAR csapata volt Srí Lanka-i kalandozásaink kiindulópontja eredetileg miattuk érkeztünk az országba. Miután hazatértem Kanadába, Stuart Laidlaw több órányi interjú átiratát készítette el, Loganathan Sellathurai és Anusha Kathiravelu pedig a tamil és szingaléz szövegek átírásáról és fordításáról gondoskodtak. Az Oroszországról szóló fejezetnél Borisz Kagarlickij volt nagy segítségemre. Przemyslaw Wielgosz, Marcin Starnawski és Tadeusz Kowalik nem kevés időt szántak arra, hogy megismertessenek a lengyelországi átmenettel. Marcela Oliviera összekötött a bolíviai sokkterápia-ellenes aktivistákkal. A szökőár utáni újjáépítés témakörében Thaiföldön az Asian Coalition for Housing Rights munkatársa, Tom Kerr volt segítségemre. E könyv fogantatása arra az évre tehető, melyet Argentínában töltöttem, ahol újdonsült baráti társaságom tagjai megismertettek a chicagói iskola véres örökségével, gyakorta saját és családjaik szívfacsaró történetein keresztül. E türelmes oktatók egyebek mellett a következők voltak: Marta Dillon, Claudia Acuña, Sergio Ciancaglini, Nora Strejilevich, Silvia Delfino, Ezequiel Adamovsky, Sebastian Hacher, Cecilia Sainz, Julian A. Massaldi-Fuchs, Esteban Magnani, Susana Guichal és Tomás Bril Mascarenhas. Bizton állíthatom, hogy történeteik nyomán egész máshogy látom a világot. A kínzás jelenségének elemzését interjúk tucatjai segítették, melyeket a börtönbeli visszaélések áldozataival, valamint olyanokkal készítettem, akik a túlélők segítésének szentelték életüket. Külön szeretném kifejezni köszönetemet a Canadian Centre for the Victims of Torture alapítóinak, Federico Allodinak és Miralinda Friere-nek, továbbá Shokoufeh Sakhinak, Carmen Sillatónak és Juan Mirandának. 12

13 Számos közeli barátom maga is író, aki a könyvben érintett különböző témákban tevékenykedik, így sokan közülük átolvasták a kézirat változatait, és órákon át beszélgettünk meglátásaikról. Kyo Maclear számos könyvet és cikket juttatott el hozzám, a kézirat első változatához fűzött megjegyzései pedig nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy átlássam a gyarmati rendszer felépítését. Seumas Milne, aki valódi globális vitafórummá változtatta a Guardian véleményrovatát, segített megérteni a Thatcher-éra viszonyait és más politikai kérdéseket. Michael Hardt visszaküldött a startmezőre, és jól viselte egyre fokozódó keynesiánus elkötelezettségem. Betsy Reed, aki szerkesztőm volt a The Nationnél, segített megfogalmazni a könyvben kifejtett tézisemet, és ő szerkesztette számos más cikkem mellett az első katasztrófakapitalizmusról szóló írásomat. A korai fejezeteket a félelmet nem ismerő Jeremy Scahill olvasta át, és pánik helyett inkább a háború (és a mindennapi élet) privatizációjának kutatása felé irányított. Katharine Viner a fényt jelentette az alagút végén, és ő gondoskodott arról, hogy a Guardian e könyv ugródeszkája lehessen. És ami a legfontosabb, e nagyszerű barátaim, akik egyúttal munkatársaim is, sosem szűntek meg segíteni és inspirálni az írás magányos éveiben. Jómagam nem vagyok közgazdász, azonban testvérem, Seth Klein, a nélkülözhetetlen British Columbia Canadian Centre for Policy Alternatives igazgatója hatalmas segítséget nyújtott e téren. Türelmesen viselte, hogy a lehető legalkalmatlanabb pillanatokban hívtam fel azonnali pénzügyi gyorstalpalókat kérve. Gondosan áttanulmányozta a kéziratomat, majd pedig legjobb tudása szerint próbált erőt adni és védelmezni. A York Egyetem latin-amerikai ügyekkel foglalkozó ragyogó közgazdásza, Ricardo Grinspun (idézve a szövegben) átolvasta a kéziratot, és igen fontos megjegyzéseket tett a maga szakterületén. Hasonlóan nagy segítséget nyújtott a Simon Fraser Egyetem Centre for Global Political Economy nevű intézményének igazgatója, Stephen McBride is. Megtisztel, hogy zsúfolt munkarendjükben időt szakítottak egy további tanítványra, ha pedig a szövegben esetleg maradtak hibák, azért kizárólag engem terhel a felelősség. Szüleim, Bonnie és Michael Klein nagyszerű visszajelzéseket adtak az anyagról, és gondomat viselték, amikor a munka az ő vidékükre vitt. Mindketten szenvedélyesen védelmezték a piacon túli közszférát, Michael az egészségügyben, Bonnie pedig a művészetek terén. Anyó- 13

14 som, Michele Landsberg, akinél kívánni sem lehet jobbat, átolvasta a kéziratot, és sosem szűnt meg biztatni. Apósom, Stephen Lewis ragaszkodott hozzá, hogy a világszerte pusztító AIDS-járványt a szabadpiaci fundamentalizmus közegében vizsgáljam. E gondolat sokat segített abban, hogy megírjam ezt a könyvet. A könyvkiadás számos további kiemelkedő személyisége is e projekt mögé állt, így Brad Martin a kanadai Random House-tól, John Sterling és Sara Bershtel New York-i Metropolitantől, Stefan McGrath, valamint kreatív és intelligens csapata a Penguin U. K. kötelékéből, Peter Sillem az S. Fischer Verlagtól, Carlo Brioschi a Rizzolitól, Erik Visser a De Geustól, Claudia Casanova a Paidóstól, Jan-Erik Petterson az Ordfronttól, Ingeri Engelstad az Oktobertől, Roman Kozirjev a Dobraja Knyigától, Marie Catherine Vacher az Actes Sudtől, továbbá Lise Bergerin és kollégái a Leméactól. Mindannyian adósai vagyunk a Knopf Canada vezető szerkesztőjének, Adrienne Phillipsnek, aki nemcsak összefogta kis csapatunkat, de Margaret Halton és Jackie Joiner hathatós segítségével véghezvitte a lehetetlent, és egyszerre jelentette meg a könyvet hét nyelven. Köszönet illeti Scott Richardsont a letisztult és életteli könyvtervért, Doris Cowant a lelkiismeretes korrigálásért és Beate Schwirtlichet a profi tipográfiáért. Mark A. Fowler ügyvédünk mindent megtett, hogy megvédjen a rágalmazási perektől, valóságos öröm volt vele vitatkozni. Köszönöm továbbá Sharon Klein, Tara Kennedy, Maggie Richards, Preena Gadher, Rosie Glaisher, valamint mindazon fordítók munkáját, akik lehetővé tették, hogy világszerte sokak kezébe eljusson ez a könyv. A projektben részt vevő kutatók mellett számos aktivista és író segítette munkámat. A Bangkokban működő Focus on the Global South csapata volt az első, mely az újjáépítést mint az újgyarmatosítás modern kori határvidékét, a válságok régóta folytatódó kihasználásának eddig ismeretlen módját azonosította. Különösképpen hálás vagyok Shalmali Guttal és Walden Bello pontos helyzetelemzéseiért. A New Orleanban megjelenő katasztrófakapitalizmus leleplezésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Chris Kromm és az Institute for Southern Studies csapata, továbbá sokat segített az ügynek Bill Quigley emberi jogi ügyvéd írói és aktivista munkássága. A korábban a Fifty Years Is Enough nevű szervezet kötelékében dolgozó Soren Ambrose kimeríthetetlen információforrásom volt a nemzetközi pénzügyi intézmé- 14

15 nyek terén. Korunk foglyokkal szembeni visszaéléseinek kutatásában jelentős segítséget nyújtott Michael Ratner és a Center for Constitutional Rights bátor csapata, John Sifton a Human Rights Watchtól, Jameel Jaffer az American Civil Liberties Uniontól, továbbá sokat merítettem az Amnesty International jelentéseiből. A szövegben idézett, titkosítás alól feloldott dokumentumok jelentős részét a National Security Archive nagyszerű munkatársai hozták napvilágra. Fontos forrást jelentettek a PBS 2002-es dokumentumfilm-trilógiája, a Commanding Heights: The Battle for the World Economy interjúi. A szövegben szereplő idézetek többsége nem jelent meg a filmben, azonban a készítők egy páratlan döntéssel a nyers átiratokat elérhetővé tették az interneten. Szintén hálás vagyok Amy Goodmannek és a Democracy Now! egész csapatának. Úttörő interjúik nemcsak megunhatatlan napi információforrást jelentettek ( de igen nagy segítséget adtak a kutatásban is. Oknyomozó újságírók és írók százainak munkáira támaszkodtam, amint arról a szövegben és a jegyzetekben számos helyen megemlékezem. A címen kiterjedt bibliográfia érhető el, hivatkozásokkal az eredeti forrásmunkákra. Létezik azonban néhány mű, melyekre oly gyakran és oly nagy mértékben támaszkodtam, hogy fontosságukat, úgy érzem, nem nyomatékosítja elegendően említésük a jegyzetekben, illetve a bibliográfiában. A következőket mindenképpen ki kell emelnem: Stephen F. Cohen: Failed Crusade; Alfred McCoy: A Question of Torture; Anthony Shadid: Night Draws Near; Rajiv Chandrasekaran: Imperial Life in the Emerald City; Marguerite Feitlowitz: A Lexicon of Terror; Michael McCaughan: True Crimes : Rodolfo Walsh; Lawrence Weschler: A Miracle, a Universe; Greg Grandin: Empire s Workshop; T. Christian Miller: Blood Money; Antonia Juhasz: Bush Agenda; Juan Gabriel Valdés: Pinochet s Economists; Peter Reddaway Dmitri Glinski: The Tragedy of Russia s Reforms; William Mervin Gumede: Thabo Mbeki and the Battle for the Soul of the ANC; Joseph E. Stiglitz: Globalization and Its Discontents; Judith Butler: Precarious Life; John Perkins: Confessions of an Economic Hitman; Peter Kornbluh: The Pinochet File; John Pilger: The New Rulers of the World. Hálás vagyok emellett azoknak a dokumentumfilmeseknek, akiknek munkája segített megérteni azon eseményeket, melyeknél személyesen nem lehet- 15

16 tem jelen. Külön megemlítendő köztük Patricio Guzmán, illetve The Battle of Chile című, igen fontos trilógiája. A neoliberalizmus számos elméleti kutatója és krónikása oly mértékben alakította gondolkodásomat a témában, hogy egyszerű bibliográfiai említésüket nem érzem elégségesnek. Közéjük tartozik David Harvey (különösképpen A Brief History of Neoliberalism című munkája révén), valamint John Berger, Mike Davis és Arundhati Roy, akiknek gyakorlatilag minden írása megkerülhetetlennek bizonyult. Ahogy újra és újra elolvasom Eduardo Galeano könyvét, egyre inkább úgy érzem, már mindent elmondott helyettem. Remélem, megbocsát nekem, hogy e könyvvel munkáját kiegészítettem pár margóra írt megjegyzéssel, mindössze mondanivalója hangsúlyozása gyanánt. Külön szeretnék tisztelegni öt, igen eltérő személyiségű, azonban egyformán elkötelezett és szenvedélyes példaképem előtt, akik e könyv írásának ideje alatt távoztak az élők sorából. Susan Sontag, John Kenneth Galbraith, Molly Ivins, Jane Jacobs és Kurt Vonnegut fájdalmas űrt hagytak maguk után. Munkám során segítségemre voltak: Misha Klein, Nancy Friedland, Anthony Arnove, John Montesano, Esther Kaplan, John Cusack, Kashaelle Gagnon, Stefan Christoff, Kamil Mahdi, Pratap Chatterjee, Sara Angel, Manuel Rozenthal, John Jordan, Justin Podur, Jonah Gindin, Ewa Jasiewicz, Maude Barlow, Justin Alexander, Jeremy Pikser, Ric Young, Arthur Manuel, Joe Nigrini, David Wall, John Greyson, David Meslin, Carly Stasko, Brendan Martin, Bill Fletcher, David Martinez, Joseph Huff-Hannon, Ofelia Whiteley, Barr Gilmore és türelmes kollégáim a New York Times Syndicate-nél, Gloria Anderson és Mike Oricchio. Iraki kiküldetésemet, melynek nyomán e könyv megszületett, a Harper s magazinnak és Roger Hodge-nak köszönhetem, mikor pedig visszatértem, Sharon Oddie Brown és Andreas Schroeder biztosították számomra az írói nyugalom szigetét. Ezúttal is kifejezném hálámat Katrina vanden Heuvelnek, Peter Rothbergnek és Hamilton Fishnek, hogy otthonossá tették számomra a The Nation szerkesztőségét. Ismeretes egy afrikai mondás, mely szerint egy gyermek felneveléséhez egy egész falura van szükség. Nos, számomra úgy tűnik, e könyv elkészültéhez egyenesen egy globális összeesküvés kellett. Szerencsésnek érzem magam, hogy munkám során az emberség ilyen kiterjedt hálózata vett körül. 16

17 BEVEZETÉS Ami üres, az szép Világunk leradírozásának és újjáépítésének három évtizede A föld azonban romlott volt Isten színe előtt, s a föld tele volt erőszakkal. Isten látta a földet: romlott volt, mert minden lény a rossz útjára tért. Isten így szólt Noéhoz: Elhatároztam, hogy elpusztítok minden lényt a földön, mivel a föld az emberek miatt megtelt gonoszsággal. Teremtés könyve 6:11 A Shock and Awe [sokk és rémület] olyan műveletekre épül, melyek az emberek, bizonyos társadalmi csoportok, illetve az állam vezetése számára felfoghatatlanul hatalmas félelmeket, veszélyt és pusztítást hoznak. A természet tornádók, hurrikánok, földrengések, árvizek, megállíthatatlan tűzvészek, éhínség és járványok útján kiválthatja ezeket az érzéseket. Shock and Awe: Achieving Rapid Dominance, az Egyesült Államok katonai doktrínája az iraki háborúban 1 Jamar Perryvel szeptember 5-én, a louisianai Baton Rouge hatalmas Vöröskereszt-menedékhelyén hozott össze a sors. Fiatal, vigyorgó szcientológusok osztották az ebédet, ő pedig a sorban állt az adagjára várva. Én épp azelőtt buktam le, mikor médiakíséret nélkül próbáltam beszédbe elegyedni az evakuált lakosokkal, így hát most mindent elkövettem azért, hogy elvegyüljek a tömegben ami fehér bőrű kanadaiként komoly kihívás volt a fekete déliek között. Perry mellett tolakodtam be a sorba, és arra kértem, tegyen úgy, mintha régi barátok volnánk belement a játékba. Perry New Orleansban született, és ott is nőtt fel, most pedig már egy hete volt, hogy elhagyta az elárasztott várost. Úgy tizenhétnek nézett ki, de elárulta, hogy valójában huszonhárom éves. Családjával együtt egy örökkévalóságig várt a buszra, mely az evakuációt volt hi- 1 Bud Edney: Appendix A: Thoughts on Rapid Dominance. In Harlan K. Ullman James P. Wade: Shock and Awe: Achieving Rapid Dominance. Washington, DC: NDU Press Book, 1996,

18 vatott biztosítani, de mivel az csak nem akart megérkezni, gyalog indult el a kegyetlenül tűző napsütésben. Végül eljutott ide, a nyüzsgő kongresszusi központba, ahol békeidőben leginkább gyógyszeripari kiállítások és a Fővárosi mészárlás: A végső ketrecharc fantázianevű sportesemény zajlanak. Most azonban a hatalmas csarnokot vagy kétezer tábori ágy és dühös, kimerült emberek tömegei töltötték meg, akiket a Nemzeti Gárda Irakból épp csak visszatért, meglehetősen feszült katonái terelgettek. Aznap terjedt el a hír, hogy a város ismert republikánus kongreszszusi képviselője, Richard Baker a következőket mondta egy lobbista csoportnak: Végre felszámoltuk a közlakhatási problémákat New Orleansban. Saját magunk ugyan nem tudtuk megcsinálni, de Isten cselekedett helyettünk. 2 Joseph Canizaro, New Orleans egyik leggazdagabb fejlesztője hasonlóképpen nyilatkozott: Azt hiszem, most tiszta lappal indulhatunk. És ez a tiszta lap rengeteg nagyszerű lehetőséget tartogat. 3 A Louisianai Állami Törvényhozás épülete azon a héten megtelt a cégek lobbistáival, akik megpróbáltak maguk is részesedni a nagyszerű lehetőségekből : alacsonyabb adókat, kevesebb szabályozást, olcsóbb munkaerőt és kisebb, biztonságosabb várost akartak ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a közösségi lakótelepek lebontását tervezték, és magántulajdonú társasházakat szerettek volna emelni helyettük. Az újrakezdés és a tiszta lap igéző álomképe szinte elfeledtette, hogy pár mérfölddel odébb egy város fuldoklik a mérgező iszapban, szivárgó kemikáliákban, és emberi maradványok úsznak a romok között. A menedékhelyen azonban Jamar képtelen volt másra gondolni. Nem tudtam úgy tekinteni erre a katasztrófára, mint ami megtisztítja a várost. Csak azt láttam, hogy rengetegen haltak meg, teljesen értelmetlenül. Halkan beszélt, azonban egy idősebb férfi, aki kicsit előrébb állt a sorban, meghallotta, és hozzánk fordult: Mi a csuda ütött ezekbe 2 John Harwood: Washington Wire: A Special Weekly Report from The Wall Street Journal s Capital Bureau. Wall Street Journal, szeptember 9. 3 Gary Rivlin: A Mogul Who Would Rebuild New Orleans. New York Times, szeptember

19 itt Baton Rouge-ban? Hát nem látják, hogy ez nem lehetőség, hanem istenverte tragédia? Talán nem látnak a szemüktől? Egy kétgyermekes anya közbeszólt: Nem, egyáltalán nem vakok, csak elvetemültek. A látásukkal semmi baj *** A New Orleans-i árvízben új lehetőséget látók közé tartozott Milton Friedman, a korlátlan kapitalizmus atyamestere, akinek a világ a modern, hipermobilis globális gazdaság szabálykönyvét köszönheti. Jóllehet Miltie bácsi ahogy követői nevezték már a kilencvenharmadik évét taposta, és egészsége is megroggyant, talált magában elég erőt ahhoz, hogy közzétegyen egy publicisztikát a Wall Street Journalben, három hónappal azután, hogy a gátak megadták magukat a víz nyomásának. New Orleans legtöbb iskolaépülete romokban hever, állapította meg, nemkülönben azon gyermekek otthonai, akik a padjaikat koptatták. Tragédia. Azonban egyúttal lehetőség is az oktatási rendszer radikális átalakítására. 4 Friedman radikális elgondolása abban állt, hogy a New Orleans újjáépítésére és fejlesztésére szánt dollármilliárdok egy részét a város meglevő közoktatási rendszerének újjáépítése és fejlesztése helyett állami kezességgel ellátott kuponok formájában osztaná ki a lakosság körében, és ezeket különféle magánintézményekben melyek közül sok profitorientáltan működik válthatják majd be. Friedman kihangsúlyozta, hogy ezt nem átmeneti intézkedésként látná jónak, hanem egy permanens reform részeként. 5 A jobboldali agytrösztök azonnal ráharaptak a lehetőségre, és valósággal megszállták a vihar után romokban heverő várost. George W. Bush kormányzata több tízmillió dollárral támogatta elgondolásaikat, melyek nyomán úgynevezett charter schoolokat hoztak létre, vagyis olyan, közpénzből működő iskolákat, melyeket magáncégek üzemeltettek sajátos szabályok mentén. A charter schoolok megjelenése mélyen megosztotta Amerikát, és ez a megosztottság sehol nem volt nagyobb, mint New Orleansban, ahol számos afroamerikai szülő úgy tekintett rájuk, mint valamiféle visszalépésre az emberi jogi mozgal- 4 The Promise of Vouchers. Wall Street Journal, december 5. 5 Uo. 19

20 mak eredményeitől, melyek szavatolták az oktatás azonos színvonalát minden gyermek számára. Milton Friedman azonban úgy gondolta, hogy az állami iskolák rendszere valósággal árasztja magából a szocializmus penetráns bűzét. Nézetei szerint az állam funkciója mindössze abban állt, hogy megvédje szabadságunkat a külső ellenségtől és saját polgártársainktól: megtartsa a törvényt, kikényszerítse a szerződések érvényét és elősegítse a piaci versenyt. 6 Vagyis az állam feladata, hogy fenntartsa a katonaságot és a rendőrséget minden más, így az ingyenes közoktatás biztosítása is indokolatlan beavatkozás a piaci folyamatokba. Miközben a gátakat csigalassúsággal hozták helyre, és az elektromos hálózat is meglehetősen vontatottan épült fel újra, New Orleans iskolarendszerének kiárusítása katonás rendben és fékevesztett ütemben zajlott le. Mindössze tizenkilenc hónap leforgása alatt miközben a szegények jelentős része továbbra sem lelt új otthonra az iskolarendszert szinte teljes mértékben eluralták a magáncégek által működtetett charter schoolok. A Katrina hurrikán megérkezte előtt az iskolákat felügyelő állami bizottság 123 intézményt ellenőrzött mostanra ez a szám négyre esett vissza. A vihar előtt 7 charter school működött a városban, most pedig már 31 volt belőlük. 7 A New Orleans-i tanárok korábban egy igen erős szakszervezetbe tömörültek most azonban a szakszervezeti szerződést megsemmisítették, és mind a négyezer-hétszáz tagot szélnek eresztették. 8 Néhány fiatalabb tanárt újra alkalmaztak alacsonyabb fizetéssel, a többség azonban ebből is kimaradt. A New York Times szerint New Orleans ekkorra a charter schoolok széles körű használatának első számú kísérleti terepévé lépett elő, miközben az egyik friedmani alapokon álló agytröszt, az American Enterprise Institute lelkesen üdvözölte, hogy amire a louisianai iskolareformerek évek alatt képtelenek voltak [ ], azt a Katrina egyet- 6 Milton Friedman: Capitalism and Freedom. 1962, repr. Chicago: University of Chicago Press, 1982, 2. 7 Interjú Joe DeRose-zal. United Teachers of New Orleans, szeptember 18.; Michael Kunzelman: Post-Katrina, Educators, Students Embrace Charter Schools. Associated Press, április Steve Ritea: N.O. Teachers Union Loses Its Force in Storm s Wake. Times- Picayune (New Orleans), március 6. 20

21 len nap alatt elvégezte. 9 A közoktatásban dolgozó tanárok viszont látva, ahogy az árvízkárosultaknak szánt pénzekből felszámolják a közszolgáltatást, és utat nyitnak a magáncégeknek Friedman tervét oktatásügyi földrablásnak titulálták. 10 A katasztrófák utáni összehangolt támadásokat a közszféra ellen, melyek mögött az a gondolat áll, hogy a pusztítás izgalmas piaci lehetőségeket tartogat, jómagam katasztrófakapitalizmusnak neveztem el. Friedman New Orleansról szóló publicisztikája a közgazdász utolsó nyilvános szereplésének bizonyult, ugyanis kevesebb mint egy évvel a cikk megjelenése után, november 16-án, kilencvennégy éves korában meghalt. Egy közepes méretű amerikai város közoktatási rendszerének privatizálása szerény elfoglaltságnak tűnhet egy olyan férfiú számára, akit az utóbbi fél évszázad legbefolyásosabb közgazdászaként tartanak számon, és akinek követői között nem egy amerikai elnököt, brit miniszterelnököt, orosz oligarchát, lengyel pénzügyminisztert, harmadik világbeli diktátort, kínai kommunista pártfőtitkárt és IMF-vezért találhatunk, nem beszélve az amerikai jegybank, a FED utóbbi három igazgatójáról. Ugyanakkor az az eltökéltség, mellyel megpróbálta kihasználni a New Orleans-i tragédiát a fundamentalista kapitalizmus térnyerése érdekében, tökéletes búcsúzó gesztus e határtalanul energikus, alig 160 centiméter magas embertől, aki élete derekán úgy jellemezte magát, mint egy régi vágású tiszteletes, aki megtartja a vasárnapi prédikációt. 11 Friedman és hívei több mint három évtizeden át csiszolgatták ezt a stratégiát, melynek lényege: türelmesen kivárni egy jelentős krízist, nyomban kiárusítani az állami tulajdon egyes részeit magánszereplőknek, míg a polgárok még nem tértek magukhoz a sokkból, majd gyorsan bebetonozni a reformokat. Friedman egyik legnagyobb hatású értekezésében tökéletesen leírta a kortárs kapitalizmus taktikai csodafegyverét, melyre nagysze- 9 Susan Saulny: U.S. Gives Charter Schools a Big Push in New Orleans. New York Times, június 13.; Veronique de Rugy Kathryn G. Newmark: Hope after Katrina? Education Next, október 1., 10 Educational Land Grab. Rethinking Schools, ősz. 11 Milton Friedman: Inflation: Causes and Consequences. New York: Asia Publishing House, 1963, 1. 21

22 rűen illik a sokkdoktrína kifejezés. Felismerése szerint csak egy krízis legyen valós vagy vélt képes valódi változást hozni. Ha pedig a krízis bekövetkezik, a szereplők cselekedeteiket az épp kéznél levő elgondolásokra alapozzák. Hitem szerint éppen itt rejlik az alapvető szerepünk: alternatívákat találni a már létező eljárások mellé, életben és elérhető közelségben tartani őket, míg a politikailag lehetetlenből politikailag elkerülhetetlen válik. 12 Sokan konzerveket és vizet halmoznak fel a katasztrófákra készülve Friedman követői ugyanakkor szabadpiaci ideákat gyűjtenek. Ha pedig beüt a baj, a Chicagói Egyetem professzora szerint nincs idő a tétovázásra, és addig kell gyors és visszafordíthatatlan lépéseket tenni, míg a krízistől sújtott társadalom vissza nem hullik a status quo zsarnoki uralma alá. Becslése szerint egy új adminisztrációnak úgy hat kilenc hónap áll rendelkezésére a jelentősebb változtatások bevezetésére; ha nem ragadja meg a lehetőséget a lényeges döntések meghozatalára ebben az időszakban, a későbbiekben már nem nyílik erre alkalma. 13 Eszerint Friedman legmaradandóbb stratégiai hagyatéka valójában Machiavelli tanácsának parafrázisa, mely szerint a sérelmeket [ ] egyszerre kell megtenni. Friedman először a hetvenes évek közepén amikor a chilei diktátor, Augusto Pinochet tábornok tanácsadója volt kapott lehetőséget annak kipróbálására, miként használhatja ki egy kiterjedt sokk vagy válság hatásait. Ez idő tájt Chilét nemcsak Pinochet erőszakos hatalomátvétele rázta meg, de az ország a hiperinflációtól is szenvedett. Friedman azt javasolta megbízójának, hogy gyors ütemben alakítsa át a gazdaságot adócsökkentésekkel, a szabadpiac bevezetésével, privatizált szolgáltatókkal, a szociális kiadások megnyirbálásával és deregulációval. A chileiek hamarosan azzal szembesültek, hogy az eddigi állami iskolák helyébe magánintézmények léptek, melyek utalványokkal voltak igénybe vehetők. Minden idők legnagyobb szabású kapitalista átalakítása zajlott itt le, mely a chicagói iskola forradalmaként vonult be a köztudatba, ugyanis Pinochet közgazdászai Friedmannál tanultak a Chicagói Egyetemen. Friedman megjósolta, hogy a gazda- 12 Friedman: Capitalism and Freedom, ix. 13 Milton Friedman Rose Friedman: Tyranny of the Status Quo. San Diego: Harcourt Brace Jovanovich, 1984, 3. 22

23 sági változások sebessége, váratlansága és kiterjedése olyan pszichikai reakciókat indítanak el az emberekben, melyek elősegítik az igazodást 14 a változásokhoz. Ő volt az, aki nevet is adott ennek a fájdalmas taktikának: ez volt a gazdasági sokkterápia. Az azóta eltelt évtizedekben, ha egy kormány kiterjedt szabadpiaci átalakításokat kívánt végrehajtani, mindig ott volt a sokkterápia kézenfekvő eszköze. Pinochet saját hatáskörben is elősegítette az igazodást az új rendszerhez ez a terápia azonban nem a gazdaságban, hanem a kínzókamrákban zajlott, ahol a kapitalista átalakulás legszívósabb kerékkötői a saját testükön érezhették meg a változás erejét. Latin-Amerika számos polgára közvetlen kapcsolatot vélt felfedezni a milliókat szegénységbe taszító gazdasági sokkterápia és a földrészen végigsöprő kínzási hullám között, mely több százezer embert nyomorított meg, akiknek csak annyi volt a bűnük, hogy egy másfajta társadalomban hittek. Eduardo Galeano, uruguayi író nem véletlenül kérdezte: Hogyan máshogy is tartható fenn ez az egyenlőtlenség, mint elektromos áramütések révén? 15 Pontosan harminc évvel azután, hogy Chile bőségesen részesült a sokk mindhárom fent bemutatott típusából, a módszer újra felbukkant Irakban, méghozzá a korábbinál jóval erőszakosabb formában. Először ott volt maga a háború, mely a Shock and Awe (sokk és rémület) doktrína megalkotóinak szándékai szerint képes volt irányítani az ellenség akaratát, észlelését és megértését, szó szerint alkalmatlanná téve arra, hogy cselekedjen vagy reagáljon. 16 Ezt követte egy radikális gazdasági sokkterápia, melyet az Egyesült Államok főmegbízottja, L. Paul Bremer vezényelt le azon melegében tömeges privatizációval, a piaci szabadság bevezetésével, 15 százalékos egykulcsos adóval és drámaian lecsökkentett államapparátussal. Irak ideiglenes kereskedelmi minisztere, Ali Abdul-Amir Allawi akkoriban úgy nyilatkozott, hogy országának polgárai már belefáradtak abba, hogy állandóan kísérleteznek rajtuk. Elegendő megrázkódtatás érte már a rendszert, 14 Milton Friedman Rose D. Friedman: Two Lucky People: Memoirs. Chicago: University of Chicago Press, 1998, Eduardo Galeano: Days and Nights of Love and War. Trans. Judith Brister. New York: Monthly Review Press, 1983, Ullman Wade: Shock and Awe, xxviii. 23

24 így semmi szükségünk nincs erre gazdasági sokkterápiára. 17 Ha az irakiak ellenálltak, egyszerűen összefogdosták őket, majd a börtönökben testüket és lelküket vetették alá sokkterápiának a lehető legkevésbé átvitt értelemben. Úgy négy éve, az iraki megszállás korai időszakában kezdtem kutatni, miként is épül a szabadpiac mechanizmusa a sokkhatásokra. Miután Bagdadból tudósítottam az Egyesült Államok hamvába holt kísérleteiről, melyek során a sokk és rémület csapásait követően a sokkterápiát próbálták alkalmazni, Srí Lankára utaztam, hogy hónapokkal a 2004-es pusztító szökőár után ugyanazon módszer egy másik megjelenésével találkozzak: a külföldi befektetők és a nemzetközi hitelezők összefogtak, hogy a pánik légkörét kihasználva átjátsszák az ország gyönyörű partszakaszait olyan vállalkozók kezére, akik hatalmas turistakomplexumokat terveztek felépíteni, lehetetlenné téve, hogy halászok ezrei újjáépíthessék falvaikat a tengerparton. A Srí Lanka-i kormányzat közleménye szerint a sors kegyetlen fintoraként a természet hatalmas lehetőséget adott Srí Lanka kezébe, így e szörnyű tragédia nyomán világszínvonalú turisztikai célpontok születhetnek. 18 Amikor a Katrina hurrikán elérte New Orleanst, és a republikánusok, valamint a hozzájuk kötődő agytrösztök és területfejlesztők tiszta lapokról kezdtek beszélni, már világos volt, hogy ezúttal ez a módszer szolgálja a cégek érdekeinek előmozdítását: a kollektív trauma pillanatait radikális társadalmi és gazdasági átalakítások szolgálatába lehet állítani. Legtöbben, akik túlélnek egy pusztító katasztrófát, a legkevésbé sem akarnak tiszta lappal újraindulni: lehetőségeik szerint megpróbálják menteni a menthetőt, és újra megerősíteni kapcsolatukat a hellyel, melyhez múltjuk köti őket. A város újjáépítésekor úgy érzem, saját magamat is újjáépítem, mondta Cassandra Andrews, New Orleans erősen megrongálódott Lower Ninth Ward negyedének lakója a romok eltakarítása közben. 19 Azonban a katasztrófakapitalistáknak nem 17 Thomas Crampton: Iraq Official Warns on Fast Economic Shift. International Herald Tribune (Párizs), október Alison Rice: Post-Tsunami Tourism and Reconstruction: A Second Disaster? London: Tourism Concern, október, 19 Nicholas Powers: The Ground below Zero. Indypendent, augusztus 31., 24

25 áll érdekükben javítgatni a valaha volt értékeket. Akár Irakot, akár Srí Lankát vagy New Orleanst tekintjük, a félrevezető nevű rekonstrukció minden esetben azzal indult, hogy a befektetők bevégezték azt, amit a katasztrófa elkezdett: eltöröltek mindent, ami csak megmaradt a közszférából és a helyi közösségekből, majd gyors ütemben egyfajta Új Jeruzsálemet építettek fel helyettük mielőtt a háború vagy a természeti csapás áldozatai magukhoz térhettek, és követelhették volna azt, ami egykor az övék volt. Mike Battles fogalmazza meg mindezt a legkegyetlenebb pontossággal: Számunkra a félelem és a káosz ígéretes lehetőséget jelentett. 20 A harmincnégy éves volt CIA-ügynök arról beszélt, miként segítette Custer Battles nevű sehol sem jegyzett kis cégét az iraki megszállás utáni káosz abban, hogy mintegy százmillió dollár értékű szerződést kössön a szövetségi kormánnyal. 21 Szavai a modern kapitalizmus jelmondataként is megállják a helyüket a félelem és a zűrzavar az előrelépés legjelentősebb katalizátorai. Amikor kutatni kezdtem a pusztító katasztrófák és az elképesztő profit kapcsolatát, úgy gondoltam, napjainkban alapvető változás tapasztalható abban, ahogy a piacok felszabadítási hulláma végigvonul a világon. Jómagam is részese voltam annak a mozgalomnak, mely útját próbálta állni a cégek mindent elsöprő hatalmi törekvéseinek, és mely először 1999-ben, a seattle-i világgazdasági konferencián tette le meglehetősen harsány névjegyét. Ilyetén elkötelezettségem révén nem voltak számomra ismeretlenek a WTO-csúcstalálkozókon kikényszerített üzletbarát intézkedések, vagy éppen az IMF-hitelekhez kapcsolódó feltételek. A három, védjegynek is beillő követelmény a privatizáció, a kormányzati dereguláció és a szociális kiadások jelentős visszafogása sosem volt népszerű a polgárok körében, azonban amikor a megegyezéseket aláírták, legalább tetten érhető volt a tárgyaló felek kölcsönös akarata, és az úgynevezett szakértők is egyetértettek a megoldásban. Most azonban a korábbi ideológiai programot a lehető legerőszakosabb módon nyomják le a nép torkán: egy inváziót követő 20 Neil King Jr. Yochi J. Dreazen: Amid Chaos in Iraq, Tiny Security Firm Found Opportunity. Wall Street Journal, augusztus Eric Eckholm: U.S. Contractor Found Guilty of $3 Million Fraud in Iraq. New York Times, március

26 idegen katonai megszállás alatt, illetve közvetlenül valamilyen természeti kataklizma után. Úgy fest, szeptember 11-e után Washingtonnak már kérdeznie sem kell, hogy adott ország vevő-e a szabadpiac és demokrácia amerikai változatára azonnal megvalósíthatja a sokk és rémület katonai doktrínája révén. Ahogy azonban egyre mélyebbre és mélyebbre ástam e piaci modell világméretű terjedésének történetében, rájöttem, hogy a krízisek és katasztrófák kihasználása voltaképpen a kezdetektől alapvető eszköze volt Milton Friedman iskolájának a kapitalizmus e fundamentalista változatának mindig is katasztrófákra volt szüksége az előrelépéshez. Való igaz, hogy a változásokat előmozdító krízisek mértéke egyre rémületesebb, azonban az Irakban vagy a New Orleans ban történtek egyáltalán nem szeptember 11-e utáni fejlemények ezek a merész kísérletek sokkal inkább egy folyamat eredményei, melynek támogatói harminc éven át szigorúan ragaszkodtak a sokkdoktrína elveihez. Ha e doktrína felől közelítjük meg a dolgokat, az utóbbi harmincöt év eseményei egészen más fénytörésben látszanak. A korszak leghírhedtebb emberijog-sértéseiről, melyeket mindeddig antidemokratikus rezsimek szadista tetteiként tartottunk számon, kiderül, hogy végrehajtóik voltaképpen szándékosan terrorizálták a lakosságot, illetve kihasználták a helyzetet annak érdekében, hogy radikális szabadpiaci reformokat vezessenek be. A hetvenes évek Argentínájában például harmincezer ember többségükben baloldali aktivisták eltüntetése létfontosságú volt a junta számára ahhoz, hogy bevezesse a chicagói iskola módszereit, de a terror fontos szerepet játszott a szomszédos Chile hasonlóan radikális gazdasági átalakításában is. Kínában, ben a Tienanmen téri vérengzés és az ezt követő, tízezreket érintő letartóztatási hullám adott szabad kezet a Kommunista Pártnak, hogy az ország nagy részét gyorsan fejlődő exportzónává alakítsa, melyben a munkások félnek hangot adni jogköveteléseiknek ban Borisz Jelcin tankokat küldött az orosz parlament épületének ostromlására, és börtönbe zárta az ellenzék vezetőit, így nyitva szabad utat a rablóprivatizációnak, melynek eredményeképp kiemelkedtek Oroszország hírhedt oligarchái. Hasonló szerepet töltött be az 1982-es falklandi háború Margaret Thatcher politikájában, Nagy-Britanniában: a háborús helyzetből 26

27 adódó zűrzavar és a felerősödő nacionalista hangok lehetővé tették számára, hogy hihetetlen erővel törje le a szénbányászok sztrájkját, és véghezvigye a nyugati világ első privatizációs ámokfutását. Belgrád 1999-es NATO-bombázása megteremtette a hátteret a volt Jugoszlávia gyors ütemű privatizációi számára ezt a célt pedig már a háború előtt kitűzték. Semmiképp sem állítom, hogy e fegyveres konfliktusok mögött kizárólag gazdasági indítékok álltak, azonban az minden esetben elmondható, hogy egy hatalmas, kollektív megrázkódtatást arra használtak ki a piaci erők, hogy alapot teremtsenek a gazdasági sokkterápiának. A traumatikus események, melyek az ellenállás felpuhítását szolgálták, nem mindig voltak különösebben erőszakos jellegűek. Latin-Amerikában és Afrikában a nyolcvanas években a hitelválság állította egy korábbi IMF-vezető megfogalmazásában privatizálsz vagy véged típusú választás elé az egyes országokat. 22 A hiperinfláció és az adósság terhe alatt nyögve a kormányzatok nem tudtak nemet mondani a hitelekkel együtt érkező követelésekre, és végül elfogadták a sokkterápiát annak reményében, hogy így elkerülhetik a még mélyebb válságot. Ázsiában az as válság mely szinte olyan hatású volt, mint a harmincas évek nagy gazdasági világválsága szelídítette meg a tigriseket, melyek így végül megnyitották piacaikat. Az eredményt a New York Times a világ legnagyobb végkiárusításaként aposztrofálta. 23 A fentiek közt számos demokratikus országot találunk, azonban a radikális szabadpiaci átalakulás korántsem demokratikus módon ment végbe bennük. Épp ellenkezőleg: Friedman meglátása szerint a mindent eluraló káosz atmoszférája megadja a kellő ürügyet arra, hogy a kormányzat semmibe vegye a szavazók kifejezett véleményét, és gazdasági technokraták kezére játssza át az országot. Ismerünk persze olyan eseteket is, amikor a szabadpiaci elveket demokratikus úton fogadtatták el voltak keményvonalas politikusok, akik tudtak választást nyerni, elég csak Ronald Reagant említenünk, 22 Davison L. Budhoo: Enough Is Enough: Dear Mr. Camdessus... Open Letter of Resignation to the Managing Director of the International Monetary Fund. New York: New Horizons Press, 1990, Michael Lewis: The World s Biggest Going-Out-of-Business Sale. The New York Times Magazine, május

28 de a francia elnök, Nicolas Sarkozy is idesorolható. Ezekben az esetekben azonban a szabadpiac élharcosai komoly közösségi nyomással találták szemben magukat, és minden esetben finomítani és módosítani kellett elképzeléseiken, elfogadva, hogy be kell érniük bizonyos részeredményekkel a teljes átalakítás helyett. Végeredményben ki kell mondanunk, hogy Friedman gazdasági modellje demokratikus körülmények között csak részben valósítható meg, teljes kibontakoztatásához autoriter rendszerre van szükség. Ahhoz, hogy a gazdasági sokkterápiát korlátozások nélkül alkalmazzák mint Chilében a hetvenes években, Kínában a nyolcvanas évek végén, Oroszországban a kilencvenes években, továbbá az Egyesült Államokban szeptember 11-e után szükség volt valamilyen jelentős kollektív traumára, mely időlegesen, vagy véglegesen képes volt elérni a demokratikus gyakorlat felfüggesztését. Ez az ideológiai keresztes hadjárat a dél-amerikai autoriter rendszerekből indult világhódító útjára, és legnagyobb meghódított területein Oroszországban és Kínában a mai napig a lehető legkényelmesebben, és persze a legnagyobb hasznot hozva megfér az országot vasmarokkal irányító vezetéssel. A sokkterápia hazatér Friedman chicagói iskolája a hetvenes évek óta turnézik a világban, azonban egészen a legutóbbi időkig nem sikerült megvalósítania ideológiáját a maga teljességében abban az országban, ahonnan a gondolat elindult. Szó se róla, Reagan sokat tett az ügy érdekében, azonban az Egyesült Államok megtartotta a jóléti rendszert, a társadalombiztosítást, valamint a közoktatást, és a szülők Friedman szavaival képtelenek voltak lemondani egy szocialista rendszerhez való irracionális kötődésükről. 24 Amikor 1995-ben a republikánusok átvették a Kongresszus irányítását, a sokkterápia-szerű gazdasági forradalomért kiáltó neo kon zervatívok között ott volt a Kanadából áttelepült David Frum is, aki később George W. Bush beszédírójaként szerzett nagyobb ismertséget. Frum így vázolta fel programjukat: Szerintem a következőképpen 24 Bob Sipchen: Are Public Schools Worth the Effort? Los Angeles Times, július 3. 28

29 kellene cselekednünk. Ahelyett, hogy apránként hajtanánk végre megszorításokat egy kicsit visszavágva itt, egy kicsit ott, azt mondom, egy szép nyári napon szüntessünk meg háromszáz programot, melyek egyenként egymilliárd dolláros vagy kisebb költségvetéssel bírnak. Talán az összeg nem okoz eget rengető változást, de egy biztos: így nyilvánvalóvá tesszük az irányt. És e változtatások azonnal végrehajthatók. 25 Frumnak akkor nem sikerült megvalósítania a hazai sokkterápiát, főként, mert nem adódott semmilyen komolyabb krízis, mely előkészíthette volna a terepet. Azonban a 2001-es év mindent megváltoztatott. A szeptember 11-ei támadás idején a Fehér Házban valósággal nyüzsögtek Friedman tanítványai, köztük volt a közgazdász közeli barátja, Donald Rumsfeld is. A Bush-csapat hihetetlen gyorsasággal rárepült a kollektív döbbenet nyújtotta lehetőségre szó sincs azonban arról a néhányak által felvetett eshetőségről, hogy maga az adminisztráció szülte volna a támadás ördögi tervét. A valóság egyszerűen annyi, hogy a kormányzat számos kulcspozícióján a latin-amerikai és kelet-európai katasztrófakapitalizmus kísérletein edződött veteránok ültek, és mindannyian egy olyan irányzathoz tartoztak, mely úgy imádkozik a krízisért, mint az aszály sújtotta gazdák az esőért, vagy miképpen a világvégét váró keresztény cionisták imádkoznak az elragadtatásért. Amikor a régóta várt katasztrófa végre bekövetkezik, azonnal tudják, hogy eljött az ő idejük. Friedman és követői három évtizeden keresztül módszeresen kihasználták a más országokat hevesen megrázó eseményeket a 9/11 (a szeptember 11-ei támadás közkeletű amerikai rövidítése a ford.) ottani megfelelőit. Az első közülük Pinochet puccsa volt Chilében, mely éppen szeptember 11-én következett be. Huszonnyolc évvel később mindössze annyi történt, hogy az ideológia, mely az amerikai egyetemeken látta meg a napvilágot, majd pedig bevette magát a washingtoni intézmények falai közé, végre esélyt kapott a hazatérésre. A Bush-adminisztráció azonnal belekapaszkodott a támadások nyomában megjelenő félelembe, és nemcsak hogy elindította a terrorellenes háborút, de rögtön azt is biztosította, hogy a vállalkozás pro- 25 Paul Tough David Frum William Kristol et al.: A Revolution or Business as Usual? A Harper s Forum. Harper s, március. 29