Heritage Foundation a konzervatív agytröszt

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Heritage Foundation a konzervatív agytröszt"

Átírás

1 Varga Bálint Heritage Foundation a konzervatív agytröszt A washingtoni székhelyű Heritage Foundation az egyik legbefolyásosabb amerikai agytröszt, ezernyi szállal kötődik a Republikánus Párthoz. A Heritage-t 1973-ban alapították azzal a céllal, hogy az amerikai konzervatív értékeket propagálja és ezek alapján a republikánusoknak nyújtson tanácsadást policy-jellegű ügyekben. Küldetési nyilatkozata szerint a Heritage legfontosabb értékei a szabad vállalkozás, a korlátozott kormányzat, az egyén szabadsága, az erős nemzetbiztonság és a hagyományos amerikai értékek. Ezen értékek alapján az alapítása óta eltelt néhány évtizedben a Heritage a legbefolyásosabb amerikai agytröszt lett, ami alapjaiban meghatározza az Egyesült Államok politikáját, leginkább persze republikánus kormányzás alatt. A Heritage tekintélye olyan nagy, hogy még egyes (konzervatívabb szellemű) demokrata politikusoknak is szolgáltatnak tanácsokat (pl. John Breaux, Loisiana állam szenátora) A Heritage befolyását jelzi, hogy Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök az amerikai alapítványok közül egyedül itt vállalt patrónusi szerepet. A Heritage Foundation-t jelenleg is a Bush-kormányzat ideológia háttérbázisának tarthatjuk az American Enterprise és a Cato mellett. A Heritage befolyása az amerikai politikára A Heritage elsőként a Reagen-kormányzat alatt ért el kiemelkedő befolyást. Az alapítvány külpolitikai szakértői nyújtottak segítséget a kommunizmus elleni harc fokozásához, erősítve Reagen elképzelését a Gonosz Birodalmáról. Az alapítvány szakértői alkották meg a Reagen-doktrínát, aminek alapján az Egyesült Államok beavatkozott Afganisztánban, Nicaraguában, Angolában és Kambodzsában, ill. komolyabban foglalkoztak a közép-európai ellenzéki mozgalmakkal. Heritage szakértői a csillagháborús tervekben is részt vettek, ezáltal komolyan hozzájárultak a Szovjetunió válságának kibontakozásához, majd széteséséhez. A Heritage George W. Bush kormányát is aktívan támogatja. Mint az alapítvány kutatásainak alábbi bemutatásából kiderül, a Heritage kutatásai nagyban hozzájárulnak a - 1 -

2 Bush-kormányzat szabadpiaci gazdaságpolitikájához, konzervatív erkölcsi értékrendjéhez és agresszív külpolitikájához. Az alapítvány befolyásának egyik fontos eszköze, hogy a többi think tank-től eltérően nem hosszú tanulmányokat vagy könyveket szokott írni, hanem rövid, akár csak néhány oldalas összefoglalókat. Ezeket a döntéshozók könnyebben el tudják olvasni, így valószínűleg gyakrabban el is olvassák, mint a hosszabb, részletesebb jelentéseket. A Heritage tagjai közös blogot is írnak, ahol még rövidebb formában, a nyilvánosság előtt fejtik ki nézeteiket aktuális kérdésekről. A Heritage az Egyesült Államok kongresszusában leggyakrabban idézett think tank. Megbízhatóságában azonban csak a kilencedik helyre rangsorolták egy 1997-es felmérés szerint. Ez az adat is azt mutatja, hogy a Heritage munkájában nagyobb szerepet kap az ideológia, mint pl. a Brookings esetében. 1 Míg a Brookings hangsúlyozottan párt- és ideológia-független, a Heritage konzervatív értékrendje egész tevékenységét atszövi. Erről tanúskodnak az alapítvány kutatási irányai (pl. moralitás a politikában, társadalmi erkölcsök, demokrácia-terjesztés), és az elért eredmények is. A Heritage ugyanis nem publikál olyan kutatási eredményt, ami ellentmondana világképüknek (lásd pl. a demokrácia-exportról szóló tanulmányokat vagy az erkölcsi kérdéseket vizsgáló kutatásokat). Ez azonban nem zavarja a republikánus képviselőket abban, hogy a Heritage elemzéseire támaszkodjanak. Ezek után nem meglepő, hogy a Heritage költségeinek egyötöde a kongresszusi kapcsolatok ápolására és lobbizásra megy el. Az alapítvány munkatársai közül számosan kötődnek a Republikánus Párthoz, köztük a Heritage elnöke, Edwin J. Feulner is, aki pályáját egy republikánus szenátor mellett kezdte, és a Republican Study Committee vezetését cserélte fel a Heritage elnöki posztjára. Az alapítvány felügyelő-bizottságának tagjai között megtalálható volt George W. Bush testvére, Jeb floridai kormányzó, és jelenleg is a Republican Study Committee több volt tagja szerepel a névsorában. 1 Rich, Andrew: War of Ideas: Why mainstream and liberal foundations and the think tanks they support are losing in the war of ideas in American politics. Stanford Social Innovation Review, 2006 tavasz

3 A Heritage pénzügyi háttere A Heritage eredetileg Joseph Coors sörgyáros anyagi támogatásával jött létre, majd Richard Mellon Scaife milliárdos emelte meg az alapítvány tőkéjét. Az eredeti vagyont az alapítvány folyamatos adományokkal tudja növelni. Az alapítvány 2006-os jelentése szerint a Heritage vagyona dec. 31-én 177 millió dollárra rúgott. Az adományok értéke 2006-ben majdnem 40 millió dollárt tett ki. Az adományozók között olyan nagy cégek találhatóak mint az Amway, a Chase Manhattan Bank, a Dow Chemical Company, a Ford, a General Motors, a GlaxoSmithKline, a Mobil vagy a Procter and Gamble. Az Egyesült Államok határain túlról is komoly adományok érkeznek a Heritage számlájára, többek között Nagy-Britanniából, Hongkongból és Dél-Koreából is. Kormányzati adományokat a Heritage nem fogad el. A Heritage kutatási A Heritage az amerikai kül- és belpolitika összes kérdésével foglalkozik. Összes kutatási projektjeik felsorolása ezért itt most nem érdemes, csak az érdekesebbek kerülnek bemutatásra. 1. Amerikai politikai gondolkodás. A politikai gondolkodás vizsgálata általában nem jellemző a think tank-ekre, a Heritage-nél mégis találunk ilyen irányú projektet. A Heritage - hagyományaiból kiindulva - elsősorban az Egyesült Államokat alapító politikusok és gondolkodók örökségét ápolja. Egy nemrégi állásfoglalás konkrétan a Bill of Rights-t, tehát az alkotmány James Madison által beterjesztett első kiegészítését értelmezi a mai környezetben. A kutatás irányai között szerepel még a hatalmi ágak szétválasztásának elmélete, a vallásszabadság, az állam szerepe és korlátozása, a politikai erkölcs. Az alapító atyák mellett az amerikai konzervativizmus más nagy alakjaira (pl. Abraham Lincoln) is gyakran történik hivatkozás. 2. Házasság és családok, szexuális nevelés. A Heritage a konzervatív családpolitika egyik legfontosabb támogatója. Kutatásiak a család és a házasság pozitív hatásait mutatják, pl. a családon belüli erőszak csökkenését írják a házasság javára. A Heritage erősen abortusz-ellenes álláspontot fogalmaz meg. Kutatásaik az Amerikában jelentős erőt képviselő, a szüzesség házassági előtti megőrzését propagáló mozgalomnak is táptalajt adnak

4 3. Gazdaság. A Heritage a kínálat-oldali közgazdaságtan híve, ezért az alapítvány az adócsökkentésben látja a gazdaságpolitika legfontosabb eszközét. Az alapítvány a nemzetközi szabad kereskedelem, az alacsony adók és alacsony szabályozási szint híve. A Heritage nem ért egyet az európai gazdaságpolitikával (pl. a munkaerőpiac kötöttségei) és bírálja a klímaváltozás elleni gazdasági szankciókat, amiket elsősorban az Európai Unió szeretne foganatosítani. 4. Nemzetközi jog. A Heritage a nemzetközi jog területén is a Bushkormányzat segítségére siet. Az alapítvány kutatói azt állítják, hogy a Guantanamón börtönben lévő személyek fogvatartása és kihallgatása a legnagyobb rendben, a hadifoglyokat valaha megillető legjobb bánásmód mellett zajlik. A Heritage több ügyben is az ENSZ, ill. a nemzetközi közvélemény ellenében megvédi a Bushkormányzat lépéseit (pl. ENSZ tengerjogi egyezménye, emberi jogok kérdése, környezetvédelmi konvenciók figyelmen kívül hagyása). 5. Közel-Kelet. A Heritage támogatja az Egyesült Államok további iraki jelenlétét, ill. az iraki demokrácia felépítését. Az alapítvány az Irán elleni kemény fellépés híve; a Heritage kutatóit nem győzte meg a nemrégen napvilágot látott jelentés, ami szerint Irán leállította az atomfegyverek fejlesztését. A Heritage sikerének kulcsa A Heritage Foundation vitathatatlanul sikertörténetet. A Heritage olyan sikeresen képes befolyásolni a Republikánus Párt által vezetett amerikai politikát, hogy elemzéseiket olvasva gyakran alig lehet megkülönböztetni az alapítványt a kormány hivatalos állásfoglalásaitól. A Heritage elemzései rendszeresen kritizálják a Bush-kormány ellenfeleit (belföldön a demokratákat és általában a liberálisokat, külföldön az ENSZ-t és a nemzetközi közvéleményt), a jelenlegi elnök politikáját viszont a legmesszebbmenőkig támogatják. Ha valaki azonban azt a következtetést vonná le, hogy a Heritage csupán egy tudományosabb köntösbe csomagolt propagandaközpont, akkor súlyosan tévedne. A Heritage ugyanis pénzügyileg független, ezért nem szorul rá arra, hogy közvetlenül kormányzati forrásokra támaszkodjon. Ehelyett agresszív, de igen hatékony stratégiával győzi meg az - 4 -

5 amerikai törvényhozás tagjait arról, hogy az alapítvány által hasznosnak látott ügyeket képviseljék. A Heritage tanulsága a magyar politika számára az lehet, hogy hatékonyabb, ha a policy-elemzéseket nem csak a pártok vagy a kormány végzi, hanem megbíznak egy olyan szervezetet, ami a megbízó értékeire alapozva saját ötletekkel képes előállni

Az állam- és a politikatudomány helyzete a jogi kari oktatásban

Az állam- és a politikatudomány helyzete a jogi kari oktatásban Dr. Karácsony András Az állam- és a politikatudomány helyzete a jogi kari oktatásban Előadásomban az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (illetve jogelődjei) vonatkozásában három tudományág (jog-, állam- és

Részletesebben

Az új szja törvénnyel kapcsolatos béralkalmazkodási lépések a kisés közepes vállalkozások körében

Az új szja törvénnyel kapcsolatos béralkalmazkodási lépések a kisés közepes vállalkozások körében Az új szja törvénnyel kapcsolatos béralkalmazkodási lépések a kisés közepes vállalkozások körében Az Országgyűlés által 21-ben elfogadott új személyi jövedelemadó törvény eredményeként a 29 ezer forint

Részletesebben

Stratégiai Főosztály 2. sz. melléklet. Magyarország pozíciós alapelvei a Közös Agrárpolitika jövőjéről

Stratégiai Főosztály 2. sz. melléklet. Magyarország pozíciós alapelvei a Közös Agrárpolitika jövőjéről Stratégiai Főosztály 2. sz. melléklet Magyarország pozíciós alapelvei a Közös Agrárpolitika jövőjéről A magyar mezőgazdaság számára 2004-től a közös agrárpolitika meghatározó szereppel bír. A közösség

Részletesebben

Gazdaság és gazdaságpolitika

Gazdaság és gazdaságpolitika Gazdaság és gazdaságpolitika 188 Makrogazdasági folyamatok és fiskális politika Magyarországon nemzetközi összehasonlításban Palócz Éva 1. Bevezetés 2007. végére a magyar gazdaság jellemzıi, mind a korábbi

Részletesebben

Tehát a jelenlegi gondolkodási mód (paradigma) alapja hibás, ezért nem lehet azt változtatással (reformmal) továbbéltetni. Ezért II.

Tehát a jelenlegi gondolkodási mód (paradigma) alapja hibás, ezért nem lehet azt változtatással (reformmal) továbbéltetni. Ezért II. Melyik gondolkodási mód elıtt áll történelmi lehetıség? I. Vértes András, a GKI (Gazdaságkutató Intézet) elnöke kedden (2010. június 29-én) Budapesten sajtótájékoztatót tartott, amelyen a kormány 29 pontos

Részletesebben

1996. évi CXXVI. törvény. a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról

1996. évi CXXVI. törvény. a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról 1996. évi CXXVI. törvény a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.)

Részletesebben

Az elemzéshez elengedhetetlen az intézmények jelenlegi feladatellátásának komplex megismerése.

Az elemzéshez elengedhetetlen az intézmények jelenlegi feladatellátásának komplex megismerése. Üsz.: 22-27/2012. Kiszombor Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090, e-mail: phkiszombor@vnet.hu Ady Endre Mővelıdési Ház 6775 Kiszombor,

Részletesebben

Varga Bálint Neves agytrösztök legújabb kutatásai

Varga Bálint Neves agytrösztök legújabb kutatásai Varga Bálint Neves agytrösztök legújabb kutatásai A brit oktatás átalakításáról és modernizálásáról A kormányzó Munkáspárthoz közel álló befolyásos brit agytröszt, az Institute for Public Policy Research

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály J E L E N T É S

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály J E L E N T É S SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály J E L E N T É S A Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály 2009. első negyedévében végzett munkájáról és tapasztalatairól

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3.

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. MAGYAR KÖZIGAZGATÁSI JOG Különös rész..kiadó 2008. 1 KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. Különös Rész Szerkesztette: DR. NYITRAI PÉTER TANSZÉKVEZETŐ, EGYETEMI DOCENS Szerzők: DR. CZÉKMANN ZSOLT TANÁRSEGÉD

Részletesebben

Az európai növekedés zsákutcái. Dead ends of the European growth

Az európai növekedés zsákutcái. Dead ends of the European growth Tér és Társadalom / Space and Society 26. évf., 3. szám, 2012 Az európai növekedés zsákutcái Dead ends of the European growth CLAUDE ALBAGLI A párizsi székhelyű Cedimes Intézet (Centre d Études du Développement

Részletesebben

Az erősebbik nem? Június a férfiak hónapja, ezért követjük a Költőt, aki ezzel a felszólítással kezdi nevezetes eposzát:

Az erősebbik nem? Június a férfiak hónapja, ezért követjük a Költőt, aki ezzel a felszólítással kezdi nevezetes eposzát: Az erősebbik nem? Június a férfiak hónapja, ezért követjük a Költőt, aki ezzel a felszólítással kezdi nevezetes eposzát: Férfiuról szólj nékem, Múzsa És ha már a magas kultúránál tarunk még két irodalmi

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati

Részletesebben

A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához

A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához DABASI HALÁSZ Zsuzsanna Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Miskolc hrdabasi@uni-miskolc.hu

Részletesebben

Kiemelt pénzügyi adatok

Kiemelt pénzügyi adatok Tisztelt Részvényeseink! A Társaság a 2007-es év harmadik negyedévét az első két negyedévhez hasonló üzletmenettel és eredményekkel zárta. Kiemelt pénzügyi adatok Szept. 30- cal végződő Szept. 30- cal

Részletesebben

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV Munkaügyi Központja A MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ÖSSZEFOGLALÓJA 2014. I. NEGYEDÉV Pápa Zirc Devecser Ajka Veszprém Várpalota Sümeg Balatonalmádi Tapolca Balatonfüred Veszprém megye 8200 Veszprém, Megyeház

Részletesebben

Forrás: GVI. Forrás: GVI

Forrás: GVI. Forrás: GVI Gazdasági Havi Tájékoztató 2009. december A KKV Körkép a Figyelő, a Gazdaság- és Vállalkozáskutató ntézet (GV) és a Volksbank közös kutatása, amely azt tűzte ki célul, hogy negyedéves rendszerességgel,

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI R E G I O N Á L I S Á L L A M I G A Z G A T Á S I

NYUGAT-DUNÁNTÚLI R E G I O N Á L I S Á L L A M I G A Z G A T Á S I NYUGAT-DUNÁNTÚLI R E GIONÁLIS ÁLLAMIGA ZGATÁSI HIVATAL GYŐR BESZÁMOLÓ A NYUGAT-DUNÁNTÚLII REGIIONÁLIIS ÁLLAMIIGAZGATÁSII HIIVATAL 2009.. ÉVII TEVÉKENYSÉGÉRŐL GYŐR, 2010. JANUÁR 26. 2 I. 1. A törvényességi

Részletesebben

TANULMÁNY A BÍRÓSÁGOK KÖZÉRDEKŐ ADATOK KÖZLÉSÉNEK GYAKORLATÁVAL KAPCSOLATBAN VÉGZETT KUTATÁSRÓL

TANULMÁNY A BÍRÓSÁGOK KÖZÉRDEKŐ ADATOK KÖZLÉSÉNEK GYAKORLATÁVAL KAPCSOLATBAN VÉGZETT KUTATÁSRÓL TANULMÁNY A BÍRÓSÁGOK KÖZÉRDEKŐ ADATOK KÖZLÉSÉNEK GYAKORLATÁVAL KAPCSOLATBAN VÉGZETT KUTATÁSRÓL TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS...3 A BÍRÓI HATALOM ÁTLÁTHATÓSÁGA...3 A NYILVÁNOSSÁG ALAPELVE...5 SAJTÓNYILVÁNOSSÁG

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi

Részletesebben

1. Háttérinformációk. 1.1 Bevezetés

1. Háttérinformációk. 1.1 Bevezetés 1. Háttérinformációk 1.1 Bevezetés 2002/2003 folyamán a brit Munka- és Nyugdíjügyi Minisztérium valamint a magyar Munkaügyi és Foglalkoztatáspolitikai Minisztérium közös támogatásával kísérleti program

Részletesebben

felemelkedése és hatásai A politikai iszlám számos országos, regionális és nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági tényező együtthatása

felemelkedése és hatásai A politikai iszlám számos országos, regionális és nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági tényező együtthatása REZÜMÉK AZ ISZLÁM FORRADALOM A radikális politikai iszlám felemelkedése és hatásai A politikai iszlám számos országos, regionális és nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági tényező együtthatása következtében

Részletesebben

MAGYARORSZÁG NYUGDÍJRENDSZERE (1997-2013) 2013. Október 5-7.

MAGYARORSZÁG NYUGDÍJRENDSZERE (1997-2013) 2013. Október 5-7. MAGYARORSZÁG NYUGDÍJRENDSZERE (1997-2013) 2013. Október 5-7. 1 TARTALOM: I. Előzmény 1997-(röviden) 1. MAGÁNNYUGDÍJ RENDSZER II. NYUGDÍJREFORM FOLYAMATOK MAGYARORSZÁGON 2009-2013 1. KORHATÁREMELÉS 2. MAGÁNNYUGDÍJ

Részletesebben

Elıterjesztés. A Képviselı-testület 2012. december 13-án tartandó ülésére.

Elıterjesztés. A Képviselı-testület 2012. december 13-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselı-testület! Elıterjesztés A Képviselı-testület 2012. december 13-án tartandó ülésére. A hátrányos helyzető települések legnagyobb problémája a munkanélküliek és a szociális ellátást igénylık

Részletesebben

Karsai Judit: A kapitalizmus új királyai. Kockázati tőke Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban

Karsai Judit: A kapitalizmus új királyai. Kockázati tőke Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban Könyvismertetés Közgazdasági Szemle, LIX. évf., 2012. szeptember (1037 1041. o.) Karsai Judit: A kapitalizmus új királyai. Kockázati tőke Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban Közgazdasági Szemle

Részletesebben

1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 2016.01.11 2017.12.31 139 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról

1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 2016.01.11 2017.12.31 139 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 1 / 202 2016.03.29. 10:55 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 2016.01.11 2017.12.31 139 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról Az adóbevételek biztosítása érdekében, az állampolgárok

Részletesebben

MEDIUS Első Győri Közvélemény- és Piackutató Iroda Győr, Damjanich u. 15. (Alapítva 1991)

MEDIUS Első Győri Közvélemény- és Piackutató Iroda Győr, Damjanich u. 15. (Alapítva 1991) MEDIUS Első Győri Közvélemény- és Piackutató Iroda Győr, Damjanich u. 5. (Alapítva 99) Közvélemény kutatásunk az écsi szennyvíztisztító telep átalakításáról és korszerűsítéséről 202. április havá történt.

Részletesebben

Digitális stratégia 2025

Digitális stratégia 2025 Digitális stratégia 2025 (Részletes beszámoló) A program tíz cselekvési területe 1. Gigabit alapú optikai kábelhálózat kiépítése 2025-ig A nagyteljesítményű szélessávú internet hálózat a digitálizáció

Részletesebben

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258. MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek

Részletesebben

Összefoglaló az FFE 2011. januári felnőttképzési kerekasztal-beszélgetésén elhangzottakról

Összefoglaló az FFE 2011. januári felnőttképzési kerekasztal-beszélgetésén elhangzottakról Összefoglaló az FFE 2011. januári felnőttképzési kerekasztal-beszélgetésén elhangzottakról Téma: Az Állami Számvevőszék 1035 sz. jelentése a felnőttképzés feltételrendszerének, eredményességének, a gazdaság

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM Ikt.szám: Emlékeztető Női Jogokért Felelős Tematikus Munkacsoport első üléséről Budapest, 2013. 11.14. Helyszín: 1055 Budapest, Kossuth tér 2-4., IV. emelet, 439/A. tárgyaló Időpont: 2013. november 14.

Részletesebben

Strukturális szakadékok és jó ötletek 1

Strukturális szakadékok és jó ötletek 1 Strukturális szakadékok és jó ötletek 1 Recenzió Készítette: Süge Csongor Ronald S. Burt 2004-ben publikálta a tanulmányt, amelyben érdekes kutatási eredményeket osztott meg mindazokkal, akik a kapcsolatiháló-elemzés,

Részletesebben

A munkanélküli-járadékot kimerítők

A munkanélküli-járadékot kimerítők sorszám A járadékkimerítés dátuma a címkártyáról: 2000.... hónap... nap Országos Munkaügyi Kutató- és Módszertani Központ HÁNYADSZOR JÁRTÁL A KÉRDEZETT LAKÁSÁN, AMIKOR ELKÉSZÜLT AZ INTERJÚ? A munkanélküli-járadékot

Részletesebben

Konszolidált Éves Beszámoló

Konszolidált Éves Beszámoló Budapest Bank Rt. és leányvállalatai Konszolidált Éves Beszámoló 2003. december 31. Budapest, 2004. március 16. Richard Pelly a vállalkozás vezetoje TARTALOMJEGYZÉK I. Független könyvvizsgálói jelentés

Részletesebben

Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 4.../2013. tájékoztatás

Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 4.../2013. tájékoztatás Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott 4.../2013. tájékoztatás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2013. évi ellenırzési feladatainak végrehajtásához kapcsolódó ellenırzési irányokról Az adózás rendjérıl szóló

Részletesebben

331 Jelentés a Magyar Vöröskereszt pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről

331 Jelentés a Magyar Vöröskereszt pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről 331 Jelentés a Magyar Vöröskereszt pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK I. Összefoglaló megállapítások, következtetések, javaslatok II. Részletes megállapítások A) Az alapfeladatok, a szervezet

Részletesebben

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. 2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,

Részletesebben

Tájékoztató. JÓSZÍV Temetkezési Kft. 2011. évi temetőüzemeltetéssel kapcsolatos tevékenysége a Rábapatona községi temetőben

Tájékoztató. JÓSZÍV Temetkezési Kft. 2011. évi temetőüzemeltetéssel kapcsolatos tevékenysége a Rábapatona községi temetőben Tájékoztató JÓSZÍV Temetkezési Kft. 2011. évi temetőüzemeltetéssel kapcsolatos tevékenysége a Rábapatona községi temetőben Tisztelt Képviselő Testület! A Rábapatona Község Önkormányzata és a JÓSZÍV Temetkezési

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Jelentés a 139/2004/EK rendelet működéséről {SEC(2009)808}

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Jelentés a 139/2004/EK rendelet működéséről {SEC(2009)808} HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 18.6.2009 COM(2009) 281 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Jelentés a 139/2004/EK rendelet működéséről {SEC(2009)808} HU HU A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

Részletesebben

TŐKEPIACI TÁJÉKOZTATÁS PÉNZÜGYI ESZKÖZ EGYES ADATAIRÓL+

TŐKEPIACI TÁJÉKOZTATÁS PÉNZÜGYI ESZKÖZ EGYES ADATAIRÓL+ NYILVÁNOS KIBOCSÁTÁS: 4 ÉVES, LEJÁRATKOR 90 %-IG TŐKEVÉDETT*, A VODAFONE GROUP PLC, A THE PROCTER & GAMBLE COMPANY ÉS AZ ALLIANZ SE RÉSZVÉNYEIHEZ KÖTÖTT, AMERIKAI DOLLÁRBAN DENOMINÁLT KÖTVÉNY KIBOCSÁTÓ:

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA KÖZSZOLGÁLTATÁSOK SZERVEZÉSE ÉS IGAZGATÁSA

KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA KÖZSZOLGÁLTATÁSOK SZERVEZÉSE ÉS IGAZGATÁSA KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA KÖZSZOLGÁLTATÁSOK SZERVEZÉSE ÉS IGAZGATÁSA Budapest, 2007. KORMÁNYZATI SZEMÉLYÜGYI SZOLGÁLTATÓ ÉS KÖZIGAZGATÁSI KÉPZÉSI KÖZPONT Szerző 1. fejezet, 2. fejezet 1. pont, 5. fejezet

Részletesebben

Finta László A szociális konzultáció

Finta László A szociális konzultáció Finta László A szociális konzultáció Az új alaptörvény előmunkálataival párhozamosan megszervezett nemzeti konzultáció a kormány szándéka szerint az alkotmányozás mögött vélelmezett nemzeti egység demonstrálására

Részletesebben

A magyar civil jogvédelem helye, szerepe és mozgástere ma Erdélyben

A magyar civil jogvédelem helye, szerepe és mozgástere ma Erdélyben A magyar civil jogvédelem helye, szerepe és mozgástere ma Erdélyben A romániai magyar érdekvédelem és jogvédelem mindig is kétpólusú volt: egyrészt a politikai érdekképviselet (szervezetek, pártok), másrészt

Részletesebben

A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA*

A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA* A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA* NAGY GYULA A tanulmány a magyarországi gazdasági átalakulás nyomán a nők és a férfiak munkaerőpiaci részvételében és foglalkoztatottságában bekövetkezett

Részletesebben

Munkaügyi hírlevél. 1. Általános tapasztalatok

Munkaügyi hírlevél. 1. Általános tapasztalatok Munkaügyi hírlevél Jelen hírlevelünkben a személy- és vagyonvédelmi (vagyonőri) tevékenységet érintő 2010. június 22. - július 16. között lefolytatott munkaügyi célvizsgálat tanulságos tapasztalatait ismertetjük

Részletesebben

Csıke Krisztina * KOMPETENS KÜLKERES? AVAGY MENNYIRE FELEL MEG AZ OKTATÁS A MUNKAERİPIAC MEGVÁLTOZOTT IGÉNYEINEK

Csıke Krisztina * KOMPETENS KÜLKERES? AVAGY MENNYIRE FELEL MEG AZ OKTATÁS A MUNKAERİPIAC MEGVÁLTOZOTT IGÉNYEINEK Csıke Krisztina * KOMPETENS KÜLKERES? AVAGY MENNYIRE FELEL MEG AZ OKTATÁS A MUNKAERİPIAC MEGVÁLTOZOTT IGÉNYEINEK 1. A VIZSGÁLAT KIINDULÓPONTJA, A PROBLÉMA FELVETÉSE A jelenlegi magyar oktatási rendszerben

Részletesebben

JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL

JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL Sződi Sándor (IFKA - Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. minőség szakértő) A jövőben egyre nagyobb szerepe lesz az okos vállalatvezetők körében a benchmarkingnak, mivel a verseny

Részletesebben

INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia)

INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia) INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia) SÁRVIZÍ KISTÉRSÉG KÖZÖS ÉRDEKELTSÉGŰ PARTNERI EGYÜTTMŰKÖDÉSE A JÓLÉTI RENDSZER MEGVALÓSÍTÁSÁRA Készítette: Stratégiakutató Intézet Írta: Dr.

Részletesebben

Történelmi tanulmányi verseny

Történelmi tanulmányi verseny Kováts Mihály Emléknapok Történelmi tanulmányi verseny 7. évfolyam 2006 1. Kik kezdték felfedezni kezdetben az amerikai földrész északi területeit? A. spanyolok C. németek B. angolok D. amerikaiak 2. Honnan

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: Ügyintéző: Tárgy: MN/53725-7/2013. személyes adat kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média-

Részletesebben

A KEREK VILÁG ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2015/16-os tanév

A KEREK VILÁG ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2015/16-os tanév KEREK VILÁG ÁLTALÁNOS ISKOLA A KEREK VILÁG ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2015/16-os tanév Tartalomjegyzék Fejezet Cím Oldalszám 1. A Kerek Világ Általános Iskola pedagógusainak száma, iskolai

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Diákmunkát törvényesen!

Új Szöveges dokumentum Diákmunkát törvényesen! Diákmunkát törvényesen! A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a nyári szünidő idején kiemelten fontosnak tartja a fiatal munkavállalók foglalkoztatásának ellenőrzését, a fiatal munkavállalókra vonatkozó

Részletesebben

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ 2016

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ 2016 SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ 2016 Az adó mértéke, az adó alapja 2016. január 1-jétől a személyi jövedelemadó mértéke 15 százalékra csökken. Szja tv. 8. (1) A tartós befektetéshez és a vállalkozói adóalaphoz tartozó

Részletesebben

3. Állapítsa meg, hogy 1 db. KÖNYV 5. kötete és annak egyes részei szerzői jogvédelem alatt állnak-e.

3. Állapítsa meg, hogy 1 db. KÖNYV 5. kötete és annak egyes részei szerzői jogvédelem alatt állnak-e. A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakértői véleménye A szakvélemény címe: Gyűjteményes műnek minősülő kiadványok összehasonlító vizsgálata Ügyszám: SZJSZT 15/12. A szakvélemény szövege A Megkereső által

Részletesebben

Az Alkotmány érintett paragrafusai a következők:

Az Alkotmány érintett paragrafusai a következők: Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága H-1015 Budapest, Donáti u. 35-45. Tárgy: Indítvány alkotmányellenesség megállapítására Tisztelt Alkotmánybíróság! Az alábbiakban indítványt terjesztek elő az Egészségügyről

Részletesebben

1949. február 22. A SZOT II. TELJES ÜLÉSÉNEK HATÁROZATAI

1949. február 22. A SZOT II. TELJES ÜLÉSÉNEK HATÁROZATAI 1949. február 22. A SZOT II. TELJES ÜLÉSÉNEK HATÁROZATAI 1. A Szakszervezetek Országos Tanácsa tudomásul veszi Apró Antal elvtárs jelentését a szakszervezeteknek a XVII. Kongresszus óta végzett munkájáról.

Részletesebben

2015 április: Egy önmagára reflektáló tudomány - Borgos Anna pszichológus

2015 április: Egy önmagára reflektáló tudomány - Borgos Anna pszichológus 2015 április: Egy önmagára reflektáló tudomány - Borgos Anna pszichológus Borgos Anna az MTA TTK KPI Társadalom és Kulturális Pszichológiai Csoportjának tudományos munkatársa. Kutatási témái a magyar női

Részletesebben

Tájékoztatás a roma integrációt segítı támogatásokról, programokról Somogy megyében

Tájékoztatás a roma integrációt segítı támogatásokról, programokról Somogy megyében 1 Tájékoztatás a roma integrációt segítı támogatásokról, programokról Somogy megyében Somogy megye gazdasági és foglalkoztatási helyzete régiós és országos viszonylatban is kedvezıtlen, az utóbbi években

Részletesebben

HR HÍRLEVÉL. 2010. Május

HR HÍRLEVÉL. 2010. Május HR HÍRLEVÉL 2010. Május MUNKAÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK Munkaügyi audit Munkaügyi szerviz Munkaügyi tanácsadás Munkaügyi ellenırzésre felkészítı oktatások RECRUITMENT / OUTSOURCING PÉNZÜGY- SZÁMVITEL Szakemberek

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI BÉKÉLTETŐ TESTÜLET 8200 Veszprém, Radnóti tér 1. Pf.: 220 88/429-008, 88/412-150 info@bekeltetesveszprem.hu

VESZPRÉM MEGYEI BÉKÉLTETŐ TESTÜLET 8200 Veszprém, Radnóti tér 1. Pf.: 220 88/429-008, 88/412-150 info@bekeltetesveszprem.hu VESZPRÉM MEGYEI BÉKÉLTETŐ TESTÜLET 8200 Veszprém, Radnóti tér 1. Pf.: 220 88/429-008, 88/412-150 info@bekeltetesveszprem.hu VEMBT szám: /2016 FOGYASZTÓ, szám alatti lakos (a továbbiakban: Fogyasztó) által,

Részletesebben

NEMZETKÖZI SZEMLE. Engler Lajos STOCKHOLMI ÉRTEKEZLET KIÚTKF.RKSF.S

NEMZETKÖZI SZEMLE. Engler Lajos STOCKHOLMI ÉRTEKEZLET KIÚTKF.RKSF.S NEMZETKÖZI SZEMLE Engler Lajos STOCKHOLMI ÉRTEKEZLET KIÚTKF.RKSF.S Ha a Helsinkiben megtartott európai biztonsági és együttműködési értekezlet (1975) kontinensünk második világháború utáni békés korszakának

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV Alapadatok Alapítvány neve: NÓGRÁD MEGYEI REGIONÁLIS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ALAPÍTVÁNY Székhelye: 3100 Salgótarján, Mártírok út 1. Alapítás időpontja: 1994. június Módja:

Részletesebben

ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI ÉVKÖNYV 2007

ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI ÉVKÖNYV 2007 ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI ÉVKÖNYV 2007 Kiadja: a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 1015 Budapest, Donáti utca 35-45. Felelős kiadó: Bihari Mihály elnök Szerkesztő: Sereg András sajtófőnök Nyomás: Printer Art

Részletesebben

Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében

Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Humán Tudományok Doktori Iskola Nevelés- és Mővelıdéstudományi Program Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében Esettanulmány Készítette: Ábrahám Katalin-Barabási

Részletesebben

Szakdolgozat GYIK. Mi az a vázlat?

Szakdolgozat GYIK. Mi az a vázlat? Szakdolgozat GYIK szerző: Pusztai Csaba, adjunktus, Közgazdaságtan és Jog Tanszék, EKF, Eger Mi az a vázlat? Elvárásként szerepel a GTI szempontrendszerében az, hogy az őszi félévben a szakdolgozó elkészítsen

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád OM azonosító: 030 579 Cím: 9321 Farád, Győri u. 27. Tel.: 96/279/137 Fax: 96/535-017 E-mail: altiskfarad@gmail.com

Részletesebben

Ifjúság a szabadság földjén

Ifjúság a szabadság földjén Varga Bálint Ifjúság a szabadság földjén Több pénzt a rászoruló tanulóknak! A konzervatív Heritage Institute elemzői, Dan Lips és Evan Freiberg a washingtoni állami iskolák rendszerének reformját javasolják

Részletesebben

KHEOPS Tudományos Konferencia, 2011. AMBRUS ATTILÁNÉ Egyetemi főtanácsadó 1, NYME KTK, Sopron. Az egyéni vállalkozók adó és járulékterheinek alakulása

KHEOPS Tudományos Konferencia, 2011. AMBRUS ATTILÁNÉ Egyetemi főtanácsadó 1, NYME KTK, Sopron. Az egyéni vállalkozók adó és járulékterheinek alakulása KHEOPS Tudományos Konferencia, 2011. AMBRUS ATTILÁNÉ Egyetemi főtanácsadó 1, NYME KTK, Sopron Az egyéni vállalkozók adó és járulékterheinek alakulása A vállalkozások adóterheinek könnyítése évek óta napirenden

Részletesebben

Korlátozott jogkörű felhasználói fiókok létrehozása és kezelése

Korlátozott jogkörű felhasználói fiókok létrehozása és kezelése Korlátozott jogkörű felhasználói fiókok létrehozása és kezelése Vírus Kommandó segédlet Készítette: Vidi Rita 1. oldal Kezdjük egy kis információval! Megoszlanak a vélemények, hogy a védelem fokozása érdekében

Részletesebben

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BALMAZÚJVÁROS 2010. január Kertes 1997 Kft. Tolnai Jánosné Dr. 2 TARTALOMJEGYZÉK VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 6 1. BEVEZETŐ... 18 1.1. AZ INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

Részletesebben

KIVONAT. Alcsútdoboz Település Önkormányzatának Képviselő-testülete

KIVONAT. Alcsútdoboz Település Önkormányzatának Képviselő-testülete megtartott soros testületi ülésének könyvéből: Alcsútdoboz Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 120/2013 (X. 30.) sz. határozata a lejárt határidejű határozatok teljesüléséről szóló beszámolóról

Részletesebben

Nők hátrányos megkülönböztetése egészségügyi problémák miatt Nagy-Britanniában

Nők hátrányos megkülönböztetése egészségügyi problémák miatt Nagy-Britanniában FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGY 3.2 4.2 Nők hátrányos megkülönböztetése egészségügyi problémák miatt Nagy-Britanniában Tárgyszavak: emberi erőforrás; munkahelyi ártalom; foglalkozás-egészségügy; női munkaerő;

Részletesebben

1.oldal. Kft. ÁLTALÁNOS SZERZ DÉSI FELTÉTELEI INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE

1.oldal. Kft. ÁLTALÁNOS SZERZ DÉSI FELTÉTELEI INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE 1.oldal Kft. ÁLTALÁNOS SZERZ DÉSI FELTÉTELEI INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE Létrehozva: 2011.05.02 Hatályba lépés: 2012.05.01. Utolsó módosítás:2012.03.21 Utolsó Módosítás:2014.09.01

Részletesebben

SHELDON LEONARD AMY PENNY HOWARD RAJ BERNADETTE

SHELDON LEONARD AMY PENNY HOWARD RAJ BERNADETTE 21302 AGYMENŐK Dr. Leonard Hofstadter és Sheldon Cooper kiváló fizikusok zsenik a laboratóriumban, de minden más területen ügyetlenek. Egy szép napon belép az életükbe a gyönyörű Penny, aki még a jég hátán

Részletesebben

9226/16 ol/ok/kk 1 DG B 3A - DG G 1A

9226/16 ol/ok/kk 1 DG B 3A - DG G 1A Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 13. (OR. en) 9226/16 ECOFIN 466 UEM 212 SOC 330 EMPL 226 COMPET 300 ENV 345 EDUC 201 RECH 192 ENER 208 JAI 456 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy:

Részletesebben

PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE

PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. ÉVI 7/4. SZÁM A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 2013. december 10. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI, KÖRNYEZETI HATÁSVIZSGÁLAT 3. melléklet a Pest Megye Területfejlesztési

Részletesebben

EuropeAid/119520/D/SV/HU TASK 5. EQUAL TAPASZTALATÁTADÁSI / MAINSTREAMING STRATÉGIA

EuropeAid/119520/D/SV/HU TASK 5. EQUAL TAPASZTALATÁTADÁSI / MAINSTREAMING STRATÉGIA Ministry of Employment and Labour Preparation for the Implementation of Community Initiative EQUAL 2004-2006 in Hungary EuropeAid/119520/D/SV/HU TASK 5. EQUAL TAPASZTALATÁTADÁSI / MAINSTREAMING STRATÉGIA

Részletesebben

Tűzszünet helyett vérfürdő Kijevben (18+) http://nepszava.hu/cikk/1011501-tuzszunet-helyett-verfurdo-kijevben-18 Mindenki lelécel Janukovics mellől

Tűzszünet helyett vérfürdő Kijevben (18+) http://nepszava.hu/cikk/1011501-tuzszunet-helyett-verfurdo-kijevben-18 Mindenki lelécel Janukovics mellől Tűzszünet helyett vérfürdő Kijevben (18+) Több mint száz halott, sokszáz sebesült a kiújult összecsapásokban - Az EU Ukrajna elleni szankciókat fogadott. http://nepszava.hu/cikk/1011501-tuzszunet-helyett-verfurdo-kijevben-18

Részletesebben

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013 ÉSZAKALFÖLDI REGIONÁLIS SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 20092013 Készítette: Dr. Setényi János Papp Miklós Kocsis Ferenc Lektorálta: Dr. Polonkai Mária Sápi Zsuzsanna Kiadja: Északalföldi Regionális Fejlesztési

Részletesebben

Tájékoztató. a gyermekek után járó ellátásokról. Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda

Tájékoztató. a gyermekek után járó ellátásokról. Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda Összeállította: Ruminé Szijártó Ildikó Dr. Veres Gábor Felelős kiadó: Dr.

Részletesebben

SSE-MOVE: ÁTALAKULÓ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS

SSE-MOVE: ÁTALAKULÓ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS Istituto Nazionale Previdenza Sociale Foglalkoztatásért, Szociális ügyekért és Társadalmi Befogadásért felelős Főigazgatóság SSE-MOVE: ÁTALAKULÓ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS A jóléti ellátások hordozhatóságával

Részletesebben

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőrzés területének, ezen belül elsősorban a képzési rendszernek a kutatására az EU finanszírozású Leonardo da Vinci

Részletesebben

Budapest VII. kerület Erzsébetváros Ikt.sz.: 242 / 2008 Polgármesteri Hivatal Jegyzői titkárság Budapest Erzsébet Krt. 6. 1073

Budapest VII. kerület Erzsébetváros Ikt.sz.: 242 / 2008 Polgármesteri Hivatal Jegyzői titkárság Budapest Erzsébet Krt. 6. 1073 Bp. VII. Erzsébetvárosi Önkormányzat GAMESZ Tel.: 413-3630 1071 Budapest, Damjanich u.12. Budapest VII. kerület Erzsébetváros Ikt.sz.: 242 / 2008 Polgármesteri Hivatal Jegyzői titkárság Budapest Erzsébet

Részletesebben

DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY

DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY 1 A Doktoranduszok Országos Szövetsége a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (továbbiakban: Nftv.) 63. (2) bekezdése értelmében a felsőoktatási

Részletesebben

Nemzetépítő vártán - vitázzunk vagy száz szón, ahogyan most Magfalván, úgy volt régen Szárszón

Nemzetépítő vártán - vitázzunk vagy száz szón, ahogyan most Magfalván, úgy volt régen Szárszón Nemzetépítő vártán - vitázzunk vagy száz szón, ahogyan most Magfalván, úgy volt régen Szárszón 2015-07-31.-én és 08-1.-én és 2.-án! Nem a rendszert kell megdönteni, hanem ki kell szervezni alóla a társadalmat.

Részletesebben

Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés. 2009. III. negyedév. Monitoring I. szakasz zárójelentés

Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés. 2009. III. negyedév. Monitoring I. szakasz zárójelentés 3K CONSENS IRODA Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés 2009. III. negyedév Monitoring I. szakasz zárójelentés 2009. október 30. Tartalom 1. Bevezetés... 4 2. A jelentés célja, hatóköre...

Részletesebben

HR HÍRLEVÉL. 2012. Július

HR HÍRLEVÉL. 2012. Július HR HÍRLEVÉL 2012. Július MUNKAÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK Munkaügyi audit Munkaügyi szerviz Munkaügyi tanácsadás Munkaügyi ellenőrzésre felkészítő oktatások EXPAT SZOLGÁLTATÁSOK Hivatalos ügyintézés Otthon keresés

Részletesebben

Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem

Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem Bevezetés az 1. részhez Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem Isten egyik különleges vonása ezt teljesen egyedi módon a Biblia jelent ki, egyetlen más könyvben vagy vallásban sem található meg

Részletesebben

MKB MAGASLAT TŐKE- ÉS HOZAMVÉDETT SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP

MKB MAGASLAT TŐKE- ÉS HOZAMVÉDETT SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP MKB MAGASLAT TŐKE- ÉS HOZAMVÉDETT SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP elnevezésű nyilvános, zártvégű értékpapír befektetési alap TÁJÉKOZTATÓJA ÉS KEZELÉSI SZABÁLYZATA Alapkezelő: MKB Befektetési Alapkezelő

Részletesebben

Ingatlanvagyon értékelés

Ingatlanvagyon értékelés Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Ingatlanfejlesztı 8000 Székesfehérvár, Pirosalma u. 1-3. Szakirányú Továbbképzési Szak Ingatlanvagyon értékelés 4. A vagyon elemzése Szerzı: Harnos László

Részletesebben

GYÓGYÍR XI. NONPROFIT Kft. 1117 Budapest, Fehérvári út 12. Központ: +36-1-279 2100 titkárság: +36-1- 279 2180 fax: +36-1-279 2176 e-mail:

GYÓGYÍR XI. NONPROFIT Kft. 1117 Budapest, Fehérvári út 12. Központ: +36-1-279 2100 titkárság: +36-1- 279 2180 fax: +36-1-279 2176 e-mail: Statisztikai számjel: 21814097-8621-571-01 Cégjegyzék száma: 01-09-913332 Gyógyír XI. Egészségügyi Szolgáltató Kft. Kiegészítő melléklet Budapest, 2012. április 24. P.H... dr. Kóti Tamás ügyvezető igazgató

Részletesebben

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM (1157 Budapest, Kavicsos köz 2-4.) Pedagógiai Program 2

Részletesebben

Könyvelői Klub INGATLANOK ÉS BEFEKTETÉSE SZÁMVITELI ÉS ADÓZÁSI KÉRDÉSEI KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 11 - BUDAPEST. Áfa

Könyvelői Klub INGATLANOK ÉS BEFEKTETÉSE SZÁMVITELI ÉS ADÓZÁSI KÉRDÉSEI KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 11 - BUDAPEST. Áfa KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 11 - BUDAPEST Konzultáns: Horváth Józsefné okl. könyvvizsgáló, okl. nemzetközi áfa- és adóigazgatósági adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN

AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN ELVÉGZETT FELMÉRÉS A 2007-BEN ÉS 2009-BEN VÉGZETT FRISSDIPLOMÁSOK KÖRÉBEN Készítették: Fortuna Zoltán Karcsics Éva Kırösligeti Zsuzsa

Részletesebben

J a v a s l a t a 2010. évi Környezetvédelmi Intézkedési Tervről szóló tájékoztató és a 2011. évi Környezetvédelmi Intézkedési Terv elfogadására

J a v a s l a t a 2010. évi Környezetvédelmi Intézkedési Tervről szóló tájékoztató és a 2011. évi Környezetvédelmi Intézkedési Terv elfogadására J a v a s l a t a 2010. évi Környezetvédelmi Intézkedési Tervről szóló tájékoztató és a 2011. évi Környezetvédelmi Intézkedési Terv elfogadására Ózd, 2011. április 21. Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági

Részletesebben

A 2010. január 1-től érvényes legfontosabb adó- és járulék szabályok

A 2010. január 1-től érvényes legfontosabb adó- és járulék szabályok A 2010. január 1-től érvényes legfontosabb adó- és járulék szabályok Készítette: Berényiné Bosch Cecília OFA Hálózat PERTU projekt pénzügyi szakértője Budapest, 2009. december Tartalomjegyzék: Bevezetés...

Részletesebben

A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI

A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI FELSŐOKTATÁSI KUTATÓINTÉZET KUTATÁS KÖZBEN Liskó Ilona A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI Secondary Student Hostels No. 257 RESEARCH PAPERS INSTITUTE FOR HIGHER EDUCATIONAL RESEARCH Liskó Ilona A szakképző

Részletesebben

PannErgy Nyrt. és leányvállalatai IFRS szerint készített konszolidált pénzügyi kimutatások és Éves jelentés 2015.

PannErgy Nyrt. és leányvállalatai IFRS szerint készített konszolidált pénzügyi kimutatások és Éves jelentés 2015. PannErgy Nyrt. és leányvállalatai IFRS szerint készített konszolidált pénzügyi kimutatások és Éves jelentés 2015. Független Könyvvizsgálói jelentéssel együtt Konszolidált pénzügyi kimutatások 2015.12.31.

Részletesebben

Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban. Készítette: Kováts András és Medjesi Anna

Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban. Készítette: Kováts András és Medjesi Anna Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban Készítette: Kováts András és Medjesi Anna Budapest, 2005 1 Összefoglaló A magyar nemzetiségű külföldi

Részletesebben

Nehéz döntések A politika George W. Bush szemével

Nehéz döntések A politika George W. Bush szemével Paár Ádám Nehéz döntések A politika George W. Bush szemével Kevés személyiség nyomta rá a bélyegét a világ arculatára olyan mértékben, mint George W. Bush. Valószínűleg még sokáig elhúzódik a vita arról,

Részletesebben