változásmutató ÚJ JOGSZABÁLYOK
|
|
- Elemér Balázs
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Változásmutató július válogatás Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban. A hatálybalépés időpontját csak akkor tüntetjük fel, ha az a 30 napot meghaladja. A módosított jogszabályoknál feltüntetjük, hogy mekkora részük változik. átfogóan közepesen kismértékben ÚJ JOGSZABÁLYOK évi LXXXV. törvény a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról évi LXXVIII. törvény az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról évi LXXVI. törvény a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól , évi LXXIV. törvény az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről évi LXXIII. törvény az Országos Érdekegyeztető Tanácsról évi LXXII. törvény a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról évi LXVI. törvény a Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a határokat átlépő bűnözés elleni harcban történő együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről évi LXV. törvény az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről /2009. (VII. 30.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, valamint a szeszes italok földrajzi árujelzőinek oltalmára irányuló eljárásról és a termékek ellenőrzéséről 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet a közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhoz és a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról 154/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezesség igénybevételének és beváltásának részletes szabályairól 153/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet a pénzügyi szektorban érvényesülő fogyasztóvédelem hatékonyságának növeléséhez szükséges egyes kérdésekről 152/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásáról 148/2009. (VII. 22.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Vietnámi Szocialista Köztársaság Kormánya között pénzügyi együttműködési keretprogram kialakításáról szóló megállapodás kihirdetéséről 143/2009. (VII. 6.) Korm. rendelet az erdőgazdálkodási és erdővédelmi bírság mértékéről és kiszámításának módjáról 17/2009. (VII. 27.) MNB rendelet a jegybanki alapkamat mértékéről 23/2009. (VII. 17.) EüM rendelet az egészségügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről 98/2009. (VII. 30.) FVM rendelet a borkészítésre alkalmas szőlőfajták osztályba sorolásáról 97/2009. (VII. 30.) FVM rendelet a borszőlő termőhelyi kataszterének felvételezéséről, kiegészítéséről és módosításáról 90/2009. (VII. 24.) FVM rendelet az agrár-szaktanácsadói tevékenység engedélyezéséről
2 10 86/2009. (VII. 17.) FVM rendelet a szőlőtermelési potenciálról 81/2009. (VII. 10.) FVM rendelet a kölcsönös megfeleltetés körébe tartozó ellenőrzések lefolytatásával, valamint a jogkövetkezmények alkalmazásával kapcsolatos szabályokról 11/2009. (VII. 10.) HM rendelet a hivatásos és szerződéses katonák, a honvédségi közalkalmazottak egyes pénzbeli szociális juttatásairól 36/2009. (VII. 22.) KHEM rendelet a távhőszolgáltatás csatlakozási díjának és a lakossági távhőszolgáltatás díjának, valamint a hőenergia távhőtermelő és a távhőszolgáltató közötti szerződésben alkalmazott árának meghatározása során figyelembe veendő szempontokról, és a Magyar Energia Hivatal által lefolytatott eljárásban kötelezően benyújtandó adatok köréről 22/2009. (VII. 23.) ÖM rendelet a tűzvédelmi megfelelőségi tanúsítvány beszerzésére vonatkozó szabályokról 21/2009. (VII. 8.) ÖM rendelet a központi költségvetési előirányzat terhére igényelhető tűzoltósági célú beruházási, fejlesztési támogatás pályázati rendszeréről 15/2009. (VII. 24.) SZMM rendelet a saját munkavállalók részére szervezett képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásáról 2/2009. (VII. 10.) TM rendelet a fontos és bizalmas munkakörökről, valamint a nemzetbiztonsági ellenőrzés szintjéről 70/2009. (VII. 3.) OGY határozat a Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság tevékenységéről (2009. január június) szóló jelentésének elfogadásáról, valamint a Nabucco gázvezeték létrehozását elősegítő nemzetközi szerződés aláírásának, és a Nabucco gázvezeték megépítésének támogatásáról 69/2009. (VII. 3.) OGY határozat a Magyar Távirati Iroda Zrt évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról 1130/2009. (VII. 31.) Korm. határozat a minisztériumok igazgatása személyi juttatását érintő intézkedésekről változásmutató 1129/2009. (VII. 30.) Korm. határozat az Önkormányzati Minisztérium évi kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradványának átcsoportosításáról 1127/2009. (VII. 29.) Korm. határozat a Kormány vagy miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó egyes költségvetési szervek létszámgazdálkodását érintő átmeneti intézkedésekről 1123/2009. (VII. 23.) Korm. határozat a helyközi közösségi közlekedési rendszer átalakításával határozat kapcsolatos összehangolásáért felelős kormánybiztos kinevezéséről 1122/2009. (VII. 23.) Korm. határozat a vállalkozások tartós forgóeszköz hiteleihez biztosítandó MFB Gazdaságélénkítési Bankgarancia Programról 1121/2009. (VII. 23.) Korm. határozat a évi központi költségvetés általános tartalékának előirányzatából történő felhasználásról 1120/2009. (VII. 23.) Korm. határozat a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának évi cselekvési programjáról 1119/2009. (VII. 23.) Korm. határozat a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum létrehozásáról és működéséről 1116/2009. (VII. 23.) Korm. határozat a 2010-ben a felsőoktatásban felvehető, államilag támogatott hallgatói létszámkeretről 1113/2009. (VII. 23.) Korm. határozat Mongólia részére történő kötött segélyhitel felajánlásáról 1112/2009. (VII. 23.) Korm. határozat az Indonéz Köztársaság részére történő kötött segélyhitel felajánlásáról 1108/2009. (VII. 10.) Korm. határozat a évi központi költségvetés általános tartalékának előirányzatából történő felhasználásról 1107/2009. (VII. 8.) Korm. határozat az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program Infrastruktúrafejlesztés az egészségpólusokban című pályázathoz kapcsolódóan a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza és a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház projektjeivel, továbbá a Társadalmi Infrastuktúra Operatív Program Sürgősségi ellátás fejlesztése - SO1 és SO2 (és ezeken belül gyermek sürgősségi ellátás) támogatására című
3 pályázathoz kapcsolódóan a Pécsi Tudományegyetem és a Kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház projektjeivel öszszefüggő többletkapacitások előzetes befogadásáról 1106/2009. (VII. 8.) Korm. határozat a Kormány II. félévi munkatervéről 1105/2009. (VII. 6.) Korm. határozat a DATÉSZ Dél-Alföldi Termelői Értékesítő Szervezetek Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak a zöldség-gyümölcs ágazattal öszszefüggő tevékenységét elősegítő intézkedések előkészítéséről 48/2009. (VII. 23.) ME határozat a Magyar Köztársaság Kormánya és Mongólia Kormánya közötti pénzügyi együttműködési keretprogram kialakításáról szóló megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról 47/2009. (VII. 23.) ME határozat a Magyar Köztársaság Kormánya és az Indonéz Köztársaság Kormánya közötti pénzügyi együttműködési keretprogram kialakításáról szóló megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról 45/2009. (VII. 15.) ME határozat a Magyar Köztársaság területén is áthaladó Nabucco tranzit földgázvezeték rendszeren történő földgázszállításban való együttműködésről szóló megállapodás szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról 44/2009. (VII. 10.) ME határozat a minisztériumok, a Miniszterelnöki Hivatal és a Kormányhivatalok besorolásáról 43/2009. (VII. 10.) ME határozat a Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a Magyar Köztársaság kisinyovi nagykövetségén a vízumkérelmek kezelésével kapcsolatos együttműködésről szóló megállapodás szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról 3/2009. (VII. 30.) PM határozat az Európai Bizottságnak a távhőszolgáltatás kedvezményes általános forgalmi adó mértékével összefüggő határozata meghozatalára nyitva álló határidő lejártának megállapításáról 2/2009. (VII. 24.) PM határozat az Európai Bizottság határozata időpontjának megállapításáról HATÁLYON KÍVÜL HELYEZETT JOGSZABÁLYOK 124/2007. (V. 31.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmára és a termékek ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokról 158/2009. (VII. 30.) Korm. r. 57/2007. (III. 31.) Korm. rendelet a közúti árufuvarozáshoz és személyszállításhoz kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről 156/2009. (VII. 29.) Korm. r. 135/1994. (X. 26.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a terrorizmus, a kábítószer tiltott forgalma és a szervezett bűnözés elleni harcban történő együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről évi LXVI. tv. 1/2009. (I. 19.) MNB rendelet a jegybanki alapkamat mértékéről 17/2009. (VII. 27.) MNB r. 15/2004. (V. 21.) BM rendelet a tűzvédelmi megfelelőségi tanúsítvány beszerzésére vonatkozó szabályokról 2/2009. (VII. 23.) ÖM r. 35/2003. (VII. 29.) BM rendelet a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok létesítési, fejlesztési költségeivel kapcsolatos pályázati feltételekről 21/2009. (VII. 8.) ÖM r 13/2005. (IV. 21.) EüM rendelet az egészségügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről 23/2009. (VII. 17.) EüM r. 22/2000. (VII. 24.) EüM rendelet az orvosdiagnosztikai laboratóriumi technológus szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról 24/2009. (VII. 23.) EüM r. 162/2008. (XII. 18.) FVM rendelet a szőlőtermelési potenciálról 86/2009. (VII. 17.) FVM r. 65/2005. (VII. 14.) FVM rendelet a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervhez kapcsolódó Tanácsadói Névjegyzékről 90/2009. (VII. 24.) FVM r
4 12 104/2004. (VI. 3.) FVM rendelet a borkészítésre alkalmas szőlőfajták osztályba sorolásáról 98/2009. (VII. 30.) FVM r. 95/2004. (VI. 3.) FVM rendelet a szőlő termőhelyi kataszterének felvételezéséről, kiegészítéséről és módosításáról 97/2009. (VII. 30.) FVM r. 39/2001. (V. 14.) FVM rendelet a Szőlőfajta Használati Bizottságról 98/2009. (VII. 30.) FVM r. 95/1999. (XI. 5.) FVM rendelet a Szaktanácsadói Névjegyzékről 90/2009. (VII. 24.) FVM r /1998. (IV. 17.) NM rendelet a képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról 24/2009. (VII. 23.) EüM r. 13/2006. (XII. 27.) SZMM rendelet a szakképzési hozzájárulást a saját munkavállalói részére szervezett képzéssel teljesítő hozzájárulásra kötelezett költségei elszámolásának feltételeiről és az elszámolás szabályairól 15/2009. (VII. 24.) SZMM r. 28/2009. (IV. 17.) OGY határozat országos népszavazás elrendeléséről 82/2009. (VII. 15.) AB h. 2160/2008. (XI. 12.) Korm. határozat a gazdaságélénkítési hitelprogrammal összefüggő egyes kérdésekről 1122/2009. (VII. 23.) Korm. h. 56/2008. (VIII. 26.) ME határozat a Magyar-Román Gazdasági Együttműködési Kormányközi Vegyes Bizottság magyar tagozata elnökének kinevezéséről 49/2009. (VII. 23.) ME h. MÓDOSÍTOTT JOGSZABÁLYOK évi L. törvény a fizetési meghagyásos eljárásról évi LXXXV. törvény évi XXXV. törvény egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. törvény módosításáról évi LXXXV. tv évi LXXXII. tv. változásmutató évi CIV. törvény a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről évi CII. törvény a Magyar Köztársaság évi költségvetéséről évi LXIX. tv évi CI. törvény a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról évi LXVII. tv évi LXXXI. törvény egyes adó- és járuléktörvények módosításáról évi LXVII. törvény a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről évi CLIX. törvény a viszontbiztosítókról évi CXXXVIII. törvény a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól évi CXXXVI. törvény a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról évi CXXXV. törvény a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről évi LXXXV. tv évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról évi CXXIII. törvény a kisajátításról évi CXVII. törvény a foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről évi CVI. törvény az állami vagyonról évi LXX. tv.
5 2007. évi XLVI. törvény a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Függelékeinek kihirdetéséről évi LXXXVIII. tv évi XVII. törvény a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről évi XCVIII. törvény a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól évi LXXVII. tv évi LIX. törvény az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról évi LXXVII. tv évi LVII. törvény a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról évi LII. törvény a polgárőrségről évi LXXXIV. tv évi XXVI. törvény a földgáz biztonsági készletezéséről évi X. törvény a szövetkezetekről évi V. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról évi IV. törvény a gazdasági társaságokról évi LXXVII. tv évi CLXXX. törvény a foglalkoztatás bővítése és rugalmasabbá tétele érdekében szükséges intézkedésekről évi LXXVIII. tv évi CXXXIX. törvény a felsőoktatásról évi LXXIII. tv évi LXXI. tv évi CXXXV. törvény a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről évi LXXV. tv évi CXXXIII. törvény a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról évi LXXVIII. tv évi LXXVII. tv évi XC. törvény az elektronikus információszabadságról évi LXVIII. tv évi XLVII. törvény az igazságügyi szakértői tevékenységről évi LXXV. tv évi XXV. törvény a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól évi CXXIII. törvény a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglakoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról évi LXXVIII. tv évi CVII. törvény a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról évi LVII. törvény az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról évi LIII. törvény az Országgyűlés és a Kormány európai uniós ügyekben történő együttműködéséről évi XXXV. törvény az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézetről 13
6 évi XXIX. törvény az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról évi XXIV. törvény a lőfegyverekről és lőszerekről évi LXXXIV. tv évi XIX. törvény a Vám- és Pénzügyőrségről évi I. törvény a sportról évi LXXXIV. tv , , évi CXXXIII. törvény a társasházakról évi CXXIX. törvény a közbeszerzésekről évi LXXXV. tv , évi LXXXII. tv évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól évi CXXVI. törvény a közösségi vámjog végrehajtásáról évi CI. törvény a postáról évi C. törvény az elektronikus hírközlésről évi XCII. törvény az adózás rendjéről évi LXXXI. tv. 73/2009. (VII. 10.) AB. h évi LXXVIII. tv változásmutató évi LXXXVIII. törvény az energiaadóról évi LXXVII. tv , évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról évi LXXX. törvény a jogi segítségnyújtásról évi LXXV. tv évi LX. törvény a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről évi L. törvény a Nemzeti Civil Alapprogramról évi XLVII. törvény a pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványokról évi XVI. törvény az agrárpiaci rendtartásról évi LXXXVII. tv évi LXII. törvény a Magyar Köztársaság évi költségvetéséről évi LV. törvény a közvetítői tevékenységről évi LXXV. tv , évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról évi LXXVIII. tv évi LXXVII. tv évi CXX. törvény a tőkepiacról évi LXXXV. tv évi CI. törvény a felnőttképzésről
7 2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról évi XCIII. törvény a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról évi LXXXV. törvény a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról évi LVIII. törvény a Magyar Nemzeti Bankról évi XXXVII. törvény a tankönyvpiac rendjéről évi XVIII. törvény a személy- és tárgykörözésről évi LXXXIV. tv évi C. törvény a számvitelről évi LXXXV. tv évi LXXVII. tv évi LXXI. tv évi XXXIX. törvény a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól évi CXXV. törvény a Magyar Köztársaság évi költségvetéséről évi LXXXIV. törvény a közúti közlekedési nyilvántartásról évi LXXXIV. tv évi LXIX. törvény a szabálysértésekről évi LXXII. tv évi LXIII. törvény a közterület-felügyeletről évi LXXXIV. tv évi LXXXIV. törvény a családok támogatásáról évi LXXIX. tv évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról évi LXXVIII. tv évi LXXVII. tv évi XXXII. törvény az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló évi LV. törvény módosításáról évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról évi LXXIX. tv évi XIX. törvény a büntetőeljárásról évi LXXXIII. tv. 72/2009. (VII. 10.) AB h évi LXXX. tv évi LXXV. tv évi LXXII. tv évi XI. törvény az ügyvédekről évi LXXV. tv , , évi CLIX. törvény a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról évi LXXXIV. tv évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről évi CXXXVI. törvény az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokról évi CXXXV. törvény a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről évi LXXXIII. törvény a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól évi LXXIX. tv , évi LXXXII. törvény a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról 15
8 évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról évi LXXVII. tv évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről évi LXXVIII. tv évi LXXVII. tv évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről évi LXVIII. törvény az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról évi LXVII. törvény a bírák jogállásáról és javadalmazásáról évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról évi LXXIX. tv évi LXXII. tv évi XXX. törvény a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről évi CXXVII. törvény a nemzeti hírügynökségről évi CXXIV. törvény a Magyar Köztársaság évi költségvetéséről évi CXIII. törvény a lakástakarékpénztárakról évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról évi LXXXVI. tv évi LXXXV. törvény az illetékekről szóló évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról változásmutató évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról évi LXXV. törvény a munkaügyi ellenőrzésről évi LXXIII. tv évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról évi XLVIII. törvény a közraktározásról évi XLIII. törvény a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról évi XXV. törvény a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról évi LXXXV. tv évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról évi LXV. tv évi CXIV. törvény az igazságügyi szakértői kamaráról évi LXXV. tv évi LXIV. törvény a Gyermek- és Ifjúsági Alapról, valamint a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítványról évi LXXIX. tv évi XXXII. törvény a szabadalmi ügyvivőkről évi LXXV. tv évi LXXX. törvény az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről évi LXXXIII. tv évi LXVI. törvény a Bérgarancia Alapról
9 1994. évi LIII. törvény a bírósági végrehajtásról évi LXXV. tv évi LXVIII. tv évi XLII. törvény a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról évi XXXIV. törvény a Rendőrségről évi XCVI. törvény az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról évi LXXVII. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól évi LXXVI. törvény a szakképzésről évi XLIX. törvény a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről évi XXIII. törvény a Nemzeti Kulturális Alapról évi LXXVII. tv évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról évi LXXXIX. törvény a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről évi LXXXIV. törvény a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól és azok évi költségvetéséről évi LXXVII. tv évi XXXVIII. törvény az államháztartásról évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról évi XXXII. törvény az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról évi XXIII. törvény a köztisztviselők jogállásáról évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről évi LXXIV. tv évi LXXIII. tv évi LXXXII. törvény a gépjárműadóról évi LXXVIII. tv évi LXXVII. tv., évi XLIX. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról évi XXIX. törvény a munkavállalói érdekképviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről évi XXVIII. törvény a szakszervezeti vagyon védelméről, a munkavállalók szervezkedési és szervezeteik működési esélyegyenlőségéről évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról évi LXXVII. tv évi C. törvény a helyi adókról évi LXXVII. tv évi XCIII. törvény az illetékekről évi LXXII. tv évi LXVIII. tv , évi LVI. törvény az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről évi LXV. tv
10 évi LV. törvény az országgyűlési képviselők jogállásáról évi LXV. tv évi I. törvény a közúti közlekedésről évi LXXXIV. tv évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről évi LXXXIII. tv évi LXXX. tv évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról évi LXXII. tv évi III. törvény a polgári perrendtartásról évi LXXV. tv évi LXXIV. tv évi LXVIII. tv , évi XX. törvény A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA évi LXIV. tv évi 11. törvényerejű rendelet a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról évi LXXX. tv. 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról 156/2009. (VII. 29.) Korm. r. 2/1981. (I. 31.) MT rendelet a közúti árutovábbítási szerződésekről 156/2009. (VII. 29.) Korm. r. 55/2009. (III. 13.) Korm. rendelet a vásárokról és a piacokról 145/2009. (VII. 10.) Korm. r. 288/2008. (XII. 9.) Korm. rendelet az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról 142/2009. (VII. 6.) Korm. r. 5/2008. (I. 22.) Korm. rendelet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. saját vagyonával és a rábízott állami vagyonnal kapcsolatos éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségéről 150/2009. (VII. 23.) Korm. r. változásmutató 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról 153/2009. (VII. 23.) Korm. r /2007. (VI. 26.) Korm. rendelet egyes iparjogvédelmi beadványok elektronikus úton való benyújtására vonatkozó részletes szabályokról 159/2009. (VII. 30.) Korm. r. 66/2007. (IV. 4.) Korm. rendelet a közúti szállítást végző egyes járművek személyzete vezetési és pihenőidejének ellenőrzéséről 156/2009. (VII. 29.) Korm. r. 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről 145/2009. (VII. 10.) Korm. r. 151/2009. (VII. 23.) Korm. r. 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről 145/2009. (VII. 10.) Korm. r. 334/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az állatvédelmi hatóság kijelöléséről 145/2009. (VII. 10.) Korm. r. 274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal létrehozásáról és működéséről 145/2009. (VII. 10.) Korm. r. 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet a Nemzeti Közlekedési Hatóságról 145/2009. (VII. 10.) Korm. r. 86/2006. (IV. 12.) Korm. rendelet a hallgatói hitelrendszerről és a Diákhitel Központról 149/2009. (VII. 23.) Korm. r. 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról 151/2009. (VII. 23.) Korm. r. 152/2005. (VIII. 2.) Korm. rendelet az Útravaló Ösztöndíjprogramról 157/2009. (VII. 29.) Korm. r. 191/2002. (IX. 4.) Korm. rendelet a polgári felhasználású robbanóanyagok forgalmazásáról és felügyeletéről 144/2009. (VII. 10.) Korm. r.
11 282/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet a magánnyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási tevékenységéről 155/2009. (VII. 23.) Korm. r. 236/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról 156/2009. (VII. 29.) Korm. r. 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet az egyes szabálysértésekről 146/2009. (VII. 14.) Korm. r. 156/2009. (VII. 29.) Korm. r. 158/1999. (XI. 19.) Korm. rendelet a katasztrófa-egészségügyi ellátásról 147/2009. (VII. 17.) Korm. r. 134/1999. (VIII. 31.) Korm. rendelet a járóbeteg-ellátás keretében rendelt gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök és gyógyfürdőellátások árához nyújtott támogatások elszámolásáról és folyósításáról 141/2009. (VII. 3.) Korm. r. 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól 141/2009. (VII. 3.) Korm. r. 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet az államháztartás működési rendjéről 142/2009. (VII. 6.) Korm. r. 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről 145/2009. (VII. 10.) Korm. r. 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról 141/2009. (VII. 3.) Korm. r. 188/1996. (XII. 17.) Korm. rendelet a közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatainak teljesítéséhez szükséges pénzügyi forrásokról és azok felhasználásának módjáról 156/2009. (VII. 29.) Korm. r. 76/2004. (VIII. 19.) ESzCsM rendelet az egyes személyazonosításra alkalmatlan ágazati (egészségügyi, szakmai) adatok körének meghatározására, gyűjtésére, feldolgozására vonatkozó részletes szabályokról 22/2009. (VII. 17.) EüM r. 32/2008. (VIII. 14.) EüM rendelet az egészségügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról 24/2009. (VII. 23.) EüM r. 52/2005. (XI. 18.) EüM rendelet az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerek forgalomba hozataláról 21/2009. (VII. 14.) EüM r. 16/1998. (IV. 3.) FM rendelet a vágójuhok vágás utáni minősítéséről és kereskedelmi osztályba sorolásáról 84/2009. (VII. 15.) FVM r. 15/1998. (IV. 3.) FM rendelet a vágósertések vágás utáni minősítéséről és a hasított féltestek kereskedelmi osztályba sorolásáról 83/2009. (VII. 15.) FVM r. 14/1998. (IV. 3.) FM rendelet a vágómarhák vágás utáni minősítéséről és a hasított féltestek kereskedelmi osztályba sorolásáról 82/2009. (VII. 15.) FVM r. 73/1997. (X. 28.) FM KTM együttes rendelet a nem halászható (horgászható) halfajokról és víziállatokról, valamint az egyes halfajok szerinti halászati tilalmi időkről 88/2009. (VII. 17.) FVM KvVM e. r. 44/2009. (IV. 11.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nem élelmiszeripari célú kiskapacitású, növényi alapú nyersszesz, nyersolaj előállító üzemek létesítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 96/2009. (VII. 30.) FVM r. 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről 94/2009. (VII. 28.) FVM r. 137/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 92/2009. (VII. 28.) FVM r. 136/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 91/2009. (VII. 28.) FVM r. 19
12 20 135/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről 93/2009. (VII. 28.) FVM r. 133/2008. (X. 10.) FVM rendelet a cukorrépa-termelők nemzeti kiegészítő támogatásáról 87/2009. (VII. 17.) FVM r. 120/2008. (IX. 11.) FVM rendelet a borászati termékek alkoholtartalmának növelésére felhasznált sűrített szőlőmust és finomított szőlőmust-sűrítmény után járó támogatás igénybevételének feltételeiről 101/2009. (VII. 30.) FVM r. 100/2008. (VIII. 6.) FVM rendelet a szőlőültetvények kivágásához nyújtott támogatás feltételeiről 100/2009. (VII. 30.) FVM r. 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról 80/2009. (VII. 3.) FVM. r. 8/2008. (I. 23.) FVM rendelet a földművelésügyi ágazathoz tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei kiadásáról 85/2009. (VII. 15.) FVM r. 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 95/2009. (VII. 30.) FVM r. 142/2004. (IX. 30.) FVM GKM együttes rendelet a mezőgazdaság és az ipar területén folytatott géntechnológiai tevékenység egyes szabályairól 89/2009. (VII. 22.) FVM r. 97/2004. (VI. 3.) FVM rendelet a borok eredetvédelmi szabályairól 99/2009. (VII. 30.) FVM r. 82/2003. (VII. 16.) FVM rendelet a géntechnológiai tevékenységre vonatkozó nyilvántartás és adatszolgáltatás rendjéről, valamint a géntechnológiai tevékenységhez szükséges engedély iránti kérelemhez csatolandó dokumentációról 89/2009. (VII. 22.) FVM r. változásmutató 48/2007. (IV. 26.) GKM rendelet a belföldi közforgalmú menetrend szerinti vasúti személyszállítás és helyközi (távolsági) autóbusz-közlekedés, valamint a nevelési-oktatási intézmények által rendelt belföldi autóbusz különjáratok legmagasabb díjairól 34/2009. (VII. 6.) KHEM r. 19/2005. (IV. 12.) GKM rendelet a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól 28/2009. (VII. 30.) IRM r. 22/2006. (VIII. 8.) HM rendelet a Magyar Honvédség élelmezési ellátásáról 11/2009. (VII. 10.) HM r. 29/2005. (VII. 27.) HM rendelet a nem polgári célú frekvenciagazdálkodás egyes hatósági eljárásairól és a nem polgári célú frekvenciasávok felhasználási szabályairól 6/2009. (VII. 3.) MeHVM. r. 35/2002. (V. 10.) HM rendelet a kedvezményes üdültetés rendjéről 9/2009. (VII. 6.) HM r. 3/1996. (IV. 12.) HM rendelet a Magyar Honvédség jelképeiről és jelzéseiről 10/2009. (VII. 8.) HM r. 20/2002. (XII. 12.) IM rendelet a szabadalmi bejelentés, az európai szabadalmi bejelentésekkel és az európai szabadalmakkal, illetve a nemzetközi szabadalmi bejelentésekkel összefüggő beadványok, valamint a növényfajta-oltalmi bejelentés részletes alaki szabályairól 28/2009. (VII. 30.) IRM r. 33/2009. (VI. 30.) KHEM rendelet a szélerőmű kapacitás létesítésére irányuló pályázati kiírás feltételeiről, a pályázat minimális tartalmi követelményeiről, valamint a pályázati eljárás szabályairól 36/2009. (VII. 22.) KHEM r. 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről 35/2009. (VII. 10.) KHEM r. 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról 35/2009. (VII. 10.) KHEM r.
13 27/2008. (XII. 3.) KvVM EüM együttes rendelet a környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról 10/2009. (VII. 30.) KvVM EüM e. r. 19/2007. (VII. 30.) MeHVM rendelet az Új Magyarország Fejlesztési Tervben szereplő Regionális Fejlesztés Operatív Programokra meghatározott előirányzatok felhasználásának állami támogatási szempontú szabályairól 17/2009. (VII. 22.) NFGM r. 17/2004. (V. 20.) OM rendelet a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről, valamint egyes oktatási jogszabályok módosításáról 27/2009. (VII. 8.) OKM r. 31/2005. (IX. 29.) PM rendelet a START-kártya felhasználásának, a járulékkedvezmény érvényesítésének, továbbá elszámolásának részletes szabályairól 14/2009. (VII. 10.) PM r. mutató (JúLius) Bár az Országgyűlés bő hónapja nem ülésezik, jó néhány törvény kihirdetése mégis júliusra maradt. A törvényalkotás folyamata nehezen átlátható. Egyes törvények néhány nap, más törvények 1 hónap alatt kerülnek kihirdetésre. Júliusban nem várt módon alig csökkent a jogalkotási kedv, legalábbis módosítások száma és a terjedelem tekintetében. Majd 6000 közlönyoldalt dolgoztunk fel, alig kevesebbet, mint júniusban. S ebben nincs még benne a Hivatalos Értesítő és a többi hivatalos lap. A Magyar Közlöny oldalszáma július végén volt. Mivel az éves terjedelem az utóbbi években rendre oldal körül mozgott, ez az évközi adat így önmagában egy kicsit ijesztő. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az utóbbi időben jelentősen változott a hivatalos lapok tartalma, és az oldalszám növekménye nemcsak jogszabályokkal kapcsolatos.) A júliusban kihirdetett jogszabályok különösen a törvények jó része közvetlen kapcsolatban áll a válságkezeléssel, és ez a hatálybalépési dátumokból is kiolvasható. A kormány- és a miniszteri rendeletek gyors, operatív intézkedéseket tartalmaznak, ezért a döntő többségük szinte azonnal hatályba lépett. A törvényeknél viszont fordított a helyzet, mivel a pénzügyi tárgyú törvények hatálybalépési idejére különös szabály vonatkozik. Ezeket nem lehet 45 napnál rövidebb idővel a jogrendszerbe bevezetni. Megjegyzendő, hogy sok jogszabály bár szinte azonnal hatályba lép, érdemi rendelkezéseiket azonban csak később léptetik hatályba. Így lehet, hogy a kellő felkészülési idő biztosított. Még egy adat: az Online Jogtárba júliusban félezernél is több dokumentum került. Nizalowski Attila Magyar Közlöny Feldolgozott közlönyök száma 18 db Terjedelem 5732 oldal Joganyagok száma Új 287 Módosított 288 Hatályon kívül helyezett 32 Hatálybalépés (nap) Törvények Kormányrendeletek MNB rendeletek 1 1 Miniszteri rendeletek Tárcaközlönyök Feldolgozott közlönyök száma Feldolgozott joganyagok száma Az Európai Unió Hivatalos Lapja 35 db 165 db Feldolgozott lapok száma 62 db (L: 30, C: 32) Ára Ft Terjedelem: 2485 oldal (L: 1560, C: 925) oldal Joganyagok száma Új 629 Helyesbített 15 További részletes információk: CompLex Jogtár Súgó Hírlevél parancs 21
Változásmutató 2010. november válogatás
Változásmutató 2010. november válogatás 6 Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban.
A Projekt Igazgatóságon alkalmazott rendeletek és jogszabályok
A Projekt Igazgatóságon alkalmazott ek és jogszabályok SOR- SZÁM 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. NYILV. SZÁM MEGNEVEZÉS FELLELHETŐSÉG 1959. évi IV. törvény 1988. évi I. törvény 1992. évi XXXVIII.
Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés
Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Igazságügyi Osztály Áldozatsegítés a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. a hozzátartozók
VÁLTOZÁSMUTATÓ JÚLIUS VÁLOGATÁS
változásmutató VÁLTOZÁSMUTATÓ 2010. JÚLIUS VÁLOGATÁS Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok
A Kormányhivatal feladat- és hatáskörét meghatározó legfontosabb jogszabályok listája
A Kormányhivatal feladat- és hatáskörét meghatározó legfontosabb jogszabályok listája Magyarország Alaptörvénye Törvények 1 a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 2 a Polgári Törvénykönyvről
./ (342) , ; -mail:
2046 28 2008., 28.02.2008. 96-63-5905017458-04022010-089 4 2010. «.» 16 04 2010.»,.. 2010. ), :., 2.. 95/10-8. 20/10-9 : :., 2010. 20/10-9 2.. 20/10-9 3...4 1.....9 2.., 2 (1932-1941)...55 3. (1932-1941)...93...95
Az Európai Unió Hivatalos Lapja
2003.9.23. HU 179 2. A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA A. SZOCIÁLIS BIZTONSÁG 1. 31971 R 1408: A Tanács 1971. június 14-i 1408/71/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra,
Ágazati jogszabályok. Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály. Családtámogatási Osztály
Ágazati jogszabályok Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Családtámogatási Osztály 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről
MAGYAR KÖZLÖNY. 77. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 26., kedd. Tartalomjegyzék
MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 26., kedd 77. szám Tartalomjegyzék 2012. évi LXXVI. törvény Egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozottságának
A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységét meghatározó jogszabályok
A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységét meghatározó jogszabályok Törvények (2011.04.25.) Magyarország Alaptörvénye 1952. évi IV. 1959. évi IV. a házasságról, a családról és a gyámságról a Polgári Törvénykönyvről
MAGYAR KÖZLÖNY. 77. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 26., kedd. Tartalomjegyzék
MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 26., kedd 77. szám Tartalomjegyzék 2012. évi LXXVI. törvény Egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozottságának
Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól,
Szociális és gyámügyi igazgatás Ágazati jogszabályok 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális
II. Kormány- és miniszteri rendeletek
I. Törvények A helyi önkormányzatokról szóló 1990 évi. LXV. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. Az információs önrendelkezési jogról
VÁLTOZÁSMUTATÓ 2012. JÚLIUS VÁLOGATÁS
VÁLTOZÁSMUTATÓ 2012. JÚLIUS VÁLOGATÁS Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpont jában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmu
A járások működését szabályozza:
A Martonvásári Járási Hivatal alaptevékenysége, feladat- és hatásköre 1. A Martonvásári Járási Hivatal Törzshivatalának feladat- és hatáskörét, alaptevékenységét meghatározó a szervre vonatkozó alapvető
Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok
KOORDINÁCIÓS ÉS SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok http://www.kormanyhivatal.hu/hu/dok?source=6&type=311#!documentbrowse 1. Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv Magyarország
6. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE
6. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE Törvények 1991. évi XI. törvény az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről 1992. évi XXII. tv. a Munka Törvénykönyvéről
Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre A Fejér Megyei Kormányhivatal, így a Közlekedési Felügyelőség SZMSZ-ének hatályos szövegét a 3/2013. (I.8.)
Jogszabályváltozások 2015. január
Jogszabályváltozások 2015. január MUNKAVÉDELEM Módosított jogszabályok: 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 2012. évi XC. törvény a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról 2012. évi II. törvény
31997 R 0118: A Tanács 1996.12.2-i 118/97/EGK rendelete (HL L 28. szám, 1997.1.30., 1. o.), az alábbi módosításokkal:
2. A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA A. SZOCIÁLIS BIZTONSÁG 1. 31971 R 1408: A Tanács 1971. június 14-i 1408/71/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 2015. júliusban csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, ek). *jelöltek a weboldalról
Változásmutató január válogatás
változásmutató Változásmutató 2010. január válogatás 8 Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok
Konkordanz. Akademie-Ausgabe. Otium Hanoveranum. Leibniz-Editionsstelle Potsdam
Konkordanz zwischen der Akademie-Ausgabe und dem von Joachim Friedrich Feller herausgegebenen Otium Hanoveranum Leibniz-Editionsstelle Potsdam Stand: Sommer 2017 In der ersten Tabelle sind die Stücke nach
Ágazati jogszabályok. A hatályos szöveg elérhető: Nemzeti Jogszabálytár. Több ágazatot érintő jogszabályok
Ágazati jogszabályok A hatályos szöveg elérhető: Nemzeti Jogszabálytár Több ágazatot érintő jogszabályok 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 378/2016.
Ágazati jogszabályok. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.),
Ágazati jogszabályok Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.), A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban:
Sorszám Osztály Ágazati jogszabály(ok)
Szervezeti egység neve: Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Sorszám Osztály Ágazati jogszabály(ok) 1) Munkaerőpiaci és Alapkezelési Osztály 2) Munkaerőpiaci és Alapkezelési Osztály 3) Munkaerőpiaci
A Polgármesteri Hivatal feladatát, hatáskörét és alaptevékenységet meghatározó jogszabályok
A Polgármesteri Hivatal feladatát, hatáskörét és alaptevékenységet meghatározó jogszabályok 2010. évi L. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 2010. évi I. törvény az
KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL. Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2.
KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2./A-2008-0163 JOGSZABÁLYI KERETEK Kisköre, 2010. március 31. A projekt az Európai
Kormányablak ügyintézéssel kapcsolatos jogszabályok
Kormányablak ügyintézéssel kapcsolatos jogszabályok MINDEN KORMÁNYABLAK ÜGYINTÉZÉS 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról 66/2015. (III.30.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei
Az OEP alaptevékenységeit meghatározó törvényi szintű jogszabályok. Törvények
1. Az OEP alaptevékenységeit meghatározó törvényi szintű jogszabályok Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) Törvények 2. 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 3. 1959. évi IV. törvény
A Győri Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály eljárásai során használt jogszabályok jegyzéke
1. számú melléklet A Győri Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály eljárásai során használt jogszabályok jegyzéke I. Osztályai: Családtámogatási és Pénzbeli Ellátási Osztály
Jogszabályváltozás 2013. július hó
MUNKAVÉDELEM, TŰZVÉDELEM Módosított jogszabályok: Jogszabályváltozás 2013. július hó 2012. évi CLXVI. törvény a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről 2011.
A Kórház működését szabályozó legfontosabb jogszabályok
A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház működésének elvei 1. A Kórház önálló jogi személy, önállóan gazdálkodó költségvetési intézmény. 2. A Kórház szakmai működését, működési területét és ellátási kötelezettségét
VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949)
Raktári helye: Nagykőrös, vk. terem, 76-77. polc a) Igazgatótanácsi és tanárszéki jegyzőkönyvek 1904-1947 0,12 fm b) Ügyviteli iratok 1889-1948 (-1949) 0,14 fm c) Anyakönyvek 1865-1946 0,14 fm d) Évkönyvek
A Magyar Tudományos Akadémiát érintő jogszabályok listája
A Magyar Tudományos Akadémiát érintő jogszabályok listája Jogállás Magyarország Alape a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. Jogviszony jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. szabályairól szóló
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 2015. augusztusban csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, ek). *jelöltek a weboldalról
A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre Az igazgatóság tevékenységére vonatkozó fontosabb ágazati jogszabályok és szabályzatok: 328/2010.
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTER E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére egyes törvényeknek a naptári
Törvények évi a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény évi LXXXIV. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről
Törvények 2007. évi a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. CLXI. módosításáról 2007. évi CXXVI. egyes adóek módosításáról 2007. évi LXXXIV. a rehabilitációs járadékról 2006. évi XCVII. az egészségügyben
A mindenkori hatályos ágazati jogszabályok:
A Hivatal elsődlegesen az alábbi jogszabályok alapján látja el feladatait: - Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) - 2011. évi CCIII. tv. az országgyűlési képviselők választásáról - 2013.évi XXXVI.
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke ÉLELMISZER 1995. évi XC. törvény az élelmiszerekrõl 40/1995. (XI. 16.) FM rendelet a Magyar Élelmiszerkönyv kötelezõ elõírásairól Módosítás:
A TERMÉSZETVÉDELMI SZAKTERÜLETRE VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK ÉS AZ ÁLLAMI IRÁNYÍTÁS EGYÉB JOGI ESZKÖZEI
Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetügyi Államtitkárság Környezet- és Természetvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság A TERMÉSZETVÉDELMI SZAKTERÜLETRE VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK ÉS AZ ÁLLAMI IRÁNYÍTÁS
39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai
39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A járási hivatalok feladatai Járási hivatalvezetői titkársági feladatok 61. (1) A járási hivatalok
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke (az agrárpiaci rendtartásból eredõ rendeletek nélkül, lezárva:
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke (az agrárpiaci rendtartásból eredõ rendeletek nélkül, lezárva: 2001. 07. 01.) 1995. évi XC. törvény az élelmiszerekrõl ÉLELMISZER 40/1995.
Változásmutató május válogatás
Változásmutató 2009. május válogatás 8 Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban.
A könyvtári munkára vonatkozó jogszabályok
2 Minőségirányítási Kézikönyv 3. sz. melléklete A könyvtári munkára vonatkozó jogszabályok Törvények 2015. évi XCVI. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2015.
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 2015.májusban csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, ek). *jelöltek a weboldalról
Tájékoztató a jogszabályváltozásokról
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a jogszabályváltozásokról Előterjesztő: Az előterjesztést
KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK
KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK UNGVÁR 1997 TARTALOM BEREGSZÁSZI JÁRÁS V Beregszász /EeperoBe Bakos/CBo6o,qa Szent László templom Bene/flo6pocinrm Jézus Szíve templom Bótrágy/EaTpaflb Szűz
a közúti gépjárművek, az egyes mezőgazdasági, erdészeti és halászati erőgépek üzemanyagés kenőanyag-fogyasztásának igazolás nélkül elszámolható
HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL EGRI JÁRÁSI HIVATAL MŰSZAKI ENGEDÉLYEZÉSI ÉS FOGYASZTÓVÉDELMI FŐOSZTÁLYA TEVÉKENYSÉGÉRE VONATKOZÓ ALAPVETŐ ÁGAZATI JOGSZABÁLYOK Törvények: a közúti
EMBERBARÁT ALAPÍTVÁNY AZ ALAPÍTVÁNY MŰKÖDÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE
EMBERBARÁT ALAPÍTVÁNY AZ ALAPÍTVÁNY MŰKÖDÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE Kiadás éve Jogszabály címe Azonosító száma Utolsó módosítása 1990 Az illetékekről 1990. évi XCIII. tv. 2018. évi LXXXII.
A fogyasztók védelmével összefüggő egyes törvényi rendelkezésekben hivatkozott uniós jogi aktusokat átültető jogszabályi rendelkezések
A fogyasztók védelmével összefüggő egyes törvényi rendelkezésekben hivatkozott uniós jogi aktusokat átültető jogszabályi rendelkezések (lezárás időpontja: 2009. december 31.) Egyes, a fogyasztók védelmével
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére.
Izsák Város Címzetes Főjegyzőjétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2017. április 25-én tartandó ülésére. Tárgy: Az Izsáki Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása.
Jogszabályfigyelés 2013. június. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 87/2013.
június 1 Egyes kormányeknek a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényhez kapcsolódó módosításáról szóló 176/ (VI. 3.) 87/ A egyes a kihirdetést
A rendelet egyes rendelkezéseit kivéve a kihirdetését követő napon 2013. december 11-én lép hatályba. rendeletek. rendelet.
december 1 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri ek módosításáról szóló 76/ (XII. 10.) EMMI 2 Az Európa Tanács egészségügyi termékek hamisításáról és hasonló, közegészségügyi veszélyt
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának tevékenységét meghatározó általános jogszabályok:
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának tevékenységét meghatározó általános jogszabályok: (A jogszabályok megtalálhatók és letölthetők: magyarország.hu/keresések/jogszabályok)
A Hivatal elsődlegesen az alábbi jogszabályok alapján látja el feladatait: - Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) évi CCIII. tv.
A Hivatal elsődlegesen az alábbi jogszabályok alapján látja el feladatait: - Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) - 2011. évi CCIII. tv. az országgyűlési képviselők választásáról - 2013.évi XXXVI.
VÁLTOZÁSMUTATÓ JANUÁR VÁLOGATÁS
VÁLTOZÁSMUTATÓ 2012. JANUÁR VÁLOGATÁS Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpont jában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmu
Tájékoztató a jogszabályváltozásokról
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a jogszabályváltozásokról Előterjesztő: Az előterjesztést
Jogszabályváltozások. Jogszabály száma. Megjelenés helye. Megjelenés időpontja. Hatálybalépés időpontja. Oldal. Tárgy
Jogszabályváltozások Jogszabály száma 2010. évi CLIII. 7/2010. (XII.14.) NGM rendelet 18/2010. (XI.29.) 2010. évi CXXIII. 2010. évi CXXII. 262/2010. (XI.17.) 2010. évi CXIV. 253/2010. (XI.8.) 14/2010.
Magyar joganyagok évi XLI. törvény - az egyes adótörvények és más kapcsolód 2. oldal 18. Hatályát veszti az Szja tv
Magyar joganyagok - 2018. évi XLI. törvény - az egyes adótörvények és más kapcsolód 1. oldal 2018. évi XLI. törvény az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási
A RITEK Zrt. működésére és TITÁN-keretrendszer moduljaira vonatkozó jogszabályok hatályos listája
A RITEK Zrt. működésére és TITÁN-keretrendszer moduljaira vonatkozó jogszabályok hatályos listája Hatályosság ellenőrzése: www.njt.hu, illetve http://rendeletek.szegedvaros.hu/ segítségével RITEK Zrt.
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 20 augusztusban megjelent csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, ek). *jelöltek
Közzéteszi a Szabadalmi Ügyvivői Vizsgabizottság a 76/1995. (XII. 29.) IKM rendelet (a továbbiakban: R.) 5. -ának (2) bekezdése alapján.
A 2016. évi szabadalmi ügyvivői vizsga tárgyainak körébe tartozó hazai, európai közösségi és külföldi jogszabályok, illetve nemzetközi szerződések jegyzéke 1 Közzéteszi a Szabadalmi Ügyvivői Vizsgabizottság
A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály
A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről Általános rész Büntető
A földhivatalok tevékenységi körét, feladatait meghatározó fontosabb jogszabályok
JOGSZABÁLY-MUTATÓ A földhivatalok tevékenységi körét, feladatait meghatározó fontosabb jogszabályok Igazgatás, személyi ügyek 1992. évi XXII. törvény a Munka törvénykönyvéről 1992. évi XXIII. törvény a
Tigáz-DSO Kft-t érintő hatályos, illetve - az elmúlt 5 évben - hatályát vesztett jogszabályok
Tigáz-DSO Kft-t érintő hatályos, illetve - az elmúlt 5 évben - hatályát vesztett jogszabályok Törvények: - 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről - 2013. évi V. törvény a
JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ TÖRVÉNYEK
JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ Jelen ismertető a 2013. november 21-e és december 11-e között a Magyar Közlöny 2013. évi 193-206. számaiban megjelent jogszabályokból tartalmaz válogatást. TÖRVÉNYEK 1. 2013. évi CLXXXVII.
Szervezeti egység neve: Tolna Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály
Szervezeti egység neve: Tolna Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Sorszám Osztály (Szekszárdi Járási Hivatal esetében: Főosztály/Osztály) Ágazati jogszabály(ok) 1. Hatósági, Építésügyi és Oktatási
Általános közzétételi lista II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok
Általános közzétételi lista II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok 1. A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó ágazati jogszabályok
(1) bekezdés a) és b) pontjában,
77950 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 187. szám A Kormány 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelete a központi hivatalok felülvizsgálatával és a járási (fővárosi kerületi) hivatalok megerősítésével összefüggő
A tervezet előterjesztője
1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,
I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 3 / 2015. (I. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 39. szám 3979
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 39. szám 3979 A vidékfejlesztési miniszter 22/2014. (III. 14.) VM rendelete a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénnyel összefüggésben egyes agrár- és környezetvédelmi
JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK HATÁROZATAI TÖRVÉNYEK
JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ Jelen ismertető a 2013. december 12-e és 2014. január 21-e között a Magyar Közlöny 2013. évi 207-225. és 2014. évi 1-7. számaiban megjelent jogszabályokból tartalmaz válogatást. A
I. 54 Radics László hivatásos ,22 36,75 8,77 861,74
Összesített lista Hely Rajtszám NÉV Kategória I. 54 Radics László hivatásos 450 330 36,22 36,75 8,77 861,74 II. 22 Tóbiás Béla Mátyás sport 230 23,86 327,66 334,37 10,29 926,18 III. 50 Szabados Zoltán
2017. évre érvényes TÖRVÉNYEK, RENDELETEK GYŰJTEMÉNYE
2017. évre érvényes TÖRVÉNYEK, RENDELETEK GYŰJTEMÉNYE Törvények: Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről
JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ
. sz. melléklet JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ Jelen ismertető a Magyar Közlöny 2014. évi 84-156. számaiban megjelent jogszabályokból tartalmaz válogatást. TÖRVÉNYEK 1. 2014. évi XXIV. törvény Az Oroszországi Föderáció
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 2016. januári csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányrendeletek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, rendeletek). *jelöltek
Tájékoztató a jogszabályváltozásokról
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a jogszabályváltozásokról Előterjesztő: Az előterjesztést
JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ TÖRVÉNYEK
JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ Jelen ismertető a 2012. május 20-a és 2012. június 19-e között a Magyar Közlöny 2012. évi 61-74. számaiban megjelent jogszabályokból tartalmaz válogatást. TÖRVÉNYEK 1. 2012. évi XLVI.
366/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet a közigazgatási hivatalokat érint egyes kormányrendeletek módosításáról
366/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet a közigazgatási hivatalokat érint egyes kormányrendeletek módosításáról A Kormány az Alkotmány 35. -ának (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében,
MAGYAR KÖZLÖNY 120. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 120. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. szeptember 4., csütörtök Tartalomjegyzék 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet Egyes kormányrendeleteknek a kormányzati szerkezetátalakítással összefüggő
CompLex Hírlevél. új jogszabályok. Tartalom. 2007. március
új jogszabályok 2007. évi XIX. törvény egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról 2007. 04. 01. 2007. évi XVIII. törvény a Magyar Köztársaság és az Osztrák Köztársaság között az egymás
a 7. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 74. (1) bekezdés p) pontjában kapott felhatalmazás
MAGYAR KÖZLÖNY 2014. évi 39. szám 3965 A nemzeti fejlesztési miniszter 12/2014. (III. 14.) NFM rendelete egyes miniszteri rendeleteknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2013. évi 57. szám 20401 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata Az Oktatási Hivatal Alapító Okirata (a módosításokkal egységes
Az Országgyűlés május-június havi ülésterve
ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Törvényhozási Igazgatóság Szervezési Főosztály 20 26-án 14 30 órai állapot. Az Országgyűlés 20 - havi ülésterve Előterjesztések és és Az ülés első Az ülés első A géntechnológiai tevékenységről
ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)
HONVÉDELMI MINISZTER ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII.
Változásmutató 2011. július válogatás
Változásmutató 2011. július válogatás 6 Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban.
M i n i s z t e r i r e n d e l e t. egyes ifjúsági, szociális és gyermekvédelmi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 11.779-1/2006-SZMM TERVEZET M i n i s z t e r i r e n d e l e t egyes ifjúsági, szociális és gyermekvédelmi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Budapest, 2006.
TÁJÉKOZTATÓ a december 1-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék
Országgyűlés Hivatala Budapest, 2015. december Törvényhozási Igazgatóság Tájékoztatási és Irománynyilvántartó Iroda TÁJÉKOZTATÓ a 2015. december 1-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1 Tartalomjegyzék
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
XVI/Á/2/2008. Dr. Szili Katalin asszony részére, az Országgyűlés elnöke. Helyben. Tisztelt Elnök Asszony!
XVI/Á/2/2008. Dr. Szili Katalin asszony részére, az Országgyűlés elnöke Helyben Tisztelt Elnök Asszony! XVI-Á/36/2007. számú levelemben foglaltaknak megfelelően mellékelten megküldöm az Országgyűlés 2008.
Magyar joganyagok évi CLIX. törvény - az általános közigazgatási rendtartásr 2. oldal A Tao. törvény lé
Magyar joganyagok - 2017. évi CLIX. törvény - az általános közigazgatási rendtartásr 1. oldal 2017. évi CLIX. törvény az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő
2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val
1. oldal Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okirata 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdése alapján a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okiratát (a továbbiakban:
Joghelyek: gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök
Joghelyek: gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök 2/2008. (I. 8.) EüM rendelet» a gyógyszertárban forgalmazható, valamint kötelezően készletben tartandó termékekről 54/2007. (XII. 14.) EüM rendelet» vagy
Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :07. Parlex azonosító: BPAJKELB0003
Iromány száma: T/15070. Benyújtás dátuma: 2017-04-12 18:07 Miniszterelnökség Parlex azonosító: BPAJKELB0003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.
Jogszabályfigyelés június. Jogszabály címe Megjel Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 65/2012.
1 Az egyes egészségbiztosítási tárgyú kormányek módosításáról szóló 107/ (VI. 1.) Korm. 65/ 1. A a kihirdetése napján 17 órakor lép hatályba. Az 1., a 2. és a 6. július 1-jén lép hatályba. A július 2-án
Jogszabálylista 2007.11.01. MK 2011/40. (ápr. 15.)
Jogszabálylista 2007.11.01. MK 2011/40. (ápr. 15.) Általános, fontosabb jogszabályok az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) Módosította: 2006. évi L. tv.
Jogszabályok listája
Kiadás száma 03 Kiadás dátuma: 2018.07.10. Oldal 1/8. KÖRNYEZETVÉDELEM 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól 83/1997. (IX.26.) OGY határozat a Nemzeti Környezetvédelmi Programról