PORTFÓLIÓ ELKÉSZÍTÉSÉNEK ÚTMUTATÓJA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAKOKON
|
|
- Ernő Deák
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 AK/24-1/2017. Dékánhelyettesi utasítás PORTFÓLIÓ ELKÉSZÍTÉSÉNEK ÚTMUTATÓJA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAKOKON Kiterjed az Eszterházy Károly Főiskola Agrártudományi és Vidékfejlesztési Karán folyó felsőoktatási szakképzésekre: kertészmérnök, mezőgazdasági mérnök, környezetgazdálkodási agrármérnök, szőlész-borász mérnök, vidékfejlesztési agrármérnök. A szabályzat azokra a felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatókra vonatkozik, akik tanulmányaikat a 2016/2017-es tanévben és azt követően kezdik meg. A felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatóknak az oklevél megszerzéséhez portfoliót kell készíteniük. A portfólió elkészítése és megvédése, illetve a szóbeli szakzáróvizsga a záróvizsga részei. A portfólió a hallgató tanulmányai során letöltött gyakorlatok során szerzett ismeretek, tapasztalatok rendszerezett összefoglalása, értékelése. Kizárólag elektronikus formában kerül leadásra. A portfólió az összefüggő (féléves) szakmai gyakorlatról készített részletes szakmai beszámoló (nem azonos a Neptunban felvett 30 kredit értékű tanegység teljesítéséhez leadandó, szakfelelős által meghatározott dokumentummal), melynek meghatározott tartalmi és formai követelményeknek kell megfelelnie (lásd I. és II. fejezet). a hallgató tanulmányai alatt letöltött gyakorlatok (Gazdasági gyakorlat I-III., Nyári gyakorlat) szakmai tapasztalatainak összefoglalása, gyakorlatonként meghatározott tartalommal és formában (lásd III. fejezet). I. A szakmai beszámoló formai követelményei 1. Terjedelem mellékletek nélkül minimum 30 oldal az áttekinthetőség érdekében a szöveget fejezetekre és bekezdésekre kell tagolni a fejezeten belüli bontás feltétele, hogy egynél több alfejezetet tartalmazzon egy alfejezet min. 2-3 bekezdésből áll, egy bekezdés pedig min. 4-5 mondatból 2. Címlap: fel kell tüntetni egymás alá középre rendezve: Eszterházy Károly Egyetem Agrártudományi és Vidékfejlesztési Kar a szakot gondozó Intézet neve PORTFOLIÓ a hallgató neve, szakja konzulens neve és beosztása Gyöngyös évszám. 1
2 3. Tartalomjegyzék a fejezeteket, alfejezeteket (arab számokkal) számozni kell, ennek mélysége a szakmai beszámoló jellegétől függ a tartalomjegyzékkel kapcsolatban elvárás, hogy csak három szintig jelenítse meg a tagolást (például alpont) 4. A szövegoldalak megjelenítése a szakmai beszámoló A/4 méretben, szimpla sorközzel, sorkizártan, Times New Roman 12-es betűtípussal készüljön (speciális esetekben pl. diszgráfiás hallgató a jelzett betűtípustól és mérettől el lehet térni a szakfelelős engedélyével) minden szélen 2,5 cm nagyságú margót kell hagyni a fejezetek címe nagy betűvel szedve baloldalra kerüljön a fejezetek, alfejezetek stb. élesen különüljenek el a szövegrésztől (pl. a betűnagyság megváltoztatásán túl, félkövér, vagy dőlt szedés, stb.) előttük egy-egy sor maradjon üresen 5. Ábrák és táblázatok az ábrákat (alul, középen) és a táblázatokat (fenn, bal oldalon) be kell számozni, melyekre a szövegben is hivatkozni kell (pl. 1. ábra: ) a forrást minden esetben fel kell tüntetni (alul, balra rendezve), amennyiben a grafikon egy adatsor alapján lett szerkesztve, azt is jelezni kell (pl. forrás: saját szerkesztés alapján) a mértékegység feltüntetése a kötelező (legalább a címben) a főszövegben csak az oda szervesen illeszkedő, részletesen elemzett, normál méretű (nagysága lehetőleg ne haladja meg az A/4-es lap háromnegyedét) táblázatok, ábrák, stb. helyezhetők el a kiegészítő, illusztratív jellegű táblázatok, ábrák, stb. a mellékletbe helyezendők el, de ezekre a mellékletekre is minden esetben, a szövegben is hivatkozni kell ábra és táblázat jegyzék szükséges a felhasznált irodalmak jegyzéke után, a mellékletek előtt 6. Oldalszámozás: Az oldalak alján, jobbra rendezve, láblécben, Times New Roman, 12 pt. A számozás arab számokkal 1-től kezdve történik. 7. Forráshivatkozások szövegben: Harvard rendszer szerint történjen: [NÉV Évszám], kettőnél több szerző esetén [ELSŐ SZERZŐ et al., évszám, két szerző esetén és használatos] 2
3 8. Forrásjegyzék/irodalomjegyzék: A hivatkozott források az Irodalomjegyzékben alfabetikus sorrendben, sorszámozással szerepelnek. Az évszámok zárójelben kerüljenek közvetlenül a szerző(k) nevei mögé, mely után kettőspont javasolt a mű címe előtt. Több szerzős művek esetén a szerzőket vessző választja el. A folyóiratokból származó források esetén: 1. SZARKA L. (2009): Globális felmelegedés és kritikai gondolkodás. Természet Világa, 140: CSETE L., NAGY S., KOVÁCS E., FERENCZI M. (1991): Az EK-hoz csatlakozás várható hatásai a magyar erdő- és fagazdaságra. Gazdálkodás, 35: Könyv esetében: 3. BARÓTFI I. (Szerk.), (2000): Környezettechnika, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Internet forrás esetén: 4. SZERZŐ [Évszám] Cím. Közreadó. Oldalszám (p.). On-line: webcím. Letöltés dátuma: dátum. 9. Elfogadott file formátum: pdf (Adobe Acrobat Readers) 10. File név: Szerző neve_neptunkód.pdf (Adobe Acrobat Readers) II. A szakmai beszámoló tartalmi követelményei 1. Választható témák és gyakorlati helyek: szakonként eltérő, szakfelelősök határozzák meg a szakokra vonatkozó KKK előírásai alapján. 2. A szakmai beszámoló célja, hogy egyértelműen kitűnjön, hogy a hallgató aktuális szakmai témát választott dolgozatának témájául, ismeri a témakörhöz kapcsolódó szakirodalmi forrásokat, és az ott olvasottakat a szakmai munkájában alkalmazni képes, megfelelő képességgel rendelkezik ahhoz, hogy szakmáján belül egy adott problémát tanulmányozzon, elemezzen, önálló véleményt alkosson, és megoldási javaslatot tegyen, a szakterülethez kapcsolódó szakkifejezéseket elsajátította, és helyesen alkalmazni tudja. 3. A szakmai beszámoló kötelező fejezetei és azok sorrendje: Bevezetés (1-2 oldal): a témaválasztás indoklása, a téma aktualitásának bemutatása. 3
4 Szakirodalmi feldolgozás (10-15 oldal): szakirodalom segítségével a témakör (pl. szennyvíztisztítás, hulladékgazdálkodás) részletes bemutatása, logikusan felépítve, alfejezetekben forrásként szakkönyveket, tankönyveket, szakmai folyóiratokat, egyéb szakmai kiadványokat és az interneten elérhető szakmai információkat lehet felhasználni, törekedni kell minél frissebb szakirodalmakhoz hozzájutni, a felhasznált szakirodalmi források száma (ennek max. 1/3-a lehet internetes forrás). A téma kifejtése (10-15 oldal) A gyakorlati hely (gazdasági szervezet és szervezeti egység) tevékenységének bemutatása A tevékenység elméleti hátterének rövid összefoglalása, beillesztése az aktuális jogszabályi környezetbe (lehet technológia elemzés, ökonómiai elemzés, esettanulmány, stb.,) logikusan felépítve, alfejezetekre bontva, saját gyűjtésű adatokon, információkon alapuljon, adatok, információk szemléletes bemutatása (ábrák és táblázatok) és részletes elemzése (SWOT analízis, statisztikai értékelés) Szakmai összegzés (1-2 oldal): A gyakorlati idő alatt elvégzett feladatok bemutatása A betöltött munkakör és végzett munka helye, szerepe a vállalat működésében, kapcsolata más munkakörökkel, szervezeti egységekkel. A teljesített munkanapok naplószerű, dátum szerinti listázása, a munkaterület és a végzett munkák rögzítése, a gyakorlati feladatok rövid leírása. Szerzett munkatapasztalatok összefoglalása és értékelő bemutatása, önálló következtetések megfogalmazása. önálló véleményalkotás, szakmai következtetések, javaslattétel. Irodalomjegyzék Mellékletek (felhasznált dokumentumok, tájékoztató kiadványok, prospektusok, stb.) III. A tanulmányok során letöltött gyakorlatok beszámolójának tartalmi és formai követelményei Az elméleti szakmai tárgyakhoz kapcsolódóan a hallgatók a képzés során a következő gyakorlatokat töltik le: Gazdasági gyakorlat I-II-III és Nyári gyakorlat. Ezekről az aláírás köteles gyakorlatokról az aktuális félévben a hallgató gyakorlati naplót készít a Gazdasági gyakorlat I-II. esetében a Gyakorlati Oktatási Csoport előírásai alapján (mezőgazdasági témájú gyakorlatok), a Gazdasági gyakorlat III. és Nyári gyakorlat esetében (hulladékgazdálkodási, környezetvédelmi témájú) a szakfelelős előírásai alapján. A gyakorlati beszámolók célja, hogy a hallgató bizonyítsa, hogy megfelelő képességgel rendelkezik ahhoz, hogy szakmáján belül egy adott gyakorlati folyamatot tanulmányozzon, átlásson, önálló véleményt alkosson, és megoldási javaslatot tegyen, valamint a 4
5 gyakorlatvezető által rábízott feladatokat szakszerűen végrehajtsa, illetve a szakterülethez kapcsolódó szakkifejezéseket helyesen alkalmazni tudja. A portfolióba ezen gyakorlatok szakmai összegzése kerül egyenként az alábbi tartalommal: Bevezető rész (1 oldal): A gyakorlat témájának, jelentőségének átfogó ismertetése. A téma kifejtése (2-3 oldal) A gyakorlati hely (gazdasági szervezet és szervezeti egység) tevékenységének bemutatása, a gyakorlat során megtekintett technológia elemzése A tevékenység elméleti hátterének rövid összefoglalása, beillesztése az aktuális jogszabályi környezetbe Szakmai összegzés (2-3 oldal): o A gyakorlati idő alatt elvégzett feladatok bemutatása o A gyakorlati feladat helye és szerepe a gazdasági társaság/költségvetési szervezet működésében, kapcsolata más munkakörökkel, szervezeti egységekkel. o Szerzett munkatapasztalatok összefoglalása és értékelő bemutatása, önálló következtetések megfogalmazása, javaslattétel. Mellékletek (felhasznált dokumentumok, tájékoztató kiadványok, prospektusok, stb.) IV. Konzultáció A hallgató a szakmai beszámolót a konzulens irányítása mellett, önállóan készíti el. A belső konzulens kijelölését követően a hallgató felveszi a kapcsolatot konzulensével, kéri a szakmai beszámoló elkészítéséhez szükséges útmutatásokat. Konzultációk a konzulensekkel való megegyezés, időbeosztás alapján történnek, személyesen és/vagy ben. V. A portfólió leadása A portfólió nyilvántartása intézményünkben az e-portfolio rendszer segítségével történik. A rendszer honlapja: amely tartalmazza a rendszer használati útmutatóját. A portfóliót az intézmény által kijelölt időpontig kell leadni illetve feltölteni, melyről minden félévben az Oktatási Iroda nyújt tájékoztatást. VI. A portfólió értékelése és védése A portfólió opponense a portfóliót írásban szövegesen értékeli, javaslatot tesz a portfólió érdemjegyére, és bírálatát csatolja. A védés előtt minimum 5 munkanappal a hallgatók megtekinthetik a bíráló véleményét és kérdéseit. A hallgatónak a portfóliót bizottság előtt meg kell védenie. Biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy a bizottság által feltett kérdésekre a hallgató választ adjon, és a portfólióban kifejtett álláspontját megvédje. Gyöngyös, február 15. 5
PORTFOLIÓ ELKÉSZÍTÉSÉNEK ÚTMUTATÓJA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAKOKON
AK/24-1/2017. Dékánhelyettesi utasítás PORTFOLIÓ ELKÉSZÍTÉSÉNEK ÚTMUTATÓJA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAKOKON Az útmutató kiterjed az Eszterházy Károly Főiskola Agrártudományi és Vidékfejlesztési Karán
FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ KÖTELEZŐ, KÜLSŐ SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI
FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ KÖTELEZŐ, KÜLSŐ SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI hatályos 2016. szeptember elsejétől Jelen útmutató a Természettudományi Kar (TTK) Programtervező informatikus felsőoktatási
BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport
BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Az alapszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele szakdolgozat készítése. A szakdolgozat kreditértéke:
Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport
Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport A mesterszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele diplomamunka
SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK SZAKDOLGOZATI SZABÁLYZATA
SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK SZAKDOLGOZATI SZABÁLYZATA I. A SZAKDOLGOZAT CÉLJA A szakdolgozat készítésének célja, hogy tanúsítsa a hallgató tudását és szakértelmét valamely általa választott témában, a választott
Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Kar Sporttudományi Intézet A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK SZEMPONTJAI
Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Kar Sporttudományi Intézet A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK SZEMPONTJAI Jóváhagyta: EKF Sporttudományi Intézet Intézeti Tanácsa A diplomamunka célja a tanultak
TVSZ 1 sz. melléklet
TVSZ 1 sz. melléklet A diplomadolgozat (szakdolgozat) készítésének és bírálatának rendje, tartalmi és formai követelményei valamint a záróvizsga rendje a GTK-n (2013. 10. 21.) Kivonat (http://gtk.szie.hu/sites/default/files/files/szabalyzatok/etvsz_gtk_kieg_1_mell_dipldolg.pdf)
Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT
Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT SZAKDOLGOZATKÉSZÍTÉS CÉLJA, TERJEDELME Cél: bebizonyítani, hogy adott munkahelyen képesek közgazdasági végzettséghez kötődő munkát ellátni Tartalom: szakmai
A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI
A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI A beadás feltételei: A benyújtott szakdolgozat elfogadását a témavezető tanár a Konzultációs igazolás címet viselő űrlap aláírásával igazolja. A szakdolgozatokba
Diplomamunka, Szakdolgozat, Projekt munka, Komplex tervezés felépítésének tartalmi és formai követelményei
Diplomamunka, Szakdolgozat, Projekt munka, Komplex tervezés felépítésének tartalmi és formai követelményei 1. Kötelezően leadandó Az Automatizálási és Infokommunikációs Intézet honlapján található tervezési
Utasítás a szemináriumi munka formai feldolgozásához
Utasítás a szemináriumi munka formai feldolgozásához A szemináriumi munka formája A szemináriumi munka fedőlapja úgy kell, hogy kinézzen, mint ahogy az a mellékletben szereplő dokumentumban látható oldalszámozás
Szakdolgozati formai követelmények
SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA Szakdolgozati formai követelmények - 1 - TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. Konzultáció... 3 3. A szakdolgozat formai követelményei... 3 4. A szakdolgozat mellékletei... 5 5.
Szakdolgozat tájékoztató
Szakdolgozat tájékoztató Úr Balázs Meg kell írni Szakdolgozatot ír, aki végzős Általános rendszergazda Idegenforgalmi szakmenedzser Pénzügyi szakügyintéző Reklámszervező-szakmenedzser Vendéglátó-szakmenedzser
TESTNEVELÉSI EGYETEM Szakdolgozati és diplomadolgozati követelmények
TESTNEVELÉSI EGYETEM Szakdolgozati és diplomadolgozati követelmények TARTALMI KÖVETELMÉNYEK A szakdolgozat és a diplomadolgozat (továbbiakban diplomamunka) az adott képzés szintjének és irányultságának
ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ KÉPI DIAGNOSZTIKAI ÉS INTERVENCIÓS ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS HALLGATÓINAK
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ KÉPI DIAGNOSZTIKAI ÉS INTERVENCIÓS ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS HALLGATÓINAK SZEGED, 2009. BEVEZETÉS
A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE ÉS A VÉDÉS
A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE ÉS A VÉDÉS Szakdolgozat konzultáció MILYEN LEGYEN A SZAKDOLGOZAT? ELVÁRÁSOK SZEMPONTRENDSZERE SZAKIRODALMI JÁRTASSÁG irodalmi jártasság SZAKMÁHOZ KAPCSOLÓDÓ KUTATÁSI MÓDSZEREK
SZAKFORDÍTÓ ÉS AUDIOVIZUÁLIS FORDÍTÓ szakirányú továbbképzési szak 2017-től felvett hallgatóknak
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ
ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 54 481 02 Gazdasági informatikus szakképesítés 1. Tartalmi követelmények A jelölt záródolgozatként egy vállalat/vállalkozás rendszerének/alrendszerének elemző bemutatását végzi
Szakdolgozat. I. Formai követelmények
Szakdolgozat I. Formai követelmények 1. Terjedelme: - főszöveg: min. 25, max. 40 oldal (bevezetés fejezetek összegzés); a fejezetek római, az oldalak arab számmal számozódnak. Az oldalak számozása a tartalomjegyzékkel
A kitöltött nyomtatványok leadása: február 27. hétfő (Q ép. A224.)
Tájékoztató a hagyományos képzésben résztvevő közgazdász hallgatók (gazdaságelemző és külgazdasági szakirány) számára 2011/12. tanév (tavaszi félév) Diplomamunka készítés és védés (követelmények, menetrend,
Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája
Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája 2019. február 22. Szent István Egyetem, Gödöllő Formai követelmények Absztrakt formai követelményei: Cím
2.4 A szakképzettség megszerzéséhez összegyűjtendő kreditpontok száma:
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció TANEGYSÉGLISTA k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható
A gyakorlati képzést záró portfólió készítette: Rózsáné Czigány Enikő
A gyakorlati képzést záró portfólió készítette: Rózsáné Czigány Enikő A gyakorlatokat záró portfólió Az elkésztendő portfólió o a hallgató szakmai fejlődési folyamatának összegzése o a szakválasztástól
A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS
A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS A tudományos írásművek fajtái Tudományos igényű cikk (rövidebb) Tudományos tanulmány (hosszabb) Tudományos könyv Tudományos igényű dolgozat (pl. szakdolgozat
Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvételét javasoljuk. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.
TANEGYSÉGLISTA Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható
Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK
Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK 2015. 1. A 2015-ös Tudományos Diákköri Konferencia fontos
A GÉPÍRÁSOKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI
A GÉPÍRÁSOKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI I. Tartalmi követelmények A szakdolgozat keretein belül a hallgató feladata, hogy gondosan válogatott szakirodalom
SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK től felvett hallgatóknak
TANEGYSÉGLISTA Jelek, rövidítések: EF=egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható
A rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc alapszakon készítendő szakdolgozat követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2013/2014. tanévtől, a tanulmányaikat 2010 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc alapszakon
A SZAKDOLGOZAT KÖVETELMÉNYEI A SZEXUÁLPSZICHOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGUS KÉPZÉSBEN
A SZAKDOLGOZAT KÖVETELMÉNYEI A SZEXUÁLPSZICHOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGUS KÉPZÉSBEN A szexuálpszichológiai szakpszichológusi diploma megszerzésének feltétele szakdolgozat benyújtása. Szakdolgozati témát a hallgató
SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK. Alkotó vers és prózaírás (kreatív írás) szakirányú továbbképzési szak
Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható
Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások és szabályok az indítani tervezett pedagógia alapképzési szakon
Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások és szabályok az indítani tervezett pedagógia alapképzési szakon ME BTK Neveléstudományi Tanszék 2007 Az ismeretek ellenőrzése Az ismeretek ellenőrzése a kurzusok
Útmutató A szakdolgozat elkészítéséhez
Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Oxyologia Tanszék Útmutató A szakdolgozat elkészítéséhez Nyíregyháza, 2002. Tartalomjegyzék Bevezető I. Témaválasztás, általános tájékozódás 1.) Témaválasztás
Szakdolgozat készítés, tartalmi és formai követelmények, záróvizsga
Szakdolgozat készítés, tartalmi és formai követelmények, záróvizsga Tájékoztató az Alkalmazott közgazdaságtan alapszak BA hallgatói számára 2014/15. tanév II. (tavaszi) félév I. SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE
Eszterházy Károly Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Társadalomtudományi Intézet Szociálpedagógia Tanszék
Eszterházy Károly Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Társadalomtudományi Intézet Szociálpedagógia Tanszék SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK ÚTMUTATÓJA Kiterjed az Eszterházy Károly Egyetem Gazdaságtudományi
SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK ÚTMUTATÓJA ALAPKÉPZÉSI SZAKOKON. A szakdolgozat (BSc) témájának kiválasztása
AK/24/2017. Dékánhelyettesi utasítás SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK ÚTMUTATÓJA ALAPKÉPZÉSI SZAKOKON A szakdolgozat (BSc) témájának kiválasztása 1. (1) Az intézetek témajavaslataikat minden év szeptember 15-ig
Szakirodalmi összefoglaló készítése
Szakirodalmi összefoglaló készítése 1 FELADATKIÍRÁS Rövid, magyar (vagy angol) nyelvű összefoglaló készítése egy meghatározott energiaipari témakörben a megfelelő magyar és angol nyelvű szakirodalomban
Vaskohászati technikus Melegüzemi technikus
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSI ÚTMUTATÓ
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR TANÁRKÉPZŐ KÖZPONT SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSI ÚTMUTATÓ a műszaki szakoktató BSc és a mérnöktanár MA szakon Érvényes: 2014/2015. tanévtől Összeállította: DR. VÁSÁRHELYI
SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK. Gazdasági és jogi szakfordító és terminológus (A/anyanyelv/ és B/idegen nyelv/ megnevezése)
TANEGYSÉGLISTA Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
A SZAKDOLGOZATTAL SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK
SZIE Tájépítészeti és Településtervezési Kar Tájrendező és kertépítő BSc szak A SZAKDOLGOZATTAL SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK I. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK A dolgozat címe A dolgozat
Eszterházy Károly Főiskola Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Gazdaságtudományi Intézet SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK ÚTMUTATÓJA AZ ÜZLETI BA SZAKOKON
Eszterházy Károly Főiskola Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Gazdaságtudományi Intézet SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK ÚTMUTATÓJA AZ ÜZLETI BA SZAKOKON Kiterjed az Eszterházy Károly Főiskola Gazdaságtudományi
ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ A GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZETBEN
ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ A GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZETBEN TVSZ: 1. A hallgatónak mind az alapképzésben, mind a mesterképzésben, illetve az osztatlan képzésben az oklevél megszerzéséhez diplomamunkát,
Segédlet a szakgyógyszerész szakdolgozat elkészítéséhez
Segédlet a szakgyógyszerész szakdolgozat elkészítéséhez - a legfontosabb tudnivalók összefoglalása - A szakdolgozat célja az, hogy a jelölt a gyógyszerésztudomány kiválasztott problémakörének önálló tanulmányozásával
Szakdolgozati követelmények
Szakdolgozati követelmények (Az MKSZ-NEK Szakedző Tanfolyam Tanulmányi Szabályzatának 2. számú melléklete) MKSZ-NEK Szakedző Tanfolyam (Megjegyzés: A Szakdolgozati követelmények című melléklet tartalmának
A rekreáció MSc szakon készítendő diplomamunka követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2017/2018. tanévtől, a tanulmányaikat 2017 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A rekreáció MSc szakon készítendő diplomamunka követelményei
TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ÉS GAZDASÁGI SZAKFORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
Diplomamunka készítés és védés, záróvizsga (követelmények, menetrend, határidők) I. DIPLOMAMUNKA KÉSZÍTÉSE ÉS VÉDÉSE. 1.
Tájékoztató a mesterképzésben résztvevő hallgatók (közgazdasági-elemző szak, nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szak, nappali és levelező) számára 2016/17. tanév I. (őszi) félév Diplomamunka készítés és
A KONZULENS ÉS A HALLGATÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE...
TARTALOMJEGYZÉK 1. TÉMAVÁLASZTÁS... 2 2. TÉMAVÁZLAT... 2 3. A KONZULENS ÉS A HALLGATÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE... 3 4. A SZAKDOLGOZAT... 3 4.1. FORMAI KÖVETELMÉNYEK... 4 4.1.1. Címlap... 4 4.1.2. Nyilatkozat...
(132.) tanév
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma 134 Budapest, Váci út 21. OM azonosító: 203058 MŰSZAKI INFORMATIKUS OKJ száma: 54 481 05 Záródolgozat készítés követelményrendszere
SZAKDOLGOZATI ÚTMUTATÓ
SZAKDOLGOZATI ÚTMUTATÓ A záróvizsgára bocsátás egyik feltétele az eredményesen megírt és elfogadott szakdolgozat. A szakdolgozat a szakképzettségnek megfelelő szakmai tárgyakhoz kapcsolódó probléma megoldása.
Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
FOSZK Kereskedelem és Marketing szak
FOSZK Kereskedelem és Marketing szak TÁJÉKOZATÓ A PROJEKTMUNKA ELKÉSZÍTÉSÉNEK FŐBB SZEMPONTJAIRÓL 2014/2015. tanév Alapvető követelmény, hogy a projektmunka témája kapcsolódjon a FOSZK Kereskedelem és
TVSZ 5. számú melléklete. Pályatételekre, az alapvizsga-dolgozatokra és a szakdolgozatokra vonatkozó követelmények
TVSZ 5. számú melléklete Pályatételekre, az alapvizsga-dolgozatokra és a szakdolgozatokra vonatkozó követelmények A tanszékek által kiírt pályatételeket bármelyik hallgató kidolgozhatja és benyújthatja.
Tisztelt Hallgatónk! Kereskedelem és Marketing gyakorlat célja Szakmai gyakorlat teljesítés 1., 2., 3., pont alapján májusi 2018.
Tisztelt Hallgatónk! A Kereskedelem és Marketing alapszakon a távoktatáson nappali tagozattal egyenértékű diploma kiadására kerül sor. A nappali tagozaton a tantervbe beépített egy féléves szakmai gyakorlat.
A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE
A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE Főiskolai és BSc szakokon Szakdolgozat 1. A szakdolgozat nyelve: magyar vagy angol. 2. A szakdolgozat alakja: A4 formátum, bekötött, fekete színű kemény kötés. 3. A szakdolgozat
A sportszervező BSc alapszakon készítendő szakdolgozat követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2012/2013. tanévtől, a tanulmányaikat 2010 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A sportszervező BSc alapszakon készítendő szakdolgozat
A SZAKDOLGOZAT/DIPLOMADOLGOZAT SZERKESZTÉSE
A SZAKDOLGOZAT/DIPLOMADOLGOZAT SZERKESZTÉSE 1. A szakdolgozat/diplomadolgozat nyelve: magyar vagy angol, esetleg német. 2. A szakdolgozat/diplomadolgozat alakja: A4 formátum, bekötött, fekete színű kemény
TANEGYSÉGLISTA SZAKFORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS (SZLÁV ÉS BALTI NYELVEK) SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK 1.ASZAKOT GONDOZÓ INTÉZET:
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
DIPLOMAMUNKA ÚTMUTATÓ
DIPLOMAMUNKA ÚTMUTATÓ A záróvizsgára bocsátás egyik feltétele az eredményesen megírt és elfogadott diplomamunka. A diplomamunka a szakképzettségnek megfelelő szakmai tárgyakhoz kapcsolódó probléma megoldása.
A FIZIKUS mesterszakon beadandó DIPLOMAMUNKA készítés szabályai PTE TTK Fizikai Intézet
PTE TTK FIZIKAI INTÉZET DIPLOMAMUNKA KÉSZÍTÉS SZABÁLYAI 2010. FEBRUÁR. 02. 1 A FIZIKUS mesterszakon beadandó DIPLOMAMUNKA készítés szabályai PTE TTK Fizikai Intézet A Fizikus MSc képzéshez kapcsolódó diplomamunka
Általános tudnivalók a szakdolgozat elkészítéséhez
Általános tudnivalók a szakdolgozat elkészítéséhez I. BEVEZETŐ A Szakdolgozattal azt kell igazolni, hogy a vizsgázó önálló mérnöki munkára alkalmas, ismeri és alkalmazni tudja a mérnöki tervezési módszereket,
DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR UNIVERSITY OF DEBRECEN FACULTY OF ARTS
Debreceni Egyetem BTK Útmutató szakdolgozatok készítéséhez (A Debreceni Egyetem Tanulmányi és vizsgaszabályzatának alapján) Az egységes, osztatlan képzésben, az alapképzésben, (BSc, BA), mesterképzésben
Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei
Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei készítette: Ferenczi Edéné 2009.október 14. Mi a szakdolgozat? Közgazdasági tartalmú értekezés Bizonyítja a hallgató szakterületi jártasságát Hazai és nemzetközi
A csecsemő- és kisgyermeknevelő szakos hallgatók gyakorlati képzését záró portfólió. készítette: Rózsáné Czigány Enikő
A csecsemő- és kisgyermeknevelő szakos hallgatók gyakorlati képzését záró portfólió készítette: Rózsáné Czigány Enikő A gyakorlatokat záró portfólió Az elkésztendő portfólió a hallgató szakmai fejlődési
2016-tól felvett hallgatóknak
TANEGYSÉGLISTA (MA) 2016-tól felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező
A SZAKDOLGOZATKÉSZÍTÉS TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI a Színház- és Filmművészeti Egyetem alap-, mester- és osztatlan képzésein
A HKR 8. számú melléklet A SZAKDOLGOZATKÉSZÍTÉS TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI a Színház- és Filmművészeti Egyetem alap-, mester- és osztatlan képzésein 1. A hallgató tanulmányainak utolsó két szemeszterében
2/ Mozgóképgyártó szakasszisztens Médiatechnológus asszisztens
A 10/2007. (II. 27.) SZMM rendelettel módosított 1/2006. (II. 17.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Szakdolgozat írásával kapcsolatos tájékoztató
Szakdolgozat írásával kapcsolatos tájékoztató Szakdolgozat tartalmi követelményei és ellenőrzési pontjai A szakdolgozat célja, annak bemutatása, hogy a hallgatók a képzési szakra vonatkozó ismereteket
2018-tól felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)
TANEGYSÉGLISTA (MA) 2018-tól felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM BENEDEK ELEK PEDAGÓGIAI KAR. Útmutató a szakdolgozat/záródolgozat készítéséhez. Hatályba lépés időpontja: január 1.
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM BENEDEK ELEK PEDAGÓGIAI KAR Útmutató a szakdolgozat/záródolgozat készítéséhez Hatályba lépés időpontja: 2013. január 1. 1. Bevezető A szakdolgozatban/záródolgozatban a hallgató
A DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK
A DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK 1. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK: A diplomafordítás tárgya csak eredeti, anyanyelvi szerző által megfogalmazott, a hallgató felvételének alapjául szolgáló diploma szakterületéről
TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA
TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA az ELTE Savaria Egyetemi Központ Természettudományi Centrum, a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportja, Gothard
Általános tudnivalók a diplomaterv elkészítéséhez
Általános tudnivalók a diplomaterv elkészítéséhez I. BEVEZETŐ A Diplomatervvel azt kell igazolni, hogy a diplomázó önálló mérnöki munkára alkalmas, ismeri és alkalmazni tudja a mérnöki tervezési módszereket,
TÁJÉKOZTATÓ A KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATRÓL (OKTATÁS IV. FÉLÉVE) PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS HALLGATÓI SZÁMÁRA
TÁJÉKOZTATÓ A KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATRÓL (OKTATÁS IV. FÉLÉVE) PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS HALLGATÓI SZÁMÁRA http://uti.gtk.szie.hu/oktatas/szakmai-gyakorlat-uti Jelentkezés a szakmai
Tanulmányi- és vizsgaszabályzat szakdolgozatra vonatkozó kivonata
Tanulmányi- és vizsgaszabályzat szakdolgozatra vonatkozó kivonata A szakdolgozat 21. (1) Az alapképzésben, a mesterképzésben és a szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgatónak az oklevél megszerzéséhez
Tartalmi követelmények A szakdolgozat célja
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2017/2018. tanévtől, a tanulmányaikat 2017 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A sport- és rekreációszervezés BSc alapszakon készítendő
Az államvizsga dolgozat formai követelményei
Az államvizsga dolgozat formai követelményei Az államvizsga dolgozat a tartalmi elrendezés és a kutatás követelményei szerint fejezetekre tagolódik. Az egyes fejezetek mindig új oldalon kezdődnek. A dolgozatnak
A FEJLESZTŐPEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI
A FEJLESZTŐPEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI I. Tartalmi követelmények A szakdolgozat keretein belül a hallgató feladata, hogy gondosan válogatott
2016-tól felvett hallgatóknak
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2016-tól felvett hallgatóknak k = kötelező
ÚTMUTATÓ a szakdolgozat elkészítéséhez formai követelmények
ÚTMUTATÓ a szakdolgozat elkészítéséhez formai követelmények Mivel az eddigi szerkesztési tapasztalatok azt mutatják, hogy a formai hiányosságok nagymértékben rontják a diplomamunka értékét, arra kérjük
OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről
OPPONENSI VÉLEMÉNY Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről A Debreceni Egyetem Társadalomtudományi Doktori Tanácsához benyújtott,
SZAKDOLGOZATKÉSZÍTÉS SZABÁLYZATA
MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar SZAKDOLGOZATKÉSZÍTÉS SZABÁLYZATA 1. A SZABÁLYZAT HATÁLYA 1.1. Kiterjed a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán folyó Bologna-rendszerű és hagyományos képzésekre:
A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.
A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
SZAKDOLGOZATI SZABÁLYZAT
GÁL FERENC FŐISKOLA GAZDASÁGI KAR BÉKÉSCSABA SZAKDOLGOZATI SZABÁLYZAT Érvényes: 2018. szeptember 1-től A szakdolgozat önálló elemző munka, amelyben a hallgató bizonyítja, hogy képes az elsajátított elméleti
Esszéírás 1X1. Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes január 6.
Esszéírás 1X1 Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes 2016. január 6. Mi az esszé? Az esszé a francia essay (=próba, próbálkozás) szóból ered. Eredetileg rövid terjedelmű
Az emberi erőforrás tanácsadó MA szakon készítendő diplomamunka követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes: a 2017/2018. tanévtől, a tanulmányaikat 2016. szeptemberében vagy azt követően megkezdő hallgatók számára. Az emberi erőforrás tanácsadó MA szakon készítendő
A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható
Útmutató A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei
Útmutató A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei A záróvizsgára bocsátás feltétele a konzulens által jóváhagyott szakdolgozat benyújtása. A szakdolgozat tudományos igényű alkotás, amellyel a végzős
2014-től felvett hallgatóknak. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható
2016-tól felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2016-tól felvett hallgatóknak k = kötelező
A SZAKDOLGOZAT elkészítésének formai követelményei és benyújtása
A SZAKDOLGOZAT elkészítésének formai követelményei és benyújtása (részlet a TVSZ. Kari sajátosságokat tartalmazó mellékletéből magyarázatokkal és mintákkal) A dolgozat terjedelme 20 gépelt oldal (Kb. 50-60000
ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT/DIPLOMAMUNKA ELKÉSZÍTÉSÉHEZ
ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT/DIPLOMAMUNKA ELKÉSZÍTÉSÉHEZ OE-RKK 2016 - 2 - A SZAKDOLGOZAT/DIPLOMAMUNKA KÜLSŐ MEGJELENÉSE A szakdolgozatot/diplomamunkát keménytáblás kötésben, fekete táblaborítóval, aranyszínű
Segédlet a szakgyógyszerész szakdolgozat elkészítéséhez
Segédlet a szakgyógyszerész szakdolgozat elkészítéséhez - a legfontosabb tudnivalók összefoglalása - A szakdolgozat célja az, hogy a jelölt a gyógyszerésztudomány kiválasztott problémakörének önálló tanulmányozásával
Szakdolgozati útmutató
Szakdolgozati útmutató Alapképzési szakos hallgatók részére Érvényes: 2017. szeptember 1-től A záróvizsgára bocsátás egyik alapvető feltétele az eredményesen megírt és elfogadott Szakdolgozat. A Szakdolgozat
H I R D E T M É N Y. A WEB-PROGRAMOZÓ SZAKKÉPZÉS HALLGATÓI RÉSZÉRE A ZÁRÓDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓKRÓL 2013/2014-es tanévre
H I R D E T M É N Y A WEB-PROGRAMOZÓ SZAKKÉPZÉS HALLGATÓI RÉSZÉRE A ZÁRÓDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓKRÓL 2013/2014-es tanévre A záródolgozat a szakképzettségnek megfelelő, önálló munkán
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar. Szakdolgozat-konzultációval és szakdolgozat-készítéssel kapcsolatos információk
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szakdolgozat-konzultációval és szakdolgozat-készítéssel kapcsolatos információk Szakdolgozattéma-választás, konzultációk: szakdolgozattéma-választás
A DIPLOMAMUNKA FORMAI KÖVETELMÉNYEI JAVASLAT
A DIPLOMAMUNKA FORMAI KÖVETELMÉNYEI JAVASLAT A diplomamunka kötelező részei (bekötési sorrendben) 1. Fedőlap - Bal felső sarokban a kiíró tanszék megnevezése (ha két tanszékkel együttműködve dolgozzuk
MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhet végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szerepl megjelölése:
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2015-től felvett hallgatóknak k = kötelező
2016-tól felvett hallgatóknak LENGYEL NYELV ÉS IRODALOM MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2016-tól felvett hallgatóknak k = kötelező