Az erdőgazdálkodók kötelezettségei és a magánerdőgazálkodók. felvételének eljárásrendje

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az erdőgazdálkodók kötelezettségei és a magánerdőgazálkodók. felvételének eljárásrendje"

Átírás

1 Az erdőgazdálkodók kötelezettségei és a magánerdőgazálkodók által igényelhető támogatások; a támogatások felvételének eljárásrendje elsősorban európai közösségi jelentőségű természetvédelmi (NATURA 2000) területeken április.

2 Bevezetés Az előadás tartalma elsősorban az alábbi jogszabályok, illetve az ezekre épülő dokumentumok kivonatán alapul: 275/2004. (X. 8.) Kormány rendelet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról 11/2010. (II. 4.) FVM rendelet az erdőterv rendelet előkészítésének, és a körzeti erdőterv készítésének szabályairól (A NÉBIH Erdészeti Igazgatósága által kiadott Erdőtervezési Segédlet útmutatása az erdőgazdálkodás Natura 2000 területet érintő hatásainak megállapításával kapcsolatosan. ) 41/2012. (IV. 27.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól Magyarország Kormányának VP kódszámú felhívása a Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetésekről (hivatkozással az 1012/2016 (I. 20. ) Kormány határozatra).

3 Az előadás elsősorban a évi XXXVII. törvény (az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról) hatálya alá tartozó eseteket elemzi: 4. (1) E törvény hatálya kiterjed: a) az erdőre, annak élő és élettelen alkotóelemeire, az erdei életközösségre; b) a külterületen található fásításra; c) az erdészeti létesítményre; d) az erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló földterületre;

4 6. (1) E törvény alkalmazásában erdő: a) az Országos Erdőállomány Adattárban (a továbbiakban: Adattár) erdőként nyilvántartott terület; b) az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott fa- és cserjefajokból, illetve azok államilag elismert mesterséges vagy természetes hibridjeiből (a továbbiakban együtt: erdei fafajok) álló faállomány, melynek ba) területe a szélső fák tőben mért távolságát tekintve átlagosan legalább húsz méter széles, természetbeni kiterjedése az ötezer négyzetmétert eléri, átlagmagassága a 2 métert meghaladja és a talajt legalább ötven százalékos mértékben fedi; bb) területe a szélső fák tőben mért távolságát tekintve átlagosan legalább húsz méter széles, természetbeni kiterjedése az ötezer négyzetmétert eléri, átlagmagassága a 2 métert meghaladja és a talajt legalább harminc százalékos mértékben fedi, valamint legfontosabb szerepe a talaj védelme; c) az időlegesen igénybe vett erdő területe; d) a nyiladék és a tűzpászta, amennyiben az átlagos szélessége 6 méternél kisebb.

5 Nem hiábavaló értelmezni az alábbi két fogalomkört 1. az Országos Erdőállomány Adattárban (a továbbiakban: Adattár) erdőként nyilvántartott terület; 2. az ingatlan-nyilvántartásban erdő művelési ágban nyilvántartott terület

6 Fogalommeghatározások: Fásítás: egyes fa; az erdei fafajból vagy fafajokból álló jellemzően vonalas kiterjedésű fával borított terület, ahol az állományon belüli egyes fák, és a terület kisebb kiterjedése szerinti szélső fák egymástól mért tőtávolsága átlagosan nem nagyobb húsz méternél (fasor); ötezer négyzetméternél kisebb, jellemzően nem vonalas kiterjedéssel rendelkező, legalább ötven százalékban fával borított területen lévő fák összessége (facsoport); olyan legelő művelési ágban lévő földrészlet, amelyet a fák koronavetülete egyenletes elosztásban legfeljebb harminc százalékban fed (fás legelő).

7 Erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló földterület: tisztás, kopár, erdei farakodó és készletező hely, erdészeti létesítményhez tartozó terület, vadföld, erdei vízfolyás, erdei tó, erdészeti szaporítóanyag, karácsonyfa, díszítőgally, vadgyümölcs és vessző termelését szolgáló terület, 6 méternél szélesebb nyiladék és tűzpászta; erdővel körülzárt vagy kerületének legalább 75 százalékát meghaladó mértékben erdővel határolt természetes erdei vízfolyás és erdei tó; a cserjés; az erdészeti kutatás céljából - nemzeti vagy közösségi támogatás igénybevételével - létesült és arra használt, erdőnek nem minősülő faállomány és annak területe.

8 Erdészeti létesítmény: a legalább részben erdőben található vagy ahhoz csatlakozó erdészeti magánút, valamint annak műtárgyai és tartozékai erdőgazdálkodási vagy közjóléti tevékenységgel összefüggésben épített és használt keskeny nyomközű vasúti pálya és annak tartozékai (a továbbiakban együtt: erdei vasút); az erdőgazdálkodási, közjóléti vagy oktatási tevékenységet, így különösen az erdő védelmét, illetve az erdei haszonvételek gyakorlását, az erdő látogatását, az erdő bemutatását az erdő rendeltetését szolgáló műtárgy, csatorna, tározó, kerítés, erdei épület és egyéb létesítmény.

9 Körzeti erdőtervezés 11/2010. (II. 4.) FVM rendelet az erdőterv rendelet előkészítésének, és a körzeti erdőterv készítésének szabályairól

10 Az erdőgazdálkodás Natura 2000 területekre gyakorolt hatásainak vizsgálata Az erdészeti hatóság a Natura 2000 területen előforduló élővilágra vonatkozó adatok alapján a körzeti erdőterv készítése során megvizsgálja az erdőgazdálkodás hatását az adott Natura 2000 terület jelölésének alapjául szolgáló fajok és élőhelytípusok természetvédelmi helyzetére vonatkozóan, az alábbi prioritások szerint: a Natura 2000 fenntartási terv adatai és a természetvédelmi jogszabályokon alapuló, az erdőgazdálkodásra vonatkozó javaslatai, Natura 2000 fenntartási terv hiányában vagy ha a természetvédelmi célokban, illetve az erdő állapotában bekövetkezett, a Natura fenntartási terv elkészítésekor előre nem látott változás ezt indokolja a Natura 2000 javaslat, a fajmegőrzési tervek adatai, az erdőtervrendelet javaslat felterjesztésében foglalt, 3. számú melléklet szerinti adatok, a körzeti erdőtervezés során lefolytatott terepi bejárások során elvégzett felmérések, és egyéb módon gyűjtött adatok.

11 Az erdészeti hatóság a vizsgálat részeként meghatározza az adott Natura 2000 terület jelölésének alapjául szolgáló fajok és élőhelytípusok kedvező természetvédelmi helyzetének biztosítása érdekében az Evt ának (4) és (6) bekezdéseiben, 53. -ában, 55. -ában, és a 73. -ának (7)-(8) bekezdéseiben foglaltak szerint az erdőgazdálkodásra vonatkozó előírás-javaslatokat.

12 Ha a termőhelynek megfelelő őshonos állományalkotó főfafajok mageredetű természetes felújításának feltételei adottak, ezt a felújítási módot kell alkalmazni. Származék-, természetes és természetszerű erdővel közvetlenül határos erdőben idegenhonos fafajokkal az erdő mesterséges felújítása csak akkor végezhető, ha az a környező erdők természetességi állapotát nem rontja, nem veszélyezteti. A befejezett erdőtelepítések és erdőfelújítások további fejlődését ápolással, ápoló- és tisztítóvágással, valamint törzskiválasztó és növedékfokozó gyérítéssel kell biztosítani, az erdő rendeltetésével vagy rendeltetéseivel és üzemmódjával összhangban. Az erdőnevelés - beleértve a szálaló és átalakító üzemmódú erdőkben végzett fakitermeléseket is - során biztosítani kell, hogy a faállomány minősége és fejlődési lehetősége javuljon, az erdő élőfakészlete csak átmenetileg csökkenjen, továbbá hogy az erdő talaja és az erdei életközösség maradandó kárt ne szenvedjen.

13 A meglévő erdő természetességi állapotán erdőgazdálkodási beavatkozással történő javítás, valamint sarjeredetű állomány után egy legalább azonos természetességű, nem sarj eredetű állomány létrehozása (erdőszerkezet-átalakítás) faültetvényből, kultúrerdőből átmeneti, származékvagy természetszerű erdő, átmeneti erdőből származék- vagy természetszerű erdő, származékerdőből természetszerű erdő létrehozásával történhet.

14 A fenti célok elérése érdekében az erdészeti hatóság előírhatja: tisztítóvágás, gyérítés, készletgondozó használat, fokozatos felújítóvágás,s zálaló vágás, szálalás esetén egyes fafajok, egyedi jellegzetességgel bíró (különösen odvas, böhönc) faegyedek, álló és fekvő holtfa, egészségügyi fakitermelés esetén legfeljebb 5 m3/ha mértékig álló és fekvő holtfa, véghasználat esetén hagyásfák, a faállomány élőfakészletének visszahagyását. 5 százalékos mértékéig facsoportok Az erdészeti hatóság a Natura 2000 erdőterületen a közösségi és kiemelt jelentőségű fajok kedvező természetvédelmi helyzetének megőrzése érdekében a fakitermelés elvégzésére időbeli és térbeli korlátozást állapíthat meg.

15 Hatásbecslés a Natura 2000 területen Amennyiben a vizsgálat és az erdőrészlet szintű tárgyalások alapján az erdészeti hatóság megállapítja, hogy a körzeti erdőterv szerinti erdőgazdálkodás a Natura 2000 terület kijelölésének alapjául szolgáló fajok és élőhelytípusok természetvédelmi helyzetére kedvezőtlen hatással lehet, hatásbecslést kell végezni. A hatásbecslés lefolytatására az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet 10. (3)-(11) bekezdésében és a 10/A. -ában foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

16 Támogatási lehetőségek

17 41/2012. (IV. 27.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól A rendelet alapján vissza nem térítendő kompenzációs A rendelet alapján vissza nem térítend kompenzációs támogatás vehető igénybe a Natura 2000 irányelveket érvényre juttató jogszabályok végrehajtásával érintett, az Országos Erdőállomány Adattárban nyilvántartott erdőrészlet területén felmerülő költségek és jövedelem kiesés ellentételezése céljából.

18 Magyarország Kormányának felhívása az erdőgazdálkodók részére, a Natura 2000 erdőterületeken a évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról (a továbbiakban: Evt.) szerinti, a Natura 2000 erdőterületekre vonatkozó a Natura 2000 területek célkitűzéseinek elérését szolgáló erdőgazdálkodási előírások betartásának elősegítése megvalósítása érdekében. A felhívás címe: Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések A felhívás kódszáma VP

19 A Kormány vállalja, hogy A Felhívás feltételeinek megfelelő projekteket a projektre megítélt támogatás hektáronként legalább 41 és legfeljebb 237 eurónak megfelelő forint összeg normatív, területalapú, vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig.

20 Támogatási összegek Faállománytípus csoportok korcsoportok szerint meghatározva, a Felhívás 3. számú mellékletében

21 Támogatási összegek Tölgy-bükk, őshonos egyéb kemény lombos, őshonos egyéb lágylombos, egyéb erdő a 0-5 éves korcsoportban 41 euró/hektár (mintegy Ft/hektár) Tölgy-bükk 61-tényleges VHK korcsoport 237 euró/hektár (mintegy Ft/hektár)

22 A rendelkezésre álló forrás január december 31. között A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 25,5 milliárd Ft. A forrást az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: db.

23 Megvalósítandó tevékenységek Vissza nem térítendő kompenzációs támogatás vehető igénybe a Natura 2000 irányelveket érvényre juttató jogszabályok végrehajtásával érintett, az Országos Erdőállomány Adattárban nyilvántartott erdőrészlet területén felmerülő költségek és bevétel kiesés ellentételezése céljából.

24 Jogosultsági kritériumok

25 Jogosultsági kritériumok A támogatásra az az erdőgazdálkodó jogosult, aki a MePAR adatbázisban az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 275/2004. Korm. rendelet) szerint és az Országos Erdőállomány Adattárban Natura 2000 területként lehatárolásra került területen folytat erdőgazdálkodási tevékenységet.

26 Jogosultsági kritériumok Támogatás igénybevételére az adott erdőrészlet vonatkozásában az az erdészeti hatóság által az Evt. alapján jogerősen nyilvántartásba vett erdőgazdálkodó jogosult, aki rendelkezik az adott erdőrészletre vonatkozó, az erdészeti hatóság által kiadott jogerős erdőtervvel, vagy jóváhagyott jogerős erdőtelepítési kivitelezési tervvel.

27 Jogosultsági kritériumok A minimális támogatható erdőterület mérete: 1,0 hektár, amely megállapítása során az egy kérelemben elfogadott erdőrészletek összterületet veszik figyelembe.

28 Jogosultsági kritériumok Csak teljes erdőrészlet támogatható azzal, Csak teljes erdőrészlet támogatható azzal, hogy a 0,25 hektár nagyságot el nem érő erdőrészletre nem vehető igénybe támogatás.

29 Jogosultsági kritériumok Támogatás igénybevételére nem jogosult önkormányzat, költségvetési szerv, valamint az a gazdálkodó szervezet, amelyben a Magyar Állam tulajdoni hányada eléri vagy meghaladja az 50%-ot.

30 Jogosultsági kritériumok Nem támogatható olyan erdőrészlet, amely Nem támogatható olyan erdőrészlet, amely 50% vagy azt meghaladó állami, vagy önkormányzati tulajdonban van.

31 Jogosultsági kritériumok Nem támogatható az az erdőrészlet, amelyet érintően a támogatási időszakra vonatkozóan jogerős erdőgazdálkodási bírságot állapított meg az erdészeti hatóság, és a bírságolt cselekmény, illetve tevékenység az erdőrészlet állapotát megváltoztatta.

32 Jogosultsági kritériumok Nem támogatható az az erdőrészlet, amelyet érintően természetvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos szabályokról szóló 33/1997.(II.20.) Korm. rendelet 2. (1) ab) és e) pontja alapján jogerősen szabott ki bírságot az illetékes természetvédelmi hatóság az erdőgazdálkodóra, és a határozat indokolásában a közösségi jelentőségű fajok tömeges pusztulását, vagy a Natura 2000 terület helyreállíthatatlan károsodását nevezi meg

33 Jogosultsági kritériumok Nem igényelhető támogatás az Evt. 13. Nem igényelhető támogatás az Evt. 13. szerinti erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló földterületre.

34 Kötelezettségvállalások

35 Kötelezettségvállalások Támogatást igénylőnek be kell tartania a jóváhagyott erdőtervében, valamint az Evt. 73. (7)-(8) bekezdése alapján meghatározott előírásokat.

36 Kötelezettségvállalások A támogatási célok megvalósulásának nyomon követése érdekében a támogatást igénylőnek nek a támogatási időszakot követő évben a monitoring adatszolgáltatási időszakban eleget kell tennie a felmerülő monitoring adatszolgáltatási kötelezettségének.

37 Kötelezettségvállalások A támogatást igénylőnek a Vidékfejlesztési Program keretében szervezett Natura 2000 erdő képzésen kötelező a támogatói okirat kézhezvételétől számított 10 hónapon belül részt venni. A támogatást igénylőnek nek a képzési kötelezettséget a programozási időszakban egyszer kell teljesítenie. A képzésen a támogatást igénylőnek kell részt vennie. Amennyiben a támogatást igénylő nem természetes személy, a képzésen a vezető tisztségviselőnek, a képzésre kijelölt alkalmazottnak vagy tagnak kell részt vennie. A képzés elvégzését a képzést szervező igazolja a kifizető ügynökség felé.

38 Referenciaelemek

39 Referenciaelemek A támogatást igénylőnek a teljes támogatási időszak alatt a gazdasága teljes területén be kell tartania a kölcsönös megfeleltetés részét képezően az Európai Parlament és a Tanács 1306/2013/EU rendelete a közös agrárpolitika finanszírozásáról, irányításáról és monitoringjáról és a 352/78/EGK, a 165/94/EK, a 2799/98/EK, a 814/2000/EK, az 1290/2005/EK és a 485/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló jogszabály VI. Címében foglalt előírásokat. az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott előírásokat.

40 Ellenőrzés

41 Ellenőrzés A Bizottság 809/2014/EU rendelete és az egységes kérelemre vonatkozó rendelkezések alapján történő adminisztratív, fizikai ellenőrzéseket a jogosultsági feltételek és a Natura 2000 erdőterületeken betartandó kötelezettségvállalások teljesítésének vonatkozásában a kifizető ügynökség végzi, amelybe külön megállapodás alapján 168/2014. (VII. 18.) Korm. rendelet alapján más szerveket is bevonhat. Az ellenőrzésekre az adott évi egységes kérelem vonatkozó rendelkezései alkalmazandók. A jogosultság megállapítása során az Országos Erdőállomány Adattárban szereplő adatoknak az egységes kérelem benyújtás időszak utolsó napja szerinti aktuális állapotát kell figyelembe venni.

42 Vis maior

43 Vis maior Az elháríthatatlan külső okokra (vis maiorra) vonatkozó szabályokat a 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet és az 57/2015. (XII. 23.) MvM rendelet állapítja meg.

44 Jogkövetkezmények

45 Jogkövetkezmények Az adott erdőrészletre már igénybe vett támogatási összeget az intézkedésben való jogosulatlan részvételre vonatkozó szabályok szerint vissza kell fizetni, ha a támogatást igénylő terhére a támogatási időszakra vonatkozóan az erdő állapotát megváltoztató cselekvény miatt jogerős erdőgazdálkodási bírságot állapít meg az erdészeti hatóság. A bírságot megállapító jogerős határozatról az erdészeti hatóság értesíti a kifizető ügynökséget.

46 Jogkövetkezmények A közösségi jelentőségű fajok tömeges pusztulása, vagy a Natura 2000 terület helyreállíthatatlan károsodása miatt a Felhívás I. 8. pontjában meghatározottak szerinti jogerős természetvédelmi bírsággal érintett erdőrészletre a programozási időszakban további Natura 2000 erdő kompenzációs támogatás nem igényelhető. A bírságot megállapító jogerős határozatról a természetvédelmi hatóság értesíti a kifizető ügynökséget. A támogatásból való kizárás a jogellenes cselekmény elkövetésének évétől hatályos.

47 Jogkövetkezmények Ha a helyszíni ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy a támogatást igénylő nem felel meg a Felhívás II.1. pontjában meghatározott feltételeknek, akkor az adott erdőrészlet vonatkozásában támogatási jogosultsága megszűnik. (Nem tartja be a rá vonatkozó erdészeti hatósági előírásokat)

48 Jogkövetkezmények Ha a támogatást igénylő a Felhívás II.3. pontjában előírt képzési kötelezettségének nem tesz eleget köteles az intézkedésben való jogosulatlan részvétel szabályai szerint visszafizetni a támogatás 20%-át.

49 Jogkövetkezmények Ha a kölcsönös megfeleltetés alkalmazása érdekében, a támogatásra jogosult teljes gazdaságának bármely részében az Európai Parlament és a Tanács 1306/2013/EU rendelete II. mellékletében előírt kötelező követelmények illetve az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot fenntartásához szükséges feltételrendszer be nem tartását állapították meg, abban az esetben Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásokról szóló szeptember 20-i 640/2014/EU Bizottsági rendelet szerint szankció alkalmazására kerül sor.

50 Jogkövetkezmények Ha támogatást igénylő a felmerülő monitoring adatszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget, köteles az intézkedésben való jogosulatlan részvétel szabályai szerint visszafizetni a támogatás 5%-át.

51 Támogatási kérelmek benyújtásának feltételei

52 Támogatási kérelmek benyújtásának feltételei 1. Lásd jogosultsági kritériumok 2. A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja A benyújtási határidő az első évben március 16-tól június 9-ig tart. A támogatási kérelem egyúttal kifizetési igénylést elektronikus úton, az egységes kérelem keretében kell benyújtani. A támogatási kérelem az egységes kérelem benyújtására nyitva álló határidőn belül nyújtható be, mely határidő jogvesztő hatályú. A támogatási kérelem a mindenkori egységes kérelem rendelet szerinti szankciómentes benyújtási határnapját követően benyújtható a jogvesztő határnapig azzal, hogy a támogatási összeg munkanaponként 1%-kal csökkentésre kerül. A támogatási kérelem egyúttal kifizetési igénylés alapján hozott támogatói okirat kiadása csak a hatályba lépését követően jelent kifizetésre való jogosultságot.

53 Támogatási kérelmek benyújtásának feltételei A támogatási kérelem egyúttal kifizetési igénylés benyújtására és elbírálására az Európai Parlament 1306/2013/EU rendelete, a Bizottság 640/2014/EU rendelete, a Bizottság 641/2014/EU rendelete, 809/2014/EU rendelete és a mindenkori egységes kérelemre vonatkozó hazai rendelet vonatkozó rendelkezései alkalmazandók. Egységes kérelmet kizárólag az ügyfél-nyilvántartási rendszerben kérelemre nyilvántartásba vett ügyfél-azonosítóval rendelkező támogatást igénylő nyújthat be, az MVH elektronikus felületén, ügyfélkapun keresztül. A területadatok megadására vonatkozó kötelezettséget a MePAR szerinti fizikai blokk numerikus azonosításával, valamint az erdőrészlet azonosító megadásával kell teljesíteni.

54 További támogatási lehetőségek Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok helyreállítása A felhívás kódszáma: VP

55 További támogatási lehetőségek Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek Értelmezhető formában: Fiatal erdők állománynevelése A Felhívás kódszáma: VP

56 Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok helyreállítása A támogatás célja az erdőtüzek vagy egyéb természeti katasztrófák az éghajlatváltozással összefüggő eseményeket is beleértve és a katasztrófaesemények által károsított erdőgazdálkodási potenciál helyreállítása. Az erdőtüzek vagy egyéb abiotikus károsítások által károsodott erdőpotenciál helyreállítása jelentős költséggel terheli az erdőgazdálkodót. Csak olyan káresemények esetén nyújtható be a támogatás, ahol korábban a gazdálkodó vagy a szakszemélyzet eleget tett a 153/2009. (XI. 13.) FVM rendelet 37 szerint előírt bejelentési kötelezettségének, és a károsodás mértéke az illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztálya (a továbbiakban: erdészeti hatóság) által igazoltan eléri a meghatározott mértéket.

57 Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok helyreállítása A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 650 db.

58 Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok helyreállítása Amennyiben a károsodott terület részerdőrészletként lehatárolható, és a faállomány károsodása 50% fölötti, vagy az egész erdőrészlet faállományát ért károsítás a 70%-ot meghaladja, a támogatási összegek az alábbiak szerint kerülnek megállapításra:

59 Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok helyreállítása Tölgy-bükk és egyéb keménylomb célállomány-típus csoport 2103 eurónak megfelelő forintösszeg/ha (kb Ft) Egyéb lágylomb és fenyő célállomány-típus csoport 1924 eurónak megfelelő forintösszeg/ha (kb Ft) Akác célállomány-típus csoport 1587 eurónak megfelelő forintösszeg/ha (kb Ft) Nemesnyár célállomány-típus csoport 1561 eurónak megfelelő forintösszeg/ha (kb Ft.)

60 Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok helyreállítása Teljes erdőrészleten a faállomány 50-70% közötti károsodásakor kizárólag kézi ültetéssel történő pótlás esetén a támogatási összegek az alábbi táblázat szerint kerülnek megállapításra:

61 Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok helyreállítása Tölgy-bükk és egyéb keménylomb célállomány-típus csoport 1619 eurónak megfelelő forintösszeg/ha (kb Ft) Egyéb lágylomb és fenyő célállomány-típus csoport 1307 eurónak megfelelő forintösszeg/ha (kb Ft) Akác célállomány-típus csoport 1139 eurónak megfelelő forintösszeg/ha (kb Ft) Nemesnyár célállomány-típus csoport 1097 eurónak megfelelő forintösszeg/ha (kb Ft.)

62 Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek A támogatás célja az erdők gazdasági értékének növelése olyan erdészeti beavatkozásokkal, amelyek által az erdők nagyobb mértékben képesek ellátni gazdasági értékteremtő funkciójukat. Ide kell érteni azokat a beavatkozásokat is, amelyek hatásai nem azonnal, hanem a jövőben várható fahasználatok során tapasztalhatók. A támogatható tevékenységek az alábbiak: befejezett ápolás tisztítás törzsnevelési jellegű beavatkozás

63 Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg Ft. A felhívás forrását az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 750 db.

64 Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek kézi befejezett ápolás euró/ha (kb Ft) gépi befejezett ápolás euró/ha (kb Ft) tisztítás természetszerű, átmeneti és származék természetességi állapotú erdőkben euró/ha (kb Ft) tisztítás faültetvény és kultúrerdő természetességi állapotú erdőkben euró/ha ( kb Ft) magas törzsnyesés (5m) euró/ha (kb Ft)

65 Várakozások Erdősítések támogatása Agrár-erdészeti rendszerek létrehozása Erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok megelőzése Erdei ökoszisztémák ellenálló képességének, környezeti értékének növelése Erdei ökoszisztémák térítésmentesen nyújtott közjóléti funkcióinak fejlesztése Erdészeti technológia, termékfeldolgozás és értékesítés fejlesztése Erdő-környezetvédelmi pályázatok Erdlészeti genetikai erőforrások megőrzése

66 Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a telefonszámon, ahol hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fogadják hívását. Kövesse figyelemmel a Felhívással kapcsolatos közleményeket a oldalon, ahol a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja.

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 51. szám 8813 A vidékfejlesztési miniszter 41/2012. (IV. 27.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdõterületeken történõ gazdálkodáshoz

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól

Részletesebben

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 1. oldal 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások

Részletesebben

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, 10/2017. (III. 17.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások 2017. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról A mezőgazdasági,

Részletesebben

FELHÍVÁS. Natura 2000 kifizetések és a víz-keretirányelvhez kapcsolódó kifizetések. megvalósítására

FELHÍVÁS. Natura 2000 kifizetések és a víz-keretirányelvhez kapcsolódó kifizetések. megvalósítására FELHÍVÁS Natura 2000 kifizetések és a víz-keretirányelvhez kapcsolódó kifizetések megvalósítására A Felhívás címe: Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések A Felhívás kódszáma: VP4-12.2.1-16.

Részletesebben

ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN

ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN ADarányi Ignác Terv a Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 végrehajtási programja. A

Részletesebben

2013. október 4. Galambos Annamária

2013. október 4. Galambos Annamária Az ÚMVP 2007-2013 jelenlegi állása, 2014-ben megnyíló erdészeti jogcímek 2013. október 4. Galambos Annamária Agrárfejlesztési Főosztály Az ÚMVP erdészeti jogcímeinek 2007 2013 as felhasználása (forrás:

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 40/2013. (II.12.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 40/2013. (II.12.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 40/2013. (II.12.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal erdők állományneveléséhez nyújtandó támogatások kifizetésének igényléséről Jelen közlemény az Európai Mezőgazdasági

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter. rendelete

A vidékfejlesztési miniszter. rendelete A vidékfejlesztési miniszter /2010. ( ) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól

Részletesebben

Az 5000 m² alatti területek fásítására, fennmaradására, felszámolására vonatkozó jegyzői feladatok

Az 5000 m² alatti területek fásítására, fennmaradására, felszámolására vonatkozó jegyzői feladatok Az 5000 m² alatti területek fásítására, fennmaradására, felszámolására vonatkozó jegyzői feladatok Dr. Varga Tamás igazgató Baranya Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága Környezetünk legösszetettebb

Részletesebben

Erdészeti jogcímek kezelése az egységes kérelemben

Erdészeti jogcímek kezelése az egységes kérelemben Erdészeti jogcímek kezelése az egységes kérelemben Szalai Károly erdészeti szakértő Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Erdészeti jogcímek célja: - erdőel, faállománnyal borított területek nöelése, - őshonos,

Részletesebben

Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások (VP )

Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások (VP ) Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások (VP5-8.5.1-16) A pályázat célja a magasabb természetességi állapotú erdők és ezáltal jobb ellenálló képességű

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP5-8.6.1-17 Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások pályázat tervezetének rövid összefoglaló

Részletesebben

LIFEINFORESTS - ÉLET AZ ERDŐBEN KOMMUNIKÁCIÓS PROGRAM

LIFEINFORESTS - ÉLET AZ ERDŐBEN KOMMUNIKÁCIÓS PROGRAM Duska József Erdőgazdálkodási szakértő Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége LIFEINFORESTS - ÉLET AZ ERDŐBEN KOMMUNIKÁCIÓS PROGRAM NATURA 2000 ERDŐK Az ország teljes területének közel

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter../... (..) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter../... (..) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter./.... (..) VM rendelete a nemzeti hatáskörben nyújtott egyes erdészeti támogatásokról szóló miniszteri rendeletek módosításáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program erdészeti intézkedései, különös tekintettel az erdészeti géptámogatásra

A Vidékfejlesztési Program erdészeti intézkedései, különös tekintettel az erdészeti géptámogatásra A Vidékfejlesztési Program erdészeti intézkedései, különös tekintettel az erdészeti géptámogatásra Kis Miklós Zsolt agrár- vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Magánerdősök 2016. évi

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP4-15.1.1-17 Erdő-környezetvédelmi kifizetések pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Szentháromság

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2014. (VI.18.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2014. (VI.18.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2014. (VI.18.) számú KÖZLEMÉNYE az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2013.

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS Pályázati lehetőség

ELŐ TERJESZTÉS Pályázati lehetőség 6. Napirend Tisztelt képviselő-testület! ELŐ TERJESZTÉS Pályázati lehetőség Csizmár Gábor bánki lakos a tó feletti önkormányzati parkerdőben kiépíthető tanösvény és kilátóhely létesítésének gondolatával

Részletesebben

-Erdőterv határozat kiadása kérelemre induló eljárásban -a pont alá tartozó eljárásokban

-Erdőterv határozat kiadása kérelemre induló eljárásban -a pont alá tartozó eljárásokban A 63/2012 (VII. 2.) VM rendelet alapján 15. ERDÉSZETI HATÓSÁGI ELJÁRÁSOK DÍJTÉTELEI 15.1. Helyszínelést nem igénylő eljárások 15.1.1. Alapdíj -Erdőterv határozat kiadása kérelemre induló eljárásban -a

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014. (V.26.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014. (V.26.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014. (V.26.) számú KÖZLEMÉNYE az erdészeti potenciál helyreállítására nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014.

Részletesebben

A folyamatos erdőborítás nyilvántartása az Országos Erdőállomány Adattárban

A folyamatos erdőborítás nyilvántartása az Országos Erdőállomány Adattárban A természet útmutatásának és az emberi cselekvésnek tudatos összehangolása szükséges. (Krutsch, 1942) A folyamatos erdőborítás nyilvántartása az Országos Erdőállomány Adattárban Czirok István osztályvezető

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs

Részletesebben

ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA MÁRCIUS SOPRON, MAGYARORSZÁG

ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA MÁRCIUS SOPRON, MAGYARORSZÁG Tímár Gábor Heves Megyei Kormányhivatal NATURA 2000 ELŐÍRÁSOK ALKALMAZÁSA ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22. SOPRON, MAGYARORSZÁG Általános jogszabályok 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet az európai

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 150/2012. (IX. 21.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 150/2012. (IX. 21.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 150/2012. (IX. 21.) számú KÖZLEMÉNYE az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 150/2012.

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó

Részletesebben

Erdősítés támogatása (VP )

Erdősítés támogatása (VP ) Erdősítés támogatása (VP5-8.1.1-16) A pályázat célja erdők, valamint ipari célú fás szárú ültetvények telepítésének ösztönzése. 1. A támogatás formája Vissza nem térítendő, átalányalapú egységköltség.

Részletesebben

Erdészeti támogatások

Erdészeti támogatások Erdészeti támogatások - 2016 Pályázati felhívások NÉBIH Erdészeti Igazgatóság 2016. szeptember 21. Tanácsi rendelettől a pályázati felhívásig Az Európai Parlament és a Tanács 1305/2013 EU rendelete (Az

Részletesebben

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről Jelen Közlemény alapja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

Erdő-víz. Veled, vagy nélküled. Erdők a nagyvízi mederben

Erdő-víz. Veled, vagy nélküled. Erdők a nagyvízi mederben Erdő-víz Veled, vagy nélküled Erdők a nagyvízi mederben Magyar Hidrológiai Társaság Vándorgyűlése Szombathely, 2015.06.01-03. Az erdő fogalma Az erdőtörvény szerint: 6. (1) E törvény alkalmazásában erdő:

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 99/2014. (VI.20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 99/2014. (VI.20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 99/2014. (VI.20.) számú KÖZLEMÉNYE az erdőterületeket érintő tűzkárok megelőzéséhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Részletesebben

ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA MÁRCIUS SOPRON, MAGYARORSZÁG

ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA MÁRCIUS SOPRON, MAGYARORSZÁG Lapos Tamás közigazgatási főtanácsadó NÉBIH Erdészeti Igazgatóság Jogszabály és támogatás ostor és kenyér ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22. SOPRON, MAGYARORSZÁG Uniós környezetjogi szabályozás

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP II. tengely A földhasználat racionalizálása a környezeti és természeti értékek

Részletesebben

FELHÍVÁS. Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások megvalósítására

FELHÍVÁS. Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások megvalósítására FELHÍVÁS Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások megvalósítására A Felhívás címe: Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének

Részletesebben

Természetvédelmi célú erdészeti kifizetések a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Alapból

Természetvédelmi célú erdészeti kifizetések a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Alapból Természetvédelmi célú erdészeti kifizetések a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Alapból Máthé László, erdészeti programvezet WWF Magyarország Az erdészeti földterületek fenntartható használatát célzó intézkedések

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

alapján a földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 32/2008. (III. 27.) FVM rendelete 2496 MAGYAR KÖZLÖNY 2008/51. szám Értelmezõ rendelkezések

alapján a földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 32/2008. (III. 27.) FVM rendelete 2496 MAGYAR KÖZLÖNY 2008/51. szám Értelmezõ rendelkezések 2496 MAGYAR KÖZLÖNY 2008/1. szám Értelmezõ rendelkezések 2. A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 32/2008. (III. 27.) FVM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti

Részletesebben

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 54. szám 12857

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 54. szám 12857 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 54. szám 12857 A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 40/2010. (IV. 15.) FVM rendelete az erdészeti hatósági eljárásban fizetendõ igazgatási szolgáltatási díjakról

Részletesebben

FELHÍVÁS. egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására.

FELHÍVÁS. egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására. FELHÍVÁS egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására A Felhívás címe: Kompenzációs kifizetések természeti hátránnyal érintett területeken

Részletesebben

Város Polgármestere. Tájékozató. az önkormányzati tulajdonú erdő művelési ágú ingatlanokról

Város Polgármestere. Tájékozató. az önkormányzati tulajdonú erdő művelési ágú ingatlanokról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/124, 125, 133 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző:

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 149/2012. (IX. 21.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 149/2012. (IX. 21.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 149/2012. (IX. 21.) számú KÖZLEMÉNYE az erdőszerkezet átalakításához nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 149/2012. (IX.

Részletesebben

2009. évi XXXVII. törvény. az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról 1

2009. évi XXXVII. törvény. az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról 1 - 1-2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról 1 Az erdei életközösségek nélkülözhetetlen fennmaradása, védőhatása és termékei (hozamai) biztosítása érdekében szükséges

Részletesebben

FELHÍVÁS. Mezőgazdasági és nem mezőgazdasági földterületen végrehajtott telepítések megvalósítására. A Felhívás címe: Erdősítés támogatása

FELHÍVÁS. Mezőgazdasági és nem mezőgazdasági földterületen végrehajtott telepítések megvalósítására. A Felhívás címe: Erdősítés támogatása FELHÍVÁS Mezőgazdasági és nem mezőgazdasági földterületen végrehajtott telepítések megvalósítására A Felhívás címe: Erdősítés támogatása A Felhívás kódszáma: VP5-8.1.1-16 Magyarország Kormányának felhívása

Részletesebben

2009. évi XXXVII. törvény. az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról 1. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.

2009. évi XXXVII. törvény. az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról 1. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról 1 Az erdei életközösségek nélkülözhetetlen fennmaradása, védőhatása és termékei (hozamai) biztosítása érdekében szükséges

Részletesebben

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege. 3. A támogatás igénybevételének feltételei

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege. 3. A támogatás igénybevételének feltételei MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 32. szám 631 A vidékfejlesztési miniszter 25/2012. (III. 20.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal erdõk állományneveléséhez nyújtandó támogatások

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM a 139/2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott

KÉPZÉSI PROGRAM a 139/2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott KÉPZÉSI PROGRAM a 139/2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott b10/2 : Natura 2000 kifizetések erdőgazdálkodóknak című képzéshez A képzési program kódszáma: b10/2 A képzési program megnevezése: Natura

Részletesebben

VP - Erdészeti intézkedések, alintézkedések, műveletek. 8.2.1. M01 Tudásátadás és tájékoztatási tevékenységek (14. cikk)

VP - Erdészeti intézkedések, alintézkedések, műveletek. 8.2.1. M01 Tudásátadás és tájékoztatási tevékenységek (14. cikk) VP - Erdészeti intézkedések, alintézkedések, műveletek 8.2.1. M01 Tudásátadás és tájékoztatási tevékenységek (14. cikk) 1.1 a szakképzéshez és a készségek elsajátításához kapcsolódó fellépések támogatása

Részletesebben

FELHÍVÁS. Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások megvalósítására

FELHÍVÁS. Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások megvalósítására FELHÍVÁS Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások megvalósítására A Felhívás címe: Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének

Részletesebben

AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI. Készítette: Dr. Varga Tamás

AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI. Készítette: Dr. Varga Tamás AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI Készítette: Dr. Varga Tamás ERDÉSZETI IGAZGATÁS Erdőgazdálkodásunk az erdészeti hatóság szigorú ellenőrzése mellett folyik Részigazság Az erdészeti

Részletesebben

25/2012. (III. 20.) VM

25/2012. (III. 20.) VM 25/2012. (III. 20.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal erdők állományneveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

A támogatás célja. Fogalmak

A támogatás célja. Fogalmak A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ( )/2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs

Részletesebben

V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei

V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei 27774 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 102. szám V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei A vidékfejlesztési miniszter 87/2011. (IX. 2.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból

Részletesebben

Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága Szentpéteri Sándor igazgatóhelyettes

Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága Szentpéteri Sándor igazgatóhelyettes Homokierdőssztyeppek speciális kérdései hatósági szempontból Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága Szentpéteri Sándor igazgatóhelyettes Az erdészeti jogszabályi környezet 2009. évi XXXVII.

Részletesebben

32/2008. (III. 27.) FVM rendelet

32/2008. (III. 27.) FVM rendelet 1 32/2008. (III. 27.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti potenciál helyreállítására nyújtandó támogatások igénybevételének részletes szabályairól A mezőgazdasági,

Részletesebben

FELHÍVÁS. Erdő-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos szolgáltatások és természetmegőrzés megvalósítására. A Felhívás címe:

FELHÍVÁS. Erdő-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos szolgáltatások és természetmegőrzés megvalósítására. A Felhívás címe: FELHÍVÁS Erdő-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos szolgáltatások és természetmegőrzés megvalósítására A Felhívás címe: Erdő-környezetvédelmi kifizetések A Felhívás kódszáma: VP4-15.1.1-17 Magyarország

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó

Részletesebben

Tisztelt Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók!

Tisztelt Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók! Tisztelt Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók! Az ÚMVP Monitoring Bizottságának Erdészeti Albizottsága 2013. február 19-én ülésezett. Az itt elhangzott előadások között az MVH részletes tájékoztatást

Részletesebben

Az erdőterület nagysága, az erdőtelepítések eredményeként tovább növekedett.

Az erdőterület nagysága, az erdőtelepítések eredményeként tovább növekedett. Miniszteri tájékoztató Magyarország erdőállományának főbb adatairól az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 21. -ának (9) bekezdése alapján 1 Az erdővagyon

Részletesebben

Erdőtermészetesség: kihívások és realitások

Erdőtermészetesség: kihívások és realitások Erdőtermészetesség: kihívások és realitások BARTHA DÉNES Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Növénytani és Természetvédelmi Intézet 2010 Fontosabb kezdeményezések Az európai erdők védelmével foglalkozó,

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Kecskeméti Járási Hivatal

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Kecskeméti Járási Hivatal BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Kecskeméti Járási Hivatal Ügyiratszám: BK-05/ERD/03443-34/2019. Ügyintéző: Pálfalvi Zsolt Tel: 62/553-921 Tárgy: hivatalból meghatározott erdőterv Mellékletek: 1. sz.:

Részletesebben

FELHÍVÁS. Az erdőtüzek, a természeti katasztrófák és a katasztrófaesemények által okozott erdőkárok megelőzésének támogatása érdekében.

FELHÍVÁS. Az erdőtüzek, a természeti katasztrófák és a katasztrófaesemények által okozott erdőkárok megelőzésének támogatása érdekében. FELHÍVÁS Az erdőtüzek, a természeti katasztrófák és a katasztrófaesemények által okozott erdőkárok megelőzésének támogatása érdekében. A Felhívás címe: Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok

Részletesebben

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

FELHÍVÁS. Mezőgazdasági és nem mezőgazdasági földterületen végrehajtott telepítések megvalósítására. A Felhívás címe: Erdősítés támogatása

FELHÍVÁS. Mezőgazdasági és nem mezőgazdasági földterületen végrehajtott telepítések megvalósítására. A Felhívás címe: Erdősítés támogatása FELHÍVÁS Mezőgazdasági és nem mezőgazdasági földterületen végrehajtott telepítések megvalósítására A Felhívás címe: Erdősítés támogatása A Felhívás kódszáma: VP5-8.1.1-16 Magyarország Kormányának felhívása

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja 1 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról [Vastag betűvel az 2009. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Evt.), vékony betűvel a /2009. (.) FVM rendelet (a továbbiakban

Részletesebben

2009. évi XXXVII. törvény. az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról. A törvény célja

2009. évi XXXVII. törvény. az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról. A törvény célja 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról Az erdei életközösségek nélkülözhetetlen fennmaradása, védőhatása és termékei (hozamai) biztosítása érdekében szükséges

Részletesebben

.../2010. (...) FVM rendelet

.../2010. (...) FVM rendelet .../2010. (...) FVM rendelet az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról Tájékoztatás és

Részletesebben

A folyamatos erdőborítás igazgatási vonatkozásai Lapos Tamás erdészeti osztályvezető

A folyamatos erdőborítás igazgatási vonatkozásai Lapos Tamás erdészeti osztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály 1055 Budapest, Kossuth L. tér 11. A folyamatos erdőborítás igazgatási vonatkozásai Lapos Tamás erdészeti osztályvezető Erdőgazdálkodás

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2010. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2010. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. ( ) FVM rendelete az erdészeti hatósági eljárásban fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékéről és megfizetésének részletes szabályairól Az erdőről,

Részletesebben

I. A támogatásban való részvétel feltételei

I. A támogatásban való részvétel feltételei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 56/2010. (IV.15.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben

2009. évi XXXVII. törvény. az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról 1

2009. évi XXXVII. törvény. az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról 1 - 1-2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról 1 Az erdei életközösségek nélkülözhetetlen fennmaradása, védőhatása és termékei (hozamai) biztosítása érdekében szükséges

Részletesebben

5.3.2.2.4. Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás

5.3.2.2.4. Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás 5.3.2.2.4. Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás A támogatás jogalapja: Az 1698/2005/EK rendelet 36. (b) (iv), 42. és 46. cikke. Az 1974/2006/EK rendelet 30.

Részletesebben

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 202. szám 32199

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 202. szám 32199 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 202. szám 32199 A vidékfejlesztési miniszter 46/2010. (II. 31.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az agrár-erdészeti rendszerek mezõgazdasági

Részletesebben

I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei

I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 3 / 2015. (I. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben

Miniszteri tájékoztató Magyarország erdőállományának főbb adatairól a 2009. évi XXXVII. törvény 43. (5) bekezdése alapján

Miniszteri tájékoztató Magyarország erdőállományának főbb adatairól a 2009. évi XXXVII. törvény 43. (5) bekezdése alapján Miniszteri tájékoztató Magyarország erdőállományának főbb adatairól a 2009. évi XXXVII. törvény 43. (5) bekezdése alapján Tovább gyarapodott a magyar erdővagyon az elmúlt évben. Az erdők területe 4 535

Részletesebben

ERDÉSZETI JOGSZABÁLY GYŰJTEMÉNY

ERDÉSZETI JOGSZABÁLY GYŰJTEMÉNY ERDÉSZETI JOGSZABÁLY GYŰJTEMÉNY Összeállította: NÉBIH Erdészeti Igazgatóság Erdőfelügyeleti és Erdővédelmi Szolgálati Osztály Utolsó módosítás időpontja: 2015. 04. 01. AZ ÚTMUTATÓ AZ ERDŐTÖRVÉNY ÉS A HOZZÁ

Részletesebben

A Magyar Vidékfejlesztési Program VP-2014-2020. programot augusztus elején fogadta el az EU. Ennek erdőgazdálkodásra vonatkozó részei az alábbiak

A Magyar Vidékfejlesztési Program VP-2014-2020. programot augusztus elején fogadta el az EU. Ennek erdőgazdálkodásra vonatkozó részei az alábbiak A Magyar Vidékfejlesztési Program VP-2014-2020. programot augusztus elején fogadta el az EU. Ennek erdőgazdálkodásra vonatkozó részei az alábbiak VP - Erdészetet érintő intézkedéseit, alintézkedéseit,

Részletesebben

Jogosult erdészeti szakszemélyzet általános továbbképzése

Jogosult erdészeti szakszemélyzet általános továbbképzése Jogosult erdészeti szakszemélyzet általános továbbképzése 2016. szeptember 20-21. Evt. hatálya, alapfogalmai és az erdőgazdálkodói nyilvántartás A törvény hatálya Nem terjed ki arborétum közpark Jegyzék

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére

Részletesebben

FELHÍVÁS. Mezőgazdasági és nem mezőgazdasági földterületen végrehajtott telepítések megvalósítására. A Felhívás címe: Erdősítés támogatása

FELHÍVÁS. Mezőgazdasági és nem mezőgazdasági földterületen végrehajtott telepítések megvalósítására. A Felhívás címe: Erdősítés támogatása FELHÍVÁS Mezőgazdasági és nem mezőgazdasági földterületen végrehajtott telepítések megvalósítására A Felhívás címe: Erdősítés támogatása A Felhívás kódszáma: VP5-8.1.1-16 Magyarország Kormányának felhívása

Részletesebben

Állami támogatás/magyarország SA (2012/N) számú támogatás Natura 2000 kifizetések EMVA (1698/2005/EK 46. cikke)

Állami támogatás/magyarország SA (2012/N) számú támogatás Natura 2000 kifizetések EMVA (1698/2005/EK 46. cikke) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.3.27 C(2013) 1923 final Tárgy: Állami támogatás/magyarország SA.34640 (2012/N) számú támogatás Natura 2000 kifizetések EMVA (1698/2005/EK 46. cikke) Tisztelt Uram! Az Európai

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 165. szám 21367 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 47/2015. (XI. 2.) MvM rendelete a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja 1 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról [Vastag betűvel az 2009. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Evt.), dőlt betűvel a kormány 143/2009. (VII. 6.) Korm.

Részletesebben

MUNKAANYAG A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.../... (..) FVM rendelete az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő Helyes Mezőgazdasági és Környezeti

Részletesebben

OEE Erdőtörvény módosítási munkacsoport javaslata, 2015.10.05. Az erdőtörvény módosítására tett javaslatok a hatályos törvény szövegébe illesztve

OEE Erdőtörvény módosítási munkacsoport javaslata, 2015.10.05. Az erdőtörvény módosítására tett javaslatok a hatályos törvény szövegébe illesztve Az erdőtörvény módosítására tett javaslatok a hatályos törvény szövegébe illesztve 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról Az erdei életközösségek nélkülözhetetlen

Részletesebben

Iratazonosító: <vonalkód> R Címzett neve Helység Cím Irányítószám TÁMOGATÓI OKIRAT MINTA

Iratazonosító: <vonalkód> R Címzett neve Helység Cím Irányítószám TÁMOGATÓI OKIRAT MINTA Iratazonosító: R Címzett neve Helység Cím Irányítószám Iktatószám: Kedvezményezett neve: Kedvezményezetti ügyfél-azonosító: Projekt azonosítószám: TÁMOGATÓI OKIRAT MINTA A Vidékfejlesztési Program

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP2-6.1.1-16 A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Erdő alapú gazdaság

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Erdő alapú gazdaság Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Erdő alapú gazdaság A KAP új célkitűzései (2014-2020) 1. Életképes élelmiszertermelés: a mezőgazdasági jövedelmek és a szektor versenyképességének javítása. 2. Természeti

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek. A Felhívás kódszáma: VP

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek. A Felhívás kódszáma: VP FELHÍVÁS Az erdők gazdasági értékének növelését szolgáló tevékenységek megvalósítására A Felhívás címe: Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek A Felhívás kódszáma: VP5-8.6.2-16

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás

A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete 1. Felhívás azonosító jele 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. A B C D E F G H I J K VP1-1.1.1- VP1-1.2.2- VP1-1.3.1- VP1-2.1.1-2.1.2- VP1-2.3.1-4.1.1.1-4.1.1.2-4.1.1.3-

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

FELHÍVÁS. egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására.

FELHÍVÁS. egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására. FELHÍVÁS egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására A Felhívás címe: Kompenzációs kifizetések természeti hátránnyal érintett területeken

Részletesebben

5f!J. számú előterjesztés

5f!J. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 5f!J. számú előterjesztés Előterjeszt és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a Pilisi Parkerdő Zrt. tevékenységéről

Részletesebben

Magyar joganyagok évi XXXVII. törvény - az erdőről, az erdő védelméről és az 2. oldal A törvény alapelvei 2. (1)1 A fenntartható erdőgazdálkod

Magyar joganyagok évi XXXVII. törvény - az erdőről, az erdő védelméről és az 2. oldal A törvény alapelvei 2. (1)1 A fenntartható erdőgazdálkod Magyar joganyagok - 2009. évi XXXVII. törvény - az erdőről, az erdő védelméről és az 1. oldal 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról 1 Az erdei életközösségek

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja 1 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról [Vastag betűvel az 2009. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Evt.), vékony betűvel a 153/2009. (XI. 13.) /2010. (.)

Részletesebben

2008. évi.. törvény. az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló /2008. (..

2008. évi.. törvény. az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló /2008. (.. MUNKAANYAG, A KORMÁNY ÉS A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI 2008. évi.. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló /2008. (..) FVM rendelettel

Részletesebben

5. sz. melléklet. 1. Ki jogosult kifizetési kérelmet beadni?

5. sz. melléklet. 1. Ki jogosult kifizetési kérelmet beadni? 5. sz. melléklet TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján az Európai Unió által társfinanszírozott mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes szabályairól

Részletesebben

Gyorsító pályán a Vidékfejlesztési Program pályázatai

Gyorsító pályán a Vidékfejlesztési Program pályázatai Gyorsító pályán a Vidékfejlesztési Program pályázatai Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Nyugat-magyarországi Agrárfórum 2017. május 19. Pápai Agrárexpo Európai

Részletesebben