Versenyjog és megfelelés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Versenyjog és megfelelés"

Átírás

1 Versenyjog és megfelelés A verseny gazdaságilag és társadalmilag egyaránt hasznos, a piaci szereplők és az ország polgárai egyaránt nyernek általa még akkor is, ha azoknak a vállalkozásoknak ez kényelmetlen, akik versenyezni kényszerülnek. A verseny korlátozása, esetleg kizárása pedig például a beszerzési költségek növekedéséből, az értékesítés visszaeséséből fakadóan a nyereséget csökkenti. Egy vagy több vállalat rövid távon nyerhet ugyan a többi üzletfele, vagy a fogyasztói kárára mindez azonban kimutatható és számszerűsíthető kárt okoz a gazdaságnak, az országnak, s annak polgárainak. Ha csökken a verseny, csökken az összességében elérhető nyereség: csökken a jólét. A versenyjog nemcsak a jól felfogott gazdasági érdekek tisztességes, fair érvényesítésén, hanem az általánosan elfogadott etikai normák követésén alapul. Amikor versenyjogi megfelelésről beszélünk, ez alatt a jogi, valamint az ezekhez szorosan illeszkedő erkölcsi normák követését, az ezeknek való megfelelést értjük. A versenyjogi megfelelés ilyen formán egy szemlélet: a gazdasági versenyt szabályozó törvények és normák vállalati gyakorlatba ültetését és követését jelenti. Mindez pedig nem eseti, kampányszerű akciót feltételez, hanem rendszerszintű, stratégiai megfontolást követel: úgy működtetni egy céget, hogy az megfeleljen a verseny írott jogi és íratlan etikai szabályainak. Sokan úgy vélhetik, a versenyjogi megfelelés főként a nagyobb vállalatokra vonatkozik. Ám a kérdés a versenyt megkerülni vagy a versenynek megfelelni nem kizárólag a nagyvállalatok esetében merül fel. Kétségtelen tény, hogy társadalmi hatása alapján egy-egy nagyvállalat jó vagy rossz döntése sokkal inkább kihat az egész országra, gazdaságra. Nézve a kis- és középvállalatok súlyát, az általuk termelt érték arányát a magyar gazdaságban, vagy azt a tényt, hogy ők foglalkoztatják a munkavállalók közel 70 százalékát, egyáltalán nem mindegy, hogy ezek a cégek milyen gyakorlatot követnek, miközben versenyeznek. Összefoglalva elmondható, hogy egy cég akkor felel meg leginkább a versenyjogi szabályoknak, ha napi működése során tisztességes és törvényes módon versenyez, és úgy törekszik minél nagyobb nyereségre, eredményre, hogy ezáltal nem csökken, hanem nő a közösség nyeresége is. Versenyfelügyelet Ahhoz, hogy a piaci verseny jótékony hatásai érvényesülhessenek, szükség van egy mindenki által elfogadott keretrendszer felállításra, amely biztosítja azt, hogy a piaci szereplők azonos feltételekkel folytathassák tevékenységüket és a fogyasztókat se érje hátrány. A gazdasági verseny szabályozásának tehát az alapvető célja az, hogy a gazdasági szereplők egyenlő esélyekkel versenyezzenek egymással és ne juthassanak tisztességtelen előnyökhöz, a szabályokat megszegőkkel szemben viszont hatékonyan fel lehessen lépni. Magyarországon a verseny tisztaságát, szabadságát és torzítatlanságát a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) védi. A GVH-nak a verseny védelme érdekében folytatott tevékenysége alapvetően három pillérre épül: 1. A versenyfelügyeleti munkája során a vállalkozások piaci magatartását érintően érvényesíti a magyar versenytörvény és egyes más jogszabályok, valamint az európai uniós versenyszabályok rendelkezéseit.

2 2. Versenypártolás keretében a GVH a rendelkezésére álló eszközökkel igyekszik a verseny érdekében befolyásolni az állami döntéseket, a jogszabályalkotást, valamint a még nem versenyző piacokon előmozdítani a versenyfeltételek kialakítását. 3. A verseny társadalmi elfogadottsága érdekében pedig a GVH hozzájárul a versenypolitikai ismeretek terjesztésével, valamint a verseny közgazdasági és jogi kérdéseivel foglalkozó szakmai közélet fejlesztésével a hazai versenykultúra fejlesztéséhez. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) védi, működésével kapcsolatos információk a gvh.hu honlapon érhetőek el. A versenyre káros magatartások A verseny korlátozása A (versenytársak közötti) horizontális és (a termelés és forgalmazás vertikumának két különböző szintjén működő vállalkozások, pl. gyártó-forgalmazó közötti) vertikális versenykorlátozó megállapodásokra azonos jogi keretek vonatkoznak: a versenyt korlátozó megállapodások tilosak és semmisek. A versenyjog szerinti fő szabály tehát az, hogy versenyezni kötelező. Az általános tilalom alól azonban vannak kivételek és mentesülések. A legsúlyosabb versenykorlátozó megállapodás, a kartell A kartell olyan versenytárs vállalatok közötti titkos érdekszövetség, amelynek célja a piacok felosztásával, a termelés korlátozásával, vagy az árak meghatározásával a verseny korlátozása vagy kizárása. A piac felosztására, vagy az árak meghatározására irányuló versenytársak közötti megállapodások mindig még alacsony piaci részesedések esetén is tiltottak. A megengedett versenykorlátozások A kis piaci súlyú, alacsony (10 % alatti) piaci részesedésű vállalatok közötti a legszigorúbban tiltott (árakra és piacfelosztásra vonatkozó) versenykorlátozó kikötést nem tartalmazó csekély jelentőségű megállapodások nem tiltottak (bagatell kivételi szabály). A nagyobb, de nem túl magas piaci részesedésű vállalatok közötti a legszigorúbban tiltott (árakra és piacfelosztásra vonatkozó) versenykorlátozó kikötést nem tartalmazó megállapodások fő szabály szerint akkor megengedettek, ha annak előnyei a fogyasztókhoz is eljutnak. E megállapodások azon része esetén, amelyek a külön jogszabályokban meghatározott (úgynevezett csoportmentességi rendeleti) feltételrendszernek megfelelnek automatikus a mentesülés. Egyéb esetben egyedileg kell tudni igazolni azt, hogy törvényben meghatározott feltételeknek az adott megállapodás megfelel (egyedi mentességi kör). A versenykorlátozó kikötéseket (például kizárólagossági, vagy versenytilalmi, továbbeladási árakra vonatkozó kikötések, továbbértékesítési tilalom stb.) is tartalmazó megállapodásokat nem lehet előzetes mentesítésre benyújtani a versenyhatóságnak, hanem egy esetleges versenyfelügyeleti eljárásban kell tudni igazolni azt, hogy a megállapodás nem tartozik a tiltott körbe. Az ilyen megállapodások megkötése előtt célszerű tehát végiggondolni, elemezni azt, hogy ezt be tudják-e bizonyítani a szerződők. Gazdasági erőfölénnyel való visszaélés

3 Egy vállalkozás akkor van erőfölényben, ha a piac többi résztvevőjétől: a vevőktől, megrendelőktől, sőt, a versenytársaktól is nagymértékben függetlenül tud működni, döntései során nem kell érdemben tekintettel lennie rájuk. Önmagában az erőfölényes helyzet nem tilos, de az azzal való visszaélés igen. Vagyis a vállalkozás akkor követ el jogsértést, ha erőfölényét felhasználva megpróbál más cégeket kiszorítani a piacról vagy saját profitnövelése érdekében kizsákmányolja vevőit, megrendelőit, vagy akár beszállítóit. A jogsértés megállapításához tehát két feltételnek kell teljesülnie: a vállalkozásnak erőfölényben kell lennie és visszaélést kell elkövetnie. A versenytársakénál nagyobb piaci részesedés, az üzletfelek közötti tárgyalási pozíció vagy alkuerő különbség, netán a szerződéses feltételekben kimutatható aszimmetria önmagában még nem alapozza meg a versenyjogi értelemben vett erőfölény, piaci dominancia fennállásának megállapíthatóságát. Emellett még az erőfölényben lévő vállalat sem kényszeríthető arra, hogy méltányolható érdekei ellen cselekedjen (például a korábban nem fizető ügyfél számára halasztott fizetési lehetőséget adjon). Fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, üzletfelek megtévesztése, jogellenes összehasonlító reklám Egy vállalkozás számára termékei, szolgáltatásai népszerűbbé tételéhez elengedhetetlen kellékek a különböző kereskedelmi hirdetések, kommunikációs kampányok, reklámok. Ugyanakkor célozzák azok akár a fogyasztókat (B2C viszonylat), akár más vállalkozásokat, üzletfeleket (B2B viszonylat), a kereskedelmi hirdetésnek, reklámozásnak vannak előírásai (különösen a fogyasztók megtévesztésének tilalma, agresszív gyakorlatok tiltása), amelyek megsértése komoly következményeket vonhat maga után. Ezen előírások három fő jogszabályból, a versenytörvényből, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényből és a reklámtörvényből ismerhetők meg, de más törvények (pl. gyógyszerekre) is tartalmaznak külön rendelkezéseket. Jelentős piaci erő a kereskedelmi ágazatban A kereskedelmi szektorban a jelentős piaci erővel való rendelkezés szintén nem tilos, de az azzal való visszaélés már igen. A jelentős piaci (vevői) erő ebben az esetben az üzletfelek közötti tárgyalási pozíció különbségéből, nem pedig a domináns piaci pozícióból fakad. A jelentős piaci erővel való beszállítókkal szembeni visszaéléseket a kereskedelmi törvény tiltja. 100 milliárd forint feletti árbevétel esetén törvényi vélelem él a kereskedőt illetően a jelentős vevői erő fennállására. A jogsértéseket élelmiszernek nem minősülő termékek vonatkozásában a GVH vizsgálhatja ki. A versenyt korlátozó megállapodások és az egyes kivételek részletes bemutatása a oldalon érhető el. Ha jogsértést tapasztal Mit tehet kívülállóként? A kartellre utaló jeleket, bizonyítékokat a GVH-hoz eljuttatva a panasszal élők, bejelentők nagyban segíthetik a hivatal fellépését. A GVH-nak megvannak az eszközei a kartell felszámolására, bírságot vethet ki, vagy más szankciókat alkalmazhat. Amennyiben a versenyzők összejátszásának gyanúja felmerül, jelezheti ezt, illetve információt kérhet a versenyhivataltól. Gyanú esetén a vevők maguk is felléphetnek a versenykorlátozó megállapodásokkal, kartellekkel szemben, reagálhatnak a tisztességtelen ajánlatra, ezzel alacsonyabb

4 árakat érhetnek el. Amennyiben egy versenytárgyalás során merül fel a kartell gyanúja, hirdethetnek új eljárást, melyen a kartellből kimaradt beszállítókat is pályázat beadására ösztönözhetik. A versenyjogi szabályokba ütköző szerződések semmisnek minősülnek, polgári perben kikényszeríthetők ennek jogkövetkezményei is. Mit tehet érintettként? A GVH az Európai Bizottsághoz és más országok versenyhatóságaihoz hasonlóan a különféle versenykorlátozó megállapodások feltárása és visszaszorítása érdekében engedékenységi politikát alkalmaz. Ennek lényege, hogy ha a versenykorlátozó megállapodásban résztvevő vállalkozás együttműködik a hatósággal, a kiszabható büntetés egy része, vagy akár annak teljes összege elengedhető. Az adható engedményt a versenytörvény szigorúan szabályozza. Engedékenységi politika Az engedékenység szó hallatán sokak arra gondolhatnak, hogy a GVH megbocsát a bűnbánóknak, ez azonban tévedés. Az engedékenységi politika célja a megállapodásokra jellemző hallgatás megtörése azáltal, hogy a résztvevőket érdekeltté teszi az együttműködésben a hatósággal. A GVH küldetése a jogsértések minél szélesebb körű feltárása, visszaszorítása és szankcionálása az engedékenység pedig ennek egyik leghatékonyabb eszköze. A bírság teljes elengedése Egy kartellben résztvevő vállalkozás akkor folyamodhat a bírságösszeg teljes elengedéséért, ha elsőként szolgáltat olyan érdemi információkat a GVH számára még ismeretlen kartellről, amelyek alapján a hivatal vizsgálatot tud indítani. A bírság teljes összege akkor is elengedhető, ha a kartellben résztvevő vállalkozás egy már megindított eljárásban elsőként hoz a GVH tudomására a jogsértés megállapítása szempontjából döntő fontosságú bizonyítékokat és információkat, feltéve, hogy a benyújtás időpontjában a GVH még nem rendelkezett a jogsértés bizonyításához elegendő információval. Az első bejelentő a versenyjogi felelősségre vonáson túl az esetleges büntetőjogi szankcióktól is mentesül. A bírság csökkentése Bírságcsökkentésben akkor részesülhet egy kartellben résztvevő vállalkozás, ha ugyan nem elsőként bocsát döntő fontosságú bizonyítékokat a GVH rendelkezésére, de olyan információkkal szolgál, melyek egyértelműen többletértékűek a már a GVH birtokában lévő bizonyítékokhoz képest. Ez a gyakorlatban alapvetően olyan írásos, bizonyító erejű dokumentumokat jelent, amelyek segítségével a tényállás lényegesen jobban tárható fel. Amennyiben a benyújtott bizonyítékok megfelelnek e feltételnek, a kartell leleplezését követően a GVH-t elsőként érdemi információkhoz juttató vállalkozás számára a bírságcsökkentés mértéke százalék, a második vállalkozás esetén százalék, a további vállalkozások esetén pedig legfeljebb 20 százalék. Informátori díj Az engedékenységi politikához hasonlóan az informátori díj az egyik leghatékonyabb eszköz a kőkemény kartell feltárására, megszüntetésére, ez a "kedvezmény" azonban nem a vállalkozásnak, hanem az információt szolgáltató magánszemélyeknek járhat. A versenytörvény ugyanakkor nem zárja ki, hogy a kartellezésben résztvevő személy (pl. alkalmazott, volt vezető) is jogosult legyen díjra, de a vállalkozás felelős vezetője nem kaphat

5 informátori díjat. Díj csak a legsúlyosabb versenyjogi jogsértésekkel, a kőkemény kartellekkel kapcsolatos nélkülözhetetlen információk átadása esetén jár akkor, ha a) a kőkemény kartellel kapcsolatos nélkülözhetetlennek minősülő írásos bizonyíték és/vagy b) bizonyos feltételek mellett, a bírói engedélyhez kötött, de előzetes értesítés nélküli helyszíni szemle (a köznyelvben hajnali rajtaütés) megalapozásához szükséges nélkülözhetetlennek minősülő információ kerül a hatóság birtokába. Kartellgyanús közbeszerzés az Ajánlatkérő kötelezettségei Az ajánlatkérő jelentési kötelezettsége A hatályos évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről (Kbt.) rendelkezései alapján összességében megállapítható, hogy az ajánlatkérő az ajánlatok érvényességi vizsgálata körében nem csak a törvény és az ajánlatkérő tételes előírásainak való megfelelését köteles vizsgálni, hanem a jogszabályban meghatározott és a közbeszerzési eljárás egészére vonatkozóan megkövetelt alapelvek betartását is. A jelentési kötelezettség kapcsán elsődlegesen az merülhet fel kérdésként, hogy az ajánlatkérő mérlegelésére van-e bízva a jelentés szükségességének megítélése. A Közbeszerzési Döntőbizottság gyakorlata - az érintett Kbt. szakaszt alkalmazó döntőbizottsági határozatok alapján szerint az ajánlatkérő mindenkori kötelezettsége, hogy amennyiben a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló évi LVII. Törvény (Tpvt.) 11. -ának megsértését észleli, vagy azt alapos okkal feltételezi, azaz az ajánlatkérő olyan magatartást lát vagy olyan információk birtokába jut, amely felveti egy esetleges versenykorlátozó magatartás gyanúját, köteles azt jelenteni a GVH-nak. A tényleges vizsgálatot a GVH folytatja le, majd a vizsgálat eredményeként dönt a jogsértés megállapíthatóságáról, továbbá a jogsértés megállapítása esetén az esetleges bírság kiszabásáról és egyéb jogkövetkezmények alkalmazásáról. Az ajánlatkérő bejelentésére nem a Kbt., hanem a Tpvt. bejelentésre vonatkozó szabályai az irányadók. További kérdésként merülhet fel, hogy a Kbt a szerint az ajánlatkérőknek valamennyi közbeszerzési eljárás során általánosságban kell-e vizsgálniuk a -ban foglaltakat vagy csak valamilyen különös ok, a verseny tisztaságát sértő cselekmény észlelése esetén. A Kbt.-ben megfogalmazott alapelvek betartásának kötelezettsége a közbeszerzési eljárás egésze során, annak megindításától kezdve fennáll. Az ajánlatkérő köteles meghatározni a beszerzési igényének megfelelően a beszerzése tárgyát, azok műszaki specifikációját, azon elvárását, hogy pontosan milyen munkák elvégzését kéri. Az ajánlatkérőtől az alapelv betartása érdekében elvárható az, hogy a Kbt. formai követelményeinek megfelelve ezt a tevékenységét úgy végezze, hogy esélyegyenlőséget, azaz az érvényes ajánlattételre vonatkozó reális lehetőséget biztosítson minden olyan ajánlattevő számára, amely képes teljesíteni az ajánlatkérő feltételeit. Fontos hangsúlyozni, hogy a jelentési kötelezettség nem csak akkor áll fenn, amikor az ajánlatkérő a Tpvt. rendelkezéseinek nyilvánvaló megsértését észleli, azaz olyan magatartást lát vagy olyan információk, bizonyítékok birtokába jut, amelyek egyértelműen mutatnak egy esetleges versenykorlátozó magatartás irányába, hanem abban az esetben is, ha a birtokába, tudomására jutott adatok alapján a Tpvt. rendelkezéseinek megsértését "alapos okkal feltételezi".

6 Az eljárás eredménytelenségének megállapítása A Kbt ának (2) bekezdésében előírt jelzési kötelezettség mellett az ajánlatkérőnek a közbeszerzési eljárása tekintetében is döntést kell hoznia, vagyis döntenie kell arról, hogy fennállnak-e annak feltételei, hogy eljárását jogszerűen, eredményesen fejezze be, vagy a megvalósult jogsértés/jogsértések miatt az eljárását eredménytelenné nyilvánítja. A Kbt. 76. (1) bekezdésének e) pontja szerint ugyanis az ajánlattevőnek az eljárás tisztaságát vagy a többi ajánlattevő érdekeit súlyosan sértő cselekménye miatt az ajánlatkérő az eljárás eredménytelenné nyilvánításáról dönt. Hangsúlyozni szeretnénk mindemellett, hogy a GVH-hoz történő bejelentés megtétele nem jár feltétlenül együtt az eljárás eredménytelenné nyilvánításával. A Döntőbizottság gyakorlata szerint a közbeszerzési eljárást eredménytelenné nyilvánító döntés esetén az ajánlatkérőnek jelentési kötelezettségének eleget kell tennie, amennyiben alappal következtet a Tpvt. megsértésére. A döntés meghozatala előtt javasoljuk, hogy az ajánlatkérő konzultáljon a GVH-val, mert ha az érintett ajánlattevők értesülnek a gyanúról, az a bizonyítékok eltüntetésére ösztönözheti őket, meghiúsítva ezzel esetlegesen a GVH eljárásának sikerét. A bejelentő-védelemmel, engedékenységi politikával, a magánjogi jogérvényesítéssel és közérdekű igényérvényesítés kapcsolatos további információkat linken találhat.

Kartell a közbeszerzésben. Mire figyeljenek az ajánlatkérők?

Kartell a közbeszerzésben. Mire figyeljenek az ajánlatkérők? Kartell a közbeszerzésben Mire figyeljenek az ajánlatkérők? Közbeszerzés és versenyjog kapcsolata Ideális közbeszerzés Az ideális lenne az a beszerzési eljárás, ahol az ajánlatkérő képes meghatározni a

Részletesebben

Kartellgyanús közbeszerzés?

Kartellgyanús közbeszerzés? Kartellgyanús közbeszerzés? 1 A Gazdasági Versenyhivatal ajánlásai a közbeszerzési eljárásokban előforduló kartellek kiszűrésére és megelőzésére 2 3 Versenyjogi megfontolások a közbeszerzési eljárásokban

Részletesebben

XXX. Gazdasági Versenyhivatal

XXX. Gazdasági Versenyhivatal XXX. Gazdasági Versenyhivatal I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása A Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH vagy Hivatal ) státuszát és jogosítványait a tisztességtelen piaci

Részletesebben

XXX. Gazdasági Versenyhivatal

XXX. Gazdasági Versenyhivatal XXX. Gazdasági Versenyhivatal I. A célok meghatározása, felsorolása A Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH vagy Hivatal ) státuszát és jogosítványait a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás

Részletesebben

Tájékoztató a kartellek feltárását segítő engedékenységi politika alkalmazásához kapcsolódó büntetőjogi kérdésekről

Tájékoztató a kartellek feltárását segítő engedékenységi politika alkalmazásához kapcsolódó büntetőjogi kérdésekről Tájékoztató a kartellek feltárását segítő engedékenységi politika alkalmazásához kapcsolódó büntetőjogi kérdésekről A jelen tájékoztatóban foglaltak nem minősülnek a büntetőügyekben eljáró hatóságok hivatalos

Részletesebben

Elméleti alapvetések A versenyjog szabályozási területei

Elméleti alapvetések A versenyjog szabályozási területei Az előadás vázlata I. Elméleti alapvetések II. Versenykorlátozó megállapodások (101. cikk) III. Gazdasági erőfölénnyel való visszaélés (102. cikk) IV. Fúziókontroll (139/2004/EK rendelet) V. Kereskedelmi

Részletesebben

sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV február

sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV február sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV 2007. február Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni

Részletesebben

Újabb versenyjogi követelmények magyar és európai fejlemények, valamint azok gyakorlati jelentősége a vállalatok számára

Újabb versenyjogi követelmények magyar és európai fejlemények, valamint azok gyakorlati jelentősége a vállalatok számára Újabb versenyjogi követelmények magyar és európai fejlemények, valamint azok gyakorlati jelentősége a vállalatok számára New antitrust challenges for companies recent Hungarian and European developments

Részletesebben

Versenyjogi megfelelés

Versenyjogi megfelelés Versenyjogi megfelelés Versenykorlátozó megállapodások Martinovic Boris Vizsgáló Főtanácsos, GVH Székesfehérvár, 2013.05.23. Disclaimer Az elhangzottak az előadó személyes véleményét tükrözik, és nem tekintendők

Részletesebben

Gazdasági Versenyhivatal Vállalkozások JÚNIUS

Gazdasági Versenyhivatal Vállalkozások JÚNIUS Sorszám: A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! Gazdasági Versenyhivatal Vállalkozások 2018. JÚNIUS Üdvözlöm!... vagyok, a MASMI Hungary piackutató cég megbízásából keresem önt, és a piaci szabályozással kapcsolatban

Részletesebben

Közbeszerzés és Versenyjog

Közbeszerzés és Versenyjog Szöveg Közbeszerzés és Versenyjog Füzesi Géza Gazdasági Versenyhivatal Közbeszerzés és Versenyjog A közbeszerzésekrıl szóló 2011. évi CVIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 2. -ának (2) bekezdése szerint

Részletesebben

CLV Partners Ügyvédi Iroda

CLV Partners Ügyvédi Iroda CLV Partners Ügyvédi Iroda 1 A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. tv (Grt.) Termék-specifikus szabályozás (Gyftv; Hpt;) b2b b2c A tisztességtelen

Részletesebben

sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV október

sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV október sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV 2004. október Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni

Részletesebben

KKV-k versenyjogi megfelelése

KKV-k versenyjogi megfelelése KKV-k versenyjogi megfelelése Tóth András a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, a Versenytanács elnöke Megfelelés konferencia 2014. november 20., Budapest Áttekintés Versenyjogi megfelelés jelentősége

Részletesebben

A Gazdasági Versenyhivatallal való együttműködés compliance szempontból

A Gazdasági Versenyhivatallal való együttműködés compliance szempontból A Gazdasági Versenyhivatallal való együttműködés compliance szempontból 2. Compliance Summit 2017. január 26. Amiről ma szó lesz: a versenyhatósággal való együttműködés előnyei és kockázatai 1 A versenyjogi

Részletesebben

Sorszám: A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! Gazdasági Versenyhivatal Jogászok SZEPTEMBER TÉMASZÁM: 15S5195

Sorszám: A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! Gazdasági Versenyhivatal Jogászok SZEPTEMBER TÉMASZÁM: 15S5195 Sorszám: A VÁLASZADÁS ÖNKÉES! Gazdasági Versenyhivatal Jogászok 2015. SZEPTEMBER TÉMASZÁM: 15S5195 Üdvözlöm!... vagyok, a TNS Hoffmann piackutató cég megbízásából keresem önt, mert a versenyjogi szabályozással

Részletesebben

Versenyjogi megfelelés

Versenyjogi megfelelés Versenyjogi megfelelés Mit tehetnek a vállalatok és mit nem? Torjákné Amberger Teréz GVH, Versenypolitikai Iroda Helyettes vezetője, Szombathely, 2013.05.30. 1 Disclaimer Az elhangzottak az előadó személyes

Részletesebben

1. A közbeszerzési és koncessziós eljárásban kötött versenyt korlátozó megállapodások büntetőjogi szankcionálása

1. A közbeszerzési és koncessziós eljárásban kötött versenyt korlátozó megállapodások büntetőjogi szankcionálása Tájékoztató a kartellek feltárását segítő engedékenységi politika alkalmazásáról a GVH elnöke és a GVH Versenytanácsának elnöke által kiadott 3/2003. számú közleményhez kapcsolódó egyes kérdésekről 1.

Részletesebben

sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV 2003. október

sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV 2003. október sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV 2003. október Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni

Részletesebben

A VERSENYKORLÁTOZÓ MEGÁLLAPODÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS TILALOM

A VERSENYKORLÁTOZÓ MEGÁLLAPODÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS TILALOM A VERSENYKORLÁTOZÓ MEGÁLLAPODÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS TILALOM Ha egy piacon verseny van, több vállalkozás küzd a vásárlókért, akkor a cégek kénytelenek a vevôk kedvét keresni, azokat alacsony árakkal,

Részletesebben

XXX. Gazdasági Versenyhivatal

XXX. Gazdasági Versenyhivatal XXX. Gazdasági Versenyhivatal I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása A Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH vagy Hivatal) státuszát és jogosítványait a tisztességtelen piaci

Részletesebben

Versenyjogi compliance az AUDI HUNGARIA csoportnál. AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. Gazdasági Versenyhivatal, november 20.

Versenyjogi compliance az AUDI HUNGARIA csoportnál. AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. Gazdasági Versenyhivatal, november 20. Versenyjogi compliance az AUDI HUNGARIA csoportnál AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. Gazdasági Versenyhivatal, Áttekintés 1. Mit jelent a Compliance? 2. Compliance az Audi Hungaria-nál 3. Versenyjog és Compliance

Részletesebben

Szorul a hurok (?) Bővülő lehetőségek a versenyjogi kártérítési perekben

Szorul a hurok (?) Bővülő lehetőségek a versenyjogi kártérítési perekben Szorul a hurok (?) Bővülő lehetőségek a versenyjogi kártérítési perekben Áttekintés A versenyjogi kártérítési perekről lehetőségek és kockázatok Jogszabályi háttér Ki indíthat pert és ki perelhető? A versenyjogi

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ

MÓDOSÍTOTT ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ MÓDOSÍTOTT ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2017. 06. 29. 2017. 109 9 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a közérdekű bejelentések

Részletesebben

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax: VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 93/2004/14. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Magyar Gyógyszerész Kamara (Budapest) kérelmező gazdasági versenyt korlátozó

Részletesebben

Az étrendkiegészítők, élelmiszerek reklámozása a GVH gyakorlata. 2010. május 18. dr. Balogh Virág

Az étrendkiegészítők, élelmiszerek reklámozása a GVH gyakorlata. 2010. május 18. dr. Balogh Virág Az étrendkiegészítők, élelmiszerek reklámozása a GVH gyakorlata 2010. május 18. dr. Balogh Virág Miről lesz szó? 1. Szervezeti háttér 2. Jogszabályi háttér 3. Közgazdasági háttér 4. A gyógyhatás -ra vonatkozó

Részletesebben

A compliance szerepe a versenyjog területén

A compliance szerepe a versenyjog területén A compliance szerepe a versenyjog területén dr. Hegymegi-Barakonyi Zoltán elnök Magyar Versenyjogi Egyesület Compliance Summit 2015. november 27. 1 A compliance jelentése a versenyjog területén: A hazai,

Részletesebben

A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! VÁLLALATI KÉRDŐÍV 2012. MÁJUS

A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! VÁLLALATI KÉRDŐÍV 2012. MÁJUS A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! VÁLLALATI KÉRDŐÍV 2012. MÁJUS Jó napot kívánok. A TNS Hoffmann munkatársa,. vagyok. A piaci szabályozással kapcsolatban szeretnék néhány kérdést feltenni. Azzal a személlyel szeretnék

Részletesebben

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax: VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 26/2004/14. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Mávépcell Mély-Magas és Vasútépítő Kft. I. rendű; a Swietelsky Bauges.m.b.H.,

Részletesebben

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló évi LVII. törvény engedékenységi politikával foglalkozó részei

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló évi LVII. törvény engedékenységi politikával foglalkozó részei A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény engedékenységi politikával foglalkozó részei (a 2014. július 1-jén hatályos törvényszöveg alapján) Engedékenység

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI

A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium JOGSZABÁLYI

Részletesebben

Valami régi, valami új, valami nagyon új

Valami régi, valami új, valami nagyon új Valami régi, valami új, valami nagyon új A Versenyjogi Kártérítési Irányelv átültetése Magyarországon dr. Horváth M. András LL.M., Ph.D. Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker&McKenzie Ügyvédi Iroda Budapest,

Részletesebben

Mindent a. Gazdasági. Versenyhivatalról. Gazdasági. Versenyhivatal

Mindent a. Gazdasági. Versenyhivatalról. Gazdasági. Versenyhivatal Mindent a Gazdasági Versenyhivatalról 1. Gazdasági Versenyhivatal Mindent a Gazdasági Versenyhivatalról Ismertető füzet a Gazdasági Versenyhivatalról 2014 A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL MEGALAKULÁSA... 4

Részletesebben

Az Európai Unió jogrendszere, Versenyjog

Az Európai Unió jogrendszere, Versenyjog Európai Uniós ismeretek Az Európai Unió jogrendszere, Versenyjog AQUIS COMMUNITAIRE = KÖZÖSSÉGI VÍVMÁNYOK az EU egységes joganyaga Közösségi jogforrások Nem kötelezı jogforrások: elıírások, amelyek betartására

Részletesebben

Üzleti Jog I. Versenyjog Dr. Pázmándi Kinga. Versenyjogi szabályozás rendszere. Versenyjogi hagyomány, hatályos szabályozás rendszere

Üzleti Jog I. Versenyjog Dr. Pázmándi Kinga. Versenyjogi szabályozás rendszere. Versenyjogi hagyomány, hatályos szabályozás rendszere Üzleti Jog I. Versenyjog Dr. Pázmándi Kinga Versenyjogi szabályozás rendszere Versenyjogi hagyomány, hatályos szabályozás rendszere Tisztességtelen verseny elleni jog szabályozási irányai Antitrust jog

Részletesebben

A Gazdasági Versenyhivatal évi versenykultúra-fejlesztési munkaterve

A Gazdasági Versenyhivatal évi versenykultúra-fejlesztési munkaterve A Gazdasági Versenyhivatal 2018. évi versenykultúra-fejlesztési munkaterve A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (versenytörvény) 33. (4) bekezdése

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. v é g z é s t

VERSENYTANÁCS. v é g z é s t VERSENYTANÁCS Vj 146/2006/16. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Tárkány Autóház Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárásban indított

Részletesebben

Versenyjogi minimumkérdések Segédanyag az előadáson elhangzottak elsajátításához

Versenyjogi minimumkérdések Segédanyag az előadáson elhangzottak elsajátításához Versenyjogi minimumkérdések 2017. Segédanyag az előadáson elhangzottak elsajátításához 1. Kikre terjed ki a Tpvt. személyi hatálya általában, és a generálklauzula szerint: Általában: vállalkozásokra, Generálklauzula:

Részletesebben

sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV 2003. október

sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV 2003. október sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV 2003. október Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni

Részletesebben

Csorba Ferenc * A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL JOGI ESZKÖZTÁRA, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL SZANKCIONÁLÓ TEVÉKENYSÉGÉRE. Jogtörténeti elõzmények

Csorba Ferenc * A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL JOGI ESZKÖZTÁRA, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL SZANKCIONÁLÓ TEVÉKENYSÉGÉRE. Jogtörténeti elõzmények Csorba Ferenc * A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL JOGI ESZKÖZTÁRA, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL SZANKCIONÁLÓ TEVÉKENYSÉGÉRE A gazdaság hatékonyságának, a gazdasági mutatók javulásának egyik jelentõs akadálya a korrupció

Részletesebben

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium JOGSZABÁLYI

Részletesebben

Mindent a. Gazdasági. Versenyhivatalról. Gazdasági. Versenyhivatal

Mindent a. Gazdasági. Versenyhivatalról. Gazdasági. Versenyhivatal Mindent a Gazdasági Versenyhivatalról 2. Gazdasági Versenyhivatal Mindent a Gazdasági Versenyhivatalról Ismertető füzet a Gazdasági Versenyhivatalról 2014 A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL MEGALAKULÁSA... 4

Részletesebben

dr. Zavodnyik József június 14.

dr. Zavodnyik József június 14. dr. Zavodnyik József 2016. június 14. 2014/104/EU irányelv a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes

Részletesebben

VERSENYJOG. Vállalkozási alapismeretek II. Sportszervező II. évfolyam Onyestyák Nikoletta

VERSENYJOG. Vállalkozási alapismeretek II. Sportszervező II. évfolyam Onyestyák Nikoletta VERSENYJOG Vállalkozási alapismeretek II. Sportszervező II. évfolyam Onyestyák Nikoletta "A verseny a gazdasági tevékenységek legjobb serkentője, mivel mindenki számára garantálja a lehető legszélesebb

Részletesebben

2014. szeptember 17. Változások a fúziók és a kartell-ügyek szabályozásában Jogi hírlevél

2014. szeptember 17. Változások a fúziók és a kartell-ügyek szabályozásában Jogi hírlevél 2014. szeptember 17. Változások a fúziók és a kartell-ügyek szabályozásában Jogi hírlevél Változások a fúziók és a kartell-ügyek szabályozásában A Deloitte Legal Szarvas, Erdős és Társai i Iroda havonta

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2009. II. NEGYEDÉV

HÍRLEVÉL 2009. II. NEGYEDÉV S Z E C S K A Y Ü g y v é d i I r o d a - A t t o r n e y s a t L a w H-1055 BUDAPEST, KOSSUTH TÉR 16-17 (MAIL: H-1245 BUDAPEST PF/POB 1228) HUNGARY --------------------------------- Tel: +36 (1) 472 3000

Részletesebben

Versenyjog. A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996: LVII. törvény [Tpvt.]

Versenyjog. A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996: LVII. törvény [Tpvt.] Versenyjog A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996: LVII. törvény [Tpvt.] I. Rendszere A. Verseny a gazdaságban B. Verseny a jogban: versenyjog II. Anyagi jog A.

Részletesebben

Levélcím: Telefon: Fax: Ügyszám: Vj/068/2012. Iktatószám: INFORM MÉDIA Lapkiadó, Információs és Kulturális Kft. POP Print Online és Piac Kft.

Levélcím: Telefon: Fax: Ügyszám: Vj/068/2012. Iktatószám: INFORM MÉDIA Lapkiadó, Információs és Kulturális Kft. POP Print Online és Piac Kft. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245, Budapest 5. Pf. 1036 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/068/2012. Iktatószám: Vj/068-46/2012. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa

Részletesebben

02. Tétel - Mi az etika szó jelentése, honnan származik és hol a helye a tudományok rendszerében?

02. Tétel - Mi az etika szó jelentése, honnan származik és hol a helye a tudományok rendszerében? VIZSGATÉTELEK 01. Tétel - Melyek az üzleti etika alapvető komponensei? 1. 02. Tétel - Mi az etika szó jelentése, honnan származik és hol a helye a tudományok rendszerében? 04-05. Mennyiben van döntési

Részletesebben

A jelentős piaci erő (JPE) közgazdasági vonatkozásai. Nagy Péter Pápai Zoltán

A jelentős piaci erő (JPE) közgazdasági vonatkozásai. Nagy Péter Pápai Zoltán A jelentős piaci erő (JPE) közgazdasági vonatkozásai Nagy Péter Pápai Zoltán 1 A piaci erő közgazdasági fogalma A kiindulópont a tökéletes versenyhez való viszony Tökéletes verseny esetén egyik szereplőnek

Részletesebben

VERSENY-MÉDIA KÉRDŐÍV 2007. február

VERSENY-MÉDIA KÉRDŐÍV 2007. február sorszám VERSENY-MÉDIA KÉRDŐÍV 2007. február Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni

Részletesebben

Cím: Versenyszabályzat Felelős: General Counsel A következő felülvizsgálat dátuma: Az előző felülvizsgálat dátuma:

Cím: Versenyszabályzat Felelős: General Counsel A következő felülvizsgálat dátuma: Az előző felülvizsgálat dátuma: 1. oldal, összesen: 5 I. A SZABÁLYZAT CÉLJA Jelen versenyszabályzat (a továbbiakban: Szabályzat ) megerősíti a Modine elkötelezettségét, hogy eleget tegyen a vállalatra vonatkozó versenyjogi ( trösztellenesként

Részletesebben

VERSENY-MÉDIA KÉRDŐÍV október

VERSENY-MÉDIA KÉRDŐÍV október sorszám VERSENY-MÉDIA KÉRDŐÍV 2004. október Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni

Részletesebben

A Partner kártya és Multipont Programmal kapcsolatos csalások és visszaélések megelőzése, észlelése és kivizsgálása

A Partner kártya és Multipont Programmal kapcsolatos csalások és visszaélések megelőzése, észlelése és kivizsgálása A Partner kártya és Multipont Programmal kapcsolatos csalások és visszaélések megelőzése, észlelése és kivizsgálása 1. Az adatkezelő jogos érdeke: Az érintettek köre: a Partner kártya és Multipont Programban

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 1 VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 58/2005/13. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a CBA Kereskedelmi Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók tisztességtelen

Részletesebben

Közbeszerzési etikai kódex TERVEZET

Közbeszerzési etikai kódex TERVEZET Közbeszerzési etikai kódex TERVEZET I. Általános rendelkezések 1. A kódex célja A közpénzek hatékony felhasználásának, a közvagyon védelmének, a közbeszerzési eljárások tisztasága előmozdítása érdekében

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00138-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal az efef Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.-t

Részletesebben

Kötelezettségvállalások és utóvizsgálatok a GVH antitröszt eljárásaiban

Kötelezettségvállalások és utóvizsgálatok a GVH antitröszt eljárásaiban Kötelezettségvállalások és utóvizsgálatok a GVH antitröszt eljárásaiban dr. Hegymegi-Barakonyi Zoltán Budapest, 2014. június 17. Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda is a member

Részletesebben

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax: VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 87/2005/12. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Hochtief Construction AG eljárás alá vont vállalkozás ellen összefonódás engedélyezése

Részletesebben

36. Véleménye szerint mennyire erőteljes a gazdasági verseny, vagyis a piaci szereplők vetélkedése a vevőkért a mai Magyarországon?

36. Véleménye szerint mennyire erőteljes a gazdasági verseny, vagyis a piaci szereplők vetélkedése a vevőkért a mai Magyarországon? 35. Vannak, akik úgy vélik, hogy az állam feladata, hogy szabályozza az árakat, béreket, általában a gazdasági folyamatokat. Mások szerint jobb az, ha kereskedők, termelők versenyeznek egymással. Ön szerint

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS *

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS * EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS * amely létrejött egyrészről a Gazdasági Versenyhivatal (továbbiakban: GVH, 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.; képviseli: Dr. Juhász Miklós elnök), másrészről a Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

Mindent a. Gazdasági. Versenyhivatalról. Gazdasági. Versenyhivatal

Mindent a. Gazdasági. Versenyhivatalról. Gazdasági. Versenyhivatal Mindent a Gazdasági Versenyhivatalról Gazdasági Versenyhivatal Mindent a Gazdasági Versenyhivatalról Ismertető füzet a Gazdasági Versenyhivatalról 2015 A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL MEGALAKULÁSA... 4 A GAZDASÁGI

Részletesebben

Jogerősen pert nyert a GVH az autópálya-építő kartellügyben

Jogerősen pert nyert a GVH az autópálya-építő kartellügyben Jogerősen pert nyert a GVH az autópálya-építő kartellügyben A Fővárosi Ítélőtábla 2007. augusztus 29-én kihirdetett ítéletében helybenhagyta a Fővárosi Bíróság által 2006-ban hozott ítéletet, egyben a

Részletesebben

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax: VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 164/2004/24. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Bábolna Mezőgazdasági Termelő, Fejlesztő és Kereskedelmi Rt. v.a. I. rendű;

Részletesebben

Mindent a. Gazdasági. Versenyhivatalról. Gazdasági. Versenyhivatal

Mindent a. Gazdasági. Versenyhivatalról. Gazdasági. Versenyhivatal Mindent a Gazdasági Versenyhivatalról Gazdasági Versenyhivatal Mindent a Gazdasági Versenyhivatalról Ismertető füzet a Gazdasági Versenyhivatalról 2014 A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL MEGALAKULÁSA... 4 A GAZDASÁGI

Részletesebben

Üzleti jog XIV. Versenyjog

Üzleti jog XIV. Versenyjog Üzleti jog XIV. Versenyjog Üzleti jog XIV. BME GTK Üzleti Jog Tanszék 1 Gondolatmenet 1. I. Rendszere II. Anyagi jog III. Alaki jog Üzleti jog XIV. BME GTK Üzleti Jog Tanszék 2 Gondolatmenet 2. I. Rendszere

Részletesebben

Versenyhivatalról tudni kell

Versenyhivatalról tudni kell Amit a Gazdasági Versenyhivatalról tudni kell Gazdasági Versenyhivatal Amit a Gazdasági Versenyhivatalról tudni kell Ismertető füzet a Gazdasági Versenyhivatalról A Gazdasági Versenyhivatal megalakulása...

Részletesebben

M&M COMPUTER. Előzetes vitarendezés

M&M COMPUTER. Előzetes vitarendezés Előzetes vitarendezés M&M COMPUTER Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft. 7623 Pécs, Mártírok u. 42. Telefon: 72-516-516 Fax:72-516-529 e-mail : info@mmcomputer.hu http://www.mmcomputer.hu Az ajánlatkérő:

Részletesebben

A jogszabály száma és címe: évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. törvény módosításáról

A jogszabály száma és címe: évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. törvény módosításáról A közbeszerzésekről szóló törvény módosítása A jogszabály száma és címe: 2008. évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról A jogszabály lényege: A törvény jelentősen

Részletesebben

A SZERZŐDÉSELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE

A SZERZŐDÉSELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE A SZERZŐDÉSELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE dr. Molnárfi István 2017. február 7. Szerződésellenőrzési Főosztály (SZEF) Jogalap: a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény Cél: közbeszerzési

Részletesebben

Új versenyjogi bírságközlemények Szigorodó versenyjogi bírságok, a bírságcsökkentés lehetőségei Miks Anna,

Új versenyjogi bírságközlemények Szigorodó versenyjogi bírságok, a bírságcsökkentés lehetőségei Miks Anna, Új versenyjogi bírságközlemények Szigorodó versenyjogi bírságok, a bírságcsökkentés lehetőségei Miks Anna, 2018.02.28. Az év adójogi csapata 2016/17 Wolters Kluwer Jogászdíj A GVH bírságolási gyakorlata

Részletesebben

A MAGYAR ACÉL- ÉS FÉMKERESKEDŐK EGYESÜLETE

A MAGYAR ACÉL- ÉS FÉMKERESKEDŐK EGYESÜLETE A MAGYAR ACÉL- ÉS FÉMKERESKEDŐK EGYESÜLETE Etikai kódexe Budapest, 2000. szeptember 2 A Magyar Acél- és Fémkereskedők Egyesületének Etikai kódexe 1. Általános rendelkezések 1.1. Bevezetés A Magyar Acél-

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra Iktatószám: Tárgy: BA/001/00661-0001/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Thermo

Részletesebben

A Gazdasági Versenyhivatal Elnökének 21/Eln./2010. évi belső utasítása a Gazdasági Versenyhivatal Alapító Okiratának módosításáról

A Gazdasági Versenyhivatal Elnökének 21/Eln./2010. évi belső utasítása a Gazdasági Versenyhivatal Alapító Okiratának módosításáról GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL A Gazdasági Versenyhivatal Elnökének 21/Eln./2010. évi belső utasítása a Gazdasági Versenyhivatal Alapító Okiratának módosításáról Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények

Részletesebben

A VERSENYJOGI ENGEDÉKENYSÉGI POLITIKA BÜNTETŐJOGI MEGJELENÉSE ASPECTS OF COMMERCIAL LAW S LENIENCY POLICY IN CRIMINAL LAW.

A VERSENYJOGI ENGEDÉKENYSÉGI POLITIKA BÜNTETŐJOGI MEGJELENÉSE ASPECTS OF COMMERCIAL LAW S LENIENCY POLICY IN CRIMINAL LAW. A VERSENYJOGI ENGEDÉKENYSÉGI POLITIKA BÜNTETŐJOGI MEGJELENÉSE ASPECTS OF COMMERCIAL LAW S LENIENCY POLICY IN CRIMINAL LAW Páhi Barbara Kulcsszavak: engedékenységi politika, büntetőjog, büntethetőségi akadályok,

Részletesebben

A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! KAMARAI KÉRDŐÍV MÁJUS

A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! KAMARAI KÉRDŐÍV MÁJUS A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! KAMARAI KÉRDŐÍV 2012. MÁJUS Jó napot kívánok. A TNS Hoffmann munkatársa,. vagyok. A piaci szabályozással kapcsolatban szeretnék néhány kérdést feltenni. Azzal a személlyel szeretnék

Részletesebben

ÚJ SZABÁLYOZÁSOK A VERSENYJOG TERÜLETÉN. El adás a Német - Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamaránál - 2001. január Szerz : Dr.

ÚJ SZABÁLYOZÁSOK A VERSENYJOG TERÜLETÉN. El adás a Német - Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamaránál - 2001. január Szerz : Dr. ÚJ SZABÁLYOZÁSOK A VERSENYJOG TERÜLETÉN El adás a Német - Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamaránál - 2001. január Szerz : Dr. Grósz Katalin 1. A MÓDOSÍTÁS ÁLTALÁNOS JELLEMZ I A tisztességtelen piaci magatartás

Részletesebben

36. Véleménye szerint mennyire erőteljes a gazdasági verseny, vagyis a piaci szereplők vetélkedése a vevőkért a mai Magyarországon?

36. Véleménye szerint mennyire erőteljes a gazdasági verseny, vagyis a piaci szereplők vetélkedése a vevőkért a mai Magyarországon? TÁRKI Rt. 1 35. Vannak, akik úgy vélik, hogy az állam feladata, hogy szabályozza az árakat, béreket, általában a gazdasági folyamatokat. Mások szerint jobb az, ha kereskedők, termelők versenyeznek egymással.

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t VERSENYTANÁCS Vj 185/2006/24. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Axiál Javító, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további

Részletesebben

Versenyjog és a compliance. dr. Priskin Boglárka 2014. május 14.

Versenyjog és a compliance. dr. Priskin Boglárka 2014. május 14. Versenyjog és a compliance dr. Priskin Boglárka 2014. május 14. Miért jó a verseny? verseny= cégek közötti rivalizálás folyamata a vásárlók megrendeléseiért alacsonyabb árak, jobb termékek, szélesebb választék,

Részletesebben

Praktikus tanácsok a megfeleléshez A Gazdasági Versenyhivatal Versenyjogi Megfelelés Konferenciája a kis- és középvállalkozások számára

Praktikus tanácsok a megfeleléshez A Gazdasági Versenyhivatal Versenyjogi Megfelelés Konferenciája a kis- és középvállalkozások számára A Gazdasági Versenyhivatal Versenyjogi Megfelelés Konferenciája a kis- és középvállalkozások számára 2014. November20. A versenyszabályok betartása Európában a cégek felelőssége Az uniós versenyjogi szabályok

Részletesebben

A GENERÁLI PROVIDENCIA ÜGY- A KIZÁRÓ OKOK ÉRTELMEZÉSE AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ÉS A KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG GYAKORLATÁBAN május 7.

A GENERÁLI PROVIDENCIA ÜGY- A KIZÁRÓ OKOK ÉRTELMEZÉSE AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ÉS A KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG GYAKORLATÁBAN május 7. A GENERÁLI PROVIDENCIA ÜGY- A KIZÁRÓ OKOK ÉRTELMEZÉSE AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ÉS A KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG GYAKORLATÁBAN 2015.május 7. Tartalom A kizáró okok funkciója,jogpolitikai célja A hamis adatszolgáltatás,mint

Részletesebben

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax: VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-111/2003/34 Ikt. Sz.:.. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a GEOSAURUS Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (Cegléd) és

Részletesebben

Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány Közbeszerzési és Beszerzési Tájékoztató

Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány Közbeszerzési és Beszerzési Tájékoztató Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány Közbeszerzési és Beszerzési Tájékoztató 2016. október 10. I. Közbeszerzési tájékoztató A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (a továbbiakban: Támogató) az alábbiak

Részletesebben

A LEIPNIK-LUNDENBURGER INVEST Beteiligungs AG és leányvállalatainak Üzleti Megfelelőségi Szabályzata. Magyarország. 1. verzió

A LEIPNIK-LUNDENBURGER INVEST Beteiligungs AG és leányvállalatainak Üzleti Megfelelőségi Szabályzata. Magyarország. 1. verzió A LEIPNIK-LUNDENBURGER INVEST Beteiligungs AG és leányvállalatainak Üzleti Megfelelőségi Szabályzata Magyarország 1. verzió MÓDOSÍTÁSOK Aktuális verzió: V1 Verzió Dokumentum Alkalmazandó 1 Üzleti Megfelelőségi

Részletesebben

Kitöltési útmutató az Űrlap a Közbeszerzési Hatósághoz benyújtandó dokumentumok beterjesztéséhez

Kitöltési útmutató az Űrlap a Közbeszerzési Hatósághoz benyújtandó dokumentumok beterjesztéséhez Kitöltési útmutató az Űrlap a Közbeszerzési Hatósághoz benyújtandó dokumentumok beterjesztéséhez 1. Képviselőként jár el? A legördülő listából ki kell választani, hogy az ügyfél képviselő útján jár-e el

Részletesebben

Magyar joganyagok évi CXXV. törvény - a közigazgatási szabályszegések szank 2. oldal 3. (1) A közigazgatási szankciót alkalmazó hatóság a közi

Magyar joganyagok évi CXXV. törvény - a közigazgatási szabályszegések szank 2. oldal 3. (1) A közigazgatási szankciót alkalmazó hatóság a közi Magyar joganyagok - 2017. évi CXXV. törvény - a közigazgatási szabályszegések szank 1. oldal 2017. évi CXXV. törvény a közigazgatási szabályszegések szankcióiról 1 A közigazgatási hatósági eljárás során

Részletesebben

Hajnali rajtaütés. Tóth András White & Case LLP Budapest

Hajnali rajtaütés. Tóth András White & Case LLP Budapest Hajnali rajtaütés Tóth András White & Case LLP Budapest Versenyhatóságok előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálata nem szemle, mert Rajtaütés: korábban nem ismert bizonyítékok kutatással való felderítése

Részletesebben

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a évi XLVII. Törvény rendelkezéseire

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a évi XLVII. Törvény rendelkezéseire A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a 2008. évi XLVII. Törvény rendelkezéseire Előadó: dr. Papdi Andrea főtanácsos a jogszabály célja a fogyasztók érdekeinek

Részletesebben

Sorszám: A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! Gazdasági Versenyhivatal Lakosság SZEPTEMBER TÉMASZÁM: 15S5195

Sorszám: A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! Gazdasági Versenyhivatal Lakosság SZEPTEMBER TÉMASZÁM: 15S5195 Sorszám: A VÁLASZADÁS ÖNKÉES! Gazdasági Versenyhivatal Lakosság 2015. SZEPTEMBER TÉMASZÁM: 15S5195 Üdvözlöm!... vagyok, a TNS Hoffmann piackutató cég megbízásából keresem önt, mert a piaci szabályozással

Részletesebben

TIVADAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

TIVADAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA TIVADAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2010. 2/8 Tivadar Község Önkormányzata a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. Törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján, a közbeszerzési eljárások

Részletesebben

VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860

VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-54/2005/16. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Doss-Technologie Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Pellérd) ellen ellen

Részletesebben

AZ ÚJ ALKALMASSÁGI FELTÉTELEK ÉS A KIZÁRÓ OKOK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA

AZ ÚJ ALKALMASSÁGI FELTÉTELEK ÉS A KIZÁRÓ OKOK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA Szakmai nap és konzultáció közbeszerzők részére 2015. október 21. AZ ÚJ ALKALMASSÁGI FELTÉTELEK ÉS A KIZÁRÓ OKOK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA Dr. Hubai Ágnes Hatályos Kbt. Új Kbt. 56. (1) bek. a) pont 62. (1)

Részletesebben

Kérelem a PSZÁF J-B-IV-24/2007. sz. határozat saját hatáskörben történő visszavonására

Kérelem a PSZÁF J-B-IV-24/2007. sz. határozat saját hatáskörben történő visszavonására Marsi Erika Főigazgató Asszony Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Budapest Krisztina krt. 39. 1013 Tárgy: Kérelem a PSZÁF J-B-IV-24/2007. sz. határozat saját hatáskörben történő visszavonására Tisztelt

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t V E R S E N Y T A N Á C S Vj-104/2007/063. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Microsoft Magyarország Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági erıfölénnyel való visszaélés miatt indult

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozási jogi ismeretek

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozási jogi ismeretek II. évfolyam GM szak TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozási jogi ismeretek 2015/2016. II. félév 1 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tantárgy megnevezése Tantárgy jellege/típusa: Vállalkozások jogi ismerete Szakalapozó Kontaktórák

Részletesebben

A HIRDETMÉNY NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSOK SZABÁLYAINAK VÁLTOZÁSAI

A HIRDETMÉNY NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSOK SZABÁLYAINAK VÁLTOZÁSAI A HIRDETMÉNY NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSOK SZABÁLYAINAK VÁLTOZÁSAI dr. Szeiffert Gabriella 2015. november 25. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kivételes jellege kivételesen alkalmazható eljárásfajta

Részletesebben

Az innovációra vonatkozó versenyjogi követelmények ellenséges beavatkozás?

Az innovációra vonatkozó versenyjogi követelmények ellenséges beavatkozás? Az innovációra vonatkozó versenyjogi követelmények ellenséges beavatkozás? dr. Bassola Bálint, LL.M., ügyvéd Kővári Tercsák Salans Ügyvédi Iroda British Chamber of Commerce in Hungary 2010. szeptember

Részletesebben

Számadó Tamás 2014. január 24.

Számadó Tamás 2014. január 24. A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény legújabb módosításai (legfontosabb változások bemutatása) Számadó Tamás 2014. január 24. Legutóbbi módosítások

Részletesebben

Az uniós adatvédelmi előírások hatása a bölcsődei adminisztrációra. Előadó: Dr. Jójárt Ágnes Szilvia ügyvéd

Az uniós adatvédelmi előírások hatása a bölcsődei adminisztrációra. Előadó: Dr. Jójárt Ágnes Szilvia ügyvéd Az uniós adatvédelmi előírások hatása a bölcsődei adminisztrációra Előadó: Dr. Jójárt Ágnes Szilvia ügyvéd Az új uniós jogszabályról General Data Protection Regulation GDPR Az Európai Parlament és a Tanács

Részletesebben