MŰVÉSZETTÖRTÉNETI FÜZETEK

Átírás

1 MŰVÉSZETTÖRTÉNETI FÜZETEK

2 MŰVÉSZETTÖRTÉNETI FÜZETEK CAHIERS D HISTOIRE DE L ART 30 A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA MŰVÉSZETTÖRTÉNETI KUTATÓINTÉZETÉNEK KIADVÁNYAI FŐSZERKESZTŐ BEKE LÁSZLÓ IGAZGATÓ SOROZATSZERKESZTŐ TATAI ERZSÉBET AKADÉMIAI KIADÓ BUDAPEST 2008

3 AVANTGÁRD TUDOMÁNY? A modern természettudományos világkép recepciója Gyarmathy Tihamér, Csiky Tibor és Erdély Miklós munkásságában Írta HORNYIK SÁNDOR AKADÉMIAI KIADÓ BUDAPEST 2008

4 A kötet megjelenését a Magyar Tudományos Akadémia Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottsága támogatta. A borítón: Csiky Tibor: Modell az újpesti Alkotmány Mozi fadomborművéhez, A hátsó borítón: Erdély Miklós: Három kvarkot Marke királynak: Sejtések, július 5. ISBN Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u Első magyar nyelvű kiadás: 2008 Hornyik Sándor, 2008 Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádióés televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó Zrt. igazgatója Olvasószerkesztő: Róbert Zsófia Felelős szerkesztő: Kis Erika A számítógépes szerkesztés Győrei D. László munkája A nyomdai munkálatokat a PXP Első Magyar Digitális Nyomda Zrt. végezte Felelős vezető: Ratkovics Péter Kiadványszám: KMA Megjelent 17,88 (A/5) ív terjedelemben + 3,22 (A/5) ív műmelléklet HU ISSN Printed in Hungary

5 TARTALOM BEVEZETÉS 7 Retorika 8 TUDOMÁNY ÉS MŰVÉSZET 11 Két kultúra 11 Egy kultúra 15 A művészet és a természettudomány párhuzamos történetei 16 A természettudomány felől 17 A művészet felől 21 Innen is onnan is eszme- és társadalomtörténeti nézőpontok 26 Extrém perspektívák 33 BIOROMANTIKA ÉS KOZMOLÓGIA 41 Festői teória 42 Recepciótörténet 46 Elvont művészet 52 Kállai Ernő új világképe 57 Gyarmathy bioromantikája 62 Kozmológia 67 Dekonstruktivizmus 71 STRUKTURALIZMUS ÉS KVANTUMMECHANIKA 75 Alkotói intenció 76 Kritikai recepció 79 Szocializáció 84 Absztrakció 87 Struktúrák 89 Konceptualizmus 96 Posztstrukturalizmus 99 NAIV REALIZMUS ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS KONCEPT 103 Episztemológiai paradoxonok 104 Avantgárd teória 110 Neoavantgárd művészet 115 Természettudományos praxis 118 Három kvarkot Marke királynak 118 A kvantumfizikától a fekete lyukakig (a hetvenes évek) 121 Hadititok (a nyolcvanas évek) 130 A dekonstruktőr vaksága 133 5

6 JEGYZETEK 137 IRODALOM 177 KÉPJEGYZÉK 193 SUMMARY 197 Avant-Garde Science? The reception of the modern scientific worldview in the works of Tihamér Gyarmathy, Tibor Csiky, and Miklós Erdély KÉPEK / ILLUSTRATIONS 203

7 BEVEZETÉS E könyv elsősorban arról szól, hogy három avantgárdnak tekintett művész műveiben és szövegeiben hogyan reflektált a 20. századi modern természettudományos világképre. A három művész között gyakorlatilag nem állt fönn szorosabb kapcsolat, így talán indoklásra szorul, hogy miért éppen őket választottam. Mielőtt ezt megtenném, a Bevezetésben arra is ki kell térnem, hogy milyen értelemben is használom az avantgárd művészet és a modern természettudományos világkép kifejezéseket. 1 A modern természettudományos világképet e könyv kontextusában elsősorban a fizika és a kozmológia konstituálja. Tisztában vagyok azzal, hogy matematikai (gondoljunk csak Bertrand Russellre, David Hilbertre, Kurt Gödelre és Neumann Jánosra) vagy biológiai alapokon (elég, ha Charles Darwint, Johann Gregor Mendelt, Francis Cricket és James D. Watsont említem e tekintetben) is megkonstruálható a 20. század világképe, én mégis a fizika mellett döntöttem, mert a kozmológiával kiegészítve e tudomány adja a legmélyebb és legátfogóbb ismeretanyagot környező világunkról. A modern fizika világképét leginkább két forradalmi felfedezés -hez szokás kötni: a kvantummechanikához és a relativitás elméletéhez. Ez az a két teória, melyek alapján koncipiálható az univerzum ma ismert mikro- és makroszerkezete. A modern fizika legfontosabb célja és legszebb álma mindmáig e két elmélet egyesítése. E két ellentmondásmentesnek egyáltalán nem mondható teoretikus bázis szükséges ahhoz, hogy megérthessük a 20. század hihetetlenül kitágult kozmológiai perspektíváját, ami az elemi részecskéket alkotó kvarkoktól az ismert galaxisok milliárdjaiig ível. A tudomány és a modern természettudomány ugyan lépten-nyomon felbukkan a 20. századi magyar művészet történetében, de a kvantummechanika, a relativitáselmélet, valamint a relativisztikus kozmológia nyomai már jóval ritkábbak, különösen akkor, ha vizsgálódásunkat a huszadik század második felére szűkítjük. Gyarmathy Tihaméron, Csiky Tiboron és Erdély Miklóson kívül nem ismerek olyan képzőművészt, aki szisztematikusan reflektált volna egy ilyen, fizikai és kozmológiai értelemben felfogott modern természettudományos világképre. Arra, hogy avantgárd művésznek tekinthetjük-e Gyarmathyt, Csikyt és Erdélyt, az egyes fejezetekben alaposabban is kitérek majd. Bár az avantgárd és a neoavantgárd teoretikus kérdéseit e helyt nincs módom tárgyalni, a diskurzushoz annyit azért hozzáfűznék, hogy az avantgárd minősítés nem feltétlenül definíció kérdése és nem is pusztán kánonjogi ügy. Az avantgárd egyik legbefolyásosabb német kritikusa, Peter Bürger szerint az avantgárd művészeti praxisnak két egymással összefonódó követelménynek kell eleget tennie. 2 Egyrészt kritizálnia kell az autonóm művészet intézményét, másrészt integrálnia kell a művészetet és a mindennapi életet. 7

8 E két, amúgy is nehezen konkretizálható feltételnek nemcsak Gyarmathy, vagy Csiky tevékenységének jelentős hányada eshetne áldozatul, de az avantgárd művészet olyan állócsillagai is veszélybe kerülnének, mint Henri Matisse, Pablo Picasso, vagy Vaszilij Kandinszkij. A dadaizmusra alapozott bürgeri, erős definíció helyett én inkább a kaliforniai irodalomtörténész, Paul Mann szellemében, 3 a posztstrukturalistának mondott nyelv- és tudáselméletektől érintetten az avantgárd művészetet olyan diskurzusként fogom fel, amelyben az intézmény- és társadalomkritikai potenciálokon túl helye van a tartalmi és a formai újításnak, valamint az esztétikai és a technikai innovációnak is. Ráadásul Paul Mann-nal és a Bürgert keményen megdorgáló Benjamin Buchloh-val együtt 4 e sorok szerzője sincs olyan lesújtó véleménnyel a történeti avantgárdot intézményesítő és kommercializáló neoavantgárdról, mint Adorno tanítványa. Egy lazán definiált és napjainkig ívelő avantgárd művészetben viszont Gyarmathy, Csiky és Erdély helye minden bizonnyal vitathatatlan. Az egyes művészeknek szentelt fejezetek szerkezete nagyjából megegyezik: recepciótörténettel és diskurzuselemzéssel 5 indulnak, kontextualizálással 6 folytatódnak, ami után az egyes műveket veszem szemügyre a diskurzus és a felvillantott frame -ek 7 fényében. Az egyes fejezeteket rövid, módszertani reflexióval zárom, de remélhetőleg nem csak ezeken érződik majd a bevett és az újabb nézőpontok kombinálásának igénye. Mielőtt azonban hozzálátnék a monografikus elemzésekhez, nem kerülhetem meg a tudomány és a művészet különféle afférjainak vázlatos ismertetését sem. Erre teszek kísérletet az első fejezetben, abban reménykedve, hogy a gyakorlatilag átláthatatlan publikációtömegből sokat idézett, tanulságos és informatív példákat sikerült kiemelnem. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik valamilyen formában olvasták e könyv egy-egy fejezetét. Név szerint is meg kell említenem Jávor Annát, Kékesi Zoltánt, Nagy Ildikót és Timár Árpádot, akik szerkesztőként igyekeztek javítani szövegeimen. Hálás vagyok továbbá Aknai Katalinnak, András Editnek, Beke Lászlónak, Horányi Attilának, Kutrovátz Gábornak, Müllner Andrásnak, Pataki Gábornak, Passuth Krisztinának, Turai Hedvignek és Wessely Annának kritikai megjegyzéseikért és biztatásukért. Nagyon köszönöm Andrási Gábor és Szőke Annamária türelmét és segítségét, akik konzulensként és témavezetőként nagyon alaposan végigolvasták és kommentálták azt a doktori disszertációt, amelyből e könyv létrejött. Ahogy mondani szokás: a hibákért és a tévedésekért nem ők a felelősek. Retorika Az újabb művészettörténetek iránti érdeklődésem mindenekelőtt a szöveg retorikájában érhető tetten, amely persze nem választható el a megírását motiváló ideológiától, amely a művészettörténet metodikai és diszciplináris revíziójának szükségességét vallja. Gyakran használok olyan kifejezéseket, mint a retorika, az ideológia vagy éppen a legitimáció. Ezeket a fogalmakat a bevett szótári jelentésüknél tágabb értelemben használom, ezért talán nem árt, ha nagyjából körvonalazom, hogy mit is értek rajtuk. Kezdjük a legitimációval, amit nagyjából a Frankfurti Iskola társadalom- 8

9 elméletéből vettem át úgy, hogy a kritikai elméletben elfogadottól kiterjedtebb alkalmazásához a kritikai kultúrakutatás és a kulturális politika által inspirált újabb művészettörténetek mutatták az utat. 8 Ebben a kontextusban nemcsak jogi aktusokat és politikai rendszereket lehet legitimálni, hanem tudományos és művészeti praxisokat is, amelyekben az ideológia éppolyan alapvető szerepet játszik, mint a politikában. 9 A legitimáció tehát nemcsak a törvényességet és a jogosságot implikálja, de érdekek képviseletére és értékek megalapozására is vonatkozik. Ilyen értelemben használja a fogalmat példának okáért Donald Preziosi és Keith Moxey a művészet és a művészettörténet intézményességének vizsgálata során. 10 Ideológián elsősorban nem egy marxista, hanem egy szemiotikai ideológia-fogalmat értek, ami persze nem függetleníthető az ideológiakritika marxi megalapozásától. 11 A szemiotikai ideológia-fogalom művészettörténeti applikációját Norman Bryson és Mieke Bal nyomán talán Keith Moxey hajtotta végre a leglátványosabban, aki Althusserre építve próbálta meghaladni az ideológia mint hamis tudat marxi koncepcióját. 12 A szemiotikai ideológia-fogalom reprezentációk szisztematikus együtteseként definiálható. Althussert (s rajta keresztül Lacant) parafrazálva az ideológia az egyének különféle reprezentációkból összeadódó imaginárius viszonya valós élethelyzetükhöz. Emellett még további két ideológia-fogalom is árnyalja azt a módot, ahogy a kifejezést használom: az egyik Paul de Man esztétikai ideológiája, amelyben szorosan összefonódik az ideológia és a retorika mint a nyelv olyan figuratív dimenziója, amely az ideológiát megjeleníti. 13 A másik W. J. T. Mitchell ideológia-fogalma, amely ezt az alapvetően nyelvi-retorikai ideológia-fogalmat a társadalmi praxis vizuális és politikai dimenzióira is visszavetíti. 14 Már az eddigiekből is érzékelhető, hogy retorikán nem csupán a nyelv figuratív dimenzióját értem, hanem a meggyőzés művészetét, és egy olyan kommunikatív fogalmat, amely a vizuális kommunikációra is alkalmazható. Ez a retorika-fogalom alapvetően Roland Barthesra vezethető vissza 15, a művészettörténetben pedig a már említett Mitchellen és Moxeyn kívül olyan szerzők applikálták és fejlesztették tovább, mint Michael Ann Holly, Mark E. Cheetham, Mieke Bal és Norman Bryson. 16 Az ő munkásságukban a retorika fogalmának használatát Hayden White és Dominick LaCapra történelemtudományának tanulságai is befolyásolták. (White és LaCapra mellett a historiográfia újabb keletű retorikai fordulatát Frank Ankersmit, Hans Kellner, Paul Riceour és Jörn Rüsen művei alapozták meg. 17 ) A retorikának az ideológiai és a narratológiai mellett léteznek episztemológiai dimenziói is. E tekintetben leginkább Paul de Man és Jacques Derrida írásai voltak számomra iránymutatóak. 18 Könyvem a művekről és a művészekről írott szövegek, illetve azok kontextusa felől közelít a képzőművészethez, így talán kevésbé meglepő, ha esetenként a személyes stílus vagy a képi kompozíció bevett terminológiája helyett a vizuális vagy képi retorika kifejezéseket használom. E tekintetben méltán kárhoztatható szövegem a retorikai téveszme megvalósítása miatt. A vizualitás retorizálása mindazonáltal védhető pozíciónak tűnik, különösen akkor, ha nem szó szerint, hanem metaforikusan értjük. Ha Nietzschével együtt nem morálisan fogjuk fel az igazságot, akkor miért is lenne a kompozíció jobb metafora, mint a retorika. A retorika 9

10 kifejezés ráadásul erőteljesebben magában hordozza a hagyomány jelentésteremtő, illetve legitimációs potenciáljait, és kiváló eszköz az expresszivitás és az intencionalitás téveszméinek bírálatához. A retorika, az ideológia, a legitimáció, a narratíva és a diskurzus minden egyes felbukkanására e rövid módszertani kitérő nem ad és nem is adhat magyarázatot, de Wittgensteinnel együtt bízom abban, hogy a szavak jelentését nagymértékben meghatározza aktuális használatuk. 10