MŰVÉSZETTÖRTÉNETI FÜZETEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MŰVÉSZETTÖRTÉNETI FÜZETEK"

Átírás

1 MŰVÉSZETTÖRTÉNETI FÜZETEK

2 MŰVÉSZETTÖRTÉNETI FÜZETEK CAHIERS D HISTOIRE DE L ART 30 A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA MŰVÉSZETTÖRTÉNETI KUTATÓINTÉZETÉNEK KIADVÁNYAI FŐSZERKESZTŐ BEKE LÁSZLÓ IGAZGATÓ SOROZATSZERKESZTŐ TATAI ERZSÉBET AKADÉMIAI KIADÓ BUDAPEST 2008

3 AVANTGÁRD TUDOMÁNY? A modern természettudományos világkép recepciója Gyarmathy Tihamér, Csiky Tibor és Erdély Miklós munkásságában Írta HORNYIK SÁNDOR AKADÉMIAI KIADÓ BUDAPEST 2008

4 A kötet megjelenését a Magyar Tudományos Akadémia Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottsága támogatta. A borítón: Csiky Tibor: Modell az újpesti Alkotmány Mozi fadomborművéhez, A hátsó borítón: Erdély Miklós: Három kvarkot Marke királynak: Sejtések, július 5. ISBN Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u Első magyar nyelvű kiadás: 2008 Hornyik Sándor, 2008 Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádióés televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó Zrt. igazgatója Olvasószerkesztő: Róbert Zsófia Felelős szerkesztő: Kis Erika A számítógépes szerkesztés Győrei D. László munkája A nyomdai munkálatokat a PXP Első Magyar Digitális Nyomda Zrt. végezte Felelős vezető: Ratkovics Péter Kiadványszám: KMA Megjelent 17,88 (A/5) ív terjedelemben + 3,22 (A/5) ív műmelléklet HU ISSN Printed in Hungary

5 TARTALOM BEVEZETÉS 7 Retorika 8 TUDOMÁNY ÉS MŰVÉSZET 11 Két kultúra 11 Egy kultúra 15 A művészet és a természettudomány párhuzamos történetei 16 A természettudomány felől 17 A művészet felől 21 Innen is onnan is eszme- és társadalomtörténeti nézőpontok 26 Extrém perspektívák 33 BIOROMANTIKA ÉS KOZMOLÓGIA 41 Festői teória 42 Recepciótörténet 46 Elvont művészet 52 Kállai Ernő új világképe 57 Gyarmathy bioromantikája 62 Kozmológia 67 Dekonstruktivizmus 71 STRUKTURALIZMUS ÉS KVANTUMMECHANIKA 75 Alkotói intenció 76 Kritikai recepció 79 Szocializáció 84 Absztrakció 87 Struktúrák 89 Konceptualizmus 96 Posztstrukturalizmus 99 NAIV REALIZMUS ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS KONCEPT 103 Episztemológiai paradoxonok 104 Avantgárd teória 110 Neoavantgárd művészet 115 Természettudományos praxis 118 Három kvarkot Marke királynak 118 A kvantumfizikától a fekete lyukakig (a hetvenes évek) 121 Hadititok (a nyolcvanas évek) 130 A dekonstruktőr vaksága 133 5

6 JEGYZETEK 137 IRODALOM 177 KÉPJEGYZÉK 193 SUMMARY 197 Avant-Garde Science? The reception of the modern scientific worldview in the works of Tihamér Gyarmathy, Tibor Csiky, and Miklós Erdély KÉPEK / ILLUSTRATIONS 203

7 BEVEZETÉS E könyv elsősorban arról szól, hogy három avantgárdnak tekintett művész műveiben és szövegeiben hogyan reflektált a 20. századi modern természettudományos világképre. A három művész között gyakorlatilag nem állt fönn szorosabb kapcsolat, így talán indoklásra szorul, hogy miért éppen őket választottam. Mielőtt ezt megtenném, a Bevezetésben arra is ki kell térnem, hogy milyen értelemben is használom az avantgárd művészet és a modern természettudományos világkép kifejezéseket. 1 A modern természettudományos világképet e könyv kontextusában elsősorban a fizika és a kozmológia konstituálja. Tisztában vagyok azzal, hogy matematikai (gondoljunk csak Bertrand Russellre, David Hilbertre, Kurt Gödelre és Neumann Jánosra) vagy biológiai alapokon (elég, ha Charles Darwint, Johann Gregor Mendelt, Francis Cricket és James D. Watsont említem e tekintetben) is megkonstruálható a 20. század világképe, én mégis a fizika mellett döntöttem, mert a kozmológiával kiegészítve e tudomány adja a legmélyebb és legátfogóbb ismeretanyagot környező világunkról. A modern fizika világképét leginkább két forradalmi felfedezés -hez szokás kötni: a kvantummechanikához és a relativitás elméletéhez. Ez az a két teória, melyek alapján koncipiálható az univerzum ma ismert mikro- és makroszerkezete. A modern fizika legfontosabb célja és legszebb álma mindmáig e két elmélet egyesítése. E két ellentmondásmentesnek egyáltalán nem mondható teoretikus bázis szükséges ahhoz, hogy megérthessük a 20. század hihetetlenül kitágult kozmológiai perspektíváját, ami az elemi részecskéket alkotó kvarkoktól az ismert galaxisok milliárdjaiig ível. A tudomány és a modern természettudomány ugyan lépten-nyomon felbukkan a 20. századi magyar művészet történetében, de a kvantummechanika, a relativitáselmélet, valamint a relativisztikus kozmológia nyomai már jóval ritkábbak, különösen akkor, ha vizsgálódásunkat a huszadik század második felére szűkítjük. Gyarmathy Tihaméron, Csiky Tiboron és Erdély Miklóson kívül nem ismerek olyan képzőművészt, aki szisztematikusan reflektált volna egy ilyen, fizikai és kozmológiai értelemben felfogott modern természettudományos világképre. Arra, hogy avantgárd művésznek tekinthetjük-e Gyarmathyt, Csikyt és Erdélyt, az egyes fejezetekben alaposabban is kitérek majd. Bár az avantgárd és a neoavantgárd teoretikus kérdéseit e helyt nincs módom tárgyalni, a diskurzushoz annyit azért hozzáfűznék, hogy az avantgárd minősítés nem feltétlenül definíció kérdése és nem is pusztán kánonjogi ügy. Az avantgárd egyik legbefolyásosabb német kritikusa, Peter Bürger szerint az avantgárd művészeti praxisnak két egymással összefonódó követelménynek kell eleget tennie. 2 Egyrészt kritizálnia kell az autonóm művészet intézményét, másrészt integrálnia kell a művészetet és a mindennapi életet. 7

8 E két, amúgy is nehezen konkretizálható feltételnek nemcsak Gyarmathy, vagy Csiky tevékenységének jelentős hányada eshetne áldozatul, de az avantgárd művészet olyan állócsillagai is veszélybe kerülnének, mint Henri Matisse, Pablo Picasso, vagy Vaszilij Kandinszkij. A dadaizmusra alapozott bürgeri, erős definíció helyett én inkább a kaliforniai irodalomtörténész, Paul Mann szellemében, 3 a posztstrukturalistának mondott nyelv- és tudáselméletektől érintetten az avantgárd művészetet olyan diskurzusként fogom fel, amelyben az intézmény- és társadalomkritikai potenciálokon túl helye van a tartalmi és a formai újításnak, valamint az esztétikai és a technikai innovációnak is. Ráadásul Paul Mann-nal és a Bürgert keményen megdorgáló Benjamin Buchloh-val együtt 4 e sorok szerzője sincs olyan lesújtó véleménnyel a történeti avantgárdot intézményesítő és kommercializáló neoavantgárdról, mint Adorno tanítványa. Egy lazán definiált és napjainkig ívelő avantgárd művészetben viszont Gyarmathy, Csiky és Erdély helye minden bizonnyal vitathatatlan. Az egyes művészeknek szentelt fejezetek szerkezete nagyjából megegyezik: recepciótörténettel és diskurzuselemzéssel 5 indulnak, kontextualizálással 6 folytatódnak, ami után az egyes műveket veszem szemügyre a diskurzus és a felvillantott frame -ek 7 fényében. Az egyes fejezeteket rövid, módszertani reflexióval zárom, de remélhetőleg nem csak ezeken érződik majd a bevett és az újabb nézőpontok kombinálásának igénye. Mielőtt azonban hozzálátnék a monografikus elemzésekhez, nem kerülhetem meg a tudomány és a művészet különféle afférjainak vázlatos ismertetését sem. Erre teszek kísérletet az első fejezetben, abban reménykedve, hogy a gyakorlatilag átláthatatlan publikációtömegből sokat idézett, tanulságos és informatív példákat sikerült kiemelnem. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik valamilyen formában olvasták e könyv egy-egy fejezetét. Név szerint is meg kell említenem Jávor Annát, Kékesi Zoltánt, Nagy Ildikót és Timár Árpádot, akik szerkesztőként igyekeztek javítani szövegeimen. Hálás vagyok továbbá Aknai Katalinnak, András Editnek, Beke Lászlónak, Horányi Attilának, Kutrovátz Gábornak, Müllner Andrásnak, Pataki Gábornak, Passuth Krisztinának, Turai Hedvignek és Wessely Annának kritikai megjegyzéseikért és biztatásukért. Nagyon köszönöm Andrási Gábor és Szőke Annamária türelmét és segítségét, akik konzulensként és témavezetőként nagyon alaposan végigolvasták és kommentálták azt a doktori disszertációt, amelyből e könyv létrejött. Ahogy mondani szokás: a hibákért és a tévedésekért nem ők a felelősek. Retorika Az újabb művészettörténetek iránti érdeklődésem mindenekelőtt a szöveg retorikájában érhető tetten, amely persze nem választható el a megírását motiváló ideológiától, amely a művészettörténet metodikai és diszciplináris revíziójának szükségességét vallja. Gyakran használok olyan kifejezéseket, mint a retorika, az ideológia vagy éppen a legitimáció. Ezeket a fogalmakat a bevett szótári jelentésüknél tágabb értelemben használom, ezért talán nem árt, ha nagyjából körvonalazom, hogy mit is értek rajtuk. Kezdjük a legitimációval, amit nagyjából a Frankfurti Iskola társadalom- 8

9 elméletéből vettem át úgy, hogy a kritikai elméletben elfogadottól kiterjedtebb alkalmazásához a kritikai kultúrakutatás és a kulturális politika által inspirált újabb művészettörténetek mutatták az utat. 8 Ebben a kontextusban nemcsak jogi aktusokat és politikai rendszereket lehet legitimálni, hanem tudományos és művészeti praxisokat is, amelyekben az ideológia éppolyan alapvető szerepet játszik, mint a politikában. 9 A legitimáció tehát nemcsak a törvényességet és a jogosságot implikálja, de érdekek képviseletére és értékek megalapozására is vonatkozik. Ilyen értelemben használja a fogalmat példának okáért Donald Preziosi és Keith Moxey a művészet és a művészettörténet intézményességének vizsgálata során. 10 Ideológián elsősorban nem egy marxista, hanem egy szemiotikai ideológia-fogalmat értek, ami persze nem függetleníthető az ideológiakritika marxi megalapozásától. 11 A szemiotikai ideológia-fogalom művészettörténeti applikációját Norman Bryson és Mieke Bal nyomán talán Keith Moxey hajtotta végre a leglátványosabban, aki Althusserre építve próbálta meghaladni az ideológia mint hamis tudat marxi koncepcióját. 12 A szemiotikai ideológia-fogalom reprezentációk szisztematikus együtteseként definiálható. Althussert (s rajta keresztül Lacant) parafrazálva az ideológia az egyének különféle reprezentációkból összeadódó imaginárius viszonya valós élethelyzetükhöz. Emellett még további két ideológia-fogalom is árnyalja azt a módot, ahogy a kifejezést használom: az egyik Paul de Man esztétikai ideológiája, amelyben szorosan összefonódik az ideológia és a retorika mint a nyelv olyan figuratív dimenziója, amely az ideológiát megjeleníti. 13 A másik W. J. T. Mitchell ideológia-fogalma, amely ezt az alapvetően nyelvi-retorikai ideológia-fogalmat a társadalmi praxis vizuális és politikai dimenzióira is visszavetíti. 14 Már az eddigiekből is érzékelhető, hogy retorikán nem csupán a nyelv figuratív dimenzióját értem, hanem a meggyőzés művészetét, és egy olyan kommunikatív fogalmat, amely a vizuális kommunikációra is alkalmazható. Ez a retorika-fogalom alapvetően Roland Barthesra vezethető vissza 15, a művészettörténetben pedig a már említett Mitchellen és Moxeyn kívül olyan szerzők applikálták és fejlesztették tovább, mint Michael Ann Holly, Mark E. Cheetham, Mieke Bal és Norman Bryson. 16 Az ő munkásságukban a retorika fogalmának használatát Hayden White és Dominick LaCapra történelemtudományának tanulságai is befolyásolták. (White és LaCapra mellett a historiográfia újabb keletű retorikai fordulatát Frank Ankersmit, Hans Kellner, Paul Riceour és Jörn Rüsen művei alapozták meg. 17 ) A retorikának az ideológiai és a narratológiai mellett léteznek episztemológiai dimenziói is. E tekintetben leginkább Paul de Man és Jacques Derrida írásai voltak számomra iránymutatóak. 18 Könyvem a művekről és a művészekről írott szövegek, illetve azok kontextusa felől közelít a képzőművészethez, így talán kevésbé meglepő, ha esetenként a személyes stílus vagy a képi kompozíció bevett terminológiája helyett a vizuális vagy képi retorika kifejezéseket használom. E tekintetben méltán kárhoztatható szövegem a retorikai téveszme megvalósítása miatt. A vizualitás retorizálása mindazonáltal védhető pozíciónak tűnik, különösen akkor, ha nem szó szerint, hanem metaforikusan értjük. Ha Nietzschével együtt nem morálisan fogjuk fel az igazságot, akkor miért is lenne a kompozíció jobb metafora, mint a retorika. A retorika 9

10 kifejezés ráadásul erőteljesebben magában hordozza a hagyomány jelentésteremtő, illetve legitimációs potenciáljait, és kiváló eszköz az expresszivitás és az intencionalitás téveszméinek bírálatához. A retorika, az ideológia, a legitimáció, a narratíva és a diskurzus minden egyes felbukkanására e rövid módszertani kitérő nem ad és nem is adhat magyarázatot, de Wittgensteinnel együtt bízom abban, hogy a szavak jelentését nagymértékben meghatározza aktuális használatuk. 10

1 KAPCSOLATI MARKETING

1 KAPCSOLATI MARKETING KAPCSOLATI MARKETING 1 2 MARKETING SZAKKÖNYVTÁR Sorozatszerkesztõ Veres Zoltán 3 Ed Little Ebi Marandi KAPCSOLATI MARKETING AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST 4 Az eredeti mû: Ed Little, Ebi Marandi: Relationship

Részletesebben

MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés

MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MTA BTK MŐT Kiadványok 1. Sorozatszerkesztők Vásáry István Fodor Pál MTA BTK MŐT Kiadványok 1. MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés Szerkesztették Sudár

Részletesebben

SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK

SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK LEXIKOGRÁFIAI FÜZETEK 2. Szerkesztőbizottság BÁRDOSI VILMOS, FÁBIÁN ZSUZSANNA, GERSTNER KÁROLY, HESSKY REGINA, MAGAY TAMÁS (a szerkesztőbizottság vezetője), PRÓSZÉKY GÁBOR Tudományos

Részletesebben

Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT

Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST Fordította GÁSPÁR CSABA LÁSZLÓ Lektorálta GÖRFÖL TIBOR ISBN Kiadja az Akadémiai

Részletesebben

Alapmarketing példatár

Alapmarketing példatár Kiss Mariann Alapmarketing példatár Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 21-35. ISSN 1787-3703 ISBN

Részletesebben

További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan:

További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan: Tudomány és kultúra További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan: Korok és démonok Dombi Péter: Hiszem

Részletesebben

MESTERSÉGES INTELLIGENCIA ÉS HATÁRTERÜLETEI

MESTERSÉGES INTELLIGENCIA ÉS HATÁRTERÜLETEI MESTERSÉGES INTELLIGENCIA ÉS HATÁRTERÜLETEI MESTERSÉGES INTELLIGENCIA ÉS HATÁRTERÜLETEI INTERJÚK KUTATÓKKAL AKADÉMIAI KIADÓ Szerkesztette Kömlõdi Ferenc Az elõszót írta: Tatai Gábor ISBN Kiadja az Akadémiai

Részletesebben

FÉLMÚLT ÉS KÖZELJÖVÔ

FÉLMÚLT ÉS KÖZELJÖVÔ FÉLMÚLT ÉS KÖZELJÖVÔ LEXIKOGRÁFIAI FÜZETEK 3. Szerkesztôbizottság BÁRDOSI VILMOS,FÁBIÁN ZSUZSANNA,GERSTNER KÁROLY, HESSKY REGINA,MAGAY TAMÁS (a szerkesztôbizottság vezetôje), PRÓSZÉKY GÁBOR Tudományos

Részletesebben

Tartalom. I. Bevezetés 7

Tartalom. I. Bevezetés 7 Tartalom I. Bevezetés 7 II. Alapvetés demokrácia és közvélemény 13 1. Demokrácia 14 2. Közvélemény 20 3. Véleményszabadság és demokratikus közvélemény az európai alkotmányos kultúrában 29 3.1. Az Emberi

Részletesebben

Szemle. Kimondható és elbeszélhető tartományok. Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p.

Szemle. Kimondható és elbeszélhető tartományok. Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p. Szemle Kimondható és elbeszélhető tartományok Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p. Az önéletrajzról szóló elméletek kidolgozása az elmúlt évszázad 70-es

Részletesebben

A húrnégyszögek meghódítása

A húrnégyszögek meghódítása A húrnégyszögek meghódítása A MINDENTUDÁS ISKOLÁJA Gerőcs lászló A HÚRNÉGYSZÖGEK MEGHÓDÍTÁSA Akadémiai Kiadó, Budapest ISBN 978 963 05 8969 7 Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók

Részletesebben

A szöveggenetika elmélete és gyakorlata

A szöveggenetika elmélete és gyakorlata U N I V E R S I TA S tóth réka A szöveggenetika az írás folyamatát rekonstruálja és elemzi: a kéziratokban mozgásban lévő szöveg mintájára mozgásban lévő elméletnek és szövegmegközelítési módnak nevezhetnénk,

Részletesebben

Véges végtelen ISTEN-ÉLMÉNY ÉS ISTEN-HIÁNY A XX. SZÁZADI MAGYAR KÖLTÉSZETBEN

Véges végtelen ISTEN-ÉLMÉNY ÉS ISTEN-HIÁNY A XX. SZÁZADI MAGYAR KÖLTÉSZETBEN 01CNfint.qxd 10/19/06 2:13 PM Page 3 Véges végtelen ISTEN-ÉLMÉNY ÉS ISTEN-HIÁNY A XX. SZÁZADI MAGYAR KÖLTÉSZETBEN Szerkesztette Finta Gábor Sipos Lajos AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST 01CNfint.qxd 10/19/06 2:13

Részletesebben

NYELVTUDOMÁNYI ÉRTEKEZÉSEK sz. CSALÁDNÉV-VÁLTOZTATÁS MAGYARORSZÁGON A NÉVVÁLTOZTATÁSOK TÉNYEZŐI ÉS TÖRTÉNETE A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN ÍRTA

NYELVTUDOMÁNYI ÉRTEKEZÉSEK sz. CSALÁDNÉV-VÁLTOZTATÁS MAGYARORSZÁGON A NÉVVÁLTOZTATÁSOK TÉNYEZŐI ÉS TÖRTÉNETE A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN ÍRTA NYELVTUDOMÁNYI ÉRTEKEZÉSEK 159. sz. CSALÁDNÉV-VÁLTOZTATÁS MAGYARORSZÁGON A NÉVVÁLTOZTATÁSOK TÉNYEZŐI ÉS TÖRTÉNETE A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN ÍRTA FARKAS TAMÁS AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST Megjelent a Magyar

Részletesebben

Székács József püspök visszaemlékezései

Székács József püspök visszaemlékezései Székács József püspök visszaemlékezései Székács József püspök visszaemlékezései Szerkesztette, sajtó alá rendezte, jegyzetekkel ellátta, a névmagyarázatokat készítette és a bevezető tanulmányt írta Kertész

Részletesebben

A KÉMIA ÚJABB EREDMÉNYEI

A KÉMIA ÚJABB EREDMÉNYEI A KÉMIA ÚJABB EREDMÉNYEI A KÉMIA ÚJABB EREDMÉNYEI 98. kötet Szerkeszti CSÁKVÁRI BÉLA A szerkeszt bizottság tagjai DÉKÁNY IMRE, FARKAS JÓZSEF, FONYÓ ZSOLT, FÜLÖP FERENC, GÖRÖG SÁNDOR, PUKÁNSZKY BÉLA, TÓTH

Részletesebben

Géczi János és Csányi Vilmos. Őszi kék. két Homo sapiens beszélget

Géczi János és Csányi Vilmos. Őszi kék. két Homo sapiens beszélget Géczi János és Csányi Vilmos Őszi kék két Homo sapiens beszélget Géczi János és Csányi Vilmos Őszi kék két Homo sapiens beszélget ATHENAEUM Copyright Géczi János, Csányi Vilmos, 2018 A borító M. Nagy

Részletesebben

DENTUMOGER I. TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL

DENTUMOGER I. TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL DENTUMOGER I. TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport Források és tanulmányok 2. Sorozatszerkesztő Sudár Balázs BUDAPEST 2017 MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport

Részletesebben

FORDÍTOTT ADÓZÁS Budapest, 2008

FORDÍTOTT ADÓZÁS Budapest, 2008 FORDÍTOTT ADÓZÁS Budapest, 2008 Szerzõ: Vira Sándor Alkotó szerkesztõ: dr. Bokor Pál Lektorálta: Sike Olga ISBN 978 963 638 253 7 Kiadja a SALDO Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. Felelõs kiadó: dr.

Részletesebben

MÛVÉSZETTÖRTÉNETI FÜZETEK

MÛVÉSZETTÖRTÉNETI FÜZETEK MÛVÉSZETTÖRTÉNETI FÜZETEK MÛVÉSZETTÖRTÉNETI FÜZETEK CAHIERS D HISTOIRE DE L ART 29 A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA MÛVÉSZETTÖRTÉNETI KUTATÓINTÉZETÉNEK KIADVÁNYAI FÕSZERKESZTÕ BEKE LÁSZLÓ IGAZGATÓ SOROZATSZERKESZTÕ

Részletesebben

PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA

PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA 2014/2015 őszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK, Ifjúsági épület III. 1.) 2014. szeptember 29., hétfő 2014. szeptember 25., csütörtök* 18.30 Spiró György: Fogság Pethő Anita 18.00

Részletesebben

Bán András A vizuális antropológia felé

Bán András A vizuális antropológia felé Bán András A vizuális antropológia felé Bán András A vizuális antropológia felé Budapest, 2008 A kötet megjelenését az MTA Könyv- és Folyóiratkiadó Bizottsága és a Nemzeti Kulturális Alap Fotóművészeti

Részletesebben

A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák

A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák Zachár László A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák HEFOP 3.5.1. Korszerű felnőttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása Tanár-továbbképzési alprogram Szemináriumok Budapest

Részletesebben

A KRITIKAI ELMÉLETEK MŰVÉSZETTÖRTÉNETI RECEPCIÓJA

A KRITIKAI ELMÉLETEK MŰVÉSZETTÖRTÉNETI RECEPCIÓJA P o p o v i c s V i k t ó r i a Beszámoló Kállai Ernő művészettörténészi-műkritikusi ösztöndíj, 2013 A KRITIKAI ELMÉLETEK MŰVÉSZETTÖRTÉNETI RECEPCIÓJA I. Az ösztöndíjas tevékenység összefoglalása A Kállai

Részletesebben

Eszterházy Károly Egyetem. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Eszterházy Károly Egyetem. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV Eszterházy Károly Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,

Részletesebben

BA Magyar szak I. évfolyam

BA Magyar szak I. évfolyam BA Magyar szak I. évfolyam 10.00-12.00 LEÍRÓ MAGYAR SZÓFAJTAN, ALAKTAN BTMAN203 Kabán Annamária nyelvész könyvtár 12.00-13.00 Fonetika szem. BTMAN111 Kecskés Judit XXVIII. 12.00-14.00 Régi magyar irodalomtörténet

Részletesebben

Kritikai érzék és társadalmi felelősség

Kritikai érzék és társadalmi felelősség Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Tudósok és Oktatáskutatók, Tudományszervezők és Oktatásfejlesztők! Tisztelt Kollégák! Kritikai érzék és társadalmi felelősség. Nekünk, a felsőoktatás és a tudomány

Részletesebben

A dohányszárítás elmélete és gyakorlata

A dohányszárítás elmélete és gyakorlata A dohányszárítás elmélete és gyakorlata A mezôgazdaság mûszaki fejlesztésének tudományos kérdései 92. Gondozza Az MTA Agrártudományok Osztálya Agrármûszaki Bizottsága Szerkesztô Sembery Péter egyetemi

Részletesebben

Világtörténet. Salamon Konrád. Főszerkesztő Salamon Konrád. A főszerkesztő munkatársa Katona András

Világtörténet. Salamon Konrád. Főszerkesztő Salamon Konrád. A főszerkesztő munkatársa Katona András Világtörténet Főszerkesztő A főszerkesztő munkatársa Katona András Írták Bácskay András Csorba Csaba Hegyi W. György Katona András Kozári József Zakar Péter Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított

Részletesebben

Szimbólumok (jelentéseinek) vizsgálata: régen és ma

Szimbólumok (jelentéseinek) vizsgálata: régen és ma Szimbólumok (jelentéseinek) vizsgálata: régen és ma Könyvek: Biedermann, Hans: Szimbólumlexikon. Budapest: Corvina, 1996. (301 B 63) Dhanjal, Beryl: Jelek és jelképek : múlt és jelen. Budapest: Ventus

Részletesebben

GLOBALIS KONFLIKTUSOK

GLOBALIS KONFLIKTUSOK Beszélgessünk róla! GLOBALIS KONFLIKTUSOK ` Louise Spilsbury Hanane Kai A fordítás alapja: Louise Spilsbury: Global Conflict First published in Great Britain in 2016 by Wayland Text Wayland, 2016 Written

Részletesebben

HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD!

HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD! HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD! Peggy McColl HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD! ÉDESVÍZ KIADÓ BUDAPEST A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Peggy McColl / Your Destiny Switch Hay House, Inc., USA, 2007 Fordította

Részletesebben

VEZETŐI SZÁMVITEL elmélet, módszertan

VEZETŐI SZÁMVITEL elmélet, módszertan VEZETŐI SZÁMVITEL elmélet, módszertan 2016 Szerzők: Dr. Kardos Barbara Dr. Sisa Krisztina Andrea Dr. Szekeres Bernadett Dr. Veress Attila Lektor: Dr. Siklósi Ágnes ISBN 978 963 638 511 8 Kiadja a SALDO

Részletesebben

Kutyagondolatok nyomában

Kutyagondolatok nyomában Kutyagondolatok nyomában Gyorsuló tudomány Sorozatszerkesztõ: Szívós Mihály A sorozat kötetei: Pataki Béla: A technológia menedzselése (2005) Máté András: Magyar matematikusok és a filozófia (elõkészületben)

Részletesebben

1. tétel a.) Az ókori Kelet művészete: Egyiptom, Mezopotámia, Asszíria és Perzsia

1. tétel a.) Az ókori Kelet művészete: Egyiptom, Mezopotámia, Asszíria és Perzsia MŰVÉSZETTÖRTÉNET SZIGORLATI TÉTELSOR érvényes 2010. márciusától A. tételsor 1. tétel a.) Az ókori Kelet művészete: Egyiptom, Mezopotámia, Asszíria és Perzsia 2. tétel b.) Égei kultúra: Kréta, Knosszosz

Részletesebben

A weboldalra felrakom a cikkemet, az nem elég? Avagy mivel nyújt többet egy kiadó?

A weboldalra felrakom a cikkemet, az nem elég? Avagy mivel nyújt többet egy kiadó? A weboldalra felrakom a cikkemet, az nem elég? Avagy mivel nyújt többet egy kiadó? Bálint András Ferenc Kiadási és Tartalomfejlesztési vezető www.akjournals.com Bálint András Ferenc Kiadási és Tartalomfejlesztési

Részletesebben

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,

Részletesebben

Kommunikációs gyakorlatok

Kommunikációs gyakorlatok Kommunikációs gyakorlatok K á r o l i J e g y z e t e k Sólyom Réka Kommunikációs gyakorlatok Kari jegyzet a Kommunikációs gyakorlatok című tárgy oktatásához és az Anyanyelvi kritériumvizsgához Lektor:

Részletesebben

A Néprajztudományi Bizottság 2014. évi tevékenysége

A Néprajztudományi Bizottság 2014. évi tevékenysége A Néprajztudományi Bizottság 2014. évi tevékenysége Az MTA Néprajztudományi Bizottsága 2014-ben két alkalommal ülésezett (január 15- én és november 11-én). Az ülésre első alkalommal a Néprajzi Múzeum Tanácstermében

Részletesebben

Rieder Gábor. A magyar szocreál festészet története 1949 1956. Ideológia és egzisztencia

Rieder Gábor. A magyar szocreál festészet története 1949 1956. Ideológia és egzisztencia Rieder Gábor A magyar szocreál festészet története 1949 1956. Ideológia és egzisztencia PhD disszertáció tézisei Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészettörténet-tudományi Doktori Iskola A doktori iskola

Részletesebben

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Főiskola Intézményi Doktori és Habilitációs

Részletesebben

A relativitáselmélet alapjai

A relativitáselmélet alapjai A relativitáselmélet alapjai További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Bódizs Dénes: Atommagsugárzások méréstechnikái Frei Zsolt Patkós András: Inflációs kozmológia Geszti Tamás: Kvantummechanika John D.

Részletesebben

GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT NÖVÉNYEK AZ ÉLELMISZERLÁNCBAN

GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT NÖVÉNYEK AZ ÉLELMISZERLÁNCBAN ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI KÖTETEK IV. GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT NÖVÉNYEK AZ ÉLELMISZERLÁNCBAN Szerkesztette: Bánáti Diána Gelencsér Éva Budapest, 2007. ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI KÖTETEK IV. Genetikailag módosított

Részletesebben

KULTURA - ERTEK - VALTOZAS ES A TANCKUTATASBAN

KULTURA - ERTEK - VALTOZAS ES A TANCKUTATASBAN TANCMUVESZET ESTUDOMANY V. KULTURA - ERTEK - VALTOZAS a tan c m u v e s z e t b e n, a tan c p e d a g o g iaban ES A TANCKUTATASBAN III. NemzetkdziTanctudomanyi Konferencia a Magyar Tancmuveszeti Foiskolan

Részletesebben

1. Bevezetés* * Külön köszönettel tartozom Madácsy Istvánnak és Murányi Tibornak a szöveg előkészítésében nyújtott baráti segítségéért.

1. Bevezetés* * Külön köszönettel tartozom Madácsy Istvánnak és Murányi Tibornak a szöveg előkészítésében nyújtott baráti segítségéért. 1. Bevezetés* Ha nem is minden előzmény nélkül, de a tradicionális iskola magyar ágában jelent meg az a nézet, amely az európai filozófia egyik kifejezését, a szolipszizmust alkalmazta a tradicionális

Részletesebben

TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA

TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Anyaság akadálymentesítés nélkül Dr. Kálmán Zsófia

Anyaság akadálymentesítés nélkül Dr. Kálmán Zsófia Aki álmában is JOGOT, JOGGAL IV. látja a fényt Anyaság akadálymentesítés nélkül Dr. Kálmán Zsófia De jure Alapítvány, Budapest 2010 Aki álmában is látja a fényt Anyaság akadálymentesítés nélkül Grafika:

Részletesebben

ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK. Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010)

ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK. Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010) ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010) Csernicskó István ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010) Gondolat Kiadó

Részletesebben

H. Tomesz Tímea A TARTALOMHOZ FORMA. A tömegkommunikáció szövegfajtái történeti és pragmatikai keretben

H. Tomesz Tímea A TARTALOMHOZ FORMA. A tömegkommunikáció szövegfajtái történeti és pragmatikai keretben H. Tomesz Tímea A TARTALOMHOZ FORMA A tömegkommunikáció szövegfajtái történeti és pragmatikai keretben Pandora Könyvek 36. kötet H. Tomesz Tímea A TARTALOMHOZ FORMA A tömegkommunikáció szövegfajtái történeti

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

Aknai Tamás: Deltatáj. Egyetemes mővészettörténet mindenkinek 1980-2000. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2011.

Aknai Tamás: Deltatáj. Egyetemes mővészettörténet mindenkinek 1980-2000. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2011. Aknai Tamás: Deltatáj. Egyetemes mővészettörténet mindenkinek 1980-2000. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2011. Aknai Tamás mővészettörténész ezzel az újabb, két évtizedet átfogó könyvével tette teljessé

Részletesebben

Súlyos vagy súlytalan problémák? Az e-könyvek jelene és jövője a könyvtárakban

Súlyos vagy súlytalan problémák? Az e-könyvek jelene és jövője a könyvtárakban Súlyos vagy súlytalan problémák? Az e-könyvek jelene és jövője a könyvtárakban 2012. szeptember24. Budapest Fogalmi meghatározás és tétel E-könyv, elektronikus könyv Az e-könyv az elektronikus formában

Részletesebben

BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL

BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL Sokak számára furcsán hangozhat a feminizmusnak valamilyen tudományággal való összekapcsolása. Feminizmus és antropológia

Részletesebben

További olvasnivaló a kiadó kínálatából: HRASKÓ PÉTER: Relativitáselmélet FREI ZSOLT PATKÓS ANDRÁS: Inflációs kozmológia E. SZABÓ LÁSZLÓ: A nyitott

További olvasnivaló a kiadó kínálatából: HRASKÓ PÉTER: Relativitáselmélet FREI ZSOLT PATKÓS ANDRÁS: Inflációs kozmológia E. SZABÓ LÁSZLÓ: A nyitott Az isteni a-tom További olvasnivaló a kiadó kínálatából: HRASKÓ PÉTER: Relativitáselmélet FREI ZSOLT PATKÓS ANDRÁS: Inflációs kozmológia E. SZABÓ LÁSZLÓ: A nyitott jövő problémája TIMOTHY FERRIS: A világmindenség.

Részletesebben

Közfoglalkoztatás 2015

Közfoglalkoztatás 2015 Gazdálkodási kézikönyvek Közfoglalkoztatás 2015 Jogi, munkajogi háttér és mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó adózási, számviteli kérdések Budapest, 2015 Szerzők: Dr. Böszörményi Judit (I. fejezet) Buránszkiné

Részletesebben

Dr. Bánhidi László Dr. Garbai László VÁLOGATOTT FEJEZETEK AZ ELMÉLETI F TÉSTECHNIKA KÖRÉB L

Dr. Bánhidi László Dr. Garbai László VÁLOGATOTT FEJEZETEK AZ ELMÉLETI F TÉSTECHNIKA KÖRÉB L Dr. Bánhidi László Dr. Garbai László VÁLOGATOTT FEJEZETEK AZ ELMÉLETI F TÉSTECHNIKA KÖRÉB L AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST, 2008 3 Megjelent a Magyar Tudományos Akadémia Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottsága

Részletesebben

RETORIKA Gyakorlati útmutató

RETORIKA Gyakorlati útmutató RETORIKA Gyakorlati útmutató A szónokság szabad nép körében támadt, s szabad nép életéhez tartozik. Ének hangja szelidíté meg a vad csoportokat; a mívelt nemzet tömegét szónoklat vezérli, s ennélfogva

Részletesebben

MIRŐL FOGOK BESZÉLNI?

MIRŐL FOGOK BESZÉLNI? MIRŐL FOGOK BESZÉLNI? 1. A pályás szakszolgálat feladatai az 50-es években 2. A szakirodalom helyzete a I. világháború után 3. A Sínek Világa rovatainak fejlődése 4. Az érdeklődés a lap iránt 5. Nemzetközi

Részletesebben

Az egyetemen a filozófiai gondolkodást és az oktatást az utóbbi negyven év összefüggésében tekintve

Az egyetemen a filozófiai gondolkodást és az oktatást az utóbbi negyven év összefüggésében tekintve Az egyetemen a filozófiai gondolkodást és az oktatást az utóbbi negyven év összefüggésében tekintve kifelé a nyitottságra, befelé pedig a kritikai szellem elsajátítására irányuló törekvés jellemezte. Hogy

Részletesebben

Tanegységlista (BA) 2015-től fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) 2015-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Szabad bölcsészet alapszak művészettörténet specializáció* 2015-től fölvett hallgatóknak *A 38/2014. (IV.30.) EMMI rendelet a szabad bölcsészet alapképzési szak képzési- és kimeneti

Részletesebben

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR

Részletesebben

Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke

Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke 1955 1962 Vegyes tartalmú számok 1963 1. sz. A komplex összehasonlító kutatások elvi kérdései 2. sz. Nemzetközi Összehasonlító Konferencia (Budapest,

Részletesebben

A kommunikáció és médiatudomány mesterszak (MA) nappali tagozatos mintatanterve

A kommunikáció és médiatudomány mesterszak (MA) nappali tagozatos mintatanterve Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék 6722 Egyetem utca 2. Tel/fax: +36-62/544-366 E-mail: media@hung.u-szeged.hu Web: www.media.u-szeged.hu A kommunikáció és médiatudomány mesterszak

Részletesebben

BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN

BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN 1 KOROM ERIK ORMOS MIHÁLY VERESS ATTILA BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN A AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST Lektorok: DR. MATUKOVICS

Részletesebben

egyetemi állások a relativitáselmélet általánosítása (1915) napfogyatkozás (1919) az Einstein-mítosz (1920-tól) emigráció 1935: Einstein-Podolsky-

egyetemi állások a relativitáselmélet általánosítása (1915) napfogyatkozás (1919) az Einstein-mítosz (1920-tól) emigráció 1935: Einstein-Podolsky- egyetemi állások a relativitáselmélet általánosítása (1915) napfogyatkozás (1919) az Einstein-mítosz (1920-tól) emigráció 1935: Einstein-Podolsky- Rosen cikk törekvés az egységes térelmélet létrehozására

Részletesebben

(Bacsó Béla Gábor György Gyenge Zoltán Heller Ágnes: A szépség akarata kép és filozófia, Typotex Kiadó, Budapest, 2011)

(Bacsó Béla Gábor György Gyenge Zoltán Heller Ágnes: A szépség akarata kép és filozófia, Typotex Kiadó, Budapest, 2011) Horváth Nóra A szépség akaratáról AMBROOZIA Képek beszéltetése filozófus módra (Bacsó Béla Gábor György Gyenge Zoltán Heller Ágnes: A szépség akarata kép és filozófia, Typotex Kiadó, Budapest, 2011) Fotelben

Részletesebben

PARADIGMAVÁLTÁS A KÖZOKTATÁSBAN MOST VAGY SOHA?!

PARADIGMAVÁLTÁS A KÖZOKTATÁSBAN MOST VAGY SOHA?! PARADIGMAVÁLTÁS A KÖZOKTATÁSBAN MOST VAGY SOHA?! ÁDÁM PÉTER NEMZETI PEDAGÓGUS KAR TANÉVNYITÓ SZAKMAI NAP 2016. AUGUSZTUS 29. Előzmények 1868 Eötvös József kötelező népoktatás (66 %) 1928 Klebelsberg K.

Részletesebben

Magyarországi és határon túli múzeumok kortárs művészeti gyűjteményezése. Vizuális művészetek kollégiuma Képzőművészeti Kollégium 2016-

Magyarországi és határon túli múzeumok kortárs művészeti gyűjteményezése. Vizuális művészetek kollégiuma Képzőművészeti Kollégium 2016- Magyarországi és határon túli múzeumok kortárs művészeti gyűjteményezése Vizuális művészetek kollégiuma 2012-2015 Képzőművészeti Kollégium 2016- Éves keret nka 2015-40.000.000 közös az iparművészet/foto/képzőművészet

Részletesebben

Számv_00eleje 11/28/05 3:03 PM Page 1 BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN

Számv_00eleje 11/28/05 3:03 PM Page 1 BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN Számv_00eleje 11/28/05 3:03 PM Page 1 BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN 1 Számv_00eleje 11/28/05 3:03 PM Page 2 Számv_00eleje 11/28/05 3:03 PM Page 3 KOROM ERIK ORMOS MIHÁLY VERESS

Részletesebben

Előszó Bevezetés. Első rész: POLITIKAI SZEMANTIKA

Előszó Bevezetés. Első rész: POLITIKAI SZEMANTIKA Szabó Márton: Politikai tudáselméletek Szemantikai, szimbolikus, retorikai és kommunikatív-diszkurzív értelmezések a politikáról Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998 ISBN 963 1889 75 0 Felsőoktatási tankönyv. Készült

Részletesebben

Operációkutatási modellek

Operációkutatási modellek Operációkutatási modellek Alkalmazott matematika A sorozat kötetei: Kóczy T. László Tikk Domonkos: Fuzzy rendszerek (2000) Elliott, J. R. Kopp, P. E.: Pénzpiacok matematikája (2000) Michelberger Szeidl

Részletesebben

BBNSF10500 Logika (szimbolikus logika) 2 Gy szk BBNSF00500 I BBNSF00600

BBNSF10500 Logika (szimbolikus logika) 2 Gy szk BBNSF00500 I BBNSF00600 SZABAD BÖLCSÉSZET BA ALAPSZAK TANTÁRGYLÁJA ESZTÉTKA, FLOZÓFA, MŰVÉSZETTÖRTÉNET, FLMELMÉLET, FLMTÖRTÉNET szakirányok NAPPAL TAGOZAT Érvényes a 2011/2012. tanévtől Tárgykód Tantárgy megnevezése Előfeltétel

Részletesebben

SUGÁRKÉMIA. Wojnárovits László MTA Izotópkutató Intézet AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

SUGÁRKÉMIA. Wojnárovits László MTA Izotópkutató Intézet AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST SUGÁRKÉMIA SUGÁRKÉMIA Wojnárovits László MTA Izotópkutató Intézet A AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST Megjelent a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával ISBN 978 963 05 8406 7 Kiadja az Akadémiai Kiadó, az

Részletesebben

A láthatatlanság vége társadalomismereti szöveggyűjtemény

A láthatatlanság vége társadalomismereti szöveggyűjtemény A láthatatlanság vége társadalomismereti szöveggyűjtemény A láthatatlanság vége társadalomismereti szöveggyűjtemény Szerkesztették: Gelsei Gergő Gergely Vera Horváth Vera Rácz Márton Alapítvány a Társadalomelméleti

Részletesebben

BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS

BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS Szerkesztette Baranyi Béla Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Debreceni Egyetem

Részletesebben

A láthatatlanság vége társadalomismereti szöveggyűjtemény

A láthatatlanság vége társadalomismereti szöveggyűjtemény A láthatatlanság vége társadalomismereti szöveggyűjtemény Szerkesztették: Gelsei Gergő Gergely Vera Horváth Vera Rácz Márton Alapítvány a Társadalomelméleti Kollégiumért 2004 Kiadja az Alapítvány a Társadalomelméleti

Részletesebben

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI 8. Dr.SCHNELLER KÁROLY / 1893-1953/ SCHNELLER KAROLY NÉPESSÉGTUDOMÁNYI ÉLETMŰVE Budapest 1990/1 KÖZPONTI

Részletesebben

Pásztor-Freund Mária: A kubizmus térproblémája. Nyugat, I. évf, 1913. 10. sz., 773 774. http://epa.oszk.hu/00000/00022/00128/04153.

Pásztor-Freund Mária: A kubizmus térproblémája. Nyugat, I. évf, 1913. 10. sz., 773 774. http://epa.oszk.hu/00000/00022/00128/04153. Kubizmusról magyar nyelven (kronológiában): (munka alatt) Pásztor-Freund Mária: A kubizmus térproblémája. Nyugat, I. évf, 1913. 10. sz., 773 774. http://epa.oszk.hu/00000/00022/00128/04153.htm Apollinaire,

Részletesebben

(Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a

(Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a 1 HAGYOMÁNY ÉS MODERNSÉG BENEDETTO CROCE ESZMEVILÁGÁBAN (Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a figyelmébe,

Részletesebben

SZABÁLYZATMINTÁK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK RÉSZÉRE

SZABÁLYZATMINTÁK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK RÉSZÉRE GAZDÁLKODÁSI KÉZIKÖNYVEK SZABÁLYZATMINTÁK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK RÉSZÉRE I. KÖTET Budapest, 2015 Szerzők: dr. Böszörményi Judit (I. fejezet) Kissné Horváth Marianna (IV., V. fejezet) Nagyné Véber Györgyi

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület

Részletesebben

Tanegységlista (BA) 2015-től fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) 2015-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Szabad bölcsészet alapszak kommunikáció és médiatudomány specializáció* 2015-től fölvett hallgatóknak *A 38/2014. (IV.30.) EMMI rendelet a szabad bölcsészet alapképzési szak képzési-

Részletesebben

FARAGÓ LÁSZLÓ: A REÁLIS TÉR ELVESZTÉSE ÉS A GYAKORLATI KONSTRUKCIÓKRA VALÓ RÁTALÁLÁS

FARAGÓ LÁSZLÓ: A REÁLIS TÉR ELVESZTÉSE ÉS A GYAKORLATI KONSTRUKCIÓKRA VALÓ RÁTALÁLÁS FARAGÓ LÁSZLÓ: A REÁLIS TÉR ELVESZTÉSE ÉS A GYAKORLATI KONSTRUKCIÓKRA VALÓ RÁTALÁLÁS A GEOGRÁFUS ÚTJAI TÓTH JÓZSEF EMLÉKKONFERENCIA PÉCS, 2014. MÁRCIUS 18. A GEOGRÁFIÁBAN (TÉRTUDOMÁNYOKBAN) TÁRSADALMI

Részletesebben

Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR. Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik. PhD értekezés

Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR. Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik. PhD értekezés Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik PhD értekezés Készítette: Veres Laura okleveles matematikus-informatikus Hatvany József Informatikai

Részletesebben

Miskolci Egyetem BTK Politikatudományi Intézet POLITOLÓGIA ALAPSZAK NAPPALI TAGOZAT 2017-ben felvételt nyert hallgatók számára MINTATANTERV

Miskolci Egyetem BTK Politikatudományi Intézet POLITOLÓGIA ALAPSZAK NAPPALI TAGOZAT 2017-ben felvételt nyert hallgatók számára MINTATANTERV Miskolci Egyetem BTK Politikatudományi Intézet POLITOLÓGIA ALAPSZAK NAPPALI TAGOZAT 2017-ben felvételt nyert hallgatók számára MINTATANTERV ELSŐ ÉVFOLYAM 1. évf. 1. félév 28 BTUPLN105 Bevezetés a közigazgatástanba

Részletesebben

Művészetek 12. évfolyam - 32 óra

Művészetek 12. évfolyam - 32 óra Művészetek 12. évfolyam - 32 óra Kifejezés, képzőművészet Érzelmek, hangulatok kifejezése 4 óra Az alkotó tevékenységekben a síkbeli, térbeli kifejezőeszközök, a térábrázolási konvenciók, a színtani ismeretek

Részletesebben

Musée d Art Moderne. Joseph Kadar artiste peintre. Paris. Nemzetközi Modern Múzeum. Hajdúszoboszló (Hongrie)

Musée d Art Moderne. Joseph Kadar artiste peintre. Paris. Nemzetközi Modern Múzeum. Hajdúszoboszló (Hongrie) Joseph Kadar artiste peintre Paris 2013 2014 Nemzetközi Modern Múzeum Hajdúszoboszló (Hongrie) Musée d Art Moderne Erőegyensúly 2 Erőegyensúly Térgrafika (Erőegyensúly) 100x80 cm (toile) 3 Térgeometria

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK SZÁMVITELI POLITIKÁJA, SZÁMLARENDJE

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK SZÁMVITELI POLITIKÁJA, SZÁMLARENDJE Számviteli kézikönyvek KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK SZÁMVITELI POLITIKÁJA, SZÁMLARENDJE 2011 Budapest, 2011 Szerző: Szamkó Józsefné Lektor: Lilliné Fecz Ildikó ISBN 978 963 638 389 3 ISSN 1787 7342 Kiadja a SALDO

Részletesebben

Tájékoztató a. munkájáról. Református Tananyagfejlesztő Csoport. Pompor Zoltán. szakmai vezető

Tájékoztató a. munkájáról. Református Tananyagfejlesztő Csoport. Pompor Zoltán. szakmai vezető Tájékoztató a Református Tananyagfejlesztő Csoport munkájáról Pompor Zoltán szakmai vezető Megvan az ideje az ültetésnek (Préd 3,2) Pénz Szakember Új tartalmi keretek 21. századi tanulási környezet Létezik

Részletesebben

Tantervi háló Design- és művészetelmélet BA szak (Megjegyzések: 1., 2.)

Tantervi háló Design- és művészetelmélet BA szak (Megjegyzések: 1., 2.) 2011-től felvett évfolyamok Tantervi háló Design- és művészetelmélet BA szak (ek: 1., 2.) ALAPOZÓ MODUL (Kötelező tárgyak) [44] [6] Proszeminárium 1-10-01 2 2 Gy / gyak. nincs 2 30 Idegen nyelvű szakszöveg

Részletesebben

Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: SZABÓ G. Zoltán. Nyitólap: www.iti.mta.hu/szorenyi60.html

Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: SZABÓ G. Zoltán. Nyitólap: www.iti.mta.hu/szorenyi60.html Nem sűlyed az emberiség! Album amicorum Szörényi László LX. születésnapjára Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: JANKOVICS József CSÁSZTVAY Tünde CSÖRSZ Rumen István SZABÓ G. Zoltán Nyitólap:

Részletesebben

Fiatal Filozófusok Konferenciája 7.

Fiatal Filozófusok Konferenciája 7. Pécsi Tudományegyetem Filozófia Doktori Iskola * Magyar Művészeti Akadémia Művészeti és Módszertani Kutatóintézet * Magyar Tudományos Akadémia Morál és Tudomány Lendület Kutatócsoport A szabadság jegyében

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet Magyar és Általános Nyelvészeti Intézet 1.4 Szakterület

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK félév

KÖVETELMÉNYEK félév Vizuális nevelés módszertana CG1041 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 0+1 Tantárgyfelelős neve és beosztása Orosz Csaba főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős tanszék kódja TK 3 alkalom Feladatsor összeállítása

Részletesebben

VÁRADY RÓBERT. SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben

VÁRADY RÓBERT. SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben VÁRADY RÓBERT SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben Szoba kilátással, 2016. / olaj, vászon / 150 x 190 cm Virtuális II., 2016. / olaj, vászon / 160 x 190 cm Egyensúlykeresés ambivalens térben, 2016. / olaj,

Részletesebben

BA Magyar szak I. évfolyam

BA Magyar szak I. évfolyam BA Magyar szak I. évfolyam 10.00-12.00 Leíró magyar alaktan, szófajtan szem. BTMAN112 M. Kabán Annamária 10.00-12.00 Bevezetés az irodalomtudományba szem. BTMAN108 Tasi Réka 11.00-12.00 Fonetika szem.

Részletesebben

HÍRES SZERZŐK TITKOS ÉLETE

HÍRES SZERZŐK TITKOS ÉLETE HÍRES SZERZŐK TITKOS ÉLETE 4 HÍRES SZERZŐK TITKOS ÉLETE A fordítás alapja: Robert Schnakenberg: Secret Lives of Great Authors: What Your Teachers Never Told You About Famous Novelists, Poets, and Playwrights.

Részletesebben

A metaforikus jelentés metafizikai következményei

A metaforikus jelentés metafizikai következményei VILÁGOSSÁG 2006/8 9 10. Metafora az analitikus filozófiában Ujvári Márta A metaforikus jelentés metafizikai következményei Az analitikus filozófiai irodalom ma már hagyományosnak tekinthető, Max Black-hez

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIO ES KULIURATUDOMÁNYI IANULMÁNYOK ~ REFLEXIÓK) VAGY MÉLYFÚRÁSOK? A KULTÚRAKUTATÁS VÁLTOZATA I A KULTURÁLIS FORDULAT UTÁ N.

KOMMUNIKÁCIO ES KULIURATUDOMÁNYI IANULMÁNYOK ~ REFLEXIÓK) VAGY MÉLYFÚRÁSOK? A KULTÚRAKUTATÁS VÁLTOZATA I A KULTURÁLIS FORDULAT UTÁ N. KOMMUNIKÁCIO ES KULIURATUDOMÁNYI IANULMÁNYOK ~ REFLEXIÓK) VAGY MÉLYFÚRÁSOK? A KULTÚRAKUTATÁS VÁLTOZATA I A KULTURÁLIS FORDULAT UTÁ N 'leli ( GONDOLAT KOMMUNIKÁCIÓ- ÉS KULTÚRATUDOMÁNYI TANULMÁNYO K Sorozatszerkesztő

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Szabad bölcsészet alapszak kommunikáció és médiatudomány szakirány től fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) Szabad bölcsészet alapszak kommunikáció és médiatudomány szakirány től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Szabad bölcsészet alapszak kommunikáció és médiatudomány szakirány 2011-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista Kód BBN- Tanegység félév értékelés köt.vál. óraszám kredit előfeltétel

Részletesebben