Köszöntő. Köszönjük minden támogatónknak és segítőnknek támogatását, önkénteseinknek a ledolgozott sok-sok órát, partnereinknek az együttműködést!
|
|
- Katalin Soós
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2
3 Köszöntő Sikerekben gazdag és szép évet tudhat maga mögött a Turulmadár Ifjúsági Iroda. A 2013-as évben olyan programokat sikerült állandósítani és fejleszteni, amelyek jelentős számú önkéntest mozgattak meg, ugyanakkor részben sikerült stabilizálni az iroda gyermekprogramját is. A legjelentősebb talán mégis a fiatalok és gyermekek vallomása szerint, hogy az iroda családias biztonságot nyújthatott a 2013-as évben is az itt tevékenykedők számára. A 2013-as évben megvalósult programok: Nagy Műveltségi Vetélkedő, Önkéntes Tábor (kettő), Önkéntes Kupa, vajdasági kapcsolatépítés, Erdélyország az én hazám (két tanulmányút), állandó program a Berde Mózsa Kör. Az iroda ebben az esztendőben 13 darab pályázatot nyert és bonyolított, közel 50 személy ajánlotta fel adójának két százalékát, és elindult az iroda honlapjának fejlesztése, amely az év első felétől lesz elérhető a nagyközönség számára magyar és román nyelven, új funkciókkal és egyéb meglepetésekkel. A rendezvényeinken összesen 595 fiatal és gyermek vett részt a 2013-as évben. Önkénteseink összesen óra önkéntes tevékenységet fejtettek ki, 22 rendszeres megbeszélésen vettek részt, két fejlesztői táborban tanulhattak. Az irodánk, rendszeres nyitva tartással áll a hét öt napján a fiatalok rendelkezésére a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház 8-as termében. A 2014-es év az újítások éve lesz az iroda programjai szempontjából. Megújításra kerül az iroda önkénteseket foglalkoztató belső rendszere, új kör kerül elindításra, stabilizálásra kerül a gyermekprogramunk és fejlesztésre a meglévő programok. Köszönjük minden támogatónknak és segítőnknek támogatását, önkénteseinknek a ledolgozott sok-sok órát, partnereinknek az együttműködést! Furus Levente, elnök 1
4 Turulmadár Ifjúsági Iroda A Turulmadár Ifjúsági Irodát 2007-ben alapította három ifjúsági szervezet: az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezete, a Sepsiszentgyörgyi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet és a 115-ös Bölöni Farkas Sándor Cserkészcsapat. A fiatalok által létrehozott Turulmadár csapat 2006-ban megnyerte a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület és a Kovászna Megyei Művelődési Központ által kezdeményezett Háromszék Legfiatalosabb Települése vetélkedőjét január 26-án került sor az iroda felavatására, 2007 augusztusától Turulmadár Egyesület néven, önálló jogi személyiséget kapott. Küldetés: A HELYI FIATALOK SZELLEMI-LELKI ÉS ÉRTÉKORIENTÁLT NEVELÉSE EGY EGÉSZSÉGES KULTURÁLIS KÖZEGBEN. Céljaink: helyi ifjúsági információs iroda hosszú távú fenntartása és működtetése; helyi értékek és hagyományok megőrzése, továbbadása; a háromszéki fiatalok személyiségének fejlesztése; regionális ifjúsági programok szervezése: lelki egészség megőrzése, családközpontú tevékenységek, önkéntesség, tehetséggondozás, ösztöndíjlehetőségek, oktatás, hagyományőrző, illetve kulturális rendezvények; helyi, regionális, nemzetközi kapcsolatok kialakítása és fejlesztése az ifjúsági szolgálatban. 2
5 Berde Mózsa Kör A Turulmadár Ifjúsági iroda Berde Mózsa Köre hiánypótló a háromszéki ifjúsági tevékenységek körében. A program olyan környezetet biztosít a hétről hétre ellátogató hátrányos helyzetű gyerekeknek, melyet a hétköznapokban nem kaphatnak meg. A foglalkozásokra járó 20 gyerek mindegyike látványos fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban, fejlődésük, úgy kulturális mind lelki és szellemi téren is érzékelhető. A foglalkozásokat jól képzett vezetők végzik, lelkész illetve tanárok, akik igénybe veszik az önkéntesek segítségét, lelkesedését a kifejtett munka során. Ami program célcsoportját, illetve helyszínét illeti, a Berde Mózsa Kör 7-14 éves hátrányos helyzetű (félárva, nehéz körülmények közt élő, csonka családból származó) gyerekeknek biztosít foglalkozást, akik ezt nem kaphatják meg a minden napokban. Átlagosan 15 gyerek vesz részt ezeken a heti alkalmakon, ahol a kulturális értékek elsajátítása mellett, megtanulhatják az alapvető viselkedési szokásokat, illetve kibontakoztathatják kreativitásukat. A programnak a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház ad otthont. A program a jól összeállított ütemtervnek köszönhetően valósult meg, így biztosítva az átláthatóságot, stabilitást, melyre ezeknek a gyerekeknek szükségük van. A következő célkitűzéseket sikerült elérni: négy darab 1 napos tanulmányi kirándulás megvalósulása a gyermekek és fiatalok számára, összesen 32 magyar fiatal és gyermek részvételével. 240 órás délutáni, iskola utáni nevelő és oktatási program megvalósulása a program keretében, 5 szakember és 5 önkéntes részvételével. 1 kiértékelő megbeszélés, bemutató megszervezése a szülőknek, érdeklődőknek. A tevékenységről már, mint egy többéves projektről beszélünk, hiszen minden héten folytatódnak a foglalkozások A programot egyértelműen szeretné folytatni a Turulmadár Ifjúsági Iroda csapata a jövőben is és bízunk a további sikerekben, abban, hogy hasznos a gyerekek számára a nevelés, hagyományőrzés, a család élmény, melyet a kör biztosít. 3
6 II. Nagy Műveltségi Vetélkedő Egy hűvös márciusi hétvégén zajlott le a Turulmadár Ifjúsági Iroda már sokaknak ismerősen csengő II. Nagy Műveltségi Vetélkedője. A Lábas Ház nagytermében 5 csapat, azaz 15 fiatal ragadott tollat és tudást március 23-án, szombaton. A fiatalok szembesültek azzal, hogy néha nem elegendő csupán a tudásukra támaszkodniuk, bizony a helytállás, a gyors gondolkodás, az önmaguk előadása is fontos. A bemelegítő, ismerkedő forduló után a csapatokat a vetélkedő legnehezebb része várta: a 120 általános műveltségi kérdésből álló kérdésfüzet megoldása, majd eztkövetően a Rablótámadás játék, ahol a csapatok az előző forduló pontszámaihoz mérten kaptak egy induló-tőkét és kellett vadászniuk a további pontokra. Az ezt követő forduló célja a fináléba jutó két csapat kisorsolása volt, a Kockázat nevű játék segítségével. A döntő összecsapásban végül a F. K. A. T. A. R nevet viselő csapat győzött és vitte el a 300 RON pénzjutalmat. A verseny után barátságos beszélgetésre került sor, melynek keretében a szervezők és a résztvevők megosztották egymással a véleményüket, a versenyt, a kérdéseket, a szervezést illetően. 4
7 Erdélyország az én hazám A Turulmadár Ifjúsági Iroda 2012-ben indította el Erdélyország az én hazám című projektjét a Bethlen Gábor Alap támogatásával, melynek célja a háromszéki fiatalok, kulturális, történelmi, építészeti ismereteinek bővítése, erdélyi magyar öntudatuk erősítése. A program keretén belül a 2013-as évben, két tanulmányút valósult meg, amelyen 40 háromszéki, hátrányos helyzetű, magyar fiatal és gyermek vett részt. Az első tanulmányút április 5-én került megrendezése. Ezúttal a szász evangélikus templomokat látogathatták meg a 20 gyermekből álló Berde Mózsa kör csapata valamint az iroda önkéntesei. Útjuk során betekintést nyerhettek a prázsmári és a szászhermányi evangélikus templomok különleges, a régmúlt idők hangulatát idéző várfalai közé, továbbá azt is megtudhatták, hogy a brassói Fekete templom miért is fekete. A középkori szász falvak templomai (Prázsmár és Szászhermány) Erdély leglátványosabb templomerődeivel rendelkeznek. A belső udvar védőfalai, kis kamrái, fából készült, nyitott folyosói árasztják magukból a történelmet. A második tanulmányút november közt zajlott, helyszíne a Maros völgye. A csapat szombaton reggel indult Sepsiszentgyörgy központjából. Első úti cél a gyergyószárhegyi Lázár kastély, amely az erdélyi reneszánsz építészet legszebb példája. Második megálló a marosvécsi vár volt, ahol megtekintették a Kemény család egykori lakhelyét. Itt Zsigmond Sándor idegenvezetőnk beszélt a Helikon társaságról és a kastélyról. A kastély megtekintése után Holtmaros felé haladt tovább a csapat, ahol Bartha József református lelkipásztor mutatta be a templomot és az abban őrzött Wass Albert író szobrát, valamint az itt működtetett árvaházat. Szászrégenben a hangszergyártás művészetével ismerkedek az önkéntesek, majd ezt követően Magyarfülpösre mentek, ahol a Szivárvány házban voltak elszállásolva; itt megismerték a Szivárvány Alapítvány munkásságát és az általuk működtetett szórványkollégiumot. A következő nap első megállója Gernyeszeg, ahol megnézték a résztvevők a Teleki-birtokot és a kastélyt. Utolsó és egyben az egyik legérdekesebb megálló a Teleki Téka. A Teleki-Bolyai Könyvtár az elmúlt századok európai könyvkultúrájának egyik leggazdagabb erdélyi gyűjtőhelye. A projekt nagy sikernek örvendett, szükség van olyan programokra, ahol fiatalok megismerhetik Erdély építészeti hagyományait, kultúráját, népszokásait, templomait, várait és kastélyait. 5
8 6
9 7
10 8
11 9
12 II. Önkéntes kupa november 9-én immár másodjára rendezte meg a Turulmadár Ifjúsági Iroda az Önkéntes Kupát melynek a Nicolae Colan Általános Iskola adott helyet a sporttermében. Ezen a rendezvényen újra megmérethettek egymás közt a civil szervezetek önkéntesei. A résztvevőknek nem csak fizikai próbákon kellett bizonyítaniuk, hanem szellemi képességeik megvillantására is alkalom nyílt. Megmutathatták, hogyan is tudnak hokizni (Önkéntes hoki), miként tudják egy-egy bekötött szemű társukat meghatározott cél felé irányítani (Találj és felelj!). Erejüket a kötélhúzásban mérhették fel. Továbbá dobási technikáikat is bemutathatták két versenyszámban is (Önkéntes vadászat és Kosárlabda). Az első helyezést, mint az elmúlt évben is, az IKE Vár csapata nyerte el. Második helyen a sepsiszentgyörgyi Vöröskereszt csapata végzett, míg a harmadik helyre a Regös Ifjúsági és Kulturális Egyesület önkéntesei állhattak. A Sepsi ISE, Mikes DT és a Puskás DT csapatai is dicséretre méltóan álltak helyet és teljesítettek a versenyszámokban. A rendezvényen több mint 70 fiatal önkéntes vett részt, szervezés szempontjából az iroda részéről ez 140 önkéntes órát jelentett. Minden csapat elégedetten távozott, örültek, hogy jelen voltak, részt vehettek az immár hagyománnyá vált Önkéntes Kupán! 10
13 Megújuló Közösségi Ház Kálnokon A Turulmadár Ifjúsági Iroda és a Kálnoki Unitárius Egyházközség együttműködésének köszönhetően teljes egészében megújult az unitárius közösségi ház konyhája. Az Egyesült Államokban működő Harvest Hope civil szervezet és Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány által működtetett Unitárius Közösségi Alap támogatása révén új, modern konyhabelső került kialakításra. A felújítás során új padlócsempe került lerakásra, megújultak a belső falak és gerendázat, valamint új konyhai bútorok, evőeszközök és főzőedények kerültek beszerzésre. A befektetés mértéke összesen RON, amelyből támogatás RON, a fennmaradó összeg az egyházközség hozzájárulása. A teljes munkálat közösségi összefogás révén valósult meg, amelyben részt vettek az egyházközség tagjai is, akik önkéntes munkájukkal segítették a projekt véghezvitelét. A megvalósításba összesen 25 fő kapcsolódott be. A jövőben, a modern konyha, összesen 50 személyt tud kiszolgálni egy-egy összejövetel alkalmával. A szeptemberi hónap folyamán, megújul a közösségi ház nagyterme is, így a felújított ingatlan az egyházi összejöveteleket, közösségi programokat fogja szolgálni a helyi közösség javára és épülésére. Vajdasági partnerség épül A Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ vezetősége február 23-án meglátogatták a Turulmadár Ifjúsági Irodát. A megbeszélés 2 éves levelezés eredménye, mely során közös együttműködési lehetőségekről tárgyaltak a Turulmadár Ifjúsági Iroda és a Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ vezetői. A hangulat mindvégig derűs volt, a találkozás eredménye egy közös projekt mely lényegében egy hagyományőrző tábor, csereoktatókkal 11
14 Egyéb rendezvények, ahol részt vettünk: Civil sétány A Civilek Háromszékért Szövetség immár harmadik alkalommal szervezte meg a nagy sikernek örvendő Háromszéki Civil Napokat, szeptember periódusban. A kétnapos rendezvény célja a civil szervezetek programjainak népszerűsítése volt a lakosság körében. A Civil Sétányon (2013. szeptember 20.) a civil szervezetek, köztük a Turulmadár Ifjúsági Iroda, bemutatkoztak programjaikkal, rendezvényeikkel. Az iroda részéről 6 önkéntes vett részt a Civil sétányon, akik a Turulmadár Ifjúsági Iroda fontosabb programjait ismertették az érdeklődőkkel. Tégy jót felesleges könyveiddel! Könyvgyűjtési, olvasást népszerűsítő programot indított a Turulmadár Ifjúsági Iroda november 19. és december 20. között mivel manapság egyre többet hallani, hogy a fiatalok és a gyermekek keveset, vagy egyáltalán nem olvasnak. Az olvasás, illetve a könyvekhez való könnyebb hozzáférés jegyében indította Turulmadár Ifjúsági Iroda a Tégy jót, felesleges könyveiddel! Adj könyvet a gyermek, fiatal kezébe! programját, mely által szorgalmazni szerette volna az olvasást, az olvasási készségek fejlesztését, a könyv iránti tisztelet kialakítását. A Turulmadár Ifjúsági Iroda jelen megmozdulást a könyvben rejlő tudásra és műveltségre, az olvasás fontosságára kívánta a gyermek és fiatalok figyelmét irányítani. A felajánlott könyvek átadása, az olvasást népszerűsítő kis előadások keretében történt, célcsoportjaink rászoruló, olvasni vágyó gyermek, fiatalok voltak, akik nem tudták megengedni maguknak könyvek vásárlását, valamint a Turulmadár Ifjúsági Iroda, Berde Mózsa körének foglalkozásain résztvevő gyerekek. 12
15 Erasmus + pályázatíró képzés Pályázatíró képzésen vettek részt Ádám Károly, a Turulmadár Ifjúsági Iroda irodavezetője, valamint Nagy Csongor a Turulmadár Ifjúsági Iroda önkéntese november közt a Krisztuskirály templom termében. A képzés román nyelven valósult meg, melyet Timár Rózália és Alina Musata tartottak. A pályázatíró képzés olyan nonprofit szervezetek képviselőinek szólt, akik pályázatokat szeretnének leadni a jövőben az Erasmus+ európai program keretén belül közti időszakban. A háromnapos képzés alatt lehetőségünk volt megismerkedni az európai Erasmus+ ifjúsági program sajátosságaival, elsajátíthattunk különböző pályázatíráshoz szükséges módszereket, megismertük az uniós szintű pályázatok felépítését valamint számos non-formális oktatási tevékenységen is részt vehettünk. Takarítás a Hősök Temetőjében A közelgő halottak napja alkalmából, október 25-én a sepsiszentgyörgyi cserkészek egy csapata, a Turulmadár Ifjúsági Iroda önkéntesei, valamint az utóbbi által szervezett, iskolásoknak szóló, Berde Mózsa Kör tagjai közös erővel tisztították meg a megyeszékhelyi közös temető Hősök Temetőjének nevezett részét, ahol a világháborúban elesett katonák nyugszanak. A sírok rendbetétele után, azok elé árvácskákat ültettek, majd gyertyát gyújtottak, így tisztelegve az elhunytak emléke előtt. Az akció körülbelül egy órát tartott, megmozgatott kicsit és nagyot egyaránt, és a résztvevők nyugodt vagy legalábbis nyugodtabb szívvel, lélekkel térhettek haza. Az eseményt az együtt elmondott Miatyánk zárta. 13
16 Találkozók, táborok: Zabolai csapatépítő tábor A Turulmadár Ifjúsági Iroda 2011 nyarán indított iskolán kívüli fejlesztő tevékenységeket heti rendszerességgel helyi hátrányos helyzetű fiataloknak. A Berde Mózsa kör résztvevői közt vannak olyan év közti fiatalok, akik a kör tevékenységei mellett aktívan részt vesznek az iroda által szervezett tevékenységekben, és akik az iroda új önkénteseiként szeretnék folytatni munkájukat. A körnek köszönhetően az iroda tevékenységeihez komoly, megbízható, fejlődni vágyó fiatalokat talált, akik szívesen segítenek műhelymunkák lebonyolításában, rendezvények megszervezésében, anyagok elkészítésében, pályázatok megírásában és kivitelezésében, szakkörök vezetésében, gyermekekkel való foglalkozásokban. A Turulmadár Ifjúsági Iroda tagjai tapasztalatból tudják, hogy megfelelő felkészítéssel a mai fiatalok aktív részesei lehetnek a mai társadalom számára, valamint példaként szolgálhatnak a velük egykorú fiatalok számára. Zabolai Turultábor Szeptember 7-8, egy újabb olyan hétvége volt, amikor a Turulmadár Ifjúsági Iroda csapata újra összegyűlt a zabolai Csipkés Panzióban és együtt töltött egy kellemes és egyben munkában eredményes hétvégét. Szombat reggel indultak útnak az önkéntesek lelkesen, elvárásokkal és új ötletekkel. A tábor alatti csoportos munka mindvégig nagyon jól működött, hiszen mindenki azzal foglalkozhatott, ami közelebb állt hozza. Ugyanakkor ezek a kis csoportmunkák nem csak a munka hatékonyságát javították, hanem rámutattak az iroda hiányosságaira is. Ha visszatekintünk a hétvégére, akkor, mint értékesen elöltött idő volt, ahol helye volt a tanulásnak, erőforrásainkkal való szembenézésnek, jövőbeli tervezgetésnek, önismereti alkalmaknak és személyes barátságok erősítésének. A barátságos környezet hozzásegítette az iroda önkénteseit a kikapcsolódáshoz és megfelelő helynek bizonyult a barátságok elmélyítésére és a csapat jobb összekovácsolódására. Önkéntesek, találkozások száma Az irodában kéthetente kerül sor megbeszélésekre. A 2013-as évben 22 megbeszélésre került sor, ezeken a megbeszéléseken az iroda 29 önkéntesei vettek részt, ez 247 önkéntes órát jelent. 14
17 Bevételek (RON) Kiadások (RON) 15
18 2013-as év számokban: önkéntes óra 20 gyermek állandó részvétele a Berde Mózsa Kör foglalkozásain 46 Berde Mózsa Körös foglalkozás 22 tervezett megbeszélés 8 program megvalósulása 595 fiatal és gyermek programjainkon 2 tanulmányút megvalósulása 2 tábor 13 nyertes pályázat 1 Berde Mózsa Körről szóló kiadvány több, mint lejes költségvetés, ebből lej 2%-os felajánlás Önkéntesek: Vezetőség: András Levente Csorba Artúr Gál Nóra Bodó Kinga Both Csaba Attila Deregus Ildikó Jakab Alpár Csongor Bara Ditta Dáncsuj Annamária Kis Botond Imre Nagy Csongor Tomos Ilkó Róbert Kósa Ágota Szőcs Eszter Izsák Arnold Róbert Halász Judit Molnár Noémi Timár Zsolt Papp Orsolya Duka Henrietta 16 Furus Levente, elnök Szabó Adél Júlia, alelnök Kis Hunor Pál, alelnök Ádám Károly, irodavezető
19 El ér het ős égek: I r odais zékhel y: , Seps i s zent györ gy, Szabads ágt ér, 7. Szám, LábasHáz, 8. ass zoba, kaput el ef on08, Kovás znamegye, Románi a Level ezés icí m: , Seps i s zent györ gy, Ki sut ca1s zám, Kovás znamegye, Románi a Tel ef on/ f ax: Dr ót pos t a:t ur ul office@gmai l. com www. t ur ul i r oda. r o www. f acebook. com/ t ur ul i r oda www. yout ube. com/ t ur ul i r oda
20
SAJTÓKÖZLEMÉNY. EFOP Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten
SAJTÓKÖZLEMÉNY EFOP-3.3.2-16-2016-00172 Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten Kedvezményezett neve: Soltvadkert Város Önkormányzata Támogatási összeg: 23.866.755 Ft Támogatás mértéke: 100 % Támogatási
RészletesebbenA Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai
A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai 2009. január 12. Közreműködtünk a Don-kanyarban elesett katonák, hősök és áldozatok emlékére szervezett megemlékezés megszervezésében
RészletesebbenKÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012
KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET
RészletesebbenAz Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.
A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett
Részletesebben1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
RészletesebbenEURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az
RészletesebbenÉves jelentés Turulmadár Ifjúsági Iroda
Éves jelentés Turulmadár Ifjúsági Iroda 2012 Előszó Eredményes évet tudhat maga mögött a Turulmadár Ifjúsági Iroda. Ha a 2011-es évet a megújulás évének neveztük, akkor a 2012-es év mindenképpen az építkezés
RészletesebbenBereczki Kinga elnök, Civilek Háromszékért Szövetség- CIVEK
ÉVES JELENTÉS 2013 Egy közösség ereje civil öntudatában rejlik, a civil öntudatot pedig elsõsorban az igaz értékek határozzák meg. A háromszéki civil szervezetek összefogásával 2006-ban létrejött Civilek
RészletesebbenSzellemi cipó gyermekeknek
Szellemi cipó gyermekeknek Berde Mózsa Kör egy éve Pontosan 2012. június 1-jén, több hónapos tervezés és gondolkodás révén indult útjára a Turulmadár Ifjúsági Iroda keretében, a Berde Mózsa Kör. A nehéz
RészletesebbenIII. Kárpát-medencei Térségfejlesztési Fórum
III. Kárpát-medencei Térségfejlesztési Fórum 2010. április 16-18. között rendezte meg a III. Kárpát-medencei Térségfejlesztési Fórumot a CESCI, a zentai Ci-Fi Civil Központ segítségével. A találkozónak
RészletesebbenZemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:
Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést
Részletesebben2014 év. Környezettisztasági hét
2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,
Részletesebben1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.
Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:
RészletesebbenElőterjesztés. - a Közgyűléshez
NYíREGYHÁZA Ügyiratszám: szoc-8266-1/2016. Ügyintéző: Dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez - "Gyermekeinkért 16" Alapítvány által benyújtani kívánt a "Társadalmi szerepvállalás erősítése a
RészletesebbenSzakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l
Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l Készítette: Kiss Albert szakmai vezető 2015. február 28. A című pályázat megvalósításában a Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és
RészletesebbenNapközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16.
Napközis Munkaközösség Munkaterve 2013/2014-es tanév 2013. szeptember 16. Munkaközösségünk helyzete A Napközis Közösség Munkaterve 2013/2014-es tanév Iskolánkban a szülők igényének megfelelően biztosítjuk
RészletesebbenBizottság keretéből nyújtott támogatások év
Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése
RészletesebbenFelhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint
Felhívás A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a Nyelvek Európai
Részletesebben1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz
1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás
RészletesebbenViharsarok Néptáncszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV
Viharsarok Néptáncszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. ÉV A közgyűlés a jelentést elfogadta. A szervezet adatai: Elnevezés: Viharsarok Néptáncszövetség Képviselő: Dombi Ildikó Székhely: 5600 Békéscsaba,
RészletesebbenMÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV.
Mucsi Georgina - Boros Julianna B. Erdős Márta SZAKMAI MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV. - a tananyagfejlesztés gyakorlatba való átültetésének eredményei - 2012 A Szakmai módszertani készségfejlesztés
RészletesebbenUtazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló
Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung der Stadt Gyula 5700 Gyula, K. Schriffert József u. 1. Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi
RészletesebbenNÓGRÁDI YFJÚSÁG A JÖVŐÉRT. ki? mit? miért? közösségi kezdeményezések
ki? mit? miért? közösségi kezdeményezések Varsányi Borbarátok Egyesülete Bárány Antal Báránkó Pálné Báránkó Pál 0 varsányi fiatalok bevonása az egyesület hagyományőrző munkájába egy rajzpályázaton keresztül
RészletesebbenA SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL
A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 41 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.
RészletesebbenKitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58
Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.59 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva:
RészletesebbenZöld Nap Egyesület. Zöld Nap Egyesület beszámoló
Zöld Nap Egyesület beszámoló A Zöld Nap Egyesület pártpolitikától mentes, független nonprofit; jogi személyiséggel rendelkező; környezetvédelmi, szakmai-tudományos szervezet, amely a 26/2000.01.30-i kormányrendelet
RészletesebbenICF MAGYAR TAGOZAT JÓSZOLGÁLATI PROGRAM 2017
ICF MAGYAR TAGOZAT JÓSZOLGÁLATI PROGRAM 2017 KÜLDETÉSÜNK Az ICF Magyarországi Tagozata Jószolgálati Csapatának küldetése, hogy Magyarországon belül, az ICF küldetését és kereteit szem előtt tartva, magas
RészletesebbenA tételekhez segédeszközként a vizsgázó szabadidős vagy rekreációs program jegyzőkönyve használható.
A vizsgafeladat ismertetése: Az előzetesen megvalósított szabadidős vagy rekreációs program ismertetése egy központilag összeállított szóbeli tételsor alapján. A feladatsor 1-20-ig számozott vizsgakérdéseit
RészletesebbenAz életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard)
Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2014. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja:
RészletesebbenÉletjel Alapítvány 2006. évi
Életjel Alapítvány 2006. évi közhasznúsági jelentése I. Szervezet alapadatai: Név: Életjel Alapítvány Adószám: 18230745-1-43 Bankszámlaszám: Budapest Bank RT. XVIII.ker. fiók 10103881-55275644-00000004
RészletesebbenKÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ
KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 2017. és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2017. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ RÁKOSLIGETI REFORMÁTUS KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY Székhely: 1172. BUDAPEST, Ferihegyi út 21. Adószám: 18065200-1-42
RészletesebbenCélterület: nincs korlátozás a tevékenységi területre vonatkozóan. Előnyt élveznek a helyi termékeket és szolgáltatásokat népszerűsítő projektek.
A pályázati program fő célja: A márka neve: Háromszék! - PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A helyi értékek, sajátosságok védelme, a velük való gazdálkodás fontosságának tudatosítása a polgárokban. Helyi értékek: kulturális,
RészletesebbenEFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL
EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása
RészletesebbenNÉV OSZTÁLY INTÉZMÉNY TANÁR HELYEZÉS GÁL CSANÁD V PLUGOR SÁNDOR LÍCEUM PÉTER JAKAB MÁRIA DÍCSÉRET
EVANGÉLIKUS LUTHERÁNUS EGYHÁZKÖZSÉG DÍSZTERME, BRASSÓ V. OSZTÁLY GÁL CSANÁD V PLUGOR SÁNDOR PÉTER JAKAB MÁRIA DEBRECZI ORSOLYA V PLUGOR SÁNDOR PÉTER JAKAB MÁRIA HADNAGY LEHEL V TRAIAN GIMNAZIUM DICSŐSZENT
RészletesebbenKörnyezeti nevelés, szemléletformálás a Pannontáj-Sokoró Natúrparkban
Környezeti nevelés, szemléletformálás a Pannontáj-Sokoró Natúrparkban Székely Rita Pannontáj- Sokoró Natúrpark munkaszervezet vezetője Magyar Natúrpark Szövetség alelnöke A natúrpark múltja Sokoró Ökológiai
RészletesebbenA Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix
RészletesebbenA TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018
A TEHETSÉG Vegyétek észre, ha egy gyermek különleges. Nem azért különleges, mert különb akar lenni, hanem azért, mert nem tud más lenni! (Szabó Magda) A tehetség nem mindig jelentkezik láthatóan, sokszor
RészletesebbenHírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június
Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével
RészletesebbenEgyüttműködő partnerszervezetek
Együttműködő partnerszervezetek 1. Mozgáskorlátozottak Egymást Segítő Egyesülete 2. Dejtár Község Önkormányzata 3. Drégelypalánk Község Önkormányzata 4. Érsekvadkert Község Önkormányzata 5. Gondoskodás
RészletesebbenHONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné
HONISMERETI SZAKKÖR Készítette: Rémai Lászlóné Foglalkozás száma: 1-2 A foglalkozás anyaga: Alakuló foglalkozás. A szakkör célja, feladata, kapcsolódás a történelem tantárgyhoz. Anyag és eszközhasználat
RészletesebbenTakácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében
RészletesebbenA K ÁRPÁTIKUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY MUNK ÁI A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN
A K ÁRPÁTIKUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY MUNK ÁI A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÁRPÁTIKUM ALAPÍTVÁNY FONTOSABB CÉLJAI: 1. A kárpát-medencei magyar kulturális és természeti örökségek népszerűsítése. 2. Globalizálódó
RészletesebbenA Kézműves munkaközösség. 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve. Mottónk: Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás.
A Kézműves munkaközösség 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve Mottónk: Összejönni - jó kezdés Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker. - Henry Ford - 2014 08 29.-én az érdeklődő kolleganők
RészletesebbenIntézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után
Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822
RészletesebbenKüldetés Alapítvány BÉKÉS, Teleki u. 39. Adószám: 19057464-2-04 VII. Tartalmi beszámoló közhasznú tevékenységéről VII. TARTALMI BESZÁMOLÓ TÁRGYÉVI KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL 2010. év Alapítványunk évek óta
RészletesebbenHagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében
térségében a fenntarthatóság jegyében Alapadatok TÁMOP 3.2.13/12/1 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című felhívásra beadott pályázat. A pozitív támogatói
RészletesebbenMUNIA ZOLTÁN ORSZÁGOS OBOÁSTÁBOR ÉS FESZTIVÁLPROGRAM Nyíregyházán 2014. aug. 4-10.
MUNIA ZOLTÁN ORSZÁGOS OBOÁSTÁBOR ÉS FESZTIVÁLPROGRAM Nyíregyházán 2014. aug. 4-10. Immár 7. alkalommal került megrendezésre Balatonudvari, Zirc, Salgótarján, Veszprém változó helyszínei után ez alkalommal
Részletesebben2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM
2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység
RészletesebbenEredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka
Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. 1. Fugaru Szocs Blanka Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 152 2. Erdelyi Botond Ors Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum
RészletesebbenSzivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája
Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11
Részletesebben2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA
MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER
RészletesebbenSapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév
Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók
RészletesebbenTaktaharkány civil szervezetek, alapítványok
Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok "A TAKTAHARKÁNYI REFORMÁTUS TEMPLOMÉRT" Közhasznú (oktatási,kulturális,egyéb) 3922 Taktaharkány, Béke utca 40. képviselő: Fodor József Károly Elsődlegesen a
RészletesebbenFIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Fiatalok Lendületben Program Időtartam: 2007-2013 Célja: Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási közegben a fiatalok aktív polgári részvételének elősegítése
RészletesebbenSzabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188
Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP Társadalmi megújulás operatív program A Társadalmi Megújulás Operatív Program célja olyan beavatkozások sikeres végrehajtása a 2007-2013-as programozási
RészletesebbenPÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet az ÉAOP-2009. 5.1.1/D-09-2f 2011 0006 számú, Kisújszállás városközpont funkcióbővítő
RészletesebbenEGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete A helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban önkormányzat)
RészletesebbenGyulafehérvári Caritas Ludescher László
Gyulafehérvári Caritas Ludescher László Szervezeti bemutató Gyulafehérvári Caritas......26 éve a közösség érdekében...679 munkatárs...789 önkéntes...több mint 35.000 gondozott... 7 megyében jelen, 123
RészletesebbenEFOP Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása NYITÓRENDEZVÉNY EGER OKTÓBER 12.
EFOP-1.3.5-16-2016-00915 Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása NYITÓRENDEZVÉNY EGER 2017. OKTÓBER 12. KÁRPÁTOK ALAPÍTVÁNY- MAGYARORSZÁG Egy független non-profit szervezet,
RészletesebbenIMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK
1 / 6 oldal Helyezés Kódszám Név és keresztnév Osztály IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. január 27 29. EREDMÉNYEK Tollbamondás Feladatlap Iskola Megye Felkészítı tanár
RészletesebbenElső partneri kérdőív
Első partneri kérdőív 1. Szívesen részt vennél-e az iskolánk által megrendezett eseményeken, programokon? 22,1% igen nem 77,9% 2. Jelöld, hogy elsősorban kinek a véleménye fontos számodra a programválasztásban?
RészletesebbenBojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról
Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról Bojt Község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális
RészletesebbenKÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban
RészletesebbenNYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA
NYÍLT NAP 2018. 11. 14. MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA Milyen célkitűzésekkel jött létre az iskola? Mezőörs és környéke fiataljainak tehetséggondozása Felelősséget vállalni a környezetért és a közösségért
RészletesebbenSalgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében
RészletesebbenKishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL
Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről
RészletesebbenEmlékeztető beszámoló Tűzoltó és Katasztrófavédelmi SZAKMAI NAPOK 2014 Szendrő, 2014. július 24 27.
Emlékeztető beszámoló Tűzoltó és Katasztrófavédelmi SZAKMAI NAPOK 2014 Szendrő, 2014. július 24 27. 2014. július 24. (csütörtök) A GYERMEKEK NAPJA (helyszín: Közösségi Ház, Szendrő, Fő út 16.) 2014. július
RészletesebbenIX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása
IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása Munkába Lépés egy TÁMOP 5.3.1 projekt pszicho-szociális és
RészletesebbenA SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL
A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 32 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.
RészletesebbenÉpítő közösségek 3. ütem TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0014 Szolnok ispán ladikján Ütemterv
Építő közösségek 3. ütem TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0014 Szolnok ispán ladikján Ütemterv Időpont Csoportok Tevékenység Helyszín 1. Pedagógusok, művésztanárok, team- megbeszélés, egyeztetések projekt iroda
RészletesebbenZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS
ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS Neumayer Éva http://www.ofi.hu/sh45 A Zöld Óvoda céljai Fenntarthatóságra nevelés Környezettudatos szemlélet kialakítása Egészséges életmód Természettel való kapcsolat
Részletesebben2012. évi közhasznúsági jelentése
KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2012. évi közhasznúsági jelentése 1 TARTALOM Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 3 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 4
RészletesebbenEGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM
EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM Szeresd az egészséged, mert ez a jelen. Védd a kisgyermeket, mert ő a jövő. őrizd a szüleid egészségét! merta múlton épül föl a jelen és a jövő. Bárczy Gusztáv 2 Tartalom 1. Egészséges
RészletesebbenNTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója
A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei
RészletesebbenTÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra
TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra Pályázati kiírás Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program Kódszám: TÁMOP-3.2.3/08/2 Cím: Építő közösségek - a közművelődés a nem
RészletesebbenMiskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,
RészletesebbenVisegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:
Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának
Részletesebben10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko
9. osztály Szakközép 1. Nagy István Zene- és Képzőműv. Szki. Csíkszereda 218 28/402 Mátyás János Hajnalka, Szíjgyártó Bálint, Sógor Ákos 2. Gépgyártó Iskolaközpont Gyergyószentmiklós 170 24/204 Gál Levente,
RészletesebbenTankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!
Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus
RészletesebbenA Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,
RészletesebbenTársadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP
Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP-1.3.5-16 Alapvető célok: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása
Részletesebbena László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:
KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és
RészletesebbenELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Roma Nemzetiségi Önkormányzat január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez
ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez 1. NAPIRENDI PONT A Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. január 23-i ülésére
RészletesebbenKulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés Sárospatakon TOP
A helyi felhívás címe: Közösségi akciók megvalósítása kulturális jelentőségű köztéri alkotásokhoz kapcsolódóan (P4) A helyi felhívás kódszáma: TOP-7.1.1-16-H-083-4 - Egyesület egyéb formái (GFO 52) - Egyházi
RészletesebbenEredménylista. Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I.
Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Orban Vilmos Tusa Aniko Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 150 2. Bende
RészletesebbenAudi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda
Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet
RészletesebbenEMLÉKEZTETŐ. a mentálhigiénés előadások, foglalkozások
RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 4516 DEMECSER, HUNYADI UTCA 2. PANKOTAI JÓZSEF PLÉBÁNOS ÜGYFÉL-AZONOSÍTÓ: 1005408160 TÁMOGATÓ HATÁROZAT AZONOSÍTÓJA: 1695617793 PÁLYÁZAT CÍME: EGYÜTT A JÖVŐÉRT MENTÁLHIGIÉNÉS
RészletesebbenKKCT pályázatok Pályázati azonosító: NEA NO 13 SZ Projekt címe: Lehár örökség Komáromban. Projekt kezdete:
KKCT pályázatok 2013. Pályázati azonosító: NEA NO 13 SZ 0148 Projekt címe: Lehár örökség Komáromban Projekt kezdete: 2013. 06. 01. Projekt vége: 2014. 03. 31. Kért összeg: 4 500 000 Önrész összege: 1 087
Részletesebbenב"ה. Éves jelentés 2011
Bét Sálom Éves jelentés 2011 A Bét Sálom Zsinagóga Budapest egyik leggyorsabban növekvő zsidó közössége, ahol minden generáció számára biztosított a zsidó vallás, tradíció és kultúra megismerése, valamint
RészletesebbenEgy lélekkel a templomban
Egy lélekkel a templomban 2016. 06. 26. Állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel a templomban mottóval június 27-től kezdődően ebben az évben is megszervezésre kerül a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében
RészletesebbenSzakmai összefoglaló a Kompetencia készségek fejlesztése a Gy. Szabó Béla Református Általános Iskolában című projektről
Szakmai összefoglaló a Kompetencia készségek fejlesztése a Gy. Szabó Béla Református Általános Iskolában című projektről A Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola (6400 Kiskunhalas,
RészletesebbenMISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE
Semmi sem nehéz. Ezt kell gondolnod, Mielőtt bármit is tennél. Semmi sem könnyű. Ezt kell érezned, Mielőtt bármit is mondanál. (Sri Chinmoy) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2015. Az
RészletesebbenMezőkovácsházi Városi Könyvtár Pályázatok 2010-2014
2010 Mezőkovácsházi Városi Könyvtár Pályázatok 2010-2014 Nyertes összeg Önerő Elutasítás "Együtt a 2010 31.264.004,- Nyert 31.264.004,- 0,- - könyvtárral" 1. TÁMOP- 3.2.11/10-1- 2010-0054 Célja: a nevelési-oktatási
RészletesebbenIntézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:
Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:
RészletesebbenBeszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról
Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány
RészletesebbenErasmus+ START információs nap. Pályázati lehetőségek a felnőtt tanulás terén február 2.
Erasmus+ START információs nap Pályázati lehetőségek a felnőtt tanulás terén 2018. február 2. Mi a felnőtt tanulás? Különbségek az uniós és hazai értelmezésben: Pályázati pavilon 2015 tavaszi szám, 40.
RészletesebbenKIDIN Projekt: Kisebbségek identitása és integrációja művészeti eszközökkel - Konferencia- és fesztiválsorozat a jó gyakorlatok bemutatására
Szentpétery Elemér Együttható Közösségépítő Egyesület KIDIN Projekt: Kisebbségek identitása és integrációja művészeti eszközökkel - Konferencia- és fesztiválsorozat a jó gyakorlatok bemutatására Nagyecsed
RészletesebbenNégy Kos Hagyományőrző és Íjász Egyesület 8960 Lenti, Bottyán J. utca 3. II/4.
Négy Kos Hagyományőrző és Íjász Egyesület 8960 Lenti, Bottyán J. utca 3. II/4. 2010. évi Közhasznúsági jelentése 1 Négy Kos Hagyományőrző és Íjász Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2010-es esztendőről
Részletesebben3100 Salgótarján Kassai sor 2. ; Tel.: +36-32-521-550 ; Fax: +36-32-521-555 E-mail: mbbmk@bbmk.hu ; Web: www.bbmk.hu
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TALÁLKOZZUNK A KÖNYVTÁRBAN! ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK RENDEZVÉNYEI NÓGRÁD MEGYÉBEN címmel benyújtott nyertes pályázatra Pályázati azonosító: 3508-01184 A 2014-es évben is az Nemzeti
RészletesebbenEredménylista Erdővidék
Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium
Részletesebben