Kedves Kollégák, Kedves Barátaim!
|
|
- Hunor Kerekes
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 Kedves Kollégák, Kedves Barátaim! Örömmel vettem kézbe az Aeszteziológia és Itezív Terápia újságuk ez évi 1. számát, mely teljes terjedelmébe Társaságuk első 50 évéek törtéelmével foglalkozik. Nekem személy szerit hatalmas ledületet adott eek a lapszámak a készítése, olvasása; egyszerűe fogalmazva realizálódott beem, hogy mi írjuk a társaság törtéelmét! És eek a törtéelemek részei a Nemzeti Kogresszusok is, melyek évrőlévre agyobb résztvevői létszámba kerülek megredezésre. Bízom bee, hogy ez ebbe az évbe is így lesz, szeretettel várom Ööket a Magyar Aeszteziológiai és Itezív Terápiás Társaság 45. Nemzeti Kogresszusá, Siófoko. A kogresszusi előadótermek akkor zsúfoltak, ha mide résztvevő megtalálja a számára érdekes előadásokat. A Tudomáyos Bizottság ezt tartotta szem előtt ebbe az évbe is, amikor a Továbbképző Napokat midhárom kogresszusi apra elosztotta. Megtartottuk a Workshop-ok szerkezetét és külö előadások foglalkozak az ultrahag haszálatával, most már haladó szite. Újdoságkét bevezettük azt, hogy az Esetismertetésre beküldött absztraktok közül a legérdekesebbeket (Több, mit egy eset ) szabad előadás formájába mutatjuk be. Ha valaki itt szerete szerepeli, akkor olya esetet küldjö be, ami taulságos mások számára is, jól dokumetált és va üzeete. Biztos vagyok bee, hogy kollégáim szerte az országba regeteg ilye esettel találkozak, csak éppe le kell üli és megíri. A kogresszuso pedig megbeszéljük, az előadótermekbe, a folyosóko de akár a Balato partjá is. A program összeállításába figyeltük arra, hogy az aeszteziológia és az itezív ellátás egyelő aráyba szerepelje. A múlt évi program közpoti témája az Ehaced Recovery protokollok megbeszélése volt, ebbe az évbe pedig sokat foglalkozuk az akut ellátással, sőt, egy külö szekció tárgyalja a Nagyo akut ellátást. Kiemelte foglalkozuk a hőszabályozás zavaraival és a morbid obes beteggel. Természetese, az élvezetes pro-co vitákat sem fogjuk mellőzi, ez évbe a cetrális véás yomásmérés és csípőműtét arkózisa lesz fókuszba. Szombato a kogresszus zárása előtt tartjuk meg a Forrogó témák az itezív ellátásba szekciót, az aesztézia irát érdeklődők pedig a Szülészeti aesztézia témakörébe hallgathatak érdekes előadásokat. A társasági programokkal az a céluk, hogy összetartsuk a résztvevőket ebbe a három apba. Éppe ezért, ez évbe is lesz csütörtökö a kiállítói megyitó utá egy agyo hagulatos, kötetle társasági program, estére pedig szokott módo Disco csak éppe a retró év élkül. Aki pedig szereti az elegás hagulatot, az készülhet az üepélyes pétek esti Bakettre. A MAITT Útlevéllel idé is utazhatak, a kiállítók látogatói között egy európai kogresszusi részvétel díját sorsoljuk ki. Talá modaom sem kell, hogy a résztvevők 48 kreditpotot kapak a kogresszusi részvételért; már emiatt is megéri eljöi Siófokra! Találkozzuk a MAITT 2017 kogresszuso! A mielőbbi viszotlátásig üdvözlettel, Csomós Ákos, MAITT elöke 2
3 A KONGRESSZUS ELNÖKE Csomós Ákos, a MAITT elöke TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG Fülesdi Béla, Debrece, a Tudomáyos Bizottság elöke Csomós Ákos, Budapest, a Szervező Bizottság elöke Babik Bara, Szeged Bátai Istvá, Pécs Zubek László, Budapest Bogár Lajos, Pécs Gál Jáos, Budapest Sárkáy Áges, Székesfehérvár Molár Csilla, Debrece Rudas László, Szeged Szűcs Attila, Debrece TUDOMÁNYOS PROGRAMMAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ Fülesdi Béla DE AOK AITT fulesdi@med.uideb.hu Telefo: KONGRESSZUSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ Általáos iformáció, kiállítás, szpozoráció: Bokker Tamás ( tbokker@covetio.hu) Regisztráció, absztraktok: Kristóf Lilla ( lkristof@covetio.hu) Covetio Budapest Kft Budapest, Lajos u. 66. A. lépcsőház, 4. emelet, Buda Square irodaház Tel: (06-1) , , Fax: (06-1) A KONGRESSZUS HELYSZÍNE 8600 Siófok, Erkel Ferec utca 2/C. Telefo: (06-84) Fax: (06-84) ifo@hotelazur.hu GPS koordiáták: É 46 54, K A KONGRESSZUS HIVATALOS NYELVE Magyar 3
4 FŐ TÉMÁK A folyadék válaszkészség vizsgálata kritikus állapotú betegekbe Akut légzési elégteleség Biomarkerek Égésbetegség Akut veseelégteleség MAITT Légútbiztosítási Szekció Több, mit egy eset: a legjobbak! 50 éves az ARDS Farmakológiai kérdések Gyakori problémák az ITO- Fiatalok tudomáyos szekciója, Boros-Wittek előadások Élet-végi dötések. Gyermek aesztézia/itezív Beszéljük meg a problémákat MAITT Fájdalomcsillapítási Szekció Hőszabályozás és zavarai az aesztéziába és az ITO Nagyo akut ellátás Pro-co viták Egyapos Sebészeti Társaság Szimpóziuma A morbid obes beteg Neuroitezív ellátás Szakápolói Fórum Forrogó témák az itezív ellátásba Szülészeti aesztézia Speciális perioperatív problémák AKKREDITÁCIÓ A továbbképző tafolyam orvosok részére DE/2017.I./00202-es kódszámo akkreditált redezvéy. Sikeres tesztírás eseté 48 kreditpot szerezhető meg. A kreditpotok az OFTEX portálo a tafolyam adatlapjá feltütetett szakképesítésekhez. Szakdolgozók részére a tafolyam 20 (szabado választható) kreditpotot ér. 4
5 TUDOMÁNYOS PROGRAMMAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK A kogresszus résztvevői szabad előadások megtartására és e-poszterek bemutatására egyarát jeletkezhetek. Az előadás összefoglalókat maximum 2500 karakter kizárólag olie fogadjuk el a oldalo, a Belföldi Redezvéyek fülbe található MAITT 2017 kogresszus likjére kattitva. Az előadás összefoglalók beküldéséek határideje: február 28. A szabad előadások és az e-poszterek elfogadásáról a Tudomáyos Bizottság döt, és erről az első szerzőt értesíti március 17-ig. SZABAD ELŐADÁSOK Az előadások időtartama 10 perc, melyet 2 perc diszkusszió követ. E-POSZTER Az e-poszter prezetáció időtartama 5 perc, melyet 2 perces megbeszélés követ. Az e-poszter Powerpoit-ba elkészített diáit a szabad előadásokhoz hasolóa a kogresszusi diaszobába kell feltöltei a MAITT redszerébe. Papír alapo em kell a posztert yomtati! Az E-poszter diák külalakjába semmilye megszorítás ics, a szerkezetükek azoba követie kell az absztraktok szokásos tagolását. Ez eredeti közleméyek esetébe a Bevezetés Módszer Eredméyek - Következtetés, az esetismertetések esetébe a Bevezetés Esetismertetés - Megbeszélés címeket kell tartalmazza. Irodalomjegyzék em szükséges, csak akkor, ha a téma szempotjából feltétleül relevás. IGÉNYBE VEHETŐ TECHNIKAI ESZKÖZÖK Számítógépes kivetítő, laser poiter. 5
6 REGISZTRÁCIÓ A kogresszus helyszíé, szerdá tól ig, csütörtökö és péteke tól ig, szombato tól ig lehetséges. REGISZTRÁCIÓS DÍJAK A voatkozó előírások a részvételi-, étkezési-, program- és szállásköltségek részletezését írják elő, így azok a számlá külö sorba kerülek feltütetésre. A 2006: XCVIII. (A biztoságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz ellátás, valamit a gyógyszerforgalmazás általáos szabályairól) törvéyek megfelelőe: "Természetbei támogatás kizárólag a redezvéyeke törtéő részvétellel közvetle összefüggésbe felmerülő kiadások (utazási költség, szállásköltség, részvételi díj) fedezetére szolgálhat". (Tisztelettel kérjük a jeletkezések elküldéséél a feti törvéy figyelembevételét.) ig törtéő jeletkezés eseté (Áfa-val) közötti jeletkezés eseté (Áfa-val) Helyszíi regisztráció (ÁFA-val) Szakorvos (MAITT tag) regisztrációja Nem szakorvos (MAITT tag) regisztrációja Orvos, em MAITT tag regisztrációja Szakdolgozó, asszisztes regisztrációja Egyetemi hallgatók, rezidesek, Ph.D. hallgatók, téyleges yugdíjasok regisztrációja Napijegy 18-á, 19-é, 20-á Ft Ft Ft A MAITT tagok regisztrációja kizárólag olie lehetséges: Ft Ft Ft A MAITT tagok regisztrációja kizárólag olie lehetséges: Ft Ft Ft Ft Ft Ft Igyees Ft Kísérő regisztrációja Ft Ft Ft FAKULTATÍV ELLÁTÁSOK Vacsora szerdá Ft Ft Ft Büféebéd csütörtökö Ft Ft Ft A kiállítás megyitója - koccitás csütörtökö Igyees Balatoi Pikik csütörtökö Ft Ft Ft Disco csütörtökö (max 300 fő) Ft Ft Ft Büféebéd péteke Ft Ft Ft Bakett vacsora péteke Ft Ft Ft Büféebéd szombato Ft Ft Ft 6
7 FONTOS TUDNIVALÓ A MAITT tagok kedvezméyes regisztrációja csak akkor érhető el, ha a társasági tagdíjbefizetés em mutat elmaradást, ezt a oldalo idított kogresszusi regisztráció sorá automatikusa elleőrizzük. Tagdíj elmaradás eseté azoali olie díjfizetésre is lehetőséget aduk. Köszöjük megértését! A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZZA A tudomáyos programo való részvételt, évkitűzőt, kogresszusi táskát, a kiállítás megtekitését, a kávészüetek költségeit. (A regisztrációs díjba foglalt kávészüeti ellátás Ft/fő értékbe a számlá külö sorba, botva kerül feltütetésre.) KÍSÉRŐK REGISZTRÁCIÓS DÍJA TARTALMAZZA A évkitűzőt, a kiállítás megtekitését, a kávészüetek költségeit. (A regisztrációs díjba foglalt kávészüeti ellátás Ft/fő értékbe a számlá külö sorba, botva kerül feltütetésre.). Kérjük, hogy a kísérők részére igéy eseté a többi ellátást is szíveskedjeek bejelöli úgy, hogy a regisztrációs lapo a égyzet mellett az összese igéyelt meyiséget számmal jelölik! Köszöjük. TÉRÍTÉSMENTES REGISZTRÁCIÓ EGYETEMI HALLGATÓK, REZIDENSEK, PH.D. HALLGATÓK, TÉNYLEGES NYUGDÍJAS RÉSZÉRE Biztosítjuk a kiállítás megtekitését, a tudomáyos programo való részvételt. Ez a regisztrációs lehetőség semmilye ellátást em tartalmaz. A NAPIJEGY TARTALMAZZA A kiállítás megtekitését és a tudomáyos programo való részvételt az adott apo. Akkreditációt em tartalmaz! PARKOLÁS Tisztelettel tájékoztatjuk kedves Vedégeiket, hogy a Hotel Azúr parkolója limitált befogadó képessége miatt kizárólag a szállodai (Hotel Azúr, Azúr Prémium és Villa Azúr) vedégek részére haszálható. 7
8 SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK A szállásfoglalás fakultatív, em a csomag része. Hotel Azúr**** és Villa Azúr (250 szoba) - a kogresszus helyszíe 8600 Siófok, Erkel Ferec u. 2/c., Hotel Azúr egyágyas szoba svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Hotel Azúr kétágyas szoba svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Hotel Azúr superior egyágyas szoba reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Hotel Azúr superior kétágyas szoba reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Hotel Azúr lakosztály egyágyas elhelyezéssel, svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Hotel Azúr lakosztály kétágyas elhelyezéssel, svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Villa Azúr apartma 1 főre svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Villa Azúr apartma 2 főre svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Hotel Azúr Prémium egyágyas szoba svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Hotel Azúr Prémium kétágyas szoba svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Hotel Azúr Prémium juior suite egyágyas elhelyezéssel, svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Hotel Azúr Prémium juior suite kétágyas elhelyezéssel, svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Hotel Yacht****Welless&Busiess Siófok (30 szoba) 400 méterre a kogresszus helyszíétől 8600 Siófok, Vitorlás u. 14., Egyágyas szoba svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Kétágyas szoba svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Ft Ft CE Plaza Hotel**** (50 szoba) 1000 méterre a kogresszus helyszíétől 8600 Siófok, Somogyi Bacsó B. u. 18/B Egyágyas szoba svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Kétágyas szoba svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Ft Ft 8
9 SuGarde Welless & Coferece Hotel**** (40 szoba) 1100 méterre a kogresszus helyszíétől 8600 Siófok, Batthyáy utca Egyágyas szoba svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Kétágyas szoba svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Ft Ft Hotel Koroa*** (50 szoba) 650 méterre a kogresszus helyszíétől 8600 Siófok, Erkel Ferec u.53., Egyágyas szoba svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Kétágyas szoba svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Háromágyas szoba svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Ft Ft Ft Prémium Hotel Paoráma**** (20 szoba) a kogresszus helyszíétől kb. 5 perc gépkocsival, megközelítés egyéileg 8600 Siófok, Beszédes J. sétáy Egyágyas szoba svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Kétágyas szoba svédasztalos reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Ft Ft A szállásfoglalás fakultatív, em a csomag része. A feti kedvezméyes szállásdíjakat legkésőbb március 31-ig törtéő visszajelzés eseté tudjuk garatáli. A lekötött szálláshelyeket a visszajelzések sorredjébe fogjuk visszaigazoli. Regisztrációját és szállásfoglalását akkor tekitjük véglegesek, ha a regisztrációs díj és szállásköltsége bakszámlákra vagy postai úto hozzák beérkezik. 9
10 FONTOSABB IDŐPONTOK Első - második értesítő postázásáak határideje: február 1. Előadás összefoglalók leadásáak határideje: február 28. Előadás elfogadásáról tájékoztató megküldése: március 17. Kedvezméyes regisztráció határideje: március 31. Előzetes (írásba törtéő) regisztráció lehetősége: május 4. MAITT Továbbképző Napok: május BEFIZETÉS A, Csekke: melyet kérésre küldük. A közleméybe kérjük a redezvéy és a résztvevő evét feltüteti a következőképp: redezvéy eve/résztvevő eve. Számlát az összeg beérkezését követőe tuduk kiállítai az Ö által megadott számlacímre. B, Baki átutalással (egyéi vállalkozás /saját cég): a visszaigazolásba kapott bakszámlaszámra. A közleméybe kérjük a redezvéy és a résztvevő evét feltüteti a következőképp: redezvéy eve/résztvevő eve. Számlát az összeg beérkezését követőe tuduk kiállítai az Ö által megadott számlacímre. C, Ameyibe részvételét Cég/Itézméy/Alapítváy kívája átutalással kifizeti, úgy a regisztrációs lap hátoldalá található költségvállaló yilatkozatot kérjük cégszerű aláírással ellátva irodákba visszajuttati szíveskedje! Előzetese számlát csak eze költségvállaló yilatkozat birtokába küldhetük. Köszöjük megértését. LEMONDÁS, VISSZAFIZETÉS március 31. előtti lemodás eseté a befizetett regisztrációs és szállásdíjak 50%- át tudjuk visszafizeti, azoba szálláslemodást április 1-e utá em fogadhatuk el a kötbéres szerződések miatt. Mideemű lemodás eseté kérjük a mellékelt formayomtatváyok haszálatát. Köszöjük megértését. 10
11 ELŐZETES PROGRAM május 18., CSÜTÖRTÖK,,A Szekció (Toscaa I.),,B Szekció (Toscaa II.),,C Szekció (Marbella) 09:30-11:10 A FOLYADÉK VÁLASZKÉSZSÉG VIZSGÁLATA KRITIKUS ÁLLAPOTÚ BETEGEKBEN Szűcs Attila, Fogas Jáos AKUT LÉGZÉSI ELÉGTELENSÉG Lorx Adrás, Szetkereszty Zoltá BIOMARKEREK Bogár Lajos, Nyulasi Tibor 09:30-09:50 Fluid challege Szélig Lívia Magas-áramlású azális oxigé terápia Csomós Ákos A bél barrier károsodásáak biomarkerei Juhász Maria 09:55-10:15 Artériás yomásgörbe Táczos Krisztiá No-ivazív lélegeztetés ALI-ba Loibl Csaba AKI biomarkerek Bobek Iloa 10:20-10:40 Passzív lábemeléses teszt Kocsi Szilvia ECMO Gál Jáos Perioperatív tropoi vizsgálatok Bogár Lajos 10:45-11:05 Echocardiographia Szűcs Attila Spotá légzéskezdeméyezés vizsgálata asszisztált lélegeztetés eseté Lorx Adrás PCT, vagy CRP (esetleg midkettő)? Molár Zsolt 11:10-11:30 Kávészüet 11
12 ,,A Szekció (Toscaa I.),,B Szekció (Toscaa II.),,C Szekció (Marbella) 11:30-13:10 ÉGÉSBETEGSÉG Keresztes László, Csotos Csaba AKUT VESE- ELÉGTELENSÉG Gál Jáos, Bobek Iloa MAITT LÉGÚTBIZTOSÍTÁSI SZEKCIÓ Nagy László, Szűcs Zoltá 11:30-11:50 Égésbetegség és folyadékterápia Csotos Csaba Defiíció és osztályozás Bobek Iloa Nehéz légút-em csak aatómiai kérdés Molár Aa 11:55-12:15 Ifekció kotroll szempotjai égésbetegségbe Erdei Iré RRT időzítéséek szempotjai Hakovszky Péter Várható ehéz légút- a stratégiától a megvalósításig Vető Tamás 12:20-12:40 A kritikus állapotú égett beteg táplálása Ökrös Iloa Modalitások és megválasztásuk szempotjai Medve László A légútbiztosítás speciális szempotjai a szájsebészetbe Pataki Tibor 12:45-13:05 Mibe speciális az égésellátás csecsemő-és gyermekkorba? Mikos Borbála Hepato-reális sydroma Fazakas Jáos Nem techikai készségek a légútbiztosításba Erőss Attila 13:10-14:30 Fakultatív ebéd 13:10-14:25 E-poszter VIP terem: Marjaek Zsuzsa, Garter Béla E-poszter Paoráma terem: Fülep Zoltá, Becsik Gábor 12
13 ,,A Szekció (Toscaa I.),,B Szekció (Toscaa II.),,C Szekció (Marbella) 13:15-14:15 TÖBB, MINT EGY ESET: A LEGJOBBAK! Csapody Marcell, Sárkáy Péter SZABAD ELŐADÁSOK: Székely Adrea, Koszta György SZABAD ELŐADÁSOK: Műhl Diaa, Godos Tibor 14:20-15:35 SZABAD ELŐADÁSOK: Végh Tamás, Völgyes Barbara SZABAD ELŐADÁSOK: Reusz Géza, Pográcz Adrie 14:25-15:40 E-poszter E-poszter VIP terem: Medve László, Ribiczey Sádor Paoráma terem: Molár Tihamér, Gyetvai Róbert 15:30-15:40 Kávészüet 13
14 ,,A Szekció (Toscaa I.),,B Szekció (Toscaa II.),,C Szekció (Marbella) 15:40-17:20 50 ÉVES AZ ARDS Molár Zsolt, Bede Atal FARMAKOLÓGIAI KÉRDÉSEK Babik Bara, Hauser Balázs GYAKORI PROBLÉMÁK AZ ITO-N Rudas László, Madách Krisztia 15:40-16:00 Radiológiai diagosztika (Rtg, CT, UH) helye László Istvá Propofol és az ételallergia kapcsolata Fábiá Ákos A tracheostoma kezelése, godozása Madách Krisztia 16:05-16:25 Recruitmet stratégiák Lovas Adrás Perieuralis dexamethaso a lokál aesztetikum mellé? Szedlák Balázs A lélegeztetőgépokozta tüdőgyulladás megelőzése Fogas Jáos 16:30-16:50 Mikor és milye stratégiával törtéje a derecruitmet? Bede Atal Levosimeda a perioperatív mortalitás csökketésére? Székely Adrea Katéter- és kaül ifekciók megelőzése Mühl Diáa 16:55-17:15 A proe positio lélegeztetés Szetkereszty Zoltá Cloidi, mit adjuvás? Nagy László Tracheooesophageal is fistula: felismerés, kezelés Nagy Géza 17:15-17:30 Kávészüet 17:30 MEGNYITÓ Pro Aaesthesia előadás (20 perc) Boros Mihály előadás (20 perc) 18:30-19:00 Kiállítás megyitó, állófogadás 19:00-20:00 Fakultatív vacsora 20:00-22:00 Rockabily est a Mystery Gag zeekarral 22:00 MAITT disco 14
15 2016. május 19., PÉNTEK,,A Szekció (Toscaa I.),,B Szekció (Toscaa II.),,C Szekció (Marbella) 08:30-10:10 FIATALOK TUDOMÁNYOS SZEKCIÓJA, BOROS-WITTEK ELŐADÁSOK Moderátor: Babik Bara Zsűritagok: Bogár L, Csomós Á, Fülesdi B, Gál J, Nagy G ÉLET-VÉGI DÖNTÉSEK Herma Csaba, Zubek László GYERMEK ANESZTÉZIA/ INTENZÍV Újhelyi Eikő, Kövesi Tamás 08:30-08:50 Mit modaak a magyar jogszabályok? Élő Gábor Kritikus állapotú gyermekek táplálásterápiája Újhelyi Eikő 08:55-09:15 Etikailag ugyaaz, ha megszütetem a kezelést, mit ha em is kezdem el? Zubek László Traumás gyermekek aesztéziájáak szempotjai Csapodi Marcell 09:20-09:40 Extubáljuk termiális állapotba a beteget? Szetkereszty Zoltá A kopoyasérült gyermek az ITO- Kövesi Tamás 09:45-10:05 Szeritem soha em szabad feladi Molár Csilla Veszélyhelyzetek a gyermekaesztéziába Hauser Balázs 10:10-10:30 Kávészüet 15
16 ,,A Szekció (Toscaa I.),,B Szekció (Toscaa II.),,C Szekció (Marbella) 10:30-12:10 BESZÉLJÜK MEG A PROBLÉMÁKAT Tóth Judit, EMMI, Egészségpolitikai Főosztály MAITT FÁJDALOMCSILLA PÍTÁSI SZEKCIÓ Elök: Budai Erika HŐSZABÁLYOZÁS ÉS ZAVARAI AZ ANESZTÉZIÁBAN ÉS AZ ITON Bátai Istvá, Sárkáy Áges 10:30-10:50 Helyzetjeletés az Országos Metőszolgálattól Csató Gábor, Főigazgató Króikus posztoperatív fájdalom gyermekgyógyászati voatkozásai Major Jáos Termoreguláció és aesztézia Fülesdi Béla 10:55-11:15 Helyzetjeletés a sürgősségi osztályoktól Beréyi Tamás, Gericműtétet követő króikus posztoperatív fájdalmak Rácz Edit Itraoperatív hipotermia: okok, szövődméyek, megelőzés Pográcz Móika 11:20-11:40 MSOTKE elök Helyzetjeletés az itezív osztályoktól Csomós Ákos, MAITT elök Izületi műtéteket követő króikus posztoperatív fájdalmak Almási Róbert A láz patofiziológiája; evidecia-alapú lázcsillapítás Sárkáy Áges 11:45-12:05 Megbeszélés Amputációt követő króikus fájdalmak Budai Erika Cetrális láz és kezelése Ezer Erzsébet 12:10-14:30 Fakultatív ebéd 12:30-13:30 CÉGES SZIMPÓZIUM CÉGES SZIMPÓZIUM CÉGES SZIMPÓZIUM 13:40-14:40 CÉGES SZIMPÓZIUM CÉGES SZIMPÓZIUM CÉGES SZIMPÓZIUM 14:50-15:50 CÉGES SZIMPÓZIUM CÉGES SZIMPÓZIUM CÉGES SZIMPÓZIUM 16
17 ,,A Szekció (Toscaa I.),,B Szekció (Toscaa II.),,C Szekció (Marbella) 16:00-17:40 NAGYON AKUT ELLÁTÁS Csomós Ákos, Jobbágy Lajos PRO-CON VITÁK Fülesdi Béla, Ökrös Iloa EGYNAPOS SEBÉSZETI TÁRSASÁG SZIMPÓZIUMA Jaecskó Mária 16:00-16:20 Politrauma aesztézia a sürgősségi osztályo Nardai Gábor A cetrális véás yomásmérés semmire em jó Pro: Molár Zsolt Co: Gál Jáos 16:25-16:45 Légútbiztosítás vészhelyzetbe Pataki Tibor 16:50-17:10 Rupurált hasi aurysma műtét Gyögyösi Zoltá Általáos aesztézia csípő- és térdprotézisekhez Pro: Almási Róbert Co: Szabó Zsuzsaa 17:15-17:35 "Kétkesztyűs" császármetszés aesztéziája Hupuczi Petroella 17:45-18:45 MAITT közgyűlés 20:00 BANKETT 17
18 2016. május 20., SZOMBAT,,A Szekció (Toscaa I.),,B Szekció (Toscaa II.),,C Szekció (Marbella) 09:00-10:40 A MORBID OBES BETEG Iváyi Zsolt, Szedlák Balázs NEUROINTENZÍV ELLÁTÁS Molár Csilla, Molár Aa SZAKÁPOLÓI FÓRUM Mezőcsáti Melida 09:00-09:20 Morbid obesitás és egyapos sebészet Kiss Tamás Új ajálás a kopoyasérültek ellátásáról Nardai Gábor 09:25-09:45 Préoxigeizáció és itraoperatív lélegeztetési stratégia Végh Tamás ICP moitorozás és kezelési stratégiák Ezer Erzsébet 09:50-10:10 Megfelelő gyógyszer megválasztása megfelelő dózisba Fülep Zoltá Vasospasmus: mi működik és mi em? Molár Csilla PhD 10:15-10:35 Perioperatív szövődméyek és kezelésük Szabó Zsolt 10:40-11:00 Kávészüet Spreadig depolarisatio és tudatzavarok az ITO- Fülesdi Béla 18
19 ,,A Szekció (Toscaa I.),,B Szekció (Toscaa II.),,C Szekció (Marbella) 11:00-12:40 FORRONGÓ TÉMÁK AZ INTENZÍV ELLÁTÁSBAN Bogár Lajos, Fazakas Jáos SZÜLÉSZETI ANESZTÉZIA Hupuczi Petroella, Márto Sádor SPECIÁLIS PERIOPERATÍV PROBLÉMÁK Németh Edre, Szűcs Attila 11:00-11:20 Mi az ideális krisztalloid? Godos Tibor Tokolitikumok iterakciója az aesztézia gyógyszereivel Bátai Istvá Pacemaker-behelyezés idikációi a perioperativ szakba Babik Bara 11:25-11:55 Az albumi az ideális kolloid kritikus állapotú betegekbe? Zöllei Éva Aafilaxia szülés-, illetve császármetszés sorá Márto Sádor Perioperativ szívritmuszavarok okai, ellátásuk Duliczki Éva 12:00-12:20 THRIVE (trasasal humidified rapid isufflatio vetilatio exchage) Iváyi Zsolt Súlyos szívbeteg terhes aesztéziájáak szempotjai Zimáyi Márta Log QT sydroma perioperatív ellátásáak szempotjai Szudi László 12:25-12:45 Kardiális elégteleség és leszoktatás a lélegeztetőgépről Zima Edre Amio folyadék embolizáció Völgyes Barbara Hemofíliás beteg aesztéziája Bogár Lajos 13:00 A kogresszus zárása 19
20 WORKSHOPOK május 18., CSÜTÖRTÖK Hotel Yacht Paoráma terem ULTRAHANG A MŰTŐBEN Almási Róbert, Reusz Géza (Szabado látogatható előadások) 09:30-09:50 Hasfali blokkok felőttekbe Kovács Szilvia 09:55-10:15 10:20-10:40 10:45-11: :30-11:50 11:55-12:15 12:20-12:40 12:45-13: :15 Hasfali blokkok gyermekekbe Göbl Gergely Váll- és felkari műtétek aesztéziája Reusz Géza Csípőtáji műtétek Írországba és Pécsett Szűcs Szilárd ULTRAHANG AZ ITO-N Bőhm Tamás, Jobbágy Lajos (Szabado látogatható előadások) Mellkasi UH akut légzési elégteleségbe Almási Róbert RUSH protokoll az ITO- Mesterházy Adrás Trascraiális Doppler: mikor, kiek? Fülesdi Béla TEE idikációi az ITO- Szudi László ULTRAHANG WORKSHOP (40 fő) Gyakorlati bemutató több helyszíe (Regisztrációhoz kötött) :20 NEHÉZ LÉGÚT WORKSHOP Fatomgyakorlatok (Regisztrációhoz kötött) 16:00-17:40 Hotel Yacht május 19., PÉNTEK Paoráma terem HIGH QUALITY CPR WORKSHOP Fatomgyakorlatok (Regisztrációhoz kötött) 20
21 6 2 P Hotel Azúr**** és Villa Azúr 8600 Siófok, Erkel Ferec u. 2/c., Hotel Yacht**** Welless&Busiess Siófok 8600 Siófok, Vitorlás u CE Plaza Hotel**** 8600 Siófok, Somogyi Bacsó B. u. 18/B SuGarde Welless & Coferece Hotel**** 8600 Siófok, Batthyáy utca Hotel Koroa*** 8600 Siófok, Erkel Ferec u.53., Prémium Hotel Paoráma**** 8600 Siófok, Beszédes J. sétáy
Tisztelt Kollégák! Kedves Vendégeink!
A világmideséget em csupá a sokféleségbe rejlő egység teszi széppé, haem az egységbe rejlő sokféleség is Umberto Eco Tisztelt Kollégák! Kedves Vedégeik! A Magyar Aeszteziológiai és Itezív Terápiás Társaság
MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17.
MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. www.conf.hu/mit2015 KEDVES KOLLÉGÁK! A két évvel ezelőtti nagy sikerű balatonalmádi kongresszusunk után
Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet
Tisztelt Kollégák! 2017. május 18-20.-a között Balatonfüreden, a Hotel Füred Spa & Conference**** termeiben kerül sor a IV. Országos Foglalkozásegészségügyi Kongresszusra. A korábban már három alkalommal
MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA
MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA Tapolca, Hunguest Hotel Pelion 2017. április 20-21. www.conf.hu/mit2017 (elérhető 2017. február 13-tól) Kedves Kollégák! Az idei évben a Magyar Infekciókontroll
Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK
Kedves Kollégák! Nagy sikerű pécsi kongresszusunk után az idei évben Balatonalmádiba invitáljuk Önöket. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy Balatonalmádi az ország minden szegletéből
Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt.
Kedves Kolléganõk és Kollégák! Elsõ rendezvényünk kedvezõ fogadtatása után 2011 márciusában második alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat. A kongresszus háziorvosok, valamint belgyógyász
Tisztelt Kollégák! Kedves Vendégeink!
2 Tisztelt Kollégák! Kedves Vendégeink! A Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság szervezésében, 2014 tavaszán, immár 42. alkalommal kerül megrendezésre szakmánk legnagyobb érdeklõdéssel
JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, január
JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, 2017. január 26-28. www.mptpszichiatria.hu/mpt2017 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft. 1023
Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 11. Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március
11. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia Budapest, Danubius Hotel Flamenco, 2018. március 23-24. Kedves Kolléganők és Kollégák! A modern infektológia és antibiotikum
UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program
Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,
2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő
2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati
SEMMELWEIS ECMO KURZUS BUDAPEST október 7-8. Semmelweis Egyetem, Szív-és Érgyógyászati Klinika.
ECMO KURZUS 2016. október 7-8. Semmelweis Egyetem, Szív-és Érgyógyászati Klinika www.convention.hu Általános információk A rendezvény teljes neve Az ECMO kezelés szerepe az akut kardiológiai ellátásban,
A csütörtöki nap magyar nyelvû, míg a péntek és szombati nap elõadásai angol nyelven fognak elhangzani.
Tisztelt Kollégák, Barátaink! Az idei évben egy rendhagyó rendezvény keretében kerül megszervezésre társaságunk kongresszusa. Idén megtörve a két éves ciklicitást, a Társaság az Esztétikai Szekcióval közösen
A novemberi antibiotikum konferenciák ma már a hazai továbbképző programok szerves részét képezik.
KEDVES KOLLÉGANŐK ÉS KOLLÉGÁK! A novemberi antibiotikum konferenciák ma már a hazai továbbképző programok szerves részét képezik. Az idei programra is a sokszínűség lesz a jellemző, hisz az antibiotikum
MÁSODIK FELHÍVÁS. a MESZK III. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: szeptember Helyszín: Hotel Azúr Siófok
MÁSODIK FELHÍVÁS a MESZK III. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: 2016. szeptember 8-10. Helyszín: Hotel Azúr Siófok A KONGRESSZUS TERVEZET PROGRAMJA 2016. szeptember 8. csütörtök 13.00-14.00
MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó
MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt
MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK. Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8.
MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8. Kedves Kollégák! Szeretettel köszöntünk minden kedves résztvevõt a Magyar Dermatológiai Társaság Gyermekbõrgyógyászati
Tisztelt Kollégák, Barátaink!
Tisztelt Kollégák, Barátaink! Hagyományosnak számító éves tudományos üléseink közül a soron következõ is jubileumi sajátosságokkal rendelkezik. 1992. szeptemberében Kaposvárott rendeztük társaságunk elsõ
Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29.
Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa Balatonvilágos 2010. május 27-29. Kedves Tagtársak, Barátaink! Az elmúlt 2009. év igazán sikeresnek tekinthető, hiszen több olyan jogi szabályozás is
Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése
Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése Eger, Hotel Eger - Park, 2006. október 26-28. M AGYAR N EPHROLOGIAI T ÁRSASÁG Kedves Kollégák! A Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése ez évben
FELHÍVÁS. a MESZK IV. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: augusztus 31 - szeptember 2. Helyszín: Hotel Azúr Siófok
FELHÍVÁS a MESZK IV. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: 2017. augusztus 31 - szeptember 2. Helyszín: Hotel Azúr Siófok A KONGRESSZUS TERVEZETT PROGRAMJA 2017. augusztus 31. csütörtök 13.00-14.00
Aqua-Spa Konferencia és Wellness Hotel
A Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság XII. Kongresszusa, Továbbképző Tanfolyama és Szakmai Kiállítása Cserkeszőlő Aqua-Spa Konferencia és Wellness Hotel 2011. április 14-16. Szent
10. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március
10. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia Budapest, Danubius Hotel Flamenco, 2017. március 17-18. Kedves Kolléganők és Kollégák! A modern infektológia és antibiotikum
FELHÍVÁS. a MESZK VI. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: szeptember 5-7. Helyszín: Hotel Azúr Siófok
FELHÍVÁS a MESZK VI. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: 2019. szeptember 5-7. Helyszín: Hotel Azúr Siófok A KONGRESSZUS TERVEZETT PROGRAMJA 2019. szeptember 5. csütörtök 13.00-14.00 Ebéd 14.00-17.00
www.convention.hu Kiscsoportos gyakorlat-orientált kurzusok a plenáris előadásokon kívül:
Kiscsoportos gyakorlat-orientált kurzusok a plenáris előadásokon kívül: AGYHALÁL-DIAGNOSZTIKA ÉS DONORELLÁTÁS DE AOK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika Oktatóterme, 2016. október 13., 10:00-15:00
Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó
Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt
Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika)
MEGHÍVÓ A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR ENDOKRINOLÓGIAI ÉS ANYAGCSERE TÁRSASÁG XXVI. JUBILEUMI KONGRESSZUSÁRA, amely 2016. május
Haladó Intenzív Terápiás Tanfolyam: gépi lélegeztetés
Az Európai Intenzív Terápiás Társaság (ESICM) és a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság szervezésében 2 napos haladó gépi lélegeztetési tanfolyamot szervezünk a MAITT 40. kongresszusával
Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály
MEGHÍVÓ Tisztelt Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának következő tudományos rendezvényére Gyopárosfürdőn, az
Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó
Kedves Kollégák! Elnök/President: Dr. Molnár Dénes Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA 2012. ÉVI NAGYGYŰLÉSÉRE 2012. szeptember 06-08. Tapolca, Hotel
JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január
JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, 2019. január 23-26. www.mptpszichiatria.hu/mpt2019 Kérjük a jelentkezési lapok minden oldalát kinyomtatni, kitölteni, aláírni
MAGYAR ANESZTEZIOLÓGIAI ÉS INTENZÍV TERÁPIÁS TÁRSASÁG 36.KONGRESSZUSA
MAGYAR ANESZTEZIOLÓGIAI ÉS INTENZÍV TERÁPIÁS TÁRSASÁG 36.KONGRESSZUSA Balatonfüred, Balaton Szabadidõ és Konferencia Központ, 2008. május 16-17. MAITT Továbbképzõ Nap Balatonfüred, Balaton Szabadidõ és
IV. Gyermeksürgősségi Kongresszus
IV. Gyermeksürgősségi Kongresszus 2019. október 17-19. Residence Ózon ****superior Conference & Wellnes Hotel Mátraháza 1. értesítő Tisztelt Kollégák! Kedves Barátaink! Nagy megtiszteltetésünkre idén a
A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése
A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése Balatonfüred, 2005. április 28-30 2. értesítés Az értesítõ megjelenését a Boehringer Ingelheim támogatta.
MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG
MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG Háziorvosi Munkacsoport TERÁPIÁS MŰHELY Siófok, 2014. november 7-8. Partner Tájékoztató Tisztelt Partnerünk! A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja, a Vanderlich
Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság évi Tudományos Ülése
Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság 2015. évi Tudományos Ülése Második értesítő 1 Kedves Kollégák! Ezúton tisztelettel meghívjuk Önöket Kecskemétre, a Magyar Gyermekaneszteziológia
JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015
JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft. 1023
VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12.
VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége meghívó első értesítés Debrecen, 2013. október 10 október 12. A Kenézy Kórház Nonprofit Kft. Belgyógyászati Osztálya és a Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel
A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17.
Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! A M a g y a r B a l n e o l ó g i a i E g y e s ü l e t e z é v i N a g y g y ű l é s é t Mezőkövesden rendezzük meg 2013. november -1 15 7. k ö z ö t t. S z e r e t
Továbbra is az adott kérdéskör avatott előadói beszélnek az aktuális problémákról, magas szakmai színvonalon, de a gyakorlati szempontokat szem előtt
Kedves Kollégák! Az idei, 21. konferencia folytatni kívánja a megelőző 20 konferencia hagyományait. Továbbra is az adott kérdéskör avatott előadói beszélnek az aktuális problémákról, magas szakmai színvonalon,
Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése
Meghívó A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Kaposvár 2004. november 4-6. A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni.
Köszöntő. Kedves Kollégák!
Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Sürgősségi Orvostan Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság, a Magyar
JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, január
JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, 2018. január 24-27. www.mptpszichiatria.hu/mpt2018 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft.
Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ
2013 Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ Fiatal Diabetológusok Fóruma Kedves Fiatal Kollégánk! Szeretettel várunk 2013. november 14-16-án a Budapesten megrendezésre kerülő
Hasznos és tartalmas kongresszusi idõtöltést kívánok a szervezõk nevében:
Kedves Kolléganõk és Kollégák! Szeretettel üdvözöljük Önöket hagyományos rendezvényünkön, amely immár három napon keresztül kínál elõadásokat a kardiológia és határterületei témaköreibõl. Az idén kiemelten
A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember
A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE 2018. szeptember 27-29. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a magyar Infektológiai
A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA
A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA TARTALOM ELNÖKI KÖSZÖNTŐ 2 A kongresszus elnöke 2 A kongresszus tudományos bizottsága 2 A kongresszus szervező
III. Kongresszusa. Magyar Fejlődésneurológiai Társaság. 2013. május 10-11. Eurostars Budapest Center Hotel. www.conf.hu/mft2013
Magyar Fejlődésneurológiai Társaság Eurostars Budapest Center Hotel 2013. május 10-11. www.conf.hu/mft2013 1 A veleszületett kóros mozgás- és értelmi fejlődés prevenciója Gyermekgyógyász, gyermekneurológus,
VI. AMETROPIA KONGRESSZUS
VI. AMETROPIA KONGRESSZUS a Magyar Kontaktológiai Társaság III. Továbbképzõ Tanfolyama és Kongresszusa, a Magyar Szemorvostársaság Cornea Társasága részvételével, a Magyar Gyermekszemészek és Strabológusok
MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október
MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK Pécs 2016. október 13-15. ELNÖKI KÖSZÖNTŐ Kedves Kolleganők és Kollegák! A Magyar Humángenetikai Társaság 2014-ben Budapesten tartott
Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni:
JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XX. Vándorgyűlése - Nemzetközi részvétellel Budapest, 2016. május 25-28. www.mptpszichiatria.hu/mpt2016 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni:
II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA
II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA NEMZETKÖZI KONFERENCIA 2014. szeptember 4-6. Keszthely Szervező: Bírók a Mediációért Egyesület, a GEMME Magyarországi Szekciója Fővédnök: ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL Együttműködő partnerek:
Üdvözlettel: Dr. med. habil. Végh Mihály, Ph.D. a Kongresszus elnöke
Kedves Kolléganők, Kollégák! A Magyar Kontaktológiai Társaság ebben az évben is immár hagyományosan kongresszust és egyben továbbképző tanfolyamot szervez. Társaságunknak a kongresszussal kapcsolatos célkitűzései
PROGRAM ÁTTEKINTŐ - CSÜTÖRTÖK
PROGRAM ÁTTEKINTŐ - CSÜTÖRTÖK 2019. MÁJUS 23. CSÜTÖRTÖK Időpont A TEREM B TEREM C TEREM VIP TEREM SILVER SAROK HOTEL YACHT PANORÁMA TEREM 09:30 11:10 Szívelégtelenségben szenvedő betegek támogatása Perioperatív
2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009
2. É R T E S Í T É S A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája Tüdőrák 2009 Hunguest Hotel Pelion, Tapolca 2009. december 3-5. Várható kreditpont: 20 www.tudogyogyasz.hu
SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT)
SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Munkatársait a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati
VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE
VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE meghívó ELSŐ ÉRTESÍTÉS SZOLNOK, 2011. SZEPTEMBER 29 OKTÓBER 1. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet és a Magyar Diabetes Társaság
Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam
Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Célcsoport: endokrinológia, aneszteziológia-intenzív terápia, családorvos, belgyógyászat, sebészet, gyermeksebészet, gyermekgyógyászat, idegsebészet,
MAITT Nemzeti Kongresszusa MAITT Továbbképző Napok ANESZTEXPO 2017
09:30 11:10 A Szekció (Toscana I.) A FOLYADÉK VÁLASZKÉSZSÉG VIZSGÁLATA KRITIKUS ÁLLAPOTÚ BETEGEKBEN Elnökök: Szűcs Attila, Fogas János 09:30 09:50 Fluid challenge Szélig Lívia, Pécs 09:55 10:15 Artériás
MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16.
MEGHÍVÓ A Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG XXIII. KONGRESSZUSÁRA, mely 2015-ben Budapesten kerül megrendezésre. Időpont: 2015. május
Prof. Dr. Merkely Béla
Tisztelt Kolléganők, Kollégák, minden kedves Érdeklődő! 2015-ben újra a Szegedi Tudományegyetem Kardiológiai Központját érte az a megtiszteltetés, hogy az MKT Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának
MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok. és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának. XXVIII. Tudományos Ülése
MEGHÍVÓ Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Hódmezővásárhely, 2011. október 14-15. 1 Tisztelt Kollégák! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Magyar
Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa. Pécs 2011. május 26-28.
Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa Pécs 2011. május 26-28. Kedves Tagtársak, Barátaink! Eltelt egy év a balatonvilágosi szakmailag és hangulatilag kiváló kongresszus óta. Sokat dolgoztunk
A Magyar Reumatológusok Egyesületének éves MRE VÁNDORGYŰLÉSE ELSŐ ÉRTESÍTŐ. 2014. szeptember 24-26. Pécs. Kodály Központ, Breuer Marcell sétány 4.
ELSŐ ÉRTESÍTŐ Pécs Kodály Központ, Breuer Marcell sétány 4. Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Ebben az évben Pécs városa, a Kodály Központ ad otthont az vándorgyűlésének szeptember 24-26 (szerda-péntek)
XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA
Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom (Zsolt.127.3.) XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA 2014. április 24-26. Nyíregyháza, Hotel Pagony MÁSODIK értesítô Kedves SZÜLÉSZNÔK! TISZTELT
Köszöntő. Kedves Kollégák!
Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostani Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, az Országos Mentőszolgálat
Szeretettel várjuk Önöket az immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő Egri Kardiológiai Napokon.
Kedves Kollégák és Kolléganők! Szeretettel várjuk Önöket az immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő Egri Kardiológiai Napokon. Rendezvényünk hagyományosan a Magyar Kardiológusok Társasága, a Magyar Hipertónia
A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa
A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Magyar Radiológus Társaság XXV. Kongresszusát a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum és a Kaposi Mór Oktató Kórház rendezi a Kaposvári
Magyar Sebész Társaság
Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának III. Kongresszusa Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2015. április 17 19. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! Az elmúlt két év sikerein
Régen Várt Vendégünk!
Az Abádszalók Idegeforgalmáért és Falusi Turizmusáért Egyesület szálláshelyei Rége Várt Vedégük! Ö Örömmel köszötjük Öt az ország egyik legfiatalabb, de ige ismert és kedvelt üdülôhelyé! A széles kíálatból
FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA. 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta
FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel Máta ÉrtesítőÉ R T E S Í T Ô www.asszisztencia.hu
MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION. Postal Address: H 1097 Budapest, Gyáli u. 3/A Telefax: (36-1) 486-2761
MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION Elnök/President: Prof. dr. Barna Mária Főtitkár/General Secretary: Dr. Rodler Imre Cím/Address: Semmelweis Egyetem Eü. Főiskolai Kar
A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7.
A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA PÉCS Hotel Palatinus City Center 2017. OKTÓBER 5-7. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégeink! A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben ünnepli
A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5.
A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA GYŐR ETO PARK HOTEL 2019. október 3-5. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Magyar Infektológiai
II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest
II. Országos Szorongás és agresszió 1 Tisztelt Kolléganők/Kollégák! Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a sikeres kezdet után megrendezzük a II. Országos Konferenciát Szorongás és agresszió címmel. Várjuk
Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ!
Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ! Nagy örömmel jelentjük, hogy a több éves hagyománynak tisztelgõ MKT Intervenciós Munkacsoport éves gyûlése 2014. október 16-18 között ismét megrendezésre
Kedves Bajtársak, Tisztelt Kollégák!
Kedves Bajtársak, Tisztelt Kollégák! Idén már harmadik alkalommal kerül sor a hazai légimentés szakmai és társasági életének fénypontját jelentő, Miskolc és Debrecen után immár hagyománnyá vált éves vándorgyűlés
Tisztelt Kollégák! Budapest, Június 25. Dr. Jelenik Zsuzsanna osztályvezetõ fõorvos OEK Nemzetközi Oltóközpont
Tisztelt Kollégák! Hosszú évtizedek gyakorlata változott meg a védõoltások bõvülésével. A gyermekkorban esedékes oltások mellett, egyre gyakrabban van igény és indok a felnõttek vakcinálására. Ezt a folyamatot
Magyar Sebész Társaság
Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának II. Kongresszusa Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2014. április 4-6. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! Az idei év sikerein felbuzdulva
Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd.
Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd Értesítő Tisztelt Kollégák, AITSZME Tagok, Kedves Vendégek! Az Aneszteziológus
A MAGYAR KÉZSEBÉSZ TÁRSASÁG 13. KONGRESSZUSA ÉS A FIATAL KÉZSEBÉSZEK FÓRUMA. KECSKEMÉT 2006. május 25-27. ÉRTESÍTÔ
A MAGYAR KÉZSEBÉSZ TÁRSASÁG 13. KONGRESSZUSA ÉS A FIATAL KÉZSEBÉSZEK FÓRUMA KECSKEMÉT 2006. május 25-27. ÉRTESÍTÔ A MAGYAR KÉZSEBÉSZ TÁRSASÁG 13. KONGRESSZUSA ÉS A FIATAL KÉZSEBÉSZEK FÓRUMA Tisztelt Kézsebészek,
XX. Nemzetközi Szimpózium
Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekció XX. Nemzetközi Szimpózium Miskolctapolca 2019. szeptember 12-14. Tisztelt Kollégák! A Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekciója
Köszöntő. Tisztelt Kollégák!
Köszöntő Tisztelt Kollégák! A Magyar Sebész Társaság 60. Kongresszusát 2010. szeptember 8-11. között Siófokon, a Hotel Azúrban rendezzük meg, melyre szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt. A Kongresszus
IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest
IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ismét eltelt egy év és újra együtt lehetünk, összehozott bennünket a szakma szeretete. A radiológia
2014. évi Vándorgyűlése
Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos Szekció 2014. évi Vándorgyűlése 2014. október 3-4. Második értesítő Pécs, Tudásközpont 7622 Pécs, Universitas utca 2/A Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Nagy
PÉCSI KARDIOLÓGIAI KONGRESSZUS
PÉCSI KARDIOLÓGIAI KONGRESSZUS IV. PÉCSI KARDIOLÓGIAI PREVENCIÓS ÉS REHABILITÁCIÓS KONGRESSZUS (AZ MKT KARDIOLÓGIAI PREVENCIÓS ÉS REHABILITÁCIÓS MUNKACSOPORT ÉS A MAGYAR KARDIOVASZKULÁRIS REHABILITÁCIÓS
MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓ XXXV. KONGRESSZUSA
MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓ XXXV. KONGRESSZUSA MÁSODIK ÉRTESÍTŐ BÉKÉSCSABA 2014. október 3-4. Phaedra Rendezvényközpont Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy 1997, 2005 után 2014-ben
Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat!
Kedves Kollégák és Kolléganők! Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat! Nagy örömünkre a rendezvény évről-évre nagyobb létszámú résztvevőt vonz. A program összeállításával 2016-ban
ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény házigazdája: Kenézy Gyula Kórház-Rendelőintézet Belgyógyászati Osztálya Dr. Petró Gizella főorvos A szervező bizottság elnöke Tel.: +36/52-511 777 Email: petrogizi@gmail.com
Magyar Sebész Társaság
Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának II. Kongresszusa Második értesítő Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2014. április 4-6. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! A tavalyi
MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye
MEGHÍVÓ Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2013. szeptember 6-7. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,
ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE november Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XV. Dermato-Pharma Szakkiállítás
MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2016. november 24-26. Aquaworld Resort Budapest Prof. Beck Soma (1872-1930) www.convention.hu TISZTELT KOLLÉGÁK! 2016. november végén is hívjuk és várjuk Önöket
Magyar Mesterséges Táplálási Társaság
Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2011. évi kongresszusa 2011. november 18-19. Tisztelt Kollégák! A Magyar Meserséges Táplálási Társaság Vezetősége nevében szeretettel meghívom Önöket a 2011-es kongresszusunkra.
A MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 43. KONGRESSZUSA
Magyar Gyermekneurológiai Társaság A MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 43. KONGRESSZUSA Lillafüred, 2019. április 4-6. 2. ÉRTESÍTŐ A MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 43. KONGRESSZUSA 2019. ÁPRILIS 4-6.
MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.
A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár
Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának 13. KONGRESSZUSA PROGRAMTERVEZET március Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort
Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának PROGRAMTERVEZET 2018. március 23-25. Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort REGISZTRÁCIÓ Kongresszusi jelentkezés a figamu2018.misandbos.hu oldalon lehetséges.
VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap
VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap Szeged, 2009. október 8 10. A Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika és a Magyar Diabetes Társaság tisztelettel meghívja
Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció évi Tudományos Ülése
Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Pécsi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika Továbbképző Tanfolyama Pécs, Tudásközpont 2018. március 2-3. Kedves Kollégák! Nagy megtiszteltetés
MÁSODIK TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN
MÁSODIK TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet és a Debreceni
Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma
1 Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma Tapolca 2011. május 6-7. MEGHÍVÓ A Malom-tó és a vízimalom