MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓ XXXV. KONGRESSZUSA
|
|
- Nikolett Papp
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓ XXXV. KONGRESSZUSA MÁSODIK ÉRTESÍTŐ BÉKÉSCSABA október 3-4. Phaedra Rendezvényközpont
2 Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy 1997, 2005 után 2014-ben harmadik alkalommal lehetünk házigazdái a régió kongresszusának ben alapított kórházunk egy tudományos program sorozattal ünnepli fennállásának 150. évfordulóját. Rendezvényünk ezen évfordulós program kiemelt eseményének ígérkezik. Rendhagyó módon a referátumok körének bővítésével a modern nőgyógyászat több területét érintjük. Felkért előadóink témáik ismert és elismert szakértői, személyük garancia a kiemelkedő szakmai színvonalra. Tudományos rendezvényeink során a szellemi táplálék mellett kiemelten fontosnak tartjuk a társasági, relaxációs programokat is. Reményeink szerint résztvevőink ismét megtapasztalhatják a Békéscsabán megszokott vendéglátást, vendégszeretetet. Munkatársaimmal együtt szeretettel és tisztelettel várjuk az érdeklődő kollégákat egy kellemes kora őszi eszmecserére. Tisztelettel: Szeberényi Zsolt A kongresszus időpontja: október 3-4. A kongresszus helyszíne: Phaedra Rendezvényközpont, 5600 Békéscsaba, Irányi u. 10. A kongresszus elnöke: Prof. Dr. Pál Attila Tanszékvezető Egyetemi Tanár, a MNT Délkelet Magyarországi Szekció Elnöke Tudományos Szervező Bizottság: Elnök: Dr. Németh Gábor Egyetemi Docens a MNT Délkelet Magyarországi Szekció Titkára Tagok: Dr. Szeberényi Zsolt Dr. Boros Zoltán Dr. Róna István Dr. Baukó Attila Dr. Ombódi Róbert Dr. Orosz István Dr. Szurovecz Csilla Dr. Tóth Judit Dr. Gruda Miklós Dr. Tóth Attila
3 Október 3. Péntek Tudományos Program Megnyitó, üdvözlések, Szontágh emlékérem átadása Prof. Dr. Pál Attila Tanszékvezető Egyetemi Tanár, a MNT Délkelet Magyarországi Szekció Elnöke, Prof. Emeritus Dr. Kovács László a MNT Délkelet Magyarországi Szekció Örökös Tiszteletbeli Elnöke, Dr. Németh Gábor Egyetemi Docens, a MNT Délkelet Magyarországi Szekció Titkára, Vantara Gyula Békéscsaba Mvj. város Polgármestere, Dr. Becsei László Réthy Pál Kórház Főigazgató Főorvos, Dr. Szeberényi Zsolt Réthy Pál Kórház Szülészeti Nőgyógyászati Osztály Osztályvezető Főorvos Referátumok: Az endometriózis diagnosztikája és terápiája (20p) Dr. Kabdebó Ottó Krüssmann Klinika, München, Germany Mikroinvazív sebészet a nőgyógyászatban (20p) Dr. Németh Gábor PhD Méhen belüli fogamzásgátlás mikrobiológiai kihívások (20p) Dr. Pál Zoltán PhD Asszisztált reprodukció napjainkban (20p) Dr. Zádori János PhD Kaáli Intézet, Szeged Ebédszünet Referátumok: Középidős terhesség megszakítás napjainkban (20p) Dr. Keresztúri Attila PhD A petefészek rosszindulatú daganatainak korszerű kezelése (20p) Dr. Tarnai László PhD SZTE Női Klinika, Budapesti Daganatsebészeti Központ Jóindulatú méh daganatok laparoszkópos sebészete osztályunkon (20p) Dr. Szeberényi Zsolt Réthy Pál Kórház, Békéscsaba Szünet Bejelentett előadások Relaxáció Fogadás Október 4. Szombat Kerekasztal beszélgetés a régió régi és jelenlegi vezetőinek részvételével A kongresszus zárása
4 Prezentációk bejelentése: A kongresszus témáihoz előadások június 30-ig jelenthetőek be. Akkreditáció: A rendezvény szülész-nőgyógyász szakorvosok számára 7 kreditpontra akkreditált kongresszus. Regisztráció: A kongresszusra való jelentkezés elektronikus úton történik a kongresszus honlapjáról: Lehetőség van jelentkezésre a szervező iroda által küldött jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével is. Regisztrációs díjak: június 30-ig július 1-től Orvosok Ft Ft Szakdolgozók Ft Ft Kísérők Ft Ft A részvételi díjakban közvetített étkezésként Ft kerül továbbszámlázásra. A regisztrált résztvevők részvételi díja tartalmazza: Részvételt a szakmai programon Az akkreditációs pontokat a szakorvosok részére A kiállítás megtekintésének jogát Kongresszusi kiadványokat Az október 3-i kávészünetek és fogadás díját. Kísérői regisztráció tartalmazza: A kiállítás megtekintésének jogát Az október 3-i fogadás díját. Szállodai elhelyezés: A megrendelések elfogadása beérkezésük sorrendjében történik. Ha az Ön által bejelölt hotelben már nincs szabad szoba, akkor hasonló kategóriájú hotelben biztosítjuk szállását. A lefoglalt hotel pontos nevét és címét a visszaigazolásban küldjük meg. A megrendelt szállás a számlán megadott időpontig, előzetesen fizetendő. A megrendelt, de le nem mondott szállás díját igénybevételtől függetlenül ki kell fizetni. Szállásfoglalási és befizetési határidő: augusztus 15. A határidő lejárta után is lehet szállást foglalni, viszont azokat azonnal véglegesítjük, visszamondani nem lehetséges. Szállásdíjak: A feltüntetett árak szoba/éj díjat jelölnek, tartalmazzák a reggelit és az adókat (ÁFA, IFA). 1 ágyas 2 ágyas Hotel Szlovák Ft Ft Hotel Brill Ft Ft
5 Fizetési határidők: A részvételi díj, a közvetített étkezések és szállás díja a számlán, ill. a visszaigazolásban megadott időpontig fizetendő. Visszaigazolás és számlázás: A szervező iroda a beérkezett jelentkezést visszaigazolja, és a lapon megjelöltek alapján megküldi a közvetlen utaláshoz szükséges bankszámlaszámot és feltüntetendő megjegyzést, vagy az előzetesen megadott címre elküldi az átutalási számlát. Ha költségeit részben vagy egészben a munkahely vagy szponzor fizeti, kérjük hogy pontosan jelölje meg jelentkezési/megrendelő lapján a számlázási nevet és címet, és a költségvállaló cégszerű aláírásával küldje vissza a szervező irodának. Lemondási, módosítási feltételek: Esetleges lemondást szálláslemondás esetében augusztus 15-ig, a részvételi díjak esetében pedig szeptember 3-ig fogadunk el kötbérmentesen, azonban a számlamódosítási díjat levonjuk a visszafizetendő összegből. A megadott időpontok után díjvisszafizetés nem lehetséges. Módosítások, lemondások miatti számlamódosítások díja a rendezvényt megelőzően Ft + Áfa. A rendezvényt követően kizárólag a számla formai módosítása lehetséges, melynek díja Ft + ÁFA. Felelősség- és egyéb biztosítás: A kongresszus közzétett részvételi és egyéb díjai nem tartalmaznak baleset-, betegség-, poggyász- és felelősségbiztosítási díjat. Így baleset, betegség és valamely káresemény bekövetkezése esetén a szervezőknek nem áll módjukban semmilyen felelősséget vagy kártérítést vállalni. Információ: Dr. Szeberényi Zsolt tel.: szeberenyizsolt@fre .hu Réthy Pál Kórház Békéscsaba Szülészeti- Nőgyógyászati Osztály 5600 Békéscsaba Gyulai út 18. A szervezőiroda címe: (bejelentkezés, levelezés, összefoglalók, szállásügyek, szakmai kiállítás) Congress & Hobby Service Kft. Kongresszus- és Rendezvényszervező Iroda 6701 Szeged, Pf.: Telefon: 62/ , Fax: 62/ info@congress-service.hu Web: A kongresszus kiemelt támogatói: Bayer Hungária Kft. Merck Kft. Q Pharma Kft. Richter Gedeon Nyrt. Teva Gyógyszergyár Zrt. Wörwag Pharma Kft. Sanofi-Aventis Zrt.
ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10.
Kedves Kollégák! KÖSZÖNTŐ Különleges alkalomra hívjuk fel a figyelmét. A Magyar Neurológusok Társasága 2018 nyarán Debrecenben tartja XXXVII. Konferenciáját, amelyhez csatlakozott az 50. Nemzetközi Duna
TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében)
TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében) A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság és a Magyar Védőnők Egyesülete
Magyar Nőorvos Társaság Délkelet Magyarországi Szekció XXXV. Kongresszusa. Békéscsaba, 2014. október 3-4. Phaedra Rendezvényközpont.
Magyar Nőorvos Társaság Délkelet Magyarországi Szekció XXXV. Kongresszusa Békéscsaba, 04. október 3-4. Phaedra Rendezvényközpont Program Köszöntő Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy 997, 005 után 04-ben
FINETA ÉRTESÍTŐ június Kecskemét, FIATAL NEONATOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA
FINETA ÉRTESÍTŐ Kecskemét, 2017. június 8-10. FIATAL NEONATOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA I Fiatal Neonatológusok Találkozója Kecskemét, 2017. június 8-10. FIATAL NEONATOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA Kecskemét, 2017.
Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1.
Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1. Köszöntő Tisztelt leendő és fiatal szülész-nőgyógyász kollégák! Megtisztelő számunkra, hogy a Fiatal Nőorvosok Társasága VIII.
MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó
MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt
Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó
Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt
SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA
SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.
FINETA ÉRTESÍTŐ június 3-4. Kecskemét, FIATAL NEONATOLÓGUSOK I. TALÁLKOZÓJA
FINETA ÉRTESÍTŐ Kecskemét, 2016. június 3-4. FIATAL NEONATOLÓGUSOK I. TALÁLKOZÓJA FIATAL NEONATOLÓGUSOK I. TALÁLKOZÓJA Kecskemét, 2016. június 3-4. Tisztelt Kolléganők és Kollégák, Kedves Barátaink! Némi
Heim Pál Gyermekkórház
K e d v e s K o l l é g á k! S z e r e t e t t e l v á r u n k m i n d e n g y e r m e k p u l m k é r d é s e i i r ődő á n g t y e é r m d e k o l r v o s t a őg G y e ó r g m y á e s k z t S z e k c
FINETA 3.0 ÉRTESÍTŐ. Kecskemét, FIATAL NEONATOLÓGUSOK III. TALÁLKOZÓJA május 31.-június 2.
FINETA 3.0 FIATAL NEONATOLÓGUSOK III. TALÁLKOZÓJA Kecskemét, 2018. május 31.-június 2. ÉRTESÍTŐ 1 Fiatal Neonatológusok Találkozója Kecskemét, 2018. május 31 - június 2. 2 FIATAL NEONATOLÓGUSOK III. TALÁLKOZÓJA
ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény házigazdája: Kenézy Gyula Kórház-Rendelőintézet Belgyógyászati Osztálya Dr. Petró Gizella főorvos A szervező bizottság elnöke Tel.: +36/52-511 777 Email: petrogizi@gmail.com
Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés
MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés Gyopárosfürdő, Alföld Gyöngye Konferenciaközpont 2015. április 24-25. 1 Kedves Kollégák, Tisztelt Résztvevők!
Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály
MEGHÍVÓ Tisztelt Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának következő tudományos rendezvényére Gyopárosfürdőn, az
A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE
Audiológiai Balatonfüred, 2012. 49 Vándorgyûlés SE Budapest A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE BALATONFÜRED, 2012. MÁJUS 24 26.
JELENTKEZÉSI LAP. FIZETENDŐ ÖSSZESEN: Ft Ft
JELENTKEZÉSI LAP Egy jelentkezési lapon csak egy személy regisztrálhat. Kérjük, olvashatóan, NYOMTATOTT BETŰKKEL töltse ki. BEKÜLDENDŐ: Régió-10 Kft. 6701 Szeged, Pf.: 898. info@regio10.hu I. SZEMÉLYES
ORVOSI REHABILITÁCIÓ ÉS FIZIKÁLIS MEDICINA MAGYARORSZÁGI TÁRSASÁGA XXXIII. VÁNDORGYŰLÉSE. Szolnok, 2014. szeptember 4-6.
ORVOSI REHABILITÁCIÓ ÉS FIZIKÁLIS MEDICINA MAGYARORSZÁGI TÁRSASÁGA XXXIII. VÁNDORGYŰLÉSE Szolnok, 2014. szeptember 4-6. 1 A VÁNDORGYŰLÉS IDŐPONTJA 2014. szeptember 4-6. A VÁNDORGYŰLÉS HELYSZÍNE Szolnoki
A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete Audiológiai Szekciójának 50. Vándorgyűlése Budapest, 2013. június 20-22.
A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete Audiológiai Szekciójának 50. Vándorgyűlése Budapest, 2013. június 20-22. ÉS az EFAS (European Federation of Audiology Societies) 11. Kongresszusa
XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA
Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom (Zsolt.127.3.) XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA 2014. április 24-26. Nyíregyháza, Hotel Pagony MÁSODIK értesítô Kedves SZÜLÉSZNÔK! TISZTELT
MEGHÍVÓ B T A MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUMÁNAK 40. VÁNDORGYŰLÉSE
MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG MEGHÍVÓ M B T A MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUMÁNAK 40. VÁNDORGYŰLÉSE BÉKÉSCSABA Phaedra Közéleti Központ, Irányi u. 10. 2009. április 24-25. Tisztelt
Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám:
JELENTKEZÉSI LAP Gyula 2011. október 14-15. Gyula Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: CORACOMP Kft. 5711. Gyula, Szüret u. 12. Tel.: +36-30/337-5801 E-mail: cszabolcs78@t-online.hu
MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16.
MEGHÍVÓ A Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG XXIII. KONGRESSZUSÁRA, mely 2015-ben Budapesten kerül megrendezésre. Időpont: 2015. május
A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 52. VÁNDORGYŰLÉSE SZOLNOK, 2015. AUGUSZTUS 27-29.
A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 52. VÁNDORGYŰLÉSE SZOLNOK, 2015. AUGUSZTUS 27-29. ÉRTESÍTŐ Köszöntő Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! Nagy megtiszteltetés
2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő
2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati
DEBRECENI REUMATOLÓGIAI OKTATÁSI PROGRAM (pulmonológia, endokrinológia és anyagcsere) INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM. Debrecen, 2014. február 13-15.
DEBRECENI REUMATOLÓGIAI OKTATÁSI PROGRAM (pulmonológia, endokrinológia és anyagcsere) INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM Debrecen, 2014. február 13-15. KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kolléganők és Kollégák, kedves Barátaim!
Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ
2013 Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ Fiatal Diabetológusok Fóruma Kedves Fiatal Kollégánk! Szeretettel várunk 2013. november 14-16-án a Budapesten megrendezésre kerülő
FIATAL ENDOSZKÓPOS NŐGYÓGYÁSZOK II. BARÁTI TALÁLKOZÓJA
FIATAL ENDOSZKÓPOS NŐGYÓGYÁSZOK II. BARÁTI TALÁLKOZÓJA Ráckeve, 2012. november 16. ÉRTESÍTŐ KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kolleganők és Kollegák, kedves fiatal és még fiatalabb Barátaim! A Bajcsy-Zsilinszky Kórház
VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap
VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap Szeged, 2009. október 8 10. A Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika és a Magyar Diabetes Társaság tisztelettel meghívja
UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program
Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,
Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa
Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa ELSŐ ÉRTESÍTÉS Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály Miskolc-Lillafüred, 2013. szeptember
Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés
MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés Makó, Korona Étterem és Konferencia-Központ 2014. március 28-29. 1 Tisztelt Kollégák! Idén 45. alkalommal
ORVOSI REHABILITÁCIÓ ÉS FIZIKÁLIS MEDICINA MAGYARORSZÁGI TÁRSASÁGA XXXIV. VÁNDORGYŰLÉSE. Pécs, 2015. augusztus 27-29.
ORVOSI REHABILITÁCIÓ ÉS FIZIKÁLIS MEDICINA MAGYARORSZÁGI TÁRSASÁGA XXXIV. VÁNDORGYŰLÉSE Pécs, 2015. augusztus 27-29. 1 A VÁNDORGYŰLÉS IDŐPONTJA 2015. augusztus 27-29. A VÁNDORGYŰLÉS HELYSZÍNE Kodály Központ
FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA. 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta
FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel Máta ÉrtesítőÉ R T E S Í T Ô www.asszisztencia.hu
Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma
1 Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma Tapolca 2011. május 6-7. MEGHÍVÓ A Malom-tó és a vízimalom
A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember
A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE 2018. szeptember 27-29. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a magyar Infektológiai
Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése
Meghívó A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Kaposvár 2004. november 4-6. A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni.
VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12.
VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége meghívó első értesítés Debrecen, 2013. október 10 október 12. A Kenézy Kórház Nonprofit Kft. Belgyógyászati Osztálya és a Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel
Értesítő. A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete Audiológiai Szekciójának 48. Vándorgyűlése
A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 48. VÁNDORGYŰLÉSE A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete Audiológiai Szekciójának 48.
JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015
JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft. 1023
MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. PROGRAM
MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. PROGRAM MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt
A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI
A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM k40 r e d i t p o n t BUDAPEST PÉTERFY SÁNDOR UTCAI KÓRHÁZ FÜL-, ORR-, TOROK-, GÉGE-, FEJ-, NYAKSEBÉSZETI OSZTÁLY 2014. FEBRUÁR
Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa
2011. május 13-14. Gyula Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa XXXIst. Hungarian Congress on Pediatric and Adolescent Gynecology I. Értesítő Az elmúlt évek nagysikerű rendezvényeinek, a
A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5.
A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA GYŐR ETO PARK HOTEL 2019. október 3-5. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Magyar Infektológiai
FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának
FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának XX. Tudományos és Továbbképző Ülése - Hajdúszoboszló, 2013. március 22-23. Tisztelt Kollégák! A
2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009
2. É R T E S Í T É S A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája Tüdőrák 2009 Hunguest Hotel Pelion, Tapolca 2009. december 3-5. Várható kreditpont: 20 www.tudogyogyasz.hu
A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának
A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának Védnöke: Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Fõiskolai Kar Dr. Pogány Magdolna PhD
MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye
MEGHÍVÓ Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2013. szeptember 6-7. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,
Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika)
MEGHÍVÓ A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR ENDOKRINOLÓGIAI ÉS ANYAGCSERE TÁRSASÁG XXVI. JUBILEUMI KONGRESSZUSÁRA, amely 2016. május
NŐORVOS PROGRAM DÉL-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXIV. KONGRESSZUSA. Kecskemét, 2013. október 4-5.
NŐORVOS MAGYAR TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXIV. KONGRESSZUSA Kecskemét, 2013. október 4-5. PROGRAM Tisztelt Kollégák! Rendkívül megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Nőorvos Társaság Dél-magyarországi
MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17.
MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. www.conf.hu/mit2015 KEDVES KOLLÉGÁK! A két évvel ezelőtti nagy sikerű balatonalmádi kongresszusunk után
III. Kongresszusa. Magyar Fejlődésneurológiai Társaság. 2013. május 10-11. Eurostars Budapest Center Hotel. www.conf.hu/mft2013
Magyar Fejlődésneurológiai Társaság Eurostars Budapest Center Hotel 2013. május 10-11. www.conf.hu/mft2013 1 A veleszületett kóros mozgás- és értelmi fejlődés prevenciója Gyermekgyógyász, gyermekneurológus,
IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest
IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ismét eltelt egy év és újra együtt lehetünk, összehozott bennünket a szakma szeretete. A radiológia
ÉRTESÍTŐ. Kedves Kolléganők és Kollégák!
ÉRTESÍTŐ Kedves Kolléganők és Kollégák! Ezúton szeretnék mindenkit meghívni a Magyar Sebész Társaság Sebészeti Onkológiai Szekciójának második országos rendezvényére, amely Szegeden, 2019. május 24-25-én
VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE
VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE meghívó ELSŐ ÉRTESÍTÉS SZOLNOK, 2011. SZEPTEMBER 29 OKTÓBER 1. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet és a Magyar Diabetes Társaság
Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni:
JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XX. Vándorgyűlése - Nemzetközi részvétellel Budapest, 2016. május 25-28. www.mptpszichiatria.hu/mpt2016 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni:
a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései
a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései továbbképző tanfolyam k40 r e d i t p o n t Budapest péterfy sándor utcai Kórház fül-, orr-, torok-, GéGe-, fej-, nyaksebészeti osztály 2012. november
MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok. és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának. XXVIII. Tudományos Ülése
MEGHÍVÓ Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Hódmezővásárhely, 2011. október 14-15. 1 Tisztelt Kollégák! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Magyar
Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága
Kedves Kollégák! Immár hagyománnyá vált, hogy minden év végén megrendezésre kerül a Fiatal Nőorvosok Társaságának Kongresszusa. Biztosan állíthatom, hogy ezeken az összejöveteleken öv et el eken en a fiatal
A részvételi díj tartalmazza: a mindenkori jogszabályokban meghatározott ÁFA összegét, a kétnapos konferencia előadásain való
Egy jelentkezési lapon csak egy személy regisztrálhat. Kérjük, olvashatóan, NYOMTATOTT BETŰKKEL töltse ki. BEKÜLDENDŐ: Régió-10 Kft. 6701 Szeged, Pf.: 898. symposiumszeged@regio10.hu MFE tagfelvétel: http://mfe-hda.hu/tagfelvetel/
Meghívó MAGYAR SZÍVSEBÉSZETI TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA 2012.11.08-11.10. 19 th CONGRESS OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIAC SURGERY 08/11-10/11/2012
MAGYAR SZÍVSEBÉSZETI TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA 2012.11.08-11.10. 19 th CONGRESS OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIAC SURGERY 08/11-10/11/2012 Meghívó KÖSZÖNTŐ Kedves Kolléganők és Kollégák! Tisztelt Szívsebészeti
Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt.
Kedves Kolléganõk és Kollégák! Elsõ rendezvényünk kedvezõ fogadtatása után 2011 márciusában második alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat. A kongresszus háziorvosok, valamint belgyógyász
MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA
MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA Tapolca, Hunguest Hotel Pelion 2017. április 20-21. www.conf.hu/mit2017 (elérhető 2017. február 13-tól) Kedves Kollégák! Az idei évben a Magyar Infekciókontroll
Szervezõ Bizottság. Tudományos Bizottság
Szervezõ Bizottság Elnök: Prof. Dr. Pál Attila Tagok: Prof. Dr. Resch Béla Dr. Hernádi Gyula Prof. Dr. Bártfai György Dr. Kormányos Zsolt Prof. Dr. Szöllõsi János Dr. Novák Tibor Dr. Németh Gábor Dr. Pál
Magyar Urológus Társaság XVII. Kongresszusa
Magyar Urológus Társaság XVII. Kongresszusa Szeged 2012. október 18-19-20. ÉRTESÍTŐ KÖSZÖNTŐ Kedves Urológus Barátaim, Szakdolgozóink, és a szakmánkat jó szívvel szolgáló cégek Képviselői! 2012. október
A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7.
A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA PÉCS Hotel Palatinus City Center 2017. OKTÓBER 5-7. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégeink! A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben ünnepli
MEGHÍVÓ MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUM 48. TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÉS TOVÁBBKÉPZÉS
MEGHÍVÓ MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUM 48. TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÉS TOVÁBBKÉPZÉS CSERKESZŐLŐ AQUA-SPA HOTEL 2018. MÁRCIUS 22 MÁRCIUS 24. MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI
VIII. szegedi Diabétesz nap
VIII. szegedi Diabétesz nap szeged, 201 3. NOV E MBER 22 2 3. 6722 Szeged, Ady tér 10. MEGHÍVÓ VIII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika tisztelettel meghívja Önt
KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák!
KÖSZÖNTŐ Kedves Kollégák! 2009-ben, 2011-ben és 2013-ban nagy sikerrel rendeztük meg a Budapesti Immunológiai Fórumot. A rendezvényeket követően számos pozitív visszajelzés érkezett, sokan jelezték, hogy
JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, január
JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, 2017. január 26-28. www.mptpszichiatria.hu/mpt2017 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft. 1023
Magyar Szülészeti- Nőgyógyászati Ultrahang Társaság XII. Kongresszusa. Debrecen, 2013. szeptember 5-7.
Magyar Szülészeti- Nőgyógyászati Ultrahang Társaság XII. Kongresszusa Debrecen, 2013. szeptember 5-7. Tisztelt Kolléganők, Kollégák! Megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Szülészeti- Nőgyógyászati Ultrahang
JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, január
JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, 2018. január 24-27. www.mptpszichiatria.hu/mpt2018 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft.
FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának
FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának XX. Tudományos és Továbbképző Ülése - Hajdúszoboszló, 2013. március 22-23. Tisztelt Kollégák! A
M E G H Í V Ó. 2015. évi Továbbképző Konferenciája. Magyar Állatorvosi Kamara Heves megyei Területi Szervezetének
Magyar Állatorvosi Kamara Heves megyei Területi Szervezetének 2015. évi Továbbképző Konferenciája M E G H Í V Ó Helyszín: Hotel Aquarell Cegléd**** 2700 Cegléd, Fürdő út 24. Időpont: 2015. október 10-11.
A Magyar Reumatológusok Egyesületének éves MRE VÁNDORGYŰLÉSE ELSŐ ÉRTESÍTŐ. 2014. szeptember 24-26. Pécs. Kodály Központ, Breuer Marcell sétány 4.
ELSŐ ÉRTESÍTŐ Pécs Kodály Központ, Breuer Marcell sétány 4. Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Ebben az évben Pécs városa, a Kodály Központ ad otthont az vándorgyűlésének szeptember 24-26 (szerda-péntek)
A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA
A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA TARTALOM ELNÖKI KÖSZÖNTŐ 2 A kongresszus elnöke 2 A kongresszus tudományos bizottsága 2 A kongresszus szervező
MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK. Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8.
MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8. Kedves Kollégák! Szeretettel köszöntünk minden kedves résztvevõt a Magyar Dermatológiai Társaság Gyermekbõrgyógyászati
XXIX. A Magyar Nőorvos Társaság XXIX. Nagygyűlése. Debrecen, 2010. május 20-22.
XXIX. É R T E S Í T Ő A Magyar Nőorvos Társaság XXIX. Nagygyűlése Debrecen, 2010. május 20-22. KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Nőorvos Társaság XXIX. Nagygyűlésének
V. Klinikai Vizsgálati Konferencia és GCP Tanfolyam. Tájékoztató és megrendelőlap kiállítók és hirdetők számára
és GCP Tanfolyam Tájékoztató és megrendelőlap kiállítók és hirdetők számára Tisztelt Cégvezető! 2019. április 24-26. között Balatonfüreden kerül megrendezésre a Magyarországi Klinikai Vizsgálatszervezők
A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete 43. KONGRESSZUSA. Tapolca, 2014. október 15-18.. ÉRTESÍTŐ
A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete 43. KONGRESSZUSA Tapolca, 2014. október 15-18.. ÉRTESÍTŐ ELNÖKI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaim! A Magyar Fül-orr-gége és Fej-nyaksebész
A Magyar Szülészeti- Nőgyógyászati Ultrahang Társaság XII. kongresszusa XII. 2013. szeptember 5-7. Debrecen, Kölcsey Konferencia Központ
A Magyar Szülészeti- Nőgyógyászati Ultrahang Társaság XII. kongresszusa XII 2013. szeptember 5-7. Debrecen, Kölcsey Konferencia Központ Illusztrációk: László Ákos grafikái Borítón: A Kölcsey Konferencia
Magyar Nőorvos Társaság Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXIII. Kongresszusa. Program. Szolnok, 2012. szeptember 14-15.
Magyar Nőorvos Társaság Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXIII. Kongresszusa Program Szolnok, 2012. szeptember 14-15. VENDÉGVÁRÓ A hagyományosan évenként megrendezésre kerülő Magyar Nőorvos Társaság
Endokrinológiai kötelezı szintentartó továbbképzı tanfolyam
Endokrinológiai kötelezı szintentartó továbbképzı tanfolyam Szegedi Tudományegyetem I. számú Belgyógyászati Klinika Tanterme 6720 Szeged, Korányi fasor 8-10. 2010. január 21-23. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A
Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK
Kedves Kollégák! Nagy sikerű pécsi kongresszusunk után az idei évben Balatonalmádiba invitáljuk Önöket. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy Balatonalmádi az ország minden szegletéből
Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5.
Partner Tájékoztató XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5. Tisztelt Partnerünk! Szeretettel várjuk Önöket Balatonfüreden, 2013. október 3-5. között megrendezésre kerülő Magyar
a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései
a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései Kötelezően választható továbbképző tanfolyam kre 40 Budapest péterfy sándor utcai Kórház fül-, orr-, torok-, GéGe-, fej-, nyaksebészeti osztály 2011.
ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA
A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA Szeged, 2016. AZ MFOE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 53. VÁNDORGYŰLÉSE ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE
MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG
MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG Háziorvosi Munkacsoport TERÁPIÁS MŰHELY Siófok, 2014. november 7-8. Partner Tájékoztató Tisztelt Partnerünk! A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja, a Vanderlich
JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január
JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, 2019. január 23-26. www.mptpszichiatria.hu/mpt2019 Kérjük a jelentkezési lapok minden oldalát kinyomtatni, kitölteni, aláírni
A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17.
Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! A M a g y a r B a l n e o l ó g i a i E g y e s ü l e t e z é v i N a g y g y ű l é s é t Mezőkövesden rendezzük meg 2013. november -1 15 7. k ö z ö t t. S z e r e t
PROGRAM. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye
PROGRAM Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2016. szeptember 2-3. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,
MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának Tudományos Ülése. Hódmezővásárhely, április
MEGHÍVÓ Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának Tudományos Ülése Hódmezővásárhely, 2012. április 13-14. 1 Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő
értesítô Magyar Kézsebész Társaság 10. Kongresszusa és Fiatal Kézsebészek Fóruma Székesfehérvár > 1 2003. május 22-24.
értesítô Magyar Kézsebész Társaság 10. Kongresszusa és Fiatal Kézsebészek Fóruma Székesfehérvár 2003. május 22-24. > 1 A Kongresszus elnökei Prof. Dr. Simonka János Aurél Dr. Sántha Ernô A Kongresszus
A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA
2014 A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA Tisza Balneum Hotel, Tiszafüred 2014. október 3-4. MEGHÍVÓ ÉS FELHÍVÁS ÖSSZEFOGLALÓK BENYÚJTÁSÁRA Kedves Kollégák,
SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT)
SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Munkatársait a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati
A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának
FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XXI. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának XXI. Tudományos és Továbbképző Ülése Hajdúszoboszló, 2015. február 6-7. Tisztelt Kollégák! A Magyar
A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése
A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése SZÉKESFEHÉRVÁR 2005. Október 7-8. ELŐZETES PROGRAM JELENTKEZÉSI LAP ÉS ABSZTRAKT FORMA Gyermekdiabetes
VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP
VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP SZEGED, 2012. OKTÓBER 12 13. SZTE JÓZSEF ATTILA TANULMÁNYI ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT 6722 SZEGED, ADY TÉR 10. MEGHÍVÓ VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati
MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.
A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár
Köszöntő. Kedves Kollégák!
Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Sürgősségi Orvostan Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság, a Magyar
Kedves Kollégák! Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága
Kedves Kollégák! Immár hagyománnyá vált, hogy minden év végén megrendezésre kerül a Fiatal Nőorvosok Társaságának Kongresszusa. Biztosan állíthatom, hogy ezeken az összejöveteleken a fiatal kollégák olyan