WASS ALBERT ÉLETMŰ-BIBLIOGRÁFIA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "WASS ALBERT ÉLETMŰ-BIBLIOGRÁFIA"

Átírás

1

2

3 WASS ALBERT ÉLETMŰ-BIBLIOGRÁFIA Összeállította BALÁZS ILDIKÓ Az előszót írta és lektorálta BAJNOK LÁSZLÓNÉ ja Pomáz, 2004

4 Balázs Ildikó Kráter Műhely Egyesület, 2004 Felelős kiadó és szerkesztő Turcsány Péter Borítótervező, tipográfus Burány Tamás A borítón Wass Albert ifjúkori fényképe ISBN ^ w ' o&r Kiadja a Kráter Műhely Egyesület 2013 Pomáz, Búzavirág u. 2. Tel./fax: [email protected] Lektorálta Bajnok Lászlóné Nyomdai előkészítés Burány Tamás Nyomás Saluton Bt. Felelős vezető Szabóné Melkovics Agnes

5 ELŐSZÓ Olyan kevesen vagyunk, hogy a müveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak. Kodály Zoltán Nem véletlenül kezdtem Kodály szavaival írásomat. Azt gondolom, aki nem ismeri Wass Albertet, sajnos, megengedte magának a müveletlenség luxusát. Nagy űrt pótol Balázs Ildikó Wass Albert életmű-bibliográfiája a magyar irodalom színes palettáján. Több éves gyűjtőmunka eredményeként született meg ez az összeállítás. Meggyőződésem, hogy a szerzőtől lelkiismeretesebb munkát kevesen végeztek az elmúlt húsz évben. Állításomat igazolja az a tény, hogy eddig a szerzőn kívül Magyarországon ilyen mélységben senki nem foglalkozott Wass Albert életművével ben válhat realitássá, hogy a méltatlanul elfeledett író színre léphet a műveinek összes méltatását, elemzését tartalmazó átfogó kiadvánnyal. Közel sem ismerem oly mélységben Wass Albert életművét, mint Balázs Ildikó, éppen ezért belevetettem magam a környezetemben fellelhető Wass Albert recenziókba és tanulmányokba. Összevetve az általam fellelt, elolvasott anyagot a szerző által összegyűjtöttel, egy negyedét sem találtam annak. Pedig egy es állományú könyvtárban dolgozom, ahol az informatikai struktúra a teljesség igényével biztosítja nekem és olvasóinknak a Magyarországon fellelhető adatbázisokhoz való hozzáférést. Ez azt jelenti, hogy Balázs Ildikó következetes, lelkiismeretes, energikus gyűjtőmunkája eredményeként primer bibliográfiát állított össze Wass Albert életművéből. Jelent meg rejtett bibliográfia Inámi Zsófia tollából a Magyartanítás 39. évf. 3. számában, de ez halvány töredéke sincs az általam lektoráltnak. A közel két éves gyűjtőmunka eredményeként egy szakmai el

6 4 Wass Albert kötelezettséggel és nívós kivitelezéssel megalkotott irodalomjegyzékről beszélhetek Balázs Ildikó munkája kapcsán. A hitelességet három szempontból vizsgáltam: 1. Kit vizsgál az összeállító? Ki a kutatás alanya? Milyen szerepet tölt, ill. töltött be a magyar irodalomban? Wass Albert műveinek bemutatását 2004-ben az irodalmi és a politikai életben is aktuálisnak tartom. A közel ötven éven keresztül agyonhallgatott író időszerűségét - azt gondolom ma már senki sem vitatja. Az író műveinek tartalma napjainkban is épp olyan aktuális, mint volt emigrációs éveiben. A politikai éra megváltozása tette lehetővé Wass Albert reneszánszát. Nem az irodalmárokon és kutatókon múlt, hogy eddig nem, vagy csak egy szűk réteg ismerte a nevét. Szomorú tény, hogy az irodalom, ezen belül egyes írók, ilyen nagymértékben voltak kiszolgáltatva a politikának. 2. Hogyan kapcsolódik Wass Albert a magyar irodalomhoz, vagyis az irodalmi elkötelezettség mértéke milyen mélységű a műveiben? Wass Albert műveit ismerve, egész életét és műveit átszövi nemzeti hovatartozása. Nemcsak az emigráció első éveiben, hanem az amerikai korszakában is magyar írónak vallja magát és igyekszik többféle szállal kötődni hazájához, szeretett Erdélyéhez. Bátran állíthatjuk, hogy Wass Albert igenis a magyar irodalom egyik fontos egyénisége, annak ellenére, hogy életének túlnyomó részét idegen földön élte le. Nem hiányozhat neve a magyar irodalom arcképcsarnokából! 3. Az író emberi hitelességét nem vizsgálhatom az autoritás (tekintély) nélkül, hiszen szorosan összefüggő fogalmak. Ha egy írónak hitele van a hazája, nyelve irodalmában, ott az irodalmi tekintély sem maradhat el. A legtöbb elismerést ő Erdélyben kapta, még az emigráció előtt. De később, Wass Albertet a közel ötven évig tartó szocialista-kommunista rendszer nem engedte kibontakozni. Természetesen ebben a korban is éltek irodalmárok, kutatók, akiknek nem kellett engedély a kort meghatározó

7 Életmű-bibliográfia, politikai erőktől ahhoz, hogy felismerjék Wass Albert irodalmi nagyságát és emberi értékeit. De egy dolgot megtilthatott a hatalom, ez pedig a művek olvasókhoz való eljutása volt. A helyzet a rendszerváltozás után gyökeresen megváltozott. Itt volt az idő ahhoz, hogy Wass Albert irodalmi tekintélye ismét visszaállítódjon azáltal, hogy az olvasók megismerkedhetnek műveivel. Tehát, az elkészült bibliográfia indokoltságához kétség nem férhet, hiszen egy olyan irodalmi személyiség életművét mutatja be, aki életével és munkásságával vívott ki rangot a magyar irodalomban. Sajnos, csak az ben bekövetkezett rendszerváltozás után ismerhette meg az átlag magyar olvasó Wass Albert irodalmi munkásságát. A bibliográfia újszerűségét nem kell bizonyítanom. Wass Albert életéről ez az első olyan összeállítás, amely a teljesség igényével készült és nagyságában, a feltárt anyag sokaságában nem mérhető az eddig ismertekhez. A mű újszerűsége újdonságában rejlik. Részletes, minden korszakra, műfajra kiterjedő színvonalas összeállítás. A mű felhasználhatóságát a kiadás utáni visszajelzések fogják bizonyítani. Érdekes lenne mérni, hogy hány látogatója van a Kráter Műhely Egyesület honlapján a már fent lévő bibliográfiának. Azt gondolom, hogy Wass Albertet és a kort kutatóknak biztos alapokat és korrekt irodalmi kiindulópontot jelent ez az irodalomjegyzék. A magyar helyesírás aktuális szabályai, és a bibliográfia szövege között csak akkor van eltérés, ha a szöveget régies helyesírással írták. Egyébként a bibliográfia egyes tételeinél a leírás szabályai adottak és egységesek. * Wass Albert Válaszút Florida A kilencven évet megélt író, költő, szerkesztő, erdőmérnök, egyetemi professzor kalandos és megaláztatásoktól (amelyeken mindig felül tudott emelkedni) sem mentes életművét Balázs

8 6 Wass Albert Ildikó, a Nyíregyházi Főiskola oktatója gyűjtötte össze és szerkesztette egy kötetbe. Munkája eredményeként egy méltatlanul elfelejtett írón keresztül kapunk képet a XX. század irodalmi, politikai és kisebbségi lét fonákságairól. A bibliográfia előszavában nem tisztem méltatni Wass Albert munkásságát - ezt hála Istennek megtették és teszik a tőlem e témában jóval jártasabb szakemberek, de szükségesnek tartom kifejteni, miért is van szükség a Wass Albert életművét bemutató bibliográfiára. Feltétlenül el kell mondanom, hogy ez a bibliográfia űrt pótol a magyar irodalomban. Elkészültének nemcsak mi könyvtárosok, bibliográfusok örülünk nagyon, hanem az egyetemes és magyar irodalmat egyaránt figyelemmel kísérő, ismerő és szerető alkotók és kutatók is. Olyan író műveit összefogó kiadványt tartunk kezünkben, akinél a művészi szépség, az erkölcsi érték, a hazaszeretet példát adó hitvallása együttes erővel hat olvasóira. Az emberi létezés elemi benyomásait keltik lélektani és etikai meghatározottságú müvei, amelyek eszmei és formavilágukkal felkavaróan szuggesztív távlatokat nyitnak meg előttünk. Wass Albert műveinek elsődleges hatását a nemes szellemiség és szelíd átlényegítés megsokszorozza. írásaiban a külső zord tapasztalatok és morális mondanivaló belülre kerülnek és hozzáépülnek az eredendően megfogalmazott tartalomhoz. Egzisztenciális léte, életének kilencven éve így olvad egymáshoz, mintegy elválaszthatatlanná téve mindazt, ami emberi élményeiből és írói képzeletéből adódik. Műveit kronológiai sorrendbe szedve egy hatalmas ívű tradíció bontakozik ki, amely elhivatottságot, felelősségvállalást és identitástudatot feltételez és nyilvánít ki. Sorskifejező életművét legtöbbször a történelmi kényszer és annak csapásai alakítják. Műveiből a XX. századi magyarság sajátos helyzettragédiája: az anyaországtól elszakított, kisebbségi sorba kényszerített erdélyi magyar közösség létezésdrámája bontakozik ki. A lét és a nemlét peremén egyensúlyozó töredéknemzet megaláztatása, Tria-

9 Életmű-bibliográfia, non igazságtalan döntése olyan helyzetet teremt, amellyel szembeszállni legfeljebb csak művészeink, íróink mertek. Az ottmaradottak a hatalmasságok hálójában vergődve hiába próbálkoztak szembeszegülni a fennálló rendszerrel, az eredmény mindig ugyanaz volt: minden maradt a régiben. Wass Albert 1944-ben kényszerül elhagyni Magyarországot. Az Adjátok vissza hegyeimet! című, már Németországban írt, de 1948-ban magyarul is megjelent regénye segítségkérő sikoly az emigrációt elkezdő író részéről. A hatalom válasza: a regény megjelenését követően közel ötven éven keresztül nem jelenhettek meg művei a kommunista-bolsevik Magyarországon. Nem véletlenül, hiszen több művében, köztük az Atoksori kísértetek- ben és a Tizenhárom almafá-ban is leplezetlenül ostorozza a kommunistákat. Tehát, arra a kérdésre, hogy miért van szükség a Wass Albert bibliográfiára azt gondolom, a fentiekben megadtam a választ. Egy olyan írót, mint Wass Albert, akit hazájában fél évszázadon keresztül elhallgattak, nemcsak írói hitelessége, kivételes műveltsége, sokoldalúsága miatt kell megismertetni a magyar olvasókkal, hanem azért is, mert példát ad emberségből és hazaszeretetből. Tisztelet és elismerés ezért a Kráter Műhely Egyesületnek, amely 1993 óta folyamatosan jelenteti meg a Wass Albert életmű-sorozatot. Nem sokkal megalakulásuk után (1991) szinte ösztönösen éreztek rá a magyarországi irodalmi életben meglévő roppant hiányra, jelen esetben Wass Albert műveit kezdték 1993-as első kötetük (Jönnek! Adjátok vissza a hegyeimet!) után, néhány év kihagyással, szisztematikusan megismertetni az olvasókkal. Ismertető kiadványukban (Kráter Műhely Egyesület : az első tíz év) tudatosan vállalják az úgynevezett szocialista korszak kultúrirányítása által háttérbe szorított írók, művészek és tudományos kutatók rehabilitálását, ill. emigrációs íróink esetenkénti visszahonosításáf. Néhány kiadóról tudunk, akik megelőzték őket ebben: a Szász Lóránt tulajdoná-

10 8 Wass Albert ban lévő Malomfalvi és a Pall West Kft., amelyek 1990-ben jelentettek meg először Wass Albert műveket. A 90-es évek végén ehhez a munkához csatlakozott a Püsky és a Mentor kiadó. Balázs Ildikó 2002 szeptemberében kezdte a bibliográfiai adatgyűjtést. Doktori disszertációjának appendixe ez az összeállítás. A majdnem két év gyűjtőmunkájának eredménye nemcsak a magyarországi könyvtárak adatbázisaiból, katalógusaiból került ki, hanem a tengerentúli könyvtárakból könyvtárközi kéréssel megkért fénymásolatok, kéziratok anyagait szintén közli. Lelkiismeretes, nem egyszer anyagi áldozatot is követelő munkájának eredménye Wass Albert műveinek színvonalas reprezentációja. Bajnok Lászlóné

11 Életmű-bibliográfia, A BIBLIOGRÁFIA FELÉPÍTÉSE L rész: Wass Albert művei kronológiai sorrendben Az első kiadást követi minden további, egészen december 31-ig. Tipográfiailag jól elkülönülten, a különböző kiadásokat a hozzájuk tartozó recenzió, elemzés, könyvismertetés követi. A tételek leírásának alapja a könyvek leírásának szabványos formája. Besoroláskor is ezt vette a szerző figyelembe: alfabetikus sorrend, ezt megelőzi a különböző jelekkel, pl. --, (), -, kezdődő szerzői név, ill. monogram. A névelőtöket nem vette figyelembe az összeállító. Tehát, az a, az határozott, ill. az egy határozatlan névelővel kezdődő címeknél a névelő után következő szavak a besorolás alapjai. Minden további résznél ezt a szisztémát használja a szerző. A művek megjelentetését három szakaszra bontva találjuk meg. II. rész: Perszonális A második részbe a Wass Albertról készült írások, vele készült interjúk, életéről megjelent megemlékezések, feljegyzések, nekrológok stb. kerültek. A rendezés elve: szerzői betűrend. Itt is három alfejezetet találunk. III. rész: Háttérirodalom A harmadik rész, aminek a sejtelmes és találó háttérirodalom ' címet adta a szerző, hat alfejezetből áll. Ide gyűjtötte össze mindazokat az anyagokat, amelyek kívül esnek az eddigi törzsrészén.

12 10 Wass Albert Zárórészek Mindezt zárja két mutató és az időszaki kiadványok jegyzéke. Az egyik mutató az önálló kiadványokról készült, a másik szerzői névmutató. Az időszaki kiadványok jegyzéke a címek betűrendjét követi. A tételek számozása folyamatos, ami megkönnyíti a visszakeresést. A szerző az időszaki kiadványokban megjelent írásokat = jellel választja el a lelőhelytől, míg a tanulmány- és gyűjteményes kötetekben megjelent írásokat az In szócska határolja el a fellelhetőségtől. Az időszaki kiadványokban megjelenő címek után az évfolyamot római, a számot arab számmal jelölte a szerző. A két szám közé / jel került. Az évszámot (dátumot) kerek zárójelbe tette. Az oldalszámozás előtt kis p betűt alkalmaz a bibliográfia készítője. A bibliográfia anyaga kb. 80%-ban a szerző tulajdonát képezi. A *-gal jelzett tételek nem találhatóak Balázs Ildikó saját könyvtárában. A mutatók után a bibliográfia segítői kerülnek felsorolásra. Végül a felhasznált irodalmat hat nyelven: németül, szlovákul, spanyolul, hollandul, angolul és románul megírt rezümé zárja. (B. L-né)

13 Eletmű-bibliográfia, A BIBLIOGRÁFIA HASZNÁLATA A bibliográfia visszakereshetőségét a végén található mutatók biztosítják. Pl. ha valaki arra kíváncsi, hogy az Adjátok vissza hegyeimet! című regény mikor és hol jelent meg és hány kiadás ért meg, akkor az Önálló kiadványok mutatójáéban megkeresi a címet és az ezt követő tételszámokat visszakeresve megtalálja kérdésére a választ. A szerzői névmutatóban ugyanígy keresünk. Pl. arra vagyunk kíváncsiak, hogy Pilinszky János hányszor írt recenziót Wass Albert műveiről, a Pilinszky János neve utáni tételszámokat visszakeresve feleletet kapunk kérdésünkre. Itt találjuk meg arra is a válasz, hogy egy író, hányféle szerzői funkciót lát el a kiadványban. Az időszaki kiadványok jegyzéke méltón reprezentálja Wass Albertnek a magyar- és a világirodalomban betöltött szerepét. A tételek leírása minden alkalommal elvileg autopszia (kézbevétel) alapján történik. Jelen esetben ez a megállapítás erre a bibliográfiára nem mindig érvényes. Ugyanis, sok olyan adatot dolgozott fel az összeállító, amelyet csak fénymásolaton, fotón, kéziratban kapott meg, sajnos, hiányos adatokkal. Ebből adódik néhány tétel évfolyam, szám, ill. oldalszám hiánya. A szerző két különleges jelzést alkalmaz bizonyos adatoknál. Az egyik a tétel folyamatos aláhúzása, amivel azt jelzi, hogy az adatot az eredetiből ellenőrizte. A másik a *. Jelentése: a *- gal jelölt tételek az összeállító könyvtárában nem találhatók. Az utalásokat - amit a szerző a Ld. betűkkel jelez - minden esetben helyénvalónak találtam. Kodály idézettel kezdtem az előszót. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, miért tartom fontosnak a bibliográfia

14 12 Wass Albert megjelentetését akkor ez lenne az a mondat: A magyar irodalmat szerető és értő szakemberek könyvtárainak polcairól és a könyvtárak állományaiból nem hiányozhat a Wass Albert bibliográfia, hiszen időszerű, hogy műveltségünk részévé váljon műveinek átfogó ismerete és az azokról írott elemzések. (B. L-né)

15 Életmü-bibliográfia fejezet WASS ALBERT MŰVEI KRONOLÓGIAI SORRENDBEN Önálló kiadványok Első alkotói korszak - Erdély, Virágtemetés: versek. Cluj = Kolozsvár: Minerva, p. 2. [k. e.j: Gróf Wass Albert: Virágtemetés: Gróf Wass Albert versei: Kolozsvár. Minerva, = Pásztortűz (Kolozsvár), XIII/9. (1927). - p Dr. Wass Albert [Bemutatkozás]. = Katolikus Magyarok Vasárnapja (Youngstown, OH), íróinkról... rovat, XCII/39. (1985. október 13). 4. Gál János: Gróf Wass Albert: Virágtemetés. = Napkelet, V/6.( június).-p Győri Ferenc: Virágtemetés: Wass Albert verskötete. = Ifjú Erdély (Kolozsvár), V. (1927. június 10). - p Pomogáts Béla: A kő és a könyv megmarad. Wass Albert arcképéhez. - In: Pomogáts Béla: Politika és poétika: tanulmányok a népi irodalomról. Miskolc: Felsőmagyarország, p Fenyő a hegytetőn: versek. Cluj = Kolozsvár: Minerva, p. 8. Dr. Wass Albert [Bemutatkozás]. = Katolikus Magyarok Vasárnapja (Youngstown, OH), íróinkról... rovat, XCII/39. (1985. október 13). 9. Dsida Jenő: Fenyő a hegytetőn: versek: Minerva Rt. kiadása, Kolozsvár. = Pásztortüz (Kolozsvár), XV/8. (1929).-p. 189.

16 14 Wass Albert 10. K.: Fenyő a hegytetőn: versek: írta Wass Albert (Minerva kiadása. Kolozsvár). = Vasárnap (Arad), XII/1. (1929. január 6). - p Majthényi György: Wass Albert: Fenyő a hegytetőn. = Napkelet, VII/11. (1929. június 1). - p Pomogáts Béla: A kő és a könyv megmarad. Wass Albert arcképéhez. - In: Pomogáts Béla: Politika és poétika: tanulmányok a népi irodalomról. Miskolc: Felsőmagyarország, p S-pár: Wass Albert: Fenyő a hegytetőn. = Hajdúföld, (1928. december 28). 14. Varró Dezső: Wass Albert: Fenyő a hegytetőn: versek. (Minerva kiadása.) - Ifjú Erdély (Kolozsvár), VII. (1929. május 9). - p A temető megindul: kórusjáték. Marosvásárhely: Révész, [1932]. 16. A temető megindul: kórusjáték. Kolozsvár: [Minerva. 1934]. 17. Ötven erdélyi gyermek levele a Jézuskához. A Temető megindul: kórusjáték. Karácsonyi üzenetek: válogatás Wass Albert karácsonyi írásaiból. Turcsány Péter szerk. Pomáz: Kráter, p : Hogy kik írnak Erdélyben színdarabot. = Székelyföld, XXXV/46. (1933. november 12). - p : A Kemény Zsigmond Társaság... = Székelyföld, XXXV/45. (1933. november 5). - p A Kemény Zsigmond Társaság szerzőavató estéje... = Székelyföld, XXXV/46. (1933. november 12). - p Színház. = Hétfő Reggel, 1/4. (1933. november 27). - p : A temető megindul [Színház rovat]. = Hétfő Reggel (Tárgu-Mures), 1/2. (1933. november 13). - p Wass Albert misztériumát óriási sikerrel mutatták be Marosvásárhelyen. = Székelyföld (Marosvásárhely), XXXV/47. (1933. november 19). 24. [Csuka Zoltán]: Wass Albert gróf pacifista kórusdrámája Marosvásárhelyen. = Láthatár, 1/3. (1933. december). - p. 7.

17 Életmű-bibliográfia (Ego): A Kemény Zsigmond Társaság legutóbbi színpadi bemutatójának utólagos visszhangja egy budapesti irodalmi szemlében. Wass Albert gróf kórusdrámáját miként méltatják a Láthatár ezidei évvégi számában. = Székelyföld, XXXV/53. (1933. december 31). - p (-nyi) [Sénvi László]: A Kemény Zsigmond Társaság nagy estje. Tehetséges ifjú poéta-tagjának, Wass Albert grófnak színpadi szerzőavatását tartotta az irodalmi egyesület a Transszilvánia tennében. = Székelyföld (Marosvásárhely), XXXV/47. (1933. november 19). - p Szabédi László: Wass Albert: A temető megindul: kórus-játék, kórusra átdolgozta Z. Szentgyörgyi Mária. = Pásztortűz (Kolozsvár), XX/10. (1934. május 31). - p Turcsány Péter: Karácsonyos lélekkel. In Wass Albert: Ötven erdélyi gyermek levele a Jézuskához. A Temető megindul: kórusjáték. Karácsonyi üzenetek: válogatás Wass Albert karácsonyi írásaiból. Turcsány Péter, szerk. Pomáz: Kráter, p. III-VII Farkasverem: regény. Kolozsvár: Minerva ny., [1934] p. /Az Erdélyi Szépmívces Céh 10 éves jubileumára kiadott díszkiadás 20/. 30. Farkasverem: regény. Budapest: Erdélyi Egy. és Főisk. H. E. [1934].-227 p. 31. Farkasverem: regény. Cluj [Kolozsvár]: Minerva [Erdélyi Szépmíves Céh], p. 32. Farkasverem: regény. Budapest: Révai, p. 33. Farkasverem: regény. Budapest: SZEFHE-könyvek, [194?] p. 34. Farkasverem: regény. Budapest: Révai, [1940 körül] p. 35. Farkasverem: regény. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, p. 36. Farkasverem: regény. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, p. 37. Farkasverem: regény. [Budapest]: Révai, [1944] p. 38. Farkasverem: regény. 2. kiadás, Buenos Aires: Kárpát, p. 39. Farkasverem: regény. Köln-Detroit: AMK.

18 16 Wass Albert 40. Farkasverem: regény. Marosvásárhely: Mentor, p. 41. Farkasverem: regény. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p. 42. Farkasverem: regény. Marosvásárhely: Mentor, p. 43. Lásd még: Vicia jama, (szlovák). 44. Lásd még: Vlčipelech, (cseh) Wass Albert: Farkasverem (Wolfsgrube, Rom.) Cluj = Kolozsvár: Érd. Szépmiv. Céh S; R. Berde Mária: Szentségvivők...; Székely Mózes: Csütörtök... = Ungarische Jahrbücher, XV/2-3. (1935. augusztus). - p András Károly: Vlči pelech (Farkasverem), Praga. = Új Élet, I. (1942. április). - p Albert Gábor: Tükörszobában. - In: Albert Gábor: Nem fáj az a kőnek... : ezredvégi krónika. Pécs: Pro Pannónia, p Alszeghy Zsolt: Szépirodalmi szemle (Farkasverem). = Katolikus Szemle, XLIX/9. (1935. szeptember). - p E. B. L. [Lukác, Emil Boleslav] Úvod [Előszó]. - In: Vicia jama [Farkasverem]: szlovák. [193?]. - p Bjertalan] I[stván]: Erdélyi könyvek: Erdélyi csillagok - Wass Albert: Farkasverem. = Budapesti Hírlap, LV/125. (1935. június 2). - p Balogh László. Wass Albert regényei [Farkasverem, A titokzatos őzbak, Csaba, Mire a fák megnőnek, A kastély árnyékában]. = Sorsunk, IV/10. (1944. október). - p Csajka Zsuzsa: Vass Albert: Farkasverem = Új Élet, (1935). - p Czére Béla: A Mezőség - illúziók nélkül: Wass Albert: Farkasverem. = Nyugati Magyarság (Montreal - Budapest), XVIII/3. (2000. március). - p Dékány András: Wass Albert: Farkasverem. Révaikiadás. = Új Magyarság, 110. (1935. május 15). - p Dr. Wass Albert [Bemutatkozás]. = Katolikus Magyarok Vasárnapja (Youngstown, OH), íróinkról... rovat. XCII/39. (1985. október 13). 56. Egri Viktor: Farkasverem. = Magyar Figyelő, (1936). - p

19 Életmű-bibliográfia Egri Viktor: Wass Albert: Farkasverem. Révai-kiadás. Budapest o. = Magyar Figyelő, 2-4. (1935). - p ja [Janovics András]: Wass Albert: Farkasverem. = Pesti Napló, LXXXVI/108. (1935. május 12). - p K.: Wass Albert. = Erdélyi Helikon (Kolozsvár), XIII/1. (1940).-p Kázmér Ernő: Wass Tibor [helyesen: Albert]: Farkasverem. - In: Új könyvek. = Kalangya (Vajdaság), (1936). -p Kiss Jenő: Farkasverem. Wass Albert regénye, Erdélyi Szépmíves Céh kiadása, = Erdélyi Helikon (Kolozsvár), VIII/5. (1935). - p Kolos Endre: Wass Albert: Farkasverem... Csaba... = Pannonhalmi Szemle, XV/5. (1940.) - p Kovács Máté: Wass Elek [helyesen: Albert]: Farkasverem. - In: Erdélyi regények. = Debreceni Szemle, X/3, 4, 5. (1936. március-május). - p Latrán Ibolya: A táj mint csapda? Wass Albert Farkasverem című regényéről. = Hitel, XIII/5. (2000. május). - p Legeza Ilona: Wass Albert: Farkasverem.. = Majthényi György: Farkasverem (Révai kiadás.) = Napkelet, XIII/7. (1935. július 1). - p (ny.i.) [Nyigri Imre]: Farkasverem. = Népszava, LXIII/123. (1935. május 30). - p Pomogáts Béla: A kő és a könyv megmarad. Wass Albert arcképéhez. In: Pomogáts Béla: Politika és poétika: tanulmányok a népi irodalomról. Miskolc: Felsőmagyarország, p Pomogáts Béla: Messzi kert embere, Erdély hűségében: Wass Albertról. = Világszövetség, 11/14. (1993. július 6). -p Rass Károly: Wass Albert: Farkasverem. - In: A mi regényirodalmunk [tanulmány]. = Erdélyi Múzeum, (1936).-p Rass Károly: Wass Albert: Farkasverem. = Vasárnap (Arad), XVIII/23. (1935). - p

20 18 Wass Albert 72. Schöpflin Aladár: Erdélyi irodalom [Kemény János: Kutyakomédia, Wass Albert: Farkasverem, Székely Meszes: Zátony, Csütörtök]. = Nyugat, (1935). - p Szabédi László: Farkasverem. Wass Albert regénye. Erdélyi Szépmíves Céh = Pásztortüz (Kolozsvár), XXI/9. (1935. május 15). - p Szabó Richárd: Wass Albert: Farkasverem. Budapest, é. n. Révai kiadás, 227 l. = Protestáns Szemle, XLV/1. (1936. január). - p Szabó T. Adám: Erdélytől Bajorerdőig: beszélgetés Czegei és Szentegyedi Wass Albertné szül. Siemers Eva grófnéval... = Studia nova = Új tanulmányok, 1/1. (1994).-p Thurzó Gábor: Wass Albert: Farkasverem. = Elet, 33. (1935). -p Turóczi-Trostler, Josef: Albert Wass: Wolfsgrube (Farkasverem, Budapest, 1935). = Pester Lloyd (esti), LXXXII/145. (1935. június 28). - p Wimberger Anna, W.: Farkasverem. = Magyar Minerva, (1935). - p ? 79. Emberé a munka: 1937? Ld. Wass Albert elveszett művei Csaba: regény. Budapest: Révai, p. 81. Csaba: regény. [Budapest]: Révai, [1940.] p. 82. Csaba: regény. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, [Budapest, Révai ny.], p. 83. Csaba: regény. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, [1941] p. 84. Csaba: regény.[budapest]: Révai, [1944] p. 85. Csaba: regény. Youngstown, OH: Katolikus Magyarok Vasárnapja, p. 86. Csaba: regény. Marosvásárhely: Mentor, p. 87. Csaba: regény. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, P : [Wass Albert: Csaba] = Élet, XXXII/3. (1941. február 23).-p. 155.

21 Életmű-bibliográfia Wass Albert: Csaba (Révai). = Kelet Népe, VI/21. (1940. december 1). - p Wass Albert: Csaba. [Olvastuk rovat]. = Új Nemzedék, XXII/244. (1940). - p Wass Albert: Csaba. Révai kiadása old. = Magyar Szemle, 39. köt. (1940). - p y: Wass Albert: Csaba, Budapest, Révai, = Pester Lloyd, 234. (1940. október 13). - p (thy): Wass Albert: Csaba (Révai kiadás). = Református Élet, VII/37. (1940. október 19). - p *(H. L.): Csaba. = Ungarische Jahrbücher, (1942). - p András Károly: Csaba. = Új Élet, 12. (1940). - p B. A.: Wass Albert: Csaba. Regény. Révai-kiadás. = Magyar Nemzet, IV/111. (1941. május 16). - p Balogh László. Wass Albert regényei [Farkasverem, A titokzatos őzbak, Csaba, Mire a fák megnőnek, A kastély árnyékában]. = Sorsunk, IV/10. (1944. október). - p Bethlen Margit: Wass Albert: Csaba. = Ünnep, VII/21. (1940. október 15). - p Borbély László: [Csaba]. = Magyar Protestánsok Lapja, XV/8. (1941. augusztus). - p Csery Clauser Mihály: Wass Albert: Csaba. Regény. Budapest (1940) Révai... = Katolikus Szemle, LIV/12. (1940. december). - p Kádár Erzsébet: Csaba: Wass Albert regénye - Révai. = Nyugat, XXXIII/2. (1940. november 1). - p ; újraközlés: - In: Kádár Erzsébet: Ritka madár. Budapest: Nyilvánosság Klub - Századvég, p Kolos Endre: Wass Albert: Farkasverem... Csaba... = Pannonhalmi Szemle, XV/5. (1940). - p Kristóf György: Két erdélyi nemzedék két idegen uralom alatt két erdélyi regényben. Makkai Sándor: Mi Emyeiek. Regény....; Wass Albert: Csaba. Regény. 339 l. Mindkettő Révai kiadás.]. = Budapesti Szemle, 260. köt. (1941). - p Latrán Ibolya: A Mezőség írója: Wass Albert Csaba című regényéről. = Tiszatáj, LIV/5. (2000. május). - p

22 20 Wass Albert Lovass Gyula: Két erdélyi regény. Wass Albert: Csaba. - Karácsony Benő: Utazás a szürke folyón. (Erdélyi Szépmíves Céh és Révai.) - Vigília, VI. (1940. október), -p P[ogány] Ö. G[ábor]: Csaba. = Kelet Népe, 21. (1940). -p. 18. Pomogáts Béla: A kő és a könyv megmarad. Wass Albert arcképéhez. - In: Pomogáts Béla: Politika és poétika: tanulmányok a népi irodalomról. Miskolc: Felsőmagyarország, p Pomogáts Béla: Messzi kert embere, Erdély hűségében: Wass Albertról. = Világszövetség, 11/14. (1993. július 6). -p. 31. Ruszkabányai Elemér: Wass Albert: Csaba. (Révai.) = Diárium, I. (X.)/9. (1940. november). - p Szabó Judit Nikolett: Móruczi mese: Csaba királyfi és a lámpagyújtogató. = Heti Válasz, 13. (2001. július 6). Szabó Richárd: Két regény (Wass Albert: Csaba. - Karácsony Benő: Utazás a szürke folyón. Révai kiadás). = Protestáns Szemle, L/5. (1941. május). - p Szirmai Károly: Csaba. Wass Albert regénye. - Révai kiadás. = Kalangya, X/3. (1941. március). - p V[ass] L[ászló]: Wass Albert: Csaba. - Magyarország, 275. reggeli (1940. december 1). - p. 8. Zimándi Pius: Wass Albert: Csaba. Regény. Révai. = Magyar Kultúra, XXVII/23. (1940. december 5). - p Jönnek!: [rajzok]. [Budapest]: Révai, [1940] p. Jönnek!: [rajzok]. [Budapest: Kráter Műhely Egyesület, További cím: Adjátok vissza a hegyeimet!: két regény egy kötetben p. Jönnek!: [rajzok].[budapest: Kráter Műhely Egyesület, 1997 [1999!]. - További cím: Adjátok vissza a hegyeimet!: két regény egy kötetben p. Jönnek!: [rajzok]. [Budapest]: Gede Testvérek, Jönnek!: [rajzok]. [Marosvásárhely: Mentor, További cím: Ember az országút szélén: két regény egy kötetben p. Jönnek!: [rajzok]. 2. kiad. Pomáz: Kráter, További cím: Adjátok vissza a hegyeimet!: két regény egy kötetben p.

23 Életmű-bibliográfia Wass Albert: Jönnek! = Jelenkor, III/3. (1941. április 15).-p. 12. Albert Gábor: Tükörszobában. - In: Albert Gábor: Nem fáj az a kőnek... : ezredvégi krónika. Pécs: Pro Pannónia, p Balázs Ildikó: Adjátok vissza a hegyeimet! = Erdélyi Napló (Nagyvárad), XI/491. (2001. február 20). - p. 13. Déchy Liane: Wass Albert: Jönnek! (Révai kiadás.) = Vigilia, VII. (1941). -p *Gy. N.: Jönnek! = Ungarische Jahrbücher, (1941). - p Jönnek! - Református Élet, 1.(1941). i: Wass Albert: Jönnek! = Református Élet, VIII/1. (1941. január 11). - p. 10. Kiss Jenő: Wass Albert: Jönnek! Révai-kiadás, = Erdélyi Helikon (Kolozsvár), XIV/1. (1941.) - p Legeza Ilona: Wass Albert: Jönnek! + Adjátok vissza a hegyeimet!. = Magyar László: Az emigráns regény útja [Wass Albert: Ember az országút szélén; Elvész a nyomj. = Délamerikai Magyar Hírlap (Sao Paolo), XII/499. (1959. április 26). - p. 7. Mezey: Jönnek! = Piarista Öregdiák, 1. (1941. január 15).-p. 11. *Szalóczi Pelbárt: Jönnek! = Magyar Kultúra, II. (1941). -p (Szende Zoltán): Jönnek... (Révai.) = Diárium, IX/5. (1942. március). - p V[ass Lászl]-ó: Jönnek! = Egyedül vagyunk, IV/2. (1941. február). - p. 30. Mire a fák megnőnek: regény. Kolozsvár [Budapest, Révai ny.]: Erdélyi Szépmíves Céh; Révai, p. Mire a fák megnőnek: regény. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, db. 1. köt p; 2. köt p. Mire a fák megnőnek: regény. Budapest: Révai, p. Mire a fák megnőnek: regény. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, p Mire a fák megnőnek: regény. [Budapest]: Révai, [1943] p.

24 22 Wass Albert 140. Mire a fák megnőnek: regény. [Budapest]: Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete, [1943]. - p Mire a fák megnőnek: regény. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, [1943]. - p Mire a fák megnőnek: regény. [Budapest]: Révai, [1944] p Mire a fák megnőnek: regény. 2. kiad., Youngstown, OH: Katolikus Magyarok Vasárnapja, p. / A Bp évi Révai-féle kiad. fotomech. utánnyomása Mire a fák megnőnek: regény. Marosvásárhely: Mentor, p Mire a fák megnőnek: regény. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p : Wass Albert: Mire a fák megnőnek. = Esti Kurír. XX/250. (1942. november 4). - p Wass Albert: Mire a fá k megnőnek. = Esti Magyarország, XLIX/242. (1942. október 24). - p : Wass Albert: Mire a fák megnőnek. (Révai kiadás). = Reggeli Magyarország, XLIX/242. (1942. október 25). - p : Wass Albert: Mire a fák megnőnek. = Új Nemzedék, XXIV/278. (1942. december 7). - p *- -: Mire a fák megnőnek. = Újság, 250. (1942) *(k.b.): Mire a fák megnőnek. = Nemzeti Újság, 225. (1942) Balogh László. Wass Albert regényei [Farkasverem, A titokzatos őzbak, Csaba, Mire a fák megnőnek, A kastély árnyékéiban]. = Sorsunk, IV/10. (1944. október). - p Beke György: Wass Albert két regénye: Mire a fák megnőnek és A kastély árnyékában. - Erdélyi Szemle (Kolozsvár), XXIX/2. (1944.) - p (g-i.) [Gosztonyi Lajos]: Mire a fák megnőnek. = Népszava, LXX/293. (1942. december 29). - p Gutái István: Térvesztés, megmaradás, hontalanság: Wass Albert regényei. = Somogy, XXVIII/5. (2000. szeptember-október). - p Kékv Lajos: gy elpusztított erdélyi udvarház iijjáépitése. Wass Albert: Mire a fák megnőnek. Regény. Budapest, Révai, é. n. 302 /. = Budapesti Szemle, 267. köt. (1944. szeptember). - p

25 Életmü-bibliográfia Kelemen János: Wass Albert: Mire a fák megnőnek (Révai-kiadás). = Jelenkor, 23. (1942). - p Kerecsendi Kiss Márton: Mire a fák megnőnek. Wass Albert regénye. (Révai, Budapest, 1942). = Sorsunk, III/4. (1943. április). - p Kossányi József: Wass Albert: A kastély árnyékában. = Katolikus Magyarok Vasárnapja (Youngstown, OH), LXXXVIII/4. (1981. február 1). - p. 3. Kovalovszy Miklós: Wass Albert: Mire a fák megnőnek. (Révai). = Diárium, IV. (XIII)/2. (1943. április). - p. 47. Kovalovszy Miklós: Wass Albert: Mire a fák megnőnek. (Révai.) = Fiatal Magyarság, XIII/24. (1943. június 17). - p.4. Legeza Ilona: Wass Albert: Mire a fák megnőnek. - http: //cgi.ma táv. hu/ilegeza Pomogáts Béla: A kő és a könyv megmarad. Wass Albert arcképéhez. - In: Pomogáts Béla: Politika és poétika: tanulmányok a népi irodalomról. Miskolc: Felsőmagyarország, p Pomogáts Béla: Messzi kert embere, Erdély hűségében: Wass Albertról. = Világszövetség, 11/14. (1993. július 6). - p. 31. Szende Aladár: Jókai népi köntösben. Wass Albert két regénye: Mire a fák megnőnek és A kastély árnyékában (Révai kiadás). = Magyar Út, XII/44. (1943. november 4). - p Thurzó Gábor: Mire a fák megnőnek: Wass Albert regénye. Révai. = Magyar Csillag, 11/14. (1942. december 15). - p Tóth Béla: Wass Albert: Mire a fák megnőnek. (Regény, Révai-kiadás). = Protestáns Szemle, LII/1. (1943. január). - p y: Albert Wass: Mire a fák megnőnek (Bis die Bäume gewachsen sind) Budapest. Révai = Pester Lloyd (esti), LXXXIX/269. (1942. november 27). - p. 6). A titokzatos özbak: történetek egy ember életéből. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, Nagy ny., p.

26 24 Wass Albert A titokzatos őzbak: történetek egy ember életéből. [Elbeszélések.] Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, Nagy ny., / Győr Szab. Kir. Város Könyvtára számára készített 159. sz. bibliofil pld./ p. A titokzatos őzbak: történetek egy ember életéből. [Budapest]: Révai, [1941] p. A titokzatos őzbak: történetek egy ember életéből. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p. - -: A titokzatos őzbak. Wass Albert regényes vallomása. = Esti Kurír, 223. (1941. szeptember 30). - Vass Albert: A titokzatos őzbak. = Nemzeti Újság. XXIII/226. (1941. október 4) : Wass Albert: A titokzatos őzbak. Történetek egy ember életéből. Révai kiadás. 201 lap. = Magyar Szemle, LVII. köt (1942. június). - p Wass Albert: A titokzatos őzbak. = Új Nemzedék, XXII1/251. (1941. november 4). - p : Wass Albert: A titokzatos őzbak. = Újság, VII/217. (1941. szeptember 24). - p. 10. *- A titokzatos őzbak. = Pester Lloyd, (esti), 262. (1941). BJaróti] G[éza?]: Wass Albert: A titokzatos őzbak. = Élet, XXXII/40. (1941. október 5). - p Balogh László. Wass Albert regényei [Farkasverem, A titokzatos őzbak, Csaba, Mire a fák megnőnek, A kastély árnyékában]. = Sorsunk, IV/10. (1944. október.) - p Bóka, Ladislaus: [Adalberto Wass: A titokzatos őzbak. (II capriolo misterioso)]. = Corvina, (1941). - p Borbély László: Történetek egy ember életéből- Magyar Protestánsok Lapja, XV/10. (1941. október). - p. 80. Bözödi György. Wass Albert: A titokzatos őzbak. (Erdélyi Szépmíves Céh kiadása, Kolozsvár.) = Egyedül vagyunk, IV/11. (1941. november). - p. 33. Büjti László: Hass Albert: A titokzatos őzbak. - Révai. Budapest = Új Élet, 11. (1941). - p. 335.

27 Életmü-bibliográfia Féja Géza: Két új regény. Wass Albert: A titokzatos őzbak; Tatay Sándor: Zápor. = Híd, 11/45. (1941. október 28). - p. 20. Fényi András: Erdély lelke [Ősz János: A csudatáska. (Révai.) Wass Albert: A titokzatos őzbak. (Révai.)] = Vigília, VIII. (1942). - p I. Gy. L.: Wass Albert: A titokzatos őzbak. (Révai kiadás). = Református Élet, VIEI/35. (1941. október 4). - p. 10. (Kardos Tibor): Wass Albert: A titokzatos őzbak. (Révai.) = Diárium, XI/12. (1941. december). - p Kádár Erzsébet: Három erdélyi író: Nyírő József, Tamási Áron, Wass Albert új könyvei [A titokzatos őzbak]. = Nyugat, 8. (1941. augusztus 1). - p ; újraközlés; - In; Kádár Erzsébet: Ritka madár. Budapest; Nyilvánosság Klub - Századvég, p Mérő Mihály: Wass Albert: A titokzatos őzbak. Révai. = Magyar Kultúra XXVIII/22. (1941. november 20). - p Pilinszky János: A csodálatos őzbak. = Piarista Öregdiák, (1941. november 15). Pomogáts Béla: A kő és a könyv megmarad. Wass Albert arcképéhez. - In; Pomogáts Béla: Politika és poétika: tanulmányok a népi irodalomról. Miskolc; Felsőmagyarország, p Pomogáts Béla: Messzi kert embere, Erdély hűségében: Wass Albertról. = Világszövetség, 11/14. (1993. július 6). - p. 31. A kastély árnyékában: regény. [Budapest]: Révai, [1943] P- A kastély árnyékában: regény. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, [1943] p. A kastély árnyékéiban: regény. [Kolozsvár]: Erdélyi Szépmíves Céh [Minerva ny.], db p p. A kastély árnyékában: regény. Yougstown, OH: Katolikus Magyarok Vasárnapja, p. / A Bp évi Révai-féle kiadás fotomech. utánny.

28 26 Wass Albert A kastély árnyékában: regény. Marosvásárhely: Mentor, p. ' A kastély árnyékában: regény. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p. Ágoston Julián: Wass Albert: A kastély árnyékában. Regény. Révai. = Magyar Kultúra, II. (1943). - p Balogh László. Wass Albert regényei [Farkasverem, A titokzatos őzbak, Csaba, Mire a fák megnőnek, A kastély árnyékában]. = Sorsunk, IV/10. (1944. október). - p Beke György: Wass Albert két regénye: Mire a fák megnőnek és A kastély árnyékában. = Erdélyi Szemle (Kolozsvár), XXIX/2. (1944). - p. 9. Bélteky László: Az erdélyi szellem...[wass Albert: A kastély árnyékában, Révai]. - Magyar Nemzet, 205. (1943. szeptember 11). - p. 9. Borbély László: A kastély árnyékában. = Magyar Protestánsok Lapja, XVII//10. (1943. október). - p. 80. Borshy Kerekes György: A kastély árnyékában. = Amerikai Magyar Népszava, LII/230. (1951. szeptember 28). - p. 4; Wl/C: 6-7. jelű irattartó anyaga, Vasvárygyűjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár. Dr. Wass Albert [Bemutatkozás]. = Katolikus Magyarok Vasárnapja (Youngstown, OH), íróinkról... rovat. XCII/39. (1985. október 13). Erdélyi [Jordáky] Lajos: Erdélyi történelmi regények [Nagy Jenő: Sárkányfogak között, 1-11; Wass Albert: A kastély árnyékában; Kovács László: Gábor Áron]. = Népszava, LXXI/244. (1943. október 28). - p. 7. Gutái István: Térvesztés, megmaradás, hontalanság: Wass Albert regényei. = Somogy, XXVIII/5. (2000. szeptember-október). - p *Kiss Gyula: A kastély árnyékában. = Magyar Elet, 12. (1943).-p Kovács Ferenc: Wass Albert-redivivus. = Korunk (Kolozsvár), 3. folyam, II/8. (1991. augusztus). - p Kovalovszky Miklós: A kastély árnyékában. - Diárium VI. (XIIIV9. (1943. szeptember). - p

29 Életmü-bibliográfia Kovalovszky Miklós: A kastély árnyékában. = Fiatal Magyarság, VI. (XIII)/9. (1943. október 14). - p. 4. Legeza Ilona: Wass Albert: A kastély árnyékában. = Makay Gusztáv: A kastély árnyékában. Wass Albert könyve - Révai. = Magyar Csillag, IV. (1944). - p Milotay István: A kastély árnyékában. = Új Magyarság, X/229. (1943. október 10). - p N. Pogány Albert: Wass Albert: A kastély árnyékában. = Forrás, 11/2. (1944. február). - p Pomogáts Béla: A kő és a könyv megmarad. Wass Albert arcképéhez. - In: Pomogáts Béla: Politika és poétika: tanulmányok a népi irodalomról. Miskolc: Felsőmagyarország, p Pomogáts Béla: Messzi kert embere, Erdély hűségében: Wass Albertról. = Világszövetség, 11/14. (1993. július 6). - p. 31. Simó Márton: Wass Albert visszatérése: Wass Albert: A kastély árnyékában. Mentor, Marosvásárhely, = Magyar Napló, XII/1. (2000. január-március). - p Szabó Richárd: Wass Albert: A kastély árnyékában (Regény. Révai-kiadás.) = Protestáns Szemle, LIII/3. (1944. március). - p Szende Aladár: Jókai népi köntösben. Wass Albert két regénye: Mire a fák megnőnek és A kastély árnyékában (Révai kiadás). = Magyar Út, XI1/44. (1943. november 4). - p Szőnyi Kálmán: Wass Albert: A kastély árnyékában. Révai kiadása. = Kalangya, (1944). - p Tóth Béla: Wass Albert két regénye. (Mire a fák megnőnek. - A kastély árnyékában). = Kalangya, (1944). - p *Tóth Béla: Mire a fák megnőnek. = Protestáns Tanügyi Szemle, (1944). - p Tavak könyve: Kilenc mese. / Hincz Gyula rajzaival. Budapest: Révai, p., 10 t. Tavak könyve: 9 mese. Bad Wörishofen: 1946.

30 28 Wass Albert Tavak könyve: Mesé[k]. [111.] Hincz Gyula. [Buenos Aires]: Kárpát: [195?].-96 p. Tavak könyve. Adamikné Jászó Anna; Horváth Ildikó, szerk. Budapest: Dinasztia, p. Lásd még: Tavak és erdők könyve. Pomáz : Kráter Műhely Egyesület, p. Lásd még: Märchen vom See, (német). B[alla] B[orisz?]: Wass Albert: Tavak könyve. Révai old. = Katolikus Szemle, LVIII/3. (1944). - p BJaróthi] G[éza?]: Wass Albert: Tavak könyve. = Élet, XXXV/7. (1944. február 13). - p Dr. Wass Albert [Bemutatkozás]. = Katolikus Magyarok Vasárnapja (Youngstown, OH), íróinkról... rovat. XCII/39. (1985. október 13). Inámi Zsófia: Wass Albert kincsei - gyermekeknek. = Magyartanítás, XL/2. (1999). - p Szombathy Viktor: Wass Albert: Tavak könyve. Révai. = Forrás, II/3. (1944. március). - p Tóth Béla: Wass Albert: Tavak könyve. (Kilenc mese. Hincz Gyula rajzaival. Révai-kiadás. H. és é. n.) = Protestáns Szemle, 10. (1944). - p Egysedül a világ ellen: regény. Budapest: Nemzeti Könyvtár, [1943].-60, [4] p. Egysedül a világ ellen: regény. /Rajzok: Jeges Ernő/. [Budapest]: Stádium ny. [1943] p. Egysedül a világ ellen: regény, [s.l.]: Érdekes könyvek, [194?]. Egyedül a világ ellen: regény. Marosvásárhely: Mentor, További cím: Magukrahagyottak: két regény egy kötetben p. Egyedül a világ ellen: regény. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p. Lásd még: Vérben és viharban: két regény egy kötetben. Budapest: Magyar Ház, p. Vérben és viharban: regény. / Szövegrajzok: Fáy Dezső /. Budapest: Nemzeti Könyvtár [Stádium ny.], [1943] p. Vérben és viharban: regény. / Fáy Dezső /. [Budapest]:[Stádium ny.], [1943] p.

31 Életmü-bibliográfia Vérben és viharban: regény. [Budapest: Nemzeti Könyvtár, 1943] p. / Hozzányomva: A magy ar ipar és kereskedelem áttekintése a honfoglalástól napjainkig. Páll András Vérben és viharban: regény. Budapest: [Jövő ny.], [194?] 247. A hadak útján: vérben és viharban. Novi Sad: Pandora, p Vérben és viharban: regény, [vál., szerk., utószó Bálint István János]; [ill. Fáy Dezső és Jeges Ernő]. Budapest: Magyar Ház, További cím: Egyedül a világ ellen. Két regény egy kötetben p Vérben és viharban: regény. Marosvásárhely: Mentor, További cím: Hagyaték: két mű egy kötetben Vérben és viharban: regény. 2. kiad. Marosvásárhely: Mentor, További cím: Hagyaték: két mű egy kötetben Vérben és viharban: regény. Pomáz: Kráter, További cím: Egyedül a világ ellen. Két regény egy kötetben p Szücsné Markó [helyesen: Harkó] Enikő: Könyvajánló: Wass Albert: Vérben és viharban. = Magyartanítás, XLIII/1. (2002. január-február). - p Tavaszi szél: színmű. Budapest: színpadi játék 3 felvonásban, 5 képben. Wass Albert gépelt kézirata alapján. A tervezett premier 1944 karácsonyán a Budapesti Nemzeti Színházban elmaradt. - In: Tavaszi szél és más színművek. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p Lukácsi Éva - Balázs Ildikó: Műsorról levett nemzeti fájdalom. Wass Albert: Tavaszi szél. Múzsa: Népújságmelléklet (Marosvásárhely), 614. (2003. november 1). - p Lukácsi Éva - Balázs Ildikó: Műsorról levett nemzeti fájdalom. Wass Albert: Tavaszi szél. PoLíSz, 73. (2003. október-november). - p ; rövidített másodközlés: Múzsa: Népújságmelléket (Marosvásárhely), 614. (2003. november 1). - p. 5-6.

32 30 Wass Albert Második alkotói korszak - a. Németország, A rézkígyó: regény. München: [Szerző], p. / Kézirat a szerző ajánlásával: Erzsébetnek hűséges szeretettel, Wass Albert ; hátul a szerző kézírásával: Dózsa Dánielé, Fadrusz u. 2. IV. / 257. Rézkígyó: regény. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, További cím: Hagyaték: regény. Két regény egy kötetben P Rézkígyó: regény. Marosvásárhely: Mentor, További cím: Te és a világ. Két mű egy kötetben p Haklik Norbert: Wass Albert és a táltosok: a Trianon utáni hagyatékról és a reménység erejéről. [Rézkígyó; Hagyaték]. = Magyar Nemzet, (2002. június 4). - p Erdők könyve. 1. München: [Faragó Miklós], p. Erdők könyve: elbeszélések. Toronto, Ont.: Patria Publishing Co, Ltd, [198?] p. Erdők könyve: elbeszélések (mesék). Budapest: Dinasztia, p. Erdők könyve: elbeszélések (mesék). 2. kiad. Budapest: Dinasztia, p. Lásd még: Die Welt ist schön: Märchen vom Wald (német). Inámi Zsófia: Wass Albert kincsei - gyermekeknek. = Magyartanítás, XL/2. (1999). - p Szabó T. Ádám: Erdélytől Bajorerdőig: beszélgetés Czegei és Szentegyedi Wass Albertné szül. Siemens Éva grófnéval... = Studia nova = Új tanulmányok, 1/1. (1994). -p Várady Imre: Wass Albert: az Erdők könyvétől a Tizenhárom almafáig. = Katolikus Szemle (Róma), VI/1. (1954).-p Te és a világ: tanítások - útravalóul. Vilsbiburg: [s.n.], p Te és a világ: tanítások - útravalóul. Buch und Zeitschriftenagentur Karl Rohmann [Magyar Betű sorozat], 1947.

33 Életmü-bibliográfia Te és a világ: tanítások - útravalóul. Czegei Wass Alapítvány kiad. [...gond... Simó József]. Budapest: Mustármag, p Te és a világ. A költő és a macska: elbeszélések : két mü egy kötetben. Pomáz: Kráter, [Vál. és az előszót írta: Dunai Ákos] , [3] p Te és a világ: tanítások - útravalóul. Marosvásárhely: Mentor, p. - További cím: Rézkígyó: két mű egy kötetben Dunai Ákos: Elöljáróban. - In: Wass Albert: A költő és a macska: elbeszélések Te és a világ: tanítások - útravalóul. Pomáz: Kráter, p Emesmester: Te és a világ: a Fehérlófia könyvajánlata. = Magyar Fórum, XV/32. (2003. augusztus 14). - p Szabó T. Ádám: Erdélytől Bajorerdőig: beszélgetés Czegei és Szentegyedi Wass Albertné szül. Siemers Eva grófnéval... = Studia nova = Új tanulmányok, 1/1. (1994).-p A láthatatlan lobogó: versek. Bethlen, A láthatatlan lobogó: versek. München: Amerikai Magyar Kiadó, p A láthatatlan lobogó: versek. Cleveland: A láthatatlan lobogó: versek. München: Amerikai Magyar Kiadó, p A láthatatlan lobogó: versek. Astor Viile, FL: Danubian Press, p A láthatatlan lobogó: versek. Astor Park, FL: Amerikai Magyar Szépmíves Czéh, p Lásd még: A bujdosó imája: összegyűjtött versek. Budapest: Püski, p Lásd még: Összegyűjtött versek. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p Rónay László: A hazaszeretet versei: Wass Albert költészetéről. = Somogy, XXV/4. (1997. július-augusztus). - p Várady Imre: A láthatatlan lobogó. (Wass Albert: A láthatatlan lobogó. Versek.) = Katolikus Szemle (Róma), IX. (1957).-p Várdy-Huszár Ágnes: (Pittsburgh, PA): Nemzettudat a nyugati magyar költészetben, In: Régi és új

34 32 Wass Albert peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon II. [A III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson - Szeged, augusztus elhangozott elődadások.] [Békési Imre et al., szerk.] Budapest; Szeged: Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság - Scriptum Kft., p Adjátok vissza a hegyeimet!: regény. Folytatásban: Hungária Adjátok vissza a hegyeimet!: regény. Bad Wörishofen: Hungária, p Adjátok vissza a hegyeimet/: regény. 2. kiad. Bad Wörishofen: Hungária, p Adjátok vissza a hegyeimet!: regény. Bad Wörishofen: Adjátok vissza a hegyeimet!: regény. (2. kiad.) Astor Park, FL: Danubian Press, p Adjátok vissza a hegyeimet!: regény. Astor Park, FL: American Hungarian Literary Guild: [1970 k.] Adjátok vissza a hegyeimet!: regény. Budapest: Kráter Műhely Egyesület, További cím: Jönnek!: két regény egy kötetben p Adjátok vissza a hegyeimet!: regény. Marosvásárhely: Mentor, p Adjátok vissza a hegyeimet!: regény. Budapest: Kráter Műhely Egyesület, 1997 [1999!]. - További cím: Jönnek! Két regény egy kötetben p Adjátok vissza a hegyeimet!: regény. Marosvásárhely: Mentor, p Lásd még: Elég volt!: kóruskantáta Lásd még: Geht mir meine Berge wieder, 1949 (német) Lásd még: Give me back my mountains/, 1970 (angol) Lásd még: Devolvedme mis montanas/, 1953 (spanyol) Búcsúbeszélgetés a kivándorló Wass Albertiéi, akinek két regénye jelenik meg 2. kiadásban. [Adjátok viszsza a hegyeimet!; Ember az országút szélén.] = Hungária (München), IV/24. (1951. június 15). - p *- Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet! = Új Magyar Út, 2. (1950. február). - p. 26.

35 Életmü-bibliográfia Albert Gábor: Tükörszobában. - In: Albert Gábor: Nem fáj az a kőnekezredvégi krónika. Pécs: Pro Pannónia, p Balázs Ildikó: Adjátok vissza a hegyeimet! = Erdélyi Napló (Nagyvárad), XI/491. (2001. február 20). - p. 13. Dr. Wass Albert. [Bemutatkozás]. = Katolikus Magyarok Vasárnapja (Youngstown, OH), íróinkról... rovat, XCII/39. (1985. október 13). Gutái István: Térvesztés, megmaradás, hontalanság: Wass Albert regényei. = Somogy, XXVIII/5. (2000. szeptember-október). - p Hajnal László Gábor (München): Wass Albert búcsúztatása. = Nemzetőr (München), XXXVI/506. (1992. június); másodközlés: Kapu, V/8. (1992). - p Kedves Csaba: Hegyek szószólója. Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet! Marosvásárhely, Mentor. = Élő Erdély, (1998); 198/wassalb.html Kovách Ödön: Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet; - Regény. Hungária-kiadás. Bad Wörishofen, = Új Magyar Út (München), 1/2. (1950. február). - p. 26. Legeza Ilona: Wass Albert: Jönnek! + Adjátok vissza a hegyeimet! = Magyar László: Wass Albert ötven éves. = Délamerikai Magyar Hírlap (Sao Paolo), (1958. február 9). - p. 7. Szabó T. Adám: Erdélytől Bajorerdőig: beszélgetés Czegei és Szentegyedi Wass Albertné szül. Siemens Eva grófiéval... = Studia nova = Új tanulmányok, 1/1. (1994).-p Várady Imre: Wass Albert: az Erdők könyvétől a Tizenhárom almafáig. = Katolikus Szemle (Róma), VI/1. (1954).-p Száz éves dal az ismeretlen bujdosóról: versek. München, Lásd még: A bujdosó imája: összegyűjtött versek. Budapest: Püski, p. Lásd még: Összegyűjtött versek. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p. Szabó T. Adám: Erdélytől Baj or er dóig: beszélgetés Czegei és Szentegyedi Wass Albertné szül. Siemers Éva

36 34 Wass Albert grófnéval... = Studia nova = Új tanulmányok, 1/1. (1994). -p Örökösök: regény, folytatásban = Ahogy Lehet, ( ) Lásd még: Zsoltár és trombitaszó; Örökösök. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p Ember az országút szélén: regény. München: Kossuth (A Műhely Könyvei), p Ember az országút szélén: regény. 2. kiad. München: [Kossuth], p Ember az országút szélén: regény. Cleveland: Ember az országút szélén: regény. Astor Park, FL: Ember az országút szélén: regény. 3. kiad. Astor: Danubian Press, p Ember az országút szélén: regény. 4. kiad. Budapest; Toronto: Vörösváry, p Ember az országút szélén: regény. Marosvásárhely: Mentor, További cím: Jönnek: két regény egy kötetben p Ember az országút szélén: regény. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p Lásd még: Man by the side o f the road, 1984 (angol) : Búcsúbeszélgetés a kivándorló Wass Albertiéi, akinek két regénye jelenik meg 2. kiadásban. [Adjátok viszsza a hegyeimet!; Ember az országút szélén.] - Hungária (München), IV/24. (1951. június 15). - p Ajusinszky Béla: Utószó Wass Albert új regényéhez [Ember az országút szélén]. = Magyarok Útja (Buenos Aires), III/20. (1950. november 15). - p Kovács Ferenc: Wass Albert-redivivus. = Korunk (Kolozsvár), 3. folyam, II/8. (1991. augusztus). - p Legeza Ilona: Wass Albert: Ember az országút szélén. = http: //cgi. mata v. hu/ ilegeza 333. Magyar László: Wass Albert ötven éves. - Délamerikai Magyar Hírlap (Sao Paolo), (1958. február 9). - p. 7.

37 Életmű-bibliográfia Novák Béla Dénes: Wass Albert - Ember a világ szélén. = PoLíSz, 54. (2000. augusztus-szeptember). - p Pomogáts Béla: Messzi kert embere, Erdély hűségében: Wass Albertról. = Világszövetség, 11/14. (1993. július 6). -P- 31. Várady Imre: Wass Albert: az Erdők könyvétől a Tizenhárom almafáig. = Katolikus Szemle (Róma), VI/1. (1954).-p Második alkotói korszak - b. Amerikai Egyesült Államok, Tizenhárom almafa: regény. Brüsszel-Hilversum-München: Magyar Ház, [1951]. - p almafa: regény. Buenos Aires: Magyarok Útja, [1952] p. Tizenhárom almafa: regény. Marosvásárhely: Mentor, p. Tizenhárom almafa: regény. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p. Bohák Csaba: Levágott csonkokból is nőhet termőfa. (Wass Alben: Tizenhárom almafa). = Új Szó (Szlovákia), (2000. augusztus 3). - p. 17. Gutái István: Térvesztés, megmaradás, hontalanság: Wass Albert regényei. = Somogy, XXVII1/5. (2000. szeptember-október). - p Haklik Norbert: Csuda Mózsi almafái: Wass Albert székely furfanggal átitatott regénye. = Magyar Nemzet, (2002. október 14). - p. 14. Pomogáts Béla: Messzi kert embere, Erdély hűségében: Wass Albertról. = Világszövetség, 11/14. (1993. július 6). -p. 31. Várady Imre: Wass Albert: az Erdők könyvétől a Tizenhárom almafáig. = Katolikus Szemle (Róma), VI/1. (1954). -p. 3-7.

38 36 Wass Albert Elvész a nyom: regény. Cleveland, OH: Kossuth Publishing Co., p. Elvész a nyom: regény. 2. kiad. Toronto: Stephen Vörösváry - Weller Publ. Co., p. Elvész a nyom: regény. Youngstown, OH: Elvész a nyom: regény. Budapest: Elvész a nyom: regény. Marosvásárhely: Mentor, p. Elvész a nyom: regény. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p. Elvész a nyom: regény. 2. kiad. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p. Lásd még: Die Spur verliert sich, (német). Lásd még: Het verloren spoor, (holland). - -: Elvész a nyom. = Testvériség, (1952. november); Wl/C: 12. jelű irattartó anyaga, Vasváry-gyűjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár. Balázs Ildikó: Elvész a nyom: Wass Albert istenkeresése. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), XII/38. (2002. szeptember 24). - p. 13. János Andor: Kimazsolázom Wass Albertet...: szemérmetlen lázítás, fröcsögő gyűlölet az Elvész a nyom című kötetben. = Az Ember, (1953. október 3). - p. 5. Magyar László: Az emigráns regény útja [Wass Albert: Ember az országút szélén; Elvész a nyomj. = Délamerikai Magyar Hírlap (Sao Paolo), XII/499. (1959. április 26.) - p. 7. Magyar László: Wass Albert ötven éves. = Délamerikai Magyar Hírlap (Sao Paolo), (1958. február 9). - p Hanky tanár úr amerikai kalandjai: könyvsorozat-terv. [Pittsburgh, PA: Magyarság Könyvosztály, Pannónia nyomda, 1956.] 1. rész: Hanky tanár úr megérkezik Amerikába (1956. április). 2. rész: Hanky tanár úr felcsap farmernek (1956. május). 3. rész: Hanky tanár úr és a kísértet (1956. június). - -: Hanky tanár úr amerikai kalandjai... : Az emberek az igazságot nehezebben hiszik el, mint a hazugságot". = Magyarság (Pittsburgh, PA), (1956. március 23);

39 Életmű-bibliográfia Wl/C: 20. jelű irattartó anyaga, Vasváry-gyűjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár Az Antikrisztus és a pásztorok: regény. München: Az Antikrisztus és a pásztorok: regény. = Kárpát (Buenos Aires), folytatásban közölve, (1958) Az Antikrisztus és a pásztorok: regény. Buenos Aires: Kárpát, p Az Antikrisztus és a pásztorok: regény. Köln - Detroit. Mich.: Amerikai Magyar, [1959?] p Az Antikrisztus és a pásztorok: regény. Marosvásárhely: Mentor, p Az Antikrisztus és a pásztorok: regény. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p Balázs Ildikó: Egy forgatásra váró forgatókönyv [Wass Albert: Az Antikrisztus és a pásztorok]. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), XII/35. (2002. szeptember 3.) - p Haklik Norbert: Az Antikrisztus és a pászorok. = Magyar Nemzet, (2002. május 16). - p Magyar László: Wass Albert regénye: Az Antikrisztus és a pásztorok. - Kárpát, = Délamerikai Magyar Hírlap (Sao Paolo), XII/487. (1959. február 1). - p A funtineli boszorkány: regény. Buenos Aires: Kárpát, p A funtineli boszorkány: regény. Cleveland, OH: Kárpát, p A funtineli boszorkány: regény. Köln: A funtineli boszorkány: regény. Kárpát, A funtineli boszorkány: regény. Youngstown, OH: Katolikus Magyarok Vasárnapja db; 1. Az urszubeli leány p; 2. Kunyhó a Komárnyikon p; 3. A funtineli boszorkány p A funtineli boszorkány: regény. Budapest: PallWest Kft., 1990 [! 1991]. - 3 db; 1. Az urszubeli leány, 1991, cop p; 2. Kunyhó a Komárnyikon, 1991, cop p; 3. A funtineli boszorkány, 1991, cop p.

40 38 Wass Albert 380. A funtineli boszorkány: regény. Budapest: West Cost Tr. [Malomfalvi], p A funtineli boszorkány: regény. Marosvásárhely: Mentor, db; 1. Az urszubeli leány p; 2. Kunyhó a Komárnyikon p.; 3. A funtineli boszorkány p A funtineli boszorkány: regény. Kráter: Pomáz, db; 1. Az urszubeli leány p; 2. Kunyhó a Komárnyikon p; 3. A funtineli boszorkány p Lásd még: Nuza, (német) Lásd még: Es sind die größten Schmerzen nicht worüber Frauen weinen, (német) Lásd még: Lângă Scaunul Domnului, (román) Gazdag tartalommal jelent meg a Kárpát 2-3. száma [Wass Albert: A funtineli boszorkány]. = Délamerikai Magyar Hírlap (Sao Paolo), XII/513. (1959. augusztus 2). - p A Kárpát és az Ahogy lehet új száma [Wass Albert: A funtineli boszorkány, részletek] = Délamerikai Magyar Hírlap (Sao Paolo), XII/520. (1959. szeptember 20). - p Anteus: Wass Albert: Funtineli boszorkány. Regény - Kárpát kiadása = Délamerikai Magyar Hírlap (Sao Paolo), (1961. július 9). - p Bödőcs Pál (London): Wass Albert írói munkássága 925-ig. [A funtineli boszorkány című regényről (1959).] = Nemzetőr, (1985. december január). - p Dr. Wass Albert [Bemutatkozás]. = Katolikus Magyarok Vasárnapja (Youngstown, OH), íróinkról... rovat, XCII/39. (1985. október 13) Dunai Ákos: Wass Albert hazatér [A funtineli boszorkány, Buenos Aires, c.], (mellette a Kísértet Lópatakán c. elbeszélés]. = Délsziget, 15. (1989). - p. 5-8; újraközlés: - In: Korniss Gabriella, gróf: Elődök és utódok: erdélyi főnemesek a XX. században. Budapest: Unikomis Könyvkiadó, p Ittzés Tamás: Wass Albert örök igazsága [A funtineli boszorkány]. = http: (2003. április 24).

41 Életmü-bibliográfia Legeza Ilona: Wass Albert: A funtineli boszorkány. = Nagy Pál: Az emlékezet ösvényein: a mindig hazanéző Wass Albert. = Nyugati Magyarság (Montreal - Budapest), XV/5. (1997. május). - p. 10; másodközlés: Magyarok Vasárnapja, (1998. április). - p. 7. Pályi Gyula: Európai üzenet - Floridából: Wass Albert: A funtineli boszorkány. I-III. Palwest, Budapest, = Katolikus Szemle (Róma), XLII/4. (1990). - p Pomogáts Béla: Messzi kert embere, Erdély hűségében: Wass Albertról. = Világszövetség, 11/14. (1993. július 6). ~ P- 31. Pósa Zoltán: Wass Albert, a misztikus hontalan. = Napi Magyarország, (1999. szeptember 25). - p. 31. Szabó T. Adám: Erdélytől Bajorerdőig: beszélgetés Czegei és Szentegyedi Wass Albertné szül. Siemers Eva grófnéval... = Studia nova = Új tanulmányok, 1/1. (1994).-p Szokolay András (New York): Wass Albert újabb regényei. = Nemzetőr (München), XI/ (1966. december-január). * Szűcs Zoltán: Nem értem Wass Albertet [Wass Albert műveiről: A funtineli boszorkciny]. - In: Szűcs Zoltán: Égi és földi pórázaink. Budapest: Magyar Út Körök Mozgalom, p Atoksori kísértetek: regény. Toronto: Amerikai Magyar Szépmíves Céh, p. Atoksori kísértetek: regény. Toronto: Canada Weller Publishing Co., p. Atoksori kísértetek: regény. Marosvásárhely: Mentor, p. Atoksori kísértetek: regény. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p. Atoksori kísértetek: regény. 2 kiad. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p. Lásd még: The purple ghosts o f Damnation Row, (angol).

42 40 Wass Albert Szokolay András (New York): Wass Albert újabb regényei. = Nemzetőr (München), Xi/ (1966. december-január). Neszméri Tünde: Wass Albert, a háborús bűnös átoksora Tanuljunk magyarságot és szeretetet egy>irodalmi műből = Szabad Újság (Szlovákiai magyar hetilap), (2003. március 31). Zsávolya Zoltán: Wass Albert: Atoksori kísértetek; Tavak és erdők könyve (Kráter Műhely Egyesület, Pornál, o.; o.). = A Balassi Bálint Intézet honlapja, 2003/3). Elvásik a veres csillag: regény. Toronto: Canada Weller Publishing Co., p. Elvásik a veres csillag: regény. Marosvásárhely: Mentor, p. Elvásik a veres csillag: regény. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p. Lásd még: The red star wanes, (angol). Gutái István: Térvesztés, megmaradás, hontalanság: Wass Albert regényei. = Somogy, XXVIII/5. (2000. szeptember-október). - p Haklik Norbert: Vajon elvásik-e a veres csillag? = Magyar Nemzet, (2002. augusztus 8). - p. 15. Pósa Zoltán: Wass Albert, a misztikus hontalan. = Napi Magyarország, (1999. szeptember 25). - p. 31. Szkiba Edit: Láttam a lehulló vörös csillagot, valóban elvásott. = WA - MERTt ME Számítóközpont Szokolay András (New York): Wass Albert újabb regényei [A funt inelli boszorkány, 1959, Atoksori kísértetek, 1964, Elvásik a veres csillag, 1965]. = Nemzetőr (München), XI/ (1966. december-január). Takács Ferenc: Mózsi a vérzivatarban: Wass Albert: Elvásik a veres csillag. = Népszabadság, LX/303. (2002. december 31). - p. 29.

43 Életmü-bibliográfía Magukrahagyottak: regény. Toronto, Ont.: Canada Weller by Publishing Co., p Magukrahagyottak: regény. Toronto, Ont.: Amerikai Magyar Szépmíves Czéh, p Magukrahagyottak: regény. Marosvásárhely: Mentor, p. - További cím: Egyedül a világ ellen: két regény egy kötetben Magukrahagyottak: regény. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p Lásd még: Forsaken are the Brave, (angol) Lásd még: Why?, (angol) Haklik Norbert: Wass Albert védőbeszéde a magukrahagyottakért. = Magyar Nemzet, LXIV/301. (2001. december 28). - p. 14; másodközlés: = Valaki tévedett: elbeszélések, Astor Park, FL: Amerikai Magyar Szépmíves Czéh, p Valaki tévedett: elbeszélések, Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p Valaki tévedett: elbeszélések, Marosvásárhely: Mentor, Magyar László: Jegyzetek egy könyvsorozathoz [Wass Albert novellái]. = Délamerikai Magyar Hírlap (Sao Paolo), XII/507. (1959. június 21). - p Wass Albert: Álarcos bohózat Kicsi Anna sírkeresztje körül. = Magyarság (Pittsburgh, PA), [1952]; Wl/C: jelű irattartó anyaga, Vasváry-gyűjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár Válogatott magyar mondák. Kovács Fréda gyűjtését s. a. r. Wass Albert. Astor Park: Amerikai Magyar Szépmíves Czéh, p Válogatott magyar mondák. [Wass Albert feldolgozásában]. - Budapest: Dinasztia, p Lásd még: Válogatott magyar mondák és népmesék. Pomáz: Kráter

44 42 Wass Albert Lásd még: Selected Hungarian legends, (angol). Bartsch, Rudolf: Wass Albert: Válogatott Magyar Mondák. = Ural-Altaische Jahrbücher, 49. kötet. Wiesbaden, p Az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh. Astor Park, FL, [1974]. - ln: Wl/C: jelű irattartó anyaga, Vasváry-gyűjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár. Kard és kasza: regény. Oakville, Ont.: Sovereign Press, p. Kard és kasza: regény. 2. kiad. Astor Park, FL: Amerikai Magyar Szépmíves Czéh, db; 1. Krónikás írás p; 2. Szemtanúság p. Kard és kasza: regény. Marosvásárhely: Mentor, db; 1. Krónikás írás p; 2. Szemtanúság p. Kard és kasza: regény. Marosvásárhely: Mentor, db; 1. köt. Krónikás írás p; 2. köt. Szemtanúság p. Czére Béla: Wass Albert: Kard és kasza. Mentor, = Kortárs, XLI/10. (1997. október). - p Demény Péter: A mitikus regény: Wass Albert: Kard és kasza. Mentor, Marosvásárhely, = Látó (Marosvásárhely), IX/2. (1998). - p Gábor Áron: Wass Albert: Kard és kasza című új regénye. = Nemzetőr (München), XX1/312. (1976. április). Kisjókai Erzsébet: Kard és kasza. Astor Park, FL, = The Canadian-American Review of Hungarian Studies, IV/2. (1977). - p Kiss Béla, A.: Boldog örömet tükrözni: Wass Albert Kard és kasza című regénye Mezőség történetét eleveníti fel. = Új Szó (Szlovákia), LII/14. (1999. január 19). - p. 9. Kovács Ferenc: Wass Albert-redivivus. = Korunk (Kolozsvár), 3. folyam, II/8. (1991. augusztus). - p Legeza Ilona: Wass Albert: Kard és kasza. = Nagy Pál: Az emlékezet ösvényein: a mindig hazanéző Wass Albert. = Nyugati Magyarság (Montreal - Buda

45 Életmü-bibliográfia pest), XV/5. (1997. május). - p. 10; másodközlés: Magyarok Vasárnapja, (1998. április). - p. 7. *Wass Albert: Kard és kasza: Előszó: az író mondanivalója. = Magyarok Vasárnapja (California), CIV/1. (1997. január 12). - p. 6. A Zepetneki Tötösy család adattára / Records o f the Tötösy de Zepetnek Family: (1999-): Czegei Gróf Wass Albert, Kard és kasza című regényének egyik szereplője egy Tötössi Dániel (Dani), a főhős... Zsigmond András: Krónikás írás [Wass Albert Kard és kasza c. regénye első kötetének ismertetése.] = Krónika (Toronto), II/5. (1976. május). - p Magyar örökségünk. Wass Albert szerkesztette tanulmánygyűjtemény. Ligonier, PA: Bethlen Press, p. Magyar örökségünk. Összeáll Astor, FL: Amerikai Magyar Szépmíves Czéh, [2 térk]. Magyar örökségünk. Debrecen: Gróf Wass Albert Társaság, p. Lásd még: Magyar örökségünk: tanulmányok, novellák, hátrahagyott írások, interjúk. Pomáz: Kráter, 2001; p. Lásd még: Our Hungarian Heritage, (angol). Ablonczy László: Wass Albert szabadságharca. = Reformátusok Lapja, (2003. február 16). Barta Boglárka: Magyar örökségünk. = Magyar Demokrata, VII/10. (2003. március 6). - p Halálos köd Holtember partján: regény. Astor, FL: Amerikai Magyar Szépmíves Czéh, p. Halálos köd Holtember partján: regény. [Dunai Ákos előszavával]. Budapest: Pallas Lap- és Kvk., p. Halálos köd Holtember partján: regény. Dunai Ákos előszavával. Pomáz: Kráter, p. Lásd még: Deadly fog at Dead man's Landing, (angol). Beke György: Halálos köd Holtember partján. = Könyvvilág, 7. (1990). - p. 29.

46 44 Wass Albert 465. Haklik Norbert: [Halálos köd Holtember partján]. = Magyar Nemzet, (2002. május 30) Hagyaték: regény. Astor, FL: Amerikai Magyar Szépmíves Czéh, p Hagyaték: a szerző válogatása életművéből Budapest; Ungvár: Trikolor; Intermix, p Hagyaték: a szerző válogatása életművéből 2. kiad. Budapest: Örökségünk, [1998] p Hagyaték: a szerző válogatása életművéből 3. kiad. Budapest: Trikolor, [1998].-313, [2] p Hagyaték: a szerző válogatása életművéből 4. kiad. Budapest: Trikolor, [1999].-313, [2] p Lásd még: Vérben és viharban: két mű egy kötetben. Marosvásárhely: Mentor, Lásd még: A rézkígyó. Két regény egy kötetben. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p Balázs Ildikó: A vasárnapi ige mellé: Wass Albert Hagyatéka. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), XII/50. (2002. december 17). - p. 13; Balázs Ildikó: Wass Albert istenkeresése. = Confessio, XXVII/2. (2003. június). - p Haklik Norbert: Wass Albert és a táltosok: a Trianon utáni hagyatékról és a reménység erejéről. [Rézkígyó: Hagyaték]. = Magyar Nemzet, (2002. június 4). - p Legeza Ilona: Wass Albert: Hagyaték. = http: //cgi. matav.hu/ ilegeza 477. Wass Albert: Hagyaték A költő és a macska: kiadatlan elbeszélések, Vál. és az előszót írta: Dunai Ákos. Boardman, OH: Hazánk; Toronto, Ont.: Pannónia Books, p A költő és a macska: elbeszélések, Pomáz: Kráter, p. - További cím: Te és a világ: tanítások - útravalóul. - Vál. és az előszót írta: Dunai Ákos.

47 Életmü-bibliográfia Dunai Ákos: Elöljáróban. - In: Wass Albert.* A költő és a macska: elbeszélések Te és a világ: tanítások- útravalóul. Pomáz: Kráter, p Voltam: önéletrajz, Ld. Egyéb kiadványok Posztumusz kötetek 482. A bujdosó imája: összegyűjtött versek. Budapest: Püski, p Lásd még: Összegyűjtött versek Fábián Gyula: Üzenet haza ". - In Wass Albert: A bujdosó imája: összegyűjtött versek. Budapest: Püski, p Kanyar József: Wass Albert: A bujdosó imája: összegyűjtött versek. Püski, = Confessio, 3. (1999). - p Szénási Sándor: Dalol a honvágy. = Reformátusok Lapja, XLIII/12. (1999. március 21). - p Tóth Zoltán: A bujdosó imája. = Új Ember, LIV/52. (1998. december 27). - p Válogatott magyar népmesék. [S. a. r. Wass Albert. Petry Béla illusztrációival]. Budapest: Dinasztia, p Lásd még: Selected Hungarian folk tales, (angol) Lásd még: Válogatott magyar mondák és népmesék. Pomáz: Kráter, Magyar örökségünk: tanulmányok, novellák, hátrahagyott írások és riportok az íróval Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p Magyar örökségünk: tanulmányok, novellák, hátrahagyott Írások és riportok az íróval. 2. kiad. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p Mese az erdőről. [Budapest]: [Ráday], p.

48 46 Wass Albert Összegyűjtött versek. Turcsány Péter, szerk. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p. Molnár Pál: Fájó sorskérdések sora: Wass Albert a szabadságról. [Wass Albert: Összegyűjtött versek]. = Heti Válasz, 11. (2002. március 15). - p. 72. Szakolczay Lajos: Pokolra szállás nélkül? Wass Albert költészetéről. = Hitel, XV/2. (2002. február). - p Hűség bilincsében: elbeszélések, novellák, karcolatok, emlékezések. [Összegyűjt., szerk. és jegyzetekkel ellátta Nagy Pál]. Marosvásárhely: Mentor db; 1. Elbeszélések, novellák, karcolatok, emlékezések ( ) p; 2. Elbeszélések, novellák, karcolatok, emlékezések ( ) p. Balázs Ildikó: Sorsvállalás. Wass Albert első pályaszakaszának elbeszélései antológiákban. = PoLíSz, 73. (2003. október-november). - p Nagy Pál: Hűség bilincsében - otthon. - In: Wass Albert: Hűség bilincsében. Elbeszélések, novellák, karcolatok, emlékezések I Marosvásárhely: Mentor, p Józan magyar szemmel: közéleti írások Pomáz: Kráter: db; 1. köt.: [Gyertyaláng és reflektorfény: újabban föllelt publicisztikai írások ig; Magyar szemmel: a Kanadai Magyarság és a Vasárnapi Levél című lapokban megjelentetett írások ] p; 2. köt.: [Magyar szemmel: a Kanadai Magyarság és a vasárnapi levél című lapokban megjelentetett írások : az első kötet folytatása; Józan szemmel: újabban föllelt publicisztikai írások ] p. Tavak és erdők könyve. Pomáz : Kráter Műhely Egyesület, p. Vajácsi Elemér: Wass Albert meséi erdőkről és tavakról. - Magyar Nemzet, LXV/194. (2003. november 28). - p. 15.

49 Életmű-bibliográfia Zsávolya Zoltán: Wass Albert: Átoksori kísértetek; Tavak és erdők könyve (Kráter Műhely Egyesület, Pomáz, o.; o.). = A Balassi Bálint Intézet honlapja, 2003/3) Válogatott magyar mondák és népmesék. [... Mór József és Petry Béla grafikái]. Pomáz: Kráter, p Lásd még: Válogatott magyar mondák. AstorPark, FL: Lásd még: Válogatott magyar mondák. Budapest: Dinasztia, p Lásd még: Válogatott magyar népmesék. Budapest: Dinasztia, p Lásd még: Selected Hungarian legends (angol) Haklik Norbert: Mondák és mesék Wass Albert tollából. = Magyar Nemzet, LXV/163. (2002. július 15) Elég volt!: kóruskantáta. Szörényi Levente produkciója, adaptáció Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! című regényére. Időtartam: 8 perc. Bemutató: Esztergomi Nyári Játékok, augusztus Lőcsei Gabriella: Perben a hegyekért: Szörényiősbemutatók Szent István ünnepén Esztergomban. [Elég volt! kóruskantáta] = Magyar Nemzet, (2003. augusztus 16). -p Varga Klára: Beérett a termés, urak!: Elég volt! - Szörényi-ősbemutatók Esztergomban. = Magyar Nemzet, LXVI/194. (2003. augusztus 21). - p Hanky tanár úr. Marosvásárhely: Mentor, Nagypénteki sirató: kiadott és hagyatékban maradt versek. Marosvásárhely: Mentor, p Nagy Pál: A kiadásról [utószó]. - In: Wass Albert: Nagypénteki sirató: kiadott és hagyatékban maradt versek. Marosvásárhely: Mentor, p Nagy Pál: Wass Albert versei [Nagypénteki sirató]. = Múzsa: Népújságmelléklet (Marosvásárhely), 574. (2003. január 18). - p. 2.

50 48 Wass Albert 517. Ötven erdélyi gyermek levele a Jézuskához. A Temető megindul: kórusjáték. Karácsonyi üzenetek: válogatás fvass Albert karácsonyi írásaiból. Turcsány Péter, szerk. Pomáz: Kráter, p Wass Albert minden verse: az Összegyűjtött versek 2., bővített kiad. Turcsány Péter, szerk. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p Turcsány Péter: Zsoltárokba kapaszkodva: Wass Albert, a költő. = Magyar Nemzet, LXVI/68. (2003. március 22). - p. 36; másodközlés: Zsoltár és trombitaszó: novellák, röpiratok, levelek, ; Örökösök: kisregény. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p. 193? Idegen nyelvű művek 521. Vicia jama / Farkasverem/: szlovák. Ford.: Lukác, Emil Boleslav - Krcméry, Stefan, szerk., előszó: Lukác, Emil Boleslav. Bratislava, Czehoslovakia: Spolocnost Priateľov Klasických Kníh, [193?] p E. B. L.: Úvod [Előszó]. - In: Vlčia jama... [193?]. - p Vlci pelech / FarkasveremZ: cseh. Ford. Kutny, Preložil Pavel. Praha: Volesky, p András Károly: Viči pelech (Farkasverem), Praga. = Új Élet, I. (1942. április).-p Die Welt ist schön: Märchen vom Wald; Ein Buch zum Vorlesen / Erdők könyve/: német. Karlsruhe: Stalhberg, [1946] p Die Welt ist schön/erdők könyve/: német. Stuttgart: Märchen vom Walde/ Erdők könyve/ : német. Rosenheim: Torknitz

51 Életmü-bibliográfia Märchen vom Walde/ Erdők könyve/: német. Ford: Wass Eva, Czege von. [111. Lauterborn, Liesel]. Hamburg: Matari, [1967]. -76 p Szabó T. Ádám: Erdélytől Bajorerdőig: beszélgetés Czegei és Szentegyedi Wass Albertné szül. Siemers Eva grófnéval... = Studia nova = Új tanulmányok, 1/1. (1994). -p Gebt mir meine Berge wieder! / Adjátok vissza a hegyeimet! /: német. Zürich: Thomas, [1949] p es.: Albert Wass: Gebt mir meine Berge wieder. Thomas-Verlag, Zürich. = Die Weltwoche, XVII/840. (1949. december 16). - p Why? / [MagukrahagyottakJ /: angol. Ford. Wass McClain, Elizabeth Florence. Pittsburgh, PA: Expert Printing Co., p ; A Why? könyvekkel egy kis baj van!... : tíz Wasskönyv érdekes története. (1953. március). = Wl/C: jelű irattartó anyaga, Vasváry-gyűjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár Szakái Erzsébet: Wass Albert angol nyelvű regénye: Why? = Új Hungária (München), 1/7. (1953. május 22) Why? = (Testvériség, november); Wl/C: 12. jelű irattartó anyaga, Vasváry-gyüjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár Devolvedme mis montanas! /Adjátok vissza a hegyeimet! /: spanyol. Ford. Latinovit, Ladislao; Előszó: Quesada, Josué; Szabó László illusztrálásával. Buenos Aires: Kárpát, p Quesada, Josué: Dos palabras [Előszó]. - In: Devolvedme mis montanas! / Adjátok vissza a hegyeimet! /: spanyol. Buenos Aires: Kárpát, p Es sind die größten Schmerzen nicht worüber Frauen weinen / A funtineli boszorkány /: német. [ford. Podmaniczky Tibor,

52 50 Wass Albert von]. Heidelberg: Keyser, db p. [1. Das Mädchen vom Ursu. - p ; 2. Das Haus am Komarnyik. - p ; 3. Die Hexe vom Fun tinel. - p ] Szabó T. Ádám: Erdélytől Bajorerdőig: beszélgetés Czegei és Szentegyedi Wass Albertné szül Siemers Eva grófnéval... = Studia nova = Új tanulmányok, 1/1. (1994). - p Die Spur verliert sich / Elvész a nyom /: német. [Ford. Uilaky, Charlotte = Újlaky Sára]. Stuttgart: Steinkopf, p Hét verloren spoor / Elvész a nyom /: holland. Németből ford. Kuitenbrouwer, Henk. Utrecht: De Fontéin, [I960] p The purple ghosts o f Damnation Row / Atoksori kísértetek /: angol. [Gainesville, FL: American Hungarian Literary Guild, 1964].-270 p The purple ghosts o f Damnation Row / Atoksori kísértetek /: angol. Toronto: Danubian Press, Literary Guild, p The purple ghosts o f Damnation Row / Atoksori kísértetek /: angol. Astor Park, FL: Danubian Press, p The red star wanes / Elvásik a veres csillag /: angol. Gainesville, FL: American Hungarian Literary Guild, p The red star wanes / Elvásik a Vörös Csillag ľ. angol. Toronto: Literary Guild, p Makkai Ádám: A vörös sárkány és a székelygóbé [The red star wanes]. = Új Látóhatár (München), IX. (1966. július-augusztus). - p Forsaken are the Brave / Magukrahagyottak /: angol. Toronto: Literary Guild. Canada Weller Publishing Co. Ltd., p.

53 Életmü-bibliográfia Kershner, Howard E.: A Broken Promise: Forsaken are the brave... = Christian Economics (Toronto), (1968. október 15). - p. 128; Wl/C: 18. jelű irattartó anyaga, Vasváry-gyűjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár Märchen vom See / Tavak könyve /: német. Ford. Wass Eva, Czege von. [111. Lauterborn, Liesel]. [Hamburg]: Matari, [1968].-78 p The true story o f Christmas. H.n., ny. n.: [4] lev., illusztr Give me back my mountains! / Adjátok vissza a hegyeimet! /: angol. Ford. Massey, Eric. Astor Park, FL: Danubian Press, p Selected Hungarian legends / Válogatott magyar mondák /: angol. Kovács Freda, B. by Wass Albert, szerk. Ford. Wass M., Elizabeth, Czege de. Astor Park, FL: Danubian Press, [1971].-87 p Selected Hungarian legends / Válogatott magyar mondák /: angol. Kovács Freda, B. by Wass Albert, szerk. Ford. Wass M., Elizabeth, Czege de. [s.l.]: Leonir Boner, [s.a.] p Selected Hungarian folk tales / Válogatott magyar népmesék /: angol. Ford. Wass M., Elizabeth, Czege de. Astor Park, FL: Danubian Press, p Deadly Fog at Deadman's landing / Halálos köd Holtember partján/: angol. Astor, FL: Danubian Press, p.

54 52 Wass Albert Eliza and the house that Jack built: historical novel / [Eliza és a Jack-építette ház]: csak angolul. Astor, FL: Danubian Press, p Könnyű László: Wass Albert: Eliza and the house that Jack Built (Eliza és a ház, amit Jack épített). Astor: Danubian Press, = Katolikus Magyarok Vasárnapja (Youngstown, OH), Könyvekről rovat, XC/3. (1983. január 23) Man by the side o f the road: novel / Ember az országút szélén /: angol. Astor, FL: Danubian Press, p Lângă Scaunul Domnului / A fun t éli boszorkány /: román.. Ford. Câltea, Corneliu. Tárgu-Mures [Marosvásárhely]: Mentor, db; 1. Vremea frăgutelor p; 2. Pretutindeni brazii vuiesc la fel p; 3. Pasărea neagră p Máthé Éva: Wass Albert - románul: nem mindennapi könyvbemutaté). = Romániai Magyar Szó (Bukarest), (2000. november 15) Stănescu, C[onstantin]: Trecutul nu se întoarce niciodată. [,,A múlt sohasem tér vissza : méltatás Wass Albert A funtineli boszorkány c. regényének román fordításáról]. = Adevărul (Bukarest), Accente rovat, (2000. október 14-15). - p Stănescu, C[onstantin]: Un criminal la Scaunul Domnului... [Egy bűnöző az Istenszékén...]. = Adevărul (Bukarest), Accente rovat, (2001. február 24). - p ? Idegen nyelvű tanulmánykötetek 564. Transylvania: citadel o f the West. Zathureczky Gyula, szerk. Ford., kiad. Wass Ajlbert], Czege de. Gainesville, FL: A.H.L.G. Reaserch Center, [1965?] p.

55 Életmű-bibliográfia American interests and obligations in the Danubian Basin. Toward a new Central Europe. Wagner, Francis S. [Ferenc], szerk. Astor Park, FL., p Our Hungarian Heritage: [nyelvészeti, irodalmi tanulmány]. Wass Albert, szerk. Ligonier, PA: Bethlen Press, p. Erdélyi Erzsébet - Nobel Iván: Erdélyt nem lehet elfelejteni : beszélgetés Wass Albertról - Adamikné Jászó Annával. = Életünk, XXXVIII/7-8. (2000. júliusaugusztus). - p Documented facts and figures on Transylvania: [történelmi tanulmány]. Wass Albert, Czege de, szerk. Astor [Park], FL: Danubian Press, , [1] p. Galló Géza (Melbourne): Wass Albert angol nyelvű könyve Erdélyről: Documented facts and figures on Transylvania (Danubian Press, Astor Park, FL). = Nemzetőr (München), XXIII/338. (1978. május). - p. 6. Wass Albert: Mi van a Just mögött? = Magyar Élet, október 13; újraközlés: Magyarok Vasárnapja (California), (1998. április). - p Transylvania and the Hungarian-Rumanian Problem: symposium. [Erdély és a magyar-román probléma]. Fay Sanborn, Anne - Wass Géza, Czege de. [Wass Albert, Czege de], szerk. Astor, FL: Danubian Press, p. Transylvania and the Hungarian-Rumanian problem: A Symposium compiled by the Danubian Research and Information Center. Ed. Anne Fáy Sanborn, Géza Wass de Czege. Danubian Pr = Hungarian Studies Newsletter, Spring, (1980). - p. 4-5.

56 54 Wass Albert History o f Astor on the St. Johns: [történelmi tanulmány]. Astor, FL: Danubian Press, The Transylvanian Hungarian folk art: its origin and interpretation. [Az erdélyi magyar népművészet: eredete és magyarázata.]: néprajzi tanulmány. Wass Albert, szerk. Astor, FL: Danubian Press, p. Elveszett művek Ein Mensch geht vorbei: filmforgatókönyv. [Hamburg]; forgatás: Ausztria, 1951 nyár; rendező: Ráthonyi Ákos. Wass Albert. = Csicsery-Rónay István, szerk. Hírünk a világban: Magyar Kulturális Figyelő, (1951. november). - p. 11; Wl/C: 9. jelű irattartó anyaga, Vasvárygyűjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár. Emberé a munka: a Helikon 1937-es drámapályázatára írt kiadatlan színmű. [Wass Albert: Az Emberé a munka c. színjáték értékelése]. - In: A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája ( ). Közzéteszi Marosi Ildikó. Bukarest: Kriterion, II. - p Istvánka: regény. Kézirat a hagyatékban. Die letzte Laterne: regény. Németország, [1950?]. Wass Albert. - Csicsery-Rónay István, szerk. Hírünk a világban: Magyar Kulturális Figyelő, (1951. november). - p. 11; Wl/C: 9. jelű irattartó anyaga, Vasvárygyüjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár. Nuza, [1951?]. Wass Albert. = Csicsery-Rónay István, szerk. Hírünk a világban: Magyar Kulturális Figyelő, (1951. november). - p. 11; Wl/C: 9. jelű irattartó anyaga, Vasvárygyűjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár.

57 Életmü-bibliográfia Kiadói tevékenység 584. Az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh és a Danubian Reasearch Center könyvárjegyzéke (1974?) Magyar nyelven: 585. Baráth Kata: A háromfejű sárkány: történelmi regény Endrey Antal: Félbenmaradt nemzet Mécs László: Bolond Istók bábszínháza A mi családunk: olvasókönyv kisgyereknek Nyíró József: Az én népem Török [Sándor]: Településtörténeti tanulmányok és határproblémák Ünnepnapok: olvasókönyv kisgyerekeknek Válogatott magyar mondák Válogatott magyar népmesék Wass Albert: A láthatatlan lobogó Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet: regény Wass Albert: Kard és kasza: történelmi regény, 1. rész Wass Albert: Valaki tévedett. Angol nyelven: 598. Baráth Kata: Teaspoonful o f Freedom: novel Baross: Hungary and Hitler Bobula [Ida]: Origin o f the Hungarian Nation Daruvar, Yves de: The tragic fate o f Hungary Endrey Antal: The future o f Hungary Haraszti: The ethnic history o f Transylvania Hory: Behind the scenes o f World War II Kisjókai Erzsébet: Counsel fo r the defense: novel M ajor, M ark: American-Hungarian Relations, Rektor Béla: Federal Law Enforcement Agencies Szemák: Living history o f Hungary Szilassy: Revolutionary Hungary,

58 56 Wass Albert Varga: Human Rights in Hungary. Wagner: Toward a New Central Europe. Wass Albert: Give me back my mountains: novel. Zathureczky [Gyula): Transylvania, Citadel o f the West. The Hungarian Heritage Books: Vol. 1. Jobbágy, Ilona; Kutny, István: Hungarian Folk Dances. Vol. 2. Várdy, Béla: History o f the Hungarian Nation. Vol.3. Selected Hungarian Legends. Vol. 4. Selected Hungarian Folk Tales.

59 Életmű-bibliográfia GYŰJTEMÉNYES KÖTETEK Antológiák 619. Hajók a ködben: novella. - In: Új arcvonal: tizenkilenc fiatal erdélyi író antológiája. Kolozsvár: Erdélyi Fiatalok Köre, Hajók a ködben: novella. - In: Új arcvonal: tizenkilenc fiatal erdélyi író antológiája. Kolozsvár: [s. n.], p Vaddisznós Jákob: novella. - In: Kertész Ákos - Gherasim Emil - Bartha István: Cot la cot - Vállvetve. Culegeri literare române si maghiare...: [román-magyar kétnyelvű antológia]. Előszó: Antalffy Endre; Dandea, Emil. Tárgu-Mures [Marosvásárhely]: Pax, p Sorsvállalás (novella). - In: Abafáy Gusztáv - Jancsó Elemér - 1. Szemlér Ferenc: Új erdélyi antológia. Kolozsvár: Minerva, p Kovács Ferenc: Wass Albert-redivivus. = Korunk (Kolozsvár), 3. folyam, II/8. (1991. augusztus). - p Walter Gyula: Fiatalok antológiája [Abafáy Gusztáv - Jancsó Elemér - Szemlér Ferenc: Új ardeali antológia ]. = Erdélyi Szemle, XXIII/5. (1938) Mélység fölött (elbeszélés). - In: Erdélyi köszöntő. [Budapest]: Révai, p Udvarház a dombon: rajz. - In: Séta bölcsőhelyem körül: erdélyi képeskönyv. (Erdély íróinak vallomása - írásban és képben - szülőföldjük tájairól). Szerk. és bev. Kovács László. Budapest: Révai, p

60 58 Wass Albert 627. Udvarház a dombon: rajz. - In: Séta bölcsőhelyem körül: erdélyi képeskönyv. Szerk. és bev. Kovács László. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, [1941] Udvarház a dombon: rajz. - In: Séta bölcsőhelyem körül: erdélyi képeskönyv. Szerk. és bev. Kovács László. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, [1942] Udvarház a dombon: rajz. - In: Séta bölcsőhelyem körül: erdélyi képeskönyv. Szerk. és bev. Kovács László. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, [1943] Fábián András, Gy.: Az otthon [Séta bölcsőhelyem körül. Révai 1940 ismertetése]. - Szászrégen és Vidéke (Románia), III/10. (2001. október). - p Kolos Endre: Séta bölcsőhelyem körül Erdélyi képeskönyv... = Pannonhalmi Szemle, XV/5. (1940). - p Nagy Pál: Az emlékezet ösvényein: a mindig hazanéző Wass Albert. = Nyugati Magyarság (Montreal - Budapest), XV/5. (1997. május). - p. 10; másodközlés: Magyarok Vasárnapja, (1998. április). - p Vaddisznós Jákob: novella. - In: Erdélyi elbeszélők. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, [1941] p Vaddisznós Jákob: novella. - In: Erdélyi elbeszélők. Budapest: Révai, p. 251 [!252] Az új pap megérkezik: elbeszélés. - In: Erdélyi elbeszélők válogatott munkái. Bev. Molter Károly. Összeáll. Marék Antal. Budapest: Magyar Népművelők Társasága, [1942]. - p (stílus 4) 636. A szentek zendülése: elbeszélés. - In: Búzakereszt [emigrációs antológia]. Kisjókai Erzsébet, szerk. Köln am Rhein: Amerikai Magyar, p Tíz év versei. Antológia. München, 1956.

61 Életmű-bibliográfia Ki a magyar?; Előszó egy verseskötethez [Tudom, a költőt megveted...]; Pogány újévi köszöntő; Üzenet haza; Záróvers: versek. - In: Ismertek minket?: költői antológia. Szerk., bev. Szabó Ferenc. London: Harsona, A költő és a macska: elbeszélés. - In: Macskakalendárium: versek, elbeszélések és vallomások. Pomogáts Béla, szerk. Budapest: Pesti Szalon, p., [24] t. A költő és a macska: elbeszélés. - In: Macskakalendárium: versek, elbeszélések és vallomások. 2. kiad. Pomogáts Béla, szerk. Budapest: Budapest: Pesti Szalon, p Emlékezés egy régi márciusra: vers. - In: Ezemyolcszáznegyvennyolc, te csillag: a forradalom és a szabadságharc olvasókönyve. Medvigy Endre, szerk; az előszót írta Pozsgay Imre. - Budapest: Püski, p A vízileány. A régi ház. - In: Szigetek a Holt-tengerben: mezőségi antológia. Nagy Pál, szerk. Marosvásárhely: Mentor, p , Balázs Ildikó: A Mezőség ötödfélszáz év visszapillantó tükrében. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), VIII/30. (1998. július 28). - p Az én titok-karácsonyom: elbeszélés. - In: Magyar karácsonyok. Nagy Pál, szerk. Marosvásárhely: Mentor, p Nagy Pál: Wass Albert karácsonyai. = Népújság (Marosvásárhely), LIV/300. (2002. december 24). Nagy Pál: Wass Albert ünnepei. = Reformátusok Lapja, XLVI/ (2002. december 22-29). - p. 12; másodközlés: Wass Albert karácsonyai. = Népújság (Marosvásárhely), (2002. december 24).

62 60 Wass Albert 647. Magyar karácsony az égben: novella. - In: Karácsonyi ajándék: magyar írók karácsonyi novellái. [Budapest]: Nórán Kvk., p Prófétafa: vers. - In: Szeress engem, Istenem: versek a magyar irodalomból. [Vál. és szerk.: Dala Mária, L., Lothringer Miklós,...Somogyváry Gyula]. Budapest: Auktor Kvk., [2001].-p Csíkszenttamás követet küld: elbeszélés. - In: Erdélyi csillagok: magyar írók erdélyi novellái (és publicisztikai írásai). Kőrössi P. József, szerk. [s. 1.]: Nórán Kvk., p Hűség bilincsében. - In: Erdély lelke: erdélyi antológia. Hunyady Csaba, szerk.: életrajzi jegyzetek: Balogh Tamás. Szeged: Lazi Kvk., p Magyar karácsony az égben: elbeszélés. - In: Most már jöhetsz, Jézuska: erdélyi magyar írók karácsonyi novellái. Kőrössi P. József szerk. [s.l.]: Nórán Kvk., p Üzenet haza: vers. - In: Ki is írta...?: elfelejtett versek könyve. Összeáll, és a szöveget gond. Havas Katalin. Budapest: Fekete Sas, p Vizek felett: vers. - In: örök Isten: versek a magyar irodalomból. [Vál. és szerk. Dala Mária, L. - Lothringer Miklós]. Budapest: Auktor Kvk., p Üzenet haza: vers. - In: A magyarokhoz: magyarság- és istenes versek az Omagyar Mária-siralomtól Trianonig és napjainkig. Medvigy Endre, szerk. Miskolc: Felsőmagyarország, p Üzenet haza. Hontalanság hitvallása. Ébredj, magyar!: versek. - In: A magyarokhoz: magyarság- és istenes versek az Omagyar Mária-siralomtól Trianonig és napjainkig. Medvigy Endre, szerk. Felsőmagyarország; Kiskapu, [A 2. kiad. javított, bővített, kötött változata.] - p. 536, 570, Bertha Zoltán: Magyar sors- és hitköltészet: A magyarokhoz - Magyarság- és istenes versek az Omagyar Mária-siralomtól Trianonig és napjainkig című antológiá

63 Életmű-bibliográfia ról. Szerk. Medvigy Endre. Felsőmagyarország és Kiskapu, = Confessio, XXVII/2. (2003. június). - p Egyéb kiadványok 657. Jóskáék ünnepelnek: elbeszélés. - In: Pesti Hírlap Naptára, Öreg Jóska: elbeszélés. János története: elbeszélés. - In: Erdélyi hírmondók: emlékkönyv a Marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság országos vendégszerepléséről az év tavaszán. Sényi László, szerk. Marosvásárhely: Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság választmánya, p , ; Lelkes ünnepléssel fogadta Sopron az erdélyi írókat. = Soproni Hírlap, április p ; Marosvásárhely beledobta a Hortobágy tengerébe hírmondó palackját... : marosvásárhelyi költők Debrecenben. = Debreczen: Keletmagyarországi Napló, XIX/84. (1942. április 15). - 4 p. [A fellépés előtt több előzetes híradás] Részlet a Farkasveremből. - In: A Magyar Irodalompártoló Társaság második évkönyve. [Budapest]: Jövő ny., db; 2. köt.-p Hontalanság hitvallása: vers. - In: Bethlen Naptár, Ligonier, PA: Bethlen Otthon, p Emlékezés egy régi márciusra: vers. Magyar cirkusz: vers. Nagypénteki sirató: vers. - In: Amerikai Magyar Népszava Naptár, p. 59, 100, 184.

64 62 Wass Albert Hontalanság hitvallása. Megzenésítette Kondorossy László: kotta. - In: Bethlen Naptár, Ligonier, PA: Bethlen Otthon, p Búcsú egy kutyától: novella. - In: Bethlen Naptár, Ligonier, PA: Bethlen Otthon, p ; Ld. Időszaki kiadványok Csodatevő bankó: elbeszélés. - In: Hungária évi naptára Egy marék föld: elbeszélés. - In: Hungária évi naptára Mese a kék hegyekről: novella. - In: Katolikus Magyarok Vasárnapja Naptár, p Miss Veronica kendője: novella. - In: Hungária évi naptára Verocska, Isten báránykája. - In: Amerikai Magyar Népszava Naptár, p ; Bethlen Naptár, (1953). - p Ld. még: Időszaki kiadványok Ki a magyar?: vers. Nagypénteki sirató: vers. Magyar cirkusz: vers. Záróvers: vers. - In: Bethlen Naptár, Ligonier, PA: Bethlen Otthon, p. 81, 90, 95, Professzor Hanky és a részeg aligátor. - In: Új Hungária - Pásztortűz 1956-os évkönyve Hanky tanár úr és a gengszterek. - In: Új Hungária - Pásztortűz 1957-es évkönyve Bírta Ferenc várost alapít Amerikában: elbeszélés. - In: Bethlen Naptár, Ligonier, PA: Bethlen Otthon, p ; Ld. Időszaki kiadványok Új év a vártán. - In: Nemzetőr Évkönyv. Tollas Tibor, szerk. München, p

65 Életmü-bibliográfía Üzenet haza: vers. - In: Hídfő könyvtár, XII. Fiala Ferenc, szerk. (1977. február). - p Gerendi Péter furcsa története: elbeszélés. - In: Katolikus Magyarok Vasárnapja Évkönyve. Dunai Ákos, szerk. Youngstown, OH, p ; Ld. Időszaki kiadványok A háborús bűnös: elbeszélés. - In: A Katolikus Magyarok Vasárnapja 1980-as évkönyve. Dunai Ákos, szerk. Youngstown, OH: Katolikus Magyarok Vasárnapja, p A döblecfalvi székely: elbeszélés. - In: Az idő rostájában. A Katolikus Magyarok Vasárnapja 1981-es évkönyve. Dunai Ákos, szerk. Youngstown, OH: Katolikus Magyarok Vasárnapja, Valaki tévedett; Egy szelíd kis öregasszony átka: elbeszélések. - In: Hajnalvárók. A Katolikus Magyarok Vasárnapja 1982-es évkönyve. Dunai Ákos, szerk. Youngstown, OH: Katolikus Magyarok Vasárnapja, p , Nagyapám tanítása: részlet az író Voltam című készülő önéletrajzából. - In: A Katolikus Magyarok Vasárnapja 1983-es évkönyve. Dunai Ákos, szerk. Youngstown, OH: Katolikus Magyarok Vasárnapja, p Csíkszenttamás követet küld: elbeszélés. - In: A Katolikus Magyarok Vasárnapja évkönyve. Dunai Ákos, szerk. Youngstown, OH: Katolikus Magyarok Vasárnapja, p

66 64 Wass Albert Novellák. - In: Egyedül vagyunk. A Katolikus Magyarok Vasárnapja 1985-es évkönyve. Dunai Ákos, szerk. Youngstown, OH: Katolikus Magyarok Vasárnapja, Alom és valóság. - In: Katolikus Magyarok Vasárnapjának évkönyve, p Jézus Krisztus jó vitéze. Emlékezés Soós Gézára. - In: Bethlen Naptár és Évkönyv. Ligonier, PA, p Alom és valóság. - In: A Katolikus Magyarok Vasárnapja Évkönyve. Ligeti Angelus, P. - Kiss Barnabás, P., szerk. Youngstown, OH: p ; Ld. Időszaki kiadványok Nagyapám tanítása: részlet az író Voltam című készülő önéletrajzából. - In: A Katolikus Magyarok Vasárnapjának Évkönyve. Ligeti Angelus, P. - Kiss Barnabás, P., szerk. Joungstown, OH, p Már csak arról szólok, ami jó volt: előszó Voltam című utolsó könyvemhez. - In: A Katolikus Magyarok Vasárnapja 1990-es évkönyve. Ligeti Angelus, P. - Kiss Barnabás, P., szerk. Youngstown, OH, p Nagyapám. - In: Katolikus Magyarok Vasárnapjának évkönyve. Ligeti Angelus, P. - Kiss Barnabás, P., szerk. Youngstown, OH, p A nagy titok. - In: A Magyarok Vasárnapja Evköny, Szász Lóránt, szerk. Thousand Oaks: Malomfalvi [Gazdász ny., Miskolc, 1994]. - p. 7-12; Ld. Időszaki kiadványok.

67 Életmü-bibliográfia Ki a magyar: vers. - In: Bethlen Naptár. Daróczy Sándor, szerk. Ligonier, PA: Bethlen nyomda. - p Udvarház a dombon: rajz. - In: Siemers Ilona: Wass-kor. Marosvásárhely: Mentor, p Nagy Pál: Volt idők emléke [Siemers Ilona: Wass-kor]. - Múzsa: Népújságmelléklet (Marosvásárhely), 461. (2000. szeptember 30). - p. 4-5; másodközlés: = Nyugati Magyarság (Montreal - Budapest), XVIII/11. (2000. november). - p. 10. Nagy Pál: Volt idők emléke. = Nyugati Magyarság (Montreal - Budapest), XVIII/11. (2000. november); előző közlés: ld. fent. Várdy Béla: Wass-kor. = Valóság, XLVI/4. (2003. április). - p A kivénült harcos leteszi a fegyvert: cikk. Jegenyék: vers. Mikor a bujdosó az Istennel beszél: vers. Úttalan utakon: vers. Részlet a Valaki tévedett című novelláskötetből. - In: Korniss Gabriella, gróf: Elődök és utódok: erdélyi főnemesek a XX. században. Budapest: Unikornis Kvk., p Haklik Norbert: Metamorphosis Transsylvaniae: erdélyi főnemesek a XX. században. [Gróf Korniss Gabriella: Elődök és utódok: erdélyi főnemesek a XX. században. Unikornis Kvk., Budapest, 2002]. = Magyar Nemzet, (2003. február 8). - p. 35.

68 66 Wass Albert 3. Időszaki kiadványok Első alkotói korszak, Versek Hókirálv. = Vadász Újság, 11/12. (1923. december 1). - p Cserkészeten. = Vadász Újság, III/8. (1924. szeptember 1). - p Epv emlék. = Vadász Újság, III/6. (1924. június 1). - p Fűit". = Iíjú Erdély, II/10. (1924. június). - p Hainal. = Vadász Újság, III/10. í október 1). - p Idill (Ott a hegy orma...). = Vadász Újság, III/3. (1924. március H Karácsonvest. = Vadász Újság, III/12. (1924. december 1). - p Kezet a kézbe. = Ifjú Erdély, II/9. (1924. május 2). - p Március (Süvölt a szél). = Vadász Újság, III/4. (1924. április 1). -p Nvári éi. = Vadász Újság, III/9. (1924. szeptember 1). - p Ősz. = Ifjú Erdély, II/2. (1924. október). - p Egv régi emlék. = Vadász Újság, III/12. (1924. december 1.) - p Szalonka-húzáson. = Vadász Újság, III/5. (1924. május 1). - p. 7E 711. Titok. = Vadász Újság, III/l 1. (1924. november 1). - p Vadász-bajtársaimhoz. = Vadász Újság, III/6. (1924. június 1). - p A vadorzók. = Vadász Újság, III/12. (1924. december 1). - p Valahol messze susognak a lombok. = Vadász Újság, III/4. (1924. április 1). - p Villám. = Iíjú Erdély, II/2. (1924. október). - p. 29.

69 Életmü-bibliográfia Alkonvati rózsák. = Ellenzék, XLVI/280. (1925. december 7). - p Alomtündérhez. = Ifjú Erdély, IV/1. (1925. szeptember). - p Antik óra. = Pásztortűz, XI/21. (1925. október 18). - p Búcsú elégia. = Ifjú Erdély, IV/2. (1925. október). - p Csillagvirágok. = Ifjú Erdély, III/7. (1925. március). - p Dianához. = Vadász Újság, IV/6. (1925. június 1). - p Az én múzsám. = Vadász Újság, IV/9. (1925. szeptember 1). - p A faidkakas. = Vadász Újság, IV/5. (1925. május 1). - p Február. = Vadász Újság, IV/2. (1925. február 1). - p Februári álom. = Vadász Újság, IV/4. (1925. április 1). - p A havason. = Ifjú Erdély, III/8. (1925. április). - p Hulló csillagok. = Ifjú Erdély, IV/2. (1925. október). - p Húzáson. = Vadász Újság, IV/4. (1925. április 1). - p Igazgyöngyök. - Ifjú Erdély, III/8. (1925. április). - p Jókai Mórhoz. = Ifjú Erdély, III/7. (1925. március). - p Jön a vihar. = Vadász Újság, IV/10. (1925. október 1). - p Levél a tengerpartról. = Pásztortüz, Xl/20. (1925. október 4). - p Mezint az ősz. - Vadász Újság, IV/11. (1925. november 1). - p Megnémultam. = Ifjú Erdély, III/8. (1925. április). - p Memnon szobor. = Ifjú Erdély, IV/3. (1925. november). Mese. - Ifjú Erdély, IV/2. (1925. október). - p. 28. Őszi dal. = Pásztortűz, XI/21. (1925. október 18). - p Őszi hangulat. = Ellenzék, XLVI/250. (1925. november 2). - p. ü Pacsirta. = Vadász Újság, IV/3. (1925. március 1). - p Reád gondoltam. = Ifjú Erdély, IV/2. (1925. október). - p Rózsaszirmok. = Ifjú Erdély, III/8. (1925. április). - p Szeressétek az iskolát! = Ifjú Erdély, IV/4. (1925. december). - p Szeretném. = Ifjú Erdély, IV/1. (1925. szeptember). - p Tél. = Vadász Újság, IV/1. (1925. január 1). - p. 8.

70 68 Wass Albert 745. Téli hangulat. = Vadász Újság, IV/12. (1925. december 1). - p Temetőben. = Ifjú Erdély, III/10. (1925. június). - p A vadgalamb. = Vadász Újság, IV/6. (1925. június 1). - p Virázok. = Ellenzék. XLVI/226. (1925. október 5). - p Chtyzanthémnek. = Vasárnap, X/18. (1926. szeptember 5). - p Csak csendesen. = Ifjú Erdély, V/3. (1926. november). - p A csend. = Vadász Újság, V/7. (1926. július 1). - p Csolnakok (Szentgothárd).= Pásztortüz, XIi/18. (1926. szeptember 12). - p Darvak. = Ifjú Erdély, IV/11. (1926. július) - p Együtt. = Ifjú Erdély, V/l. (1926. szeptember). - p Az első levél. = Vadász Újság, V/10. (1926. október 1). - p. 172, 756. Erdélyi fák között. = Pásztortüz, XI1/8. (1926. április 25). - p Erek. = Ifjú Erdély, V/l 1. (1926. július). - p Gondolsz-e rám? = Ifjú Erdély, IV/5. (1926. január). - p Ha visszatérek. = Ifjú Erdély, V/3. (1926. november). - p Havasi dal. = Vadász Újság, V/l (1926. novemberdecember). - p Idill a magasságban. Reményik Sándornak (Mező-Záh). = Pásztortüz, XII/7. (1926. április 11). - p Látható az Isten. = Ifjú Erdély, IV/11. (1926. július). - p Lohengrin. = Ifjú Erdély, V/3. (1926. november). - p Lövés. - Vadász Újság, V/6. (1926. június 1). - p Májusi zivatar. = Vadász Újság, V/5. (1926. május 1). - p Márciusi ballada. = Vadász Újság, V/3. (1926. március 1). - p A múzsához. = Ifjú Erdély, IV/5. (1926. január). - p Nekünk mi marad? = Pásztortüz, XII/1.(1926. január 17). - p Nolite tangere circuios meos. = Ifjú Erdély, IV/10. (1926. június). - p Ősz lesz (Szentgothárd). = Pásztortüz, XII/16. (1926. augusztus 15).-p A régi képek. = Vadász Újság, V/l. (1926. január 1), - p, 5.

71 Életmü-bibliográfia Sajó-parti dal. = Ifjú Erdély, V/2. (1926. október 2). - p. 30. Szegény vagyok. = Ifjú Erdély, V/l. (1926. szeptember). - p. 6. Tavaszi séta. = Vadász Újság, V/6. (1926. június 1). - p Tavasz-várás (Kolozsvár). = Pásztortüz, XI1/4. (1926. február 28).-p. 82. Tóvárion. = Vadász Újság, V/8. (1926. augusztus 1). - p Tragédia. = Vadász Újság, V/5. (1926. május 1). - p Villám. = Vadász Újság, V/8. (1926. augusztus 1). - p Ajánlás. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, i l l Aki a napba nézett. = Ifjú Erdély, V/9. (1927. május). - p Aki a napba nézett. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p. 76. Amikor mi búcsúzunk. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p. 65. Aranvország. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, d. 56. Barabás! = Ifjú Erdély, VI/4. (1927. december). - p A bércek énekelnek. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p. 23. Bogáncs. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p. 24. Csak csendesen. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, o.53. A csalogánv. = Vadász Újság, VI/7-8. (1927. július-augusztus 1). - D Csolnakok. In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, r j U l, Dal. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, d. 54. Darvak. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva p. 44. Egvediil. = Vadász Újság, VI/2. (1927. február 1.) - p Eg\ditt [gróf Bethlen Beátána..] - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p. 71.

72 70 Wass Albert 794. Éjjel. - In: Virástemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p. 4L 795. Éjjel a tetőn. - Vadász Újság, VI/9. (1927. szeptember 1). - p Előhang: prózavers. (Szentgothard, november 14). - In: Virágtemetés. Cluj = Kolozsvár: Minerva, p Erdélyi búcsú ÍEgy Szentgothardi vén fenyőre írtam]. (Szentgothard, november 14.) - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Erdélyi fák között. = Ifjú Erdély, VI. (1927. szeptember 1). - p Erdélyi fák között. - In: Viráztemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Fekete gálya a Sajón. = Pásztortüz, X1II/ (1927. december 25). - p Ha jön az ősz. - In: Virágtemetés. Cluj = Kolozsvár: Minerva, n. 64, 802. Ha jönne egy fecske. = Vasárnap, X/14. (1927. július 10). - p Ha visszatérek. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, n Hajnali nyomok. - In: Virágtemetés. Clui - Kolozsvár: Minerva, n Hajnali séta. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, 1927,-p Hálaadás. = Ifjú Erdély, V/9. (1927. május). - p Hálaadás. - In: Viráztemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, n Hangulatok fifi, gróf Bethlen Balázsnénak]. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Házsonzárdi temetőben. - In: Viráztemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Holló ének. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, n Hulló levelek. - In: Virágtemetés. Clui - Kolozsvár: Minerva, n Idill (Katlan homályban...). - In: Viráztemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, o. 57.

73 Életmű-bibliográfia Idill a magasságban [Remény ik Sándornak]. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Jegenyék íegv másik jegenyének]. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Látható az Isten. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, d Levél a tengerpartról. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Lohengrin fbáró Báfnffy Mariennenakl. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Lombhullás ünnepén (Menyasszonyomnak). = Pásztortűz, XIII/22. (1927. november 6). - p A magány templomában. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Magányosság erdeiében. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Magyar fa sorsa. = Pásztortüz, XIII/22. (1927. november 6). - p A másik. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p. 46. Megjött az ősz ISzeretett anyámnak aiánloml. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Mért sír a szél? = Ifjú Erdély, VI/1. (1927. szeptember). - p. 8. Mért sír az szél? Igróf Wass Györgynek]. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Mese. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Miért? - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Mikor mi búcsúzunk. - In: Virágtemetés. Cluj = Kolozsvár: Minerva, p Mit csináljak? - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p A Nap. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p. 16. Nekünk mi marad? ígróf Hotyáth-Tholdv Margitnak/. (Marosnémeti, október). - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p. 31.

74 72 Wass Albert 832. Nolite tantere circuios meos fszeretett apámnak ajánlom]. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Non inutilis vixi fdr. Bignié Bélánénak]. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Olvan ió volna messze menni. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Örök búcsúzás fgróf Bethlen Beátának]. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Örök búcsúzás [gróf Bethlen Beátának], (Arokalja). = Pásztortüz, XI1I/2. (1927. január 30). - p Ősz. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Ősz lesz. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Őszi ajándék. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Őszi csokor. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Őszi dal. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, E J L 842. Őszi hangulat IMikor a hervadás...]. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Őszi hangulat fszívem. ha majd...]. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Őszi szerelem. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Őszi vágy. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p A patak. = Vadász Újság, VI/4. ( április 1). - p Poesis. = Vasárnap, X/23. ( november 13). - p Rózsa-falak f Grandpierre Emil volt osztálvtársamnak]. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Rügyek. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p - 1»- Saió-parti dal. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, d. 43. Szegénv vagrvok. - In: Virágtemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, d. 45.

75 Életmü-bibliográfia Szelek. = Vasárnap, X/12. (1927. június 12). - p Tavasz-várás. - In: Viráztemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, d Tetőn (Szent László-hezv, október 12). - In: Viráztemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Ünnepvárás. = Vasárnap, X/14. (1927. július 10). - d Virázok. - In: Viráztemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Viráztemetés. - In: Viráztemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, n Vonaton. = Vasárnap, X/13. (1927. június 26). - p A völzvek vándora. - In: Viráztemetés. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Alkony. = Vadász Újság, VIi/8-9. (1928. szeptember 1). - p Alompalota ködvárosban. - In: Fenyő a hezvtetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Az élet autóján. - In: Fenyő a hezvtetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Barabás. = Vasárnap, XI/7. (1928. április 1). - p Bevezető vers. Ld. Fenyő a hezvtetőn Búcsú az ősztől. - In: Fenyő a hezvtetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Búcsúdal. - In: Fenyő a hezvtetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, d Ezv mulató előtt /Lázár Éva zrófnönekl. = Vasárnap, XI/17. (1928. augusztus 19). - p Ezv mulató előtt. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Éjféli hanzulat. = Vasárnap, XI/22. (1928. október 28). - p Éjféli hanzulat. - In: Fenyő a hezvtetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Elet-autón. = Hajdúföld, (1928. november 18). - p Én és az Isten. = Vasárnap, XI/11. (1928. május 27). - p Erdély. - Hajdúföld, (1928. december 1). - p Erdélyi levél. = Vasárnap, XI/2. (1928. január 22). - p. 30.

76 74 Wass Albert 875. Erdélyi vallomás. = Hajdúföld, (1928. október 14). - p Fa nem nő az égig. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Falevelek. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, d A fehér holló. = Vadász Újság, VII/8-9. (1928. szeptember 1). - p Fekete gálya a Sajón. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Fenyő a hegytetőn. = Iíjú Erdély, VII/1. (1928. szeptember). - p Fenyő a hegytetőn. = Vasárnap, XI/23. (1928. november 11). - p Fenyő hegytetőn. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Gátak. = Hajdúföld, (1928. október 12). - p Gátak. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Halál. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Harangot kongatok. - Vasárnap, XI/12. (1928. június 10). - p Jó lenne íg\\ - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Július. = Iíjú Erdély, VII/1. (1928. szeptember). - p Július. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Kereszt a faluvégen. = Vasárnap, XI/23. (1928. november 11).- p Kereszt a faluvégen. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Kereszt alatt. = Vasárnap, XI/12. (1928. június 10). - p Kerítések. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Két őszi vers. = Vasárnap, XI/21. (1928. október 14). - p Két őszi vers. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p. 51.

77 Életmü-bibliográfia Koporsót küldök. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Kökénybokor. = Hajdúföld, (1928. október 14). - p Kökénybokor. = Vasárnap, XI/20. (1928. szeptember 30). - p Kökénybokor. - Vasárnap, XI/21. (1928. október 14). - p Kökénybokor. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Láttam a halált. = Ifjú Erdély, VI/10. (1928. június). - p Lombhullás ünnepén. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Magyar fa sorsa. = Iíjú Erdély, VI. (1928. február 6). - p Magyar fa sorsa. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Magyar yágyak szekerén. = Vasárnap, XII/9. (1929. április 28). -p Májusi találkozás. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Meghalt a patak. = Vasárnap, XI/1. (1928. január 8). - p Meghalt a patak. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Mert nem yoltál yelem. = Ifjú Erdély, VII/1. (1928. szeptember). -p Mert nem yoltál yelem. = Vasárnap, XI/19. (1928. szeptember 16). - p Mert nem voltál velem. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Mi lesz yeled? = Vasárnap, XI/18. (1928. szeptember 2). - p Mi lesz veled? - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Nem te vagy a hibás. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva p A nyár ment át az erdőn. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Őszi hangulat [Mikor a hervadás...]. = Hajdúföld, (1928. november 29). - p. 6.

78 76 Wass Albert 917. Őszi vers [Mikor az őszi szelek...]. = Hajdúföld, (1928. október 28). -p Prófétafa 1. = Vasárnap, XI/26. (1928. december 23). - p. 528 p Prófétafa. = Ifjú Erdély, VI/9. (1928. május). - p Prófétafa. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Rádió. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Sikátorváros csavargói. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Szelek. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Szivárvány. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Szívpalota titka. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Találkozás. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p A toll. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Újév. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Úttalan utakon. = Vasárnap, XI/11. (1928. május 27). - p Úttalan utakon. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p, Véren vett ország. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p A vers [báró Bán fív Istvánnénakl. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p A vers. = Ifjú Erdély, VI/10. (1928. június). - p Villám. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p Vizek felett. = Keleti Újság, XI/76. (1928). - p Vizek felett. = Pásztortűz, XIV/9. (1928). - p Vizek felett. = Vasárnap, XI/8. (1928. április 15). - p Vizek felett. - In: Fenyő a hegytetőn. Clui = Kolozsvár: Minerva, p. 10.

79 Életmű-bibliográfia Ábránd. = Hajdúföld (1929. június 9). - p Apám. - Vasárnap. XII/14. (1929. július 7). - p Dal egy kis sárga művirágról. = Hajdúföld, (1929. január 27). - p Est. = Vadász Újság. VIII/7. (1929. július 1). - p Fekete gálya a Sajón. - Ifjú Erdély, X/2. (1929) Gyertyaláng. = Debreceni Újság - Hajdúföld. XXXIII/249. (1929. november 3). - p Halottat visznek. = Ifjú Erdély, VII/6. (1929). - p Imádság. = Debreczen, (1929. május 23). - p Köszönetét mondok egy ismeretlen lánynak. = Hajdúföld, (1929. február 17). - p Magyar fa sorsa. = Ifjú Erdély, VII. (1929. május 9). - p Március [Ma jött az első vad tavaszi szél]. (Pallag, március 7.) = Hajdúföld, (1929. március 20). - p Március [Ma jött az első vad tavaszi széli. - Vasárnap, XII/9. (1929. április 28). - p Meghalt a patak. = Ifjú Erdély, VII. (1929. május 9). - p Mert nagyon szeretlek. - Hajdúföld, (1929. március 21). - p Mély vizek hajósa. = Vasárnap, XII/14. (1929. július 7). - p Nyár. = Vadász Újság, VIII/6. (1929. június 1). - p Ősz [Valahol sárguló avarba...]. = Debreceni Újság - Hajdúföld, (1929. december 4). - p Őszi levél. Ld. Karcolatok, elbeszélések Szivárvány. = Vasárnap, XII/4. (1929. február 17). - p A szív. = Hajdúföld, XI/117. (1929. május 23). - p Szívpalota titka. - Vasárnap, XII/3. (1929. február 3). - p Üzent a tavasz. = Hajdúföld, (1929.tfebruár 2). - p Város és falu. = Hajdúföld, (1929. július 7). - p A vers [báró Bánffo Istvánnénak]. = Vasárnap, XII/1. (1929. január 6). - p Anyám mes én. = Színházi Élet, XXII/30. (1932. július 17-23). - p Csak vers. = Vasárnap, XIII/6. (1930. március 16). - p. 110.

80 78 Wass Albert 965. Havas. = Vasárnap, XIII/3. (1930). - p Első tavaszi vers. - Debreceni Újság - Hajdútok!, (1930. március 9). - p Enyém az álmok mesepalotája. = Debreceni Újság - Hajdúföld, (1930. március 28). - p A kakukkos óra. = Debreceni Újság - Hajdúföld, (1930. január 24). - p Kolozsvár: = Debreceni Újság - Hajdúföld, XXXIV/98, (1930. május 4). - p A könnycsepp álmodott. =Debreceni Újság - Hajdkúföld, (1930. október 16). - p Magyarok dalolnak. - Debreceni Újság - Hajdútok!, (1930. június 27). - p Szent a falu. = Magyar Nép, 19. (Kolozsvár, május 10); másodközés: PoLíSz, 64. (2002. április-május) Találkozunk. = Debreceni Újság - Hajdúföld, (1930. március 15).-p Tavaszi levél. = Vasárnap, XIII/8. (1930. április 13). - p Újév. = Vasárnap, XIII/1. (1930). - p Vers a halálról. = Debreceni Újság - Hajdútok!, XXXIV/284. (1930. december 14), - p Látogatás. - Debreceni Újság - Hajdúföld, XXXV. (1931. április 12). - p Őszi kaland. - Debreceni Újság - Hajdúföld, XXXV/61. (1931. március 15). - p Három vers neked. = Szamosújvári Híradó, (1934) Három vers neked [Teleki Izabellának]. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Versfordítás 981.Eminescu, Mihail: Diana. - Vadász Újság, IV/7. (1925. július 1). -p. 108.

81 Életmü-bibliográfia Karcolatok, elbeszélések 982. Az emlékek. = Vadász Újság, III/7. (1924. július 1). - p Zörög az avar. = Vadász Újság. III/l 1. (1924. november 1). - p Ezeréves vadászképek. = Vadász Újság. IV/2. (1925. február 1). - p Hajtásban. = Vadász Újság. IV/12. (1925. december 1). - p, Jégkirály álma. = Ifjú Erdély, (1928. július) Kegyelem. - Vasárnap, XI/11. (1928. május 27). - p Tavaszodik. = Vasárnap. XI/7. (1928. április 1). - p Halottat visznek. =IQú Erdély, (1929. február) Ősz van... = Debreceni Újság - Hajdúföld, (1929. november 24).-p Ősz van... = Ellenzék, (1929. november 20) Őszi levél... : prózavers. = Ellenzék, L/265. (1929. november 20). - p =2. = Debreceni Újság - Hajdúföld, (1930. február 13). - p Cicáék a Nagyerdőn. = Debreceni Újság. XXXIV/28. (1930. október 8).. - p D = Debreceni Úiság. XXXIV/274. (1930. december 2) El tango nostro:...märchen vom Glück, wir warten auf dich... = Debreceni Újság - Hajdúföld, (1930. január 27). - p A Jánosbogárka lepke akar lenni. = Debreceni Újság - Hajdúföld, (1930. május 10). - p

82 80 Wass Albert 998. Kémia. = Debreceni Újság, XXXIV/238. (1930, október 19) A könnycsepp álmodott. = Debreceni Újság, XXXIV/235. (1930. október 16). - p Lulu. = Debreceni Újság, XXXIV/232. (1930. október 12). - p Mackó. = Debreceni Újság, XXXIV/253. (1930. november 7) Őszi szelek útja. = Debreceni Újság - Hajdúföld, (1930. március 23).-p Romantikát tessék. = Debreceni Újság, XXXIV/290. (1930. december 21). - p Tanár úr kérem! = Debreceni Újság - Hajdúföld, (1930. február 1). - p Te és az ősz. - Debreceni Újság, XXXIV/230. (1930. október 10).-p Valaki meghalt. = Debreceni Újság - Hajdúföld (1930. december 11). - p fillér. - Ellenzék, 52/174. (1931. augusztus 2). - p Búcsúzom Debrecentől (1931). Makszin Mihály, a szerző volt iskolatársa magánarchívumából Búcsúzom Debrecentől. = Debreceni Újság - Hajdúföld, (1931. július 5). - p Csóka. = Ellenzék, LII/257. (1931. november 8). - p Erna. - Ellenzék. LII/227. (1931. október 4). - p Hajók a ködben. = Debreceni Újság - Hajdúföld, (1931. június 28). - p. 6-7; Ld. Gyűjteményes kötetek Halállovag. = Ellenzék, LI1/111. (1931. május 17). - p Húsvéti levél a kishúgomnak Hamburg városába. = Debreceni Újság - Hajdúföld, (1931. április 5). - p A Jánosbogárka lepke akar lenni. = Ellenzék. LII/79. (1931. április 5). - p A kavics. = Debreceni Újság - Hajdúföld, (1931. június 14). - p A kínai virág. = Ellenzék, LII/1. (1931. január 1), - p Ne sírj, kislány. - Debreceni Újság - Hajdúföld, (1931. január 25). -p. 6.

83 Életmü-bibliográfia Ötvenkét fillér. Ld. 52 fillér Porszemek. = Debreceni Újság - Hajdúföld, (1931. április 29). - p Porszemek. = Debreceni Újság - Hajdúföld, (1931. május 2). - p A rongyos ember. - Ellenzék, LII/215. (1931. szeptember 20). - p Táltos ősöm megálmodott engem. = Debreceni Újság - Hajdúföld, (1931. február 7). - p Tenger az élet. = Debreceni Újság - Haidúföld. XXXV/67. (1931. március 22). - p Tenger az élet. = Ellenzék, LI1/37. (1931). - p Vándor járt az álmok városában. = Debreceni Újság - Hajdúföld, (1931. február 13). - p A Volga-parti lány. = Ellenzék, LII/185. (1931. augusztus 15). - p Anuca. = Erdélyi Helikon, VII/10. (1934). - p Az eltemetett ember. Új keleti legenda. = Ellenzék, 33. (1934) Anina. = Ellenzék, LVI/170. (1935. július 28). - p, Aranysineken. Mese az emberről. - Ellenzék, LVI/11. (1935. január 13). - p Elvira báróné. = Erdélyi Helikon, VIII/9. (1935). - p Mundruska. = Erdélyi Helikon, VIII/5. (1935). - p Vaddisznós Jákob. = Erdélyi Helikon, VIII/2. (1935). - p Havasi fa. = Erdélyi Helikon, IX/9. (1936). - p Tavaszodig = Erdélyi Helikon, IX/4. (1936). - p Az új pap megérkezik. = Erdélyi Helikon, IX/1. (1936). - p János bácsi és a puska. = Erdélyi Helikon, X/6. (1937). - p

84 82 Wass Albert A kenyér útja. = Erdélyi Helikon, X/9. (1937). - p Sorsvállalás. Ld. Gyűjteményes kötetek Transsylvania felé. = Erdélyi Helikon, X/2. (1937). - p Kicsi Jóskán rontás esett. = Pásztortüz, XXIV/5. (1938). - p Kiderítjük az élet célját. = Brassói Lapok, XLIV/89. (1938). - p A lámpagyújtó. = Erdélyi Helikon, XI/3. (1938). - p Mélység fölött. = Erdélyi Helikon, XI/1. (1938.) - p Mezőségi levél. = Ellenzék, XI/9. (1938). - p Mezőségi levél. = Erdélyi Helikon, XI/9. (1938) Esküvő Kátvuson. = Pásztortüz. XXV/ (1939). - p Háziszer bolondság ellen. = Keleti Újság, XXII/262. (1939). - p. 10 p János története. = Brassói Lapok, XLV/160. (1939). - p Mezőségi levél. = Keleti Újság, (1939. karácsony) Mósule. = Erdélyi Helikon, XII/9. (1939). - p A munkanélküli. = Keleti Újság, XXII/93. (1939). - p. 8-9 p Reich bácsi. = Erdélyi Helikon, XII/1. (1939). - p A tiszteletes. = Ellenzék, LX/274. (1939. november 26). - p A tiszteletes úr. = Ellenzék, LX/60. (1939. március 14). - p Tücsökzene, békamuzsika. = Keleti Újság, XXII/298. (1939). - p p. 193? Patkányok honfoglalása. = Ellenzék, (193?); Magyar Demokrata, 51. (1998) ) Elvira bárónő. - Ellenzék, LXI/21. (1940. január 28). - p Isten képmása. = Pásztortüz, XXV1/3. (1940). - p Két nap: krónika. = Erdélyi Helikon, 13. (1940). - p

85 Életmü-bibliográfia Máté Feri hazatér. = Keleti Újság, XXIII/295. (1940). - p Tél a Mezőségen. = Keleti Újság, XXIII/21. (1940). - p. 10 p Bevezető [Ülök a szobámban...].- In: A titokzatos őzbak. Történetek egy ember életéből. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, p Az én titok-karácsonyom. - In: A titokzatos őzbak. Történetek egy ember életéből. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, p Három találkozás a halállal. = Nyugat XXXIV/1-8. (1941), - p Játék. - In: A titokzatos őzbak. Történetek egy ember életéből. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, p Karácsonyi levél. = Ellenzék, LXIII/291. (1941). - p Kívül a métán. = Keleti Újság, XXIV/84. (1941).- p A régi ház. - In: A titokzatos őzbak. Történetek egy ember életéből. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, p A régi ház. - Erdélyi Helikon, XIV/3. (1941). - p Sándor bácsi. - In: A titokzatos őzbak. Történetek egy ember életéből. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, p Sándor bácsi. = Erdélyi Helikon, XIV/4. (1941). - p Találkozásaim a halállal. = Erdélyi Helikon, XIV/8. (1941.) - p Tetők felé. - In: A titokzatos őzbak. Történetek egy ember életéből. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, p Tetők felé: szemelvény A titokzatos őzbak című regényből. = Ifjú Erdély, XX. (1941. június). - p A titokzatos őzbak. - In: A titokzatos őzbak. Történetek egy ember életéből. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, p A vízileány. - In: A titokzatos őzbak. Történetek egy ember életéből. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, p Hűség bilincsében. = Erdélyi Helikon, XV/10. (1942). - p Mártonka jussa. = Termés, I/ősz. (1942). - p

86 84 Wass Albert Öreg Jóska. Ld. Gyűjteményes kötetek Utolsó áldozat. = Erdélyi Helikon, XV/3. (1942). - p Magyarok Oroszföldön. = Ellenzék, LXIV/194. (1943). - p A pokróc. = Forrás. 1/1, (1943. január). - p Tilinkó Feri szolgálatba lép. = Az Ország, (1943. szeptember 25) Udvarház a Mezőségen. = Az Ország, 2. (1943. április 24) Vállalkozásom. = Ellenzék, LXIV/183. (1943). - p Zsoltár és trombitaszó. = Az Ország, (1943. július 10) Megismerkedem Napsugárral. = Erdélyi Helikon, XVII/9. (1944).-p Regényrészlet A kastély árnyékában: részlet. = Erdélyi Szemle, XXIX/2. (1944).-p Tanulmányok, előadások A gazda ornithológiája I: előadás. Ifjúsági Egyesület Széchenyi Gazdasági Osztály szakosztálya, (1930. február 27) A gazda ornithológiája II: előadás. Ifjúsági Egyesület Széchenyi Gazdasági Osztály szakosztálya, (1930. május 8) A ló, mint igaerő: előadás. Ifjúsági Egyesület Széchenyi Gazdasági Osztály szakosztálya VII. ülése, (1929. április 10) A ló, mint isaerő: tanulmány. - In: A Debreceni Mfagvar] Kiríálvil Gazdasági Akadémia Ifjúsága Széchenyi Gazdasási Osztályának évkönyve. Debrecen: Magyar Nemzeti Könyv- és Lank p A takarékosságról: előadás. Ifjúsági Egyesület Széchenyi Gazdasági Osztály szakosztálya, (1930. október 29) Miként emelhetjük a falu kultúráját?: előadás. (Nyírmihálydi, október 28).

87 Életmű-bibliográfia Széchenyi: előadás. Ifjúsági Egyesület Széchenyi Gazdasági Osztály szakosztálya VII. ülése, (1929. november 11). Közéleti írások Egységes magyarság IV. = Nyugat XXXIII/1-12. (1940. december). - p Elkésett levél Reményik Sándorhoz. = Erdélyi Helikon, 14. (1941). -p Lármafa. = Szamosvidék (Dés), 13. (1943. június 5) Modern hazaárulók. = Szamosvidék (Dés), (1942. április 4); másodközlés: PoLíSz, 66. (2002. augusztus-szeptember). - p Tisztelgés a szolgálat előtt. = Szamosvidék (Dés), 20. (1942. május 14). Előszó, könyvismertetés Bözsi. Czegei Carla könyve. = Pásztortűz, (1939) Ötven erdélyi gyermek levele a Jézuskához. Gróf Wass Albert előszavával. Dés: [kiad. a Szolnok-Doboka vármegye Közjóléti Szövetkezete], 1941; Ötven erdélyi gyermek levele a Jézuskához. A Temető megindul: kórusjáték. Karácsonyi üzenetek: válogatás Wass Albert karácsonyi írásaiból. - p Ld. Önálló kiadványok jegyzéke Szalacsv-Rácz Imre: Hulló csillagok, kurucz csillasok. Regény.,, Vasárnap irodalmi és nyomdai műintézet r. I kiadása. Arad = Ifjú Erdély. VI/12. (1928. augusztus). - p Második alkotói korszak, Versek (Fejedelem, a harcnak vége van). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p

88 86 Wass Albert (Ha arra tévedsz egyszer). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p (Halál völgyének...). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p. 345; In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p (Holló, holló...).- In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p (Holnapután délután...). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p (Hová, Uram, hová vezet az utunk). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p (Kedves János bátyám). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p (Klomberg fölött) (A Dal változata). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p (Klomberg fölött a hegytetőn) (A Dal változata). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p (München felé...) (Az Utazás változata). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p (Nagy bajor erdőnek...).- In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p (Ne félj, magyar...) - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p. 318; In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p (Nem állt a parton senki). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p. 327; In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p (Nem hirdette a rádió). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p (Ősz van megint). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p (Őszi eső áztatja a csöndet) I. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p (Őszi eső áztatja a csöndet). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p (Percre se feledd...) (Az Intelem változata). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p. 347.

89 Életmű-bibliográfia (Puskával vállán megjelent az ősz). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p. 330; In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p (Szeretnék szántani) (A Dalol a honvágy változata). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p Búcsú. = Szászrégen és Vidéke. III/6. (2001. június). - p Búcsú Európától. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p A bujdosó imája. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p Bujdosók dala. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p ; In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Dal. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p Dalol a honvágy. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p Ébredj, magyar! (I.) (Változat). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p Ébredj, magyar! (II.) (Változat). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p Ébredj, magyar! (Változat). - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Ébredj, magyar! = Magyarok Vasárnapja, (1995. október 1) Egyszerű vers az igazsásról. = Szászrégen és Vidéke. II/5 (2000. május). - p. 12; In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p Elkésett szerelmeslevél. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p ; In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Első galamb. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p Emlékezés egy régi márciusra. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p Építők dala. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p. 319; In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p

90 88 Wass Albert A gyökér megmarad. - In: Wass Albert minden verse. = Szászrégen és Vidéke, II/5. (2000. május). - p A gyökér megmaradt (I.). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p A gyökér megmaradt (II.) - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p A gyökér megmaradt. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p Hamburg. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p ; In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Holló, holló, árva holló. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Hontalanság elégiája. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p Hontalanság hitvallása. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p A hontalanság útján. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Honvágy. Első Világkörüli Hangos Filmexpedíció Kft. Dalszöveg-pályázatra (PlamhoL június 20). = Szászrégen és Vidéke. III/8. (2001. augusztus). - p. 17, Idegen tavaszban. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p Intelem! - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p. 346; In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Isten sír a bábeltornya mellett. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p Isten sír a bábeltornya mellett (Átalakított részlet A temető megindul című kórusműből) (1933, kiegészítve körül). - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Karácsonyi vers II. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p Karácsonyi vers. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p

91 Életmű-bibliográfia Ki a magyar. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p A kivándorlók dala. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p Kivándorlók dala (Wentorf 1951). = Szászrégen és Vidéke, IV/1. (2002. január). - p Koppány lánya. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Kovács Kis István balladája. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Könnycsepp az óceánban. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p. 301; In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p A láthatatlan lobogó. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p A láthatatlan zászló. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p. 317; In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Levél. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p A léleklátó. Kele Jánosnak, a testvér szomorú szeretetével (Bajorerdö, novemberi. = Szászrégen és Vidéke. IV/11. (2002. november). - p A léleklátó. Kelle Jánosnak a testvér szomorú szeretetével. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p Magányos magyar fa. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Magyar cirkusz. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p Megváltás. = Magyarok Vasárnapja, (1996. május 19); Szászrégen és Vidéke. 11/8, (2000, augusztus). - p Mikor a bujdosó az Istennel beszél. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p Nagypénteki sirató (I.) (Változat). - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p Nagypénteki sirató. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p. 6-7.

92 90 Wass Albert Az otthon-fa. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p ; In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Öregedő szerelmes vers. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p. 323; In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Pogány újévi köszöntő. = Új Hungária, (1949. december 30) Rímes köszöntő (Kedves János bátyám...). - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Sóhaj. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p Százéves dal az ismeretlen bujdosóról. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p Távoli hegyek üzenete. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Tölgyfa az idegen földön. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Történelem. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Új székely ballada. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p ; In: Wass Albert minden verse. = Szászrégen és Vidéke, III/8. (2000. április). - p Új székely sirató. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló kiadványok. - p ; In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Újévi mondóka. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló kiadványok. - p Utazás. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p Üzenet haza. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p Vigasztaló levél, magyarok földjére. = Magyarok Vasárnapja, (1995. november 12) Záróvers. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p A zászlótartó. - In: A láthatatlan lobogó: versek. Ld. Önálló kiadványok. - p

93 Életmü-bibliográfia 91 Versfordítás Octavian Goga: Petőfihez. = Nemzetőr, (1998. március). Német nyelven írt versek (a hagyatékból) (Durch bayrische Wälder) [A bajor erdőn, magyarra ford. Biliinger Edit]. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló művek. - p (Durch bayrische Wälder...) [Bajor erdőkön..., magyarra ford. Domokos Johanna/. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló művek. - p (Grün bebt das Birkenlaub) [(Zölden rezdül a nyírfa lombja, magyarra ford. Biliinger Edit]. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló művek. - p (Giiin bebt das Birkenlaub) [Zölden remeg a nyárfalomb, magyarra ford. Domokos Johannay. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló művek. - p (Und langsam, langsam...) [Es lassan, lassan, magyarra ford. Biliinger Edit]. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló művek. - p (Und langsam, langsam...) [Feltámadás, magyarra ford. Domokos Johanna]. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló művek. - p (Die Zeiten...) [Az idő árján, magyarra ford. Domokos Johanna]. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló művek. - p. 348, (Die Zeiten...) [Szétfolyó idő, magyarra ford. Biliinger Edit]. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló művek. - p Seufzer [Sóhaj, magyarra ford. Biliinger Edit]. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló művek. - p Seufzer [Sóhajtás, magyarra ford. Domokos Johanna]. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló művek. - p Weihnachtsgebet, 1945 [Karácsonyi fohász, 1945, magyarra ford. Biliinger Edit]. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló művek. - p

94 92 Wass Albert Weihnachtsgebet, 1945 [Karácsonyi fohász, 1945, magyarra ford. Domokos Johanna]. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló művek. - p Angol nyelven írt versek (a hagyatékból) (For my homeland i went to war) [Nem vagyok egymagám, magyarra ford. Jánosházy György]. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló művek. - p (For my hone land i went ro war) [Hadba vonultam hazámért, magyarra ford. Antal János]. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló művek. - p (Good morning darling) [Reggeli köszöntő, magyarra ford. Jánosházy György]. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló művek. - p (Good morning, darling) [Jó reggelt, drágám!, magyarra ford. Gyöngyös Imre]. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló művek. - p (You promised me) [így legyen örökkön-örökké, magyarra ford. Jánosházy György]. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló művek. - p (You promised me) [Megígérted, magyarra ford. Antal János]. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló művek. - p Autumn love song. To my dear wife Elizabeth [Őszi szerelmi dal. Drága feleségemnek, Elizabethnek, magyarra ford. Gyöngyös Imre]. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló művek. - p Autumn love song. To my dear wife Elizabeth [Őszi szerelmi dal. Szeretett feleségemnek, Erzsébetnek, magyarra ford. Jánosházy György]. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló művek. - p A day without you [Egy nap tenélküled, magyarra ford. Gyöngyös Imre]. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló művek. - p A day without you [Egy nap tenélküled, magyarra ford. Jánosházy György]. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló művek. - p

95 Életmü-bibliográfia I will be around you, somewhere. To my doughter Annne and my granddaughter Suzi [Itt leszek közel, valahol. Anne lányomnak és Suzi unokámnak, magyarra ford. Jánosházy György]. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló művek. - p I will be around you, somewhere. To my doughter Annne and my granddaughter Suzi [Köröttetek leszek, valahol... Anne lányomnak és Suzi unokámnak, magyarra ford. Gyöngyös Imre]. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló művek. - p An old man s prayer (I.) [Öregember imája (L), magyarra ford. Jánosházy György/. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló művek. - p An old man s prayer [Egy öregember imája, magyarra ford. Gyöngyös Imre]. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló művek. - p An old man s prayer [Öregember imája, magyarra ford. Jánosházy György/. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló művek. - p Remember my love! [Emlékezz szerelmemre!, magyarra ford. Gyöngyös Imre]. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló művek. - p Remember my love! [Jusson eszedbe szerelmem!, magyarra ford. Jánosházy György/. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló művek. - p Trees [Fák, magyarra ford. Gyöngyös Imre]. - In: Wass Albert minden verse. Ld. Önálló művek. - p Trees [Fák, magyarra ford. Jánosházy György]. - In: Nagypénteki sirató. Ld. Önálló művek. - p Karcolatok, elbeszélések Az állatról, aki benned él. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Amikor mégis egyedül vagy. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok.

96 94 Wass Albert Amit a bűnről tudnod kell. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Arról, ami időnként megfertőzi körülötted a levegőt. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadv ányok A barátságról. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Békétlenség ellen. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok A bosszúról. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Büntetés és jutalom. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Elfogultság és megértés. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Gazdagság és szegénység. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Hála. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Honvágy. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Igazság. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Jog. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Jóindulat. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Még a moha is virágzik. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Mindent újra kezdünk. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Nem vagy egyedül a földön. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Otthon. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Önkéntes száműzetés. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Szabadság. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok.

97 Életmű-bibliográfia Szorgalom és restség. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Te és az Isten. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok A törvényekről. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Vágy és öröm. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Védőoltás csalódás ellen. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok A viharról, ami időnként jön és elmegy. - In: Te és a világ: tanítások - útravalóul. Ld. Önálló kiadványok Az áruló. - In: Valaki tévedett: elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok Csíkszenttamás követet küld. - In: Valaki tévedett: elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok, Egyéb kiadványok, Antológiák Elöljáró beszéd. - In: Valaki tévedett: elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok Halálposta. - In: Valaki tévedett: elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok Kicsi Anna sírkeresztje. - In: Valaki tévedett: elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok A lópataki kísértet. - In: Valaki tévedett: elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok Magyar karácsony az égben. - In: Valaki tévedett: elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok, Antológiák Magyar karácsony Bajorföldön. - In: Valaki tévedett: elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok Márika hitet tesz. - In: Valaki tévedett: elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok Papp Kristóf hazatér. - In: Valaki tévedett: elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok Egy pár rongyos cipő. - In: Valaki tévedett: elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok A rágalom. - Testvériség, (1950. március). - p

98 96 Wass Albert A sírkő. - In: Valaki tévedett: elbeszélések Ld. Önálló kiadványok Szentek zendülése. - ín: Valaki tévedett: elbeszélések Ld. Önálló kiadványok Sztrájkolnak az égben. - In: Valaki tévedett: elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok Tervbenemillö székely. - In: Valaki tévedett: elbeszélések Ld. Önálló kiadványok Az újaradi vértanú. - In: Valaki tévedett: elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok Valaki tévedett. - In: Valaki tévedett: elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok, Egyéb kiadványok Valaki vár a parton. - In: Valaki tévedett: elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok Vitézek igazsága. - In: Valaki tévedett: elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok Egy éjjeliőr feljegyzéseiből. = Ahogy Lehet (Párizs), 12. (1949. november 15) Búcsú egy kutyától. = Testvériség, (1950. december); Ld. Egyéb kiadványok Csodatevő bankó. Ld. Egyéb kiadványok Egy marék föld. Ld. Egyéb kiadványok Mese a kék hegyekről. Ld. Egyéb kiadványok Miss Veronica kendője: novella. Ld. Egyéb kiadványok Verocska, Isten báránykája. = Új Magyar Út, (1951. április); Ld. Egyéb kiadványok Álarcos játék a halállal. = Új Hungária - Pásztortüz, V/12. (1953. december 25); PoLíSz, 63. (2002. február-március). - p

99 Életmü-bibliográfia Gilette papa. = Új Hungária, (1954. június 11) Mary-Lou. = Új Hungária, (1954. május 7) A szentek zendülése: elbeszélés. Ld. Antológiák Bírta Ferenc várost alapít Amerikában. = Nemzetvédelem (München), II. (1955. november); újraközlés: = PoLíSz, 66. (2002. augusztus-szeptember). - p : Ld. Egyéb kiadványok Hanky tanár úr amerikai kalandjai (1956). Ld. Önálló kiadványok Hanky tanár úr és a kísértet (1956). Ld. Önálló kiadványok Hanky tanár úr megérkezik Amerikába (1956). - In: Magyar örökségünk. Ld. Önálló kiadványok. - p Professzor Hanky és a részeg aligátor. Ld. Egyéb kiadványok Hanky tanár úr és a gengszterek. Ld. Egyéb kiadványok Karácsonyi mese: a csodálatos balzsam meg a likas zsák [Nagyapánk ott ült szokott helyén...]. = Kanadai Magyarság, 52. (1965), - In: A költő és a macska: kiadatlan elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok Magyaroknak való mese. = Ausztráliai Magyarság (Sidney), 54. (1968) Új év a vártán. Ld. Egyéb kiadványok A székely és az ördög. = Képes Magyar Világhíradó, (1972. április).

100 98 Wass Albert Adósság. = Krónika, (1976. január) Szent László megsegít! = Képes Magyar Világhíradó, (1976. szeptember) Gerendi Péter furcsa története. = Califomiai Magyarság, (1979. december 21); Ld. Egyéb kiadványok A háborús bűnös. Ld. Egyéb kiadványok; In: Magyar örökségünk. Ld. Önálló kiadványok. - p A döblecfalvi székely. Ld. Egyéb kiadványok Karácsonyi üzenet. = Tárogató, (1982. december) Egy szelíd kis öregasszony átka. Ld. Egyéb kiadványok Nagypapám tanítása: részlet a szerző Voltam című önéletrajzából. Ld. Egyéb kiadványok Emlékezés egy régi karácsonyra. - Katolikus Magyar Vasárnapja (1987. december 27) Alom és valóság. Ld. Egyéb kiadványok; In: A költő és a macska: kiadatlan elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok Angyalka. - In: A költő és a macska: kiadatlan elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok Csak egy anya. - In: A költő és a macska: kiadatlan elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok Farkasok. - In: A költő és a macska: kiadatlan elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok.

101 Életmü-bibliográfia Fräszkarikamacskalikalócitrony. - In: A költő és a macska: kiadatlan elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok így jövénk ki, mink s a marhák. - In: A költő és a macska: kiadatlan elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok A költő és a macska. - In: A költő és a macska: kiadatlan elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok, Antológiák A nagy titok. - In: A költő és a macska: kiadatlan elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok, Egyéb kiadványok Péter meg én. - In: A költő és a macska: kiadatlan elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok Sárga pillangó. - In: A költő és a macska: kiadatlan elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok A szilveszteri rektor. - In: A költő és a macska: kiadatlan elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok Vihar a Geisterwaldban. - In: A költő és a macska: kiadatlan elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok Vihar sodrában. - In: A költő és a macska: kiadatlan elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok Világ remetéje. - In: A költő és a macska: kiadatlan elbeszélések, Ld. Önálló kiadványok A katonai plébános (1956). = Új Hídfő, (1989. december) Kísértet Lópatakán (1949). = Délsziget, 15. (1989). - p Ólomöntés. = Új Hídfő, (1989. november) Telik az idő. (Wass Albert Könyvtár, Miami, FL) Már csak arról szólok, ami szép volt: előszó Voltam című utolsó könyvemhez. Ld. Egyéb kiadványok Nagypapám. Ld. Egyéb kiadványok Az ezredes. = Hunnia, 42. (1993. május 25).

102 100 Wass Albert Vendéglő - a Szabad Erdélyhez. = Hunnia, (1993. december 25) Atkeringünk egy magosabb világba...?: reflexió. = Múzsa: Népújságmelléklet, 241. (1996. április 19). - p. 2-3; másodközlés: PoLíSz, 67. (2002. október-november). - p Cica. = Magyarok Vasárnapja, (1996. november 17). - p Segíts magadon, Isten is megsegít! = Magyarok Vasárnapja, (1996. április 7) Telik az idő. Kézirat: Miami-i Wass Albert Könyvtár, Erdélyi Hitvallás: ima. = Szászrégen és Vidéke, II/5. (2000. május). - p. 12 p Közéleti írások Szellemi hivatás - emigrációs feladat. = Szabad Nemzet (München), 1. (1949. augusztus 1) Kendőt lengetek egy kismadár után. Tahy Anna-Mária emlékének. = Hungária (München), 6. (1950. február 10) Az első tégla. = Új Magyar Út (München), (1951. május) Új állomás. = Új Magyar Út (München), (1952. március) A nagy főnök unokája. = Új Hungária (München), 27. (19Ş4. augusztus 6).

103 Életmű-bibliográfia Mi történik a gyermekekkel? = Új Hungária (München), 22. (1953. szeptember 4) Soos Géza = Új Magyar Út (München), (1953. szeptember), Ld. Jézus Krisztus jó vitéze. Emlékezés Soós Gézára. Ld. Egyéb kiadványok A magyar indián. = Új Hungária (München), 28. (1954. augusztus 20) Mintavárosba lélek költözik. = Új Hungária (München), (1954. december 24) Pop Nail és a világ legnagyobb fája. = Új Hungária (München), 21. (1954. május 14) Az emigrációs írók és a közönség. = Új Hungária (München), (1955. február 4) Pulykavadászat Floridában. = Új Hungária (München), (1955. január 14) Magyar szemmel [A Dallasban eldördült...]. = Kanadai Magyarság, (1963. december 14) Magyar szemmel [A dobrudzsai mocsarak...]. = Kanadai Magyarság, (1963. november 15) Magyar szemmel [Erdélyi véreinkért...]. = Kanadai Magyarság, (1963. augusztus 31) Magyar szemmel [Kívülállók nehezen értik...]. = Kanadai Magyarság, (1963. október 12) Magyar szemmel [Magyarországban búzaínség...] = Kanadai Magyarság, (1963. október 19) Magyar szemmel [A négerek washingtoni...]. = Kanadai Magyarság, (1963. szeptember 14) Magyar szemmel [November 28-án...]. = Kanadai Magyarság, (1963. november 30) Magyar szemmel [Örömmel és megnyugvással...]. = Kanadai Magyarság, (1963. szeptember 21).

104 102 Wass Albert Magyar szemmel [Amikor az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh...]. = Kanadai Magyarság, (1964. május 26) Magyar szemmel [A Ciprus szigetén...]. = Kanadai Magyarság, (1964. március 21) Magyar szemmel [A liberális jelző...]. = Kanadai Magyarság, (1964. augusztus 29) Magyar szemmel [A magyar tanszék...]. = Kanadai Magyarság, (1964. július 23) Magyar szemmel ] A mi egységünk... ]. = Kanadai Magyarság, (1964. június 23) Magyar szemmel [Miután gondolkodóképességünk...]. = Kanadai Magyarság, (1964. február 23) Magyar szemmel [Ritka és ünnepélyes...]. = Kanadai Magyarság, (1964. április 11) Magyar szemmel [A Sao Pauló-i egyetem...]. = Kanadai Magyarság, (1964. február 1) Magyar szemmel [Törpüljetek el...]. = Kanadai Magyarság, (1964. június 9) Magyar szemmel [Az úgynevezett...]. = Kanadai Magyarság, (1964. február 22) Magyar szemmel [Yaltával, Teheránnal...]. = Kanadai Magyarság, (1964. január 23) Magyar szemmel [Aki egyoldalú politikai...]. = Kanadai Magyarság, (1965. december 18) Magyar szemmel [Clevelandben és Pittsburghban...]. = Kanadai Magyarság, (1965. október 16) Magyar szemmel [Az Erdélyi Szövetség...]. = Kanadai Magyarság, (1965. október 30) Magyar szemmel [Ha valóban hiszünk...]. = Kanadai Magyarság, (1965. december 11) Magyar szemmel [A Kanadai Magyarság október 2-i számában...]. = Kanadai Magyarság, (1965. október 9) Magyar szemmel [Magyar csatavesztés...]. = Kanadai Magyarság, (1965. október 2).

105 Életmű-bibliográfia Magyar szemmel [A mai idők...]. = Kanadai Magyarság, (1965. november 6) Magyar szemmel [Mire ez az írás...]. = Kanadai Magyarság, (1965. október 23) Magyar szemmel [A Münchenben megjelenő Sudeten Bulletin...]; benne: Wass Albert nyílt levele a Sudeten Bulletin szerkesztőjéhez. = Kanadai Magyarság, (1965. november 13) Magyar szemmel [November 26-án...]; benne: Nyílt levél az ötödik Magyar Találkozó résztvevőihez. = Kanadai Magyarság, (1965. november 27) Magyar szemmel [Valahányszor az író...]. = Kanadai Magyarság, (1965. november 20) (Az elfeledett karácsony szellemében...) (Magyar szemmel I. rész). = Kanadai Magyarság, (1966. karácsony) Egy jóbaráttal újra kevesebb. = Kanadai Magyarság, (1966. július 2); másodközlés: Múzsa: Népújságmelléklet, (Marosvásárhely), 591. (2003. május 24). - p Magyar szemmel [ Gyermekeink elidegenedtek... ]. = Kanadai Magyarság, (1966. október 1) Magyar szemmel [ Ha ti magyarok... ]. = Kanadai Magyarság, (1966. december 10) Magyar szemmel [A Hét című...]. = Kanadai Magyarság, (1966. április 16) Magyar szemmel [ A világ legtehetségesebb... ]. = Kanadai Magyarság, (1966. július 23) Magyar szemmel [Az 1966-os esztendő...]. = Kanadai Magyarság, (1966. január 29) Magyar szemmel [Ahol nincs hang...]. = Kanadai Magyarság, (1966. június 18); PoLíSz, 70. (2003. április-május). - p ; - In: Zsoltár és trombitaszó, Ld. Önálló kötetek. - p Magyar szemmel [Akár a kivándorolt...]. = Kanadai Magyarság, (1966. július 30) Magyar szemmel [Amerika társadalompolitikai...]. = Kanadai Magyarság, (1966. március 24) Magyar szemmel [Az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh os...]. = Kanadai Magyarság, (1966. szeptember 3).

106 104 Wass Albert Magyar szemmel: az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh harmadik körlevele. = Kanadai Magyarság, (1966. június 4) Magyar szemmel [Az amerikai sajtónak...]. = Kanadai Magyarság, (1966. október 29) Magyar szemmel [Amikor sok esztendővel...]. = Kanadai Magyarság, (1966. május 14) Magyar szemmel [Az az írás nem beszámoló...]. = Kanadai Magyarság, (1966. szeptember 10) Magyar szemmel [A biztatás, elismerés...]. = Kanadai Magyarság, (1966. június 25) Magyar szemmel [A civilizált ember...]. = Kanadai Magyarság, (1966. január 1) Magyar szemmel [Cleveland városában...]. = Kanadai Magyarság, (1966. november 19) Magyar szemmel [A Clevelandben megjelenő...]. = Kanadai Magyarság, (1966. február 12) Magyar szemmel [A Cornell University Press...]. = Kanadai Magyarság, (1966. november 5) Magyar szemmel [A Danubian Research...]. = Kanadai Magyarság, (1966. április 23) Magyar szemmel [Ennek a rovatnak...].- Kanadai Magyarság, (1966. május 28) Magyar szemmel [Az erdélyi realizmus...]. = Kanadai Magyarság, (1966. szeptember 17) Magyar szemmel [Gyűlik, gyűlik...]'.= Kanadai Magyarság, (1966. május 21) Magyar szemmel [Hokky Károly...]. = Kanadai Magyarság, (1966. július 16) Magyar szemmel [Ideje, hogy egy fontos kérdést tisztázzunk...]. = Kanadai Magyarság, (1966. december 17) Magyar szemmel [Ideje, hogy emlékezzünk...]. = Kanadai Magyarság, (1966. karácsony) Magyar szemmel [Istennek hála...]. = Kanadai Magyarság, (1966. október 15) Magyar szemmel [Az írástudók Árulásáról...]. = Kanadai Magyarság, (1966. április 2) Magyar szemmel [Jeszenszky bátyánk...]. = Kanadai Magyarság, (1966. szeptember 24).

107 Életmű-bibliográfia Magyar szemmel [Johnson elnök október 8-i beszéde...]. = Kanadai Magyarság, (1966. november 12) Magyar szemmel [A Kanadai Magyarság egyik legutóbbi számában...]. = Kanadai Magyarság, (1966. augusztus 13) Magyar szemmel [Leon Uris...]. = Kanadai Magyarság, (1966. február 26) Magyar szemmel [Magyar álmok...]. = Kanadai Magyarság, (1966. május 7) Magyar szemmel [Minap a miami...].- Kanadai Magyarság, (1966. június 11) Magyar szemmel [A Münchenben megjelenő Ostdeutsche Revue...]. = Kanadai Magyarság, (1966. augusztus 20) Magyar szemmel [Öregszik az emigráció]. = Kanadai Magyarság, (1966. január 22) Magyar szemmel [A román nacionalizmusról...]. = Kanadai Magyarság, (1966. március 12) Magyar szemmel [A Scholastic Book Services]. = Kanadai Magyarság, (1966. október 22) Magyar szemmel [Sok igazság van...]. = Kanadai Magyarság, (1966. július 9) Magyar szemmel [Szegény románnak lenni...]. = Kanadai Magyarság, (1966. december 31) Magyar szemmel [Szükséges és időszerű...]. = Kanadai Magyarság, (1966. október 8) Magyar szemmel [A tetemrehívás...]. = Kanadai Magyarság, (1966. augusztus 6) Magyar szemmel [Több levélíró...]. = Kanadai Magyarság, (1966. április 9) Magyar szemmel [Többször és több helyen...]. = Kanadai Magyarság, (1966. február 5) Magyar szemmel [Úgy tűnik...]. = Kanadai Magyarság, (1966. február 19) Magyar szemmel [Az University o f Florida...]. = Kanadai Magyarság, (1966. december 3) Magyar szemmel [Az utazási láz...]. = Kanadai Magyarság, (1969. augusztus 30) Magyar szemmel [A világ minden tája.]. = Kanadai Magyarság, (1966. január 15).

108 106 Wass Albert (A karácsony nem változott...) (Józan szemmel II). = Kanadai Magyarság, Magyar szemmel [ Az igazság szabadokká tészen...]. = Kanadai Magyarság, (1967. augusztus 5) Magyar szemmel [Aki valóban tiszta képet kíván...]. = Kanadai Magyarság, (1967. május 27) Magyar szemmel [Az amerikai magyar könyvkiadás...]. = Kanadai Magyarság, (1967. március 11) Magyar szemmel [Az amerikai Magyar Szépmíves Czéh kezdettől fogva távol tartotta magát...]. = Kanadai Magyarság, (1967. június 3) Magyar szemmel [Az Amerikai Magyar Szövetség harminc tagjának...]. = Kanadai Magyarság, (1967. április 15) Magyar szemmel [Az amerikai magyarság nagy léptekkel... ]. = Kanadai Magyarság, (1967. november 4) Magyar szemmel [Az amerikai magyarság társadalmi és kulturális élete...]. = Kanadai Magyarság, (1967. május 20) Magyar szemmel [Az amerikai magyarságot...]. = Kanadai Magyarság, (1967. július 8) Magyar szemmel [Az angol nyelvű magyar könyvkiadás...]. = Kanadai Magyarság, (1967. július 15) Magyar szemmel [Annak ellenére...]. = Kanadai Magyarság, (1967. szeptember 16) Magyar szemmel [Bár az idő dimenziójában...]. = Kanadai Magyarság, (1967. január 7) Magy>ar szemmel [Bár az irányított sajtó...]. = Kanadai Magyarság, (1967. július 1) Magyar szemmel [Bortermelők tudják...]. = Kanadai Magyarság, (1967. február 18) Magyar szemmel [A disznópásztornak álcázott...]. = Kanadai Magyarság, (1967. április 8) Mag)>ar szemmel [Dr. Ráttkay Kálmán...]. = Kanadai Magyarság, (1967. január 21) Mag)>ar szemmel [Egykének, csoportok...]. = Kanadai Magyarság, (1967. március 18) Magyar szemmel [Egyre több és több észrevételt...]. = Kanadai Magyarság, (1967. november 25).

109 Életmű-bibliográfia Magyar szemmel [Az első nagyszabású...]. = Kanadai Magyarság, (1967. július 22) Magyar szemmel [Az emberi történelemnek...]. = Kanadai Magyarság, (1967. február 4) Magyar szemmel [Február 12-én, Miamiban...]. = Kanadai Magyarság, (1967. február 25) Magyar szemmel [Florida újra példát mutatott...]. = Kanadai Magyarság, (1967. augusztus 19) Magyar szemmel [Időnként újra meg újra elérkezik az idő...]. = Kanadai Magyarság, (1967. szeptember 23) Magyar szemmel [Immár esztendők óta...]. = Kanadai Magyarság, (1967. január 28) Magyar szemmel [Az iskolában azt tanítják...]. = Kanadai Magyarság, (1967. április 29) Magyar szemmel [Két évtizeden át panaszkodtunk...]. = Kanadai Magyarság, (1967. október 7) Magyar szemmel [A kommunista szemfényvesztők...]. = Kanadai Magyarság, (1967. november 18) Magyar szemmel [Kovács István honfitársunknak...]. = Kanadai Magyarság, (1967. december 9) Magyar szemmel [Los Angelesben egy ügyes magyarnak...]. = Kanadai Magyarság, (1967. június 24) Magyar szemmel [A magy>ar egység létrehozásának...]. = Kanadai Magyarság, (1967. március 4) Magyar szemmel [Megszoktuk, hogy naponta érkeznek levelek...]. = Kanadai Magyarság, (1967. július 29) Magyar szemmel [Mind az Egyesült Államok, mind Kanada...]. = Kanadai Magyarság, (1967. június 17) Magyar szemmel [Nem csak ideje...]. = Kanadai Magyarság, (1967. április 22) Magyar szemmel [Nem érdektelen jelenség...]. = Kanadai Magyarság, (1967. május 13) Magyar szemmel [Az Ontarioi Magyar Nap...]. = Kanadai Magyarság, (1967. október 14) Magyar szemmel [Az öregedés nem szégyen...]. = Kanadai Magyarság, (1967. május 6) Magyar szemmel [Politikai és szellemi élharcosok között...]. = Kanadai Magyarság, (1967. június 10).

110 108 Wass Albert Magyar szemmel [Ritka esemény...]. = Kanadai Magyarság, (1967. október 21) Magyar szemmel [Sokan vagyunk, kiket aggodalommal tölt el...]. = Kanadai Magyarság, (1967. december 2) Magyar szemmel [A Szabadságharcos Világszövetség...]. = Kanadai Magyarság, (1967. augusztus 26) Magyar szemmel [Száll a madár ágról ágra...]. = Kanadai Magyarság, (1967. szeptember 9) Magyar szemmel [A Szittyakürt legutóbbi számában...]. = Kanadai Magyarság, (1967. december 30) Magyar szemmel [Többször rávilágítottunk már...]. = Kanadai Magyarság, (1967. december 16) Magyar szemmel [Valahányszor amerikai magyarok ráébrednek...]. = Kanadai Magyarság, (1967. november 11) Magyar szemmel [Városok terein...]. = Kanadai Magyarság, (1967. karácsony) Magyar szemmel. Megszólal Mécs László, a pannonhalmi remete. = Kanadai Magyarság, (1967. április 1) Magyar szemmel [ Nemzetünk történelmének... ]. = Kanadai Magyarság, (1968. szeptember 21) Magyar szemmel [A Szittyakürt februári számában...]. = Kanadai Magyarság, (1968. március 23) Magyar szemmel [Az a magyar emigrációs...]. = Kanadai Magyarság, (1968. november 2) Magyar szemmel [Aki figyelemmel kíséri...]. = Kanadai Magyarság, (1968. május 25) Magyar szemmel [Aki, mint ennek a cikknek az írója...]. = Kanadai Magyarság, (1968. októberl9) Magyar szemmel [Az American Hungarian Review...]. = Kanadai Magyarság, (1968. június 22) Magyar szemmel [Az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh tagjai Amerika-szerte...]. = Kanadai Magyarság, (1968. szeptember 28) Magyar szemmel [Az Amerikai Magyar Szövetség New York-i csoportja...]. = Kanadai Magyarság, (1968. január 27) Magyar szemmel [Amikor a közösség...]. = Kanadai Magyarság, (1968. szeptember 14).

111 Életmü-bibliográfia Magyar szemmel [Április hatodikán...]. = Kanadai Magyarság, (1968. április 20) Magy ar szemmel [Az elnökválasztások...]. = Kanadai Magyarság, (1968. november 16) Magyar szemmel [Emigrációnknak van egy...]. = Kanadai Magyarság, (1968. július 20) Magyar szemmel [Ennek az évnek az őszén...]. = Kanadai Magyarság, (1968. január 6) Magyar szemmel [Érdekes kézirat...]. = Kanadai Magyarság, (1968. június 29) Magy ar szemmel [Ezt a cikkírót újabban...]. = Kanadai Magyarság, (1968. július 13) Magyar szemmel [Ha azt kívánjuk...]. = Kanadai Magyarság, (1968. június 1) Magyar szemmel [Hadműveletek során...]. = Kanadai Magyarság, (1968. április 6) Magyar szemmel [A helyzetből adódó szükség...]. = Kanadai Magyarság, (1968. február 17) Magyar szemmel [Hogy minden hatás...]. = Kanadai Magyarság, (1968. október 12) Magyar szemmel [A kommunista zsarnokság elől...]. = Kanadai Magyarság, (1968. július 6) Magyar szemmel [Közmondásba tömörített...]. = Kanadai Magyarság, (1968. április 27) Magyar szemmel [Egy kultúrnemzet létezésének...]. = Kanadai Magyarság, (1968. augusztus 31) Magy ar szemmel [Kuti Ernő honfitársam nyílt levele...]- = Kanadai Magyarság, (1968. február 24) Magyar szemmel [Lassan, türelmesen...]. = Kanadai Magyarság, (1968. május 11) Magy ar szemmel [Levelekre válaszolni illik...]. = Kanadai Magyarság, (1968. április 13) Magyar szemmel [A magyar egység megteremtésének...]. - Kanadai Magyarság, (1968. karácsony) Magyar szemmel [A magyar nyelvvilág...]. = Kanadai Magyarság, (1968. november 23) Magyar szemmel [Minden új esztendő...]. = Kanadai Magyarság, (1968. február 3).

112 110 Wass Albert Magyar szemmel [Miska János honfitársunk...]. = Kanadai Magyarság, (1968. március 2) Magyar szemmel [Miután az a kétes értékű megtiszteltetés ért...]. = Kanadai Magyarság, (1968. március 16) Magyar szemmel [A múlt felpiszkálása...]. = Kanadai Magyarság, (1968. július 27) Magyar szemmel [Egy nagy tehetségekkel megáldott...]. = Kanadai Magyarság, (1968. október 5) Magyar szemmel [A nyolcadik clevelandi Magyar Találkozó...]. = Kanadai Magyarság, (1968. december 14) Magyar szemmel [Egy öreg magyar...]. = Kanadai Magyarság, (1968. január 20) Magyar szemmel [Pallos Lóránt érdemes cikke...]. = Kanadai Magyarság, (1968. február 10) Magyar szemmel [Ritka és örömteljes meglepetés...]. = Kanadai Magyarság, (1968. május 18) Magyar szemmel [A román delegáció...]. = Kanadai Magyarság, (1968. augusztus 17) Magyar szemmel [Semmi sem értelmetlenebb...]. = Kanadai Magyarság, (1968. március 9) Magyar szemmel [Sértődés a restek menedéke...]. = Kanadai Magyarság, (1968. január 13) Magyar szemmel [Valahányszor egy óriásfa kidől...]. = Kanadai Magyarság, (1968. június 8) Magyar szemmel [A világ színpadán...]. = Kanadai Magyarság, (1968. szeptember 7) Magyar szemmel [1969. november nyolcadika...]. = Kanadai Magyarság, (1969. november 8) Magyar szemmel [Az Association o f Foreign Students...]. = Kanadai Magyarság, (1969. május 17) Magyar szemmel [ The Ottawa Citizen"...]. = Kanadai Magyarság, (1969. szeptember 27) Magyar szemmel [A Studies for a new Central Europe"...]. = Kanadai Magyarság, (1969. március 29) Magyar szemmel [A Survive című...]. = Kanadai Magyarság, (1969. augusztus 23).

113 Életmű-bibliográfia Magyar szemmel [Ahogy Trianon félévszázados évfordulója közeleg...]. = Kanadai Magyarság, (1969. június 21) Magyar szemmel [Aki az utóbbi években...]. = Kanadai Magyarság, (1969. június 7) Magyar szemmel [Amerika földjén megtörtént...]. = Kanadai Magyarság, (1969. május 10) Magyar szemmel [Az Amerikai Egyesült Államok elnökének...]. = Kanadai Magyarság, (1969. július 12) Magyar szemmel [Amióta történelemírás folyik...]. = Kanadai Magyarság, (1969. május 24) Magyar szemmel [Egy angol nyelvű magyar-amerikai folyóirat...]. = Kanadai Magyarság, (1969. február 1) Magyar szemmel [Az Assembly o f Captive European Nations...]. = Kanadai Magyarság, (1969. január 25) Magyar szemmel [Csőstől jön az áldás...]. = Kanadai Magyarság, (1969. április 26) Magyar szemmel [Elérkeztünk végre oda...]. = Kanadai Magyarság, (1969. június 14) Magyar szemmel [Az ember rálépett a Holdra...]. = Kanadai Magyarság, (1969. augusztus 2) Magyar szemmel [Ha az ember szándékosan...].= Kanadai Magyarság, (1969. március 9) Magy ar szemmel [Ha az ember szennyes vizet lát...]. = Kanadai Magyarság, (1969. július 19) Magyar szemmel [Ha lassan is...]. = Kanadai Magyarság, (1969. május 31) Magyar szemmel [Az idegenföldi...].= Kanadai Magyarság, (1969. március 22) Magyar szemmel [A kanadai Magyar Kultúralap...]. = Kanadai Magyarság, (1969. április 5) Magyar szemmel [Kilencszázhatvannyolc évvel ezelőtt...]. - Kanadai Magyarság, (1969. szeptember 6) Mag)>ar szemmel [A kollektív medrekbe terelt...]. = Kanadai Magyarság, (1969. február 22) Magyar szemmel [Mérhetetlenül sajnálatos...]. = Kanadai Magyarság, (1969. október 11) Magyar szemmel [Mind egyének, mind nemzetek életében...]. = Kanadai Magyarság, (1969. január 11).

114 112 Wass Albert Magyar szemmel [Minden nemzet sorsa...]. = Kanadai Magyarság, (1969. május 3) Magyar szemmel [A nemzedékek közötti szakadék...]. = Kanadai Magyarság, (1969. január 18) Magyar szemmel [A régi, úri illemtan szerint...]. = Kanadai Magyarság, (1969. szeptember 20) Magyar szemmel [Régi magyar legendáink között...]. = Kanadai Magyarság, (1969. február 8) Magyar szemmel [A szabad földre vetődött...].= Kanadai Magyarság, (1969. március 15) Magyar szemmel [Számadást készítve magunkban...]. = Kanadai Magyarság, (1969. január 4) Magyar szemmel [Torontó magyarjai...]. = Kanadai Magyarság, (1969. február 15) Magyar szemmel [Trianon ötvenedik évfordulójával kapcsolatban...]. = Kanadai Magyarság, (1969. július 5) Magyar szemmel [Úgy tűnik, mintha a United Hungarian Fund gondolata...]. = Kanadai Magyarság, (1969. augusztus 9) Magyar szemmel [A vasgárdista-kommunista-soviniszta...].- Kanadai Magyarság, (1969. március 1) Újévi üzenet, = Ausztráliai Magyarság, (1970. március 6) Magyar szemmel [Évekkel ezelőtt...]. = Vasárnapi Levél, (1971. május-június) Magyar szemmel [Kiábrándultak...]. = Vasárnapi Levél, (1972. július-augusztus) Üzenet a magyar fiatalokhoz. = Vasárnapi Levél, (1972. januárfebruár) Magyar szemmel [A fillmorei...]. = Vasárnapi Élet, (1973. január-február).

115 Életmű-bibliográfia Magyar szemmel [Padányi-Gulyás Jenő pompás cikke...]. - Vasárnapi Élet, (1973. március-április) Az Erdélyi Világszövetség felhívása. = Magyar Család. (1975. január-május) Magyar szemmel [A magyar származástudat...]. = Ausztráliai Magyarság, XII/144. (1975) Magyar szemmel [Ha az ország őrzői...]. = Magyarság (Pittsburgh, PA), (1975. november 14) Magyar szemmel [Ha a jószág őrzői...]. = Magyarság (Pittsburgh, PA), (1975. november 14); PoLíSz, 70. (2000. április-május). - p Magyar szemmel [Kik ez év március hetedikén...]. = Vasárnapi Levél, (1975. május-június-július) Köriévé/, karácsony. - In: Zsoltár és trombitaszó, Ld. Önálló kötetek. - p Nemzedékválság - magyar szemmel. = Magyar Élet (New York), (1976. október 16) Körlevél, karácsony. - In: Zsoltár és trombitaszó, Ld. Önálló kötetek. - p A nemzeti újjászületés gyakorlata. = Magyar Élet (New York), 1021.(1977) Agyalágyultak álma az igazság? = Képes Magyar Világhíradó, (1978) Az amerikai magyarság - magyar szemmel. = Képes Magyar Világhíradó, (1978) Évzáró mérleg. = Magyar Élet (New York), (1978. február 9) Helyzetjelentés az erdélyi frontról. = Túrán, A Nap fiai (Buenos Aires), 7-8.(1978).

116 114 Wass Albert Ki van velünk s ki ellenünk? = Testvériség (Washington), 4. (1978) Körlevél, április. - In: Zsoltár és trombitaszó, Ld. Önálló kötetek. - p Körlevél, augusztus 1. - In: Zsoltár és trombitaszó, Ld. Önálló kötetek. - p Körlevél, karácsony. - In: Zsoltár és trombitaszó, Ld. Önálló kötetek. - p Nép és nemzet. = Krónika (New York), (1978. július) Ösvényt vágtunk a jövendő felé. = Krónika (New York), (1978. szeptember) Szóljatok, virrasztók! Üzenet Erdély ügyében Magyarország írástudóihoz. = Testvériség (Washington), 3. (1978) Amerre nézünk, arra haladunk. = A Nap fiai (Buenos Aires), (1979. január-február) Magyar seregszemle. = A Nap fiai (Buenos Aires), (1979. május-június) Mi van a füst mögött? = Katolikus Magyarok Vasárnapja (Cleveland, OH), (1979. szeptember 30) Emigrációnk második nagy lépése előtt. = Krónika (New York), (1980. május-június) Erdélyi örökségünk. = Krónika (New York), (1980. január) A magyarságtudat gyakorlata. = Krónika (New York), (1980. május) Próbatétel. = Katolikus Magyarok Vasárnapja (Cleveland, OH), (1980. május 11) Körlevél, karácsony. - In: Zsoltár és trombitaszó, Ld. Önálló kötetek. - p Felhívás az emigrációs magyarsághoz, = British Columbiai Erdélyi Szövetség havi közleménye: a Tárogató

117 Életmű-bibliográfia 115 (Vancouveri Magyar Kulturális Egyesület lapja) melléklete (1982) Karácsonyi üzenet, = Tárogató, (1982. december) Körlevél, május. - In: Zsoltár és trombitaszó, Ld. Önálló kötetek. - p Körlevél, augusztus. - In: Zsoltár és trombitaszó, Ld. Önálló kötetek. - p Körlevél, karácsony. - In: Zsoltár és trombitaszó, Ld. Önálló kötetek. - p Magy'ar Amerika és az emigráció harminc évének mérlege. = Krónika, (1983. július-augusztus) Még minden út Zágon felé mutat... = Tárogató, (1983. február) Petry; Béla szívekbe vésett meséi. = Krónika, (1983. szeptember) Tehetetlenségünk gyökere - egy elhibázott törvény. = Katolikus Magyarok Vasárnapja (Cleveland, OH), (1983. december) Karácsonyi levél, In: Zsoltár és trombitaszó, Ld. Önálló kötetek. - p Kiáltó szó! = Tárogató, (1985. december) Körlevél, augusztus. - In: Zsoltár és trombitaszó, Ld. Önálló kötetek. - p Dr. Szabó T. Attila, az erdélyi magyar nyelv őre és munkása letette a tollat. = Krónika, (1987. szeptember) Józan szemmel. = Kanadai Magyarság, (1987. március 14) Korond és a faluirtás titka. = Krónika, (1988. október) Korond fölött van egy homály. = Krónika, (1988. szeptember).

118 116 Wass Albert Búcsúlevél Dunai Ákoshoz. = Új Hídfő, (1989. november) A kivénült harcos leteszi a fegyvert. = Katolikus Magyarok Vasárnapja (Cleveland, OH), (1989. november); Krónika (Kolozsvár), (1989. november); Közeledik a történelmi pillanat. = Krónika, (1989. májusjúnius). z Erdély - a megnevezhetetlen erő. = Erdélyi Magyarság. 2. (1990).-p Erdély, a megnevezhetetlen erő. = Erdélyi Szivárvány, 2. (1990) Vankujok és bölcs oláhok. = Szent Korona, (1991) Gazság és jóvátétel. = Szent Korona. 3. (1992. január 22). - p Mi történt odahaza? = Szent Korona. 26. (1992. június 30). - p A tilinkó meséje: Petry Béla nekrológja. = Katolikus Magyarok Vasárnapja, (1992. november 29) Visszatérés a túlvilágról!? = Kapu, V/10. (1992). - p Csak az nem vész el, ami örökkévaló! = Krónika, (1993. május); az Erdélyi Szépmíves Céhről 1994-ben készült, de meg nem jelent emlékkönyv számára küldte a szerző. Közzéteszi Nitsch Árpád Egy el nem mondott beszéd, s ami mösötte van. = Erdélyi Figyelő (Marosvásárhely), 5. (1993). - p Egy el nem mondott beszéd, s ami mögötte van. - Erdélyi Magyarság, (1993). - p A Láthatatlan Lobogó magyarjai: fogjatok össze! = Krónika, (1993. március).

119 Életmü-bibliográfia Marosvécs. = Új Magyarország, (1995. december 16) Magyar Véreim: posthumus jegyzet. Közreadja Fabó László. = PoLíSz, 56. (2000. december január). - Hátlap Most testvér-bátyámról szólok. = Erdélyi Magyarság, 49. (2002). Angol nyelvű publicisztika Heroes and Hangmen. = The Hungarian Qarterly, Editor: Wass Albert; Atzél Anne, II/ 5. (1986. október). - p Bluprints for Peace with Justice: The Heritage o f the Carpatian Basin. = The Hungarian Qarterly, Editor: Wass Albert; Atzél Anne, I/ 3. (1986. április). - p Book Review [Croatia and the Croatians, by George J. Prpicj. = The Hungarian Qarterly, Editor: Wass Albert; Atzél,Anne, II/ 6. (1987. január). - p The Carpathian Basin. An Introduction to our New Qarterly. = The Hungarian Qarterly, Editor: Wass Albert; Atzél Anne, 1/1. (1985. október). - p Cultural Identity Under Attack. = The Hungarian Qarterly, Editor: Wass Albert; Atzél Anne, II/ 6. (1987. január). - p Dracula rides again! = Kanadai Magyarság, (1966. március 10) Evaluation and Conclusion. = The Hungarian Qarterly, Editor: Wass Albert; Atzél, Anne, IE 8. (1987. július). - p Hate: The Curse o f Our Century. = The Hungarian Qarterly, Editor: Wass Albert; Atzél Anne, II/ 7. (1987. április). - p Transilvania: a condensed History. = The Hungarian Qarterly, Editor: Wass Albert; Atzél Anne, El. (1985. október). - p Wass Huba, Czege de: The Rocky Road to Unification in Central Europe. = The Hungarian Qarterly, Editor: Wass Albert; Atzél Anne, II/8. (1987. július). - p

120 118 Wass Albert Előszó, könyvismertetés Előszó. - In: Nyíró József: A sibói bölény. Medvigy Endre, szerk. [Budapest]: Kairosz, p Előszó helyett: Elmélkedés a vilázszékelvsésről és egyéb csudákról. - In: Hegyi Zoltán: Pipál a Hargita: elbeszélések. London; München: Harsona; Danubia, p Két új könyv: A meztelen asszony, Kisjókai Erzsébet regénye; Őrkő, Dombrády Dóra elbeszélései. = Krónika, (1979. június) Könyvajánló: Dombrády Dóra: Erdélyben kigyúltak a lármafák. = Krónika, (1989. szeptember) Magyar szemmel [Két könyvről...] [Vándor Ferenc: A Nagy Út, Griff München, 1966; Makkai Adóm: Szomj és Ecet, Amerikai Magyar írók, Los Angeles, 1966 ]. = Kanadai Magyarság, (1967. február 11) Egy meztelen lélek. [Kisjókai Erzsébet: A meztelen asszony. Hilversum: Ady Társaság, 1978], = Katolikus Szemle (Róma), XXXII/2. (1980). - p Hangzó anyag Amerika emlékezni kezd. = Radio Free Europe, Letter from the West [Szabad Európa Rádiója, Nyugati levél rovat], (1956. október 19) Lakatos Pál: Wass Albert üzenete: Ébredjetek fel magyarok, és legyetek újra nemzet!. = Elhangzott: Kossuth Rádió: Névjegy (1996. január); Magyar Világ, (2003. november 27). - p Wass Albert San Francisco-i beszéde, Hargitay Lajos bevezetőjével. = Pannon Rádió. Fordítás Lincoln, Abraham: Ünnepi beszéd a gettysburgi temető fölszentelésén. [The Gettysburg Address november 19. Angolból fordította Wass Albert. =

121 Életmü-bibliográfia 119 Regénytöredékek) Istenkeresés: részlet a szerző Hitvesztett nemzedék című történelmi regényéből. = Szemle (Toronto), I. (1962. július 1) Kísértet a havasban: regényrészlet. = Krónika, (1980. júliusaugusztus) A Schmarotz család: regény töredék. = Ifjú Nemzedék, 1/4. (1950. március). Színmű-töredékek Előjáték: részlet egy színdarabból. = Erdélyi Helikon, XV/5. (1942). - p ; másodközlés: [A föld és a haza]: részlet egy színdarabból. - In: Tavaszi szél és más színművek. Ld. Önálló kiadványok Csillag az éjszakában: karácsonyi játék. = Új Magyar Út, november-december; másodközlés: - In: Tavaszi szél és más színművek. Ld. Önálló kiadványok A lélek útja [A halott ember lelke]: misztikus színmű 3 felvonásban, 5 képben (töredék). Wass Albert gépelt kézirata a Kolozsvári Állami Magyar Színház levéltárából [194?]. - In: Tavaszi szél és más színművek. Ld. Önálló kiadványok. Levelezés Wass Albert - Moher Károlyhoz írt levelei [342, 371, 378, 448, 555. számú levelek]. - In: Molter Károly levelezése 2. köt. S. a. r., a jegyzeteket írta Marosi Ildikó. Budapest; Kolozsvár: Argumentum; Polis, p. 46, 70, 75-76, 135, 240 p; jegyzetek: 341, , , *Wass Albert levele Reményik Sándorhoz március 5. = Petőfi Irodalmi Múzeum: kézirattár *Őszi ajándék - Rügyek [versek]: Wass Albert levele a 100 % szerkesztőségének. = Petőfi Irodalmi Múzeum: kézirattár Wass Albert levele Tamási Áronhoz. Bajorerdő, október 7 -. In: A Láthatatlan Lobogó zászlótartója. = Új Idők, III/2. (1998. január 14.) - p. 1-2.

122 120 Wass Albert Wass Albert levele Bánó Alajos, flushingi festővállalkozóhoz március. = Wl/C: 3. jelű irattartó anyaga, Vasvárygyűjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár Wass Albert levele az amerikai magyarság vezető személységeihez január 8. = Amerikai Magyar Népszava, 1948; Wl/C: 4. jelű irattartó anyaga, Vasváry-gyűjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár Wass Albert levele Mr. Robert Lánghoz, a Free Europe Rádió igazgatójához. = Magyarság (Pittsburgh, PA), október 6; Wl/C: 5. jelű irattartó anyaga, Vasváry-gyűjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár Magyar szemmel: levelek Wass Alberthez [Száz Zoltán, Nádas János, Szebedinszky Jenő]. = Kanadai Magyarság, (1966. szeptember 10) *Mécs László 7 levele Wass Alberthez. Pannonhalma, február Pannonhalma, május 20. Petőfi Irodalmi Múzeum: kézirattár *Brudi Zsuzsa 12 levele Wass Alberthez. Budapest, március Budapest, december 3. és k.n. Petőfi Irodalmi Múzeum: kézirattár *Wass Albert 5 levele Brudi Zsuzsához március április 23. Petőfi Irodalmi Múzeum: kézirattár *Wass Albert 3 levele... Zsuzsannához. Florida, szeptember 26; Florida, január 19; Florida, április 30. Petőfi Irodalmi Múzeum: kézirattár Wass Albert levele Piiski Sándorhoz április In: Püski Sándor: Könyves sors - magyar sors. Budapest: Püski, p Hungaricus: Levél Wass Alberthez. A víz szalad, a kő mard. = Kanadai Magyarság, (1968. március 30) Az Amerikai Mag)>ar Szépmíves Czéh: körlevél, [1974?]. WC: jelű irattartó anyaga. Vasváry-gyűjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár; melléklet: az AMSZC és a Danubian Research Center könyvárjegyzéke Wass Albert levele Tauffer Ferenchez (1995. január 24). - In: Zsoltár és trombitaszó, Ld. Önálló kiadványok. - p Wass Albert levele Fabó Lászlóhoz (Astor Park, FL, szeptember 17). = PoLíSz, 70. (2003. április-május). - p. 58.

123 Életmü-bibliográfía Wass Albert levele Szeleczky Zitához január 12. = The Hungarian Quarterly, április Wass Albert levelei Szeleczky Zita művésznőhöz (1986. január 22; Astor Park, FL, augusztus 29; Astor Park, FL, február 3; Astor Park, FI, április 23; két dátum nélküli levélrészlet). = PoLíSz, 70. (2000. április-május). - p Wass Albert három levele Bencsics Klárához (1986. március 21, július 12, október 18). - In: Bencsincs Klára (Montreal): A Bujdosó Imája: Wass Albert munkássága: előadás. = Magyarságtudományi Füzetek, 42. Kanadai Magyarságtudományi Társaság, Függelék Wass Albert Kolozsy Sándor szobrászművésznek Ausztráliába írt leveleiből [ ]. - In: Zsoltár és trombitaszó, Ld. Önálló kiadványok. - p Részlet egy magánlevélből [1990]. = Új Magyarország, (1995. december 16) Wass Albert négy levele Jármy Lászlóhoz az emigrációból [ ]. = Havi Magyar Fórum, (1999. október) Wass Albert négy levele az emigrációból, [ ]. = Havi magyar fórum, 7. (1999. október). - p Két levél Halász Bálint ny. mérnökhöz Makóra (1995. január 17, november 2). - In: Magyar örökségünk: tanulmányok, novellák, hátrahagyott írások, interjúk. Ld. Önálló kiadványok. - p Levelek Szász (Zas) Lóránthoz (7 levél: december 20, november 8, március 25, január, január, január, január). - In: Magyar örökségünk: tanulmányok, novellák, hátrahagyott írások, interjúk. Ld. Önálló kiadványok. - p Wass Albert szülőföldjén. [Lapohos András - Wass Albert levelezése]. [ ] Közzéteszi Csemátoni József. = Szászrégen és Vidéke, II/7. (2000. július). - p ; folytatás: Szászrégen és Vidéke, II/8. (2000. augusztus). - p Csernáthon [helyesen: Csernátoni] János: Lapohos András - Wass Albert [levelezése]. Wass Albert szülőföldjén (Az író levelei Ördöngösfüzesre) Szászrégen és Vidéke; másodközlés: = PoLíSz, 65. (2002. június-július). - p )

124 122 Wass Albert Wass Alben levele A Magyar Köztársaság Belügyminisztériumának Állampolgársági Főosztályához június In: A Láthatatlan Lobogó zászlótartója. = Új Idők, III/2. (1998. január 14). - p. 1-2; Lőcsei Gabriella: Pusztuló gyümölcsfák vagyunk... Wass Albert örökre elbujdosott. = Magyar Nemzet, LXI/44. (1998. február 21) Wass Albert levele Deákné Balázs Ildikóhoz: válasz volt gazdatisztje, Balázs András levelére. Astor, FL, május 1. - In: Balázs Ildikó: Két levél: adalék egy készülő Wassmonográfiához. = PoLíSz, 69. (2003. február-március). - p ; másodközlés: Múzsa, Népújságmelléklet (Marosvásárhely), 592. (2003. május 31). - p. 2. és 593. (2003. június 7). - p. 2-3; In: Zsoltár és trombitaszó. Ld. Önálló kiadványok. - p Wass Albert levele Lukácsi Eva és László lelkész-házaspárnak. Astor, FL május 21.

125 Életmü-bibliográfia fejezet PERSZONÁLIA A szerzőről szóló írások Életrajzi adalékok, összefoglalók Alternatív Kossuth-díj Wass Albert írónak. = Hargita Népe (Csíkszereda), XV/57. (2003. március 11) A Baumgarten-alapitvány ünnepei: beszédek, megemlékezések. Szerk., utószó, jegyzetek: Téglás János. [Budapest]: Argumentum; Palatínus, [Wass Albert-hivatkozások: hátsó fülszöveg, 67, 164, 170.] A Baumgarten-díj erdélyi nyertesei Debrecenben. = Tisztántúli Független Újság (1940. február 9). - p Búcsúbeszélgetés a kivándorló Wass Albertiéi, akinek két regénye jelenik meg 2. kiadásban. [Adjátok viszsza a hegyeimet!; Ember az országút szélén]. = Hungária (München), IV/24. (1951. június 15). - p Floridában is megmaradt erdélyi magyarnak: Wass Albert rendületlenül, mély érzéssel szerette népét. = American Hungarian Panorama-Online, (2002. május) :Gróf Wass Albert ( ). = Duna Tudósító: Svájci Magyar Tudósító (Zürich), XXXIII/5-6. (1992. július-augusztus). - p : Gróf Wass Endréné naplójából (1-10. rész). = Szászrégen és Vidéke, IV/3-12. (2002. márciusdecember) : Gróf Wass Endréné naplójából ( rész). = Szászrégen és Vidéke, V/l-9. (2003. január-szeptember) A jubileum évi eseménynaptár: Fakó Benedek plébános naplójából [árvaház a Siemens Alapítvány segítségével]. = Szászrégen és Vidéke (Románia), II/8. (2000. augusztus). - p : Kiosztották a Baumgarten-díjakat: túlnyomórészt tudományos munkát jutalmazott a kuratórium az idén. = Magyar Nemzet, III/14. (1940. január 19.)

126 124 Wass Albert Kiosztották az évi Baumgarten-díjakat. Érdekes szavak az emlékünnepen az időszerűtlen humanizmusról. = Újság, XVI/14. (1940. január 19). - Látogatás Wass Albertnál egy ohioi farmon. [1951]. = Wl/C: 8. jelű irattartó anyaga, Vasváry-gyüjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár. - Március idusa Debrecenben [Wass Albert a Festetich Bajtársi Egyesület tagja]. = Debreceni Újság - Hajdúföld, (1931. március 15). - p Tisztelettel és szeretettel köszöntjük [...] a 89 éves Wass Albertet! = Kapu, 4. (1997). - p. 62. Új nevek az Aranykönyvben [Magyar Örökség-díj]. = Nyugati Hírlevél, 5. (1999. október). - Wass Albert a Szabadság munkatársa. [1952. április]. = Wl/C: 10. jelű irattartó anyaga, Vas váry-gyűjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár. - -: Wass Albert bemutatása. = - -: Wass Albert haza szeretne menni. = Amerikai Magyar Szó, (1997. január 9). - p : Wass Albert házasságot kötött. [1952. május 19]. = Wl/C: 11. jelű irattartó anyaga, Vasváry-gyüjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár. - -: Wass Albert ötven éves. = Kárpát (Buenos Aires), 1/1. (1958. január). - p : Wass Albert. = Hírünk a világban: Magyar Kulturális Figyelő, Csicsery-Rónay István, szerk. (1951. november). - p. 11.; Wl/C: 9. jelű irattartó anyaga, Vasváry-gyüjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár. B[ölöni] D[omokos]: Olyan volt, mint Isten kenyere... = Népújság (Marosvásárhely), (2000. augusztus 3). B[álint] I[stván) J[ános]: Utószó: Gróf Czegei Wass Albert emlékezete. - In: Wass Albert: Vérben és viharban. Egyedül a világ ellen. Budapest: Magyar Ház, p Balatoni István: Látogatás Wass Albertnál. = Magyar Jelen (Toronto), (2003. augusztus 8); Balázs Ildikó: A férfiak véréből, az asszonyok méhéből, Isten szeretetéből... a Gróf Wass Albert Társaság elnöke Wass Albertre emlékezik. = Erdélyi Napló, (2003.

127 Életmü-bibliográfia szeptember 16); másodközlés: Jobbik.Net, (2003. szeptember 20). Balázs Ildikó: Adalék egy készülő Wass-monográfiához (2.). = Múzsa, Népújságmelléklet (Marosvásárhely), 592. (2003. június 7). - p. 2. Balázs Ildikó: Adalék egy készülő Wass-monográfiához. = Múzsa: Népújságmelléklet (Marosvásárhely), 593. (2003. május 31). - p Balázs Ildikó: Két levél: adalék egy készülő Wassmonográfiához. = PoLíSz, 69. (2003. február-március). - p ; másodközlés: Múzsa, 592. (2003. május 31). - p. 2.; Múzsa, 593. (2003. június 7). - p Balázs Ildikó - Lukácsi Éva: Wass Albert élő emléke Miamiban. Fényképek a Wass Albert Könyvtárból; Látod, Erdély üzent. Eljött az idő, a búcsúzás... Megkésett tudósítás Miamiból, Wass Albert temetéséről [2 cikk]. = PoLíSz, 74. (2003. december január). - p Balogh János: Wass Albert pálmáját püföltem. - In: Balogh János: Túrkevétöl Óceániáig. Budapest: Nemzet Lap- és Kvk. Kft, p Barth a József: Hazatérés [Wass Vid látogatása Feketelakon, Szentgotthárd mellett]. = Szászrégen és Vidéke (Románia), II/8. (2000. augusztus). - p. 5. Beke György: Wass Albert hazatérése. = Új Ember Magazin, IV/5. (2003. május). - p Bencsincs Klára (Montreal): A Bujdosó Imája: Wass Albert munkássága: előadás. = Lecture and Paper in Hungarian Studies. Nineteenth Annual Conference, (2003. május 28-29), Dalhousie University, Halifax; az előadás megjelent: Magyarságtudományi Füzetek, 42. Kanadai Magyarságtudományi Társaság, p. [függelék: Wass Albert három levele]. Benkei Ildikó - Turcsány Péter: Wass Albert Trianon botrányáról. = PoLíSz, 66. (2002. augusztus-szeptember.) - p. 2-4.; másodközlés: Bölöni Domokos: Wass Albert - marad. = Szászrégen és Vidéke (Románia), III/8. (2001. augusztus). - p. 15.

128 126 Wass Albert Csontos János: Csak a szív marad töretlen... Turcsány Péter a Poliszról és a Wass Albert-életműkiadásról. = Magyar Nemzet. LXVI/74. (2003. március 26). - p. 14. Czigány Zoltán: Wass Albert utolsó levele első halála előtt. = Életünk (München), 31. (1993); másodközlés: A Hét (Bukarest), XXIV/10. (1993. július 2); harmadközlés: Új Magyarország, V/295. (1995. december 16). - p. 15; negyedközlés: Czigány Zoltán: Zendülés az idő ellen. Szekszárd: Babits Kiadó, 1995; 2. kiad. Budapest: Határon Túli Magyarok Hivatala, p Dunai Ákos: Végzem, amit végeznem kell": látogatóban gróf Wass Albertnál. = Katolikus Magyarok Vasárnapja (Youngsville, OH, 1984). Dunai Ákos: Ki volt Wass Albert? = Wass Alberthonlap: Dunai Ákos: Wass Albert hazatér. = Délsziget, 15. (1998).-p Erdélyi Erzsébet - Nobel Iván: Erdélyt nem lehet elfelejteni": beszélgetés Wass Albertról - Adatnikné Jászó Annával. = Életünk, XXXVIII/7-8. (2000. júliusaugusztus). - p Fábián Gyula: Wass Albert Rodostója. = Új Idők, 1II/2. (1998. január 15). - p. 2. [Fábián Gyula]: A Láthatatlan Lobogó zászlótartója: a megaczélozhatatlan Wass Albert 90. születésnapjára. = Új Idők, 111/2. (1998. január 15). - p. 1, 2. Gellért Géza: Öngyilkos lett-e Wass Albert? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), (2003. április 17). [Havas) E[mil): Tiltakozom az ellen, hogy? engem antiszemitának nevezzenek": véletlen beszélgetés Gróf Vass Albertiéi az íróval. = Antibolseviki Fórum, (1952. november); Wl/C: 13. jelű irattartó anyaga, Vasvárygyűjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár. Hajnal László Gábor (München): Wass Albert búcsúztatása. = Nemzetőr (München), XXXVI/506. (1992. június.); másodközlés: = Kapu, V/8. (1992). - p Hajnal László Gábor:...De a kő marad!". - In: á b rándok tengerén ": magyar írók túl a tengeren. = Délsziget, XXII. (1992).-p. 1-2.

129 Életmü-bibliográfia Illés Sándor: Lobogó fáklya a neve: Wass Albert szeretne végigsétálni a szigeten. = Magyar Nemzet, LVI/95. (1993. április 24). Illés Sándor: Wass Albert haza szeretne jönni. = Magyar Nemzet, (1996. december 2). - p. 9; rövidített másodközlés: *Wass Albert haza szeretne menni. = Amerikai Magyar Szó, (1997. január 9). - p. 4. Inámi Zsófia: A láthatatlan lobogó zászlótartója: Wass Albert 90 éve. = Magyartanítás, XXXIX/3. (1998. májusaugusztus). - p Inámi Zsófia: Posztumusz hitelrontás: Wass Albert nem lett öngyilkos. = Új Idők, (2001. április 15). K.: Wass Albert [Farkasverem, Baumgarten-díj]. = Erdélyi Helikon (Kolozsvár), XIII/1. (1940). - p K. L. M.: Versében él. = Új Magyarország, V/295. (1995. december 16). - p. 15. Kocsis L. Mihály: Wass Albert üzenete. = Nők Lapja, 41. (1989).-p. 12. Kovács Ernő: Wass Albert Torontóban. - In. Kovács Ernő: Magyar rekviemek, magyar feltámadás. Toronto, (1976. november 7). - p Lapohos András: Gyűjtöúton a múltban és a jelenben [Vincze Anna néni]. = Szászrégen és Vidéke (Románia), III/2. (2001. február). - p. 4. Lapohos András: Tisztességadás, megemlékezés szülőfalum határában [Wass Albert Tisztás]. = Szászrégen és Vidéke (Románia), III/4. (2001. április). - p. 3; másodközlés: PoLíSz, 65. (2002. június-július). - p Lenhardt Balázs: Wass Albert útján: erdélyi körutazás. = Magyar Demokrata, VII/19. (2003. május 8). - p Lovass Ildikó: Wass Albert regényéből forgatókönyvek születtek [Magukrahagyottak]. = Szabad Föld, LVIII/18. (2002. május 3). M. V. (Nyíregyháza): Sajtószabadság? [olvasói levél] = Magyar Demokrata, VII/25. (2003. június 9). Magyar László: Az ítélet a holnap joga [ Wass Albert nehezen töri át az angol nyelv határait... ]. Délamerikai Magyar Hírlap (Sao Paolo), XII/533. (1959. december 20).-p. 7.

130 128 Wass Albert Magyar László: Wass Albert ötven éves. = Délamerikai Magyar Hírlap (Sao Paolo), (1958. február 9). - p. 9. Medvigy Endre: Wass Albert életműve. = Confessio, XXIV/3. (2000). -p Miska János: Wass Albert köszöntése. = Tárogató (Vancouver), XXV/1. (1998. január). - p. 11. N[agy] M[iklós] K[und]: A Zászlótartó: köszöntő a 90 éves Wass Albertnek. = Múzsa: Népújságmelléklet (Marosvásárhely), 327. (1998. január 16). - p. 4. Nagy Pál: Az emlékezet ösvényein: a mindig hazanéző Wass Albert. = Nyugati Magyarság (Montreal - Budapest), XV/5. (1997. május). - p. 10; másodközlés: = Múzsa: Népújságmelléklet (Marosvásárhely), (1997. május 23). Nagy Pál: Emlékezet ösvényein: a mindig hazanéző Wass Albert. = Múzsa: Népújságmelléklet (Marosvásárhely), 295. (1997. május 23). - p. 3-4; előző közlés: Nyugati Magyarság (Montreal - Budapest), XV/5. (1997. május). - p. 10. Nagy Pál: Emlékezés ösvényein - A mindig hazanéző Wass Albert. = Magyarok Vasárnapja (California), CV/4. (1998. április). - p. 7.; másodközlés: Kelet Népe, VIII/7. (1998. május). - p Nagy Pál: Emlékezés ösvényein - A mindig hazanéző Wass Albert. = Kelet Népe, VII1/7. (1998. május). - p. 6-7.; előző közlés: Magyarok Vasárnapja (California), CV/4. (1998. április). - p. 7. Nagy Pál: A mindig hazanéző Wass Albert. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), (1992. november 21-22).-p. 5. Pápai Szabó György: Gróf Wass Albert művei újra itthon. = Szózat, VII/1. (1997. január). Papp Ágnes Klára: Akit az Úristen szemtanúnak rendelt: Wass Albert életműve. [Wass Albert-életműsorozat. Kráter: Budapest, ] = Magyar Nemzet, (2002. március 9). - p. 32. Pomogáts Béla: A kő és a könyv megmarad. Wass Albert arcképéhez. - In: Pomogáts Béla: Politika és poétika: tanulmányok a népi irodalomról. Miskolc: Felsőmagyarország Kiadó, p

131 Életmü-bibliográfia Pomogáts Béla: Messzi kert embere, Erdély hűségében: Wass Albertról. - Világszövetség, 11/14. (1993. július 6). - p. 31. Pósa Zoltán: Wass Albert, a misztikus hontalan. = Napi Magyarország, (1999. szeptember 25). - p. 31. S. Ilona: Amíg éltem, próbáltam tenni valamit népemért, hazámért... a kilencvenéves Wass Albert halálára (Szentendrei lakossal is levelezett a nagy erdélyi magyar író). = Magyar Világ, (2003. november 27). - p.8. Simó József: Fenyő a hegytetőn: istentudó Wass Albert emlékezete. = Szegletkő, iv/1. (1999. március 7). - p Sz[abó] T. Á[dám]: In memoriam gr. Czegei és Szentegyedi Wass Eva. [In memoriam: Gräfin Wass von Czege géb. Siemens. Remembering Countess Eva Wass de Czege et Szentegyed]. - In: Magyar Múzeum, 1/1-4. füzet. Budapest: Akadémiai - Közép-Európai Múzeum Alapítvány, p Szabó T. Ádám: Beszélgetés Czegei és Szentegyedi Wass Albertné, szül. Siemers Eva grófnéval ( ) otthonában, Hamburg városában. = PoLíSz, 72. (2003. augusztus-szeptember). - p ; előző közlés: = Studia nova = Új tanulmányok, 1/1. (1994). - p Szabó T. Ádám: Gr. Czegei Wass Albertné Siemers Eva emlékezete. = Korunk, 3. folyam, II/8. (1991. augusztus), -p Szalay Róbert: Ki a magyar?: köszöntjük a 90 esztendős Wass Albertet. = Magyarok Vasárnapja (California), CV/1. (1998. január). - p. 7. Szalay Róbert, i í j Wass Albert szellemisége ma is köztünk él: találkozásaim Albert bátyám m alh itler személyesen kért bocsánatot az erdélyi írófejedelemtől. = American Hungarian Panorama, V/2. (2003. májusjúnius). - p Tiboldi Zoltán: Emlékmorzsák helikoni írókról. = Múzsa: Népújságmelléket (Marosvásárhely), 609. (2003. szeptember 27.) - p. 7. Vasváry Ödön: A két Wass. = Amerikai Magyar Népszava, LII/240. (1951. október 10). - p. 4.; Wl/C: 39.

132 130 Wass Albert jelű irattartó anyaga, Vasváry-gyűjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár Vincze Piroska: Üzenet haza. Wass Albert emléknap Debrecenben. = Reformátusok Lapja, XLIII/12. (1999. március 21). - p W. T.: Vass Albert gróf, a kiváló író, New Yorkba érkezett. [1951. szeptember 21]. = Wl/C: 6. jelű irattartó anyaga, Vasváry-gyűjtemény, Szeged, Somogyikönyvtár Wass Albert Tamási Áronról. = Múzsa: Népújság (Marosvásárhely), 591. (203. május 24). - p Wass Albert fiainak nyílt levele a kiadóhoz és a magyar olvasóközönséghez. = Nyugati Magyarság (Montreal- Budapest), XIX/4. (2001. április). - p Wass Endre:...de a kő maradjon. [Wass Albert hamvainak hazahozatala]. = Szászrégen és Vidéke (Románia), 1/6. (1999. augusztus). - p. 1, Wieser Györgyi (München): Wass Albert, = Szövétnek (Arad), (1998. április). - p Esszék, tanulmányok Bakó Endre: Wass Albert debreceni évei ( ). = Könyv és könyvtár: a Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának közleményei, XXIV/232. Debrecen, p ; másodközlés: = PoLíSz, 74. (2003. december január). - p Balázs Ildikó: Hol lakott a funtineli boszorkány? A Kunyhó a Komárnyikon című regény nyelvi világa. = PoLíSz, 70. (2003. április-május). - p Balázs Ildikó: Hűség bilincsében: Wass Albert első pályaszakaszának elbeszélései ( ). = Confessio, XXVII/4. (2003. december). - p Balázs Ildikó: Jó és érdekes életem volt". Wass Albert derűs-borús írói világa. = Múzsa: Népújságmelléklet (Marosvásárhely), 559. (2002. október 5). - p Balázs Ildikó: Sorsvállalás. Wass Albert első pályaszakaszának elbeszélései antológiákban. PoLíSz, 73. (2003. október-november). - p

133 Életmű-bibliográfia Balázs Ildikó: Wass Albert istenkeresése. = Confessio, XXVII/2. (2003. június). - p ; rövidített másodközlés: Új Kezdet (Marosvásárhely), IV/8. (2003. augusztus). - p Balázs Ildikó: Wass Albert Istenkeresése. - Új Kezdet (Marosvásárhely), IV/8. (2003. augusztus). - p. 5-7; teljes terjedelmű első közlés: = Confessio, XXVII/2. (2003. június). - p Balázs Ildikó: Wass Albert nyelvi világa: rezümé. = XIII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus: A többnyelvű Európa: összefoglalók kötete. Győr: Széchenyi István Egyetem, p. 49. Balázs Ildikó: Zsoltár és trombitaszó mellett: Wass Albert közéleti munkássága. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), XIII/7. (2003. február 18). - p. 13. Bertha Zoltán: Az együttélés emberiessége: Wass Albert és a háborús fordulatok = Helikon (Kolozsvár), 25. (2002. január 25.) - p ; másodközlés: = PoLíSz, 63. (2002. február-március.) - p ; harmadközlés: Beyer László: Hősi életet kell élj! In memoriam gróf Wass Albert ( ). = PoLíSz, 74. (2003. december január). - p Bödőcs Pál (London): Wass Albert írói munkássága 925-ig. [Alcím: A funtineli boszorkány című regényről (1959).] = Nemzetőr, (1985. december január). - p. 8. Fráter Olivér: Tündöklő csillagunk: Wass Albert életpályája. = Hunnia, 10. (1999. október 25.) - p. 4-11; másodközlés: Wass Albert életpályája a kezdetektől az emigrációba kényszerülésig. = PoLíSz, 63. (2002. február-március). - p ; Wass Albert életpályája az emigrációba kényszerüléstől haláláig. = PoLíSz, 64. (2002. április-május). - p Fráter Olivér: Wass Albert életpályája a kezdetektől az emigrációba kényszerülésig. = PoLíSz, 63. (2002. február-március). - p ; első közlés: Hunnia, 10. (1999 október 25). - p. 4-11: harmadközlés: Fráter Olivér: Wass Albert életpályája az emigrációba kényszerüléstől haláláig. = PoLíSz, 64. (2002. április-

134 132 Wass Albert május). - p ; első közlés: Hunnia, 10. (1999. október 25). - p. 4-11; harmadközlés: Haklik Norbert: A megmagyarázhatatlan: A. Jászó Anna tanulmánya Wass Albert stílusának titkairól = Magyar Nemzet, (2003. január 3). - p Jászó Anna, A.: Wass Albert prózai műveinek stílusa. = PoLíSz, 68. (2002. december január). - p ; másodközlés: Jászó Anna, A.: Wass Albert, a nyelv mestere. = Magyar Nemzet, (2003. június 28). - p Káli István: Wass Albert. - In: Erdélyi panteon 3. Művelődéstörténeti vázlatok. Jánosházy György, szerk. Tárgu-Mures: Mentor, p Szücsné Harkó Enikő: Ismertessétek az igazságot, s az igazság szabadokká tészen Vázlat Wass Albert életátjárói és munkásságáról. = Árgus, XII/2. (2001. március-április). - p Szücsné [helyesen: Szücsné] Harkó Enikő: Wass Albert és az emigrációs irodalom (általános megközelítés). = PoLíSz, 67. (2002. október-november). - p ; másodközlés: Turcsány Péter: Zsoltárokba kapaszkodva: Wass Albert, a költő. = Magyar Nemzet, LXVI/68. (2003. március 22). - p. 36; másodközlés: Nekrológok : Szelek szárnyán, csillag-ösvényen y: hazatért Wass Albert. = Magyar Élet (Toronto), 15. (1998. április 11). - p : Elhunyt Wass Albert. = Amerikai Magyar Szó, 8. (1998. február 26). - p : Elhunyt Wass Albert. = Kanadai Magyarság, XLVIII/8. (1998. február 21) : Elhunyt Wass Albert. = Kapu, 3. (1998). - p ; Wass Albert elhunyt. = Bécsi Napló (Bécs), XIX/2. (1998. március-április) Bakó Elemér: Dr. Wass Albert február február 17. = Testvériség, (1998. március).

135 Életmü-bibliográfia Bálint István János: Elment az utolsó erdélyi bölény: Gróf czegei Wass Albert emlékezete. = Magyar Demokrata, 10.(1998).-p Barabás Tamás: Wass Albert halálára. = Élet és Irodalom, XLII/15. (1998. április 10). - p. 11. Fazakas Ferenc: Búcsú Wass Alberttól ( ). = Magyar Figyelő, 3. (1998). - p Fazakas Ferenc: Meghalt Wass Albert. = Magyar Élet (Toronto), 9. (1998. február 28). - p. 6. Illés Sándor: Üzenet Floridába. = Magyar Nemzet, LXI/45. (1998. február 23). - p. 20; első közlés: Magyar Élet (Toronto), 11. (1998. március 14). - p. 11. Illés Sándor: Üzenet Floridába: Wass Albert nekrológja. = Magyar Élet (Toronto), 11. (1998. március 14). - p. 11; másodközlés: = Magyar Nemzet, LXI/45. (1998. február 23). - p. 20. Lengyel Alfonz: Siratóének a lélek emberéhez, Wass Alberthez. = Nemzetőr (München), március). Lőcsei Gabriella: Pusztuló gyümölcsfák vagyunk... : Wass Albert örökre elbujdosott. = Magyar Nemzet, LXI/44. (1998. február 21). Lőcsei Gabriella: A bujdosó hazatér: szülőföldjén, Erdélyben helyezik végső nyugalomra Wass Albert hamvait. = Magyar Nemzet, (1998. augusztus 8). - p. 18. Nagy Pál: A kő marad. = Reformátusok Lapja, XLII/38. (1998. szeptember 20). - p. 4. Nagy Pál: A kő marad. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), (1998. augusztus 12). Nagy Pál: A kő marad : Wass Albert hamvai hazaérkeztek(?) = Nyugati Magyarság (Montreal - Budapest), XVI/9. (1998. szeptember). - p. 9. Nagy Pál: Emlékezés ösvényein - A mindig hazanéző Wass Albert. = Magyarok Vasárnapja (California), CV/4. (1998. április). - p. 7; másodközlés: Kelet Népe, VIII/7. (1998. május). - p Nagy Pál: Emlékezés ösvényein - A mindig hazanéző Wass Albert. = Kelet Népe, VIII/7. (1998. május). - p. 6-7.; előző közlés: = Magyarok Vasárnapja (California), CV/4. (1998. április).-p. 7.

136 134 Wass Albert Nagy Pál: Marad a kő és maradt a mű: Marosvécsen, öreg tölgyek alatt. = Reformátusok Lapja, XLIII/38. (1999. szeptember 19). - p. 4.; első közlés: Romániai Magyar Szó (Bukarest), (1999. augusztus 11) Nagy Pál: Maradnak a művek: Wass Albert, = Nyugati Magyarság (Montreal - Budapest), XVI/3. (1998. március). - p Nagy Pál: Marosvécsen. öreg tölgyek alatt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), (1999. augusztus 11); másodközlés: Reformátusok Lapja, XLIII/38. (1999. szeptember 19). - p Pomogáts Béla: Erdély krónikása: emlékezés Wass Albertre [elhangzott a Wass Albert emlékére rendezett ünnepségen április 25-én]. = Helikon, IX/11. (1998. június 10). - p Pomogáts Béla: Wass Albert visszatért hegyeihez: az erdélyi írót ma helyezik örök nyugalomra a marosvécsi református templomban. = Magyar Nemzet, (1999. augusztus 7). - p S[toffán] Gy[örgy]: Meghalt Wass Albert. = Califomiai Magyarság (Los Angeles), LXXV/9. (1998. február 27). -p Stoffán György: Az erdélyi irodalom óriása: Wass Albert ( ). = Új Misszió, (1998. április.) - p Szeghalmi Elemér: Wass Albert halálára. = Új Ember, LIV/9. (1998. március 1). - p Vincze Piroska: Élete a magyarság szolgálatában telt: Válaszút óta válaszúton. = Hajdú-Bihari Napló, (1998. október 13). A szerzővel készült interjúk Haraszti Gyula: Fenyőktől a pálmafákig: újabb film az idős Wass Albertiéi készült beszélgetésekből. = Magyar Élet (Toronto), LVI/2. (2003. január 11). - p. 7; első közlés: = Magyar Nemzet, (2002. december 7). - p Haraszti Gyula: Fenyőktől a pálmafákig: újabb film az idős Wass Albertiéi készült beszélgetésekből. - Magyar

137 Életmü-bibliográfía Nemzet, (2002. december 7). - p. 40; másodközlés: = Magyar Élet (Toronto), LVI/2. (2003. január 11). - p Szalay Róbert, ifj.: Fenyőktől a pálmafákig, beszélgetés Wass Albert íróval. = Hunnia, 11/7. (1996). - p. 2-4; első közlés: Magyarok Vasárnapja, (1995) Szalay Róbert, ifj.: Fenyőktől a pálmafákig: beszélgetés Wass Albert íróval. = Jobb Jövő, 11/4. (1996. július 18). - p. 6-7; első közlés: = Magyarok Vasárnapja, (1995) Szalay Róbert, ifj.: Fenyőktől a pálmafákig: beszélgetés Wass Albert íróval (hangfoszlányok egy készülő portréfilmből). = Magyarok Vasárnapja (California), CII/10. (1995. május 14). - p. 7; másod- és harmadközlés: Jobb Jövő, II/4. (1996. július 18); Hunnia, 11/7. (1996) Wass Albert: Erdélyt nem lehet elfelejteni. [Maksay Ágnes - Marius Tabacu Wass Albert-filmjéből, A látó ember forgatókönyvéből közöl részleteket]. = Korunk (Kolozsvár), (2002. december). Kiadói jogvita : Helyreigazítás copyright-ügyben. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), XI/42. (2001. október 16). - p Bjogdán] Tjiborj: Határon átívelő kiadói botrány robbant ki Marosvásárhelyen. = Magyar Hírlap, (2000. január 25). - p Balázs Ildikó: Mentorék a Tokaji Irótáborban. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), XE519. (2001. szeptember 4). - p Bogdán Tibor (Bukarest): Határon átívelő botrány Marosvásárhelyen. = Magyar Hírlap, (2000. január 25) Káli Király István, a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó vezetője a Wass Albert-életmüsorozatról nyilatkozik. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), XI/491. (2001. február 20).-p Margit Patrícia: Wass-könyvek kálváriája. = Népszabadság, LIX/88. (2001. április 14). - p Szász Lóránt: A Wass Albert könyveinek kálváriájáról. = Népszabadság, LIX/121. (2001. május 25). - p Szilágyi Károly: A Kráter Könyvkiadó: beszélgetés Turcsány Péter alapító főszerkesztővel. = Nyugati Ma

138 136 Wass Albert gyarság (Montreal - Budapest), XXI/1. (2003. januárfebruár). - p Turcsány Péter: Erdélyben cenzúrázzák Wass Albert életművét! Turcsány Péter válasza Wass Albert jogszerinti magyar nyelvterületű kiadója nevében. = Nyugati Magyarság (Montreal-Budapest), XIX/5. (2001. május). - p Wass Albert fiainak nyílt levele a kiadóhoz és a magyar olvasóközönséghez. = Nyugati Magyarság (Montreal- Budapest), XIX/4. (2001. április). - p. 9. Ünnepségek, emlékmüsorok : A víz szalad, a kő marad : Wass Albert-emlékest a Stefánia Palotában. = American Hungarian Panorama Online, (2002. július-augusztus) * - Wass Albert ünneplése. = Amerikai Magyar Népszava, LII/289. (1951. december 7). - p ^Csontos Péter: Az utolsó bölény: Gróf Wass Albert köszöntése. = Magyarok Vasárnapja (California), CIV/1. (1997. január 12). - p. 7. / mellette: Péterffy Gyöngyi, Demeter Zsolt, Beyer László köszöntő versei Wass Albertnek : Emlékezés Wass Albertre: Minden csillag Zágon felé mutat... = Népújság (Marosvásárhely), LIV/226. (2002. szeptember 28) ; Hírek: Várdy Béla Nyíregyházán. = Magyar Demokrata, VII/25. (2003. június 19). - p Kráter krónika. = PoLíSz, 65. (2002. június-július). - p : Kráter krónika. = PoLíSz, 66. (2002. augusztusszeptember). - p : Kráter krónika. = PoLíSz, 68. (2002. december január). - p : Kráter krónika. = PoLíSz, 70. (2003. április-május). - p : Kráter krónika, (2003. február). = Pályázat: Wass Albert Gondolatok könyve. = PoLíSz, 68. (2002. december január). - p. 100.

139 Életmü-bibliográfia Pályázati felhívás [Kráter Műhely Egyesület, Wass Albert művei]. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), XIII/3. (2003. január 21). - p Új nevek az Aranykönyvben [Magyar Örökség-díj]. = Nyugati Hírlevél, 5. (1999. október). - Ünnepségek országszerte: az államalapító Szent Istvánra emlékezik a katolikus egyház és a politikai vezetés: hírösszefoglaló; Esztergom. = Magyar Nemzet, (2003. augusztus 19). - p Wass Albert alternatív Kossuth-díja. [MTI] = Magyar Nemzet, LXVI/57. (2003. március 8). - p Wass Albertre emlékeznek. [MTI) = Magyar Nemzet, (2003. február 14). - p. 15. B. R.: Váljatok újra nemzetté! Amerikai magyarok Wass Albert-emlékestje a Magyar Kultúra Alapítvány székházában. = American Hungarian Panorama, V/3. (2003. július-augusztus). - p. 32. Balázs Ildikó: Az Úristen az igazság ügyét bízza arra, akit nagy feladatra szánt : Wass Albert-domborművet avattak Debrecenben. = Múzsa: Népújságmelléklet (Marosvásárhely), 580. (2003. március 1). - p. 2; rövidített másodközlés: Erdélyi Napló (Nagyvárad), XIII/9. (2003. március 4). - p. 13. Balázs Ildikó: Minden csillag Zágon felé mutat: Wass Albert-matiné Budapesten = Erdélyi Napló (Nagyvárad), XII/40. (2002. október 8). - p. 13. Barabás László: Észak-mezőségi tanulmányúton. A Kántor-Tanítóképző Főiskola életéből. - Új Kezdet (Marosvásárhely), IV/11. (2003. november). - p Csapó Endre: Féloldalas csatatér és egyebek: Wass Albert emlékest. = Magyar Élet (Ausztrália), XXXX/19. (1998. május 28). - p. 4. Csatlós Réka - Szász Norbert Zsolt (II. o., Beresztelke): Marosvécsi élményem. = Szászrégen és Vidéke (Románia), II/7. (2000. július). - p. 5. dr: A víz szalad, a kő marad. Wass Albert-est a színházakban. Magyar Fórum, XV/41. (2003. október 16). - p. 13.

140 138 Wass Albert Fábián András: A bujdosó imája [szavalóverseny]. = Szászrégen és Vidéke (Románia), IV/1. (2002. január). - p Fidelis, Cusios: Bujdosó magyar írók estje. - Délamerikai Magyar Hírlap (Sao Paolo), XI/447. (1958. április 27). - p. 8. Földessy [Dénes]: Virágtemetés: emlékezés Wass Albertre. = Napi Magyarország, (1998. április 10). - p. 13. Frang Gizella: Turulok Mikádpusztán [A programban irodalmi est Wass Albert műveiből]. = Magyar Nemzet, (2003. augusztus 9). - p. 15. Haklik Norbert: Harminc éve töretlen hittel: Dinnyés József koncertkörútra készül új albumával [Wass Albertverseket énekelj. = Magyar Nemzet, LXIII/216. (2000. szeptember 14). - p. 15. K. E. V.: Wass-színdarab. = Magyar Nemzet, LXVI/260. (2003.november 8). - p. 15. Lapohos András: Tisztességadás, megemlékezés szülőfalum határában [Wass Albert Tisztás]. = PoLíSz, 65. (2002. június-július). - p p; első közlés: Szászrégen és Vidéke, III/4. (2001. április). - p. 3. M. K.: Fenyőktől a pálmafákig [irodalmi est]. = Magyar Nemzet, LXVI/115. (2003. május 19). - p. 15. [MTI]: Minden csillag Zágon felé mutat... [Wass Albert emlékest Budapesten, a Kossuth Klubban]. = Magyar Nemzet, (2002. szeptember 27). - p. Nagy Pál: Hűség bilincsében - otthon: Wass Albert Nap Budapesten. = Nyugati Magyarság (Montreal-Budapest), XIX/11. (2001. november). - p. 11. Németh Anita: Wass Albert hazatért: átadták az Alternatív Kossuth-díj at. - Demokrata, VII/13. (2003. március 7). - p Pallán Mór (Budapest): A kő marad: újra elismeri a költőt a polgári Magyarország [Wass Albert Balassikardja és alternatív Kossuth-díja]. = Duna Nova Press online, (2003. március 11). Pilhál György: Wass-akarattal [Wass Albert-est Csömörön]. = Magyar Nemzet, LXV/5. (2002. január 7). - p. 7.

141 Életmü-bibliográfia Sárkány Kákonyi Iringó: Nőszövetségi vetélkedő a magyarrégeni református templomban. = Szászrégen és Vidéke (Szászrégen, Románia), V/6. (2003. június). - p Sárkány Kákonyi Iringó: Wass Albert és a helikoni költők: III. szavalóverseny. = Szászrégen és Vidéke (Szászrégen, Románia), V/8. (2003. augusztus). - p Sz[ika] Ljevente] Z[oltán]: Wass Albert-est. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), XIII/23. (2003. június 10) Turcsány Péter: Tizenhármán az Istenszéken. - PoLíSz, 66. (2002. augusztus-szeptember). - Hátlap V. K.: Wass Albert-emlékest. = Magyar Nemzet, LXVI/73. (2003. március 28) Vincze Piroska: Példád s műved zászlónkká lett, megőrizzük örökséged [Emléktábla-koszorúzás Pállagon]. = Reformátusok Lapja, XLV/9. (2001. március 4). - p. 4. A nevét viselő iskoláról Névváltozásra szólítják fel a bögözi iskolát. = Hargita Népe (Csíkszereda), XV/75. (2003. április 1) Vita egy névadási kísérletről. [A bögözi iskola pedagógusai]: Nyílt levél Kardalus Jánosnak; Csömör József: Álláspontunk nem változik. = Hargita Népe (Csíkszereda), XII/98. (2000. április 27). - p B[otos] L[ászló]: Támadás egy magyar iskola ellen. Gyűlöletkeltés a rádióban. = Új Idő (Sepsiszentgyörgy), 11/20. (2002. október 5-18) Barabás István: Az élet fonákja: üdvözlet Bogoznék. = Hargita Népe (Csíkszereda), (2001. március 3); másodközlés: Szászrégen és Vidéke, III/6. (2001. június). - p Kardalus János (Csíkszereda): A Szent László név elfogadható. = Hargita Népe (Csíkszereda), XII/86. (2000. április 12). - p Kovács Attila: Névadó ünnepség bonyodalmakkal. = Hargita Népe (Csíkszereda), XII/137. (2000. június 13). -p.3.

142 140 Wass Albert Lukács Csaba: Botrány egy névadás körül - Háborús bűnös volt-e az író? Wass Albert küzdelmes hazatérése. = Magyar Nemzet, (2000. július 15). - p. 28. Rehabilitációjáról, szobrairól Busturile lui Vass Albert vor putea fi reamplasate dacă va fi reabilitat [Vass Albert mellszobrai visszahelyezhetők, ha majd rehabilitálták]. = Mediafax, (2003. árpilis 13) Célkeresztben Wass Albert szobrai. = Magyar Nemzet, LXVI/20. (2003. január 24) Eltávolították Wass Albert szobrát. = Hargita Népe (Csíkszereda), XV/72. (2003. március 28) Folytatódik a Wass Albert elleni kampány. = Népújság (Marosvásárhely), LV/81. (2003. április 7) A főügyészség elutasította Wass Albert rehabilitációját: érvényesnek tekinti a népbíróság ítéletét. = Népújság (Marosvásárhely), LV/142. (2003. június 21) : Gruparea din jurul lui Tőkés a infiintat Consiliul National al Maghiarilior din Transilvania (CNM)...[A Tőkés körüli csoportosulás létrehozta az Erdélyi Magyarok Nemzeti Bizottságát...]. = Ziua, (2003. augusztus 8) : Interviu propriu cu Katona Adám [Interjú Katona AdámmalJ. = Curentul, (1997. július 24) : Letakarták Wass Albertet. Közli: Rohonyi Zita (Norvégia), továbbítja: Haynalné Kesserű Zsuzsanna (Buenos Aires), (2003. április 4) : Markó Béla Wass Albertet méltatta. = Népújság (Marosvásárhely), LV/83. (2003. április 9) : MVSZ küldöttek tanácskozása Kolozsváron. - Duna Nova Press online, (2003. március 3) : Románia: helyükre kerülhetnek Wass Albert szobrai. = Magyar Nemzet, (2003. április 14) : Röviden: Szobor Rákóczinak és Mikesnek. = Magyar Nemzet, (2003. augusztus 12). - p Szerkesztőségi közlemény. PoLíSz, 73. (2003. október-november). - p. 95.

143 Életmü-bibliográfia Szobrok avatása Szászrégenben... = Szászrégen és Vidéke (Románia), III/ll. (2001. november.) Melléklet. -p Tiltakozás a Wass-ellenesség láttán. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), XIII/19. (2003. május 14). - p Veszélyben Vass Albert erdélyi szobrai. = Népszabadság, LX1/13. (2003. január 16).- p A Wass Albert-szobrokat le kell bontani. = Népújság (Marosvásárhely), LV/32. (2003. február 8). - Wass Albert védelmében. = Hargita Népe online (Csíkszereda), XV/15. (2003. január 21). - A Wass család kérni fogja az egykori népbírósági ítélet megsemmisítését. [Erdélyi Magyar Hírügynökség]. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), (2003. március 13). (lokodi) [Lokodi Imre]: Kemény Zsigmond Társaság: Szerkesztő az író sorsáról, hegyekről és rágalmakról. - Népújság (Marosvásárhely), LV/49. (2003. február 28). - p.2. Ádám Csilla (Kolozsvár): Bűnöző apa, NATOtábornok fiú a magyar író, Wass Albert arculata román szemmel. = Duna Nova Press online, (2003). Antal Erika - Gazda Árpád: Csak vizsgálódik az ügyészség a Wass-szobrok ügyében. Nem emeltek vádat. = Krónika online (Kolozsvár), (2003. január 17). Antal Erika - Gazda Árpád: Hadüzenet a Wass Albertszobroknak: a Maros Megyei Ügyészségre idézték a szoborállító lelkipásztorokat. = Népszabadság, (2003. január 16). Antal Erika - Gazda Árpád: A Maros Megyei Ügyészségre idézték a szoborállító lelkipásztorokat. Hadüzenet a Wass Albert-szobroknak. = Krónika (Kolozsvár), V/l 1. (2003. január 16). - p. 1,5. Ardelean, George: Cearceaful de pe bustul lui Antonescu si plăcuţa comemorativă pentru Albert Vass [Lepel Antonescu mellszobrán és Vass Albertemléklapja]. = Lumea, X/l 1. (2002. május), p Balló Áron: Wass Albert fiai apjuk védelmében: Wass Huba amerikai dandártábornok nyilatkozik. = Szabadság

144 142 Wass Albert (Kolozsvár), XV/24. (2003. február 1). - p. 1, 4.; első közlés: Duna Televízió Barta Boglárka: Wass Albert védelmében. = Demokrata, VII/10. (2003. március 6). - p bb [Barabás Blanka): Levétették a holtmarosi Wassszobrot. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), XIV/61. (2003. március 31) bb [Barabás Blanka): Nem emeltek vádat. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), XIV/12. (2003. január 21) Benkei Ildikó interjúja Turcsány Péterrel: Wass Albert rehabilitációja. = Kossuth Rádió: Vasárnapi Újság, (2003. február 16); másodközlés: = Duna Nova Press: Bogdán László: Wass Albert, a jéghegy. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), (2003. február 1) Borbély László: Búcsú egy iskolanévtől. = Hargita Népe (Csíkszereda), XV/103. (2003. május 9) Ciufu, Eugen Dobre, Oana: Radicalii şi-au făcut calendar pentru obţinerea autonomiei. Tőkés et comp. lucrează sistematizat. [A radikálisok tervbe vették az autonómia elérését. Tőkés és csapata módszeresen dolgozik]. = Curentul, VII/179. (2003. augusztus 8 ).-p Cordoş, Alin: Scandalul Wass Albert face valuri şi în Bistriţa-Năsăud [A Wass Albert-botrány Beszterce- Naszódban is hullámokat verj. = Evenimentul zilei, XI/3344. (2003. április 15).- p Darvas Ignác: Wass Albert - itthon. = Szászrégen és Vidéke (Románia), III/8. (2001. augusztus). - p Denes Gyula: Wass Albert rámíne criminal de război [Wass Albert háborús bűnös maradj. = Evenimentul zilei, XI/3412. (2003. június 24). - p Dogaru, Mircea: Nepedepsitele crime ale contelui şaman [A sámán gróf megtorlatlan bűntettei]. (TUI). = Cuvântul Liber (Târgu-Mures), (2002. szeptember 27., 28; október 1) Dogaru, Mircea: Un criminal de război transformat în erou transilvan [Erdélyi hőssé alakított háborús bűnös]. = Rost, 1. [különszám], (2002).- p

145 Életmü-bibliográfia Emesmester: Szőcs Zoltán: Égi és földi pórázaink: a Fehérlófia könyvajánlata. = Magyar Fórum, XV/35. (2003. szeptember 4). - p. 12. Eörsi István: Überraschte Ungarn [Meglepődött magyarok]. = Die Tageszeitung (taz), (2000. március 31). Ferencz L. Imre: Magyarfalók szélmalomharca. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), (2003. március 20). Foculescu, Grigore: Se face dreptate în cazul criminalului Wass! [Igazságot hoznak a bűnös Vass Albert hívei ügyében! j = Cuvântul Liber (Târgu-Mures), (2003. március 12; április 1). Fosztó Aron Zoltán: Egy összekuszált világ emberiségének lelkiismerete vagyok Pro Memoria - A IVass Albert perről - Dr. Szakács István Péter tanár-író és Fosztó Áron Zoltán beszélgetése. = Magyar Nemzet, (2003. március 11). Gazda Árpád: Az FBI is vizsgálódott Wass Albert ügyében: háromszor találták ártatlannak. = Krónika (Kolozsvár), (2003. január 17). Gazda Árpád: Törvény és igazság. = Krónika (Kolozsvár), (2003. január 17). Gazda József: A fasiszta jelképekről. = Új Idő képes magazin (Sepsiszentgyörgy), III/7. (2003. április 18 - május 1). Gózon István: Románia - Wass Albert - román sajtó. = MTI, (2003. január 15). H[aáz] S[ándor, if].]: Wass Albert lepel alá került Bögözön. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), XIII/16. (2003. április 12). - p. 7. Hajdú Demeter Dénes: Wass Albert és a román sovinizmus. = Magyar Fórum, XV/28. (2003. július 17). - p. 4. Hajdú Demeter Dénes: Wass Albert és az állatemberek. = Magyar Fórum, XV/15. (2003. április 17). - p. 8. Haklik Norbert: Eltávolították Wass Albert szobrát. = Magyar Nemzet, LXVI/71. (2003. március 29). - p. 14. Haklik Norbert: Wass Albert mint háborús bűnös. = Magyar Nemzet, (2003. február 20). - p. 14. Haklik Norbert - Haraszti Gyula: Szobordöntögetők: Romániában rágalomhadjárat folyik Wass Albert ellen. - Magyar Nemzet, LXVI/80. (2003. április 5). - p. 34.

146 144 Wass Albert Kárpát Dániel: Magyarország és egyéb folyó ügyek. = Duna Nova Press online, (2003. február 19). Keresztes Lajos: Wass Albert, a tömeggyilkos? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), XIII/4. (2003. január 28). - p. 14.; első közlés: = Magyar Nemzet, (2002. január 17). Kollár Erzsébet (Budapest): Wass Albertról. = Népszabadság, (2003. április 4). Lădariu, Lazár: Facem parte din istorie, nu dintr-o actualitate de alţii dorită! [,,A történelemnek vagyunk részesei, nem egy mások által óhajtott 'aktualitás - nak!f,j. = Cuvântul liber (Târgu-Mures), XV/83. (2003. április 30). - p. 1, 3. Lădariu, Lazár: In numele adevărului! [Az igazság nevében!]. (1-IV). = Cuvântul Liber (Târgu-Mures), XIII/65-67, 70. (2001. április 3-5, 10). Lădariu, Lazár: încercare de reabilitare a unui criminal de război? [Kísérlet egy háborús bűnös rehabilitálására]. (I-V). = Cuvântul Liber (Târgu-Mures), XIII/ *. (2001. július 13, 17, 18, 19). Lădariu, Lazár: Statui pentru criminali? [Szobrokat a bűnösöknek?]. = Cuvântul Liber (Târgu-Mures), XIII/172. (2001. szeptember 1).- p. 1, 5. Lenhardt Balázs: Baj van Wass Albertiéi: Romániában le akarják bontani az író szobrait. = Demokrata, VII/8. (2003. február 20). - p Lokodi Imre: Wass Albert fia Szászrégenben járt: jogállami eljárást várnak. = Népújság (Marosvásárhely), LV/59. (2003. március 12). Lokodi [Imre] - Mózes [Edith]: Boszorkányüldözés A funtineli boszorkány szerzője ellen. = Népújság (Marosvásárhely), LV/13. (2003. január 17). Mărgineanu, AL I[on]: Ce naşte din pisică, şoareci mănâncă. Groful Vass Albert [Akit macska szül, egeret eszik. Vass Albert gróf]. = Cuvântul Liber (Târgu- Mures), XV/48. (2003. március 11). - p. 7. Mát hé Éva: Szászrégenben még helyén áll a Wass-szobor. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), (2003. április 1). Mózes [Edith]: Az Antonescu- és a Wass Albert-ügyet nem szabad összemosni! = Népújság (Marosvásárhely), LV/34. (2003. február 11).

147 Életmü-bibliográfia Mózes Edith: Az ügyészség dokumentálodik! Mégsem jegeltek? = Népújság (Marosvásárhely), LV/18. (2003. január 23). Mózes Edith: Frunda György a főügyésztől a Wass Albert elleni ítélet megsemmisítését kéri. = Népújság (Marosvásárhely), LV/82. (2003. április 8). Nagy Pál: A vádlott neve: Wass Albert. = Nyugati Magyarság (Montreal - Budapest), (2002. december). Nagy Pál: A szobor (is) marad. = Nyugati Magyarság (Montreal - Budapest), (2001. szeptember). - Nagy Pál: A vádlott neve: Wass Albert. = Népújság (Marosvásárhely), (2002. november 18). - p. 5.; másodközlés: = Nyugati Magyarság (Montreal - Budapest), (2002. december). Nagy Pál: Egbeli kávéház asztalánál. = Magyar Napló, XV/7. (2003. július). - p. 38. Nagy Pál: Egy svéd\ akinek fájt Trianon. = Nyugati Magyarság (Montreal-Budapest), XX/12. (2002. december). - p. 12. Observator: Busturile criminalului de război - Wass Albert - sunt date jo s! [Wass Albert háború bűnös mellszobrait levették!] = Cuvântul liber (Târgu-Mures), XV/61. (2003. március 28). - p. 1. Papp Annamária: Wass Albert vitatott utóélete: Romániában nem rehabilitálták az erdélyi írót. = Szabadság (Kolozsvár), XV/10. (2003. január 16). - p. 1, 4. Pomogáts Béla: Daday Loránd és Wass Albert védelmében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), (2000. október 20). Pop, Dumitru: Busturile criminalului de război - Wass Albert -, ridicate ilegal, trebuie grabnic demolate! [Wass Albert háborús bűnös illegálisan állított mellszobrait sürgősen le kell bontani!] = Cuvântul liber (Târgu- Mures), XV/61. (2003. március 28). - p. 2. Popescu, Adrian: Extremiştii lui Tőkés vor să găurească harta României cu o enclavă maghiară [Tőkés szélsőségesei ki akarják lyukasztani Románia térképét egy magyar beékelt állammal]. = Adevărul, (2003. június 2 ).-p. 1,2.

148 146 Wass Albert Román Győző: Wass Albert a román szenátusban. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), XJII/12. (2003. március 25). -p. 4. Sarány István: Wass Albert védelmében. - Hargita Népe (Csíkszereda), XV/60. (2003. március 14.) Sárkány Kákonyi Iringó: Aki a napba nézett [szoboravatás Holtmaroson]. = Szászrégen és Vidéke (Románia), IV/9. (2002. szeptember). - p Şorban, Raoul: Ardealul, pământ românesc şi lacrima lui curată [Erdély, a román föld és annak tiszta könnye]. = Cuvântul liber, XV/70. (2003. április 10). Şorban, Raoul: Az idős Wass Albert Isten verését kérte Trianon döntése után Romániára. = Cuvântul Liber (Târgu-Mures), XV/ (2003. április 2, 3, 4, 5, 8). Stănescu, C[onstantin]: Un criminal la Scaunul Domnului... [Egy bűnöző az Istenszékénél...]. = Adevărul (Bukarest), Accente rovat, (2001. február 24). - p. 3. Suciu, Dorin: O şcoala din judeţul Harghita a primit numele unui criminal de război [Egy Hargita megyei iskola egy háborús bűnös nevét vette föl]. = Cuvântul Liber (Târgu-Mures), (2000. június 15).-p. L Sylvester Lajos: Wass Albert vesszőfutása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), (2003. március 1). Sz[entgyörgyi] L[ászló]: Halálra ítélnék a szobrokat is. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), XIII/4. (2003. január 28). - p. 14. Szakács Árpád (Budapest): Wass Albert mellszobrainak eltávolítását követelik. = Duna Nova Press online, (2003. január 15). Szakács István Péter: Ki vádol kit? A vádlott neve: Wass Albert!? Dokumentumok és Önéletrajz a Wass Albert-dossziéból. = PoLíSz, 69. (2003. februármárcius.) / Melléklet. - p Szakács István Péter: Wass Albert az elágazó történetek parkjában. = PoLíSz, 69. (2003. február-március). - p ta [Tóth Adél]: Bögözben is letiltották Wass Albertet. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), XIV/62. (2003. április 1).

149 Életmü-bibliográfia Takács Éva: Meghurcolják Wass Albert nevét. = Hargita Népe (Csíkszereda), XV/76. (2003. április 2). Tibori Szabó Zoltán: Vita Wass Albert szobrairól: újabb viharokat kavar az író gróf múltja. = Népszabadság, (2003. április 15). - p. 22. Tornai Szabolcs: Hazugságok árnyéka: Wass Albert máig háborús bűnösnek számít Romániában. = Heti Válasz, III/9. (2003. február 28). - p Tötök, William: Febra răsăriteană a reabilitărilor. Cazul Albert Wass [A rehabilitációk napkeleti láza. A Wass Albert-ügy]. = Adevărul (Bukarest), (2003). Turcsány Péter: A Kráter Műhely Egyesület üdvözlőlevele és felkérése a RMDSZ IV. Kongresszusának elnökségéhez, résztvevőihez és meghívott vendégeihez [Wass Albert rehabilitációjáért]. (2002. február). Turcsány Péter: Wass Albert védelmében: a Kráter Műhely levele az RMDSZ VII. kongresszusághoz. = Hargita Népe (Csíkszereda), (2003. január 31). - p. Várdy Béla: Újabb román támadások Wass Albert ellen I. = Magyarság (Kanada), 2. (2001. január 13). - p. 5. Várdy Béla: Újabb román támadások Wass Albert ellen II. = Magyarság (Kanada), 3. (2001. január 20). - p. 7. Várdy Béla: Wass Albert. = Nyugati Magyarság (Montreal-Budapest), XIX/1-2. (2001. január-február). - p. 9; másodközlés: Kapu, 1. (2001). - p ; harmadközlés: Nyelvünk és Kultúránk, XXXI/114. (2001/2). - p ; negyedközlés: Nyugati Hírlevél, 25. (2001. február 1). Várdy Béla: Wass Albert emléke. - Nyelvünk és Kultúránk, XXXI/114. (2001/2). - p ; első közlés: = Nyugati Hírlevél, 25. (2001. február 1). Várdy Béla: Wass Albert emléke. = Nyugati Hírlevél, 25. (2001. február 1); újraközlés: Nyelvünk és Kultúránk, XXXI/114. (2001/2). - p Várdy, Steven B.: Kedves Főszerkesztő Úr! = Kapu, 1. (2001). - p ; első közlés: Nyugati Magyarság, XIX/1-2. Várdy, Steven B.: The case o f Count Albert Wass de Czege. - In: A XL. Magyar Találkozó krónikája. Nádas Gyula, szerk. Cleveland, OH: Árpád Könyvkiadó Vállalat (Árpád Publishing Company), p

150 148 Wass Albert Vincze Piroska: Az igazak jövendője... Wass Albert szobrait elzáratták Erdélyben. = Reformátusok Lapja, (2003. június 8). - p. 3; másodközlés: Honfoglalók Népe, 13. (2003. június). - p Vincze Piroska: Szobor-kálvária: Wass Albert szobrait elzáratták Erdélyben. = Honfoglalók Népe, 13. (2003. június). - p ; első közlés: Reformátusok Lapja, (2003. június 8). - p Zsehránszky István: Amikor az ártatlanságot bizonyítani kell: beszélgetés Frunda György szenátorral. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), (2003. április 21-22). Lexikoncikkek, bibliográfiák A szerző lexikonokban Az amerikai magyar irodalom története szemelvényekkel. Könnyű László, szerk. New York, Amerikai magyarok arcképcsarnoka: Portrait Gallery o f Hungarian Americans. Tanka László - Balás Róbert, szerk. Salgótarján: Médiamix Kiadó; New York: Mixmedia, p Benedek Marcell: Magyar Irodalmi Lexikon. III. p kivonata. Wl/C: 1. jelű irattartó anyaga, Vasvárygyüjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár Bibliographie des ungarischen Exilpresse Mildschütz, Koloman, szerk. München, Emigrációs magyar irodalom lexikona. Mérő Ferenc, szerk. Köln-Detroit-Wien, Encyklopaedia Hungarica. Bagossy László, szerk. I-IV. Caigan, A határon túli magyar irodalom kislexikona 1920-tól napjainkig. Erdélyi Erzsébet - Nobel Iván, szerk. [s.l.]: Fiesta-Saxum, p A history o f American Hungarian Literature. Presentation o f American Hungarian authors o f the last 100 years and selections from their writings. Könnyű,

151 Életmű-bibliográfia Leslie, szerk. New York City: Cooperative of American Hungarian Writers, p Hungarians in America. New York City, 1961, 1966, Kortárs magyar írók lexikona Fazakas István, szerk. Budapest: Magvető, p A magyar emigráns irodalom lexikona. Nagy Csaba, szerk. Budapest: Argumentum Kiadó Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, p Magyar Irodalmi Lexikon III. köt. S-Z. Benedek Marcell, főszerk. Budapest: Akadémiai Kiadó, p A magyar irodalom története IV. köt.: A határon túli magyar irodalom. Béládi Miklós, szerk. Budapest: Akadémiai Kiadó, p. 340, 347, 356, 357, Magyar irodalomtörténet. 8. köt. A magyar irodalom a 20. század első harmadában 1-2. Pintér Jenő, szerk. Budapest, Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Borbándi Gyula, szerk. Budapest: Hitel, p , 434, 448, 460, 466, 550, 571, 630, 632, 655, 707, 740, A nyugati magyar irodalom 1945 után. Béládi Miklós - Pomogáts Béla - Rónay László, szerk. Budapest: Gondolat, p Románia magyar irodalmának bibliográfiája Valentíny Antal, szerk. Kolozsvár, / Erdélyi tudományos füzetek Románia magyar irodalmának bibliográfiája 1940-ben és 1941-ben. Vita Zsigmond, szerk. Kolozsvár: EME, Románia magyar irodalmának bibliográfiája 1942-ben. Vita Zsigmond, szerk. Kolozsvár: EME, Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 1. A-F. Balogh Edgár, főszerk. [Ellenzék: - p ] Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 1. A-F. Balogh Edgár, főszerk. [Erdélyi Szépmíves Céh: - p ] Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 2. G-Ke. Balogh Edgár, főszerk. [Ifjú Erdély: - p ].

152 150 Wass Albert Új magyar irodalmi lexikon. 3. kötet: P-Zs. Péter László, szerk. 2., javított, bővített kiad. Budapest: Akadémiai Kiadó, p Az újabb magyar irodalom Várkonyi Nándor, szerk. Budapest: Szűkíts, p Új szó. Négyszáz fiatal magyar író kis lexikona. (Az irodalmi év keresztmetszete). Halasy András, szerk. Budapest, Várdy Béla: Magyarok az Újvilágban. Az északamerikai magyarság rendhagyó története. Budapest: A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, p. 162, 164, 168, 540, 541, 557, 558, 562, 570, 572, 583. Várkonyi Nándor: Az újabb magyar irodalom. Bpest, p Wl/C: 2. jelű irattartó anyaga, Vasvárygyűjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár Bibliográfiákban, repertóriumokban Az 1934-ik év irodalomtörténeti munkássága. Összeáll. Kozocsa Sándor. Budapest: Pallas Irodalmi és Nyomdai R.-T., p. 65. Az 1940-ik év irodalomtörténeti munkássága. Összeáll. Kozocsa Sándor. Budapest: Országos Széchényi- Könyvtár, p. 57. Az ik év irodalomtörténeti munkássága. Összeáll. Kozocsa Sándor. Budapest: Országos Széchényi- Könyvtár, p. 79. Az 1942-ik év irodalomtörténeti munkássága. Összeáll. Kozocsa Sándor. Budapest: Országos Széchényi- Könyvtár, p. 85. Biblioteca da Abadía Sao Geraldo (Szent Gellért Kolostor Könyvtára), Brazília: (13 találat). Biblioteca Naţională a României, Bukarest ( találat). Debreceni Egyletem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára; 1986 előtti katalóguscédulák (21 db). DEENK (Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára) (62 találat). Deutsche Bibliothek Frankfurt (5 találat).

153 Életmü-bibliográfia Deutsche Bibliothek Online: Deutsches Bücherverzeichnis. Deutsche Bücherei, szerk Leipzig: Buch und Bibliothekswesen, (TitelVerzeichnis Sci-Z und Nachtr. A-Z). Az Ellenzék irodalma : repertórium: kézirat. Dávid Katalin, szerk. Cluj-Napoca: Babeş-Bolyai Egyetem Magyar Tanszéke, Erdélyi Helikon / Helikon ( ): gépirat. Galambos Ferenc, szerk. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár. Az Erdélyi Helikon költészeti anyagának repertóriuma Kelemen Ilona, szerk. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár. Az Erdélyi Szépmíves Céh könyvsorozata ( ). - In: A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája ( ). Közzéteszi Marosi Ildikó. Kriterion: Bukarest, db., II. p Főnix-könyvek: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár: irodalmi kritikák és tanulmányok bibliográfiája [online] Hektor. Adattárak az OSZK-ban. Hazai könyvek. (38 találat); Hektor. Adattárak az OSZK-ban. Külföldi könyvek. (13 találat); Hundoc sajtófigyelő (13 tétel). Hungarika irodalmi szemle: külföldön, idegen nyelven megjelent magyar vonatkozású könyvek és folyóiratcikkek válogatott bibliográfiája. Szentmihályi János; Szerb Judit, szerk. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, I-III. évf. ( ); VIII-XVII. évf. ( ) IKER - Magyar Időszaki Kiadványok Repertóriuma. (12 találat); Irodalmi kritikák és tanulmányok bibliográjiája (14 találat). Kertész Gyula: A magyar időszaki kiadványok egyedi repertóriumai: annotált bibliográfia. 2. átd., bőv. kiad. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár - Könyvtártudományi és Módszertani Központ, 1990.

154 152 Wass Albert Köninklijke Bibliotheek, Hollandia közlése: Openbare Bibliotheek Amsterdam, Universiteit van Amsterdam, Centrale Bibliotheek (3 x 1 találat). Külföldi magyar nyelvű hírlapok és folyóiratok címjegyzéke és adattára nem szocialista országok (előzetes kiadás). Orvos Mária, szerk. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, p. 51. Külföldi magyar nyelvű kiadványok: külföldön magyar nyelven megjelent könyvek és folyóiratcikkek válogatott bibliográfiája. Orvos Mária, szerk. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, VI-XVI. évf. ( ) Libraiy o f Congress Authorities: Library o f Congress online Catalog: Libri Vision. OSZK - KSZK közös katalógus (71 találat); A magyar irodalomtörténet bibliográfiája Személyi rész II. L-Zs. Botka Ferenc; Vargha Kálmán, szerk. Budapest: Akadémiai Kiadó, p A magyar irodalom és irodalomtudomány bibliográfiája II. kötet K-Z. Pajkossy György, szerk. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár; Argumentum Könyvkiadó, p A magyar irodalom és irodalomtudomány bibliográfiája Pajkossy György, szerk. I. kötet. Általános rész; Szerzők: A-J. - p. 300, 534; II. kötet. Szerzők: K-Z; Névmutató. - p A magyar irodalom és irodalomtudomány Bibliográfiája Lichtmann Tamás, szerk. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, I. kötet. - p. 339; II. kötet. - p A magyar irodalom és irodalomtudomány bibliográfiája Velich Sándorné, szerk. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, p A magyar irodalom és irodalomtudomány bibliográfiája Záhony Éva, szerk. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, p. 122, 383.

155 Életmü-bibliográfia A magyar irodalom és irodalomtudomány bibliográfiája Dobó Katalin, szerk. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, p A magyar irodalom és irodalomtudomány bibliográjiája Velich Sándorné, szerk. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, p A magyar irodalom és irodalomtudomány bibliográfiája Dobó Katalin; Grusz Lászlóné; Parragi Márta; Pataki Gábor; Rohács Iván; Szendrei J. Zsuzsa, szerk. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár Elektroniku-dokumentum Szolgáltató Osztálya, [s. a.]. - p Magyar Könyvészet A Magyarországon nyomtatott könyvek szakosított jegyzéke. VII. Magyar irodalom. Komjáthy Miklósné, szerk. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, p. 24, 68, 71, 76, 278, 375, ,643. Magyar könyvtermelés Romániában ( ). I. kötet: Könyvek és egyéb nyomtatványok. Monoki István, szerk. Kolozsvár; Budapest: Erdélyi Múzeum Egyesület; Országos Széchényi Könyvtár, p. 159, 461, Magyar nemzeti bibliográfia. Könyvek bibliográfiája, LIII/1-24. füzet. Patayné Balogh Éva, Szalai G. Rozália, szerk. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, füzet - p. 350; 15. füzet - p. 614; 16. füzet - p. 646, 669; 18. füzet - p Magyar nemzeti bibliográfia. Könyvek bibliográfiája, LIV/1-24. füzet. Szalai G. Rozália, szerk. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, füzet - p. 624; 21. füzet - p Magyar nemzeti bibliográjia. Könyvek bibliográfiája, LV/1-24. füzet. Szalai G. Rozália, szerk. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, p. 1/42, 2/107, 17/1047, 23/1420. Magyar nemzeti bibliográfia. Könyvek bibliográfiája, LVI/1-24. füzet. Szalai G. Rozália, szerk. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, p. 4/187, 8/459, 9/523, 16/925,22/1227. Magyar nemzeti bibliográfia. Könyvek bibliográfiája, LVII/1-24. füzet. Szalai G. Rozália, szerk. Budapest:

156 154 Wass Albert Országos Széchényi Könyvtár, p. 2/92, 3/163, 11/730, 15/1023, 18/1238. Magyar Nemzeti Bibliográfia. Külföldön megjelenő hungarikumok. Könyvek, új periodikumok. Orvos Mária; Szerb Judit, szerk. I. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, p. 97. Magyar Nemzeti Bibliográfia. Külföldön megjelenő hungarikumok. Könyvek, új periodikumok. Orvos Mária; Szerb Judit, szerk. II. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, p. 97. Magyar Nemzeti Bibliográfia. Külföldön megjelenő hungarikumok. Könyvek, új periodikumok. Orvos Mária; Szerb Judit, szerk. VIII. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, p MNB - CD NNB sajtórepertórium: a szerző által írt cikkek (1 találat). MNB sajtórepertórium: a szerzőről szóló cikkek (15 találat). MOKKA (45 találat). Nagy Pál: A kiadásról [A kötetben szereplő versek első megjelenési helye]. - In: Wass Albert: Nagypénteki sirató: kiadott és hagyatékban maradt versek. Marosvásárhely: Mentor Kiadó, p Nagy Pál: Jegyzet [A kötetben szereplő elbeszélések első megjelenési helye]. - In: Wass Albert: Hűség bilincsében: elbeszélések, novellák, karcolatok, emlékezések Marosvásárhely: Mentor Kiadó, db. - I. - p , -II.- p New Brunswick (New Jersey) Rutgers Egyetemi Könyvtár anyaga (22 találat). Nyugat repertórium ( ). Összeáll.: Galambos Ferenc. Budapest: Akadémiai Kiadó, p. 93, 253, 339, A Nyugat tartalomjegyzéke I. Dula Borbála et al., szerk. Budapest: Universitas, p. ODR. (20 találat). ONB03 - Trefferliste (Österreichische Nationalbibliothek) (4 találat).

157 Életmű-bibliográfia ÖNV - DBServer - KAT-ZOOM. Österreichische Nationalbibliothek, Nominalkatalog (3 találat). P ásztor tűz Repertórium [kézirat]. Galambos Ferenc, szerk. Budapest, p Pressdoc sajtófigyelő: Wass Albert írásai (4 találat). Pressdoc sajtófigyelő: Wass Albertról szóló cikkek (20 találat). Repertórium a Katolikus Szemle I-XXX. évfolyamához Véber Gyula; Véber Gyuláné, szerk. Róma: Külföldi Magyar Katolikus Akció, p.l 16. Repertórium Új Látóhatár Új Látóhatár, XXVII/1-2. München, SLIB KL Országos Idegennyelvű Könyvtár (63 találat); http ://wwwl.oik.hu Somogyn-könyvtár, Szeged katalóguscédulái (23 db). Wass Albert bibliográfia. Balázs Ildikó, szerk. = Wass Albert életműve ( ). A bibliográfiát öszszeállította Fülep Katalin és Inámi Zsófia. = Magyartanítás, XXXIX/3. (1998. május). - p Wass Albert gyűjteményes kötetekben. Wass Albert Könyvtár, Miami, lelkészi hivatal. Összeáll. Lukácsi Éva (17 tétel). Wass Albert lexikonokban. Balázs Ildikó, szerk. = Wass Albert művei debreceni újságokban. - In: Bakó Endre: Wass Albert debreceni évei ( ). = Könyv és könyvtár: a Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának közleményei, XXIV/232. Debrecen, p Wass Albert önálló kötetek. Wass Albert Könyvtár, Miami, lelkészi hivatal. Összeáll. Lukácsi Éva (24 tétel). Wass Albert repertóriumokban. Balázs Ildikó, szerk. = elektronikus könyvkereső: Wass Albert-könyvek (70 találat) Záhony Éva: Romániai magyar szépirodalom a két világháború között Válogatott bibliográfia és irodalmi repertórium. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, db. - I. Önálló művek, írások és kri-

158 156 Wass Albert tikák. - p , 154, , 301, , 351; II. írások és kritikák. - p , 476, , 679, Köny vj egy zékekben Ünnepi könyvhét, (2003. június 12-16). - p Az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh és a Danubian Reasearch Center könyvárjegyzéke, (1974?) Fókusz könyvlista. Szépirodalmi. = Magyar Hírlap, (2001. augusztus 29) Fókusz könyvlista. Szépirodalmi. = Magyar Hírlap, (2001. szeptember 5) Frang Gizella: Józsefvárosi Könyvskála. = Magyar Nemzet, (2003. augusztus 27). - p Könyvespolcunk. = Délamerikai Magyar Hírlap (Sao Paolo), XlI/484. (1959. január 11). - p Könyvespolcunk. = Délamerikai Magyar Hírlap (Sao Paolo), XII/512. (1959. szeptember 27). - p Könyvespolcunk. = Délamerikai Magyar Hírlap (Sao Paolo), XII/525. (1959. október 25). - p Könyvhét, VII/2. (2003. január 23). - p. 28.; ww.könyv7.hu Könyvhét, VII/7. (2003. április 3). - p. 26.; ww.könyv7.hu Könyvhét, VII/8. (2003. április 17). - p. 38.; ww.könyv7.hu Könyvhét, VII/9. (2003. május 2). - p. 26.; ww.könyv7.hu Könyvhét, VII/12. (2003. június 12). - p. 31.; ww.könyv7.hu Könyvhét, VII/14. (2003. július 10-24). - p. 26.; ww.könyv7.hu Könyvhét, VII/18. (2003. szeptember 18). - p. 28.; ww.könyv7.hu Könyvhét, VII/19. (2003. október 2). - p. 26.; ww.könyv7.hu Könyvhét, VII/21. (2003. október 30). - p. 26.; ww.könyv7.hu

159 Életmű-bibliográfia Könyvhét, VII/23. (2003. november 27). - p. 30.; ww.könyv7.hu A Kráter Műhely Egyesület könyvhéti könyvajánlója. = PoLíSz, 65. (2002. június-július) - p NOL, Könyvszemle, Válogatott könyvjegyzék december 22-től január 20-ig. = Népszabadság online, (2002. január 26) Megjelent Wass Albert: A kastély árnyékában című műve a Vasárnap kiadásában. - In: Az idő rostájában. A Katolikus Magyarok Vasárnapja 1981-es évkönyve. Dunai Ákos, szerk. Yougstown, OH, Nyíró József: A sibói bölény. Wass Albert előszavával, Kós Károly metszeteivel. Kairosz, Püski Kiadó Könyvesháza [A bujdosó imája. 1848, te csillag] Wass Albert életműsorozat. - In: Kráter Műhely Egyesület : az első tíz év [bemutatkozó füzet és könyvlista]. - p. 3, 8, 16, 29, 31-32, A nevét viselő intézmények, helyek, szobrok, alapítványok, honlapok Arcképábrázoló kerámia dombormű (2003), Debrecen- Pallag, a Balásházy János Mezőgazdasági Szakközépiskola, volt Gazdasági Akadémia külső falán, készítője Gábor Emese Anna Bronz plakett (1966), készítője Hunyadi László Czegei Wass Alapítvány. Ld. The Czegei Wass Foundation Czegei Wass Foudation - Arvaház: szászrégeni katolikus egyház, holtmarosi református egyház, augusztus 12; honlap: Czegei Wass Foudation - Óvoda és iskola: Feketelak (Lacu, Kolozs megye, Románia): ; [email protected] Fundaţia Czegei Wass, Ld. The Czegei Wass Foundation Gránit emléktábla (1999. február 17), Debrecen-Pallag, a Balásházy János Mezőgazdasági Szakközépiskola, volt Gazdasági Akadémia külső falán

160 158 Wass Albert Gróf Wass Albert Társaság, Debrecen, elnök: Vincze Piroska, dr.; székhely: 4026 Debrecen, Honvéd u. 17., tel Mellszobor, a szászrégeni (Reghin, Maros megye, Románia) katolikus templom kertje (2001. augusztus 11), szobrász: Jorga Ferenc Mellszobor, Holtmaros (Lunca Mureşului, Maros megye, Románia), református templom, szobrász: Kolozsy Sándor Mellszobor, Vice (Vita, Beszterce-Naszód megye, Románia) Síremlék a marosvécsi kastélykertben (Brâncoveneşti, Maros megye, Románia), Hunyadi László plakettje nyomán The Czegei Wass Foundation: képviselője és székhelye az Egyesült Államokban: Wass Geza, Czege de: 1602 Woodford Avenue, Fort Myers, FL 33901, tel. (941) , fax. (941) , [email protected]; képviselője és székhelye Magyarországon: Czegei Wass Alapítvány, Simó József: Brassó utca 6A, 1112 Budapest, ; képviselője és székhelye Romániában: Fundaţia Czegei Wass, Barth a József, str. Pandurilor 49C, 4225 Reghin (Szászrégen, Maros megye, Románia); honlap: Wass Albert I-VIII. Általános Iskola, Bögöz (Mugeni, Hargita megye, Románia), (2000. június ). Wass Albert Alapítvány, elnök: Bánkuty E. Géza, FL Wass Albert Könyvtár, Miami, FL Wass Albert Terem a Kráter Könyvesházban, Budapest VII, Rákóczi út 8/A. (2003. december). Wass Albert-tisztás, Ördöngösfüzes (Fizeşu Gherlii, Kolozs megye, Románia)

161 Életmü-bibliográfia Tisztségei, kitüntetései, díjai A Bethlen Gábor Kör tagja (Debrecen, 1929) A Festetich Bajtársi Egyesület tagja (Debrecen, 1929) Az Ifjúsági Egyesület alelnöke (1929) Az Ifjúsági Egyesület Széchenyi Gazdasági Szakosztály tagja (1929) A Magyar Királyi Gazdasági Akadémia hattagú céllövő csapatának tagja A Magyar Főiskolai Sportszövetség Céllövő Szakosztálya csapatversenye (Budapest, április 29): I. díj Gazdász bajnoki céllövő verseny (Magyaróvár, május 28, 29): egyéni III. helyezés Gazdász bajnoki céllövő verseny (Szeged, július ): II. csapathelyezés; egyéni országos rekord felállítása Turul bajtársi egyesületi versenyek helyi, kerületi, országos nyertesei Országos Főiskolai Céllövő Verseny (Budapest, június 5-6): egyéni I. helyezés, országos hadipuska-bajnokság nyertese Az Erdélyi Magyar Református Egyház Püspökségének világi gondnoka ( ) A Kemény Zsigmond Társaság (KZST) tagja Az Erdélyi Helikon munkaközösség tagja (1936, ban utolsó élő tagja) Az Erdélyi Irodalmi Társaság tagja (1939) A Kisfaludy Társaság tagja Baumgarten-díj (1940. január 8) A Vasárnapi Szó, az Ellenzék (Kolozsvár) című napilap irodalmi rovatának szerkesztője (1941) Klebelsberg-díj (1942) Zrínyi Irodaim i Díj (1944) A Magyar Tudományos Akadémia Irodalmi Tagozatának tagja (1944) A Kolozsvári Egyetem díszdoktora (1944) A Magyar Irodalompártoló Társaság Díja (1944. január) I. és II. fokozatú Vaskereszt a második világháborúban A Külföldi Újságírók Egyesülete (München, 1948) alapító tagja Nyírő Józseffel

162 160 Wass Albert Világi lelkész a magyar menekültek református közösségében (Hamburg, 1949) Világi lelkész a Wentorf-tábor (Németország) református közösségében A General Muir hajó református utasainak világi lelkésze, a hajóújság szerkesztője (1951. szeptember) A Szabad Európa Rádió (SZER) munkatársa ( ) Új Magyar Út: a Magyar Szellemi Munkaközösség lapja társszerkesztője (München-Washington, ) Az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh = American Hungarian Literary Guild alapítója (az 1960-as évek eleje) A Danubian Press kiadóvállalat alapítója A Duna-menti Kutató- és Információs Központ = Danubian Research and Information Center alapítója A Transylvanian Qarterly időszakos kiadvány alapítószerkesztője A Hungarian Quarterly időszakos kiadvány alapítószerkesztője A Central European Fomm (CEF) időszakos kiadvány alapítója Az Erdélyi Világszövetség első elnöke, majd társelnöke Az Amerikai Magyarok Országos Szövetségének (AMOSZ) alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke A Lengyel-Magyar Világszövetség igazgatója Az Arpád Akadémia tagja A Nemzetközi Pen Club tagja Az Év Magyarja Díj (1979) A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1993) Balassi Bálint-emlékkard - életműdíj (1998) A Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség Érdemkeresztje (1998. augusztus 1) Magyar Művészetért Díj Magyar Örökség Díj (1999) Kiállás a Magyarságért Díj (2000) Alternatív Kossuth-díj (2003).

163 Életmű-bibliográfia A Wass család dokumentumai Vas család [czegei, gróf]. - In: Kővári László: Erdély nevezetesebb családai. Kolozsvár: Barráné és Stein Bizománya, p Wass családfa. - In: Wurzbach, Constant. Biographisches Lexion des Kaiserthums Österreich. Wien, kötet. - p Ursutiu, Liviu; V. Maria: Archiva familiei Wass. Repertorii. Cluj-Napoca: f p A debreceni Gazdasági Akadémia által Gróf Wass Albert nevére kiállított személyi lap, 2280 anyakönyvi szám (1928/29-es tanév, beiratkozás: október 8). Lelőhely: Debrecen Városi Levéltár A debreceni Gazdasági Akadémia által Gróf Wass Albert nevére kiállított index: 1928/29-es tanév. Lelőhely: Debrecen Városi Levéltár A debreceni Gazdasági Akadémia által Gróf Wass Albert nevére kiállított index: 1929/30-as tanév. Lelőhely: Debrecen Városi Levéltár A debreceni Gazdasági Akadémia által Gróf Wass Albert nevére kiállított index: 1930/31-es tanév. Lelőhely: Debrecen Városi Levéltár A Debreceni M[agyar] Kir[ályi] Gazdasági Akadémia Ifjúsága Széchenyi Gazdasági Osztályának évkönyve. Debrecen: Magyar Nemzeti Könyv- és Lapk., [1] p. 1 t A budapesti főiskolai céllövőverseny győztes csapata (középen a kupát tartja gr. Wass Albert). Fénymásolt fénykép. - In: Bakó Endre: Wass Albert debreceni évei ( ). - In: Könyv és könyvtár: a DEENK közleményei, XXIV/232. Debrecen, p Debreceni Magyar Királyi Gazdasági Akadémia 1928/29, 1929/30, 1930/31 évkönyvei. Ruffy-Varga Kálmán, szerk. [1929, céllövőversenyt nyer]. - In: Könyv és könyvtár: a DEENK közleményei, XXIV/232. Debrecen, p. 134, Fénykép. - In: Új arcvonal: tizenkilenc fiatal erdélyi író antológiája. Kolozsvár: [s. n.], p. 172.

164 162 Wass Albert Meghívó a Bajtársi Egyesület Festetich-estjére az Arany Bika Üveg- és Bocskai Termeibe (Debrecen, február 3). Tiszteletjegy a Bajtársi Egyesület Festetich-estjére. A rendezők között: Wass Albert, a háziasszonyok között: Wass Albertné). (Debrecen, február 3). (Zsögödi) Nagy Imre rajza Wass Albertról. = Pásztortűz, (193?); Magyar örökségünk: tanulmányok, novellák, hátrahagyott írások és riportok az íróval. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p. [7]. Gróf Wass Endrén é naplójából (1-10. rész). = Szászrégen és Vidéke, IV/3-12. (2002. márciusdecember). Gróf Wass Endréné naplójából ( rész). - Szászrégen és Vidéke, V/l-9. (2003. január-szeptember). Szőke Ákos ballagási kártyája. Marosvásárhelyi Református Kollégium, Idézet Wass Albert Búcsú elégia című verséből. Igazolványkép 1951-ből. W7C:1. Jelű irattartó anyaga: Vasváry-gyűjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár. Fénykép. - In: - Búcsúbeszélgetés a kivándorló Wass Albertiéi, akinek két regénye jelenik meg 2. kiadásban. = Hungária (München), IV/24. (1951. június 15). - p. 5. Nyilt-tér. Nyilatkozat. Astor, FL. (1955. február 25). = Magyarság (Pittsburgh, PA), (1955. Március); Wl/C: 11. jelű irattartó anyaga, Vasváry-gyűjtemény, Szeged, Somogyi-könyvtár. Rajz: arcképábrázolás. - In: - -: Wass Albert ötven éves. = Kárpát (Buenos Aires), 1/1. (1958. január). - p. 5. Wass Albert: 4 db fénykép (Miami, 1967): a Miami-i Wass Albert Könyvtár anyaga. Wass Albert: 1 db fénykép, készítette Homyik József (Miami: március 15): a Miami-i Wass Albert Könyvtár anyaga. Fénykép: Albert and Elizabeth Wass de Czege and family [Czegei Wass Albert és Elizabeth családja körében]. - In: The true story of Christmas. [H.n., ny. n. ]: [4] lev., illusztr. Fénykép. - In: Zsigmond András: Krónikás Irás. = Kronika (Kanada), II/5. (1976. május). - p. 11.

165 Életmü-bibliográfía Fénykép. - In: Dr. Wass Albert [bemutatkozás]. = Katolikus Magyarok Vasárnapja, XCII/32. (1985. október 13). Fénykép, készítette Horváth Mihály (Astor, FL, január 6): a Miami-i Wass Albert Könyvtár anyaga. Fénykép a Miami-i Wass Albert Könyvtárról készítette Lukácsi Éva (2003. augusztus). Wass Albert Miamiban és a Miami-i Wass Albert könyvtár: 20 db fénykép CD-n. In Loving Memory o f Dr. Albert Wass de Czege. First Baptist Church, Astor, FL, gyászjelentés. Wass Albert író, a Helikon Társaság tagja... Temetés a marosvécsi várkastély parkjában augusztus 8-án. A Wass család gyászjelentése. What is Important is What We Are to Each Other (A eu logy for Albert W ass de Czege by his son Huba, delivered at Astor, FL at the Memorial Service in February 1998 [Ami igazán fontos, az, hogy kik vagyunk egymás számára (Temetési emlékbeszéd, írta és előadta Czegei Wass Huba; [Magyarra ford. Lukácsi Éva). Astor, FL, február 22. Wass Albert re emlékezünk [emlékmüsor Miamiban, amikor a Krisztus Első Egyesített Magyar Egyházának könyvtára felvette az író nevét], (1998. november 1): 1 gépelt program, 2 magánlevél. A vádlott neve: Wass Albert : dokumentumok és Önéletrajz a Wass Albert-dossziéból. Szakács István Péter, szerk. Litera: Székelyudvarhely, Nagy Pál: A vádlott neve: Wass Albert. = Népújság (Marosvásárhely), (2002. november 18). - p. 5.; másodközlés: = Nyugati Magyarság (Montreal - Budapest), (2002. December). Nagy Pál: A vádlott neve: Wass Albert. = Nyugati Magyarság (Montreal - Budapest), december.; előző közlés: ld. fent. K. Z.: Emléklap [szoboravatás]. Holtmaros, (2002. augusztus 3). Képeslapok Wass Albertról (3 db). Kiadja a Gróf Wass Albert Társaság.

166 164 Wass Albert Meghívó a Gróf Wass Albert Emlékbizottmány és Irodalmi Társaság alakuló gyűlésére július 18-án. Meghívó a gróf Wass Albert Társaság évi közgyűlésére március 8-ára. Meghívó Wass Albert emlékünnepségre február 14-én. Turcsány Péter: A Kráter Műhely Egyesület üdvözlőlevele és felkérése a RMDSZ IV. Kongresszusának elnökségéhez, résztvevőihez és meghívott vendégeihez [Wass Albert rehabilitációjáért], (2002. február). Wass Albert Terem karácsonya a Kráter Könyvesházban, (2003. karácsony). Meghívó a gróf Wass Albert Társaság évi közgyűlésére, december 30-ára.

167 Életmü-bibliográfia, fejezet HÁTTÉRIRODALOM Hivatkozások: cikkek, tanulmányok - [A Fészek Klub új vezetőségéről]. = Pest, VI/180. (1944. augusztus 10). A költészet napja Budapesten; Röviden. = Magyar Nemzet, (2003. április 10). - p. 15. Adamovits Sándor: Egy művész elindul: helikoni emlékek. = Múzsa: Népújságmelléklet (Marosvásárhely), 295. (1997. május 23). - p. 6. Bácher Iván: Juhász Gyula elvtárs. = Népszabadság, LXI/74. (2003. március 29).- p. 30. Balázs Ervin: Vak vezet világtalant: Üdvöz légy, Európa, a halálra ítélt mezőgazdaság köszönt Téged.r> = Magyar Nemzet, (2003. január 3). - p. 6. Balázs Ildikó: Egy legendás hírű szakács-műgyűjtő [Szathmáry Lajos]. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), VIII/20. (1998. május 19). - p. 11. Balázs Ildikó: A Mezőség ötödfélszáz év visszapillantó tükrében. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), VIII/30. (1998. július 28). - p. 8. Bálint Eta (Washington): Okuljunk az oktalanságból! = DunaNovaPress online, (2003. február 7). Balogh E. István (Lakeland, FL): The Presbiterian Church in the U. S. A. - In: Bethlen Naptár, Ligonier, PA, p Bayer Zsolt: Kiállni a jogért, az igazságért - megalkuvás nélkül [Bayer Zsolt sepsiszentgyörgyi beszéde]. = Magyar Nemzet, LXVI/129. (2003. június 4). - p. 5. Bayer Zsolt: Új moralisták, farizeusok (9. rész). A Max van der Stoel Egyetem és a státustörvény. Iliescunak papíroznak azok, akik újra és újra belekötnek a jogszabályba. = satjóklub.net, december 8.

168 166 Wass Albert Bencsics Klára: Meneküli voltam egykor. = American Hungarian Panorama, V 12. (2003. május-június). - p Bertha Zoltán:...egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten. Vallásos alapélmények a klasszikus erdélyi lírában. [Wass Albert-hivatkozás: - p. 183, 186]. - In: In honorem Czine Mihály. Görömbei András; Kenyeres Zoltán, szerk. Debrecen: Kossuth Egyetemi, p Bölöni Domokos: Csak úgy tudok élni, ha dolgozom. Beszélgetés a 80 éves Nagy Pállal. = Múzsa: Népújságmelléklet (Marosvásárhely), 625. (2004. január 31). - p.4. Búvár Kamilla (Bécs): SZDSZ-magyar szótár. = DunaNovaPress online, (2003. március 24). Czigány Zoltán: Várakozás nagycsütörtökön. Kemény János báró fdmjei. - In: Czigány Zoltán: Zendülés az idő ellen. Szekszárd: Babits, 1995; 2. kiad.: Budapest: Határon Túli Magyarok Hivatala, p. 21, 84, 87. Gaál Bertalan (Budapest): Talpra magyar!: erősödő magyarságtudat a Délvidéken. = DunaNovaPress online, (2003. március 10). Haklik Norbert: Párbaj a Balaton jegén. [Baksay György: Párbaj a Balaton jegén. Történetmorzsák a Bakony és a Balaton vidékéről. Veszprém: Kollázs, 2003]. = Magyar Nemzet, (2003. augusztus 21). - p. 15. *Kárpát Dániel, Z.: Magyarország és egyéb folyó ügyiek. = DunaNovaPress online, (2003. február 19). Kelemen Lajos: A csodaszarvas nyomában (A legszebb ezer vers költészetünk nyolc évszázadából. Tinta, Budapest, ). = A Balassi Bálint Intézet honlapja, (2002/3). Kiss Eszter Veronika: Magyar Sziget [A látó ember című Wass Albert film]. = Magyar Nemzet, (2003. július 8).-p. 15. Kozma Huba: Késfenő indulatok. = Honismeret, XXVIII/5. (2000).

169 Életmű-bibliográfia, Kövesdy Péter: Szobrok és miniszterek, avagy a gyalázat anatómiája. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), XIII/21. (2003. május 28). - p Kristály Lehel: Kemény báró hagyatéka visszajár. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), XIII/8. (2003. február 25). - p Lőcsei Gabriella: Marosvécsi emlék [Kemény János amatőr filmjei, rajtuk Dsida, Wass, Kós, Bánffyj. = Magyar Nemzet, (2002. szeptember 20) Lukács Csaba: Három óra látszatdemokrácia: kétszázezer aláírás a kedvezménytörvény védelmében. = Magyar Nemzet, LXVI/119. (2003. május 23). - p Lukács Csaba: Nevek harca Romániában: magyarellenes intézkedések keleti szomszédunknál az európaiság je gyében. = Magyar Nemzet, LXVT/112. (2003. május 15). - p Magyar Attila István: Amikor a kenyér helyett csak a cirkusz marad. = Magyar Nemzet, (2003. augusztus 25). -p Makovecz Imre: Görgey Gábornak. = Magyar Nemzet, LXVI/105. (2003. május 7). - p Mrena Julianna: Iróportrék és könyvremekek [Kós Károly, Lászlófjy Aladár, Sütő András, Szilágyi Domokos, Wass Albert arcképei a Tokaji Irótáborban]. = Magyar Nemzet, (2003. augusztus 16). - p Nedbál Miklós: Erdélyi táj téli ruhában: megjelent a fotóalbum-sorozat tizenhatodik kötete. [Váradi Péter Pál; Löwey Lilla: Tél a havason. Péter Pál, Wass Albert és mások verseivel] = Magyar Nemzet, (2003. április 18). - p Pallán Mór: Panasz a Paraszt Múzeumban: az USA sajtóközpontja elfelejtette-e a nagy adósságot? = DunaNovaPress online, (2003. április 23) Pataky István: Menteni a menthetőt: a kormányzati manipuláció áldozata lett a határon túli magyarok ügye. = Magyar Nemzet, LXVI/114. (2003. május 17). - p. 7.

170 168 Wass Albert Pilhál György: Erdély fele [A második bécsi döntés 60. évfordulója]. = Magyar Nemzet, (2000. augusztus 30). - p. 20. Pilhál György: Iván haragszik. = Magyar Nemzet, LXVI/57. (2003. március 8). - p. 7. Pilhál György: Magyar-politika. - Magyar Nemzet, LXVI/124. (2003. május 29). - p. 7. Pilhál György: Tolvaj oznak. = Magyar Élet (Toronto), LV/47. (2002. december 14). Pilhál György: Tolvajoznak. = Magyar Nemzet), LXV/277. (2002. november 28). - p. 7. Pomogáts Béla: Erdélyi gondolat - erdélyi irodalom. - In: Erdélyi tükör: tanulmányok és emlékezések. Budapest: Kráter Műhely Egyesület, p [Wass Albert-hivatkozás: - p. 16]. Pomogáts Béla: Négy esztendős szabadság: Erdély magy ar irodalmi élete 1940 és 1944 között. - In: In honorem Czine Mihály. Görömbei András; Kenyeres Zoltán, szerk. Debrecen: Kossuth Egyetemi, 1* p [Wass Albert-hivatkozás: - p. 147, 148, 153, 155]. Pósa Zoltán: A szabadság napja Gödöllőn. = Magyar Nemzet, (2003. június 30). - p. 14. Štefka István: 56 arcai - Bánkúti Géza, a motoros: A forradalomban csak egy porszemnek is lenni, felemelő érzés [Wass Albert Alapítvány]. = Magyar Nemzet, (2003. június 21). Szabó Ernő, P.: Lélekfogyatkozás: Erdély veszendő templomai [A némái, Kolozs megyei templom]. = Magyar Nemzet, LXVI/45. (2003. február 22). - p. 34. Szidiropulos Archimédesz: A magyar társadalom Trianon képe az ezredfordulón. Trianon konferencia - Károli Gáspár Református Egyetem, május 6-7. = DunaNovaPress online, (2003. május 9). Varga Tímea: A művészet hatalma (Új Hang rovat). = Új Ember, LVIII/25. (2002. június 25).

171 Életmü-bibliográfia, Hivatkozások: könyvek A Baumgarten-alapítvány ünnepei: beszédek, megemlékezések. [Wass Albert-hivatkozások: 67, 164, 170, hátsó fülszöveg]. Szerk., utószó, jegyzetek: Téglás János. [Budapest]: Argumentum; Palatínus, p Erdélyi hírmondók: emlékkönyv a Marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság országos vendégszerepléséről az év tavaszán. Sényi László, szerk. Marosvásárhely: Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság választmánya, p. 6, 9, 18, 20 p A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája ( ). Közzéteszi Marosi Ildikó. Bukarest: Kriterion, , 29; II. 96, 97, 168, 188, 196, 219, 283, 284, , 293, 301, 324, 417, 419, 434, 440, 456, 460 p Jancsó Elemér: Reményik Sándor élete és költészete. Kolozsvár: Minerva, p Korniss Gabriella, gróf: Elődök és utódok: erdélyi főnemesek a XX. században. Budapest: Unikornis Kvk., [p. 80, 96, , 371] - p Haklik Norbert: Metamorphosis Transsylvaniae: erdélyi főnemesek a XX. században. [Gróf Korniss Gabriella: Elődök és utódok: erdélyi főnemesek a XX. században. Unikornis Kvk., Budapest, 2002.] = Magyar Nemzet, (2003. február 8). - p Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma: egy nemzedék szellemi élete 22 esztendő kisebbségi sorsban. Kolozsvár: Fratemitas R.T., [1941].- 752, p A magyarokhoz: magyarság- és istenes versek az Ómagyar Mária-siralomtól Trianonig és napjainkig. A 2. kiad. javított, bővített, kötött változata. Medvigy Endre, szerk. Felsőmagyarország; Kiskapu, Bertha Zoltán: Magyar sors- és hitköltészet: A magyarokhoz - Magyarság- és istenes versek az Ómagyar Mária-siralomtól Trianonig és napjainkig című antológiáról. Medvigy Endre, szerk. Felsőmagyarország és Kiskapu, = Confessio, XXVII/2. (2003. június). - p

172 170 Wass Albert Marosi Ildikó: Örökbe hagyott beszélgetés gróf Teleki Mihálylyal. Budapest: Argumentum, p. 88,109. Balázs Ildikó: Hová tűnt az erdélyi arisztokrácia? Marosi Ildikó örökbe kapott beszélgetései. = Múzsa: Népújságmelléklet (Marosvásárhely), 561. (2002. október 19).-p. 2. Pomogáts Béla: A nemzetiségi irodalom hőskora In: Záhony Éva: Romániai magyar szépirodalom a két világháború között Válogatott bibliográfia és irodalmi repertórium. Budapest: OSZK, II. p Püski Sándor: Könyves sors - magyar sors. Budapest: Püski, p. 198, 200, 203, 204, 205, 208, 209, , 212, 215, 237, 239, 273, 327, 445, 526, 543, 544. Pósa Zoltán: Püski Sándor kiadójának regénye és a nemzeti irodalom újkori története. = Magyar Nemzet, LXV/114. (2002. május 17). - p. 15. Siemers Ilona: Wass-kor. Ford. Szabó T. Ádám - Gulyás Irén. Kiad, az előszót és végszót írta Siemers, Hans Edmund. Mentor: Marosvásárhely p. [Wass Albert: Előszó. - p. 7-9; Endre megnősül. - p ; Unokaöcséim, Edi és Albi. -p ; Végszó. - p. 169.] Nagy Pál: Volt idők emléke [Siemers Ilona: Wass-kor]. = Múzsa: Népújságmelléklet (Marosvásárhely), 461. (2000. szeptember 30). - p. 4-5; másodközlés: = Nyugati Magyarság (Montreal - Budapest), (2000. szeptember). *Nagy Pál: Volt idők emléke. = Nyugati Magyarság (Montreal - Budapest), (2000. szeptember). Várdy Béla: Wass-kor. = Valóság, XLV1/4. (2003. április). - p Kapcsolódó anyagok: cikkek, tanulmányok - Száz éve született Kemény János [Kemény János: Tizenegyek találkozója; Wass Albert: Atlantisz harangoz a mélyben]. = Múzsa: Népújságmelléklet, 606. (2003. szeptember 6). - p. 2-3.

173 Életmü-bibliográfia, Bodolai [Gyöngyi]: Vécsen jártak a Kemény-örökösök. = Népújság (Marosvásárhely), LV/29. (2003. február 4). Bodolai Gyöngyi: A marosvécsi vár. = Népújság (Marosvásárhely), LV/19. (2003. január 24). Czigány Zoltán: Darabokra szaggattatok - In: Czigány Zoltán: Zendülés az idő ellen. Szekszárdi Babits, 1995; 2. kiad.: Budapest: Határon Túli Magyarok Hivatala, p Jancsó Elemér: Az erdélyi irodalom útjai In: Új arcvonal. Tizenkilenc fiatal erdélyi író antológiája. 2. kiad. Kolozsvár: Minerva, p Kovács Ferenc: Párhuzamos életrajzok. Wass Samu és George Barit. = Utunk (Kolozsvár), XXVIII/20. (1973. május 18). - p. 3. Makkai Sándor: Erdélyi történet. [Bánffy Miklós trilógiája]. = Erdélyi Helikon (Kolozsvár), XIII. (1940). - p Márkus Béla: Külön sorsoknak külön irodalom kell.... Németh László a kisebbségi magyar irodalmakról. - In: In honorem Czine Mihály. Görömbei András - Kenyeres Zoltán, szerk. Debrecen: Kossuth Egyetemi, p Márkus Béla: Külön sorsoknak külön irodalom kell.... Németh László a kisebbségi magyar irodalmakról. - In: Márkus Béla: Külön sors - külön irodalom. [s.l.]: Nap Kiad, p McDonald - Mrs. Colin: A Hungarian hero [Wass Albert gróf (+1902) Délafrikában]. = Hungary, II/15. (1905).-p Reményik Sándor: Szentgyörgyi István [nekrológ, halála előtti búcsúlevél: zászlótartó ]. = Erdélyi Helikon (Kolozsvár), (1931). - p Sebestyén Mihály: Báró Kemény János. = Múzsa: Népújság (Marosvásárhely), 461. (2000. szeptember 30). Várdy Béla (Pittsburgh, PA): Kettős és többes kötődés kérdése Magyarországon: tanulságok az amerikai magyarság múltjából. - In: Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon II. [A III.

174 172 Wass Albert Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson - Szeged, augusztus elhangozott elődadások]. Békési Imre et al, szerk. Budapest; Szeged: Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság - Scriptum Kft., p Várdy Béla: Magyarok az Újvilágban: az északamerikai magyarság rendhagyó története. Budapest: A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, p [Wass Albert: - p. 162, 164, 168, 540, 541, 557, 558, 562, 572, 583]. Kapcsolódó anyagok: könyvek Abafáy Gusztáv: Új erdélyi írók. - In: Abafáy Gusztáv - Jancsó Elemér - L Szemlér Ferenc: Új erdélyi antológia. [Cluj = Kolozsvár]: p Ld. Wass Albert antológiákban Beczássy Istvánná: Bekerített élet. Kolozsvár, Minerva, Bethlen Béla: Eszak-Erdély kormánybiztosa voltam. Budapest: Zrínyi, p Bözödi György: Székely bánja. Budapest: Magvető, p Erdélyi Erzsébet - Nobel Iván: De azért itthon is maradni beszélgetés határon túli alkotókkal verseikről, novelláikról. Budapest: Tárogató, Erdélyi Erzsébet - Nobel Iván: Én otthon vagyok költő disputa határon túli alkotókkal verseikről, novelláikról. Oktatási segédlet a magyar irodalom tanulásához éveseknek. Budapest: Tárogató, Gál Mária: D. O. (Kényszerlakhely). Az erdélyi föld és földbirtokosság sorsa a második világháború után. Kolozsvár: Minerva, p Görömbei András: Kisebbségi magyar irodalmak ( ). Debrecen: Kossuth Egyetem, p Jancsó Elemér: Az erdélyi magyar líra tizenöt éve. Kolozsvár, p.

175 Életmű-bibliográfia, Kántor Lajos: Itt valami más van: erdélyi krónika [Budapest]: Héttorony Kvk., [1992], p Kovács László: Séta bölcsőhelyem körül. [Előszó]. - In: Séta bölcsőhelyem körül. Erdélyi képeskönyv. Kovács László, szerk. [Wass Albert fotóival]. Budapest: Révai, p Ld. Önálló kiadványok Láng Gusztáv: Kivándorló irodalom: kísérletek. Kolozsvár: Kom-Press; Korunk Baráti Társaság, p Lászlóffy Csaba: De ki a nyertes? Kolozsvár: Minerva, p Magyar Adorján: A csodaszarvas. Budapest: Magyar Adorján Baráti kör, [s. a. ]. 342 p Marosi Ildikó: Bánffy Miklós estéje. Levelek. Kolozsvár- Budapest-Casablanca-Tanger Váradi Aranka naplója Kolozsvár: Polis Kvk., p Rózsa Mária: Bánffy Miklós utolsó éveinek dokumentumai. [Marosi Ildikó: Bánffy Miklós estéje: leveleskönyv és naplótöredék]. = Múzsa: Népújságmelléklet (Marosvásárhely), 581. (2003. március 8) Pomogáts Béla: Erdélyi tükör: tanulmányok és emlékezések. Budapest: Kráter Műhely Egyesület, p Szabó Béla, Gy.: Hónapok, (fametszetek a művész verseivel). Cluj: Dacia, p. [12 ] t. [Július: vers - Czegei tó: fametszet] Teleki Éva: Tölgy és repkény. Kolozsvár: Minerva, p Tolnai Gábor: Erdély magyar irodalmi élete. Szeged: Magyar Irodalomtörténeti Intézet, p Kováts László: Erdély magyar irodalmi élete. Jegyzetek egy könyv szélén. [Tolnai Gábor könyve]. = Erdélyi Helikon (Kolozsvár), (1933). - p Volksballaden aus der Moldau und Siebenbürgen. = Moldvai csángó és erdélyi népballadák. Antológia. Szabó T. Adám, szerk. Ford. Siemens Eva. Budapest: MTA Néprajzi Kutató Csoport, p. [2 térk.] Trianon. Zeidler Miklós, szerk. Budapest: Osiris, p.

176 174 Wass Albert Filmek Czigány Zoltán: Darabokra szaggattatol I-Vili: dokumentumfilm az erdélyi arisztokrácia szétszórattatásáról (1993) Czigány Zoltán: Kemény János báró filmjei: a báró amatőr filmjei a marosvécsi kastély életéről (1992) Czigány Zoltán: Nagy csütörtök: dokumentumfilm az Erdélyi Helikonról (1990) Kemény János amatőr filmjei a marosvécsi helikoni összejövetelekről (rajtuk Bánffy Miklós, Dsida Jenő, Kós Károly, Wass Albert stb.) A látó ember: portré Wass Albertról. Szerkesztőriporter: Maksay Ágnes, rendező: Tabacu, Marius. Vetítési idő: 50 perc. Duna Televízió videotár, Wass Albert élő hagyatéka Miamiban (1998). Vetítési idő: 30 perc. Készítette Sebestény Sándor. Wass Albert-ihlette szépirodalmi müvek Baksa Zsolt (tanuló, Budapest): Gróf Czegei Wass Albert üzenete. = Magyar Jelen (Toronto), (2003. augusztus 8); Banos János: Akkor is magyar: Wass Albert emlékére (vers). = PoLíSz, 51. (2000. január-február) Bartha Gizella: Kerestem az utat: Wass Albertnek (vers). = Szászrégen és Vidéke (Románia), III/2. (2001. február). - p Bayer Zsolt: Az elárvult kápolna: erdélyi történetek. = Magyar Nemzet, (2003. április 24). - p * Beyer Zsolt: Erdélyi elégia (A 89 éves Wass Albertnek). = Magyarok Vasárnapja (California), CIV/1. (1997. január 12). - p Beyer László: Tűlevelű ballada (vers). = PoLíSz, 63. (2002. február- március). - p Beyer László: Velünk van! Wass Albert emlékezete (vers). = PoLíSz, 56. (2000. december január). - p. 14.

177 Életmü-bibliográfia, Beyer László: Wass Albertnek (mese). = Magyarok Vasárnapja (California), CIV/1. (1997. január 12). - p. 1. * Beyer László: Wass Albertnek (Kard és kasza c. regényét olvasva). = Magyarok Vasárnapja (California), CIV/18. (1997. november). - p. 3. Beyer László: Zöld álom: Wass Albertnek odaátra. = PoLíSz, 69. (2003. február-március). - p. 66. Beyer László: Zúgja a fenyves...: Wass Albert exhumálása alkalmára (vers). = PoLíSz, 59. (2001. júniusjúlius). - p. 42. ^Demeter Zsolt: Erdélyi elégia (A 89 éves Wass Albertnek). = Magyarok Vasárnapja (California), CIV/1. (1997. január 12). - p. 7. Fábián András Gy.: Gátak (mese). = Szászrégen és Vidéke (Románia), III/9. (2001. szeptember). - p. 18. Fábián András Gy.: A kősír (esszé). = Szászrégen és Vidéke (Románia), III/8. (2001. augusztus 14). - p. 17. Illés Sándor: Nem figyeltem... (reflexió).= Magyar Nemzet, (2002. augusztus 3). Kannás Alajos: Halottas könyv: sirató helyett: Márai Sándor, Wass Albert emlékére (vers). = Califomiai Magyarság, LXXV/9. (1998. február 27). - p. 4; újraközlés: Sirató helyett. Márai Sándor, Wass Albert emlékére (1998). - In: A magyarokhoz: magyarság- és istenes versek az Ómagyar Mária-siralomtól Trianonig és napjainkig. Medvigy Endre, szerk. Miskolc: Felsőmagyarország, p Kannás Alajos: Kitaszított. Wass Albertnek - sírvers helyett (1998). - In: A magyarokhoz: magyarság- és istenes versek az Ómagyar Mária-siralomtól Trianonig és napjainkig. Medvigy Endre, szerk. Miskolc: Felsőmagyarország, p Kelemen Kálmán: Wass Albert hazatérése (vers). = Szászrégen és Vidéke (Románia), III/9. (2001. szeptember). - p. 19. Kövér Erzsébet: Hogy lenne szebb? (Gr. Wass Albertnek). = Vasárnap (Arad), XI/9. (1928. április 29). - p. 173.

178 176 Wass Albert Péterffy Gyöngyi: Es élsz és élsz tovább (Wass Albert de Czegének). = Magyarok Vasárnapja (California), CV/1. (1998. január). - p. 7. *Péterffy Gyöngyi: Wass Albertnek (vers). = Magyarok Vasárnapja (California), CIV/1. (1997. január 12). - p. 7. Polgár Ernő: A magyarok könnyei: in memoriam Wass Albert. = PoLíSz, 68. (2002. december január). - p Sarkantyús Magdolna: Wass Albert halálára: vers. = Nemzetőr (München), (1998. március). Szilágyi Ferenc: Wass Albert emlékére: posztumusz alternatív Kossuth-díja odaítéltetése alkalmával. - In: Széphalom. A Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve, 13. kötet. Kováts Dániel, szerk. [Sárospatak], p Turcsány Péter: Kalotaszegi szárnycsapások: reflexiók. - In: Turcsány Péter: Emelkedj, Atlantisz!: Turcsány Péter hármaskönyve. Pomáz: Kráter, p Turcsány Péter: Tizenhármán az Istenszéken: útinapló. = PoLíSz, 66. (2002. augusztus-szeptember). - Hátlap; kapcsolódó anyag: Kráter krónika. = PoLíSz, 66. (2002. augusztus-szeptember). - p. 96. Ld. A szerzőről szóló írások; másodközlés: - In: Turcsány Péter: Emelkedj, Atlantisz!: Turcsány Péter hármas könyve. Pomáz: Kráter, p. 56. Zas Lóránt: Erdély. Wass Albertnek. - In: A magyarokhoz: magyarság- és istenes versek az Ómagyar Máriasiralomtól Trianonig és napjainkig. Medvigy Endre, szerk. Miskolc: Felsőmagyarország, p A gyűjtés lezárását követő könyvmegjelenés: Eliza. Wass Albert angol nyelvű könyvének magyar fordítása. Ford. Kovács Attila Zoltán. Pomáz: Kráter Műhely Egyesület, p. Wass Albert: Magyar pólus (Újabban fölkutatott versek, novellák, tárcák, közéleti írások, interjúk, levelek). Összeállította Turcsány Péter, Kráter Műhely Egyesület, Pomáz p.

179 Életmü-bibliográfia, KÖNYVÉSZET Felhasznált irodalom Bakó Endre: Wass Albert debreceni évei ( ). = Könyv és könyvtár: a Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának közleményei, XXIV/232. Debrecen, p ; másodközlés: = PoLíSz, 74. (2003. december január). - p A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája ( ). Közzéteszi Marosi Ildikó. Bukarest: Kriterion, db;-ii.: , Nagy Pál: A kiadásról. [A kötetben szereplő versek első megjelenési helye]. - In: Wass Albert: Nagypénteki sirató: kiadott és hagyatékban maradt versek. Marosvásárhely: Mentor, p Nagy Pál: Jegyzet. [A kötetben megjelent elbeszélések első megjelenési helye]. - In: Wass Albert: Hűség bilincsében. Elbeszélések, novellák, karcolatok, emlékezések Marosvásárhely: Mentor, I.: , II.: Tóvári Judit: Bibliográfiai adatfeldolgozás: felsőoktatási jegyzet. Nyíregyháza: Egregia. 1. köt. Könyvek bibliográfiai leírása p Wass Albert életműve ( ) A bibliográfiát összeállította Fülep Katalin és Inámi Zsófia. Magyartanítás, XXXIX/3. (1998. május 9). - p. 10. Online folyóiratok eloerdely.org (Élő Erdély) hhrf.org/dmh (Délamerikai Magyar Hírlap, Buenos Aires, Argentína) hhrf.org/erdelyinaplo (Erdélyi Napló, Nagyvárad) hhrf.org/hargitanepe (Hargita Népe, Csíkszereda)

180 178 Wass Albert hhrf.org/nepujsag (Népújság, Marosvásárhely) hhrf.org/nyugatihirlevel (Nyugati Hírlevél) hhrf.org/rmsz (Romániai Magyar Szó. Bukarest) hhrf.org/uh (Udvarhelyi Híradó, Székelyudvarhely) hhrf.org/ujszo; (Új Szó, Szlovákia) (Háromszék, Sepsiszentgyörgy) (DunaNovaPress) (Heti Válasz) (Hungarian Human Right Foundation): (Korunk, Kolozsvár): (PoLíSz) (Magyar Nemzet) (MTI) (Napi Magyarország) (Országos Széchenyi Könyvtár) (American Hungarian Panorama- Online) (Szászrégen és Vidéke, Románia) Új Idő képes magazin (Sepsiszentgyörgy)

181 Életmű-bibliográfia, ÖNÁLLÓ KIADVÁNYOK MUTATÓJA 13 almafa Id. Tizenhárom almafa 338 Adjátok vissza a hegyeimet! 116, 117, 120, 123, 129, 287, , 301,302,304, 308, 309, 310, 329,510, 530, 536, 537, 552 Az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh. 437 Az Antikrisztus és a pásztorok ,373 A toksori kísértetek , 409,418, 503, A bujdosó imája összegyűjtött versek. 282,315,482,484, 485, 487 Csaba 51, 62, , , 152, 180, 201 Deadly Fog at Deadman 's landing / Halálos köd Holtember partján / 556 Devolvedme mis montañas! / Adjátok vissza a hegyeimet! / 300, 536, 537 Documented facts and figures on Transylvania 568, 569 Egyedül a világ ellen , 248, 252, 422 Elég volt! 297, Eliza 557, 558, 2350 Eliza and the house that Jack built 557, 558 Elvásik a veres csillag , 418,419 Elvész a nyom 130, , , Ember az országút szélén 119, 130,301, , , 358,559 Emberé a munka 119, 130, 301, , 332, 358, 559 Erdők könyve , Es sind die größten Schmerzen nicht worüber Frauen weinen / A funtineli boszorkány / 384,538 Farkasverem 29-42, 45 ^46, 48-54, 56-58, 60-67, 70-74, 76-78, 97, 102, 152, 180, 201, 521,523, 524 Fenyő a hegytetőn 7, 9-11,13, 14 Forsaken are the Brave / Magukrahagyottak / 424, 548, 549 A funtineli boszorkány , , 389, , 395, 400, 538, 562 Gebt mir meine Berge wieder! / Adjátok vissza a hegyeimet! 298,530, 531 Give me back my mountains! / Adjátok vissza a hegyeimet! / 299,552 A hadak útján vérben és viharban 247 Hagyaték 249,251,257,259, 466, 467^170,

182 180 Wass Albert Halálos köd Holtember partján , 464, 465,556 Hanky tanár úr amerikai kalandjai könyvsorozat-terv. 360 Hankv tanár úr és a kísértet 363, 364 Hanky tanár úr felcsap farmernek 362 Hanky tanár úr megérkezik Amerikába 361 Hanky>tanár úr Hét verloren spoor / Elvész a nyom / 354, 541 History o f Astor on the St. Johns 573 Hűség bilincsében elbeszélések, novellák, karcolatok, emlékezések 497, 499, 650 Istvánka 579 Józan magyar szemmel közéleti írások Jönnek! , , , 293,295,310, 326 Kard és kasza , 448, A kastély árnyékában 51, 97, 152, 153, 159, 165, 180, , 209, , A költő és a macska kiadatlan elbeszélések, , 273, 478^80 Krónikás írás Id. Kard és kasza 439, 440, 441,452 Kunyhó a Komornyikon hl. A funtineli boszorkány 378, 379,381 Lângă Scaunul Domnului / A funtineli boszorkány 385, 560 A láthatatlan lobogó , 285 Die letzte Laterne 580 Magukrahagyottak 240, , 426, 532, 548 Magyar örökségünk , 459, 491,492 Magyar örökségünk tanulmányok, novellák, hátrahagyott írások és riportok az íróval. 456, 491, 492 Man by the side o f the road novel 328, 550 Märchen vom See / Tavak könyve / 230, 550 Ein Mensch geht vorbei 575 Mese az erdőről 493 Mire a fák megnőnek 51, 97, , , , , 180, 201,202, 221, 223, 224 Nagypénteki sirató 515,516, 663,671 Nuza, 383,582 Our Hungarian Heritage 457, 566 Örökösök 318,319,520 Összegyűjtött versek. 282, 283, 315,316, ,494, 495, 518 Ötven erdélyi gyermek levele a Jézuskához. 17,28,517 The purple ghosts o f Damnation Row / A toksori kísértetek/ 406, The red star wanes / Elvásik a veres csillag / 413, Rézkígyó , 272, 472, 475 A rézkígyó Id. Rézkígyó

183 Életmű-bibliográfia, Selected Hungarian folk tales / Válogatott magyar népmesék / 489, 555 Selected Hungarian legends / Válogatott magyar mondák / 435, 508, 553, 554 Die Spur verliert sich / Elvész a nyom / 353, 540 Száz éves dal az ismeretlen bujdosóról 314 Szemtanúság Id. Kard és kasza Tavak könyve , , 235, 236, 550 Tavaszi szél 253, 255 Te és a világ tanítások - útravalóul 258, , 479,480 A temető megindul 15 17, 22, 27,28,517 A titokzatos őzbak: történetek egy emberéletéből 51,97, 152, , , 201 Az urszubeli leány Id. A funtineli boszorkány 378, 379, 381, 382 Tizenhárom almafa 337, Transylvania and the Hungarian- Rumanian Problem 571, 572 The Transylvanian Hungarian folk art 574 The true story o f Christmas. 551 Valaki tévedett elbeszélések, ^29,597 Válogatott magyar mondák és népmesék 434, 490, 504 Válogatott magyar mondák. 432, 433, 436, 505, 506, 553, 554 Válogatott magyar népmesék. 488, 507, 555 Vérben és viharban , 471 Virágtemetés 1, 2, 4, 5 Vlčipelech /Farkasverem/ 44, 46, 524 Vlčia jama / Farkasverem/ 43, 49, 521,522 Voltam önéletrajz, Wass Albert minden verse 518 Die Welt ist schön Id. Märchen vom Wald (e) 264,525,526 Why? / [Magukrahagy ott ak] 425, Zsoltár és trombitaszó 319, 520

184 182 Wass Albert SZERZŐI NÉVMUTATÓ -y 92 (Ego) 25 (g-i.) [Gosztonyi Lajos] 154 (H. L.) 94 (k.b.) 151 (Kardos Tibor) 188 (lokodi) [Lokodi Imre] 1888 (ny.i.) [Nyigri Imre] 67 (-nyi) [Sényi László] ld. Sényi László 26 (Szende Zoltán) 133 (thy) 93 (Zsögödi) Nagy Imre (festő) 2186 [Csuka Zoltán] 24 [Fábián Gyula] ld. Fábián Gyula 1705 [Havas] E[mil] 1707 [k. e.] 2 Abafáy Gusztáv 622, 624, 2294 Ablonczy László 458 Ádám Csilla 1889 Adamikné Jászó Anna 228, 567, 1703 Adamovits Sándor 2219 Ágoston Julián 200 Ajusinszky Béla 330 Albert Gábor 47, 122,303 Alszeghy Zsolt 48 András Károly 46, 95, 424 Antal Erika Antal János (ford.) 1205,1209 Antalffy Endre 621 Anteus 338 Ardelean, George 1893 Atzél Anne , B. R B [álint] I[stván] J[ános] ld. Bálint István János 1685 B[alla] B[orisz?] 231 B[aróthi] G[éza?] 232 Bfertalan] I[stván] 50 B[ogdán] T[ibor] ld. Bogdán Tibor 1811 B[otos] L[ászló] ld. Botos László 1846 B[ölöni] D[omokos] ld. Bölöni Domokos Bagossy László, 1980 Bakó Elemér 1780 Bakó Endre 1753,2074,2181 Baksa Zsolt 2323 Balás Róbert 1976 Balatoni István 1686 Balázs Ervin 2221 Balázs Ildikó 123,254,255,304, 356,371,473,474, 498, 643, 1661, , , 1812, 1837, 1812, 1837, 1838, 2070, 2073, 2076, 2222, 2223, 2272 Bálint Eta 2224 Bálint István János 248, 1781 Balló Áron 1894 Balogh Edgár , 2225

185 Életmü-bibliográfia, Balogh János 1692 Balogh László 51,97, 152, 180, 201 Balogh Tamás 650 Bánkuty E. Géza 2117 Bánó Alajos 1636 Barabás István 1865 Barabás László 1839 Barabás Tamás 1782 Baráth Kata 585, 598 Baross 599 Barta Boglárka 459, 1895 Bartha Gizella 2325 Bartha István 621 Bartha József 1693, 2115 Bartsch, Rudolf 436 Bayer Zsolt 2226, 2227, 2326 bb [Barabás Blanka] 1896, 1897 Beczássy Istvánné 2295 Beke György 153, 202,464, 1694 Békési Imre 288, 2292 Béládi Miklós 1987,1990 Bélteky László 203 Bencsincs Klára 1651,1695 Benedek Marcell 1977,1986 Benkei Ildikó 1696, 1898 Bertha Zoltán 656, 1762,2229, 2270 Bethlen Margit 98 Beyer László 1763, 1822, Biliinger Edit (ford.) 1192, 1194, 1196, 1199, 1200, 1202 Bobula [Ida] 600 Bodolai [Gyöngyi] ld. Bodolai Gyöngyi 2281 Bodolai Gyöngyi 2282 Bogdán László 1899 Bogdán Tibor 1813 Bohák Csaba 341 Bóka, Ladislaus 181 Borbándi Gyula 1989 Borbély László 99, 182,204, 1900 Borshy Kerekes György 205 Botka Ferenc 2032 Bödőcs Pál 398, 1764 Bölöni Domokos 1697, 2230 Bözödi György 183,2297 Brudi Zsuzsa 1641,1642 Búvár Kamilla 2231 Büjti László 184 Câlţea, Comeliu (ford.) 560 Cordoş, Alin 1902 Csajka Zsuzsa 52 Csapó Endre 1840 Csatlós Réka 1841 Csernáthon János ld. Csemátoni János 1659 Csemátoni János 1658 Csery Clauser Mihály 100 Csicsery-Rónay István 576, 581, 583,1683 Csömör József 1863 Csontos János 1698 Csontos Péter 1822 Czegei Wass Huba ld. Wass Huba, Czege de 2204 Czére Béla 53, 442 Czigány Zoltán 1699, 2232, 2283, Dala Mária, L. 648,653 Dandea, Emil 621 Daróczy Sándor 691 Daru var, Yves de 601 Darvas Ignác 1903 Dávid Katalin 2013 Deákné Balázs Ildikó ld. Balázs Ildikó 1661 Déchy Liane 124

186 184 Wass Albert Dékány András 54 Demény Péter 443 Demeter Zsolt 1822,2334 Dénes Gyula 1904 Dobó Katalin, 2038, 2040 Dogaru, Mircea 1905, 1906 Domokos Johanna (ford.) 1193, 1195, 1197, 1198, 1201, 1203 dr 1842 Dsida Jenő 9, 224, 2320 Dula Borbála 2059 Dunai Ákos 271,273,391,461, 462, , , 1589, , 2099 E. B. L. [Lukáč, Emil Boleslav] 49, 522 Egri Viktor 56, 57 Emesmester 274, 1907 Eminescu, Mihail 981 Endrey Antal 586, 602 Eörsi István 1908 Erdélyi [Jordáky] Lajos 207 Erdélyi Erzsébet 567, 1703, 1981,2298, 2299 es. 531 Fábián András, Gy. 630, 2335, 2336 Fábián András 1843 Fábián Gyula 484, 1704, 1705 Fabó László 1604, 1648 Fay Sanbom, Anne 571 Fazakas Ferenc 1783,1784 Fazakas István 1984 FéjaGéza 185 Fényi András 186 Ferencz L. Imre 1909 Fiala Ferenc 676 Fidelis, Cusios 1844 Foculescu, Grigore 1990 Fosztó Áron Zoltán 1911 Földessy [Dénes] 1845 Frang Gizella 1846,2083 Fráter Olivér Fülep Katalin 2071 Gaál Bertalan 2233 Gábor Áron 207, 444 Gábor Emese Anna (keramikus) 2103 Gál János 4 Gál Mária 2300 Galambos Ferenc 2014,2058, 2063 Galló Géza 569 Gazda Árpád ,1912, 1913 Gazda József 1914 GellértGéza 1706 Gherasim Emil 621 Gosztonyi Lajos ld. (g-i.) 154 Gózon István 1915 Görömbei András 2229, 2256, 2287,2301 Grusz Lászlóné; 2040 Gulyás Irén (ford.) 2276 Gutái István 155,208,306,342, 414 Gy. L. 187 Gy. N. 125 Gyöngyös Imre (ford.) 1207, 1210, 1212, 1215, 1217, 1219, 2221 Győri Ferenc 5 Fí[aáz] S[ándor, iíj.] 1916 Hajdú Demeter Dénes 1917, 1918 Hajnal László Gábor 307, 1708, 1709 Haklik Norbert 259, 343,372, 415, 426, 465, 509, 697, 1768, 1847, ,2234, 2267 Halasy András, 1999

187 Életmü-bibliográfia, Halász Bálint 1656 Haraszti 603 Haraszti Gyula 1804, 1805, 1921 Hargitay Lajos 1624 Havas Katalin 652 Hegyi Zoltán 1617 Horváth Ildikó 228 Horváth Mihály 2199 Hory 604 Hungaricus 1645 Hunyadi László (szobrász) 2104, 2114 Hunyady Csaba 650 Illés Sándor 1710, 1711, , 2337 Inámi Zsófia 234, 265, 1712, 1713,2071 Ittzés Tamás 392 ja [Janovics András] 58 Jancsó Elemér 622, 624, 2265, 2284,2294, 2302 János Andor 357 Jánosházy György (ford.) 1204, 1206, 1208, 1211, 1213, 1214, 1216, 1218, 1220, 1221, 1771 Jármy László 1654 Jászó Anna, A. 228, 567, 1703, 1768, 1769, 1770 Jobbágy, Ilona 615 Jordáky Lajos ld. Erdélyi Lajos 207 Jorga Ferenc (szobrász) 2111 K.E.V K. L. M K.Z K. 10,59, 1714 Kádár Erzsébet 101, 189 Káli István 1771, 1814 Káli Király István ld. Káli István 1814 Kannás Alajos 2338, 2339 Kántor Lajos 2303 Kanyar József 485 Kardalus János 1863,1866 Kárpát Dániel, Z Kárpát Dániel 1922 Kázmér Ernő 60 Kedves Csaba 308 Kéky Lajos 156 Kelemen Ilona, 2015 Kelemen János 157 Kelemen Kálmán 2340 Kemény János 72,2232,2241, 2280, 2291,2318, 2320 Kenyeres Zoltán, 2229, 2256, 2287 Kerecsendi Kiss Márton 158 Keresztes Lajos 1923 Kershner, Howard E. 549 Kertész Ákos 621 Kertész Gyula 2025 Kisjókai Erzsébet 445, 605, 636, 1618, 1621 Kiss Barnabás, P Kiss Béla, A. 446 Kiss Eszter Veronika 2237 Kiss Gyula 209 Kiss Jenő 61, 128 Kollár Erzsébet 1924 Kolos Endre 62, 102,631 Kolozsy Sándor (szobrász) 1652, 2112 Komjáthy Miklósné, 2041 Kondorossy László (zeneszerző) 664 Könnyű, Leslie ld. Könnyű László 1982 Komiss Gabriella, gróf 391 Kossányi József 159 Kovách Ödön 309

188 186 Wass Albert Kovács Attila 1867,2350 Kovács Ernő 1717 Kovács Ferenc 210,331,447, 623,2285 Kovács Freda, B. ld. Kovács Fréda 553, 554 Kovács Fréda 432 Kovács László 207, 626, 627, 628, 629, 2304 Kovács Máté 63 Kovalovszy Miklós 160,161, 2 1 1,2 1 2 Kováts Dániel, 2346 Kováts László 2314 Kozma Huba 2238 Könnyű László 558,1975 Kőrössi P. József 649, 651 Kővári László 2173 Kövér Erzsébet 2341 Kövesdy Péter 2239 Krčméry, Stefan (ford.) 521 Kristály Lehel 2240 Kristóf György 103 Kuitenbrouwer, Henk (ford.) 541 Kutny, István 615 Kutny, Preložil Pavel (ford.) 523 Lădariu, Lazár Lakatos Pál 1623 Láng Gusztáv 2305 Lapohos András 1658,1659, 1718, 1719, 1849 Lászlóffy Csaba 2246, 2306 Latinovit, Ladislao (ford.) 536 Latrán Ibolya 64, 104 Lauterbom, Liesel (ford.) 528, 550 Legeza Ilona 65, 129, 162,213, 310,332,393,448, 476 Lenhardt Balázs 1720,1929 Lichtmann Tamás, 2035 Ligeti Angelus, P Ligeti Ernő 2268 Lincoln, Abraham 1625 Lokodi [Imre] ld. Lokodi Imre 1931 Lokodi Imre 1888, 1930 Lothringer Miklós 648, 653 Lovass Gyula 105 Lovass Ildikó 1721 Lőcsei Gabriella 511, 1660, 1788, 1789, 2241 Lukáč, Emil Boleslav (ford.) 49, 521 Lukács Csaba 1868, 2242, 2243 Lukácsi Éva 254,255, 1662, 1691,2072, 2075,2200, 2204 Lukácsi László 1662 M. K M. V Magyar Attila István 2244 Magyar László 130, 31 1, 333, 358,359, 373, , 1724 Major, Mark 606 Majthényi György 11, 66 Makay Gusztáv 214 Makkai Ádám 547, 1620 Makkai Sándor 103, 2286 Makovecz Imre 2245 Maksay Ágnes 1809, 2321 Marék Antal 635 Márgineanu, Ion 1932 Margit Patrícia 1815 Marius Tabacu 1809 Márkus Béla 2287, 2288 Marosi Ildikó 578, 1632,2016, 2264,2271,2272, 2308, 2309 Massey, Eric (ford.) 552 MáthéÉva 561, 1933 McDonald - Mrs. Colin 2289 Mécs László 587, 1463, 1640

189 Életmü-bibliográfia, Medvigy Endre 641,654,655, 656, 1616, 1725,2269, 2270, 2338, 2339, 2349 Mérő Ferenc 1979 Mérő Mihály 190 Mezey 131 Mildschütz, Koloman 1978 Milotay István 215 Miska János 1492,1726 Molnár Pál 495 Moher Károly 635, 1632 Monoki István 2042 Mózes [Edith] ld. Mózes Edith 1931, 1934 Mózes Edith 1935,1936 Mrena Julianna 2246 N[agy] M[iklós] K[und] 1727 Nádas Gyula 1971 Nádas János 1639 Nagy Csaba 1985 Nagy Pál 394,449,497,499, 515, 516, 632, 642, , 693, 694, , , 1852, , 2055,2056, 2207, 2208, 2230, 2277, 2278 Nedbál Miklós 2247 Németh Anita 1853 Nobel Iván 567, 1703 Novák Béla Dénes 334 Nyírő József 189, 589, 1616, 2100,2148 Observator 1941 Octavian Goga 1191 Orvos Mária, 2027, 2028, 2048, 2049, 2050 P[ogány] Ö. G[ábor] 106 Pajkossy György 2033, 2034 Pallán Mór 1854,2248 Pályi Gyula 395 Pápai Szabó György 1733 Papp Ágnes Klára 1734 Papp Annamária 1492 Parragi Márta 2040 Pataki Gábor 2040 Pataky István 2249 Patayné Balogh Éva 2043 Péter László 1997 Péterffy Gyöngyi 1822,2342, 2343 Pilhál György 1855, Pilinszky János 191 Pintér Jenő, 1988 Podmaniczky Tibor, von (ford.) 538 Pogány Albert 216 Polgár Ernő 2344 Pomogáts Béla 6, 12, 68, 69, 107, 108, 163, 164, 192, 193,217, 218,335, 344, 396, 639, 640, 1735, 1736, 1798, 1799, 1943, 1990, 2255,2256, 2273,2310 Pop, Dumitru 1944 Pósa Zoltán 397,416, 1737, 2257, 2275 Pozsgay Imre. 641 Püski Sándor 1644,2274,2275 Quesada, Josué 536, 537 Rass Károly 70,71 Rektor Béla 607 Reményik Sándor 761, 813, 1099, 1633,2265, 2290 Robert Lang 1638 Rohács Iván 2040 Rohonyi Zita 1876 Román Győző 1946 Rónay László 284, 1990 Rózsa Mária 2309 Ruffy-Varga Kálmán 2182 Ruszkabányai Elemér 109 S. Ilona 1738

190 188 Wass Albert S[toffán] Gy[örgy] ld. Stoffán György 1800 Sarány István 1947 Sárkány Kákonyi Iringó 1856, 1857, 1948 Schöpflin Aladár 72 Sebestény Sándor 2322 Sebestyén Mihály 2291 Sényi László, 26, 658, 2263 Siemers, Eva (ford.) ld. Wass Eva, Czege von (ford.) 75, 266, 275,312,317, 398, 529, 539, 1741, 1742, 2315 Siemers Ilona 692, 693, 2276, 2277 Siemers, Hans Edmund Simó József 270, 1739,2115 Simó Márton 219 Somogyváry Gyula 648 Şorban, Raoul 1949,1950 S-pár 13 Stănescu, C[onstantin] 562, 563, 1951 Štefka István 2258 Stoffán György 1801 Sylvester Lajos 1953 Sz[abó] T. Á[dám] 1740 Sz[entgyörgyi] L[ászló] 1954 Sz[ika] L[evente] Z[oltán] 1858 Szabédi László 27, 73 Szabó Béla, Gy Szabó Ernő, P Szabó Ferenc 638 Szabó Judit Nikolett 110 Szabó Richárd 74, 111, 220 Szabó T. Ádám (ford.) ld. Szabó T. Ádám Szabó T. Ádám 75, 266, 275, 312,317,398, 529, 539, 1741, 1742, 2276, 2315 Szakács Árpád 1955 Szakács István Péter 1911,1956, 1957, 2206 Szakái Erzsébet 534 Szakolczay Lajos 496 Szalai G. Rozália, Szalay Róbert, ifi. 1744, Szalay Róbert 1743 Szalóczi Pelbárt 132 Szász (Zas) Lóránt ld. Szász Lóránt 1657 Szász Lóránt 690, 1816 Szász Norbert Zsolt 1841 Száz Zoltán 1639 Szebedinszky Jenő 1639 Szeghalmi Elemér 1802 Szeleczky Zita 1649,1650 Szemák 608 Szemlér Ferenc, I. 622, 624, 2294 Szénási Sándor 486 Szende Aladár 165,221 Szendrei J. Zsuzsa, 2040 Szentmihályi János; 2022 Szerb Judit, 2022, Szidiropulos Archimédesz 2260 Szilágyi Ferenc 2346 Szilágyi Károly 1817 Szilassy 609 SzkibaEdit 417 Szokolay András 399,407,418 Szombathy Viktor 235 Szőnyi Kálmán 222 Szörényi Levente 510 Szűcs Zoltán 400 Szűcsné [helyesen Szücsné] Harkó Enikő ld. Szücsné Harkó Enikő 1773 Szücsné Harkó Enikő 1772

191 Életmű-bibliográfia, Szücsné Markó [helyesen Harkó] Enikő ld. Szücsné Harkó Enikő 252 ta [Tóth Adél] 1958 Takács Éva 1959 Takács Ferenc 419 Tamási Áron 189, 1635, 1749 Tanka László 1976 Tauffer Ferenc 1647 Téglás János 1664,2262 Teleki Éva 2312 Thurzó Gábor 76, 166 Tiboldi Zoltán 1745 Tibori Szabó Zoltán 1960 Tollas Tibor 675 Tolnai Gábor 2313,2314 Tornai Szabolcs 1961 Tóth Béla 167,223,224,236 Tóth Zoltán 487 Tötök, William 1962 Török [Sándor] 590 Turcsány Péter 17, 28, 494, 517, 518,519, 1696, 1698, 1774, 1817, 1818, 1859, 1898, 1693, 1694, 2214,2347, 2348,2351 Turóczi-Trostler, Josef 77 Uilaky, Charlotte ld. Újlaky Sára (ford.) 540 Új laky Sára 540 Ursuţiu, Liviu; 2175 V. K V. Maria 2175 V[ass Lászl]-ó 134 V[ass] L[ászló] 113 Valentiny Antal 1991 Várady Imre 267,285,313,336, 345 VárdyBéla 695, 1824, , 2000, 2279, 2292, 2293 Várdy, Steven B. ld. Várdy Béla 1970, 1971 Várdy-Huszár Ágnes 286 Varga Klára 512 Varga Tímea 2261 Varga 610 Vargha Kálmán 2182 Várkonyi Nándor 1998,2001 Varró Dezső 14 VasváryÖdön 1746 Véber Gyula 2066 VéberGyuláné 2066 Velich Sándorné 2036, 2039 Vincze Piroska 1747,1803, 1861, 1972, 1973,2110 VitaZsigmond 1992,1993 W.T Wagner, Francis S. [Ferenc] 565 Wagner 611 Walter Gyula 624 Wass Albert fiai 1750,1819,1894 Wass Endre 1751 Wass Endréné, gróf 1669, 1670, 2187,2188 Wass Eva, Czege von (ford.) 528, 550 Wass Géza, Czege de 571,2115 Wass Huba, Czege de 1615, 1894,2204 Wass McClain, Elizabeth Florence, (ford.) 532 Wimberger Anna, W. 78 Wurzbach, Constant 2174 Záhony Éva, 2037, 2078, 2273 Zas Lóránt ld. Szász Lóránt 2349 Zathureczky Gyula, 564, 613 Zeidler Miklós 2316 Zimándi Pius 114 Zsehránszky István 1974 Zsigmond András 452,2197

192 190 Wass Albert IDŐSZAKI KIADVÁNYOK JEGYZÉKE Adevărul (Bukarest) 562, 563, 1951, 1962 Ahogy Lehet (Párizs) 318, 387, 1250 American Hungarian Panorama- Online 1667, 1820 A merikái Magyar Népszava 663, 670 Amerikai Magyar Szó 1680, 1711, 1776 Antibolseviki Fórum 1707 Árgus 1772 Ausztráliai Magyarság (Sidney) 1288 Ausztráliai Magyarság 1539,1546 Bécsi Napló (Bécs) M l 9 Brassói Lapok 1043, 1050 Budapesti Hírlap 50 Budapesti Szemle 103,156, Califomiai Magyarság (Los Angeles) 1293,1800,2338 The Canadian-American Review o f Hungarian Studies 445 Christian Economics (Toronto) 549 Confessio 474,485,656, 1663, 1755, 1758, 1753,2270 Corvina 181 Curentul 1875, 1901 Cuvântul Liber (Târgu-Mureş = Marosvásárhely) 1905, 1910, 1925, 1926, 1927, 1928, 1932, 1941, 1944, 1949, 1950, 1952 Debrecen 455, 1753,2229, 2256, 2288, 2301 Debreceni Szemle 63 Debreceni Újság - Hajdúföld 944, 955, 966, 967, 968, 969, 971,973,976, 977,978,990, 993,996, 997, 1002, 1004, 1006, 1009, 1012, 1014, 1016, 1018, 1020, 1021, 1023, 1024, 1026, 1675 Debreceni Újság Id. Debreczeni Újság 994, 995, 998, 999, 1000, 1001, 1003, 1005 Debreczen 946 Debreczen Keletmagyarországi Napló 660 Debreczeni Újság Délamerikai Magyar Hírlap (Sao Paolo) 130,311,333,358,359, 373,386,387,388,430, 1723, 1724, 1844, 2084, 2085, 2086 Délsziget 391, 1315, 1702, 1709 Demokrata 459, 1058, 1720, 1853,1895, 1929 Diárium 109, 133, 160, 188,211 Duna Nova Press online 1854, 1878,1889, 1922, 1955 Duna Tudósító Svájci Magyar Tudósító (Zürich) 1668 Egyedül vagyunk 134, 183, 683 Élet és Irodalom 1782 Élet 76, 88, 179,232 Életünk (München) 1699 Ellenzék (Kolozsvár) 2141

193 Életmü-bibliográfía, Az Ember 2141 Erdélyi Figyelő (Marosvásárhely) 1600 Erdélyi Helikon (Kolozsvár) 59, 61, 128, 1028, , 1041, 1044, 1045, 1047, 1052, 1054, 1061, 1071, 1073, 1074, 1079, 1082, 1089, 1099, 1629, 1714, 2014, 2015,2137, 2286, 2290, 2314, 2319 Erdélyi Magyarság 1592,1601, 1605 Erdélyi Múzeum 70, 2042 Erdélyi Napló (Nagyvárad) 123, 304,356, 371,473,643, 1761, 1810, 1812, 1814, 1831, 1837, 1838, 1858, 1883, 1916, 1923, 1946, 1954, 2222,2223,2239, 2240 Erdélyi Szemle (Kolozsvár) 153, 202 Erdélyi Szivárvány 1593 Esti Kurír 146, 173 Esti Magyarország 147 Evenimentul Zilei (Bukarest) 1902, 1904 Fiatal Magyarság 161,212 Forrás 216,235, 1084 Free Europe Letter from the West [Szabad Európa Rádiója Nyugati levél rovat] 1622 Független Újság 1665 Hajdú-Bihari Napló 1803 Hajdúföld 13,871,873,875, 883,897,916,917, 939, 941, 947, 949, 952, 958, 960, 961 Hargita Népe (Csíkszereda) 1663, 1862, 1863, 1865, 1866, 1867, 1871, 1886, 1900, 1947, 1959, 1964 Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 1899,1953 Havi Magyar Fómm 1654,1655 Helikon (Kolozsvár) 59, 577, 578, 1745, 1762, 1798, 2014, 2016, 2203,2264 A Hét (Bukarest) 1699 Hétfő Reggel (Târgu-Mureş = Marosvásárhely) 22 Heti Válasz 110,495, 1961 Híd 185 Hírünk a világban. Magyar Kulturális Figyelő 576,581,583, 1683 Hitel 64, 496, 1989 Honfoglalók Népe 1972, 1973 Honismeret 2238 Hungária 287, 288, 289, 666, 667, 669 Hungária (München) 301, 329, 1328, 1666,2191 The Hungarian Qarterly , , 1649 Hungarian Studies Newsletter Spring 572 Hunnia 1320, 1321, 1765, 1766, 1767, 1806, 1808 Ifjú Erdély (Kolozsvár) 5, 14 Ifjú Nemzedék 1628 Jelenkor 121, 157 Jobb Jövő 1807, 1808 Kalangya (Vajdaság) 60 Kanadai Magyarság 500, 1287, 1339, , , 1586, 1611, 1620, 1639, 1645, 1651, 1777 Kapu 307, 1598, 1676, 1708, 1778, 1967, 1970, 2269 Kárpát (Buenos Aires) 366, 1682, 2193

194 192 Wass Albert Katolikus Magyarok Vasárnapja (Youngstown, OH) 3, 8, 55, 85, 143, 159, 197, 206, 233, 305, 378, 390, 558, 668, 677, 678, 679, 680, 681,682,683, 686, 688, 1567, 1571, 1581, 1590, 1597,2099,2198 Katolikus Magyarok Vasárnapja (Youngsville, OH) 1700 Katolikus Szemle (Róma) 267, 285,313,336, 345,395, 1621 Kelet Népe 89, 106, 1730, 1731, 1793, 1794 Keleti Újság 935, 1049, 1051, 1053,1057, 1062, 1063, 1069 Képes Magyar Világhíradó 1290, 1292, 1554, 1555 Kortárs 442 Korunk (Kolozsvár) 210, 331, 447, 623, 1809 Kossuth Rádió Névjegy 1623 Kossuth Rádió Vasárnapi Újság 1898 Könyvhét Könyvvilág 464 Krónika (New York) 1562, 1563, 1568, 1569, 1570 Krónika (Toronto) 452 Láthatár 24, 25 Látó (Marosvásárhely) 443 Lumea magazin (Bukarest) 1893 Magyar Család 1545 Magyar Csillag 166,214 Magyar Demokrata 459, 1058, 1720, 1722, 1781, 1824 Magyar Élet (New York) 1551, 1553, 1556 Magyar Élet (Toronto) 1775, , 1804, 1805,2253 Magyar Figyelő 56,57, 1783 Magyar Fórum 274, 1654, 1655, 1842,1907,1917, 1918 Magyar Hírlap 130,31 1,333, 358,359,373, , 430, 1723, 1724,1811,1813, 1844, 2081,2082,2084, 2085,2086 Magyar Jelen (Toronto) 1686, 2323 Magyar Kultúra 114,132,190, 200 Magyar Minerva 78 Magyar Múzeum 1740 Magyar Napló 219, 1939 Magyar Nemzet 96,203,259, 343,372,415,426, 465,475, 502, 509,511,512,519, 697, 1660, 1672, 1698, 1710, 1711, 1734, 1768, 1770, 1774, 1785, 1786, 1788, 1789, 1799, 1804, 1805, , , 1850, 1851, 1855, 1860, 1868, 1870, 1879, 1880, 1911, , 1923, 2083,2218, 2221,2226, 2234, 2237, 2241,2242, 2243,2244, 2245,2246, 2247,2249, 2250, 2251, 2252, 2254, 2257, 2258, 2259, 2267, 2275, 2326, 2337 Magyar Nép (Kolozsvár) 972 Magyar Protestánsok Lapja 99, 182, 204 Magyar Szemle 91, 175 Magyar Út 165, 169, 302, 309, 400 Magyar Világ 1623, 1738 Magyarok Útja (Buenos Aires) 330, 338

195 Életmű-bibliográfia, Magyarok Vasárnapja (California) 394,449,450, 570, 632, 690, 1135, 1170, 1188, 1323, 1324, 1730, 1731, 1743, 1793, 1794, 1806, 1807, 1808, 1822, 2327, 2330, 2331,2334, 2342, 2343 Magyarország 113 Magyarság (Kanada) 1965, 1966 Magyarság (Pittsburgh, PA) 364, 431, 1547, 1548, 1638, 2192 Magyarságtudományi Füzetek 1651, 1695 Magyartanítás 234, 252, 265, 1712, 2071 Mediafax (Bukarest) 1869 Múzsa: Népújságmelléket (Marosvásárhely) 254, 516, 693, 1689, 1727, 1728, 1729, 1756, 1837, 2219, 2230, 2272, 2277, 2309 A Nap fiai (Buenos Aires) 1557, 1565, 1566 Napi Magyarország 397, 416, 1737, 1845 Napkelet 4, 11, 66 Nemzeti Újság 151, 174 Nemzetőr (München) 169, 399, 407,418, 444, 569, 1708, 1787,2345 Nemzetvédelem (München) 1281 Népszabadság 419, 1815, 1816, 1884, 1891, 1924, 1960, 2098, 2220 Népszava 67, 154, 169,207 Népújság (Marosvásárhely) 645, 646, 1684, 1749, 1823, 1872, 1873, 1877, 1885, 1888, 1930, 1931, 1934, 1935, 1936, 1938, 2207, 2281, 2282,2291 Nyelvünk és Kultúránk 1967, 1968,1969 Nyugat 72, 101, 189, 1066, 1098 Nyugati Hírlevél 1677, 1832, 1967, 1968, 1969 Nyugati Magyarság (Montreal - Budapest) 53, 394, 449, 632, 693,694, 1728, 1729, 1750, 1792, 1796, 1817, 1818, 1819, 1852, 1937, 1938, 1940, 1967, 1970, 2207, 2208, 2277, 2278 Az Ország 1085, 1086, 1088 Pannon Rádió 1624 Pannonhalmi Szemle 62, 102, 631 Pásztortűz 718, 732,737,752, 756, 761,768, 770, 775, 800, 818, 821,836, 936, 1042, 1048, 1060, 1103,2186 Pásztortűz (Kolozsvár) 2, 9, 27, 73 Pest 2217 Pester Lloyd 77, 92, 168, 178 Pesti Napló 58 Piarista Öregdiák 131,191 PoLíSz 255, 334, 498, 972, 1101, 1277, 1281, 1322, 1376, 1548, 1604, 1648, 1650, 1659, 1661, 1690, 1691, 1696, 1719, 1741, 1753, 1754, 1757, 1762, 1763, 1765, 1766, 1767, 1769, 1773, 1825, 1826, 1827, 1828, 1830, 1849, 1859, 1881, 1956, 1957,

196 194 Wass Albert 2097, 2324, 2328, 2329, 2332, 2333, 2344, 2348 Protestáns Szemle 74, 111, 167, 220, 236 Protestáns Tanügyi Szemle 224 Református Élet 93, 126, 127, 187 Reformátusok Lapja 458, 486, 1747, 1790, 1795, 1797, 1861, 1972, 1973 Reggeli Magyarország 148 Romániai Magyar Szó (Bukarest) 561, 1706, 1732, 1791, 1795, 1797, 1887, 1909, 1933, 1943, 1974 Rost (Románia) 1906 satjóklub.net 2227 Somogy 155,205,208,284,306, 342,355,414 Soproni Hírlap 659 Sorsunk 51,97, 152, 158, 180, 201 Studia nova = Új tanulmányok 75, 266, 275,312,317,398, 529, 539, 1741 Szabad Föld 1721 Szabad Nemzet (München) 1327 Szabadság (Kolozsvár) 1894, 1942 Szamosújvári Híradó 979 Szamosvidék (Dés) Szászrégen és Vidéke (Szászrégen) 630, 1126, 1136, 1141, 1150, 1159, 1166, 1170, 1183, 1326, 1658, 1659, 1669, 1670, 1671, 1693, 1697, 1718, 1719, 1751, 1841, 1843, 1849, 1856, 1857, 1865, 1882, 1903, 1948,2187, 2188, 2325,2335,2336, 2340 Szegletkő 1739 Székelyföld (Marosvásárhely) 23,26 Szemle (Toronto) 1626 Szent Korona 1594, 1595, 1596 Színházi Élet 963 Szózat 1733 Die Tageszeitung (taz) 1908 Tárogató (Vancouver) 1726 Termés (Kolozsvár) 1080 Testvériség (Wash ington) 1558, 1564 Tiszatáj 104 Tisztántúli Független Újság 1665 Transylvanian Qarterly 2157 Túrán A Nap fiai (Buenos Aires) 1557 Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 1896, 1897, 1958 Új Élet 46,52,95, 184, 524 Új Ember Magazin 1694 Uj Ember 487, 1694, 1802,2261 Új Hídfő 1314, 1316, 1589 Új Hungária - Pásztortűz 672, 673, 1277 Új Hungária (München) 534, 1331, 1332, 1334, 1335, 1336, 1337, 1338 Új Hungária 1176,1278,1279 Új Idő (Sepsiszentgyörgy) 1864 Új Idők 1635, 1660, 1704, 1705, 1713 Új Kezdet (Marosvásárhely) 1758, 1759, 1839 Új Látóhatár (München) 547

197 Életmü-bibliográfia, Új Magyar Út (München) 309, 1329,1330,1333 Új Magyarország 1603, 1653, 1699,1715 Új Magyarság 54,215 Uj Misszió 1801 Uj Nemzedék 90, 149, 176 Uj Szó (Szlovákia) 341,446 Újság 150, 151, 174, 177, 1673 Ungarische Jahrbücher 45, 94, 125 Ural-Altaische Jahrbücher 436 Utunk (Kolozsvár) 2285 Ünnep 98 Vadász Újság , , , , ,728, ,739, 744,,728, ,739, 744, 745, 747,751,755,760, 764, 765, 766,771,774, 776, 777, 778, 788, 792, 795, 846, 860, 878, 942,954, Valóság 695, 2279 Vasárnap (Arad) 10, 71, 2341 Vasárnapi Élet 1543,1544 Vasárnapi Levél 500,1540, 1541, 1542, 1549 Vigilia 105, 124, 186 Világszövetség 69, 108, 164, 193,218,335,344,396, 1457, 1545, 1736 Die Weltwoche (Zürich) 531 Ziua (Bukarest) 1874

198 196 Wass Albert KERESŐ Előszó (Bajnok Lászlóné)... 3 A könyv felosztása (B. L-né)... 9 A bibliográfia használata (B. L-né) I. Rész: WASS ALBERT MÜVEI KRONOLÓGIAI SORRENDBEN Önálló kiadványok jegyzéke Első alkotói korszaka-erdély, Második alkotói korszaka (a) - Németország, Második alkotói korszaka (b) Amerikai Egyesült Államok, Posztumusz kötetek Idegen nyelvű művek Idegen nyelvű tanulmánykötetek Elveszett művek Kiadói tevékenység Gyűjteményes kötetekben megjelent rövid művek Antológiák Egyéb kiadványok Időszaki kiadványokban megjelent rövid művek Első alkotói korszak, Versek Versfordítások Karcolatok, elbeszélések Regényrészlet Tanulmányok, előadások Közéleti írások Előszó, könyvismertetések Második alkotói korszak, Versek Német nyelven írt versek Angol nyelven írt versek Karcolatok, elbeszélések Közéleti írások Angol nyelvű publicisztika

199 Életmű-bibliográfia, Előszó, könyvismertetések Hangzó anyag Fordítás Regénytöredékek Színmű-töredékek Levelezés II. Rész: PERSZONÁLIA A szerzőről szóló írások Életrajzi adalékok, összefoglalók Esszék, tanulmányok Nekrológok A szerzővel készült interjúk Kiadói jogvita Ünnepségek, emlékműsorok A nevét viselő iskoláról Rehabilitációjáról, szobrairól Lexikoncikkek, bibliográfiák A szerző lexikonokban Bibliográfiákban, repertóriumokban Könyvjegyzékekben A nevét viselő intézmények, helyek, szobrok, alapítványok, honlapok Tisztségei, kitüntetései, díjai A Wass család dokumentumai III. Rész: HÁTTÉRIRODALOM Hivatkozások: cikkek, tanulmányok Hivatkozások: könyvek Kapcsolódó anyagok: cikkek, tanulmányok Kapcsolódó anyagok: könyvek Filmek Wass Albert ihlette szépirodalmi művek A gyűjtés lezárását követő könyvmegjelenés Könyvészet Önálló kiadványok mutatója Szerzői névmutató Időszaki kiadványok jegyzéke

200 198 Wass Albert A BIBLIOGRÁFIA LÉTREJÖTTÉT SEGÍTETTÉK Biblioteca Naţională a României, Bukarest, România; Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár; Dénes László: Erdélyi Napló, Nagyvárad, Románia; Gál Tibor: Eszterházy Károly Főiskola, Idegennyelvű Könyvtár, Eger; Haynalné Kesserű Zsuzsanna: Hungária Könyvbarátok Köre Kölcsönkönyv- és Levéltár, Buenos Aires, Argentína; Hopf, Michael: Hochschulbibliothekszentrum NRW, Köln, NSZK; Kállai Katalin: Nyíregyházi Főiskola Központi Könyvtára; Kiss Endre József: A Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek Könyvtára, Sárospatak; Kórász Mária: Somogyi-könyvtár, Szeged; Lukácsi Eva, dr.: Wass Albert Könyvtár, Miami, Florida; Nagy Miklós Kund: Népújság, Marosvásárhely, Románia; Nagy Pál: Mentor Kiadó, Marosvásárhely, Románia; Német Nyelv és Irodalom Tanszék, Nyíregyházi Főiskola, Nyíregyháza; Országos Széchenyi Könyvtár, Budapest; Püski Sándor: Püski Kiadó Kft., Budapest; Szabó Eva Erzsébet: Marosvásárhely, Románia; Szutor Agnes, Turcsány Péter: Kráter Műhely Egyesület, Pomáz; Tapa András: Zrínyi Ilona Városi Könyvtár, Sárospatak; Várdy Béla (Vardy, Steven B.), prof Dr.: Duquesne University, Pittsburgh, Pennsylvania; Vincze Piroska, dr.: Gróf Wass Albert Társaság, Debrecen; Walter Wilmann: Új Idő képes magazin, Sepsiszentgyörgy, Románia.

201 Életmű-bibliográfia, RESUME Our nation is so smal l that we cannot afford the luxury o f the lack o f education. Zoltán Kodály Wass Albert, b. Transylvania, Válaszút, d. Astor, Florida The works of the writer, poet, editor, forestry engineer and university professor who lived ninety years - is collected and compiled in a volume by Ildikó Balázs, a Lecturer at the Nyíregyháza College. Her effort results in unfolding the anomalies of the twentieth century literature, politics, and minority life through the works of an unfairly ignored writer. This bibliography meets a long-felt gap in the Hungarian literature, not only for the benefit of librarians and bibliographers but also to all writers and researchers who heed, retrieve, and love both the general and the Hungarian literature. This publication in hand gathers up the works of a writer who effects on the readers with his artistic beauty, his moral quality, and an examplary testimony of his patriotism. His works put in chronological order develop a wide spectrum of tradition, suggesting and revealing a call of vocation, a sense of responsibility and self-awareness. His destined life was pursued by historical constraints and strokes of fate. In the works of Wass Albert the particular Hungarian adversities are disclosed such as being cut off the mother-land in a forced minority status and a dramatic co-existence in Transylvania. The unjust verdict of Trianon created a calamity that was opposed by the bravest artists and writers. Wass Albert who has been silenced in his country for fifty years now should be introduced to the Hungarian readers not only as an authentic witness with exceptional erudition and many-sided talents, but also as a model of humanness and patriotism. Balázs Ildikó started the research in September This collection will constitute the appendix of her dissertation. The

202 2 0 0 Wass Albert results of the data collected in almost two years are taken from libraries and catalogues not only from Hungary but also from the other part of the ocean, and from photo-prints and manuscripts received through inter-library circulation. The outcome of her thoughtful job is a high standard representation of Wass Albert s works. The bibliography is made up of the following parts: Part One: The works of Wass Albert in chronological order. The first editions and the later editions till 2003 December 31 are listed with the reviews and the book critiques. Part Two: The works written about Wass Albert. Part Three: The background literature attached to the biography of the writer. The clause contains two indexes and the list of the periodicals. Translated to English by Eva Lukácsi RESÜMEE So wenig sind wir, dass wir uns den Luxus der Unbildung nicht leisten dürfen. Zoltán Kodály Albert Wass, * Válaszút, Siebenbürgen, Astor, Florida. Das Lebenswerk des Schriftstellers, Dichters, Redakteurs, Forstingenieurs und Universitaetsprofessors, der 90 Lebensjahre erreicht hat, hat Ildikó Balázs, Lehrerin an der Gesamthochschule Nyíregyháza, gesammelt und in einem Band zusammengestellt. Als Ergebnis ihrer Arbeit bekommt man durch einen unwürdig vergessenen Schriftsteller ein Bild von der Schiefheit des literarsichen und politischen Lebens des 20. Jahrhunderts. Diese Bibliographie füllt eine Lücke in der ungarischen Literatur, so freuen sich darüber nicht nur die Bibliothekare und Bibliographen, sondern auch die Schaffer und Forscher, die die

203 Életmü-bibliográfia, Weltliteratur und die ungarische Literatur beobachten, kennen und lieben. Man hält die Ausgabe von Werken eines Schriftstellers in der Hand, bei dem die beispielhafte Bekenntnis zur künstlerischen Schönheit, zu den sittlichen Werten und zur Heimatsliebe zusammen auf den Leser wirkt. Durch seine in chronologische Reihenfolge gestellten Werke entfaltet sich eine Tradition, die Berufung, Verantwortung und Identitätsbewusstsein voraussetzt und ausdrückt. Dieses Lebenswerk wird meistens von dem historischen Zwang und dessen Schicksalsschläge geprägt. Aus den Werken des Albert Wass entfaltet sich eine eingenartige Situationstragik: die Existenzdrama der von dem Mutterland entrissenen und in den Status einer Minderheit gezwungenen siebenbürgischen ungarischen Gemeinschaft. Die bis heute umstrittene Entscheidung von Trianon schuf eine Situation, der zu trotzen, höchstens die Künstler und Dichter wagten. Albert Wass, der in seiner Heimat ein halbes Jahrhundert lang totgeschwiegen wurde, muss nicht nur wegen seiner schriftstellerischen Authentizität, aussergewöhnlichen Bildung und Vielseitigkeit mit den ungarischen Lesern bekannt gemacht werden, sondern auch darum, weil er ein Beispiel für Humanismus und Heimatliebe gibt. Ildikó Balázs hat mit der Materialsammlung im September 2002 angefangen. Diese Zusammenstellung ist der Anhang ihrer Doktorarbeit. Das Ergebnis der fast zwei Jahre langen Sammelarbeit zeigt sich nicht nur in den Internetquellen und Katalogen ungarischer Bibliotheken, sondern enthält auch Kopien und Manuskripten, die durch Fernleihe bestellt wurden. Ergebnis ihrer gewissenhaften Arbeit ist die niveauvolle Darstellung der Werke von Albert Wass. Die Bibliographie besteht aus folgenden Teilen: 1. Teil: Die Werke von Albert Wass in chronologischer Reihenfolge. Jeder ersten Ausgabe folgen die bis zum 31. Dezember 2003 erschienenen Ausgaben, dann die dazugehörenden Rezensionen, Studien und Analysen. 2. Teil: Schrifttum über Albert Wass.

204 2 0 2 Wass Albert 3. Teil: Hintergrundliteratur zum Lebenwerk. Die Bibliographie wird durch drei Verzeichnissen (Werkverzeichnis, Autorenverzeichnis und Verzeichnis der Periodika) abgeschlossen. Ins Deutsche von Ildikó Balázs REZUMAT Noi suntem atât de puţini, încât nu ne putem permite luxul de a rămâne inculţi. Zoltán Kodály Albert Wass 8 ianuarie 1908, Válaszút (Răscruce) - 17 februarie 1998, Astor, Florida. Ildikó Balázs, profesoara Colegiului Superior din Nyíregyháza a colectat şi redactat într-un volum opera scriitorului, poetului, redactorului, inginerului silvic şi profesorului universitar, care a trăit nouăzeci de ani. Ca rezultat al lucrării ei ni se oferă o vedere amplă asupra contradicţiilor vieţii literare, politice şi minoritare a secolului XX, prin opera unui scriitor pe nedrept uitat. Bibliografia prezentă acoperă un gol al literaturii maghiare, fiind binevenită nu numai în rândurile bibliotecarilor şi bibliografilor, ci şi a scriitorilor şi cercetătorilor care studiază, cunosc şi îndrăgesc atât literatura universală cât şi cea maghiară. Ţinem în mână o publicaţie care cuprinde operele unui scriitor ce impresionează cititorul prin arta sa poetică demnă de urmat, ce îmbină frumuseţea proprie genului belle lettres, valorile morale şi un patriotism exemplar. Culegând operele lui în ordine cronologică, am avut posibilitatea de a urmări conturarea unui arc amplu de tradiţie poetică, care presupune şi manifestă menirea, responsabilitatea şi conştiinţa de identitate a artistului. Opera aceasta care reflectă destinul, este formată cu precădere de constrângerile istorice şi fatalitatea ce emană din acestea: opera lui Albert Wass expune

205 Életmű-bibliográfia, tragedia individului secolului XX, existenţa dramatică a comunităţii maghiare din Transilvania, ruptă de patria mamă şi silită în minoritate. Controversata decizie din Trianon a creat o situaţie cu care numai artiştii şi scriitori au cutezat să se confrunte. Albert Wass, artistul despre care s-a tăcut o jumătate de secol, trebuie să devină cunoscut de către cititori, nu numai pentru autenticitatea artei sale, a culturii extraordinare şi a multilateralităţii operei sale, ci şi pentru faptul că oferă un exemplu de umanitate şi patriotism. Ildikó Balázs a început colectarea datelor în septembrie Prezenta culegere este anexa tezei ei de doctorat. Rezultatul acestei munci de aproape doi ani s-a format nu numai din datele culese din bibliotecile şi cataloagele maghiare, ci şi din copii şi manuscrise obţinute prin împrumuturi din biblioteci europene şi transatlantice. Rezultatul muncii ei conştiincioase este o prezentare de nivel înalt a operelor lui Albert Wass. Bibliografia constă din următoarele părţi: Partea l-a: Operele lui Albert Wass în ordine cronologică. După prima ediţie sunt enumerate toate ediţiile apărute până la 31 decembrie 2003, împreună cu recenziile, studiile şi prezentările aferente. Partea 2-a: Lucrările apărute despre Albert Wass. Partea 3-a: Literatura de fond, legată de opera scriitorului. Cele de mai sus se încheie cu două indice şi registrul publicaţiilor periodice. Pe româneşte de Beatrice Cocora

206 204 Wass Albert RESUMEN Somos tan pocos que no podemos darnos el lujo de no ser cultos. Zoltán Kodály Albert Wass, nacido el 08/01/1908 en Transilvania, Válaszút, (Encrusijada) 17/02/1998, Astor, Florida. La profesora Ildikó Balázs de la Escuela Superior de Nyíregyháza, a recogido y redactado en un volumen la obra de la vida de este escritor, poeta, redactor, ingeniero forestal y profesor de universidad, que tiene ya más de noventa años. Como resultado de su trabajo a través de un escritor desmerecedoramente olvidado, recivimos una imagen de las anomalías y absurdidad de la literatura, política y vida de la minoría del siglo XX. Esta bibliografía suplementa un vacío en la literatura húngara, lo que no solo complace a los bibliógrafos y bibliotecarios, sino también a los autores e investigadores que siguen, conocen y no pierden de vista tanto la literatura húngara como la universal. En nuestras manos tenemos una publicación que recoge las obras de un escritor, el cual impresiona al lector por la fuerza conjunta de su belleza artística, valores morales y credo ejemplar de amor a la patria. Ordenando en fonna cronológica sus obras, nos encontramos con un arco inmenso de tradición, el cual requiere y manifiesta vocación, responsabilidad y conocimiento de su identidad. Estas obras que reflejan su destino, son amoldadas bajo la fuerza de la historia y sus fatalidades. De las obras de Albert Wass se despliega la tragedia propia de la población húngara del siglo XX, el drama existente en la comunidad húngara de transilvania, arrancada de su madre patria y obligada a ser minoría. La desición injusta del Trianon creó una situación, a la cual solo nuestros artistas y escritores fueron capaces de enfrentarse. Albert Wass, que fué acallado en su pais por medio siglo, no solo por su veracidad como escritor, su cultura extraordinaria y

207 Életmű-bibliográfia, multilaridad debe ser conocido por los lectores húngaros, sino también por su ejemplo de humanidad y amor a su patria. Ildikó Balázs en el septiembre de 2002 comenzó la recogida de datos. Ésta aparece en el apéndice de su tesis doctoral. El resultado de este trabajo que llevó casi dos años, no sólo fué obtenido a base de los datos de las bibliotecas y catálogos húngaros, sino también reflejan los materiales de las bibliotecas transatlánticas, gracias las fotocopias y los préstamos de manuscritos entre bibliotecas. Su esmerada labor ha dado como resultado una representación de alto nivel de las obras de Albert Wass. La bibliografía consta de las siguientes partes. 1- ra parte: Las obras de Albert Wass en orden cronológico. Trás la primera publicación viene la siguiente hasta la publicada el 31 de diciembre de 2003, luego viene la reseña y análisis correspondiente. 2- da parte: Escrituras sobre Albert Wass. 3- ra parte: Literatura de fondo relacionada con la obra de vida del escritor. Todo esto es culminado con dos índices y el registro periódico de publicaciones Traducido al español por Rodolfo Toledo RESUME Je nás tak málo, že si nemôžeme dovoliť luxus nevzdelanosti. Zoltán Kodály Wass, Albert r Sedmohradsko, v. Válaszút r Astor, Florida. Životné dielo spisovateľa, básnika lesného inžiniera, univerzitného profesora, ktorý sa dožil s vysokého veku, zozbierala a zostavila do jednozväzkovej práce Ildikó Balázsová, profesorka Vysokej školy v Níreďháze. Prostredníctvom jej práce môžeme

208 206 Wass Albert spoznať životné dielo ignorovaného spisovateľa, ako aj utvoriť si predstavu o zvraťenosti literárneho, politického aj menšinového života XX. storočia. Táto bibliográfia má zvláštny význam aj v tom, že pomáha odstrániť neúplnosti v maďarskej literatúre aj literárnej vede. Sme presvedčení, že práca 1. Balázsovej bude mať úspech u knihovníkov, bibliografov, bádateľov, spisovateľov sa zaujímajúcich sa o problematiku maďarskej a svetovej literatúry. Práca 1. Balázsovej rezumuje dielo tohto spisovateľa, ktorý pôsobi na čitateľa morálnou hodnotou aj láskou k vlasti, prejavijúc ich vo svojich prácach. Chronoligické usporiadenie diel predstavuje rozvoj životnej aj tvorivej dráhy spisovateľa, ktorá odzrkadľuje pocit zodpovednosti a vedomije národnej identity. Toto životné dielo znázorňujúce osud maďarskej národnosti sa utváralo prevažne pod dejinným nátlakom, ale aj úderom osudu. Práca A. Wassa predstavuje tragédiu maďarského národu v XX. stor., drámu maďarskej spoločnosti žijúcej v Sedmohradsku, odtrhnutej od materského štátu, odsúdenej na život národnostnej menšiny na svojej rodnej zemi. Trianonská zmluva vytvorila také podmienky, že protestováť a vzpierať jej smeli len umelci aj spisovatelia svojmi prácami. Dielo Alberta Wassa, ktorého nespravodivo nespomenuli päťdesiat rokov vo svojej vlasti, si zaslúži záujem čitateľov svojou hodnovernosťou, neobyčajnou vzdelanosťou, mnohostrannosťou. Láska k vlasti aj ľudskosť spisovateľa slúži príkladom svojim súčasníkom. Ildikó Balázsová začala zbieranie materiálu v septembri r Táto bibliográfia slúži ako dodatok k jej dissertacii, ktorá obsahuje materiály dvojročnej zbierky. Bola zostavlená z údajov, nájdených v katalógoch, bazach kňížnic. Autorka tejto bibliografii spracovala materiály zahraničných archívov, rukopisy, fotokópie, ktoré ona získala prostredníctvom medziknižničnej výpožičnej služby. Bibliográfia o dielu spisovateľa A. Wassa je práca na vysokej úrovni, ktorá odzrkadľuje svedomitú robotu I. Balázsovej. Bibliografia sa skladá z nasledujúcich častí:

209 Életmü-bibliográfia, časť: Práce A. Wassa v chronologickom poradí od prvého vydania diel spisovateľa do 31 decembra r Recenzie, knižné anotácii, rozbory. 2. časť: Informácie o spisovateľovi A. Wass. 3. čast: Literatúra o životnom diele spisovateľa. Na konci bibliografie sa nachádzajú dva ukazovatele aj register periodických publikácí. Szlovák nyelvre fordította Pacsai Imre RESUMÉ We zijn met zo weinigen dat we ons de weelde van onbeschaafdheid niet kunnen veroorloven. Zoltán Kodály Albert Wass 8 januari 1908 Trannsylvanié, Válaszút 17 februari 1998 Astor, Florida. Het levenswerk van de schrijver, dichter, redacteur, bosbouwkundig ingenieur en universiteitsprofessor die 90 jaar leefde, is door Ildikó Balázs die aan de Hogeschool van Nyíregyháza verbonden is, verzameld en gebundeld. Als resultaat van haar werk krijgt men via een ten onrechte vergeten schrijver een beeid van wantoestanden in de literatuur, politiek en het leven van minderheden in de twintigste eeuw. Deze bibliografie vuit een leemte in de Hongaarse literatuur waar niet alléén bibliothecarissen en bibliografen blij mee zijn, maar ook schrijvers en onderzoekers die zowel de wereldliteratuur als de Hongaarse literatuur aandachtig volgen, kennen en waarderen. We houden een uitgave in handen die het levenswerk van Albert Wass samenvat. Het maakt indruk op de Iezer met zijn artistieke schoonheid, morele waarde en vaderlandsliefde. In chronologische volgorde ontrolt zieh een grootschalige traditie die roeping, verantwoordelijkheidgevoel en identiteit veronderstelt en uit.

210 208 Wass Albert Dit levenswerk wordt vooral door de historische noodzaak en hét noodlot gevormd. De werken van Albert Wass tonen de specifíeke tragedie van de twintigste eeuwse Hongaren: hét drama van de Hongaarse gemeenschap in Transylvanié die van hét vaderland gescheiden en in de minderheidspositie gedwongen werd. De onrechtvaardige beslissing van Trianon creeerde een situatie waartegen zieh alléén schrijvers en dichters af durfden te zetten. Albert Wass die in zijn vaderland een halve eeuw lang werd verzwegen, moet met de Hongaarse lezers niet alléén vanwege zijn artistieke authenticiteit, buitengewone beschaafdheid en veelzijdigheid worden bekend gemaakt, maar ook omdat híj een voorbeeld geeft van menselijkheid en vaderlandsliefde. In september 2002 begon Ildikó Balázs met het werken aan deze bibliografie die het appendix van haar proefschrift is. Het resultaat van bijna twee jaar kwam niet alléén uit databases en catalogi van Hongaarse bibliotheken, maar het weerspiegelt ook het materiaal van fotokopién en manuscripten die uit overzeese bibliotheken werden opgestuurd. Het resultaat van haar gewetensvolle werk is een kundige representatie van de werken van Albert Wass. De bibliografie bestaat uit de volgende delen: Deel 1: De werken van Albert Wass in chronologische volgorde. De eerste uitgave wordt gevolgd door alle verdere uitgaven, waarvan de laatste op 31 december 2003 werd gepubliceerd, en dan de bijhorende boekbeoordelingen, analyses en recensies. Deel 2: De geschriften over Albert Wass. Deel3: De achtergrondliteratuur die in verband Staat met het levenwerk van de schrijver. Daarna volgen twee registers en de lij st van periodieken. In het Nederlands vertaald door Emese Szabó JOLÁN BAJNOK

211

212

213 Balázs Ildikó munkája űrt pótol a magyar irodalomban. Elkészültének nemcsak könyvtárosok, bibliográfusok örülhetnek nagyon, hanem az egyetemes és magyar irodalmat egyaránt figyelemmel kísérő, ismerő és szerető alkotók és kutatók is. Olyan író műveit összefogó kiadványt tartunk kezünkben, akinél a művészi szépség, az erkölcsi érték, a hazaszeretet példát adó hitvallása együttes erővel hat olvasóira. Bajnok Lászlóné

Első alkotói korszak - Erdély, 1927 1945

Első alkotói korszak - Erdély, 1927 1945 Első alkotói korszak - Erdély, 1927 1945 1927. 1. Virágtemetés: versek. Cluj = Kolozsvár: Minerva, 1927. - 83 p. 2. [k. e.]: Gróf Wass Albert: Virágtemetés: Gróf Wass Albert versei: Kolozsvár. Minerva,

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2003.9.23. HU 179 2. A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA A. SZOCIÁLIS BIZTONSÁG 1. 31971 R 1408: A Tanács 1971. június 14-i 1408/71/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra,

Részletesebben

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK In memóriám Kaffka Margit NAP KIADÓ TARTALOM CSAK A SZÓT MEGTALÁLJAM" Kaffka Margit: Önéletrajz (In: Az Érdekes Újság Dekameronja, II. k. Bp., 1912) 7 Karlka Margit levelei Nemestóthy

Részletesebben

KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK

KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK UNGVÁR 1997 TARTALOM BEREGSZÁSZI JÁRÁS V Beregszász /EeperoBe Bakos/CBo6o,qa Szent László templom Bene/flo6pocinrm Jézus Szíve templom Bótrágy/EaTpaflb Szűz

Részletesebben

I. 54 Radics László hivatásos ,22 36,75 8,77 861,74

I. 54 Radics László hivatásos ,22 36,75 8,77 861,74 Összesített lista Hely Rajtszám NÉV Kategória I. 54 Radics László hivatásos 450 330 36,22 36,75 8,77 861,74 II. 22 Tóbiás Béla Mátyás sport 230 23,86 327,66 334,37 10,29 926,18 III. 50 Szabados Zoltán

Részletesebben

VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949)

VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949) Raktári helye: Nagykőrös, vk. terem, 76-77. polc a) Igazgatótanácsi és tanárszéki jegyzőkönyvek 1904-1947 0,12 fm b) Ügyviteli iratok 1889-1948 (-1949) 0,14 fm c) Anyakönyvek 1865-1946 0,14 fm d) Évkönyvek

Részletesebben

BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA

BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA Szervezeti és Működési Szabályzatának BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA KÖRBÉLYEGZŐK (SZÁMOSAK) I. leírás: szabályos körben, 39 mm-es körkörös szegéllyel leírt kétsoros szöveg, középen az Egyházat szimbolizáló

Részletesebben

T. Ágoston László 70. születésnapjára

T. Ágoston László 70. születésnapjára T. Ágoston László 70. születésnapjára A Magyar Írószövetség és a Hungarovox Kiadó és a jelenlévő vendégek T. Ágoston László író 70. születésnapját köszöntötte 2012. október 11. (csütörtök) 18 órakor a

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT ÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. a Budapest VII. kerület. Baross tér 13. szám alatti. Társasháznak. Helyrajzi szám: 32975.

MÓDOSÍTOTT ÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. a Budapest VII. kerület. Baross tér 13. szám alatti. Társasháznak. Helyrajzi szám: 32975. MÓDOSÍTOTT ÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA a Budapest VII. kerület Baross tér 13. szám alatti Társasháznak Helyrajzi szám: 32975. Budapest, 2013. Szerkesztette és ellenjegyezte: Dr. Bohanek

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye)

Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye) Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye) 2008. január 5. Egyesületünk megalakulása. Az egyesület létrehozása egy baráti társaság kezdeményezéséből jött

Részletesebben

31997 R 0118: A Tanács 1996.12.2-i 118/97/EGK rendelete (HL L 28. szám, 1997.1.30., 1. o.), az alábbi módosításokkal:

31997 R 0118: A Tanács 1996.12.2-i 118/97/EGK rendelete (HL L 28. szám, 1997.1.30., 1. o.), az alábbi módosításokkal: 2. A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA A. SZOCIÁLIS BIZTONSÁG 1. 31971 R 1408: A Tanács 1971. június 14-i 1408/71/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló

Részletesebben

A II. Debreceni Székely Nap

A II. Debreceni Székely Nap A II. Debreceni Székely Nap Az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület és a Debreceni Unitárius Egyházközség 2013. június 8-án immáron második alkalommal rendezte meg a Székely Napot, Debrecenben. Sok emlékezetes

Részletesebben

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 1 Urbanus Benedek 1430 -... 2 Name Benedek... 3 János Benedek... 3 Péter Benedekfi... 2 Antal Benedek... 3 Balázs Benedek... 4 János Benedek... 5 Balázs Benedek... 6 Mihaly

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: KOLOZS Körzet: Kolozsvár, Bálványosváralja és Szék 5. osztály 1. Bajnóczi Zsolt Bucur Tünde János Zsigmond Unitárius Kollégium Kolozsvár

Részletesebben

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:

Részletesebben

Galambos Ferenc repertóriumok a MEK-ben

Galambos Ferenc repertóriumok a MEK-ben 2015/01/23 Galambos Ferenc sok más irodalomtörténeti munkája mellett élete végéig ötvennél több bibliográfiát is készített, köztük a Nyugat, az Irodalomtörténet, az Irodalomtörténeti Közlemények, a Magyar

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990.

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Major Zoltán László BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Balogh István: Pusztai pásztorélet és szállások a XVIII. század végén. (Egy debreceni emlékirat 1794-ből) = Történeti-néprajzi

Részletesebben

35. ábra (folyt.) 36. ábra

35. ábra (folyt.) 36. ábra 41. Madách Imre munkái: Az ember tragédiája és Madách Imre költeményei Madách Imre képével (Budapest, 1904, Franklin-Társulat megyar irodalmi intézet és könyvnyomda) (2) + 292 l + 1 t, 20 cm, a Magyar

Részletesebben

Wass Albert erdélyi korszaka 1923-1944

Wass Albert erdélyi korszaka 1923-1944 Bölcsészdoktori értekezés tézisei Wass Albert erdélyi korszaka 1923-1944 Írta: Balázs Ildikó Nyíregyháza 2008 1 Az értekezés célkitűzése, a téma körülhatárolása Jelen dolgozat az erdélyi korszakban, az

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Munkalap2 Cím Év Évfolyam Szám Megjegyzés Bodenburg Zeitung 1887 XX Bunte Woche Nem teljes, Burgenländische Freiheit melléklete

Munkalap2 Cím Év Évfolyam Szám Megjegyzés Bodenburg Zeitung 1887 XX Bunte Woche Nem teljes, Burgenländische Freiheit melléklete Cím Év Évfolyam Szám Megjegyzés Bodenburg Zeitung 1887 XX. 1-298. Bunte Woche 1932-1934 Nem teljes, Burgenländische Freiheit melléklete Burgenländische Freiheit 1930-1931 Nem teljes Burgenländische Freiheit

Részletesebben

ÓRATERV. Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések percben. Eszközök munkaformák 1 RÁHANGOLÓDÁS. Módszerek Tanulói

ÓRATERV. Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések percben. Eszközök munkaformák 1 RÁHANGOLÓDÁS. Módszerek Tanulói ÓRATERV A műveltségi terület/kompetenciaterület neve: informatika Az óra címe: A katalóguscédula Az évfolyam: 6. Az óra célja és feladata: (részletesen kifejtve, a tanítandó fogalmak és a fejlesztendő

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Arany János Ált. Isk.

Arany János Ált. Isk. 1 12 Szeged Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex Arany János Ált. Isk. Berényi Kristóf 9,000 9,300 0,000 18,300 Nagy Dominik 9,050 9,300 9,500 27,850 Kálai Gábor 9,500 9,300 9,500 28,300 Selényi Márk 9,450

Részletesebben

Laczkó Sándor A MAGYAR NYELVŰ NIETZSCHE-FORDÍTÁSOK BIBLIOGRÁFIÁJA 1872-TŐL 1994-IG

Laczkó Sándor A MAGYAR NYELVŰ NIETZSCHE-FORDÍTÁSOK BIBLIOGRÁFIÁJA 1872-TŐL 1994-IG Laczkó Sándor A MAGYAR NYELVŰ NIETZSCHE-FORDÍTÁSOK BIBLIOGRÁFIÁJA 1872-TŐL 1994-IG 1891 I. NIETZSCHE, Friedrich Wilhelm: Így szóla Zarathustra II. 59. [Részlet] (Ford.: Katona Lajos) In: Élet I/1 (1891),

Részletesebben

Hitetek mellé tudást

Hitetek mellé tudást Stíluslap Tanulmánykötet: Tanulmánykötet esetében az idézett művekre így kell hivatkozni: első előforduláskor minden azonosító adatot és az idézett oldalszámot fel kell tüntetni lábjegyzetben, az idézett

Részletesebben

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XVII. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam. 2015. április 17-18.

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XVII. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam. 2015. április 17-18. 7. évfolyam Ksz Feladatok I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. 4 Berezvai Anna Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Horváth József 7 2 2 4 9 9 22 4 4 3 9 75 I. 6 Székely Bendegúz Szentendrei Ref. Gimn. Dulai

Részletesebben

BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY

BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY 2013/2014. tanév országos döntő I. kategória, 7-8. évfolyam 2014. április 23. szerda versenyző példánya A versenyző tanuló kódszáma: Elérhető pontszám: 71

Részletesebben

Adatlapok összesítése Bíróság V. kérdés VI. kérdés VII. kérdés VIII. kérdés IX. kérdés. bírósági igen nem közjegyző igen nem igen nem igen nem npp

Adatlapok összesítése Bíróság V. kérdés VI. kérdés VII. kérdés VIII. kérdés IX. kérdés. bírósági igen nem közjegyző igen nem igen nem igen nem npp Bíróság V. kérdés VI. kérdés VII. kérdés VIII. kérdés IX. kérdés bírósági igen nem közjegyző igen nem igen nem igen nem npp JÁRÁSBÍRÓSÁG 6 354 3 2 92 259 141 220 22 336 Budapest Környéki Törvényszék Fővárosi

Részletesebben

Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ

Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ ELSŐ RÉSZ ALAPVETÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK 1-6. SZERZŐ MÁSODIK RÉSZ ÁLTALÁNOS

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank] Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története BORI IMRE

[Erdélyi Magyar Adatbank] Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története BORI IMRE BORI IMRE BORI Imre (Bácsföldvár, 1929. dec. 28. Újvidék, 2004. ápr. 22.), irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő. Az általános iskolát szülőhelyén, a gimnáziumot Petrovgradban (Zrenjanin), Becsén, Zentán

Részletesebben

Széchenyi István Polgári Társulás, Páva utca 23/41., Komárno, 945 01, Szlovák Köztársaság. T. c.

Széchenyi István Polgári Társulás, Páva utca 23/41., Komárno, 945 01, Szlovák Köztársaság. T. c. Széchenyi István Polgári Társulás, Páva utca 23/41., Komárno, 945 01, Szlovák Köztársaság T. c. Nick Ferenc, elnök Falvak Kultúrájáért Alapítvány Budapest Kelt Budapesten, 2011. március 15-én Tárgy: Gróf

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden

Részletesebben

Egyéni pontverseny végeredmény

Egyéni pontverseny végeredmény Egyéni verseny végeredmény Leány mini 11 év Diákranglista esítő Diákranglista 500 méter Csepel K. Tata Öböl K. 1 22 Magyar Testgyakorlók Köre Lukácsovics Enikő (2006.06.09) Bocskai-István Ált. Isk. 12

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest Nyílt kategória V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 IX. Telepy Károly Testnev. Ált. Isk. és Gimn. 37,400 38,450 38,300 37,700 39,000 38,450 229,300 2 Kiskunhalas II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazd., Közgazd., Informatikai SzKI és

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben

visszaemlékezések. Összeállította és közzéteszi: Beke Sándor. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Erdélyi Toll. Irodalmi és művelődési folyóirat. Kiadja az E

visszaemlékezések. Összeállította és közzéteszi: Beke Sándor. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Erdélyi Toll. Irodalmi és művelődési folyóirat. Kiadja az E Az Erdélyi Toll sajtóvisszhangja (2009-től 2012 között) 2009 Erdélyi Toll (Recenzió) Gyergyói Kisújság, 2009. október 22-28., 43. szám Új sajtókiadvány (Recenzió. Fotó: a folyóirat 2009. 1. számának a

Részletesebben

Olvasásra ajánljuk a% évi választások alkalmával

Olvasásra ajánljuk a% évi választások alkalmával A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. A város és a falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek útján gyakorolják hatalmukat." (Idézet a Magyar Népköztársaság Alkotmányából.)

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest Nyílt kategória V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas Bibó István Gimn. 37,950 36,700 37,000 36,300 147,950 2 Kisújszállás Móricz Zsigmond Református Koll., Gimn., SzKI és Ált. Isk. 34,800 36,550 36,400 36,450 144,200 3 Nagykőrös

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Darnózseli

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

FAKLYA VOLT KEZEMBEN. In memóriám Móricz Zsigmond NAP KIADÓ

FAKLYA VOLT KEZEMBEN. In memóriám Móricz Zsigmond NAP KIADÓ FAKLYA VOLT KEZEMBEN In memóriám Móricz Zsigmond NAP KIADÓ TARTALOM I. Móricz Zsigmond: Csecse. Részlet (In: Móricz Zsigmond: Életem regénye. Bp., Athenaeum, 1939) 7 Czine Mihály: Regény és valóság. Részlet

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter 9. osztályosok Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. össz. 1. Szolnoki Lénárd Dóczy Gedeon Református Gimnázium, Debrecen Tófalusi Péter 6 20 20 20 66 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma

Részletesebben

2009.-évi Kerületi Diákolimpia Sportlövészet versenyszámban.

2009.-évi Kerületi Diákolimpia Sportlövészet versenyszámban. Eredményjegyzék 2009.-i Kerületi Diákolimpia Sportlövészet versenyszámban. Verseny ideje: 2009.09.25 Verseny hejszíne: Budapest XXI. Ker. Csepel Lövész Egylet lőtere Lőlap típusa: 1a Résztvevők száma:

Részletesebben

MAGASISKOLA. In memóriám Mészöly Miklós NAP KIADÓ-

MAGASISKOLA. In memóriám Mészöly Miklós NAP KIADÓ- MAGASISKOLA In memóriám Mészöly Miklós NAP KIADÓ- TARTALOM Mészöly Miklós: Elégia. Részlet (In.: Mészöly Miklós: Elégia. Bp., Helikon, 1991.) 5 Mészöly Miklós: Óda az Elégiához (In.: Mészöly Miklós: Elégia.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ...3 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL...4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...4 I. Fejezet Alapvető elvek...4 A törvény célja...4 A bíróság feladatai a polgári perben...5

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

1 a tanári testület 2 9. A tantestület 1. Bareithné Kecskés Mária (1983) testnevelés: 7. b, 7. c, 9. b, 9. c, 10. b, 12. a, 12. c

1 a tanári testület 2 9. A tantestület 1. Bareithné Kecskés Mária (1983) testnevelés: 7. b, 7. c, 9. b, 9. c, 10. b, 12. a, 12. c Bajza Sándor (2012) angol: 7. évf., 9. c., 12. évf. 1 a tanári testület 2 9 A tantestület 1 Bareithné Kecskés Mária (1983) testnevelés: 7. b, 7. c, 9. b, 9. c, 10. b, 12. a, 12. c Boronkai Zsófia (2010)

Részletesebben

Az EOQ MNB kitüntetettjei

Az EOQ MNB kitüntetettjei Az EOQ MNB Külföldi Tiszteletbeli Tagjai: Gabriel A. Pall, USA (2006) Greg H. Watson (2015) Hans Dieter Seghezzi, Svájc (2003) Shoji Shiba, Japán (2007) EOQ MNB Életmű Díj : Mikó György (2018) Sütő Kálmán

Részletesebben

Jurandori ( egyéni bemutató, 7 kategória, 78 nevezés )

Jurandori ( egyéni bemutató, 7 kategória, 78 nevezés ) Jurandori ( egyéni bemutató, 7 kategória, 78 nevezés ) Leány gyermek kategória ( 7 nevezés ): I. Hol Anett ( Ju-Jitsu Klub Hetényegyháza ) II. Munkácsi Kitti ( Darányi Dojo Ju-Jitsu Klub Kiskunhalas )

Részletesebben

Havi összesítő. Január

Havi összesítő. Január Havi összesítő Január Január 17. (péntek) 18:00 Találkozások - A százhalombattai Kalendárium bemutatója Vendégünk: Jankovits Márta, a Faluvédő Egylet elnöke A Kalendáriumot bemutatja Sinka László, alpolgármester

Részletesebben

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE GARIAN BASKETBALL FEDERATION 131654 133657 ARY BENCE BALÁZS BACSA LEVENTE 1997.08.21. 1997.06.18. BENCZE ILDIKÓ SZOLLÁS ZSUZSANNA 144462 162995 BALLON GERGÕ BARTA

Részletesebben

VÁRADY RÓBERT. SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben

VÁRADY RÓBERT. SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben VÁRADY RÓBERT SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben Szoba kilátással, 2016. / olaj, vászon / 150 x 190 cm Virtuális II., 2016. / olaj, vászon / 160 x 190 cm Egyensúlykeresés ambivalens térben, 2016. / olaj,

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend 1. Püspökladányi MÁV Sakk Klub 1 Egri Laszlo Jr. HUN 703397 2127 23618 vendég 2 Egri Laszlo HUN 707619 2128 2269 3 Szathmari Gabor HUN 718785 1984 2284 4 Hegedus Sandor HUN 727210 1795 8781 5 Keseru Tibor

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK

SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK LEXIKOGRÁFIAI FÜZETEK 2. Szerkesztőbizottság BÁRDOSI VILMOS, FÁBIÁN ZSUZSANNA, GERSTNER KÁROLY, HESSKY REGINA, MAGAY TAMÁS (a szerkesztőbizottság vezetője), PRÓSZÉKY GÁBOR Tudományos

Részletesebben

Sorszám III.1.-3p ,5 19,5 XVI III 46,5 VII.

Sorszám III.1.-3p ,5 19,5 XVI III 46,5 VII. Sorszám I.1.-1p I.2.-3p I.3.-1p I.4.-1p I.5.-1p I.6.-1p I.7.-3p I.8.-4p I.9.-2p II.1.-2p II.2.-3p II.3.-1p II.4.-1p II.5.-3p III.1.-3p össz-fl fl-hely h.olv1 h.olv2 h.olv3 összh.olv h.olv-hely Össz. Pont

Részletesebben

Kovács Máté szakirodalmi munkássága és a róla szóló irodalom 2007-től 2014-ig. Bibliográfia

Kovács Máté szakirodalmi munkássága és a róla szóló irodalom 2007-től 2014-ig. Bibliográfia Kovács Máté szakirodalmi munkássága és a róla szóló irodalom 2007-től 2014-ig Bibliográfia Összeállította: Balázsi Dorina Debreceni Egyetem Informatika Kar Tutor: Dr. Suppné dr. Tarnay Györgyi Kovács Máté

Részletesebben

Kép és Gondolat. Kép és Gondolat Published on Országos Széchényi Könyvtár ( 2013/06/ /03/10

Kép és Gondolat. Kép és Gondolat Published on Országos Széchényi Könyvtár (  2013/06/ /03/10 2013/06/22-2014/03/10 [1]Dante Alighieri 700 évvel ezelőtt megírt sorait írók és költők különböző formában tolmácsolták olvasóiknak saját gondolataikkal, egyéniségükkel átszőve, vagy hűen Dante minden

Részletesebben

Dél-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: :00

Dél-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: :00 Szum Irodalom, nyelv és helymatematika és fizika Számítástechnika Történelem Összesen Elérhető: 100 100 100 75 Elért maximum: 75 74 100 68 Bejutási határ: 60 35 69 54 Beküldési határ: 55 55 55 41 Beküldött

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA B KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 38,600 36,800 38,000 113,400 2 Nagykanizsa Hevesi Sándor Ált. Isk. 37,300 34,700 37,300 109,300 3 Szentendre Szent András Katolikus Ált. Isk. 37,100 34,800

Részletesebben

KULTURA - ERTEK - VALTOZAS ES A TANCKUTATASBAN

KULTURA - ERTEK - VALTOZAS ES A TANCKUTATASBAN TANCMUVESZET ESTUDOMANY V. KULTURA - ERTEK - VALTOZAS a tan c m u v e s z e t b e n, a tan c p e d a g o g iaban ES A TANCKUTATASBAN III. NemzetkdziTanctudomanyi Konferencia a Magyar Tancmuveszeti Foiskolan

Részletesebben

A dolgok arca részletek

A dolgok arca részletek 1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye

Részletesebben

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(XII.01.) Ök. számú rendelete a Kozármisleny Város Helyi Építési Szabályzatáról

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(XII.01.) Ök. számú rendelete a Kozármisleny Város Helyi Építési Szabályzatáról Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(XII.01.) Ök. számú rendelete a Kozármisleny Város Helyi Építési Szabályzatáról Egységes szerkezetben a 8/2010. (IV.12.) Ök. sz. rendelettel.

Részletesebben

1 STÍLUS ÉS JELENTÉS

1 STÍLUS ÉS JELENTÉS STÍLUS ÉS JELENTÉS 1 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXI. STÍLUS ÉS JELENTÉS Tanulmányok Krúdy stílusáról Szerkesztette JENEI TERÉZ és PETHÕ JÓZSEF TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2004 4 KÖNYVEM

Részletesebben

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR

Részletesebben

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

A KOR FALÁRA APRILY LAJOS EMLÉKEZETE NAP KIADÓ

A KOR FALÁRA APRILY LAJOS EMLÉKEZETE NAP KIADÓ A KOR FALÁRA APRILY LAJOS EMLÉKEZETE NAP KIADÓ 3 TARTALOM Áprily Lajos: A kor falára (In: Áprily Lajos összegyűjtött versei és drámái. Bp., Magvető, 1985.) 5 Szerettem az embert. Egy óra Áprily Lajossal.._

Részletesebben

ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA

ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA Triatlon rövid férfi -29 (7) 1 120 Molnár Máté 90 2:00:24 0:00 2 163 Mészáros Ádám 88 2:05:56 +5:31 3 131 Péter Balázs 91 2:10:18 +9:53 4 105 Kresz Péter Pál 0 2:35:43 +35:18 5 156 Czibolya Csaba 88 2:57:05

Részletesebben

2007/2008-as tanév Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum

2007/2008-as tanév Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum 2007/2008-as tanév Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Országos versenyszervező: OFI OPKM 1089 Budapest, Könyves Kálmán körút 40. 06-1-323-55-00 Honlap: www.opkm.hu

Részletesebben

X. Komplex1 Kolyvek Vivien Benkőné Szabó Krisztina XXXV. Szövegszerkesztés Galanics Mercédesz Knotz Lászlóné

X. Komplex1 Kolyvek Vivien Benkőné Szabó Krisztina XXXV. Szövegszerkesztés Galanics Mercédesz Knotz Lászlóné Fővárosi Informatika Alakalmazói, és egyéb országos, illetve budapesti versenyek eredményei 2002-től Tanév Helyezés Kategória Tanuló neve Felkészítő tanára Grafika2 Németh Gábor VII. Grafika1 Kapitány

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes

Részletesebben

2014/2015. tanévi III. korcsoportos többpróba csapat Bp.,

2014/2015. tanévi III. korcsoportos többpróba csapat Bp., III. kcs. Fiú csapat Hely Csapat Pont 1. X. ker. Szent László Általános Iskola 2860 2. IV. ker. Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola 2670 3. XXI. ker. Kazinczy Általános Iskola 2664 4. XIII. ker. Ének-Zenei

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. és AMI 37,850 37,650 38,250 113,750 2 Tatabánya Dózsakerti Váci Mihály Ált. Isk. 37,550 37,750 36,700 112,000 3 Szeged Arany János Ált. Isk. 37,100 37,400

Részletesebben

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XVIII. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam április

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XVIII. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam április . évfolyam Ksz Név Iskola Piszman Zsófia Ilona KRK Szilády Zseni Zsófia Feladatok Összpont Helyezés I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. 0 I. 0 Kiss Kamilla Szentenderi Ref. Szakács

Részletesebben

Hírlapok listája, melyekben közölt írásokat Kosztolányi Dezső *

Hírlapok listája, melyekben közölt írásokat Kosztolányi Dezső * Hírlapok listája, melyekben közölt írásokat Kosztolányi Dezső * Összeállította Arany Zsuzsanna (2004-2011) és Dobás Kata (2012-től) JELMAGYARÁZAT: Baráth: Baráth Ferenc: Kosztolányi Dezső, Zalaegerszeg:

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 2. Bartók Imre Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi

Részletesebben

Önkormányzati Választások körzet

Önkormányzati Választások körzet Önkormányzati Választások 2010. 1. körzet Név Párt Szavazat % 1. kör 9. kör 10. kör Dr. Bauer Zsolt Városvédők Egyesülete 311 39,67% 131 11 169 Lenkei György 341 43,49% 130 97 114 Móricz Lászlóné 26 3,32%

Részletesebben

Helyszín: Főemelet 11.

Helyszín: Főemelet 11. NYUGAT-EURÓPAI SZERVEZETEK REGIONÁLIS ÜLÉSE Elnök: Bihari Szabolcs KIM Nemzetpolitikai Államtitkárság munkatársai: Brendus Réka, Tóth László Helyszín: Főemelet 11. 1. Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek

Részletesebben

Az EOQ MNB kitüntetettjei

Az EOQ MNB kitüntetettjei Az EOQ MNB Külföldi Tiszteletbeli Tagjai: Hans Dieter Seghezzi, Svájc (2003) Gabriel A. Pall, USA (2006) Shoji Shiba, Japán (2007) Greg H. Watson (2015) EOQ MNB Életmű Díj : Sütő Kálmán Dr. (2007) Az EOQ

Részletesebben

Kosztolányi kritikai kiadás segédanyagai. Kosztolányi Dezső álnevei 1

Kosztolányi kritikai kiadás segédanyagai. Kosztolányi Dezső álnevei 1 Kosztolányi kritikai kiadás segédanyagai. Kosztolányi Dezső álnevei 1 Összeállította: Arany Zsuzsanna (2004 2011) és Dobás Kata (2012-től) JELMAGYARÁZAT: FJ1: a Forrásjegyzék 1-ben előforduló tételek alapján

Részletesebben

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények 10km Férfi 10-18 éves 1 2064 Lovas Bence 2004.04.04 11 0:35:29 1:14:41 10km Férfi 19-30 éves 1 2044 Szabó József 1990.02.16 25 0:21:54 0:44:37 2 2099 Szaniszló Máté 1988.08.23 26 0:23:08 0:47:23 3 2105

Részletesebben

Benyák Anikó (Pszichológia)

Benyák Anikó (Pszichológia) (Pszichológia) 014 1., Árendás Anikó Nevelőszülők és nevelt gyermekek több szempontú vizsgálata Előadás a 014. október -én tartott XVIII. Apáczai-napok Tudományos Konferencián. NYmE-AK, Győr (014) 013.,

Részletesebben

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg

Részletesebben

Véges végtelen ISTEN-ÉLMÉNY ÉS ISTEN-HIÁNY A XX. SZÁZADI MAGYAR KÖLTÉSZETBEN

Véges végtelen ISTEN-ÉLMÉNY ÉS ISTEN-HIÁNY A XX. SZÁZADI MAGYAR KÖLTÉSZETBEN 01CNfint.qxd 10/19/06 2:13 PM Page 3 Véges végtelen ISTEN-ÉLMÉNY ÉS ISTEN-HIÁNY A XX. SZÁZADI MAGYAR KÖLTÉSZETBEN Szerkesztette Finta Gábor Sipos Lajos AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST 01CNfint.qxd 10/19/06 2:13

Részletesebben

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18 Jól kezdték az évet a címvédõk! 211. szeptember 26. hétfõ 17:18 A bajnoki címvédõk gyõzelmével fejezõdött be az idei Stzeel Nemzeti bajnokság I. fordulójának egyéni versenye, a székesfehérvári Alba Plazaban.

Részletesebben

*?*A múzeumok szervezeti és ügykezelési szabályzata. Budapest: Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztálya, 1954. 141 p.

*?*A múzeumok szervezeti és ügykezelési szabályzata. Budapest: Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztálya, 1954. 141 p. 2014. július 21. Törvények, Adattárak, címtárak Levéltári forrás Lexikonok Törvények *1929. XI. *1934. VIII. t.-c. *A vallás- és közoktatásügyi miniszter végrehajtó 9300/1935. III. számú rendelete *A vallás-

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket!

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! 2015. 04. 22. Olvasmányok: 1. évf.: Benedek Elek: Szélike királykisasszony/ Zolnainé Lovas Emma 2. évf.: Tersánszky Józsi Jenő:

Részletesebben