CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: február 24.
|
|
- Rudolf Albert Juhász
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 III. FELADATLAP CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: február 24.
2 I. FELADATSOR Az ókút fenekén ott a város: gyönyörűnek találtam. Ugyanilyen gyönyörű maradt a szememben akkor is, mikor már volt mivel összehasonlítanom, csak elmosolyodtam, mikor évtizedekkel később a világ merőben valószínűtlen kulisszái között tudatosodott bennem ez, az Égei-tenger egy szigetén, míg a mimóza kénszínű és a hibiszkusz vérpiros bozótját borzolta köröttem a szél, s a sziklák alatt, a tenger egy pontjára rámutatva valaki azt közölte: ott szállt partra valamikor Pál apostol, vagy valamelyik európai város utcáin, neonfalú bulvárokon vagy a középkort változatlanul őrző, keskeny oromzatos házak árnyékában, ahol nem járt se török, se tatár, s Roland vitéz egy kút tetejéről bámulta az óratorony zenére mozgó, zománcozott köpenyegű, keringő figuráit, a tavon fekete hattyú ringatózott, mögötte, a horizont peremén gleccser villogott. Elmosolyodtam, mert tudtam, amit érzékelek, hogy az én szülővárosom mindennél szebb, nem lehet igaz, hisz se hegye, se folyója, se felhőkarcolók minden emeletét beszövő fényreklám falai, s hogy túlságosan régről ne maradjanak műemlékei, arról nagy történelmi összjáték gondoskodott ezer éven át. Nem számított, nekem mégis a legszebbnek tűnt, poros levegője is ízesebbnek, mint az alpesi réteké. Víz sem ízlett úgy soha máshol, a szél sem volt olyan igazán igazi szél, sehol se láttam többé olyan fényű csillagokat, mint ahol születtem. Pedig ott por volt valóban, és keserves a hőség, és keserves a fagy. A nyár arany tőre meghasította a dinnyéket kánikula idején, a piacon a gyümölcshegyek között kibuggyant mézes belük, síkos fogaik felett a darazsak szinte belehaltak a zamatba és a ragyogásba. Ott nyáron minden évben úgy meghalt néhány ember a hőségtől, ahogy a sarkvidéken megfagyhatott az utazó. Ha befőztek, a nők bekötött fejjel, de alsóruhában kavarták a lekvárt, felsőtestük majdnem meztelenül villogott, olyanok voltak, mint valami ókori asszonyi misztérium részesei, mert a férfiakat ilyenkor mindenki elűzte hazulról. Eső néha hónapokon át nem esett, a virágok kisültek, s ha valaki a nagyerdőn járt, hallotta, hogy reccsen a felnyurgult, gyantás törzsön a fenyőpikkely, mintha a fa kiadná lelkét az elviselhetetlen hőségben. A felhőtlen ég pillantását nem állta a szem, a kutyák elnyúlt állkapoccsal hevertek, akár utolsó óráikat
3 élnék, a lovak agyoncsípett farának, nyakának ragacsos, vörös csíkjain nyüzsögtek a legyek, hangjuk vékony volt, mint a fátyol, híg, zöld dünnyögés. (Szabó Magda: Ókút - ) 1. Mi volt az ókút a szerző életében? Értelmezzétek a szimbólumot a regény alapján legtöbb 150 szóban. 5 pont 2. Mi a kérdés? A megadott válaszok alapján találjátok ki a kérdéseket, amelyek a regény cselekményére vonatkoznak. 10 pont a. Mert, ha beszakad, magával rántja a rajtaállót. b. Egy, a szülei által lapokból összefűzött könyv, melynek oldalaira képeket ragasztottak, amik alá a saját verseiket írták. c. Mert azt szerette volna, ha a kövér rokon hazaküldi a szüleihez. d. Jelzésként, hogy arra járt, gondolt az ékszerészre, sajnálta, és szerette őt, még akkor is, ha nem volt ideje bemenni hozzá. e. Azt mondták neki, hogy a kisdisznó édesanyja meghalt, és a kisdisznónak nyomban megszakadt a szíve bánatában. f. Egy Guriga nevű suhanc, aki cifrán tudott káromkodni. g. Szabóka Lelek. h. Egy kilónyi narancsot és selyemcukrot. i. A dédnagymama fényképét. j. Duckónak. 3. Mik a gleccserek? Milyen magasságban alakulnak ki? 4 pont 4. Soroljatok fel 5 gleccsert (eltérő kontinensekről), megnevezve a kontinenst és az országot, ahol elhelyezkednek. 7 pont 5. a. Miért kénszínű a mimóza? 2 pont b. Melyik mimózáról eshet szó a szövegben? Honnan származott Európába ez a mimóza faj? 2 pont
4 c. Mikor virágzik a kénszínű mimóza? 2 pont 6. Mire gondolhatott Szabó Magda, amikor ezt írta neonfalú bulvárokon? Hát amikor azt írja: s Roland vitéz egy kút tetejéről bámulta az óratorony zenére mozgó, zománcozott köpenyegű, keringő figuráit? 2 pont 7. az Égei-tenger egy szigetén, ott szállt partra valamikor Pál apostol, ahol nem járt se török, se tatár a. Valóban nem járt sem török, sem tatár az Égei tenger partján? Válaszotokat indokoljátok egy mondatban. 2 pont b. Mikor járhatott ott Pál apostol? 2 pont 8. A fenti szövegrészlet A város című fejezetből származik. Készítsétek el a város makettjét (bármilyen anyagból) a leírás alapján, majd fényképezzétek le (legalább három kép), és másoljátok be a feladatlap megfelelő pontjához. 10 pont
5 II. FELADATSOR 1. Szerkesszetek napilapot. Készítsetek egy helyi napilapot (nem egy már létező kiadvány példányát!) papíralapú formátumban, majd postázzátok a következő címre: Fundaţia Communitas, Cluj- Napoca, str. Republicii nr. 60. (A borítékra kérjük ráírni: BÖD Országos szintű vetélkedő középiskolások számára, valamint a csapat nevét). 42 pont Az újsággal kapcsolatos alapvető követelmények: Méret: A3, terjedelem: 2 lap Címfej: itt szerepel a lap címe, illetve amennyiben van, alcíme, jellege, megjelenési ideje, évfolyama és a szám megjelölése. Élőfej: mivel a napilapok oldalai nincsenek összefűzve, az oldalak keveredése esetén élőfej és az oldalszám segítségével lehet összerendezni. Az élőfej a szedéstükör élén áll, annak teljes szélességében léniával aláhúzva. A lap címét, a rovatot, oldalszámát, és a megjelenés dátumát tartalmazza. Impresszum: tartalmazza a lap teljes címét és alcímét, a főszerkesztő és a szerkesztők neveit, szerkesztőség címé és elérhetőségét (tel, fax, , web), a kiadó adatait, a szedési és nyomtatási adatok (nyomda neve, elérhetősége) a terjesztésre, előfizetésre vonatkozó adatokat, és az előfizetés árát, az ISSN számot. Hasábok: az újságokban a cikkeket hasábokra tördelik. Cikk: a szöveges információkat az újságban cikkeknek nevezik. A cikkeknek különböző típusai lehetnek. Részei: 1. Rovatcím 2. Felcím 3. Főcím 4. Alcím 5. Lead 6. Szövegközi alcím 7. Oldalidézet 8. Szöveg 9. Aláírás. Vezércikk: a hírlap élén álló, az általános politikai helyzettel vagy valamilyen aktuális napi kérdéssel foglalkozó közlemény, amely a közvéleményt a lap álláspontjának próbál megnyerni. Rovat: az azonos témába tartozó közlemények összességét rovatnak nevezzük. Ilyen pl. a Sport rovat, Vélemény, Hírek/tudósítások, Riport, Interjú, Megemlékezés, Hirdetés, Reklám, Horoszkóp, Beszámolók/Kulturális események. Napilapotok tartalmazzon példát a fent említett rovatok mindegyikére.
6 A feladatok megoldásait minden csapat saját adatlapjára kell feltöltse a címre. Amennyiben a rendszer ezt valamilyen okból kifolyólag nem engedélyezné, ben kérjük csatolni a magyaroktatas@magyaroktatas.ro címre. FORMAI KÖVETELMÉNYEK 1 BETARTÁSA 10 pont 1 A megoldások első oldala a feladatlap első, a megjelölt adatokkal kitöltött oldala. Kérjük, a megoldásokat az egyes feladatsorokban megadott szövegrészletek, valamint a feladatok szövege nélkül, a megadott sorrendet megőrizve küldjék be (ez utóbbi kérés nem vonatkozik az olyan feladatok megoldásaira, melyeket külön lapra kell elkészíteni). A szövegformázásra vonatkozó követelmények a következők: betűtípus Times New Roman, betűméret 12 pt, igazítás sorkizárt, behúzás típusa első sor, értéke 1,25 cm.
CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: december 2.
I. FELADATLAP CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: 1. 2. 3. 4. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2016. december 2. I. FELADATSOR Elek mozdulatlanul ült fonott karszékében. Ő is az Istvánban szállt meg. Elmehetett
CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2016. február 21.
III. FELADATLAP CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: 1. 2. 3. 4. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2016. február 21. I. FELADATSOR Az öreg Gyerkó Anti bá fekszik itt, de az övé a kisebb eset, mert a tánc miatt
III. FELADATLAP CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: február 25.
III. FELADATLAP CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: 1. 2. 3. 4. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2019. február 25. I. FELADATSOR A TÜNDÉR: Rajta, fordítsd el a gyémántot... TYLTYL: És nem fogfájni? MYTYL: Én
Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája
Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája 2019. február 22. Szent István Egyetem, Gödöllő Formai követelmények Absztrakt formai követelményei: Cím
Publikációs felhívás
Publikációs felhívás 1. A Terror & Elhárítás című folyóirat publikálás céljából magyar, valamint angol nyelven készített kéziratokat tanulmányokat és könyvrecenziókat fogad be, amelyekért honoráriumot
SZE INFORMATIKAI KÉZÉS 1
SZE INFORMATIKAI KÉZÉS 1 A feladat megoldása során a Word 2010 használata a javasolt. Ebben a feladatban a következőket fogjuk gyakorolni: A papírméret és a margók beállítása. Stílusok létrehozása, módosítása
ÉRETTSÉGI MÁSODIK GYAKORLAT ELINDULÁS A PAPÍRMÉRET ÉS A MARGÓK BEÁLLÍTÁSA. ÜZLETI INFORMATIKAI ESZKÖZÖK Kiadványszerkesztés
1 MÁSODIK GYAKORLAT ÉRETTSÉGI A feladat megoldása során a Word 2010 használata a javasolt. Ebben a feladatban a következőket fogjuk gyakorolni: A papírméret és a margók beállítása. Stílusok létrehozása,
Pályázati felhívás sporttevékenységek támogatására
Pályázati felhívás sporttevékenységek támogatására A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2016. évi alapjából sporttevékenységek támogatására. A támogatásra jogi személyiséggel
AZ ISKOLAÚJSÁG PÉLDA A FIATALOK DIGITÁLIS SZÖVEGEINEK TIPOGRÁFIÁJÁRA
AZ ISKOLAÚJSÁG PÉLDA A FIATALOK DIGITÁLIS SZÖVEGEINEK TIPOGRÁFIÁJÁRA GAUL EMIL TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0009 Szakmai szolgáltató és kutatást támogató regionális hálózatok a pedagógusképzésért az Észak-Alföldi
A 14 21 éves, biztosan továbbtanuló fiatalok oktatási tematikus lapja A lap profilja: felkészülés a kétszintû érettségire felnõttképzés a felsõoktatás világa tanulási technikák és gyakorlás nyelvtanulás
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 346 01 Irodai asszisztens Tájékoztató Használható segédeszköz:
MŰVELŐDÉS SZAKTESTÜLET
Pályázati felhívás művelődési tevékenység támogatására A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2016. évi alapjából, a jogi bejegyzéssel rendelkező civil szervezetek,
A ROMÁNIAI MAGYAROK SZÁZ ÉVE
Pályázati felhívás A romániai magyarok száz éve A ROMÁNIAI MAGYAROK SZÁZ ÉVE A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2018. évi alapjából, jogi bejegyzéssel rendelkező
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programja pályázatot hirdet LIKE A BOSS címmel
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programja pályázatot hirdet LIKE A BOSS címmel Ki a jó vezető? Miért éppen ő? Ismerkedj meg vele minél jobban! Képzeld magad a helyébe! Te milyen vezető
x = (x k 2 + x l 2 + x m 2 ) ½ Word gyakorlása 1.
Word gyakorlása 1. 1. Egy új Word dokumentumban állítsd be a következőket! Margók: Felül: 2,5 cm, Alul: 3,0 cm, Jobb: 2,5 cm, Bal: 2,5 cm. A élőfejben szerepeljen az évfolyamod, szakod dőlt betűstílussal,
KÖNYVKIADÁSI SZAKTESTÜLET
Pályázati felhívás magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2016. évi alapjából, magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására.
SZÓRVÁNY SZAKTESTÜLET
Pályázati kiírás szórványközösségek támogatására A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2016. évi alapjából, a szórványközösségek érdekében programokat szervező, jogi
MÉDIAAJÁNLAT 2013 Líra bolthálózat Könyvklub magazin Minden nap könyv magazin Klubrádió InfoRádió Kupon hírlevél Online médiaajánlat hirdetes@lira.
MÉDIAAJÁNLAT 2013 Líra bolthálózat Könyvklub magazin Minden nap könyv magazin Klubrádió InfoRádió Kupon hírlevél Online médiaajánlat hirdetes@lira.hu MÉDIAAJÁNLAT BOLTHÁLÓZAT LÍRA BOLTHÁLÓZAT Plakátkihelyezés
VÁLLALKOZÁS, KULTÚRA, POLGÁROSODÁS Heckenast Gusztáv ( ) emlékkiállítás. Múzeumpedagógiai feladatlap éveseknek
VÁLLALKOZÁS, KULTÚRA, POLGÁROSODÁS Heckenast Gusztáv (1811 1878) emlékkiállítás Múzeumpedagógiai feladatlap 10 14 éveseknek A következő feladatokat megoldhatjátok kiscsoportokban, párokban, vagy egyedül
EGYENES ÚT AZ EGYETEMRE A 14 21 éves, biztosan továbbtanuló fiatalok oktatási tematikus lapja A lap profilja: felkészülés a kétszintû érettségire felnõttképzés a felsõoktatás világa tanulási technikák
BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2014. április 25.
III. FELADATLAP CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: 1. 2. 3. 4. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2014. április 25. De hát miért kellett ennek a szép világnak elpusztulnia? Azért, mert még hiányzott belőle valami.
MŰVELŐDÉS SZAKTESTÜLET
Pályázati felhívás művelődési tevékenység támogatására A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2017. évi alapjából, a jogi bejegyzéssel rendelkező civil szervezetek,
ÁR kulcsrakész ÁR lapraszerelt
Szélesség (cm) 90 Magasság (cm) 85 52 266 Ft 39 412 Ft 54 057 Ft 41 203 Ft 54 095 Ft 41 005 Ft 54 455 Ft 41 365 Ft 55 143 Ft 42 052 Ft 57 396 Ft 44 305 Ft 56 886 Ft 43 795 Ft 58 146 Ft 45 055 Ft 55 316
Microsoft Word előadás. Bevezetés az informatikába I.
Microsoft Word előadás Bevezetés az informatikába I. A Word felépítése Menüsor Eszköztár Vonalzók Kurzor Dokumentum Állapotsor Betűk betűtípus fogalma betűméret félkövér, dőlt, aláhúzott proporcionális
CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: január 13.
II. FELADATLAP CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: 1. 2. 3. 4. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2017. január 13. I. FELADATSOR Ezek a virágok nyíltak a régi Zimán-ház kertjében is, ahol gyermekkoromat töltöttem:
IV. BÖD ORSZÁGOS SZINTŰ VETÉLKEDŐ
IV. FELADATLAP DÖNTŐ FORDULÓ CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: 1. 2. 3. 4. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2014. június 9. I. FELADATSOR Azt akartam vele mondani, hogy az embernek van egy zsarnoka: a tudatlanság.
A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS
A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS A tudományos írásművek fajtái Tudományos igényű cikk (rövidebb) Tudományos tanulmány (hosszabb) Tudományos könyv Tudományos igényű dolgozat (pl. szakdolgozat
Pályázati kiírás szórványban folyó oktatási tevékenységek támogatására
Pályázati kiírás szórványban folyó oktatási tevékenységek támogatására A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2019. évi alapjából, a szórványtelepülésekről származó
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 346 01 Irodai asszisztens Tájékoztató Használható segédeszköz:
Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő
Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző
ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ
ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 54 481 02 Gazdasági informatikus szakképesítés 1. Tartalmi követelmények A jelölt záródolgozatként egy vállalat/vállalkozás rendszerének/alrendszerének elemző bemutatását végzi
SZÓRVÁNY SZAKTESTÜLET
Pályázati kiírás szórványban folyó oktatási tevékenységek támogatására A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2016. évi alapjából, a szórványtelepülésekről származó
Szövegszerkesztés. Microsoft Office Word 2010
Szövegszerkesztés Microsoft Office Word 2010 Szövegformázás A dokumentumszöveg formátumát meghatározó felépítés formázott - szöveg, - táblázat, - kép + stílusok + eszköztár beállítások Karakterek Bekezdések...
3. forduló kérdései. I. Környezet- és természetvédelmi TOTÓ! (1-1 pont, összesen 10 pont)
3. forduló kérdései I. Környezet- és természetvédelmi TOTÓ! (1-1 pont, összesen 10 pont) 1. Mi a toxin? a. egy rágcsálóféle b. mérgező vegyület c. a D-vitamin más néven 2. Az alábbiak közül melyik védett
RÉSZLETES SZERZŐI ÚTMUTATÓ A KÉZIRAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ
RÉSZLETES SZERZŐI ÚTMUTATÓ A KÉZIRAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ A kézirat terjedelme legfeljebb 20 oldal (40.000 karakter szóköz nélkül) lehet. Az írásokat doc, docx, vagy rtf formátumban, 12-es Times New Romain betűtípussal,
Kedves versenyző, az alábbi feladatok illetve egy interneten kitöltendő teszt megoldására 90 perc áll rendelkezésedre.
Kedves versenyző, az alábbi feladatok illetve egy interneten kitöltendő teszt megoldására 90 perc áll rendelkezésedre. Készítsd egy mappát, amelynek a neve a versenyen használt kódszámod legyen! A nyers
KÖNYVKIADÁSI SZAKTESTÜLET
Pályázati felhívás magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2017. évi alapjából, magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására.
MAGYAR ATHENAS 250 SZÉKELYFÖLDI KÖZÉPISKOLÁSOK VETÉLKEDŐJE (2015 2016)
MAGYAR ATHENAS 250 SZÉKELYFÖLDI KÖZÉPISKOLÁSOK VETÉLKEDŐJE (2015 2016) ELSŐ FORDULÓ 1. KIK A SZÉKELYEK? Nyugati újságíró azt kérdi tőlem: igaz-e, hogy a székely nem magyar? Hanem egy másik nemzetiség Romániában?
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA KIADVÁNYSZERKESZTÉSI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ
KIADVÁNYSZERKESZTÉSI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ Rövid választ igénylő feladatok Kiegészítés feladattípus 1. feladat Egészítse ki a mondatot és
MŰVELŐDÉS SZAKTESTÜLET
Pályázati felhívás művelődési tevékenység támogatására A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2018. évi alapjából, a jogi bejegyzéssel rendelkező civil szervezetek,
SZAKMÁRA FEL! VI. MESTERSÉG- ÉS SZAKMAISMERETI VETÉLKEDŐ
VI. MESTERSÉG- ÉS SZAKMAISMERETI VETÉLKEDŐ A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara címmel háromfordulós mesterség- és szakmaismereti vetélkedőt hirdet Veszprém megye általános iskoláinak felső tagozatos
Szakdolgozat tájékoztató
Szakdolgozat tájékoztató Úr Balázs Meg kell írni Szakdolgozatot ír, aki végzős Általános rendszergazda Idegenforgalmi szakmenedzser Pénzügyi szakügyintéző Reklámszervező-szakmenedzser Vendéglátó-szakmenedzser
A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 346 01 Irodai asszisztens Tájékoztató Használható segédeszköz:
CM Sales Kft. Kereskedelmi Igazgatóság Magazin Divízió. Támogatott megjelenések Érvényes: 2014. február 5-től visszavonásig
CM Sales Kft. Kereskedelmi Igazgatóság Magazin Divízió Támogatott megjelenések Érvényes: 2014. február 5-től visszavonásig Általános feltételek A CM Sales Kft. a támogatott megjelenések 3 fajtáját különbözteti
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 346 01 Irodai asszisztens Tájékoztató Használható segédeszköz:
A DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK
A DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK 1. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK: A diplomafordítás tárgya csak eredeti, anyanyelvi szerző által megfogalmazott, a hallgató felvételének alapjául szolgáló diploma szakterületéről
GALENUS KIADÓ SZAKMAI LAPOK
GALENUS KIADÓ SZAKMAI LAPOK STUDIUM & ACTICUM A Studium & Practicum gyógyszerészeti folyóirat akkreditált továbbképzési cikkekkel CÉLCSOPORT: gyógyszerész PÉLDÁNYSZÁM: 1000 MEGJELENÉS: évente 10 alkalommal
Különleges és támogatott megjelenési lehetőségek
Különleges és támogatott megjelenési lehetőségek S.A.S. Az ilyen típusú megjelenés azáltal erősíti a hirdető márkakommunikációját, hogy az újság szerkesztett részeként jelenik meg. A megjelenés tisztán
Különleges és Támogatott megjelenési lehetőségek
Különleges és Támogatott megjelenési lehetőségek S.A.S. Az ilyen típusú megjelenés azáltal erősíti a hirdető márkakommunikációját, hogy az újság szerkesz- tett részeként jelenik meg. A megjelenés tisztán
Támogatott és PR cikkek megjelenések szabályrendszere
Támogatott és PR cikkek megjelenések szabályrendszere» Rovatszponzoráció» Különleges Hirdetési Összeállítás, S.A.S. ( Special Advertising Section)» PR cikk» Tématámogatás» Receptszponzorációk» Keresztrejtvény
A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke
Levelező Klub Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke A piros kiskocsi Tomi és Évi a domb tetejére húzták a piros kiskocsit. Beültek a -ba, és elindultak lefelé a lejtőn. Sebesen gurultak ám! Aztán reccs, bumm!
Olvasásnépszerűsítő játék I. írásbeli forduló Beküldési határidő: április 6.
Olvasásnépszerűsítő játék I. írásbeli forduló Beküldési határidő: 2018. április 6. A csapat neve:... A csapattagok neve, lakcíme:... Az iskola neve, címe, telefonszáma:... Felkészítő tanár neve, telefonszáma:...
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga. Gyakorlati vizsgatevékenység
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység Gyakorlati vizsgatevékenység időtartama: 120 perc A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30% 315/2013.
TVSZ 1 sz. melléklet
TVSZ 1 sz. melléklet A diplomadolgozat (szakdolgozat) készítésének és bírálatának rendje, tartalmi és formai követelményei valamint a záróvizsga rendje a GTK-n (2013. 10. 21.) Kivonat (http://gtk.szie.hu/sites/default/files/files/szabalyzatok/etvsz_gtk_kieg_1_mell_dipldolg.pdf)
Székely Szabadság Napja (2013. március 10.)
2013. évi I. szám (Március hó) Székely Szabadság Napja ( 10.) Rendünk a nemzeti egység és összetartozás elkötelezettjeként részt vett a Székely Szabadság Napján március 10-én. Március 10. napja a székelyek
Hitetek mellé tudást
Stíluslap Tanulmánykötet: Tanulmánykötet esetében az idézett művekre így kell hivatkozni: első előforduláskor minden azonosító adatot és az idézett oldalszámot fel kell tüntetni lábjegyzetben, az idézett
Műszaki leírás. műnyomó papír 135 g, ofszet vagy digitális nyomdai eljárással, Pécsre szállítással
Műszaki leírás Nyomdai tevékenység 1. Plakátok nyomtatása, összesen 76 féle, 76 rendezvényre, alkalmanként az adott rendezvényre vonatkozó plakátból 150 db, méret A/2, fényes műnyomó papír 135g, ofszet
Az OTDT online rendszerébe felöltendő pályamunkák formai követelményei szekciók szerint
Az OTDT online rendszerébe felöltendő pályamunkák formai követelményei szekciók szerint Felhívjuk figyelmüket, hogy az intézményi TDK-konferenciát követően csak a pályamunkát kell feltölteni, az adatok
Az államvizsga dolgozat formai követelményei
Az államvizsga dolgozat formai követelményei Az államvizsga dolgozat a tartalmi elrendezés és a kutatás követelményei szerint fejezetekre tagolódik. Az egyes fejezetek mindig új oldalon kezdődnek. A dolgozatnak
4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév
Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 4. osztályos feladatsor II.
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint
Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 63/2017. (II.23.) határozata a Kidoboló című lap Szabályzatáról
Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 63/2017. (II.23.) határozata a Kidoboló című lap Szabályzatáról Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Kidoboló című önkormányzati lap
Pályázatok diákoknak
Pályázatok diákoknak 2008.03.08. A Zsiráf Diákmagazin a következõ pályázatokat írta ki március 1-jén. A pályázati anyagok beküldési határideje minden esetben május 1. Pályázz! Legyél Zsiráf-bajnok! Cím:
CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2015. június 1.
IV. FELADATLAP CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: 1. 2. 3. 4. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2015. június 1. I. FELADATSOR Buchenwald hegy-völgyes vidéken, egy magaslat gerincén fekszik. Levegője tiszta, a
Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2009. május 14. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
KREATÍV MÉDIAAJÁNLAT TERJESZTÉSI ADATOK OLVASÓI ÖSSZETÉTEL VÁLLALATI DÖNTÉSHOZÓ 35% 53% KKV AB STÁTUSZÚ 90% KONTAKT. Professional Publishing Hungary
KREATÍV Professional Publishing Hungary MÉDIAAJÁNLAT SZAKLAP ÉS TARTALOM A Kreatív több, mint 20 éves múltjával, a kommunikációs szakma legismertebb, mérvadó szaklapja, amely havonta jelenik meg. Olvasói
Csivitelő (2. osztály)
Olvasórally 2-3. oldalhoz Csivitelő (2. osztály) 2-3. oldalhoz 1. Olvasd el az újság 2. és 3. oldalán található szövegeket, verseket! Keresd meg, mely dátumhoz mi tartozik, kösd össze! Kisboldogasszony
A Nobel díj története és a magyar fizikai Nobel díjasok
1. feladat A Nobel díj története és a magyar fizikai Nobel díjasok A weblapok híres magyar tudósok fényképeit és rövid életrajzukat kell, hogy tartalmazzák. A tudosok könyvtárban találod a meg a képeket
2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben a XXXIV. Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását.
Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Agrárműszaki Bizottság Tisztelt Cím! Kedves Kolléga! Értesítem, hogy az MTA Agrárműszaki Bizottsága 2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben
Ügyeskedjünk. együtt! Körmöci Katalin: Hová bújt a matematika? (III. kötet) ÚTMUTATÁSOKKAL A FELDOLGOZÁSHOZ
ÓVODAPEDAGÓGIAI KÖNYVSOROZAT A gyermek mindenek felett álló érdekében Ügyeskedjünk Körmöci Katalin: együtt! Hová bújt a matematika? (III. kötet) Matematikai gondolkodás fejlõdését segítõ munkafüzet 5 7
Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások és szabályok az indítani tervezett pedagógia alapképzési szakon
Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások és szabályok az indítani tervezett pedagógia alapképzési szakon ME BTK Neveléstudományi Tanszék 2007 Az ismeretek ellenőrzése Az ismeretek ellenőrzése a kurzusok
Enyelegnek a juhnyájak, Öröm: neked ma ablakom kitárom,
1 Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Csokonai Vitéz Mihály: Tavasz Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Köszönt e vers,
IFJÚSÁGI SZAKTESTÜLET
Pályázati felhívás az ifjúság közéleti tevékenységének támogatására - 2017 Tavasz - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2017. évi alapjából, az ifjúság közéleti
Hallgatói Önkormányzat lapjai
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Szervezeti és Működési Szabályzat 5. számú melléklet Hallgatói Önkormányzat lapjai Elfogadta a Hallgatói Képviselet
Nagykálló Város Önkormányzat 8/2006. (II.15.) Önk. r e n d e l e t e
Nagykálló Város Önkormányzat 8/2006. (II.15.) Önk. r e n d e l e t e Nagykálló Város Önkormányzata időszaki lapjának és hivatalos honlapjának Szervezeti és Működési Szabályzatáról 1 (egységes szerkezetben
Melléklet. 1. táblázat Videós óra annotálása. 9. osztály magyar nyelv nő 22 év aktív tábla, papír A sajtóműfajok 42 2010
Melléklet 1. táblázat Videós óra annotálása 1. óra Osztály Tantárgy A tanár neme A tanár kora Eszközök Az óra fő témája Az óra időtartama A felvétel ideje 9. osztály magyar nyelv nő 22 év aktív tábla,
FAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. február 20. 14:00 I. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM
SZABÁLYZATOK FORMÁTUMLEÍRÁSA
TOMORI PÁL FİISKOLA SZABÁLYZATOK FORMÁTUMLEÍRÁSA Változat száma: 1. Elfogadás dátuma: 2007. január 3. Határozat száma: 2007/1/6. Hatályos: 2007. január 3. Felelıs személy: Tóth Péter, fıtitkár oldalszám:
médiaajánló TARTALOMBÓL PRINT & ONLINE SZERKESZTÔSÉG CímlAP
2013 2014 2013. SZEPTEMBER PRINT & ONLINE 10 000 nyomtatott példány, átlag 50 000 látogató havonta Címlapi EXTRA kiemelt hirdetési hely (141 mm x 55 mm) (B1/E) BUDAÖRSIEK INGYENES KÖZÉLETI INFORMÁCIÓS
A RENDEZVÉNY FŐBB JELLEMZŐI MÓRI BORNAPOK - XII. NEMZETKÖZI FÚVÓSZENEKARI FESZTIVÁL
A RENDEZVÉNY FŐBB JELLEMZŐI MÓRI BORNAPOK - XII. NEMZETKÖZI FÚVÓSZENEKARI FESZTIVÁL Megrendezés időpontja: 2018. október 4-7. Várható látogatószám az előző évek alapján: 60.000 fő Belépődíj a szabadtéri
médiaajánlat Forgassa Haszonnal! ÖRÖKÖLNI TUDNI KELL Így adjuk át a családi üzletet! Mikor vegyünk újat? MI CSAK SAJÁT MAGUNKRA SZÁMÍTHATUNK
0 8 0 0 8 0 8 0 0 9 0 8 0 10 Haszon 490 KARRIER: Elbocsátás stílszerűen PÉNZT KERESNI VÁLSÁGOS IDŐKBEN! ÖRÖKÖLNI TUDNI KELL Így adjuk át a családi üzletet! MI CSAK SAJÁT MAGUNKRA SZÁMÍTHATUNK Interjú Besence
SZAKMÁRA FEL! III. TÖBBFORDULÓS MESTERSÉG- ÉS SZAKMAISMERETI VETÉLKEDŐ. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara SZAKMÁRA FEL!
III. TÖBBFORDULÓS MESTERSÉG- ÉS SZAKMAISMERETI VETÉLKEDŐ A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara címmel háromfordulós szakmaismereti vetélkedőt hirdet Veszprém megye általános iskoláinak felső tagozatos
54 812 02 0010 54 01 Protokollügyintéző Protokoll és utazásügyintéző
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
SZAKMÁRA FEL! V. MESTERSÉG- ÉS SZAKMAISMERETI VETÉLKEDŐ
V. MESTERSÉG- ÉS SZAKMAISMERETI VETÉLKEDŐ A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara címmel háromfordulós mesterség- és szakmaismereti vetélkedőt hirdet Veszprém megye általános iskoláinak felső tagozatos
Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára
Vetélkedő Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából 12 18 évesek számára A pályázó csapat neve: (egyéni pályázó esetén a pályázó neve) A csapattagok nevei: Elérhetőség (postacím, e mail):
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga. Gyakorlati vizsgatevékenység
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység Gyakorlati vizsgatevékenység időtartama: 120 perc A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30% 315/2013.
SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN
A SZERZŐI KÖNYVKIADÁS FORRADALMA II. Évad, 2. Szám, 2015. 07. A HÓDÍTÓ ÍR Egy kis whisky-történelem A TŐZSDEI ROBOT Barát vagy ellenség? INGYENES TECHNOLÓGIA ÉS ÜZLET MÁSKÉPP SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN
A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Összetett feladatok. Föld és a Hold
1. feladat Összetett feladatok Föld és a Hold Készíts weblapot, ahol a Földet és a Holdat mutatod be! A weblaphoz tartozó nyers szöveg a fold.txt és a hold.txt tartalmazza. A forrásban megtalálod a fold.jpg
Megjegyzés: A Kelet c. folyóirat a Chicago Manual of Style, 16th Edition-t veszi
Ú t m u t a t ó a z a n y a g o k l e a d á s á h o z é s formázásukhoz Megjegyzés: A Kelet c. folyóirat a Chicago Manual of Style, 16th Edition-t veszi alapul (továbbiakban CMS ); minden olyan kérdésben
Feladatlap az 5-6. osztályosok részére
K I S T É RSÉGI SZAKTÁRGYI TÖRTÉNELEMVERSENY Feladatlap az 5-6. osztályosok részére Az Emlékpont a magyar történelem 1945 és 1990 közötti időszakát mutatja be Hódmezővásárhely lakóinak élettörténetein
A SZAKDOLGOZAT elkészítésének formai követelményei és benyújtása
A SZAKDOLGOZAT elkészítésének formai követelményei és benyújtása (részlet a TVSZ. Kari sajátosságokat tartalmazó mellékletéből magyarázatokkal és mintákkal) A dolgozat terjedelme 20 gépelt oldal (Kb. 50-60000
A Maxinery Kft. arculati kézikönyve
A Maxinery Kft. arculati kézikönyve Készült: 2016. A Maxinery Kft. arculati kézikönyve tartalmazza a Maxinery Kft.-nek készült logót, a logónak a helyes használatát és egyéb reklámeszközökön való megjelenítését.
Keretszerződés ofszet rotációs eljárással készülő hetilap nyomdai szolgáltatásának nyújtására a Barcika Art Kft. részére
Keretszerződés ofszet rotációs eljárással készülő hetilap nyomdai szolgáltatásának nyújtására a Barcika Art Kft. részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/72 Keretszerződés offszet rotációs eljárással
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag
Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag könyvtárhasználati vetélkedő az 1848-1849. forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából Internetes kereső feladat, 2. forduló Ebben a fordulóban folytatódik
Pályázati kiírás. a Tolnai Hírlap kiadására
Pályázati kiírás a Tolnai Hírlap kiadására 1. A pályázat kiírójának neve, címe, telefon és telefax száma 2. Bevezetés Tolna Város Önkormányzata 7130 Tolna, Hősök tere 1. 74/540-800, fax: 74/443-805 Tolna
MÉDIAAJÁNLAT 2014 Líra bolthálózat Könyvklub magazin Minden nap könyv magazin Klubrádió InfoRádió Kupon hírlevél Online médiaajánlat hirdetes@lira.
MÉDIAAJÁNLAT 2014 Líra bolthálózat Könyvklub magazin Minden nap könyv magazin Klubrádió InfoRádió Kupon hírlevél Online médiaajánlat hirdetes@lira.hu MÉDIAAJÁNLAT BOLTHÁLÓZAT LÍRA BOLTHÁLÓZAT Plakátkihelyezés
FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ. (magyar és angol nyelvű tanulmányok)
FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ (magyar és angol nyelvű tanulmányok) A kéziratokat a következő címre kérjük elküldeni: Határidők: - a kézirat beküldési határideje: 2015. július