Mailáth György Tudományos Pályázat 2015
|
|
- Csilla Gyöngyi Ballané
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Mailáth György Tudományos Pályázat 2015 Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke gróf Székhelyi Mailáth György országbíró emlékére idén is tudományos pályázatot hirdet, amelynek keretében 2015-ben az alábbi témákban várunk pályamunkákat. I. Polgári jogi szekció 1. A devizahitelesek megsegítésére tett jogalkotói intézkedések 2. A szerződés érvénytelenségének megállapítása és jogkövetkezményeinek érvényesíthetősége a perben 3. A tagi felelősség áttörése 4. A teljesítésigazolási szakértői vélemények alapján indult perek tapasztalatai 5. A közjegyzőnél indult fizetési meghagyásos eljárás perré alakulása esetén felmerülő problémák a jogalkalmazásban 6. A tartózkodási hely fogalma az Európai Uniós rendeletekben 7. Gyermek meghallgatása a polgári perekben 8. Az öröklési ügyekre irányadó joghatóság, az alkalmazandó jog és az európai öröklési bizonyítvány 9. A beavatkozás, perbelépés, perbehívás szabályainak módosulása a Pp-ben 10. Az elmúlt időszakban tett jogalkotói erőfeszítések a perek ésszerű határidőben történő befejezése céljából 11. A perek tisztességes lefolytatásához fűződő jog sérelme a hazai és az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatának tükrében 12. A perek ésszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő jog sérelme a hazai és az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatának aspektusából 13. Külföldre történő kézbesítés a polgári perekben 14. A költségmentesség szabályozásának alakulása napjainkig 15. A különös bánásmódban részesülő személyek (különös tekintettel a fogyatékkal élőkre) jogai 16. Hazai és nemzetközi jogi megoldások a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartás jogintézményével kapcsolatosan 17. Új típusú szerződések az új Ptk-ban 18. Az öröklési jogot érintő változások az új Ptk-ban 19. Az engedményezés új szabályai 20. A biztosítéki célú opciós szerződés alkalmazása 21. A bírósági jogkörben okozott kár megtérítésének elméleti és gyakorlati kérdései II. Büntetőjogi szekció 1. Az eljárási feladatok megoszlása elvének érvényesülése de lege ferenda 2. A törvényes vád, a védelemhez való jog és a jogerő összefüggései 3. Laikusok részvétele a büntető igazságszolgáltatásban 4. Az Európai Unió intézményei és a büntető igazságszolgáltatás kapcsolata jogalkalmazói szemszögből 5. A sértetti érdekek érvényesítésének lehetőségei a büntetőeljárásban a jogalkalmazás és a jogalkotás továbblépési lehetőségei 6. A bírósági eljárás egyszerűsítésének, gyorsításának lehetőségei egy új büntetőeljárási kódex
2 megalkotásának tükrében 7. Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme a büntető igazságszolgáltatás aspektusából 8. A határokon átnyúló bizonyítás a büntető igazságszolgáltatás rendszerében 9. A bűncselekményből származó vagyon felderítésének és biztosításának hazai eszközrendszere és működése európai szemszögből 10. A számítástechnikai bűnözéssel szembeni fellépés eszközrendszere 11. A titkos információgyűjtés és a titkos adatszerzés aktuális kérdései jogalkalmazói nézőpontból 12. A személyi szabadságot érintő kényszerintézkedések gyakorlata az európai alapjogi bíráskodás tükrében 13. A távoltartás funkciója, alkalmazása és végrehajtása hazánkban és az Európai Unióban 14. Az elektronikus adat hozzáférhetetlenné tételének funkciója, gyakorlati kérdései 15. A kölcsönös elismerés elvén alapuló eszközök és az eljárásban résztvevők jogainak érvényesülése a büntető igazságszolgáltatás területén 16. Magánvádas eljárások jogalkalmazói tapasztalatai 17. A teljes és a részleges revízió elve, reformatórius és kasszációs jogkör de lege ferenda 18. A részesi bűnfelelősség kérdései 19. A bűnszervezet kriminológiai és jogalkalmazói aspektusai 20. A fiatalkorúakkal szembeni szankcióalkalmazás sajátosságai 21. A jogi személyekkel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedések specialitásai 22. A terrorizmus elleni küzdelem nemzetközi irányai 23. A véleménynyilvánítás szabadságának büntetőjog által kijelölt korlátai 24. A gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos jogalkalmazási kérdések 25. Gazdasági bűncselekmények és szervezett bűnözés 26. A költségvetés büntetőjogi védelme 27. Csalás és csalás jellegű bűncselekmények aktuális jogalkalmazási kérdései 28. Szándékosság és gondatlanság a közlekedési bűncselekmények terén 29. Kábítószer-bűncselekmények a régi és az új Btk-ban 30. Az emberkereskedelem elleni küzdelem nemzetközi irányainak megjelenése a hazai jogrendszerben III. Munkajogi, közigazgatási jogi és európai jogi szekció 1. Munkajogi védőháló és szakadásai a régi és az új munkajogi szabályozás tükrében 2. Európai Uniós jog implementálásának legújabb hatásai az új Munka Törvénykönyvére 3. Home office/otthon dolgozás társadalomtudományi aspektusai hogyan változtatja az egyén személyiségét, a családi és munkakapcsolatait? 4. A munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei 5. A versenytilalmi megállapodás és a titoktartási klauzula hatásai munkahely váltás esetén 6. A munkáltató és munkavállaló fegyveregyenlősége a munkaviszony alatt és a bíróság előtt 7. Az európai munkajogi kollíziós szabályok elemzése 8. Fogyatékkal élők munkavállalási esélyei és lehetőségei 9. A sztrájkjog nemzetközi és magyarországi történeti fejlődése és jelenlegi szabályozottsága 10. A tanúnyilatkozatok értékelésének nehézségei a vagyonosodási vizsgálatot érintő adójogi perekben 11. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkében rögzített "Magán és családi élet tiszteletben tartásához való jog" érvényesülése a magyar idegenrendészeti jogszabályokban 12. Az adótitok védelmének gyakorlati kérdései a közigazgatási perekben 13. A polgári perrendtartás alkalmazásának szabályai a végzés felülvizsgálatára irányuló nemperes eljárásokban 14. A tudati állapot vizsgálatának szükségessége az ÁFA levonási joggal kapcsolatos perekben
3 15. Bűncselekményből származó jövedelem adóztatása 16. A menekültügyi bíráskodás fejlődése Magyarországon 17. A főtanácsnok szerepe az Európai Unió Bíróságán 18. Magyar előzetes döntéshozatali kérdések a közigazgatási ügyszakban: az előterjesztés szükségességének kérdése 19. Az Európai Unió csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez: realitás vagy távoli jövő? A folyamat értékelése, különösen az Európai Unió Bíróságának 2/13. számú véleménye tükrében IV. Bírósági általános igazgatási szekció 1. Továbblépés az Országos Bírósági Hivatal országos programjaiban új kezdeményezések, a bővítés lehetőségei 2. Lehetséges új területek felvétele az országos programok körébe 3. A bírósághoz való hozzáférés egyszerűsítése az ügyfélkapcsolatok erősítését szolgáló intézkedések 4. Hatékonyabb panaszügyintézés a bíróságokon 5. A bírósági ügyintézést segítő további intézkedések az idegenrendészet és a menekültügy területén 6. A nemzetközi érintettségű bírósági eljárások időszerű intézését segítő lehetséges intézkedések 7. Tudományos kutatás iránti kérelmek és közérdekű adatigénylések egyes igazgatási kérdései a szabályozás lehetséges irányai 8. Távmeghallgatás és kihallgatás zártcélú távközlő hálózat útján a bírósági eljárásokban 9. Az önálló bírósági titkári, ügyintézői hatáskörbe utalt munkavégzés mérése 10. Az időszerűséget és a két éven túl folyamatban lévő bírósági eljárások csökkentését elősegítő intézkedések 11. Központi és helyi képzési rendszer reformja A dolgozatok maximális terjedelme három szerzői ív (egy szerzői ív negyvenezer leütés, lábjegyzetekkel és szóközökkel együtt). A szöveget rich text (.rtf) fájlformátumban, 12-es betűmérettel, Times New Roman betűtípussal, sorkizárttal, egyszeres sorközzel, 2,5 cm-es margóval kérjük írni. Kérjük, hogy a dolgozatokat tartalomjegyzékkel és irodalomjegyzékkel lássák el. A végjegyzetek használatát mellőzzék, a lábjegyzeteket arab számmal számozzák 1-től kezdődően. Internetes forrásokra történő hivatkozás esetén szíveskedjenek feltüntetni a letöltés, illetve megtekintés dátumát. A pályamunkák kizárólag postai úton nyújthatók be az Országos Bírósági Hivatal Elnökének címezve (1055 Budapest, Szalay u. 16.). Postára adási határidő: október 5. Részvételi feltételek: A pályázat bírósági és joghallgató tagozaton kerül meghirdetésre, azon részt vehet a bírósági szervezet minden, tudományos fokozattal nem rendelkező tagja, valamint a bírósági munka iránt érdeklődő, jogász osztatlan mesterképzésben részt vevő hallgató. Nem vehet részt a pályázaton, aki a pályázat valamely Bíráló Bizottságának tagja, illetve bíráló
4 bizottsági tag Ptk. szerinti hozzátartozója. Pályázni kizárólag olyan dolgozattal lehet, amelyet a benyújtására rendelkezésre álló fenti határidőt megelőzően nem nyújtottak be más tudományos pályázat, illetve évfolyamdolgozat, szakdolgozat céljából, más hasonló, a pályázó képzéséhez, illetve munkavégzéséhez közvetlenül kapcsolódó célból, továbbá közzététel, megjelentetés céljából. Pályázatának valamennyi elemén a pályázónak szükséges feltüntetnie az általa választott, maximum három szóból álló jeligét. A pályázatot egy nagyméretű borítékban kell benyújtani, amelyen kérjük feltüntetni: Mailáth György Tudományos Pályázat 2015, illetve a jeligét. A borítékban el kell helyezni a dolgozatot három spirálozott példányban (név nélkül, a dolgozat sem tartalmazhat a pályázó azonosítására alkalmas adatot), továbbá kettő példány elektronikus adathordozón (kizárólag CD vagy DVD). Mindkét elektronikus adathordozónak tartalmaznia kell a dolgozatot.rtf és.pdf formátumban (ez esetben is a pályázó azonosítására alkalmas adat nélkül). A pályázónak írásban nyilatkoznia kell arról, hogy pályázata kapcsán a részvételi feltételekben meghatározott semmilyen kizáró ok nem áll fenn. E nyilatkozatot is a fent körülírt nagyméretű borítékban kell elhelyezni. Mellékelni kell továbbá, ugyancsak a választott jeligével ellátott, lezárt, kisméretű borítékban elhelyezve a választott téma sorszámát, megnevezését, a pályázó nevét, címét, telefonszámát, elektronikus levelezési címét, beosztását, szolgálati helyét (bírósági tagozat esetén), valamint a konzulens nevét, munkahelyét tartalmazó adatlapot, illetve a hallgatói jogviszony igazolását (joghallgatói tagozat esetén). A pályázónak fentieken túl nyilatkoznia kell arról is, hogy hozzájárul-e a dolgozatának a Magyar Igazságügyi Akadémia jogi szakkönyvtárában (dokumentumtárában) történő elhelyezéséhez és hozzáférhetővé tételéhez, továbbá az OBH által történő közzé tételéhez, illetve díjazásuk esetén vállalniuk kell a pályamunkának az OBH által szervezett tudományos konferencián történő ismertetését is. A hozzájáruló nyilatkozatot ugyancsak a kisméretű, jeligés borítékban kell elhelyezni. A dolgozat valamennyi példányának borítóján fel kell tüntetni a jeligét, a szekciót, tagozatot, a választott téma számát és megnevezését. A pályamű nem tartalmazhat a készítő azonosítására alkalmas adatot. Díjazás A pályamunkák díjazása valamennyi szekcióban tagozatonként az alábbiak szerint történik: 1. hely: emlékplakett, ,- Ft és kéthetes gyakorlat az Országos Bírósági Hivatalban (vidéki nyertes esetén szállással és ellátással a Magyar Igazságügyi Akadémián) 2. hely: emlékplakett és ,- Ft 3. hely: emlékplakett és ,- Ft A pályadíj adó- és járulékköteles jövedelem. A kiemelkedő pályamunkák az Országos Bírósági Hivatal Elnökének döntése alapján különdíjakkal és elismerésekkel is jutalmazhatók. A dolgozatokat az adott terület kiemelkedő szakemberei értékelik szekciónként szervezett Bíráló Bizottságok keretében. A Bíráló Bizottságok tagjai valamennyien bírák. Az értékelés alapján a
5 Bíráló Bizottságok tesznek javaslatot szekciónként a pályadíjak odaítélésére, illetve javaslatot tehetnek az OBH Elnöke részére különdíj vagy egyéb elismerés odaítélésére. A Bíráló Bizottságok a jeligék alapján csak a díjazásra/közlésre (pénzdíj és egyéb jutalom) javasolt szerzőket azonosítják, a többi pályázót csak abban az esetben, ha a Bizottság a pályamunka jogi szakkönyvtárban történő elhelyezését, vagy a dolgozat megjelentetését javasolja és a készítő hozzájárult a dolgozatának a Magyar Igazságügyi Akadémia könyvtárában történő megőrzéséhez, illetve az OBH által történő közzé tételéhez. Budapest, július 14.
MAILÁTH GYÖRGY 2016 TUDOMÁNYOS PÁLYÁZAT
MAILÁTH GYÖRGY 2016 TUDOMÁNYOS PÁLYÁZAT Pályázati kiírás Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke Székhelyi Mailáth György országbíró emlékére idén is tudományos pályázatot hirdet, amelynek keretében 2016-ban
MAILÁTH GYÖRGY 2016 TUDOMÁNYOS PÁLYÁZAT
MAILÁTH GYÖRGY 2016 TUDOMÁNYOS PÁLYÁZAT Pályázati kiírás Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke Székhelyi Mailáth György országbíró emlékére idén is tudományos pályázatot hirdet, amelynek keretében 2016-ban
MAILÁTH GYÖRGY TUDOMÁNYOS PÁLYÁZAT 2017
MAILÁTH GYÖRGY TUDOMÁNYOS PÁLYÁZAT 2017 Pályázati kiírás Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke Mailáth György országbíró emlékére idén is tudományos pályázatot hirdet. Az idei pályázat mottója: Érthetően
Tempora mutantur et nos mutamur in illis Változnak az idők, és mi is változunk velük. (latin mondás)
Mailáth György Tudományos Pályázat 2018 Pályázati kiírás Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke Mailáth György országbíró emlékére idén is tudományos pályázatot hirdet. Az idei pályázat mottója: Változás
Közlemények. A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása
Közlemények A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása Magyarország legfőbb ügyésze Kozma Sándor emlékére tudományos pályázatot hirdet tanulmány készítésére. A pályázaton részt vehet az ügyészi szervezet
Közlemények. A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása
Közlemények A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze Kozma Sándor emlékére tudományos pályázatot hirdet tanulmány készítésére. A pályázaton részt vehet az ügyészi
A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása
A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze Kozma Sándor emlékére tudományos pályázatot hirdet tanulmány készítésére. A pályázaton részt vehet az ügyészi szervezet
A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása
A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása Magyarország legfőbb ügyésze Kozma Sándor emlékére tudományos pályázatot hirdet tanulmány készítésére. A pályázaton részt vehet az ügyészi szervezet minden,
Polgári jogi szekció
Polgári jogi szekció 1. Az új Ptk. érvényesülése a házassági vagyonjogi perekben valamint az élettársak vagyoni és családjogi viszonyaival kapcsolatos bírói gyakorlatban 2. A gyermekjogok érvényesülése
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai
Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig
Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig A 1. A büntetőeljárás és a büntetőeljárási jog (alapfogalmak, feladatok) 2. A büntetőeljárási jog forrásai és hatálya 3. A
Valamennyi oktatónak, TDK felelősnek, hallgatónak Helyben. Kedves Kolleginák, Kollégák, TDK Felelősök, TDK-zó Hallgatók!
Valamennyi oktatónak, TDK felelősnek, hallgatónak Helyben Kedves Kolleginák, Kollégák, TDK Felelősök, TDK-zó Hallgatók! Az alábbiakban rövid tájékoztatást szeretnénk nyújtani a XXXI. OTDK-n való részvétel
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 4/2017. (IV. 11.) OBH utasítása
1 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 4/2017. (IV. 1) OBH utasítása az európai jogi szaktanácsadói hálózatról szóló 9/2016. (X. 17.) OBH utasítás módosításáról A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX.
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre A rendező intézmény: Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Cím: 1042
A bírósági titkári állásokra vonatkozó általános pályázati tudnivalók:
ELNÖKE 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2016. El. VI. A. 116/II. szám PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az igazságügyi
Gazdasági társaságok működéséhez kapcsolódó szerződések elkészítése
Büntetőjog Csődjog Ingatlanjog Családjog Munkajog Társasági jog Polgári jog Képviselet közigazgatási eljárásban Követelések, adósságok behajtása Állandó, komplex képviselet Gazdasági társaságok működéséhez
A szakmai követelménymodul tartalma:
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Szekszárdi Törvényszék (7100 Szekszárd, Dózsa u. 2. bankszámlaszám:10046003-01483154-00000000, adószám: 15311533-1-17, KSH azonosító: 15311533 8423
A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET
NYOMTATVÁNY Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez A fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET I. A kérelmező személyi adatai
III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI
III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI 1 Jogalap Leírás Eljárási szabályok 1 14. cikk Általános gazdasági érdekű szolgáltatások 15. cikk (3) Hozzáférés az uniós intézmények dokumentumaihoz
A 2010. évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak
A 2010. évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak A 2010. évben a Kozma Sándor emlékére meghirdetett tudományos pályázaton a következő pályázók részesültek elismerésben: Büntetőjogi témakörben,
FELHÍVÁS. a 2014/2015. tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre
FELHÍVÁS a 2014/201. tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre A konferencia helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Cím: 3 Budapest
A KÁRPÁT-MEDENCEI TEHETSÉGGONDOZÓ NONPROFIT KFT. NOVELLAPÁLYÁZATA
A KÁRPÁT-MEDENCEI TEHETSÉGGONDOZÓ NONPROFIT KFT. NOVELLAPÁLYÁZATA A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (a továbbiakban KMTG) a magyar irodalmi élet felfrissítésének, a kortárs magyar irodalom
A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása
A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása Magyarország legfőbb ügyésze Kozma Sándor emlékére tudományos pályázatot hirdet tanulmány készítésére. A pályázaton részt vehet az ügyészi szervezet minden,
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan 2013. 07. 19. Kapcsolattartó: Saád Tamás E-mail: saad.tamas@aam.hu
P. 1. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez A fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője NYOMTATVÁNY
P. 1. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez A fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője NYOMTATVÁNY Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez A) SZEMÉLYI ADATOK,
SZIGORLATI KÉRDÉSEK BÜNTETŐELJÁRÁSI JOGBÓL (2018-tól visszavonásig)
Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék telefon: +36 1 411 6500/2735 fax: + 36 1 411-6500/3149 hpeter@ajk.elte.hu SZIGORLATI KÉRDÉSEK BÜNTETŐELJÁRÁSI JOGBÓL (2018-tól visszavonásig) A
VIA VIDEO Távmeghallgatás, kép- és hangrögzítés
Cél Nemzetközi tapasztalatok Mérföldkövek (idősávosan) Bírósági tárgyalótermek távmeghallgatásra alkalmas összekötése Megvalósítandó szolgáltatások Szabályozási feladatok Végpontok a bíróságokon Távmeghallgatás
Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7
Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7 Jogi segítségnyújtás Hatáskörrel rendelkező szerv: VEMKH Igazságügyi Szolgálat Jogi Segítségnyújtó
Tantárgyi tematika. 6. hét: A munkaügyi kapcsolatok a részvételi jogok, a szakszervezetek jogai, a kollektív szerződés, a sztrájkjog, a munkaügyi vita
Tantárgyi tematika Tantárgy neve Munkajogi és tb. alapismeretek Neptun kódja: I1:MUJ Képzés- tagozat: Igazságügyi igazgatási képzés levelező tagozat Tantárgy kreditszáma: 8 kredit Tantárgyfelelős: Dr.
Szervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL január 1-től
Szervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL 1 2018. január 1-től TANÚKÉNT IDÉZTEK KERESETLEVÉL SZERVEZETI KISOKOS TÁRGYALÁSRA MEGYEK PANASZNAP Mit csinálnak a bíróságok? A bíróságok igazságszolgáltatási
A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve
A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve Általános ismeretek / képzési idő Kredit Százalék Általános szociológia 15 2 Politikaelmélet 15 2 Filozófia és jogi etika 30 5 Közgazdaságtan 30 5 Szaknyelv
Az Óriás Nándor Alapítvány pályázati felhívása
Az Óriás Nándor Alapítvány pályázati felhívása Az Óriás Nándor Alapítvány a Jogászképzésért alapítványi kuratóriuma határozatot hozott az Óriás Nándor-díj 2016. évi kiadásáról. Az 5/2014. (XII. 22.) sz.
A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET I. A kérelmezőő személyi adatai
PK. NYOMTAT TVÁNY 1. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez A fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez A) SZEMÉLYI ADATOK,
1. Regisztráció: A pályázni szándékozó vállalkozásoknak első körben regisztrálniuk szükséges magukat az alábbi portálon keresztül:
A pályázatok benyújtásának folyamata: 1. Regisztráció: A pályázni szándékozó vállalkozásoknak első körben regisztrálniuk szükséges magukat az alábbi portálon keresztül: www.energiatudatossag.mvmp.hu A
A BELÜGYI TUDOMÁNYOS TANÁCS ÉS A BELÜGYI SZEMLE PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
BELÜGYI TUDOMÁNYOS TANÁCS BELÜGYI SZEMLE 2094 Nagykovácsi, Nagykovácsi út 3. 1051 Budapest, Nádor u. 2. Telefon: +36 (1) 443 5068 BM 24-612 Telefon: +36 (1) 441 1935 BM 14-243 Fax: +36 (1) 443 5508 BM
A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása
A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása Magyarország legfőbb ügyésze Kozma Sándor emlékére tudományos pályázatot hirdet tanulmány készítésére. A pályázaton részt vehet az ügyészi szervezet minden,
AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA
AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2017. ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA 1 A pályázat kiírója: Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (továbbiakban:
Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről
Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének
Pályázati felhívás. Pályázat tárgya
Pályázati felhívás a Csatlakozási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez című, KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16 kódszámú pályázat szerinti, önkormányzati ASP rendszerben ellátandó feladatokhoz
FELHÍVÁS. a 2016/2017. évi tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre
FELHÍVÁS a 2016/2017. évi tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre A konferencia helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Cím:
Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés
Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Igazságügyi Osztály Áldozatsegítés a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. a hozzátartozók
EU jogrendszere október 11.
EU jogrendszere 2017. október 11. együttműködés a tagállami bíróságok és az Európai Bíróság között a tagállami bíróság az előtte folyamatban levő ügyben előzetes döntést kér az Európai Bíróságtól uniós
A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére
A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak allokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv / képzési idő Kredit Százalék
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Esély Itthon Kisteleken című EFOP-1.2.11-16-2017-00004 azonosító számú pályázat keretében nyújtandó Fiatalok helyben maradását ösztönző támogatás elnyerésére Kistelek Város Önkormányzata
T/13860. számú. törvényjavaslat
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/13860. számú törvényjavaslat a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvénynek, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII.
Ágazati jogszabályok. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.),
Ágazati jogszabályok Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.), A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban:
A SZAKDOLGOZAT elkészítésének formai követelményei és benyújtása
A SZAKDOLGOZAT elkészítésének formai követelményei és benyújtása (részlet a TVSZ. Kari sajátosságokat tartalmazó mellékletéből magyarázatokkal és mintákkal) A dolgozat terjedelme 20 gépelt oldal (Kb. 50-60000
Az OTDT online rendszerébe felöltendő pályamunkák formai követelményei szekciók szerint
Az OTDT online rendszerébe felöltendő pályamunkák formai követelményei szekciók szerint Felhívjuk figyelmüket, hogy az intézményi TDK-konferenciát követően csak a pályamunkát kell feltölteni, az adatok
ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL
ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL 1. (1) A szakmai gyakorlat célja, hogy az igazságügyi
2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. Szeged, 2011. április 15.
2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Szeged, 2011. április 15. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság szakmai közreműködésével a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi
Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév
Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév Tantárgy neve Neptun kódja: Képzés- tagozat: Tantárgy kreditszáma: Tantárgyfelelős: Számonkérési forma: Erős előfeltétel: Gyenge előfeltétel/társfeltétel: Kapcsolódik-e
A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET
NYOMTATVÁNY Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez A fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET I. A kérelmező személyi adatai
Jogász osztatlan képzés Tájékoztató és határidők a kötelező szakmai gyakorlatról. 2018/2019/1. félévben záróvizsgázó hallgatók részére
Jogász osztatlan képzés Tájékoztató és határidők a kötelező szakmai gyakorlatról 2017. szeptember 01. előtt hallgatói jogviszonyt létesített hallgatók részére A szakmai gyakorlat időtartama 6 hét (240
HIRDETMÉNY BÍRÓSÁGI ÜLNÖKVÁLASZTÁSRÓL
HIRDETMÉNY BÍRÓSÁGI ÜLNÖKVÁLASZTÁSRÓL A 2018. július 1-jén hatályba lépő, a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 680. (5) bekezdésére tekintettel, a bírák jogállásáról és
Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból
Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból 1. A polgári eljárásjog alapfogalmai: peres- ill. nem peres eljárás, az eljárás alanyai, tárgya, célja, a bírósági út. 2. A polgári eljárásjog helye a jogrendszerben,
A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi
A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére
A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő
A bírósági végrehajtói szakvizsga és a bírósági végrehajtási ügyintézői vizsga követelményrendszere
A bírósági végrehajtói szakvizsga és a bírósági végrehajtási ügyintézői vizsga követelményrendszere I. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) értelmében bírósági
Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye
Pályázati felhívás Pályázat tárgya Vilonya Község Önkormányzata pályázatot hirdet Vilonya Község teljes közigazgatási területére kiterjedően a településképi arculati kézikönyv elkészítésére, a településképi
Tudnivalók a XXX. Jubileumi OTDK-val kapcsolatban
Tudnivalók a XXX. Jubileumi OTDK-val kapcsolatban A részvétel feltételei: Az OTDK-n történő részvételre az intézményi TDK jelölés alapján az osztatlan egyetemi, főiskolai és a BA, BSc, MA, MSc képzésében1
A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET
NYOMTATVÁNY Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez A fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET I. A kérelmező személyi adatai
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására
Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS
Pályázati adatlap. Esély Otthon Otthonteremtés és közösségépítés a fiatalokért Komáromban ösztönző támogatásaihoz. Lakhatás biztosítása
3. melléklet a helyi letelepedést és munkavállalást ösztönző támogatásokról szóló 18/2018. (X.17.) önkormányzati rendelet 10. (4) bekezdéséhez Pályázati adatlap Esély Otthon Otthonteremtés és közösségépítés
Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák
Az ELTE ÁJK Nemzetközi jogi tanszék oktatói által fogadott évfolyam- és szakdolgozati témák (ellenkező jelzés hiányában más témák is szóba kerülhetnek, egyéni konzultáció után) Jeney Petra Évfolyamdolgozat
1. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET. I. A kérelmező személyi adatai
1. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez NYOMTATVÁNY Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez A fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI,
A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása
LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG SZEMÉLYÜGYI, TOVÁBBKÉPZÉSI ÉS IGAZGATÁSI FŐOSZTÁLY 1055 Budapest, Markó utca 16. 1372 Budapest, Pf. 438. Telefon: (1) 354-5500, 354-5641 E-mail: szemtovig@mku.hu A legfőbb ügyész tudományos
A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére
A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő
A járási igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője NYOMTATVÁNY. Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez
NYOMTATVÁNY Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez A járási igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET I. A kérelmező személyi adatai 1. Neve:
Mint a gép! Balesetek nélkül. Szimpózium
Mint a gép! Balesetek nélkül. Szimpózium Az új Mt. alkalmazása a munkaügyi ellenőrzések tükrében Előadó: Dr. Csigi Imre Ferenc közigazgatási tanácsadó Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkaügyi Főosztály E-mail
PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ PÁLYÁZATI FELTÉTELEK
A BÍRÓSÁGOK FELVÉTELT HIRDETNEK BÍRÓSÁGI FOGALMAZÓI ÁLLÁSHELYEKRE PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ 208. március. 6 óra 30 perc PÁLYÁZATI FELTÉTELEK Ki pályázhat? cselekvőképes magyar állampolgár aki egyetemi állam-
PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ PÁLYÁZATI FELTÉTELEK
A BÍRÓSÁGOK FELVÉTELT HIRDETNEK BÍRÓSÁGI FOGALMAZÓI ÁLLÁSHELYEKRE PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ 208. március. 6 óra 30 perc PÁLYÁZATI FELTÉTELEK Ki pályázhat? cselekvőképes magyar állampolgár aki egyetemi állam-
A fővárosi, megyei Kormányhivatal járási hivatalának érkeztető bélyegzője NYOMTATVÁNY. Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez
NYOMTATVÁNY Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez A fővárosi, megyei Kormányhivatal járási hivatalának érkeztető bélyegzője A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET I. A kérelmező
BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 324-2/2017. Sorszám: 11. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. február 15. napján tartandó ülésére Tárgy:
Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje év július 1. december 31.
Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje 2018. év július 1. december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető: Dr. Nádas Katalin a járásbíróság elnöke 1.2. A Járásbíróság ügyelosztási
A Komlói Járásbíróság évi ügyelosztási rendje. Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának a rendje
A Komlói Járásbíróság 2014. évi ügyelosztási rendje Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának a rendje A Komlói Járásbíróságon az ügyek kiosztását a bíróság elnöke, akadályoztatása
C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete. a helyi civil szervezetek támogatásáról
C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Záradék: Kihirdetés ideje: 2015. február 25. 15. óra 40.
Tekintettel arra, hogy a tagállamok közül Dánia nem vett részt e rendelet elfogadásában, rá nézve e rendelet nem kötelező, és nem alkalmazható.
A kis értékű követelések európai eljárása 1. A vonatkozó Európai Uniós jogszabály A határokon átnyúló, kis értékű fogyasztói és kereskedelmi követelések egyszerűsített és gyorsított elbírálására vonatkozó
ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ ÉS A ZÁZÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ 1. A SZAKDOLGOZATTAL KAPCSOLATOS FORMAI ÉS TARTALMI ELŐÍRÁSOK
ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ ÉS A ZÁZÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ 1. A SZAKDOLGOZATTAL KAPCSOLATOS FORMAI ÉS TARTALMI ELŐÍRÁSOK A szakdolgozat szokásos terjedelme 40-60 A/4-es gépelt oldal. Az
1. A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézete Tudományos Diákköri Tanácsa 2. Az ITDT tisztségviselői 3. Az ITDT ügyrendje
A Tudományos Diákköri Tanács a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézetében folyó tudományos diákköri munkát szervező és ellenőrző testület. Munkáját a Miskolci Egyetem 35/2000. számú (2000. október
Pályázati adatlap. Esély Otthon Otthonteremtés és közösségépítés a fiatalokért Komáromban ösztönző támogatásaihoz
4. melléklet a helyi letelepedést és munkavállalást ösztönző támogatásokról szóló 18/2018. (X.17.) önkormányzati rendelet 17. (4) bekezdéséhez Pályázati adatlap Esély Otthon Otthonteremtés és közösségépítés
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország
A legfőbb ügyész évi tudományos pályázati felhívása
A legfőbb ügyész 2019. évi tudományos pályázati felhívása Magyarország legfőbb ügyésze Kozma Sándor emlékére tudományos pályázatot hirdet tanulmány készítésére. A pályázaton részt vehet az ügyészi szervezet
TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13
Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 11 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 13 A) A törvény hatálya 13 1. A törvény tárgyi hatálya 14 2. A törvény területi
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2014. (VII. 11.) OBH utasítása a bírósági közvetítésről és a kijelölés feltételeiről szóló szabályzatról
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2014. (VII. 11.) OBH utasítása a bírósági közvetítésről és a kijelölés feltételeiről szóló szabályzatról Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bírósági közvetítés
C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG
C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG MUNKAJOG A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.), a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi
A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére
A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére I. A képzést megalapozó ismeretkörök óraszámának, és összkredit értékének
PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ PÁLYÁZATI FELTÉTELEK
A BÍRÓSÁGOK FELVÉTELT HIRDETNEK BÍRÓSÁGI FOGALMAZÓI ÁLLÁSHELYEKRE PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ 208. augusztus 24. 4 óra 00 perc PÁLYÁZATI FELTÉTELEK Ki pályázhat? cselekvőképes magyar állampolgár aki egyetemi állam-
ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL
ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL 1. (1) A szakmai gyakorlat célja, hogy az igazságügyi
Büntető eljárásjog tantárgy Oktatási program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012.
Büntető eljárásjog tantárgy Oktatási program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012. Tanszék: Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék A tantárgy oktatásának célja: Cél, hogy a hallgatók megismerjék a
A közjegyzői nemperes eljárások
A közjegyzői nemperes eljárások A nemperes eljárás olyan eljárás amely nem a peres eljárás szabályai szerint zajlik (Kengyel Miklós) Célja eltérő: -perelterelő, permegelőző, perelőkészítő -Jogok, tények
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ügyszám: 24449/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatósága igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására
ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 14/167-4/2011. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kar Informatikai Intézet Cím: 3515
A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A
ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu szekszarditorvenyszek.birosag.hu Ügyiratszám: 2013. El. III. A. 2/7/11. A SZEKSZÁRDI
Alapjogvédelem az EU-ban
Tervezett tematika szeptember 4. Integrációtörténeti áttekintés szeptember 11. Az EU jogalanyisága,, integrációs célkitűzések, alapértékei szeptember 18. Az EU hatáskörei és a tagság szeptember 25. Az
A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása
A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása Magyarország legfőbb ügyésze Kozma Sándor emlékére tudományos pályázatot hirdet tanulmány készítésére. A pályázaton részt vehet az ügyészi szervezet minden,
AZ EURÓPAI FIZETÉSI MEGHAGYÁSOS ELJÁRÁS GYAKORLATA. B u d a p e s t, s z e p t e m b e r 2 9.
AZ EURÓPAI FIZETÉSI MEGHAGYÁSOS ELJÁRÁS GYAKORLATA d r. R á k V i k t o r B u d a p e s t, 2 0 1 6. s z e p t e m b e r 2 9. végrehajtási jogcímhez jutás önálló, alternatív igényérvényesítési eljárás európai
BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG STATIKUS RÉSZÉHEZ NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK RÉSZÉRE
BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG STATIKUS RÉSZÉHEZ NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK RÉSZÉRE 1. Határozza meg a büntetőeljárás, illetve a büntető eljárásjog fogalmát egy-egy mondatban! 2. Sorolja