Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodások megkötésére
|
|
- Dóra Dudásné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere Szám:27587/2013. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodások megkötésére A szabad vállalkozási zónák létrehozásáról és a kedvezmények igénybevételének szabályairól szóló 27/2013. (II.12.) Korm. rendelet alapján Salgótarján megyei jogú város közigazgatási területe is szabad vállalkozási zónába tartozik, ami vonzó vállalkozási feltételeket és kedvezményeket tud biztosítani a gazdasági szereplőknek. A szabad vállalkozási zónákban igénybe vehető adókedvezmények a következők: A társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény 22/B. (1) bekezdés k) pontja szerinti kedvezmény, ha az adózó a szabad vállalkozási zóna területén üzembe helyezett és üzemeltetett jelenértéken legalább 100 millió forint értékű beruházást valósít meg. Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló évi CLVI. törvény 462/E. (1)-(7) bekezdése szerinti szociális hozzájárulási adókedvezmény. A 462/E. (3) bekezdése alapján Az adókedvezmény összegét a kifizető havonta az adott hónapban fennálló, kedvezménnyel érintett munkaviszonyonként külön-külön kiszámított részkedvezmények összegeként állapítja meg A részkedvezmény egyenlő az új munkavállalóval létesített, adófizetési kötelezettséget eredményező munkaviszony alapján a munkavállalót az adómegállapítási időszakra megillető, az adó alapjának megállapításánál figyelembe vett, a munkavállalót terhelő közterhekkel és más levonásokkal nem csökkentett (bruttó) munkabér, de legfeljebb 100 ezer forint 27 százalékával a foglalkoztatás első két évében, 14,5 százalékával a foglalkoztatás harmadik évében. A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi CLV. törvény 4. (1a) bekezdése szerint a szabad vállalkozási zónában foglalkoztatott új munkavállalók után vehető igénybe a szakképzési hozzájárulás alapját csökkentő kedvezmény. A szabad vállalkozási zóna teremtette lehetőségek kihasználására Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata ( a továbbiakban: Önkormányzat) és a gazdasági élet szereplői közötti szoros együttműködéssel nyílik lehetőség a megkötendő stratégiai együttműködési megállapodások alapján. Az Önkormányzat célja, hogy új befektetők, vállalkozások letelepedésének elősegítése mellett a városban működő vállalkozások fejlődésének támogatását, a munkahelyek megőrzését, bővítésének biztosítását és ezzel a helyi gazdaság fejlődését is előmozdítsa. Az Önkormányzat képviseletében a polgármester több céget keresett fel személyesen és folytatott egyeztetéseket a helyi gazdasági élet szereplőivel az Önkormányzat gazdasági céljairól. Az 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel./Fax: (32) , polgarmester@salgotarjan.hu
2 egyeztetések alkalmával az SVG-HUNGARY Kft. is egyetértett a célkitűzésekkel és jelezte részvételi szándékát a stratégiai együttműködésben. Figyelembe véve az SVG-HUNGARY Kft. Salgótarján gazdaságában betöltött jelentős szerepét, az Önkormányzatnak pénzügyi és szociális szempontból is elemi érdeke a meglévő kapcsolat erősítése a fenti gazdasági társaságokkal és velük, mint hosszú távon megbízható partnerrel számolni. Tisztelt Közgyűlés! Kérem, hogy a határozati javaslatot a fentiek figyelembe vételével szíveskedjenek megtárgyalni és elfogadni! Határozati javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata és az SVG-HUNGARY Kft. közötti stratégiai együttműködési megállapodást az 1. melléklet szerint jóváhagyja és felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: szeptember 30. Felelős: Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester Salgótarján, augusztus 16. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester
3 1. melléklet a../2013.(viii.29.) Öh.sz. határozathoz Stratégiai együttműködési megállapodás Mely létrejött egyfelől; Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata (3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., képviseli: Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester), a továbbiakban: Önkormányzat másfelől; SVG-HUNGARY Kft. ( 3100 Salgótarján, Rákóczi u. 141, Cg , képviseli: Kuba Károly Antal ügyvezető igazgató), a továbbiakban: SVG-HUNGARY (együttesen : Felek) között az alábbiak szerint: Salgótarján, Nógrád megye és az Észak-Magyarországi iparvidék sajnálatos gazdaságtörténeti okok miatt Magyarország vezető ipari vidékéből rövid idő alatt csekély jövedelemtermelő képességű nagy munkanélküliséggel sújtott térséggé vált a rendszerváltást megelőző, és azt követő években. A nagy iparvállalatok romjain csak kisebb létszámú társaságok tudtak megmaradni, a szakképzett magasan kvalifikált munkaerő lehetőségek híján máshol keresett boldogulást. A térség saját erejéből források híján és jelentős kormányzati segítség nélkül ezen az állapoton változtatni nem tudott. Magyarország Kormánya a 27/2013. (II.12) Korm. rendelettel szabályozta a szabad vállalkozási zónák létrehozását, mely valódi lehetőséget jelent a hátrányos helyzetben lévő térségek felzárkóztatására. Ezen lehetőségek kihasználására csak az Önkormányzatok és a gazdasági élet szereplői közötti szoros együttműködéssel nyílik lehetőség, mely a jelen stratégiai megállapodás megkötését indokolja. 1
4 Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata kijelenti, hogy új befektetők, vállalkozások letelepedésének elősegítése mellett a városban régóta működő vállalkozások fejlődésének támogatása, a munkahelyek megőrzése és bővítésének biztosítása fontos tényezője a helyi gazdaság fejlődésének. A város önkormányzatának pénzügyi és szociális szempontból is elemi érdeke a működő vállalkozások és a foglalkoztatottak számának a növelése, különös tekintettel a térség jelenlegi gazdasági fejlettségi szintjére, jövedelemtermelő képességére. Figyelembe véve az SVG-HUNGARY Salgótarján gazdaságában betöltött jelentős szerepét Felek arra az elhatározásra jutottak, hogy egymással stratégiai partnerségi megállapodást kötnek. A jelen stratégiai együttműködési megállapodás általános céljai: a Felek közötti párbeszéd biztosítása a kölcsönös bizalom és kiszámíthatóság jegyében, az SVG-HUNGARY hosszú távú jelenlétének biztosítása Salgótarján gazdaságában, az SVG-HUNGARY termelő és fejlesztő tevékenysége bővítésének támogatása, a foglalkoztatás növelésének elősegítése, a szabad vállalkozási zónák adta lehetőségek kihasználása az SVG-HUNGARY és ezáltal a térség gazdasági teljesítményének és versenyképességének a fejlődése érdekében. Az együttműködési megállapodás fő célkitűzése, hogy intenzíven járuljon hozzá a Felek közötti meglévő kapcsolat erősítéséhez és kifejezze kölcsönös szándékukat, hogy Felek egymással mint hosszú távon megbízható partnerrel számolhatnak. A Felek az alábbi pontokban egyeztek meg: 1. Gazdaság fejlesztése Felek a szabad vállalkozási zónákra kiírt pályázatokkal kapcsolatos információkat a pályázatokon való részvétel elősegítése érdekében megosztják. Az SVG-HUNGARY kifejezi azon szándékát, hogy a vállalkozási eredményeket és a piaci 2
5 viszonyok alakulását figyelembe véve az elkövetkező években törekszik arra, hogy mind a kapacitás, mind a termékskála tekintetében bővítse salgótarjáni gyártó tevékenységét. Az SVG-HUNGARY kifejezi azon szándékát, egyidejűleg az Önkormányzat kifejezi azon igényét, hogy az SVG-HUNGARY részt vegyen Salgótarján Gazdaságfejlesztési Koncepciójának kialakításában. 2. Képzés, oktatás fejlesztése Az Önkormányzat Közgyűlése a 22/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelettel döntött az Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! felsőfokú végzettség megszerzésére irányuló képzés és pályán történő elhelyezkedés ösztöndíjrendszerének a létrehozásáról. Az SVG-HUNGARY kifejezi - alkalmas jelölt esetén - az ösztöndíjrendszerben történő részvételi szándékát. Az SVG-HUNGARY megvizsgálja annak lehetőségét, hogy kutatási-fejlesztési, illetve innovációs tevékenységet végezzen salgótarjáni oktatási intézmények bevonásával. Az Önkormányzat kész arra, hogy ezt az aktivitást a rendelkezésre álló eszközökkel támogassa, ösztönözze. Az SVG-HUNGARY kifejezi igényét a helyi szakmunkásképzés vállalat-orientált gyakorlatának elősegítése érdekében, melyet az Önkormányzat a rendelkezésre álló eszközökkel támogat, ösztönöz. 3. Együttműködés Salgótarján versenyképességének erősítése érdekében A Felek kifejezik szándékukat a meglévő ki nem használt erőforrások feltárása, aktivizálása, különös tekintettel a helyi gazdaság, ipar - városon belüli kapcsolatrendszerének, a beszállítások területén történő együttműködés erősítésének érdekében. Az Önkormányzat kifejezi szándékát hogy az SVG-HUNGARY tevékenységét, termékeit a testvérvárosi kapcsolatokban rejlő még kihasználatlan lehetőségek útján a határainkon túl is megismertesse, ezáltal az SVG-HUNGARY külföldi gazdasági kapcsolatait is elősegítse. 3
6 4. Az SVG-HUNGARY részvétele Salgótarján közéletében, kulturális és sport életében A Önkormányzat köszönettel fogadja az SVG-HUNGARY aktív részvételét Salgótarján kulturális, sport és közéletében, és annak különböző formái támogatásában. (pl. Zenthe Ferenc Színház, Nógrád Néptáncegyüttes, Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar, TIT, civil egyesületek, sport klubok) 5. Az együttműködés értékelése Felek szándéka, hogy együttműködésük eredményeit rendszeresen, lehetőleg évente elemezzék, és meghatározzák a következő időszak lehetséges együttműködési feladatait. A Megállapodás tartalmát a Felek megértették, és mint akaratukkal és szándékukkal mindenben megegyezőt fogadták el. A felek vitáikat és a későbbiekben esetlegesen eltérő álláspontjukat jelen Megállapodás vonatkozásában a barátilag elvárható, tárgyalásos úton rendezik. Kelt: Salgótarjánban, szeptember Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester Kuba Károly Antal ügyvezető igazgató 4
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodások megkötésére
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 23130/2013. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodások megkötésére A szabad vállalkozási zónák létrehozásáról és a kedvezmények igénybevételének
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodás megkötésére
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere Szám: 33367/2013. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodás megkötésére A szabad vállalkozási zónák kedvező feltételeket és kedvezményeket biztosítanak
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodások megkötésére
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám: 27587-1/2013. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodások megkötésére A szabad vállalkozási zónák kedvező feltételeket és kedvezményeket biztosítanak
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodás megkötésére
Sagótarján Megyei Jogú Város Pogárm estere Szám:12382/2014. Javasat stratégiai együttműködési megáapodás megkötésére A szabad váakozási zónák kedvező fetéteeket és kedvezményeket biztosítanak a gazdasági
Stratégiai Együttműködési Megállapodás. Magyarország Kormánya és a Microsoft együttműködéséről
Stratégiai Együttműködési Megállapodás Magyarország Kormánya és a Microsoft együttműködéséről Jelen Stratégiai Együttműködési Megállapodás Budapesten, 2012. november...-án jött létre : Magyarország Kormánya
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 17.759/2012. Javaslat a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesülettel közművelődési megállapodás megkötésére Tisztelt Közgyűlés! A Nógrád Megyei
Tax Intelligence. Kedves Ügyfelünk! Hírlevél 2013. január/nr. 2. TÉMA: Szociális hozzájárulási adókedvezmények 2013. ALCÍMEK: Általános szabályok
ek 2013 ek 2013 Kedves Ügyfelünk! A munkahelyvédelmi akciótervben meghirdetett és 2013. január 1-én életbe lépett munkáltatói terhek csökkentési lehetőségeivel kibővültek a szociális hozzájárulási adóból
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 21374/2014. J a v a s l a t a Startmunka és az önkormányzati hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási megvalósításához szükséges visszatérítendő
Tájékoztató a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető új adókedvezményekről
Tájékoztató a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető új adókedvezményekről A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi
Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása
SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása 1. Rehabilitációs hozzájárulás A rehabilitációs hozzájárulást a megváltozott munkaképességű
2. Az elvárt béremelés végrehajtása esetén kompenzáció vehetı igénybe, illetve végre nem hajtása esetén pedig szankciók lépnek életbe.
Az alábbiakban az értelmezéshez szeretnénk néhány észrevételt tenni a rendelkezésünkre álló információk alapján az ÚTMUTATÓ a 2012-ben elvárt béremelésrıl szóló kormányrendelet gyakorlati végrehajtásának
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám: 3764/014 Javaslat szak-, és felnőttképzési klaszter együttműködés kialakítására Nógrád megyében, Salgótarján ipari térségében Tisztelt Közgyűlés! A Nemzeti
A munkahelyvédelmi akcióterv
A munkahelyvédelmi akcióterv Kapcsolattartás s a NAV-al Telefonos kapcsolattartás Tájékoztatási Call Center /TCC/ 06-40/42-42-42 Mobilhálózatokból a kék szám: 06-20/33-95-888 06-30/33-95-888 06-70/33-95-888
A szabad vállalkozási zónák előnyei 2013. Készítette: Nagypál Imre Pécs, 2013. június 03.
A szabad vállalkozási zónák előnyei 2013. Készítette: Nagypál Imre Pécs, 2013. június 03. Jogszabályi há.ér 1996. évi XXI. tv. - A terüle2ejlesztésről és a területrendezésről 2012. évi CCVII. tv. - módosító
Salgótarján Megyei Jogú Város. Javaslat kamatmentes kölcsön nyújtására a Salgótarjáni Acélárugyár Zrt.,,cs.a. munkavállalói részére
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Iktatószám: 9693/2014. Javaslat kamatmentes kölcsön nyújtására a Salgótarjáni Acélárugyár Zrt.,,cs.a. munkavállalói részére Tisztelt Közgyűlés! A Salgótarján
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat
Szám: 50.362/2010. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat a Létesítmény és Sport Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatójának megválasztására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 2025/2014. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei
Tájékoztató a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető kedvezményrendszer változásáról
Tájékoztató a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető kedvezményrendszer változásáról Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010.
Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás. Készítette: Görgei Zsolt
Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás Készítette: Görgei Zsolt Vállalkozások besorolása 2 3 4 Adókedvezmények a szociális hozzájárulási adóból A megváltozott
A szociális hozzájárulási adóból 2013-ban érvényesíthető adókedvezmények
A szociális hozzájárulási adóból 2013-ban érvényesíthető adókedvezmények A munkaviszonyban foglalkoztatott személyek utáni fizetendő adó megállapításánál a számított adót (27%) e törvény külön rendelkezése
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. 8. számú napirendi pont. 51-86/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. számú napirendi pont 51-86/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT a Szent István Egyetemmel történő stratégiai együttműködési
A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások Szeged, 2013. április 8.
d) ha a munkavállaló 2011. október 31-ét követően létesített a munkáltatóval munkaviszonyt, akkor a személyi alapbérváltozására tekintet nélkül, a
299/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet a munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés 2012. évi elvárt mértékéről és a béren kívüli juttatás ennek keretében figyelembe vehető mértékéről
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám:1292/2010. Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Női és a Férfi Átmeneti Szálló akadálymentesítésére vonatkozó hatósági
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat a gyermekvédelmi szakellátással kapcsolatos együttműködési megállapodás megkötésére
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ikt.szám: 30.989/2012 Javaslat a gyermekvédelmi szakellátással kapcsolatos együttműködési megállapodás megkötésére Tisztelt Közgyűlés! A gyermekek védelméről
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Szám: 9275-4/2013 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat Somoskőújfalu Község Önkormányzat iskolaépületére vonatkozó használati szerződés megszüntetésére, és az ingatlan Hibó Tamás Művészeti
Magyar joganyagok évi CCXXIV. törvény - egyes törvényeknek a gyermekgondoz 2. oldal (6) Ha a szülők a közös háztartásban élő gyermekeik jogán
Magyar joganyagok - 2013. évi CCXXIV. törvény - egyes törvényeknek a gyermekgondoz 1. oldal 2013. évi CCXXIV. törvény egyes törvényeknek a gyermekgondozási ellátások átalakításával, valamint a szociális
HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról
1308A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú
hirdetési lehetıséget Városi Televízióval civil szervezet bejelentett székhelyéül iratszekrényt számítástechnikai képzés munkerı-piaci
Salgótarján Megyei Jogú Város A l p o l g á r m e s t e r é tıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 314-668 Szám: 14945/2009. Javaslat a Nógrád Megyei Civil Szolgáltató Központot mőködtetı Mozgáskorlátozottak
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ikt. szám: 1811/2011. Javaslat a Salgótarjáni Önkéntes Tűzoltó Egyesület részére térítésmentes helyiséghasználat biztosítására Tisztelt Közgyűlés! A Salgótarjáni
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda Szám: 26.893/2014. Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a VGÜ Nonprofit Kft. megbízási szerződésének módosítására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a salgótarjáni 6225/14 és 6225/15 helyrajzi számú, Ipari Parkban lévő területek megszerzésére
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 13253/2013. Javaslat a salgótarjáni 6225/14 és 6225/15 helyrajzi számú, Ipari Parkban lévő területek megszerzésére Tisztelt Közgyűlés! A Salgó Vagyon Kft
E L Ő T E R J E S Z T É S a Nógrád Megyei Szakképzés-szervezési Társulás vagyonának megosztásáról
E L Ő T E R J E S Z T É S a Nógrád Megyei Szakképzés-szervezési Társulás vagyonának megosztásáról Készült: Szécsény Képviselő-testületének 2013. március 26-i ülésére Előterjesztő: Stayer László polgármester
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Iktatószám: 18319/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.2.1-15. kódszámú, Védőháló a családokért című pályázati konstrukció keretében a Társadalmi Visszailleszkedést Segítő
a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratának módosítására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt.sz: 35180/2010 J a v a s l a t a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratának módosítására Tisztelt Közgyűlés! A Közgyűlés 21/2000. (II.28.)
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Ikt.szám: 11707/2014. J a v a s l a t a Salgótarjáni Foglalkoztatási Nonprofit Kft. részére visszatérítendő támogatás nyújtására Tisztelt Közgyűlés! 1. A Salgótarján
Javaslat. Nógrád Megye Önkormányzatával bérlakások kialakítása és bérlőkijelölés tárgyában megkötött megállapodások módosítására
14032455 Salgó Vagyon Kft. Salgótarján S V /. : ; : ^...-..4../2014. Javaslat Nógrád Megye Önkormányzatával bérlakások kialakítása és bérlőkijelölés tárgyában megkötött megállapodások módosítására Tisztelt
FOGLALKOZTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADÓKEDVEZMÉNYEK
1./ A START tv. szerinti adókedvezmények FOGLALKOZTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADÓKEDVEZMÉNYEK Figyelem: a 2012. december 31-ig kiváltott START kártya alapján adókedvezmény már nem érvényesíthető! Milyen jogszabályhely
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a Salgótarjáni Városfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatójának megválasztására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 10980/2018. Javaslat a Salgótarjáni Városfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatójának megválasztására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése
Döntés a Polgármesteri Konzultációs Fórum létrehozásáról
Az előterjesztés száma: 58/2016. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2016. március 30. napján 18-órakor megtartandó ülésére Döntés a Polgármesteri
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda
Ikt.szám: 44.774/2011. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda J a v a s l a t közérdekű munka büntetés csoportos letöltésére vonatkozó együttműködési megállapodás megkötésére
Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere. Javaslat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosításával kapcsolatos döntések meghozatalára
Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere Szám: 15178/2018. Javaslat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosításával kapcsolatos döntések meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! Az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 13935-1/2014. Javaslat a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatója 2013. évi prémiumfeladatainak értékelésére
TARJÁNHŐ Szolgáltató- Elosztó Kft.
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. TARJÁNHŐ Szolgáltató- Elosztó Kft. 3100 Salgótarján, Salgó út 52. tel.: 32/520-225 fax: 32/520-226 3101 Pf.: 243. Ikt. szám: 425
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. Javaslat
Szám: 26627/2013. Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Tisztelt Közgyűlés! Javaslat az Ipari Park víziközműveinek átvételére, a Vízmű Kft. vízmérői térítésmentes átadásának tudomásulvételére A
A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)
A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám: 30.116/2014. Javaslat a PÁR-BESZÉD - Partnerségben Salgótarjánnal elnevezésű projekttel kapcsolatos döntések meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! a Siketek
Salgótarján Megyei Jogú Város
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Ikt.szám: 4156-6/2011. J a v a s l a t a rövid időtartamú közfoglalkoztatás II. ciklusára vonatkozó pályázat benyújtásának jóváhagyására, valamint civil szervezetekkel
Megállapodás az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft-vel. Humán Közszolgáltatási Iroda. 1 db. határozati javaslat
Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/22879/2014. Tárgy: Megállapodás az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft-vel Készítette: Humán Közszolgáltatási Iroda Melléklet:
A térség munkaerő-piaci helyzete
Pest Megyei Kormányhivatal Ráckevei Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége A térség munkaerő-piaci helyzete Előadó: Schwarcz Gáspár kirendeltség-vezető Pest megye Járásai Pest Megye lakosainak száma
HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról
1508A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az állami adóhatósághoz
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda Szám: /2013
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda Szám: 2047-16 /2013 Javaslat Salgótarján, külterületi 040 helyrajzi számú ingatlan 980 m2 területrészének
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere Szám: 7623-2/2011. Javaslat a Nógrád Megyei Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására és működtetésére irányuló megállapodás módosítására Tisztelt Közgyűlés!
HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról
1508A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az állami adóhatósághoz
Tatabánya-Esztergom kiemelt járműipari központ (2014. április 1.)
Tatabánya-Esztergom kiemelt járműipari központ (2014. április 1.) Tatabánya-Esztergom kiemelt fejlesztési régiók szereplői: ALÁÍRÓK: (2014. március 6.) Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Komárom-Esztergom
A Tbj., a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás változásai. Gyenes Szilvia Tájékoztatási ügyintéző
A Tbj., a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás változásai Gyenes Szilvia Tájékoztatási ügyintéző Egészségügyi szolgáltatási járulék Kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó,
Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás. 1 db Határozati javaslat
Előterjesztő: Polgármester Iktatószám: 8476-23/2011. Tárgy: Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás Melléklet: 1 db Határozati javaslat Készítette: Szociális, Családvédelmi
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere. Javaslat. a Cogito Általános Művelődési Központtal kapcsolatos döntés meghozatalára
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere Szám: 20700/2015 Javaslat a Cogito Általános Művelődési Központtal kapcsolatos döntés meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! A Hibó Tamás Művészeti Alapítvány kuratóriumi
OBB Előadás. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. 2015.09.21
OBB Előadás Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. 2015.09.21 Szociális hozzájárulási adóból és szakképzési hozzájárulásból igénybe vehető kedvezmények Jogszabályok 2011. évi CLVI. törvény IX. fejezete
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda. J a v a s l a t
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda Szám:6868/2014. J a v a s l a t a Salgótarján Barátok Torna Club által, az önkormányzat tulajdonában lévő, Salgótarján 2435 hrsz.-ú ingatlanon
2. Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény módosítása
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 213. szám 85151 Biztosának Hivatala köztisztviselői közül, állandó jelleggel legalább szöveggel; a felhatalmazott munkatársak szövegrész helyett a felhatalmazott köztisztviselő
Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP /1/KMR A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete
Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete A Nagykátai járás népességre vonatkozó statisztikái Pest Megye lakosainak száma (2013): 1 237 141 fő. A Nagykátai
Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum?
Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum? Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatallal közösen helyi szintű foglalkoztatási- és gazdaságfejlesztési programot valósít meg,
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 3901-3/2016. Javaslat a Salgótarjáni Csatornamű Szolgáltató Kft. alapító okiratának módosítására, továbbá a víziközmű működtető vagyon bérleti szerződéseinek
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere Ikt.sz.: 20.088/2012. Javaslat a Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója 2011. évi prémiumfeladatainak értékelésére, a 2012. évi prémiumfeladatainak
Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t
Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t a Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. KEOP-3.3.0. sz. pályázat keretében A Tarjáni Gyermektábor
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Ikt. szám: 22284/2011 Javaslat a Gézengúz Alapítvánnyal együttműködési megállapodás megkötésére és térítésmentes helyiséghasználat biztosítására Tisztelt Közgyűlés!
Minimálbér és garantált bérminimum
Minimálbér és garantált bérminimum Magyar Közlöny 2016. évi 204. száma 430/2016. (XII. 15.) Kormányrendelet Minimálbér: 138 000 Ft A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított
J a v a s l a t. családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Ikt.szám: 13200-1/2019. J a v a s l a t családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására Tisztelt Közgyűlés! A gyermekek védelméről
Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere. Javaslat egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezetőinek megválasztására
Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere Szám: 11139/2017. Javaslat egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezetőinek megválasztására Tisztelt Közgyűlés! A Salgótarján és Környéke Vízmű
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) FAX: (06-32) JAVASLAT
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) 460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-30/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT a pásztói hulladékgazdálkodási
Salgótarján Megyei Jogú Város Főépítészétől. Szám:1757-5/ 2012 Javaslat a településrendezési terv módosítás előkészítésére
Salgótarján Megyei Jogú Város Főépítészétől Szám:1757-5/ 2012 Javaslat a településrendezési terv módosítás előkészítésére Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jogú Város közigazgatási területén két területegység
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Szám:3901-1/2013. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Tisztelt Közgyűlés! J a v a s l a t Papp Ildikó sífutónak a 2014. évi XXII. téli olimpiai játékokra való felkészülésének támogatására Salgótarján
KÉSZÜL NÓGRÁD MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Gazdasági helyzetkép, gazdaságfejlesztési prioritások és lehetséges programok
KÉSZÜL NÓGRÁD MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Gazdasági helyzetkép, gazdaságfejlesztési prioritások és lehetséges programok TERVDOKUMENTUMOK HIERARCHIÁJA FELADATOK, ÜTEMTERV 2012 2013 társadalmasítás
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 1 A megyei önkormányzat feladatai megyei szintű
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda Szám:9033-7/2014. Javaslat a 01219 hrsz.-ú állami tulajdonú ingatlan önkormányzati tulajdonba vételéhez
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám:34.659/2012. Tisztelt Közgyűlés! J a v a s l a t a Beszterce Kosárlabda Klub sportegyesület férfi kosárlabda csapatainak 2012-2013. évi bajnoki szezonra
Főbb témakörök: december 3-4.
Főbb témakörök: Munkahelyvédelmi akcióterv START kártyák Szocho kedvezmények Tartósan álláskereső személyek Anyasági ellátások mellett, illetve utáni foglalkoztatás Foglalkoztatás kezdete Részfoglalkoztatás
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 7694/2010. J a v a s l a t a közoktatási intézmények Pedagógusképzések c. pályázatainak támogatására Tisztelt
A társadalombiztosítás fedezetére fizetendő járulékok, szociális hozzájárulási adó és egészségügyi hozzájárulás szabályainak módosítása 2014.
A társadalombiztosítás fedezetére fizetendő járulékok, szociális hozzájárulási adó és egészségügyi hozzájárulás szabályainak módosítása 2014. Biztosítottak körben bekövetkező változás 1. 2014. január 1-jétől
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda JAVASLAT
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda Szám:13592-17/2011. JAVASLAT a Hollókőtől Murányig kerékpáron-határon átnyúló kerékpárút hálózat Salgótarján
SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM
SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Dr. Vass Miklós Alapítvány számára megállapított támogatás felhasználásáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Dr. Vass Miklós
ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV
ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV A 2010. MÁJUS 31-TŐL 2012. DECEMBER 31-IG TERJEDŐ IDŐSZAKRA Elismerve minden embernek azt a jogát, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen Kisbér Város Önkormányzata az alábbi
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t a Start mintaprogramokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 6467/2015. J a v a s l a t a Start mintaprogramokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! A közmunkaprogramok
Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére
Előterjesztés 4. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Testvérvárosi kapcsolat felvétele Jászberény Várossal Az előterjesztést készítette:
Javaslat az Ózdi Football Club által benyújtott pályázathoz kapcsolódó döntések meghozatalára
Javaslat az Ózdi Football Club által benyújtott pályázathoz kapcsolódó döntések meghozatalára Előterjesztő: Fidrus Péter alpolgármester Előkészítő: Településfejlesztési Osztály Ózd, 2018. szeptember 27.
Javaslat a Salgótarján, Petőfi út 85. (hrsz.: 923) szám alatti volt általános iskola sportpályájának ingyenes használatba adására
14253287 Salgó Vagyon Kft. Salgótarján SV/4.121-2/2015. Javaslat a Salgótarján, Petőfi út 85. (hrsz.: 923) szám alatti volt általános iskola sportpályájának ingyenes használatba adására Tisztelt Közgyűlés!
Közfoglalkoztatás. Ujhelyi Zita
Közfoglalkoztatás Ujhelyi Zita Nemzeti Közfoglalkoztatási Program Közhasznú munkavégzés támogatása Közcélú foglalkoztatás Hagyományos közmunkaprogramok Egységes közfoglalkoztatás Cél: minél több munkára
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám:44.755/2012. J a v a s l a t Papp Ildikó sífutónak a 2014. évi XXII. téli olimpiai játékokra való felkészülésének támogatására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján
A javadalmazási szabályzatokat a határozati javaslat 1-6. számú mellékletei tartalmazzák.
SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/312-250; Fax: 32/310-838; E-mail: polgarmester@salgotarjan.hu Szám: 20.850/2007. Javaslat az önkormányzat
Tájékoztató a Magyar Közlöny 136. számával kihirdetett Munkahelyvédelmi Akcióterv megvalósításához kapcsolódó törvénymódosításokról
Tájékoztató a Magyar Közlöny 136. számával kihirdetett Munkahelyvédelmi Akcióterv megvalósításához kapcsolódó törvénymódosításokról A 2012. október 15-én a Magyar Közlöny 136. számában kihirdetésre kerültek
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a térfigyelő kamerarendszer működtetésével kapcsolatos együttműködési megállapodás módosítására
Polgármestere Ügyszám: 22316-1/2018. Javaslat a térfigyelő kamerarendszer működtetésével kapcsolatos együttműködési megállapodás módosítására Tisztelt Közgyűlés! A térfigyelő kamerarendszer működtetésére
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére
Tisztelt Közgyűlés! Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály JAVASLAT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda JAVASLAT
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda Iktatószám: 41691/2012. JAVASLAT A Zagyva folyó kerékpáros turisztikai fejlesztése a Salgótarján - Boldog
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 30-AI ÜLÉSÉRE
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere JAVASLAT
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám:39253/2012. JAVASLAT Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. évi belső ellenőrzési tervére és a 2012. évi belső ellenőrzési terv módosítására
Nobilis Benedek Emánuel <benedek.nobilis@ngm.gov.hu> Berkompenzacio (NGM) <berkompenzacio@ngm.gov.hu> nevében Küldve: 2012. március 24.
Székely András Feladó: Nobilis Benedek Emánuel Berkompenzacio (NGM) nevében Küldve: 2012. március 24. 15:53 Címzett: Székely András Tárgy: RE: Betegszabadság
Ikt. szám: 47.374/2006.
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 47.374/2006. Javaslat Somoskıújfalu Község Önkormányzata fogorvosi feladatai ellátásának átvételére, és a